Kedves Edmond! Érteni vélem, amit mondasz. Az első felvonás után egyik olasz barátom hasonló véleményen volt, mint te, de a darab végére Schrott teljesen meggyőzte (az első felvonásban az ember talán egy arisztokratikusabb, félelmet keltőbb megformálást vár, így a második felvonás privát szférájában jobban érvényesül a jelen koncepció). Szerintem a titok nyitja abban van, hogy színészileg egészen perverz és visszataszító tud lenni ez a Scarpia. Ez a rádióban annyiban jön át, ahogy Schrott bizonyos szavakat hangsúlyoz vagy hangszínt választ. Továbbá Monastyrska abszolút nem olyan vagány Toscát hozott, aki csak úgy beleugrana Scarpia karjaiba egy éjszakára. Ami a külsőt illeti, Tetelman ott volt ellenpontnak mint fiatal, sármos szerető, ami még kevésbé tette hihetetlenné, hogy Tosca nem enged Scarpiának (persze ez véletlen alakult így – mi lett volna, ha az eredetileg kiírt Sartori énekli…). Mindenesetre ízlések és pofonok. Ami biztos, hogy nem egy szokványos alakítás! :)
Erwin Schrott Don Giovannijától el voltam ragadtatva (ld. Erkel/5992). A meghallgatott Tosca-Te deum alapján -és csak meghallgatva- azt mondanám: ő nem Scarpia legalábbis még nem az. A pompás hang és feltehetőleg a szerepformálás, már csak külső adottságai folytán, nem kvadrál a kánon szerint legtaszítóbb operai figurával. Egyszerűbben: mutasson valaki egy olyan Toscát, aki ellenáll, ellen akar állni Scarpia-Schrott vonzásának-taszításának?! Ha egy rendező állítaná így be (más)valakivel a figurát, alaposan leszednék róla a keresztvizet.
Csak most olvastam otello fórumtárs bejegyzését, ő látta az előadást, én sajnos csak hallottam! Igen, egyetértek a javaslatával, akit érdekel Erwin Schrott, az hallgassa meg a közvetítést! Még elérhető. Persze, a meghajlások nem látszanak, és a zárófüggöny utáni tapsban megy a kísérőszöveg, amit sajnos nem értek, de taps valóban nagy.
Giacomo Puccini: Scarpia Tosca (Gran Teatre del Liceu, június 8. és 21.)
Júniusban Paco Azorin Tosca rendezése harmadszorra tért vissza Barcelonába. Bár néhány elemét nem egészen értem, szerintem úgy sikerült színpadra állítani a klasszikust, hogy nem poros, de mégis teljesen tiszteletben tartja az eredeti szerzői szándékot. Azorin és csapata alapvetően a három főszereplő lelki világára/jellemére koncentrál és az érzéseiket mind erős színészvezetéssel, mind vizuális effektekkel jól erősítik - utóbbiakat szépen összehangolva a zenei csúcspontokkal (pl. a második felvonás egy tetőpontján Scarpia lerántja az irodáját kétoldalt plafonig szegélyező vörös függönyt, ami mögött rácsok és szenvedő elítéltek mutatják be a valós háttért).
