4938 Búbánat 2014-02-06 13:34:55
Az Operakritikus Gulyás Dénes könyvét ismertetve elöljáróban jó néhány külföldi és hazai énekest megemlít, akikről magyar nyelvű életrajzi könyv íródott vagy éppen maguk a művészek vettek kezükbe „tollat”, hogy leírják önnön visszaemlékezésüket a pályájukról. Azért több nagy név kimaradt a felsorolásból, amiket valószínűleg terjedelmi okok miatt nem említ meg a szerző. Sorolom, ami kimaradt (bizonyára így sem teljes a sor): Tito Gobbi: Életem Pierre-Jean Remy: Maria Callas Beniamino Gigli emlékiratai Carelli Gábor: Utam a Metropolitanbe Kisgergely József: Az ország kedvence volt: Gencsy Sári Hadai Győző – Mag László: Sárdy János Ézsiás Erzsébet: Az érzelmek papnője – Pitti Katalin Sándor Judit: A zene zarándokútján I. Horváth Ágnes: Házy Erzsébet Kerényi Mária: Neményi Lili Palcsó Sándor: Én a pásztorok királya… Sass Sylvia: Hangok és képek Sass Sylvia: A belső hang
Az Operakritikus Gulyás Dénes könyvét ismertetve elöljáróban jó néhány külföldi és hazai énekest megemlít, akikről magyar nyelvű életrajzi könyv íródott vagy éppen maguk a művészek vettek kezükbe „tollat”, hogy leírják önnön visszaemlékezésüket a pályájukról. Azért több nagy név kimaradt a felsorolásból, amiket valószínűleg terjedelmi okok miatt nem említ meg a szerző. Sorolom, ami kimaradt (bizonyára így sem teljes a sor): Tito Gobbi: Életem Pierre-Jean Remy: Maria Callas Beniamino Gigli emlékiratai Carelli Gábor: Utam a Metropolitanbe Kisgergely József: Az ország kedvence volt: Gencsy Sári Hadai Győző – Mag László: Sárdy János Ézsiás Erzsébet: Az érzelmek papnője – Pitti Katalin Sándor Judit: A zene zarándokútján I. Horváth Ágnes: Házy Erzsébet Kerényi Mária: Neményi Lili Palcsó Sándor: Én a pásztorok királya… Sass Sylvia: Hangok és képek Sass Sylvia: A belső hang
4937 Búbánat 2014-02-06 13:03:05 [Válasz erre: 4936 Búbánat 2014-02-06 12:54:01]
Könyve végén Gulyás Dénes sorra veszi az Operaház mindenkori vezetőségét a Mihály András-éra utáni korszakból: leírja az 1989/90-től a 2008/2009 évadig az összes regnáló opera vezetőt, őket nevesítve. És a kötet - a legvégén - tartalmaz 20 oldalnyi képmellékletet is.
Könyve végén Gulyás Dénes sorra veszi az Operaház mindenkori vezetőségét a Mihály András-éra utáni korszakból: leírja az 1989/90-től a 2008/2009 évadig az összes regnáló opera vezetőt, őket nevesítve. És a kötet - a legvégén - tartalmaz 20 oldalnyi képmellékletet is.
4936 Búbánat 2014-02-06 12:54:01 [Válasz erre: 4934 parampampoli 2014-02-06 11:21:53]
Nekem meg van a könyv, kiolvastam. Tele van azzal, hogy meghívás ide, fogadás oda, repülőre száll itt, leszáll ott, szállodáról- szállodára megy, hol lép fel, milyen feladatok várják, kikkel. Ugyanez itthon, lót-fut, kocsival hajt ide meg oda. Érinti bőven a kezdetet: szülői ház, a serdülőkor, a családi miliő, az elindulás, a zenei-ének kibontakozása, tanulmányai, katonaság, szerződtetései. Emlegeti tanárait, kiktől mit kapott útravalóul... Valóban, szinte semmit nem tudunk meg későbbi tanulási-tanítási módszeréről. Csak annyit ír le, hogy ebben és ebben a szerepben lépett fel. itt és ott, megírja hol, mikor foglalkozott tanítványaival¸ez őt mennyire inspirálja. Egyébként sokat „lelkizik”. Betegségeinél is sűrűn „leragad”, mennyiben akadályozta fellépéseiben. Kikkel találkozott, kik segítették művészete kibontakozásában, kik tettek rá nagy benyomást, mindez benne van könyvében. Első, tragikus körülmények között elhunyt feleségéről, aki állandó zongorakísérője volt, még válása után is, sokat, szeretettel írt róla. Szintén sokat megtudunk a második, jelenlegi „asszonyával” történt megismerkedésükről. A könyve végén a jelen dolgaira alig tér ki, például Pécsett, ahol a Nemzeti Színház operatagozatát vezeti, meg sem említi. Apró kis történeteket is beszúr az életrajzba, ami vele megesett, vagy amit hallott és számára valamiért fontos, kitér arra is. Hosszan időz a Petroviccsal való afférjánál. A könvv második részében szinte naplószerűen halad előre. Például a 2000. esztendőből január 7. és január 23. időszakát rövidebb-hosszabb bejegyzésekben, kivonatokban napról napra haladva leírja öt oldalon át. Ugyanígy a 2000. szeptember 22. Róma és november 6. Tokyo közötti időszak eseményeit is napról napra sorra veszi nyolc oldalon át naplófeljegyzéseit megosztva az olvasóval. (Ezek a naplóbejegyzések kiemelt, dőlt betűkkel vannak szedve.).
Nekem meg van a könyv, kiolvastam. Tele van azzal, hogy meghívás ide, fogadás oda, repülőre száll itt, leszáll ott, szállodáról- szállodára megy, hol lép fel, milyen feladatok várják, kikkel. Ugyanez itthon, lót-fut, kocsival hajt ide meg oda. Érinti bőven a kezdetet: szülői ház, a serdülőkor, a családi miliő, az elindulás, a zenei-ének kibontakozása, tanulmányai, katonaság, szerződtetései. Emlegeti tanárait, kiktől mit kapott útravalóul... Valóban, szinte semmit nem tudunk meg későbbi tanulási-tanítási módszeréről. Csak annyit ír le, hogy ebben és ebben a szerepben lépett fel. itt és ott, megírja hol, mikor foglalkozott tanítványaival¸ez őt mennyire inspirálja. Egyébként sokat „lelkizik”. Betegségeinél is sűrűn „leragad”, mennyiben akadályozta fellépéseiben. Kikkel találkozott, kik segítették művészete kibontakozásában, kik tettek rá nagy benyomást, mindez benne van könyvében. Első, tragikus körülmények között elhunyt feleségéről, aki állandó zongorakísérője volt, még válása után is, sokat, szeretettel írt róla. Szintén sokat megtudunk a második, jelenlegi „asszonyával” történt megismerkedésükről. A könyve végén a jelen dolgaira alig tér ki, például Pécsett, ahol a Nemzeti Színház operatagozatát vezeti, meg sem említi. Apró kis történeteket is beszúr az életrajzba, ami vele megesett, vagy amit hallott és számára valamiért fontos, kitér arra is. Hosszan időz a Petroviccsal való afférjánál. A könvv második részében szinte naplószerűen halad előre. Például a 2000. esztendőből január 7. és január 23. időszakát rövidebb-hosszabb bejegyzésekben, kivonatokban napról napra haladva leírja öt oldalon át. Ugyanígy a 2000. szeptember 22. Róma és november 6. Tokyo közötti időszak eseményeit is napról napra sorra veszi nyolc oldalon át naplófeljegyzéseit megosztva az olvasóval. (Ezek a naplóbejegyzések kiemelt, dőlt betűkkel vannak szedve.).
