17 parampampoli 2011-02-26 16:12:14 [Válasz erre: 16 zalbarna 2011-02-26 16:11:28]
Kérjük őket, ide, szószerinti fordításban!
Kérjük őket, ide, szószerinti fordításban!
16 zalbarna 2011-02-26 16:11:28 [Válasz erre: 15 Spangel Péter 2011-02-26 16:01:25]
és akkor még finom voltál...
és akkor még finom voltál...
15 Spangel Péter 2011-02-26 16:01:25 [Válasz erre: 14 riska 2011-02-26 15:35:21]
Számos pozitív, lelkendező kritikáról tudok és a zenekar nagy sikeréről. Csak negatív kritikák közlése meglehetősen egyoldalú tájékoztatás...
Számos pozitív, lelkendező kritikáról tudok és a zenekar nagy sikeréről. Csak negatív kritikák közlése meglehetősen egyoldalú tájékoztatás...
14 riska 2011-02-26 15:35:21
Kritikák Kocsis Zoltán és a Nemzeti Filharmonikusok 2011. februári müncheni és berlini hangversenyéről Liszt Les Préludes-je menetindulóként Felületes és durva szövésű: a karmester Kocsis Zoltán hiába próbál meg összhangot teremteni a [müncheni] Gasteigben a szólista, Daniel Müller-Schott és a Nemzeti Filharmonikus Zenekar között. A gordonkaverseny lassú tételében hirtelen zavar támad. Egy madár kezd csicseregni. A rejtély megfejtése: egy ki nem kapcsolt mobil telefon. A tulajdonos pedig jó sokáig matat kézitáskája mélyén, míg sikerül a rakoncátlankodót elnémítania. Néhány zenész a színpadon még mosolyog is. Ezen túl a Nemzeti Filharmonikus zenekar kevés okot adott a mosolygásra a Gasteigben. A karmester, az egykor figyelemreméltó zongorista, Kocsis Zoltán, most, mint interjúiból kitűnik, a budapesti jobboldali rendszer hajthatatlan támogatója, nem sokat tud bájról, eleganciáról, vagy finomságról. Liszt Les Préludes-je olyan volt, mint egy menetinduló. Beethoven hetedik szimfóniája felületes volt, a karmesternek csak a dallamszólamok voltak fontosak. A mélyvonósoknak, akik tőle jobbra voltak, Kocsis szinte végig hátat fordított. A fúvósok is kizárólag magukra voltak hagyva. Ezen a durva szövésű szőnyegen az érzékeny Daniel Müller-Schott nehezen tudott érvényesülni. Dvorák gordonkaversenyében tökéletes összhangra van szükség a zenekar és a szólista között. Ezen az estén ez nem valósult meg. Az este legfajsúlyosabb darabja Müller-Schott ráadása volt, Britten Op.80-as csellószvitjének első tétele, amelynek Largo-nyugalma már-már bachi intenzitású volt. Volker Boser, Kulturvollzug, 2011. február 17. (Az eredeti német cikk szó szerinti fordítása) A billentyűnyomogató: Kocsis Zoltán a {berlini} Filharmóniában vezényelt Rossz néven kell vennünk Kocsis Zoltántól a pályamódosítást. Ha a világ egyik legjobb zongoristája a zongorát a karmesteri pálcára cseréli fel, ez komoly veszteség. Főleg akkor, ha az eredmény egy középszerű karmester. A Nemzeti Filharmonikus Zenekarral adott koncertje alapján arról sem győzött meg, hogy többre képes. Mindegy volt, mit vezényel, Liszt Les Préludes-jét, Dvorák Gordonkaversenyét, vagy Brahms negyedik szimfóniáját – Kocsis minden műhöz az önelégült maestro-attitűddel közelit. Zenekarát zongorának tekinti. A hangszerek neki billentyűk, amiket le kell ütni. Nem csoda, hogy egy Brahms szimfónia kibontakozási folyamata szétaprózottnak hangzik és a tempók inkább elrendelten, mint organikusan alakulnak És mekkora szakadék tátong a zongorista Kocsis finom Liszt-játéka és feszültséget nélkülöző Liszt vezénylése között! A Dvorák darabban is egymás melletti zenélést kapunk, bár színvonalasan. Az egyik oldalon ott van a gondosan bepróbált zenekari szólam, a másikon a 34 éves Daniel Müller-Schott, aki a csellóversenyek leghíressebbikét szerényen abszolválja, de hangszíne nem virágzik ki. Milyen jó lenne, ha Kocsis újra zongorázna. Jörg Königsdorf, Der Tagesspiegel, 2011. február 22.(Az eredeti német cikk szó szerinti fordítása
