Persze igaz, vannak értékesebb
musicalek, zenés játékok, amelyeket játszanak és helyük van, nekem is élményt
nyújtanak: West Side Story, A muzsika hangja, My Fair Lady, Hegedűs a háztetőn,
Mary Poppins, Hello, Dolly!, Hair, Evita, Kabaré, Macskák, Az Operaház
Fantomja stb. Ezek arányaiban sajnos elvesznek a sok bugyuta, egysíkú,
unalmas alkotás mellett - ezekkel tele van a Budapesti Operettszínház, miközben
alig van értékes operett a repertoárjukon. Az USA-ban, Angliában vagy
Ausztráliában az említettek mellett rengeteg kiváló musical-darabot, zenés
játékot játszanak/játszottak. Örülnék, ha Richard Rogerstől az Oklahoma! és Carousel híres
musicaljeit (utóbbit 2019-ben játszotta az Operettszínház) újra láthatnám, ahogyan
Jerome Kern zenés darabjainak nosztalgikus dallamait is mindig szívesen hallgattam
meg a rádióban.
Ugyancsak régen ment nálunk és
hiányolom is pld. Cole Portertől a Kánkán és a Csókolj meg, Katám című zenés
darabokat, ahogyan szívesen venném a Singin' in the Rain (Ének az esőben) című
darabot is. És hogy hazai vizekre evezzek: Képzelt riport egy
amerikai popfesztiválról; Valahol Európában; Padlás stb. szívesen hallgatom a
dalait és szívesen nézném meg újra ezeket a musicaleket is.
Mégis,
fennáll az anomália veszélye: az Erkel Színház neve összeegyeztethetetlen a
musicallel (még akkor is ha bemutatták ott a Billy Elliot című darabot, később mást a műfajból: pld. Puskás, a musical) és akkor arra vetemedhetnek, hogy más névre keresztelik át az
intézményt, amit meg nem szeretnék látni és megélni. „A 22-es csapdája.”
Tökéletesen igaz.
Nahát, van ilyen is? Hogy Búbánat nem ért egyet egy kormányzati döntéssel? -:)))
Nahát! Eljött nap, amikor azt írhatom: Momo, minden szavaddal egyetértek.
Kedves Búbánat, Lujza, Klára és Mindenki,
Egy ilyen kormányzati intézkedés (Erkel-Einstand) után minimum elvárás lenne, hogy az Igazgató, mindentől, ismétlem: minden eddigi tevékenységétől függetlenül lemond. Máshol ez természetes lépés hasonló esetben.
Egyetértek, egy kivétellel. A musicalek közt igenis rengeteg olyan van pontosabban lehet, ami nem sekélyes, nem híg vagy felhigított. A Broadway, a West End és más nagyvárosok sźínházai nem élnének meg, ha csak "néhány kivétel" lenne, ahogy írod. Más kérdés, hogy azok nagy része nem jut el hozzánk. Lehet hivatkozni anyagi okokra (jogdíjak, produkciós költségek), de -anélkül, hogy dicsérném- pl. a Madách Színház mégis megoldja: behozza, előadja, tódul a közönség. Az igazság az, hogy nálunk vagyis az Operettben ilyen-olyan hazai "kis kedvencek" gyenge fércműveit játsszák szakmányban. Így volt ez a két vh. között is (forrás: Rátonyi Operett-könyve), azzal az óriási különbséggel, hogy akkor és azokat a darabocskákat NEM állami támogatással, a mi adópengőinkforintjainkból játszották és ha a közönségnek nem kellett, akkor 2-3-5 előadás után levették a buktát és kerestek mást. A mai szerzőket, "kis kedvenceket" pedig nem csak személyes, haveri alapon, hanem gyakran politikai alapon tolják ... nem csak az Operettben, nem csak musical-vonalon.
