Akkor napokon keresztül hiába beszéltünk a témáról ? Azóta is maradtál itt ? A jelen helyzetnél ?? Hiszen arról beszéltem két-három napig, hogy minek kéne lennie és kerestük a hogyant, nem ? Erre most megint azzal jössz, hogy mi a jelen helyzet.... Érthetetlen.
Ez siránkozás: " nincs magyar régizene, jaj ".
Ez a TÉNYLEGES helyzet. A csecsemők már ebbe születnek. Te is ezt hajtogatod, mert ez van. És ez is marad addig, amíg nem változtatunk rajta.
Az én álláspontom szerint a gyakorlat a megoldás. Kutatás és gyakorlat. Játszani kell.
Azt értem, hogy ez nem lehet a te álláspontod, mert nem vagy zenész. Nem felelsz érte.
De attól még érthetnéd.
A baj gyökere az továbbra is , hogy a magyar zenei emlékeket
( a meglévőket ! )
fényévekig kell keresnem , hogy pl itt be tudjam mutatni...és akkor találok egy negyven-ötven éves végtelenül silány felvételt, és más semmi.
Ez a probléma.
Mert a kultúra TETTEK halmaza. Tenni kell. Amíg nincs tett, nincs régizene.
Te azt mondod, nincs mit tenni. Nincs anyag. Én azt mondom van, rejtőzik is, meg nem is játszák azt sem, ami van. Ezen kéne változtatni-
Kutatás, feltárás és főleg JÁTÉK ., GYAKORLAT, napi szinten.
Kértelek, hogy mutass már valamit, ami hasonló kaliber, mint amikben élvezkedünk itt a lemezekkel. Mert addig ez csak vagdalkozás, tartalom nélkül.
Komolyan nem értelek.
A Satie cikket öt éve írtam.
Ha az avx-re gondolsz, meg az 'artwork-akadémiára', azt elismerem, hogy rém frusztráló lehetett(/lehet) azoknak, akik nem fognak lemezeket a kezükbe... :)
Amúgy, onnan jó emlékek vannak, sok visszajelzés volt privátban.
:))))) Ez döbbenetes. A Deep Forrest ezt meghallja, elbujdosik :))))
Csak a nyugat ! :))
A gyerekeknek még másként terítik ezt a dalocskát. Azért már ezt is cifrázzák rendesen.
Viszont engedd meg, hogy most megismertesselek a kedvencemmel!
Ez kemény :))
------------
Végülis ez szubkultúra szinten ugyanaz, mint Chord álláspontja: Csak a nyugati népdal népdal .....:) Igaz, nem az ő felelőssége, hanem az írástudóké ( itt zenészek )
Ilyenkor nem jönnek elő belőled a rossz emlékek? Vagy pont ez a cél?
Énekeljük mi! Még aztán hogy!
Satie.
Meg a Gymnopedie-ciklus.
Fejtegetések tömkelege részletezi, hogy mi is ez e zene, honnan jött, stb…. Régi antik Görögország zenéje nyomán; sarabande-alapú tánc; valami dallam a régi Spárta mozgáskultúrájából; egyéb régi haditánc; valamilyen vallási szertartás; simán egy színházi kísérőzene, stb…. Pár évre rá Debussy hangszerelte nagyzenekarra; azóta ötmillió feldolgozás, filmzene, még a reklámipar is beszippantotta.
Az artwork, az valami fenomenális.
Így, hogy nincs a kezetekben, nehéz átadni az élményt...
Fény felé fordítva, egészen különös dolgok történnek.
" ... csak ilyen régi nekünk nincs, nem szoktunk hozzá. "
" ....ILYEN RÉGI ..... "
-
Erre reagáltam. Nem mondtam, hogy ilyen. Ahány nép, annyi népdal.
Ejsze, mutass már párat.
Ami ilyen, vagy mondjuk a Caccini kötethez hasonlatos. Korban, dallamban, mélységben, előadásban.
Itt jóval többről van szó - az arra érzékenyeknél csak, természetesen.
