Bejelentkezés Regisztráció

Magyar Televízió opera-, balett- és operett közvetítései - hazai produkciók


1233 Búbánat 2018-06-20 00:32:40 [Válasz erre: 281 Búbánat 2012-08-15 12:27:14]

Kapcs.: 281. sorszám

Kiegészítés

1978. július 26.  MTV 20.35 – 21.30

Egy hang és néhány maszk - Kalmár Magda műsora 

Szerkesztő: Ruitner Sándor

Vezető-operatőr: Szilágyi Virgil

Rendezte: Csenterics Ágnes

Kalmár Magda az alábbi operákból és operettekből énekel:

  1. Donizetti: Don Pasquale
  2. Delibes: Lakmé
  3. Mozart: Figaro házassága
  4. Puccini: Bohémélet
  5. Zeller: A madarász
  6. Lehár Ferenc: A mosoly országa

Közreműködik: Berkes János, Melis György – ének; Szelecsényi Norbert – zongora, a Magyar Állami Operaház  Zenekara, a Magyar Rádió és Televízió Szimfonikus Zenekara, a MÁV Szimfonikus Zenekar

Vezényel: Medveczky Ádám

Műsorvezető: Antal Imre

 


1232 Búbánat 2018-05-28 13:35:19

A Duna TV Hogy volt?!  c. műsorsorozatában tegnap került először sugárzásra az idén készített emlékműsor Lehár Ferencről.

 Az 1948-ban, hetven évvel ezelőtt elhunyt világhírű magyar komponistára, műveire, szerepekre, kitekintéssel az operett műfajára is, emlékezett a stúdióban öt ismert magyar énekművész:

Pitti Katalin, Frankó Tünde, Mahó Andrea, Peller Károly és Faragó András – az opera-, operett- és musical- színpadok jeles személyiségei.

A stúdióba meghívott művészekkel a műsorvezető-moderátor Radványi Dorottya beszélgetett; a kissé szerteszét csapongó, sok személyes gondolatot megfogalmazó, neves  művészek egymásnak adták a szót; Lehár-művekben játszott saját szerepeikről meséltek, Lehár zenéjéhez fűződő vonzódásukat említették¸hazai és külföldi teátrumok-béli, más országok nyelvén éneklésükről szóltak, és hogy az egész világon mind a mai napig a zenés színházak nem lehetnek meg Lehár-alkotások nélkül; a kései, nem happyendes művei pedig nem véletlenül, a már-már „ puccinis” zenevilágra tekintettel is, az operaházak repertoárjára is felkerülnek. Puccini és Lehár barátsága ismert: egymásnak és egymás alkotásainak kölcsönösen nagy tisztelői voltak. Kapcsolatuknak csak Puccini korai halála vetett véget.  

A szerkesztett műsorban számos televíziós, filmes Lehár- operett (színpadi előadás, koncert, stúdió) felvételének részletei villantak be – sok-sok előadóművész énekében-játékában.

A Lehár-operettek ismert vagy kevésbé ismert énekszámait színházi és televíziós produkciók felvételeiből szerkesztette össze mások mellett Gaskó Balázs.

Néhány percnyi, másodpercnyi filmkockákon feltűnt:

Maga, Lehár Ferenc:

- archív felvételen A mosoly országa című operettjéből a „Vágyom egy nő után” dallamait zongorázza, már idős korában; játéka alatt többször is a kamerába tekint

- háború előtti magyar filmhíradó archív felvételéről: magyar nyelvű riportban fejezi ki gondolatait; a következő művének alkotása, előkészületei foglalkoztatják.

Pitti Katalin (A víg özvegy)

Frankó Tünde (Cigányszerelem)

Miller Lajos (A víg özvegy)

Siegfried Jerusalem (Luxemburg grófja)

Sass Sylvia (A víg özvegy; Cigányszerelem)

Oszvald Marika (A víg özvegy; Giuditta; Három grácia)

Straub Dezső (A víg özvegy; Giuditta; Három grácia)

Bende Zsolt (A víg özvegy)

Rátonyi Róbert (A víg özvegy; A bécsi asszonyok)

Homm Pál (A víg özvegy)

Házy Erzsébet (A víg özvegy)

Domonkos Zsuzsa  (A víg özvegy))

Rost Andrea (Cigányszerelem)

Berkes János (A víg özvegy)

Németh Sándor (A víg özvegy;Luxemburg grófja)

Zsadon Andrea (A víg özvegy)

Eggerth Márta (Pacsirta)

Peter Kraus (Pacsirta; Luxemburg grófja)

Szűcs Márta és Leblanc Győző (Tavasz)

Zempléni Mária és Póka Balázs (Tavasz)

Orosz Adél és Róna Viktor (Arany és ezüst-keringő)

Felföldi Anikó, Lórán Lenke, Kazal László  (Három grácia)

Richard Tauber (Frasquita) – csak énekhang

Simándy József (Frasquita)

Kovács János (A cárevics)

Morvay Pálma (A cárevics)

Feleki Kamill (Luxemburg grófja)

Melis György (Luxemburg grófja)

Zentay Anna, Rátonyi Róbert (Luxemburg grófja)

Luciano Pavarotti (A mosoly országa)

Placido Domingo (A mosoly országa)

José Carreras (A mosoly országa)


1231 Búbánat 2018-05-12 10:30:26

Ismét a képernyőn láthatjuk ma a televízióban:

M3 csatorna: 2018. május 12. szombat 12:20 - 14:00

 

Gaetano Donizetti: Szerelmi bájital – az opera televíziós változata

Zenés TV Színház bemutatója: 1988

(96 perc)

Magyar szöveg: Blum Tamás

Dramaturg: Romhányi Ágnes
Zenei rendező: Vajda János

Szereplők:

- Bátori Éva (Adina)
- Gulyás Dénes (Nemorino)
- Miller Lajos (Belcore)
- Sólyom-Nagy Sándor (Dulcamara doktor)
- Pánczél Éva (Giannetta)

Közreműködik:

a Miskolci Új Zenei Műhely és a Magyar Állami Operaház énekkara. 

Vezényel: Selmeczi György

Rendező: Fehér György


1230 Búbánat 2018-05-11 21:24:08 [Válasz erre: 1198 Búbánat 2018-02-09 14:47:01]

KIEGÉSZÍTÉS

Kapcs.: 1198, 1181., 1128. sorszámok

A "Zenés TV Színház" operett-produkcióinak felsorolása közé bekerült egy-egy keresztmetszetszerű operettfilm is, amelyek „Operett dióhéjban” összefoglaló címet kapták, és ez az operett-sorozat 1974 és 1978 között került a televízióban bemutatásra.

E  rövid műsoridejű, általában 30 perces filmalkotások forgatókönyvét Rátonyi Róbert írta; a „dióhéjba zsugorítás”  emlékeim szerint jól sikerült, az operett cselekményének fő szálára fókuszált, de a fontosabb énekszámok mind megtalálhatók bennük, a dialógusokkal  együtt áttekinthető és élvezetes feldolgozásban jutott el a mű kivonata a nézőkhöz.

Összeszedtem most azokat a címeket, mindazt, amelyekről valamiféle tudomásom/ismeretem van:

 

1974. december 14., MTV 20.05 – 20.35

Kálmán Imre: A montmartre-i ibolya - „Operett dióhéjban”

Brammer és Grünwald szövegét fordította Szenes Andor és Szenes Iván.

Forgatókönyv: Rátonyi Róbert

Dramaturg: Bánki László

Zenei rendező: Fejes Cecília

Koreográfus: Geszler György

Díszlet: Wegenast Róbert

Jelmez: Wieber Mariann

Vezető operatőr: Abonyi Antal

Rendező: Kalmár András

Km. a Magyar Rádió és Televízió Szimfonikus Zenekara

Vezényel: Breitner Tamás

Szereposztás:

Hűvösvölgyi Ildikó - Violetta, virágáruslány

Galambos Erzsi - Ninon, színésznő

Farkas Bálint (énekhangja: Rozsos István) - Raoul, festő

Németh Sándor - Florimond, zeneszerző

Paudits Béla - Henri, költő 

Benkóczi Zoltán - Spaghetti, végrehajtó

Benkő Gyula - Színigazgató

Pongrácz Imre ­ Durand apó

 

1976. január 10., MTV 21:10 – 21.40

Lehár Ferenc – Mérey Adolf: A víg özvegy„Operett dióhéjban”

A televízió-változat számára a szövegkönyvet átírta: Rátonyi Róbert

Dramaturg: Bánki László

Szereplők:

Házy Erzsébet - Glavári Hanna
Rátonyi Róbert - Zéta Mirkó nagykövet 
Bende Zsolt - Danilovics Daniló gróf
Domonkos Zsuzsa - Valencienne
Berkes János - Camille de Rosillon hadnagy
Homm Pál - Bogdanovics, követségi tanácsos 
Csanaki József - Nyegus, követségi írnok

 

1976. május 8. , MTV 20.05 – 20.35

Schubert - Berté: Három a kislány„Operett dióhéjban”

Forgatókönyv: Rátonyi Róbert

Dramaturg: Bánki László

Díszlet: Kocsis Márta

Jelmez: Füzy Sára

Vezető operatőr: Abonyi Antal

Rendező: Kalmár András

Vezényel: Hidas Frigyes

Szereplők:

Rozsos István - Schubert

Kincses Veronika - Médi

Galántay Aliz - Édi

Zsadon Andrea - Hédi

Kalmár Magda – Grisi

Ötvös Csaba – Schober, a költő

Zentay Anna - Tschöll mama

Csákányi László - Tschöll papa

A négy jó barát: Benkóczy Zoltán, Varga Tibor, Polgár László, Levente Péter

Közreműködik: Kokas László

 

1976. december 4., MTV, 21.10 – 21.40

Lehár Ferenc: Pacsirta„Operett dióhéjban”

Martos Ferenc librettója nyomán a forgatókönyvet Rátonyi Róbert írta.

