9550 WiseGentleman 2012-06-26 21:04:55
Igazából a MET-hez hasonlóan Operaházunk is megfontolhatná egy internetes adatbázis létrehozását ahol az előadások szereposztásai között böngészhetnénk (eddig ugyebár csupán a premierek és az új betanulások kereshetők vissza a színházi adattárban).

9549 WiseGentleman 2012-06-26 21:03:38
Kedves IVA és Virius, köszi a kiegészítéseket, utána kell néznem az évadkönyvekben, jómagam egyértelműen a Bartók-évforduló évadjában láttam Főiskolai-bérletben a három Bartókot, az előadás érdekessége az volt, hogy Judit szerepére visszajött Kasza Katalin (ha jól emlékszem, a premierszereposztásban Takács Klára és Mészöly Katalin volt - utóbbi Begányival). Az általam látott Mandarinról határozottan emlékszem a színfalként emelt hatalmas (több szintet átfogó) ablakra, valamint a Mandarin fejjel lefelé lelógatós (lámpazsinórról) jelenetére. Elképzelhető, hogy egy évadon belül ment a Harangozó- és a Seregi-féle koreográfia is? Egyébként Harangozó Mandarinját már a kétezres évek elején láttam, amikor szintén a "kockadíszletes" Kékszakállúval játszották...

9548 IVA 2012-06-26 03:39:01 [Válasz erre: 9547 virius 2012-06-24 16:59:34]
Köszönöm. Ezek szerint a Látomásokat láttam.

9547 virius 2012-06-24 16:59:34 [Válasz erre: 9546 IVA 2012-06-22 02:11:02]
Az igazság a kettő között vagyon, mert Fodor már valóban csinált 1984-ben egy Mandarint az Erkel Színházban, csak körébe kerített egy egész estés történést Látomások címmel. (Később 1993-ban az Operában ugyanezt csinálta meg a Carmina Buranával Mindhalálig tánc címen.) 1993 őszén volt a Makovecz-díszletes Bartók-premier, ebben Fodor már egy új verziót koreografált.

9546 IVA 2012-06-22 02:11:02 [Válasz erre: 9544 virius 2012-06-21 11:52:12]
Köszönöm az újabb pontosítást. Fodor Antal Mandarinjára emlékszem, abban alakította először a Leányt Hágai Katalin. (Később Harangozó Gyula koreográfiájában is.) Ám kételkedem abban, hogy a MÁO honlapján, Fodor Antal oldalán helyes lenne az az adat, amely szerint Fodor Mandarinját 1993-ban mutatták be. (A premieren ugyanis találkoztam valakivel, aki 1990-ben már nem élt.) Inkább 1986-87 tájékára tenném, egy Fodor Antal-est vagy egy magyar koreográfusok estjének utolsó darabjaként dereng, az Erkel Színházban.

9545 virius 2012-06-21 11:52:54 [Válasz erre: 9544 virius 2012-06-21 11:52:12]
Elnézést a helyesírási hibákért, de betűkettőzéskor a gép néha kihagy.

9544 virius 2012-06-21 11:52:12 [Válasz erre: 9543 IVA 2012-06-17 22:54:30]
Nos, Seregi első Mandarin-koreográfiája az 1970-es bemutatóra született. (Ekkor mutatták be először egyszerre új rendezésben a három művet az Operában!) A második változat volt az 1981-es, de lehet, hogy ez a Bartók-örökösök rosszallását válthatta ki, mert az 1981-es Mandarin elején Seregi még három plusz utcalányt is felléptetett. 1989-ben aztán lényegében visszatértünk az 1970-es verzióhoz: a díszletet egy az egyben újragyártoták, de a csavargók moderneb jelmezt kaptak, a Mandarin meg keletiesebet. Közben töbször ment Harangozó verziója, de volt Milloss Aurél-féle, később meg Fodor-féle Mandarin is.

