A hifisták nem felejtenek.
Valahogy ott lett a polcon ez a lemez - nem tudom, mikor került hozzám, úgy hallgattam most bele, mintha új lenne..... nagy gyűjteménynél ez nem a demencia jele, hanem olykor előfordul... :)
:format(jpeg):mode_rgb():quality(40)/discogs-images/R-10235778-1494283108-9468.jpeg.jpg)
A 15. track, az nyilvánvalóan a lemez középpontja.
A hírhedt 'Mit ganczem Willen'.
Senki sem tudja, honnan jött, egyszer csak ott termett, akkoriban.
Kicsit szét-díszítik/agyon-diminuálják, sőt, majdhogynem improvizáció-ízű, de elrontani azt nem tudták. Fenomenális hangszerelés.
A hangminőség meg olyan, hogy kár, hogy nem írunk már a hifiseknek....
Pontosan.
Mert mi történik?, az ember, villámgyorsan csekkolja ezt az előadó-szisztémát, és, ha nincs, ami ott a figyelmet el/félrehúzza, akkor, mi marad?, a zene, maga, persze.
Ez q..vajó amúgy.
Na, ez az. Egy légtérben kell lenni-maradni. Legyen ott az egység is, ne csak a részek.
Valamennyire egyetértünk.
Valóban, az előadókat elragadja az érzelmeskedés, a na-figyeljetek, meg, olykor, egyenesen a picsoghatnék...:)
Még a kedvenceim sem mentesen ez alól.
Tény, hogy még egy kromatikus 'felháborítás', abba is beleteszi. Így is őrült jó zene, de kicsit áll, amit mondasz.
Valahogy úgy képzelem, ezeket 'szárazon' kellene előadni, hogy maga a zene érjen el hatást, ne az előadó. Egyhe tárgyilagosság, kicsi arisztokrata-feeling.
Gurulósság.
Kapsbergernél sok ilyen van, de Piccinininél, valóban a fenti a helyzet.
Itt egy 'gurulós', ami tetszik.
Itt egy másik toccata is, egy másik előadóval.
A tiedet is, meg ezt is már régen átírtam hegedűre. Nagyon jó szerző..
Az előadásokkal van némi bajom.. én úgy nevezem, hogy 'romantikus szemlélet' .
Mindig azzal biztatnak, hogy - hát, a toccata már csak ilyen..- stb.
De sztem meg nem. Ezzel a romantikus előadással ( hatalmas bakugrások, indokolatlan hatásszünetek, unequal, de minek stb. ) minden toccata ugyanaz. Még a kedvenced is :) ( Bach? d-moll toccata és fuga .)
Egyedül akkor válik el a remekmű, ha tempoban játszod - mondom én.
Ez nem jelent végig állandó tempo-t. Zárlat, főhangsúly stb nem.
Hát erre most mondok egy furcsát, de igazat.
Azt szeretem, ha úgy szól, mint a szaxofon.
Valahogy akkor inspirál a játékra a legjobban. ( az is hangszer..:, nem ének :)
Nyilván pályát tévesztettem.
A hegedűn te hogyan játszol? Hangszerszerűen vagy énekelve? Egyre gyakrabban találkozom azzal a tanári utasítással, hogy a növendék "játsszon énekelve". Szerinted ez egy értelmes tanács? Már csak azért is kérdem, mert pl. Sharon Bezaly is írt erről a próbálkozásáról, de pár év után felhagyott vele, és ma már kizárólag fuvolaszerűen játszik. Ez a lemeze pl. már ebben az új felfogásban készült:
:format(jpeg):mode_rgb():quality(90)/discogs-images/R-12778200-1542901320-5092.jpeg.jpg)
Najó, dúdol....de attól még zseniális. Nem akarnám másokkal versenyeztetni, unique.
Hogy mi van? Davis énekel? Ennyi erővel a varjú károgását is lehetne éneknek tekinteni.
Az a pár hang nagyon ott van...és énekelve van. Ez a Summertime olyan, mint egy kifordított összhangzattani tükör, amit a jazz fordított ki ilyenre. Zseniális.
Na ja, nem komoly. A komolyzenéhez kell a teljes személyiség, az meg a koncertre felbomlik, ha már reggel elkezded :)
Erről beszélek. Davis nem fúj dallamokat. Jelzésértékkel befúkál pár hangot és ennyi. Mindezt következetesen föléintonálva egy egész életen át. Tudom, ő úgy kezdte a reggelt, hogy szippantott egy szép hosszú csíkot.
Komolyzenében nem tudok ilyen figuráról. Talán nem is baj.
