Akkor viszont felesleges írnom bármit is...na mindegy, van ilyen is, hogy a bölcsesség nem korrelál az évek számával. "Pá"
Súlyosan tévedsz az életkoromat illetően. No pá.
Egyébként a Lohengrint nem szeretem se így, se úgy, nálam messze a leggyengébb Wagner-opera, ha az első kettőt nem számítjuk. A Tannhäuser sokkal érdekesebb és több rétege van, ami nem attól függ nekem, hogy milyen korba helyezik vagy milyen díszletet raknak mögé. Ha a mondanivaló ki tud teljesedni egy biogázüzemben, akkor el tudom fogadni azt is. Mérgezni meg mérgezték a világot 100 meg 150 éve is társadalmi/kulturális szinten jelen lévő dolgok (pl. az individuum elnyomása, a társadalmi osztályok közötti hatalmas rés vagy a külsőségek, hagyományok végzetes túlértekelése) csak azokat nosztalgikus révvel megszépítik, az elmúlt 50 évet meg divat szidni... én örülök, hogy akkor születtem, amikor.
A kirohanástól ez messze volt, szimplán nem tudok egyetérteni ezzel a szűklátókörű vélekedéssel, amiket te megfogalmazol általában a fórumon, mivel amúgy írsz egy csomó értelmes dolgot is. Aki nem, annak minek válaszoljak ilyen hosszan... Egyébként meggyőződésem, hogy bőven 40 év alatti vagy te is...
A dögletes 68-as forradalmasdi következményei több mint 50 éve mérgezik a világot. Még sima foghíjasként írtam, hogy De Gaulle-nak rövid távon igaza volt 68-ban, hosszú távon viszont sajnos tévedett. Ha benned gondolatokat ébreszt a Lohengrin laborpatkányoknak beöltöztetett kórusa vagy a biogázüzembe helyezett Tannhäuser, ám legyen. Mivel Bayreuthban láttam Schlingensief alulmúlhatatlan, az abszolút nullát megtestesítő Parsifal-"rendezését", rendkívül engedékeny vagyok a mai rendezésekkel szemben. Ajánlom figyelmedbe a grazi látogatásomról írottakat, különösen ami a színrevitelt illeti. Kíváncsian várom a Macbeth vasárnapi előadását is, amelyről szintén megmondom majd a véleményemet. Annak pedig kifejezetten örülök, hogy fel tudtalak bosszantani, de legalábbis ilyen kirohanásra késztettelek.
- zeta - mai írása nagyon elgondolkodtató, sok köszönet. Tartok tőle, a kötetet nem fogom elolvasni - most ismét Hrabal, a számomra legkedvesebb, bár ő leginkább Mahlert szerette. Hamarosan végigjárhatom élete legfőbb állomásait.
Az írás az írás, függetlenül attól, hogy neked nem tetszik, lehet nyugodtan vitatkozni vele, szeretettel várjuk, mert így csak üres semmi, amit ideírtál.
Jaj, ennyi butaságot. A '68-as forradalom után vált el a kultúrát valóban értelemmel néző, nyitott és a provokatív, gondolatokat ébresztő alkotasokra műfajoktól függetlenül nyitott verszatilis ÉRTELMIség és a kisujjeltartós sznob kánont fújó butaságnak álcázott "szépség"kedvelés. A komolyzenében egyébként a 20. században ennek voltak mar előfutárai mai napig nem szeretik őket. Persze szélsőségek lehetnek, de részemről az is egy szélsőség, ha egy rendezést egy díszletből gagy egy jelenet jelmezéből ítélnek meg...
Nem 2000 Ft, vagy tévedek? Kösz az infót, csak kibírom, bár súlyos koffeinfüggő vagyok.
Kedves Zéta, köszönöm, hogy felhívtad a figyelmet a Geyer-Bartók könyvre!
Vigyázz, egy üres kávé 1500 Ft volt tavaly!
Mivel a büfé = legalizált rablás, legfeljebb koffeinszükségletemet csillapítandó teszem be oda a lábamat, de a beázott faunt mindenképpen megnézem.
