Bejelentkezés Regisztráció

Gioacchino Rossini


657 tiramisu 2009-11-02 09:34:46 [Válasz erre: 656 frushena 2009-11-02 08:59:41]
Csatlakozom.

656 frushena 2009-11-02 08:59:41 [Válasz erre: 655 Búbánat 2009-11-01 22:41:13]
Nekem a két pianos és harmóniumos első változatt jobban tetszik. Gyönyörűen szól nagy templomokban. Amúgy meg az egyik legfurcsább, legérdekesebb Rossini alkotás, amit ismerek. Zenekari verzió sem rossz, de számomra áhitatosabb a 2 piano + harmonium ill. ének!

655 Búbánat 2009-11-01 22:41:13
Mondhatnám, Rossini is megírta a maga “rekviemjét”! Ami nem más, mint az 1863-ban komponált és 1864-ben bemutatott Petite Messe Solennelle néhány évvel későbbi zenekari változata. Ismert, az eredeti műben a négy szólistát és a vegyeskart mindössze egy harmonium és két zongora kíséri. A misének szerte a világon hatalmas sikere volt, nem véletlen, hogy ezt követően felkérték, komponálja meg művét nagyzenekarra is. Eleinte vonakodott, de aztán hagyta magát rábeszélni,; később ezt azzal magyarázta, csak azért vállalta ezt el, “nehogy halála után más, rosszabbul tegye meg”. Sokan úgy tekintenek erre a nagyzenekar kíséretes miséjére, mint egy új alkotására… Rossini életében nyilvános helyen nem adták elő: 1869. február 28-án volt az első, nyilvános, bemutató előadása, három hónappal a halála után. Ma délelőtt a Mezzo ismét leadta ezt a megrendítő kompozíciót, mely a zenekari kíséret által még jobban kiemeli a mise nagyszerűségét és grandiózusságát. Rossini: Petite Messe Solennelle Gewandhaus Orchestra Leipzig, Chorus of the Leipzig Opera, Chorus of the Gewandhaus Riccardo Chailly - conductor Alexandrina Pendatchanska - soprano Manuela Custer - mezzo-soprano Stefano Secco - tenor Mirco Palazzi - bass The Leipzig Gewandhaus, 2008. (85 perc) Kiemelem a Gewandhaus hatalmas orgonájának csodás megszólaltatását, mely több tételben nagyon fontos szerephez jut: amellett, hogy az Offertóriumban egyedül csak az orgona szólal meg (briliánsan játszik rajta a művész), a hangszer és a nagyzenekar együttes játéka is igen figyelemre méltó a Kyieben, a Glóriát lezáró monumentális Cum Sancto Spiritus tételben és az Agnus Deiben. A zenekar - kórus- szólisták együttesét kiegészítő orgona hangzása-zengése méginkább fokozza az egész művet átlengő spirituális hatást. Mesteri a hangszerelés. Pl. két hárfa játéka szinte önálló kíséretként funkcionál a Qui tollis szoprán-alt duettben, melyhez finoman illeszkedik a nagyzenekari kíséret is… Máshol a hatalmas rézfúvós-fafúvós hangszercsoportok a vonósokkal együtt, az üstdobok alkalmazásával különösen, gyönyörű és egyben hatásos kíséretül szolgálnak a vegyeskar mennyei dallamaihoz símulva, vagy alátámasztva a szólisták szólamát. Ricardo Chailly ihletett-átszellemült vezénylése a hatalmas zenakar és énekkar élén (az énekelt szöveget több helyütt is együtt suttogja a kórussal, a négy szólistával), a zenekarából kicsiholt sokféle dinamikai hangzás, a fények, színek, árnyalatok, mind-mind a karmester-zseni munkájának eredménye, de hallhatóan mégis, alázatosan, Rossini géniuszának a szolgálatában jöttek létre. Gyönyörú alkotás ez a Messe Solennelle! Sokaknak az eredeti verzió az “igazi”, de most, hogy újra hallhattam a zenekarra hangszerelt művét, érzésem szerint ez a “posztumusz” alkotása is megható, és egyre jobban hat…

654 frushena 2009-10-31 12:02:55 [Válasz erre: 648 Búbánat 2009-10-28 20:26:36]
Nos igen : 'Sőt' - az lett volna az igazi!!!

653 Búbánat 2009-10-28 23:03:02 [Válasz erre: 652 Pancoletti 2009-10-28 22:22:54]
Igen. Én már kezdem "visszaszámlálni" a napokat...