Ez a Nápoly környéki stílus, ez valami nagyon különös. Pino de Vittorio hangja (ő egy ottani ember) kicsit csúfondáros, kicsit nagyotmondó, kicsit operabuffás, de. Van valami nagyon finom szomorúság benne, valami mélység, amely pont a felszíni 'borozgatós' hártya alatt nyílik.
A másikra, én nulla rezonanciát produkálok. A kíséret, az főleg silány. De még így is. Átjön így is a dal, a dallam, meg minden egyéb, ami mögötte van.
" Mint egy népdalt. Mert valahol pontosan az, csak ilyen régi nekünk nincs, nem szoktunk hozzá. "
------------------
Van nekünk is. Van. Régebbi is van. VAN. Csak nem énekeljük. És PONT ez a kérdés, amit már annyit rágtunk. A miért.
Tulajdonképpen meg tudlak érteni, hogy miért szerelmesedtél bele ennyire ebbe a zenébe. :)
Nekem mindkét előadás tetszik, persze jó lenne tudni, hogy pontosan miről is szól ez az ének. Én úgy tudnám elképzelni mindkét előadás hitelességét, hogy az elsőn egy pacák, kedélyes borozgatás közben mesél a szerelmes kalandjáról. A másodikon pedig ugyanarról a szituációról énekel a megesett szüzike.
Na, de egy romantikus orgonán romantikus művet kell játszani. :)
A népszerűséget jól mutatja, hogy a mai napig rengetegen éneklik. Mint egy népdalt. Mert valahol pontosan az, csak ilyen régi nekünk nincs, nem szoktunk hozzá.
Hogy a hátérben megy valami pöcörgés, lantozgatás, hárfázás - nos, ez akkor tűnik fel, hogy mennyire lehetetlenül nehéz, mármint ezt az egyszerűcske dolgot jól játszani, amikor belehallgatunk egy másik verzióba.
Az énekhangot meg sem merem említeni.
Bartók Rádió mai adása
12:36 – 13.09. A Purcell Kórus és az Orfeo Zenekar hangversenye
Vez.: Vashegyi György
Km.: Christian Immler (basszus)
1. Gregor Joseph Werner: Holoferne és Judith - Introductio,
2. Johann Georg Albrechtsberger: c-moll Salve Regina,
3. Johann Sebastian Bach: Ich will den Kreuzstab gerne tragen - 56. kantáta
(Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem, 2020. október 28.)
" Eddig azt hittem, hogy csak nekem fontos ez a szerző."
------------------------
Boldogult ifjúkoromban a mélysötétben ( 70-es évek ) a műveiből áradó fény ( mindegyikből :) tartotta bennem a leket. Ez biztos. A Hallei szonátáknak. meg szó szerint az életemet köszönhetem. Miattuk nem tört el bennem a lélek.
Ilyesmit nem felejtek el :))
( De a BLOCKFLŐTÉRŐL , A HANGJÁRÓL írtam. Arra nem mondasz semmit ? )
Ma már nem így játsszák Handelt. Sok új, friss felvételt idéztem be ide vele kapcsolatban az utóbbi pár hónapban. Ezeknél építőbb jellegű hozzászólást szerintem felesleges elvárni tőlem, pláne úgy, hogy a beidézett felvételekre alig érkezett reakció. Nem is értem, hogy hogyan bukkant fel ismét. Eddig azt hittem, hogy csak nekem fontos ez a szerző.
Úgy gondolom, hogy elsősorban nem a hangszernek, hanem az előadónak van "titkos" technikája.
Piacképtelen :))))
Óh, művészet, mivé lett fennkölt dicsőséged !
( Azért értem, mit mondasz )
Pickett blockflőtézéséről írtam. Meg hogy szép a hangja a sípnak. Jó technika, perfekt 'open mouth'. És hogy ez meglepett.
Ez az EREDETI ( és elfeledett) blockflőte-technika.
Majdnem minden régizenei hangszernek van ilyen 'titkos' technikája, sőt még a belcanto-nak is. Fuvolának, hegedűnek, cembalonak, pengetett continuonak. Persze a felületes, csak fogyasztó piacot a téma nem érdekli. De hátha valakit meg igen.