A lábadat éppenséggel beteheted a nagy büfébe, ha arra vágysz, mert az általános felzúdulás hatására már régóta szabad az átjárás, sőt, lifttel is lemehetsz, csak a hátsódat nem teheted le a földszinti nézőtéren kis pénzért.
Kösz! Gondolom, cigarettapapírral leragasztva. Legközelebb a 9-ikei Macbethre megyek, de harmadosztályú kakasülő-lakóként oda nem tehetem be a koszos lábamat.
Nem! Ott rútít továbbra is.
A büfében Feszty faunját még mindig nem restaurálták a beázás után???
Talán egyszer majd kimondja valaki, hogy "a király meztelen", értsd: az Operaház egy csinos, szép épület, nem vitás ... ám önmagàban elégtelen, megkockáztatom: haszontalan. Műemlék, öreg bútordarab. Mutatis mutandis olyan, mint a nagymamák, nagypapák (neo)ónémet tálalója: kerülgetjük, nincs szívünk megválni tőle, eladni nem lehet, hát marad ott, ahol van. Az Operaház párszáz normális ülőhelyét is csak kerülgetjük, mostanában már elkerülgetjük, mert az a párszáz normàlis hely csak sok tízezer Forintért vàltható meg. A rajongók felpréselődnek a III. emeletre oszt' jó napot, ennyi. No hát ezért volt-lenne nélkülözhetetlen az Erkel. Egyszer, talán nem túl sokára a hetvenes színigazgató és a közepeske műsorvezető-rendező Erkeles diadalmenete vèget ér és az Operaház akkori igazgatója visszakapja azt, ami összetartozik MÁO-val. Ne(m) is ő kapja vissza, hanem mi, a közönség és a tàrsulat, amit 3 játszóhelyre méreteztek és amit korunk hőse a világ egyik legnagyobb zenés intézményének titulált. Vajon ma is az? Az Andrássy úti öreg bútordarab és a diszlettár, varroda stb. mellé épített Kőbànyai úti vacaksàg lenne az?
Kedves Cilike, napokig távol voltam. Ezt csak azért írom, hogy jelezzem: még nem tudtam alaposabban elolvasni -zéta- íràsàt. Lehet , hogy vannak benne tévedések. Ilosfalvy pl. és sajnos korántsem volt folyamatosan a társulat tagja, de a művész élete hiteles krónikásának ennyit talán elnézhetünk. A "valótlanság" és a "hamis állítás" azonban, amik egyébként szinonímák, màr nagyon erős vàdak. Ha nem írt volna semmit ("si tacuisses..."), talán jobb lett volna. Ön, mint a társulat művésze, nem köteles állást foglalni hausintern ügyekben ... de ha mégis bevállalja, akkor 4-5 odahajított és nem túl elegáns szónál többet kellett volna írnia. Ahogy ön szokta olykor befejezni beírását: szerintem.
Nekem elég sok minden nagy csalódás az Operában. Az Erkel bezárásán sem lepődtem meg. A milliárdokból felújíott Házban már beázás volt, majdnem levált egy freskó a falról, közben pedig Ókovács nem szélesítette, hanem szűkítette a közönséget. Egyre kevesebb estét töltök ott. A repertoár, a szereposztások, az elbáltázott premierek, a nagyüzemi premiersorozatok és össze-vissza műsorpolitika, az árak drasztikus emelkedése mind szerepet játszik ebben. Érthetetlen, hogy egy-egy énekesre miért nem építenek repertoárt, hogy miért nem játszanak olyan darabokat, amikre vanank énekesek, és igen, hogy miért tűnnek el a süllyesztően egyszercsak tehetséges művészek. Mindegy: már megbékéltem a helyzettel, és tudomásul vettem, hogy ennek a kurzusnak a kultúra nem fontos. Számomra vér ciki és über gáz, mikor művészek, és ún. értelmiségiek állnak be emögö a bagázs mögé mellszélességgel. Ez egyszerűen az írástudók árulása. Prágában három játszóhely is van, a jegyárak pedig jóval olcsóbbak. A vidéki operajátszsát pedig gyakorlatilag elsorvasztották itthon. Érdekes, Szlovákiában is működik, hogy Kassán is van rendes opera repertoár, nemcsak Pozsonyban. Nálunk csak Budapesten, és már csak az Operában, kiegészítőként az Eiffelben, de ott azért messze nem megy az a repertoár, mint anno a Köztársaság - II. János Pál pápa téren ment. Közben sz.....gokra folynak el a közpénz milliárdok, és van, aki szerint ez rendben van és indokolt. Hát.....
