Nincs az a memória, amelyik ne torzítana, főleg önmagunkkal kapcsolatban.
Palcsó Sándor története elég egyértelműen Szőnyi Ferenc tenorra utal, akire mindent lehet mondani, csak azt nem, hogy a kortárs zenével hadilábon állt volna, elég, ha csak a sorozatban életre keltett Vérnász főszerepre, a Vőlegényre gondolunk. Én inkább némi szakmai féltékenységet olvasok ki a sorokból...
A fiatalkoráról írott önéletrajza online elérhető.
Szegény embert még az ág is húzza...
József Attila istenhívő kommunista volt, mint azt a versei tanúsítják.
Köszi szépen a választ, így már minden érthető. Írásodon felbuzdúltam, és ezt az életrajzot találtam róla.
Palcsó Sándor a rádió folyosóján, nagy plénum előtt
indulatosan mindennek elmondta Petrovics Emilt, és ebből számára később
hátránya származott. Az akkor 88 éves tenorista beszélte el egy interjúban („ A
pásztorok királya Érden él” – Érdi Újság,
2017) a közöttük megesett történetet.
http://www.erd.hu/data/cms747973/ERDI_UJSAG_2017._evi_09._szam.pdf
Elöljáróban: Palcsó Sándor Petrovics Emil mindhárom bemutatott
operájában (C’ est la guerre,
Bűn és bűnhődés, Lysistraté) és egyéb műveiben (pld. a „Jónás könyve”) szerepet kapott - nem tudhatjuk,
a zeneszerző javaslatára, támogatásával? - teszem hozzá. Feltételezem, az ominózus
esetig korrekt és tiszteletteljes kapcsolatban állhattak egymással...
Idézek az interjúból:
„– Őszintesége miatt voltak konfliktusai vagy ’megúszta’?
– Többször is voltak konfliktusaim, legalább kétszer azonban komolyabb, de mindig megúsztam retorziók nélkül, ám hátrányait azért megéreztem. Az egyik nagyobb összetűzésem egy rendezővel, B. A.-val volt – a nevét sem ejtem ki soha, könyvemben is csak monogrammal szerepeltetem, hiszen már nem is él –, aki olyan instrukciókkal zaklatott a próbákon, amelyek idegenek voltak a jelenetekhez. Addig-addig ment köztünk a kemény huzavona, hogy már az általam nagyon tisztelt és szeretett főrendező-igazgató, Nádasdy Kálmán se bírta tovább nézni párharcunkat és nyilvánosan kiállt mellettem, az operaénekes mellett, amit persze nem vett jó néven a hiú rendező.
A másik emlékezetes
konfliktusom, P. elvtárssal, azaz P. E. komoly beosztású, párttitkár
zeneszerzővel volt,
akit egy sérelmem miatt, nagy plénum előtt elmondtam mindenfélének, nem törődve
a következményekkel. Ne feledjük, akkor, a hatvanas évek vége felé még javában
tombolt a szocializmus nevű képződmény
– Elég, ha a P. E. zeneszerzővel történtekkel illusztrálom
a sérelmeim sorát. Egy igen nehéz darabot tanultam be, amit, úgy érzem, elég
jól el is énekeltem, játszottam, míg a másodszereposztásban lévő kolléga
képtelen volt megtanulni, mindig belesült a szövegbe és az éneklés sem ment
olyan jól neki. Betegségre, meghűlésre hivatkozva mindig ki is bújt az
előadások alól, ami nem volt baj, én szívesen játszottam helyette is. Már túl
voltam több sikeres előadáson, amikor bejelentkezett a tévé, hogy felvenné a
darabot. Meg voltam győződve, hogy természetesen csak én játszhatom el az
operát kamerák előtt, hiszen már jól begyakoroltam és jól is ment, de nagyot
tévedtem, ugyanis hirtelen meggyógyult a párthoz közel álló kolléga a
népszerűséget és pénzt jelentő felvételre! De ettől még nem tudta jobban a
darabot, amit igen rosszul játszott, az éneklésbe is majd belehalt,
szerencsétlen végig vergődött, emiatt többször le kellett állítani a felvételt.
