135 dratta 2004-06-28 10:06:18
Tegnap (ma már tegnapelőtt) a Capella Savaria hangversenyén voltam. Tudom, hogy elfogult vagyok a Capellával kapcsolatban, ezért biztos hogy nem objektív a véleményem :-)) Kizárólag szubektív érzések! Vigyázat, ráadásul kicsit szentimentális :-)))) Kalló Zsolt már megint szenzációs volt, egy Mozart hegedűversenyt vezetett elő. A jól ismert darab tele volt számomra új felfedezésekkel. Ismét rácsodálkoztam arra, hogy egy szólistának nem kell feltétlenül magamutogatónak lenni. Csak annyira emelkedett ki a játéka a zenekarból, mint ahogy a Lélek hangja a világ zajából. Néha csak felvet egy dallamot, mint ötletet, és a zenekar mintegy \"megvalósítja\". Néha csak a \"biztos irányvonal\" a szerteágazó bonyolódásokban. Olykor az oboával, vagy a vonósszólamokkal párhuzamosan mutat be egy-egy motívumot, mintha felkínálná a választási lehetőséget: a cifrább tetszik? a hangosabb? a mutatósabb? a könnyebbnek látszó? és végül kiderül, akkor jársz jól, ha az IGAZIT választod. (bevallom, e profán mű vallásos érzeteket keltett bennem, sőt, megkockáztatom, Istenélményt.) A zenekar és Bali János együttműködése újkeletű, erre a koncertre jött létre, és láthatólag mindenki számára gyümölcsöző. A Zimmermann és Mozart szimfóniákat felszabadult örömben, sok humorral játszották. Persze a RégiZenei Napoknak speciális a közönsége, és ezeket a humoros megoldásokat nagyon díjazta. Sajnos a helyszín nem kedvezett az előadásnak - de legalább befért mindenki. És találkoztam sok régi ismerőssel is, akik nagyon örültek nekem, mert magánéleti okok miatt 3 éve nem jártam a Régi Zenei Napok koncertjein. Kicsit tartottam is tőle, milyen lesz most, de még a vártnál is jobban éreztem magamat :-))))

134 Nyúl 2004-06-28 09:19:44
Köszi, érdekelne!
Köszi, érdekelne!
133 dratta 2004-06-27 21:05:20 [Válasz erre: 131 Búbánat 2004-06-05 17:18:24]
Ott voltam, ha a Régi zene Napok Capella hangversenyére gondolsz. A barokk zene fórumban leírtam milyennek találtam. Bemásoljam ide is?

132 Nyúl 2004-06-27 20:28:39
Milyen volt a tegnapi koncert Sopronban? Hallotta valaki?

131 Búbánat 2004-06-05 17:18:24 [Válasz erre: 129 Sesto 2004-05-24 19:32:17]
Utána nézek, időbe fog telni, majd jelentkezem.

130 Johnny 2004-06-05 11:15:33 [Válasz erre: 123 Sipi 2004-04-29 19:36:07]
Tiszteletteljes kérdésem lenne és nagyon fontos... Meg tudnád mondani ennek a Varázshangok Gyermekkar Alapítványnak a Bankszámlaszámát, vagy webes elérhetőségét? Előre is köszönöm!

128 Búbánat 2004-05-24 19:29:25 [Válasz erre: 126 Apika 2004-05-24 14:54:28]
Végül is nem jött el, lemondta...
Végül is nem jött el, lemondta...
127 Sesto 2004-05-24 15:45:27 [Válasz erre: 123 Sipi 2004-04-29 19:36:07]
...mennék, ha idömbe beleférne, bevallom nagyon érdekel, milyen hangi állapotban van ennyi mellözöttség + évi egy-két Turandot mellett?!... Nagyon sajnálom, hogy igy alakult \"karrierje\", pedig szerepkörével nagy ürt (tudott volna?) betölteni, talán még nem késö?...

