Lisztre vonatkoztatva egyetértek, de tőle függetlenül is gyakran így van.
Liszt Ferenc két évvel a halála előtt így írt:
Nekem régóta egyik kiemelt kedvencem Liszt, de -vagy éppen ezért is- szívesen és zömében örömmel olvastam Zéta cikkét róla. A Sardanapalo tavalyi előadását (az akkori teljes hangverseny részeként) a napokban sugározta fölvételről a Bartók adó, én most és ott hallgattam meg. Minden hasonlat sántít, s magam a hasonlított kornak elég gyatra ismerője vagyok, de ezt a Liszt-operát hallgatva az jutott eszembe, hogy az olasz bel cantokhoz hasonlít - s semmivel sem rosszabb azoknál. Szerintem egyébként Lisztnek nemcsak jövőbemutató - és a nem oda mutató!- művei jelentősek, de személyisége, a művészvilágban -s egyáltalán az életben- hihetetlen és szinte példátlan önzetlensége és teljesen elfogulatlan segítőkészsége is sokkal inkább kiemelendő, mint sokat emlegetett Don Juansága és virtuózkénti föllépéseinek stílusa. Utóbbinál érdemes megjegyezni, hogy azóta rengetegen ennél sokkal többet engedtek meg maguknak föllépéseik során - anélkül, hogy akár csak a nyomába léphettek volna Liszt páratlan teljesítményeinek, s ekkor még nem beszéltünk arról, hogy Liszt mikor élt, s előtte és még mellette is milyen szokások uralkodtak.
Engem is lenyűgöz Liszt Ferenc rendkívüli személyisége, elsősorban zeneszerzőénje mélysége az, ami megragad a külső csillogás, a virtuozitás mögül. Liszt szerteágazó hatalmas zenei oeuvre-jéből szinte lehetetlen mindent megemlíteni/kiemelni; a zongora-, orgona- és szimfonikus művei mellett figyelmem egyre inkább a vokális műveire - az elmúlt években főleg az egyházzenei kompozícióira - irányul (motetták, misék, kantáták...), de a "Szent Erzsébet legendája" mellett a másik monumentális oratóriuma, a "Christus" is igen közel áll hozzám. És hát felfedezésszámba ment a befejezetlen operája, Byron tragédiája nyomán írt Sardanapalo - csak az elkészült első felvonása, amelynek magyarországi bemutatójára éppen ma egy esztendeje - október 22-én - került sor a Müpában, a Staatskapelle Weimar produkciójaként.
Örülök Zéta Liszt Ferenc születésének 213. évfordulója apropóján írt „kommentárjának”, amely egyúttal főhajtás is a zenei géniusz előtt.
Érdeklődéssel és csodálattal olvastam -zéta- monumentális írását Lisztről. Kicsit jobban tisztelem most a Mestert. Zenéje sosem került hozzám közel.
Ha a 3. emeleti oldalülés első sorába veszel jegyet, ott biztos elfér a lábad. Azt a sort nagyon hátratolták, mert pár sort kivettek mögüle. Én elég kicsi vagyok, a szék legszélén ülve is alig értem el a mellvédet.
A Hollandi kritikához: Teljesen egyetértek a darab két főszereplőjét írt kritikával. Hozzáteszem, nincs bennem elfogultság, mert Palerdit és pláne Kálmándy-t is láttam már nagyon jónak, de ezek nem nekik való szerepek. Kevesek voltak mindketten, Kálmándy egyszerűen nem szólalt meg, nem jött át a Hollandi misztikus, számkivetett, elátkozott alakja. A magány jött át, de ehhez sokszor motyogós és színtelen frázisok kapcsolodtak. Palerdi pedig tényleg buffora, továbbmegyek Hegedűs a háztetőnösre vette a figurát, nekem minden volt csak nem Daland, amikor Kálmándyval együtt énekelt, a 2. sorból nem lehetett hallani belőle semmit. Nem neki való. Nekem Sümegi Eszter alakításával is bőven voltak bajaim, itt viszont nem értek egyet a ppp kritikával, én meg főleg Wagnert nem erőltetném a helyében, de inkább nem írok
John Adams: Nixon Kínában - A
szeptember 29-i előadást élőben közvetítette az OperaVision internetes felülete. Az Európai
Unió Kreatív Európa programjában létrejött portálon ezt követően az előadás 2025. március 29-ig ingyenesen
megtekinthető.