A kínszenvedés ellenére is vele láthatták az operát a tévénézők, és ezt a békát
képtelen voltam lenyelni. Szóvá is tettem P. E. elvtársnál, mert biztos voltam
benne, hogy az ő utasítására cseréltek le engem a protekciós kollégával. A
legjobb helyen kaptam el véletlenül, a rádió pagodájában futottam össze vele,
ahol sokan voltak és mindennek elmondtam. Ebből a legenyhébb kifejezés a
jellemtelen volt. Hangos kifakadásomnak rengeteg szem- és fültanúja volt…
– Lett következménye a bátorságának, őszinte kirohanásának?
– Persze, mert magas
pártösszeköttetéseivel ott fúrt meg P. E., ahol csak tudott. Később ő lett az
Operaház igazgatója, majd főzeneigazgatója. A többit el lehet képzelni, de az
biztos, hogy a Kossuth-díjam e miatt az incidens miatt ugrott, hiszen nagyon
messzire elnyúlt a keze.
– Nem bánja utólag,
hogy nem volt kicsit simulékonyabb?
– Nem! A jellemtelen embereket nehezen tudom elviselni. És
a pontatlanokat. Számomra soha nem volt fontos a kapcsolatrendszer, csak a
közönség számított, és erre mindig büszke voltam s maradok, míg élek. Más
módszerekkel biztosan többre vihettem volna, de én azt hiszem, ha
újrakezdhetném a pályámat, akkor is így cselekednék. Igaz, nem voltam a
rendszer kegyeltje, ’csókosa’ – pedig egyszer valaki, még az ötvenes években
úgy nevezett, Palcsókos elvtárs –, nekem nyugodt a lelkiismeretem.”
Egy másik interjúban, később a Dankó Rádióban, a már 90 esztendős Palcsó Sándor Nagy Ibolya mikrofonja előtt így vallott:
https://momus.hu/forum/operett-a-magyar-radioban-1949tol-napjainkig/?oldal=38
Benne voltam a Vérnászban, a Hamletben, a Sámsonban, akkor a Petrovics Emil C’ est la guerre-jében, a Bűn és bűnhődésben, akkor két különböző szerepet is énekeltem hanglemezre: az egyikben ezt, a másikban azt – a C’ est la guerre-ben, akkor a Lysistraté férfi karvezetőjét. Az nagyon érdekes előadás volt, mert akkor volt a nagy balesetem, és hát akkor már úgy sántikálva meg bottal ballagtam, annyit tudtam menni. Megszólalt a telefon karácsony előtt egy nappal: Dárday Bandi – „Szervusz Bandikám, mi újság van?” Azt mondja: „Nagyon szeretnélek rávenni egy őrületre.” „- Képzelem, hogy kitaláltál valamit” Azt mondja: „ Hát tudod, bajban vagyunk, mert tudod, a Lysistraté megy este. Réti Jóska meghalt, a Szigeti Laci kórházban van, s azonkívül háromnegyedévvel ezelőtt megtanultad a Férfi karvezetőt.” „- Tudom, de azóta nem volt a kezemben, az Isten áldjon meg!” Azt mondja: „Ezt beszéld meg a Nagy Ferivel, ő fog dirigálni és azt üzeni, hogy szeretettel ölel, és veled próba nélkül is kiáll.” Mondom: „Ügyes! Kérek egy negyedórát. Férfi karvezetőként van egy két nehéz rész a kottában.” S miután a Honvéd Művészegyüttesnél például ilyesmit is tanultunk, hogy: zenei memória, ismétlés, ismétlés…és ráerőltettük az agyunkat arra, hogy: megjegyezni. És hát belenéztem a kottába, hát mondom, addig még kétszer átveszem estig… Felhívtam a Bandit: „Kérlek szépen, a hátam mögött ne röhögjél, megnéztem, talán elmegy, de azt ne kívánjátok – mert tudom, hogy miről szól a Lysistraté természetesen -, nem mászom falakat meg létrát… mankóval vagyok.” „- Nem kell semmi, csak énekelni végszóra.” „- Mondd meg a Nagy Ferinek, hogy köszönöm a bizalmat, vállalom.” Hiba nélkül elénekeltem a Férfi karvezetőt aznap este. Úgyhogy ez is megvan, ez volt a harmadik Petrovics-darab...
