Bejelentkezés Regisztráció

Franz Schmidt


3976 kétked 2021-08-13 21:20:25 [Válasz erre: 3971 Ardelao 2021-08-08 03:30:19]

Nem vagyok különösebb rajongója Franz Schmidtnek, ezért nem vettem részt az oldal tevékenységében. Nem tartom elsőrangú szerzőnek, de kell a másod, harmadvonalnak tér, legyen. Az utóbbi hetek agresszív térfoglalása riasztott, örülök, hogy a Szerkesztőség közbelépett.

A vihar elcsitulása után viszont elolvastam a megmaradt szövegeket. Eegy mondat Ardelao 3971-es bejegyzéséből nem hagy nyugtot. „Ő nem Hitlert, nem a zsidóüldözést, hanem a német egység megteremtésének az ideáját üdvözölte a maga naiv módján.” Ez a mondat vall súlyos naivitásra.

Kérem szépen, aki osztrák létére az Anschlusst dicsőitve kantátát komponált, az nem lehetett naiv. Az bizony elkötelezett ember volt. Legalábbis fasiszta szimpatizáns.  Schmidt ekkor már nem volt kamasz, akire azt mondjuk, megtévesztette az ideológia. Hitler pedig nem 1938-ban kezdte a tevékenységét, 1938 március 13-a egy fontos lépésvolt a világ bekebelezésére. Az igazán mértékadó értelmiség jó része elhagyta Bécset, el Ausztriát. Aki maradt ilyen-olyan okokból, meghúzta magát. Nem festett portrét a diktátorról, nem komponált neki ünnepi Te deumot. Az osztrákok szégyellik ezt az időszakot és nyilván ez lehet a valódi oka, hogy Schmidt alkotásai csak alig-alig jelennek meg az osztrák koncertéletben.


3975 smaragd 2021-08-12 15:52:18 [Válasz erre: 3914 smaragd 2021-08-05 07:19:50]

 Fabio Luisi on Franz Schmidt's The Book with Seven Seals / YouTube


3973 takatsa 2021-08-10 10:00:42 [Válasz erre: 3971 Ardelao 2021-08-08 03:30:19]

Kedcves Ardelao, a "mindazok" nevében köszönöm, hogy megtiszteltél minket gondolataiddal. Készséggel elismerem, hogy nagyon sokmindenben igazad van, de a "a magyarok többsége sem gondolt arra, hogy a vágyott rendszerváltásból folyamatos gengszterváltás lesz" kijelentésed, megvallom, hosszas töprengésre késztetett. Sajnálom, ha így látod a dolgokat, és rossz lehet neked, hogy 1989-től egy ilyen alvillági környezetben kell élned és szenvedned. Én szerencsére nem tartozom a magyarok többségébe, így vidáman élek, mint Marci hevesen. De ez egy zenei fórum, hát hallgassunk zenét, és ne csak azt az elcsépelt és agyonjátszott intermezzót. Hallgasátok szeretettel a mester egyik orgonaművét. Az én véleményem az, hogy ugyan nem egy Franz Mehl, de azért megteszi. Egy orgonista ismerősöm esküvőkön, bevonulásra gyakran játssza ezt a művet. Egyszer megkérdeztem tőle, hogy miért játssza ezt, azt mondta, ez egy olyan mű, amit bárhol abba lehet hagyni, ezért jó a bevonulásra. Van még sok Franz Schmidt orgonamű a tarsolyomban, mert Franz Shmidt nagyon híres orgonaművész is volt, és nagyon szívesen megismertetlek vele titeket a későbbiekben. Üdvözlettel: takatsa


3971 Ardelao 2021-08-08 03:30:19 [Válasz erre: 3959 andy 2021-08-07 18:18:22]

Tisztelt andy fórumtárs és mindazok, akiket illet!

Szíves figyelmükbe ajánlom a következő linket: Cyberbullying. E fogalom röviden egyének vagy csoportok olyan cselekvéseit takarja, „amelyek infokommunikációs technológiákat használnak szándékos, ismételt és ellenséges viselkedéssel egybekötve”, arra irányulóan, „hogy másokat bántalmazzanak”.

Úgy látom, e nemtelen gyakorlat egyre inkább teret kap a Café Momuson, alpárivá süllyesztve az eredetileg nemes céllal létrehozott fórumot. Nem véletlenül hagyták el az utóbbi időben oly sokan e terepet, és úgy látom, már a szerkesztőségnek sincs ereje kontrollálni és kigyomlálni az elburjánzó, mindent tönkretevő vadhajtásokat.

Nem állt szándékomban e gyomorforgató eszmecseréhez hozzászólni, amelyben smaragd fórumtársat, illetve Franz Schmidtet támadja néhány „jó tollú”, ám az adott témát illetően detektálhatóan hiányos műveltségű vagy az elfogultságtól elvakult fórumozó. De, mert „cinkos, aki néma”, végül is úgy döntöttem, megtöröm hallgatásomat.

A szólás szabadsága mindenkit megillet. De nem mindegy, hogy közlendőnkkel építeni vagy rombolni szándékozunk. A zenei ízlésnek nem lehet irányt szabni, mert az mindenkinél más. Akinek nem tetszik Franz Schmidt zenéje, ne hallgassa! De tiszteletben kell tartani azokat, akik más véleményen vannak. Mert a tisztelet mindenkit megillet, aki nem vét embertársa, illetve a közösség ellen.

Ha egy művészember személyiségét, magánéletét, politikai nézeteit vizsgáljuk, akkor is mértéktartónak kell lennünk. Hiszen a saját szemüvegünkön keresztül vizsgáljuk őt, a saját karakterünkkel, saját nézeteinkkel szembesítve. Csak az ostoba állítja magáról, hogy „én vagyok az etalon, a makulátlan”. Franz Schmidt politikai nézeteiről egyébként ebben a topikban minden megtalálható. Ő nem Hitlert, nem a zsidóüldözést, hanem a német egység megteremtésének az ideáját üdvözölte a maga naiv módján. Mint ahogyan a megmaradt, magukat még magyarnak érző magyarok is lelkesednének a magyarság egyesítéséért, egységéért, amely ma már puszta illúzió. Schmidt nem gondolt arra, hogy hová vezet a nemzeti szocializmus, mint ahogyan a magyarok többsége sem gondolt arra, hogy a vágyott rendszerváltásból folyamatos gengszterváltás lesz. Erre mondják: „Könnyű mai ésszel tegnapi bölcsnek lenni.”

