Téma ismertetése: film, könyv, gasztro, építő, képző, tánc, etc
Kedves Viola, nekem úgy tűnik, hogy kormányoldalon nem tudják, mivel, és miért, de mindenáron "le kell buktatni" (magyarra fordítva: be kell sározni) a SZFE hallgatóit, hogy Soros-ügynökök, és más kottájából játszanak. Miért annyira ördögtől való feltételezés, hogy vannak saját gondolataik?
Igen, ez volt a nyári szabadegyetem programja, amit a diákok maguk állítottak össze, és ők hívták meg rá az előadókat. Ezt eddig minden érintett elismerte. Nem értem, hogy akkor ki bukott le és mivel.
Ellenben, ami biztosan tudható: Vidnyánszky Kaposváron kapott egy esélyt, hogy bemutassa, lehet ezt másképpen, főképpen jobban is csinálni. És mi lett ebből? Semmi. NB Vidnyánszky még ebben a pillanatban is a kaposvári színészképzés ura, ez már önmagában is erkölcsi aggályokat vet fel, mondhatnám úgy is, hogy nem összeférhető a két dolog.
Pedig úgy tűnik számomra, hogy egyfolytában érvelni próbálsz . De válaszul idézem a nyári szabadegyetem egyik programnapját.
Zágrábi egyetemfoglalás.....Misetics Bálint.....polgári engedetlenség....plusz Gulyás Mártonnal megfűszerezve....
Még az óvodások is látnák a szent célt!
PROGRAMOK:
Aug. 11. (Kedd)
11:00 - Szentkirályi kert: Fiáth Titanilla börtönpszichológus, kulturális antropológus előadása zárt közösségekben a szabadság átélésének lehetőségeiről.
15:00 - Szentkirályi kert: Hajdu Szabolccsal, Ivan Buharovval és Lichter Péterrel Kemény Lili beszélget a független, kísérleti filmezés helyzetéről.
17:00 - Szentkirályi utcai épület vetítője: A Blokád (2012) című dokumentumfilm vetítése, amely a 2009-es zágrábi egyetemfoglalást mutatja be. Utána Hellenbarth Virág (HASZ) beszélget Misetics Bálinttal a polgári engedetlenség kereteiről.
"Ha, ha - said the Clown"
2020. SZEPTEMBER 19. SZOMBAT 20:48 2020. 09. 19. 21:02, MNO.hu
/Franka Tibor/
"Megszólalt a Vas utcai színészbarikád fiúsított Jeanne d’Arcja, a lázadók elnöke, a 23 esztendős Csernai Mihály, aki fiatalos hevülettel, de kellő tapasztalat nélkül, akár Geréb a Pál utcai rövidnadrágosok barikádján, azonnal el is árulta a Vas utcai zendülést. Legalábbis ami a blokádverés megszervezését, előkészítését, levezénylését, röviden spontaneitását illeti.
Mert nem volt az! És ezzel oda a fiatalok forradalmi bája, oda a diákság önálló, szeplőtelen megnyilvánulása, mert akciójuk és a színfalak takarása mögül máris felsejlett a súgó, szervező és irányító politikai pedellusok meg vamzerek gonosz árnyéka. Ezzel sötétbe borult az őrségváltás fényes ámbitusa, vele együtt pedig az egész önkéntes díszőrség."
L. még a méltán elfeledett Komlós János 60-as években, szombatonként késő este sugárzott "Az érem harmadik oldala" c. televíziós jegyzeteinek főcímét.
KI
Továbbá sem a megpofozott Karsai Géza, sem az előbbivel való azonosságát cáfoló Ónodi Malvin nem te vagy.
BE
;o)
Nem tisztem "érvelni". Inkább idézek, cikkeket linkelek be a témá(k)ban a igazság paletta mindkét oldaláról. A igazság paletta 3. oldaláról ld. 2058. Hogy jönnék ahhoz, hogy pont a Vidnyánszky Attilát és cselekedeteit mindig szigorú következetességgel megítélő, alkotásait olykor erős kritikával illető origo.hu (ld. 2055 itt) által közöltekkel kapcsolatban érveljek? Álljon itt egy nálamnál illetékesebb személy közleménye: nem az ármánykodó, háttérhatalom által támogatott ballib sajtóból, hanem az origo.hu-hoz hasonlóan elfogulatlan, pártatlan magyarnemzet.hu hasábjairól. Remélem fórumtársainkkal együtt megbocsátja, ha ez utóbbi médium ferdítéseinek, csúsztatásainak szövegértelmezésének bemásolásától tartózkodom.
"Természetesen tudtam róla, hogy augusztus közepén – a Covid-helyzet miatt augusztus 31-ig meghosszabbított szemeszter idején – az egyetem hallgatói szabadegyetemet szerveznek.
A szabadegyetem témáit és előadóinak listáját – az esemény nevéhez híven – a szervezők nem voltak kötelesek egyeztetni és nem is egyeztették a vezetőséggel. A kormány álláspontjával egyetértek: nem akadályozhatom a hallgatók demokratikus jogait, ezért nincs is jelentősége annak, hogy az általuk meghirdetett programról mi a személyes véleményem.
A kérdésben megbúvó állítással szemben a szabadegyetem témája nem az volt, hogyan lehet elfoglalni, illetve blokád alatt tartani az egyetemet, hanem a modellváltással összefüggésben annak társadalomtudományi, politikai, filozófiai, művészeti vonatkozásait járták körbe.
