Találtam egy részletet Ábrahám Pál Dschainah c. operettjéből, ami valójában opera, operett és jazz keveréke.
Két évre bezárnak a párizsi Opera előadóhelyei
Kultúra.hu – 2024. november 1.
A Párizsi Nemzeti Opera felújítási munkálatokat indít, amelyek miatt 2027 közepétől 2029 közepéig bezár a Garnier Operaház, majd 2030 közepétől legalább két évre a Bastille Operaház – jelentette be a kulturális intézmény csütörtökön.
Nem szoktam a Facebookról másolgatni, de most kivételt teszek. A kiváló pianista Csalog Gábor írta az imént:
Közép-európai sorskérdéseket feszegető magyar „csodaművet” mutat be a kolozsvári opera
(Forrás: Krónikaonline.)
„A magyar operajátszás legnépszerűbb művét, a Katona József drámájából és Erkel Ferenc zeneművéből készült, mindig aktuális mondanivalójú Bánk bánt mutatja be a Kolozsvári Magyar Opera Vidnyánszky Attila rendezésében. A Nemzeti Színház főigazgatója – aki fiával ellentétben először rendez a kincses városban – hétfőn kifejtette: a „Shakespeare-i színmű” a közép-európai népek örök problémáját is megfogalmazza."
„A csütörtöki premierre már mind a 850 jegy elkelt, a következő előadást valószínűleg 2025 elején láthatja majd a nagyérdemű – hangzott el az előadás hétfői beharangozó sajtótájékoztatóján, amelyen Szép Gyula, a Kolozsvári Magyar Opera igazgatója, Vidnyánszky Attila, a budapesti Nemzeti Színház főigazgatója, a rendező, valamint az előadást vezénylő Kulcsár Szabolcs osztotta meg gondolatait.”
„Az előadásban több művész is debütál,
azaz először lép színpadra az adott szerepben. Bánk bánt Pataki Adorján
énekli – aki Vidnyánszky Attila korábbi rendezéseiben volt Ottó..., II. Endre király szerepében Kincses
Márk, Melinda szerepében Covacinschi Yolanda, Ottó szerepében Bardon Tony, Petur bán szerepében Gergely Arnold Levente és Balla Sándor, Sólom szerepében pedig Sipos Endre."
2024.
október 6. (vasárnap), 18 óra
OPERAGÁLA
GYÖNGYÖSÖN
A Zene
Világnapja alkalmából
Fellépők:
Sümegi
Eszter, Kriszta Kinga, Horváth István, Kováts Kolos operaénekesek, a Magyar
Állami Operaház művészei és Koczka Tamás operaénekes
Egri
Szimfonikus Zenekar
Cantus
Corvinus Vegyeskar (karnagy: Nagy Gábor)
Vezényel:
Szabó Sipos Máté
Műsorvezető:
Aczél András operarendező
Helyszín: Dr. Fejes András Sport- és Rendezvénycsarnok (Gyöngyös, Kis Péter u. 2.)
Miller Lajos, Kossuth-díjas operaénekes, a Nemzet Művésze, aki
minden évben művészeti vezetőként a gála egyik fő szervezője elmondta, hogy az alapötlet
az opera népszerűsítése volt, ezért a Magyar Művészeti Akadémia az első
pillanattól kezdve anyagilag is támogatja a rendezvényt. Hozzátette, hogy az
MMA-nak csak egy kikötése volt, miszerint belépődíjat a szervezők nem
szedhetnek a nézőktől, így a gyűjtés mellett döntöttek, amely idén egy
zenepavilon létesítését szolgálja.
Az Operagála koncepciója idén két részből épül fel:
Először Giacomo Puccini, olasz operaszerző darabjait idézik fel, tisztelegve előtte halálának 100. évfordulóján.
A második részben pedig a szintén olasz, Giuseppe Verdi, Nabucco című operájából csinálnak egy keresztmetszetet.
Telt ház és fantasztikus művészek: ilyen volt az Operagála – Gyöngyösön (galéria)
Az Operagála élő közvetítése Gyöngyösről - 2024 (Már a YouTube-ra is felkerült.)
Gyöngyösi TV (2:49:53)
A Rókácska nagyszerű előadás. Reprízek - szept. 27 - 28. www.snd.sk.
Szervusztok operabarátok. Pozsonyban az idei elsö premier Leoš Janáček - A ravasz rókácska lesz.
Nagyon köszönöm ezt az érdekes cikket!
Dr. Székely György beszámolója az idei Salzburgi Ünnepi Játékokról: operaelőadásokon kívül koncertekről is gramofon.hu-n ide kattintva.
Az Opera igazgatója is távozik posztjáról
Ujszo.com - 2024. augusztus 21. 17:03
Lemondott Martin
Leginus, a Szlovák Nemzeti Színház (SND) Opera részlegének igazgatója. Döntését
az elfogadhatatlan és fenntarthatatlan helyzettel indokolta, amelybe a tárca
vezette a színházat.
ISMÉT NAGY SIKERT ARATOTT A MAGYAR ÁLLAMI OPERAHÁZ BUKARESTBEN
„Csaknem telt házas
előadáson, álló vastapssal üdvözölte a budapesti opera félig szcenírozott Manon Lescaut-produkcióját vasárnap este a Bukaresti Operafesztivál
közönsége. Az előadás főbb szerepeit Létay Kiss Gabriella, Pataki Adorján és
Szegedi Csaba formálták meg, a Magyar Állami Operaház Zenekarát és a Bukaresti
Nemzeti Opera Énekkarát Dénes István vezényelte.”
A Bukaresti Nemzeti Opera
900 fős nézőterén közel telt ház előtt bemutatott produkcióban Létay Kiss
Gabriella (Manon Lescaut), Pataki Adorján (Des Grieux), Szegedi Csaba (Lescaut), Gábor Géza (Geronte), valamint Ujvári Gergely,
Kiss András, Papp Balázs, Kiss Diána Ivett, Káldi Kiss András és Beeri Benjamin működött közre.