126 Apika 2004-05-24 14:54:28
Most olvasom, hogy ma este a Várban játszik a L\'Éclisse Ensemble! Menjen, aki csak teheti, mert egészen kiváló kis együttes és Januj Annát mindenkinek hallani (és látni :-)) kell!!! Én momentán sajna túl messze vagyok :-(((

125 Búbánat 2004-05-21 15:18:21
Ismétlés a tudás anyja.
Ismétlés a tudás anyja.
124 Búbánat 2004-05-21 15:17:52
Fekete Veronikával (is)találkozhat az, aki holnap délután ellátogat a Gutenberg Művelődési Otthonba. Bővebben: 2004.május 22-én szombaton 17 órakor a Gutenberg Művelődési Otthonban / 1085 Budapest, Kölcsey u. 2. / JÓTÉKONYCÉLÚ HANGVERSENY a Szent Erzsébet a Szegényekért Alapítvány javára Közreműködnek: Bartha Eszter szoprán és vendégei: Jókai Anna Kossuth díjas írónő Császár Angela Jászai dijas előadóművésznő Tóth Sándor előadóművész Dr. Sarkadi Mária előadóművész, Fekete Veronika Liszt-díjas operaénekesnő, Podráczky József – basszus, Sarabanda Kamarazenekar, Varázshangok Gyermekkar Alapítvány Musical csoport Zongorán kísér : Fekete Valéria Műsoron: Lanzani, Schubert, Vivaldi művei mellett egyéb prózai és musical részletek Belépőjegy ára: 800 – Ft A művészek tiszteletdíjukról lemondanak, és a hangverseny bevételét az alapítvány javára ajánlják fel. Jegyek kaphatók: a helyszínen.

123 Sipi 2004-04-29 19:36:07
Jövő hét hétfő (május 3.): Miskolci Nemzeti Színház: Beethoven: IX. d-moll szimfónia. Már nagyon várom, mert ez lesz az első \"IX.\" élő élményem.

122 kapa 2004-04-29 08:46:47 [Válasz erre: 120 Megén 2004-04-28 13:09:17]
Pedig egyszerű. Ha féltehetség vagy, nagyon vigyázol, hogy csak nálad dilettánsabbakkal vedd magad körül. Olyanokat fogsz segíteni, akik biztosan gyengébb eredményt fognak elérni még nálad is.

121 Búbánat 2004-04-29 08:00:19 [Válasz erre: 116 Búbánat 2004-04-28 08:26:07]
Úgy látszik, mostanában a csapból is Harangi Mária jön elő. Nagyon futtatják őt. Hogy miért, azt a tegnap látott előadás ismeretében sem tudtam megfejteni.

119 SzJ 2004-04-28 13:04:44 [Válasz erre: 117 kapa 2004-04-28 12:12:50]
Nem jobb, de elvileg közlünk róla beszámolót :-)

118 Megén 2004-04-28 12:54:36 [Válasz erre: 115 Búbánat 2004-04-06 08:55:11]
Jobb program, mint a meccs, de sajnos nekem egy harmadik eseményre kell mennem. Az infót azért köszönöm.

117 kapa 2004-04-28 12:12:50 [Válasz erre: 115 Búbánat 2004-04-06 08:55:11]
Harangi Mária? Viccelsz???
Harangi Mária? Viccelsz???
116 Búbánat 2004-04-28 08:26:07
Aki nem a brazilokra kíváncsi, annak ajánlom figyelmébe ma este 8-kor a Millenáris Teátrumban Donizetti Rita egyfelvonásos operáját Iván Ildikó, Derszsi György és Hámori Szabolcs, valamint a Ventoscala Ifjúsági Szimfonikus Zenekar előadásában. A karmester Meskó Ilona, Díszlet, jelmez: Nagy Viktória, Rendező: Harangi Mária. Ugyancsak ők működnek közre az este másik egyfelvonásos darabjában, Tom Johnson: Négyhangú opera. Opera-kuriózum, 1971-ben készült \"kortárs\" opera. Bővebben, a Millenáris honlapján.

115 Búbánat 2004-04-06 08:55:11
2004.május 22-én szombaton 17 órakor a Gutenberg Művelődési Otthonban / 1085 Budapest, Kölcsey u. 2. / JÓTÉKONYCÉLÚ HANGVERSENY a Szent Erzsébet a Szegényekért Alapítvány javára Közreműködnek: Bartha Eszter szoprán és vendégei: Jókai Anna Kossuth díjas írónő Császár Angela Jászai dijas előadóművésznő Tóth Sándor előadóművész Dr. Sarkadi Mária előadóművész, Fekete Veronika Liszt-díjas operaénekesnő, Podráczky József – basszus, Sarabanda Kamarazenekar, Varázshangok Gyermekkar Alapítvány Musical csoport Zongorán kísér : Fekete Valéria Műsoron: Lanzani, Schubert, Vivaldi művei mellett egyéb prózai és musical részletek Belépőjegy ára: 800 – Ft A művészek tiszteletdíjukról lemondanak, és a hangverseny bevételét az alapítvány javára ajánlják fel. Jegyek kaphatók: Bartha Eszternél 06-20-9266048, Iván Péternél 06-30-9224222

