Téma ismertetése: film, könyv, gasztro, építő, képző, tánc, etc
Végre megint van külön kulturális miniszter az oktatási mellett, és talán egy lelkésztől nem is áll olyan messze a kultúra!
Tarr Zoltán a jelölt a kultúrális tárca élére a leendő új kormányban. A várományos tárcája alá tartozik a kultúra minden szegmense, a zeneművészet - köztük az OPERA, a MÜPA -, a színházak (a Nemzeti Színház, a Budapesti Operettszínház), a tánc-, a filmművészet, a közgyűjtemények, múzeumok, a könyvkiadás, a műemlékvédelem stb.
Vidnyánszky valszeg képtelen emelt -vagy lehorgasztott- fővel távozni bárhonnan. Károkozása maradandó sebeket hagy a színházi szcénában. Még csak nem is a Nemzetiből kellene távoznia akármilyen fővel, hanem mindenekelőtt az SZFE kuratóriumának éléről. Ugyan ki tudja, hány fiatal lány és fiú adta fel a hiábavaló próbálkozást évek hosszú során át, hogy felvegyék vagy meg sem próbálta a felvételit?! Személyes ismerősömet azzal rúgta ki az utolsó felvételi rostán, hogy "nem megfelelő anyagot hozott". Ez a szakma nem olyan, hogy akkor majd külföldön próbál szerencsét. Marad/t a freeSZFE. Talán lesz még rend és igazság. És nem úgy, mint néhai Kerényi Imre elhíresült mondásában: "most mi jövünk". A tárgyilagosság kedvéért rögzítenem kell, hogy Alföldi Nemzetije sem hasított az első két évben és ő is elküldött jó pár színészt, nem politikai, hanem szakmai alapon. Viszont a három utolsó évben = a NER első három évében -szemben Vidnyánszkyval- igazi "ellenszélben" kellett dolgoznia, élnie és mégis ki tudott teljesedni. Máig emlékezetes produkciókat hozott létre és kiváló csapatot épített fel. Hol van már az a csapat? Szana és szét. Vajon eldicsekedhet-e ezzel V.A.? Ki ismer kettőnél-háromnál több nevet a mostani társulatból? Hol van ott törzsközönség? Közönség?! A hithűekből hányan járnak fizetős jeggyel (vagy anélkül) az előadásaira?
Az embernek már-már kedve lenne elmenni katasztrófaturistáskodni. Aztán elolvasva, hogy ez az egész 4 órás, inkább elmegy a kedve. Így látatlanban az az érzésem, hogy tipikus látlelet a végetérő Fidesz kormányzásról: van egy túlhatalmú vezető, és senki nem szól, hogy éppen vállalhatatlan baromságot csinál (lásd még, az egyébként általam kedvelt Ókovács Szilveszter zavaros Toscája). Kár Vidnyánszky Attiláért, mint rendező, régebben tudott érdekes darabokat létrehozni. Mint igazgató, szinte a kinevezésekor megbukott, az alábbi interjúban említett teltházak többsége diákoknak szétosztott ingyenjegyekkel valósult meg (lásd Nemzeti Színház beszámolói fizetős nézők arányáról, ami 2024-ben 69%, de nem vagyok benne biztos, hogy a Lázár Ervin Programot hova számolták el, de mivel jegybevételként csak 130 milliót könyveltek el 55 ezer főre, szerintem a fizetőshöz). Úgy könnyű, menne bárkinek. A Nemzeti 16 év alatt nem igazán tudta megtalálni a saját közönségét, a közelébe nem került annak, mint amikor Alföldy Róbert alatt meghirdették az előadásokat, és 24 óra múlva már nem lehetett jegyet kapni. Emiatt, szerintem le kellene mondania, és így még emeltebb fővel távozhatna .
Kultúrharc lesz? Lemondatni könnyű, rendszert építeni nehéz!
https://mandiner.hu/kultura/2026/04/kulturharc-lesz-lemondatni-konnyu-rendszert-epiteni-nehez
Elgondolkodtató látni, hogy a
választások után néhány nappal a magyar kulturális életben nem vita indult el,
hanem üzengetés. Nyilatkozatok, felszólítások, ultimátumok. Pl. Káel Csaba
„tegye le a kulcsot”, vagy Vidnyánszky Attila „mondjon le” – hangzik el egymás
után különböző személyektől, más más fórumokon.
Mandiner.hu - 2026. április 20. 15:00 – Fülöp Péter
Jelen véleménycikk a színházi
közéletre fókuszál, azzal, hogy nem célja a további hangulatkeltés, célja
azonban a figyelemfelhívás, figyelmeztetés arra, hogy nem boszorkányüldözésre
van szükség, hanem kommunikációra.
Ha visszatekintünk az elmúlt évekre
ez nem új jelenség Vidnyánszky Attila démonizálása nem most kezdődött, hanem
egy hosszú folyamat csúcspontjához érkezett. Kezdte az index, majd megszólalt a
FESZ, a miskolci művészeti tanács nyílt levelet írt. A hangulat egyre
feszültebb, a mondatok egyre keményebbek – miközben egyre kevesebb szó esik
arról, ami valóban számít: hogyan működjön a magyar kultúra a következő
években?!