Végül, én teszem még ehhez hozzá: a Bűn és bűnhődés (1980) meg a Lysistraté (1983) operák a Zenés TV Színház égisze alatt televíziós operafilmként képernyőre kerültek - részben más szereplőkkel, mint az operaelőadásokon - Palcsó Sándor nem kapott bennük szerepet...
Anyai nagyapja katolikus templom karnagya volt, az önéletrajzában utalt rá, hogy anyai ágon nagyon vallásos volt az egész családja, szóval nem állhatott tőle távol a vallásos gondolkodás. (Amúgy a kommunista irodalom versei közt találni elég sokat, ahol látszik, hogy alapvetően keresztény vallási versre épülnek, jóformán csak a Jézus és Isten szavakat cserélték Leninre, Sztálinra vagy Marxra ).
Az alkotási tehetség nem, de én ebben az esetben elsősorban nem a tehetségre, hanem a témaválasztásra gondoltam.
Az alkotási tehetség nem függ össze az illető világnézetével, emberi tulajdonságaival, testi megjelenésével, stb. Lásd még pl. Wagner...
Nekem ez volt gimis koromban a Petrovics Top 1, bakelit lemezen meg is vettem a zsebpénzemen. Az tetszett benne a legjobban, hogy a Jóistennek két hangja volt. Ez pontosan beleillett az elképzelésembe, hogy az égből, a föld mélyéről és minden zugból hozzánk szól az Isten. És aztán amikor Réti megszólalt: Zsidó vagyok én, felállt a hátamon a szőr. Hogy a fenébe tudott Petrovics ilyen zenét szerezni, kommunista képviselőként? Ez is valami isteni titok.
A Jónás könyve benne van a TOP 3 Petrovics művek között...
Milyen tanulságos, és egyben érdekes. Egy csodaszép zenét belinkelek, de csak neked éri el az ingerküszöbödet.:)
A régi szép idők! Köszönöm!
Kleiber/Patané: Ha nincs ló, a szamár is jó - bár mint minden hasonlat, ez is sántít, mert a 2 maestrót nem lehet egybevetni. Kleiber hírhedt fenegyerek volt, akinek elhiszem, hogy nem próbálkozott többet a telefonálással, miután többedik kísérletre sem tudott senkit sem elérni az akkor még Népköztársaság útja 22 alatt. (Talán egy csak magyarul tudó aktatologatót.)
Kérdés, mit tekintett Petrovics akkoriban kis nyugati színháznak: A grazi operát? A mannheimi nemzeti színházat? Netán az anklamit*? *Utóbbiról szívesen felvilágosítást nyújtok.
Hát még Sólyom-Nagy: "ez egy művészeti centrum, nem gyár, ahol futószalagon dolgoznak, és gyakran bizony hiányzik a minőség."
Egyetèrtek, különösen a direktori szèk rekordhosszùsàgù bèrlőjèt alapul vève. De mit is vàrhat az ember pl. egy olyan operaigazgatòtòl, aki a nagypolitika felől is azt hallja-olvassa, hogy "2030-ra (nyilvàn repülőrajttal - ED) utolèrjük Ausztriàt", miközben talàn soha nem àlltunk messzebb, màrmint lejjebb, mint Ausztria?! Hogyan is adhatnà hordòszònoki ambìciòit alàbb èppen ő? Megjegyzem, politikai hullàmverès billentette ki Tòth Aladàrt -aki talàn jelentèkenyebb szemèlyisèg volt- ès, mint olvashatjuk, Petrovics Emilt is, aki talàn jelentèkenyebb művèsz volt. Napjainkban nincs politikai hullàmverès? Függetlenül attòl, hogy valakinek tetszik vagy sem.
Lehet, hogy nem volt érthető teljesen a mondatom, csak annyit szerettem volna megjegyezni, hogy Petrovics - minden negatívuma ellenére -, reálisabban látta az Operaház helyét a nemzetközi mezőnyben, mint utódai.