114 Megén 2004-01-09 10:32:24
Február 1-én 20 órakor a Merlin színházban - a Beugró nevű rendezvénysorozatban: Szlovákia - L\'ubomír Burgr: Halál a konyhában kortárs operát mutatják be. Előadók a Szövetség a Kortárs Operáért nevű szlovákiai alkotói tömörülés. Egyébként ebben a rendezvénysorozatban Csehország pld. sanzonnal, romazenekarral, és tangóhamónikás szólistával jön január 15-16.között, akit érdekel.

113 Megén 2004-01-08 13:48:16
Január 30-án 18 órakora Műszaki Egyetem K. aulában (Műegyetem rkp. 3.) játszik az NSO, a Holland Egyetemi Zenekar. 1952-ben alapították a zenekart, amelynek tagjai különböző hollandiai egyetemeken hallgatók. A koncert ingyenes, a vizsgaidőszak befejezésének örömére. Csak ezért a koncertért jönnek Budapestre. Vezényel: Hans Leenders. Szólista: Marijje van Stralen - szoprán. Műsor: Sosztakovics: Ünnepi nyitány Florian Maier: Plutonic Reinhold Gliére: Koncert koloratúr szopránra és zenekarra Sosztakovics: 10. szimfónia

112 karnagy 2003-12-02 07:42:42
A tegnapi Requiemről. Az előadás összességében nagyon tetszett - ez leginkább a pompás Nemzeti Filharmonikusoknak köszönhető. Nem tudok és nem is akarok hangszercsoportot kiemelni, mindenki fantasztikusan muzsikált. Emlékezetes marad, ahogy a mélyvonósok a semmiből elindítják a művet. A Quid sum miser szép fagottszólója, a hegedűk éteri pianissimói, minden-minden ragyogóan szép volt. Csak szuperlatívuszok mondhatók el a Nemzeti Énekkarról is. Az előadás gyenge pontja a szólókvartett volt. Meggyőződésem, hogy a Requiem szólistái nemcsak egyenként kell, hogy kiemelkedő énekesek legyenek, de muszáj lenne, hogy egységesen is énekeljenek - pl. az a capella szólóállásokban (lásd Lacrymosa: Pie Jesu; Offertorium). Az utóbbi években egyszer hallottam kellően homogén kvartettet - tavaly Dunaújvárosban meglepően jó formában énekelt mind Fekete Veronika, Kováts Kolos és Bándi János, Wiedemann pedig magától értetődően zseniális volt. Tegnap Németh Judit volt a kvartett erőssége. Cserna Ildikóval nem tudok mit kezdeni. Hol tetszik, hol nem. Nem vagyok biztos benne, hogy drámai szoprán, szépek a piánói, a forték forszírozottak; gyakran alulintonál. Kicsit kevesebbet kéne vállalnia. Bándi János fáradtan énekelt, Kováts Kolos szintén. Kobajasi K.volt az előadás lelke, ihletett-szép dirigálásával inspirálta az egész gárdát. Majd elfelejtettem: a közönség minősíthetetlen volt. Percenként megszólaló mobilok, zörgő zacskók, szétköhögött generálpauzák gondoskodtak arról, hogy az ember folyamatosan kizökkenjen az előadásból.

111 kalahari 2003-12-01 15:55:56
Most olvasom, hogy a Tavaszi Fesztivál bekerült a legjobb 50 fesztivál közé, ahol is a 38. helyet foglalja el. http://www.lokalefestiviteiten.com/

110 kötekedő 2003-12-01 12:56:34
Ott legalább nem árulnak zenekar mögé szóló jegyeket...***

109 Búbánat 2003-12-01 11:33:42
Kicsit előreszaladva az időben, már megvettem a jegyet a Tavaszi Fesztivál számomra egy különleges élményt ígérő koncertjére: március 24-én a BKK-ban Verdi Requiemje kerül előadásra s z c e n í r o z o t t változatban. Vezényel Msztyiszlav Rosztropovics, km.:a Filarmonica Arturo Toscanini, a Magyar Rádió Énekkara, Rendező: Pierluigi Pier’Alli.