4935 márta 2014-02-06 12:37:45
Talán Gulyást más érdekli, mint Operatikust.
Talán Gulyást más érdekli, mint Operatikust.
4934 parampampoli 2014-02-06 11:21:53
A Gulyás Dénes könyvéről szóló írás felkeltette érdeklődésemet a kötet iránt, csak azt nem értem, hogy ha a legérdekesebb kérdésekről nem ír a könyvben, akkor mitől lett 450 oldalas? Na, majd ha elolvasom, megtudom.
A Gulyás Dénes könyvéről szóló írás felkeltette érdeklődésemet a kötet iránt, csak azt nem értem, hogy ha a legérdekesebb kérdésekről nem ír a könyvben, akkor mitől lett 450 oldalas? Na, majd ha elolvasom, megtudom.
4933 Búbánat 2014-01-28 12:09:40 [Válasz erre: 4932 kugli 2014-01-28 11:45:15]
Legutóbb, jó régen hallottam énekelni: A két Foscari című Verdi-opera koncertszerű előadásán, a Zeneakadémia Nagytermében, 2001. január 26-án. Nagy élmény volt!
Legutóbb, jó régen hallottam énekelni: A két Foscari című Verdi-opera koncertszerű előadásán, a Zeneakadémia Nagytermében, 2001. január 26-án. Nagy élmény volt!
4932 kugli 2014-01-28 11:45:15
Végre elkészült a nagy mű: itt a Gyimesi interjú. Mintha hallanám közben az általam is kedvelt és nagyra becsült Művész Úr hangját. Köszönöm-köszönjük!
Végre elkészült a nagy mű: itt a Gyimesi interjú. Mintha hallanám közben az általam is kedvelt és nagyra becsült Művész Úr hangját. Köszönöm-köszönjük!
4931 Búbánat 2014-01-27 12:20:26 [Válasz erre: 4927 zalbarna 2014-01-26 18:51:07]
Ezzel én is így vagyok, nem szeretem a köröket... pláne a kör közepébe nem állok.
Ezzel én is így vagyok, nem szeretem a köröket... pláne a kör közepébe nem állok.
4930 Héterő 2014-01-27 02:49:44
Ajjaj... Legalább nyelvi szempontból jó lett volna lektorálni.
Ajjaj... Legalább nyelvi szempontból jó lett volna lektorálni.
4929 johanna 2014-01-26 22:05:09 [Válasz erre: 4928 telramund 2014-01-26 18:58:23]
Hát ez most nem én voltam...
Hát ez most nem én voltam...
4928 telramund 2014-01-26 18:58:23 [Válasz erre: 4926 johanna 2014-01-26 16:46:52]
Hát arra még van ereje talán,hogy a 4917-es beírást is moderálja,nehogy a pártosság bűnébe essen,bár már többször megtörtént. Köszönöm!
Hát arra még van ereje talán,hogy a 4917-es beírást is moderálja,nehogy a pártosság bűnébe essen,bár már többször megtörtént. Köszönöm!
4927 zalbarna 2014-01-26 18:51:07 [Válasz erre: 4923 Búbánat 2014-01-26 14:02:50]
Kedves Búbánat ! Minden körból ki lehet lépni: az előfeltételei irányába.
Kedves Búbánat ! Minden körból ki lehet lépni: az előfeltételei irányába.
4926 johanna 2014-01-26 16:46:52 [Válasz erre: Törölt hozzászólás]
A moderátor belefáradt...
A moderátor belefáradt...
4925 parampampoli 2014-01-26 15:52:59 [Válasz erre: 4923 Búbánat 2014-01-26 14:02:50]
Milyen igaz! Jó lenne, ha tanulnának belőle azok, akikre vonatkozik.
Milyen igaz! Jó lenne, ha tanulnának belőle azok, akikre vonatkozik.
4924 telramund 2014-01-26 14:06:34 [Válasz erre: 4923 Búbánat 2014-01-26 14:02:50]
Nagyszerű írás.Gratula!
Nagyszerű írás.Gratula!
4923 Búbánat 2014-01-26 14:02:50 [Válasz erre: 4878 zalbarna 2014-01-24 15:28:46]
Kedves zalbarna! Persze itt most elsősorban „operakritikus”- kritikákról folyik a polémia. Én is ebből indultam ki fejtegetésemben. De ha tágabb értelemben tekintem át a kérdést, akkor itt a topicon is arra megy ki a „játék”, túl az előadás kritikáján (és ahogy mondod, „előadásnak meg a műről kell szólnia” – és a kritikusnak, valóban, ezt a kérdést sem szabadna megkerülnie), kié a „névjegy”? Már elkanyarodtunk oda, hogy fontosabb a kritikusnak a személye, mint amiről ír, amit kritizál? Nem az előadásról, nem is a műről értekezik benne, hanem önmagát állítja a központba. Recenziója tehát nem a műről, az előadásról, benne a közreműködőkről szól, hanem áttételesen, saját személyére kívánja felhívni a figyelmet, és így magáról állít ki egyfajta bizonyítványt. A személyiségjegyei árulkodóak. Lehetnek pozitívak, de negatívak is. Ez függhet a „befogadó” olvasó személyiségétől (értelmétől, tudásától, ismereteitől, világlátásától, tevékenységétől, hivatásától, érdekeltségétől, viszonyrendszerétől stb) is. Amit a világhálón, a fórumokon megjelenő névtelen, login név alatt írogató „amatőrök” vagy nem amatőrök letesznek az „asztalra”, abban szerintem túlnyomórészt a saját önbecsülésükről adnak számot, jó értelemben vett hiúságuk, becsvágyuk, zene-és operaszeretetük, a művészeket és művészeteket kedvelő érzésviláguknak hangot adás dominál. Többségében botcsinálta rajongó fórumozó, aki máshol, más úton nem tudja „megváltani a világot”, magára vonni a figyelmet (vaqy a reflektorfényt), de legalább itt módja van próbálkoznia, megmutatnia, tollforgatásával (a klaviatúra kezelésén át), hogy mire is képes? Esetükben nem fizetésért írogatják ide az operaelőadás-kritikákat. Ahogyan a hivatásos, „megélhetési” kritikusok is, közös bennük, jól-rosszul összetoldoznak egy „dolgozatot”, mindegyikük a saját „ego’-ját teszi bele – közöttük is munkálkodik a megfelelési kényszer, az innen-onnan elvárásoknak való megfeleltetés. A jó tollforgatás, a szükséges kapcsolatrendszer, úgy gondolják, a kész írásműveikkel van, amire büszkék lehetnek és remélik, a már elért hírnevük előtt kinyílnak a „kis”kapuk is, bennfentességüket pedig nem is igen titkolják. Mindezzel együtt szükség van rájuk, mert minden szubjektív. A sok-sok szubjektumból pedig az olvasóban – aki nem jár színházba, operába, koncertre - összeállhat egyféle kép, amit így is értelmezhet, úgy is gondolhat – szabadon, befolyásmentesen. A fórumokon olvasható bejegyzések között felbukkanó operakritikákra is igaz lehet ez. Visszacsatolhatunk, amit láttunk-hallottunk, olvastunk, a hozzánk eljutott megítélése egyezik-e a saját véleményünkkel. A mondanivaló az eseményről egyáltalán érdekel-e bennünket, ha nem, tovább lapozunk (kattintunk). Ha igen, akkor szembeállítjuk meglátásait a saját kapott (szerzett) élményünkkel. Van-e közös nevező bennük? Keressük a kritikákban a „lekontrollálhatóságot”. Szembesítjük a mondanivalót, a konklúziót a saját