A YouTube-ra 2024. október 11-én feltették a streamelt
produkciót, máris visszanézhető ott. El vagyunk kényeztetve a Nixon Kínában recenzióját illetően: -zéta- "olvasmányos" írása után kaptunk egy filozófikusabb elemzést Müller Dávidtól, amiből t.k. az is kitetszik, hogy, ha tényleg így igaz, baloldalt az USA-, jobboldalt a Kína-térfél volt, középen pedig a közös halmaz. Nekem, szegény jobbra szorult és jobb sorsra érdemes nézőnek ez nem tűnt fel akkor és ott. Apró pontosítás: a csúcstalálkozó idején (1972) Kissinger, ahogy -zéta- is írja, még csak Nixon nemzetbiztonsági főtanácsadója volt, és csak 1973 őszén lett külügyminiszter.
Nagy köszönet Müller Dávid elemzéséért! Már Zéta is írt egy remek, kedvcsináló kritikát a "Nixon"-ról, de most igazán összetett képet kaphat bárki erről a kivételes előadásról. Számomra nagy meglepetés volt, hogy az Opera ilyen színvonalon elő tudta adni ezt a különleges darabot, és valóban nagy kár, hogy csak három alkalommal. Talán a belefektetett pénz és a művészek energiája ennél többet érdemelne! Remélem, hogy akár más helyszínen újra találkozni fogunk az előadással, és netán a kevesebb pénzűeknek is hozzáférhetővé teszik, nem csak az interneten.
Köszönjük Zétának a pompás beszámolót (Nixon Kínában). A rendezéshez még annyit fűznék hozzá, hogy szerintem már az alapkoncepció is hibás volt. A mozdonycsarnok igazán látványos, felülről, a hídról pompás fotókat lehet készíteni, de funkcionalitása megkérdőjelezhető, és opera előadására alkalmatlan. A mozdonycsarnok egész hozsszúságában felállított, négy részre tagolt, és így hiperszéles színpad egésze, a tribün egyetlen székéről sem volt látótérbe hozható. Egy előadás alapvető követelménye a fókusz megléte, és itt éppen a fókusz hiányzott, hiszen gyakran az összes színpad-részen egyszerre bonyolódott a cselekmény. Ráadásul a hibás felirat-vetítés is elvonta a figyelmet, hiszen ahelyett, hogy a felirat egy pillantás alatt tudatosulhatott volna, agyalni kellett az értelmezésén, így az elődás darabjaira hullott. Nem tudom, hogy egy olyan néző, aki nem ismerte ezt a művet, hogyan tudta követni az előadást. Ez a bemutató megérdemelte volna az Operaházat, vagy még inkább az Erkel színházat, ahol kevés néző-baromi drága jegyek helyett sok néző - olcsó helyárakkal lehetett volna létrehozni egy fergeteges előadást. Mind a hallgatók, mind a nagyszerű előadók megérdemelték volna.
Boncsér
Gergelyt
akkor is kedveltem úgy mint operaénekest és mint bonvivánt, amikor az
Operaházon kívül az Operettszínházban fellépett: megosztotta magát, hívatását a két műfaj között, pedig tudható
volt és be is bizonyult, ez a kettősség
és „különutasság” nem tesz jót tenorjának, énekhangja magasságának, a kellő
nívónak; ami „elmegy” az operettben, az kevés lesz az operaénekestől elvárt
kvalitások megőrzéséhez – függetlenül a színpadi játékától, az alakítókészségétől,
más, színészi kifejezőeszközeitől, mely utóbbiakból anno előnyt tudott magának kikövezni az
operaszínpad felé haladó útján, és segíti mindmáig a szerepmegformálásban.
