10320 Ich bin der Schneider Kakadu 2005-10-31 13:52:29
A Sestótól ügyetlenebbek ne próbáljanak átköpni egy lyukas hangon, mert véletlenül az énekest találják el, és ebből bajuk származhat.

10319 Sesto 2005-10-31 13:41:17
...tegnap este, STOP, Britten-\"Billy Budd\"... Hmmm,...ragyogó cimszereplö(=SIMON KEENLYSIDE!!!) minden szempontból kifogástalan Billy Budd-Interpret,...DE(!) a \"maradék\", vagyis az Ensemble és ott azért akad még legalább 2 roppant kényes, igényes és fontos \"kulcsszerep\"(=pl. Kapitän Vere és Claggart-hogy csak a két legfontosabb karaktert/közremüködöt emeljem ki...) és többiek, nos mindez csupán közepes és részben igen gyatra \"szinvonalon\" lett megszólaltva!... Ilyen összeségében rossz produkciót még ebben a Házban nem éltem meg-hiába, \"errefelé sem fonják kolbászból a keritést!\" ;-) Nyilván minden egyes zenekar számára hatalmas kihivást jelent, Britten muzsikáját \"szakavatottan tolmácsolni\",...hát tegnap este amit pl. a fa-, és rézfúvosok több izben is produkáltak, az bizony a \"kiritikán aluli\" jelzöt sem érte el: szomorú, hogy ezek szerint még a STOP sem mentes azon felfogástól: \"mondván a publikum 90%-a úgysem ismeri a müvet, igy nagy gáz nem történhet, ha...\" :-((( (Persze ez a gyatra dirigens hibája, felelösége is volt, igy a nevének megemlitésétöl itt és most inkább eltekintek!-emlékszem én ettöl sokkal különb Britten-elöadásokra, pl. SIMONE YOUNG irányitásával-legutóbb \"Peter Grimes\"!) PS.: De ami az egészben még jobban megdöbbentett, az a bizonyos \"bécsi sznobizmus\", ami tegnap este megint csak tarolt: K. Rydl katasztrófális hangi állapotban: a hang tele lyukakkal, lebeg, tremolós-\"át lehetne köpni rajta\"-sorry, de ez tény! S ami vhol. \"mégis érdekes\": az alapvetö és kinosan zavaró, és hallható hangi/hangképzési problémák mellett/ellenére is maga a voce bizony még mindig a \"poklok fekete mélyéböl szól\",...s Rydl üvölteni mindig is tudott,...hát a \"megérdemelt\" siker igy számára a \"romok\" ellenére is biztositva volt!

10318 kalahari 2005-10-31 13:36:51 [Válasz erre: 10317 Búbánat 2005-10-31 13:11:06]
Nem értem ezt az állandó összehasonlítási kényszert. Nem lehet valakit önmagában értékelni? Különben is: körtét az almával? Értelmetlen.

10317 Búbánat 2005-10-31 13:11:06 [Válasz erre: 10316 RA 2005-10-31 11:29:37]
Amint írtam, más hang és más karakter, mégis, élményszerűen megoldotta a feladatot. Annyiban igazad van, hogy az ember szívesen asszociál a Jenufa-beli alakítására. Azonban itt most tovább lépett, helyesen, nem hagyja magát beszorítani egy burokba. Voltak nagyon szép kitörési pontok, amelyek szerintem Lukács Gyöngyi mércéjével mérhetők, vele egyenrangúak. Függetlenül attól, hogy szerintem is, ő alapvetően egy lírai alkat, ám a hangjával, karakterével a drámai alakítások megoldása sem okozhat számára problémát. Ennek ismeretében még inkább bravúros teljesítménynek tartom Katerina megformálását.

10316 RA 2005-10-31 11:29:37 [Válasz erre: 10313 Búbánat 2005-10-30 22:47:44]
és szerinted ez a hang való Katyerinához-ez nem a Jenufa!

