Téma ismertetése: koncertek, előadások, események, élmények
Én voltam, a lányomnak gondoltam a jegyet. De annyiért???
T. Nyikolajeva Bp-en Beethoven összes szonátáját is eljátszotta (már nem fiatalon) sorozatban, amit a Bartók rádió most ismétel. Eddig három adás ment le, a mediaklikk-en visszahallgatható. Sosztakovics komplett Op.87-ét nekem sikerült vele külföldön igen olcsón beszerezni - az 1987-es Melodia fölvétel, angol kiadásban (Regis)... Életem egyik kiemelkedő lemezélménye is hozzá kapcsolódik: 1972-ben fillérekért a Szu-ban vettem meg Prokofjev 8.szonátáját (primitív papír tasakban), ami talán a legnépszerűbb és ismertebb, a legnagyobbakkal (pl.Sz.Richter, E.Gilelsz) is van fölvétele, de Nyikolajeva érzelemgazdag (igenis az, pedig igazi Prokofjev!) fölvételét azóta sem sikerült pótolni CD-n.
E pillanatban (ùtközben) is làtok 2 db. szabad eladò helyet a zsöllyèben. Persze elèg kèső van màr ès nem tudom odaèrnèl-e.
Bekapcsolod a pc-t, azután itt a link. Jelenleg 1 db jegy van, 29.900 Ft
Hol figyeljem?
Figyeld a netet, dèlelőtt pl. làttam 1 db. fszt. pàholyjegyet, màr elkelt. Ùgy làtszik, ha valami felszabadul, felteszik.
Nincs felesleges jegye valakinek mára a Müpa-beli koncertre?
Azt bizony bánhatod-bánhatjuk.. Egy kis gyógyír a nagy bánatra.
Barber volt nekem a sötét ló, de felvételről (YT, Horovitz) tetszett! Sajnos a Sosztakovics op. 34-et nem ismerem, azt pedig máig bánom, amiért nem mentem el jó 30 (?) éve Tatjana Nyikolajeva estjére a Zeneakadémia kistermébe.
Wang 1/1 ugyanezzel a műsorral turnèzik a következő hàrom hèten szana ès szèt Euròpàban. Sőt Pest előtt is kétszer ugyanezt a koncertet játszotta. Csak a Chopineket ismerem.
Nagyon jó műsor lesz, ezek a Sosztakovics preludiumok és fugák a kedvenceim, kár, hogy nem hangzik el az egész sorozat, és az még jobb lenne, ha egyszer párhuzamosan menne a Wohltemperiertes Klavier-ral. Mindenesetre pazar koncert lesz, a szünet utáni Chopin balladákkal. Már alig várom. :)
Ma este telt ház lesz, magam is jövök! Eredetileg Scarlatti, Beethoven és Sosztakovics lett volna, ez módosult a Momuson is látható ajánlóban, ugyanakkor a művésznő most egy másik műsorral turnézik: http://yujawang.com/calendar/
Kedves perempe, köszönöm, hogy kiírta a zenekar teljes nevét, megkönnyítette a dolgomat. Tudja, nekem nincs a fejemben a pesti program és a teljes magyar zenei paletta. Időnként az az egyik napi rejtvény számomra, hogy rájöjjek, kiről is ír koncertbeszámolót.
A tegnapi Nemzeti Filharmonikusok koncertről el kellett jönnöm korábban (21:59), az is 22:10 körül érhetett véget.
Tegnap a CB Mahler 5. 22:11-kor (!!!) ért véget, magyar szinthez képest jó volt. Láttam áprilisban a müncheniek vendégjátékát Bécsben, ott rövidebb Sibelius -Tapiola- volt előtte, nem a Beethoven Hegedűverseny, nem adott elő Mácsai Pál verset 10 percig a szimfónia előtt.
Otthon hallottam, hogy "van olyan, hogy ,vegyes libakolbàsz'." Az mi? "Hàt van benne 1 liba, 1 lò."
Lehet, hogy paci?
A hülyének is megéri ..... milyen kolbász volt különben?
A szegedi borfesztiválon egy adag sültkolbi 5800 Ft. Ebből a pénzből háromszor ebédelhetek a SZOTE menzán - többféle leves, főétel között lehet választani - és még marad egy százasom. Igaz, zene nincs.