Egyetértek, döbbenetes ami az
Erkel Színházzal nem először megint megtörténik/megesik; talán még az egyik
legnagyobb magyar romantikus zeneszerzőnk nevét is eltüntetnék az épület
homlokzatáról? Továbbra sem értem: miért kell ennyi musicalt játszó
színház Budapesten: Madách, Operett, most az Erkel... De a József Attila
Színház, a Vígszínház vagy a Nemzeti Színház repertoárján is találni e
zenés műfajból darabokat. (Nem szólva a kisebb, "nevesincs"
játszóhelyekről, ahol mutatóban ott vannak...)
Ugyanakkor
megjegyzem, hogy a musicalt megelőzően az Erkel Színházban és korábbi nevén a
Városi Színházban anno operettdömping volt. Egyik út sem vezet(ett) sehová és
nem erőltették tovább az opera és a balett rovására, helyesen. (Megjegyzem:
véleményem szerint az operett, ami történetileg a vígoperából származtatott,
sokkal értékesebb zene, mint a sekélyes musical, ami néhány évtizede van jelen
a palettán és manapság – világjelenség: kell vagy nem kell, próbálják
elsősorban a fiatalabb korosztályokra tukmálni; nyomják ezerrel, de pénzzel is,
pedig más hozzáállással inkább a komolyzene irányába kellene őket terelni;
megismertetni velük az értékes opera és a balett világát, a zeneirodalmat,
inspirációt nyújtani, aminek a „befektetése” idővel ugyancsak megtérülne.)
Most meg egyszerűen lemond az Erkel Színházról az OPERA -csak azért, hogy több
anyagi forráshoz jussanak ilyen címen. Egy tollvonással megszüntetik azt a
játszóhelyet, amely évtizedeken - és generációkon - át szolgálta a nívós opera-
és balettjátszást és a közönség számára megfizethető áron tett
hozzáférhetővé/elérhetővé népszerű, akár klasszikus, akár kortárs darabokat a
műfajból, nem szólva a hazai meg a nemzetközi előadók, világsztárok,
vendégek felléptéről, akik annyi sok élménnyel ajándékoztak meg bennünket a
repertoáron szereplő darabokban.
A puszta
anyagi érdek megint felülír mindent és mindenkit - kivéve egy kedvezményezett,
más irányban és művészetben elkötelezett réteget. Nem jól van ez így...
Kedves Klára! Elírtad:
a "kék sáv" nem a 8061. sz, hanem a 8062. sz.,
"felhasználó" nevű fórumtárs beírásában takar ki mondatrészeket. Gondolom,
a szerkesztők - indoklás nélküli - beavatkozásáról van szó.
Annyit tennék hozzá az Erkel-ügyhöz, hogy szerintem ez az utóbbi 100 év legkínosabb fordulata az Operaház (és a magyarországi operajátszás) történetében. Felér kb. egy Trianonnal, vagy Moháccsal.
Ugyanis az Operaháznak szüksége lenne több játszóhelyre, (mert lenne mit játszani) de nem a méltatlan Kőbányán, egy méltatlan színházteremben.
A magyar közönségnek pedig szüksége lenne operajátszásra, nem csak az Andrássy úton, és nem csak horror árakon.
E döntés után én további opera ellenes lépéseket is kinézek a kulturális vezetésből. Mintha változott volna a prioritás, és átnyergeltek volna a kommerszebb, jobban fogyasztható, és olcsóbb műfajokra.
De ne legyen igazam.
Elárulnátok, hogy milyen főbenjáró bűnt követtem el, amiért látványosan ki kellett törölni a legutóbbi beírásom érdemi részét?
Annyi kiegészítést teszek, hogy Varga József a 2008-as keltezésű
cikke írásakor még nem sejthette, hogy az Erkel Színházról írt „nekrológ” lesz
az életében utoljára megjelent zenei témájú recenziója, hogy hamarosan már
őérte tartanak végbúcsút; a „nekrológ” már őt is megilleti. Varga József a következő évben elhunyt, így már
nem korrigálhatott, nem élhette meg a korábban elparentált Erkel Színház évekkel
későbbi újra megnyitását – ahogyan a mostani tényleges „gyászt” sem.
Szívemből beszélsz.