Ezt a kijelentésedet már írásba adtad a momus facebook oldalán. Valahogy egyedül vagy véleményeddel. Mindenki más, szinte 100%-ban azonosul - nem veled, még véletlenül se. Zéta írásának minden pontjával. Nem méltatod cáfolatra? Nem tudod cáfolni!! Itt voltunk mi is, láttuk mi történt, és abban mi a felelőssége kedvenc igazgatódnak. Te a politikai elvakultnak olyan mintapéldája vagy, akinek a te politikai oldalad csinálhat akármit, akkor is jó. Biztos megérte, megéri ez a totális vakság. Neked.
Májusban járom végig Bohumil Hrabal életének helyszíneit. Legkedvesebb íróm - s nem azért, mert kétszer kezet foghattam Vele a Tigrisben.
S ne feledjük a Cseh Filharmonikusokat, úgy tűnik, ismét sikerült kiváló vezető karmestert találniuk. Bychkov több nagyszerű koncertét alkalmam volt hallani.
Valahogy nekem gyakran sikerül egyetérteni Zéta írásaival. Természetesen a világ nagyot változott a mi életünkben, és manapság sokkal nagyobb kihívás operaigazgatónak lenni, mint száz éve, de ekkora kudarcot mégsem lehet a világ változásával indokolni. Igaz, hogy nagyobb erőfeszítések árán, de mégis ahová ellátok vagy eljutok, az operaházak működnek és prosperálnak is, és a közönség is létezik. Ami az utánpótlás kinevelését illeti, a sport hasonlat nagyon jó lehetne, de hozzáteszem, hogy nálunk még a sok pénzzel dotált foci se tündököl igazán, valaminek az elszúrásában igazán tehetségesek vagyunk. Elgondolkodtató, hogy énekesek, akiket ismertem és szerettem, átlagosan kb 40 évig gyönyörködtették a hangjukkal a közönséget, Melis György csodálatos 56 évéről nem is beszélve. Ehhez valóban vigyázni kellett rájuk. Úgy tűnik, mintha manapság se a művészeket, se a közönséget nem becsülnék. Létezik egyfajta merkantilis szellem, jöjjön a külföldi, hozza a valutáját, bámulja ezt a gyönyörű ékszerdobozt, fizessen, aztán menjen Isten hírével minél előbb! Van előadás is alibiből, de nem lényeges, milyen, bár nem baj, ha csillog és mutogatni lehet. Engem önmagában az is felháborít, hogy miközben az én adómból is történt a felújítás, én csak a 3. emeletről nézhetem az előadásokat, mert a földszintet a nálam tehetősebbeknek szánták. De amíg működött az Erkel, és ott megfizethető és színvonalas előadásokat láthattam, és még az unokákat is volt hová hordanom, addig kevésbé törődtem ezzel is.
Ami az új "írást" illeti, tele van tévedéssel, csúsztatással és valótlansággal. De nem ér annyit, hogy tételesen cáfoljam a hamis állításokat.
Úgy értem, minden rendező, aki laborpatkányoknak öltözteti be a Lohengrin kórusát vagy egy szeméttelepre helyezi mondjuk a Toscát, világmegváltó zseninek tartja magát. Az ok a 68-as "forradalomban" és az intézmények, így a színházak elfoglalásában keresendő. A jelenlegi "kultúrpolitikáról" írottakat nem vitatva én azért a másik oldal háza táján is találok legalább ennyire kifogásolhatót. Ide sorolom bármilyen popbóvli korszakalkotó remekként való felmagasztalását.
Ahol az egyetemeket tönkreteszik, ott miért csodálkozunk, hogy a kultúrát is?
Nem tudok szabadulni Csehországtól. Márciusban megint opera kalandra megyek hozzájuk, de szerintem áprilisban is. Nagyszerű ország.