Megérte megnézni tegnap a MÁV-ot, a Csajkovszkij 5. szimfóniát nagyon szépen játszotta a zenekar. Én elől, jobb oldalt ültem, akaratlanul a rezesekre koncentráltam, nagy zenekarokat megszégyenítő volt a produkciójuk. Ki lehet jelenteni, hogy ez a produkció messze felülmúlta a várakozásaimat, ami talán a japán turnénak köszönhető.
Confiteor: korábban még sosem láttam Kodály Zoltán nehezen besorolható műfajú Székely fonóját. Csütörtökön eljött a nagy nap, besser spät, als nie. Az a benyomásom, ami a sokszor látott-hallott Kékszakállúnál is: legszebben, legteljesebben koncertáns (max. "félig-egynegyedig szcenírozott") előadásban érvényesülhet mindkét alkotás zenéje. A minap itt, A nap képe-rovatban mutatott 1932-es Székely fonó-fotó erről még inkább meggyőzött. Paradoxon, de ezt a szimfonikus keretbe ágyazott népdalcsokrot szerintem leghelyesebb így, népviselet-jelmezek és fonó-díszletek nélkül előadni. Azt a minimális játékot, ami bizonyos dalok előadásakor szükséges, többé-kevésbé produkálták a csütörtöki szólisták.
Hát erre mondják: - Vigyék innen, mert még megtetszik! :O)))
ÁTADÓ 1 DARAB JEGY MÁJUS 25-RE A KOBAYASHI 50 KONCERTRE AZ ERKEL SZÍNHÁZBA. 9. SOR KÖZÉP. TELJES ÁRA 11.800 FORINT VOLT, DE KEDVEZMÉNYES ÁR IS SZÓBA JÖHET. MEGBESZÉLÉS PRIVÁTBAN, A JEGYET MAILBEN TUDOM ELKÜLDENI.
A MüPa pofátlanul drága büféje szociális intézmény a MÁO-éhoz képest.
Különleges szépségű, francia operaritkaságként tekintek Thomas
Psyche-jére, melynek koncertszerű, februári bemutatója szerintem érdeklődésre tarthat
számot.
Ambroise Thomas: Psyché - Acte 2 : Non, ne le suivons pas... Sommeil, ami des Dieux – Ambroisine Bré (kamarazenekarra hangszerelt változatban)
Ugyanez az ária
Ambroise Thomas: Psyché - Acte 2 : Non, ne le suivons pas... Sommeil, ami des Dieux - Marianne Crebassa (eredeti változat, zenekarral) - Mozarteum Orschester Salzburg. Conductor: Marc Minkowski
Ambroise Thomas: Psyché – jegyzetek (a librettó jelenetei)
És mi lesz a büfével? Ott becsődölnek?
Bevallom, az NFZ ősszel induló évada operaelőadásai közül Bellini Kalóza sötét ló. Régóta tudtam, hogy van egy ilyen bel canto opera; jó ideig azt hittem, hogy a Verdi-mű is Byronon alapul, de tévedtem. Ugyanakkor a szezon meghirdetéséig nem hallottam Thomas: Psyche c. operájáról. Ismeri valaki/megéri meghallgatni, vagy kár a bemzinért/ fáradozásért?
Ma este a Müpában Carmina Burana. Ahogy az ottani hivatalos műsor mindig fel szokta tüntetni, ki van írva, hogy: "Szünet nélkül!"
Bizony, egy évet előrenéztem... Köszönöm a visszajelzésed!
Alig pàr hònapja csinàltak Manon Lescaut-t..
Én úgy látom, hogy majd csak egy év múlva.
Csütörtök este a Turandot
koncertszerű előadása következik a Müpában:
Turandot - Oksana Dyka
Kalaf - Alfred Kim
Liu - Selene Zanetti
Timur - Gábor Géza
Ping - Kelemen Zoltán
Pong - Varga Donát
Pang - Meggyesi Zoltán
Altoum császár, Perzsia hercege - Kálmán László
Egy mandarin - Gáspár István
Kodály Zoltán Magyar Kórusiskola
Gyermekkara (karigazgatók: Sapszon Borbála és Sapszon Ferenc)
Nemzeti Énekkar (karigazgató:
Somos Csaba)
Nemzeti Filharmonikus Zenekar
Vezényel: Carlo Montanaro
Holnap megyek.