108 Szilgyo 2003-11-28 10:20:10
OK, köszi! Nekem elsősorban a miskolci koncert keltette fel az érdeklődésemet...de kétlem, hogy lejutok rá.

107 Búbánat 2003-11-28 09:57:12
Szilgyo. Az előbbi forrásaimon túlmenően a mai Liszt-hangversenyre a meghívót a Liszt Ferenc Társaságtól kaptam.

106 Búbánat 2003-11-28 09:21:12
Szilgyo: a Purcell-opera előzetes a mai Magyar Nemzet, a miskolci gála a mai Népszabadság híre.

105 Szilgyo 2003-11-28 09:15:59
Honnan vannak az info-id, Búbánat?
Honnan vannak az info-id, Búbánat?
104 Búbánat 2003-11-28 09:04:58
Miskolci Nemzeti Színházban, december 13-án operagála lesz, amelyen fellép Roberto Frontali (bariton), Roberto Scandiuzzi (baszus), Lukács Gyöngyi, a Miskolci Szimfonikus Zenekart Marco Bardeli vezényli. Az opera-gálát Halasi Imre igazgató-főrendező állítja színpadra. A programban részletek csendülnek fel Verdi, Puccini, Mozart, Csajkovszkij, Bellini és Donizetti műveiből. Bátor Tamás énekes, a Miskolci Operafesztivál Kht. ügyvezető igazgatója pedig bejelentette, hogy az Európai Fesztiválok Szövetsége – Magyarországról harmadikként – felvette tagjai közé a Bartók + …nemzetközi operafesztivált. Ismeretes, hogy jövőre Bartók művei mellett Csajkovszkij alkotásai kerülnek a fesztivál középpontjába.

103 Búbánat 2003-11-28 08:38:31
Szombaton este nyolc, vasárnap délelőtt tizenegy és este hét órakor az MTA Kongresszusi termében előadásra kerül Purcell Dido és Aenas c, operája Moldován Domokos rendezésében. Az előadás érdekessége, hogy az a Catherine Mackintosh (a londoni Royal College of Music professzora) vezényli a Budapesti Kamaraopera Purcell - előadásait, aki 1999 januárjában egy mesterkurzuson már előkészítette annak a bemutatóját. A női főszereplő akkor és most is Meláth Andrea (30-án viszont Horváth Mária), akinek ez volt az első operaszínpadi bemutatkozása. Timothy Bench lesz Aeneas (29-én Xaver Rivadaneira) Belindát Károlyi Edit énekli.

102 Búbánat 2003-11-27 09:22:50
Holnap, november 28-án este 7 órakor a Zeneakadémia Kistermében (Liszt F. tér 8.) az egyetem tanárai és hallgatói adnak Liszt-hangversenyt abból az alkalomból, hogy 30 éve ismét működik a Liszt Ferenc Társaság és 90 éve született a Társaság új életre keltője Forrai Miklós. Közreműködik Lantos István, aki Liszt-műveket játszik és Liszt-művek témáira improvizál, valamint Tóth Péter, Fehér Ernő, Lajkó István, Suti Balázs (zongora), Széles Kinga (ének).

101 Búbánat 2003-11-27 09:13:28
Szegeden, a belvárosi moziban mától szombat estig tart a Kamera Hungária televíziós filmfesztivál döntője. Holnap este hatkor a Duna TV, majd az MTV gálaműsorára kerül sor, amelyen többek között fellép Frankó Tünde és az erre az alkalomra újra összeállt „három basszus”: Gregor József, Kováts Kolos és Polgár László. (Szombaton a közönségszavazatokat beküldők tombolája várja az érdeklődőket. Az ünnepélyes eredményhirdetés egyébként december 2-án lesz Budapesten az Operettszínházban.)

100 \"La Cieca \" 2003-11-25 20:15:50
Jótékonysági hangverseny! A Rotary Club szervezésében a vak embertársainkért 2003.nov.30. vasárnap 19:00 Helye: Nádor terem 1146 Ajtósi Dürer sor 39. Műsor: Beethoven: Mondschein szonáta- Vásáry Tamás Mozart dalok Vásáry T.-Hűvösvölgyi Ildikó Népszerű művek klarinétra- Budapest Klarinétkvartett Népszerű művek fúvósokra- Ewald Rézfúvóskvintett Schumann: Zongoraötös-Kodály Kvartett Érdi Tamás

99 Megén 2003-11-20 09:28:26
Szívesen, annak idején ezt a fórumot arra találtam ki, hogy ha valaki tud valami \"csemegét\" szóljon nekünk.