Évek óta visszatérő mintázat a színházi világban, hogy Vidnyánszky Attila személyében sűrűsödik össze minden kritika, ami a hazai előadó-művészeti rendszerrel kapcsolatban megfogalmazódik. Ha végignézzük az elmúlt tíz–tizenöt év megszólalásait, interjúit, cikkeit, világosan látszik: folyamatos támadások, politikai és esztétikai viták, személyre szabott bírálatok kísérik ezt az időszakot. A mostani hullám csak annyiban más, hogy a választási eredmény után egyszerre, koncentráltan jelent meg. Lehet szeretni vagy nem szeretni, de Vidnyánszky Attila a magyar színházi élet egyik legnagyobb formátumú alkotója, aki markáns művészi világot és következetes gondolkodást képvisel; rendezői munkássága és intézményépítő tevékenysége egyszerre mutat tehetséget, víziót és kivételes munkabírást, miközben az a hatás, amelyet az elmúlt évtizedekben a magyar színházi struktúrára és gondolkodásra gyakorolt, vitathatatlanul a legmeghatározóbbak közé emeli.
A probléma
persze nem az, hogy vannak kritikák. A probléma az, hogy a vita teljes
egészében személyi kérdéssé egyszerűsödött. Mintha a magyar kulturális rendszer
állapota kizárólag azon múlna, hogy ki ül egy adott székben. Mintha egy több
mint másfél évtized alatt felépült struktúra egyetlen mozdulattal lecserélhető
lenne.
Közben feltűnően kevés szó esik a tényekről.
Senki nem vitathatja, hogy az elmúlt
időszakban a kulturális támogatások összege jelentősen nőtt. Színházak újultak
meg országszerte, intézmények kaptak forrást felújításra,
infrastruktúra-fejlesztésre. Vidéki és fővárosi játszóhelyek sora lett korszerűbb.
Béremelések történtek, kiszámíthatóbb finanszírozási keretek jöttek létre és
közben értékes előadások sora született. A színházak nézőszámai a covid éveit
leszámítva rekordokat döntenek. Lehet vitatni a strukturális elveket vagy
támogatási döntéseket, lehet más prioritásokat megfogalmazni – de azt állítani,
hogy „semmi nem történt”, és minden sz@r egyszerűen nem igaz.
Nem célja jelen írásnak, hogy az
egyes konkrétumok szintjére fókuszáljon, azokról bármikor lehet tartalmas vitát
folytatni, állok elébe, mert eredmények vannak bőven és vannak, voltak biztosan
hibák is, akadnak hiányosságok, de a struktúra működik, abban sok jó szakember
dolgozik.
Visszatérve a megszólalásokra,
meglehetősen érdekes néhány most megszólaló szereplő pozíciója. Béres Attila
például több ciklus óta (2015) vezeti a miskolci színházat. Egy olyan vidéki
nemzeti státuszú intézményt, amelynek támogatása az elmúlt években jelentősen
nőtt, működése stabil volt, produkciói országos jelenléttel bírtak. Ezek nem
vélemények, hanem mérhető tények. Éppen ezért jogos a kérdés: ha a rendszer
egészében vállalhatatlan volt, akkor ezek az eredmények hogyan jöttek létre? És
ha létrejöttek, akkor mit mondunk róluk ma?
Tudjuk, hallottuk nem egyszer Béres
Attilától, hogy egy esetleges politikai váltás után szívesen vállalna vezető
szerepet – azt is értjük miért most és miért így került ki a nyílt levél.
Kedves Attila! Érdeklődéssel kérdezem mi is volt
annyira nagyon sz’r az elmúlt 10 évben? Országszerte rendeztél, igazgatsz egy
vidéki nemzeti színházat – egyre emelkedő támogatási környezetben, ha jól
emlékszem senki nem szólt bele kivel dolgozz, mit állíts színpadra. Lehetett
volna vitatkozni, csak Te alig jöttél el a szakmai összejövetelekre. Ez nem
személyeskedés. Ez következetességi kérdés.
Nem lehet úgy rendszert kritizálni,
hogy közben nem beszélünk arról, ki és hogyan működött benne. Nem lehet úgy
morális ítéleteket mondani, hogy közben elhallgatjuk a saját szerepünket ebben
a működésben. A jelenlegi megszólalások jelentős része ezt a kényelmetlen
kérdést egyszerűen megkerüli.
A vita másik félrecsúszása, hogy
továbbra is kizárólag művészeti értékítéletek mentén próbálunk intézményi
működésről beszélni. Mintha egy színház kizárólag esztétikai kategória lenne.
Pedig véleményem szerint nem az. Egy színház működik: nézőt ér el, gazdálkodik,
fenntart egy struktúrát, munkát ad embereknek, társadalmi felelősségvállalása
van. Ezek számszerűsíthető, értékelhető szempontok. Nem a művészet ellenében,
hanem annak feltételeként. Ez nem ideológiai kérdés, hanem alapfeltétel. Aki
ezt figyelmen kívül hagyja, az nem a szabadságot védi, hanem a működés
realitását tagadja.
Nem csak a neveket kell levenni a
napirendről, hanem azt a gondolkodást is, amely minden problémát személyi
kérdéssé egyszerűsít. Mert amíg csak nevekről beszélünk, addig a működés
változatlan marad. Mert, ha majd jönnek új nevek és akkor már jól lesz így is a
struktúra?! Vagy?
