Alapvető tévedés.
Nem tűnt fel, hogy nagyon tetszik ez pár embernek? És nem az tetszik benne, amit szerinted meg kellene érteni, hanem ab ovo,úgy, ahogyan van.
Éppen úgy, mint az 1700-as évek elején, a közönségnek. Megint ide jutottunk. Hogy bármilyen hihetetlen, de a művek a közönségért íródtak, nem a zenészekért. Ti a legjobb esetben csak hű tolmácsolók vagytok; nem kritikus az, hogy megértsetek mindent.
Amire te gondolsz, az a WTC, na, az nem a közönségnek íródott, hanem nektek. Olyan is az élvezete...:)
Én nem tudom, hogy milyen élvezetet adhat egy olyan mű hallgatása, amely nem azért íródott, hogy mások meghallgassák, hanem, hogy valaki otthon, saját magának, a saját gyönyörűségére eljátssza.
Téves azt gondolni, hogy a zenedarabok mind, egytől-egyik a koncerttermek és a művelt nagyközönség számára készültek. Hát nem. Érdekes ez az Erdas lemez, jó tudni, hogy van ilyen, de alapvetően te is csak a furcsaságait érzékeled. Ha el tudnád játszani ezeket a hangokat, ha világossá válna számodra, hogy a karok olykor milyen irányba mozdulnak el és a hangsúlyeltolásokkor éppen hogyan kell billenteni, és ez az erőkifejtés milyen kellemes érzeteket vált ki a testedből, akkor mondhatnád azt, hogy érted a művet. Így csak a felszínét kapargatod, ahogyan én is. Én egy millimétert haladtam vele előre, te kettőt. Azt már tudjuk, hogy mire való, na de, hogy hogyan kell összeszerelni és rendeltetésszerűen használni...A szekrényen mindenesetre jól mutat a CD tokja. Lehet vele villogni a külföldi barátoknak.
Azt kell észrevenni, hogy vannak viszont nem kevesen, akiknek ez élvezetet ad.
Rögtön.
Nem csak magamra gondolok, hanem még sokakra, vagy inkább jó párra, akiknek megmutattam ezt. Paola ezt nem véletlen csinálta, és leginkább, nem magának.
És furcsa módon, vannak köztük nem zenészek is, mint jómagam.
Én már-már azt mondom, hogy ezen a lemezen pl. nem a nagyon ismert lant/csembalódarabok gyönyörködtetnek, hanem pontosan ezek az 'eltekert' harmóniák.
Az viszont igen különös, hogy a kifejezetten harmónia-érzékeny, ill. dallamérzékeny közönségnek ez hogyan is férhet be a tetszés-kalitkájába. Mert az, hogy ezek így elfütyülhetők elsőre, vagy akár tizedikre, az erős túlzás.
De köszönöm mindenkinek a választ.
Vannak zenék, amelyek csak az előadó számára okoznak örömet. Ezek pont ilyenek. Erdas beléjük feccölt x száz órát, ráérzett az ízükre, a velük járó kar és ujjmozgásokra, viszont nekem nincs x száz órám arra, hogy az ő élvezetének a töredékét megszerezzem magamnak. Nincs.
" Nem is bírtam őket meghallgatni. "
Hát mert nem izoritmián nevelkedtél :)
Ha mértékkel csinálják, én bírom ezt a zenét.
A harmónia kohéziója már eleve transzcendens, ,megadja az alapot. De nem kell túlzásba vinni sem sztem. Purcell. A mérték.
-------------------
Pietro del buono... már linkeltem ide... ő is használta ezt az eszközt..kicsit másképp, de az elv ugyanaz... majd minden művébe beleteszi. Nekem nagy kedvenc.
Pietro del Buono: LXXVII. Obligo di dui Zoppi, e dui Ciechi
Próbálod a (fő)dallamot énekelni, de nem sikerül... közben meg egyben van ' dallamilag ' . Nagyon bírom.
Courante. Ejtsd: kuran. Magyarosan artikulálva: kurrante. Jelentése: elkúrni, elbaszni. A cím kötelez. Nem is bírtam őket meghallgatni.