Egyetemi rendezvényről lévén szó magától értetődik, hogy az értesítéseket a hallgatók kérésére a kommunikációs vezető küldte ki. Ez munkaköri kötelességei és alapfeladatai közé tartozik.
Tudomásom szerint a későbbi egyetemfoglalást és blokádot teljes mértékig a hallgatók kezdeményezték és szervezték. Amennyiben ettől eltérő hiteles, bizonyítható információja van, kérem tudassa velem…
Meggyőződésem, hogy a hallgatók erős reakciójára nem került volna sor, ha a modellváltás tisztességesen zajlik, ha érveiket meghallják, és ha nem fosztják meg az egyetemet mindennemű önrendelkezésétől.
Üdvözlettel,
Upor László"
O.K. : )) Ha Te így látod : )))
De jobb érveid nincsenek ? : )))
Aha. Az igazság 3. oldala pedig az, hogy a Föld tányér alakú. Aki nem vigyáz, lepottyan róla.
Az igazság másik oldala:
https://www.origo.hu/itthon/20200918-szfee.html
Ez után nehéz elhinni a semlegességet, akárhogy is szeretném.
Engem is beleértve? (Egyik Papp Dániel sem vagyok.)
Csak ismételni tudom egy másik topikbeli bejegyzésemet, ezt:
| Operett, mint színpadi műfaj • 4547 | 2020-09-15 15:30:42 | |
|
Tessék érteni a jelzők árnyalásából! Óriási siker origo.hu-ul = Vidnyánszky Attila-rendezés: pl. ez, ez, ez és ez...stb. Szívesen osztanám "minden tiszteletét" Vidnyánszky Attila irányában, de ebben az esetben inkább Szinetár Miklós mellé állok: „Vidnyánszky nagy művész. Elegánsan le kellene mondania”. Pontosabban, Szinetár megállapításának második fele mellé állok teljes |
||
Minden tiszteletem – és ezt most irónia nélkül írom – Vidnyánszky Attiláé, aki ebben a számára valószínűleg érzékeny időben, mozgósított magában annyi energiát, hogy megrendezhesse a következő színjátékot és utána élvezhesse a méltán learatott sikert:
A cikk főcíme: Óriási sikerrel mutatták be Vidnyánszky Attila új rendezését.
Az idézett cikk szerint: „Herczeg Ferenc Déryné ifjasszony című vígjátéka után a közönség hosszan ünnepelte a színészeket és az alkotókat. A darabot Vidnyánszky Attila rendezésében mutatták be szeptember 18-án, a százhalombattai Barátság Kulturális Központban. A produkció fővárosi bemutatójára 2020. október 8-án a Nemzeti Színházban kerül sor.”
https://ujember.hu/wp-content/uploads/2020/09/Mertekado20200906_teljes.pdf
Új Ember hetilap – Mértékadó kulturális magazinja
2020. szeptember 7 – 13.
Vörös Győző a Saloméról, a Machaerus magasából
„Bibliaillusztráció mint a valóság tükre”
(1 – 5. oldal)
Elkészült a machaerusi palota udvara. Minden készen áll arra, hogy szeptember 15-én, az Erkel Színházban bemutassák Richard Strauss Salome című zenedrámáját. A Rátóti Zoltán által rendezett előadás különlegessége, hogy a világon először itt hangzik el az opera olyan díszletbe foglalva, amely az eredeti evangéliumi-történelmi helyszín pontos és méretarányos rekonstrukciója. Vörös Győző akadémikus, ókorkutató évek óta dédelgetett terve valósul meg ezzel, aki Jordániában koncessziót nyerve – a Magyar Művészeti Akadémia égisze alatt – 2009 óta ásatásvezetője a szirtfokra emelt heródesi palota feltárásának. A szentföldi citadella és benne az oszlopsorral keretezett udvar Heródes Antipász születésnapi ünneplésének helyszíne és Keresztelő Szent János mártírhalálának is tanúja volt. Tekintettel arra, hogy a felbecsülhetetlen örökségértékű régészeti munka egyes fázisait kezdettől rögzítettük a beszélgetéseink során, ezúttal abban maradtunk Vörös Győző professzorral, hogy visszatérő témáink közül most kifejezetten a Salome „hátterére” fókuszálunk. De ahogyan lenni szokott, nem álltunk meg itt. Végül a téma biblikus, művészet-, irodalom- és kutatástörténeti spektruma is szóba került.
/Pallós Tamás. Fotó: Vörös Győző/Machaerus/
„Jordániai munkája folyományaként régóta érlelődött a gondolat, hogy a Salomét eredeti közegében, illetve a valóságnak megfelelő épített környezetben kellene előadni. Mikor és hogyan kezdődött a tervezés?