Látva mindkét szereposztást, az operát akár Scarpiának is nevezhetnénk. Az első szereposztásban éneklő Erwin Schrott tegnapi produkciójára még mindig keresem a szavakat (pedig legelső pesti Don Giovannija után már nagyon magasan voltak a várakozásaim). Amikor az előadás végén ő jött meghajolni, valósággal tombolt a közönség. Ez a Scarpia egy kissé labilis idegzetű (néha egy csepp túlzással Heath Ledger Jokerére is emlékeztetett), végtelenül perverz és cinikus rendőrfőnök. Elképesztő, ahogy Schrott szimplán a kézfeje ökölbe szorításával (amikor Tosca magára hagyja a templomban) vagy egy sátáni gurgulázással visszakérdezve (’Quanto?’) képes feszültséget teremteni. Minden pillanatban él a színpadon: míg Tosca és Mario végre újra találkoznak (a Vittoria előtti részben), ő rögtönzött borkóstolót rendez Spolettával, majd hamarosan valóságos szexuális ragadozóként üldözi a főhősnőt hatalmas ’Mia!’-kat énekelve. Szokásához híven most is saját szája íze szerint formálja, néha kissé önkényesen is (suttogva kezdi például a Te Deumot vagy beiktat egy kacajt a ’vini diversi’ után), énekelni válóját – így tényleg egy egészen Schrottos Scarpiát kapunk. Énekében különösen tetszett, hogy ellentétben a sok mai Scarpiát éneklő baritonnal, kellő súllyal szólaltak meg a szerep mély hangjai (apropó, miért Lucic-csal vagy Terfellel büntetnek a nagyobb házakban, ha ilyen fantasztikus Scarpia is lehetne?), valamint bármely részben (igen, még a Te Deum végén is) tisztán hallható volt. Hatalmas bravo! Schrott váltótársa a valamennyire Scarpia specialistának is tekinthető, általam korábban nem ismert Lucio Gallo volt. Bár hangi kvalitásai nem mérhetők Schrottéhoz (kicsit tán mély neki a szerep), összességében remek Scarpiát hozott, aki Toscával szemben kezdetben megalázkodó, de mindenki mást eltipró alak. Egy tenyérbemászó modorú arisztokrata figura, akire szintúgy minden pillanatban oda kellett figyelni.
Floria Toscát az első szereposztásban Liudmyla Monastyrska keltette életre. Mindenek előtt, tavalyi felemás Manonja után ebben a szerepben sokkal jobban meggyőzött. Színészileg a második és harmadik felvonásban teljesen jó, az elsőben volt pár üresjárata. Viszont egy évvel ezelőtti In quelle trine morbide-jéhez képest Tosca imája sokkal bensőségesebbre, emlékezetesebbre sikerült (csodálkoztam is a közönség rádión is hallható visszafogott reakcióján). Színészi alakításával együtt javult a szerep hangi megvalósítása is. Míg az első felvonásban egy cseppet sok volt nekem a vibrato, a darab második felében abszolút világklasszis szinten énekelt. A második felvonásban kicsit vissza is repültem lélekben az általam már csak elképzelt régi nagy előadások világába, ahol két hangnagybirtokos (jelen esetben Schrott, illetve Monastyrska) feszül egymásnak és felizzik a nagybetűs zenedráma. Az ukrán szoprán különösen a csúcshangokon (néhányat igen hosszan kitartva) csillogott, és egyetlen hiányérzetem talán a mellhangok visszafogott használata volt. Ha tudja használni a ’Quanto?’ vagy ’Sogghigno di demone’ részekben, miért nem ad például nagyobb nyomatékot Scarpia meggyilkolása közben néhány frázisnak, ami így nem sikeredett túlságosan ütősre. Monastyrska váltótársa a Bolsojból érkezett Tatjana Serjan volt. Az orosz szoprán mélyen és középen nagyobb vibrato nélkül, remekül szól (bátrabban is használ mellhangot, mint váltótársa), a hang azonban jelentősen veszít volumenéből és matt lesz a csúcshangokra. Kár érte, mivel színészileg egy rendkívül intenzív Tosca az övé: ha kell fúria, ha kell bájosan szerelmes, ha kell összetört. Összességében, egyik Toscát se cserélném el egy Opolais-re vagy Gheorghiura, az biztos!