Húha, Diósjenő, ez aztán a szakszerű válasz, le a kalappal. Jutalmul átnyújtok neked egy kis Homiliust, amelyben van vidámság is, és egy jókokra adag transzcendencia, ráadásul a nép ajkán szól (Schmücke dich o liebe Seele)
A dallam mindegyik darabban egyszerű hármas ütemű nyújtott hangos courante és jig, a basszuskéz pedig mibdegyik darabban egyszerű akkordfelbontás-kíséret ,kötőhangos. A furcsaságot az adja, hogy mind a két kézben el vannak csúsztatva a hangok a szabályos hármas ritmustól, ráadásul nem is egy séma szerint, hanem tetszőlegesen. Azaz, a dallam főhangok pl nem ütem egyre, hanem kettőra jönnek, ütemegyen szünet, vagy a kisnyújtott helyett nagynyújtott stb, a lényeg . hohy minden hang sorszám szerint sorban benne van a dallamban egymás után, de az ütemezése el van tolva. A XVI. sz-tól divat, a lantosok kezdték, mert a lanton nem értek el egyes hangokat pont a saját idejében, ezért az ütemen belül áthelyezték. Tudták, hogy a harmónia így megmarad, az agy meg a többit helyrerakja. Annyira belejöttek, hogy a basszusban is elkezdték a csembalón ezt az eltolást és akkor lett ez a kusza hangvétel. Purcellnél gyakran találkozhatsz a billentyűs zenéjében a basszuisban ezzel az eltolással, de másnál is, egészen a barokk végéig. A harmóniának ezt a kohéziós tulajdonságát, hogy összetart egy ritmusban teljesen szétzilált darabot, már az izoritmia óta használják, mint zenei eszközt.
Időben úgy mondanám, hogy az izoritmia kezdte ( ameddig rálátunk ! ), aztán szünet, aztán a lantosok újra elterjesztették a hangszeres zenében.
Na, zenész urak.
Lenne egy kérdésem.
A billentyűs kolléga területe, de bármelyikőtök tudhatja a választ.
A Perrine lemezen francia barokk, lant, ill. csembalóművek, mindkettőre egyszerre komponálták a legtöbbet, Paola kedvencünk játssza, csembalón.
Némelyik ismerős lehet Lislevand 'cicis' lemezéről is.
Egy barátom azt a furcsaságot észrevételezte, hogy némelyik darab, mintha 'fordítva' lenne, mintha bizonyos szakaszokban, de visszafele játszaná őket.
Jómagam úgy hallom, hogy egyenesen vannak furcsa párok, itt a Courante, (ez a híres L'Immortelle), aztán itt a furcsa párja, egy másik Courante.
Itt egy Gigue, és itt a furcsa párja, egy másik Gigue.
Igazából mi történik itt?
Valamiféle tükör-forma?
Vagy simán csak egy másik verzió?
És ezek a 'kitekert' harmóniájú darabok, de még a ritmus sem stimmel, ezek zseniálisak szerintem.
Erről már volt szó. Ez stílusfüggő. Profi vagy, érted. Barokk az barokk. Barokk előadói eszköz a barokk zenéhez. Romantikus előadói eszközök a romantikus zenéhez. Azért, mert ÍGY ADJA A LEGTÖBBET. Semmi köze az " érzelemátengedés" - hez, ne csapd be magad.
Attól még neked tetszhet Yonceva. Meg ez a klip is. Aklár nagyon is. Semmi baj ezzel.
Ez annyira igaz, mint ahogy megint lehagytam a képet ( Mikołaj Zieleński, Magnificat ) beírásról.
-------------------
Talán most nem.
A Glogauer Liederbuch Egy könyvben ( német ) került a kezembe, öt fejezetre volt osztva benne a kotta. Sok világi hangszeres darabot lehet belőle hallani, előszeretettel játszák, mert hangszeres és ráadásul virtuóz. Csak kissé olyan ' reneszánsz tánczenés !, gurigás -göngyöleges érzetem van tőle... Mikor a könyvet áttanulmányoztam, döbbenten láttam, hogy nagy mennyiségű egyházi darab van benne, latin szövegű , vagy csak a címében latin. Sequenciák, antiphonák stb ( Mondjuk ez jó régen volt már ) Mikor megismerkedtem ezekkel a darabokkal, azt láttam, hogy ez a része az anyagnak ( a latin című darabok ) sokkal különbek, a legmagasabb kategóriába tartoznak. Nem játszák valahogy.
Glogauer Liederbuch, Part I: No. 210. Ave Dei genitrix
Azám, 1480 !
Erős inger taszítást, gyenge inger vonzást eredményez. Itt már csak az a kérdés, hogy kinek-kinek hol kapcsol be a védelmi mechanizmusa. Hogy mennyi érzelmet tud magán átengedni anélkül, hogy közben ne égjen le.
Nem tartom helyesnek, hogy ilyen metafizikai blablával vegyük el mások kedvét a nagy érzelmi skálán mozgó előadásoktól. A népzenét nem lehet előadni szenvtelenül? Meg aztán hallgasd már meg, hogy a "magasabb síkon mozgó" zeneszerzők hogyan adják elő sokszor a saját műveiket!