Azon túl, hogy az Opera 2018-tól olyan szerepekre
is kitűzte, melyek nem az ő elsődlegesen lírai hangi volumenéhez valók (pld. Dick
Johnson, Enzo Grimaldi) Boncsér Gergely 2021 táján vokálisan de lelkileg is megtörve
jutott el a mélypontra, amiben közrejátszhatott a - közismert - magánéletében
bekövetkezett válságos időszaka: érzésem szerint nagyon megviselhette az
operettprimadonna Bordás Barbarától válása, hiszen vele hosszú, együtt töltött
évek alatt az operettszínpadon is szerelmespárt alakítottak. Érthetően ez a
fájdalmas törés is kihatott énekesi teljesítményére. Ez időszakban végleg megvált
az Operettszínházban betöltött státusától, és ez a körülmény már kedvezett
neki, hogy csak az operaszínpadi teljesítményére koncentráljon, továbbá mint
olvasom egy énektanár is segíti őt, s valóban, 2023-től látványos, pozitív változást
tapasztalunk Boncsér tenorját illetően: a hang ismét kinyílt, megint van ereje,
színe, kifejezése, amint vígoperákban (Fra Diavolo címszerepe, korábbról a Hugenották Raoulja vagy Az ezred lánya Toniója) nyújtott, és most abszolvált Traviata Alfrédjaként
újra élvezetes alakításairól kapunk híreket. Ez engem is örömmel tölt el. Remélem, az Operában a későbbiekben is
megtalálják a nekivaló szerepek, amelyekben kiteljesedhet, fényesen, erősen
csilloghat a matéria, lobog benne a láng, az elhivatottság érzete, és éneklésével
a szakma meg a közönség elismerését egyaránt – megint és továbbra is – elnyeri.
Örülök a valóban korrekt és szakmai Traviata-kritikának. Bár én egy zenekari próbát és egy előadást láttam, így nem minden művészhez volt szerencsém, szóról szóra ezeket írtam volna. Az augusztus 6- i előadáson pont ugyanezt tapasztaltam a vendégtenorral kapcsolatban, még mondtam is a lányomnak, hogy ha tud énekelni, miért nem ezzel kezdte? Boncsér Gergőnek is nagyon örülök, mert szeretem őt, nagyon jóravaló, tehetséges fiatalember, és remélhetőleg most jó úton van, egy fachtárs tanár (aktív művész) segítségével, ha jól mondták ezt az információt.
Erre majd privátban reagálok.
Lucic pàlyafutàsàt nem követem naprakèszen, de emlèkszem t.k. egy pàr èvvel ezelőtt streamelt MET-előadàsra, igen tetszett, mint Jack Rance. Nem tudom, mi az a "tenorino", nekem Flòrez nagy kedvenc. 2011-es első pesti operagàlàja kivèteles èlmèny volt szőröstül-bőröstül, pedig csak elvètve jàrok operagàlàra. Tudtommal ma is az èlvonalban van valszeg ùj/abb karakterekkel. Damrau több szempontbòl kinőtte Gildàt (is), de jòl tartja magàt. A Kaufmannal közös Wolf-dalesten szinte jobb volt, mint mòrikàlò-pocakosodò pàlyatàrsa. Persze egy koloratùrszopràn nehezen àll àt valami nagyon màsra. Ha meg nem àll àt ès marad a pàlyàn, ùgy jàrhat mint kiöregedett kollèganője, akit -mint ìrod a fentiekről- behatàrolt fan-club közönsège a Holdra is elkisèrt (volna), miközben leginkàbb màr önmaga karikatùràja volt.