– 2013 áprilisában írtam meg a vonatkozó ötletemet az Operaházat igazgató Ókovács Szilveszternek, aki aztán kétszer is eljött megmászni és megnézni a Machaerust a Holt-tenger partján. Egyébként Marton Éva, a nemzet művésze, a New York-i Metropolitan Opera történetének legkiválóbb Salome hercegnője is nagy támogatója volt a díszletjavaslatomnak. 2014-ben tartottam egy előadást a Pesti Vigadó dísztermében, a Magyar Művészeti Akadémia első ottani közgyűlésén. Az esemény után odajött hozzám, és anélkül, hogy ebbéli terveimről tudott volna, kijelentette: a machaerusi királyi udvar kiváló operai díszlet lehetne. Aztán segített összekötni a szálakat. Az eredeti elképzelések szerint augusztusban, Jordániában – a Holt-tenger túlpartján, a másik heródesi vár tövében rendezett izraeli Masada Operafesztivál mintájára – tartottuk volna meg a Strauss-zenedráma szabadtéri bemutatóját a Machae - rusnál. A koronavírus-járvány miatt azonban Jordánia is bezárt, így az évenkénti Salome-fesztivál ötletének kidolgozását halasztanunk kellett.”
„Amikor az Erkel Színházban egy kétezer évvel ezelőtti épített örökség, a Machaerus udvarát látjuk a Salome díszleteként, ne felejtsük el ezeket az összefüggéseket, passiópárhuzamokat sem. Az evangelizálásnak sok módja lehetséges. Miért említem ezt? Itthon a Nemzetközi Eucharisztikus Világkongresszusra időzítették a Salome bemutatóját. A kongresszust elhalasztották, ám ezzel csak erősödött a vágyott cél: jövőre, 2021 szeptemberében talán már a megújult Operaházban lehet előadni a darabot. Ennek pedig úgymond a főpróbája lesz a mostani Erkel színházi premier.”
„A kiváló francia író, Gustave Flaubert 1850-ben eljutott Palesztinába, megnézte Jeruzsálemet és Júdeát. A Machaeruson ugyan nem járt, de Parent könyve, az 1873-as Tristram-monográfia, valamint az 1874-ben publikált Vignes-fénykép együttesen hatott rá, amikor a Heródiás című, 1877-ben megjelent elbeszélésében a Machaerust már a maga történeti és földrajzi hitelességében mutatta be. A roueni könyvtár archívumából kiderült, hogy Flaubert mindhárom említett kötetet kikölcsönözte. Flaubert Heródiása a csúcspontra emelte a Machaerus ünneplését a romanticizmus irodalmában. A következő láncszem Oscar Wilde 1891-ben, francia nyelven írt Salome drámája volt, amelyben teljes mondatokat idézett Flaubert-től. Richard Strauss azután a Wilde-szöveg Hedwig Lachmann-féle német fordítását zenésítette meg. Az opera premierjét 1905. december 9-én, Drezdában tartották. Budapesten már 1909-ben tervbe vették, végül 1912-ben mutatták be. Wilde-nál és Straussnál ugyan nem kerül szóba a Machaerus neve, de Flaubert után Salome táncának helyszíne már történelmi evidenciává vált a művészet területén is. Az Erkel Színházban felállított machaerusi operadíszlet ősbemutatója a fenti ikonográfiai és irodalmi vonulatba illeszkedik, a világon elsőként felmutatva a történelmi, evangéliumi építészeti tér megidézett valóságát.”
Bízunk benne, amennyiben Papp Dániel nem SZFE diák, nem azonos az MTVA hírhamisító (jogerős bírósági ítélet van róla)vezérigazgató Papp Dániellel.
Lehet, hogy rosszul következtettem, és Papp Dániel nem SZFE diák, de mindenesetre jobban ismeri az álláspontjukat az itteni fórumozóknál.
Idézet következik az egyik SZFE diáktól, forrás az illető fb oldala, (és nem én vagyok az...) :
Tisztelt Benkő Péter! Tisztelt Dózsa László! Tisztelt lelkes kommentelők!
VIDNYÁNSZKY ATTILA
Demokrata
Én ezt ügynek tartom, és nem hatalmi kérdésnek.
„Ha azt fogom érezni, hogy eljött a pillanat, hogy tényleg már csak az én személyem az akadálya a közös gondolkodásnak, gond nélkül félre fogok állni. Mert én ezt ügynek tartom, és nem hatalmi kérdésnek. Soha nem az voltam, aki két kézzel kapaszkodik mindenféle igazgatói székekhez.”
Éééés akkor a jelenleg egyetlen komment onnan: (talán nekem is szabad...)
marko11 2020. szeptember 16. 19:55
selyemzsinór
PS Úgy látszik, a mandis felmentő sereg még nem érkezett meg, pedig 95% csak az ő kommentjeik olvashatók regisztráció nélkül.