Dramaturg: Ruitner Sándor

Zenei rendező: Fejes Cecília

Díszlet: Kalmár Katalin

Jelmez: Horányi Mária

Vezető operatőr: Molnár Miklós

Rendező: Seregi László

Közreműködik a MÁV Szimfonikus zenekar

Vezényel: Gyulai Gaál Ferenc

Szereposztás:

Török Juliska - Szerencsi Éva (énekhang: Kincses Veronika)

Pali bácsi, a nagyapja – Mucsi Sándor (próza és énekhang)

Zámori Sándor, festőművész – Farkas Bálint

Ferenczi Árpád, festőművész – Vogt Károly

Peterdi Vilma, színésznő – Domonkos Zsuzsa

Bodrogi Pista – Hídvégi Miklós (énekhang: Palcsó Sándor)

Pörcz Pál, újságíró – Rácz Tibor

Közreműködik a MÁV Szimfonikus zenekar

Vezényel: Gyulai Gaál Ferenc

 

1977. június 10., MTV.,20.25 – 21.10

Leo Fall: Elvált asszony – „Operett dióhéjban

A televízió-változat számára a szövegkönyvet átírta: Rátonyi Róbert
Dramaturg: Bánki László

Vezető operatőr:  Mestyán Tibor

Rendezte: Félix László

A Magyar Rádió Szimfonikus zenekarát vezényli: Bródy Tamás


Szereplők:

Fülöp Attila – Karel

Pászthy Júlia - Jana, a felesége
Zsadon Andrea - Gonda
Csákányi László - A törvényszék elnöke
Bende Zsolt - Peter Bakansej
Rátonyi Róbert - Scrop  hálókocsi kalauz 
Bujdosó Mária - Martie
Gyabronka József - Villem
Katona Lajos - Denter
Kishegyi Árpád - Ruiter

 

1977. november 19., MTV 20.55 – 21.25

Ábrahám Pál: Bál a Savoyban – „Operett dióhéjban”

A televízió-változat számára a szövegkönyvet átírta: Rátonyi Róbert

A főbb szerepekben:

Berkes János, Zsadon Andrea, Felföldi Anikó, Bodrogi Gyula, Tiboldi Mária, Lőte Attila és Némethy Ferenc látható

 

1978. január 21., MTV 20.05 – 20.35

Jacobi Viktor – Martos Ferenc – Bródy Miksa: Leányvásár - Operett dióhéjban”

A televízió-változat számára a szövegkönyvet átírta: Rátonyi Róbert

(Itt, a közreműködők tekintetében hiányosak az ismereteim)

 

Lehár Ferenc: Tavasz - „Operett dióhéjban”

A televízió-változat számára a szövegkönyvet átírta: Rátonyi Róbert

Közreműködnek: Zempléni Mária, Szűcs Márta, Leblanc Győző, Póka Balázs

(Hiányzik és nem találtam meg a bemutató idejét és a televízióra alkotók nevét)


1229 Búbánat 2018-05-09 11:28:49

M3 csatorna, 2018. május 9. szerda 13:15 - 14:10

Thália papnője - Neményi Lili emlékei

Portréfilm (1984)

(55')

A portréfilm a Magyar Állami Operaház nyugdíjas magánénekesnőjének életét és pályáját követi nyomon, előtérbe helyezve a színháztörténeti momentumokat.

Rendezte: Makk Károly

Írta: László Zsuzsa

Ma sem tudjuk, pontosan mikor született Neményi Lili

(hirado.hu)

Csak annyit, hogy a születésnapja november 28-án van. Thália papnőjéről ma délután nézhetünk meg egy különleges dokumentumfilmet.

László Zsuzsa ajánlja Makk Károly filmjét.

Thália papnője - ezzel a címmel jelent meg 1984-ben az akkori magyar televízióban Neményi Liliről készített portré-filmemírta László Zsuzsa.

“Nem volt könnyű, míg eljutottunk idáig. Számos hangversenyen konferáltam őt, s a műsorok szüneteiben remek beszélgetéseket folytattunk. Lilike sokat mesélt családjáról, gyerekkoráról, művészi pályájáról. Úgy éreztem, ez nem csupán rám tartozik, ezek az élmények a magyar kulturális élet dokumentumai….”


1228 Búbánat 2018-05-07 07:29:09 [Válasz erre: 1012 Búbánat 2016-12-23 12:26:04]

Ismét leadja a televízió ma este:

Az Opera honlapjáról:

 

2018. május 7-én 21:15-től látható felvételről Wayne Eagling és Solymosi Tamás Csajkovszkij zenéjére készített koreográfiája az M5 HD műsorán.

Csajkovszkij Diótörője évtizedek óta, szerte a világban a karácsonyi készülődés elengedhetetlen része. A budapesti Operában közel hetven éven át azonos előadást láthatott több felnövekvő generáció. 2015 telén Marius Petipa és Lev Ivanov (a korábban repertoáron levő változat koreográfusai) és Oláh Gusztáv díszlettervező emlékének is adózva egy újragondolt, a klasszikus balett hagyományait követő, de a 21. század táncművészeti és vizuális elvárásainak megfelelő, új kiállítású darabbal jelentkezik a Magyar Nemzeti Balett. A klasszikus zenei anyagra egy igazi Diótörő-specialista, a nemzetközi hírnévnek örvendő Wayne Eagling és Solymosi Tamás koreografált új mesebalettet.

A főbb szerepekben:  Sarkissova KarinaLeblanc Gergely, Komarov AlekszandrRadziush Mikalai
Közreműködik a Magyar Állami Operaház Zenekara és Gyermekkara, valamint a Magyar Nemzetei Balettintézet növendékei és a Csillagszeműek.
Karmester: Déri András

A felvétel 2016. december 10-én készült az Operaházban.


1227 Búbánat 2018-04-28 11:02:38

M3 csatorna mai műsorán szerepel:

2018. április 28. szombat 12:20 - 12:50

Zenés TV Színház

Prospero

Balettfilm (1987))

Szereplők:

  • Aleszja Popova (Ariel)
  • Markó Iván (Prospero)

Rendezte: Jászi Dezső

Forgatókönyv - koreográfia:  Markó Iván

Zeneszerző: Schubert Franz

Időtartam: 30 perc

„A Schubert műveire készült koreográfia a Mester és Tanítványa viszonyáról szól. Prospero, a táncművészet mestere egy tehetséges tanítványra, Arielre talál. A kezdő balerina már többször feladná, de a Mester pontosan tudja, mikor és mivel kell őt nagyobb erőfeszítésre sarkallnia. Eljön az idő, amikor úgy érzi, Tanítványa készen áll arra, hogy a világ színe előtt bizonyítson. A bemutatkozás azonban nem hozza meg a várt sikert. Ariel Mestere bíztatása ellenére feladja, de később visszatér, s egymást segítve törnek céljuk felé. A siker nem marad el. Ekkor érzi Prospero, hogy már útjára bocsáthatja Arielt.”


1226 Búbánat 2018-04-23 13:28:34

Ma éjjel láthatjuk a televízió képernyőjén.

M5 csatorna, 2018. április 23., 21.15 – 23.15.

"Lukács Gyöngyi 30" – gála-operaest

Közvetítés az Erkel Színházból - felvételről (2018. március 12.)

A gálaest II. részében részletek hangzanak el Ponchielli Gioconda című operájából.

Karmester: Dinyés Dániel 

Rendező: Aczél András 
Megbízott karigazgató: Csiki Gábor 

Közreműködik a Magyar Állami Operaház Zenekara és Énekkara

Műsorvezető: Bősze Ádám


1. rész műsorából:

- Wagner: Tannhäuser – Erzsébet áriája a II. felvonásból (‘Dich, teure Halle…’) – Lukács Gyöngyi
 

- Händel: Rinaldo – Almirena áriája az II. felvonásból (’Lascia ch’io pianga…’) – Sahakyan Emma 

-Verdi: A végzet hatalma – Nyitány 

- Verdi: Aida – Aida és Amonasro kettőse a III. felvonásból (‘Ciel! mio Padre!’) – Lukács Gyöngyi,  Alexandru Agache

- Verdi: A trubadúr – Luna gróf áriája a II. felvonásból (‘Il balen del suo sorriso…’) – Alexandru Agache 


2. rész – Keresztmetszet Ponchielli Gioconda c. operájából 

-Nyitány 
-Kórus az I. felvonásból (‘Feste e pane!’) 
-Gioconda, A Vak asszony és Barnaba tercettje az I. felvonásból (’E cantan su lor tombe…) – Lukács Gyöngyi, Fodor Bernadett, Alexandru Agache 
- I. felvonás zárókórus (’Carneval! Baccanal!... Angele Dei…’) – Fodor Bernadett, Lukács Gyöngyi 
- Nyitókórus és Barnaba barcarolája a II. felvonásból (‘Ho! He! Ho! He! Fissa il timone... Pescator, affonda l'esca …’) – Alexandru Agache 
- Kórus, Enzo románca a II. felvonásból (‘Sia gloria ai canti... Cielo e mar!) – Fekete Attila 
- Laura áriája a II. felvonásból – (‘Ho il cor gonfio di lagrime…’) – Fodor Bernadett 
- Gioconda és Laura duettje a II. felvonásból (’È un anatema!’) – Lukács Gyöngyi, Fodor Bernadett 
- Az órák tánca  
- Méreg-ária a IV. felvonásból (‘Suicidio!’) – Lukács Gyöngyi 
- Gioconda, Laura és Enzo tercettje a IV. felvonásból (‘Ecco il velen di Laura...’) – Lukács Gyöngyi, Fodor Bernadett, Fekete Attila 
- Gioconda és Barnaba IV. felvonásbeli záróduettje (‘Ora posso morir...’) – Lukács Gyöngyi, Alexandru Agache 


1225 Búbánat 2018-04-23 12:47:20

 

Az M3 csatornán láthatjuk majd újra:

2018. április 23., hétfő 22:35 - 23:40-ig

A TV zenei klubja

Muszorgszkij: Hovanscsina

Zenei műsor (1989)

„Mihály András segítségével betekintést nyerhetünk Muszorgszkij: Hovanscsina című opera részleteibe. Remek operaénekesek előadásában meghallgathatunk egy egy részletet.”