9543 IVA 2012-06-17 22:54:30 [Válasz erre: 9540 WiseGentleman 2012-06-16 04:25:58]
Virius pontosítása nyomán úgy rémlik, Seregi Lászlónak az A csodálatos mandarin-koreográfiája, amelyben lámpazsinórra akasztották a Mandarint, az 1981-es felújítás előtt ment. Abban a Leányt Szumrák Vera és Pártay Lilla alakította felváltva, mígnem egy római vendégjátékon Bán (akkor még Schuszter) Teodóra ugrott be a szerepbe nagy sikerrel. 1981-ben, ahogy Virius mondja, néhány estén Harangozó Gyula verziója volt a 3. Bartók - amelyben emlékezetem szerint csak Pártay Lilla tanulta be a Leány szerepét -, később pedig Seregi egy új koreográfiát hozott, és bevallom, már nem emlékszem rá, hogy abban milyen módon akarták megnyuvasztani a Mandarint. Valójában csak a két Leány, Pongor Ildikó illetve Pártay Lilla jelmezére emlékszem belőle. (Az a jelmez azért is értékelendő volt, mert a fáma szerint Seregi azt találta ki, hogy a Leány meztelenre vetkőzzön, ám prímabalerináink nem vállalták az ötlet megvalósítását.) Az mindenesetre nagy élmény volt, hogy 1-2 éven belül A csodálatos mandarin három verziójában is láthattam Pártay Lillát - irigykedhetnek is rám, aki most szeretnének tobzódni ilyen Mandarin-élményekben.

9542 virius 2012-06-17 14:26:26 [Válasz erre: 9540 WiseGentleman 2012-06-16 04:25:58]
Nem egészen, mert 1981-ben a centenáriumon az első hat előadásban Harangozó Mandarinja ment az Erkelben, csk azután váltottak át Seregi koreográfiájára.

9541 eccerű 2012-06-16 17:44:39
Ehhez a Végh Sándor vonós4 versenyhez azért idekívánkozik még egy-két adalék. A főszervező-zsűrielnök igen bőkezűen kapott pénzt állam bácsitól a versenyre, sok-sok nulla volt az összeg végén - persze nem tudom, ebből mennyit használt fel, mindenesetre, amikor több zenekar az anyagi működőképesség szélén van, érdekes, hogy erre meg jut. A versenyre előzetesen 14 együttes jelentkezett, amiből aztán 6 jött el, így a tervek szerinti nyolcas létszám a második fordulóra értelmét vesztette. Ebből a hatból nem sikerült első és harmadik díjra érdemeset találni, viszont két másodikat igen, melyek közül az egyik, mit ad isten, családilag igen jó viszonyt ápol a nemrég lemondott államtitkárral. Kis magyar anzix 2012-ből.

9540 WiseGentleman 2012-06-16 04:25:58
Tisztelt Szerkesztőség, a három Bartók-művel kapcsolatos íráshoz hozzáfűzném, hogy a nyolcvanas évek elején felújított "Triptichon" esetében (ahol valóban Melis György és Begányi Ferenc énekelte a Kékszakállút, a díszletek még a kétezres évek elejéig megmaradtak) a Csodálatos mandarin is Seregi László (és nem Harangozó Gyula) koreográfiájával került színpadra (ennek legfőbb mozzanata a fejjel lefelé lámpazsinórra akasztott Mandarin volt).

9539 Cilike 2012-06-15 19:40:09 [Válasz erre: 9537 Franca 2012-06-14 21:41:54]
Hé, és a Villi, az semmi? Az holnap lesz, akit érdekel.

9538 Károly 2012-06-15 08:15:16 [Válasz erre: 9535 Vladiszlav 2012-06-14 10:52:07]
Úgy hírlik, hogy végre a " Nyisd ki a hetedik aaaaaajtóóóóóót " hangnyűvő frázis is átvitte a zenekart!