off Pár apró helyesbítést, ha szabad. a) A (bér)toll rám sajnos nem áll meg, ezt már párszor megbeszéltük egy jó pofa sör mellett, ugyebár. Ja, hogy nem söröztünk még? Csak jeleztem ezzel, hogy a közös sörözés ugyanolyan hazugság csúsztatás lenne mint a (bér)tollazás. b) Társművészetek, tetszik-nem tetszik (nekem igen), a komolyzenei magazin egyik topikja. c) Az atv annyira "vöröslő ballib-tartalomszolgáltató", hogy (egyik?) tulajdonosa vezeti a Hit Gyülekezetét, ami éppen a kormánypárti többségű parlament által lett -ugyanazok által korábban gyűlölt, kirekesztett- "szektából" bőséges apanázzsal ellátott elismert egyház ... és akinek fia történetesen a "vöröslő ballib-tartalomszolgáltató" hírigazgatója. Erről ennyit. c) 2045-ben itt már egyszer leírtam, mi az, ami "szvsz...nem túl szerencsés, sőt, lehetséges, hogy nem is szabad. Ha szabad is,ellenérvnek gyenge alkalmatlan." Nem Benkő Péter bőrszíne, nemi identitása vagy világnézete, hanem "ismeretlen és nem megadott (vagy akár megadott) forrásokból, ismeretlen vagy sejthető forrásból pénzelt bér- vagy akármilyen kommentelők beírásait egy másik portálra vagy annak fórumára bármilyen céllal áthozni". d) Megjelöltem a forrást, ahonnan a cikket belinkeltem. A cikkért nem vagyok felelős. e) Hosszabb ideje -ha nem vetted volna észre- mandiner, origo, mno és más lakáj kormányközeli médiumok cikkeit kitüntető figyelemben részesítem és linkelem be ide, szinte már gyakrabban mint a "vöröslőket": Igyekszem osztani a közmédia és irányítóinak a pártatlan, semleges tájékoztatás iránti komoly elkötelezettségét. 2040-be is mandiner cikkét tettem be, nem vöröslőt. Szólj, ha az is baj! :-)
Teljesen igaza van, én az elejétől fogva ugyanezen aggályaimat és ellenérzéseimet fogalmaztam meg az egésszel kapcsolatban, ez egy korábbi hozzászólásomban meg is található. annak ellenére, hogy az általa felsorolt háromból kettő még véletlen sem igaz rám :DDD
A bérkommentelő-kifejezést alkalmazni bárki másra – meglehetősen vicces olyasvalaki (bér)tollából, aki öt éven át napi három bejegyzést tesz elmaradhatatlan :-) politikai tartalommal az elméletileg művészettel foglalkozó komolyzenei magazin oldalain, és bőségesen idéz az atv és hasonló, vöröslő ballib-tartalomszolgáltatóktól.
Vajon ismert forrásmegjelölés lenne " KGRE egyes diákjai" ? Azzal nincs baj?
Az illetékesek utáni sóvárgás forrása nyilván a "szégyentelen" coming-out:
"Fehér vagyok, hetero és hiszek Istenben."
Remélem, hogy az efféle "felháborító magamutogatás" a café momuson még nem ad okot törlésre.
off Szvsz ismeretlen és nem megadott (vagy akár megadott) forrásokból, ismeretlen vagy sejthető forrásból pénzelt bér- vagy akármilyen kommentelők beírásait egy másik portálra vagy annak fórumára bármilyen céllal áthozni etikátlan nem túl szerencsés, sőt, lehetséges, hogy nem is szabad.Ha szabad is,ellenérvnek gyenge alkalmatlan. Érdekel az illetékesek véleménye.
Valóban egész más megvilágításba helyezi az ügyet az a tény, hogy Benkő Péter - akiről akkor lehetett utoljára hallani, amikor elítélték adócsalásért nem színészettel összefüggésben, és ez is nagyon régen volt - fehér, hetero és saját bevallása szerint hisz Istenben. Érdekelne, hogy mi következik ebből.
Az a vélekedés meg szánalmas, hogy megvezetik a fiatalokat. Ilyen megvezetett fiatalok csinálták 48- at és 56-ot is...
Emberek, tessék már végre észrevenni, hogy miért tiltakoznak: Vidnyánszky egy törvénymódosításnsk köszönhetően (à lá Mocsai) lehetőséget kapott Kaposváron, hogy bizonyítson. Az eredmény: pusztítás, aminek a helyén semmi nem épült. Ebből nem kér az FSZE.
Ja, és még egy dolog: ha 2005-2006 táján Jancsó, Márta István és más libernyákok nem szólítanak fel összefogásra, ha Vidnyánszky tanoncai nem végezhették volna el a pesti FSZE-t, ma nem létezne Kárpátalján színjátszás.
Bal-szemmel a kommentek sem látszanak:
...ezek a szerzetesrendek totál liberálissá váltak az elmúlt évtizedekben:
a pénzt persze szívesen elfogadják, de a valóságban abszolút ellentétes politikát favorizálnak, mint a kormány.
Ennek a tüntetésnek egyesek életében évekig tartó következménye lesz.
Ezért csak a tanárok a felelősek, mert felhasználták a diákokat.
Vissza is foghatták volna őket, de nem tették, mert kellettek alájuk.
Karsai Györgynél a kocsi megelőzi a lovakat.
_____________________________________
És ez is:

BENKŐ PÉTER AZ SZFE ÜGYÉRŐL
“TŰZVONALBA KÜLDIK A GYEREKEKET” (szinhaz.online)
2020. szeptember 14., hétfő 15:31 (kiemelés tőlem)
Benkő Péter, kétszeres Jászai Mari-díjas színművész az alábbi nyílt levelet fogalmazta meg:
„Gyáva dolognak tartom, hogy a fiatalokat, a gyerekeket tűzvonalba küldik. Mert becsapják őket. Nem tudom és nem is akarom magamban tartani azt, ami felgyülemlett bennem az ügy kapcsán. Alattomos, sunyi, jellemtelen, gyáva dolognak tartom, hogy a fiatalokat, a gyerekeket tűzvonalba küldik. Mert becsapják őket. A srácok azt hiszik, hogy a saját függetlenségükért állnak ki, az egyetem függetlenségéért, pedig az SZFE soha nem volt független, különösen az utóbbi harminc évben nem.