Műsorvezető: Mihály András

Rendezte: Horváth Ádám


1224 Búbánat 2018-04-21 10:41:40

Az M3 csatorna mai műsorán láthatjuk hamarosan: 

2018. április 21. szombat 12:25 - 13:00

Tamássy Zdenkó - Hunyadi Sándor – Baranyi Ferenc: Olasz vendéglő – zenés játék 

A Zenés TV Színház bemutatója: 1984.

Rendező: Szirtes Tamás

Szereplők:

Kalmár Magda, Lesznek Tibor, Gerdesits Ferenc, Ivancsics Ilona, Moldován Stefánia, Szirtes Gábor, Gárday Gábor, Hantos Balázs, Nádas Tibor, Szolnoki Tibor.

Vezetőoperatőr: Káplár Ferenc

Velencében, Giovanna Spagetti Háza jól menő étterem. Giovanna, a tulajdonos és Giovanni, a pincére (s egyben szeretője) mindent megtesznek, hogy vendégeik kedvében járjanak. Egy napon egy milánói család tér be hozzájuk, akikről kiderül, a városba költöznek, mert egy hatszobás házat örököltek a közelben. Giovanninak, aki valószínűleg már egy ideje tervezi, hogy elköltözik szeretőjétől, az az ötlete támad, hogy új ismerősei adják ki neki egyik szobájukat. Éppen megalkudnak a nem éppen alacsony lakbérben, amikor az egyik törzsvendég felveti, mi lenne, ha Giovanni feleségül venné a család szépséges lányát. Ez esetben ugyanis ugyanúgy ingyen lakhatna a fiú, mint mostanáig Giovannánál. Az ötlettel a fiatalok gyorsan megbarátkoznak, hiszen első látásra megtetszettek egymásnak. Mivel a szülők is áldásukat adják a házasságra, azonnal megtartják a kézfogót. Giovanna dúl-fúl, könyörög, ígérget, átkozódik, tombol, de végül beletörődik a ténybe, hogy egyszerre kell elveszítenie szeretőjét és pincérét. Szomorúsága azonban nem tart sokáig. Míg a vendégsereg az ifjú párt éljenzi, Giovanna már egy másik fiatal fiúval vigasztalódik.

 

 


1223 Búbánat 2018-04-20 21:36:24

Ma éjjel az M3 csatornán ismét láthatjuk:

2018. április 20., 22.50 – 00.10


Leo Delibes – Harangozó Gyula: Coppélia

A balett televíziós filmváltozata

A Zenés TV Színház bemutatója: 1976. december 25.

(80')

Koreográfus: Harangozó Gyula
Balettmester: Koren Tamás

E.T.A. Hoffmann műve alapján írta: Charles Nuitter és Alexandre Saint-Leo

Km. a Magyar Állami Operaház Balettkara és Zenekara

Vezényel: Pál Tamás

Rendező: Bednai Nándor

Díszlet: Drégely László

Jelmez: Witz Éva

Vezetőoperatőr: Darvas Máté

Szereposztás:

Harangöntő - Barkóczy Sándor

Harangöntő felesége - Éhn Éva

Swanilda, a lányuk - Csarnóy Katalin

Ferenc, Swanilda vőlegénye - Dózsa Imre

Coppelius - Sipeki Levente

Coppélia – Sebestény Katalin

Őrmester – Nagy Zoltán

Lengyel lány – Pongor Ildikó

Lengyel vőlegény – Erdélyi Sándor

Polgármester – Tauz István

Polgármester felesége – Anda Margit

Írnok – Urbán Ferenc

Táncmester – Pethő László

Sánta őr – Szilágyi Mihály

„A harangöntő lánya, Swanilda és Ferenc jegyben járnak, amikor a fiú megpillantja Coppelius mester ablakában a gyönyörű Coppeliát. Ferenc beleszeret a lányba. Swanilda és a lányok egy elhagyott kulcs segítségével bemerészkednek Coppelius házába és rájönnek, hogy a bábkészítő mester felhúzható, zenélő, táncoló babákat alkot, és egyik remeke éppen Coppelia…”

 


1222 Búbánat 2018-04-08 21:32:34

Ma éjjel az M3 csatorna sugározza

2018. április 8., vasárnap 22:50 - 23:45

Leo Fall emlékműsor  (1983), (55')

Nagyszabású operettműsor Leo Fall zeneszerző munkáiból.

Közreműködik: Almási Éva, Balázsovits Lajos, Bándi János, Hámori Ildikó, Kalmár Magda, Karádi Judit, Kovács Brigitta, Molnár András, Straub Dezső, Székhelyi József, Zempléni Mária,

a Fővárosi Operettszínház Tánckara,

a Magyar Rádió és Televízió Szimfonikus Zenekara

vezényel: Breitner Tamás

Rendezte: Koltay Beáta
 

Írta: Nemlaha György


Műsorvezető: Balázsovits Lajos

 


1221 Búbánat 2018-04-05 09:03:29

Ma éjjel az M3 csatorna sugározza

2018. április 5. csütörtök 22:00 - 22:50

Halhatatlanok Társulata

Dózsa Imre (2004.)

Dózsa Imre mesél pályájáról, kudarcairól, sikereiről.

Közben részleteket láthatunk nagy szerepeiből többek között:

Debussy: Holdfény;

Moszkovszkij: Keringő;

Lavrovszkij/Prokofjev: Rómeó és Júlia;

Adam/Lavrovszkij: Giselle;

Hidas Frigyes: Cédrus;

Strauss/Béjart: Ez lenne a halál?;

Hacsaturján: Spartacus;

Székely Iván: Ecloga;

Strauss/Harangozó: Térzene;

Sztravinszkij:Tavaszünnep;

Csajkovszkij/Petipa: Csipkerózsika;

Bach/Presser/Fodor:  A próba.

 

Rendezte: ifj. Vitray Tamás


Műsorvezető: Sugár Ágnes


Időtartam: 50 perc

 


1220 Búbánat 2018-04-02 13:41:34

Ma éjjel az M5 csatorna műsorán szerepel a Magyar Állami Operaház operaelőadásának régi felvétele (2004)

2018. április 2. hétfő 21:15 - 01:20

Előszó: 21.10 – 21.15.

Wagner: Parsifal

Ünnepi színjáték három felvonásban, német nyelven, magyar felirattal

Szöveg: Richard Wagner.

Magyar szöveg: Oberfrank Géza.

Díszlet: Forray Gábor.

Jelmez: Makai Péter.

Koreográfus: Seregi László.

Rendező: Mikó András 

Szereposztás:

Amfortas - Sólyom-Nagy Sándor,

Titurel - Valter Ferenc,

Gurnemanz - Polgár László,

Parsifal - Molnár András,

Klingsor - Berczelly István,

Kundry - Balatoni Éva

1. Grál lovag - Kiss Péter
2. Grál lovag - Ambrus Ákos
1. Apród - Murár Györgyi
2. Apród - Révész Rita
3. Apród - Derecskei Zsolt
4. Apród -Ocsovay János
Viráglányok: Váradi Zita, Péter Cecília, Gémes Katalin, Murár Györgyi, Ardó Mária, Várhelyi Éva
Egy hang: Kovács Annnamária

Magyar Állami Operaház Zenekara és Énekkara.

Vezényel: Kovács János

 

 


1219 zenebaratmonika 2018-03-23 15:28:43

Bár nem MTV, de élő operettközvetítés:

Offenbach: Blaubart (Kékszakáll) - ma 19.30-tól élőben a Komische Oper Berlinből:

https://operavision.eu/en/library/performances/operas/blaubart


1218 Búbánat 2018-03-23 14:40:41

Ma éjjel ismét láthatjuk, az M3 csatornán

2018. március 23. péntek 21:15 - 22:45

Offenbach: Párizsi élet – a nagyoperett tv-változata

(A Zenés TV Színház bemutatójaként először 1978. november 11-én került sugárzásra.)

Dramaturg: Bánki László

Vezető-operatőr: Molnár Miklós

Rendezte: Félix László. 

Közreműködött a Budapesti Operettszínház tánckara (Koreográfus: Géczy Éva) és Énekkara

A Magyar Állami Operaház zenekarát Hidas Frigyes vezényelte.

A szerepek többségét prózai színészek játszották, míg az énekhangot külön vették fel - operaénekesekkel is.  

Szereposztás:

Gondremark báró - Agárdy Gábor (énekhangja: Gárday Gábor)
Gondremárk báróné - Andai Györgyi (Kincses Veronika) 
Gardfeu vicomte - Kalocsay Miklós (Fülöp Attila)
Bobinet, Gardfeu barátja - Nagy Gábor (Gulyás Dénes)
Alfonz, Gardfeu inasa - Márton András 
Metella - Zsadon Andrea 
Frick, cipészlegény - Mikó István
Gabriella, Frisck kedvese - Hűvösvölgyi Ildikó
Prosper - Benedek Miklós (Rózsa Sándor)
Pauline - Medgyesi Mária
Urbaine - Kondrád Antal (Kovács Péter)
Leonie - Andresz Kati (Pusztaszeri Emília)
Karadek grófnő, Bobinet nagynénje - Bakó Márta 
Louise - Seregély Katalin
Lyoni úr – Nádas Tibor

További közreműködők: Galántay Aliz, Jutkovics Krisztina, Sugár István, Romhányi Rudolf, Varga Zsuzsa, Füzessy Ottó.