A drezdai Rigolettóban Lucic és Damrau és fénykorban énekeltek, az volt Lucic utolsó jó éve, egyetlen évvel később Bécsben a Végzetben és Nabuccóban már árnyéka önmagának. Florez azonban már Drezdában is nagyon gyenge volt, egy egyébként se neki való szerepben. A Herceget nem kecskehangú tenorinóra írta Verdi. Első pesti koncertjén is próbálkozott a Herceg áriájával, de minek? Hogy első vonalban énekelnének mindhárman ma is? Semmiképp: futtatott sztárok kategóriában énekelnek a rajongóiknak, sok pénzért, de hogy jól ....? Lucicot évek óta rossz hallgatni, Damrau is, Florez is fachot váltott, lényegében úgy, hogy hangjuk továbbra se lett rá alkalmas rá.
Szuper, nagyon köszönöm! Ebbe valóban érdemes lesz belepörgetni, de talán meg is hallgatni!
Érdeklődéssel, elismeréssel olvastam -ppp- nem teljesen elfogulatlan, de szakszerű, alapos Rigoletto-recenzióját. Egy réges-régi Rigoletto-emlékemet privátban osztottam meg vele, ezúttal nem/sem terhelem a Fórumot nosztalgiázással. De hogy manapság is vannak hangcsodák, arra itt van ez a felvétel, még csak nem is MET vagy StOP. Igaz már nem új, de a főszereplők -Lucic, Damrau, Flórez- ma is az (leg?)első vonalban vannak. Köszönöm, hogy kedvet csináltál, kedves -ppp- a belepörgetéséhez.
Gratulálok ehhez a nagyszerű cikkhez (Müller Dávid: Bécsi barokk Cecilia Bartolival két estén át), amely ráirányítja a figyelmet a barokk operára, amely mind a Momus, mind a "hagyományos" operabarátok részéről, eléggé elhanyagolt szegmense a műfajnak. A barokk opera a maga sokszínűségével, változatosságával és komplexitásával egy külön világ, végtelenül sok hallgatni- és felfedezni valóval. Nem is tudja, hogy mennyit veszít, és milyen sok szélpségből zárja ki önként magát az az operarajongó, akinek az opera, mint műfaj, Mozarttal kezdődik és Wagnerrel ér véget. Egy ilyen cikk segítséget jelenthet, hogy áttörjük előítéleteink és megrögzöttségünk korlátait. Köszönet érte.
Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár Zenei könyvek (kölcsönözhető)
Doráti könyve elég sok antikváriumban kapható, már párszáz forintért is (megéri...), de minden valamirevaló könyvtárban is megvan.
... korrigáltam is az aktuális mondatot... :-)
Köszönöm a hozzászólást. Most kicsit utánaolvastam. Kroó György ezt írta:
„Az Intermezzo középrészéből gyors, heves, agresszív scherzo
alakul. Melodikus anyaga akár a Víg özvegy-et, akár Sosztakovics VII. szimfóniájának
- egy valószínűleg ott is programatikusan banális - részét idézi, persziflálja
azt. A katonabanda, a cirkusz atmoszférája ez, brutális röhögés, csizmazene,
rettenetesen kegyetlen tréfa. Nem kell találgatnunk, hogy mit jelent, hiszen
elsöpri az idillt, és megsemmisíti a honvágy dallamot. ”
Pár évvel később, Bartók Péter ezt írta ugyanerről:
"Korábban egyes elemzők szerint a dallamot a Víg özvegyből vette
volna Bartók. A gondolat nem indokolatlan, ha nem is Bartók maga, de
Sosztakovics bizonyosan Lehár melódiáját parodizálta. A Concertóban tehát a
paródia paródiájával van dolgunk."
Határozottan izgalmas... Igyekszem Doráti könyvét megszerezni...