Felejthetetlen és, igen, felülmúlhatatlan.
Mefisztó megér egy misét ... mondanám blaszfémikus (?) képzavarral, de inkább hagyományosan fogalmazok: a bécsi Faust megér egy bécsi kirándulást. 2021-ben, a járvány idején újította fel a StOP minden operaház és minden operai közönség egyik kedvencét, Gounod Faustját. A német Frank Castorf nem restellte a Németországban játszódó Faustot Párizsba helyezni, -a produkció Stuttgarttal koprodukcióban készült- és kell-e mondani, nem a "maga" idejébe, hanem a 20. szd. nagyjából ötvenes éveibe, amire főleg az algériai háborúról szóló vetített filmrészletek és az OAS terrorszervezet meg a párizsi (Stalingrad!) metróállomás nevének átfestése ("Algéria = Franciország/é") enged következtetni. A többszintes, forgó díszletbe sok minden belefér, mondhatni, sok mindent belezsúfoltak (Aleksandar Denić): Faust szobáját, hentesüzletet, telefonfülkét, Margit szegényes otthonát, egy bárt, kis templombelsőt is, ha jól láttam és ki tudja, mi mindent még. Miként a díszlet, úgy a rendezés is kicsit zsúfolt: a számos vetített bejátszás, híradórészlet és legfőképpen a gyakorlatilag mindvégig "videózott", kézikamerázott cselekményvezetés (kamera: Tobias Dusche és Daniel Keller) komoly odafigyelést igényel, már ha az ember össze akarja rakni, mi is a pálya. A kamerázás jóvoltából viszont több szereplőt, elsősorban Margitot és Mefisztót, valamint a hangsúlyosabbá varázsolt Siebelt és Mártát gyakran akkor is látjuk, amikor éppen nincsenek a színpadon vagy annak előterében, így arcjátékuk, gesztusaik olyankor is jól követhetők és dramaturgiailag is fontosak, érdekesek.
Itt van egy másik - jóval korábbi - Bonynge-interjú. (80. életéve táján készült ez.)
https://www.melbarecordings.com.au/sites/default/files/newsletters/eNews1010/Bonynge.html
Richard
Bonynge remembers (Richard Bonynge emlékezik)
Kérdező : A Bel canto áll
a tevékenységed középpontjában. Kezdje azzal, hogy beszéljen hosszú
kapcsolatáról az adott művészeti ággal?
Richard
Bonynge :
Énekes családban nőttem fel. Én a zongorához ültem, és ők énekeltek, úgyhogy
nagyon hozzászoktam az emberi hanghoz. Rengeteg koncertet adtam még azelőtt,
hogy a 40-es években elhagytam Ausztráliát, néhányat Joannel, és később
találtam egy puritani partitúrát, amiért megőrültem, mert olyan, mint Chopin.
Ha Bellini-operát játszik zongorán, az tényleg úgy hangzik, mint Chopin (akiért
megőrültem, és még mindig az vagyok). Innen ment minden tovább.
Amikor
1950-ben Londonba mentem, egy évvel később Joan követett. Lenyűgözött a 18. és
a 19. század eleji zene, így természetesen rávettem, hogy énekelje. Eleinte nem
nagyon érdekelte, mert anyja és korai tanárai arra nevelték, hogy Wagner Isten.
Képes volt beletörődni a kísérletezésembe, és eljátszottuk az összes Mozart- és
bel canto-szerepet, és néhány korai Verdit. Nagyon jól éreztük magunkat, amikor
felfedeztük ezeket az új alkotásokat. Akkoriban újak voltak, teljesen
ismeretlenek.
Miután Joan
elénekelte Luciát a Covent Gardenben, világhírűvé vált, így azt csinálhatta a
színházakban, amit szeretett volna. Így hát ő volt egy kis szurkolás mellettem,
és sikerült mindenféle csodálatos darabot felfedeznünk, amiket el tudott
énekelni. Ez nagyban segítette a bel canto zene újjáéledését, amelyet Maria
Callas a háború után kezdett el. Tullio Serafin – aki nagyon nagy karmester
volt, és az én bálványom is – biztatta, hogy először Puritanit énekeljen, majd
sok nagy újraélesztést csinált a La Scalában. Aztán valahogy követtük, aztán
jött Madame Caballé, és ez megfogott, és most mindenki bel canto-t akar
énekelni, akár tud, akár nem.
Kérdező : Mit gondolsz,
mit csinálnál, ha nem találkoztál volna Joannel?
RB : Lehet, hogy
folytattam volna a zongorát. Sir Eugène Goossens a Konzervatóriumban volt, és
egy csodálatos öreg martinet volt, és rettegtünk tőle. De volt szerencsém vele
játszani a Liszt E-t és a Beethoven negyediket is. Ő volt az, aki a
Konzervatóriumba küldött operaórára, mert aki az operaosztályra játszott, az
beteg volt. Nyilvánvalóan sikeresen játszottam az órákon, amikor bekerültem a
Falstaffba, és ez sokkal nehezebb volt – egy fiatal zongoraművész számára
nagyon-nagyon nehezen olvasható darab.
Volt egy
régi hegedűtanár a Konzervatóriumban, Florent Hoogstoelnek, egy elsőrendű
rettegésnek. Nagy élvezete az volt, hogy az alsó tagozatos lányok könnyek
áradatába keveredtek. Nem ért engem, de azt mondta: „F-éles, te hülye disznó!”
Ami szerintem elég bájos volt. Tehát amikor az emberek azt mondják, hogy kemény
vagyok velük, azt mondom: „A közelben kellett volna lenned, amikor diák
voltam”.