Tudjuk, látjuk és értjük, hogy a
választások után új helyzet van. De az nem szükségszerű, hogy ezt azonnal
személyi követelések és nyilvános felszólítások határozzák meg.
A mostani hangulat – a folyamatos lemondatás, az
üzengetés, a morális minősítések – nem a szakmai megújulás irányába mutat. Ez
nettó hangulatkeltés. És a hangulatkeltés nem épít rendszert. Az elmúlt 16
évben miniszterek jöttek mentek, most is lesz, aki a kultúráért felel majd –
lehet, hogy Nagy Ervin lesz, lehet, hogy nem. Viszont nem árt, ha észben
tartjuk, hogy az ágazat irányítójának feladata nem a hangulat követése, hanem a
rendszer működtetése. Nem véleményeket kell menedzselni, hanem intézményeket.
Az irányítás nem állásfoglalás, hanem felelősség és a döntéshozatal nem lehet
nyomásgyakorlás következménye. A kultúra nem tüntetőtér, hanem működő rendszer.
A kérdés nem
az kedves “kultúracsinálók”, hogy ki marad és ki megy. A kérdés az, hogy milyen
elvek mentén működik tovább a magyar kultúra. Fontos feladatok állnak előttünk,
pl. új előadó-művészeti törvényre van szükség, ideje rendezni a függetlenek
kérdését, de nem valami ellenében, hanem valamiért.
Nem lehet egy másfél évtizedes
időszakot egyetlen mondattal eltörölni. Nem lehet úgy tenni, mintha nem épültek
volna intézmények, nem nőttek volna támogatások, ne indultak volna egyedülálló
programok, nem stabilizálódott volna a rendszer.
Nem lehet a jövőt úgy építeni, hogy
közben a múltat leegyszerűsítjük, eltöröljük! Lehet vitatkozni. Kell is. De nem
lehet mindent újrakezdeni – mintha semmi nem történt volna. Most nem újabb
megszólalásokra van szükség, hanem józanságra. Nem újabb frontokra, hanem lezárásokra.
Nem újabb nevekre azon a bizonyos kilövési listán – ha van ilyen, hanem működő
válaszokra.
A magyar kultúra jövője nem
személycserékben dől el, hanem abban, hogy a megváltozott politikai helyzetben
képesek vagyunk-e a működésről beszélni. Arról, ami számít: struktúráról,
felelősségről, teljesítményről. Mert hangulatból nem lesz rendszer. Zajból nem
lesz irányítás. És lemondatásokból nem lesz működés!
A szerző a Nemzeti Színház operatív igazgatója
Kedvenc Kékszakállúmat idézve: "Most már mindegy"...
"Rémutazás Vidnyánszky Attila koponyája körül"
Be se kellett volna akkor hívni beszélgetni a stúdióba? Előre tudhatta már, mire számíthat, viszont a nézettség miatt mégis jól jön neki(k)... A kommentelőknek pláne....
Rónai Egon meg sem kìsèrelte, hogy a vezèrigazgató csúsztatàsoktól, hamis statisztikàktól ès hasonlóktól hemzsegő, önsajnàl(tat)ó ömlengését ellensúlyozza, szétszálazza. "Ellenszèlben" kellett dolgoznia: ez valami rossz vicc? Kit néz hülyének? Aki tizensok èves sokoldalú, szerteàgazò àmokfutàsàt, rombolàsàt àtaludta? Elszabadult ùthengerből sèrtett, megszeppent nyuszi: a szerepvàltàs nem tűnik meggyőzőnek. Az ő szerepvàltàsa sem. Ennèl mèg Kerènyi "Most-mi-jövünk" Imre sem volt rosszabb.
Rónai Egon (ATV.hu - "Egyenes beszéd") - mint ebből a videó-bejátszásból kitűnik -, Vidnyánszky Attilával folytatott beszélgetése úgy ért véget, mintha "feladná" az immár értelmetlen és hiábavaló további diskurzust: egymást meggyőzni úgysem képesek...
Ez legyen az ő gondja. A NSz működésébe nem látok bele. A baleset miatt viszont végérvényesen ragaszkodnia kellett volna a lemondáshoz. Nem tette meg, ezzel lenullázta magát.
Viccelsz? Ja, az más. És ugyan honnan, hány helyről, hány székből is menne nyugdíjba? Max. marad -ha marad- a NSz vezére, azt a -ha jól számolom- két évet még majdcsak kivattázza valahogyan, ahogyan tette 2013 óta. Ahonnan szerintem mindenképpen távoznia (vagy távozítani) kellene, az az SzFE kuratóriumi elnöki posztja, de talán nem csak őt.
62 éves, talán módja van nyugdíjba menni.
"A Tisza győzelme után eldőlni látszik Vidnyánszky Attila sorsa"
A Szent Város kapujában – Vörös Győző ókorkutató a Jeruzsálemi Magyar Akadémiáról
/magyarkurir.hu – NÉZŐPONT– 2026. március 31., kedd | 17:17/
Pallós Tamás
A pápai aranyérmes és Széchenyi-díjas Vörös Győző ókorkutató professzort egyebek mellett az immár évezredes szentföldi–magyar kapcsolatokról és az induló Jeruzsálemi Magyar Akadémia vállalt feladatairól kérdeztük.
[...]