„Párizs a ledér hölgyek, a szoknyavadász fiatalemberek, a mulatók, a kánkán és a szerelem fővárosa. Offenbach operettjében a francia főváros bohém oldala mutatkozik be, ahol akár egy cipészből is lehet brazil követ, vagy egy komornyikból is tábornok. 85 percnyi felhőtlen szórakozás, ami alatt megtudhatják milyen is a párizsi élet.”


1217 Búbánat 2018-03-19 11:50:19

Ma éjjel sugározza az M5 csatorna

21.10 - 23. 35.

RING ESTÉLY – Gálaműsor - Roberto Alagna és Aleksandra Kurzak vendégfelléptével

Közvetítés az Erkel Színházból -  a 2018. február 10-i gálakoncert felvétele

Műsorvezető:  Morvai Noémi és Ókovács Szilveszter 
 

Vezényel:  Kocsár Balázs főzeneigazgató

Rendező: Anger Ferenc művészeti igazgató és Solymosi Tamás  balettigazgató 

Karigazgató: Csiki Gábor
Társrendező: Aczél András

Műsor ( Búbánat: megjegyzem, hogy az alább ismertetendő műsorszámok sorrendje részben változott az est folyamán. )

- Wagner: A nürnbergi mesterdalnokok – Nyitány

- Nádasdy / Wagner / Gulya: Ring-Walzer – nyitótánc 

- Wagner: Tannhäuser – Dal az Esthajnalcsillaghoz (‘O du, mein holder Abendstern’) – Szegedi Csaba

- Gounod: Rómeó és Júlia – Júlia keringője (’Je veux vivre’) – Aleksandra Kurzak

- Zandonai: Veronai szerelmesek – Rómeó áriája (’Giulietta! Son io!’) – Roberto Alagna

- Bizet: Carmen – Micaëla és Don José duettje (‘Parle-moi de ma mère’) – Aleksandra Kurzak, Roberto Alagna

- Mráz / Csajkovszkij: Csipkerózsika – Keringő 

- Puccini: Pillangókisasszony – Cso-cso szán és Pinkerton szerelmi duettje (‘Vogliatemi bene’) – Aleksandra Kurzak, Roberto Alagna

- Rujsz / Wagner / Szüts: Züricher Vielliebchen Walzer és variációk  – Boros Ildikó, Balázsi Gergő Ármin, Melnik Tatiana, Leblanc Gergely, Balaban Cristina, Rónai András József, Sarkissova Karina, Kekalo Iurii, Tanykpayeva Aliya, Timofeev Dmitry (zongorán közreműködik:  Szüts Apor)

- Schumann: Du Ring an meinem Finger Megyesi Schwartz Lúcia   (zongorán közreműködik:  Szüts Apor

- Wagner: Branders Lied – Szegedi Csaba (zongorán közreműködik:  Szüts Apor

- Wagner: Tout n’est qu’ images fugitives – Megyesi Schwartz Lúcia (zongorán közreműködik:  Szüts Apor

- Nietzsche–Petőfi: Ständchen – Szegedi Csaba  (zongorán közreműködik:  Szüts Apor)

- Verdi: Otello – Desdemona és Otello szerelmi duettje (‘Già nella notte densa’) – Aleksandra Kurzak, Roberto Alagna

- Bizet: Carmen – IV. felvonás nyitókórus (‘À deux quartos!’)

- Puccini: Gianni Schicchi – Lauretta áriája (‘O mio babbino caro’) –Aleksandra Kurzak

- Verdi: Otello – Otello halála (‘Niun mi tema’) –  Roberto Alagna

- Eagling / Wagner: Duett  – Tanykpayeva Aliya, Majoros Balázs

- Puccini: Pillangókisasszony – Zümmögő-kórus (közreműködik: Földváry Balázs, rhönrad-artista)

- Donizetti: Szerelmi bájital – Recitativo és duett  (’Caro elisir sei mio’ – ‘Chi e maique matto?’) – Aleksandra Kurzak, Roberto Alagna

 

Ráadás: Lehár: A víg özvegy - szerelmi kettős:  Aleksandra Kurzak, Roberto Alagna

Közreműködik a Magyar Nemzeti Balett, a Magyar Állami Operaház Zenekara és Énekkara, valamint a Magyar Nemzeti Balettintézet növendékei 


1216 Búbánat 2018-03-16 10:28:41 [Válasz erre: 274 Búbánat 2012-08-15 12:21:55]

Az  M3 csatorna sugározza ma éjjel:

2018. március 16., 21.45 – 23.35

Erkel Ferenc: Hunyadi László

Magyar operafilm, 106 perc (1977)

Zenés TV Színház bemutatója: 1978. április 4. , 20.00 óra

Szövegét Tóth Lőrinc drámája nyomán írta: Egressy Béni.

 Az opera zenéjét és szövegét  Radnai Miklós - Oláh Gusztáv - Nádasdy Kálmán dolgozta át.

Dramaturg: Ruitner Sándor

Díszlet: Varga Mátyás

Jelmez: Wieber Marianne

Vezető operatőr: Kocsis Sándor

Rendezte: Vámos László

A zenei hangfelvételen közreműködik: a Magyar Állami Operaház Zenekara, a Magyar Rádió és Televízió Énekkara (karigazgató: Sapszon Ferenc)

Vezényel: Medveczky Ádám

Km.  a Magyar Állami Operaház Balettkara

Zenei rendező: Fejes Cecília

Szereplők:

Sárvári Győző (Hunyadi Lászlóénekhangja Simándy József))

Éry-Kovács András (Hunyadi Mátyásénekhangja Takács Klára), 

Temessy Hédi (Szilágyi Erzsébeténekhangja Horváth Eszter), 

Benedek Miklós (László királyénekhangja Palcsó Sándor),

Árva János (Cillei Ulrik kormányzóénekhangja Ütő Endre),

Fekete Tibor (Gara nádorénekhangja Sólyom Nagy Sándor)

Menszátor Magdolna (Mária, a leányaénekhangja Kincses Veronika), Váradi Balogh László (Szilágyi Mihályénekhangja Katona Lajos), Medgyessy Pál (Rozgonyiénekhangja Kertész Tamás),

Tímár Zoltán (Hadnagy énekhangja Kovács Péter)


1215 Matyus 2018-03-13 13:19:45 [Válasz erre: 1214 nizajemon 2018-03-13 12:43:22]

Összehasonlíthatatlanul szebben, és jobban énekeltek!


1214 nizajemon 2018-03-13 12:43:22 [Válasz erre: 1213 nizajemon 2018-03-13 11:58:28]

Kedvelem Rálik Szilviát (meglehetősen),ám tartozok annyival a belső igazságérzetemnek,hogy kimondjam,Misura Zsuzsa és Fekete Veronika pengébben énekelte Abigélt.


1213 nizajemon 2018-03-13 11:58:28 [Válasz erre: 1212 Búbánat 2018-03-13 10:06:04]

Mivel a náthám okán megkíméltem embertársaimat,és fájó szívvel nem mentem az esti koncertre (percenként harmincat tüsszenteni),gondoltam kárpótlásként Nabuccozok egy faszát. Nem mondhatnók,hogy ez az előadás volt a csúcsok csúcsa,olyan 20 évvel ezelőtt hallottam prímábbakat. Ám sose rosszabbat,a Gioconda műsorra tűzéséért gigalájk!


1212 Búbánat 2018-03-13 10:06:04

Pótlólag ideírom

Tegnap (hétfőn) volt látható felvételről Giuseppe Verdi Nabucco című operája az M5 HD csatornán. (21:15 - 23:25)

A felvétel 2017. október 21-én készült az Erkel Színházban.

 

Opera három részben, négy felvonásban, olasz nyelven, magyar felirattal

 Szövegíró: Temistocle Solera.

Díszlettervező: Zeke Edit.

Jelmeztervező: Papp Janó.

Koreográfus: Kozma Attila.

 Rendező: Kesselyák Gergely

 

„Kesselyák Gergely látványos rendezésében a hatalmi és vallási erőviszonyok változását, az első szentély lerombolását és a babiloni fogság történetét a világtörténelmi korszakváltások örök körforgásában mutatja be”

Szereposztás:

Nabucco - Alexandru Agache

Izmael - Brickner Szabolcs

Zakariás - Bretz Gábor

Abigél - Rálik Szilvia

Fenéna - Gál Erika

Baál főpapja - Cserhalmi Ferenc

Abdallo - Kristofori Ferenc

Anna - Töreky Katalin.

 

Karmester: Kesselyák Gergely


1211 Búbánat 2018-03-11 13:01:17 [Válasz erre: 1210 zenebaratmonika 2018-03-10 21:54:58]

És ha hallanád a Leányvásár rádiófelvételéről Házy Erzsébet, Németh Marika, Udvardy Tibor, Palcsó Sándor énekhangját!  (1964) - azoknál jobb nincs sem a rádióban, sem a tévében, sem a színpadon... (mármint a "Leányvásár" más  ismeretes - jelenkori -  előadói között ha keresgélünk)


1210 zenebaratmonika 2018-03-10 21:54:58 [Válasz erre: 1209 Búbánat 2018-03-09 20:00:09]

Láttam a Leányvásárt és nagyon tetszett, szerintem erősebb Jacobi operett zeneileg és tartalmilag is a Sybill-nél, bár utóbbit is kedvelem. Az énekhangok meg fantasztikusak voltak és tetszett maga a film is benne szegény Bubik Istvánnal, aki remek vadnyugati cowboy-t alakított.


