Téma ismertetése: film, könyv, gasztro, építő, képző, tánc, etc
A SzM főigazgatóiból és a városligeti biztosságból biztos. Az NKA-s bólintójánosságból már távozott.
Hankó Balázsnak pedig semmi rosszat nem kívánok, csak egye meg, amit főzött: a következő négy évben minden nap nézze végig Fásy Zsülike 100 milliós dokumentumfilmjét, majd hallgassa végig Tóth Gabi legújabb számait. Viccet félretéve: a legújabb infók szerint Molnár Levente 200 milliójával sincs minden rendben.
Technikumban tanítok, ott nincs. Nem is lenne rá kapacitás, rengeteg az órájuk, rendre 7-8 van, énekórát már a hátuk közepére nem kívánnának. Ugyanakkor ha az ember, nem kötelező programmal szervez, akkor a mostani fiatalok is nyitottak, igazából családi háttértől függetlenül. Én évi 2-3 alkalommal elszoktam vinni operába azt, akit érdekel, és a többség visszajáró lesz, sokan azzután is, hogy már elhagyták a sulit. Meglepő, de egy ember egyszerre tudja Puccinit és Azahriah-t szeretni. De nem rossz ebben a Petőfi Kulturális Program, eljönnek szívesen, mert "lóghatnak", ha a többség magától nem is megy el, de legalább annyi megmarad neki, hogy a klasszikus zene fogyasztásától nem lesz semmi baja. Persze előtte fel kell készülni, elmondani nekik a sztorit, zenei részleteket megmutatni. Ebben amúgy az Operaház anyagai elég nagy segítséget tudnak adni. A másik, hogy jól kell darabot választani: nyilván a népszerűbbek közül, lehetőleg modernebb rendezéssel (az itt fórumozók többségével ellentétben a mostani 14-20 évesektől a klasszikus rendezés távolabb áll, legalábbis ahogy én látom)
Az unokám egy "elit" gimnáziumba jár, ahol több énektanár is van. Egyikük egyben a karvezető is, és olyan kórust vezet, hogy az elmúlt két évben mindkétszer felléptek a Zeneakadémián és a Müpában is. És egyszer, amikor elmentünk a Hunyadira az Operába, persze a karzatra, akkor összefutottunk a kórusvezetővel, aki a saját osztályát szintén akkor vitte oda. Szerintem nem kell mindig csak a rosszat feltételezni, ez a gyerek egészen biztosan többet kap, mint én anno.
Megkérdeztem a fiam, technikumban már egyáltalán nem volt ének óra, a 9. és 10. évfolyamban sem.
Hàny àllàsbòl is megy nyugdìjba Baàn, ha megy? De szerintem neki időre szòlò kinevezèsei vannak. Ès akkor nekem is vissza kell szolgàltatnom a szìvessègèből kikölcsönzött festmènyeket?
Köszönöm a válaszokat! Sajnos el tudom képzelni, milyen lehet egy ilyen óra akár elit iskolában, akár a porhalmai Futottakmég Benő Gimnáziumban. :O(((
Tökmindegy, hàny évig tanítottak ének-zenét egy nem zenei szakos gimnáziumban. Nálunk speciel I.-II. évben tanították, de nem akkor, nem ott, nem onnan szerettem meg a klasszikus zenét. Piti (ez az eredeti neve) Kati szépen énekelt az iskolai ünnepélyeken ... aztán II. után átment a konziba. A többit tudjuk. Csongrádi Kata(lin) ott végzett nyelvi tagozaton, aztán énekes lett. A többit tudjuk. (Lezsák Sándor is ott végzett nem-tudom-milyen tagozaton ... a többit tudjuk.)
Nekünk annak idején a gimnázium négy évfolyamán heti 2 alkalommal volt énekóra, sőt horribile dictu, 1 alkalommal művészettörténet is! Bár, az a múlt évszázad volt. (A fiam múlt évezrednek nevezi)
Az első két osztályban még igen, heti egy óra, de a két utolsóban (11.-12.) osztály már nincs, ott főleg a főtárgyak és a fakultációk maradnak.
A fiam technikumban 11. évfolyamra jár, nekik nincs.