– Hol tart a szentföldi szent helyek feltérképezésében? És mi várható a zarándokcélpont Machaerust, „Keresztelő Szent János golgotáját” illetően?
– Idén, február elsején kezdtem meg a harmincharmadik évemet a Levantéban. Tíz év Egyiptom és öt év Ciprus után tizennyolc esztendővel ezelőtt végül a Szentföldön telepedtem le feleségemmel és a kisfiunkkal, aki akkor ötéves volt, ma pedig már a Jeruzsálemi Héber Egyetem mesterképzős egyetemi hallgatója. A kislányom pedig, aki egy ammani muszlim kórházban született a machaerusi ásatások ötödik évében, azóta tizenkét éves lett, és a Jeruzsálemi Amerikai Iskola hetedikes diákja. A feleségem és a gyermekeim támogatása nélkül nem végezhetném itt a Szentföldön a munkámat. Amikor 2009-ben aláírtam a húsz évre szóló ásatási szerződésemet a Királyi Műemléki és Régészeti Hivatalban, Ammanban, azt vállaltam, hogy 2029-ig itt maradok és dolgozom, ennek szentelem majd a legszebb férfiéveimet. Kevesen vállalnak el egy ilyen horderejű döntést harminchét éves korukban, de a feleségem ebben is sziklaszilárdan támogatott. Hűséges típus vagyok, és amit elvállaltam, becsületesen végigcsinálom. Ne feledjük, XVI. Benedek pápa volt az, aki 2009-ben a szentföldi zarándokútján arra kérte a jordán uralkodót, II. Abdallah király őfelségét, hogy az akkor még katonai határzónában lévő Holt-tenger-parti Machaerust nyissák majd meg a nemzetközi keresztény zarándoklatok előtt, hogy felkereshessék annak az egykori tragikus kimenetelű születésnapnak a történelmi helyszínét, ahol Salome hercegnő táncolt. Engem erre a pápai kérésre szerződtetett le a jordán királyi udvar. Munkámat a megboldogult Ferenc pápa is nagyon fontosnak tartotta, ahogyan ezt a maga különleges módján, gyönyörűen kifejezte. Boldog vagyok, hogy az Égiek eszköze lehettem ebben a szép misszióban. Makovecz Imre a Magyar Művészeti Akadémia védjegyét adta mögém 2009-ben, jelenleg pedig már hivatalosan is Magyarországot képviselhetem Jeruzsálemben, a koronás címer és a magyar zászló alatt. És ez a Gondviselés különös ajándéka.
Mount Machaerus – An Introduction to the Historical, Archaeological, and Pilgrim Site overlooking the Dead Sea in the Kingdom of Jordan (Machaerus hegy – Bevezetés a Holt-tengerre néző jordán királyságbeli történelmi, régészeti és zarándokhelyre) címmel 2024-ben jelent meg Vörös Győző ókorkutató új, angol nyelvű ismeretterjesztő könyve az ammáni Amerikai Kutatási Központ kiadásában.
Ez remek ötlet, köszönöm!
Megnéztük ma a Puskinban a Kurtág filmet. Fenn, a galérián vannak kicsi vetítőtermek, két sor szék, előttünk faltól-falig a vászon. Négyen ülünk bent. Az atmoszféra intim, bensőséges, és ehhez a filmhez, Kurtághoz, pontosan ez szükséges...
Amikor a kultúra sem marad magára
A kultúra működése nemcsak elhivatottságon, hanem felelősségen is múlik – erre hívja fel a figyelmet a 2026. január 1-jétől életbe lépő, 15 százalékos kulturális béremelés, amely Hankó Balázs kultúráért és innovációért felelős miniszter részéről az ágazat melletti következetes kiállást tükrözi. A színházakban dolgozók munkája nem csupán szórakoztatás, hanem szolgálat is: egyszerre szellemi, közösségi és erkölcsi természetű tevékenység, amely értéket közvetít, hagyományt őriz és identitást formál. Nagy Viktor, Barabás Botond, Nemcsák Károly, Bakos-Kiss Gábor és Lipics Zsolt színházigazgatók szerint a béremelés ezért nem pusztán gazdasági intézkedés, hanem világos értékválasztás, a szakma és a nemzeti kultúra megbecsülésének kifejezése.
/Magyar Nemzet - 2026. 02. 13. 20:00/ - Szitás Anett/
„A 15 százalékos béremelés nem ígér csodát, nem old meg minden problémát. De irányt mutat. Azt jelzi, hogy a kultúrában dolgozók sincsenek magukra hagyva, és hogy a nemzeti közösség számol velük. A színház pedig – ahogyan eddig is – továbbra is az a tér maradhat, ahol a múlt tapasztalata és a jelen kérdései találkoznak, és ahol a közös gondolkodásnak van tere, ideje és becsülete.”
Magyar menyegző - werkfilm
1-1 kritika a Magyar menyegzőről itt, itt ès itt.
Fekete István akkor is az emberről mesélt, amikor regényeiben a természetről írt – a 126 éve született íróra emlékezünk
A koppányi aga testamentuma, Tüskevár, Vuk, Téli berek, Bogáncs, Zsellérek – hosszasan sorolhatnánk Fekete István legismertebb és legolvasottabb műveit. A természettel együtt élő és érző alkotó volt. Írásaival új műfajt teremtett: a civilizációtól eltávolodott embert újra közelebb hozta a természethez, annak szépségeihez és rendjéhez. Kultúrtörténeti cikksorozatunk első részében a 126 éve született József Attila-díjas íróra emlékezünk.