652 Pancoletti 2009-10-28 22:22:54 [Válasz erre: 649 Búbánat 2009-10-28 20:36:25]
a Májusünnepen énekel?

651 Búbánat 2009-10-28 20:38:43 [Válasz erre: 650 Búbánat 2009-10-28 20:37:25]
[url] http://www.imgartists.com/?page=artist&id=927; Aleksandra Kurzak [/url]

650 Búbánat 2009-10-28 20:37:25 [Válasz erre: 649 Búbánat 2009-10-28 20:36:25]
[/url http://www.imgartists.com/?page=artist&id=927; Aleksandra Kurzak [url]

649 Búbánat 2009-10-28 20:36:25 [Válasz erre: 646 frushena 2009-10-28 01:16:47]
Amint írtam korábban, Kurzakot tavaly hallottam először a Matilde di Shabran címszerepében,a Royal Operahouse egyik előadásának élő rádióközvetítése jóvoltából. Akkor lelkesedtem bele, hangjába. Érthető, hogy nagyon megörültem, mikor hírül jött, hogy nálunk a Tankréd produkcióban mutatkozik be először, aztán meg jövő májusban a Sevillai borbélyban láthatjuk-hallhatjuk viszont. Itt van egy link, melyből sok mindent megtudhatunk művészetéről, szerepeiről. [url http://www.imgartists.com/?page=artist&id=927; Aleksandra Kurzak [/url]

648 Búbánat 2009-10-28 20:26:36 [Válasz erre: 645 frushena 2009-10-28 01:16:21]
Ez sem lett volna baj, természetesen. Sőt... De most jó volt élőben ezt a megzenésített befejezést hallgatni.

647 macskás 2009-10-28 08:21:23 [Válasz erre: 645 frushena 2009-10-28 01:16:21]
Én is:(

646 frushena 2009-10-28 01:16:47 [Válasz erre: 643 Búbánat 2009-10-27 23:48:09]
Ennyire tetszett Kurzak?

645 frushena 2009-10-28 01:16:21 [Válasz erre: 644 Búbánat 2009-10-28 00:05:20]
Én meg pont a tragikus véget vártam!

644 Búbánat 2009-10-28 00:05:20
Előzetesen találgattam, a Tankréd melyik változatát kapjuk, ugyanis DVD-ről már ismertem Rossininek Ferrara számára átdolgozott, tragikus befejezéssel záruló operáját (pl. a Barcellona formálta Tankréd- produkciót). Az is nagyon szép Rossini-zene. Drukkoltam, hogy most az eredeti verziót kapjuk, és lám, kívánságom teljesült. Jó volt megismerni ezt a szerencsés véget érő, boldog beteljesülést hozó legelső, a velence számára komponált Tankrédot is!

643 Búbánat 2009-10-27 23:48:09
A nagyszerű Kurzakot fél év múlva újra Budapesten köszönthetjük. Ezúttal az Operában, Rosinát énekli majd. Megint Rossini. És korábbról, a rádióközvetítés által a Matilde di Shabran címszerepében is elbűvölt Diego-FlÓrez partnereként. Hogy tegnap végre élőben is szerencsém volt hozzá, hallhatni - látni őt a Tankrédban, a Sors ajándékának tekintem!

642 macskás 2009-10-27 23:23:04 [Válasz erre: 641 frushena 2009-10-27 23:06:46]
Na, utóbbiról szó sem lehet:)

641 frushena 2009-10-27 23:06:46 [Válasz erre: 640 macskás 2009-10-27 22:56:47]
Kortárs? Akkor maradjunk Rossininél :) Na jó, John Adams operáit szívesen meghallgatom. :)

640 macskás 2009-10-27 22:56:47 [Válasz erre: 639 frushena 2009-10-27 22:46:50]
Elég egysíkú vagyok, úgyhogy nem tudok újat mondani:) Kortárs zene? :)))

639 frushena 2009-10-27 22:46:50 [Válasz erre: 638 macskás 2009-10-27 22:44:37]
MH a gyöngéd? Mondj valami újat! ;-)

638 macskás 2009-10-27 22:44:37 [Válasz erre: 637 frushena 2009-10-27 22:41:23]
Elhiszem:) Én inkább a többi műfajban vagyok otthon, mint exhangszeres. De MH a gyöngém:))))

637 frushena 2009-10-27 22:41:23 [Válasz erre: 635 macskás 2009-10-27 22:32:02]
Elvégre nem ő a címszerep valóban. Ő 'csak' a primadonna! Lella Cuberli azért egy igen jó énekes és nem kevés értékes felvételen működött közre.. Pl. Rossini : Stabat Mater, Mozart : Don Giovanni Cosí fan tutte, Figaro házassága, Beethoven : Missa Solemnis, Vivaldi : La Senna Festeggiante ... stb.