Tisztelt andy fórumtárs! Kérem, próbálja meg mérlegelni, érdemes-e ilyen erőfeszítéseket tennie annak érdekében, hogy Franz Schmidtet és a topik létrehozóját lejárassa. Higgye el, az ellenkezőjét éri el! Mert minden rossz, amit mások ellen teszünk, visszaüt ránk.

Ha az Ön kedvesnek nem nevezhető közreműködése eredményeként smaragd fórumtárs nem folytatná e topikot, amennyiben időm engedi, lefordítom a német nyelvű tanulmányokból általa idézett részeket, köszönetképpen azért, hogy általa e zeneszerzőt is megismerhettük, és létrejöhetett Schmidt Ferenc magyar nyelvű Wikipédia oldala.

Végezetül:

1) Franz Schmidt nevét, akit Schmidt Ferenc néven anyakönyveztek, nem „cz’-vel írják.

2) A „Hofrat” pedig nem „udvaroncot”, hanem udvari tanácsost jelent, amely címet Ausztriában még jelenleg is osztogatják főbb tisztviselőknek, tanároknak érdemeik elismeréséül.


3959 andy 2021-08-07 18:18:22 [Válasz erre: 3958 kétked 2021-08-07 17:33:15]

Ezt nagyon rosszul gondolod. Lehet, hogy vannak olyan megátalkodott személyek, mint például az Orfeó, vagy Katalin, akiknek nem tetszik ez a topik, de nekem tetszik, nagyonis tetszik, hát éppen ezért vagyok itt, és ezért kérdezősködök, mert engem nagyon érdekel a Professzordoktor személye, és mindent tudni akarok róla. Úgyhogy ne javasold nekem azt, hogy hagyjam el ezt a topikot. És majd töltögetni is fogok ide, mindenféle szép képeket, mert találtam világhírű karmestereket, akiknek a kedvenc szerzőjük az udvaronc doktor volt, és nemcsak képeket fogok feltölteni, hanem nagyon részletes magyarázatot is fogok fűzni hozzájuk. De most egy kicsit szomorú voltam, mert hiába vártam, hogy megmagyarázza bárki is az udvaronc fogalmát, ezért aztán felmásztam a könyvespolcra, és a legfelső polcról levettem az Oxford diksönerit, lábujjhegyen-csimpaszkodva éppen elértem, és megtaláltam az udvaroncot. Képzeljétek, azt jelenti, hogy kegyenc. És így már mindent értek. Hiszen a kegyenchez nem kell bécsi császári udvar, ehhez elég egy fölöttünk álló talp, amit bárhol találni a világon, és máris lehet azt nyalni. És most úgy őszintén nem jobb egy szépen ápolt és illatos talpat nyalni, még ha az éppen náci is, mint mosogatni büdös retkes lábakat, mint ahogyan azt a Jézus tette? Mert az aztán egy aljamunka, egy bádoglavór is kell hozzá, meg fél térdre kell ereszkedni, ami fáradságosan-fájdalmas, persze könnyen ugrál egy Isten, mert nincsenek izületi panaszai. Így aztán megértem professzordoktort, jobb kegyencnek lenni, mint fegyencnek, ez nem is kérdéses.


3958 kétked 2021-08-07 17:33:15 [Válasz erre: 3957 andy 2021-08-07 00:08:33]

Andy/takatsa, a stílus mögött felfoszlik a bélés. Lehet paródiát csinálni egy arccal is? Vagy ahhoz szükséges, hogy egyik feled feladja a labdát a másiknak?

Ha nem tetszik FS, ugorj tovább nyugodtan mindkét mivoltoddal. Nem kötelező szeretned! 


3957 andy 2021-08-07 00:08:33 [Válasz erre: 3956 Orfeo 2021-08-06 23:49:13]

Drága Orfeóm, ne ródd fel nekem, hogy gyerekesen viselkedem. Nem lehet mindenki megfontolt, és öreg. De hogy agresszív lennék? Ugyan már. Én csak kérdezgetek, mert kiváncsi vagyok, és engem a világ még nagyon, de nagyon érdekel. És hiába kérdezek, senkitől sem kapok választ. Se smaragdtól, se tőled. Pedig te biztosan tudod, hogy mit jelent az udvaronc, amit a google súgott meg nekem. Mert tudod, én nagyon megbízok a googleban, ez a mesterséges intelligencia egy óriási találmány, és engem állandóan segít, ami hiányzik belőlem, azt mindig kipótolja. Ilyen segítséget kérek én tőletek. Szóval az udvaronc, ez engem most nagyon érdekel. És az is érdekel, hogy hol volt udvaronc ez az aranyos Professzordoktor, mert ha jól tudom, addigra már nem volt császári udvar, azt a Habsburgkareszt is menesztették, Ottóka pedig még kisgyerek volt, és valahol Spanyolhonban nevelkedett. De hát akkor mit csinál egy udvaronc hoppmester, ezen töröm a fejem. És hiába kérdezgetek bármit is, nem kapok választ tőletek. Hát itt van például a jó Corvette, aki egy régizenész, és annyimindent lehet tőle tanulni, hozzám képest egy lángész, és nézd meg, még Sosztakovicsot is üti vágja. Egy jó ember, akitől bármit lehet kérdezni, a tudását nem őrzi féltékenyen. És akkor a smaragd, aki már 4000 bejegyzésnél tart, és 6 éve a Professzorral foglalkozik, miért nem válaszol nekem, és miért nem mesél nekem a Német feltámadásról, amire annyira, de annyira kíváncsi vagyok. Szóval nem vagyok én agresszív, csak kérdezek, és egy fórumban beszélgetni, kommunikálni szeretnék, hát bűn lenne ez? Most pedig szerkesztőkkel fenyegetsz. Jaj, és most jutott az eszembe, hogy valami nagyon furcsa szót használtál a kettővel előbbi bejegyzésedben, hogy smaragd tekintélyfetisiszta. Ez mit jelent? ez valami cím, mint az udvari tanácsos? vagy valami betegség? De ugye nem ragályos? Kérlek magyarázd el ezt nekem, mert most eléggé megijedtem.


3956 Orfeo 2021-08-06 23:49:13 [Válasz erre: 3955 andy 2021-08-06 23:27:57]

Kedves andy,

Nyilván mindenhez jogod van, amit a szerkesztőség megenged neked. Úgy tűnik viselkedhetsz gyerekesen és agresszíven is.