(Híradó.hu – 2026. január 26.)
Elismeréssel kell illetnem a színészeket, akik a maguk részéről mindent megtettek, amit a vérszegény fkv-ből ki lehet hozni.. Még nagyobb elismerés a táncosoknak és a zenészeknek. A józanul gondolkodó néző persze keresztüllát a hamis idillen, amihez a reggeli táncra perdülés ugyanúgy hozzátartozik, mint a díszes népviseletben főző asszonyok. A valóságot Korniss Péter azon fotója mutatja be, amelyen egy néprajzi múzeumba illő szobában a jelen filmben látható legény látható Michael Jacksonnak a falon függő fényképe előtt. Szegény fiatalembernek persze fogalma sincs arról, mekkora csapást mér ezzel a saját kultúrájára. Happy end, miközben azon töprengtem a záró képsorok láttán, hogyan folytatnám én a történetet. Hősünk és bájos neje, aki elvégezte a csillagász szakot és szép tudományos karriert futott be, azóta is boldogan élnek örökifjú nagyszülőkként, a falusiaknak ugyancsak sokkal jobban megy a soruk, a papa haverja pedig 1990-ben Magyarországon világhírűként tér haza, miután meghódította Nebraska és Kansas rockkocsmáit és Amerikában megtanulta, hogyan reklámozza magát az ember. A papa pedig belátja, hogy a táncház sokkal magasabb rendű művészet annál, amit ő a film kezdetén olyannyira imád. (Én meg azt teszem hozzá, hogy szép dolog a népművészet, de az ismert alkotók, köztük egy bizonyos Bartók Béla többek között Erdély ihlette munkái túlmutatnak rajta. Tudom, alma meg a körte összehasonlítása.)
T. Fórumtársak! Megnéztem a tudtommal mindeddig utolsó kurzusfilmet*, a Magyar menyegzőt. Mint olyan ember, aki nem a népzenét abszolutizálja, és a pop/rock műfajához úgy viszonyul, - most nagyon visszafogott leszek - ahogyan Harangláb, a fondor lelkületű egyházfi a kukoricagölödinhez, eleve előítéletekkel ültem be a moziba, igencsak meglepődve a szépszámú közönségen, amely (összetételét tekintve) a néhai Schmuck Andor (gitt)egyletének átlagos életkorához közelített, bár voltak azért 40 év alattiak is. *Ha Rákay a mohácsi csatáról forgatna tákolna össze filmet, arról már éktelen csinnadratta útján már régen hírt adott volna, ráadásul vészesen közeleg augusztus 29-e, amikor az 500. évfordulón be kellene mutatni. Hozzátartozik szerénységem kiindulási helyzetéhez, hogy a jelen hsz. 3. mondatának szellemében égnek áll a hajam maradványa a műparasztkodástól és az utóbbiak megkoreografált táncától. Összefoglalva: Sokkal rosszabbra számítottam, vagy kellemesen csalódtam, noha ez a film minden, csak nem remekmű. Messze élvezhetőbb Kálmus 2 produktumánál (Aranybulla/Most vagy soha), ill. az 1242-nél. Eleve azt vártam, hogy lesz egy soványka sztori, mint a klasszikus hollywoodi revüfilmekben, amelyekben a főhős/~nő felutazik Nyugat-Virginia-/Arkansas-alsóról New Yorkba, mert a Broadwayt akarja meghódítani, miután Hillybillytownban előző ősszel ő lett a helyi kukoricabál királya/királynője. A színházi negyedbe nagy nehezen megérkezve táncra perdül, erre a hollywoodi szabályok szerint minden járókelő ismeri a tánclépéseket. Nos, utóbbi sejtelmem be is igazolódott. A cselekményhez a jelen esetben szükség van egy indítótöltetre, amely Erdélybe katapultálja hősünket, valamint előfeltételre, amely az előbbi igen jó néptánctudását jelenti. Ha az egyetemista srác (olyan apróságokkal nem vesződünk, minek készül: mérnöknek/közgazdásznak/tanárnak/jogásznak stb.) nem járna hobbiból néptáncra, és nem törekedne a Rolling Stones dicsőségére, együttesük másik alapembere, aki évfolyam- vagy csoporttársa, jóval kisebb eséllyel ajánlja fel neki az erdélyi kiruccanást. Többszörös "cserebót" jön létre, a nagybőgő helyett pedig egyenest a sűrűjébe ugrunk. Amikor hírét vettem a film munkálatainak, a cselekményben rejlő több ziccer is eszembe jutott: A színmagyar faluba a Regátból benyomott alkoholista tanácselnök/párttitkár/rendőr/szekus besúgó tanító, a budapesti fiúkat megrohamozó, kétségbeesett helybeli fiatal nők/szülők, akik akár a megtakarított pénzecskéjüket is felajánlják, cserében a névházasságért. Ez nem következik be, persze névházasság és a helyi korrupt hatalom képviselője azért van. A hitelesség eleve súlyosan csorbát szenved ott, amikor a falu házai a ceausescui (sz)"aranykor" kellős közepén frissen festettek, a főutcán székelykapu (Kalotaszegen!) díszeleg, az út hibátlan minőségű, az emberek jól tápláltak, pirospozsgásak, derűs kedélyűek, éjszaka is van áram stb. Jó, nagy esemény egy falusi lagzi, amelyre a helység apraját-nagyját is meghívják, ugyanakkor mértéktelenül eltúlzott a skanzenhangulat, amelynek láttán az a mezei néző benyomása, hogy a helyiek a turisták kedvében akarnak járni, bár hitelesebben, mint mondjuk a világ túlsó végén egy belépőjegyes hawaii hula-hula show-n. A soványka cselekménynek csak közvetve említett mozzanatai is vannak, amelyek igazi drámává tennék a sztori szép szabályosan csordogáló folyását. Gondolok a valóban rokonszenvre méltó, Törőcsik Franciska alakította főhősnő történetére. Noha ketten vannak nővérek, ő az idősebb, de még mindig nem ment férjhez, ráadásul elveszítette a szüzességét, ami ebben a környezetben és főleg korban megbocsáthatatlan, többre vágyik a falusi létnél, bár az nem derül ki, mit kezdene Mo.-on a rokonainál, ha megvalósulna a névházassága. Este még folytatom, biztatásul: Már nem sok van hátra.