Kritikák Kocsis Zoltán és a Nemzeti Filharmonikusok 2011. februári müncheni és berlini hangversenyéről Liszt Les Préludes-je menetindulóként Felületes és durva szövésű: a karmester Kocsis Zoltán hiába próbál meg összhangot teremteni a [müncheni] Gasteigben a szólista, Daniel Müller-Schott és a Nemzeti Filharmonikus Zenekar között. A gordonkaverseny lassú tételében hirtelen zavar támad. Egy madár kezd csicseregni. A rejtély megfejtése: egy ki nem kapcsolt mobil telefon. A tulajdonos pedig jó sokáig matat kézitáskája mélyén, míg sikerül a rakoncátlankodót elnémítania. Néhány zenész a színpadon még mosolyog is. Ezen túl a Nemzeti Filharmonikus zenekar kevés okot adott a mosolygásra a Gasteigben. A karmester, az egykor figyelemreméltó zongorista, Kocsis Zoltán, most, mint interjúiból kitűnik, a budapesti jobboldali rendszer hajthatatlan támogatója, nem sokat tud bájról, eleganciáról, vagy finomságról. Liszt Les Préludes-je olyan volt, mint egy menetinduló. Beethoven hetedik szimfóniája felületes volt, a karmesternek csak a dallamszólamok voltak fontosak. A mélyvonósoknak, akik tőle jobbra voltak, Kocsis szinte végig hátat fordított. A fúvósok is kizárólag magukra voltak hagyva. Ezen a durva szövésű szőnyegen az érzékeny Daniel Müller-Schott nehezen tudott érvényesülni. Dvorák gordonkaversenyében tökéletes összhangra van szükség a zenekar és a szólista között. Ezen az estén ez nem valósult meg. Az este legfajsúlyosabb darabja Müller-Schott ráadása volt, Britten Op.80-as csellószvitjének első tétele, amelynek Largo-nyugalma már-már bachi intenzitású volt. Volker Boser, Kulturvollzug, 2011. február 17. (Az eredeti német cikk szó szerinti fordítása) A billentyűnyomogató: Kocsis Zoltán a {berlini} Filharmóniában vezényelt Rossz néven kell vennünk Kocsis Zoltántól a pályamódosítást. Ha a világ egyik legjobb zongoristája a zongorát a karmesteri pálcára cseréli fel, ez komoly veszteség. Főleg akkor, ha az eredmény egy középszerű karmester. A Nemzeti Filharmonikus Zenekarral adott koncertje alapján arról sem győzött meg, hogy többre képes. Mindegy volt, mit vezényel, Liszt Les Préludes-jét, Dvorák Gordonkaversenyét, vagy Brahms negyedik szimfóniáját – Kocsis minden műhöz az önelégült maestro-attitűddel közelit. Zenekarát zongorának tekinti. A hangszerek neki billentyűk, amiket le kell ütni. Nem csoda, hogy egy Brahms szimfónia kibontakozási folyamata szétaprózottnak hangzik és a tempók inkább elrendelten, mint organikusan alakulnak És mekkora szakadék tátong a zongorista Kocsis finom Liszt-játéka és feszültséget nélkülöző Liszt vezénylése között! A Dvorák darabban is egymás melletti zenélést kapunk, bár színvonalasan. Az egyik oldalon ott van a gondosan bepróbált zenekari szólam, a másikon a 34 éves Daniel Müller-Schott, aki a csellóversenyek leghíressebbikét szerényen abszolválja, de hangszíne nem virágzik ki. Milyen jó lenne, ha Kocsis újra zongorázna. Jörg Königsdorf, Der Tagesspiegel, 2011. február 22.(Az eredeti német cikk szó szerinti fordítása
13 Momo von Hofmannsthal 2009-11-01 00:19:18 [Válasz erre: 12 eccerű 2009-10-31 22:32:46]
én is láttam. pont így voltam vele, hogy le kellett ülni végignézni.