3955 andy 2021-08-06 23:27:57 [Válasz erre: 3954 Orfeo 2021-08-06 22:55:05]

Hú, miket írsz itt össze és vissza. Olvasd már vissza magadat kedves Orfeo. Hogy én lennék gonosz, ezt te honnan veszed? Ami a szívemen, az a számon, tán ez fáj neked? Itt ha valaki gonosz, akkor te vagy az, aki a szeretett smaragdodat ahelyett, hogy megvéded, hátába szúrod a mérgezett késed. Hát ki gúnyolódott itt smaragdon jobban, mint te? Térj már észre! Én nem smaragdon gúnyolódom, hanem elegem van. Jól mondod bizony, elegem van az operettből, a Dankó rádióból, és minden szemétből, ami nem való egy komolyzenei weblapra. Meg az olyanokból is elegem van, amilyen te vagy, aki kis kígyóként ide-oda sziszeg, és marni csak azért nem mar, mert nincsen neki mivel. 

Itt vannak sziporkáid, amelyekkel megvédted smaragdot, összegyűjtöttem:
Kedves smaragd,
Bartók Béla műveinek nehézsége nem éri el prof. dr. Franz Schmidt műveinek nehézségét. Ennél fogva nevének említése csak a hivatkozott ismerettségre kell szorítkozzon. Ezen felül más fórumban van a helye.
A német nyelv is követi a korábban általam idézett szabályt, elvet. Amennyiben nem kiemelt helyről van szó, a nagybetűs hofrat szót kisbetűvel kell a prof. előtagnak követnie. Megjegyzem, hogy a linkelt felvétel esetén - mint a képaláírásnál - címként is felfogható a bekezdés, így ebben az esetben lehetőség van nagybetűk használatára, de nem kötelezően.

Bartók Béla nem írt olyan nehézségű műveket, mint Franz Schmidt, és neve említésének nem ebben a fórumban van helye.
Kedves andy,
Prof. dr. Franz Schmidt nem csak kolosszális zeneszerző, cselló- és zongoraművész, kamarazenész, pedagógus, a Bécsi Zeneakadémia (Akademie für Musik und darstellende Kunst in Wien) igazgatója volt, de udvari tanácsos is. Gondolom, minden zeneszerző topikjában annyi hozzászólás van, amennyit megérdemel. Lehetségesnek tartom az 5000 hozzászólás elérését is.
Ez a fórum egyszemélyes topik helyett felfogható blogként is, amelyben a kedves smaragd fórumtárs emléket állít a neves névadónak hiteles dokumentumok, cikkek és fotók alapján.
A prof. dr. Franz Schmidt forma a névadó hivatalos alakja, nincs ebben kifogásolható. Sőt, elképzelhetőnek tartom, hogy kérés alapján a T. Szerkesztőség átnevezi a topikot a következőre:
Prof. dr. Franz Schmidt zeneszerző (Pozsony, 1874 - Perchtoldsdorf, 1939)

Kedves andy,
Meg kell védenem prof. dr. Franz Schmidt urat. Ahogyan kedves smaragd is elmondta, világhírű karmesterek is vezényelték a műveit, és a IV. szimfónia ezeken felül nehéz is előadói szempontból. Tehát mit neki Mahler, az olyan könnyű, hogy játsszák is oda meg vissza mindenfelé.

Kezdem sajnálni smaragdot, ha ilyen barátai vannak, akkor milyenek lehetnek az ellenségei?
Ennyit az én nettó gonoszságomról. 
Vedd észre, hogy a megoldás kulcsa nem az én kezemben van. A megoldás kulcsa a honlap tulajdonosa és moderátora kezében van. Ha működtetni akar egy valamennyire is színvonalas honlapot, akkor ki kell irtania az olyan topikokat, amelyek súlyosan veszélyeztetik egy komolyzenei lap presztizsét. Ki kell irtania a Franz Schmidt topikot, ki kell irtania a Dankó rádió napi műsorfolyamát, a zenei giccsel foglalkozó és azt agresszíven toló topikok mérhetetlen burjánzását (ez is, az is, amaz is operett, Kemény Egon és társai.), valamint ki kell irtania a direkt, fröcsögő napi politizálást. Ezeket a rákos daganatokat kíméletlen szigorral el kell távolítani, és utána pedig normálisan moderálni. Igen, ez komoly, felelősségteljes feladat, és rendszeres napi munkát igényel. Vagy pedig itt marad ez a szemétdomb, ami most van, akkor viszont ne legyél kiskakas, aki megszabja, hogy hogyan kapirgáljanak mások. Nekem így tetszik kapirgálni, te pedig, ha neked ez nem tetszik, akkor kukorékolhatsz. 


3954 Orfeo 2021-08-06 22:55:05

Kedves andy,

Nem tiltottam meg, hogy kifejezd magad ezen vagy más fórumon. Pusztán jeleztem, hogy túlzásba estél, smaragdot molesztálod meglehetősen vehemensen.

Hiányoznak azok a régi szép idők, amikor még izgalmas eszmecserék folytak a Café Momus és a Fidelio fórumain. Utóbbit évekkel ezelőtt szétverték, előbbit pedig elhagyták azok az értékes emberek, akik a színvonalát tényleg emelték. Többek között a hozzád hasonló mentalitású beírók miatt.

Smaragd láthatóan tekintélyfetisiszta, és nem Schmidt specialista, nyilván nem fogsz tőle elemzéseket kapni. Az a szomorú az egészben, hogy ezzel te is tisztában vagy, mégis folytatod a hadjáratot, ami nettó gonoszság szerintem.

Régen voltak itt specialisták, a hozzászolásaikra mindig érdemes volt odafigyelni, mert nagy tudás és tapasztalat volt mögöttük. Voltak itt olyan kifejezetten jó fülű fórumtagok is, akik bármiről mondtak véleményt, mindig viszonyítási pontként lehetett támaszkodni rájuk.

Sőt, annak idején még neves- karmesterek, hangszeres művészek, énekesek is rendszeresen írtak a Café Momus fórumaiba.

Ezzel szemben mi van ma? A Dankó rádió műsorának végeláthatatlan másolásáradata, és értelmetlen, sehová nem vezető szócséplés, blöffök ütköztetése.


3953 takatsa 2021-08-06 22:35:17 [Válasz erre: 3952 Orfeo 2021-08-06 22:32:02]

Oké, nyár van, meleg van és egyébként is nyakunkon a világvége, nem történt semmi. :)


3952 Orfeo 2021-08-06 22:32:02 [Válasz erre: 3943 takatsa 2021-08-06 13:33:14]

Kedves takatsa,

Amennyiben tévedtem, elnézésedet kérem.


3951 andy 2021-08-06 22:05:49 [Válasz erre: 3950 Corvette 2021-08-06 21:50:52]

Futok, és meghallgatom azt a negyediket. Köszönöm a tippet, és persze nagyon szép, amit írtál, jó lenne ennyire érteni a zenéhez.


3950 Corvette 2021-08-06 21:50:52 [Válasz erre: 3949 andy 2021-08-06 21:42:48]

Várj, megtaláltam a hiányzó részt!