1209 Búbánat 2018-03-09 20:00:09

Az M3 csatornán láthatjuk ismét, késő éjjel

2018. március 9. péntek 23:00 - 00:50

Jacobi Viktor - Martos Ferenc - Bródy Miksa: Leányvásár – az operett televíziós változata

Zenés TV Színház bemutatója: 1985. február

Forgatókönyv: Ruitner Sándor, Zsurzs Éva

Rendező: Zsurzs Éva

Operatőrök: Kalbert Erzsébet, Berek Oszkár
Vezetőoperatőr: Lukács Lóránt


Szereplők:
Harrison szenátor - Szabó Ottó
Lucy, a leánya - Kovács Adél; énekhangja: Kalmár Magda
Tom Miggles - Bubik István; énekhangja: Gulyás Dénes
Gróf Rottenberg - Garas Dezső
Fritz, a gróf fia - Szerednyei Béla
Bessy - Hűvösvölgyi Ildikó
Kocsmáros- Zenthe Ferenc
Sam - Szilágyi István
Jefferson- Csere László
 

Karmester: Hidas Frigyes

Km.  a Magyar Néphadsereg Művészegyüttesének Tánckara

Magyar Rádió és Televízió Énekkara és Szimfonikus Zenekara


Időtartam: 110 perc

Egy San Francisco környéki faluban leányvásár van. A vendég milliomos Harrison szenátor lánya, Lucy mindenkit kikosaraz, ezért a hagyományoknak megfelelően jelképesen hozzáadják a falu "utolsó" legényéhez, Tom Miggleshez. Tom apját, Fleetwoodot Harrison tette tönkre, ezért bosszúból Tom ráveszi a seriffet, hogy az esketés igazi legyen. Harrison szenátorék menekülnek Tom elől, abban bíznak, hogy felbontják a házasságot, ha nem lehet egy évig kimutatni az együttélést. Lucy közben beleszeret a fiúba, aki bevallja, hogy ő Fleetwood fia...


1208 Búbánat 2018-03-05 17:56:48

Ma éjjel újra sugározza a televízió

2018. március 5-én (hétfőn) 21:15-től látható felvételről Charles Gounod Faust című operája az M5 HD csatornán.

Főbb szerepekben: Dario SchmunckBretz Gábor, Rost Andrea, Haja Zsolt, Geiger Lajos, Vörös Szilvia és Wiedemann Bernadett
 

Vezényel: Maurizio Benini
 

A felvétel 2015. május 17-én készült az Operaházban.

 


1207 Búbánat 2018-02-27 21:27:28

Lehár Ferenc – Ludwig Herzer – Fritz Löhner Béla – Harsányi Zsolt -  Szenes Andor: Friderika

A Rádió Dalszínháza bemutatója: 1972. április 3. Kossuth adó, 19.20-20.10
 

A keresztmetszet-rádiófelvételen Andor Éva, Kalmár Magda, Bende Zsolt, Simándy József, valamint a Magyar Rádió és Televízió Énekkara és Szimfonikus Zenekara  működött közre, Sebestyén András vezényelt.

 

E rádiófelvétel hanganyaga szolgált alapul a Magyar Televízióban 1975. február 8-án bemutatott Friderika-operettrészleteknek!

„SZOMBAT ESTE…’

MTV, 20.15 – 20.35 óra

Lehár Ferenc: Friderika

Énekelnek: Andor Éva, Kalmár Magda, Bende Zsolt, Simándy József, valamint a Magyar Rádió és Televízió Énekkara 

Km. a Magyar Néphadsereg Művészegyüttesének tánckara

Koreográfus: Geszler György

Díszlettervező: Drégely László

Jelmeztervező: Szekulesz Judit

Vezetőoperatőr: Szabados Tamás

Szerkesztő: Semsei Jenő

Rendező: Csenterics Ágnes


1206 Búbánat 2018-02-27 21:02:23 [Válasz erre: 154 Búbánat 2009-04-24 17:59:09]

Kapcs. a 154. sorszám bejegyzéséhez

Kiegészítés

Pest Megyei Hírlap, 1975. március 8.

„TV – Szombat este…” 

Operettpódium

 (1975. március 8., MTV, 20.45 - 21.30)

"Szereplői az 1974-es nemzetközi énekversenyek díjnyertes — olykor több díjat is nyert — fiatal művészei. S amit hallunk — Planquette-nek és Offenbachnak, az operett klasszikusainak mesterművei: A corneville-i harangok és a Rip van Winkle, illetve az Orfeusz az alvilágban, a 66-os szám, a Fortunio dala, a Varázshegedű, a Kakadu és az Eljegyzés lámpafénynél közismert dalai.

Kaunitz Ervin ehhez a műsorhoz olyan fémpódiumot tervezett, s fölé olyan csillárokat rakott, amelyek, ha egy énekes ihletett dala életet lehel beléjük, mindig mássá lesznek. Magas szirtfok lesz a pódium Miller Lajos lába alatt. Virágoskert, ha Ötvös Csilla szalad át rajta, Csengery Adrienne-nel szinte együtt énekelnek a csillárok, A corneville-i harangok fény-hang játékaként."

Műsorvezető: Pálos Zsuzsa és Lentz György

Km.: Csengery Adrienne, Ötvös Csilla, Sass Sylvia, Berkes János, Miller Lajos, Róka István, Sólyom Nagy Sándor

Magyar Állami Hangversenyzenekar
MRT Énekkara 
Magyar Állami Operaház Balettkara, szólót táncol: Csarnóy Katalin és Sipeki Levente


Koreográfus: Ivánka Sándor
Vezényel: Koncz Tamás

Rendező: Szitányi András
 


1205 Búbánat 2018-02-26 20:11:49

Ma éjjel 21:15-től látható felvételről Gioachino Rossini Olasz nő Algírban című vígoperája az M5 HD csatornán.

A felvétel 2017. november 23-án készült az Erkel Színházban. 

Opera két felvonásban, olasz nyelven, magyar felirattal

Szövegíró: Angelo Anelli

Rendező: Szabó Máté

Karmester: Francesco Lanzillotta

Közreműködik: a Magyar Állami Operaház Zenekara, Énekkara és a Magyar Nemzeti Balett művészei, valamint a Honvéd Férfikar

Az énekkart betanította: Riederauer Richárd

Karigazgató: Strausz Kálmán

Szereposztás:

Isabella, olasz nő – Mester Viktória

Lindoro, a kedvese – Alasdair Kent

Musztafa, algíri bej – Palerdi András

Elvira, a felesége – Sáfár Orsolya

Zulma, a bizalmasa – Balga Gabriella

Taddeo, Isabella kísérője - Bruno Taddia

Ali – Dobák Attila

 

Díszlettervező: Cziegler Balázs

Jelmeztervező: Füzér Anni

Koreográfus: Katona Gábor

Dramaturg, magyar nyelvű feliratok: Kenesey Judit


1204 Búbánat 2018-02-24 10:28:54 [Válasz erre: 1201 zenebaratmonika 2018-02-20 14:15:46]

2018. február 24., szombat   20:45 -  23:35

Jacobi Viktor: Sybill

A Budapesti Operettszínház előadásának felvétele

(2017)

Illuzioperett két részben, magyar nyelven

Szöveg Bartos Ferenc, Bródy Miksa.

Díszlet Cziegler Balázs.

 Koreográfus Bodor Johanna.

 Rendező Szabó Máté

"Jacobi Viktor a Zeneakadémián egy évfolyamon tanult nem kisebb nevű szerzőkkel, mint Kálmán Imre, Szirmai Albert, Weiner Leó.

Két tanév elsajátítása után otthagyta az akadémiát és az addig megszerzett tudással belevetette magát az operett komponálás színes világába.

Első darabjai a Király Színházban uralkodó magyaros daljátékízlésnek igyekeztek megfelelni, majd a nemzetközi sikerek reményében művészete a nyugati stílus, a dzsesszes elemektől gazdag angolszász világ felé tekintett.

Az I. világháború kitörésekor a Sybill londoni bemutatójának előkészítésével volt elfoglalva, de mint ellenséges állam polgárát, kiutasították a brit fővárosból. Jacobi nagyoperettje a váratlan és kiszámíthatatlan szerelemről szól, amit a teljes felfordulás és zűrzavar kísér. Mindenki féltékeny mindenkire és mindenki szerelmes valakibe… Szabó Máté rendező és egyenrangú alkotótársa, a koreográfus Bodor Johanna erősen meg- és átmozgatta a Budapesti Operettszínház társulatát, amely hálásan fogadta a szokott praxistól eltérő munkamódszer és színházi gondolkodás megjelenését. Szabó Máté koncepciója szerint a Sybill nem hagyományos, „cukormázas” operett, hús-vér alakok, árnyaltabb, esendő figurák szerepelnek benne. Világuk életszagú, érzéseik valódi érzések, örömeikben, fájdalmaikban magára ismer a néző. A külső csillogást ellensúlyozzák a sorsukra vetülő árnyak, életüket meghatározó keserű döntések. A rendező jól egyensúlyoz tragédia és komédia között, tökéletesen visszhangozva azt a kettősséget, ami a szerelem és maga az élet."

 

Fischl Mónika - Sybill,

Dolhai Attila - Petrov,

Vadász Zsolt – Nagyherceg,

Frankó Tünde – Nagyhercegnő,

Kocsis Dénes – Poire,

Szendy Szilvi – Charlotte,

Oszvald Marika – Olga,

 Mészáros Árpád Zsolt - Kormányzó

Közreműködik a Fővárosi Operettszínház Ének- és Zenekara valamint Balettkara.