Ez a Miles Davis dolog most felizgatott. Csak egy olyan nótát mutass már tőle, ahol egy levegővel három hangnál többet játszik egymás után!
Hát ez igazán gyönyörű.
Az egy dolog, hogy csinálják, csak kérdéses, hogy van-e értelme. Ha bírod gyomorral az ufonauta arcú koncertmestereket, akkor ezt itt hallgasd meg. Hol van az a hangszer, amely legalább megközelíteni tudja az énekhangnak ezt a fajta hajlékonyságát?
" Az is kérdéses, hogy szabad-e az énekszólamot egy éneklő játékmódra alkalmatlan hangszerrel kiváltani.
---------------
William Dongois
Maurice André
Miles Davis
Mikor nem a hangszer énekel, hanem az előadó :)
A " Sonate à la Marésienne " tetszik nekem , Ha már Marin Marais.
Ha azt meghallgatod egy jó előadásban, azt mondod majd : " - Ajjaj, mekkora baj, hogy olyan keveset írt más hangszerekre, mindig csak arra a fránya gambára ! " :)
Sajnos két órája keresek egy jó előadást, de nem találok. Goebelé jó lenne, csak a tempo lassú. Nekem még kazettán volt meg, és nem emlékszem az előadókra. De olyan jó volt, bármikor fel lehetett tenni. Igazi jó zene.
Pedig az rém izgalmas, hogy mennyi téglát lehet kivenni úgy egy épület falából, hogy az még ne omoljon össze. Balsom sajna nem vette észre, hogy rádőlt a tető.
Az is kérdéses, hogy szabad-e az énekszólamot egy éneklő játékmódra alkalmatlan hangszerrel kiváltani.
Van úgy, hogy az ember jóval később csodálkozik rá valamire.
Nálam ez a 'Tombeau', ez most mindent visz. Amit itt anyu meg a lánya csinál, az rendkívül különleges.
Ha valaki véletlenül az első harmadig eljut, onnantól valami káprázat.
Igen, a hangminőség erősen belejátszik a dologba.
Elvégre, egy hanglemez,nem?
Ez egy kareoke lemez! :)
Nekem inkább a vox humana!
Köszönöm, köszönöm, hogy rám gondoltál. Bár én az emberi hangot jobban szeretem, mint ezt a fűzfán fütyülő rézangyalt. :)
Pont ezért szeretném élőben hallani.
Látom a mikrofonokat és hallom a kozmetikát.
( és lehet, hogy pont ezért művi..élőben rögtön kiderülne )
Jaroussky meg zseniális amúgy is :)
Én kihagyom. Ez az izé itt szerintem nagyon erőtlen és művi. Pedig annyira szeretné, hogy sikerüljön...Szinte sajnálom.
De jó lenne ezt élőben hallani !
Akkor, közkívánatra, a L'Arpeggiata.
Igen, az a 'másik szellemiségű banda'.
És, amire Orlínski soha nem lesz képes. Nem azért, mert nem jó, vagy rosszabb. Egyszerűen azért, mert más ember.
Bocs, "szellemi örökség" ... ( vagy inlkább ökörség :)
A csimpánzok csoportosulását is bandának hívják. :)
Dongois-nak saját bandája ( Le Concert Brise ) van, nem tagja a L' APPREGGIATA-nak.
Csak mint vendég fordul elő ott.
Azért mondom itt, mert erősen különbözik a szellemisége a Pluhar által képviselt zenéléstől. Más a zenei gyakorlat, amiben él.
Talán nem fontos ez, csak engem zavar, hogy Pluhar-banda tagnak említed.
A L'Arpeggiata együttesből ismerős lehet Dongois.
A gyerekek rivaldafénybe állítása és versenyeztetése teljesen természetes dologgá vált napjainkra. Sőt, sokszor úgy érzem, hogy maguk a gyerekek sem bánják, ha sikerélményhez jutnak. Ez nekik ugyanolyan fontos, mint nekünk, felnőtteknek. Persze vannak elborzasztó példák is. Menuhint konkrétan úgy trenírozták a szülei, mint egy versenylovat. És ma mi történik a nevével fémjelzett zenei versenyen? Ugyanaz, mint vele. A fosos kis kínai tízévesek úgy hegedülnek, hogy diplomát lehetne adni nekik, de hol marad a gyerekkoruk? Ezeket a szerencsétleneket sokszor pálcával tanítják zenélni. Engem ez sokkal jobban taszít, mint egy gazdag apuka által finanszírozott vérszegény dalocska.
A Menuhin Nemzetközi Hegedűverseny ellen miért nincs tiltakozás? Miért nem áll fel ilyenkor senki a nézőtéren és vágja be maga után látványosan az ajtót?