A beszámoló óta eltelt két hónap, és azóta folyamosan vissza-visszatérek a műhöz és ehhez az előadáshoz. Ahogyan a macska a lótetűre, úgy erre is nagyon rá lehet kapni, pedig szörnyűség, ami benne van. Engem rémülettel tölt el, amikor olyat olvasok a 4. kapcsán, hogy ez a szerző játszótere, homokozója, ahol a szárnyait próbálgatja, és az igazi hangját majd csak késöbbi műveiben találja meg. Hogy képes valaki ilyet leírni? Sosztakovics zeneszerzői pályáját Sztálin utasítására az orosz kultúrpolitika kettébe törte, és Sosztakovics egyáltalán örülhetett, hogy élve megúszta a dolgot. Az 5. szimfóniát nem azért írta meg olyannak, amilyen, mert ahhoz volt kedve és belátta, hogy Mahlert követni butaság, hanem mert azt várták el tőle, hogy soha többé ne írjon úgy, mint a Kisvárosi Lady Machbetig, és tagadja meg önmagát. Hány ujjamat mutatom? Hármat? Négyet? Ismerős a sztori? Sosztakovics 1936-ra fejezte be a 4. szimfóniát, már a próbák is tartottak, amikor hirtelen le kellett fújni az egészet. Ezt követően rögtön belefogott az ötödikbe, mert futnia kellet az életéért. Egzisztenciálisan is ki volt szolgáltatva a rendszernek, hiszen ekkor született meg a gyermeke is, és látva, hogy egymás után nyomtalanul tűntek el környezetéből az ismerős emberek, volt is oka a félelemre. Visszaemlékezéséből tudjuk, hogy ekkoriban a lépcsőházban aludt, hogyha jön érte a fekete autó, a családjának ne kelljen végignéznie a bezsuppolását.

Homokozó...Ja. Meg az sem úgy van, hogy megtanuljuk a technikát és másnap zenét szerzünk. Akinek nincs hozzá tehetsége, annak soha nem fog sikerülni. A 4. szimfónia hatalmas léptékű. Telis-tele van témákkal, virtuóz fúga kibontásokkal, az egész egy hatalmas zenei tobzódás, amelyre nyomasztóan rátelepszik a sztálini rémuralom fojtogató légköre. Már az indítás is erről szól,, de 58:00-tól teljesen egyértelmű. Itt ez az ember, akinek mondanivalója van, ráadásul ennyi és ilyenformán, és csak a hülye nem érti, hogy miről ír, és hirtelen húznak előtte egy vonalat, hogy idáig és ne tovább. És nem volt tovább. Más jött. Mert másnak kellett jönnie, és Sosztakovics zsenialitását mutatja, hogy eme kényszerek közepette is így tudta folytatni zenei alkotói pályáját. Csak hát ez már nem volt az igazi.

Na meg a karmester! Hogy ő (Nelsons) nem élte meg a sztálini időket meg a keményvonalas orosz politikát, és ezért nem is égetheti át magán igazán Sosztakovics zenéjét. Miért, az a sebész, akinek volt már vakbélgyulladása, az jobban műti a vakbelet? Semmi köze a jó interpretációnak a szerző származásához és életkörülményeihez. Bárcsak így volna! Akkor mi magyarok játszanánk a legjobban Bartókot és Kodályt. De mint tudjuk, ez sem így van.
 
Szóval ez itt a momuson sajna kimaradt. De most pótoltam
 

3949 andy 2021-08-06 21:42:48 [Válasz erre: 3948 Corvette 2021-08-06 21:25:56]

Lehet, hogy lelki rokonok vagyunk, de azért ne bízzuk el magunkat. :)


3948 Corvette 2021-08-06 21:25:56 [Válasz erre: 3947 andy 2021-08-06 21:13:07]

Köszönöm a Sosztakovicsról szóló sorokat. A róla szóló topik 94-es bejegyzésében én is valami hasonlót írtam róla anno. Vagyis nem. Azt valahová máshová írtam. Az sem biztos, hogy ide a momusba.  


3947 andy 2021-08-06 21:13:07 [Válasz erre: 3946 Corvette 2021-08-06 18:22:06]

Persze, persze, kedves Corvette, de azért nem lehet relativizálni a dolgokat. Sok-sok különbség van, tulajdonképpen minden eset más és más. Mert itt van pl. a Sosztakovics, neki sok mentőkörülménye van. Az első az, hogy ő egy zenei zseni volt, a XX. század egyik legnagyobbja, ez vitathatatlan, és ez az egy tény már elégséges ahhoz, hogy sokminden létező és nem létező bűnét már alapból megbocsássuk neki.. Gondold el, ott volt tök fiatalon, tele álmokkal, aztán megírta az Orrot. Ez egy rövid kis opera volt, szinte csak egy hapci, mire az elvtársak felocsúdtak, már véget is ért, azt hitték, hogy csak egy rossz vicc volt, megbocsátottak. Nadeaztán jött a Kisvárosi Lédi, hát az alaposan kiverte Sztálin biztosítékját. Szerintem teljesen véletlen, hogy Sosztakovicsot nem lőtték azonnal főbe, talán ólomhiány lehetett  az oka, vagy valami ilyesmi. De az biztos, hogy alaposan ráijesztettek, egy ideig életveszélyben volt, és a félelem benne maradt. És mégis, mégis, milyen csodálatos dolgokat írt, és a humor, az szinte minden művében ott bujkált, mindenre kacsintott és pimaszul kacagott, és mérhetetlenül naív volt, mint egy gyermekded angyal, aki szárnyalt a vérvörös kommunista alkonyatban. Aztán különbség az is, hogy ki- és mit éltetett. Mert teszem azt az I. Világháború azért nem éppen az volt, mint a második, nem akarnám persze az első sem elbagatellizálni, de kezdetben még Lenin is éltette azt a háborút, igaz, hogy más szempontból. És még az olasz fasizmus is egészen más volt, mint a hitleri. Abban a szakközépben, ahová én jártam egy dadogós-részeges történelemtanár volt, így komoly hiátusaim keletkeztek, de engem a történelem mindig nagyon érdekelt, főleg a pun háború, jelesül a zámai csata, el is képzeltem magamat egy böhöm nagy elefánton, ahogyan éppen menekülök a római hordák elől, na, de eltértem a tárgytól. Szóval én nem akarom megvédeni a Zsigát, már csak azért se, mert nem volt ő egy erkölcsi nonpluszultra, az anyukám például azt terjesztette róla, hogy a halálos ágyán a Zsiga azt mondta, hogy ő csak azokat a bűnöket szánja-bánja, amit időhiány miatt nem tudott elkövetni. Lehet persze, hogy ez csak egy jó anekdóta, de meglehetősen frappáns, még akkor is, ha az ember nem ért vele egyet. Viszont arra irányítja a figyelmet, hogy érdemes az embernek felkészülni, és begyakorolni az utolsó mondatát, amit elrebeg a halálos ágyán, mert egyáltalán nem mindegy, hogyan távozik az árnyékvilágból. Sajnos a legklasszabb változatokat már kilőtték, mégsem hörögheti  mindenki azt, hogy több fényt, de egy egész élet van arra, hogy az ember a sajátját kigondolja. Ennyit a Zsigáról, én őt el nem marasztalom. Most professzorunkról ne ejtsünk szót, de remélem, hogy világos számodra is, hogy őkelme nem ezekbe a kategóriákba tartozik. 