MESTER ÉS TANÍTVÁNYOK – TEMESI MÁRIA ÉS MŰVÉSZTÁRSAI
Óbudai Társaskör, 2024. május 15., 19:00 - 22:00
TEMESI MÁRIA operaénekesnő és művésztársai, jelenlegi és volt tanítványai, valamint mesterkurzusainak hallgatói estje
Zongorán közreműködik:
Pál Tamás, Dorothy Singh, Fenyő Gusztáv
Műsor:
MOZART: FIGARO HÁZASSÁGA – FIGARO 2. ÁRIÁJA / TRÓCSÁNYI ZSOLT
MOZART: LA FINTA GIARDINIERA – BELFIORE ÁRIÁJA / GUO YOUJING
BACH: MAGNIFICAT – QUIA FECIT MIHI MAGNA / KŐVÁRI BOTOND
PUCCINI. GIANNI SCHICCHI – LAURETTA ÁRIA / SZABÓ SAROLT
MOZART: DON GIOVANNI – DONNA ANNA 2. ÁRIÁJA / JAVORKOVÁ ILDIKÓ
MOZART: A VARÁZSFUVOLA – PAPAGENO ÁRIA / LAKATOS ÁRON
MOZART: SZÖKTETÉS A SZERÁJBÓL – OZMIN KIS ÁIÁJA / KŐVÁRI BOTOND
MOZART: LA CLEMENZA DI TITO – SEXTUS ÁRIÁJA / BLAGA KRISZTINA
MOZART: FIGARO HÁZASSÁGA – DON BASILIO ÁRIÁJA / PINTÉR ZSOLT
DVOŘÁK: RUSALKA – HOLDFÉNY ÁRIA / TARNÓCZ DAISY LAURA
GOUNOD: FAUST – VALENTIN ÁRIA / TRÓCSÁNYI ZSOLT
SAINT-SAËNS: SÁMSON ÉS DELILA – DELILA BOSSZÚ ÁRIÁJA / KARÁDI PATRÍCIA
ERKEL: BÁTORI MÁRIA – MÁRIA ROMÁNCA ÉS KABALETTÁJA / NÉMETH NAGYEZSDA
DONIZETTI: DON PASQUALE – NORINA ÁRIÁJA / YISHU LIU
ERKEL: BÁNK BÁN – MELINDA TISZA-PARTI JELENET / JAVORKOVÁ ILDIKÓ
– szünet –
VERDI: SZICÍLIAI VECSERNYE -ELENA BOLERÓJA / WISCHIN MARIANN
ERKEL: HUNYADI LÁSZLÓ – GARA NÁDOR ÁRIÁJA / ENDRÉSZ FERENC
KODÁLY: HÁRY JÁNOS – Ó, MELY SOK HAL / KŐVÁRI BOTOND
GOUNOD: RÓMEÓ ÉS JÚLIA – JÚLIA KERINGŐJE / SZABÓ SAROLT
LEHÁR: PACSIRTA / ZHANG YU CAROLYN
VERDI: DON CARLOS – EBOLI ÁRIÁJA / BLAGA KRISZTINA
VERDI: TRAVIATA – VIOLETTA NAGY ÁRIÁJA / JULIA ERMAKOVA
MOZART: DON GIOVANNI – LEPORELLO (REGISZTER-ÁRIA) / ENDRÉSZ FERENC
CATALANY: LA WALLI – WALLY ÁRIÁJA / WISCHIN MARIANN
ROSSINI: SEVILLAI BORBÉLY – DON BASILIO ÁRIÁJA / KISS ANDRÁS
PUCCINI: A FECSKE – MAGDA ROMÁNCA / JULIA ERMAKOVA
BERNSTEIN: CANDIDE – KUNIGUNDA ÁRIÁJA / NÉMETH NAGYEZSDA
PUCCINI: TOSCA – TOSCA IMÁJA / TEMESI MÁRIA
Én is ott voltam a Bazilikában, a koncerten, Brahms Német requiemjén. Hatalmas élmény volt!
Szombaton este nagyszámú közönség kereste fel a Bazilikát a néhai Gerenday Ágnes tiszteletére rendezett emlékkoncert alkalmából. Mint az őt méltató felkonferáláskor megtudhattuk, az ő kívánsága volt, hogy Brahms Német Requiemjével búcsúztassák, ha eltávozik, ami éppen egy évvel ezelőtt be is következett. A roppant nehéznek tűnő és terjedelmes kórusszólamot természetesen "saját" kórusa, a Budapesti Lantos Kórus szólaltatta meg. A női kar létszáma jóval nagyobb volt, mint a férfi karé, elég sokszor alig hallatszott a tenor- és főleg a basszus szólam, a női kar pedig időnként mintha gyermekkórus-szerű hangon szólalt volna meg. Hangsúlyoznom kell, mindez semmit nem von le a vállalkozás emberi-kegyeleti attitűdjéből. Vélhetően a Duna Szimfonikus Zenekar sem játssza túl gyakran ezt a nagyon nehéz és nem is annyira hálás művet, de ők is odaadóan követték a kórus vezető karnagya, Szarka Tamás zenei irányítását.Sümegi Eszter dús, zengő szólója élmény volt, Cser Krisztián hangjához érzésem szerint magas a kifejezetten bariton szólam, magas hangjait el is nyelte a Bazilika szépséges kupolája.