Koromnál fogva én csak az első bezárás előtt. A 2000-es évek legelején kezdtem az Erkel előadásait látogatni. Első Hunyadi, Bánk bán, Verdi, Mozart élményeim kötődnek a színházhoz. Majd a 2013-as újranyitást követően megszámlálhatatlan sok este: jó, közepes, olykor kínos, de sokszor felemelően szép és elementáris erejű előadások. Olykor csak egy- egy énekes kedvéért ültem be az Erkelbe, olykor egy ritkaság kedvéért, amit előben meg soha sem hallottam. Ennek most vége. De nemcsak ennek. Egy korszak zárult le végleg az Operaház ujranyitásakor még bizakodó voltam. Aztán 2022 ősze után minden bizakodásom oda lett. A kultúra egyáltalán nem fontos a kormányunknak. A sport a szent tehén. Abba akármi van ömlenek a száz milliárdok. Persze az oktatás, az egészségügy se fontos. Hát én nem így képzeltem el a rendet, lelkem nem ily honos. Mindenféle csak a nemzeti nyomor, meg a habzó szájú veszett vezetők. Az értékeket meg veszni hagyjuk. Szomorú. Ma Szegeden nézek Puccinit, de vidéken már alig van operajatszas. Az Erkel is bezárt. Csehorszag, Románia, Szlovákia valahogy, egyelőre jobban safarkodott kulturális értékeivel. Mi eltekozoljuk azokat. Propaganda, látvány projekt volt az Opera felújítása is.
Egyszer már szó volt – 2007-ben – az Erkel Színház végnapjairól,
később arról is szóltak híradások, hogy bezárják és lebontják az épületet. Szerencsére,
ez utóbbi ötletet elvetették, akkor csak a bezárás valósult meg hosszú évekre (próbahely, illetve raktár lett belőle), hogy aztán 2013. november 7. óta ismét „mint a magyar opera- és balettkedvelő
közönség megfizethető színházaként működjön.”
Az alábbi cikk szerzője 2009-ben „nekrológot’ írt a színházról
– aminek gondolatisága – más nézetben most kaphat értelmet:
Búcsú az Erkel Színháztól – nosztalgikus nekrológ
VARGA JÓZSEF: Elvégeztetett! A ma még Erkel Színház
néven ismert épülettömb sorsa megpecsételődött, és várja a bontás...
Új szó online - 2008. november 20. 19:00
Már van egy musical színházunk, mely a legnagyobb magyar drámaírónk nevét viseli. Most legyen még egy musical színházunk (amúgy minek?), mely a legnagyobb magyar operaszerzőnk nevét viseli? A nevük egyszerűen csak egy márkavédjegy, vagy megszokásból maradt meg? Nem érdemelnék-e meg mindketten, hogy olyan színház kapja meg a nevüket, amely a műveiket is játssza időnként?
Egyetértek! A szívem vérzik - de gondolom, evvel nem vagyok egyedül!
Nem véletlenül kérdeztem, működni fog-e a lapát, ami a MKV (M. Kir. Viperaház) felduzzasztott adminisztratív stb. állományát illeti?
Gratulálok Zétának, tökéletes írás!
Mint csepp vízben az tenger Erkel ... avagy: mi is lesz a három színházra méterezett zenekar, kórus, tánckar, műszak, közönségszervezés, PR-marketing részleg, adminisztráció és számolatlan vezető és persze az énekes-táncos szólisták sorsa a messze legnagyobb Erkel nélkül? A közönségről nem szólva, de az úgysem számít..
Nem hivatalos forrásból származó, nem megerősített hírek szerint az Operaház 202026-tól mint Magyar Nemzeti Fedettpályás Focistadion funkcionál. Belépőárak 40-400 ezer Ft között. A díszpáholyba 1 millió, de ehhez gratis szotyi is jár.
Már javítottam is... Az a piszkos tudatalatti Fred ... :-)
Ilyen nagy igényeket manapság már nem lehet támasztani, még zokon veszik egyesek!
Persze az se baj, ha operát operarendezők rendeznek.
