241 Beatrice 2015-03-06 16:00:20
Az új évad kampányában Kolonits Klára is szerepel két plakáton is. Az [url]http://www.amdala.hu/wp-content/uploads/2015/03/Opera-Image-3.jpg;egyik[/url] témája Erkel, és a művésznő Szilágyi Erzsébetként látható, de, bevallom, ezt csak az [url]http://www.amdala.hu/a-magyar-allami-operahaz-es-az-erkel-szinhaz-20152016-os-szezonja/;itt[/url] közzétett magyarázatból tudtam meg: "KOLONITS KLÁRA – ERKEL (SZILÁGYI ERZSÉBET) Bánk bán – Nyári Zoltán, Keszei Bori Hunyadi László – Balczó Péter, Kriszta Kinga, Szegedi Csaba A kreatív stílus-ihletője a szecesszió, koncepciója elsősorban Mucha és az általa oly népszerűvé tett plakátművészet – valamint a kor sztárja, Sarah Bernhardt előtt tiszteleg. Kolonits Klára, a 2013/14-es évad kamaraénekese Szilágyi Erzsébet alakjában jelenik meg a magyar nemzeti operákat bemutató kreatívon. A képen az erőt, elszántságot sugárzó nagyasszony ruháján a Hunyadi-család szimbólumállata, a holló tollaiból font dísz látható, hajkoronájában Erkel Ferenc két legjelentősebb történelmi operája jelenik meg. A nyakék központi ékkövének csiszolása Erkel Ferenc arcképét adja ki. A Hunyadi László címszerepében Balczó Péter látható, menyasszonyát, Gara Máriát Kriszta Kinga, apósát, Gara nádort Szegedi Csaba alakítja. A Bánk bán egyik konfliktus-szituációját, a Melinda és Ottó között zajló csábításjelenetet Keszei Bori és Nyári Zoltán operaénekesek játsszák el."

240 parampampoli 2015-03-06 15:44:14
Kolonitsot leszámítva meglehetősen túlzó, de fogadjuk el... lelkes néző és hallgató.

239 Beatrice 2015-03-06 15:35:15
[url]http://mezeinezo.blog.hu/2015/03/02/erkel_opera_e_perc_veg_nelkul_hunyadi_laszlo_2015_febr;Egy beszámoló a február 28-i Hunyadiról[/url]

238 Beatrice 2015-03-06 15:32:30 [Válasz erre: 235 Livingstone 2015-03-05 08:51:37]
Egyetértek, óriásit énekelt! Ha jól számolom, most láttam Vele a Hunyadit hatodszor. Mindig nagyszerű a Szilágyi Erzsébet-alakítása, de keddig nem hittem volna, hogy ezt még fokozni fogja... A többi közreműködőt is dicséret illeti, mindet, kivétel nélkül.

237 Robesz 2015-03-06 15:01:10 [Válasz erre: 236 Búbánat 2015-03-06 14:40:45]
Pont miközben az Erkelben megy a Luisa Miller :)

236 Búbánat 2015-03-06 14:40:45
A Bartók Rádió sugározza ma este 19.35 – 21.07 Verdi: Requiem Művészetek Palotája Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem (2014. október 25.) Km. a Magyar Rádió Énekkara (karig.: Pad Zoltán) és a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekara Vezényel: Vásáry Tamás Szólót énekel: Kolonits Klára Wiedemann Bernadett Brickner Szabolcs Cser Krisztián (Ism. március 18., 12.05)

235 Livingstone 2015-03-05 08:51:37 [Válasz erre: 233 Búbánat 2015-03-04 16:22:50]
Kolonits Klárával kapcsolatban azonos a véleményünk. Óriásit énekelt!