Baán régi motoros. Csak jelzem, hogy 2 hónap múlva eléri a nyugdíjkorhatárt.
Van-e még egyáltalán énekóra a középiskolákban? Tényleg nem tudom.
"Átvertek minket - Baán László az NKA-botrányról és lemondásának okairól
Rost Andrea lesz a magyar
zenekultúráért felelős kormánybiztos
„A magyar zene mindig Magyarország egyik legfontosabb értéke volt” – írja Magyar Péter. „A következő időszakban kiemelt feladat lesz a fiatal tehetségek támogatása, a zenei nevelés megerősítése, valamint annak elősegítése, hogy a magyar előadóművészek itthon és nemzetközi szinten is méltó lehetőségekhez jussanak. Rost Andrea kormánybiztosként azért fog dolgozni, hogy a magyar zene múltja, jelene és jövője méltó figyelmet, támogatást és megbecsülést kapjon.”
Az emlegetett Kincsem című filmet (2017) - Nagy Ervinnel - a TV2 Szuper csatorna sugározza ma 20.00 és 22.20 óra között. Újra megnézhető.
BL himnusz ötszáz citerával (:))) mennyiért is? Képtelen vagyok megjegyezni az itt röpködő százmilliókat és milliárdokat. Mindig mondom, hogy gazdagok vagyunk!
"Nem csitul a botràny a Fidesz-holdudvarnak kifizetett milliàrdok körül
Bocsánat, tudom, hogy rossz szót használtam, mert egyáltalán nem verekedésre gondoltam. Nem vagyok bennfentes a Tisza ügyeiben, csak annyit láttam, hogy két művész is a kirakatban van ott. Talán így jobb volt egyiküket se kinevezni, így nincs sértődés.
Van ötletem: privátban máris megírom ;-))
Én is le szeretnék mondani, csak még azt kéne kitalálnom, hogy miről.
Megy ez kèrem, ha egy üzlet egyszer becsődöl beindul..
Az előző beìràst a laptopomon követtem el ès teljesen normàl mèretűek voltak a betűk. Az okostelòn làtom, hogy megnőttek. Èn màr nem tudok belenyùlni, arra kèrem a T. Szerkesztőket, hogy ha tudjàk, kicsinyìtsèk le "normàlra", mert a vilàg semmi kincsèèrt nem akarok kilògni a sorbòl. Mèretben főleg nem. Köszönöm!
Arra kérlek, hogy használj nagyobb karaktereket, mert már rossz a szemem, és nem tudom böngészni ezeket a légypiszoknyi apró betűket.
Nohát, kérem szépen, itt van 3082 folytatása ("je suis vátesz"), nem is telt el sok idő, kezdődik ...
Hallgatói fórumot tartottak szerda délelőtt a Színház- és Filmművészeti Egyetem diákjai az Uránia Filmszínházban, amit az intézmény rektora, Sepsi Enikő nyitott volna meg. Sepsi beszéde előtt két oktató lépett a mikrofonhoz, és lemondásra szólították fel a rektort, a kuratórium elnökét, Vidnyánszky Attilát, valamint Lajos Tamás kuratóriumi tagot, közölte egy névtelenséget kérő forrásunk.
Az oktatók elmondták a körülbelül kétszáz fős diákságnak a fórumon, hogy az egyetem nem az Európai Unió szabályai szerint működik, az Orbán-kormány megfosztotta az autonómiájától az intézményt, ezért azonnali távozásra szólították fel az említett személyeket. A beszédükben hangsúlyozták, hogy azért most szólalnak fel, mert hamarosan új kormányunk alakul, így illegitim ott tartózkodniuk.
Az oktatók kiállását üdvrivalgás fogadta a nézőtéren, egyikőjük a pillanat hevében még azt is belekiabálta a mikrofonba, hogy szabad ország, szabad egyetem. Az oktatókat két hallgató követte, akik arról beszéltek, hogy milyen nehézségekkel kell szembesülniük napról napra, de érdemi válaszokat nem kapnak." Teljes cikk telex.hu-n itt.
Mi vagyunk az Új Undokak, mi vagyunk az Új Undokak! Nos, a nézhetetlen filmeket előállító maffia már írja is a számlát, sőt akár be is mutatta. Eme megjegyzésemet kéretik NEM Rákay Kálmán és produktumai mellett kiállni.