Nem Zéta cikkének (Új magyar opera született a 6színben) lényegét érinti, de egy hivatkozását érdemes kijavítani.
Rangos Katalin vendége volt a héten Szinetár Mikós a Heti Jégbüfé című interjúsorozatban annak apropóján, hogy a 92 éves rendező megírta visszaemlékezéseit.
[...] Házy Erzsébet nevéhez fűződik egy másik történet, aminek kapcsán Szinetár Miklóssal rögtön a pályája elején közölték, hogy „ki van rúgva” a Magyar Televíziótól. Ekkor mint színházi rendezőt hívták meg egy darab tévés közvetítésének megrendezésére (Búbánat: Auber: Fra Diavolo):
„A darab második felvonásában arról van szó, hogy a hősnőnk, aki a fogadós csinos lánya, az volt a Házy Erzsi, egy gyönyörű ária keretében alváshoz készülődik és vetkőzik. És a banditák már ott leskelődnek és egy spanyolfal mögül nézik a vetkőzést. Én vezettem a televíziós közvetítést, felvétel még nem volt akkor, de mint a rendező én vezettem. A következőt csináltam a közvetítésben: az egyik kamerával felvettem a Házy Erzsit, aki ott állt és szétvetetett lábakkal énekelte az áriát, a másik kamerával a leskelődő banditákat, és azt én bekopíroztam a Házy Erzsi lába közé. Ebből kifolyólag másnap összeült a Magyar Televízió elnöksége, és úgy döntött, hogy én többet be nem tehetem a lábamat a Televízióba. Ehhez képest utána 28 évig voltam ott.”
Daniel Auber: Fra Diavolo
Idézek két kritikából:
"Zerlina kedves bája szinte árad a közönség felé Házy Erzsébet megformálásában. Ilyen elragadó operai szubrett-alakítás valóban nem mindennap akad, sőt kivételes alkalom. A szerep megoldása tökéletesen egységes: megjelenés, énekkel s játékkal való jellemábrázolás azonos 'hangszerelésű', a kecses vidámság vonzó megjelenítője. Úgy gyanítjuk, Zerlina 'vetkőző számából' ezúttal még egy-két strófát meghallgatna a közönség."
/Magyar Nemzet, 1959. február 11. – „szi”/
„Házy Erzsébet szép énekével és eredeti humorának sok színével valóban pezsgő élettel tölti meg Zerlina kedves szerepét.”
/Film Színház Muzsika, 1959. február 6. – (s. v.)/
Zéta írásában említette Házy Erzsébet egykori Zerlina-szerepét a Fra Diavolo-ban:
Budapest, 1959. január 30. Házy Erzsébet operaénekesnő (Zerlina) és Palcsó Sándor operaénekes (Lorenzo) Daniel Auber francia zeneszerző Fra Diavolo című vígoperájában, amelyet a Magyar Állami Operaház Erkel Színházában mutatnak be február 1-én Szinetár Miklós vendégrendezésében.
MTI Fotó: Lónyai Mária
A Fra Diavolo tegnapi, 18-ai délelőtti előadásában is szerepelt Boncsér Gergely, bár eredetileg nem így lett tervezve. Lorenzo szerepébe ugrott be, a szólamot a színpad oldaláról, kottából énekelve, miközben a megbetegedett Szeleczki Artúr a színpadon játszotta a szerepet, maszkban. Én is úgy találom, hogy Boncsér hangja örvendetesen jó állapotba került megint.
A címszerepet ezen az előadáson éneklő Beeri Benjáminra szerintem még nagy a "kabát". Voltak szép pillanatai, de a hang máskor meg szinte eltűnt. A komikus szerepek alakítói jópofák voltak, hangilag kimagaslott közülük Szvétek László. A lányát alakító Fenyvesi Gabriella Rea, akire már tavaly felfigyeltem Az álruhás kertészlányban, nagyszerű volt. Szép a hangja, jól is használja, és jó színpadi érzéke van. Csak így tovább.