Kérdező : Vártál egy
kicsit, mielőtt vezényeltél?
RB : beleestem a
dirigálásba. Nem igazán állt szándékomban karmester lenni.
Kérdező : Szóval mi
történt?
RB : Joan
koncertezett Rómában, és előző nap nem volt senki, aki koncertet adott volna.
Ezért Joan ügynöke azt mondta: „Gyere be és viselkedjen!” Elég hülye voltam
ahhoz, hogy igent mondjak. A pályafutásomat a nyilvánosság előtt tanultam, és
minden olyan zenekarral dolgoztam, amelyre csak gondolsz.
Nagyon jó
tanácsot kapott Marilyn Horne férjétől, Henry Lewistól, aki nagyon jó karmester
volt. Ez volt az amerikai debütálásom a Hollywood Bowlban, és elmondtam neki,
hogy mit csinálok: Rahmanyinov második koncertjét. Azt mondta: „Nézd, amikor
nem tudod, mit csinálsz vagy mit kell tenned, ne csinálj semmit. Csak nézd meg
a zenekart." Pont ezt tettem, és a koncert simán ment. Szóval, ha
kétségeim vannak, nem teszek semmit!
Riporter : A balett életed
másik szerelme.
RB : Bármelyik nap
szívesebben megyek balettre, mint operába. Talán kevesebbet tudok róla, így
jobban szeretem.
A 40-es
években kezdtem járni, aztán amikor Londonba mentem, felfedeztem a Festival
Ballet-et, majd jöttek a dánok, a francia és az amerikai balettek. Nagy
szerencsém volt, találkoztam Dame Alicia Markova, egy isteni hölgy. Decca azt
javasolta, hogy készítsek neki egy balettzenét. Elmentem beszélni vele, és
leült a teázóasztalhoz, és az összes balettet eltáncoltatta nekem az ujjaival
az asztalon. Rendkívüli volt!
Kérdező : Önt énekes karmesterként
ismerik. Mindig is így volt, hogy megvolt ez a rendkívüli képességed az
énekesekkel?
RB : Velük nőttem
fel, és természetes volt énekesekkel dolgozni. Imádom az emberi hangot, ez a
legjobb hangszer az összes közül, ha jó és megfelelően van előállítva. Volt
szerencsém, hogy sok nagyszerű énekessel dolgozhattam együtt: [Renata]
Tebaldival, [Montserrat] Caballével és [Elisabeth] Schwarzkopffal, újra és újra
megnevezhetnénk őket. És tanultam tőlük [és] a feleségemtől.
Kérdező : Mi van még
hátra neked?
RB : Sokkal több
Mozartot szeretnék megcsinálni, és rengeteg Donizettis, korai Verdi és pár
Bellini is szívesen megcsinálnám; még Massenet, több Offenbach. És szeretem az
operettet. Szívesen csinálnék még Kálmánt és Lehárt, esetleg valami francia
XIX. Imádom Aubert. Szeretem az ír zeneszerzőket [Michael William] Balfet és
[William Vincent] Wallace-t. Most vettem fel Wallace Lurline című operáját, és
ez egy csodálatos darab. Amennyire én tudom, senki sem tud róla egyetlen hangot
sem, de érdemes meghallgatni.
Riporter : Mi van
Wagnerrel?
RB : Szeretem
Wagnert, [de] nem akarom Wagnert vezényelni. Csináltam egy kicsit, minden
popdalt, de amikor 1950-ben Londonba mentem, [Kirsten] Flagstad még énekelt, és
hallottam, amint énekel Isolde-t, Parsifalt, Brünnhildéket és Sieglindét.
Felejthetetlen volt. Soha senkit nem hallottam Wagnerben énekelni, aki
közeledhetett volna hozzá.
Abban az
időszakban is ott volt Gottlob Frick, az egyik legjobb basszus, akit
valaha hallottam. Hans Hotter énekelt, és a Konetzni nővérek [Hilde és Anny],
akik mindketten csodálatosak voltak. A mi Sylvia Fisherünk nagyon jó wagneri
volt, csodálatos Sieglinde. A feleségem énekelte az összes Rajnai Maident és
Valkűrt az 50-es évekig. Ezek után általában csalódott voltam. Az éneklés nagy
része egy kicsit másodrangú. Az emberek azt hiszik, hogy Wagner-ellenes vagyok.
Nem vagyok Wagner-ellenes, csak a Wagnert éneklő énekesek ellen vagyok.
Kérdező : Szerintem
helytelen lenne hagyományőrzőnek nevezni, de olyan ember vagy, aki tisztelettel
bánik a zenével.
RB : Igyekszem.
Tényleg, mert valljuk be Bellininek, Verdinek, Mozartnak, ők sokkal többet
tudtak róla, mint én. Ezek a fiatalok, akik jönnek, és nem érdekli őket a
zeneszerző! Nem érdekli őket a librettó! Gondolataikat a nyilvánosság elé
akarják állítani, ez pedig az ego és semmi más.
Kérdező : Volt már
összecsapása?
RB : Csináltam itt
egy Perichole-t, az egyik kedvenc Offenbach-darabom. Egy hölgy rendezte, akinek
névtelennek kellene lennie… nos, Lindy Hume volt. És azóta is utálom. Nemcsak
angolul énekelték, hanem új fordítást is megrendeltek. Nem angolul volt, hanem
feszülten, ha nem bánod, és borzasztó volt. Nagyon sok modern viccet is ejtett
a királyi családról és a parlamenti képviselőkről. Hányinger volt, és ezt soha
nem bocsátottam meg neki.
Riporter : Mi a helyzet
Gilberttel és Sullivannel?