9537 Franca 2012-06-14 21:41:54
El sem akartam hinni, hogy egyetlen Puccini opera sem kerül bemutatásra a Nagyszínházban. Mindössze a Toscát játsszák, azt is az utcán, több részletben (nehogy túlságosan fárassza a nézőket), majd pedig egyben is. Szomorú, hogy mi lett a fesztiválból.

9536 Héterő 2012-06-14 12:14:51
A cikk melletti kép a múltat idézi, amikor még nemzetközi volt a fesztivál. A [url]http://operafesztival.hu/;Nyitóoldal[/url] más színű már, és a nemzetköziség eltűnt a névből.

9535 Vladiszlav 2012-06-14 10:52:07
A Miskolci kritika minden szava igaz, de Ppp valószínűleg csak a Bartókokat látta. A Bohéméletcastingot és az utcára kidobott Toscát látva a miskolci fesztivál erőteljes magas színvonalát azért én erősen kétségbevonnám! A 'komoly' produkciót Román Bartókjai jelentették, de a csodás Puccini operákból zsibvásárt csináltak!

9534 álmodó 2012-06-13 17:43:08
Jééé, de furi világoskékben a Momus... Nálam mindig tejeskávé színű, barátságos. :-)

9533 Károly 2012-06-13 15:27:06 [Válasz erre: 9531 IVA 2012-06-13 05:01:21]
Az énekesi pályának az a bizonyos szakasza, amikor meggondolandó, h énekeljen-e még az énekes, vagy jobban tenné ha nem, és ha mégis, miket, nos ebben nagy felelőssége van magának az énekesnek és az igazgatójának is. Miért, ha jól szól a vocéja, a hangjához és az alkatához passzoló szerepekben mért ne énekelhetne továbbra is?De ha n em megy,/nem/ hallhatóan elfogyott a hang, nagymama, nagypapa külalakkal kínos Carment, Don Giovannit, Zerlinát alakítani!

9532 szálkák 2012-06-13 09:32:10 [Válasz erre: 9531 IVA 2012-06-13 05:01:21]
Itt lehet a kulcs: Pénz van benne. Normális esetben a szőlőt csak addig préselik, míg egészséges must nyerhető, a kapzsi viszont felönti még vízzel a törkölyt,s újra kipréseli. Nevetségessé akkor válik, ha ezt a csigert borszakértőknek tálalja, elvárva, hogy csettintsenek hozzá, mintha igazi bort innának.

9531 IVA 2012-06-13 05:01:21 [Válasz erre: 9493 eric 2012-05-22 00:17:27]
Póka Eszter csodálatosan oldott meg részleteket Amneris szerepében, csodálatos Amneris lehetett volna, és nagyszerű énekese az Operaháznak. Elsősorban rajta múlt, hogy nem így történt. Mások tekintetében Eccerű válaszával értek egyet. Azért akaródzott most, némi késéssel válaszolnom erre a bejegyzésre, mert éppen tegnap volt 37 éve annak, hogy láttam az Erkel Színházban egy számomra emlékezetes Toscát, amelyben egy bolgár vendégművésznő, [url]http://www.youtube.com/watch?v=UJxkpuRpgoE;Julia Wiener[/url] énekelte a címszerepet. Korábban egy kislemezről hallottam tőle részleteket az Aidából, ezért akartam megnézni a Toscában. Szépen is énekelt-játszott, és rendkívül szép nő is volt –akkor 46 évesen. Egy korabeli kritikus úgy véleményezte, hogy a pályának abban a szakaszában van, amikor korábbi csodálói még belehallják, belelátják fénykorának pompáját, idegen közönség azonban nem. Nos, olyan művészeknek, akik már évekkel, évtizedekkel ezelőtt el is hagyták a pályát, egy elképzelt koncerten csak a közönség töredékében akadnának régi híveik, és nekik is csalódniuk kellene. Ami Nyugaton dívik, nem feltétlenül üdvös, viszont nyilván pénz van benne. Szerintem a rockzenészek is elsősorban a bevétel kedvéért állnak össze jubileumi koncertekre, bár a műfaj sajátosságai jobban elviselik az idő rombolásának és a gyakorlás elmaradásának nyomait, mint az operaéneklés esetében.