Hátha valaki pont ki is tud engem okosítani a témában. Egy építő hozzászólás, hm ?
Ja, vannak ennél jobb művek, és jobb orgonisták. Hallgasd meg pl., hogy a kedvenc orgonistám hogyan játszik ugyanezen a kis orgonán. Mert ez csak egy 10 rewgiszteres ócska kis hangszer, ráadásul barokkot elég nehéz rajta játszani, mert abszolút romantikus diszpozíciójú, a 10 regiszterből 7 db 8 lábas, és kevert regiszter nincsen benne, így polifon dolgokat szinte lehetetlen előadni. De egy jó orgonista számára nincsen lehetetlen.
Engem meg az lepett meg, hogy mennyire eljárt felettük az idő. Napjainkban ez az előadás, így, ebben a formában egyszerűen piacképtelen. Ne tévesszen meg senkit a látszólagos színes játékmódjuk! Csak ötletelnek.
Köszönöm. Most már értem, hogy Morris miért érdemelte ki a kismester címet. :) És valóban, Bennet kicsit elkummantotta a fúgát, bár azért így is hagyott benne anyagot rendesen. Nekem ez utóbbi már eléggé száraz volt, ami abból is fakad, hogy én nagyon másként játszanám ezeket a tételeket. Jobban megrágnám az összetartozó részeket és a lezárásaikat. Ez így nagyon egybe van mosva. Mintha az orgonista fel sem emelné az ujjait a billentyűkről. Vett közben levegőt? :)
Philip Pickett blockflőtén játszik. Igen jól intonál. Mondjuk meg lennék lepve , ha nem így tenne...de a 'hangja1 iis szép ( és ez engem meglepett....)
G.F. Handel - Trio sonata in F, Op. 2 No. 4 (HWV 389)
Ha még elhallgatod egy darabig, akkor itt van a következő, Maurice/Morris mesterünktől. És egy példa arra, hogy 100 év alatt mennyit változott a világ, mert John Bennetnek (nem a madrigálos, mert élt egy hasonló nevű kkésőbb is), már büdös volt a szabályos fúga, így próbált egy kicsit belepiszkálni. (Az orgona, orgonista, és Darwin koma ugyanaz.)
Én nem azt írtam, hogy változtass ízlést, és ne szeresd a barokkot, hanem inkább Pressert. Úgy látszik félreértettél. Csak hát mindig meglepődök, ha valaki egy tűszúrásnyi lyukon át szemléli az univerzumot. :)
Soha senkinek nem mondtam még, hogy változtasson ízlést.... alant csak azért írtam neki, hogy lássa, hogy ez itt nem szokás; elfogadjuk egymást, úgy, ahogyan van, az összes sz@r/nemsz@r zenéjével együtt.
Most gondold el, hogy mi lenne akkor, ha mindenki beásná magát az árkába és onnan puffogna a másikra! Én azt mondom, hogy addig jó, ameddig senki sem akarja ráerőltetni az ízlését a másikra. Ellenkező esetben úgy járhatunk, mint Karinthy nyula.
Mintha J.S. Bachot hallgattam volna egy kicsit gyengébb pillanatában. A fúga különösen tetszetős. Én nagyon szeretem az ilyen típusú zenéket. Ügyes az orgonista. Még el tudtam volna hallgatni egy darabig.
A zenei mindenevők alaptulajdonsága, hogy semmi sem tetszik nekik igazán, úgy lélekből.
Javaslom, próbálj legalább egy valamiben, egy korszakban / stílusban / szerzőben komolyabban elmélyedni, meglátod, jó lesz...
Mert én egy kicsit féltelek téged a túl vegyes-oldalú táplálkozástól, gondolkodj el ezen, és változtass fogyasztási szokásaidon.
Köszi a felvételt. Számomra ismeretlen volt a mű. Klassz. Igazán klassz. A mű. De ez az előadás...Lehetett volna egy kicsit felszabadultabb, ösztönösebb. Állandóan fészkelődtem alatta. Ez nem jó jel nálam.