RB : Szeretem. És ez
az, amit nagyon jól csinálnak itt, mert Stuart Maunder [az ausztrál opera volt
ügyvezető producere] készített néhány szépet, és én vezényeltem itt a Mikado-t,
az Iolanthe-t és a Trial by Jury-t, és szeretem őket. Nagyon szórakoztatóak, a
zene pedig nagyon elegáns. Lehet, hogy származékos – Aubertől és Offenbachtól
csípte meg, és tudod kitől –, de csodálatosan csípte. Végül is a legtöbb
zeneszerző csíp egy kicsit, nem igaz – még Lloyd Webber is.
Kérdező : Ön a musicalek
rajongója?
RB : Szeretem a
musicaleket, különösen a régieket. Láttam az első musicaleket, amik itt
jelentek meg a háború után – Annie Get Your Gun és Oklahoma –, és elbűvöltek
tőlük. Szerintem a régebbi musicalek jobbak, mint az újak. Bár tetszett a
Fantom [az Opera]; Láttam, hogy hat Georgia, Times New Roman, Times; és nagyon
élvezem. Ha a '30-as és '40-es évek zenei újraélesztését csinálják, én mindig
megyek. Az az érzésem, hogy az elkövetkező évszázadokban a Kiss Me Kate és a My
Fair Lady és ehhez hasonló darabok lehetnek emlékezetesek ebből a századból,
szemben néhány modern operával.
Kérdező : Térjünk vissza
a Sutherland/Williamson-szezonhoz – ez volt az opera szempontjából fordulópont
ebben az országban.
RB : Csodálatos idő
volt. Amikor a Melba/Williamson cég megalakult [Sir Frank Williamson] ezt
mondta: „Úgy kezdtem a pályafutásomat. És szeretném befejezni a
Sutherland/Williamson szezonnal”. Azt akarta, hogy Bohème-mel, Butterfly-vel és
Toscával jöjjünk – a biztos eladókkal –, de mi azt mondtuk: „Nem, mi nem ezt
csináljuk”. És hosszan beszélgettünk és vitatkoztunk, és végül megadta magát,
ami szerintem nagyon nemes volt tőle. Kedves öregember volt, igazán csodálatos.
Elhozott
minket Ausztráliába, és 14 hétig léptünk fel, hetente nyolc fellépéssel. Hét új
produkciót és olyan csodálatos énekeseket hoztunk, mint Pavarotti, John
Alexander és Elizabeth Harwood, és ó, mennyi közülük, és volt néhány fiatal
ausztrál is. Robert Allman akkoriban a társaság tagja volt, még '65-ben.
Csodálatos idő volt, és tudod, nem voltak szakszervezetek a környéken.
Éjjel-nappal próbáltunk, gyakran éjfélig próbáltunk. Soha senki nem
panaszkodott. Mindenki szerette és meg akarta csinálni. A fő énekesek
alultanulták egymást, szükség esetén kis szerepeket énekeltek, és ez egy
fantasztikus lehetőség volt. Nem hiszem, hogy ez valaha megismétlődhet, mert
soha senki nem engedheti meg magának, hogy ilyesmit felöltsön többé. Nagyszerű,
nagyszerű élmény volt.
Riporter : Mesélj nekünk a
fiatal Pavarottiról…
RB : Pavarotti
fiatalként teljesen csodálatos volt, és a hang Isten ajándéka volt. Elképesztő
képessége volt, hogy reagáljon a nyilvánossággal. Mintha mindenkinek
külön-külön énekelt volna. Egyáltalán nem tudott zenét olvasni, és hosszú
pályafutása során soha nem is tudott. Ami sajnálatos dolog volt, mert nagyon
idegessé tette. Emlékszem rá [és] Joanra, különösen amikor Puritanit énekelt
vele – ami nagyon csúnya szerep a tenoroknak, nagyon-nagyon magas. Fekete-kék
karral jött le a színpadról, mert a férfi annyira megrémült, hogy rajta lógott.
De ez nagyon jó hang volt.
Riporter : Új generációk
jönnek, de igazából semmi sem helyettesíti, mert minden hang más, minden ember
más.
RB : És minden megváltozik. Tudod, emlékszem, hogy Tebaldisszal és Simionatóval dolgoztam... Régen jöttek a próbákra, [és] azt hinnéd, hogy kiléptek a Diorból, vagy ilyesmi. Mindig öltöztek, és úgy mentek ki a színpad ajtaján, mint egy nagyon elbűvölő díva. Manapság úgy mennek ki-be a színpad ajtaján, mintha a padlót súrolnák, vagy ilyesmi.
Riporter : Ez egy másik
kor.
RB : Ez egy nagyon
más kor. Nehéz megszokni néhány Georgia, Times New Roman, Times;.
Kérdező : Kicsit szarka
vagy – mindent begyűjt –, de az ösztöndíjat is, amiben elnyerte magát, és az
operákat is, amiket sikerült feltárnia… ez detektívmunka.
RB : Minden a
gyűjtésből jött ki. Fiatal koromban Londonban körbejártam a város minden ócska
boltját. Elmentem Párizsba és Brüsszelbe, és megvettem minden operapartitúrát,
ami a kezembe került. Szóval tele van velük a házam, szegény feleségem nagy
undorára. Mindig zongoráztam a kottákat, vagy olvastam az ágyban, és így sok
zenét felfedeztem, majd miután felfedeztem, előadni szerettem volna őket.
Kérdező : Nagyon sok
felvételt készítettél. Mitől különlegesek az élő előadásoktól?
RB : Imádok
felvételt készíteni. Nem tudom miért, de igen. A felvételeknél pedig az a
lényeg, hogy megpróbáljuk életre kelteni őket, és leugorjunk a lemezről.