636 macskás 2009-10-27 22:32:35 [Válasz erre: 634 frushena 2009-10-27 22:25:20]
Én el voltam ragadtatva, pedig elég éles a nyelvem

635 macskás 2009-10-27 22:32:02 [Válasz erre: 634 frushena 2009-10-27 22:25:20]
:)) Én csak egy ember miatt hallgatom. A szoprán néha gyengus sztem, de nem rá koncentrálok. És mocskosul leénekli Horne a Lasciami végén:)))

634 frushena 2009-10-27 22:25:20 [Válasz erre: 633 macskás 2009-10-27 22:08:20]
a szoprán miatt hallgatom, :)) egészen kiválóan énekli a Piú dolci e placide - Come dolce all'alma mia-t ami meg az elementárist illeti. Igen, erő az lehetett volna több. És mindenki részéről! (Na jó, tenor azért tényleg nem volt rossz tegnap.)

633 macskás 2009-10-27 22:08:20 [Válasz erre: 632 frushena 2009-10-27 21:28:47]
:)))))) Én két napja hallgatom tátott szájjal. Amikor azt mondja H, hogy Tancredi, ott beájulok:)) Meg több résznél:)))) Horne elementáris erejű, ezt hiányoltam tegnap

632 frushena 2009-10-27 21:28:47
kis időcsúszással, de akkor legyen ma (is) : [url]http://engine.szinhaz.hu/data/files/forum/237263.jpg;ROSSINI : Tancredi[/url] melo-dramma eroico in due atti, libretto di : Gaetano ROSSI -Marilyn Horne -Lella Cuberli -Nicola Zaccaria -Ernesto Palacio -Patricia Schuman -Bernadette Manca di Nissa Coro e Orchestra del Teatro La Fenice Ralf Weikert

631 macskás 2009-10-27 14:17:37 [Válasz erre: 630 frushena 2009-10-27 12:46:42]
Elvitatkozgathatunk, de nincs értelme:) Nekem MH, neked Podles:)

630 frushena 2009-10-27 12:46:42 [Válasz erre: 627 Orfeusz 2009-10-27 11:42:42]
Nekem 'A' Tankréd !!! Nyomába nem érnek. Halld : Rossini Gala CD felvétele. Még Horne sem tartja a zene végeztéig a hangot!

629 Nóri 2009-10-27 12:44:40 [Válasz erre: 627 Orfeusz 2009-10-27 11:42:42]
Eléggé hátul ültem, de nekem onnan úgy tűnt, mintha egészen furcsa arctorzulások is kísérték volna Tancredi énekét. Nekem egyébként a tenor tetszett legjobban, de a szopránt is élvezettel hallgattam. A kórus pedig nagyon lelkesnek tűnt.

628 macskás 2009-10-27 12:06:11 [Válasz erre: 627 Orfeusz 2009-10-27 11:42:42]
Hát még Marilyn Horne!!!! Ő A Tancredi, és kész!

627 Orfeusz 2009-10-27 11:42:42 [Válasz erre: 626 Nóri 2009-10-27 11:38:47]
Hát igen Ewa Podles egészen más..ő fantasztikus

626 Nóri 2009-10-27 11:38:47 [Válasz erre: 625 macskás 2009-10-27 10:05:26]
Elég fura hangja volt, az biztos. Elkezdtem újrahallgatni cd-n Ewa Podles előadásában. Egészen más.

625 macskás 2009-10-27 10:05:26 [Válasz erre: 624 Orfeusz 2009-10-27 09:57:47]
:) Épp így voltam ezzel én is:)

624 Orfeusz 2009-10-27 09:57:47
a szoprán és a tenor nekem tetszett de Genaux hangjától az elején azt hittem falra mászom..aztán kezdtem hozzászokni

623 frushena 2009-10-27 08:27:36 [Válasz erre: 621 macskás 2009-10-27 01:22:40]
A szoprán valóban jó volt. Nekem az Ő előadása tetszett a legjobban. A tenor sem volt rossz. Vivica világa, azonban nem Rossini!

622 Nóri 2009-10-27 07:13:54 [Válasz erre: 615 Búbánat 2009-10-27 00:22:26]
Nekem is óriási élmény volt!

621 macskás 2009-10-27 01:22:40 [Válasz erre: 620 frushena 2009-10-27 01:10:53]
Pediglenn a szoprány néni igen kiválós volt:) A tenor sem volt rossz, a maga műfajában (műhajában?)

620 frushena 2009-10-27 01:10:53 [Válasz erre: 618 macskás 2009-10-27 01:06:41]
Szóval nem azt mondtam, hogy nem volt jó. Erről szó nincs! A zenekar nagyon tetszett, szépen játszottak, de egyik énekesre sem tudom azt mondani, hogy 'ezigenbravo'

619 macskás 2009-10-27 01:08:21 [Válasz erre: 618 macskás 2009-10-27 01:06:41]
Meg sem halt Tancredi:)

618 macskás 2009-10-27 01:06:41 [Válasz erre: 617 frushena 2009-10-27 01:05:14]
Hát... Neked mi nem volt jó benne?