10315 Búbánat 2005-10-30 23:52:36 [Válasz erre: 10314 kalahari 2005-10-30 23:27:57]
Harmadik emelet baloldalt első sorban ültem, onnan jól beláttam a nézőteret... Fent, kezdéskor sem volt tele. Hozzáteszem, hogy bérletes előadás volt. Én kölcsönbe kaptam, különben nem mentem volna el. Utólag kijelenthetem, nem bántam meg, mert ahogy elsőre is hatása alá kerültem a műnek, most a már ismert fordulatok ellenére de azért továbra is az újdonság erejével hatva mindvégig lekötött, és az opera, a zene, a \"színház\" újabb értékeire figyelhettem fel: remek énekesi meg színészi alakítások(Derecskei jobb mint Kecskés) villanyoztak fel, olyanok, amelyek az első előadás alatt meg a TV-közvetítésben is még elkerülték a figyelmem...

10314 kalahari 2005-10-30 23:27:57 [Válasz erre: 10313 Búbánat 2005-10-30 22:47:44]
Örülök, hogy tetszett, mert tényleg remek darab, nem lehet megunni, mondom a hatodik megtekintett előadás után. :-) Azért nem végig nyomasztó, nagyon jókat lehet nevetni is a rendőrszobánál vagy a részeg muzsik jelenetein (Derecskei nagyon jó!). Én végig telt házat láttam, hol fogyatkozott a közönség?

10313 Búbánat 2005-10-30 22:47:44
Másodszor néztem meg Sosztákovics operáját - ezúttal a második szereposztást láthattam - és csak ismételni tudom önmagam: lenyűgöző produkció! Ez a zene persze nem az én világom, de maga a mű így egészben élményt nyújtó. Érdeme ez a rendezésnek és a zenekart ezúttal is jó kézben tartó karmesternek, Kovács Jánosnak! Ez a garnitúra is ragyogó képességű művészekből áll: Bátori Éva szerintem sokkal karakteresebb figurát hozott ki Lukácsénál, s bár ő nem az a fajta drámai szoprán, mint neves kolléganője, mégis énekével el tudta hitetni velünk mindazt, amit a szövegből és a zenéből együtt a dráma megkövetel. Igazi drámai hősnőt formált meg, aki egyforma súllyal hozta az unatkozó, becsvágyó, a szerelméért mindenre képes vérgőzös, szánandó (sajnálatra méltóbb Lukácsénál) „kupecnét”, és a gyenge, törékeny, kihasznált asszonyt. Méltán ünnepelte az előadást követően a szünetben ugyan megfogyatkozott - de nagybbrészt mégis kitartó – a végső katarzisra vágyódó és váró, és a végére érve ahhoz hozzá is jutó közönség. Gulyás Dénes is jól oldotta meg feladatát, bár nekem a premieren az orosz vendég karaktere jobban tetszett. Itt viszont a hang tónusa kissé egysíkúra sikeredett, kevés dinamikai megoldásokat hallottam tőle. Különben lazára vette a játékot, és egy-egy mozdulata, gesztusa - elsősorban a Bátorival való szerelmes együttlétek hevületére gondolok, de az utolsó megrendítő képben (Gál Erikával és Bátori Évával való egy-egy jelenetében) is feledtetni tudta az egyébként itt-ott már jelentkező modorosságát. Egyébként azt sajnálom, hogy nem igen találom meg hangjában a hajdan volt szép magasságokat, színezetet, de a fénye, erőteljessége szerencsénkre még a régi. Bátori és Gulyás kettőse összességében vetekszik az első szereposztáséval. Legalábbis, így tapasztaltam. A többi figura megszemélyesítői felemás benyomásokat tettek rám, de ezekbe most nem bonyolódom. Örültem, hogy ismét részese, nézője és hallgatója lehettem ennek a megzenésített „modern”, de örökérvényű „bűn és bűnhődésnek”. Kegyetlen darab, néhol nyomasztó, de valahol mégis megrendítő és felemelő. Méltán nyerte el az évad legjobb produkciója címet!

10312 opera_a 2005-10-30 17:12:39 [Válasz erre: 10311 Búbánat 2005-10-30 16:25:55]
Jó szórakozást! :D
Jó szórakozást! :D
10311 Búbánat 2005-10-30 16:25:55
Rohanok a Kisvárosira... Mindjárt öt óra!

10309 frushena 2005-10-30 00:32:54 [Válasz erre: 10308 Momo 2005-10-30 00:31:05]
:-) Általános nyugtatás.
:-) Általános nyugtatás.
10308 Momo 2005-10-30 00:31:05 [Válasz erre: 10306 Orfeusz 2005-10-29 23:42:12]
nyugodj meg, Orfeusz... :)
nyugodj meg, Orfeusz... :)
10307 frushena 2005-10-29 23:45:19 [Válasz erre: 10306 Orfeusz 2005-10-29 23:42:12]
Igen! Marton Éva betegácsi. Jenufa szerintem lesz. Az még odébb van!