Altoum tudja, hogy Kalaf + a papa száműzetésben vannak, oda küldi tehát a meghívólevelet egy hűséges mandarinnal, a címzett lelkére kötve, hogy tartsa titokban a kilétét. Arról nem tehet, hogy egy Peking méretű városban a herceg, a vak atya és a drága Liu elszakadnak egymástól, majd látványosan újra összefutnak.
Azon persze ne merüljünk el, hogy vajon Altoum honnan tudott Kalafról és a postacíméről, ha egyszer Ismeretlen Herceg...;-)
Ebben bizony igazad van, azzal a különbséggel, hogy kalaf itt eleve meghívásra érkezik, mint azt jól láttad, már a kezdetekkor nála a levél. az a kérdés, ki írta a levelet. szerintem altoum
Hát, zéta biztosan nem indulna csatába Jéghercegnőért, ha ott van Liù...:-), de ez az okfejtés kicsit sántít, mert az a papír már akkor ott van Kalafnál, amikor meg sem pillantotta Turandotot...
Asszem zéta nem fejtené meg turandot rejtvényeit. belenéz a apapírba aharmadik válssz előtt majd szélttépi azt. Vajon miért? Bizony, bizpny, azon van a megoldás
Nagyon köszönöm Zéta beszámolóját a Kamara.hu remek koncertjéről! Bár én is tudtam róla, de sajnos elmenni nem tudtam, pedig szeretem a dalokat is és Kolonits Klárát is. Szívesen ott lettem volna, hogy meghallgassam ezt a szép koncertet!
Lisztre vonatkoztatva egyetértek, de tőle függetlenül is gyakran így van.
Liszt Ferenc két évvel a halála előtt így írt:
Nekem régóta egyik kiemelt kedvencem Liszt, de -vagy éppen ezért is- szívesen és zömében örömmel olvastam Zéta cikkét róla. A Sardanapalo tavalyi előadását (az akkori teljes hangverseny részeként) a napokban sugározta fölvételről a Bartók adó, én most és ott hallgattam meg. Minden hasonlat sántít, s magam a hasonlított kornak elég gyatra ismerője vagyok, de ezt a Liszt-operát hallgatva az jutott eszembe, hogy az olasz bel cantokhoz hasonlít - s semmivel sem rosszabb azoknál. Szerintem egyébként Lisztnek nemcsak jövőbemutató - és a nem oda mutató!- művei jelentősek, de személyisége, a művészvilágban -s egyáltalán az életben- hihetetlen és szinte példátlan önzetlensége és teljesen elfogulatlan segítőkészsége is sokkal inkább kiemelendő, mint sokat emlegetett Don Juansága és virtuózkénti föllépéseinek stílusa. Utóbbinál érdemes megjegyezni, hogy azóta rengetegen ennél sokkal többet engedtek meg maguknak föllépéseik során - anélkül, hogy akár csak a nyomába léphettek volna Liszt páratlan teljesítményeinek, s ekkor még nem beszéltünk arról, hogy Liszt mikor élt, s előtte és még mellette is milyen szokások uralkodtak.
Engem is lenyűgöz Liszt Ferenc rendkívüli személyisége, elsősorban zeneszerzőénje mélysége az, ami megragad a külső csillogás, a virtuozitás mögül. Liszt szerteágazó hatalmas zenei oeuvre-jéből szinte lehetetlen mindent megemlíteni/kiemelni; a zongora-, orgona- és szimfonikus művei mellett figyelmem egyre inkább a vokális műveire - az elmúlt években főleg az egyházzenei kompozícióira - irányul (motetták, misék, kantáták...), de a "Szent Erzsébet legendája" mellett a másik monumentális oratóriuma, a "Christus" is igen közel áll hozzám. És hát felfedezésszámba ment a befejezetlen operája, Byron tragédiája nyomán írt Sardanapalo - csak az elkészült első felvonása, amelynek magyarországi bemutatójára éppen ma egy esztendeje - október 22-én - került sor a Müpában, a Staatskapelle Weimar produkciójaként.