benyomásainkkal, azonosak vagy ellentétesek ezzel (ritkán a semmilyen) az értékítélettel. Ebből következik: a kritika szerzőjével egyetértünk vagy sem. Ebből megint következhet valami: a nekünk nem tetsző írás szerzője örökre elásta magát a szemünkben, vagy ellenkezőleg: a vállunkra emeljük. Mindkét irányban: megvannak a kedvenc írók, kritikusok.. Itt a fórumon is, még akkor is, ha az „arctalan” és „névtelen” a jelenlétük. De olvassuk őket. Kialakulnak az ellentétes, más nézeteket képviselők között a „harc”. Kinek van igaza? Kinek nem? Ki tud jobban, meggyőzőbben érvelni saját véleménye, álláspontja mellett. És sajnos, a fórumokon bekövetkezhet az egymás gyalázása is. Ez a mélypont. Itt már háttérbe szorulnak a kedvencek is (az előadás szereplői, énekesek, muzsikusok, karmester, a rendezés, a komponista, a mű), csak arról folyik a már az elszemélyeskedő, vak dühvel folyó disputa, hogy mennyire jellemtelen, tehetségtelen, analfabéta az illető, aki valószínűleg valakik által felbérelt, befolyásolható, vagy „megvezetett” konok illető. Csakis azért írogathatja le ismételten jelzőit, megfellebbezhetetlen véleményét. Mindkét fél ugyanezt gondolja a másikáról. És itt bezárul a kör. Már csak az a kérdés, ki állít maga mellé több hívet, és így az erősebb jogán nyertesnek érezheti-e magát ebben a „vita-csatában” - abban a hiszemben: több lúd disznót győz?… Arra a szegény, ártatlan produkcióra –a kritika tárgyára - pedig már senki nem gondol vissza…
Kedves zalbarna! Persze itt most elsősorban „operakritikus”- kritikákról folyik a polémia. Én is ebből indultam ki fejtegetésemben. De ha tágabb értelemben tekintem át a kérdést, akkor itt a topicon is arra megy ki a „játék”, túl az előadás kritikáján (és ahogy mondod, „előadásnak meg a műről kell szólnia” – és a kritikusnak, valóban, ezt a kérdést sem szabadna megkerülnie), kié a „névjegy”? Már elkanyarodtunk oda, hogy fontosabb a kritikusnak a személye, mint amiről ír, amit kritizál? Nem az előadásról, nem is a műről értekezik benne, hanem önmagát állítja a központba. Recenziója tehát nem a műről, az előadásról, benne a közreműködőkről szól, hanem áttételesen, saját személyére kívánja felhívni a figyelmet, és így magáról állít ki egyfajta bizonyítványt. A személyiségjegyei árulkodóak. Lehetnek pozitívak, de negatívak is. Ez függhet a „befogadó” olvasó személyiségétől (értelmétől, tudásától, ismereteitől, világlátásától, tevékenységétől, hivatásától, érdekeltségétől, viszonyrendszerétől stb) is. Amit a világhálón, a fórumokon megjelenő névtelen, login név alatt írogató „amatőrök” vagy nem amatőrök letesznek az „asztalra”, abban szerintem túlnyomórészt a saját önbecsülésükről adnak számot, jó értelemben vett hiúságuk, becsvágyuk, zene-és operaszeretetük, a művészeket és művészeteket kedvelő érzésviláguknak hangot adás dominál. Többségében botcsinálta rajongó fórumozó, aki máshol, más úton nem tudja „megváltani a világot”, magára vonni a figyelmet (vaqy a reflektorfényt), de legalább itt módja van próbálkoznia, megmutatnia, tollforgatásával (a klaviatúra kezelésén át), hogy mire is képes? Esetükben nem fizetésért írogatják ide az operaelőadás-kritikákat. Ahogyan a hivatásos, „megélhetési” kritikusok is, közös bennük, jól-rosszul összetoldoznak egy „dolgozatot”, mindegyikük a saját „ego’-ját teszi bele – közöttük is munkálkodik a megfelelési kényszer, az innen-onnan elvárásoknak való megfeleltetés. A jó tollforgatás, a szükséges kapcsolatrendszer, úgy gondolják, a kész írásműveikkel van, amire büszkék lehetnek és remélik, a már elért hírnevük előtt kinyílnak a „kis”kapuk is, bennfentességüket pedig nem is igen titkolják. Mindezzel együtt szükség van rájuk, mert minden szubjektív. A sok-sok szubjektumból pedig az olvasóban – aki nem jár színházba, operába, koncertre - összeállhat egyféle kép, amit így is értelmezhet, úgy is gondolhat – szabadon, befolyásmentesen. A fórumokon olvasható bejegyzések között felbukkanó operakritikákra is igaz lehet ez. Visszacsatolhatunk, amit láttunk-hallottunk, olvastunk, a hozzánk eljutott megítélése egyezik-e a saját véleményünkkel. A mondanivaló az eseményről egyáltalán érdekel-e bennünket, ha nem, tovább lapozunk (kattintunk). Ha igen, akkor szembeállítjuk meglátásait a saját kapott (szerzett) élményünkkel. Van-e közös nevező bennük? Keressük a kritikákban a „lekontrollálhatóságot”. Szembesítjük a mondanivalót, a konklúziót a saját benyomásainkkal, azonosak vagy ellentétesek ezzel (ritkán a semmilyen) az értékítélettel. Ebből következik: a kritika szerzőjével egyetértünk vagy sem. Ebből megint következhet valami: a nekünk nem tetsző írás szerzője örökre elásta magát a szemünkben, vagy ellenkezőleg: a vállunkra emeljük. Mindkét irányban: megvannak a kedvenc írók, kritikusok.. Itt a fórumon is, még akkor is, ha az „arctalan” és „névtelen” a jelenlétük. De olvassuk őket. Kialakulnak az ellentétes, más nézeteket képviselők között a „harc”. Kinek van igaza? Kinek nem? Ki tud jobban, meggyőzőbben érvelni saját véleménye, álláspontja mellett. És sajnos, a fórumokon bekövetkezhet az egymás gyalázása is. Ez a mélypont. Itt már háttérbe szorulnak a kedvencek is (az előadás szereplői, énekesek, muzsikusok, karmester, a rendezés, a komponista, a mű), csak arról folyik a már az elszemélyeskedő, vak dühvel folyó disputa, hogy mennyire jellemtelen, tehetségtelen, analfabéta az illető, aki valószínűleg valakik által felbérelt, befolyásolható, vagy „megvezetett” konok illető. Csakis azért írogathatja le ismételten jelzőit, megfellebbezhetetlen véleményét. Mindkét fél ugyanezt gondolja a másikáról. És itt bezárul a kör. Már csak az a kérdés, ki állít maga mellé több hívet, és így az erősebb jogán nyertesnek érezheti-e magát ebben a „vita-csatában” - abban a hiszemben: több lúd disznót győz?… Arra a szegény, ártatlan produkcióra –a kritika tárgyára - pedig már senki nem gondol vissza…
4917 parampampoli 2014-01-26 11:08:13 [Válasz erre: Törölt hozzászólás]
"Ó, szánalomra méltó teremtmény..."