10306 Orfeusz 2005-10-29 23:42:12
Marton beteg????? De ugye lesz Jenufa, nyugtasson meg vki!!!

10305 frushena 2005-10-29 23:14:11
Csatlakozom az előttem szólókhoz! González ragyogott a Meyerbeer áriában. Kertesi Ingrid is nagyon tetszett! Olympia áriáját viszont nagyon nem így képzeltem el. Kifejezetten nem tetszett. Szerintem tudjátok, hogy nálam kivel az etalon! :)

10304 Búbánat 2005-10-29 22:49:24 [Válasz erre: 10302 kalahari 2005-10-29 22:44:43]
A Duna Tv felvette az egészet, majd kielemezhetjük még...

10302 kalahari 2005-10-29 22:44:43 [Válasz erre: 10301 Búbánat 2005-10-29 22:39:17]
A kesztyűária az első felvonásban van emlékeim szerint, de valóban a 2. felvonás áriáját hallottuk. Lényegében a mieinket emelted ki, és hát valóban ők voltak az est fénypontjai.

10301 Búbánat 2005-10-29 22:39:17
Távirati stílusban. Gonzalez Mónika egyedüliként a partnerei közül vastapsos bravókkal abszolválta Dinorah Árnyéktáncát. (Magasságai nem vetekednek Gyurkovics Máriáéval, de koloratúrákkal nem maradt adós, szép, ragyogó, tünemény volt.) Marton Éva és Rost Andre betegség miatt lemondták a ma esti Belga-Magyar operagálán való fellépésüket. Göncz Árpád volt köztársasági elnök, fővédnök nem különben. Számomra a legnagyobb élményt az említett Meyerbeer-operarészleten kívül a gála eslő blokkjában előadott Auber-opera, A Portici néma részletei és a műsort záró Hunyadi László három részlete (a Palotás-balettkar, a La Grange-ária -Rálik Szilvia- és a \"Meghalt a cselszövő...\" kórustablója jelentette. Említésre érdemes még Fokanovtól René áriája Az álarcosbálból és Rigolettó-monológja I. felv., valamint a Trubadúrból Leonóra (Rálik) és Luna kettőse. A belga művészek nem tettek rám különösebb benyomást: egyedül a lírai tenort (Yves Saelens) dicsérhetem, ki szép jelenetben mutathatta be tudását A portici néma \"Liberté Chérie\" kettősében (Partnere Ambrus Ákos volt) és Masaniello IV. fel. gyönyörű kavatínájában. A szoprán Hendrickje Van Kerckhove Olympia áriája (Hoffmann meséi) és Norina áriája (Don Pasquale)szép volt, de a hazai színekben ennél többet mutathatunk fel, hasonlóan a mezzo- szoprán Angélique Noldus esetében, ki elfoghadható volt a Carmen Habanerájában (+kórus) és A sevillai borbély-Rosina kavatinájában, de a mieink szerintem különbül tudják ugyanezeket előadni. Volt még Kertesi Ingridtől egy nagyon szép Gilda-ária az 1. felvonásból, egy kevésbé tetszetős \"kesztyűária\" a II. felvonásból (Rigolettó) Ami még tetszett: forgószínpad, kellékekkel, és - az est háziasszonya: Kocsmáros Nóra, ki azonmód angolul tolcsolta saját konferálását. Vidnyánszky Attila rendezése nem volt hivalkodó, a jelzésszerű kellékek szinte elvesztek a kinyílt mélységű színpadon. A zenekar szépen szólt Kovács János rutinos vezényletével, a kórus is a helyén volt. A balettkar is megkapta a maga tetszés indexét. Volt még a szünetben a Vörös Szalonban egy szűk körű állófogadás, ami most az gála után szélesebb körben folytatódik. Jutocsa visszafogott volt, nem láttam viszkis poharat a kezében, csak pezsgőset... Egyébként, szép este volt! Bravó Gonzalez Mónika! Mégegyszer.