A fiatalok most a felbujtókért állnak ki. Az internacionalizmusért. Amiről nem tudhatják, hogy mi az. Én sem tudtam fiatalon. Most sem tudom.
A srácokkal ezt tenni olyan, mint a felelőtlen kismama, aki maga előtt tolja a gyerekét a babakocsiban, mikor a nagy forgalomban – nem a zebrán – át akar kelni a másik oldalara. Majd megáll a forgalom, a gyereket úgysem ütik el.
Kedves szabad gondolkozók! Engedjétek meg, hogy én is szabadon elmondhassam a gondolataimat. Fehér vagyok, hetero és hiszek Istenben. A liberalizmusban nem. Én most érzem magamat szabadnak.
Free Magyarország!
Benkő Péter színművész”
..és ebben: "melyet már több százan aláírtak." 99,98% Kimnél van. Lukasenkánál is csak 80%..
"Az ördög a részletekben lakozik!" Na de kedves Klára! Ördög a Károlin? Ez borzasztó!
Az ördög a részletekben lakozik! Jelen esetben az alábbi mondatban:
"A nyilatkozat az egyetem egyes jelenlegi és egykori diákjainak az állásfoglalását tükrözi, nem az egész egyetemét."
A Károli Gáspár Református Egyetem egyes diákjai is kiállnak az SZFE mellett
2020. szeptember 15. 7:57
Mind világi, mind keresztény értékek alapján elutasítjuk az SZFE-vel történteket – írják a diákok szolidaritási nyilatkozatukban.
„Alulírottak, a Károli Gáspár Református Egyetem egykori és jelenlegi polgárai támogatjuk a Színház- és Filmművészeti Egyetem hallgatóit és oktatóit” – így kezdődik a Színház Online által is közzé tett szolidaritási nyilatkozat, melyet már több százan aláírtak. „Amikor a Magyarországi Református Egyház zsinata megalapította egyetemünket, Alapító Okiratába foglalta, hogy elkötelezett az erkölcsi és szellemi értékeket öntudatosan vállaló ifjúság nevelése mellett. Ezért is fontos most felszólalnunk, hiszen az egyetemi autonómia védelme olyan erkölcsi feladat, mely keresztény-keresztyén és világi értékeket magunkénak vallókként is közös ügyünk. Aki egy ilyen konfliktusban nem foglal állást, az az erőszaktevők mellett teszi le a garast” – írják.
„Világi értékek szerint azt mondhatjuk, hogy az egyetemi autonómia a felsőfokú oktatási intézmények működésének alapeszméje. Korlátként jelenik meg az oktatást irányítók számára, megszabja az intézmények szakmai életébe való beavatkozás terjedelmét. Az egyetemi autonómia védőernyő. Az intézmények behatástól való mentességüket hivatott biztosítani, melyből a tanítás és a tanulás szabadsága, az önkormányzatiság szárba tud szökkenni” – szögezik le. „A keresztény értékek szerint pedig azt mondhatjuk, hogy “szabadnak és önrendelkezőnek teremtette Isten az embert” – emelik ki.
Végül így zárják soraikat: „Tehát mind világi, mind keresztény értékek alapján elutasítjuk az SZFE-vel történteket. A jelenleg zajló folyamatok nem segítik a keresztény értékrend vagy az egyház ún. kiengesztelődését a modern szabadságigénnyel. Tekintélyuralom és erőből átvitt átalakítás helyett valódi párbeszédre volna szükség az érintettekkel.”
A nyilatkozat az egyetem egyes jelenlegi és egykori diákjainak az állásfoglalását tükrözi, nem az egész egyetemét.
(Színház Online, Mandiner)
Bár nekem aztán megvan a véleményem a metoo-s gyilkosságok (valódi ill. karakter is volt) óta egyértelműen jelenlévő liberális színházi diktatúráról; azt még én is látom, hogy Gregor Bernike, (aki inkább egy Művész Úr lánya, semmint művésznő, bár ízlés dolga) megint nagyon butát szólt, hiszen olyan eszközzel élt, amit az őt szólni kívánók eddig pont hogy elítéltek (nagyon helyesen egyébként).
Az elnok-vezerigazgato es sajtoja valamint a tarsutasok kizarolag politikai-ideologiai alapon utik-vagjak SZFE-t es oktatoit: "bolsevik-libernyak feszek", "hatterhatalom iranyitja", legujabb VA-szineske szerint "a diakokat mar nyaron az Amnesty International keszitette fel"= tehat mint minden, ez is: "soros". Es mar oregek a tanarok. Makogasrol csak itt a forumon bontakozott ki elenk eszmecsere ... de elvetettek a "hazszamot": a szinhaztortenetet oktato tanaron kerik szamon a szep beszedet. Mintha az iskolaban a kemiatanartol varnanak el sportos testalkatot a tesitanar helyett.Es a matektanarnak legyen szep enekhangja ... operaenekeseink kozt is van matematikus, fizikus, orvos stb.
Akkor én is maradnék a vesszőparipámnál: a hanyatlás " makogás" témában sem most kezdődött, hanem a 90-es években. Miért most lett ez probléma? Teljesen nyilvánvaló, hogy a felhozott érvek ürügyként szolgálnak a FSZE birtokba vételére. Aki ezt vitatja, keressen rá a valaszonline-on - tehát egy konzervatív szellemiségű oldalon - egy cikkre, ami arról szól, hogy a Moholy-Nagy Egyetemen meg lehetett lépni úgy is a változtatásokat, hogy az egyetem megfelelő fórumaival hónapokig egyeztettek. És nem a nyilvánosság előtt háborúztak.