"Ó, szánalomra méltó teremtmény..."
4914 Károly 2014-01-26 10:51:39 [Válasz erre: 4912 parampampoli 2014-01-25 20:33:31]
Mindig örömmel olvasom a kritikáidat, az Aida kritika is nagyszerű. Bravó, csak így tovább és ne törődj az irigykedőkkel és az áskálódókkal!
Mindig örömmel olvasom a kritikáidat, az Aida kritika is nagyszerű. Bravó, csak így tovább és ne törődj az irigykedőkkel és az áskálódókkal!
4913 telramund 2014-01-25 21:26:57
Le kellene vonni a tanulságot nem ordas módon vagdalkozni és mindenkit megtámadni,aki esetleg más véleményt képvisel.A szerkezetről ,a stilusról volt szó ehhez nem kellett ott lenni az előadáson.Jó néznénk ki ha egy Tallián Tibor ilyen cirkuszt csinálna,ha van ellenvélemény.
Le kellene vonni a tanulságot nem ordas módon vagdalkozni és mindenkit megtámadni,aki esetleg más véleményt képvisel.A szerkezetről ,a stilusról volt szó ehhez nem kellett ott lenni az előadáson.Jó néznénk ki ha egy Tallián Tibor ilyen cirkuszt csinálna,ha van ellenvélemény.
4912 parampampoli 2014-01-25 20:33:31 [Válasz erre: 4911 Haandel 2014-01-25 19:47:12]
Már csak te hiányoztál a vitához... Beszélgessetek inkább a Kaufmann-topicban nyugodtan, és az én írásaimhoz ne szóljatok hozzá, ha szabad kérnem. Ha láttátok az előadásokat, mondjátok el a véleményeteket, ne velem meg az írásaimmal foglalkozzatok, ahogy már korábbi írásomban ezt kértem tőled. Az előadásokat nem láttátok, minek beszéltek bele? Hogy rólam beszéljetek? Nem szükséges, nem kiváncsi rá senki, én a legkevésbé, ha mégis, tegyétek privátban.
Már csak te hiányoztál a vitához... Beszélgessetek inkább a Kaufmann-topicban nyugodtan, és az én írásaimhoz ne szóljatok hozzá, ha szabad kérnem. Ha láttátok az előadásokat, mondjátok el a véleményeteket, ne velem meg az írásaimmal foglalkozzatok, ahogy már korábbi írásomban ezt kértem tőled. Az előadásokat nem láttátok, minek beszéltek bele? Hogy rólam beszéljetek? Nem szükséges, nem kiváncsi rá senki, én a legkevésbé, ha mégis, tegyétek privátban.
4911 Haandel 2014-01-25 19:47:12 [Válasz erre: 4910 parampampoli 2014-01-25 15:08:50]
Szerinted egy kritikus kritizálása nem más, mint „maga a pőre személyeskedés”. Bocs, de szerintem egy kritikus kritizálása nem más, mint egy udvarias visszajelzés, mint maga a kritika.
Szerinted egy kritikus kritizálása nem más, mint „maga a pőre személyeskedés”. Bocs, de szerintem egy kritikus kritizálása nem más, mint egy udvarias visszajelzés, mint maga a kritika.
4910 parampampoli 2014-01-25 15:08:50 [Válasz erre: 4908 zalbarna 2014-01-25 15:03:53]
Amit te meg barátod tesztek minden írásom megjelenése után, az maga a pőre személyeskedés. De nem baj, csak magatokat jellemzitek vele. Önjellemzés: az is egy irodalmi műfaj.
Amit te meg barátod tesztek minden írásom megjelenése után, az maga a pőre személyeskedés. De nem baj, csak magatokat jellemzitek vele. Önjellemzés: az is egy irodalmi műfaj.
4909 parampampoli 2014-01-25 15:07:21 [Válasz erre: 4908 zalbarna 2014-01-25 15:03:53]
Minden művészről a mű, azaz az abban elfoglalt szerepeik függvényében írtam. Aki akarja, megérti. Aki nem, nem.
Minden művészről a mű, azaz az abban elfoglalt szerepeik függvényében írtam. Aki akarja, megérti. Aki nem, nem.
4908 zalbarna 2014-01-25 15:03:53 [Válasz erre: 4906 parampampoli 2014-01-25 14:03:27]
Végtelenül fájlalnám, ha elkezdenéd a személyeskedést. Azt próbáltam elmondani, hogy a művészekről is csak a mű függvényében ...de nem használtam jelzőket a személyedre... Mindegy, Johannának tényleg igaza volt...
Végtelenül fájlalnám, ha elkezdenéd a személyeskedést. Azt próbáltam elmondani, hogy a művészekről is csak a mű függvényében ...de nem használtam jelzőket a személyedre... Mindegy, Johannának tényleg igaza volt...
4907 telramund 2014-01-25 14:31:42
Oh Johanna minden moderálók gyöngye.Ő talán már azt is megmondhatja ki ,mit írjon? Szeretjük a fórumozók egyenjogúságát!
Oh Johanna minden moderálók gyöngye.Ő talán már azt is megmondhatja ki ,mit írjon? Szeretjük a fórumozók egyenjogúságát!
4906 parampampoli 2014-01-25 14:03:27 [Válasz erre: 4905 zalbarna 2014-01-25 12:50:29]
Nem a művészekről szól az írás, hanem a művészek produkciójának szakmai elemzése. Nagy különbség. Látom, Johanna felszólítása süket fülekre talált, erősködsz tovább. De minek hallgat operát, és minek szól bele, aki süket?
Nem a művészekről szól az írás, hanem a művészek produkciójának szakmai elemzése. Nagy különbség. Látom, Johanna felszólítása süket fülekre talált, erősködsz tovább. De minek hallgat operát, és minek szól bele, aki süket?
4905 zalbarna 2014-01-25 12:50:29 [Válasz erre: 4904 telramund 2014-01-25 12:26:07]
Hát az nem oly nagy baj, ha fürdik, az a nagy baj, hogy a művekről nincs szó. Csak a művészekről. Ezt úgy hívták régen, hogy bulvár. De ha mindemkinek ez kell, hát mit tegyünk. Barátian szólunk, hogy ez nem az igazi.
Hát az nem oly nagy baj, ha fürdik, az a nagy baj, hogy a művekről nincs szó. Csak a művészekről. Ezt úgy hívták régen, hogy bulvár. De ha mindemkinek ez kell, hát mit tegyünk. Barátian szólunk, hogy ez nem az igazi.
4904 telramund 2014-01-25 12:26:07 [Válasz erre: 4897 zalbarna 2014-01-25 10:14:40]
Hát az ellenkezőjének ,amit írtam annak kellene lenni,de ahhoz más emberek kellennének a Te elképzelésednek megfelelő sztereotipiákkal.Az semmiképp nem jó,ha a kritikus saját megdicsőülésében fürdik,mert akkor egyre távolabb kerül az objectivitástól.
Hát az ellenkezőjének ,amit írtam annak kellene lenni,de ahhoz más emberek kellennének a Te elképzelésednek megfelelő sztereotipiákkal.Az semmiképp nem jó,ha a kritikus saját megdicsőülésében fürdik,mert akkor egyre távolabb kerül az objectivitástól.