Bocs, nem tudom honnan vettem az 5 milliót. De a lényeg érthető. És anno Szegeden, Pécsen vagy Debrecenben sem egy-ket opera ment. Olvastam valahol, hogy Vaszy Viktor idejében 10-12 operát is műsoron tartottak a Tisza partján. Ma már ez sajnos elképzelhetetlen. Meg egy olyan városban is, amit kitömött pénzzel a kormányzat, azaz Debrecenben. A kultúra ennek a kormánynak marginális. Ezért is szomorú, mikor művészek állnak be teljes meggyőződéssel Viktorunk mögé. De egyszer ennek a rendszernek is vége lesz.
És még vagy féltucat más helyen.
Sok mindennel egyetértek. Amivel vitáznék, az az, hogy szerintem a "pocsék rendezés" önmagában nem vagy csak minimális mértékben tartja távol a közönséget. Érdektelen darab igen, olyant nem is szabad Erkel méretű és kialakítású házban játszani, ahol jól látszik, ha fél-harmad-negyed ház van. Ha valamiért mégis muszáj vagy "illik" ilyen darabot elővenni - vö. kultúrpolitika- azt MÁO-ban vagy még inkább Eiffelben kell játszani, pl. kortárs magyar vagy külföldi darabot, barokk operát. Így szólt a mantra akkor, amikor Eiffel megnyílt: "régi" és kortárs darabokat fognak játszani.
Csehország lakossága nagyjából 10,9 millió...
És Prága lakossága nincs 2 millió! És az 5.5 millió lakossági Csehországban játszanak operát Plzenben, Olmützben, Brnóban is! Brnoban külön épületet kapott az opera és a balett, ahol hetente három négy zenés előadás van, de a másik két említett város Opera repertoárja sem szegényes. Pl. Olmützben és Pilsenben adják a Kékszakallú herceg várat is! Nálunk a rendszerváltás óta a vidéki Opera játszás is elsorvadt. Pécsen gyakorlatilag megszünt. De igazi opera repertoár már Szegeden, Miskolcon, Győrben és Debrecenben sincs. Holott nem volt ez mindig így!
Aki ma operaelőadásra vált jegyet, tisztában van vele, hogy valamelyik világmegváltó, önjelölt zseni agyrémét kénytelen elviselni, ám a zseniális zene és a kiváló előadók a háttérbe szorítják még a legidiótább rendezői, helyesebben megerőszakolói ötletet is. A közönség távolmaradásának fő oka a közönség elöregedése, a nyugdíjasok korlátozott vásárlóereje, legfőképpen azonban a gigantikus manipulációs gépezettel megtámogatott néphülyítés, amely a mai kor művészetének állítja be a popszemetet, a nemes ZENÉről szemérmesen, ám sokkal inkább szemérmetlenül megfeledkezve.
Az Erkel Színház működését illetően szinte mindenki tévedésben él a közönség távolmaradásával kapcsolatban. A közönség akkor marad távol, ha
Kedves Alef, bár igazad lenne! Tudom, mi nem majmolhatjuk Bécset, de egy a Volksoperhez hasonlóan működtetett Erkel, az évente 50-70 jó operaelőadással, a legjobb énekeseket is felléptetve, és megfizethető áron, nemcsak a nyugdíjasok, de az ifjúság számára is azt jelentené, hogy a fővárosban nívós operai élményekhez juthatnának, mivel jelenleg ez már egyre kevésbé biztosított.
Én is ott voltam a 28-i Traviatán, és én is elsősorban búcsúzni
jöttem az Erkeltől… amely – a bő 70 éves operai tradícióján túl – az ország
legjobb akusztikájú, legjobban belátható színpadú, és legkényelmesebb nézőterű,
és így operai előadásokra legalkalmasabb színházterme is.