98 Búbánat 2003-11-20 08:55:07
Megén. Ez a Házy-emlékműsor előzetes számomra egy nagyon csábító hír. Köszönöm. Kalahari: az MN kivételével a sajtóból és egyéb hírdásokból kimaradt, hogy a ma esti Budapesti Filharmóniai Társaság koncertje az Operában a Himnusszal keződik (vagy végződik?) az első elnök-főzeneigazgatójuk, Erkel Ferenc tiszteletére. S tudni kell azt is, hogy a himnuszunk ma ismert zenekari változatát Dohnányi Ernő hangszerelte.

97 Megén 2003-11-20 08:13:52
Tegnap este láttam a ZAK-faliújságon egy printelt felhívást. December 9-én 18.00 órakor a Rátkay Márton Művészklubban (Városligeti fasor) Házy Erzsébet emlékműsor lesz, Andor Évát, Pitti Katalint jegyeztem meg, de lesznek még (kézzel írták rá) meglepetés fellépők is. Sajnos nekem más elfoglaltságom van, de biztosan lesz, aki örülni fog, ha elmehet.

96 kalahari 2003-11-20 00:00:12
Holnap: 19.35-21.30: Kapcsoljuk a Magyar Állami Operaházat A 150 éves a Budapesti Filharmóniai Társaság Zenekarának jubileumi hangversenye Közreműködik: Rost Andrea Vezényel: Rico Saccani, Lukács Ervin, Kovács János és Héja Domonkos Az 1853. november 20-i első hangverseny műsora 1./ Meyerbeer: Struensee - nyitány 2./ Mozart: Aria di bravura a Don Giovanni című operából (Rost) 3./Mendelssohn: Szentivánéji álom - Nászinduló 4./ Beethoven: VII. szimfónia

95 Caligula 2003-11-19 10:18:51
Megén már szólt róla a kávéházban.
Megén már szólt róla a kávéházban.
94 samsem 2003-11-19 10:17:17
Nem tudom, hogy lehet e zenei eseménynek minősíteni, de látta valaki tegnap este a Xaver műsort? Vélemények?

93 Búbánat 2003-11-19 08:31:02
Horusitzky Zoltánra emlékezik a Magyar Állami Operaház,a zongoraművész-zeneszerző születése 100. évfordulója alkalmából, holnap délután kettő órától az Operaház Székely Bertalan Termében. Az emlékműsorban Eősze László előadást tart Horusitzcky Báthory Zsigmond című operájáról, amelyből részletek is megszólalnak. Dobler Magda zeneesztéta a szerző Csipkerózsika című művéről, Medveczky Ádám pedig Horusitzkyvel kapcsolatos emlékeiről beszél.

92 kalahari 2003-11-17 21:34:13
Csernát is szeretem, de Sümegi utolérhetetlen Aidaként.

91 Orfeusz 2003-11-17 21:21:59
Az biztos,nála jobban, ma Mo-on senki nem tudja elénekelni..az a drámai erő,amivel énekel,nekem az tetszik a legjobban. Csernát azért kedvelem annyira,mert oly mély érzésekkel adja elő szerepeit, ami engem személy szerint nagyon megérint, igazán átéli lelkileg is. És végtelenül élvezi, amit csinál- abszolút lejön a színpadról.

90 kalahari 2003-11-17 19:56:33
Pánczél volt, és szerintem W. még jobb lesz!

89 Orfeusz 2003-11-17 18:53:43
Köszönöm, de ugye nem Wiedemann volt? Mert vasárnapra Pánczél volt kiírva,keddre Wiedemann!

88 kalahari 2003-11-17 18:43:24
Aida kipipálva, tegnap megvolt. Jó szórakozást holnap! Ha szerencséd van, megismétlődik a tegnapi siker.

87 Orfeusz 2003-11-17 18:38:53
Én is megyek, ne feledjük Cserna és Németh is énekel-nagyon szeretem őket! Holnap pedig Aida, Csernával, Wiedemannal és Kis B.-vel(eredetileg Bándi lett volna..).

86 kalahari 2003-11-17 17:57:54
Én is hasonló jókat remélek.
Én is hasonló jókat remélek.