De jó, hogy igazából sohasem érdekelt a balett! A Cristoforóról pedig valóban csak a minap szereztem tudomást.
A Christoforóban lépett utoljára imádott Nurejevem színpadra.
Az 1930-ban született Petrovicshoz képest a nála 7 évvel fiatalabb Ütő nem éppen a kopogtató új nemzedék. Én meg kapkodom a fejemet, mi(k)ről maradtam le, ui. a Cristofororól stb. most hallottam először. Ütő esetében éppen az a szomorú. hogy nem következett be nemzedékváltás. Nagyotmondásból persze nem volt hiány, ezzel kapcsolatosan az általam sohasem hallott Erich Bergel karmester ugrik be, aki mindössze pár Titusz kegyelme előadást vezényelt, oszt auf nie Wiedersehen. Ő nyilatkozott olyasmit, hogy kiterjedt kapcsolatainak köszönhetően Bp.-re hozza a legnagyobb énekeseket és a (BFTZ koncertjeire) hangszeres szólistákat. Mint ismeretes, ez nem következett be. Az általad említett énekesek/énekesnők közül Farkas Rose-Marie-n kívül (neki is csak a nevére, mert sohasem hallottam) senkire sem emlékszem. Amikor Szinetár kirúgta, volt némi méltatlankodás, hogy így bánnak a ht. magyarokkal, bár ahogyan látom, utoljára 1998-ban lépett fel, azóta eltűnt. (Szerencsére megvan a hölgy, akinek teljesítményét nem tudom megítélni.) Vass Lajos igazgatósága szerintem nem olyan mélypont, mint HÁJ-é. A népnemzeti giccseket illetően gyakorlatilag egyetértünk.
Attól tartok, nem én néztem félre "valamit". Pont azt írtam, hogy " (Ütő E.) regnálása, több, mint négy év alatt talán csak ha kb. hússzor lépett fel ... alig többször, mint a megelőző szűk két évben, 1988-89-ben". Idézet vége. Vagyis még növendékként és szűk két év alatt alig kevesebbszer, mint az azt követő négy Ütő-évben. Megjegyzem, elég veszélyes volt őt is 21-22 évesen mély vízbe dobni. Szerencsé(jé)re így is nagy karriert futott be, még ha tán kicsit rövidebbet is, mint amire számítani lehetett. Nem kizárt, hogy a fent említett ok miatt. És tessék csak megnézni a Digitárban (én megnéztem): bizony, itthoni fellépéseinek száma az Ütő-évek során, különösen 1992-től nőttön csökkent, évi 2-3-4-re.
Nem emlékszem rá, hogy az operát és az Operaházat az általad felsoroltak miatt hanyagolta volna el annyira a rendszer, amennyire. A rendszerváltás talán generációváltással is járt, amit az új igazgató nem éppen szerencsés kézzel vezényelhetett le. A -zéta- cikkben említett és nem említett fiatalok a kinyílt határokat kihasználva leléptek, másrészt a határon túlról szerződtetett magyarok (és hangjuk) egy része idő elkopott, részben a túlfoglalkoztatottság, mélyvízbe dobás miatt. Elrettentő példa: Farkas Rose-Marie, de mások is. Az István, a királyt nem az akkori, hanem a mai, Barackvirágos, Nélküledes, Magyarország, halszagús halld szavunk-os népnemzetiek tuszkolták be az Operaházba 2020-ban. "HÁJ"-t (és/vagy Vass Lajost) itt nagy divat pocskondiázni, talán nem egészen alaptalanul, de tudtommal t.k. olyan főzeneigazgató szerződtetése is szerepelt a tervei között, aki igen jó szolgálatot tett volna a Ház felvirágoztatásának ... jobbat, mint akik 2010 után kerültek a Ház zenei és admin. élére. Demetert pedig nem Ütő, hanem Fekete Gy. kontextusában említettem.