Úgy érzem mindkét előadás gyenge pontja a tenor volt. Az első szereposztásban a fiatal Jonathan Tetelman ugrott be az eredetileg kiírt Fabio Sartori helyett az összes előadásra. Bár most debütált a szerepben és a premierkritikák nem voltak túl hízelgőek, úgy érzem néhány előadás alatt is sokat fejlődhetett. Azt le kell szögezni, hogy szépen csengő hang birtokosa, ami kissé meglepően (néhány éve még bariton volt) a csúcshangokon szól a legjobban. Továbbá viszonylag széles skálán mozog dinamikailag is, az E lucevan le stelle egészen megkapóra sikeredett összességében. Azonban amellett nem lehet elmenni szó nélkül, hogy középen a hangot gyakran elfedi a zenekar – így bár például a Vittoria jól szólt, sok köztes rész elveszett (az ötödik sorban ültem a földszinten). Kár érte, mivel a tenor egyértelműen színpadra termett, a friss debüt ellenére egészen meggyőző Mariót hozott színészileg. Ha megoldja a projektálás problémáját, nagyobb összegben fogadok, hogy a következő évtizedben róla (is) fog a vita zajlani, hogy vajon sármja miatt ennyire keresett-e (itt az egész második és harmadik felvonást teljesen nyitott ingben énekelte - váltótársa nem). Viszont gyorsan leszögezem, hogy semmi irritáló nincs játékában, mint például sz.v.sz. Grigolóéban. Mindenesetre jövőre már a ROH-ban debütál mint Rodolfo. A második szereposztás Mariója Roberto Aronica volt. Kétségtelen, nagyobb hang birtokosa, mint Tetelman és nem érzékeltem semmi komoly technikai gikszert...de ennyi. Cavaradossija „el volt énekelve”, de sajnos valahogy nem fogott meg az interpretációja.
A kisebb szerepek alakítói vegyes színvonalon teljesítettek. Az egész Tosca sorozatot John Fiore vezényelte – a korábbi előadásban remekül, míg tegnap inkább már bejáratott rutinként.
Végezetül, mindenkinek ajánlom a Haandel fórumtárs által közzétett linken (Élő közvetítések – 7925) legalább a Te Deumtól Scarpia haláláig terjedő rész meghallgatását! Már csak Schrott eddig keveset hallott rendőrfőnöke miatt is megéri.
Magyar zeneművészeket díjazott a Kennedy Center _ videó
(40 perc)
US Embassy Budapest - Amerikai Nagykövetség
Június 18-án David B. Cornstein nagykövet volt a házigazdája a 2019-es Művészeti Aranyéremmel kitüntetett magyar művészek, Marton Éva, Fischer Ádám, Fischer Iván és Kurtág György tiszteletére rendezett estnek. Az érmeket a washingtoni John F. Kennedy Központ az Előadóművészetekért elnöke, Deborah F. Rutter adta át a díjazottaknak, a Kennedy Központ Nemzetközi Művészeti Bizottsága tagjainak jelenlétében.
Az Egyesült Államok fővárosában, Washingtonban működő Kennedy Központ 2005 óta ítéli oda a Gold Medal in the Arts elnevezésű kitüntetést olyan személyeknek, akik kiemelkedő pályafutásuk révén a világ legjelentősebbjei közé tartoznak, és maguk is inspirációként hatnak a nemzetközi művészeti életben.
(Sztaki szaki ;-)
Igen, buszkék lehettek.
Nem tudtam, pontosan melyik fórumba illik, szerintem legjobban ide:
Amire büszkék lehetünk:
Az pedig, hogy melyik internetes honlap melyik művész kitüntetését emeli ki az egyenrangú, egyforma négy közül, az már politika is, sajnos…amire nem lehetünk büszkék
Oper aus Österreich
16.06.2019 | 15:05 | Ö1
Kostproben aus dem Repertoire der Volksoper Wien sowie aus Produktionen der Bundesländer-Bühnen.
Sorry, jav. - szept. 9 és okt. 13 kozott.
Kedves forumtársaim,
az idén ismét megrendezik,immár 55.-kik alkalommal ,a Pozsonyi Zenei Unnepeket Bratislavské hudobné slávnosti - BHS. Szeptember 27 és oktober 10.-ke kozott.
www.bhsfestival.sk / a program ismét pazar a Szlovák filharmonián kívul képviselteti magát Bécs, Munchen, London - kétszer, Pétervár, Prága./ Az operabarátoknak nagy oromot fog szerezni Elina Garanča áriaestje.
I
Dalibor Jenis legkozelebb junius 11.-kén a pozsonyi operában Macbeth-et énekel.
Tegnap kétharmad Traviatat láttam Pozsonyban - a II. felvonás után elmenekültem a minősíthetetlen tenor és a bugyuta rendezés miatt. Viszont számomra nagy felfedezés volt Dalibor Jenis, akit korábban nem hallottam. Magvas, erős, szép színű bariton, kulturált éneklés. Szeretném látni mint Boccanegra, Macbeth, Rigoletto, Nabucco.