Vezényel: Bolba Tamás

 


1203 Búbánat 2018-02-24 10:25:35 [Válasz erre: 898 Búbánat 2016-04-09 17:36:53]

Kapcs. 898. sorszám

Ismét látható a televízióban a ma kora délutánra műsorra tűzött táncjáték:

M3 csatorna, 2018. február 24., 12.30 – 13.15

Zenés TV Színház

Farkas Ferenc – Harangozó Gyula: Furfangos diákok

Táncfilm (1972) 

Betanító balettmester: Hamala Irén

Díszlet: Tóth A. Pál
Jelmez: Márk Tivadar

Dramaturg: Bánki László
Vezető operatőr: Darvas Máté

Szereplők:

• Róna Viktor (Ádám diák)
• Kékesi Mária (A leány)
• Hamala Irén (Az anya)
• Barkóczy Sándor (Apa és kollégium igazgató)
• Sipeki Levente (Józsi, stréber diák)
• Balogh Ágoston (Jónás – a „gonosz” - tanár úr)
• Harangozó Gyula (Józsi apja)
• Havas Ferenc (Csikós)
• Nagy Zoltán (Csikós)
• Sterbinszky László (Csikós)

• Magyar Állami Operaház Balettkara és Zenekara

Vezényel: Pál Tamás

Rendezte: Bednai Nándor

(40 perc) 

 


1202 Búbánat 2018-02-23 12:10:34

MTV, 1975. június 14., 20.50 – 21.20

„A zongoránál Ábrahám Pál” – zenés összeállítás

A zenéjét összeállította és hangszerelte: Gyulai Gaál Ferenc

Riporter: Antal Imre

Közreműködnek:

Ábrahám Pál szerepében: Benedek Miklós

Felföldi Anikó, Galambos Erzsi, HÁZY ERZSÉBET, Kalmár Magda, Kovács Zsuzsa, Farkas Bálint, Miller Lajos, Németh Sándor, Ötvös Csaba

Továbbá: a Fővárosi Operettszínház énekkara, zenekara és tánckara.

Vezényel: Gyulai Gaál Ferenc

Díszlet: Wegenest Róbert
Jelmez: Horányi Mária
Vezető operatőr: Varga Vilmos

Szerkesztő: Semsei Jenő
Rendező: Csenterics Ágnes

"A neves operettszerző és karmester darabjai a 30-as éveken sorozatban kerültek színre a budapesti, bécsi és berlini színpadokon. Sikeres megújítója volt a könnyű színpadi zenének, a kor divatjának megfelelően ő teremtette meg a hazai 'dzsessz-operettet". A 30-as évek derekán Amerikába emigrált, 1960-ban halt meg Hamburgban, tragikus körölmények között..."


1201 zenebaratmonika 2018-02-20 14:15:46 [Válasz erre: 1198 Búbánat 2018-02-09 14:47:01]

Szombaton 2018. február 24-én este M5  20,45-23,35 Jacobi Viktor Sybill c. operettjét közvetíti felvételről a Budapesti Operettszínházból.

 


1200 Búbánat 2018-02-19 12:31:57 [Válasz erre: 1199 Kelemen Zoltán 2018-02-19 11:41:27]

Hozzáteszem: az 1061-es sorszám alatt részleteztem már;  2017. május 29-én (hétfőn) 21:10-től  már láthattuk a kitűnő operaelőadás felvételét az M5 HD csatornán.  (Először 2017. február 19-én kellett volna adásba mennie,.de műsorváltozás miatt későbbi időpontra került át.)

A felvétel a 2016. május 27-i bemutatón készült az Erkel Színházban.


1199 Kelemen Zoltán 2018-02-19 11:41:27

Ma este 21:15-től az M5 csatornán látható felvételről Ermanno Wolf-Ferrari Sly című operája. Az Erkel Színház és a Szegedi Nemzeti Színház közös előadását Göttinger Pál rendezte. A főbb szerepekben: László Boldizsár, Kelemen Zoltán, Kónya Krisztina és Cseh Antal. Közreműködik a Szegedi Szimfonikus Zenekar, a Szegedi Nemzeti Színház Tánckara és Énekkara, vezényel Gyüdi Sándor.

http://www.opera.hu/v/a-sly-az-m5-hd-musoran-februar-19-en/


1198 Búbánat 2018-02-09 14:47:01 [Válasz erre: 1181 Búbánat 2018-01-03 23:04:36]

Kapcs.: 1181. és 1128. sorszámok

Az alábbi cím (operettadaptáció) kimaradt a közölt listámból:

Magyar Televízió, 1974. december 14. , 20.05 – 20.35

Kálmán Imre: Montmartre-i ibolya

„Operett dióhéjban”

Brammer és Grünwald szövegét fordította Szenes Andor és Szenes Iván.

Forgatókönyv: Rátonyi Róbert

Dramaturg: Bánki László

Zenei rendező: Fejes Cecília

Koreográfus: Geszler György

Díszlet: Wegenast Róbert

Jelmez: Wieber Mariann

Vezető operatőr: Abonyi Antal

Rendező: Kalmár András

Szereposztás:

Violetta, virágáruslány – Hűvösvölgyi Ildikó

Ninon, színésznő – Galambos Erzsi

Raoul, festő – Farkas Bálint (énekhangja: Rozsos István)

Florimond, zeneszerző – Németh Sándor

Henri, költő – Paudits Béla

Spaghetti, végrehajtó – Benkóczi Zoltán

Színigazgató – Benkő Gyula

Durand apó – Pongrácz Imre

Km. a Magyar Rádió és Televízió Szimfonikus Zenekara-

Vezényel: Breitner Tamás

 

Megjegyzem, hogy a Zenés TV Színház az operett televíziós változatát 1988-ban készítette el Maár Gyula rendezésében.

Szereposztás:

Violetta, virágáruslány –  Kocsis Judit (énekhangja: Kárpáti Magda)

Ninon, színésznő  - Kováts Adél (énekhangja: Zempléni Mária)

Raoul, festő – Lippai László (énekhangja: Laczó András)

Florimond, zeneszerző – Hirtling István (énekhangja: Gerdesits Ferenc)

Henry, költő – Laklóth Aladár (énekhangja: Korcsmáros Péter)

Spaghetti, végrehajtó – Szilágyi Tibor (énekhangja: Kovács Péter)

Hadügyminiszter – Iglódy István (énekhangja: Palcsó Sándor)

Színigazgató – Csákányi László

Madam Durand – Törőcsik Mari

Margot – Kádár Flóra

Tiszt – Izsóf Vilmos

Km. az MRT Énekkara és Szimfonikus Zenekara

Vezényel: Selmeczi György

Zenei rendező: Fejes Cecília


1197 Búbánat 2018-02-09 10:57:45

Ma éjjel ismét láthatjuk az M3 csatornán a Zenés TV Színház produkciójában:

2018. február 9. péntek 22:10 - 00:50

Mozart: Cosi fan tutte (Mind így csinálják)

Operafilm (1997) (160')

„Cosí fan tutte”, azaz „Mind így csinálják”, idézi fel Mozart híres operája a női hűség próbájának könnyed és vidám témáját és próbatételét Fiordiligi, Dorabella, Fernando és Guglielmo története kapcsán. A mű Zenés TV Színházbeli feldolgozása ezúttal két idősíkban játszódik: a XX. század végi Budapesten és a XVIII. századi Nápolyban. Két fiatal pár közös randevúra készül. A lányok csinosítják magukat, a fiúk az ételről, italról és a közös programról gondoskodnak. A találka színhelye egy lakás, ahol a fiatalok együtt nézik meg a Mozart operát. Egyre inkább beleélik magukat a darabba, s eközben a két különböző helyszín és idősík összemosódik.

Szereplők:

  • Bátori Éva (Fiordiligi)
  • Ulbrich Andrea (Dorabella)
  • Sárkány Kázmér (Guglielmo)
  • Gulyás Dénes  (Ferrando)
  • Polgár László (Don Alfonso)
  • Iván Ildikó (Despina
  • P. Szabó Anikó - Continuo (szólam)

továbbá a prózai szerepeket alakító színművészek.


Rendezte: Szinetár Miklós

 


1196 Búbánat 2018-02-05 11:35:35

Ma éjjel, 21:15-től látható Giuseppe Verdi Rigoletto című operája felvételről az M5 HD műsorán.

A felvétel 2017. szeptember 24-én készült az Erkel Színházban.

Karmester: Medveczky Ádám

Közreműködik a Magyar Állami Operaház Énekkara és Zenekara

Szereposztás:

A mantovai herceg - László Boldizsár

Rigoletto - Fokanov Anatolij

Gilda - Miklósa Erika

Sparafucile - Gábor Géza

Maddalena - Mester Viktória

Monterone gróf  - Kőrösi András

Marullo - Káldi Kiss András

Borsa - Kiss Péter

Ceprano gróf - Szüle Tamás

Ceprano grófné - Molnár Ágnes

Giovanna - Dobi-Kiss Veronika

Apród -Zavaros Eszter

Porkoláb - Németh Gábor

Alkotók

Szövegíró: Francesco Maria Piave

Rendező: Szinetár Miklós/ Harangi Mária

Díszlettervező: Csikós Attila

Jelmeztervező: Velich Rita

Koreográfus:Lőcsei Jenő

Karigazgató: Strausz Kálmán


Bemutató: 2005. március 30.


1195 Búbánat 2018-02-01 14:59:02

Ma éjjel az M3 csatornán láthatjuk:

22.00 – 23.55: Örökös tagság gála 2003.

Nagyszabású televíziós gálaműsor a 2003-ban megválasztott Örökös tagok tiszteletére a Budapesti Operettszínházból bejátszásokkal, zenés, táncos produkciókkal, jelenetekkel.

Örökös tagok: Halász Judit, Lehoczky Zsuzsa, Avar István, Kern András, Hamari Júlia, Molnár András, Havas Ferenc, Szakály György.

További meghívott sztárvendégek többek között: Szinetár Dóra, Gregor József, Szvétek László, Szabó István, Elek Ferenc, Fullajtár Andrea, Haumann Petra, Mészáros Béla, Almási Éva, Balázsovits Edit, Galambos Erzsi, Garas Dezső, Oszvald Marika, Haumann Péter, Kincses Veronika, Lengyel Kati, Polyák Lilla, Huszti Péter.

(Ism. február 3., 12.25 -14.25)


1194 Búbánat 2018-01-29 19:20:09

2018. január 29. hétfő 23:35 - 00:30 M3 csatorna

Ma éjjel ismét láthatjuk a televízió képernyőjén:

Giuseppe Verdi: Aida 

A TV zenei klubjának nyilvános adása

magyar zenei műsorsorozat, 1980

Mihály András segítségével betekintést nyerhetünk Giuseppe Verdi Aida című operájának részleteibe. Neves operaénekesek énekelnek a darabból.