4903 zalbarna 2014-01-25 11:43:26 [Válasz erre: 4902 tiramisu 2014-01-25 11:30:44]
Ott van a Molnár Antal féle szövegben, nem én találtam ki, hanem Liszt és a többi nagyok, olvasd el a neveket.. ( e topic 4883 és ez csak egy részlet! :)
Ott van a Molnár Antal féle szövegben, nem én találtam ki, hanem Liszt és a többi nagyok, olvasd el a neveket.. ( e topic 4883 és ez csak egy részlet! :)
4902 tiramisu 2014-01-25 11:30:44 [Válasz erre: 4897 zalbarna 2014-01-25 10:14:40]
Hogy szerinted minek kéne lenni! :-) És?
Hogy szerinted minek kéne lenni! :-) És?
4897 zalbarna 2014-01-25 10:14:40 [Válasz erre: 4895 telramund 2014-01-25 09:30:42]
Igen, de Te a meglévő dolgokról beszélsz, émmeg arról, hogy minek kéne lenni... :)
Igen, de Te a meglévő dolgokról beszélsz, émmeg arról, hogy minek kéne lenni... :)
4896 zalbarna 2014-01-25 09:40:24 [Válasz erre: 4894 macskás 2014-01-25 09:05:39]
Evidenciákon nem vitázom. A zenetörténet legkiemelkedőbb csúcspontja, a művészeti ág legnagyobb kiteljesedése a barokk kor. És azemberek számára volt az, nem a zenetudomány számára. " The Ospedale della Pietà was a convent, orphanage, and music school in Venice. Like other Venetian ospedali, the Pietà was established (in a location remote from the Riva degli Schiavoni) as a hotel for Crusaders. As the Crusades abated, it changed by degrees into a charitable institution for orphans and abandoned girls. Infants could be left at the Pietà via the scaffetta, a window only large enough to admit infants. Not all infants were female, nor were they necessarily orphans. Through the seventeenth century all of four of the surviving ospedali gained increasing attention through the performances of sacred music by their figlie di coro. Formal rules for the training of figlie were carefully drafted and periodically revised. Many of these concerts were given for select audiences consisting of important visitors. As the institution became celebrated, it sometimes received infants related (not always legitimately) to members of the nobility. In the later decades of the Venetian Republic, which collapsed in 1797, it also accepted adolescent music students whose fees were paid by sponsoring foreign courts or dignitaries. The Pietà produced many virtuose and at least two composers--Anna Bon and Vincenta Da Ponte. The life of successful figlie was much coveted. Some were given lavish gifts by admirers, and many were offered periods of vacation in villas on the Italian mainland. Most remained their entire lives, though as the Venetian economy declined in the eighteenth century, some left to make (usually advantageous) marriages. In this instance, the institution provided a future bride with a small dowry. Each Hospital had an orchestra of at least thirty to forty elements, all females (La Pietà's orchestra counted up to sixty) and competed with each other by hiring the best musicians in the city, promoting high quality concerts, and through such activities provided countless commissions for violin and other instruments makers to provide for the maintenance and repair of such instruments. These artisans were named "liuter del loco". The office of "liuter del loco" guaranteed a constant flow of income: curating the instruments of an entire orchestra was a burdensome activity which required the work of more than one person; instruments had to be picked up, continuously repaired because of breakage and ungluing from use, and sometimes instruments had to be built. The responsible violin maker also had to supply strings for the entire orchestra, keep an accounting book detailing all operations, and issue semi-annual or annual invoices. These invoices, or ‘policies’ as they were called at the time, were handwritten by the appointed violin maker and had to be approved by the "maestre del coro" or the maestro di cappella – who would usually be granted a discount – before being paid by the hospital administration. These ‘policies’ are not only a precious source of information for the study of an author (luthier) and his work, but they are also a valid tool to gather more information on the musical practice of the "sonadori" (players) of the time. There is also much information that can be gleaned from their organological study. For a reading of some the most interesting invoices, we refer to the appendix of Pio[1] book where some of them (the author has found and catalogued more than 110, totaling 400 pages) are listed in chronological order and cover the years from 1750 to 1810. The composer Antonio Vivaldi was appointed a violin teacher in 1703 and served in various roles through 1715, and again from 1723 to 1740. Much of Vivaldi's sacred vocal and instrumental music was written for performance at the Pietà. The conservatory of the Pietà hospital was the only hospital to remain active until approximately 1830. All the other hospitals completely closed their musical activity during the first years of the nineteenth century. From an instrument inventory[2] dated 1790 we learn that during that year the Pietà hospital had still “four violins with used bows, four cellos, seventeen violins, two marine trumpets, six small violas, two viola d’amore, two mandolines, two lutes, one theorbo, four hunting horns with accessories, two psalteries with harmonic box, two cymbals, three flutes, two big cymbals with spinets, six spinets. Jean-Jacques Rousseau's account of 1770 conveys his impressions but has been over-generalized as a description of the institution over an entire century. After describing how the performers were hidden behind metal grilles, he related in his Confessions (1770): I have not an idea of anything so voluptuous and affecting as this music; the richness of the art, the exquisite taste of the vocal part, the excellence of the voices, the justness of the execution, everything in these delightful concerts concurs to produce an impression which certainly is not the mode, but from which I am of opinion no heart is secure. He goes on to describe meeting the musicians. The original building (shown above) is currently a hotel-restaurant complex (the Metropole). The nearby church of the Pietà was completed in 1761, two decades after the death of Antonio Vivaldi. The facade of the church was only completed in the early 20th century. An early childhood education center is still housed in the rear of the building complex behind the church. Most of this complex was donated to the Ospedale in the 1720s, enabling it to expand its activities. Some of Vivaldi's premiere pupils, such as Anna Maria del Violino, were given individual rooms in these newly acquired buildings. It is possible that in the salon of one of them the famous concert for "i conti del Nord", celebrated in Guardi's painting [1], took place on January 22, 1782. (Guardi's painting is mistitled is "The Dinner and Ball in the Teatro San Benedetto"). " Németországban ugyanaz volt a helyzet, igaz egy ötven (kb )éves fáziskésében vannak mindig az olaszokhoz képest... Ha ezt nem tekinted koncertéletnek, a Te bajod...