Sümegi Noémi szerintem tisztességes újságíró. Azt viszont nem értem, miért a papámál érdeklődik V. junior rendezése iránt. Miért nem az utóbbinál?
"Nyílt levélben reagált az Index Vidnyánszky Attilának: elutasított interjú támadó válasz a Nemzeti Színháztól
A NER-es színházvezető a NER lapjával is elutasító?
A mostani ügy, az Index és a Nemzeti Színház vezetője közötti konfliktus külön érdekessége, hogy az Indexet a tulajdonosi háttere, a lap Mészáros Lőrinchez való közelsége miatt gyakran Fidesz-közeliként emlegetik,...Ez a körülmény új megvilágításba helyezi a konfliktust: ez az eset azt jelzi, hogy a médiával szembeni elutasító intézményi kommunikáció már nem kizárólag a kormánykritikus sajtóorgánumokkal szemben áll fenn." A teljes kutyakomédia tanulságos történet ide kattintva olvasható.
A "SZAKMA" eleve ellenségesen fogadta. Akárcsak a film, irodalom, képző- és iparművészet, popszemét területén, itt is 2 maffia uralja a színt. A ZENE esetében min. közönség szinten némi átjárás (még) van, mert látok én BFZ-s törzsközönséget az NFZ estjein és fordítva.
Vidnyánszky a Kárpátok Beregszász Géniusza volt. Aztán Debrecen Géniusza volt. Aztán birtokba vette a Nemzeti Színházat, ahol már nem volt -látomásos vagy egyéb- géniusz és nem is lesz. Időközben fölhabzsolta az úgyszólván teljes csonka magyarországi színházi szcénát, a Kaposvári Egyetemtől az SZFE-ig, a POSZT-tól nemtudommeddig. Fölsorolt kollégáihoz nem érdemes hasonlítani. Nincs semmilyen árvaház, csak fuldokló független színházak vannak, mint ahogy nincs valós igény sem saját, sem import rendezésű produkcióira, produkáljon bármilyen kozmetikázott látogatottsági statisztikákat. Egyébként már vagy tíz éve a széket hátrarúgva "vesztette el a béketűrését" és viharzott el valamilyen konferenciáról, ha jól emlékszem. Nem az árvaház mond/ott róla ítéletet, hanem a távolmaradó közönség és egyszer majd az utókor. Megállapíthatják, hogy ő írta meg a Nemzeti történetének (egyik?) legdicstelenebb és sajnos egyre hosszabb fejezetét.
Vidnyánszky nem tehetségtelen. D. Sziszi/Szente Vajk/Kálomista stb. tehetségtelen. A galamblelkűséget sem Vidnyánszkyra értettem, hanem úgy általában. Valahol megértem, hogy ha a teljes SZDSZ-árvaház a csákijuditokhoz hasonló hangnemben ront rá valakire, akkor az illető elveszíti a béketűrését. Ha a szintén SZDSZ-árva Koltai Tamás nem hal meg, Csáki sem lenne ekkora legény leány a színikritikusi megmondóemberi pozícióban. Koltai finom szavú ember volt, ráadásul minden politikai részrehajlása ellenére is sokkal szélesebb volt a horizontja. Hogy Sümegi Naomi mit írt VA-ról, arra nem emlékszem, mindenesetre VA mostanra elvetette a sulykot.