234 macskás 2015-03-04 19:06:25
234
234
233 Búbánat 2015-03-04 16:22:50 [Válasz erre: 232 Robesz 2015-03-04 15:33:55]
Úgy van! Kolonits Szilágyi Erzsébetként tegnap este az utóbbi évek egyik legnagyszerűbb alakításával ajándékozott meg!!! A második felvonásbeli áriája után sokáig nem tudta folytatni a kitörő tapsvihar, a bravók és ovációk miatt, aztán mintha egy könnycseppet kitörölt volna szeme sarkából... Előadás végén is tombolt a közönség: neki és a többi énekesnek, meg a kitűnő énekkarnak (külön-külön a Női- és Férfikar is remekelt), a zenekar is kiválóan játszott Kocsár Balázs irányításával. Élveztem az egész előadást, Erkelt és a csodálatos, megunhatatlan zenéjű operáját, újra és újra! Még a sokat kritizált rendezéssel is lassacskán megbarátkozik az ember... Fekete Attila is a címszerepben kiváló alakítást nyújtott. Eddigi kedvező benyomásaimat róla semmi nem árnyalja. Jól áll neki ez a karakter (régi szerepe), és erőteljes éneklésében a dinamikai súlyok a helyén vannak. Még tetszett Kriszta Kinga Máriája is, de kár, hogy a szép koloratúráit a kabalettája végén megtetőzi egy „nem odaillő”, „megbicsakló” záró hanggal; ez rendre nem úgy sikerül neki, ahogy – tudom - szeretné – és ahogy mi is szeretnénk tőle hallani! De ezt leszámítva az ő teljesítményével is elégedett vagyok, mindig örömet szerez nekem, ha láthatom valamelyik szerepében, és hallhatom szép, tisztán csengő szopránját. Üde poén volt, mikor Fekete Attila a tapsrend szerinti színpadra lépésekor kis híján elvágódott...nem sokon múlott, hogy felbukott, de szerencséjére az egyensúlyérzékével sincs problémája – a közönséggel együtt maga is jót kacagott rajta, és ez a jókedv a művésztársakra is átterjedt, ami nem csoda, hiszen a zsúfolásig megtelt Erkel Színház publikuma élményszerű Hunyadi László-előadásban részesült! Ilyen jó, kvalitásos énekesekkel, mint Kolonits Klára és Fekete Attila (és a palotást szépen táncolt „balettesekkel”) a színpadon, és muzsikussal a zenekari árokban nem minden nap van részünk. Ezért is ünnepinek mondhatom a velük való tegnap esti (újra)találkozást! Legyen benne még sokáig részem – részünk!

232 Robesz 2015-03-04 15:33:55
...és mindeközben Kolonits-ot tegnap is óriási ováció fogadta a Hunyadiban! Brilliáns volt, a közönség pedig imádta Szilágyi Erzsébetét.

231 tollnok 2015-03-04 06:11:19 [Válasz erre: 230 IVA 2015-03-04 05:24:59]
Mert jelenleg hol felpakolják hol leszedik a következő évadra vonatkozó infokat. De ez tavaly is így volt, aztán véglegesült a rendszer és felkerült minden. És akkor a MÁO topikban folytatnám. Egyébként örülök az oprimista hozzáállásodnak. Legyen igazad, de akkor se állapot ez így.

230 IVA 2015-03-04 05:24:59 [Válasz erre: 229 tollnok 2015-03-03 20:02:05]
Javaslom, a „már” helyett használjuk a „következő évadban” meghatározást! A már lezárásra utal, én pedig remélem, hogy csak egy-két évadon át kell nélkülöznünk Kolonits Klárát ezekben a szerepekben. Más énekeseknél is megfigyeltem, hogy egy-két évados, oktalannak tűnő mellőzésük után visszakapják szerepeiket. A következő évadban pl. Kolonits Klára újból énekli Donna Annát, ennek örülök. A Traviata és a Bánk bán jövő évadi szereposztását viszont nem találtam a honlapon (OFF: a Toscáét sem).

229 tollnok 2015-03-03 20:02:05 [Válasz erre: 228 telramund 2015-03-03 19:54:48]
Ugyan már se Melindát, se Gildát, se Traviátát nem énekelhet Budapesten. Eme szerepeket is másoknak tartják fenn. Nevetséges!

228 telramund 2015-03-03 19:54:48 [Válasz erre: 226 Beatrice 2015-03-03 16:23:13]
Csupa Mozart?Atyaúristen!Parlagon hagyni ezt a hangot!Micsoda analfabéta műsorszerkesztők és szereposztók! BEL CANTOT!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!Legalább egy Luciát!

227 parampampoli 2015-03-03 16:29:41 [Válasz erre: 226 Beatrice 2015-03-03 16:23:13]
Énekel, de még így se eleget, és főként: nem azt, amit kéne neki. (Itt amatőrök osztanak szerepet, pofára. Nem akartam más jelzőt használni.)

226 Beatrice 2015-03-03 16:23:13
[url]http://opera.hu/tarsulat/szemely/621fa7d1b7714994a038069adae4a365/;Kolonits Klára előadásai a MÁOban a mostani és a következő évadban[/url] A "miskolci" Gilda nincs felsorolva, de [url]http://opera.hu/musor/megtekint/primavera-15-verdi-rigoletto-miskolci-nemzeti-szinhaz/406b06dcad074a2ab026ca5226579b70/;itt[/url] szerepel.