Remek, utólagosan "étvágygerjesztő" beszámolót írtál. Köszönöm, most kezdem sajnálni, hogy nem akartam meghallgatni ezt a koncertet. Elsősorban azért, mert az operettet nem kedvelem, másodsorban pedig mert Sukoffról nem túl jó emlékeim vannak, sajnos volt egy év, amikor ő volt a címszereplő a Müpa zseniális Parsifaljában, meglehetősen gyenge produkciót nyújtva. Így bár Damraut nagyon szeretem, és mindig szívesen hallgatom, de ezt az estét én is kihagytam.
Nagyszerű írás
Az operettestről írt véleményeket köszönöm. Kiegészítőleg érdemes rámutatni arra is, hogy a hallott operettmelódiák sora a keletkezésüket tekintve – a legkorábbi Périchole-tól a legkésőbbi Giudittáig – közel hetven évet ölel át, sőt, ha Franz Grothe Hundert volle Gläser című önálló, tenor hangra komponált szerzeményére (kései bordalára) gondolok, akkor mondhatni mintegy száz év alatt komponált zeneszámokból kaptunk egy válogatott csokrot Damrau és Schukoff nagyszerű előadásában. Úgyhogy az operett mint színpadi műfaj fejlődését, változását is érzékelhettük a koncertet hallgatva, hiszen a műsorösszetétel az operett több zenei korszakából merített: a XIX. század klasszikus irányzatától eljutott a következő évszázad harmincas évtizedéig, a már modernebb, kortárs zenei hangzásvilágot is tükröző és illusztrált zenékig. Mondjuk szívesen vettem volna ha Ábrahám Pál szerzeményei közül is hallhattunk volna egy zeneszámot, s azáltal a "jazzoperett" is színfoltként képviseltette volna magát a ezen a "palettán". Mégis azt hiszem, örülhettünk a kapott sokszínűségnek, a hallott sok szép operettmelódiának, erre a keresztmetszetre épült tematikának, a pazar zenei összeállításnak.
László Ferenc ismertető írásával és szerkesztésében kiadott kísérőfüzetben olvashattuk Diana Damrau nyilatkozatát is az operett őt megérintő vonzásáról, idézem:
„Az operett számomra a zenés színház
legátfogóbb műfaja, és egyáltalán nem indokolt az a lebecsülés, amelyben
gyakran része van. Gazdagsága és vágyakkal való telítettsége, öröme és komikuma
az emberi létezés pozitív oldalát tárja elénk, aminek az értékét nem lehet
túlbecsülni ezekben a zaklatott, háborús időkben. Az operett éles, maró, ironikus,
sziporkázó, hiteles, naiv és lefegyverző”
Damrau utal a gyermekkorában megtapasztalt érzéseire is a műfajt illetően,
amikor a megismerés folyamatát említi: „Az
operett a családunk életének része volt. Ahogy cseperedtem, a repertoár egyre
nagyobb részét ismertem meg az otthoni lemezek, a rádiós kívánságműsorok és a tévében
sugárzott operettfilmek révén, melyek mindig ott szóltak a háttérben, amíg
édesanyám főzött.”
Mintha magamat hallanám...
Teljesen egyetértek Beatricével (és jórészt Búbánattal is). Én is meglepődtem, hogy legfeljebb kétharmad ház
volt annak ellenére, hogy a Damrau kétségkívül napjaink tíz legismertebb
szoprán világsztárjának egyike, és ehhez képest a jegyek se voltak különösen
drágák (a végén a dinamikus árazás miatt már a kezdőár alig feléért, 6600-ért adták
a jegyeket a földszint 15. sorba is). Talán a műsor lehet az ok: vélelmem
szerint a MÜPA komolyzenei közönségéből kevesebben vannak, akik az operettre is
„vevők”. (Általános nemzetközi trend, hogy a műfaj közönsége fogy és öregszik, ám
ezt nálunk az is erősíti, hogy az elmúlt két évtizedben immár az egyetlen
Operettszínház műsorán belül is kisebbségbe került az operett, a játszott repertoár
is rettenetesen szűk, és évente legfeljebb egy-két darabbal változik… elnézést
az „offtopic” megjegyzésért.)
