35 Megén 2003-10-29 14:56:54
Ametiszt, ha olvas a szerk. meg fogja mondani, hogy lehet. Egyébként van alul emilcímük, és ott kézdezd meg őket.

34 Ametiszt 2003-10-29 13:55:45
Rendben, szívesen beszámolok róla, de hogy lehet nem fórumbeli üzenet válaszként a koncertbeszámoló rovatba írni esetleg fotóval egybekötve?

33 Búbánat 2003-10-29 13:22:55
Ametiszt. Megkérlek, olyan Kalahari színvonalon számolj be már nekünk az első részben énekelt „romantikus operarészletek” –ről, kissé részletesebben; többek között Alvaro áriájáról is a Végzetből. Szóval, mások is kíváncsiak lennének, hogy mit és milyen színvonalon abszolvált Cura, és ha néhány szóval ecsetelnéd az előadás egyes mozzanatait, a közönség reakcióját, külön megköszönöm. Sajnos, teljes operát vele csak az éteren keresztül, a rádió közvetítés jóvoltából (Heródiás), a TV-ből (Traviata), és videóról (Manon Lescaut) ismerek. Most a koncertet követően Zürichbe utazik, ahol Don Carlost fog énekelni.

32 Ametiszt 2003-10-29 12:44:45
Én csak azt szeretném tudni, hogy azok közül aki itt most José Curáról nyilatkoznak hányan látták valaha is legalább egy koncertjét, esetleg opera előadását élőben. Akik tegnap este nem finnyáskodtak és elmentek a BBK-ba érezhették, hogy mindegy mit énekel, és ha \"csak\" vezényel is, énekes-színészi teljesítményének, zenei gondolatainak és karizmatikus előadásának hatása alól a zenakar és a közönség sem tudja kivonni magát. Akik esetleg a próbákon is ott voltak, tudják milyen kemény munka állt csak a tegnapi előadás mögött. Azt viszont nagyon sajnálom, hogy nem volt a színpadon egy tolmács, aki segített volna elmagyarázni a közönségnek, hogy a koncert második fele (Dvorák Újvilág Szimf.) egyben lemezfelvétel is, ezért jó lenne elkerülni a felesleges, zavaró zörejeket. A tegnapi koncert igazi tétje éppen a lemezfelvétel volt, melyre a MATÁV zenekar is joggal lehet büszke és talán ha a közönség is tud róla még szebb lett volna a közös ünneplés a nagyszerű koncert végén.

31 kalahari 2003-10-29 11:43:57
Engem az zavar, hogy inkább vezényelni akar, nem énekelni...

30 Búbánat 2003-10-29 11:28:28
A mai Magyar Nemzet is közöl egy beszélgetést Curával. Tervei között nem említi, hogy beállna nálunk egy operába énekelni. Ugyanakkor megideologizálja, hogy mi a különbség a koncerten tőle hallható operarészletek előadásmódja és egy teljes operában való közreműködésének konvenciója között…A Dvorak - lemezfelvételét követően a távlati elképzelései között szerepel, és sorozatnak szánja a centenáriumi albumokat: 2007-ben Grieg, 2008-ban Rimszkij-Korszakov, 2011-ben Mahler, 2012-ben pedig Massenet halálának 100.évfordulójára szeretne emlékezni egy-egy lemezzel.

29 Amneris 2003-10-29 10:32:05
Figyelem!Jövő hét kedden indul a Gyurkovics Mária Énekverseny a ZAK kistermében.12-től megnyitó, 16-tól az I. kategória elődöntője.Gyertek és hallgassátok meg a jövő nemzedékét! (Sajna belépőt kell fizetni kiv. akcsi+fősuli. előd.:300, középd.:400, döntő:500, gála:1000.

28 kalahari 2003-10-29 10:00:29
Búbánat, az előzővel teljesen egyetértek. Nem mindenki kehet Bécsbe Curát hallgatni. De nem adom fel, csak énekel teljes operát egyszer nálunk is...

27 Búbánat 2003-10-29 09:46:09
2003.XI.2. vasárnap 19 órai kezdettel, Szent István Egyetem, Aula, Gödöllő: Verdi: Requiem. Km.: A Gödöllői Szimfonikus Zenekar, a Budapesti Akadémiai Kórustársaság, Cserna Ildikó, Wiedemann Bernadett, Molnár András, Rácz István, vezényel: Gál Tamás.

26 Búbánat 2003-10-27 16:33:31
Készül valaki holnap este a BKK-ba Cura estjére? A TV e héten leadja a nyári margitszigeti, augusztus 20.-i ária- estjét. Én biztosan nem megyek el. Elegem van abból, hogy évek óta nálunk csak részleteket énekel ebből-abból, vagy vezényel. Szeretném, végre itthon is, az Operában egy teljes operában megnézni-meghallgatni őt!