Felhívnám figyelmét, hogy a 3094-ben nevesített paripa, Incitatus Caligula lova. Pont ezért írtam róla.
Pavarotti is kapott egy lovat úgymond gázsi kiegészítésként amikor 1986-ban eljött Budapestre és az Erkelben fellépett a Bohéméletben...
Nekem Caligula lova jutott eszembe!
Szent Èg! Tudom, van màr Sztàrbox meg emancipàciò, na de tankot babakocsival ütköztetni! ;-)
Azt hiszem, hogy a két jelölt, Rost és Nagy Ervin kiütötte egymást. De talán jobb ez így!
Én nem szoktam semmire sem gondolni, Isten őrizzen tőle, már csak az hiányozna!
De kár, hogy nem történésznek születtem, mert akkor lenne egy életreszóló témám: Magyarország hihetetlen története.
Incitatusra gondolsz? Ha összejön III. Richàrddal, megmenthette volna. (Anakronizmus, tudom, de passzol.)
Ez, amit én fejtegetek, leginkább elméleti kérdés és nem gyakorlati. Mert Nagy Ervinről és a Kincsemről az jutott az eszembe, hogy a mi hányatott kis magyar nemzetünknek két idolja van: Kincsem és Puskásöcsi. És nem kell szomorkodnunk ezen, jól van ez így, nagyon is jól. Hiszen - mint tudjuk -, egy ló érhet egy országot, de hogy egy ország ér-e egy lovat, az egyáltalán nem biztos. És van egy sanda gyanúm, hogy bizonyos esetekben egy ló, kiváló Társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter lehetne. Persze nem egy tüzes kancára, hanem inkább egy bölcs heréltre gondolok. Egy lóval csak nyer(ít)hetnénk!
off Irigyellek. Engem hèt èves koromban, màig emlèkszem, Jàkon felültettek egy lòra, amitől ùgy megijedtem, hogy azòta lònak közelèbe sem megyek.
Arra én már nem emlékszem, olyan szörnyű volt az az előadás, hogy igyekeztem minél hamarabb elfelejteni, szerencsére sikerült is. De, mint ahogyan írtam, a Kincsem címszerepében volt a legmenőbb, többször megnéztem, és most őszintén megvallom neked: én is szívesen felpattantam volna a hátára.
Igen, ő. Sok filmben ès szìndarabban làttam, de amiben neked is làtni kellett, mert megbeszèltük nemrèg, az a vìgszìnhàzi Varàzsfuvola. Persze nem Melis szintjèn ènekelt, de emlèkeim szerint szìnèszileg jò Papageno volt.
Ez az a színész, aki a címszerepet játszotta a Kincsemben? Az egy nagyon jó film volt, pontosan visszaadta azt, hogy milyenek vagyunk. Kár, hogy nem azt a filmet küldték az Oszkárra.
Nagy Ervin színészt emlegették miniszter-esélyesként. Személy szerint örülök, hogy csak volt esélyes, mint a pápa(ön)jelölt bíboros. Ahogy az ősi mondás tartja: "aki pápaesélyesként megy be a konklávéra, az bíborosként jön ki". Legújabb hírek szerint Nagy Ervin a színházért és a filmért felelős (helyettes?) államtitkár lehet. Lesz dolga bőven.
Ó, pedig én azt hittem, hogy Rost Andrea lesz a művelődési miniszter.
Végre megint van külön kulturális miniszter az oktatási mellett, és talán egy lelkésztől nem is áll olyan messze a kultúra!
Tarr Zoltán a jelölt a kultúrális tárca élére a leendő új kormányban. A várományos tárcája alá tartozik a kultúra minden szegmense, a zeneművészet - köztük az OPERA, a MÜPA -, a színházak (a Nemzeti Színház, a Budapesti Operettszínház), a tánc-, a filmművészet, a közgyűjtemények, múzeumok, a könyvkiadás, a műemlékvédelem stb.