Sajnos a komolyzene sem mentes a gátlástalan kihasználástól.
Bocs, a BTK passzusát nem Zsülikére alkalmaznám, hanem arra aki odaállította! Ismert dolog - hogy csak az amerikai filmvilágot idézzem - hogyan állították rivaldafénybe, kamera elé gyermekeiket a "de szerettem volna sztár lenni" szülők, hogyan mentek tönkre azok a szerencsétlen geyermekek, miközben a "kedvesszülők" meggazdagodtak általuk. És amint a gyereksztár kinőtte korát, kiöregedett mondjuk a jaj de édes kisgyerek, vagy de kedves tini korszakból és szerepekből, rögtön dobták és jött a nihil! Nagyon kevesen tudtak abból a gödörből kiemelkedni és felnőtt korban is sikeres művésszé válni.
"A 17. század nagy jezsuita polihisztora, Athanasius Kircher a zenei stílusok osztályozása során külön kategóriának tekintette a „fantasztikus stílust” (Musurgia Universalis, 1650), aminek lényegét így fogalmazta meg: „A Stylus phantasticus szöveg és meghatározott téma nélküli, teljesen kötetlen és szabad zene, ami pusztán a művészi találékonyságból fakad.” A barokk időszakában a fantáziák mindig fúgával párosultak: a prelúdium és fúga, fantázia és fúga, toccata és fúga ismerős fogalompár minden zenehallgató számára".
Az album 2010-ben jelent meg. Giovanni Pandolfi-Mealli 6 szonátája és Froberger három műve csendül fel rajta. Ez utóbbiból kettő tisztán csembalón, egy pedig theorbán.
Az előadók:
William Dongois (cornetto)
Carsten Lohff (harpsichord, organ)
Eric Bellocq (lute, theorbo)
Az albumon hallható cornetto érdekessége, hogy teljesen egyenes. Ezek a hangszerek általában úgy néznek ki, mint egy szarv, vagyis van bennük egy kanyar, de ebben nincs. Dongois ilyenre csináltatta a sajátját.
Nehéz szavakkal leírni, hogy ez a pali milyen jól fúj. Az énekesek sürgősen kapják össze magukat, ha a nyomába akarnak érni kifejezőerőben és dallamformálásban. Nem csak a zenei stílus fantasztikus ezen a lemezen, hanem Dongois játéka is.
Bocsánat, de én leültem ettől az élő koncertfelvételtől! Mert az egy dolog, ha valaki ilyet tud stúdióban, de, hogy élőben is...Hihetetlen, de egyetlen hangja sem megy mellé. Tökéletesen indít és fejez be minden egyes apró futamot és frázist. Ihletetten, lehelletfinoman, aprólékosan és végiggondoltan díszít, mégis az egész olyan keresetlennek hat, mintha mindent akkor és ott találna ki. Bár a munka dandárját ő végzi, a többiek profizmusa nélkül nem sokra jutna. Itt senki sincs alul vagy felül, kizárólag mellérendelt szerepek vannak. A lemez végén felhangzó diszkrét taps alapján azt gondolom, hogy a helyszínen tartózkodók nem igazán vették le, hogy mekkora zenei áldásban részesültek.
Ez a „fantasztikus stílus" nagyon izgalmas. Lényege az virtuóz improvizáció, a gazdag díszítés és a váratlan harmóniák egymásra konstruálása. Téma, mint olyan nincs. Kicsit szokni kell a dolgot. Mert bár a szonáták dallamosnak hatnak, mégse lehet belőlük felidézni semmilyen dallamfoszlányt. De ez soha nem is volt cél, itt másról van szó. Egyediségről, a pillanat törékenységéről és múlandóságáról. Szerencsére ebből az időszakból fennmaradtak az előadásokra vonatkozó, maguk a szerzők által előírt hangszeres utasítások is, így amit hallunk, valószínűsíthetően abszolút korrekt!
Nagyon ajánlott az album meghallgatása.
Nem szabad ilyen szigorúnak lenni! :)
Igaz, hogy a 2. világháború után Kodály és Ádám Jenő rengeteget tettek a hazai zeneoktatásért és kidolgoztak egy olyan módszert, amely nagy tömegek számára is képes közel hozni a zenét és érthetővé tenni azt, ennek ellenére még mindig rengeteg a zenei analfabéta és a súlyos hiányosságokkal küzdő ember. Sajnos még magát Kodályt is sokszor rosszul idézik, mert Kodály nem azt mondta programbeszédében, hogy a zene mindenkié, hanem azt, hogy legyen a zene mindenkié. Nagy különbség. Ő ezt szerette volna.