Lukács Gyöngyi akkor még Moszkvában járt a Csajkovszkij intézetbe. Szóval csak szünidőkben lépett fel, vagy ha külön haza kellett utaznia valami beugrás miatt. De persze lehet ezt is Ütő rovására írni. Először 88-ban lépett fel, és nem nőttön csökkentek a fellépései.Maga egyszerűen valamit félrenézett,
Ütő Endre nevére még a hetvenes években felfigyeltem, bizonyára hallottam koncerteken, vagy akár operaelőadásokon is, de semmi egyébre sem emlékszem vele kapcsolatban. Ismerjük be, hogy a '90-ben hivatalba lépő MDF-kormány kultúrpolitikájában az opera (meg a zene) a sokadik helyen állt. Mivel e téren a népnemzeti irányzat volt a hangadó, az első helyen az irodalom állt, a prózai színházat is beleértve. Fekete személye miatt elég erős érdekérvényesítő ereje volt a képző- és iparművészetnek. Ami a zeneművészet szent berkét illeti, a népnemzeti irány eleve gyanakvással viseltetett iránta. Kimondatlanul vagy akár félig kimondva úri huncutság, labancoknak meg hm... újlipótvárosiaknak való műfaj, Bartók kakofón, Kodály meg jó lesz galionfigurának. Mindez fokozottan érvényes az opera műfajára, na jó, az István, a király nemzeti kincs. Míg a koncertek területén a BFZ állandó együttessé válása minőségi ugrással járt, a MÁO esetében olyan süllyedés következett be, amelyet még HÁJ rövid uborkafára kapaszkodása sem múlt alul. Persze közben ihaj-csuhaj, sose halunk meg, sírva vigad a magyar, akácos út, ha végigmegyek rajta én, de nem az Operába vezet, hejre tyutyutyu, tillárom haj! 1993 elején némileg sikerült visszaszorítani a népnemzetieket, a végtelenül tisztességes, de a miniszteri feladatra teljesen alkalmatlan Andrásfalvy leváltásával. Miközben az Operában a cikkben leírt folyamatok zajlottak, a hanglemeziparban is változás ment végbe. Itt Bors Jenő kirúgása oda vezetett, hogy a Hungaroton gyakorlatilag összes művésze otthagyta az új igazgatót, az amúgy kiváló orgonista Ella Istvánt, akinek a naivitása csakis Ütőével volt mérhető. Kocsis, Ránki és a többiek hátat fordítottak a lemezkiadónak? Sebaj, jön helyettük Pólya Irene. Az Operára visszatérve: Nem csoda, hogy Ütő visszavonulva mással foglalkozott. Mindent összefoglalva ő sajnálatra méltó, Demeter Sziszi viszont nem.
Én kétszer is húgyagyú baromnak neveztem D. Sziszit e fórumokon, akivel szemben még ennél is nagyobb sértés, ha Dumitru Constantin néven hivatkozom rá.
Ld. MÀO/67356: mint csepp vìzben a tenger. Bàr F. Gy. (ahogyan t.k. Ütő Endre is) önmagàhoz kèpest tùl magasra màszott az uborkafàn ès penetràns erős stìlusa volt, de mègis valaki volt. D. Sz. az erdèlyi-partiumi klàn kulturàlis elit màsod-harmadvonalàbòl nyalta küzdötte fel/be magàt a magyar első vonalba ... csak közben a magyar első vonal ... na, itt meg is àllok.
Nagyon kifáradtam, így csak röviden: Fekete Györgyről mindig is nagyon rossz véleménnyel voltam, de Demeter Sziszihez képest kicsiny szívem csücske. Savonarola pedig vállalta a kínvallatást és a halált, amit DSz-szel kapcsolatban kizártnak tartok.
A legutóbbi MÁO-főigazgatói írás több, mint "direktori pályakép", inkább ahogyan az egyik fejezet címe szól: történelem alulnézetből. Emlékezzék rá bárki bárhogyan, amióta, úgy a 70-es évektől, operajáró lettem, úgyszólván semmi emlékem nincsen Ütő Endréről. Közepes hang, jellegtelen egyéniség. Nem úgy a kor Savonarolája kultúr(él)harcosa, Fekete György. Ezek szerint neki köszönhettük a művésznek közepes, vezetőnek alkalmatlan úr kinevezését. Úgy emlékszem, akkoriban ő (F. Gy.) volt a teljhatalmú kultúrpápa. Olyasmi, -ha más területen, máshogyan is- mint a legutóbbi idők Savonarolája kultúr(él)harcosa, a jelen állapot szerint -igaz, jól fizető- fiókba dugott Demeter Szilárd.