Vidnyánszky valszeg képtelen emelt -vagy lehorgasztott- fővel távozni bárhonnan. Károkozása maradandó sebeket hagy a színházi szcénában. Még csak nem is a Nemzetiből kellene távoznia akármilyen fővel, hanem mindenekelőtt az SZFE kuratóriumának éléről. Ugyan ki tudja, hány fiatal lány és fiú adta fel a hiábavaló próbálkozást évek hosszú során át, hogy felvegyék vagy meg sem próbálta a felvételit?! Személyes ismerősömet azzal rúgta ki az utolsó felvételi rostán, hogy "nem megfelelő anyagot hozott". Ez a szakma nem olyan, hogy akkor majd külföldön próbál szerencsét. Marad/t a freeSZFE. Talán lesz még rend és igazság. És nem úgy, mint néhai Kerényi Imre elhíresült mondásában: "most mi jövünk". A tárgyilagosság kedvéért rögzítenem kell, hogy Alföldi Nemzetije sem hasított az első két évben és ő is elküldött jó pár színészt, nem politikai, hanem szakmai alapon. Viszont a három utolsó évben = a NER első három évében -szemben Vidnyánszkyval- igazi "ellenszélben" kellett dolgoznia, élnie és mégis ki tudott teljesedni. Máig emlékezetes produkciókat hozott létre és kiváló csapatot épített fel. Hol van már az a csapat? Szana és szét. Vajon eldicsekedhet-e ezzel V.A.? Ki ismer kettőnél-háromnál több nevet a mostani társulatból? Hol van ott törzsközönség? Közönség?! A hithűekből hányan járnak fizetős jeggyel (vagy anélkül) az előadásaira?
Az embernek már-már kedve lenne elmenni katasztrófaturistáskodni. Aztán elolvasva, hogy ez az egész 4 órás, inkább elmegy a kedve. Így látatlanban az az érzésem, hogy tipikus látlelet a végetérő Fidesz kormányzásról: van egy túlhatalmú vezető, és senki nem szól, hogy éppen vállalhatatlan baromságot csinál (lásd még, az egyébként általam kedvelt Ókovács Szilveszter zavaros Toscája). Kár Vidnyánszky Attiláért, mint rendező, régebben tudott érdekes darabokat létrehozni. Mint igazgató, szinte a kinevezésekor megbukott, az alábbi interjúban említett teltházak többsége diákoknak szétosztott ingyenjegyekkel valósult meg (lásd Nemzeti Színház beszámolói fizetős nézők arányáról, ami 2024-ben 69%, de nem vagyok benne biztos, hogy a Lázár Ervin Programot hova számolták el, de mivel jegybevételként csak 130 milliót könyveltek el 55 ezer főre, szerintem a fizetőshöz). Úgy könnyű, menne bárkinek. A Nemzeti 16 év alatt nem igazán tudta megtalálni a saját közönségét, a közelébe nem került annak, mint amikor Alföldy Róbert alatt meghirdették az előadásokat, és 24 óra múlva már nem lehetett jegyet kapni. Emiatt, szerintem le kellene mondania, és így még emeltebb fővel távozhatna .
Kultúrharc lesz? Lemondatni könnyű, rendszert építeni nehéz!
https://mandiner.hu/kultura/2026/04/kulturharc-lesz-lemondatni-konnyu-rendszert-epiteni-nehez
Elgondolkodtató látni, hogy a
választások után néhány nappal a magyar kulturális életben nem vita indult el,
hanem üzengetés. Nyilatkozatok, felszólítások, ultimátumok. Pl. Káel Csaba
„tegye le a kulcsot”, vagy Vidnyánszky Attila „mondjon le” – hangzik el egymás
után különböző személyektől, más más fórumokon.
Mandiner.hu - 2026. április 20. 15:00 – Fülöp Péter
Jelen véleménycikk a színházi
közéletre fókuszál, azzal, hogy nem célja a további hangulatkeltés, célja
azonban a figyelemfelhívás, figyelmeztetés arra, hogy nem boszorkányüldözésre
van szükség, hanem kommunikációra.