9530 Cilike 2012-06-12 22:30:20
Szerintem pedig ez mentalitás kérdése. Van, aki nem akarja észrevenni, hogy már nem megy az éneklés, van, akinek van önkontrollja.

9529 Spangel Péter 2012-06-12 14:59:34 [Válasz erre: 9523 álmodó 2012-06-09 21:26:10]
Még mindig énekelhetne...
Még mindig énekelhetne...
9528 álmodó 2012-06-11 23:20:23 [Válasz erre: 9527 eccerű 2012-06-11 21:22:25]
..és vissza kellett jönni, igen.
..és vissza kellett jönni, igen.
9527 eccerű 2012-06-11 21:22:25 [Válasz erre: 9526 Cilike 2012-06-11 12:49:07]
"Tetszett, hogy van valaki, akiben méltóság van, intelligencia, nem tíz körömmel kapaszkodás a múltba." Csak ehhez neki el kellett innen mennie, még ha nem is örökre.

9526 Cilike 2012-06-11 12:49:07
Tetszett, hogy van valaki, akiben méltóság van, intelligencia, nem tíz körömmel kapaszkodás a múltba. Érdekes volt.

9525 Momo 2012-06-09 22:08:47 [Válasz erre: 9523 álmodó 2012-06-09 21:26:10]
Én is érdeklődéssel olvastam. :-)
Én is érdeklődéssel olvastam. :-)
9523 álmodó 2012-06-09 21:26:10
Kedves Zéta Nagyon tetszett az interjú Gáti Istvánnal, gratulálok és köszönet.

9522 tiramisu 2012-06-05 21:28:26
Kedves Zéta! Köszönöm a mai csemegét!
Kedves Zéta! Köszönöm a mai csemegét!
9521 Megén 2012-06-05 20:31:51 [Válasz erre: 9520 daunerni 2012-06-01 10:36:53]
Köszi, hogy írtad, mert ma idáig én sem jutottam be. Érdekességként a párom laptopja velem szemben több ízben is délután.........., így legalább felolvasta zéta írását a Tannhauserről. Vasárnap mi is ott voltunk, örültem, hogy írt róla.

9520 daunerni 2012-06-01 10:36:53
Ha valahol még mindig rendetlenkedik, próbáljátok ki "www" nélkül - momus.hu

9519 Heiner Lajos 2012-06-01 07:04:19 [Válasz erre: 9518 daunerni 2012-05-31 23:20:15]
Robert Ludlum: A Párizs opció Remélem, átmegy, elég ritkán netezek 10300 méter tengerszint feletti mgasságban.

9518 daunerni 2012-05-31 23:20:15 [Válasz erre: 9517 macskás 2012-05-31 21:57:14]
Persze, az most és itt nem dezoxiribonukleinsav, hanem domain name service. :-)

9517 macskás 2012-05-31 21:57:14 [Válasz erre: 9515 daunerni 2012-05-31 19:50:06]
Csak nem angolul van az a DNS? :))) BOCCCCCCCCCCCCCCCS!:))

9516 Heiner Lajos 2012-05-31 21:52:41 [Válasz erre: 9515 daunerni 2012-05-31 19:50:06]
Forduljatok Robert Ludlumhoz!
Forduljatok Robert Ludlumhoz!
9515 daunerni 2012-05-31 19:50:06
Szerintem el sem tudjátok képzelni azt az állandó telefonálást, könyörgést, hisztit és egyebeket, amiket produkáltunk a szolgáltatóval. Pedig a szolgáltató nagyon rendes gyerek, és ő is mindent, de tényleg mindent megtett, hogy dolgaink működjenek. Úgy tudom már csak szórványos DNS-problémák maradtak. Én kb. tegnap estétől tudom rendeltetésszerűen használni a Momus-t.