Mennyire igaza van! Az ELTE-n az egyik legnagyobb hatású oktató, Vilcsek Béla (irodalomelméletet és verstant tanultam nála), finoman szólva furán beszélt. De szerintünk azért dadogott, mert a gondolatai sokkal előrébb jártak, mint mindaz, amit előadott. Fantasztikus ember, akinek nagyon-nagyon sokat köszönhetünk.
Teljesen veletlenul epp most mondta Karsai Gyorgy a ... TV hiradojaban, hogy Vidnyanszky Attila kapott mar egy egyetemet Kaposvaron ... es romhalmazt hagyott ott maga utan. Azt is mondta Karsai, hogy ezt maga Vidnyanszky Attila ismerte el. Ha hallotta(k) volna, milyen szepen, tisztan, erthetoen mondta, mindenki elegedetten csettintene :-)
Tisztelt ED! Köszönöm a megszólítást.
Abban maximálisan egyetértek Klára fórumtársunkkal, hogy tartsuk tiszteletben egymás véleményét.
Az is egy védhető álláspont, amit Ő képvisel, hogy aki embereket, több embert akar megszólítani, beszéljen érthetően. Ez már az ókortól létező elvárás, lásd Démoszthenész. De ha szinte napjainkból akarunk erre példát, ott van A király beszéde című film. Meggyőződésem, hogy VI.György hadüzenetet hirdető szavait akkor is elfogadták volna, ha közben dadog. És mégis.
Szóval ez is egy álláspont, erre is lehet példákat hozni, még ha nem is értek vele egyet. De attól még létező, kettően megindokolt elvárás, amit tiszteletben tarthatunk.
Konyorgok, ne az en velemenyemet tartsa tiszteletben! Nekem nincs velemenyem Karsai Gyorgyrol, sosem hallottam eloadni ...ellentetben onnel, akinek sziklaszilard velemenye van rola. Hanem es legalabb a jo Vidnyanszky Attila velemenyet olvassa el es fogadja el Karsai Gyorgyrol. Vagy mar neki sem hisz? Csalodnom kellene onben?
Kedves ED! Valóban más hullámhosszon vagyunk, erre én is rájöttem. Ettől függetlenül, én tiszteletben tartom az Ön véleményét, hasonlót várok el Öntől. Nem többet, de nem is kevesebbet!
Nem tudom meghallgatni, de latatlanban-hallatlanban ismet elhiszem, hogy o-o-o-zik, hebeg-dadog-selypeg. Netan nema mint A portici ;-) Nem tudom, hogy ki, de velhetoen nem beszedtechnikat oktato tanar. A tobbit ld. 2001. Status idem.
Kedves Klara, feladom. Vagy azert, mert teljesen mas hullamhosszon vagyunk vagy azert, mert on mint azt elozo (Sulyokos) beirasa alapjan velni lehet, nem tartja Karsai Gyorgyot "profinak" a s a j a t teruleten, mivel o "makog". Megjegyzem, ha igy van, ahogy on iteli meg, akkor a szegeny jo Vidnyanszky szakmai iteletevel-velemenyevel (ld.lejjebb) is szembemegy.
Kedves joska141, csak most latom, hogy delelott szinte egyszerre kuldtunk uzenetet tisztelt Klara forumtarsunknak = iras kozben nem lat(hat)tam, hogy on mar csaknem azonos tartalmu uzenetet irt. A baj az, hogy mindhiaba ... makogtunk itten.
Meghallgattam! No comment!
Egyébként valóban szomorú, mondhatnám tragikus az a szerecsenmosdatás, ami itt pár bejegyzésben megjelent!
Kétlem, hogy Sulyok Mária valaha is vállalta volna annak az oktatását, amiben nem volt profi! De ha vállalta volna, biztosan nem makogott volna! Rossz hasonlat!
Tisztelt Klára! Köszönöm hozzászólásomra küldött, gyors reagálását, ami szintén tartalmaz megszívlelendő, gondolatébresztő, vitára késztető mondatokat. Ahogy tetszett tapasztalni, teljes mértékben politikamentes volt hozzászólásom, igyekszem most is ilyen lenni, Önhöz hasonlóan.
Ismét idézem Önt: „Nekem - és gondolom rajtam kívül pár ezer embernek - tökéletesen mindegy, ki minek a szakértője, professzora, ha katedrára áll, vagy mikrofon elé ül, beszéljen helyesen és érthetően!”
Nem tudom, hogy a véleményem mennyire egyezik további pár ezer ember véleményével, de szerintem szegényebb lett volna a világ tudományos élete, ha például Stephen Hawking-st nem engedik katedrára és mikrofon elé, tekintettel a korlátozott beszédkészségére.
Ellenkezőleg: az emberi szellemet kellene csodálnunk és tisztelnünk, hogy emberek, pontosan annak ellenére és tudatában, hogy valamiben korlátozottak, mégis mindent megtesznek, hogy a bennük felhalmozott tudást átadják másoknak, katedrán vagy mikrofonon keresztül.