Főszereplők:

Tokody Ilona, Mészöly Katalin, Karizs Béla, Gáti István, Begányi Ferenc, Polgár László

Km. a Magyar Állami Operaház Énekkara és Zenekara

Az operát bemutatja és vezényli: Mihály András


Rendezte: Mikó András

(55 perc)


1193 Búbánat 2018-01-26 20:47:05

Az M3 csatornán láthatjuk ma éjjel

2018. január 26. péntek 22:20 - 00:25

Beethoven: Fidelioaz opera televíziós változata

Zenés TV Színház bemutatója: 1991. október 24., M1 csatorna, 20.55 – 22.50

Szereposztás:

A miniszter: Gáti István
Pizarro, börtönkormányzó: Sólyom-Nagy Sándor

Florestan, fogoly: Molnár András
Leonóra, a felesége: Csavlek Etelka
Rocco, börtönfelügyelő: Gregor József
Marzellina, a lánya: Bátori Éva
Jaquino, a börtön kapusa: Mukk József
Első rab: Gulyás Dénes
Második rab: Schangler András (Énekhangja: Rácz István)
Börtönigazgató: Lénárt István

Színjátékos: Széles László

Börtöntisztviselők: Magyar Attila, Oberfrank Pál, Szakács Tibor

Közreműködik:

MÁV Szimfonikus Zenekara

Magyar Állami Operaház énekkara (Karigazgató: Szalai Miklós)

Karmester: Erdélyi Miklós

Dramaturg: Bánki László
Zenei rendező: Beck László
Jelmez: Szekulesz Judit
Díszlet: Mátay Lívia
Operatőr: Gurbán Miklós

Rendező és forgatókönyvíró: Szinetár Miklós

Producer: Czigány György


(Időtartam: 125 perc)

A váci börtön melletti téren egy vándortársulat készül előadni Beethoven egyetlen operáját. A börtön vezetősége is elfoglalja helyét a nézőtéren, s megkezdődik az előadás...


1192 Búbánat 2018-01-25 22:09:58

Ma éjjel az M3 csatornán láthatjuk:

2018. január 25. csütörtök 23:15 - 00:25

Hamari Júlia hangversenye  (1981)

(70')

Hamari Júlia és a Liszt Ferenc Kamarazenekar koncertje a Zeneakadémia nagyterméből.

Az elhangzó művek:

1. Antonio Vivaldi: Stabat Mater

2. Georg Friedrich Händel: Rinaldo - opera (Fájdalom ária)

3. Georg Friedrich Händel: Xerxes - opera (Largo)

4. Claudio Monteverdi: Ariadne - opera (Ariadne panasza)

5. Mozart: c-moll mise K. 427. - Laudamus te (Dícsérünk téged, Uram...) - ária.

Hangversenymester: Rolla János

Műsorvezető: Antal Imre


Rendezte: Bodnár István

Időtartam: 70 perc

 

2018. január 28. vasárnap 12:15 - 13:15 

M3 csatornán:

Hamari Júliát köszöntjük - Portréfilm (2002)

(60')

"Örökös tagság sorozatunkban sajnos nem készült portré Hamari Júlia operaénekesnővel, ezért most ezzel a 2002-ben készült adással mutatjuk be pályáját, óriási sikereit, hitvallását.

Közben részleteket láthatunk az alábbi zeneművekből":

Mozart: c-moll mise

Purcell: Dido és Aeneas

Bach: Máté passió - Erbarme dich

Bizet: Carmen – Sequidilla

Mozart: Titus - Sextus áriája

Rossini: Hamupipőke

Johann Strauss: A denevér - Orlovsky belépője

Johann Strauss: A cigánybáró - Czipra dala

Rossini: A sevillai borbély - Rosina kavatinája

Műsorvezető: Batta András

Rendezte: Kecskés G. László

Időtartam: 60 perc


1191 Búbánat 2018-01-22 16:29:30

A Magyar Kultúra Napján az M5 csatorna   Erkel Ferenc Bánk bán c. operájának ősváltozatát tűzi műsorára este 19:35-től.  

2018. 01. 22  19:35 - 22:10  M5 (HD)

A félig szcenírozott előadást a szerző születésének 200. évfordulója alkalmából 2010-ben láthatta a közönség a Magyar Állami Operaházban Héja Domonkos vezényletével. 

2010. november 6., Magyar Állami Operaház

Erkel Ferenc:

BÁNK BÁN
 

Az opera ősváltozata három felvonásban
Félig szcenírozott koncert

Szövegíró: Katona József nyomán Egressy Béni

Karigazgató: Szabó Sipos Máté

Karmester: Héja Domonkos
Rendező: ifj. Palcsó Sándor

Szereplők:

II. Endre: Geiger Lajos
Gertrudis: Lukács Gyöngyi
Ottó: Fekete Attila
Bánk bán: Kiss B. Atilla
Melinda: Kolonits Klára
Tiborc: Perencz Béla
Petúr bán: Kálmándi Mihály
Biberach: Szegedi Csaba
Udvarmester: Sárkány Kázmér


1190 Búbánat 2018-01-19 20:57:05 [Válasz erre: 1189 Búbánat 2018-01-17 20:36:00]

Kapcs.  1189., 314. , 417.,  686-689.;  1063., 1127., 1128., 1131., 1132. sorszámok

Már többször szóltam itt a Zenés TV Színház produkcióiról, illetve idéztem Ruitner Sándor dramaturg – zenei rendező visszatekintő sorait magáról a vállalkozásról, aki a kezdetektől (1972) bábáskodott felette;  hogyan indult el a televízióban, mi volt a koncepciója, milyen terveket  - és reményeket - szőttek hozzá;  miként kezdődött és hogyan, mivel ért véget ez a több évtizedes sorozat, melyben jól megfért egymás mellett az opera, operett, daljáték, zenés játék, musical, táncjáték  stb.– amelyek kezdetben hétről-hétre kerültek a televízió képernyőjére és azóta számtalan ismétlést megértek, még ma is sorra feltűnnek egyes darabjai az M3 csatornán vagy a Duna tévén.

(Hozzáteszem, a Zenés TV Színház „hivatalos” indulása ugyan 1972. évre esik, de előzményei, kezdeményei a hatvanas évek elejére tehetőek, hiszen az előző évtizedben is készültek a televízióban hasonló zenés színházi produkciók – azonban a közös fonal még hiányzott…)

Az  RTV Újság régi számait lapozgatva rábukkantam egy cikkre (egy interjúra), amely idevágó és ugyancsak érdemesnek tartom leközölni.

„Premier a Zenés tv-színházban”

/RTV Újság – S.E. , 1972. október 1./

Egy esztendővel ezelőtt hasábjainkon Fellegi Tamás, a Televízió akkor újonnan megalakult szórakoztató és zenei főszerkesztőségének vezetője terveik között említette a zenés színházat, amely ma este tartja évadnyitó előadását.

  • A felkészülés gondjait tehát felváltotta a premier izgalma. Visszatekintve az útra: nehéz volt?
  • Egy évvel ezelőtti elképzeléseinket általában kételkedés fogadta. Mi kezdettől bizakodtunk, és most, a függöny felhúzása előtt mondhatom: érdemes volt. Megvalósítását eddigi legnagyobb vállalkozásunknak tartjuk. Nyitó darabunk, A bűvös szék tulajdonképpen új magyar opera, amelyhez sajnos, fájdalmas emlékeink is fűződnek: Devecseri Gábor a kórházi ágyon fejezte be verseit.
  • Milyen törekvéssel indítják útjára a sorozatot, és mit jelöl az elnevezés?
  • Célunk a közönség széles rétegeinek bekapcsolása. Törekvésünk, nagy kortárs írók és zeneszerzők számára állandó megjelenési lehetőséget adjunk, az énekeseknek és a színészeknek pedig alkalmat parádés szerepekre. Az első évad egy több évre szóló program vázlatát is kirajzolj majd, ennek bemutatóitól egyebek közt azt  is reméljük, hogy kedvcsinálói, ihletői lesznek új zenés művek születésének – melyek kedvéért eredeti terveinket szívesen átdolgoznánk. Ami az elnevezést illeti: nem kívánjuk érvként felhasználni abban a vitában, amely a tévét olykor „félszínháznak”, „félmozinak” nevezi. A „zenés színház” mást jelent, mint a „tévéjáték”. Hogy pontosan mit, azt végső soron az adott mű kompozíciója és szelleme határozhatja meg. Ennek megfelelően találkozhatunk majd a színházhoz közelebb álló megoldásokkal éppúgy, mint filmszerűbb felépítéssel.
  • Kérünk néhány címet…
  • Az évadra tizenhárom előadást terveztünk, ebből tizenegy már készen várja a bemutatót. A nyitó darabon kívül lesz két nagyoperett (Planquette: Garasos menyasszony; Huszka: Bob herceg), balett (Farkas: Furfangos diákok), monodráma (WeisgallStrindberg: Az erősebb), szatirikus opera (Nusić– Kalinsky: A gomb), bábopera (Sárközi – Vörösmarty: Y háború), bemutatjuk Ibert Angelicáját, új zeneszerzőt is avatunk: egy Boccacciotörténethez a főiskolás Madarász Iván írt muzsikát. Schöck – Kállai – Sztevanovity Dusán zenés vígjátéka Nem akarok apa lenni, DarócziBárdos – Vargha Balázs régi diákmulatságokat idéző színjátéka Kollégiumi komédiák címmel kerül képernyőre.
  • Hogyan fogható ez a sokféleség valamilyen egységes elképzelésbe?
  • Elsősorban a tévé igényeinek megfelelő átdolgozással, illetve komponálással. Ahol szükséges, elvégeztetjük a korszerűsítést mind a zenében, mind a szövegben. Külsőségekben is arra törekszünk: tehát színészi játék, a mozgástechnika stb. modern legyen, természetesen a mű keletkezésének vagy a cselekményének korával összhangban.
  • Nem lát-e valamilyen nehézséget a modern hangvételű zene és a sorozat népszerűségre való törekvésének egyeztetésében?
  • A már említett változatossággal – úgy véljük – az igények székes skáláját tudjuk kielégíteni. A modern hangvételű zenét tolmácsoló játék és a látványosság a zene iránt kevésbé érdeklődők gondolatvilágába is képes lesz „belopózni”. Hadd hivatkozzam mindjárt a bemutatóra Karinthy Bűvös székének zenés átdolgozása úgy teremtette újjá a népszerű jelenetet, hogy régi ismerőseinek is a felfedezés élményét nyújtja. Mindezeken túl szeretnénk állandó közönséget szerezni azzal is, hogy sorozatunkban kizárólag rangos, színvonalas művekkel és előadásokkal kívánunk jelentkezni.