It is reported in Italy that Dominique Meyer, outgoing head of the Vienna State Opera, is on the shortlist to succeed Alexander Pereira as Sovrintendente of La Scala.
Teatro alla Scala
Scopri la nuova Stagione 2019 - 2020
Live streaming Presentazione
Das Wiener Staatsopernmagazin
26.05.2019 | 15:05 | Ö1
Ausschnitte aus aktuellen Aufführungen der Wiener Staatsoper.
Arrafelé nem divat a szobrok áthelyezése!
Egyébként ki tudja, hogy ennek az Osloi Operaháznak elődjét - persze a város akkor éppen Christiania névre hallgatott - egy magyar származású Alexander Varnay nevű operaénekes alapította és működtette két-három évig? Akinek az ottani tevékenységéről és a tőle kapott segítségről, támogatásról Kirsten Flagstad nem egyszer megemlékezett. Az az Alexander Varnay, aki nem mellesleg a szintén nem kis karriert befutott Astrid Varnay édesapja.
Hja kérem, ott Flagstad őrzi a Házat...hacsak el nem vitték valahová a szobrát :-)
Ma a Cenerentolat láttam az Oslói Operahazban. Lassan fél évszázada járok operába, kevés ehhez fogható élményem volt. Nézzék meg, lesz még pár előadás.
Áthoztam a Kékszakállú herceg vára előadási nyelvét érintő témát: szerintem inkább ide való, mint az Erkel Színház topikjába.
Az ottani 10064-es hozzászólásban látható az alábbi kérdés: „Ön szerint mikor, hol játszották legutóbb német -vagy bármilyen más nem-magyar- nyelven a Kékszakállút?“ Erre válaszoltam: tudomásom szerint a mannheimi az utolsó. Nem volt szó mennyiségről, illetve hogy számítana, hogy nem zenekarral adták elő, de ha ebbe az irányba indult ez ez a diskurzus, akkor íme:
Bréma, 2012: https://www.youtube.com/watch?v=7pg_pzIGJZU
Halle, 2017: https://www.youtube.com/watch?v=1iEGsY4NGuQ
Mindkettő nagyszínházi, zenekaros produkció, német nyelven. Nem állítottam, hogy az anyanyelvi előadások lennének többségben, de azért igenis vannak még ilyenek.
Érdekesség, hogy Mannheimban jópár éve a nagyszínházban is ment a darab (természetesen zenekarral), magyarul.
(Egyébként az 5. ajtónál a zongora "feldübörgése" tényleg nem tartozik az előadás auditív erényei közé, de a látvány kárpótolt)
Megjelent a muncheni opera 2019/20 programja. Kaufmann a Halott városban énekel, Nina Stemme Juditott/A Kékszakállú/ és Netrebko Eyvazovval egyutt januárban Turandotot énekel.
Természetesen gratulálok Kurtág Györgynek.
És még egy magyar siker
https://folksoperetta.org/
A Chicagoi Folksoperetta színház a tavalyi Kálmán Imre Csárdáskirálynő után 2019. nyarán Ábrahám Pál: Hawaii rózsája c. operettjét tűzi műsorára, mely egyben a darab amerikai premierje. (2014-ben már játszottak egy Ábrahám darabot, a Bál a Savoybant)
Bár nem hiszem, hogy bárki is eljut Chicago-ba, de linkelem a jegyvásárlást:
https://tickets.vendini.com/ticket-software.html?t=tix&e=4ffea426e507eb8778b16fdfe8412b14&vqitq=a7092dde-e73d-4784-b2c1-cd8934e35ce4&vqitp=28897fa9-9897-4348-a9c0-6997b5938d3e&vqitts=1556994547&vqitc=vendini&vqite=itl&vqitrt=Safetynet&vqith=caaf268d30506b398b4756400ccfea9d
Mai hír, amihez minden fenntartás nélkül csak gratulálni lehet:
Operaművészeti Oscar-díjat nyert Kurtág György első, Fin de Partie című operájának milánói ősbemutatója a legjobb világpremier kategóriában.
Das Wiener Staatsopernmagazin
28.04.2019 | 15:05 | Ö1
Ausschnitte aus aktuellen Aufführungen der Wiener Staatsoper.