Evidenciákon nem vitázom. A zenetörténet legkiemelkedőbb csúcspontja, a művészeti ág legnagyobb kiteljesedése a barokk kor. És azemberek számára volt az, nem a zenetudomány számára. " The Ospedale della Pietà was a convent, orphanage, and music school in Venice. Like other Venetian ospedali, the Pietà was established (in a location remote from the Riva degli Schiavoni) as a hotel for Crusaders. As the Crusades abated, it changed by degrees into a charitable institution for orphans and abandoned girls. Infants could be left at the Pietà via the scaffetta, a window only large enough to admit infants. Not all infants were female, nor were they necessarily orphans. Through the seventeenth century all of four of the surviving ospedali gained increasing attention through the performances of sacred music by their figlie di coro. Formal rules for the training of figlie were carefully drafted and periodically revised. Many of these concerts were given for select audiences consisting of important visitors. As the institution became celebrated, it sometimes received infants related (not always legitimately) to members of the nobility. In the later decades of the Venetian Republic, which collapsed in 1797, it also accepted adolescent music students whose fees were paid by sponsoring foreign courts or dignitaries. The Pietà produced many virtuose and at least two composers--Anna Bon and Vincenta Da Ponte. The life of successful figlie was much coveted. Some were given lavish gifts by admirers, and many were offered periods of vacation in villas on the Italian mainland. Most remained their entire lives, though as the Venetian economy declined in the eighteenth century, some left to make (usually advantageous) marriages. In this instance, the institution provided a future bride with a small dowry. Each Hospital had an orchestra of at least thirty to forty elements, all females (La Pietà's orchestra counted up to sixty) and competed with each other by hiring the best musicians in the city, promoting high quality concerts, and through such activities provided countless commissions for violin and other instruments makers to provide for the maintenance and repair of such instruments. These artisans were named "liuter del loco". The office of "liuter del loco" guaranteed a constant flow of income: curating the instruments of an entire orchestra was a burdensome activity which required the work of more than one person; instruments had to be picked up, continuously repaired because of breakage and ungluing from use, and sometimes instruments had to be built. The responsible violin maker also had to supply strings for the entire orchestra, keep an accounting book detailing all operations, and issue semi-annual or annual invoices. These invoices, or ‘policies’ as they were called at the time, were handwritten by the appointed violin maker and had to be approved by the "maestre del coro" or the maestro di cappella – who would usually be granted a discount – before being paid by the hospital administration. These ‘policies’ are not only a precious source of information for the study of an author (luthier) and his work, but they are also a valid tool to gather more information on the musical practice of the "sonadori" (players) of the time. There is also much information that can be gleaned from their organological study. For a reading of some the most interesting invoices, we refer to the appendix of Pio[1] book where some of them (the author has found and catalogued more than 110, totaling 400 pages) are listed in chronological order and cover the years from 1750 to 1810. The composer Antonio Vivaldi was appointed a violin teacher in 1703 and served in various roles through 1715, and again from 1723 to 1740. Much of Vivaldi's sacred vocal and instrumental music was written for performance at the Pietà. The conservatory of the Pietà hospital was the only hospital to remain active until approximately 1830. All the other hospitals completely closed their musical activity during the first years of the nineteenth century. From an instrument inventory[2] dated 1790 we learn that during that year the Pietà hospital had still “four violins with used bows, four cellos, seventeen violins, two marine trumpets, six small violas, two viola d’amore, two mandolines, two lutes, one theorbo, four hunting horns with accessories, two psalteries with harmonic box, two cymbals, three flutes, two big cymbals with spinets, six spinets. Jean-Jacques Rousseau's account of 1770 conveys his impressions but has been over-generalized as a description of the institution over an entire century. After describing how the performers were hidden behind metal grilles, he related in his Confessions (1770): I have not an idea of anything so voluptuous and affecting as this music; the richness of the art, the exquisite taste of the vocal part, the excellence of the voices, the justness of the execution, everything in these delightful concerts concurs to produce an impression which certainly is not the mode, but from which I am of opinion no heart is secure. He goes on to describe meeting the musicians. The original building (shown above) is currently a hotel-restaurant complex (the Metropole). The nearby church of the Pietà was completed in 1761, two decades after the death of Antonio Vivaldi. The facade of the church was only completed in the early 20th century. An early childhood education center is still housed in the rear of the building complex behind the church. Most of this complex was donated to the Ospedale in the 1720s, enabling it to expand its activities. Some of Vivaldi's premiere pupils, such as Anna Maria del Violino, were given individual rooms in these newly acquired buildings. It is possible that in the salon of one of them the famous concert for "i conti del Nord", celebrated in Guardi's painting [1], took place on January 22, 1782. (Guardi's painting is mistitled is "The Dinner and Ball in the Teatro San Benedetto"). " Németországban ugyanaz volt a helyzet, igaz egy ötven (kb )éves fáziskésében vannak mindig az olaszokhoz képest... Ha ezt nem tekinted koncertéletnek, a Te bajod...
4895 telramund 2014-01-25 09:30:42
Végigolvasva a tézist és antitézist,mindenki a saját bekővezett stilusát követi.Ebben egyedi a Momus.Semmi és senki nem változik legyen az kritikus(szokásos exkatedrákkal)vagy hozzászóló(szép, szép de én jobban tudom).Baráti kör alányal,egyebek csak kötekednek.Mindegy!Ettől még az Aida örök!És az emberi fül érzékenység is az.Unmuzikális embernek az egércincogás is fantasztikus,a jó hallásúak pedig lecövekelnek egy egy hang mellett és történjen bármi az is mindig fantasztikus.És akkor a kritikusi érdekeket nem is ecsetelem!Volt egy kritikus( DL),akiről köztudott volt,hogy krititkája az illető művésszel meglevő társadalmi kapcsolat alapján íródott.Na ez most sincs másképp!Igy ne keressük az objectivitást,mert eleve vannak olyanok,akik erre képtelenek.
Végigolvasva a tézist és antitézist,mindenki a saját bekővezett stilusát követi.Ebben egyedi a Momus.Semmi és senki nem változik legyen az kritikus(szokásos exkatedrákkal)vagy hozzászóló(szép, szép de én jobban tudom).Baráti kör alányal,egyebek csak kötekednek.Mindegy!Ettől még az Aida örök!És az emberi fül érzékenység is az.Unmuzikális embernek az egércincogás is fantasztikus,a jó hallásúak pedig lecövekelnek egy egy hang mellett és történjen bármi az is mindig fantasztikus.És akkor a kritikusi érdekeket nem is ecsetelem!Volt egy kritikus( DL),akiről köztudott volt,hogy krititkája az illető művésszel meglevő társadalmi kapcsolat alapján íródott.Na ez most sincs másképp!Igy ne keressük az objectivitást,mert eleve vannak olyanok,akik erre képtelenek.
4894 macskás 2014-01-25 09:05:39 [Válasz erre: 4891 zalbarna 2014-01-25 01:09:31]
Bocs, de egy iskola vagy főúri rezidencia nem tekinthető koncertteremnek! De hol az újság?
Bocs, de egy iskola vagy főúri rezidencia nem tekinthető koncertteremnek! De hol az újság?
4893 IVA 2014-01-25 04:08:16
Az operakritikának feltétlenül tartalmaznia illik a szerző minősítését és a mű bírálatát, ha ősbemutatót véleményez. Az operakritikának tartalmaznia illik a szerző minősítését és a mű bírálatát, ha bemutatót, vagy bemutató értékű felújítást véleményez – elsősorban műsorpolitikai aspektusból: fontos, érdemes volt-e műsorra tűzni a darabot; milyen helye van a színház repertoárjában és művészi állapotában az adott időszakban. Terjedelmesebb, elemző kritika esetében előforduló hagyomány a mű, illetve az előadás bírálatát két (vagy több) részben, a médium egymást követő számaiban közölni, ezeket nem mindig ugyanaz az esztéta fogalmazza meg. -Ppp- Aida-kritikáját tekinthetnénk akár ilyen recenzió második részének is, amelynek az első részét már számos ítész számtalan alkalommal megírta. De nem szükséges ilyen recenziónak tekintenünk, hiszen klasszikus értelemben vett repertoárkritika (annak elemző változata), pontosan annak felel meg, amit a címe ígér. (Persze szórakoztató lett volna, ahogy -Ppp- lehúzza Verdit és az Aidát, és ahogyan erre a fórumolvasók reagálnának.) Az elemzett előadások egyikét én is láttam, a másiknak egy fontos szereplőjét az áprilisi szériában (írtam is hozzászólást ezekről). Nem mindent láttam és hallottam ugyanúgy, mint –Ppp-, ami természetes. Éppen ezért érdemes kritikákat olvasni (fórum-hozzászólásokat is), mert másképp lát-hall minden néző, másképp a kritikus, a művész, a zenetanár, a színházjáró, az öreg róka, a kezdő stb.