Damrau és Schukoff (meg az általam eddig nem ismert Ernst
Theis karmester és az Operazenekar, élükön a rövid szólószerepében most is
varázslatos Kállai Ernővel) ugyanakkor maximálisan kiszolgálta a közönséget. Nem
azért, mert hibátlan lett volna az előadás: Damrau hangja valóban kicsit „operettesnek”
ill. nyersnek tűnt kezdetben – aztán persze tökéletesen belejött; Schukoffnak
pedig sajnos csak a közép- és mélyebb regiszterei voltak rendben, viszont a – még
nem különösebben –magas fekvéseknél „rezgett a léc”, még úgy is, hogy minden választási
lehetőségnél a mélyebb záróhangot választotta, ami a duettekben helyenként
különösen zavaró volt. Viszont – koncertturné-előadásoktól teljesen szokatlan
módon – maximális felkészüléssel és helyszíni erőbedobással igyekeztek megdolgozni
a fellépti díjukért.
Már a műsorválasztás is tükrözte ezt. A szokásos „slágerszámok” mellett jórészt mára már kevésbé játszott szerzők (pl. Fall, Heuberger, Grothe, Lincke, Messager) művei szólaltak meg, és az ismert szerzők esetében is előkerültek kevésbé ismert műveik (pl. Offenbach: Périchole, Lehár: Friderika) is. 2. A koncertkörülmények – és a Nemzeti Hangversenyterem e tekintetben szerény adottságai – ellenére maximálisan figyelembe vették, hogy az operett színpadi műfaj. Az egymást követő számok „tematikailag” kapcsolódtak egymáshoz; ahol szükséges volt, jópár – magyarul megtanult! – mondattal vagy komikus színészi játékkal is kontextusba helyezni őket; a számok közötti tapsoknak csak pár másodperceket engedtek, így kétszer egy órán keresztül szinte megszakítatlanul folyt a produkció; a rövid zenekari részeket kihasználva Damrau ötször (!) öltözött át új ruhába (Schukoff is váltott öltönyt, bár őt kevésbé figyeltem); és persze magától értetődő természetességgel mozogtak, keringőztek, váltottak csókot a színpadon, néha a karmestert, illetve a játszó zenészeket is „bevonva” a színészi játékba. 3. Mindezt pedig nemcsak, hogy profin és begyakoroltan, hanem láthatóan nagy élvezettel, őszinte örömmel, egymás és a műfaj iránti lelkesedéssel, hitelesen, sztárallűröktől mentesen csinálták (mindebben a hangilag nem tökéletes Schukoff is méltó partnere volt Damraunak). 4. Annak ellenére, hogy egy koncertturné része, ennek az előadásnak voltak olyan elemei is, amik nyilvánvalóan csak erre az egy budapesti előadásra készültek: a zenekari betétek többsége és egy-két énekszám is magyar vonatkozású, ugyanakkor nálunk jórészt ritkán hallható darab volt (Eduard Strauss: Üdvözlet Budapestnek, ill. Pesti korcsolyázás; Josef Strauss: Csikós-Quadrille, ifj. J. Strauss: Pesti csárdás, Cigánylány-Quadrille, Éljen a magyar!)
Mindezzel pedig sikerült is megnyerniük a kezdetben tartózkodóbb
közönséget is, akik így ez esetben teljesen indokoltan tapsolták őket vissza,
még egy „nem tervezett” ráadásra is. Zenei katarzist nyilván nem ettől az előadástól
várhattunk – viszont minden előzetes várakozást felülmúlóan szórakoztató, és
zeneileg is színvonalas (sőt néhol érdekes) két és fél órás színpadi élményben
volt részünk. És ez sem kevés, sőt. Diana Damrau ázsiója minden esetre nagyot emelkedett a szememben.
Értékeltem, hogy a zenekari számok magyar témájúak voltak, ez a magyar közönség iránti tiszteletről tanúskodott.
OPERETTGÁLA a MÜPÁ-ban – DIANA DAMRAU-val (2024.05.09.)