3946 Corvette 2021-08-06 18:22:06 [Válasz erre: 3942 andy 2021-08-06 12:33:02]

Mindig voltak és lesznek olyanok, akik kiszolgálják az éppen fennálló hatalom eszméit. Ki kényszerűségből, nyomás hatására, ki önszántából, saját meggyőződéséből. Sosztakovics megírta a Dal az erdőkről c. oratóriumot, Lukács György a Madách kritikáját, Schmidt a náci kantátáját. És Móricz Zsigmonddal mi van? Ő konkrétan forrón üdvözölte az első világháború kitörését. És a Horthy plakett a Debreceni Református Iskola főbejáratánál? Ahogy már írtam: piszkálj meg bárkit, és tutira találsz valami szégyenleteset a múltjában. Az 1980-as évek elején ez állt az osztálytermünk falán, a tábla felett:

" Legnagyobb cél pedig, itt, e földi létben,
Ember lenni mindég, minden körülményben".

Érted? A 80-as években! Milyen pikáns. Van, akin átégtek Arany szavai, van aki immunis maradt rájuk. Sajna az ember már csak ember, éppen ezért nem várható el mindenkitől, hogy drágább legyen neki a haza becsülete, mint a rongy élete. A te erkölcsiségedbe nem fér bele Schmidt náci szimfóniája és a rendszerrel való szimpátiája, Smaragdéba igen. Borítékolva volt, hogy egyszer majd jön valaki, egy tiszta szívű hős, hattyú vontatta csónakon, és számonkéri a tanácsos úr viselt dolgait.


3945 takatsa 2021-08-06 14:26:33 [Válasz erre: 3944 macskás 2021-08-06 14:04:00]

Macskás, itt nem szeretnék vitatkozni, mert ígéretet tettem valakinek, hogy nem irkálok ebbe a topikba. Én is, és mások is kifejtették előttem azt, hogy miért tartják Franz Schmidtet szánalmas zeneszerzőnek és szánalmas alaknak. Persze, vannak eltűnt, elveszett, elfelejtett szerzők (ott van pl. a barokk kor, amikor a média, a kottanyomtatás, a hanglemez gyártás, a stream, a műholdas közvetítések, a légitúrizmus, stb. még nem volt olyan fejlett, mint napjainkban), akiket jó, ha újra megtalálnak, és új színt hozhat a muzsikájuk a zenei életben. De ebben az esetben nem erről van szó, Franz Schmid a közelmúltban élt, Bartók, Sztravinszkíj, Sosztakovics, Mahler, Schönberg, Ravel, stb. kortársa volt, ha ma nem játssza szinte senki, és mindenki elfelejtette, vagy megpróbálja elfelejteni, annak megvan a jó oka. Ez az ember nem az általad citált 99.9%-ba tartozik, hanem külön entitást képez, alább leírták, hogy miért. A librettók pedig olyanok, amilyenek, de én ezeket mindig, nemcsak a konkrét zenéhez, hanem egy konkrét előadáshoz kapcsolom, és csak olyan előadásokkal foglalkozom, amelyek valamiért megérintettek. Erről neked most ennyit tudok mondani.


3944 macskás 2021-08-06 14:04:00 [Válasz erre: 3943 takatsa 2021-08-06 13:33:14]

Miért szánalmas Schmidt? Azért, mert nincs az élvonalban? Akkor a zeneszerzők 99,9 %.a szánalmas.

Kíváncsian állj a dologhoz:) Bevallom, én inkább az ismeretlen szerzők zenéjére vagyok kíváncsi, most épp egy lengyel hölgy darabjait hallgatom. És igen, nem rúg labdába, de mégis izgalmas a dolog.

Lehet, hogy az általad fordított librettó is szánalmas (na nem a fordítás:), nem?


3943 takatsa 2021-08-06 13:33:14

Orfeo megszólított engem is, de én nem kívánok részt venni ebben a topikban és visszautasítok mindenféle provokációt. Egyébként egy librettót fordítgatok, se időm, se kedvem nincsen arra, hogy ezzel a szánalmas Franz Schmidt-tel foglalkozzam.


3942 andy 2021-08-06 12:33:02 [Válasz erre: 3941 Corvette 2021-08-06 11:53:55]

Jaj Corvette, ez nekem magas. Elolvastam, aztán elmondtam tízszer magamban a mondataidat az esztétikai vizsgálódásról, de bevallom, nem értem. Ilyenkor az a stratégiám, hogy túlteszem magamat a dilemmáimon, rádmosolygok és azt mondom, igen. Na de, most valami másra gondolok. Arra, hogyha valaki ír egy náci kantátát, aminek a címe az, hogy Németország feltámadása, és én azt megpróbálom zeneileg elemezni, akkor az első dolog, ami az eszembe jut róla az, hogy ez egy náci kantáta. Aztán a második dolog, ami az eszembe jut, ugyanez. De tovább megyek. Lássuk csak ennek a grandiózus műnek a tételeit, hevenyészett fordításban:

  • A visszatérő hadsereg (kórus, tenor és basszus)
  • Dühös nők (kórus, szoprán és alt)
  • A hamis vezetők (szóló kvartett)
  • Emberek (kórus)
  • A telefonáló (magas basszus)
  • Ifjúság (kórus, szopránok és idősek)
  • Munkanélküli (basszus)
  • Egy nő (szoprán)
  • Két nő és két férfi (szóló kvartett)
  • A megmentetlen németek külföldön (kis kórus)
  • A harmadik birodalom (nagy kórus)
  • Nagy-Németország (mind a kórusok együtt, mind a szóló kvartett)