Bennem mindazonáltal haloványabb a remény, mint ppp-ben,
hogy valaha is visszakaphatja az operajátszás, mert, bár a 2013-as újranyitást
követő Ókovács-féle intézményvezetési és közönségszervezési „stratégia” valóban
sokat ártott neki, de sajnos ÓKSZ-től független objektív okai is vannak, hogy a
nézői kereslet a legtöbb operaelőadás esetében már nem tudta megtölteni az
utóbbi időben (ezt már sokan elemezték itt a momuson is). A mostani két, az Erkeltől
búcsúzni akarókkal is „megerősített” Traviatára is épphogy jött csak össze csak
a telt ház közeli állapot, de például az elvben szintén „közönségbarát” János
vitéz márciusi három előadása igen szomorú jegytérképpel bír egyelőre), ezzel
szemben az elmúlt évek itt tartott musicaljei – néha, kíváncsiságból, megnéztem
az eladásaikat –, akárcsak a Madách és az Operettszínház produkcióii lényegében
mindig táblás házakkal mentek.-Így, bár vérzik a szívem az Erkelért, a Cseke
Péter–Szente Vajk páros produkcióitól pedig kifejezett hideglelésem van, szinte
biztosan előre jelezhető, hogy nagyobb forgalmuk lesz… ☹. Én egy kurzusváltás esetében is olyan modellt
tudok inkább csak működőképesnek elképzelni az Erkelben, mint a bécsi Volksoperé,
ahol opera, operett, musical is megy (mondjuk évi 50-70 operai előadásnappal, maximálisan
10 ezer forintos operai helyárak mellett).
De visszatérve a mostani Traviatára: alapjaiban én is
ppp-hez hasonlóan láttam ezt az előadást. A rendezőt, Anger Ferencet három évtizede
ismertem meg – szólamtársam volt az egyetemi énekkarban –, és a próbák szünetében
beszélgetve már ott se nagyon bírtam követni az ötleteit… A MÁO-beli rendezései
közül egyedül a Triptichon volt vállalható szerintem, úgyhogy méltán küldték el
pár éve (nem mintha az utódja sokkal jobb lenne…), és én is nagyon bízom benne,
hogy ez a Traviata sem kísért már sokáig.
Farkas Róbertet láttam már a MÁV Szimfonikusok élén, és jó
érzékű, biztos kezű, intelligens karmesternek tűnt. De az operai gyakorlata még
vélhetően kicsi, és szerintem izgulhatott is. Én is túl agresszívnek
a mostani vezénylését, ennek az eredménye lehetett az összhang hiánya: a
zenekari dinamika „túlvezérlése” az énekesekhez képest, illetveegy-két
pontatlan belépés, meg némi ritmikai különmozgás a zenekar meg a kórus között. Aztán
a második részben már jobban összeállt minden (kórus, zenekar, énekesek, meg
főleg az egész együtt). Nem tudom, hogy került be Farkas Róbert a mostani két
Traviatába, de szerintem az ő fejlődése szempontjából is, akárcsak Megyimórecz
Ildikónak, jobb lett volna egy hosszabb széria (vagy ha legalább a nyári „szezonban”
lenne még néhány előadásuk, de ha jól látom, idén nem lesz több Traviata ott sem). Szomorú, hogy a MÁO ilyen pazarlóan bánik két
tehetséges fiatal „erőforrással” is.
Merthogy egyébként Megyimórecz Ildikó is egyértelműen
tehetséges, jó "matéria" van a torkában, a hozzáállása is
szimpatikus. S szerintem való neki Violetta szerepe is, mert – azon túl, hogy a
komoly hangi követelmények jó részét is megugrotta – nem árt néha kipróbálni, milyen
az, amikor egy huszonéves énekes játszik egy szerepe szerint huszonéves karaktert...
:-). Persze még kiforratlan, hangképzésben, dinamikában is van hova fejlődnie, például
nem forszíroznia, ahol nem muszáj. Boncsér Gergely viszont számomra elég ingadozó,
összességében is csak közepes teljesítményt nyújtott. Kálmándy pedig valóban
erősen leszálló ágban van már, fátyolos a hangja, de megbízható, a színészi
teljesítménye pedig még mindig meggyőző, nagy átéléssel játszik, így én
hajlamos vagyok elfogadni, hogy „ez van”. (Nekem jobban egyértelműen tetszett
például, mint a pár nap különbséggel Lescaut szerepében látott fachtársa,
Kelemen Zoltán.) A comprimario szerepekben viszont a többség tényleg nagyon
gyönge volt, talán csak az Anninát játszó Vincze Klára és Douphol bárót alakító
Dobák Attila hozta (hellyel-közzel) az elvárhatót. Érthetetlen, hiszen ezekre a szerepekre biztosan lennének, vannak jobb megoldások „házon belül” is.