Örülök Zéta Liszt Ferenc születésének 213. évfordulója apropóján írt „kommentárjának”, amely egyúttal főhajtás is a zenei géniusz előtt.
Érdeklődéssel és csodálattal olvastam -zéta- monumentális írását Lisztről. Kicsit jobban tisztelem most a Mestert. Zenéje sosem került hozzám közel.
Ha a 3. emeleti oldalülés első sorába veszel jegyet, ott biztos elfér a lábad. Azt a sort nagyon hátratolták, mert pár sort kivettek mögüle. Én elég kicsi vagyok, a szék legszélén ülve is alig értem el a mellvédet.
A Hollandi kritikához: Teljesen egyetértek a darab két főszereplőjét írt kritikával. Hozzáteszem, nincs bennem elfogultság, mert Palerdit és pláne Kálmándy-t is láttam már nagyon jónak, de ezek nem nekik való szerepek. Kevesek voltak mindketten, Kálmándy egyszerűen nem szólalt meg, nem jött át a Hollandi misztikus, számkivetett, elátkozott alakja. A magány jött át, de ehhez sokszor motyogós és színtelen frázisok kapcsolodtak. Palerdi pedig tényleg buffora, továbbmegyek Hegedűs a háztetőnösre vette a figurát, nekem minden volt csak nem Daland, amikor Kálmándyval együtt énekelt, a 2. sorból nem lehetett hallani belőle semmit. Nem neki való. Nekem Sümegi Eszter alakításával is bőven voltak bajaim, itt viszont nem értek egyet a ppp kritikával, én meg főleg Wagnert nem erőltetném a helyében, de inkább nem írok
John Adams: Nixon Kínában - A
szeptember 29-i előadást élőben közvetítette az OperaVision internetes felülete. Az Európai
Unió Kreatív Európa programjában létrejött portálon ezt követően az előadás 2025. március 29-ig ingyenesen
megtekinthető.
A YouTube-ra 2024. október 11-én feltették a streamelt
produkciót, máris visszanézhető ott. El vagyunk kényeztetve a Nixon Kínában recenzióját illetően: -zéta- "olvasmányos" írása után kaptunk egy filozófikusabb elemzést Müller Dávidtól, amiből t.k. az is kitetszik, hogy, ha tényleg így igaz, baloldalt az USA-, jobboldalt a Kína-térfél volt, középen pedig a közös halmaz. Nekem, szegény jobbra szorult és jobb sorsra érdemes nézőnek ez nem tűnt fel akkor és ott. Apró pontosítás: a csúcstalálkozó idején (1972) Kissinger, ahogy -zéta- is írja, még csak Nixon nemzetbiztonsági főtanácsadója volt, és csak 1973 őszén lett külügyminiszter.
Nagy köszönet Müller Dávid elemzéséért! Már Zéta is írt egy remek, kedvcsináló kritikát a "Nixon"-ról, de most igazán összetett képet kaphat bárki erről a kivételes előadásról. Számomra nagy meglepetés volt, hogy az Opera ilyen színvonalon elő tudta adni ezt a különleges darabot, és valóban nagy kár, hogy csak három alkalommal. Talán a belefektetett pénz és a művészek energiája ennél többet érdemelne! Remélem, hogy akár más helyszínen újra találkozni fogunk az előadással, és netán a kevesebb pénzűeknek is hozzáférhetővé teszik, nem csak az interneten.