Mit szólsz hozzá, mi a te véleményed? Tudom-tudom, zene nélkül nehéz bármit is mondani, és azon vagyok, hogy megszerezzem a zenét, smaragd ebben biztosan segítségemre lesz. Mert azért ez egy szép kihívás, igazi kutatómunka, majdnem olyan nívós kutatás, mint a "miért jöttél hozzám Judit"-ot elemezni eszperantóul, mint ahogyan azt egy másik topikban olvasgattam. Na, de hogyan jön mindehhez a Via crucis? Mert az Angol beteget még értem, már hogyne érteném, de a Via crucis? Liszt nevét nem lehet beszennyezni azzal, hogy egy mondatba kerüljön professzordoktorral. Liszt egy elképesztő zseni volt, akivel tényleg többet kellene foglalkoznia a világnak, mert az a klisé alakult ki róla, hogy egy excentrikus-nőcsábász, zongoravirtuóz volt. Holott a romantika egyik legnagyobb és legsokoldalúbb zsenije. És ne feledjük a késői műveit. Ott van például az a szürke felhők, vagy micsoda, mintha a Bélabácsi írta volna 30 évvel később. Lisztről bizony jó lenne beszélgetni, ha nem is emelkedetten, mint a mómus, hanem úgy a szuterénban, hogy én is megértsek belőle valamit.


3941 Corvette 2021-08-06 11:53:55 [Válasz erre: 3940 andy 2021-08-06 10:44:42]

Kis kiegészítéssel élnék. Amikor arról írtam, hogy az esztétika hogyan vizsgálódik, én egy munkamódszert ismertettem veled. Attól, hogy szerinted nem szabad elválasztani a szerzőt és a művét egymástól, mert a mű a szerző életéből fakad, az esztétika még nem fogja keverni a relációkat. Ez olyan take it or leave it dolog. Én is befeszültem, amikor megpróbálták elhitetni velem ennek az eljárásnak a helyességét, gyorsan le is hurrogott érte a tanár nagy nyílvánosság előtt. Onnantól kezdve átmentem passzívba és ketteskével letudtam a két évnyi tananyagot.

De inkább térjünk át hősünk intermezzojára! Ha belegondolok, hogy a Via crucis 1879-ben milyen hangi készletekkel rendelkezett, és itt van ez az intermezzo 1906-ból, akkor azt kell mondjam, hogy ez egy retrogád zene, annak ellenére az, hogy időnként Richard Strauss és az Angol beteg harmóniáit is felfedezni vélem benne. 1910-ben már kész Bartók Két képje is, szóval erős a mezőny. Nekem ez a basszus túlsúlyos, a dallamot háttérbe szorító, a zenekari hangzás szépségét és erejét erőltető összhangzattani példatár nem különösebben tetszik. Meghallgattam, de minek? Ilyemi érzések keringenek bennem. De lesz, aki odáig lesz érte. Nem vagyunk egyformák.


3940 andy 2021-08-06 10:44:42 [Válasz erre: 3933 Orfeo 2021-08-06 03:38:42]

Oké, Orfeo, meghallgattam a zenei illusztrációt. A véleményem az, hogy ez egy zenei giccs, és még annak is lapos. Egy stílustanulmány, amire egy tehetséges konzis zeneszerző-tanonc is képes bármikor, és aztán odakerül, mint a többi ilyesmi, a szemétkosárba. Egy zenei hulladék. És ezt akarjátok ti együtt említeni a Bélabácsi, vagy akár az Ernőke zenéjével? Nem csoda, hogy ezt a zenét szinte sohasem játsszák. Ötödosztályú. Ha frivol akarok lenni, akkor azt mondanám, hogy ennél még kedves tanítványa, Kemény Egon is invenciózusabb és kreatívabb zenéket írt.


3939 andy 2021-08-06 10:24:37 [Válasz erre: 3938 Orfeo 2021-08-06 08:50:50]

Semmi gond Orfeo, smaragd azt csinál, amit akar, és én pedig felteszem a kérdéseimet neki, mert - kérlek, értsed meg - mindent szeretnék tudni erről az udvaronc hoppmesterről. Engem a tudásvágy hajt, és ebben nem ismerek tréfát. Mindig a tárgyhoz szólok hozzá, valamin megakad a szemem, amit nem értek, vagy ami nagyon tetszik nekem, és arra rákérdezek. Az, hogy itt smaragd egy végeérhetetlen kataton monológot folytat- mint ahogyan te is szíveskedsz ezt megemlíteni - nagyon sajnálatos, de én reménykedem, hogy kérdéseimmel ki tudom rángatni abból a gyilkos zárványból, amelybe beleesett, és már hat éve nem tud belőle szabadulni. Vonhatsz te párhuzamot velem és takatsa-val, és gondolhatsz te bármit rólam, vagy róla, ez számomra teljesen indifferens. Az biztos, hogy szorgalmasan elolvasok én mindent a fórumon, tudod, az Isten megáldott, vagy megvert a gyorsolvasás képességével, ráadásul tanultam gépírni, így géppuskalövedékekként záporoznak a billentyűzetemről a betűk. Szóval ez az újdondász kérdés is nagyon megfogott, mert itt a fórumon smaragdon kívül is vannak nagyon kiváló, és szórakoztató tagok, akiknek minden bejegyzését örömmel olvasom. Egy dolgot nem értek, hogy miért akarod te megtiltani nekem, hogy ide irkáljak a fórumra. Ráadásul a fórum témájával foglalkozom, hiszen színesítem azt az eléggé egyhangú, és egysíkú képet, amit smaragd fest kedvenc hoppmesteréről. Pedig ez a professzordoktor egy hús-vér ember volt, aki igencsak furcsán, és elítélendő módon viiselkedett azokban az időkben, és viselkedésének természetesen célja is volt, majd ezt is részletesen kifejtem, a későbbiekben. És ne hidd te se, és Corvette se, hogy a magánélet vagy a politika nincsen összefüggésben a zenével. Mert hoppmesterünk mint közszereplő tette a politikai állásfoglalását, ráadásul azonnal egy tőle megszokott kiváló zenét is barkácsolt. Egy jó kis náci zenét, ha nem is handeli, de hitleri halleluját, amit majd előbányászunk, hiszen ez is levakarhatatlanul hoppmesterünk tevékenységéhez tartozik. Így csak ugyanazt tudom mondani neked, amit te nekem tanácsolsz: nem kötelező olvasnod, amit írok. Én viszont olvasni fogom smaragd összes bejegyzését, mert rendkívül tanulságosnak és olykor-olykor szórakoztatónak tartom, és ha felmerül bennem kérdés, vagy ezzel kapcsolatos gondolat, akkor azt meg is fogom tenni. Megvallom, leginkább arra várok, hogy smaragd előhozakodjon sok-sok zenei demonstrációval, és önmaga által írt zenei elemzéssel, ugyanúgy, mint ez pl. a régizene topikban szokás. Akkor ez ténylegesen zenei fórummá válhatna, és én megigézetten hallgatnám a jobbnál-jobb zenét, és az értékes elemzéseket. Addig, amíg ez nem történik meg, és smaragd egyáltalán nem profdoktor értékes zenéjével foglalkozik, addig tőlem se várjad el, hogy kizárólag a zenénél maradjak - hiszen minden van itt, csak a zene az, ami abszolút módon hiányzik. Ígéretet tettem arra, hogy önmagamtól, önkényesen sohasem fogok ebbe a topikba írni, csak reagálni fogok és válaszolni a ti bejegyzésetekre, mint ahogyan most is tettem.