1189 Búbánat 2018-01-17 20:36:00 [Válasz erre: 314 Búbánat 2012-09-04 23:01:43]

Kapcs., 314. , 417.,  686-689.;  1063., 1127., 1128., 1131., 1132. sorszámok

Volt egyszer egy Zenés Tv Színház .

Dunavölgyi Péter:

 A 2000. év  után döntöttem el, - mint az MTV Archívum vezetője – létrehozom a www.tvarchivum.hu oldalt, amelyen részben történeti információk, adatok, tv-történet, tv-történeti interjúk kaptak helyet. Az oldalt nyugdíjba vonulásomig 2008-ig írtam, szerkesztettem. Az oldal fontos részészét az „Arcképcsarnok” al - oldal, képezi, ahol Magyarországon először létrehoztuk a televíziósok életrajzi lexikonját, 2008-ban már több mint 1300 televíziós élrajzi, lexikon adata volt már olvasható.  Szerkesztésemben jelent meg az „Örökmozgó” rovat, amelyben évfordulós 40, 35,30, 25, 25 , 20, 15, 10 évvel korábban adásba került műsorokból, híradókból szerkesztettem részleteket. Az oldalon felkérésemre, megrendelésemre, Zelei Miklós, író, újságíró készített, nagyszerű, tv-történeti, interjúkat.

Az itt olvasható interjú is ott jelent meg először, mivel fontosnak tartom, hogy az olvasó, kutató, a legteljesebb összefoglaló korábbi  tartalomhoz is hozzá jusson, így itt a saját honalapomon a szöveg azonos változat olvasható legyen. 

Zelei Miklós:

Volt egyszer egy Zenés Tv Színház; .

Ruitner Sándor a pályára emlékezik;

(Ebből a visszaemlékezésből a tárgyra vonatkozó részeket (mivel a 314. sorszámú beírásomban tett linkről ez nem elérhető) részletekben másoltam át Dunavölgyi Péter honlapjáról ide és írtam be a 686-689. sorszámoknál.)

 

Most itt egyben elolvasható a teljes cikk.


1188 Búbánat 2018-01-15 20:36:01 [Válasz erre: 1050 Búbánat 2017-04-11 08:59:48]

2018. január 15-én (hétfőn) 21:15-től látható az M5 HD műsorán Mozart Don Giovanni című operája felvételről, a világhírű Erwin Schrott-tal a címszerepben. 

A felvétel 2016. december 21-én készült az Erkel Színházban.

2017. április 10-én már láthattuk a csatornán az operafelvételt.

Ez ismétlés lesz:

Pasztircsák Polina, Tarjányi Tamásm Gábor Géza, Fodor Gabriella, Sebestyén Miklós, Bakonyi Marcell. Keszei Bori.

Vezényel: Kesselyák Gergely

 


1187 Búbánat 2018-01-09 22:15:23

MTV, 1973. április 30., 21.20 – 22.25

„Legyen a Honthynál ma Budán!...”

Születésnapi beszélgetés Honthy Hannánál

 

Közreműködik: Ráday Imre

 

Forgatókönyv: Kristóf Károly

Szerkesztő: Ruitner Sándor

Operatőr: Szabados Tamás

Rendező: Seregi László

Ezt a televíziós Honthy -portrét az alábbi cikk vezeti fel az RTV Újságban:

„Legyen a Honthynál ma Budán!...”

Úgy kezdődött, hogy amikor ennek a műsornak az ötlete megszületett, a stáb tagjai szent fogadalmat tettek: a művésznőt a legmesszebbmenőkig kímélni fogják… mégis, ugyebár 80 év… Ő azonban semmiféle fogadalmat sem tett. Kiadta a jelszót: „Legyen a Honthynál ma Budán!” Így, felszólító módban, s aztán személyes közreműködésével megkezdtük a kocogó-mozgalmat a Szabadság tér és a Deres utca között.

Íme néhány gyakorlat:

  1. Téma-megbeszélések – egy, kettő. három, négy … (K r is t ó f  –  S e r e g i  –  R u i t n e r  váltófutása.)
  2. Forgatókönyvírás – egy, kettő stb… (Idősebbek, mármint Kristóf abbahagyhatják a gyakorlatot. Honthy most kezd formába lendülni.)
  3. Megbeszélések a rendezővel – egy, kettő, mint fent… (Seregi kissé liheg, Honthy különtornára megy: szilveszteri fellépéseire gyakorol.)
  4. Terepszemlék, smink, fodrász, ruhapróbák (Áldor György gyártásvezető erősítő pirulákat szed, Honthy – hogy a fölös energiákat levezesse – fellép a Farsang c. tévéműsorban.)
  5. Erőltetett menet – hét nap forgatás. (A forgatócsoport kapkodva szedi a levegőt, a művésznő – kiegészítő sportként – háztartási gondokkal foglalkozik: fekete, frissítők, fűtés, szőnyegtisztítás stb.)
  6. Az utolsó forgatási nap vége – lazítás. (A stáb fáradtan kidől, Honthy – hóna alatt vaskos szövegkönyvvel – kikocog: születésnapi fellépésre készül, ismét eljátssza Cecíliát a Csárdáskirálynőben.)
  7. Ettől a film készítői is új erőre kapnak, és utánamennek – forgatni…

E  néhány gyakorlat is bizonyára meggyőzően világít rá a 80 esztendős Honthy Hanna fiatalságának egyik titkára. Fel tehát mindnyájan, csatlakozzunk a mozgalomhoz, kocogjunk tévékészülékünkhöz, kapcsoljuk be, amikor elhangzik majd a címben jelzett felhívás!...

/Ruitner Sándor/


1186 Búbánat 2018-01-08 21:30:45 [Válasz erre: 278 Búbánat 2012-08-15 12:24:48]

Kapcs.: 278. sorszám

Ismét láthatjuk a televízió képernyőjén ma éjjel:

M3 csatorna, 23.00 – 0.05

Richard Strauss: A rózsalovag - a TV Zenei Klubjának nyilvános adása az Olimpiai csarnokból.

(MTV, 1978. június 21. 21.45 -)

A művet bemutatta és vezényelte: Mihály András.

Közreműködött: Kalmár Magda, Pászthy Júlia, Sudlik Mária, a Magyar Állami Operaház magánénekesei, valamint a Budapesti Filharmóniai Társaság Zenekara. 

Műsorvezető: Antal Imre

Szerkesztő: Fellner Andrea

Vezető-operatőr: Szabados Tamás

Rendezte Bánki Iván.


1185 Búbánat 2018-01-08 12:51:39

Ma éjjel ismét láthatjuk a televízióban Szikora János rendezésében az Operaházban bemutatott A bolygó hollandi című Wagner-operát! (1841-es ősváltozat).

M3 csatorna: 21.15 – 23.40

Szereplők: 

Kálmándy Mihály  (A hollandi),

Rálik Szilvia (Senta), 

Bretz Gábor (Donald), 

Corey Bix (George), 

Boncsér Gergely (Kormányos), 

Balatoni Éva (Mary)


Közreműködik: a Magyar Állami Operaház Zenekara és Énekkara, valamint a Honvéd Férfikar
Vezényel: Ralf Weikert

A 2013. január 19-i előadás felvétele.


1184 Búbánat 2018-01-07 12:17:24

A Magyar Televízió 1973. január 18-án (21.00 – 22.45 óra) részleteket sugárzott Leo Fall Pompadour című operettjéből, mely produkció bemutatója - két szereposztásban -1970 áprilisában volt a Fővárosi Operettszínházban.

 A televíziós közvetítés nem a teljes operettet, hanem hosszabb jeleneteket mutatott be a már repertoáron lévő darab egyik előadásából:

Rudolf Schanzer és Ernsr Welisch librettójának magyarra fordítója: Harsányi Zsolt

 

Rendező: Seregi László

Jelmeztervező: Kemenes Fanny

Díszlettervező: Siki Emil

A tánckar koreográfusa: Széky József

Az Operettszínház énekkarát és zenekarát azon az előadáson Lendvay Kamilló vezényli

Ezt a szereposztás láthatták a nézők a televíziós közvetítésben:

 

 

Pompadour marquise: Petress Zsuzsa
Belotte, Pompadour komornája: Lehoczky Zsuzsa
A király: Konrád Antal
Calicot: Németh Sándor
Madelaine: Lipcsei Edit
René: Marik Péter
Maurepas, rendőrfőnök: Latabár Kálmán
Testőrtiszt: Farkas Bálint
Poulard: Börzsönyi Mihály
 

Ha megvan még ennek az operettközvetítésnek a felvétele a televízió archívumában, úgy szívesen venném ha egyszer újra műsorra tűzné az MTV valamelyik csatornája: a Duna TV, az  M3-as nosztalgia vagy akár az M5.

 






A lapunkban megjelent szövegek a Café Momus, vagy a szerző kizárólagos szellemi tulajdonát képezik és szerzői jog védi őket.
A szerkesztőség külön, írásos engedélye nélkül mindennemű (részben vagy egészben történő) sokszorosításuk, felhasználásuk, kiadásuk és terjesztésük tilos.