Sajnálom, hogy az Operaház mostani Borisz Godunov-produkciójába
nem került bele a későbbi változatból a lengyel meg a forradalmi kép.
Érdemes „visszalapozni” vagy tizennégy évet, amikor a Debreceni
Csokonai Színház Vidnyánszky Attila rendezésében és Kocsár Balázs vezényletével
mutatta be a Borisz Godunovot, ugyancsak Muszorgszkij ősváltozatát, pontosabban
az opera 1869-es eredeti és a szerző 1874-es, kibővített partitúráján alapuló ötvözetét,
ami általában jó kritikákat kapott.
Zéta mostani, az Opera új Borisz Godunov-produkciójának
premier-előadásáról írt kritikájában megemlítette és belinkelte saját korábbi írását
az említett debreceni operabemutatóról.
De említhetem László Ferencnek a Margitszigeti szabadtéri
előadásról (2010) írt beszámolóját is.
https://momus.hu/hangversenyek/operabemutatok/sujszkij-a-rosszbacsi-a-borisz-godunov-debrecenben
Szerkesztőnk èrzèsem szerint igencsak visszafogottan ìrta meg vèlemènyèt a rendezèsről, legalàbbis a sorok közt olvasva ìgy gondolom. Amikor elkötelezettebbnek tűnök ùjszerű megközelìtèsek tekintetèben, az nem jelenti azt, hogy bàrmivel bàrmit tehet bàrki ès az jò, csak azèrt, mert "modern". Jò, hogy ezeket leìrta, mert sok apròbb-nagyobb dolgot bizony nem veszek èszre, plàne ha olvasom a magyar szöveget, màrpedig olvasom.
Élvezettel olvastam zéta elemzését a Boriszról. Irodalmi értelemben - tartalmát illetően undorral vegyes szomorúságot érezve. Röviden: nincs az a pénz, amiért hajlandó lennék megnézni.
De szomorú dolgok ezek... -:(((
Néhány „kis színes” a Locsmándi-Győriványi íráshoz:
Győriványi alatt szűnt meg az a korábban általános gyakorlat, hogy új énekeseket nyilvános (jelentkezőknek és hallgatóságnak is) előénekléseken választottak ki. Megindult a mutyi, amiben aktívan segédkezett az új művészeti titkárság is azzal, hogy önkényesen kicseréltek énekeseket a futó darabokban, így segítve hozzá néhányakat, hogy a színpadon, szerepben mutatkozhassanak be az új főzeneigazgatónak. Győriványi a nyilvánosság teljes kizárásával tartotta a maghallgatásokat, és bár minden, a Házban tagként nyilvántartott énekesnek kötelező volt az előéneklés, mégsem jutott időpont néhánynak, mert Győriványi ifjúkori barátai és barátnői sorban hordták be megmutatni tanítványaikat, így elvéve az alkalmakat a tagoktól.
Győriványi a nyár elején, minden egyeztetés, megbeszélés nélkül adta át a következő évadra szóló szerepeket és a fellépési-, ill. koverolási időpontokat tartalmazó listákat az énekeseknek, amivel szemben csak egy fiatal énekes emelte fel a szavát. Mivel Győriványi nem járult hozzá, hogy egy év fizetésnélküli szabadságra menjen, fel kellett mondania. A többi tag énekes (köztiszteletben állók, Kossuth-díjasok is) mind aláírták a Győriványi által diktált feltételeket. Majd már ősszel, mivel pár énekes ezt az aláírt megállapodást nem tartotta be, néhányukat kirúgott (tulajdonképpen jogosan). Amikor Győriványiékat leváltották, és visszajöttek Szinetárék, minden kirúgott énekest visszavettek, csak azt a fiatalt nem, aki egyedül szembeszegült a vállalhatatlan feltételekkel.