Nagyszerű írás, köszönjük. Annyit azért hozzátennék - részben Ütő Endre védelmében -, hogy az Operaház vergődése nem volt egyedi eset, ami itt kicsiben, az nagyobb pályán is ugyanígy történt: az egész ország elszalasztotta a rendszerváltás nyújtotta nagy lehetőséget.
Az Ütő Endre igazgatóságát taglaló írás sokáig készült ugyan, de nagyon megérte a várakozást. Gratulálok a szerzőnek! Jómagam már csak arra emlékszem, hogy ekkorra esett 2 legnegatívabb operai élményem: Az első a már sokszor emlegetett Don Pasquale volt, ami viszont ennél is jobban fájt és dühített, az egy nagypénteki Parsifal. Oberfrank feltehetően eleve feladta, az alulfizetett és haknikból megélni próbáló zenekari zenészek fáradtan és enerváltan nyomták le a szólamukat, közben az egyik csellista hölgy az 1. felvonás végével távozott, majd a 3.-ra visszatért, közben a maradék 5(!!) gordonkás húzta a vonót. Az utóbbi hatására évekig nem tettem be a lábamat az Andrássy útra és a soknevű térre.
Egy ismerősöm fogalmazta meg, szerintem nagyon helyesen: a rendezőnek nincs joga megváltoztatni a cselekményt. Ahhoz van joga, hogy új művet írjon. (Hozzáteszem: és azt megrendezheti kedve szerint.) Az meg rég rossz, ha egy rendezés csak úgy érthető, ha meg kell magyarázni, s ennél csak az rosszabb, ha maga a rendező az egyetlen, aki meg tudja azt magyarázni. Szeretem ezeket a kinyilatkoztatásokat, Heuréka-effektusokat: "A Ring egy családtörténet" (mert én azt akarok rendezni), "A Lohengrin Wagner korában játszódik" (mert én ott akarom megrendezni).
Cilike,
Mivel nem láttam az új Lohengrint, leginkább a te beírásodhoz tudok csatlakozni. Én jól viselem a "modern" rendezéseket, de azokat nem és azok nem "modernek", csupán öncélúan polgárpukkasztók, amikben, nem, nem a látvány, hanem a cselekmény, többnyire a végkifejlet határozottan szembemegy a szerzők szándékaival, pláne a történelmi hűséggel. (Ha a szerzők mennek szembe pl. Schiller/Verdi Don Carlos, az más.) Azt sem szeretem, ha a rendező promo-nyilatkozatai tartalmaznak magyarázó lábjegyzeteket, mit hogyan kell értelmezni. Aztán ha a néző nem olvassa el előre ezeket az íràsokat, akkor csak néz ki a fejéből vagy észre sem veszi a rendező világmegváltó, ütősnek gondolt apró-cseprő ötleteit. Megjegyzem, Homoki András bécsi Lohengrinjében sincs sok köszönet (Opernglas 21689), MET Lohengrinje pedig túlontúl konvencionális (METmozi/632).
A vezetőről két dolog hirtelen:
A királyt megölni (amiről jómagam is innen értesültem, mert el voltam varázsolódva egyéb tekintetekben) szimplán történelemhamisítás. A Lohengrin nem történelmi dráma, hanem férfi és nő kapcsolatáról szól, ami nemigen változik az idők során, és ez a darab, mint -zéta- is írja, az időtlenségével hat. Ezért nincs olyan, hogy a Lohengrin-i örökség "vége", és valami újnak a kezdete. Mikor kérdezték meg a történelem során először egy leánytól, hogy akar-e egy adott férfihez hozzámenni? Hát bizony Wagner idején ez a dolog talán éppen a szárnyait próbálgatta, adott kultúrkörben (mint amilyen pl. Wagneré), adott társadalmi rétegekben. A Lohengrin-i mondandó helyszín- és időbeli behatárolása szembemegy a wagneri szándékkal.
Most aztán várhatjuk, érvényes-e rá a Bernstein-szabály. Talán /remélhetőleg nem kell 35 évet várni az újabb fellépésére.
Sokolowski nagy élmény volt, a III. emeleten is érzékelni lehetett a sugárzását. Ez a fiú nagy jövő előtt áll, szerencsénk van, hogy az Operaházban láthattuk.