Három remek Gioconda és a többiek – Ponchielli: La Gioconda (Gran Teatre del Liceu, 2019. április 2.,10.,11. és 15.)
Az utóbbi hetekben életem első élő Giocondáira készültem, és bár eredetileg csak kétszer láttam volna a művet, végül Irene Theorin betegsége és a szereposztások összekavarodása miatt kétszer hallgathattam Saioa Hernándezt (első és második szereposztással is énekelt), egyszer Anna Pirozzit (második szereposztással), illetve magát a meggyógyult Theorint az első szereposztással.
A rendezés egy korábbi, hagyományos jellegű előadás felújítása (Pier Luigi Pizzi); ugyanaz, mint ami a YouTube-on fellehető Deborah Voigttal a Liceuból. Itt semmilyen rész nincs eltávolítva a darabból (az előadás este 8-tól éjfélig tart!), a balett egészen magával ragadó többszöri megnézésre is. Azonban a negatívumok között meg kell említenem a színész/énekesvezetés látható hiányát, illetve az előadás jelentős részeit uraló hatalmas, nyitott teret, ami érezhetően megnehezíti a hátulról éneklők dolgát.
Az énekesekről – mindenek előtt a három címszereplő. Saioa Hernández első előadását (április 2.) megelőzően, ha jól tudom, egyetlen nappal érkezett Barcelonába megmenteni a második szereposztás premierjét és mindössze egyetlen díszletjárást kapott. Mindezek ellenére már első fellépése (végül összesen háromszor kellett beugrania) is formátumos alakítás volt, alig volt érezhető a próbák elmaradása. Az ő Giocondája színészileg egy naiv énekes lány alakja, amely még a Suicidiójában is drámai túlzásoktól mentes - egy befelé forduló sorstragédia. Hangilag pedig megkerülhetetlen a (mai felhozatalban) elképesztően kidolgozott mellhangja. Ennek hibátlan alkalmazása miatt Laurával való összetűzése alatt „felszántották a színpadot”, számomra ez volt alakításának csúcspontja. Negatívumként (ezek eltörpülnek erényei mellett) azt jegyezném meg, hogy Hernández pianói eléggé vibrátósak, valamint hangadása – a másik 2 énekesnőhöz viszonyítva – monoton, ő járja be a legkevésbé széles skálát. Anna Pirozzi vokális interpretációja általam eddig fel nem fedezett színeket tárt fel Gioconda szólamából. A megvalósítás az éteri piánóktól (azt hiszem, jó ideig nem fogom elfelejteni az ’Enzo adorato, ah, come t’amo’ borzongató szépségét) a székbe szegező csúcshangokig terjedt, korrektül énekelt mellhangokkal. Ez a széles skála Suicidiójára is igaz, ami az általam látott előadás legemlékezetesebb pillanata volt. A „hármasból” nekem hangilag ő Gioconda, van valami egészen szép szín, különösen a felső regiszterben, ami szerintem nagyon passzol ehhez a szerephez. A címszerep megformálása még valószínűleg érni fog (Pirozzi most debütált), színészileg néhol kicsit több kellene. Végül Irene Theorin. Nem tudom milyen lett volna, ha nem betegségből felépülve énekel (a Laurával való duettben volt néhány furcsa megoldása), de amit az előadás második felében bemutatott, az maga a nagybetűs alakítás. Mind színészi, mind hangi teljesítménye izzásba hozta a negyedik felvonást, nem tudtam róla levenni a szemem. Minden mozdulatában benne volt a mély érzelmi vívódás, hangjában pedig Gioconda tragédiája vibrált a térben. Egyedül azt sajnálom, hogy talán kissé későn találta meg ez a szerep.