617 frushena 2009-10-27 01:05:14 [Válasz erre: 616 macskás 2009-10-27 01:04:06]
Ízlések és pofonok kedves macska! :)

616 macskás 2009-10-27 01:04:06 [Válasz erre: 614 frushena 2009-10-27 00:18:52]
Igenis, fantasztikus volt! Nem sok kifogásolni valót lehet említeni.

615 Búbánat 2009-10-27 00:22:26 [Válasz erre: 558 Búbánat 2009-05-06 23:44:27]
Óriási sikerrel, tapsorkánnal, bravózásokkal ért véget éjjel 11-kor a Tancredi-bemutató a Zeneakadémián!!! Zseniális mű, zseniális tolmácsolásban!!! Nem akarok kiemelni senkit sem, egymást múlta felül Colin Lee,Vivica Genaux,Aleksandra Kurzak és a többi énekes, no meg a szenzációs férfikórus (Arnold Schönberg Chor Wien) és a csodásan játszó Orchestre des Champs Elysées - élükön a mágussal, René Jacobs-szal. Egyhamar nem felejtem el ezt a szép estét,Rossini muzsikája, hódító dallamai, bravúr áriái, indulói, a most megismert közreműködő művészek tolmácsolásában felkavaró, de édes - élményben részesítettek... És kaptam igazi bel cantót is...

614 frushena 2009-10-27 00:18:52 [Válasz erre: 613 frushena 2009-10-27 00:18:26]
Attól azért kicsit messze, de nem volt rossz előadás, ez való igaz!

613 frushena 2009-10-27 00:18:26
7285 • macskás Előzmény 7282 • Válasz erre 2009-10-26 23:59:36 Fantasztikus volt!

612 macskás 2009-08-31 22:04:39 [Válasz erre: 610 frushena 2009-08-23 13:57:12]
hmmmmmmmmmmm... :)

611 violentino 2009-08-27 08:56:30
G.Rossini: Tancredi Vesselina Kasarova Melinda Paulsen Ramón Vargas Münchner Rundfunkorchester Chor des Bayerischen Rundfunks Roberto Abbado Szép mű!:)

610 frushena 2009-08-23 13:57:12 [Válasz erre: 609 Franca 2009-08-23 13:50:13]
Rendkívüli hanggal bír, én is imádom. Igen, a tubuson is vannak elérhető motyók. Az alant említett Rossini Gala-ból. [url]http://www.youtube.com/watch?v=12YoqedTLeM&feature=PlayList&p=59E83C2A3AA773BC&playnext=1&playnext_from=PL&index=67;Cruda sorte! Amor tiranno![/url] [url]http://www.youtube.com/watch?v=CLDmL_wpvts&feature=PlayList&p=E987424EFD0B2261&playnext=1&playnext_from=PL&index=23;Di tanti palpiti[/url] és azért Händel : Venti turbini-ét is talán ő az aki a legnemesebben énekli.

609 Franca 2009-08-23 13:50:13 [Válasz erre: 608 frushena 2009-08-21 09:30:39]
Imádom a hangját, mostanában lépett elő kedvenc kontraalt énekesnőmmé. Azt hiszem, pont ebből az előadásból a youtube-on is vannak részletek.

608 frushena 2009-08-21 09:30:39
[url]http://www.musicweb-international.com/classrev/2004/jan04/rossini_podles.jpg;ROSSINI Gala[/url] 1, La gazza Ladra - Ouverture 2, Tancredi - Di tanti palpiti 3, Semiramide - Eccomi alfine in Babilonia... Ah quell giorno 4, La scala di setta - Ouverture 5, Maometto II. - D'un basso affetto 6, La donna del lago - Mura felici... Elena, oh tu, che chia 5, Semiramide - Overture 6, Il barbieri di Siviglia - Una voce poco fa 7, L'Italia in Algeria - Amici in ogni evendo m'affido a voi 8, L'Italia in Algeria - Cruda sorte 9, Canzonetta spagnuola -EWA PODLES - contralto Orkiestra Kamerlana/Chamber Orchestra Leopoldium, and musicians of National Philharmonic Polish Radio Hall in Wroclaw, Poland Wojciech Michniewski





A lapunkban megjelent szövegek a Café Momus, vagy a szerző kizárólagos szellemi tulajdonát képezik és szerzői jog védi őket.
A szerkesztőség külön, írásos engedélye nélkül mindennemű (részben vagy egészben történő) sokszorosításuk, felhasználásuk, kiadásuk és terjesztésük tilos.