Az Ön gondolatmenetéből elég sok minden következik. Ha már zenei fórumon vagyunk: néhány idős karmestert úgy kell a pódiumra támogatni, van, aki már alig lát is és mégis…Akkor ők vonuljanak el?
A 2000 alatti link ezúttal technikailag könnyítetten, azaz: közvetlenül meg lehet hallgatni.
Filmrendező (!) értékeli a nemrég bemutatott, hazafias tartalmú (tehát ördögtől való...), ötperces Magyarország-filmet (41 perc). Jelzői igazán gazdag szókincsről tanúskodnak.
Ez a nyelvgyalázás tanárnál, filmrendezőnél elfogadhatatlan, bármennyire igyekeznek itt mentegetni őket.
Orvos nem lehet, aki nem jeleskedik a biológiában és fizikában.
Mérnök-aspiránsnak bizonyítania kell, hogy járatos a matematikában és fizikában.
Tanítónak magyarból, énekből felvételiznie kell.
Dadogó, nyögő, "ö"-ző, "e..e..e.."-ző, mekegő-makogó színészhallgató és tanár – némelyek szerint – rendben van. Milyen feltételek teljesítésével kerültek oda?
Valóban rendben van? Dehogy.
Úgy látszik nagyon bonyolult voltam, egyszerűsítek: Karsai György klasszika-filológus, színháztörténész, irodalomtörténész ... 1996-tól a Színház- és Filmművészeti Főiskola antik színháztörténet tanára, 2003 óta egyetemi tanára. (forrás: wiki) Nem szép beszédet tanít(ott) ott és ha makogva tanítja a köz és VA megelégedésére az antik színháztörténetet, akkor makogva tanítja. Sulyok Mária pl. szépen beszélt, beszédművészetet tanított ugyanott ... és/de nem antik színháztörténetet. Utóbbit valszeg "makogva" tanította volna. Így már érthető?
Kedves Ed, és Kedves Jóska141!
Nekem - és gondolom rajtam kívül pár ezer embernek - tökéletesen mindegy, ki minek a szakértője, professzora, ha katedrára áll, vagy mikrofon elé ül, beszéljen helyesen és érthetően! A szép magyar beszédet, nyelvet gyermekeink hallják a szülőktől, nagyszülőktől, tanulják óvodáskortól kezdve, majd az iskolában, stb. Kicsit humoros, hogy éppen a SZFE - ahol ugye a jövő színészeit képezik, akik színpadon állva sok ember előtt beszélnek - tekint el ettől a követelménytől!
Én senkinek a vallásáról, politikai és egyéb nézeteiről nem nyilatkoztam, és nem Vidnyánszky Attila szavai befolyásoltak, nem is ismertem az Ön által idézetteket. A saját véleményemet fogalmaztam meg! Lehet, hogy ez sokaknak új és meglepő, de én már csak ilyen vagyok!
off: Dr. Müller Cecília országos tisztifőorvos asszony valóban nem a szavak embere, nyilván tartott előadást szakmabeliek,munkatársak előtt, de nem volt a tv nyilvánosságához szokva! Az Operatív Törzs napi megszólalásaikor több sajtóorgánumnak, tv csatornának az volt a legfontosabb gondja, hogy elég szépen, tagoltan beszél-e, érthető-e az "Utca embere" számára amit elmond. (vagy az volt a legfőbb téma, hogy milyen a ruhája, frizurája). Akkor ugyanez a követelmény miért nem jelenik meg azokkal szemben, akiknek ez a foglalkozásuk?
Kedves Klára, ha tanácsolhatm, ne legyen pápább a pápánál, már csak azért sem, mert a Johanna papissáról szóló legendát leszámítva nem tudunk női pápáról = Vidnyánszkynál se legyen Vidnyánszkybb Karsai Györggyel kapcsolatban, akiről ön ezt írja: "Ha a hallgatókat ilyen oktatók tanítják, régen rossz!" Karsai György tudtommal nem szép beszédet tanít(ott) SZFE-n. És felhívom figyelmét arra is, hogy Vidnyánszky Attila nemcsak bocsánatot kért Karsaitól utóbbinak a vallására tett és szerinte (VA szerint) "félreérthető megjegyzéséért" magyarul: antiszemita ki- vagy beszólásáért, hanem szakmailag is elismerően szólt róla, imígyen: "Lehet, hogy nem volt szerencsés az a néhány mondat...Amennyiben félreérthető volt és megbántottam Gyurit, akkor bocsánatot kérek tőle, hozzátéve, hogy tisztelem őt és egy rendkívül felkészült szakembernek tartom." forrás itt. Lehet, hogy Karsai makogva tanít(ott), de "rendkívül felkészült szakember". Nem énszerintem, hanem Vidnyánszky szerint (is).
Tisztelt Klára! Gondolatébresztő, vitára serkentő hozzászólásának csak egyetlen bekezdésére szeretnék reagálni. Idézem:
"Ha jól értettem az első hozzászóló - hozzámakogó - nevet, Karsai György úr, ő úgy tudni, tanár volt az SZFE-n. Ha a hallgatókat ilyen oktatók tanítják, régen rossz! Ezért nem tudnak normálisan megszólalni!"
Karsai György – a Wikipédia szerint – „1996-tól a Színház- és Filmművészeti Főiskola antik színháztörténet tanára” Miért baj, ha az antik színháztörténetről szóló előadásokon nem igazán a legszebb bemondói beszéd hallható az előadótól? Az ilyen tárgyak előadóinál inkább a leadott ismeretek mélysége számít, nem az anyag leadási módja. Nem ők a beszédtechnika tanárai.