A Művészetek Palotája már jónéhányszor adott alkalmat, teret és termet az operett műfajának: teljes operett-bemutatók alkalmával (pl. Lehár: A mosoly országa; Suppé: A szép Galathea, vagy Offenbach: Orfeusz az alvilágban), ahogyan operett-gálák színhelye is volt, neves külföldi énekművészek, előadók fellépésével (pl. Annette Dasch, Piotr Beczala és Thomas Hampson), de a V4 operett-gálát is említhetem, amelyen mások mellett Rost Andreának és Richard Sameknek tapsolhattunk.
Ezt a sort folytatta Diana Damrau operettestje tegnap a Müpában. Hozzáteszem, a világhírű német szoprán nem egyedül érkezett, hiszen tenor partnerét is köszönthettük a színpadon az osztrák Nikolai Schukoff személyében, továbbá, külföldi vendég volt a karmester, az ugyancsak osztrák születésű Ernst Theis. A hazai nívót a Magyar Állami Operaház Zenekara jelentette.
Diana Damrau hiába van túl már az ötvenen, nem látszik meg rajta. Megjelenésével, mozgáskultúrájával, a könnyed - szinte „lebegő” -, táncos lépteivel, a lényéből sugárzó közvetlenségével azonnal elbűvöli a néző-hallgatót; itt a Müpában mindez eleganciával is párosult; a viselt tavaszias-nyárias, színes, változatos ruhakollekciójában temperamentumát is megmutatta, ami mit sem veszített az eltelt évtizedek alatt. A humorát is említenem kell, mert az előadott ilyenféle dalbetétekhez „odanőtt” helyzetkomikumot is rendre kiaknázta. Mindezzel az eszköztárával hatni tudott ránk.
Ami pedig magát az énekhangot illeti: már szerencsénk volt hozzá Jonas Kauffmann-nal adott közös koncertjén, korábban pedig férje, Nicolas Testé oldalán hallani. Emlékszem a New York-i Metropolitan Opera műholdas élő közvetítéseire, sok darabban hallhattam: Ory grófja (Adéle grófnő) Traviata (Violetta) vagy Stuart Mária címszerepe stb. Élmények voltak. Damrau (koloratúr)szopránja ma is intakt. Erről meggyőződhettünk ezen az operettesten is. Nyilván a matéria változik nála is, operaénekesi pályája delén túl van, az operett-éneklés más kategória, egy-egy ária/dal/duett során a hang nincs túlerőltetve, eleve más hangképzést -technikát igényel és jelent; itt a gálán szopránjának magasságai megvoltak, a hang tisztán cseng, kifejező, érzelmekkel telitett.
Rátérve az operett-gála tartalmára, Damrau érzékelhetően nem primadonna-allűrökkel élt, nem hangsúlyozta ki, bár megtehette volna, inkább a pajkos, játékos, könnyebb oldalát mutatta meg, még a szenvedélyes, lírai jellegű énekszámokban is (Anna Elisa áriája a Paganiniből; Friderika dala a Friderikából, vagy Giuditta dala a Giudittából), tehát nem dívaként állt a színpad közepén és énekelt, hanem tudatos mintával élve, olykor szubrettnek hatva jelenítette meg az adott karaktert a dalban, énekszámaiban is ebbe az irányba hajlott. A programba is főleg ilyen vidámabb dalokat hozott (az operettlemezén levő énekszámok közül merítve), megismerhettünk több ismert és kevéssé ismert operett zenéjének részleteit, melyekben inkább domináltak a táncos-spicces-mámoros-vicces megoldások, és megállapíthattam: nagyon jól fekszik Damraunak ez a megközelítés (pl. Grainville áriája Fall Édes lovas című operettjében,Elle dala Messager Álarcos szerelem című operettjében; Périchole jelenete Offenbach dalművéből; Marie dala Lincke Frau Luna c. darabjából). Ugyanakkor felemás megoldással élt Lehár Cigányszerelmének llona-dalában (magyar fordítása: „Messze a nagy erdő”) - ugyanolyan természetességgel adta elő az érzelmes első részt, mint amilyen könnyed megformálásban és üzembiztosan a második, gyors szakaszt.
És ezt a változatosságot és csipkelődő humort, mint mintát láttuk tőle a tenorral együtt előadott duettekben is.