9514 álmodó 2012-05-31 12:17:55
Még mindig kedve szerint jön be nálam a Momus.... Ez lassan egy hete így van. nem kellene idővel átkeresztelni a műveletet karbantartásról mondjuk "sz...antartásra"? -Uff, szólottam. (Bocs)

9513 violentino 2012-05-30 20:33:09 [Válasz erre: 9509 zalbarna 2012-05-30 18:55:22]
Köszönöm a választ!Nekem is ugyanezt csinálta!:(

9512 violentino 2012-05-30 20:32:35 [Válasz erre: 9510 tiramisu 2012-05-30 19:08:55]
Na,akkor megnyugodtam,hogy nem a számítógépem rossz. Köszönöm a választ!:)

9511 Cilike 2012-05-30 19:44:42
Csomószor nem tudok belépni. Helppp! Javiccsátok meg!

9510 tiramisu 2012-05-30 19:08:55 [Válasz erre: 9508 violentino 2012-05-30 18:04:02]
Tegnap sem...., ma délelőtt sem.
Tegnap sem...., ma délelőtt sem.
9509 zalbarna 2012-05-30 18:55:22 [Válasz erre: 9508 violentino 2012-05-30 18:04:02]
Már majd egy hete, nemcsak ma.... Egyszer igen, egyszer nem...

9508 violentino 2012-05-30 18:04:02
Másoknak sem működött ma a momus ?
Másoknak sem működött ma a momus ?
9507 johanna 2012-05-28 10:19:09 [Válasz erre: 9506 joska141 2012-05-28 06:04:33]
Köszönjük, javítottuk!
Köszönjük, javítottuk!
9506 joska141 2012-05-28 06:04:33
A Momus mai oldaláról: "Műsorajánló Mai ajánlat: 19:00 : Budapest Fészek Művészklub A Három Magyar Tenor és a Három Magyar Díva" A Fészek Művészklub honlapján: "Értesítjük kedves vendégeinket, hogy A három magyar tenor és a három magyar díva koncertjét május 28-áról JÚNIUS 15-ÉRE halasztjuk!"

9505 Heiner Lajos 2012-05-27 22:14:54
Nehezményezem a Momus mai Műsorajánlójában a burkolt rasszizmust! A Haydn Hob. XV:25 No 39 helyesen "Roma" vagy "Endogén pigmentált" trió. Jut eszembe a klasszikus vicc: - Főúr, van cigánypecsenye? - Igen, de akkor nem lesz zene!

9502 eccerű 2012-05-22 23:25:14 [Válasz erre: 9493 eric 2012-05-22 00:17:27]
Arra nem gondolsz, hogy a felsoroltak már nem akarnak kiállni, évek óta nem gyakorolnak, elment a hangjuk?

9501 törpekirály 2012-05-22 08:15:52
Hevesi Sándor-díjat 1998-ban Ascher Tamás, Bozsik Yvette és Lakos Anna, 1999-ben Lengyel György, Szabó György és Zsámbéki Gábor, 2000-ben Antal Csaba, Marton László és Szilágyi Mária, 2001-ben Eszenyi Enikő, Nagy András és Szilágyi Dezső, 2002-ben Bába Krisztina, Gombár Judit és Szűcs Miklós, 2003-ban Huszti Péter, Oszvald Marika és Novák Ferenc vehetett át. 2004-ben Gregor József, Kiss János és Novák János, 2005-ben Fábri Péter, Markó Iván és Pintér Béla, 2006-ban Békés Pál, Horváth Csaba és Schilling Árpád, 2007-ben Kovalik Balázs, Lénárt András és Upor László, 2008-ban Meczner János, Csanádi Judit és Gáspár Máté, 2009-ben Radnóti Zsuzsa, Váradi Katalin és Goldschmied József, 2010-ben Alföldi Róbert, Bérczes László és Ladányi Andrea, 2011-ben pedig Bagossy Levente, Lengyel Anna és Tompa Gábor részesült az