Az előadás erős pontjai kétségtelenül a női szólamok éneklői voltak. Talán meglepő, de még csak most debütált Laura szerepében a legendás Dolora Zajick. Ha eltekintünk attól, hogy a közel ülők számára illúzióromboló lehet Enzo vonzódása lényegében a „nagyanyja” felé, sok szépet felfedezhetünk alakításában. Hangja még 67 éves korában is gond nélkül megtölti a Liceut (azért középfekvés projekciójában és néhány kissé nyersebb hangadásban már látszik az idő múlása), a forték remekül szólnak és a mélységek is stabilan megvannak. Nagyon örülök, hogy még sikerült élőben elcsípnem vele 2 előadást! Laura második szereposztásbeli megformálója a fiatal grúz mezzo, Ketevan Kemoklidze volt. Az énekesnő alapvetően kellemes, a csúcson nekem túl vibrátós hang birtokosa, aki alakításban természetesen sokkal jobban hozta Laurát. A technika viszont nem túl acélos még – a Gioconda-Laura duett énekest próbáló részeiben például zongorázni lehetett közte és Zajick között a különbséget. A vak asszony szerepéből Maria José Montiel, egy vérbeli alt hang, csinált gyakorlatilag főszerepet. Áriája minden alkalommal az est egyik legnagyobb tapsát kapta.
Enzo szerepét az első szereposztásban a Met-ben jövőre debütáló fiatal amerikai tenor, Brian Jagde énekelte. Hangban érezhetően nem erőlködik, megvan neki Enzo. Viszont többször éreztem, hogy túl egysíkúan énekel, nem visz elég színt az énekébe, ami egy Cielo e mar igazán jó megvalósításához elengedhetetlen lenne. Színészileg, bár eszközei néha korlátozottnak tűnnek, viszonylag együtt lehetett vele „menni” a zenedráma folyamán, különösen szépen vezette a harmadik felvonás fináléját. Korábban nem gondoltam volna, hogy létezik Jorge de Leónnál jelentősen hangosabb tenor – ma már tudom, hogy őt Stefano La Collának hívják. És azt is tudom, hogy a közeljövőben nem szeretném újra hallani. La Colla Enzója lényegében abból áll, hogy bejön a színpadra, megáll és elharsogja szólamát – legjobban talán az angol park-and-bark kifejezés írja le tapasztalatom. Előadásában hemzsegnek a stílusidegen megvalósítások és konstans érzelemmentes forte hangadásával minden intim pillanatot (pl. Laura-Enzo búcsúja Giocondától vagy szerelmi duettje Laurával) hazavág. Értetlenül állok az előtt, hogy hogyan énekelhet Berlinben, Münchenben vagy a Scalában…
Barnaba első szereposztásbeli alakítója Gabriele Viviani volt. Az énekes egy nem túl szép, de jó volumenű matéria, valamint remek színészi képességek birtokosa. Így összességében korrekt alakítást hozott. Váltótársa, Luis Cansino haloványabb teljesítményt nyújtott, hangban erejét a szerep csúcspontjaira tartalékolta. Alvise basszus szerep, így Carlo Colombara megvalósítását hitelesebbnek találtam, mint Ildebrando d’Arcangeloét. Mindkettőjüknél kicsit több volumen nem jött volna rosszul. A kisebb szerepek alakítói mind megfelelőek voltak.
Az összes előadást Guillermo Garcia Calvo tartotta kézben, inkább az énekeseiből az adott estén a maximumot kihozva, mint egy saját interpretációt megvalósítva.
OFF: Saioa Hernándezről csak most tudtam meg, hogy madridi születésű spanyol létére még sosem énekelt a Teatro Realban, a Liceuban most debütált beugrással, és egyik házban sincs még jövőre se kiírva semmire. Úgy tűnik, nem csak nálunk nem lehet otthon próféta az ember…
Die Pläne der Osterfestspiele Salzburg für 2020:
"Don Carlo" mit einem neu komponierten Vorspiel
Oper aus Österreich
14.04.2019 | 15:05 | Ö1
Kostproben aus dem Repertoire der Volksoper Wien sowie aus Produktionen der Bundesländer-Bühnen.
Nem új produkció, de ha nem lennék rest, szívesen megnézném a négy szeptemberi Hoffmannból valamelyiket. Peretyatko énekli a "három-a-kislányt", akit nemrég láttam mezzon ugyanebben, Yosep Kang (Hoffmann) nevét se hallottam eddig, ahogy a karmesterét (Chaslin) sem. Pisaroni énekli a rosszfiúkat. Itthon nem reménykedem benne, hogy kihozzák, pedig minden szerep jól kiosztható és talán egy érdekes rendezés is összejönne. Bécsben Serban csinálta, aki nálunk színházi rendezésekkel trendi.