Csodálatos, ha fel tud venni olyan darabokat, amiket a színházban csinált. Ha
még nem, akkor sok fantáziát kell használnia, és életre kell kelteni őket, és
rengeteg felvétel létezik. Némelyikük csodálatos, de sokuk halálosan unalmas,
és ha unalmas, akkor nem jó.
Kérdező : [Mindent
rögzítettek?
RB : A mélypont
leesett a lemeziparból, egy pontig. Amikor az 50-es, 60-as, 70-es és 80-as
években dolgoztunk, nagyon sokat fizettek azért, hogy zenét rögzítsünk [és]
magasak voltak a jogdíjaink. Manapság alig kapnak fizetést az énekesek, hogy
felvételeket készítsenek. Felvételeket szeretnének készíteni, de az idő felét
maguknak kell fizetniük. Az emberek pedig letöltik ezt a zenét, és nem fizetnek
érte. Egy pontig tönkretette a felvételi üzletet. Szerencsések vagyunk, hogy
valakinek, mint Maria [Vandamme], a Melba Recordsnál van bátorsága ismeretlen
műveket csinálni, mert sok cég nem fog.
Kérdező : Meséljen nekünk
a Melba Recordings-szal és a Richard Bonynge Edition-nel való kapcsolatáról,
amely úgy hangzik, mintha határtalan lenne, így mindent újra felvehet.
RB : Azt hiszem,
folytathatnám örökké, de nem valószínű.
Kérdező : A karmesterek
igen.
RB : Némelyik túl
hosszú! Addig megyek, amíg az egészségem jó és ameddig csak lehet. És
mindaddig, amíg Maria megengedi, hogy néhány érdekes dolgot csináljak. Nagyon
kedves volt hozzám, és szeretek Mariával dolgozni, mert fantasztikus fülpárja
van – ahogy gyakran mondtam –, és nem enged el semmi hanyagságot. Állandóan
felhúz minket: azt mondja, hogy ez lapos, ez pedig túl lassú, és ez az. Ő
csodálatos!
Kérdező : 80 évesre
készülsz, de a karmesterek az életkorral csak fejlődhetnek. Ez valami köze az
izomszerkezethez, vagy csak a továbblépési akarat?
RB : Willnek
határozottan köze van hozzá. A fejedben kell lennie, hogy mit akarsz csinálni,
és tudnod kell, mit akarsz csinálni. Szerintem elég jó fizikai formában kell
lenned, mert tudod, hogy három órát vagy tovább állsz ott. De ami engem illet,
ez az ösztön. Követem az ösztöneimet, és nekem bevált.
Kérdező : Amikor Joan
nyugdíjba vonult, gondoltál arra, hogy visszavonul?
RB : Nem, soha nem
gondoltam rá. Azt hiszem, sokan azt hitték, nyugdíjba vonulok, amikor ő
nyugdíjba vonul, de csalódást kellett okoznom nekik.
Kérdező : Mennyi időt
tölt otthon?
RB : Nem elég! Nagyon
szeretnék több időt otthon tölteni, mert annyi mindent szeretek ott csinálni.
Van egy nagy porcelángyűjteményem, meg festmények és dedikált zenék, és
szeretnék vele időt tölteni, katalogizálni. A nyomtatott zenéről nem is
beszélve – a szekrények zsúfolásig tele cuccokkal, félidőben elfelejtem, amim
van. Dedikált levelek. Én 60 éve gyűjtök, szóval gyűjtögetsz.
Kérdező : Mindkettőtöknek
volt a legcsodálatosabb, legteljesebb és legnagyszerűbb élete. Ez az egyik
olyan nagyszerű zenei együttműködés. Nem gondolhatsz egyikőtökre anélkül, hogy
a másikra ne gondolj.
RB : Az emberek azt
mondják nekem, hogyan viselkedhetsz most, amikor nincs fent? És azt mondom:
„Nos, csak a jelenben kell gondolnom az énekesekre, akikkel együtt dolgozom, és
meg kell tennem velük a legjobbat, amit tudok”. Nem hiszek az
összehasonlításban. Minden énekesben meg kell találni a jó dolgokat, és a
legtöbbjükben van valami, amit ki lehet hozni belőlük.
Kérdező : Az opera még
mindig olyan művészeti forma, amellyel számolni kell, figyelembe kell venni,
meg kell becsülni?
RB : Ó, nem hiszem,
hogy az opera elmúlik. Az Opera nem halt meg. Bárcsak az emberek egy kicsit
hagyományosabbak lennének ebben. Nem szeretem ezt az operával való
kísérletezést, mert azokra az emberekre gondolok, akik például elmentek itt
Toscát hallgatni, nem látták a Toscát, lehet, hogy hallották a Toscát, de nem
látták. És egyik sem volt megfelelő helyekkel, és ez egy rossz alkalomból
készült. Mindenki koszosnak és borzalmasnak tűnt. Miért? Nem tudom elképzelni
semmi okot, hogy ezt tegyem.
Luther még hagyján, de Kálvin még az orgonákat is kidobatta a templomokból, mert utálta a zenét. Bonynge-al kapcsolatban igazad van, első hozzászólásomban finoman én is a 94 évére utaltam. Ahogyan öregszik az ember, és kezd kimenni az életből, hajlamos azt érezni, hogy vele együtt pusztul a világ is. És ebben némileg igaza is van, hiszen minden ember egy világ, és az ember halálával egy világ is elpusztul. Szóval egy ilyen érzésen mindenki átesik, ebből az érzésből fakad az "o tempora, o mores" is, ahogyan az ember a saját elerőtlenedését, szétesését rávetíti az őt körülvevő világra. Ha ez tudatosul az emberben, akkor harcolhat az érzés ellen, több-kevesebb sikerrel. Vannak bölcs emberek, akik mosolyogva és sztoikus nyugalommal élik meg az elmúlást, persze, hogy mi zajlik le közben bennük, azt nem tudhatjuk. És vannak, akik megkeserednek, jajgatnak és átkozódnak, aztán vannak olyanok is, akiket valamiféle megnyugvással tölthet el az a tudat, hogy bár meghalnak, de nem veszítenek sokat, hiszen a világ is már haldoklik körülöttük, és egy olyan világ készül, amelyben élni már nem érdemes. A világban nagyon sok jó, és nagyon sok rossz dolog van, így az élethelyzetének megfelelő hivatkozást az ember mindig megtalálja. És persze a riporteren is sok múlik, hogy egy éppen rossz passzban levő alany esetében hogyan, és mit kérdez, tudja békés vizekre irányítani a beszélgetést, de tud provokatív is lenni. A világ már csak ilyen, és mi is ilyenek vagyunk: Janus-arcunk van, egyszerre vagyunk rosszak és jók, egyszerre zokogunk és kacagunk.