én is láttam. pont így voltam vele, hogy le kellett ülni végignézni.
12 eccerű 2009-10-31 22:32:46
A Mezzon ment nemrégiben egy koncert (Cziffra emlékére), melyen Kocsis Schuberteket játszott (op. 90. 4 impromptu, 3 zongoradarab, B-dúr szonáta) kiegészítve egy kortárs franciával (Régis Campo). Hát bizony le kellett ülni végignézni. Érdekesen változik a stílusa, ő sem kerülheti el a bizonyos kor elérésével járó összegző előadásmódot, és ez nem baj.
A Mezzon ment nemrégiben egy koncert (Cziffra emlékére), melyen Kocsis Schuberteket játszott (op. 90. 4 impromptu, 3 zongoradarab, B-dúr szonáta) kiegészítve egy kortárs franciával (Régis Campo). Hát bizony le kellett ülni végignézni. Érdekesen változik a stílusa, ő sem kerülheti el a bizonyos kor elérésével járó összegző előadásmódot, és ez nem baj.
11 musicus2 2008-10-25 05:44:30 [Válasz erre: 10 Kúp Flóris 2008-10-24 00:42:11]
Nosza, szóljuk hozzá:)
Nosza, szóljuk hozzá:)
10 Kúp Flóris 2008-10-24 00:42:11 [Válasz erre: 9 eccerű 2008-10-23 23:40:21]
Nosza Rajta momuslakók írjunk-kűggyünk petícziót, vagy kérjük + a télaput támogassa Béla two-t Szeretnénk má'látni végre, hogy alakul világképe. Ő hogy van és házinépe, haragszik-e még a Blikk-re Véleménye bor-ról, s erről miként vallik, s ma Fuscherről? Lehet tudgyni Pivont kard-dal vezénylést + munk-a-dó-dalt? Celeb-ér-divorced - NAGY Név (mint a forr.)nagy szó: 56 év. s magával költözhet szembe, a zene-világegyetembe :)
Nosza Rajta momuslakók írjunk-kűggyünk petícziót, vagy kérjük + a télaput támogassa Béla two-t Szeretnénk má'látni végre, hogy alakul világképe. Ő hogy van és házinépe, haragszik-e még a Blikk-re Véleménye bor-ról, s erről miként vallik, s ma Fuscherről? Lehet tudgyni Pivont kard-dal vezénylést + munk-a-dó-dalt? Celeb-ér-divorced - NAGY Név (mint a forr.)nagy szó: 56 év. s magával költözhet szembe, a zene-világegyetembe :)
9 eccerű 2008-10-23 23:40:21 [Válasz erre: 8 Béla2 2008-10-23 17:46:53]
Az ötlet jó, a várható olvasottsági index magas, már csak az van hátra, hogy intézkedjenek, akiknek intézkedniük kell! Ja, és nem árt, ha maga az érintett is hozzájárul ehhez, nélküle nem nagyon menne.
Az ötlet jó, a várható olvasottsági index magas, már csak az van hátra, hogy intézkedjenek, akiknek intézkedniük kell! Ja, és nem árt, ha maga az érintett is hozzájárul ehhez, nélküle nem nagyon menne.
8 Béla2 2008-10-23 17:46:53
Talán neki magának kellene itt blog-szerűen megszólalnia. Annál is inkább, mert nem nagyon mennek a művész-blogok GyRGy és Pál T. kivételével. Andrea von Rost is lekerült a listáról.
Talán neki magának kellene itt blog-szerűen megszólalnia. Annál is inkább, mert nem nagyon mennek a művész-blogok GyRGy és Pál T. kivételével. Andrea von Rost is lekerült a listáról.