3938 Orfeo 2021-08-06 08:50:50

Kedves takatsa/andy (igen, több ponton is elszóltad magad),

Szerintem ennyi elég volt. Én csak azért "szálltam be", hogy elvegyem a hadjáratod élét. Most már túlzásba estél, és gyerekesen viselkedsz.

Smaragd majd eldönti, hogy folytatja-e a topikot, amennyiben igen, nem kötelező olvasnod, ahogyan másnak sem. Ártalmatlan a tevékenysége. Amíg a szerkesztőket nem zavarja, és smaragd is örömét leli benne, miért ne? Nem ront és nem emel a Café Momus színvonalán. Bár utóbbi átgondolandó, mert ez a jobb sorsra érdemes magazin ma már minden, csak színvonalas komolyzenei fórum nem. Smaragd legalább a topik tárgyával foglalkozik, mégha önismétlő és ésszerűtlen módon teszi is.


3937 andy 2021-08-06 08:24:47 [Válasz erre: 3932 smaragd 2021-08-06 01:47:09]

Ó, ez a link egy házifeledat volt? Én megnéztem, és próbáltam is értelmezni. És a  youtubos hozzászólásokban nagyon értékes forrást találtam, amelynek mentén el lehet kezdeni a kutatást jóságos profdoktor igazi élete után. Mert profdoktornak bizony több élete volt, olyan volt ebből a szempontból, mint egy jól megtermett cirmos. Mindenesetre én iszom a szavaidat kedves smaragd, és mindennek utánanézek, amit te írsz. Ugyanakkor elvárom, hogy te is így tegyél, és lassan kezdjed meg számtalan kérdésemre, amelyet napok óta felteszek, a válaszadást. Tudod, te vagy a lelke ennek a topiknak, a belsőégésű hajtómotorja, a jó gazdája, a kis libapásztor-leánykája, így kutyakötelességed megválaszolni a mi kérdéseinket. Mert különben mi értelme lenne a te kis fórumodnak? Gondolod, hogy csak üldögélhetsz a kis földbevájt lyukadban, mint egy jólmegtermett, öregedő csongáliai cselőpók és 8 gombszemeddel bámulhatsz a világba? Hát nem, édes smaragdom, most elkövetkezett a tettek időszaka, munkára fel. 


3936 andy 2021-08-06 08:11:53

Hofrat. Bámulatos. Tanultam egy új szót. Ezért járok én a Momusba, hogy csipegessek itt és ott, és pallérozódjon a tudásom. Ezen a héten ez már a második új szó, amit tanultam.  Ezt a hofratot sem láttam még, mondjuk nem olyan dallamos, mint a másik vadiúj tanult szavam, az újdondász, de azért megteszi, köszönet jár érte. Gyorsan megnéztem a google fordítóban, hogy mit jelent ez a szó, azt írja, hogy udvaronc. Megnéztem a magyar-olaszban is (ezt ajánlotta minap egy másik mester), ide és oda fordítgatva, de ott sem kaptam más jelentést, pedig reménykedtem abban, hogy ennek a szónak is számtalan jelentése van. Így az udvaronccal kell megelégednem. Ez az udvaronc vajon mit jelenthet? Gondolom gyűjtőszó, beletartozik mindenki, aki az udvaron tesz-vesz, lót-fut vagy sertepertél. Így jogosan idesorolhatom az udvari bolondot is, akinek nagyon fontos feladata van: színt és humort visz az uralkodás szürke és unalmas rutinjában megfáradt kingnek. A kingről meg eszembejut a kedvenc regényíróm, de ezt most hagyjuk. szóval profdoktor barátunk hofrat is volt, valami hoppmesterféle, ez nagy örömmel tölt el. Eddig is tudtam, hogy profdoktor amolyan polisztirol (vagy polihisztor? ezt a két szót mindig keverem) volt, amit most ez a közlés megerősített. Érdekes lehetett ez a profdoktor, mert rendkívül sokmindennel foglalkozott, nála a nap nem is 24, hanem legalább 48 órából állhatott. És ez a hofrat-udvaronc képzés hol történt? Valami Császári felsőfokú főiskolában vagy egyetemen? Vagy esetleg egy sima OKJ lehetett? - á, ez lehetetlen! És a Bélabácsival és Ernőkével ott találkoztak? Akkoriban még a térdnadrág volt a divat, selyemszalaggal, csatos cipővel? Erre nagyon kiváncsi vagyok, mert a divat mindig nagyon érdekelt. És rizsporos paróka is járt még hozzá? Látod, engem annyi, de annyiminden érdekel, hogy le sem tudom azt írni, talán nincs is annyi betű a billentyűzetemen. Ugye válaszolsz nekem, és elmondod ezt a hofratot részletesen. Most megyek egy kicsit kocogni, mert ép testben ép lélek, de utána jövök, és lesem majd, hogy mit írsz, kedves smaragd. Addig is viszlát.


3935 Orfeo 2021-08-06 05:53:33

Kedves smaragd,

Bartók Béla műveinek nehézsége nem éri el prof. dr. Franz Schmidt műveinek nehézségét. Ennél fogva nevének említése csak a hivatkozott ismerettségre kell szorítkozzon. Ezen felül más fórumban van a helye.

A német nyelv is követi a korábban általam idézett szabályt, elvet. Amennyiben nem kiemelt helyről van szó, a nagybetűs hofrat szót kisbetűvel kell a prof. előtagnak követnie. Megjegyzem, hogy a linkelt felvétel esetén - mint a képaláírásnál - címként is felfogható a bekezdés, így ebben az esetben lehetőség van nagybetűk használatára, de nem kötelezően.


3934 smaragd 2021-08-06 05:01:20 [Válasz erre: 3933 Orfeo 2021-08-06 03:38:42]

Előzmény 3933 és a tegnapi bejegyzések

Nagy tévedés, Bartók Béla ugyanis Dohnányi Ernővel együtt Franz Schmidt gimnáziumi barátja volt Pozsonyban. Ardelao már fórumunk elején  megtalálta Mesterházi Máté tanulmányát. Dohnányi Ernő a budapesti Zeneakadémia igazgatójának kérte fel Schmidt Ferencet.