Annyi az egész, hogy a metafizikai szomorúság vagy vidámság az mindig erősebb.
Akinek ez bonyolult: a történet érzelmei teljesen más, általában magasabb síkon mozognak, mint a mesélő érzelmei. Ez zseniálisan igaz az előadóművészekre, értsd itt, zenészekre is. A zeneszerzőkre meg alapvetően.
Ki-ki másra ki lehet érzékenyedve; a neveltetés, a zenei környezet sokat számít.
Ilyen szempontból a régizene a népzenével erősen rokon.
Segíts már, nem tudom a vonalkódot beolvasni.
Nem sznobok, csak érzelmileg erősen zárkózottak.
Minden fecsejt és csevejt mellőzve, Homilius így kesereg, és így örvendezik a miskolci vasgyár orgonáján, Jean-Pierre Silvestre előadásában.
Igen, ez a lényeg. A lényeg. A többi fecsej.
-------------
Ez meg egy másik naonjó cd.
Házunktája. Szerző kb egy huszassal későbbi, mint Monteverdi. A stílus a kor stílusa. A zene egyedi és grandioso.
Ja, tényleg nem szeretjük.
Itt van még egyszer ez a lemez, a régi katalán dalokkal.
Nyilván SACD-n kötelező.
Van rajta egy szám.
A Comte Arnau.
A történet a grófról, aki szerelembe esett a Szent Joan monostor apátnőjével, aztán halálát lelvén, saját felesége előtt jelenik meg, lován, immár lángokban égve, látomásként. És az aprólékos kérdésekre, hogy melyik láng hol és miért égeti, sorolja általános bűneit… és kéri, hogy legkedvesebb leányát hadd érintse meg, csak még egyszer – de már nem lehet, mert elégetné őt. És a végén, csak-nagy-nehezen, kéri, hogy falaztassák be az alagutat, amely a monostorba vezet….
Érzelmek, könnyek vederszám. És nincs egy hajszálnyi romantikázás sem.
Sem az énekben, sem a zenében.
'Rigorously measured instrumentation', mondja Savall.
És igaza van. Így jobban hat, mintha elpicsognák.
Ennyi a nagy titok.:)
Sebaj, hátha más is ráfanyalodik. Bár ezek a sznobok nem szeretik a barokk siránkozást, még akkor sem, ha az kisszekund súrlódásban történik.
Tenkes, de már megvan. Valami azt súgja, hogy egyazon könyvtárból kölcsönözzük a lemezeinket.
Kedves Corvette, nagyon örülök, hogy Virtuosa Valentina után, végre valami emészthetőt is feltöltöttél, mert bizony ez a Yoncheva felvétel nagyon nagyon szép. Pedig ő klasszikus operaénekes, MET hős, de ez a kirándulása a barokk zenébe nagyon izgalmas. Szeretném meghálálni ezt a szép élményt, ezért fogadd el tőlem viszonzásul a teljes lemezt.
Hát neked jobban ízlik. Nincs ezzel semmi baj, eszemben sincs ebbe beleszólni. Csak leírtam, hogy nekem melyik ízlik és ez miért nem. Ezen nem veszünk össze :)
Kicsit figyelmesebben hallgattam ezt; szerintem egészen rendkívüli, mit csinálnak ezek ketten.
Igazad van amúgy.
De valóban egy picit lazul az a szikárság, amit én is rendkívüli mód szeretek a régizenéban. A billentyűsnél a romantizáló megközelítés egy hajszálra van ám a meditatív vonaltól; nem rossz az egyensúly.
A hölgy az nekem sem tetszik iszonyúra; bár hihetetlen magas színvonal.
Gondolod te. Én azért vitatkoznék. Ez kicsit olyan, mint az eredeti étel és a továbbgondolt étel esete. MIt csináljunk, ha a továbbgondolt jobban ízlik?
Azt észrevetted, hogy Yoncheva nem egyenes hangon énekel, hanem hajszálnyit meglebegteti őket? Micsoda kifinomultság már! Akár egy értékes hegedűn az intarziára hajazó fém díszítő betét.
Ugye-ugye? Figyelj, ez a te lemezed! Neked készült. Tudom, hogy van benned némi fenntartás Rondeauval kapcsolatban, de most ne legyen! Ezt a palit kicsrélték. Én nem tudom, hogy Dunford mit állított át rajta, de ez csembaló-lant összeállítás fenomenális. Hifis szempontból külön gyönyörűség. Minden darab egy nagy rácsodálkozás. Ritka az ilyen.