Köszönjük Zétának a pompás beszámolót (Nixon Kínában). A rendezéshez még annyit fűznék hozzá, hogy szerintem már az alapkoncepció is hibás volt. A mozdonycsarnok igazán látványos, felülről, a hídról pompás fotókat lehet készíteni, de funkcionalitása megkérdőjelezhető, és opera előadására alkalmatlan. A mozdonycsarnok egész hozsszúságában felállított, négy részre tagolt, és így hiperszéles színpad egésze, a tribün egyetlen székéről sem volt látótérbe hozható. Egy előadás alapvető követelménye a fókusz megléte, és itt éppen a fókusz hiányzott, hiszen gyakran az összes színpad-részen egyszerre bonyolódott a cselekmény. Ráadásul a hibás felirat-vetítés is elvonta a figyelmet, hiszen ahelyett, hogy a felirat egy pillantás alatt tudatosulhatott volna, agyalni kellett az értelmezésén, így az elődás darabjaira hullott. Nem tudom, hogy egy olyan néző, aki nem ismerte ezt a művet, hogyan tudta követni az előadást. Ez a bemutató megérdemelte volna az Operaházat, vagy még inkább az Erkel színházat, ahol kevés néző-baromi drága jegyek helyett sok néző - olcsó helyárakkal lehetett volna létrehozni egy fergeteges előadást. Mind a hallgatók, mind a nagyszerű előadók megérdemelték volna.
Boncsér
Gergelyt
akkor is kedveltem úgy mint operaénekest és mint bonvivánt, amikor az
Operaházon kívül az Operettszínházban fellépett: megosztotta magát, hívatását a két műfaj között, pedig tudható
volt és be is bizonyult, ez a kettősség
és „különutasság” nem tesz jót tenorjának, énekhangja magasságának, a kellő
nívónak; ami „elmegy” az operettben, az kevés lesz az operaénekestől elvárt
kvalitások megőrzéséhez – függetlenül a színpadi játékától, az alakítókészségétől,
más, színészi kifejezőeszközeitől, mely utóbbiakból anno előnyt tudott magának kikövezni az
operaszínpad felé haladó útján, és segíti mindmáig a szerepmegformálásban.
Azon túl, hogy az Opera 2018-tól olyan szerepekre
is kitűzte, melyek nem az ő elsődlegesen lírai hangi volumenéhez valók (pld. Dick
Johnson, Enzo Grimaldi) Boncsér Gergely 2021 táján vokálisan de lelkileg is megtörve
jutott el a mélypontra, amiben közrejátszhatott a - közismert - magánéletében
bekövetkezett válságos időszaka: érzésem szerint nagyon megviselhette az
operettprimadonna Bordás Barbarától válása, hiszen vele hosszú, együtt töltött
évek alatt az operettszínpadon is szerelmespárt alakítottak. Érthetően ez a
fájdalmas törés is kihatott énekesi teljesítményére. Ez időszakban végleg megvált
az Operettszínházban betöltött státusától, és ez a körülmény már kedvezett
neki, hogy csak az operaszínpadi teljesítményére koncentráljon, továbbá mint
olvasom egy énektanár is segíti őt, s valóban, 2023-től látványos, pozitív változást
tapasztalunk Boncsér tenorját illetően: a hang ismét kinyílt, megint van ereje,
színe, kifejezése, amint vígoperákban (Fra Diavolo címszerepe, korábbról a Hugenották Raoulja vagy Az ezred lánya Toniója) nyújtott, és most abszolvált Traviata Alfrédjaként
újra élvezetes alakításairól kapunk híreket. Ez engem is örömmel tölt el. Remélem, az Operában a későbbiekben is
megtalálják a nekivaló szerepek, amelyekben kiteljesedhet, fényesen, erősen
csilloghat a matéria, lobog benne a láng, az elhivatottság érzete, és éneklésével
a szakma meg a közönség elismerését egyaránt – megint és továbbra is – elnyeri.
Örülök a valóban korrekt és szakmai Traviata-kritikának. Bár én egy zenekari próbát és egy előadást láttam, így nem minden művészhez volt szerencsém, szóról szóra ezeket írtam volna. Az augusztus 6- i előadáson pont ugyanezt tapasztaltam a vendégtenorral kapcsolatban, még mondtam is a lányomnak, hogy ha tud énekelni, miért nem ezzel kezdte? Boncsér Gergőnek is nagyon örülök, mert szeretem őt, nagyon jóravaló, tehetséges fiatalember, és remélhetőleg most jó úton van, egy fachtárs tanár (aktív művész) segítségével, ha jól mondták ezt az információt.
Erre majd privátban reagálok.