Most nem láttam a Traviatát, de ppp írásának utolsó két bekezdésével maradéktalanul egyet tudok érteni. Tudjuk, a remény hal meg utoljára, de bár már vén vagyok, mégis azt remélem, hogy még ebben az életben megint eljutok még néhány opera előadásra az Erkel Színházba!
Csodálkozom, hogy eddig senki nem szólt hozzá ppp Manon Lescaut-kritikájához, és a MÁO-topikban sincs sok bejegyzés a mostani Manon-szériáról. Pedig az általam látott február 1-i elődás alapján messzemenően egyet kell értenem ppp-vel: az elmúlt évek átlagát messze meghaladó produkció volt, közte egy - szerintem világszínvonalúnak is bátran nevezhető - alakítással, Ádám Zsuzsannáéval. (Aki a mostani Manon-produkció, illetve Ádám énekesi fejlődésének hátterére is kíváncsi, annak ajánlom az ezúttal riporter-szerepben fellépő Hámori Máté friss interjúját a művésznővel, egyes részleteiben különösen tanulságos: https://www.youtube.com/watch?v=rOtM5r-BOaQ&t=14s). Kíváncsi vagyok, hogy vajon a külföldi impresszáriók mikor figyelnek fel rá, különös tekintettel a jó drámai szopránok nemzetközileg is nagy hiányára.
A többieket illetően is alapvetően egyetértek ppp-vel. Gaston Rivero végre egy alkalmas tenor volt des Grieux szerepére (emlékszem, szegény Boncsér Gergő hogy szenvedett ebben a számára több számmal nagyobb kabátban 2019-ben). Rivero alakításán mindazonáltal érezhető volt, hogy már százvalahányadszor lép fel a szerepben, és kissé "rutinból" énekelt. Aztán a harmadik-negyedik felvonásra belejött (vagy ekkorra ragadta magával Ádám lelkesedése/teljesítménye?), és onnantól kiteljesedett az ő játéka is. (Számomra ezért is volt különösen zavaró az az idétlen rendezői "megoldás" a negyedik felvonásban, hogy des Grieux Manon kabátját öleli át, és neki énekel, miközben a partner méterekkel odébb jár...)
A többiek közül nekem is tetszett Gábor Géza, Kiss András - ő évek óta nagyon megbízható teljesítményt nyújt, csodálkozom, hogy miért nem próbálják ki egyszer már a comprimario szerepeknél nagyobbakban is... -, és, talán életemben először, Heiter Melindát is jól (és jónak) hallottam még a 15. sorból is. Kelemen Zoltánt viszont sajnos elég halványnak éreztem, mintha az utóbbi években leszálló ágban lenne a hangi teljesítménye az amúgy nagyon szimpatikus énekesnek (főleg mennyiségi tekintetben). Ppp-nek teljesen igazat kell adnom viszont a Manonban most fellépett comprimario tenorokkal kapcsolatban. Míg a Zeneakadémiáról az utóbbi évtizedben kikerült énekesnők között akad néhány bíztató teljesítményre képes is (szerintem talán több is, mint az egy Tuznik Natália), "férfifronton" valóban nagyon riasztó a helyzet...
Ezt a "díszes ékkő" fordulatot azért újragondolásra javaslom a Pillangókisasszony beszámolóban.
Az én operaigazgatóim VI. – Szinetár Miklós, a humánus egyensúlyozóművész
Az írásban szerepel Rockenbauer Zoltán neve is. Találtam egy vele készült nagyinterjút. Ebből idézem a volt kulturális miniszter gondolatait.
Rockenbauer Zoltán: Mi ez itt, ez maguknak diszkó?