25 Megén 2003-10-27 14:14:34
November 4-én 19. órakor a Halászbástya Szt. Mihály kápolnájában Ella Péter csemballó, Lukin Zsuzsanna ének, hangverseny lesz, Monteverdi, Sweelinck, Falconieri stb. van a műsoron. A belépés ingyenes.

24 Sesto 2003-10-23 10:57:31
Öröm volt olvasni a nagysikerü Melis-születésnapi-koncertröl a \"legfrissebb koncertbeszámolók\" között!!! Hálás köszönet!... :-)))

23 Megén 2003-10-22 07:38:51
Sebastian Blockflöte Quartet, október 25-én este fél nyolckor, a Halászbástya Szt. Mihály kápolna galériájában Bach, Sweelinck, Scheidt és Pacheibel művekkel koncertet ad.

22 Búbánat 2003-09-30 11:16:42
A hírek szerint Nyesztyerenko a hétvégén mesterkurzust tart az Óbudai Társaskörben, amelyen az Operaház énekesei is aktívan részt vehetnek. (Nyilván, a Don Carlosok előtt van még egy kis szabadideje, amit erre a célra áldoz.) Az időpont: pénteken 15 órától, szombaton és vasárnap 10 órától. A belépő 500 Ft.

21 kelengye 2003-09-25 14:36:57
Én meg nem megyek sehova, csak elolvasom a kritikákat.

20 kapa 2003-09-25 09:44:40
1:1
1:1
19 kiskakas 2003-09-24 15:04:28
Én is ismerem, ezért elmegyek.
Én is ismerem, ezért elmegyek.
18 nane 2003-09-22 15:08:21
Pálhegyi Mátét ismerem. Biztosan nem megyek el.

17 agyament 2003-09-22 15:05:53
Október elsején pedig az ELTE Aulájában lesz Zenei Világnapi koncert kórusokkal!

16 Linos 2003-09-22 12:20:08
Gyertek el 2003. ooktóber 10.-én 7 órára az Óbudai Társaskörbe, Pálhegyi Máté fuvolaestjére! A koncerten Prokofjev, Jolivet és Poulenc darabjai lesznek hallhatóak. Bálint András, színművész lesz a vendég.

15 Búbánat 2003-09-19 08:52:43
Az Olasz Kultúrintézetben október 30-án a genovai Ifjúsági Filharmonikus Zenekar ad hangversenyt.

14 Búbánat 2003-09-17 16:09:15
Így igaz, hétfőn a Rádióban Boros Attila műsorában hallhattuk, hogy pld. Wagner Lohengrinjében decemberben, Verdi Nabuucójában pedig jövő tavasszal vállalnak el feladatot.

13 Cséem 2003-09-17 13:35:36
Attól tartok kedves Agyament, a Kodály Kórus mostanában nemigen fogja már a szóban forgó lemez anyagát műsorra tűzni, ugyanis az ilyesmi eléggé karnagyfüggő, s mint tudjuk, e hónaptól már Erdei Péter a főnök. Persze egy-két darabot a lemezről lehet, hogy Erdeivel is előadnak majd, az előzetesek azonban másféle programokat ígérnek: Verdi, Mozart, Pärt, Mendelssohn, Liszt, stb.

12 agyament 2003-09-12 12:52:39
Hozzátenném, hogy a Kodály K. lemezén a darabok többsége ősbemutató. (Már hallottam részleteket, tényleg tuti lehet - de már megint vasárnapra rakták.) Mindegy, majd csak előadják itthon is.

11 Cséem 2003-09-12 12:50:40
Szept. 14-én 19 órától a Nemzeti Színházban (Megyejárás: Hajdú-Bihar) a Debreceni Kodály Kórus új lemezét mutatja be - kortárs magyar szerzők világi és egyházi művei szólalnak meg. A koncert 2. részében Ránki Dezsővel a Debreceni Szimf. Zkr. játszik Mozart zongoraversenyt (C-dúr, KV 467. \"Elvira Madigan\"...), ill. egy Schubert Befejezetlent. Szerintem tuti jó koncert lesz.

10 Megén 2003-09-12 12:39:57
Akit érdekel: szeptember 15-én 18 órakor a Goethe Intézetben Donata Elschenbroich előadása és dokumentumfilmje, Világtudás - zenei nevelés címmel. Német-magyar szimultán tolmácsolás. Az előadó több országban tanulmányozta a zenepedagógiai gyakorlatot, és új elemekkel gyarapítja a gyermekkori zenei nevelés fejlesztését. (Ezt az ajánlóból írtam, nem én vagyok ilyen okos!)