Kedves András, én 35 éve vagyok énekkari tag. Átéltem a statikus, szöveghű színrevitelektől kezdve a mostani trendig az egész skálát. Most nem azért, de régen nem volt elvárás a színészi teljesítmény, az én kedvencem, Kelen Péter éppen üdítő kivétel volt, aki mindig tudott az alakításaiba gondolatokat is tenni. A gesztudok igazából már a 12. sorból se látszanak igazán főleg nem a mimika. Anno én is kis színházi látcsővel jártam és azzal vizslattam az énekesek arcát. Na most például sajnáltam, hogy a nézők nem látták pl Sokolowski arcát, mikor bevonul, vagy mikor felnéz Elzára a hídra. Vagy akár Elzáét, aki hátrafelé néz Ortrudra.
Ezzel nem fogok vitatkozni, a 120 tagú énekkar gondot okozott. Szerintem tudtunk mozdulni, főleg, mivel a nők felmentek a galériára, a pasik meg masíroztak ide-oda, ha sikerült ezt megtekinteni. Viszont azt, hogy a nézőknek tetszik-e az előadás, a legfontosabb szempontnak tartom. Ugyanis a nézőknek készül. Sajnálom, rossz lehet mindig utálkozva bemenni a házba. Illetve, nem, nem sajnálom.
Nem tudom, hogy mit jelent az, hogy "ma", de úgy látom, hogy az utóbbi időben a világ kezd kifordulni a sarkából. Mert pl. egy 2000-es évek eleji rendezés általában véve teljesen más volt, a videókon, ahol a szereplők közelről tanulmányozhatók, látszik, hogy minden gesztus, mimika, mozgás mennyire kidolgozott, és követi a zenei frázisokat. Tehát óriási munka lehet a színpadon való mozgás és minden más aprólékos kidolgozása, van a rendezőnek elég feladata. Nekem nem a korhű jelmezek, vagy díszletek hiányoznak, itt egészen másról van szó. Én azt utasítom el, amikor a rendező a saját téveszméit viszi fel a színpadra, amikor tönkreveri a mű komplexitását, és durván, otrombán, kényszeresen mindent a saját nézppontjára és elképzelésére szűkít, és erőszakosan azt nyomja le a közönség torkán. Te nem gondolhatsz másra, és nem láthatsz, nem hallhatsz semmi mást, csak azt, amit én gondolok, hallok és látok a műről, és amit én teszek eléd. Te egy fogyasztó vagy, tessék, itt az abrak.
Ez a hagyományos felfogás, de ma már a prózai színházakkal együtt az operákban is a rendezők értelmezik a darabokat. Ha felkészültek, jól ismerik a művet, a szerzőt, van gondolatuk, akkor én tudom szeretni a modern rendezéseket. A többségük olyan, amiben van nekem tetsző ötlet és olyan is, ami nem tetszik. Nem fogok példákat sorolni. Azokat is megpróbálom elviselni, ami komolyan kiakaszt, ilyen azért kevés volt. Lehet, hogy egyszer majd visszacsap a trend és jönnek az ultra-korhű értelmezések, de egyelőre nem látom ezt jönni. Én nyitottságot és türelmet javasolok azoknak, akik a hagyományos produkciókat szeretik, jobb, mint mérgelődni.
Szerintem a rendezőnek ugyanaz a dolga, mint a karmesternek, az énekeseknek, a zenészeknek, a fővilágosítónak, a függönyhuzogatónak, stb.: legjobb képességei szerint a zeneszerző műve előadásának a szolgálata. Tehát a rendező nem társzerző. Még a librettó írója is a zeneszerzőnek van alárendelve, mert ha a zeneszerzőnek nem tetszik, amit csinál, akkor kihúzza a szöveget, vagy kirúgja a librettistát. Viszont a zeneszerzőnek már nincsen lehetősége arra, hogy kirúgja a rendezőt, ha a rendező egyénieskedik és nem a zeneszerző elképzelését valósítja meg. Nincs rá lehetősége, hiszen halott. Ezért a rendezőnek iszonyúan nagy a felelőssége, és ahhoz, hogy a munkáját valóban eredményesen tudja elvégezni, a tehetség, elhivatottság, türelem és elszántság mellett alázat szükséges. Ha az alázat hiányzik, akkor akár a legtehetségesebb és legötletesebb rendezés sem ér semmit. Ezt most nem egy konkrét rendezésre írtam, hanem csak úgy, általában. :)
Szerintem egyrészt tényleg eléggé el volt rejtve, és valljuk be, nagy jelentősége nincs. Nézd, kedves Zéta, az én férjem meglehetősen konzervatív ízlésű, de ez az előadás tetszett neki. Azt mondanám, nem volt benne provokatív, durva üzenet. Veletek az a baj(om), hogy annyira érzelmi síkon ítéltek, annyira utáljátok a vezetést, hogy előítélettel, hogy ne mondjam utálkozva ültök be minden előadásra. Ez a produkció a nézőknek tetszett -tudtam előre, hogy a látvány elviszi -, zeneileg szerintem is kimagasló volt, miért kell fanyalogni? Érdemes lenne néha kicsit minimum objektívnek lenni, gondolom én.