A vàtesz àltalad citàlt ki- vagy beszòlàsànak erősen ellentmond ez a mondat pàr sorral lejjebb: "Petrovics komoly ambíciókkal ugrott neki a feladatnak." Valamint az, hogy Kleiberrel tàrgyalt (volna), ràadàsul egy Trisztàn-premierről. Valamint az, hogy mindjàrt egy Patanès Traviatàval indìtott.
A jelenlegihez képest ez az időszak igazán aranykor volt, ráadásul még az Erkel is működött.
Nagyszerű sorozat, kár, hogy már csak két rész maradt. Petrovics egy vátesz volt, amikor 1986-ban ezt nyilatkozta "„…nemhogy a New York-i Metropolitan-nel, de még a kis nyugati színházakkal sem tudok versenyezni." Ha igaz volt ez a megállapítása 1986-ban, amikor volt vagy egy tucat, a világ élvonalába tartozó énekesünk, akkor vajon a mai helyzetre milyen megállapítás lenne találó? Amúgy Petrovics Emilről nekem ez jutott az eszembe.
Én csupán arra gondolok, a Pillangókisasszony új rendezésben kerül színre. Új koncepció és más énekesek. Hiszem, Létay Kiss Gabriella nincs leírva, később visszatér Cso-cso-szán szerepéhez, fogja ő is énekelni, és más hazai énekesnőink is, akár Boross Csilla is, de most egy külföldi vendégművészt kértek fel e címszerepre. Ókovács Facebook bejegyzését, áradozó, lelkes szavait LKG színpadi alakításáról nem tartom őszintétlennek. Miért is tette volna. Akkor meg se említenné; nem kritikát, nem bírálatot fogalmazott meg, hanem spontán örömének adott hangot a tőle ismert olykor elrugaszkodó, magasztos kifejezésekkel élve, a pár mondatos beírásában, egy magánénekesről, aki éppen ontja magából a csodát, a meghatót s ķönnybe lábad a szem a sugalló érzelmektől telve.
Igen, de nekem ott Balga Gabriella (Urbain) volt a nagy fölfedezès, akiről bàtorkodtam megjòsolni, hogy idővel szopràn lesz, ami azòta nagyobbrèszt meg is valòsult.
Ha arra gondolsz, biztosan nem Létay-Kiss adta vissza a szerepet...
Sok jó szerepében láttam Létay Kiss Gabriellát, a Puccini-darabok is közel állnak hozzá, de különösen tetszett nekem A hugenottákban Valentine megformálójaként.
Sajnos, nem látok bele ÓKSZ fejébe, de mivel fotót is csatolt írásához LKG-ről, a lelkes szavai mögött erős szimpátiát érzek. Online írta és tette közzé bejegyzését, amikor még tartott az előadás. Ha jövőre nem szerepelteti a Pillangóban, nem tudhatjuk, mi áll a háttérben. Talán magát a művésznőt ķellene megkeresni a lehetséges válaszért. Ha felkérnéd egy beszélgetésre, biztosan megnÿílna Neked, s általad hozzánk, olvasókhoz eljutna a megfejtés.
"Csak" az nem igaz, hogy "a teli Operaház". Mert hogy keddre-szerdára még 180-200 jegy kapható, kivétel nélkül 20.000,- vagy afölötti áron, annak is a fele a legdrágább, 49.700,- Ft-os kategóriában. Igen, talán majd feltöltődik addig. Nem velem, pedig bár sosem kedveltem túlzottan a terjengős Pillangót, -először még Laczó Ildikóval, Kincsest leszámítva azóta sem volt senki olyan jó, akivel láttam- ekkora laudáció után kíváncsi lettem. Már az Angelica nővérben is remekelt LKG.
Olyannyira szubjektív a magánember Ókovács, hogy köze nincs a főigazgató Ókovácshoz.
Ókovács Szilveszter főigazgató „hivatalból” megosztotta röviden elfogult, szubjektív gondolatait a Pillangókisasszony előadása alatt/közben online, és a címszerepet alakító Létay-Kiss Gabrielláról a július 16-ai bejegyzésében saját Facebook oldalán.