Mint a tavaszi harmat olyan gyenge a műsor. kb 3 előadás ,ami érdekelne.
Das Wiener Staatsopernmagazin
31.03.2019 | 15:05 | Ö1
Ausschnitte aus aktuellen Aufführungen der Wiener Staatsoper.
Auf zu neuen Ufern und zu neuen Partien: Elina Garanca
17.03.2019 | 12:07 | Ö1 (7 Tage Ö1)
Bayerische Staatsoper
Spielzeit-Präsentation 2019/20
17. März 2019 | 10:30 | www.staatsoper.tv
Láttatok már ilyen tolongást?
http://revopera.com/11-candidats-pour-la-direction-de-lopera-national-de-paris/
Mikor meghallottam, mi volt Krénusz József munkája, beosztása a MET-ben, így reagáltam elsőre: ez nekem való állás lett volna. Aludtam rá kettőt+olvasom: másodszorra is így reagálok.
Igen,, ez a helyzet. Mindkét könyv érdekes, humoros olvasmány, kellő forráskritikával kezelendő. Én akaratlanul bár, de párhuzamot vontam R. Bing, Birgit Nilsson és Astrid Varnay kb. azonos éveket lefedő önéletírásaival, érdekes dolgok jöttek elő, mind pozitív mind negatív értelemben. Egy dolgot nem szabad elfelejteni: minden tisztelet megilleti Krénusz urat, ha másért nem hát többévtizedes MET beli munkásságáért bizonyára! Ennyi időt egy heleyn eltölteni nem semmi, és nyilván jó munkavégzésről tanúskodik. De nem ő volt az intézmény vezetője, bármennyire is ezt sugallja a sorok között...
Köszönöm. Azért elolvasom...adatbázis-vonalon pedig maradok a "csak tiszta forrásnál" :-)
Jó könyv, érdekes, de találtam több zavaró tárgyi hibát, amik a MET pompás adatbázisával nem egyeznek (nem ő, nem ott, nem akkor, nem azt énekelte... stb.)... Kár érte, mert (nálam) ezek a hibák aláássák a többi információ hitelességét is...
Érdekes könyvet olvasok, Csermák Zoltán: Metropolitan Opera - kulisszatitkok, Krénusz József emlékei címmel, amit 2018-ban adtak ki. A bevezetőből tudtam meg, hogy 2011-ben megjelent egy könyv, Negyven év a Metropolitan Operában címmel. Ha már így alakult, először az újdonságot olvasom el és beszerzem a 2011-es elsőt is. Krénusz József 40 évig volt a MET vezető nézőtéri felügyelője, mindenkit ismert, aki számított a Házban,szinte mindenki ismerte őt.
Watch LIVE:
Insights into The Royal Opera's La forza del destino
5 March 2019 | 8.30 pm CET | Livestream
As The Royal Opera prepare for the opening night of Christof Loy's new production of La forza del destino, the cast and creative team will take part in a livestreamed Insight session from 8.30 pm CET on 5 March 2019.
You can watch the livestream via our YouTube channel or this page.
Das Wiener Staatsopernmagazin
24.02.2019 | 15:05 | Ö1
Ausschnitte aus aktuellen Aufführungen der Wiener Staatsoper.
Köszönet! Néhány illusztráció a szezonról itt.
Damrau,S.Mária....
Jól van,fülekkel nincs gond :)
"A legmélyebb érzéseket kelti fel a világhírű magyar énekes"
Ezekkel a szavakkal kezdődik az www.Origo.hu terjedelmes cikke / interjúja Molnár Leventéről. Az alkalmat az adta, hogy megjelent nevezett világhírű magyar énekes első szólólemeze Nagyok, melankolikusok, vidámak, hősök címmel. A világhírű magyar énekes szólólemezét (ez a reklám helye) a kizárólagosan a Rózsavölgyi Zeneműboltban lehet megvásárolni, vagy egy adott internet helyen megrendelni. A cikk szerint azonban a világhírű magyar énekes lemezének számai felkerülnek a különféle zenemegosztó oldalakra.is.