Hivatkozom Hegedűs Gézára, aki – a Wikipédia szerint – „1945–1973 között a Színház- és Filmművészeti Főiskola művészetelméleti tanszékvezetője” volt. Néhai Hegedűs Géza híresen raccsoló, beszédét alig érthető előadó volt, de amit az adott témából Ő nem tudott, azt már nem is volt érdemes tudni. Ő sem a beszédtechnika tanára volt, mégis színész generációk nőttek fel az Ő előadásai hallgatásával.
Köszönöm a feltöltést, én végighallgattam, több szempontból felháborító és gyomorforgató volt! Egyúttal tanulságos is lenne, ha valaki venné a fáradságot és bizonyos következtetéseket levonna a hallottakból. Nem vagyok ennyire naív!
1. Ha jól értettem az első hozzászóló - hozzámakogó - nevet, Karsai György úr, ő úgy tudni, tanár volt az SZFE-n. Ha a hallgatókat ilyen oktatók tanítják, régen rossz! Ezért nem tudnak normálisan megszólalni!
2. Sajnálom a túrisztikai ágazat és az abból élők megroppanását, de a járvány nem fog megszűnni, ha felvonulnak a Miniszterelnöki Hivatal előtt. Talán egyeztetni kellene az egészségügyi szakemberekkel, akik a jelenlegi intézkedésektől is szigorúbbakat javasolnak, nem a korlátlan nélküli utazás lehetőségének ismételt megteremtését követelni. (eddig nem tudtam,hogy a túrisztikai szakemberek a járványügyhöz is értenek) Meg kellene próbálni más területen munkát keresni, ez nem könnyű, de nem ők az első ágazat, akiknek a helyzete megromlott, vagy sajnos a munkahelye megszűnt.
Valamikor a rádió - tv bemondók Fischer Tanárúrhor jártak beszédtanórára. Még a nagyon szépen beszélő Takáts Marika, Varga P. József stb is. A mai tv-személyiségek nagy része messze van ettől a színvonaltól. Tisztelet és megbecsülés azoknak, akik még a magyar nyelv megtartásán, ápolásán, helyes alkalmazásán dolgoznak.
Tegnap kénytelen voltam megnézni, meghallgatni a tv-ben a Kormányinfót. Már ment a műsor, mikor bekapcsolódtam, az újságírói kérdések voltak soron. Kb. hasonlóan katasztrofális volt. Újságírók - tehát talán tudnak írni, olvasni, és nyilván készülnek arra, hogy ott beszélni fognak. Makogás, dadogás, "csak azt szeretném kérdezni" töltelékszöveg, papírból olvassák a kérdést, vagy az okostelefonba temetkeznek, és ennél rosszabb. Tisztelet a nagyon kevés kivételnek. Valamikor az újságírói szakma is bizonyos színvonalat képviselt!
Nyilván minden újság, tv csatorna, stb jelenlevő képviselője szóhoz szeretne jutni, többnyire jut is, de annyi önkontrollja lehetne, hogy a mások által már feltett kérdést nem ismétli meg, nem tér vissza a többszörösen kivesézett témához! Vagy ez is naív feltevés?
Ha, ha, ha... bocsánat, ezen csak röhögni lehet, közröhej tárgya lehet ez az adás!!!!!! Kb. 60 másodpercig bírtam, köszönöm a letöltést, feltöltést.
Makognak, mint egy kecske, bár bevallom rég halllottam kecskét makogni, és lehet, hogy megsértődne!
Nevetséges, szégyen, hogy semmi önkontroll nincs a hallható egyénekben és senki nem figyelmezteti őket... Régen, a XX. század végéig, egy kis baki miatt is fizetni kellett a rádióban, tévében, úgy tudom. A büntetésnél nagyobb csapás volt a belső szégyenérzet... kabarétréfák tárgya volt az a pár kis baki, amit titokban tartottak és így került a nyilvánosság elé.
Magyar nyelvünket igen szerencsésnek tartom, egyrészt megmaradt, másrészt a többség igyekszik szépen beszélni, azaz még van tartása. Számos külföldit ismerek, aki sok szeretettel és kitartással próbálja meg a "lehetetlent": meg akar tanulni magyarul!
Rádióadás ma. (Vágatlanul a rádió podcastján.)
Rövidített, közvetlenül hallgatható, 12 perces változat
No comment.
A..a.. "világhírű" rá..rá..dió mű..mű..sorvezetője ö..ö.. ma..ma interjúkat készí.. készített, és ki..ki..kihozott némi ö..ö.. tanulságot.
É... Érdemes fi..fi..figyelni, ezúttal nem a..a..a..a mondanivalót, hanem azt, hogy miként..miként..miként be..be..beszél ő maga, és..és..és..és miként a riportalanyai.
1 A Színház- és Filmművészeti Egyetem professzora, klasszika-filológus, a doktori iskola vezetője
2 Turisztikai szakember
3 Politikus
Az adás alatt mintegy 8000 hallgató kapcsolódott interneten. Nem túl nagy szám, mégis eljut külföldre is, hogyan őrzi és oktatja szerencsétlen magyar nyelvünket az eddig elzavarhatatlan csapat.