Ha visszatekintünk az elmúlt évekre
ez nem új jelenség Vidnyánszky Attila démonizálása nem most kezdődött, hanem
egy hosszú folyamat csúcspontjához érkezett. Kezdte az index, majd megszólalt a
FESZ, a miskolci művészeti tanács nyílt levelet írt. A hangulat egyre
feszültebb, a mondatok egyre keményebbek – miközben egyre kevesebb szó esik
arról, ami valóban számít: hogyan működjön a magyar kultúra a következő
években?!
Évek óta visszatérő mintázat a színházi világban, hogy Vidnyánszky Attila személyében sűrűsödik össze minden kritika, ami a hazai előadó-művészeti rendszerrel kapcsolatban megfogalmazódik. Ha végignézzük az elmúlt tíz–tizenöt év megszólalásait, interjúit, cikkeit, világosan látszik: folyamatos támadások, politikai és esztétikai viták, személyre szabott bírálatok kísérik ezt az időszakot. A mostani hullám csak annyiban más, hogy a választási eredmény után egyszerre, koncentráltan jelent meg. Lehet szeretni vagy nem szeretni, de Vidnyánszky Attila a magyar színházi élet egyik legnagyobb formátumú alkotója, aki markáns művészi világot és következetes gondolkodást képvisel; rendezői munkássága és intézményépítő tevékenysége egyszerre mutat tehetséget, víziót és kivételes munkabírást, miközben az a hatás, amelyet az elmúlt évtizedekben a magyar színházi struktúrára és gondolkodásra gyakorolt, vitathatatlanul a legmeghatározóbbak közé emeli.
A probléma
persze nem az, hogy vannak kritikák. A probléma az, hogy a vita teljes
egészében személyi kérdéssé egyszerűsödött. Mintha a magyar kulturális rendszer
állapota kizárólag azon múlna, hogy ki ül egy adott székben. Mintha egy több
mint másfél évtized alatt felépült struktúra egyetlen mozdulattal lecserélhető
lenne.
Közben feltűnően kevés szó esik a tényekről.
Senki nem vitathatja, hogy az elmúlt
időszakban a kulturális támogatások összege jelentősen nőtt. Színházak újultak
meg országszerte, intézmények kaptak forrást felújításra,
infrastruktúra-fejlesztésre. Vidéki és fővárosi játszóhelyek sora lett korszerűbb.
Béremelések történtek, kiszámíthatóbb finanszírozási keretek jöttek létre és
közben értékes előadások sora született. A színházak nézőszámai a covid éveit
leszámítva rekordokat döntenek. Lehet vitatni a strukturális elveket vagy
támogatási döntéseket, lehet más prioritásokat megfogalmazni – de azt állítani,
hogy „semmi nem történt”, és minden sz@r egyszerűen nem igaz.
Nem célja jelen írásnak, hogy az
egyes konkrétumok szintjére fókuszáljon, azokról bármikor lehet tartalmas vitát
folytatni, állok elébe, mert eredmények vannak bőven és vannak, voltak biztosan
hibák is, akadnak hiányosságok, de a struktúra működik, abban sok jó szakember
dolgozik.
Visszatérve a megszólalásokra,
meglehetősen érdekes néhány most megszólaló szereplő pozíciója. Béres Attila
például több ciklus óta (2015) vezeti a miskolci színházat. Egy olyan vidéki
nemzeti státuszú intézményt, amelynek támogatása az elmúlt években jelentősen
nőtt, működése stabil volt, produkciói országos jelenléttel bírtak. Ezek nem
vélemények, hanem mérhető tények. Éppen ezért jogos a kérdés: ha a rendszer
egészében vállalhatatlan volt, akkor ezek az eredmények hogyan jöttek létre? És
ha létrejöttek, akkor mit mondunk róluk ma?
Tudjuk, hallottuk nem egyszer Béres
Attilától, hogy egy esetleges politikai váltás után szívesen vállalna vezető
szerepet – azt is értjük miért most és miért így került ki a nyílt levél.
Kedves Attila! Érdeklődéssel kérdezem mi is volt
annyira nagyon sz’r az elmúlt 10 évben? Országszerte rendeztél, igazgatsz egy
vidéki nemzeti színházat – egyre emelkedő támogatási környezetben, ha jól
emlékszem senki nem szólt bele kivel dolgozz, mit állíts színpadra. Lehetett
volna vitatkozni, csak Te alig jöttél el a szakmai összejövetelekre. Ez nem
személyeskedés. Ez következetességi kérdés.