225 Robesz 2015-02-28 16:51:30 [Válasz erre: 224 tollnok 2015-02-28 14:01:42]
Hál Istennek nem ússza meg az Operaház,hogy ne lássuk őt a szerepben! :D

224 tollnok 2015-02-28 14:01:42
[url]http://www.opera.hu/musor/megtekint/primavera-15-verdi-rigoletto-miskolci-nemzeti-szinhaz/406b06dcad074a2ab026ca5226579b70/;Kolonits Klára lesz Gilda a miskolciak vendégszereplése alkalmával.[/url] Ebben reménykedtem és szerencsére nem csalatkoztam.

223 Búbánat 2015-02-25 18:40:50
Mindkét lemezkritika a szívemből szól!!!

222 macskás 2015-02-24 00:36:19
222
222
221 Beatrice 2015-02-23 22:18:09 [Válasz erre: 220 Beatrice 2015-02-23 22:08:44]
[url]http://www.papiruszportal.hu/site/?lang=1&f=3&p=9&n=15094;Még egy kritika[/url]

220 Beatrice 2015-02-23 22:08:44
[url]http://www.kortarsonline.hu/2015/02/zene-a-bel-canto-megdicsoulese/25655;Kritika a belcanto CD-ről[/url]

219 tollnok 2015-02-09 14:42:42 [Válasz erre: 216 tiramisu 2015-02-07 22:14:36]
De maga az a tény is borzasztó, hogy többször visszatérhetett még ha csak rövid időre is. Ennek nem szabadott volna megtörténnie!

218 Búbánat 2015-02-08 20:51:27
Én is örömmel olvastam a Momuson a Kolonits Klára-interjút („A hangom magántulajdon” - zéta -, 2015-02-06 ). Az interjúban említi, hogy 1997 és 2001 között sok operettet énekelt. Nem tért arra ki, hogy a közelmúltban újra lehetőséget kapott operettben fellépni-énekelni. Úgy gondolom, úgy kerek a „történet”, ha itt (újra) utalok Kolonitsnak két, az elmúlt öt évben abszolvált operettszerepére is. 2010 októberében: Huszka: Erzsébet A Fórum - Operett, mint színpadi műfaj topicban az 1.759. sorszám alatt írtam erről a Huszka-operettről, illetve idéztem Kolonitsnak a Magyar Nemzetnek adott interjúja részletét. [url] http://www.momus.hu/forum.php?act=thread&forumcat=66&follow=1759; Huszka: Erzsébet – Kolonits Klára – Kaposvár – 2010 [/url] 2012 októberében: Offenbach: Szép Heléna [url] http://kaposvarmost.hu/magazin/kultura/2012/10/09/babeli-gorogtuz-jacques-offenbach-szep-helena_3459.html; Offenbach: Szép Heléna - Kolonits Klára – Kaposvár – 2012 [/url]

217 tiramisu 2015-02-07 22:19:24
Fantasztikusan jó ZÉTA interjúja Kolonits Klárával, mert Kolonits Klára egy kiváló énekesnő, muzsikus és egyéniség! Boldogan olvasom. Gratulálok! :-)

216 tiramisu 2015-02-07 22:14:36 [Válasz erre: 214 Momo 2015-02-07 19:27:19]
De akkor aztán kiadósan! :-(
De akkor aztán kiadósan! :-(
215 Petyus 2015-02-07 19:44:16
Na tessék, hangminőség...
Na tessék, hangminőség...
214 Momo 2015-02-07 19:27:19 [Válasz erre: 213 tollnok 2015-02-07 18:55:32]
Mielőtt ismét teljesen kétségbe esel, megjegyzem, hogy Győriványi úr sosem állt hosszabb ideig az Operaház élén. :-))

213 tollnok 2015-02-07 18:55:32
"Győriványiék ugyanúgy nem gondolkodtak bennem ezután sem, mint előtte. Ő ki is mondta még az ős-Bánk után, hogy neki „ez a hangminőség nem felel meg" - basszuskulcs és ilyen emberek állhattak az Opera élén! Most komolyan: ez mindent elmond az itteni állapotokról. Az agyamat eldobom. Ez a hangminőség nem felelt meg Győriványi úrnak, de Horváth Ádám hihetetlenül amatőr és pocsék Don Giovannijával nem volt semmi gond. Az egész egy vicc!

212 telramund 2015-02-07 12:38:42
Sajnos nem eleget!!!!!!!!!
Sajnos nem eleget!!!!!!!!!
211 márta 2015-02-07 12:34:16
Azér' jó, hogy Kolonics Kára azt a magántulajdonú hangját ilyen gyakran teszi közszemlére!