Jó lenne, ha Zéta nemcsak a most húszéves Rajna kincséről írna, hanem a Ring többi estéjéről is, mert ki tudja, mikor láthatjuk ezeket újra? Bár én nem érzem magamat túlzottan konzervatívnak, de inkább örülnék, ha maradna ez a zseniális rendezés, mint ahogy a Parsifalét is kár lenne lecserélni. Tartok tőle, hogy jobbat úgysem kaphatnánk, akkor pedig minek változtatni?
A minap a Müpában adott Kaufmann-koncert programján szereplő dalok-áriák közül anno Ilosfalvy Róbert többet felvett hanglemezre, de rádiófelvételeken is gyönyörködhetünk mesés, csengő, szép lírai tenorjában: Marica grófnő, A cigányszerelem, A mosoly országa, Bánk bán. Tehát, valóban volt alkalmunk összehasonlítani, összevetni a két énekművész repertoárjában egyaránt szereplő, a felsorolt művekből kiemelt részletek előadásbeli különbségeit és ezekből következtetéseket levonni...
Ezt a WC-n ülést valamelyik Bunuel filmből lophatta el a rendező.
Schlingensief bayreuthi ámokfutásához képest ez kismiska. Bár erős versenytársak a szintén Bayreuthban a Lohengrinben felvonultatott fehér egér-/csuklyás patkány-kórus, netán az ugyanitt a biogázüzembe rakott Tannhäuser. Közönségdíjas nálam a csupán a nyitójelenetet bemutató videó a barcelonai (?) Álarcosbálról, amelyben keménykalapos, öltönyös, diplomatatáskás bürokraták ülnek a WC-n (nadrágban), újságot olvasva, így várva Gusztáv királyt.
Én 2 évvel ezelőtt, amikor a nyári Wagner-napokon vagy nem a Parsifal ment, vagy nem arra vettem jegyet. Zeneileg kellemes meglepetés volt*, a zenekar kiválóan teljesített (Főleg az Ütő-érában elszenvedett produkció rémes emlékével a fülemben!), a karmester, Michael Boder mindössze egy héttel későbbi halála pedig mélységesen megdöbbentett. *Különösen az itt többször is a sárga földig ledorongolt Szántó Andrea éneklésében nem tapasztaltam kivetnivalót. Idén júniusra megvan a jegyem. "Selig im Glauben!"
Én is pontosan ezt tettem, bár bevallom, megfordult fejemben a gondolat, hogy teszek még egy próbát, elmegyek harmadszor, de úgy, hogy a fülemet is befogom, de a végén nem vállaltam be ezt a kísérletet.
Plusz egy: mivel rajongója lettem a darabnak (és egy kor után az ember rendre azt féli, hogy az életében netán ez lesz az utolsó :-), megnéztem még abban az évben, amikor ez a rendezés bemutatkozott, utána egy évre rá, nagyrészt "becsukott szemmel", de idén nyárra már nekem is megvan a jegyem a MÜPÁ-ba.
Ezzel én is pontosan így vagyok. Bár én mindössze egyszer voltam képes elviselni a főrendező úr borzalmas alkotását, és amíg ez a rendezés futni fog, addig minden évben ki is fogom hagyni. És olvasva ezt a kritikát, igencsak jól teszem.
De kérdem én, tisztelettel, ki az, aki áprilisban beül egy operaházi Parsifálra, amikor júniusban két előadásban is megnézheti a müpában?
Kapcs. 8253. és 8252. sorszámok
"Muzsikuslegendák"
Boros Attila (1934. április 5. - 2026. március 10.) zenei szerkesztő, író és rádiós műsorvezető
Az emlékműsor elhangzott: Bartók Rádió, 2026. április 7., 18:00 - 19:00
Szerkesztő-műsorvezető: Némethy Attila
„Április 5-én töltötte volna be a 92. életévét Boros Attila. Nevét a Bartók rádió idősebb hallgatói nagyon jól ismerik. A fiatalabbak viszont nem biztos, hogy tudják ki ő. Mitől is Muzsikuslegenda? Először is nagyszerűen zongorázott, fiatal korában nagyon sokat vezényelt és rengeteg emberrel szerettette meg a zenét. A legnagyobb rádiós szakemberek egyike volt, aki könyveket is írt és fordított.”