ÁÁ nem... Van a barokk előadás, aztán van a romantikus előadás. A kettő élesen különbözik. Mások az előadói eszközök. A barokk zenei előadás nem csöpög. Nem túloz. Érez, nagyon érez ( sztem jobban, igazabban mint a romantika ) de nem túloz. Aki a barokkban túlozott, azt kinevették. Az később jön
Bach egyáltalán nem száraz, tele volt érzelemmel. Pl. tudott üvöltözni a borszállítóval, ha késlekedett, vagy tudott felváltva könyörögni és átkozódni a presbitériumnál, hogy bővítsék a zenekart és a kórust. De persze nemcsak otthon, vagy a templomban tört-zúzott, hanem a zenében is gyakran, hallgasd csak meg a János Passiót, abban a műben Jézussal együtt magát is keresztre feszítette. Multkoriban be is linkeltem ebből egy basszus áriát, de valahogyan nem voltatok vevők rá.
Az a rengeteg, soktonnányi iszonyú-száraz Bach zene, amelybe ez a kor belekényszerül, kiszárította a közönség szívét, és, szükségszerűen a romantikus irányba fordult picit az ízlés.:)
Amúgy, az a csembaló-lant párosítás, az rendkívül harmonikus.
NIncs semmi, ami romantikusabb lenne, mint a barokk zene.
Tudod, hogy én ösztönösen vonzódom az elmebetegekhez, de nem, nem, ennyire azért nem.
Biztos furcsa lesz, amit mondok, de nekem mind a két utóbbi linked TÚL ÉRZELMES, hogy úgymondjam ROMANTIKUS előadás. Nagyon ritkán fordul elő velem ez barokk zeneművel kapcsolatban. De nekem SOK mind a kettőben. Olyan csöpögősek.
Túlzásnak érzem az előadásokat. Úgy érzem ez sok a barokkhoz. Ritkán vagyok így.
Megvan. Ezek ( főleg a hölty ) ROMANTIKUS előadások .
Egy életre szóló album.
François Couperin - Second Livre de pièces de clavecin, Sixième Ordre - Les Baricades Mïstérieuses
Remélem azért, hogy nem vagy Kossuth fan. Hajrá Széchenyi, Hajrá Görgey(i)!
Arany nélkül az Ember tragédiája csak egy fércmű maradt volna.
A mai nap tiszteletére jöjjön egy forradalmi etüd.
Gondolom, Madáchra gondoltál, bár igaz, hogy Arany sokat csiszolt az Ember tragédiáján. Az érdeklődési kör kialakulása sokmindenen múlik, de gondolom, ha van gyereked, akkor ezt te is tudod. A gyerek az után érdeklődik, amely a környezetében előfordul, amit lát, tapasztal, amivel a szülő foglalkozik, amivel kapcsolatban pozitív megerősítést kap, stb. Pl. a Bach dnasztiában mindenki zenész volt, így a pulyák is azzal találkoztak zsenge korukban, amikor éppen nyiladozott az értelmük. Így aztán egyikük sem lett gyógymasszőr vagy csillagász. Űzték a zene-mesterséget, aztán ha valamelyikük zseni volt, akkor nagyot alkotott, a többi pedig csak megkereste a levesbevalót.
Az érdeklődési kört figyelmen kívül hagyod. Hogy Michelangelo széklábat is faraghatott volna? Már Arany is tudta, hogy ez képtelenség.
Hát bizonnya télleg nagyon jól játszik...
Ha már itt tartunk, ez még egy bombajó cd:
Halgass bele 1.
Hallgass bele 2. ( Ez a kedvenc )
Ehhez csak a régi felvétel borítója van.
Gesualdo.
Őrült jó.
Canzon Francese del Principe
Érdemes a Balbastre után hallgatni hirtelen.
150 év eltelt.
Balbastre szintetizált valami is a régi mesterekből? Kétlem.
Ja, látom én is, hogy telik az idő.
De nagyon jól játszik.
Finom.
Borító lemaradt
.