208 Robesz 2015-02-06 11:02:53 [Válasz erre: 205 parampampoli 2015-02-06 10:25:40]
és még sokan mások... :)
és még sokan mások... :)
207 parampampoli 2015-02-06 11:01:21 [Válasz erre: 206 tollnok 2015-02-06 10:36:58]
Minden szavaddal mélységesen egyetértek. A nevek is stimmelnek, és még tovább folytatható a lista. Palerdi mellé gyorsan írjuk oda Kálmándit is, ők le se szállnak a színpadról. (Kálmándi annak ellenére se, hogy nem hallani, csak látni. A tátogását.) Amit pedig Kolonits ellen elkövetnek, az nem hiba: az bűn. Ellenünk, nézők ellenében pedig merénylet.

206 tollnok 2015-02-06 10:36:58
Egy előadóművészeket foglalkoztató intézmény vezetősége nem követhet el nagyobb merényletet a tehetség ellen, mintha semmibe veszi azt és nem biztosít lehetőséget neki a kibontakozásra. Kolonits remek Mozartokat énekel, de nem Mozart operáiban tudna igazán kibontakozni a tehetsége, és sajnos a repertoáron lévő, a hangjának megfelelő olasz (Erkel esetében olaszos) darabokban se szerepelhet rendszeresen. Idén se Traviátát, se Melindát nem énekel, Gildaként se kapott lehetőséget bemutatkozni és a Luisa Millert is csak kétszer énekelheti. Gondolom a jövő évadban nem lesz már műsoron, pedig legalább ezt a korai Verdi operát beemelhették volna a repertoárba és mondjuk nem lett volna új Carmen vagy Nabucco, hanem mentek volna ezeket a darabok a régi rendezésben, vagy elmaradt volna egy, eddig nem játszott opera premierje. Nagya felelőssége a vezetésnek, és sajnos nem csak Kolonitsal bánnak így! Gondoljunk csak pl. Palerdi agyon szerepeltetésére, miközben Fried, Perncz és Rácz István mellőzve van! Vagy hogy Gál énekelte a Carmen premiert, mikor Schöck Atala sokkal jobb Carmen volt a második szereposztásban és még lehetne sorolni. Ja és elnézést, hogy már megint negatív véleményt bátorkodom leírni, de ezek sajnos tények. Azok meg makacs dolgok ám.

205 parampampoli 2015-02-06 10:25:40 [Válasz erre: 204 bermuda 2015-02-06 10:13:15]
Melis mesélte, hogy egyszer azt mondta neki Goanga, a híres román bariton: "hallatszik, hogy sokat hallgatod a Svédet." Mire Melis: "nem sokat, hanem mindig." Hát így vagyok én Kolonits cd-jével: nem sokat, hanem mindig. De ezek szerint te is. -:)

204 bermuda 2015-02-06 10:13:15 [Válasz erre: 202 bermuda 2015-02-06 10:09:30]
Esténként örömmel hallgatom Kolonits Klára fantasztikus belcantó lemezét....

203 parampampoli 2015-02-06 10:11:33 [Válasz erre: 202 bermuda 2015-02-06 10:09:30]
Nem szívügyük se a belcanto, se Kolonits, ez a helyzet. Szomorú...

202 bermuda 2015-02-06 10:09:30 [Válasz erre: 201 Búbánat 2015-02-05 21:48:40]
Úgy vélem, a jelenlegi vezetésnek nem igazán "szívügye" a belcanto operák szinrevitele. Olvasom vhol a Gianni Schicchi a Werther bemutatását, s valamelyik barokk operáét....Nos ezek nagyon jó operák, de nem Kolonits hangjára írták .Szerencsére majd minden általam favorizált Bellini-Donizetti opera a polcomon van, így gyakorlatilag érdektelen, h. a pár belcantót igénylő opera szerető közönséget semmibe veszi a T.Vezetőség.

201 Búbánat 2015-02-05 21:48:40 [Válasz erre: 199 -zéta- 2015-02-04 21:52:15]
Én is boldogan várnám, ha tudnám, hogy a bel cantónak mennyi most a realitása a Magyar Állami Operaház jövőbeni játszási terveiben! De az már talán több mint ígéret, több mint remény, ha Kolonits Klára már a realizált Luisa Miller címszerepénél távolabbra tervez...