10300 Momo 2005-10-29 22:22:24
10300.
10300.
10299 Momo 2005-10-29 22:22:11 [Válasz erre: 10297 Sesto 2005-10-29 18:57:00]
Sesto nevét pedig hiába a te szádra ne vegyed... :-)

10298 Sesto 2005-10-29 18:57:23
\"ebböl\"
\"ebböl\"
10297 Sesto 2005-10-29 18:57:00 [Válasz erre: 10294 bermuda 2005-10-29 17:55:37]
...azért ha lehet hagyjuk a templomot a faluban, és hagyjatok ki ebbö a témából, ha lehet-elvégre ha -\"akad mondandóm, már pedig az gyakran elöfordul, akkor úgyis bejelentkezek!\" ;-))) Üdvözöl, Sesto

10296 janomano 2005-10-29 18:05:39 [Válasz erre: 10295 Momo 2005-10-29 17:56:37]
\"fáj? épp elenkezőleg! jáf?\"
\"fáj? épp elenkezőleg! jáf?\"
10294 bermuda 2005-10-29 17:55:37 [Válasz erre: 10288 Momo 2005-10-29 11:50:27]
Tévedés kedves Momo Elena Mosuc Sesto kedvence :-) Gruberova Telramundé.Meg másoké.

10293 Búbánat 2005-10-29 17:48:16 [Válasz erre: 10292 Momo 2005-10-29 17:19:59]
Bevallom, Sudár Gyöngyvér nekem nagyon szimpatikus ezen a videófelvételen. Igaz, jó tízéves előadás, és más, könnyedebb műfaj, bizonyára változott azóta a hangja és másképpen formálja meg a régi szerepeit is, és talán már a túlérettség korszakába lépett, amikor egyre gyakrabban változik, hullámzik a színvonal, a teljesítmény minősége... Én általában úgy vagyok az egésszel, hogy attól még, ha valaki már nem a régi, még nem értékelődik le a szememben. Megállapítom róla, hogy most éppen mi nála a pozitív és/vagy mi a negatív, és előszeretettel emlékezem vissza a kezdetekre, amikor csak a pozitív tulajdonságai ragadtak meg bennem. Semmiképpen nem összehasonlítgatok, inkább csak regisztrálom a tényeket. Az idő múlása ellen tehetetlenek vagyunk. Kinél előbb, kinél később jelentkeznek a problémák. Alkati és számtalan egyéb oka lehet ennek. Negatív bírálatott finoman és visszafogottan teszek,mert ő is ember, és művész, aki érzékenyebb az átlagnál. A jogos bírálatot is el kell viselniük, tűrniük. Bár minden szempont ízlés és nézőpont kérdése.

10292 Momo 2005-10-29 17:19:59 [Válasz erre: 10291 Búbánat 2005-10-29 16:40:04]
Én attól vagyok rosszul, hogy úgy írnak itt róla, mintha maga lett volna a III. világháború. Ez így nagyon igazságtalan, mellesleg ő is ember, aki nem érdemli meg ezt a kegyetlen hangnemet.

10291 Búbánat 2005-10-29 16:40:04 [Válasz erre: 10290 Cilike 2005-10-29 14:09:40]
Na most, ha ennyit beszélünk Sudárról, beteszem mindjárt A Luxemburg grófja kazettát, amely egy jó pár évvel ezelőtti debreceni előadás rögzítése. Emlékeim szerint Angéla szerepével még megbírkózott Kovácsházi oldalán...

10290 Cilike 2005-10-29 14:09:40 [Válasz erre: 10287 Momo 2005-10-29 11:39:31]
Emlékszem egy Aida-próbára, mikor is a karmester az első felvonás után lecsapta a pálcáját, hogy ő ezzel a nővel nem dolgozik... Akkor is kissé disztonált a művésznő, erre ő hajlamos, bár szép hangja van.

10289 WiseGentleman 2005-10-29 11:51:13 [Válasz erre: 10288 Momo 2005-10-29 11:50:27]
Azért egy Elektrában megnézném... :)
Azért egy Elektrában megnézném... :)
10288 Momo 2005-10-29 11:50:27 [Válasz erre: 10286 WiseGentleman 2005-10-29 11:39:10]
Az azért szögezzük le - így Sesto távollétéban - hogy nincs az a szerep, amire ne Edita Gruberova lenne a legalkalmasabb. .-)))

10287 Momo 2005-10-29 11:39:31
Kedves Gyöngyvér! Ne foglalkozz mások epeömlésével. Erős túlzás, amit itt mondanak rólad. Nem voltál olyan rossz, mint egy-két szűkagyú állítja. (Mert, amit itt leírtak, abból úgy tűnik ennél már nincs is lejjebb, viszont hallottam én komoly helyen a tiédnél rosszabb produkciókat is.) Nem is voltál jó... De az egy másik eset.