Nem egészen olyan helyen csücsülök. Mert nézd meg az ember fogazatát, azonnal láthatod, hogy mindenevő. És a mindenevés nemcsak az ételre, hanem az élet minden területére vonatkozik. Én, mint nyugalmazott tévészerelő csak annyit mondhatok neked erről a témáról, hogy az egyoldalú táplálkozás hiánybetegséghez vezet. És a hiánybetegség egy nagyon-nagyon veszélyes dolog. Mert ha szerencséd van, akkor csak szép csendesen elsorvadsz, mint egy virág, amelyík nem kap vizet, de az is lehet - szélsőséges esetben - hogy megragadsz egy műanyag gézvágó ollót, és őrült kínaiként ámokfutásba kezdesz. Szóval én egy kicsit féltelek téged az egyoldalú táplálkozástól, gondolkodj el ezen, és változtass fogyasztási szokásaidon.
Hallgasd egészséggel, komolyan.
Engem a hideg ráz ettől. Vagyok olyan sznob, hogy próbálkoztam vele, többször is... Nem vagyunk egyformák, de ez ne viseljen meg...:)
Amúgy, te is pont egy hasonló helyen csücsülsz.
Te szegény. Tízszeres életfogytiglanra ítélten sinylődsz, reménytelenül, önmagad börtönében. Utolsó próbálkozás
Kedvesek vagytok.
Nekem ezek idegenek. Nincs rezonancia. Valami furcsa ridegség, óriási hatásvadászat, hangszerdarabszám-maximum, érzelemviharok, mint valami régi filmzenében.
Nulla szakralitás; érzelmi-becélozottság, nem emel; horizontális mozgások, azok viszont egészen erősek.
Még a zongoradarabok valahogy... ott jön valami őszinteség.
Ami mondjuk Bachnál teljesen hiányzik...:)
Szóval, messziről tisztelem.
Sokat tett a zenéért, akárhogyan is.
Fogott rajtad az átkom, és már Boulezt hallgatsz? Nem éltem hiába. :)
Én ezt a korai Bartókot ajánlanám a figyelmedbe.
Addig örüljünk kedves Corvette, amíg nem nekünk Harangoznak.
És, mert Bartókból is megárt a sok, Itt van egy kis Maurice Green. Maurice leánykori nevén valószínüleg Morris lehetett, hiszen az angol barokk jeles képviselője. Az orgonajáték közepette kinyitottuk az ajtót a kis Downe-i templomon, hogy a temetőkertben a vén materialista Darwin Karesz is hallhassa.
Ferencsik? Hát nem is tudom...
Ez mindenen átmegy. ( végre csendben megbánhatod a Bach ellenkampányaidat is. :))
Concerto for Piano and Orchestra No.3 (1945) Sz.119 II. Adagio religioso
https://www.youtube.com/watch?v=G2E058Ep99Y
Jó ájulást :)
És, hogy a sok jutub után legyen valami személyes is Bartóktól, ez egy 1.5 órás koncert egyik darabja, egy olyan koncerté, ahol a zongorista folyamatosan játszotta a legnagyobb Bartók darabokat, néhány Liszt darabbal vegyítve. Hallgasd meg az Szvit Op. 14-et, úgy, ahogyan talán sohasem hallottad. Én ezzel adózok a legnagyobb magyar zeneszerző emlékének.
Legnagyobb tisztelettel. Ha ezt meghallgatod, megtudod, hogy ki is volt Bartók (és Boulez). Régi felvétel, nem hifi nonplusultra.
Bartók születésnap.
Valami olyan dolgot szívesen meghallgatnék, amely a bezárkózott kocka-ízlésünk falán átszivárog.
Tizenhárom és fél. ( "Tizenhárom ööleet, meeg eegy feelet " )
Én azt hittem, hogy tizenhárman énekelnek.
Azt hinnéd, hogy ketten énekelnek.
Hogy ez egy kétszólamű mű ? ÁÁ, nem.
Egyvalaki énekel. Csak olyan tiszta, hogy hallani a felhangokat.
( Monódia, két hangra , mint a két-három előző linkem )