Szégyen vagy sem, nekem jóformán csak olyan ismerőseim vannak, akik immunisak a komolyzenére, de ettől még becsületes, jóravaló, rendes emberek. Egy időben én is próbáltam a lelkeket menteni, de gyorsan megmagyarázták, hogy a zenén kívűl még ezer egyéb értékes élménye is lehet az embernek élete során, és nem csak a zenéből áll a világ.
Amikor pl. Whoppert eszem, az éttermi igazgató ismerőseim úgy néznek rám, mint a véres ingre, és amikor a szájam szélét húzogatom egy 50000 forintos, 8 fogásos degusztációs menüre, ők már veszik is elő a pénztárcájukat.
Szóval attól, hogy valaki Fásy Zsülikét hallgatja és csápolrá, még nem feltétlen igénytelen, ugyanakkor hiába is próbálnád neki megmagyarázni, hogy ez azért nem a zene nonpluszultrája, nem értené meg az érvelésed, mert nincsenek meg a zenei alapjai. Hogy miért nincs? Ez itt a kérdés.
Nekem őszintén szólva nem is Zsülikével van gondom, hanem az apukájával, aki képes volt a lányát belehajszolni egy ilyen kínos helyzetbe. A szülők sokszor irracionálisan elfogultak csemetéjükkel kapcsolatosan, hajtják őket, mint egy lovat, és amikor a gyerek alulmarad a reménytelen küzdelemben, nem magukban keresik a hibát, hanem a gáncsoskodó környezetben. Fásy apuka is kapott már kezébe mikrofont és a hangja nem csak betöltötte, de egyben ki is ürítette a teret. Itt is látható, hogy a család nem csak anyagi, biológiai, hanem egyben kulturális közösség is.
A hazai szórakoztató zene pápái gátlástalanul kihasználják a "művelt nagyközönség" zenei műveletlenségét, és hatalmasat kaszálnak rajtuk. Ma már az is nagy dolognak számít, ha valaki nem csak tátog a színpadon, hanem bele is énekel a mikrofonba. Láttam én már olyan Lajcsi bulit is, ahol a dobra már rá sem ütöttek, mert a bőr ki volt szakadva a felszerelésen.
Szóval a zene nem lett mindenkié, ugyanakkor nem hinném, hogy büntetésekkel sokra mennénk.
És erre nincs passzus a BTK-ban!
Ez nagyon finom zene. Tényleg. Különleges.
Gyönyörű példa arra, amikor a feldolgozás sokkal jobb, mint az eredeti...:)
Philemon és Baucisz. :)
Nézd, mondhatnám erre, hogy találtam ennél sokkolóbbat is, de nem mondom, így szörnyű ez, ahogyan van, szinte halálos.
Még szerencse, hogy modern korunkban, mindenre van orvosság.
Itt van gyorsan az antidotum.
Nekem ez a kedvenc dalom tőle.
Nagy dinamikaátfogásra azért ne számíts!
Igazad van, én is hiszek az Oktávban. Éppen ezért kell a tökéletes oktávhoz igzítani mindent, Bach apánk javaslata szerint. :)
És amit az izzókról mondasz, az is nagyon elgondolkoztató. Különösen annak tudatában, hogy van egy olyan izzó a világon, amely már csaknem 120 éve folyamatosan izz(ik). Na, ezt csinálja utána egy mostani energiatakarékos.
Viszont ezekkel a szín-spektrumokkal kapcsolatban már megint kissé kötözködnék. Nem túlzottan antropocentrikus a te felfogásod? Mert rendben van, a mi napunk, most, éppen, ilyen színspektrummal rendelkezik. De ha egy vörös óriás tövében láttuk volna meg a napvilágot, akkor mit szólnánk ehhez? Nem említve a fehér törpéktől a fekete lyukakig terjedő végtelenül sok lehetőséget. Most legalább szabadságunkban áll megválasztani, hogy milyen színsprektum alatt kókadozzunk szobánk magányában. Ez azért üdvözlendő előrelépés, a technika eme vívmányának köszönhetően.
Most félretéve a tréfát, ez az általad citált F.Zs engem nagyon szíven ütött. Eddig sohasem hallottam róla, és most az általam szeretett Régizene topikban feltűnt. Utánanéztem és...
Arra gondoltam, hogy most, hogy a Momus-webszájtot javítják és tökéletesítik, javasolni kellene, hogy legyenek korhatáros topikok. Mert pl. itt a példa, milyen veszélyes és ártó tartalommal szembesülhet a gyanútlanul böngészgető.