10286 WiseGentleman 2005-10-29 11:39:10
Mellesleg, ha már tökéletes Elzáról beszélünk, akkor azt mondom, Gundula Janowitz, és ezzel minden vitát lezártnak tekinthetünk...

10285 WiseGentleman 2005-10-29 11:35:34 [Válasz erre: 10281 Toscanini 2005-10-29 10:50:59]
Sudár Gy. Elzáját egyébként még Debrecenben láttam (magyar nyelvű előadás), ott is elég erős vibrátóval énekelt, bár intonációs hibái nem mutatkoztak annyira, ugyanakkor az előadás pálmáját női szerepkörben egyértelműen az Ortrudot alakító Bódi Marianna vitte el.

10284 kiràlylàny 2005-10-29 11:26:16 [Válasz erre: 10281 Toscanini 2005-10-29 10:50:59]
Akkor 2 megoldàs kìnàlkozik: Kapjon szülinapi ajàndékként egy Zongorahangolò-bérletet, mondjuk, 1 évre. Azaz, két-hàromhavonta 445\'-re kellene hangolni a zongoräjàt (ilyen magads hangolàst kb. ilyen idöszakonként kell ellenörizni). A mäsik megoldàs drasztikusabb... az elsö viszonz jôindulatû és szimpatikus. :-))

10283 kiràlylàny 2005-10-29 11:18:28 [Válasz erre: 10269 Toscanini 2005-10-28 23:42:36]
Egyébként a negyed-és félhang közti inervallum-különbség pontosan megegyezik a 442\'-es A és a 430\'-as A közti különbséggel. Gyakorlott klasszikus-hangszeresek-és énekesek älmukbôl felköltve is kapäsbòl EBBEN intonälnak és elég nehezen àll rà fülük-torkuk a magasabb hangolàsra. ez persze magyaràzat lehet a dologra - de azért ennyivel nem elintézhetö. Mert a mai operazenekarok 442\'re hangolnak(söt, az utòbbi években, a fényeseb hangzàs kedvéért még kicsit feljebb is)... Erzsébetet nem hallottam, ìgy nem tudok ròla érdemben véleményt mondani. Viszont talàn tényleg csak Ilyen Napja volt...

10282 Ines 2005-10-29 11:05:47 [Válasz erre: 10270 Momo 2005-10-28 23:46:44]
Szerintem is szörnyű volt, de nem csodálkoztam rajta, mert eddig szerintem mindenben az volt. Állandóan alacsony! Ez nem egy rossz nap, hanem egy állapot nála. Nekem speciel Pesti Emese sem tetszett.

10281 Toscanini 2005-10-29 10:50:59
1. Sudár az előzőn is iszonyú hamis volt. 2. Évek óta ilyen hamis.3. A Petrovics is jól tudta ezt már 4 évvel ezelőtt is. Keresett is énektanárt neki, csak nem talált. A felháborító az, hogy neki még mindig adott lehetőséget, míg másokat már rég kirúgott! Mi alapján rúgott ki sokkal jobb énekeseket mint a Sudár? Pesti Emese az előzőn tényleg jobb volt. Ő nála tényleg lehet beszélni jobb vagy rosszabb formáról Az első gyönyörűen énekelt sokkal kevesebb hibával,de tegnap is csinált nagyon jó dolgokat. Egy nagyon tehetséges szép német hang, aki még igazán most kezdi a pályáját. Ami az Elzaját illeti, nem az alulintonálás és nem a K. Wagner volt az oka, hogy nem ő énekelte a bemutatót. K. Wagner ugyanis Őt szerette volna, csak a Szinetárék nem engedték…Azóta viszont énekelt Elza-t, nagyon szépen. Nem arról van szó, hogy mások tökéletesen énekelnek, mindenkinek vannak és lehetnek is hibái.Az a baj, hogy ha valaki évek óta sorozatban mindig iszonyú hamis.