97 évesen bármi bármely napon megtörténhet...
Ez a fejtegetés legalább egy kisérlet az interjú elemzésére és n e m az én elemzésemre. Mindenki az én esetleges vagy valós tévedésemmel foglalkozik, jobb esetben Bonynge művészi munkásságával, utóbbit ugye felsőfokon magasztalva, fórumon és privátban. A lényeggel, azaz az interjúban foglalt számos szélsőséges, elfogult vagy inkább szánnivaló, olykor nevetséges kinyilatkoztatással, szimbolikus ökölrázással senki, csak te. Riszpekt! Lehetséges, hogy tévedtem karmesteri megítélésével kapcsolatban. Mondom, lehetséges. Én legalább elismerem, utána fogok nézni,, ha tudok. De mindazt, amit leírtam, azt az ő, Bonynge átkozódása, kérlelhetetlen intranzigenciája váltotta ki, amit indokolhat az életkora, de akkor mondja azt és ez a lényeg!! hogy bocsánat, 94 évesen én már csak ilyen vagyok, öreg, konzervatív, a világ változásaira érzéketlen. Ne várják, hogy elfogadjam a jelen operai világát ... (teszem hozzá én -ED) ami 70 éve kezdődött a Wagner-unokákkal Bayreuth-ban. Csak hát én, M. Bonynge nem is konyítok Wagnerhez, még kevésbé a Wagnerek gyökeresen új világot teremtő zenedrámai rendezéseihez és amilyen folyamatokat generáltak az egész operai világban.
Felöltöztetésre - kicsit beleugatva a vitába - egy példára emlékszem hirtelenjében, ami ha emlékeim nem csalnak, az ellenreformációhoz köthető: a római Santa Maria sopra Minervában annak szellemében tettek egy bronz ágyékkötőt Michelangelo Krisztus szobrára. (De amúgy az én ismereteim szerint is inkább a reformáció nevében voltak művészetellenes tevékenységek, pl. Nietzsche többek között ezért is utálta annyira Luthert).
A lenti vitához néhány megjegyzés:
Bonynge-interjú: Számomra tipikus példája az idős emberek közül azoknak, akik a mindig csodás múltban élnek, és a világ változásait már nem igazán értik. Nem látják, hogy az újabb nemzedéknek mik az igényei, hogyan látják a világot, szeretne konzerválni valamit, ami most már nem működhetne.
Én szakképzésben dolgozok, többször voltam velük operában. Voltam velük klasszikus, és modern rendezéseken, és összességében a modernt sokkal inkább értik, és még érdekelni is tudja őket, egyértelműen jobban tetszenek nekik, mint a klasszikus (az utóbbi évekből ez látványosan kijött a Bieito által rendezett Carmen, valamint a klasszikus Nádasdy-féle Bohémélet kapcsán: előbbit kivétel nélkül jobban szerették, pedig a maga nemében Nádasdy rendezése nagyon jó).
Az meg nekem nevetséges, hogy régebben ne a pénz és a "sztárrá válás" mozgatta volna az előadóművészeket. Ugyanúgy megvolt régen is, most is. Persze a világ más lett, összement, megtehetünk olyan dolgokat, amiket régen nem lehetett. Ha tehették volna, az előző századok énekesei is körbeturnézik a világot, csak akkor arra nem volt lehetőség.
Ugyanakkor Bonyngét nem bántom, természetes, kevés ember van, aki nem így öregszik (pl. Szinetár Miklós kivétel, nála látszik, hogy a mai napig is kíváncsi, meg akarja érteni a fiatalságot, szívesen is dolgozik velük, lélekben örökké fiatal maradt), illetve művészi kvalitásait sem vonom kétségbe.
off Jobb lenne, ha kicsit belenéznèl a művészettörtènetbe. Esetleg A tőkébe. Utóbbit csak azért említem, mert ha te sárral Engels-szel, Leninnel dobálózol, akkor muszáj emlékeztetnem, hogy ebben az országban mindenki, aki 50+, az tetszik-nem tetszik, Marx-Engels-Lenin tanait tanulta. Le lehet tagadni, de fölösleges. Nov. 7-én meg ápr. 4-én pedig az Internacionálét fújta. (Sok országban ma is éneklik, nem kommunisták.) Le lehet tagadni, de fölösleges. Und so weiter. Szóval csak hátrèbb az agarakkal, most is, máskor is, ha kérhetem. Kérhetem, de úgysem kapom.
Rögtön világos volt számomra, hogy Rudolf Bing könyve befolyásolt (esetleges ostoba újságírók véleményét most nem említeném), aki nem csak Bonynge-ról, de pl George Pretre-ről is óriási szakmai marhaságokat írt, melyeket az utókor és a felvételek sem igazolnak. Ő nem szerette őket, ő baja. Tévedett másokkal kapcsolatban is, nem számít. Az interjúban megfogalmazottak tökéletesen megfelelnek a valóságnak, magas életkorától függetlenül is.