/Grungery.hu - 2018-03-18 - Pintér Miklós/
„Grunge-rajongó vagyok. A kezdetektől fogva az Alice in Chains volt a kedvencem, de a Seattle-világból persze bírtam a Nirvanát és a Pearl Jamet is. Az a helyzet, hogy aztán le is ragadtam itt, a kilencvenes évek első felénél” – meséli Rockenbauer Zoltán etnológus és művészettörténész, a nemzeti kulturális örökség korábbi minisztere. Beszélgetés zenéről, művészetről, politikai tapasztalatokról – kötetlenül. Nagyinterjúnk.”
[...]
„Miniszterként mennyire tudta beépíteni a munkájába, az ország kulturális politikájába a személyes preferenciáit? Egyáltalán be lehet ezt építeni, vagy van egy sablon, ami szerint menedzselni kell a dolgokat?
Amikor
valaki miniszter és egy viszonylag nagy összeg felett gazdálkodik, gyakran már
a régi ismerősök sem az embert látják benne, hanem csak egy pénzeszsákot. Ez
rögtön kiderült, amikor elkezdtek özönleni az olyan ismerősök és ismeretlenek,
akik rockoperákat akartak rendelni a minisztériumtól. A rockoperákat mondjuk
eleve nem kedvelem, de ez végül is nem fontos szempont, mert egy miniszternek
nem a saját mániáit kell megvalósítania. Azt kellett eldöntenem, hogy a
rendelkezésemre álló, véges forrásokat hogyan használom fel. Az egyik út, hogy
jó fej leszek, és megpróbálok mindenre adni egy kicsit. Na, ez az, amitől
az ember aztán mégsem lesz jó fej. Senki sem lesz elégedett, mindenki kevesli
az összeget, és utálja érte a hivatalt is, meg a többieket is, akik szintén
kaptak. Ráadásul semmit sem lehet így megvalósítani. Ki kell jelölni néhány
prioritást, aminek véghezvitelére reális esély van. Felállítottam olyan
normatív szabályokat, amivel meg tudtam védeni magam attól, hogy mindenki pénzt
kérjen. Ilyen volt, hogy területenként egy nemzeti intézményt ismertünk el, és
csak ennek a működési költségeit tudtuk finanszírozni. Nemzeti könyvtár,
Nemzeti Színház, Magyar Állami Operaház, Nemzeti Filharmonikus zenekar stb. Nem
vettünk állami kézbe önkormányzati vagy alapítványi fenntartású intézményeket,
pedig sokan próbálkoztak. A többiek számára céltámogatásokat tudtunk adni, ha
értelmes programtervezetet nyújtottak be, kidolgozott költségvetéssel. Állami
rockzenekart nem neveztem ki, ilyesmire voltak rossz emlékű kísérletek a
szocializmusban.
[...]
Mai szemmel,
hogy néz vissza miniszterségének két évére, elérte azt, amit célként kitűzött?
Nem
szégyenlem azt a kétéves periódust, és sok örömöm is volt benne. Amit szerettem
volna, abból nagyon sok minden megvalósult. Mondok egyet, amiről nem biztos,
hogy sokan tudják, hogy hozzám köthető: a Művészetek Palotája például
alapvetően az én kreálmányom.”
[...]
Jó, hogy említetted Cole Portert, őt én is szívesen hallanám, de nem hiszem hogy a Trianon, a Márciusi ifjak meg a Puskás musical mellett szoritanak neki helyet... ő olyan nagyon nyugat... :)
Nem tudok hozzászólni, mert az utóbbi napok hsz-ait gyakorlatilag én is írhattam volna. Annyit tennék legfeljebb hozzá, hogy az Erkel helyén létrejövő ripitársulat, amelynek elnevezéséül nagyrabecsülésem megvetésem jeleként a Demeter Szilárd Színházat - rövidítve De SziSzi- javaslom, hol fogja a díszleteit és jelmezeit tárolni, amikor a (még)Erkel tudomásom szerint nem rendelkezik ilyennel. Az is érdekelne, javítanak-e a sokat kifogásolt kiszolgáló/közösségi helyiségeken (öltözők, tartózkodók), miután a legutóbbi tatarozás kb. egy tisztasági festéssel ért fel.
Nekem többször volt ilyen. De azt hittem, megint ügyetlenke voltam :)
Érdekes: most már valóban nincs ott a kék sáv.... Valami tünemény játszhatott velünk valami képzelgést?...