7 Kúp Flóris 2008-10-23 17:22:39
Drága daunerni! Télleg itten a top, föl köllene dobni, de költő-fő ltöm n i ncs kedv e m-fáyintos nyaLóherung lapot, vagy másik verzió - falszifikáció (hibakimutatás) irányába vinni. Tehát marad e s top (át-kő Wolfikázni) :)
Drága daunerni! Télleg itten a top, föl köllene dobni, de költő-fő ltöm n i ncs kedv e m-fáyintos nyaLóherung lapot, vagy másik verzió - falszifikáció (hibakimutatás) irányába vinni. Tehát marad e s top (át-kő Wolfikázni) :)
6 Hangyász 2006-11-11 11:10:24
Ugyanez élesben, lustáknak: Zene zongorára, fedőkre és fazekakra Zene Népszabadság • Fáy Miklós • 2006. november 7. Inkább csak kérdezni szeretnék, mint mondani, de ahhoz el kell mesélni az előzményeket. Úgy kezdődött, hogy Budafoki Dohnányi Zenekar és Les Préludes a Zeneakadémián, de elmondhatatlan minőségben. - Fáy Miklós írása. Vagyis elmondható, de minek. Az akár biztatónak is nevezhető első két perc után a zenekar úgy játszott, mintha a Titanicon lenne, de már az elsüllyedés után, bugyogás, brummogás, aztán valaki még néha feljött a víz felszínére, hogy megfújja hangszerét, aztán mindent megint elnyelt a tengerár. Rettenetes volt kicsiben és nagyban, roszszak a szólamok teljesítményei, de valószínűtlenül elhibázottak a hangzásarányok, és maga a mű sem tudott felépülni, hiszen olyan hamar kezdtek el teljes erőből játszani a zenekari izompacsirták, hogy már tovább nem tudták fokozni a hangerőt, legfeljebb a karmester, Hollerung Gábor ugrándozott kicsit aktívabban, vizuális pótszerként. Nem nagy tragédia, nem az első elhibázott Les Préludes az ember életében, és valami azt súgja, nem is az utolsó. Az viszont máris kellemes feszültséggel töltötte el az embert, hogy hogyan lesz ebből Bartók 3. zongoraverseny. Jön Kocsis Zoltán, de azért ez a mű társasjáték, ráadásul a szólista maga is karmester, kibírja-e idegbaj nélkül, ami körülötte történik. És vajon mi kibírjuk-e idegbaj nélkül, ha a zongora kérdéseire elmaradnak a válaszok, a szólista által megszólaltatott korálra nyekergő trombita válaszol, a zenekar pedig kizárólag azon mesterkedik, hogyan húzza visz-sza a szürkeségbe az előadást? Az embernek könnyen rááll a keze arra a fordulatra, hogy Kocsis Zoltán az egyetlen lehetséges megoldást választotta, hogy legalább a szürkeségtől megvédje a művet, de igazából ez a megoldás nem az egyetlen, hanem nem létező, és csak ő tudta megvalósítani: eljátszotta egyedül a művet. Iszonyatos elánnal és döbbenetes hangerővel végigjátszotta a szólamát, egyszerűen nem adva lehetőséget a zenekarnak, hogy közbeszóljon. Az első pillanattól fogva dübörgött a zene, a zenekar kétségbeesetten próbált a szólista után nyargalni, de soha nem érte utol, még a legkarakteresebb zenekari részeknél is csak azt lehetett hallani, hogy valami színeződik, valakik még vannak ott a pódiumon az ősz üstökű mögött is, bár hogy minek, azt most ne feszegessük. Az elfogulatlan hallgató nem is tehet mást, mint még arra ügyel, hogy ájulás közben ne nyomja agyon a szomszédját, elrebeg egy brávót, és kileheli a lelkét. Aztán ha magához tér, elkezdi gyötörni a kétely: mi volt ez? Mert hogy nem Bartók 3. zongoraversenye, az biztos. Hogy nem az a mű, amelyet Bartók könnyű kezű zongorista hitvesének írt, hogy nem az elegancia és a mélység, közérthetőség és kifinomultság ritkán tapasztalható elegye, az egyértelmű. Az a Kocsis Zoltán, aki mindig a szerzőre hivatkozik, akinek az interpretációi egyfelől ösztönösek, önmagukat magyarázók, másfelől viszont józan érvekkel mindig megalapozottak, most mit mondana, ha magát hallaná? Hogy ez volt a kisebbik rossz? Hogy még mindig jobb, vagy Bartókhoz közelibb egy kompromisszumok nélküli, lenyűgöző rohanás, mint belesétálni a Hollerung-csapdába, és laposan, kifejezéstelenül, unalmasan tönkretenni a műben mindazt, amiért szeretjük? De vajon tényleg jobb? Tulajdonképpen ezt akarom kérdezni. Hogy meddig értelmes a megalkuvás. Meddig hasznos? Ha ilyenek a körülmények, akkor mit tesz a felelős muzsikus? Köszöni, de inkább nem? Vagy kihozza azt a helyzetből, amit lehet? Elő lehet-e adni Bartók 3. zongoraverse-nyét a konyhában, fakanalakkal vert, vízzel teli üvegpoharakon, fedők és hokedlik kíséretével, vagy a legjobbnak csak a legjobb az elég jó? Sznobok legyünk vagy szabadok? (A Dohnányi Zenekar hangversenye. Vezényelt Hollerung Gábor. Zeneakadémia)