200 parampampoli 2015-02-04 22:24:22 [Válasz erre: 199 -zéta- 2015-02-04 21:52:15]
És mi hogy várjuk!!
És mi hogy várjuk!!
199 -zéta- 2015-02-04 21:52:15
"Kolonits Klára készen áll egy sor nagy bel canto-szerepre, helyesebben készen várja, hogy a Magyar Állami Operaház repertoárján megjelenjenek a bel canto operatörténeti korszakának máig népszerű, illetve most újra népszerű remekművei." LÁSZLÓ FERENC - MUZSIKA 2015. február

198 Beatrice 2015-01-12 22:25:25
Szombaton [url]http://vigado.hu/jegy/-/program/10184/teli-berlet-harmadik-eloadas-mozart-es-beethoven;koncert[/url] a Vigadóban!

197 Búbánat 2015-01-09 13:25:31
Ma éjjel a Bartók Rádió sugározza: 23.00 – 23-55: Ars nova - a XX-XXI. század zenéje Részletek a 2014. november-decemberben, a Fészek Művészklubban megtartott seregszemléből, XVII. hangversenyciklus, Új magyar művek, IV. rész Az adásban a 4. műsorszámként lesz hallható Eötvös Péter: Die lange Reise - ballada a Der Goldene Drache c. operából (Kolonits Klára - ének, Dinyés Dániel - zongora) 1. Madarász Iván: NR-LU-SAZ (Skoff Zsuzsanna - ének, EAR Együttes, vez. Sugár Miklós), 2. Sári József: Novellette No. 4/b (Klenyán Csaba - klarinét), 3. Pintér Gyula: Szaggatott körök (Mérey Anna - hegedű), 5. Szigeti István: Mirage Canariage (Skoff Zsuzsanna - ének, Szakály Ágnes - cimbalom), 6. Faragó Béla: Hangfolyamatok (szerző - zongora) A mikrofonnál: Varga János. Szerkesztő Bánkövi Gyula

196 Beatrice 2015-01-02 15:23:53 [Válasz erre: 193 tollnok 2015-01-01 12:10:09]
Stimmel az okt. 27, a korábbi az okt. 24-i volt, eredetileg csak erre volt jegyem, de annyira jó volt az előadás (főleg a primadonna meg a karmester, de a többiek is), hogy rohantam venni 27-ére is...

194 Búbánat 2015-01-01 14:45:33 [Válasz erre: 193 tollnok 2015-01-01 12:10:09]
Köszönöm, erre a pontos dátumra nem emlékeztem.

193 tollnok 2015-01-01 12:10:09 [Válasz erre: 192 Búbánat 2014-12-31 21:47:04]
Mi az október 27-i előadáson voltunk, ez délelőtti volt és azt hiszen talán előtte volt egy esti előadás, mert ez a 27-i volt a tavalyi évadban az utolsó Traviata. De lehet ezt rosszul tudom, mindenesetre a színlapot előbányásztam és az okt. 27. biztos.

192 Búbánat 2014-12-31 21:47:04 [Válasz erre: 190 tollnok 2014-12-31 15:48:30]
[url] https://www.youtube.com/watch?v=9NkWtxLzy8A; részlet a Traviatából – Ördögkatlan fesztivál [/url] [url] http://www.kortarsonline.hu/2014/08/zene-egy-sokszinu-koloratura/22855; Egy sokszínű koloratúra - Interjú Kolonits Klára operaénekessel [/url] Kortárs Online, Burkus Boglárka, Péter Zoltán 2014. augusztus 20. szerda „- Operaelőadások alkalmával is léptek fel közösen? Nemrég volt színpadon az Operában a Traviata, amit közösen csináltatok. - Igen, de sajnos, az az előadás nem kapott próbát, így szinte beugrásnak számított Dani részéről, és a következő évadban sem vezényel az Operában. Ami az operához köthető közös munkánk, az az opera beavató a Katona József színházban – jövőre egész évadban látható lesz. Nagyon szeretek a férjemmel dolgozni, sokat tanultam tőle, szakmailag is rengeteget köszönhetek neki: 2002-ben ismerkedtünk meg egy Traviata produkción, amit ő tanított be nekem, ezért tűnt olyan „sorsszerűnek” ez a mostani két előadás.” Giuseppe Verdi: Traviata – Operaház Violetta Valery - Kolonits Klára flora Bervoix - Gémes Katalin Annina - Balatoni Éva Alfred Germont - Balczó Péter Georges Germont - Fokanov Anatolij Gaston vicomte - Szappanos Tibor Douphol báró - Geiger Lajos D’Obigny márki - Rezsnyák Róbert Grenvil - Egri Sándor KARMESTER: DINYÉS DÁNIEL 2013 szeptemberében vagy októberében volt az említett két előadása az Operaházban,