Szeretem az olyan "rendezői üzenetet", amit csak nézőtér harmada tud észrevenni - ha egyáltalán.
Lineárisan tetszik gondolkodni. Mondjuk nem csodálkozom, aki szerint az a rettenetes bayreuthi rendezés jó, az tényleg képtelen elvonatkoztatni s leírt betűktől.
A Lohengrin-kritikához fűznék hozzá néhány dolgot. Két helyen is olvastam olyat, hogy "a rendezés ellenére", "negligálták a rendezést. A kedves kritikus nincs képben. Tetszik vagy nem a rendező munkássága,egy biztos, nem egy diktátor. Rugalmasan hagyja a szereplőket alakítani. Ha a kritikus úr látta mindkét szereposztást, láthatta, hogy több dolgot másként játszott egyik illetve másik szereplő. És ez nem okozott problémát. Mint ahogy a nemzetközi szereposztás szerelmespárjának elengedték a parókát, jobb is így amúgy. Szóval kár kajánkodni. Aztán megjegyezném, hogy mikor Rajna Martint kinevezték első karmesternek, itt is ment a hőbörgés, hogy miért és hogy képzelik, egy huszonéves fiatalembert ilyen pozícióba helyezni. Gondolom, most már kiderült ennek a kinevezésnek a jogossága. Valamint szívesen segítek, ha a kritikus úr nehezen értelmezi a látottakat: a király meggyilkolásának az az oka, hogy a visszatérő Gottfried herceg már más értékrendet követ, nem óhajtja a Lohengrin által rá hagyott örökséget átvenni, hanem leszámol a múlttal. (Nem mondom, hogy egyetértek vele, de ez a különben nagyon egyszerűen dekódolható üzenet.)
Köszi ezt a csodás Pamina-Papageno kettőst. És ez a Figaro!
-ZÉTA- Dene József operaénekesre emlékező írásához fűzök adalékokat - érdekességképp:
Andor Éva – szoprán, Barlay Zsuzsa – alt,
Szőnyi Ferenc – tenor, Dene József - basszbariton MRT
Énekkara km.: Párkai István - zongora vezényel Vásárhelyi Zoltán zenei rendező:
- (nincs bemásolva a lektorcédula vége!) KM-5248 1965.02.06-08., 15-16
Lendvay Kamilló - Urbán Gyula költeménye: Orogenesis - Új hegyek születtek - oratórium Vlagyimir Iljics Lenin emlékezetére (42.00) Andor Éva - szoprán, Szirmai Márta - alt, Palcsó Sándor - tenor, Réti József - tenor, Dene József - basszbariton Kozák László - próza MRT Énekkara (karigazgató Sapszon Ferenc) MRT Szimfonikus Zenekara vezényel Lehel György zenei rendező: Fejes Cecília KM-9966 1970.03.23.
Szentmártoni István - feldolgozta Behár György: Zengjük a dalt (1.45) Dene József - basszbariton MRT Énekkara MRT Szimfonikus Zenekara vezényel Lehel György zenei rendező: Erkel Tibor KM-7035 1966.06.24
Gál Zsuzsa fordítása: A rejtélyes trombitás (11.25) Mikes Ibolya, Palcsó Sándor – tenor, Dene József - basszbariton Tarjáni Ferenc - kürt MRT Énekkara vezényel Sapszon Ferenc zenei rendező: Fejes Cecília KM-5779 1965.07.01.