Tulajdonképpen megtévesztő az operettgálát Damrauval hirdetni, hiszen a meghívott Nikolai Schukoff kapott öt tenor áriát (Paganini; Marica grófnő; A víg özvegy; A mosoly országa; Grothe: Hundert volle Gläser), és öt duettben énekelt együtt a világhírű szopránnal - megjegyzem, ők ketten láthatóan és hallhatóan egymásra hangolódva, összecsiszoltan. A Damrauval közel egyidős Schukoff persze nem olyan „sztár”, mint hírneves kolléganője, a tenorja nem olyan jelentős, mint mondjuk Beczaláé, de így is van színe, ereje, és van neki egy oldott, vidám, karakteres attitűdje, így nem elhanyagolható sármjával is, ő is hat a nézőre, „felnő” szoprán partneréhez és remek párost alkotnak. Schukoff számára láthatóan nem okozott gondot e produkcióba beállni, és laza természetességgel hozta mind a már említett komolyabb énekelni valóit, de az elandalító operettdallamokkal együtt a vidám, humoros, némi líraisággal vegyes buffo énekszámok előadásával is sok tapsra késztetett bennünket (Benatzky-Stolz: Fogadó a Fehér Lóhoz - duett; ifj. Johann Strauss-Korngold: A szerelem dala – duett; Heuberger: Az operabál – duett; Kálmán: Csárdáskirálynő – duett; Lehár: A víg özvegy – duett).
Ernst Theis karmester értő irányításával (Damrau operettlemezén is az ő neve áll; ott a Müncheni Rádiózenekar élén), nagy odafigyeléssel és elánnal vezényelte a Magyar Állami Operaház Zenekarát.
A muzsikusokat is minden dicséret megilleti, hiszen igazán magas nívón és „stúdióminőségben” szólaltatták meg az ismerős-ismeretlen, remek operettdalokat és az önálló zenekari számokat, mely utóbbiak a három Strauss-testvér (ifj. Johann, Eduard és Josef) szerzeményei voltak.
Meglátásom szerint, az elhangzott hét zenekari számot csökkenteni lehetett volna, és akkor belefért volna még több operettdal is a műsorba (akár Ábrahám Pál: Bál a Savoyban, Lehár: Éva, Oscar Straus: Manon, Millöcker: Dubarry, ifj. Johann Strauss: A királyné csipkekendője – amelyek részletei rajta vannak az Erato Damrau-operettlemezén. Persze tudom, a koncerten kell időt hagyni az átöltözéshez is az egyes számok közé...)
A hivatalos program utáni nem hivatalos három ráadásból végül négy lett: kaptunk egy Lehár-blokkot: Szu-Csong dala A mosoly országa II. felvonásából (magyarra fordítva: „Vágyom egy nő után”); Giuditta dala a címadó operettből (magyarra fordítva: "Oly forró ajkamról a csók"); Hanna és Danilo szerelmi keringő-kettőse A víg özvegy III. felvonásából (magyarra fordítva: „Minden vágyam súgom lágyan, csak szeress”). Mivel a közönségnek ez sem volt elég, Damrau odasúgta a karmesternek, hogy vegyék elő újra a Csárdáskirálynő-duettet, amivel a hivatalos program befejeződött (Szilvia és Edvin kettőse: „Táncolnék a boldogságtól.../Álom, álom, édes álom...”) - így lett három ráadásból négy.
Úgyhogy nagyon megérte ott lennem a Müpa Bartók Béla Nemzeti Hangversenytermében ezen az operettgálán, melynek alcíméül Lehár Ferenc Paganini című operettjének híres szoprán dala szolgált – ami el is hangzott a műsor elején: „Liebe, du Himmel auf Erden” – Kulinyi Ernő magyar fordításában: „Szép álom, szállj a szívemre” – énekelte Diana Damrau – aki egy interjúban így fogalmazott és tett hitet az operett, mint műfaj mellett:
„Számomra az operett a zenés színház legátfogóbb műfaja. Az elragadtatás, a vágyakozás, a vidámság és a komikum mind-mind megérintik a szívet, és az élet pozitív oldalát mutatják meg.”
A Diana Damrau operettesten volt valaki?