Az adásban a bejátszott interjúk hangfelvételeiről Boros Attila hangja is szól; mesél életéről, családját ért gyermekkori traumákról, már korai zenei érdeklődéséről, színházi karmestertevékenységeiről, rádiós pályájának emlékezetes pillanatairól, legendás beszélgető-partnerekről, muzsikusokról, irodalmi vonzalmáról, Márai Sándorról, zenékről, modern operarendezésekről, neves rádiós személyekről - zenei illusztrációkat is hallunk.
Boros Attila temetése 2026. április 14-én 17 órakor lesz az Avilai Nagy Szent Teréz Plébániatemplomban. (1065 Budapest, Szent Teréz utca 1.);
Az adás visszahallgatható: ITT
Az adásban előforduló zenék:
Wagner: Az istenek alkonya – Gyászinduló (Berlini Filharmonikus Zenekart Wilhel Furtwangler vezényli)
Puccini: Pillangókisasszony – „Zümmögőkórus” (Londoni Covent Garden Operaház Énekkarát és Zenekarát Lamberto Gardelli vezényli)
Verdi: Rigoletto – a Mantuai herceg áriája, III. felv. „La donna e mobile” (Alfredo Kraus énekel, a Philharmonia Orchestrát Julius Rudel vezényli.)
Bartók Béla: Concerto – IV. tétel (A Chicagói Szimfonikus Zenekart Solti György vezényli)
Wagner: Trisztán és Izolda – Izolda szerelmi halála (Christa Ludwig énekel, a Philharmonia Zenekart Otto Klemperer vezényli)
Borogyin: A Közép-Ázsia pusztáin - a szimfonikus költemény befejező része (Suisse Romande Zenekart Ernest Ansermet vezényli)
Bizet: Gyermekjátékok – szvit „papás-mamás” tétele (Rohmann Imre és Szokolay Balázs négykezes zongorajátékában)
Gounod: Faust – Margit Ékszeráriája, III. felv. (Renée Fleming énekel, az Angol Kamarazenekart JeffreyTate vezényli)
Akkor felújítás miatt éppen zárva volt. Majd benézek a Merkerbe, hátha írnak valamit a Volksoper zuhanórepüléséről.
A Volksoper mindig is csak a harmadik helyezett volt, a Theater an der Wien lényegesen jobb és érdekesebb tud lenni.
Hàt èn ehhez, bevallom, lusta vagyok. Riszpekt annak, aki ìgy elmèlyed.
"Mindenki, aki meg akarja ismeri." Ezt az idèzetet A bölcsessèg könyvèből importàltad? Egyèbkènt gratula, te biztosan ismered, hiszen a szàmtalan feliratozàshoz valòban szüksèges az adott opera/k szövegismerete, ès nem àrt a szöveg-zene együttes tanulmànyozàsa.
Főleg azok után, amit a háborús ünnepi játékokon műveltek a színpadon. Ha viszont elhagyjuk Sachs szózatát és a zárókórust, ott ér véget a történet, hogy a lovag nem akar mesterdalnok lenni (de Évike persze kell neki, az após vagyonába való beülésről nem is szólva). A dalárdán pedig ott marad a szégyenbélyeg.
Ha általam ismeretlen operáról van szó, igyekszem előtte meghallgatni és a szövegét elolvasni. Utoljára Britten: Halál Velencében c. búcsúművével jártam úgy, hogy csak jegyet váltottam rá 4 évvel ezelőtt a bécsi Volksoperben. Nagyon tetszett, bár szerintem ott is vannak üresjáratok, viszont a rendezés nagyon jó volt. Azóta a Merker Online szerint a STOP árnyékában rút kiskacsaként/Hamupipőkeként létező színházban is intendánscsere volt, egy holland nő (?) vette át a posztot, azóta woke-izmus, cancel culture, Judea Népe Felszab. Front, nők, férfiak, hermafroditák.