Johannes Brahms - Georg Friedrich Daumer versei Részletek az "Új szerelmi dalkeringők"-ből (Neue Liebeslieder) (18.40)
1. Ó, szív, ne várd a partot (Verzicht, o Herz, auf Rettung) /vegyeskar/ 2. Rémít és borzaszt az éj (Finstere Schatten der Nacht) /vegyeskar/ 13. Ne jöjj, kedvesem, hozzám ily közel (Nein Geliebter setze dich) /Andor - Barlay/ 5. Jól vigyázz, te szép legény (Wahre, wahre deinen Sohn) /női kar/ 4. Te éjsötét szem (Ihr schwarzen Augen) /Dene + ffikar/ 12. Zordon táj (Schwarzer Wald, dein Schatten ist so düster) /vegyeskar/ 9. Szívemben érzem (Nagen am Herzen fühl ich) /Andor/ 10. Új csók, ha vár (Ich kose süss mit der und der) /Szőnyi/ 8. Hímes pázsit (Weiche Gräser im Revier) /vegyeskar/ 7. Hull a zápor (Vom Gebirge Well auf Well) /vegyeskar/ 14. Gyújt a lángja (Flammenauge, dunkles Haar) /vegyeskar/
Andor Éva – szoprán,
Barlay Zsuzsa – alt, Szőnyi Ferenc – tenor, Dene József - basszbariton MRT Énekkara km.: Párkai István, Pázmány
Tibor - zongora vezényel Vásárhelyi Zoltán zenei rendező: - (nincs bemásolova a
lektorcédula vége!) KM-5248 1965.02.06-08., 15-16
Grabócz Miklós feldolgozása: „A Bajkálon túli vad sztyeppén” (4.30)
Grabócz Miklós feldolgozása: "Úgy elcsigáz" (4.15)
Andor Éva – szoprán, Barlay Zsuzsa – alt, Palcsó Sándor – tenor, Dene József - basszbariton
Km. az MRT Énekkara és Szimfonikus Zenekara. Vezényel: Róna Frigyes
Zenei rendező: Fejes Cecília. A rádiófelvétel időpontja: 1966.12.20.
Például kicsodák? Én nem figyeltem erre.
Sajnos, más operaénekesről is tudni, hogy nem kapott semmi szerepet az évadban az Operában.
Kedves Zéta, nagy köszönet a Váradi Zita interjúért! Ez a második rész még érdekesebb, a művésznő igazán alaposan mesél önmagáról, az operaéneklés rögös útjáról, nehézségekről és örömökről. Nagyon bölcsen gondolkozik, örülhetnek a növendékei, ha ezt adja át nekik. De az, hogy idén már egyáltalán nem kapott szerepet az operában, megdöbbentett!
Elolvastam Zétának Váradi Zita operaénekesnővel készített
kétrészes interjúját. Köszönöm. A Művésznő nagyon érdekes, fontos gondolatokat
osztott meg magáról, hitvallásáról, a tanításról, a művészi pálya nehézségeiről,
az éneklés örömeiről, a színpadi játszásról, a szerep érzésvilágába való felejtkezésről,
és egyáltalán, öröm volt jobban megismerni Őt magát, honnét indult el és hova
érkezett meg. Megismerhetünk egy pályaívet, amely szinte göröngyök nélkülinek
mondható.
Nagyon tartalmas interjú!
Micsoda boldog idők voltak még, amikor Debrecenben olyan operaélet volt, mint amiről Várady Zita beszélt!
Barátaim! Hamarosan néhány napig Felső-Ausztriában tartózkodom,fő célom az általam mélységesen szeretett zeneszerző hattyúdalát és gondos kezek általi rekonstrukcióját meghallgatandó. Az épületről és egyebekről IS be fogok számolni e hasábokon. Helyesebben a Nemzeti Hangversenyterem - és más helyszínek c. fórumban.
Uusitalo nálam sajnos kimaradt, de súlyos betegségből felépülve ismét énekelni, nem mindennapi teljesítmény. Valóban nagy élmény lehetett!
Koniecznyt nem véletlenül hagytam ki...
MüPa Wagner Napok kikezdhetetlen, örök baritonja. Legutòb Bècsben làttam kèt ève, nekem elèg sùlytalan Telramund volt, főleg a szèdületes Nina Stemme Ortrùdja àrnyèkàban.