XY =esetünkben maga a Mandiner. Mèg azt a fàradsàgot sem vettèk, hogy "bekapcsoljàk az àllvànyon a mikrofont" = legalàbb (alà)kèrdezzenek, ha màr ők nem hallgatjàk meg ès nem is kisèrlik megszólaltatni az "altera pars"-t. Ès ki is volna az a "galamblelkű egyèn"? Tàn csak nem V. A.? Muhaha! Az viszont igaz, hogy "löttyös indulatai" vannak. Meg kisebbrendűsègi èrzès ès nagyfokù tehetsègtelensèg àltal generàlt ès ezt kompenzàlandó sèrtett gőg, hatalomvàgy, a teljes szìnhàzi szcèna leuralàsa iràni fèkezhetetlen ès sajnos beteljesült óhaja. Nem mentsèg szàmàra az sem, hogy -cserèbe a zsebeit kitömő közpènz-milliàrdokèrt- "csupàn" kopìrozza a (kultùr)politika irànyìtóinak attitűdjèt. A politika közmondàsosan "piszkos", bugyrai, legyünk tàrgyilagosak, minden oldalon sötètek. A szìnhàz vilàga sem teljesen mocsoktalan, de az, ami 2010, a Nemzetiben 2013 óta folyik + SZFE, POSZT stb., ès amit V. A. neve "fèmjelez", legfeljebb a Ràkosi-rendszer legsötètebb 3-4 èvèben volt èszlelhető. Àm a korszak szìnhàzi mindenhatója, Major Tamàs legalàbb nagyformàtumú szìnèsz, előadóművèsz volt ès mint rendező is magasan V. A. fölött àllt.
A jelen esetben nem XY mikrofonállvány cikkéről, hanem Vidnyánszky indulatos leveléről van szó. Azt pedig megnézném, nyilatkozna-e a Mandinernek olyan személy, aki nem a V-istálló lakója. Vidnyánszkyt annyi támadás érte a Csáki Judit-féle megmondóemberek részéről, hogy ezek hatására a leginkább galamblelkű egyént is elfogja a löttyös indulat.
Bocsánat, de az általad belinkelt "cikk", inkább Vidnyánszky-monológ 85-90%-ban nem a konkrét üggyel foglalkozik. A cikk végén, konkrétan az elmaradt Ionesco-produkcióról szóló áriában közleményben foglaltak pedig az általam belinkelt cikkekben némileg talán szétszórva, de mind fellelhetők ... szemben a Mandinerrel, ahol, fogalmazzunk így, a nem Vidnyánszky-istállóban abrakoló pacikat személyeket még véletlenül sem interjúvolják meg. A mikrofonállvány ill. a mikrofon csak és kizárólag a fenntartónak kedves hangokat szólaltatja meg. Beleértve a Vidnyánszky által a "cikkben" becsmérelt személyt is/sem. Amiben egyetértek, az a címben a Vidnyánszky neve utáni szó: "kiméletlen". Minden tekintetben.
Hallgattassék meg a másik fél is: https://mandiner.hu/kultura/2026/01/honnan-ez-a-gog-ervin-a-zambo-jimmy-alakitasod-batorit-fel-ennyire-vidnyanszky-attila-kimeletlenul-kiosztotta-nagy-ervint
"Titkos botrány a Nemzeti Színházban: mi van a haldokló királlyal?
Különös utat jár be a Nemzeti Színház tavaly decemberre elkészült előadása, amelynek előkészületeit büszkén hirdette a teátrum, az elmaradt bemutatóról már hallgattak, majd érdeklődésünkre egy általános közleménnyel indokolták a produkció törlését, és sajnos nem sikerült eltalálniuk a valóságot. Vagy nagyon átverték Vidnyánszkyékat.
Berengár király haldoklik, és az elmúlás közelsége hirtelen felértékeli az élet banális részleteit, hiszen még a fájdalom is jobb, mint a semmi. Eugène Ionesco román–francia drámaíró A király halódik című darabja a halál könyörtelen tényszerűségében mutatja fel az élet megszűnésének abszurditását. A haldoklás végpontján Berengár pozíciója is semmivé foszlik, mindegy, hogy királyként vagy koldusként üt utoljára a szívünk, a halálban eltűnnek a különbségek." Idézet(ek) vége.Teljes cikk: Magyar Hang itt. (Az ügyről telex.hu-n több cikk olvasható, pl. ez, szinhaz.online-on ez, revizoronline.com-on ez. A Nemzeti Színház (összefoglaló) sajtóközleménye és megjegyzések maikurir.hu-n itt.
Lehet találgatni, hogy a decemberi premier miért maradt el: 1) Tompa Gábor rendező betegsége miatt 2) nevezett rendezőre vetülő plágiumgyanú miatt 3) az elég áthallásos Ionesco-darab "rosszkorra" (választáshoz közeli időpontra) időzítése.
Kontúr - Dolhai Attila - 2025. december
(40
perc)
„PÉLDÁK, SORSOK, TITKOK, VALLOMÁSOK” -
Mélyinterjúk a kulturális élet meghatározó személyiségeivel minden szombat este
az M5 műsorán.
A portréban beszélgetőtárs: Sipos Szilvia műsorvezető
A Kontúrban Dolhai Attila Jászai Mari-díjas
színművész, a Dankó Rádió friss díjazottja, igazgatósága nehéz pillanatairól is vallott, a Story.hu ebből az interjúból kiemeli
Dolhai vallomását hitéről:
„Amikor
elmentem a Színművészeti Egyetemre felvételizni, mikor már a harmadrostán
voltunk, akkor is bementem a templomba, hogy ‘Jóistenem, én nem tudom, tényleg
ezt kell nekem csinálni? Ha ezt, akkor vegyenek fel!’ Felvettek. Úgy tűnik, az
emberként nem elég, hogy egyszer csak azt mondták, hogy jó, neked erre kell
menned. Tulajdonképpen elfogadhatnám, hogy akkor ez rendben van, de valójában
elfelejtem időnként, hogy tényleg erre kell-e mennem” – mondta Dolhai.