10280 kiràlylàny 2005-10-29 10:49:54 [Válasz erre: 10265 Momo 2005-10-28 23:20:49]
sZiasztok, Fiùk! Én itt ezennel ünnepélyesen megbocsàtok Nektek. Egész hétvégére :-))))) Jò ìgy, Uraim? ;-)) Sööt, lassan a lovaggà ütéseteken is gondolkodom! Tudjàtok,szerintem az a nagyon jò a Fòrumban, hogy Valakinek mindig helyén van az esze, a jôzan gondolkodni tudàsa ahhoz, hogy az idöröl idöre feltünö Forrôfejü Höbörgöket kicsit visszafogja. És persze, idönként alôlunk is ki-ki csùszik a paci - s mindig van, aki visszasegìt a nyeregbe...( vàltott szereposztàsban - igy aztän a dolog müködik is!) Lassan- lassan müködésbe léphetne ez a tàrsadalomban is... jò lenne!! Szòval: én itt jôl érzem magam, na ( kivéve a \"zsigeri\" nyilatkozatok olvasàsànak pillanatait - bàr a göz kieresztésével(àtlag 2 tombolò iràs)az illetök eltünnek s a hangulat is javul. ùgyhogy Ti tsak ìrjatok, Kedves Urak/Hölgyek ! Szép hétvégét Mindenkinek! :-)) Az enyém kissé zsùfoltnak îgérkezik - ùgy szerdàig - (csalàdilag, pozitìve :-))), de azért majd még benézek. :-)))))))

10279 WiseGentleman 2005-10-29 10:45:17 [Válasz erre: 10255 Búbánat 2005-10-28 13:12:06]
A Komische Operben legutoljára a Homoki András rendezte Csárdáskirálynőt láttam, ami igen szerencsésen élt a mai kor eszközeivel, a poénoktól kezdve (\"Stasi du bist gut informiert\") az amerikából hazatért baseball-sapkás Bóniig. Ami a rendező nyilatkozatában zavar, az egyértelmű szereptévesztés: Picasso és Velazquez analógiáját pontosan lefordítva talán helyesebb lett volna, ha ő ír egy új operát David Belasco sztorijára. Ugyanakkor egy rendező számára nem adatik meg ugyanazon szintű művészi szuverenitás, ő már \"hozott\" anyagból dolgozik. Ha így is van, egyrészt más analógiát kellett volna hozni (nem két egyenrangú, a kreativitás ugyanazon szintjén álló művészét), másrészt a címben érzékeltetni lehetett (kellett) volna, hogy lényeges változtatásokról van szó (jelenetek Puccini zenéjére pl.)

10278 WiseGentleman 2005-10-29 10:20:05
Ha jól tudom, ő lett volna a második szereposztás Elzája a Katharina Wagner-féle Lohengrinben, de ott is intonációs probléma miatt nem lépett fel...

10277 karnagy 2005-10-29 08:57:22 [Válasz erre: 10270 Momo 2005-10-28 23:46:44]
Sudár Gy. miatt hagytam ki a Tannhausereket. Megjegyzem, évekkel ezelőtt az Erkelben hallottam a Bánk bán Melindájaként - akkor is VÉGIG alulintonált. Pesti Emese milyen volt?

10275 janomano 2005-10-28 23:52:31 [Válasz erre: 10274 Momo 2005-10-28 23:51:37]
Ne húzd fel magad \"okostojásokon\"!
Ne húzd fel magad \"okostojásokon\"!
10274 Momo 2005-10-28 23:51:37 [Válasz erre: 10273 Momo 2005-10-28 23:50:40]
Csak nem mindenki áll neki hőbőrögni, ha véletlenül meghall valamit.

10273 Momo 2005-10-28 23:50:40 [Válasz erre: 10269 Toscanini 2005-10-28 23:42:36]
És ne legyél már ilyen nagyra magaddal. Másnak is van füle ebben a szakmában, jobb is mint a tiéd...

10271 Momo 2005-10-28 23:48:58 [Válasz erre: 10269 Toscanini 2005-10-28 23:42:36]
És ugyan már, mért a Főzeneigazgató felel azért, hogy egy énekes hónapokkal a felkérés után kifog egy gyengébb napot.