Az operakritikának feltétlenül tartalmaznia illik a szerző minősítését és a mű bírálatát, ha ősbemutatót véleményez. Az operakritikának tartalmaznia illik a szerző minősítését és a mű bírálatát, ha bemutatót, vagy bemutató értékű felújítást véleményez – elsősorban műsorpolitikai aspektusból: fontos, érdemes volt-e műsorra tűzni a darabot; milyen helye van a színház repertoárjában és művészi állapotában az adott időszakban. Terjedelmesebb, elemző kritika esetében előforduló hagyomány a mű, illetve az előadás bírálatát két (vagy több) részben, a médium egymást követő számaiban közölni, ezeket nem mindig ugyanaz az esztéta fogalmazza meg. -Ppp- Aida-kritikáját tekinthetnénk akár ilyen recenzió második részének is, amelynek az első részét már számos ítész számtalan alkalommal megírta. De nem szükséges ilyen recenziónak tekintenünk, hiszen klasszikus értelemben vett repertoárkritika (annak elemző változata), pontosan annak felel meg, amit a címe ígér. (Persze szórakoztató lett volna, ahogy -Ppp- lehúzza Verdit és az Aidát, és ahogyan erre a fórumolvasók reagálnának.) Az elemzett előadások egyikét én is láttam, a másiknak egy fontos szereplőjét az áprilisi szériában (írtam is hozzászólást ezekről). Nem mindent láttam és hallottam ugyanúgy, mint –Ppp-, ami természetes. Éppen ezért érdemes kritikákat olvasni (fórum-hozzászólásokat is), mert másképp lát-hall minden néző, másképp a kritikus, a művész, a zenetanár, a színházjáró, az öreg róka, a kezdő stb.
4892 zalbarna 2014-01-25 01:13:13 [Válasz erre: 4891 zalbarna 2014-01-25 01:09:31]
Vivaldi a Pietában olyan zenei életet csinált, hogy a Frigyest elcsábította a velencei operától...
Vivaldi a Pietában olyan zenei életet csinált, hogy a Frigyest elcsábította a velencei operától...
4891 zalbarna 2014-01-25 01:09:31 [Válasz erre: 4890 zalbarna 2014-01-25 00:46:10]
És hogyhogy nem volt koncert???? Macska , iskolabálok minden ünnepen, Purcell egy ilyenre írta a Didót !!! Meg Bach a kantátáit, motettáit. Olvasd el Bach kötelmeit, amit a Tamás-templomi álláshoz elvállalt. És minden nagyobb városban a főnemesi rezidenciákon élénk zenei élet folyt.
És hogyhogy nem volt koncert???? Macska , iskolabálok minden ünnepen, Purcell egy ilyenre írta a Didót !!! Meg Bach a kantátáit, motettáit. Olvasd el Bach kötelmeit, amit a Tamás-templomi álláshoz elvállalt. És minden nagyobb városban a főnemesi rezidenciákon élénk zenei élet folyt.
4890 zalbarna 2014-01-25 00:46:10 [Válasz erre: 4889 macskás 2014-01-25 00:30:39]
Macskás, Lipcsében minden jómódú házban volt egy rakás hangszer... Olyan magas zenei műveltség volt, amit mi most csak ugatunk...Gondolj már bele...Hol vagyunk most ettől??? és a mai zene, amit a népek hallgatnak...ááááá Lipcsében hét templom volt és az egyikben Bach volt a zenész... és Kuhnaut hallgatta a másik temlomban, ha ráért...Az emberek arról beszélgettek, hogy melyikük ért jobban a kontrapunkthoz...
Macskás, Lipcsében minden jómódú házban volt egy rakás hangszer... Olyan magas zenei műveltség volt, amit mi most csak ugatunk...Gondolj már bele...Hol vagyunk most ettől??? és a mai zene, amit a népek hallgatnak...ááááá Lipcsében hét templom volt és az egyikben Bach volt a zenész... és Kuhnaut hallgatta a másik temlomban, ha ráért...Az emberek arról beszélgettek, hogy melyikük ért jobban a kontrapunkthoz...
4889 macskás 2014-01-25 00:30:39 [Válasz erre: 4880 zalbarna 2014-01-24 15:33:39]
Szerezz! Ha belegondolsz, hogy koncert nemigen volt... Csak opera... Vagy hamisítasz gyorsan egy-két újságot? :)
Szerezz! Ha belegondolsz, hogy koncert nemigen volt... Csak opera... Vagy hamisítasz gyorsan egy-két újságot? :)
4888 johanna 2014-01-24 20:58:56 [Válasz erre: 4885 zalbarna 2014-01-24 16:47:29]
Szerintem ne strapáld Magad...
Szerintem ne strapáld Magad...
4887 nizajemon 2014-01-24 18:46:27 [Válasz erre: 4870 parampampoli 2014-01-24 10:57:52]
Ó,igen...remek írás! Nagyon kevesen tudnak úgy írni,hogy az ne legyen se általánosságokat száraz fűrészporral keverő,"csak legyek már túl rajta"avagy "inkább elmosogattam volna a megírása helyett",se szakkifejezésektől hemzsegő,csak egy vékony rétegnek élvezhető beszámoló. Nagy gratula!
Ó,igen...remek írás! Nagyon kevesen tudnak úgy írni,hogy az ne legyen se általánosságokat száraz fűrészporral keverő,"csak legyek már túl rajta"avagy "inkább elmosogattam volna a megírása helyett",se szakkifejezésektől hemzsegő,csak egy vékony rétegnek élvezhető beszámoló. Nagy gratula!
4886 zalbarna 2014-01-24 16:48:05 [Válasz erre: 4885 zalbarna 2014-01-24 16:47:29]
Ez egyszerűen gyönyörű...
Ez egyszerűen gyönyörű...
4885 zalbarna 2014-01-24 16:47:29 [Válasz erre: 4882 Franca 2014-01-24 15:46:34]
Tehát ne egy prekoncepcióval rendelkezzen, hanem " A MŰBŐL OLVASSA KI, HOGY MILYEN ELŐADÁST KÍVÁN. "
Tehát ne egy prekoncepcióval rendelkezzen, hanem " A MŰBŐL OLVASSA KI, HOGY MILYEN ELŐADÁST KÍVÁN. "
4884 zalbarna 2014-01-24 16:03:58 [Válasz erre: 4883 zalbarna 2014-01-24 16:00:06]
Követelmények 2. pont válaszol a kérdésedre: " 2. nem előzetes mértékkel mérni, hanem magukból a müvekből kiindulni, ...." De nehogy már a kritikusnak a pont a műről ne legyen mondanivalója...
Követelmények 2. pont válaszol a kérdésedre: " 2. nem előzetes mértékkel mérni, hanem magukból a müvekből kiindulni, ...." De nehogy már a kritikusnak a pont a műről ne legyen mondanivalója...