Nyilván a fizikai teljesítmény egészen más kategória, mint az agy sajátos működése, ami a zsenit a normális halandótól megkülönbözteti. Így a példád biztosan nem alkalmazható az általános kérdés megvitatására. Mint ahogyan leírtam, egy nem szabványos agy a rendelkezésére álló építőkockákból meghökkentően új, és egyedi mintát tud kirakni, új értelmet tud adni a dolgoknak, olyan összefüggéseket lát meg, amelyek a többiek számára láthatatlanok. Tehát itt az agynak egy nagyon sajátos működéséről van szó. Én úgy gondolom, hogy ez a lényeg. Az építőkockák, amiket elé teszünk, azok viszont változnak. Változnak az időben is, így egy őskori zseni a maga építőkockáiból íjat tudott készíteni, amíg egy újkori zseni a maga kockáiból atombombát. De az építőkockák nemcsak az időben változnak, hanem mások és mások lesznek az adott kor preferenciáinak megfelelően. Ezek az építőkockák lehet, hogy a zenével kapcsolatosak, lehet, hogy a matematikával, vagy a csillagászattal, vagy bármivel. Az agy iszonyatosan képlékeny. Te is, ha újszülött korodtól más környezetbe kerülsz, más ingerek érnek, akkor nem oboista lettél volna, hanem pl. mozdonyvezető, és ahhoz a területhez pontosan olyan színvonalon értenél, mint a zenéhez. Persze abban igazad van, hogy a fizikai adottságok sokmindent determinálnak, így valószínűleg egy matematikai zseniből nem lesz zongorista-fenomén, ha nincsenek jól huzalozva az ujjai. De az, hogy egy zseni csillagászattal, vagy filozófiával, vagy atomfizikával, vagy költészettel, netán zeneszerzéssel foglalkozik, azt valószínűleg a körülmények határozzák meg elsődlegesen és nem a genetika.
Ha Michael Jordan 100 évvel korábban születik, akkor mi lett volna belőle? Költő?
Azt mondod, hogy a veleszületett őstehetséget át lehet irányítani egy másik vágányra? Kizárt.
Egy másik hangszeren Balbastre:
Szeretem ezt a lemezt.
Bár, nem lehet nem észrevenni, hogy a mögöttes, mélyebb tartalmak szépen kicsusszantak már ebből a zenéből, úgy tűnik, hogy 'csak a zenére' és 'csak a szépségre' koncentráltak.
Hallgassunk egy kis francia zenét, Claude-Bénigne BALBASTRE-től. Ő a barokk- és a klasszicizmus között evickélő zeneszerző. Dominique Dantand barátom játszik a Pécsi Orgonakészítő Manufakura egyik legjobban sikerült alkotásán, a Zamárdi templom francia barokk stílusú kis orgonáján.
Ó, én mindig törekszem a komplexitásra, remélem a felsorolásból nem hagytam ki semmilyen lényegest. Elvileg én le tudom vezetni, hogy abban a korban több zenei géniusz volt, mint manapság. Abból az alap-feltevésből kiindulva, hogy a zsenik aránya a korok során nem változott, tehát az emberek arányához képest az őskorban ugyanannyi volt a zseni, mint mnapság (erre is érvényes a Gauss-görbe). Már csak azt kellene definiálni, hogy ki a zseni. Gondolom, olyan valaki, aki a mindnyájunk számára elérhető és rendelkezésre álló tudás építőkockáiból valami eddig nem létező, újat tud alkotni. A zsenik a fejlődés rúgói, ők viszik előre az emberi nemet. Így zseni volt az, aki először gyújtott tüzet, először készített íjat, vagy kereket, megalkotta az atombombát, vagy kitalálta a relativitás elméletet. Tehát megszületik egy zseni, aki másként látja a világot, az őt körülvevő dolgokat és meglepő összefüggéseket keres és talál. Tehát a zsenialitás az egy adottság, egy nem szokványos agyműködés. És az, hogy ez a nem szokványos agy mihez kezd, az végülis nevelés kérdése, hogy az érdeklődését merre irányítja a szülő, az iskola, az emberi közösség. A zsenik aránya konstans, de az már nem, hogy egy zseni az élet melyik területére téved, ez koronként változik. Ha egy korban a humán tudományok, a humán gondolkodás az elsődleges, akkor a zsenik is inkább ebben a szegmensben fognak tevékenykedni. Tehát a reneszánszban, amikor a festészet, szobrászat, építészet virágzott, nagyobb arányban tűntek fel a zsenik abban a szegmensben, vagy pl a barokkban, amikor a zene igen-igen fontos terület volt, mind az egyházi, mind a világi vonalon, a zenében. Aztán a mostani korunkban, amikor a reál tudományok nyertek nagyobb teret, a zsenik is ebben a szegmensben gyülekeznek. A humán terület hátrébb szorult a XX. században, ezért kevesebb volt a zenei vagy az irodalmi zseni, mint az előtte levő korokban. Én ilyen egyszerűnek látom ezt a kérdést.