9 Búbánat 2003-08-18 10:17:49
Orbán György Pikkó herceg című két felvonásos lírai operáját mutatják be ma 21 órakor Nyírbátorban, a református templomban. A Chudy Józef azonos című műve alapján írott zenedráma Kulcsár Szabolcs vezényletével hangzik el.

8 vox 2003-08-11 13:20:03
Egy szentendrei program: \"Szentendrei Énekes Napok\" címmel első alkalommal rendeznek énekes kurzust Szentendrén. Schultz Katalin Hegedűs-Gönczy Katalin (zg) társaságában, Heim Mercedes pedig Tóth Ágnes (zg) társaságában fog tanítani középiskolásokat, főiskolásokat augusztus 26-29 a szentendrei zeneiskolában. A programban minden este szerepel koncert is: aug.26. 19.30 - Heim Mercedes és Skoff Zsuzsanna koncertje, közreműködik Hegedűs-Gönczy Katalin (Péter-Pál templom) aug. 27. 19.00 - zenés beszélgetés szentendrei művészekkel (Vujicsics Tihamér Zeneiskola, Dunakorzó 16.) aug. 28. 19.00 - zenés beszélgetés Schultz Katalinnal és tanítványaival: Csereklyei Andreával és Hámori Szabolccsal, közreműködik: Hegedűs-Gönczy Katalin (Zeneiskola) aug. 29. 16.00 - kurzuszáró növendékhangverseny, közreműködik: Tóth Ágnes, Hegedűs-Gönczy Katalin (Péter-Pál templom) Információ:acsildiko@freemail.hu, tel.: 26/310-024 (Zeneiskola)

7 Megén 2003-08-05 14:41:08
Szeptember 6. Nádasdladány, (Nádasdy kastély) az Auer Kvartett Wolf, Schubert, a Kodály Vonósnégyes Mozart, Schubert vonósnégyeseket és együtt Mendelssohn Esz-Dur vonósoktettet játszanak. Nincs messze, vagy Székesfehérvárról Sárszentmihály, Nádasdladány, vagy az M7, 70-esen Polgárdi, Jenő, Nádasdladány az útvonal. Maga a kastély is kezd egyre szebb lenni. nadasdy@nadasdy.org az emiljük, akit érdekel.

6 Megén 2003-08-04 09:05:47
Újabb infók: Augusztus 9-én Vácrátóton Liszt Ferenc kamarazenekar hangverseny a Botanikus kertben. Műsor: Boccherini, Dvorak, Csajkovszkíj művek. Augusztus 9-10. Barokk kastélynapok Gödöllőn, megnyitják a Barokk Színházat! A rendezvények között csemballó hangverseny is lesz.

5 KGY 2003-07-25 12:30:52
Kedves Sándor cár! Kösz, hogymegelőlegezted a bizalmat, de - bizony, bizony - van olyan semény, amiről mi sem tudunk. Ennek az az oka, hogy még nem minden koncertszervezővel állunk mindennapi kapcsolatban. Viszont igyekszünk orvosolni a problémát - ha a koncertszervezők is úgy akarják.

4 Megén 2003-07-25 12:13:20
Ráckevén 10. Nemzetközi Klarinét-Szaxofon Fesztiválés Kurzus keretében, koncertek is lesznek. info: http://web.axelero.hu/windland

3 -té.pé- 2003-07-24 20:11:43
Én személy szerinz szeretem a jazz bizonyos stílusait(?) - nem tudom, hogyan kell pontosan fogalmazni. És az After Cryinggal sincs semmi bajom.

2 Megén 2003-07-24 15:58:42
A legutóbbi klubon a jazz is képviseltette magát. Ha akarjuk az is távol esik. Inkább időben van még talán távol.

1 Sándor cár 2003-07-24 15:41:03
Ez az info nekem is megvan. Szerintem a Momusnak is, csak azért nem tették be, mert távol esik a klasszikustól. De tényleg érdemes odalátogatni.

0 Megén 2003-07-24 15:16:17
Nyitnék egy olyan lapot, ahova beírhatnánk (aki szeretné) olyan zenei eseményeket, amikről nem informális úton tudomást szereztünk. Biztosan érdekelne egy-két olvasót akár a fővárosban van, akár vidéken, hiszen most nyáron sokan jövünk-megyünk az országban. Tehát itt az első: Szeptember 11-én a PECSA-ban Zene a periférián koncertek sorozatban kétnapos rendezvény lesz, kicsit komolyzene, kicsit világzene, olyanokkal, mint Fugato, Kada, After Crying, Holdudvar, Kormorán, Garmarna (Svédország). Akit érdekel jegyezze elő.