A művész elárulta, erre az útmutatásra igazgatóként is szüksége van. „A pályázatom szintén ugyanez a történet, hogy Istenem, erre kell mennem? Igen, erre kell menned. Aztán jönnek a nehéz lépések vagy a nehéz pillanatok, amikor nem tudom a társulatnak megadni azt, amit szeretnék, nem úgy tudom megadni, vagy még nem is tudom pontosan, hogy hogyan, és akkor elbizonytalanodom, hogy nem biztos, hogy nekem erre kell menni. És akkor megint jön egy megerősítés, hogy de igen, erre kell menned. Szóval ez egy állandó beszélgetés ez a Jóistennel. És azért fontos a hétről hétre való kapcsolat, vagy a napról napra való kapcsolat, vagy mondhatnám azt, hogy az évről évre való kapcsolat, mert ezekre a megerősítésekre szükségem van, és ezzel nagyon erősnek hiszem magam, és nagyon magabiztosnak, enélkül pedig gyenge vagyok.”
Hogy is van ez? "Ahány könyvet olvasol, annyi életet élhetsz, a saját életeden kívül."
Attól tartok, Krasznahorkai nem az én világom, így e téren minden további kommentártól tartózkodom.
Oké, várom, bár egy picit szomorúsággal tölt el, hogy olyan keveset beszélgetünk a fórumban érdemben a zenéről, kultúráról, egyéb művészetekről.
A napokban megírom magánban, nem igazán súlyosak a fenntartásaim.
Beszélhetnénk róla, érdekel a váleményed.
Megnéztem az Árvát, fenntartásokkal ugyan, de tetszett. Most hadd ne térjek ki rá, milyen fenntartásaim támadtak közben.
Az Árva egy csodálatos szépségű, szívszaggató film, nagyságrendekkel jobb a Saulnál. Borítékolható volt, hogy elbukik az Oscar-díjon, mivel ott egészen más szempontok érvényesülnek. Jobb, mint a nekem is nagyon tetsző Testről és lélekről, sőt, még Szántó Andreánál is jobb. :)
Én nem azt kérem számon a színészektől, hogy miért nem deklamálnak patetikusan, hanem hogy szótagokat nyelnek el. A felsorolt rendezők közül Török Moszkva tere tetszett, Hajdú 2 filmje is (ha őrá gondolok), Enyedi Testről és lélekről c. alkotása nagyon, Szászról és Mundruczóról nem tudok nyilatkozni, Nemes Jeles 3 filmje közül a Saul fia közepes, nagyon felkapott, a témáját illetően Polanski Zongoristájával és Adrien Brodyval nem veszi fel a versenyt. A Napszállta olyan rossz kritikákat kapott, hogy nem néztem meg, az Árvát viszont tervezem. Az állami támogatást nem kérő rendezők között komoly és kommersz alkotók egyaránt vannak. Szente Vajkkal kapcsolatban egyetlen hozzá kapcsolódó pozitív véleményem, hogy a jelenleg sajnos még futó szemét tákolmányára nem kért pénzt. (Bár ki tudja, ill. talán így hálálja meg az Erkelt?)
Végignéztem a Wikin az 1990 óta készült filmek jegyzékét - jó néhány cím esetében meglepődve olvastam: Nahát, ilyen filmet is forgattak/játszottak akkoriban? Részben maradt a filmes maffia uralma a senkit sem érdeklő értelmiségi nyavalygás bemutatásával, ehhez járultak a régi nevezetes vígjátékok harmatgyenge remake-jei, ill. a legócskább prolihumorral vagy tinitrágársággal sziporkázó termékek, amelyekre nagyon nem jött be a közönség, a filmesek pedig óbégattak, hogy nincs pénz a művészetükre, a közönség pedig ótvaros hülyékből áll. Vajna néhány éve használt ugyan, ő viszont csakis eladhatósági szempontból nézett a forgatókönyvekre - bár kötve hiszem, hogy Hollywoodban pallérozott ízlése korszakalkotó remekművek elkészültét torpedózta meg. A halála miatt mára gyakorlatilag minden visszakerült a régi kerékvágásba - azzal a különbséggel, hogy olyan filmek is készülnek, amelyek tudatosan nem kérnek állami támogatást. Ami a mai színészeket illeti, legtöbbjük érthetetlenül beszél, ugyanakkor sajnálattal kell megállapítanunk, mire kényszerülnek a megélhetésük érdekében.
KI Természetesen csakis a magyarok, főleg a székelyek. Speciális NEM erdélyi kategóriát képeznek a moldvai csángók.BE
off "Erdély és lakói szent földnek, ill. szent teheneknek számítanak a kormányzati propaganda szerint." Ès ha Georgescu?
Elismerem, ide is ingyen busszal/ofői óra keretében vihetik a vidéki nyugdíjasokat és a középiskolásokat, akárcsak az Elkxrtuk és a Most vagy soha esetében, így aztán biztos a siker. Ráadásul Erdély és lakói szent földnek, ill. szent teheneknek számítanak a kormányzati propaganda szerint. Ugyanakkor az 1242-nek nem Kálomista/Rákay Kálmi/Káel az "apja", így tudtommal ilyen közönséget növelő intézkedésekre nem került sor.