Ugyanez élesben, lustáknak: Zene zongorára, fedőkre és fazekakra Zene Népszabadság • Fáy Miklós • 2006. november 7. Inkább csak kérdezni szeretnék, mint mondani, de ahhoz el kell mesélni az előzményeket. Úgy kezdődött, hogy Budafoki Dohnányi Zenekar és Les Préludes a Zeneakadémián, de elmondhatatlan minőségben. - Fáy Miklós írása. Vagyis elmondható, de minek. Az akár biztatónak is nevezhető első két perc után a zenekar úgy játszott, mintha a Titanicon lenne, de már az elsüllyedés után, bugyogás, brummogás, aztán valaki még néha feljött a víz felszínére, hogy megfújja hangszerét, aztán mindent megint elnyelt a tengerár. Rettenetes volt kicsiben és nagyban, roszszak a szólamok teljesítményei, de valószínűtlenül elhibázottak a hangzásarányok, és maga a mű sem tudott felépülni, hiszen olyan hamar kezdtek el teljes erőből játszani a zenekari izompacsirták, hogy már tovább nem tudták fokozni a hangerőt, legfeljebb a karmester, Hollerung Gábor ugrándozott kicsit aktívabban, vizuális pótszerként. Nem nagy tragédia, nem az első elhibázott Les Préludes az ember életében, és valami azt súgja, nem is az utolsó. Az viszont máris kellemes feszültséggel töltötte el az embert, hogy hogyan lesz ebből Bartók 3. zongoraverseny. Jön Kocsis Zoltán, de azért ez a mű társasjáték, ráadásul a szólista maga is karmester, kibírja-e idegbaj nélkül, ami körülötte történik. És vajon mi kibírjuk-e idegbaj nélkül, ha a zongora kérdéseire elmaradnak a válaszok, a szólista által megszólaltatott korálra nyekergő trombita válaszol, a zenekar pedig kizárólag azon mesterkedik, hogyan húzza visz-sza a szürkeségbe az előadást? Az embernek könnyen rááll a keze arra a fordulatra, hogy Kocsis Zoltán az egyetlen lehetséges megoldást választotta, hogy legalább a szürkeségtől megvédje a művet, de igazából ez a megoldás nem az egyetlen, hanem nem létező, és csak ő tudta megvalósítani: eljátszotta egyedül a művet. Iszonyatos elánnal és döbbenetes hangerővel végigjátszotta a szólamát, egyszerűen nem adva lehetőséget a zenekarnak, hogy közbeszóljon. Az első pillanattól fogva dübörgött a zene, a zenekar kétségbeesetten próbált a szólista után nyargalni, de soha nem érte utol, még a legkarakteresebb zenekari részeknél is csak azt lehetett hallani, hogy valami színeződik, valakik még vannak ott a pódiumon az ősz üstökű mögött is, bár hogy minek, azt most ne feszegessük. Az elfogulatlan hallgató nem is tehet mást, mint még arra ügyel, hogy ájulás közben ne nyomja agyon a szomszédját, elrebeg egy brávót, és kileheli a lelkét. Aztán ha magához tér, elkezdi gyötörni a kétely: mi volt ez? Mert hogy nem Bartók 3. zongoraversenye, az biztos. Hogy nem az a mű, amelyet Bartók könnyű kezű zongorista hitvesének írt, hogy nem az elegancia és a mélység, közérthetőség és kifinomultság ritkán tapasztalható elegye, az egyértelmű. Az a Kocsis Zoltán, aki mindig a szerzőre hivatkozik, akinek az interpretációi egyfelől ösztönösek, önmagukat magyarázók, másfelől viszont józan érvekkel mindig megalapozottak, most mit mondana, ha magát hallaná? Hogy ez volt a kisebbik rossz? Hogy még mindig jobb, vagy Bartókhoz közelibb egy kompromisszumok nélküli, lenyűgöző rohanás, mint belesétálni a Hollerung-csapdába, és laposan, kifejezéstelenül, unalmasan tönkretenni a műben mindazt, amiért szeretjük? De vajon tényleg jobb? Tulajdonképpen ezt akarom kérdezni. Hogy meddig értelmes a megalkuvás. Meddig hasznos? Ha ilyenek a körülmények, akkor mit tesz a felelős muzsikus? Köszöni, de inkább nem? Vagy kihozza azt a helyzetből, amit lehet? Elő lehet-e adni Bartók 3. zongoraverse-nyét a konyhában, fakanalakkal vert, vízzel teli üvegpoharakon, fedők és hokedlik kíséretével, vagy a legjobbnak csak a legjobb az elég jó? Sznobok legyünk vagy szabadok? (A Dohnányi Zenekar hangversenye. Vezényelt Hollerung Gábor. Zeneakadémia)
5 Hangyász 2006-11-11 11:08:56
http://www.nol.hu/kultura/cikk/423326 Régen derültem annyira jól, mint Fáy fenti írásán.