A koverolás gyakorlata olyan jól sikerült, hogy volt alkalom, amikor a színpadon éneklő gázsijának duplájáért ült a büfében pl. Gregor József. Mivel a feltételekben az szerepelt, hogy a kovernak az utolsó felvonásra való ügyelői hívásig kell rendelkezésre állni, utána hazamehet, így fordulhatott elő, hogy a Turandot utolsó felvonására még leeresztett függöny mögött besétáló Kalaf fejére ráesett a díszlet, megsérült, de mivel a kover már hazament (telefonját azonnal kikapcsolva), elmaradt az előadás befejezése. Más esetben, mivel az egyeztetéseket akkor is a maihoz hasonló káosz jellemezte, az épp az Operában éneklő bariton valójában az Erkeles előadás koverja is volt, és mint ilyen a második felvonásra át kellett menjen beugrani, míg az Operában az ő helyére ugrott a kover.
És végül egy igazán kedves történet. A társulat Japánban turnézott, amire néhány napra az új igazgató, Locsmándi úr is kiutazott. Az esti előadás helyszínét megtekintve, csodálatát fejezte ki az őt kísérő japán vendéglátóknak, hogy milyen érdekes, különleges egy ilyen színpadtechnika, milyen izgalmas így hátulról is látni egy színházat, mert ő még ilyet nem látott. A vendéglátók mosolyogtak, hogy milyen tréfás a magyar opera igazgatója, biztos csak viccel. Pedig nem viccelt.
Csatlakozom...- régóta vártam-vártuk az újabb fejezetet!
Az operaigazgatók sorozatának nagyszerű folytatása. Köszönjük.
Pardon, nem Cap hanem Čáp. / cap szlovákul bakkecske, čáp csehül gólya/
Ezt a 8000. számot "elloptad" előlem vagy Macskás elől...
Bocs: előző beírásom utolsó mondata tévedésből került hozzád, azt -ppp-nak szántam ld. ott is.
Kedves Lajos, Lucicot, ha nem csal az emlékezetem, pl. Jack Rance szerepében láttam MET-stream-ben. Ő is tetszett, az ő hangja sem szép, de te jobban tudod, hogy vannak szerepek, amikhez nem is kell, sőt, szinte hátrány :-) Ez volt Gobbi szerencséje: "randa" szerepekben hasított leginkább a randa nem túl szép hangja ellenére, mint Sparafucile kése Gildában, akarom mondani, mint kés a vajban.
Érdekes, mert a Staatsoper archívumában Benackova-Cap formában van írva. Pedig akkoriban pedig mindig csak Benackova néven hallottam említeni, a MET archívumban is így szerepel a neve. Tulajdonképpen mindegy, így is, úgy is tudjuk, kiről van szó.
Kedves Edmond,
Nem áll szándékomban -sem módomban- két nagyrabecsült fórumtársam megállapításait opponálni, csupán rögzítem, hogy Gagnidze 15 éve folyamatosan énekli a MET-ben (is) a nagy olasz hősbariton szerepeket: Verdiket, Puccinikat, ParBaj mindkét szerepét. Magam az utóbbiban láttam a MüPa élő MET-szériájában és semmi problémám nem volt vele. Alfio pont olyan mint ő ill. mint az ő hangja és Tonióként is jól helytállt.
Gagnidze már huszonéve is gyenge volt.
Lenszkij öngyilkos lett? Hm... Én jól elvagyok az ún. modern rendezéssel ... ha az nem csonkít, nem megy totálisan szembe az eredetivel, annak mondanivalójával. Ez meg szerintem totálisan szembemegy, mondhatni frontálisan ütközik vele, lett légyen bárki az ötletgazda. Puskinnál és Csajkovszkijnál is Lenszkij párbajra hívja ki Anyegint ... és veszít. Az nagyon nem ugyanaz. Ezt érezhette László Boldizsár elsülni nem akaró pisztolya ;-)