Lehetséges. Fiatalabb kori olvasmànyaimból másképpen emlèkszem a házaspár erőviszonyaira. De még ha úgy is van, az a megfellebezhetetlen, intranzigens kinyilatkoztatás, ami tőle olvasható, akkor is "sok", még Karajantól is "sok/k" lenne. Erősebb kifejezésektől a Maestro korára való tekintettel tartózkodom.
Blomstedt éppen most betegedett meg. Bécsben vezényelt volna Missa Solemniseket, Fischer Ádám vezényel helyette.
Ezt meg hol olvastad az ellenreformáció művészi stílusáról? Engelsnél, vagy Leninnél? Esetleg ha megjelölnéd a forrást, akkor szívesen elolvasnám. A bel cantó fejtegetésedet pedig címezd Zétának, ő próbált meg emlékeztetni téged erre az aspektusra, fátyolosan. A szegény fórumozó kitételeddel abszolút egyetértek.
Amit Bonynge--ról írtál, az egyszerűen kapitális ostobaság. Zéta már előttem leírta miért, csatlakozom hozzá. Belcantóban kevés jobb volt nála, ha volt egyáltalán.
Nem ildomos? Nem gondolod, hogy inkàbb Bonynge kinyilatkoztatàsai, kirohanàsai nem ildomosak? Persze egyszerűbb -wie gewöhnlich- engem, szerèny fòrumozòt ekèzni, mert nonkonform (?) dolgokat ìrtam. Nanà, ha fàtyolos hangon emlèkeznèk meg a Mester ès Margarita Dame Joan gyönyörű bel canto felvèteleiről, az màs lenne! De ha egyszer ez az ìràs került -ppp- jòvoltàbòl a topikba, akkor erre reagàlok.
A szakmában Bonynge rendkívüli elismertségnek örvend. Azt a zenekari hangzást, amit ma a legnagyobb bel canto dirigensek tudnak létrehozni, elsőnek Bonynge "keverte ki", számos forrás (és néhány hangfelvétel) igazolja, hogy Ő csinált nagy énekesnőt a feleségéből. Ezen az sem változtat, hogy a sztárszoprán oldalán Ő is remek előadásokhoz jutott.
Hát én ennél érdemibb hozzászólást sajnos nem tudok írni. Természetesen nem értek mindenben egyet az interjúval, első hozzászólásomban finoman utaltam is erre. A te hozzászólásodhoz viszont érdemben nagyon-nagyon nehéz hozzászólni, annyira szubjektív és személyeskedő - más, és erősebb jelzőt nem kívánok most használni. Ám legyen, itt egy érdemi hozzászólás is:
És persze milyen fantasztikus barokk és klasszikus bemutatók voltak és vannak a Garsington Operaházban, pl. Handel Agrippina. Azok a csodálatos díszletek, és eredeti színpadtechnika, gépészet. Még, hogy ne lett volna abban az időben normális színház, koncepció, rendezés, ki állíthat ilyet?
Költői soraid élvezetesek. Érdemi hozzászólàst, ha kérhetnék. Nem nekem àrt "ez az ember", hanem azoknak, akikről, amiket kinyilatkoztat. Valamint valótlanságokat.
Nekem nagyon tetszett az Ariadne a Garsington Operától, ami az operavision-ön éppen látható. A két női főszereplő (Natalya Romaniw/Ariadne és Jennifer France/Zerbinetta) kiemelkedőt alakítanak.
Üdítően átértelemezés- és rendezői terror-mentes. Három éven belül ez már a második R. Strauss (Rózsalovag volt korábban) előadásuk, ami megfogott. (Le is mentem ezeket, beteszem a spájzba, ínséges időkre.)
A Garsington jelenség táplálja bennem a reményt, hogy talán nincs minden veszve. Aztán persze tudom, hogy nincs visszaút (de előre sem, csak lefelé), ahogy Bonynge mondja.
Mindenki valakinek a hátára kapaszkodik: a kortársak, apa-anya, és a múltba vesző végtelen generációk hátára, mert csak a botor az, aki billegő létrára állva, vagy saját haját ráncigálva célozza meg a csillagokat. Mindnyájan biodíszletek lennénk a Teremtő tenyerében? Istenem, mit ártott neked ez az ember?