http://www.nol.hu/kultura/cikk/423326 Régen derültem annyira jól, mint Fáy fenti írásán.
4 johanna 2006-11-01 13:55:43 [Válasz erre: 2 Wolfi 2006-10-31 18:50:48]
Szerintem sem tesz egy elõadásmódot az feltétlenül rosszabbá, hogy látványos(pl. Leonard Bernstein elég látványosan dirigált, de ezzel együtt eszméletlen jó volt). Az viszont tény, hogy igen sokan - pl. legutóbb Raphael Wallfisch gordonkamûvész esetében éltem ezt át - igyekeznek pótolni a valódi tartalmat puszta felszínes látványossággal. S mi közönség, ezt gyakorta meg is kajáljuk...sajna.
Szerintem sem tesz egy elõadásmódot az feltétlenül rosszabbá, hogy látványos(pl. Leonard Bernstein elég látványosan dirigált, de ezzel együtt eszméletlen jó volt). Az viszont tény, hogy igen sokan - pl. legutóbb Raphael Wallfisch gordonkamûvész esetében éltem ezt át - igyekeznek pótolni a valódi tartalmat puszta felszínes látványossággal. S mi közönség, ezt gyakorta meg is kajáljuk...sajna.
3 kétked 2006-10-31 22:13:40 [Válasz erre: 2 Wolfi 2006-10-31 18:50:48]
Hát mindössze egy vitás pont van, úgy látom az, amikor azt mondod: egyszerűen nem látod efféle \"metamorfózis\" lehetőségét! A magasabbrendűség épp attól magasabbrendű, hogy nem látni a metamorfózist, mert ha igen, akkor már ócska trükk. Egy zongorista példával: nemrégiben hallottam Ránkit, amint Bartók Mikrokozmoszokat játszott. Amit minden zeneiskolás \"meg tud csinálni\". De nem tudják, mert igazán szükséges ehhez egy Ránki Dezső, aki végtelen egyszerűséggel adta őket elő.
Hát mindössze egy vitás pont van, úgy látom az, amikor azt mondod: egyszerűen nem látod efféle \"metamorfózis\" lehetőségét! A magasabbrendűség épp attól magasabbrendű, hogy nem látni a metamorfózist, mert ha igen, akkor már ócska trükk. Egy zongorista példával: nemrégiben hallottam Ránkit, amint Bartók Mikrokozmoszokat játszott. Amit minden zeneiskolás \"meg tud csinálni\". De nem tudják, mert igazán szükséges ehhez egy Ránki Dezső, aki végtelen egyszerűséggel adta őket elő.
2 Wolfi 2006-10-31 18:50:48 [Válasz erre: 1 kétked 2006-10-27 20:37:45]
Kedves kétked! Próbálok olyan pontokon vitába szállni, ahol látom reményét megegyezésnek, vagy \"akörüli állapot\" elérésének. Miért, v. mitől lenne/lehetne/válhatna az egyszerűség magasabbrendűséggé a zenében? Egyszerűen nem látom efféle \"metamorfózis\" lehetőségét! Mitől lenne a mostani \"előadási-kultúra\" jobb, mint bármelyik előző? Mondjuk jobb, mint a \"romantikus\"? Nem lehet, hogy egyszerűen csak más? Mi általános a világban? A romantikus előadásmód? Nem hinném. Már annyi minden történt azóta... Lehet egy előadásmód csak azért rossz, mert látványos? Ez önmagában még nem tesz rosszá egy előadást számomra. Sőt! Ha segít az adott zene befogadásában, jobb megértésében, jobb \"ráérzésre\" sarkall, akkor még hálás is vagyok érte!