Nem lehet úgy rendszert kritizálni,
hogy közben nem beszélünk arról, ki és hogyan működött benne. Nem lehet úgy
morális ítéleteket mondani, hogy közben elhallgatjuk a saját szerepünket ebben
a működésben. A jelenlegi megszólalások jelentős része ezt a kényelmetlen
kérdést egyszerűen megkerüli.
A vita másik félrecsúszása, hogy
továbbra is kizárólag művészeti értékítéletek mentén próbálunk intézményi
működésről beszélni. Mintha egy színház kizárólag esztétikai kategória lenne.
Pedig véleményem szerint nem az. Egy színház működik: nézőt ér el, gazdálkodik,
fenntart egy struktúrát, munkát ad embereknek, társadalmi felelősségvállalása
van. Ezek számszerűsíthető, értékelhető szempontok. Nem a művészet ellenében,
hanem annak feltételeként. Ez nem ideológiai kérdés, hanem alapfeltétel. Aki
ezt figyelmen kívül hagyja, az nem a szabadságot védi, hanem a működés
realitását tagadja.
Nem csak a neveket kell levenni a
napirendről, hanem azt a gondolkodást is, amely minden problémát személyi
kérdéssé egyszerűsít. Mert amíg csak nevekről beszélünk, addig a működés
változatlan marad. Mert, ha majd jönnek új nevek és akkor már jól lesz így is a
struktúra?! Vagy?
Tudjuk, látjuk és értjük, hogy a
választások után új helyzet van. De az nem szükségszerű, hogy ezt azonnal
személyi követelések és nyilvános felszólítások határozzák meg.
A mostani hangulat – a folyamatos lemondatás, az
üzengetés, a morális minősítések – nem a szakmai megújulás irányába mutat. Ez
nettó hangulatkeltés. És a hangulatkeltés nem épít rendszert. Az elmúlt 16
évben miniszterek jöttek mentek, most is lesz, aki a kultúráért felel majd –
lehet, hogy Nagy Ervin lesz, lehet, hogy nem. Viszont nem árt, ha észben
tartjuk, hogy az ágazat irányítójának feladata nem a hangulat követése, hanem a
rendszer működtetése. Nem véleményeket kell menedzselni, hanem intézményeket.
Az irányítás nem állásfoglalás, hanem felelősség és a döntéshozatal nem lehet
nyomásgyakorlás következménye. A kultúra nem tüntetőtér, hanem működő rendszer.
A kérdés nem
az kedves “kultúracsinálók”, hogy ki marad és ki megy. A kérdés az, hogy milyen
elvek mentén működik tovább a magyar kultúra. Fontos feladatok állnak előttünk,
pl. új előadó-művészeti törvényre van szükség, ideje rendezni a függetlenek
kérdését, de nem valami ellenében, hanem valamiért.
Nem lehet egy másfél évtizedes
időszakot egyetlen mondattal eltörölni. Nem lehet úgy tenni, mintha nem épültek
volna intézmények, nem nőttek volna támogatások, ne indultak volna egyedülálló
programok, nem stabilizálódott volna a rendszer.
Nem lehet a jövőt úgy építeni, hogy
közben a múltat leegyszerűsítjük, eltöröljük! Lehet vitatkozni. Kell is. De nem
lehet mindent újrakezdeni – mintha semmi nem történt volna. Most nem újabb
megszólalásokra van szükség, hanem józanságra. Nem újabb frontokra, hanem lezárásokra.
Nem újabb nevekre azon a bizonyos kilövési listán – ha van ilyen, hanem működő
válaszokra.
A magyar kultúra jövője nem
személycserékben dől el, hanem abban, hogy a megváltozott politikai helyzetben
képesek vagyunk-e a működésről beszélni. Arról, ami számít: struktúráról,
felelősségről, teljesítményről. Mert hangulatból nem lesz rendszer. Zajból nem
lesz irányítás. És lemondatásokból nem lesz működés!
A szerző a Nemzeti Színház operatív igazgatója
Kedvenc Kékszakállúmat idézve: "Most már mindegy"...