Bonynge maestro mindig is Mrs. Sutherland volt. Erről lehet vitát nyitni, de fölösleges. Sosem derül ki, mire vitte volna karmesterként, ha nem a neje hátán lovagol be az operaházakba, lemezstúdiókba és akit egyes hírek szerint bizonyos tekintetben felesége biodíszletként használt. De még ha nagy karmester lenne is, az ő véleménye csak egy a sok közül, egy 94 éves karmesteré, akitől nem várható bármilyen, ettől eltérő vélemény. Mindig, minden karmester a produkció közép-, fény- és csúcspontja akar lenni az előadásnak, a produkciónak. Az olyan színvonalú is, mint ő (volt). Az interjú hemzseg a csúsztatásoktól, nem véleményt mond: ítéletet hirdet, kinyilatkoztat. Nyilván nem a rendezők miatt nem akar ma már (annyit?) vezényelni, hanem kora miatt és talán a keresettsége is csappant azért valamelyest. Természetes, hogy verseket nem írunk át (ő ezt nem említi), képzőművészeti alkotásokat nem festünk át, nem öltöztetünk fel, nem takarunk ki, bár volt ezekre -sajnos- példa vö. ellenreformáció, fasizmus, bolsevizmus.. Az előadóművészet gyökeresen eltérő, hajlékony, formálható állatfajta. A Mona Lisa vagy a Dávid ma ugyanolyan, mint amikor megalkották őket. 18.-19.szd. színpadi alkotásokat úgy előadni, ahogyan születésükkor előadták: képtelen anakronizmus. Akkor aztán nem csak mobiltelefon nem volt, hanem villanyvilágítás sem és sok más egyéb sem. Egyáltalán: rendezés, mint olyan, szintén és úgyszólván nem volt. Ki tudja vagy inkább ki meri megmondani, hol a határ, ameddig el lehet menni a "modern" rendezésben?! Bonynge? Muhaha! Akinek a neje, akinek a hátán karriert csinált, nem éppen nagy játékkultúrájáról, sokkal inkább makulátlan, gyönyörű hangjáról volt világhíres. Én is az ő koloratúráin nőttem fel, ahogyan pl. mezzó fachban Horne-én (rádióban). Csak pár sziporka tőle: A "modern rendezőket" egyetemlegesen "analfabétáknak" titulálni, akik "semmit sem tudnak a hangokról, semmit sem értenek az énekléshez": több, mint nevetséges: szánalmas: egy öreg csávó közepes karmester ömlengése olyasmiről, amihez nem ért, amihez nem ér fel. "A világ megváltozott, mindenki siet valahová. " Na, ebben igaza van .. de akkor miért, min csodálkozik? "A mikrofonok, a lemezkiadók és a televízió rossz szolgálatot tettek az akadémiai hangoknak." Aha. Vissza a telefonhírmondóhoz, abcúg tévé! De akkor hogyan fogok pl. MET-stream-et nézni? "A világ nem művelt, zeneileg pedig még kevésbé." Ő csak tudja, korunk (egyik) kicsiny zenei Savonarolája. Szerencsére megvan a modell(je): Kuba, ahol "nem szerződéssel ugrálnak egyik színházból a másikba,.. " naná, hogy nem, talán ki sem tehetik a lábukat az országból. Másik vonzó modellje: "Nézze meg a balettet Oroszországban:..." Bravó! "Az énekesek általános kulturális szintje is drámaian lecsökkent: a körülöttük lévő információbőség mellett semmit sem tudnak, semmit sem olvasnak, semmi sem érdekli őket" Ő csak tudja ... És egy utolsó: "Száz évvel ezelőtt mindenhol, minden városban volt opera, aztán bemutatták a rádióban, a televízióban, és milliók érdeklődtek iránta. Ma már nem ez a helyzet:.." Nem igaz! Nem volt "mindenhol, minden városban" opera és az opera (és a balett) köszöni szépen, jól van ma is, milliók érdeklődnek iránta és jól lesz holnap is, jobban, mint sokszor a korábbiakban. Jó vagy rossz, "modern" (?) vagy "hagyománytisztelő" (?) rendezések mellett vagy akár ellenére.
Amiről én utoljára hallottam, az 2005-ben volt Buenos Airesben, ahol egy argentin barátom véleménye szerint gyönyörű Lombardokat vezényelt. Ez már majdnem húsz éve volt. Pár éve itt volt a Marton énekverseny zsürijében, kifejezetten jó fizikai formában 90 körül is.
Egy kölök Blomstedthez képest - bár utóbbi tudtommal már nem vezényel operát - igaz, sosem volt rá jellemző.
Hoppá! Bonynge még mindig vezényel ezt-azt? Ritkán még operát is? Szent Isten! szeptemberben lesz 94 éves. :)
Gála – 350 éves a Párizsi Opera (2019) - a YouTube oldaláról
Közreműködnek:
Sonya
Yoncheva
(szoprán), Bryan Hymel (tenor), Ludovic Tézier (bariton),
Danseurs Étoiles du Ballet de l’ Opera National
de Paris
Orchestre de l’ Opera National de Paris
Karmester:
Philippe Jordan
A gálaműsorban
az alábbi operákból és táncművekből kerülnek előadásra részletek/jelenetek:
Berlioz: Faust elkárhozása - nyitány
Bizet: A gyöngyhalászok
Massenet: Heródiás
Chopin: A kaméliás hölgy (tánc)
Massenet: Werther
Bizet: Carmen
Massenet: Manon
Mozart: Le Parc (tánc)
Verdi: Traviata
Chopin: A kaméliás hölgy (tánc)
Verdi: Don Carlos
Lecocq: Les Cent Vierges
Gounod: Faust
30 éves a
Bastille Opera:
Prokofjev: Hamupipőke (balett)
(2:47:36) - ARTE TV
Még egy kritika a brnoi Rusalkárol
Olvassátok el a brnoi Rusalka kritikáját.
A rendezo David RADOK, Biztos, hogy nem mese lesz, mert 15 év fölött lehet az előadást megtekinteni.
Még vannak szabad jegyek a brnoi Ruszalkára áprils-7, vasárnapra. A foszerepekben Jana-Šrejma Kačírková és a legjobb szlovák tenor Peter Berger lépnek fel.
Pappano ott van a top 10-ben.
Az állatvédők majd jól megtámadják. Fricka galambot tép széjjel, a II. fináléban pedig akasztott farkast lógatnak be...
Brüsszelben bő negyedszázada láttam egy Toscat.
A friss brüsszeli Walkür...
Én csakis ismert (modern) klasszikus darabra mennék el.
Tölteném én is, ha megint eljutnék a Nagy Almába. Onnan nézvést amúgy én is "távol-keleti turista" vagyok.
Egészségükre, ha meg nem kelnének el a jegyek, a távol-keleti turisták megtöltik a hatalmas nézőteret.
Nèzet-Sèguin küldetèsnak tekinti kortàrs amerikai szerzők darabjainak ős-vagy MET-bemutatàsàt ès ezek szerint meg tudja győzni Gelbet ès a Board of Directors-t az igazàròl. Meg nyilvàn bèrletrendszerbe illesztve. Èn màr több ilyesmit lattam, be is ìrtam itt ròluk ès jövőre is -remèlem- talàlok fogamra-fülemre valòt.