Most jöttünk Boldoczki Gábor és Iveta Apkalna kamaraestjéről. Kicsit foghíjas nézőtér előtt zajlott a koncert, a jegyek sem voltak drágák, 3600 Ft-ot kóstált egy földszint 4. sorba szóló jegy (Úristen, mit kapsz ennyi pénzért az Operaházban?). Itt élményt kaptunk. Oké, nagyjából tudtuk, hogy mire számítsunk, Boldoczki egy zseni, ezt mindenki tudja, most is hozta a szokott formáját: bármit játszik, szuperklasszis. Iveta Apkalna nevét még sohasem hallottam (persze ez nem jelent semmit), ő egy lett orgonaművész, magas, sovány, szőke. Koncertjük egyrészt barokk, másrészt kortárs darabokból állt. Iveta játszott több szóló orgonaművet, a többi művet pedig Boldoczki Gáborral közösen. A barokk részt könnyen elintézhetjük, Iveta két Bach művet játszott (egy kantáta Sinfonia tételének átiratát, és az emblematikus c-moll Passacagliát). Jól játszott, de nem kimagaslóan. Ráadásul a passacagliában nagyon elfáradt, így az azt követő, és közösen előadott Vivaldi darabban (Andromeda liberata) meglehetősen indiszponáltan, ritmustalanul játszott, egy helyen rontott is, és ezt követően a basszusban egy ütemet kihagyott. A kortárs darabokban viszont a lett művésznő tündökölt, igazán élvezetes volt a játéka. Boldoczki Gáborról ezen az estén is csak szuperlatívuszban lehet beszélni, élmény volt minden hangja, - a macskanyávogástól a szarvasbőgésig-, amit kiadott a trombitáin, lubickolt mind a barokkban, mind a kortárs darabokban. A kortárs darabok közül a megindítóan szép Eötvös Péter darab (echo) tetszett, és a hangverseny két utolsó száma, a francia-libanoni Naji Hakim szerzeménye. Az első egy különleges orgonamű volt, amit a szerző két lábra írt. Persze az orgonista két kezének is jelentős szerepe volt, azzal kellett kapaszkodnia. Az egész mű olyan volt, mintha egy vadóc kisfiú valahogyan beszabadul a templomba és most ott toporzékol az orgona-pedálon. Persze a brutalitáson kívül volt ebben a toporzékolásban rendszer, dallam, és legfőképpen virtuozitás, és a végén humor is, amikor az utolsó taktusnál nem szólalt meg az orgona, és a művésznő maga is kacagva, megismételte. A második, és közösen előadott Hakim darab pedig azt bizonyította, hogy egy kortárs mű is lehet tonális, szép és élvezetes. Úgy érzem, hogy ez volt az est fénypontja. Aztán jött a szűnni nem akaró vastaps, Iveta - nagyon rokonszenvesen - a közönséggel megtapsoltatta az orgonát is, amelynek ezen az estén kitüntetett szerep jutott. Ráadás sajnos nem volt, de egy ilyen, embert próbáló produkció után talán nem is volt várható. A művészek és a Müpa jóvoltából ismét egy csodálatos, világszínvonalú előadásnak lehettünk tanúi. Öröm, hogy a mai magyar valóságnak egy ilyen szelete is létezik. A magyar valóság másik szeletét majd az Operaházban tanulmányozzuk, két nap múlva.
Köszönöm. Az ìràst olvasva örülök, hogy mint azt sajàt itteni szerèny beìràsomban emlìtettem, a jelek szerint valòban rendkìvüli horderejű zenei, sőt, kulturàlis-kultùrtörtèneti esemènyen voltam, szinte "last minute" elhatàrozàssal.
Kedves Edmond Dantes! Itt van az említett cikk - a Magyar Kurír (szerző: Pallós Tamás) - most
tette fel oldalára:
Testvérek az áldozathozatalban – Tan Dun Buddha-passiójának magyarországi bemutatója
/Magyar Kurír
- 2024. május 4., szombat | 17:30/
"Ha létezik kortárs komolyzenei darab, amely nemcsak művészi és szigorú szakmai szempontból állhatja ki az idő próbáját, hanem akár még Carl Orff Carmina Buranájához hasonló széles körű és osztatlan népszerűségre is szert tehet, akkor az Tan Dun Buddha Passionje."
Zene reggel, délben és este
Egy igazán különleges,
embert próbáló művészi kihívás elé néz május 26-án a Virtuózok felfedezettje,
Boros Misi, aki a Magyar Zene Házában ad egész napos, három
hangversenyből álló koncertsorozatot. Az ifjú zongoraművésszel a közelgő
nagyszabású rendezvény kapcsán egyebek mellett az elhangzó művekről, illetve a
közönséggel való kapcsolat jelentőségéről beszélgettünk.
Mno.hu - 2024. 05. 02. 5:42, Tukács Orsolya
Mindhármójukat láttuk. Hámorit hazafelé a 2-esen is :-)