4883 zalbarna 2014-01-24 16:00:06 [Válasz erre: 4882 Franca 2014-01-24 15:46:34]
Már megint a régi nóta... Ide másolom a Molnár Antal féle szöveget, , nem én találtam fel a spanyolviaszt...(Bocs, hogy egy kicsit hosszű, így vágva van..) " 1. Összetévesztik egymással a birálat eredeti fogalmát és az esztétikai birálatét; előbbi a kritikust föléje helyezi az elbiráltnak, utóbbi csak a müvészi alkotás alapján «itélkezhetik», vagyis feladata, hogy a müből kiolvassa annak belső törvényszerüségét; előbbi apriori, utóbbi a posteriori alapon áll. «A müvészt azelőtt az örők igazság és szépség tanujának tekintették és nem mintegy vádlottnak méltatlan biró előtt» - mondja Liszt. 2. Összetévesztik az esztétikai birálatot a beszámolóval (recenzió) vagy tudósitással (referáta). A folyóiratok és napilapok beszámolói vagy tudósitásai, ahelyett, hogy a müvészi produkcióról mint társadalmi eseményről referálnának, többnyire a birálat terére kalandoznak. «A szerkesztőségek nem vonnak különbséget riporter és mübiráló között» (Bülow). 3. Gyakran olyanok irnak Z.-t, akiknek nincs hozzá kellő képzettségük. «A jelenkor épp azáltal becsüli le félre nem érthetően és objektive leszögezhetően a Z.-t, hogy csak fél-szakértőkre bizza, csak olyanokra, akik nehezen állnák meg a zenetudományi vizsgát, ha ilyentől függne a recenzió engedélye» (Bülow, Ausgew. Schriften 135. l.) " Ezek pedig a követelmények: " 1. határozott és szigoru ethikai és müvészi világfelfogás, 2. nem előzetes mértékkel mérni, hanem magukból a müvekből kiindulni, («mert a müvész maga alkotja önmaga törvényeit» (ahogyan már Goethe mondta), 3. nem itélkezés a cél hanem az, hogy magunkat és másokat közelebb vigyünk a mü élvezetéhez; erre szolgálhat a) a Z. aktiv-negativ módja, mely a mü teljes megértése alapján annak hiányait kimutatja, b) a Z. receptiv-pozitiv módja, mely a mü teljes megértése alapján annak erényeit felmutatja, c) a Z. aktiv-pozitiv módja, vagyis ugyanazt jobban megcsinálni (l. pl. Liszt átiratát F. David Bunte Reiche-ből); 4. sem becsületes, sem célravezető nem lehet a Z. olyan müről, melyet nem tudunk élvezni; a müvészi kritika feladata kimutatni, mit akart a müvész, nem pedig, hogy mit kellett volna akarnia («die Frage nach dem Wollen, nicht nach dem Sollen des Künstlers»), 5. uj müvek egyszeri meghallgatása még szakértőt sem jogosit fel végleges állásfoglalásra, csak azok tökéletes ismerete, 6. Z.-t irni dologbeli tudás nélkül: erkölcstelenség. Liszt ezenkivül fantáziát, emberiességet, sokoldaluságot kiván a Z.-tól és abban látja a Z. legszebb eredményét, ha ujabb alkotásra serkenti a müvészt; emlékeztet Hebbel szavaira: «Ne legyen a kritika olyan olló, mely egy szemölcsön megakad és egy életeret átvág, hanem eke legyen, mely sebeket szánt bár, de csak azért, hogy gyümölcsöt fakasszon.» A hirlapi zenereferens szellemi feladatát legtalálóbban irja körül G. Adler (Methode der Musikgeschichte 1919, 92, s köv. l.), jelenkori helyzetét kiválóan jellemzi Bülow (Ausgew. Schriften 446, s köv.; u. o. jó tanácsok a helyzet megjavitására), a vele szemben felállitandó követeléseket ujabban R. St. Hoffmann foglalja össze (Musikblätter des Anbruch I. 1. «Kritik der Kritik»); kitünő megjegyzések olvashatók Wagner, Liszt irataiban is stb. V. ö. még H. Springer: Normen und Fehlerquellen der Musikkritik (Melos IV. 2.) és Calvocoressi: The Principles and Methods ot Musical Criticism 1923. "
Már megint a régi nóta... Ide másolom a Molnár Antal féle szöveget, , nem én találtam fel a spanyolviaszt...(Bocs, hogy egy kicsit hosszű, így vágva van..) " 1. Összetévesztik egymással a birálat eredeti fogalmát és az esztétikai birálatét; előbbi a kritikust föléje helyezi az elbiráltnak, utóbbi csak a müvészi alkotás alapján «itélkezhetik», vagyis feladata, hogy a müből kiolvassa annak belső törvényszerüségét; előbbi apriori, utóbbi a posteriori alapon áll. «A müvészt azelőtt az örők igazság és szépség tanujának tekintették és nem mintegy vádlottnak méltatlan biró előtt» - mondja Liszt. 2. Összetévesztik az esztétikai birálatot a beszámolóval (recenzió) vagy tudósitással (referáta). A folyóiratok és napilapok beszámolói vagy tudósitásai, ahelyett, hogy a müvészi produkcióról mint társadalmi eseményről referálnának, többnyire a birálat terére kalandoznak. «A szerkesztőségek nem vonnak különbséget riporter és mübiráló között» (Bülow). 3. Gyakran olyanok irnak Z.-t, akiknek nincs hozzá kellő képzettségük. «A jelenkor épp azáltal becsüli le félre nem érthetően és objektive leszögezhetően a Z.-t, hogy csak fél-szakértőkre bizza, csak olyanokra, akik nehezen állnák meg a zenetudományi vizsgát, ha ilyentől függne a recenzió engedélye» (Bülow, Ausgew. Schriften 135. l.) " Ezek pedig a követelmények: " 1. határozott és szigoru ethikai és müvészi világfelfogás, 2. nem előzetes mértékkel mérni, hanem magukból a müvekből kiindulni, («mert a müvész maga alkotja önmaga törvényeit» (ahogyan már Goethe mondta), 3. nem itélkezés a cél hanem az, hogy magunkat és másokat közelebb vigyünk a mü élvezetéhez; erre szolgálhat a) a Z. aktiv-negativ módja, mely a mü teljes megértése alapján annak hiányait kimutatja, b) a Z. receptiv-pozitiv módja, mely a mü teljes megértése alapján annak erényeit felmutatja, c) a Z. aktiv-pozitiv módja, vagyis ugyanazt jobban megcsinálni (l. pl. Liszt átiratát F. David Bunte Reiche-ből); 4. sem becsületes, sem célravezető nem lehet a Z. olyan müről, melyet nem tudunk élvezni; a müvészi kritika feladata kimutatni, mit akart a müvész, nem pedig, hogy mit kellett volna akarnia («die Frage nach dem Wollen, nicht nach dem Sollen des Künstlers»), 5. uj müvek egyszeri meghallgatása még szakértőt sem jogosit fel végleges állásfoglalásra, csak azok tökéletes ismerete, 6. Z.-t irni dologbeli tudás nélkül: erkölcstelenség. Liszt ezenkivül fantáziát, emberiességet, sokoldaluságot kiván a Z.-tól és abban látja a Z. legszebb eredményét, ha ujabb alkotásra serkenti a müvészt; emlékeztet Hebbel szavaira: «Ne legyen a kritika olyan olló, mely egy szemölcsön megakad és egy életeret átvág, hanem eke legyen, mely sebeket szánt bár, de csak azért, hogy gyümölcsöt fakasszon.» A hirlapi zenereferens szellemi feladatát legtalálóbban irja körül G. Adler (Methode der Musikgeschichte 1919, 92, s köv. l.), jelenkori helyzetét kiválóan jellemzi Bülow (Ausgew. Schriften 446, s köv.; u. o. jó tanácsok a helyzet megjavitására), a vele szemben felállitandó követeléseket ujabban R. St. Hoffmann foglalja össze (Musikblätter des Anbruch I. 1. «Kritik der Kritik»); kitünő megjegyzések olvashatók Wagner, Liszt irataiban is stb. V. ö. még H. Springer: Normen und Fehlerquellen der Musikkritik (Melos IV. 2.) és Calvocoressi: The Principles and Methods ot Musical Criticism 1923. "