Kedves kétked! Próbálok olyan pontokon vitába szállni, ahol látom reményét megegyezésnek, vagy \"akörüli állapot\" elérésének. Miért, v. mitől lenne/lehetne/válhatna az egyszerűség magasabbrendűséggé a zenében? Egyszerűen nem látom efféle \"metamorfózis\" lehetőségét! Mitől lenne a mostani \"előadási-kultúra\" jobb, mint bármelyik előző? Mondjuk jobb, mint a \"romantikus\"? Nem lehet, hogy egyszerűen csak más? Mi általános a világban? A romantikus előadásmód? Nem hinném. Már annyi minden történt azóta... Lehet egy előadásmód csak azért rossz, mert látványos? Ez önmagában még nem tesz rosszá egy előadást számomra. Sőt! Ha segít az adott zene befogadásában, jobb megértésében, jobb \"ráérzésre\" sarkall, akkor még hálás is vagyok érte!
1 kétked 2006-10-27 20:37:45 [Válasz erre: 0 Wolfi 2006-10-27 19:56:39]
Számát sem tudom, hányszor hallottam Kocsist zongorázni és (néhányszor kevesebbszer) vezényelni, de szenvtelenségnek nyomát sem hallottam. Épp ellenkezőleg. Van egy bizonyos egyszerűség a zenélésében, de ezt én magasabbrendűségnek észlelem, az elődök (ahogy Te nevezted) romantikus előadásmódjához képest, de ez általános a világban. Egy biztos: Kocsis nem a látványos zongorázás és vezénylés híve, nyilván üres magamutogatásnak tartja az ilyet művelő kollégák tevékenységét.
Számát sem tudom, hányszor hallottam Kocsist zongorázni és (néhányszor kevesebbszer) vezényelni, de szenvtelenségnek nyomát sem hallottam. Épp ellenkezőleg. Van egy bizonyos egyszerűség a zenélésében, de ezt én magasabbrendűségnek észlelem, az elődök (ahogy Te nevezted) romantikus előadásmódjához képest, de ez általános a világban. Egy biztos: Kocsis nem a látványos zongorázás és vezénylés híve, nyilván üres magamutogatásnak tartja az ilyet művelő kollégák tevékenységét.
0 Wolfi 2006-10-27 19:56:39
Kocsis Zoltán 54 éves kora ellenére \"korunk fenegyereke\". Ezért gondoltam, hogy õ egyedül \"megérne egy misét\", de nevezhetjük topiknak is...:-) \"Dolgait\" mindig viták övezték: legyen akár szó Chopin-zongorázásáról, vagy karmesteri tevékenységérõl (többirõl késõbb). Játékát egyfajta szenvtelenség jellemzi és nincs ez másképp karmesteri tevékenységénél sem. Több, mint valószínõ, hogy ez az elõadói(?) attitûd(?) az elõtte élõ generáció(k?) mûvészetére adott sajátos válasza, mellyel egyébként nagyon sokan - legyenek azok generációjából valók, vagy késõbbiek - egyetértenek. Én nem.
Kocsis Zoltán 54 éves kora ellenére \"korunk fenegyereke\". Ezért gondoltam, hogy õ egyedül \"megérne egy misét\", de nevezhetjük topiknak is...:-) \"Dolgait\" mindig viták övezték: legyen akár szó Chopin-zongorázásáról, vagy karmesteri tevékenységérõl (többirõl késõbb). Játékát egyfajta szenvtelenség jellemzi és nincs ez másképp karmesteri tevékenységénél sem. Több, mint valószínõ, hogy ez az elõadói(?) attitûd(?) az elõtte élõ generáció(k?) mûvészetére adott sajátos válasza, mellyel egyébként nagyon sokan - legyenek azok generációjából valók, vagy késõbbiek - egyetértenek. Én nem.