Ennél tovább nem megyek, bár hatan támadtatok rám tegnap és Franz Schmidt zeneszerző személyét, életét kifigurázva tettetek be ide hamis és megtévesztő, átalakított életrajzi, a fórumban már felhasznált adatokat.

Nehezményezem továbbá a vallási és politikai vonás hangsúlyozott megjelenését, mert ettől a fórumba bejegyzéseket író fórumtársaimmal együtt távol állt szándékunk.

(Hofrat Prof. Dr. Franz Schmidt....... amikor németül írjuk, azaz ahogyan én is a fotók képaláírásakor vagy rá emlékező mondatokban. Franz Schmidt portréját a Bildarchiv őrizte meg.)


3933 Orfeo 2021-08-06 03:38:42

Kedves andy,

Prof. dr. Franz Schmidt ünnepelt zeneszerző volt, hatalmas sikereiről a fórum bejegyzéseit böngészve hiteles dokumentumok alapján tájékozódhatsz.

A fórum számos bejegyzése tartalmaz hangzó anyagot is. Az alábbi YouTube felvételen a világhírű Paavo Järvi vezényel.

Hofrat prof. dr. Franz Schmidt: Intermezzo aus der Oper "Notre Dame"

Bartók Béla nem írt olyan nehézségű műveket, mint Franz Schmidt, és neve említésének nem ebben a fórumban van helye.


3932 smaragd 2021-08-06 01:47:09

Örültem volna, ha a reggel belinkelt interjúhoz a nap folyamán hozzászóltatok volna. Esetleg angolból magyarra fordította volna valaki a lényeges zenei részeket a komolyzenei magazin olvasói részére...

Felesleges ez az izgatottság, nyugodjatok meg szépen. 

Jó éjt mindenkinek!


3931 andy 2021-08-06 00:06:30 [Válasz erre: 3930 Orfeo 2021-08-05 23:26:00]

Úristen, hogy mi volt? Fel nem tudom fogni. Kolosszális? Az meg mit jelent? Talán Kolosszoszra gondolsz? Lehetséges, én is írtam, hogy egy agyag-gólem a professzordoktor, de hogy 30 méter magas lett volna, mint a világ hetedik csodája, ezt azért nem gondoltam. És ha szabad érdeklődnöm, a jó professzordoktor melyik minőségében vitézkedett kolosszoszként? zeneszerző, cselló, zongoraművész, kamarazenész, pedagógus, Bécsi Zeneakadémia igazgatója, vagy udvari tanácsos minőségben? Vagy esetleg férji, élettársi, hitleréltető minőségben?  Ez egy kardinális kérdés, ugye megérted? Mert aki ennyire szerteágazó tevékenységet végez, az nem lehet mindenben kolosszosz. Nézd meg például azt a szerencsétlen professzor doktor Bartók Bélabácsit. Hát, az egyáltalán nem volt ellentanácsos, meg csellóművész, meg Akademie für Musik und darstellende Kunst in Wien vagy micsoda, csak egy prosztó zongorista meg zeneszerző. De nem is vitte sokra, ott halt meg koldusként Amerikában, míg az a kolosszosz Ausztriában a náciktól dísztemetést kapott. De hát ilyen az élet, nem lehet mindenkinek nádcukorból a kerítése. Nem tudom kedves Orfeó, hogy végigolvastad-e a mai napi bejegyzéseket smaragd fórumtársunk magántopikjában, de úgy tűnik, az a többségi vélemény alakult ki, hogy az lenne a legjobb, ha ez a topik lezáródna, és szépen eltűnne a süllyesztőben. Nem volt jó, nem volt szép, viszont elég volt. Persze ez nem kötelező érvényű, mivel itt szabadság van, csak melegen ajánlott. Ha viszont úgy döntesz, hogy megcélozzátok az 5000 bejegyzést, akkor ebbe szívesen besegítek, nagyon lelkesen és kitartóan fogok írni kommentet minden újabb bejegyzésetekhez. Ez részemről egy nehéz és fáradságos tevékenység lesz, de vállalom, mert tudom, hogy a legrosszabb dolog a világon az, ha valaki egyedül marad. Smaragd nem marad egyedül, ezért kezeskedem. És máris van egy nagyon építő és előremutató javaslatom: az általad javasolt cím rossz, és mélységesen sérti a professzordoktor kolosszoszt. Ragaszkodom hozzá, hogy a teljes címe szerepeljen a topik névadójaként, ahogyan kedves voltál leírni nekem. Az udvari tanácsos semmiképpen sem maradhat ki, és a kolosszus beiktatása is több, mint kivánatos.


3930 Orfeo 2021-08-05 23:26:00

Kedves andy,

Prof. dr. Franz Schmidt nem csak kolosszális zeneszerző, cselló- és zongoraművész, kamarazenész, pedagógus, a Bécsi Zeneakadémia (Akademie für Musik und darstellende Kunst in Wien) igazgatója volt, de udvari tanácsos is. Gondolom, minden zeneszerző topikjában annyi hozzászólás van, amennyit megérdemel. Lehetségesnek tartom az 5000 hozzászólás elérését is.

Ez a fórum egyszemélyes topik helyett felfogható blogként is, amelyben a kedves smaragd fórumtárs emléket állít a neves névadónak hiteles dokumentumok, cikkek és fotók alapján.

A prof. dr. Franz Schmidt forma a névadó hivatalos alakja, nincs ebben kifogásolható. Sőt, elképzelhetőnek tartom, hogy kérés alapján a T. Szerkesztőség átnevezi a topikot a következőre:

Prof. dr. Franz Schmidt zeneszerző (Pozsony, 1874 - Perchtoldsdorf, 1939)


3929 andy 2021-08-05 20:33:25 [Válasz erre: 3926 Nagy Katalin 2021-08-05 19:28:17]

Kedves Katalin, köszönöm szépen hogy megszólított, és támogatásáról biztosított. Én nagyon becsülöm Önt, így a támogatása sokat jelent nekem. Osztom takatsa vékleményét, és valóban az lenne a legjobb, ha ez a topik szép lassan a feledésbe merülne. És ehhez csak az kellene, hogy senki se írjon ide többet, és ne töltsön fel semmit se. Smaragdnak több mint 6 éve volt arra, hogy mindent leírjon, és mindent megjelenítsen, amit csak össze tudott kaparni erről az emberről. Ennyit sikerült neki, több nincs, hiszen már jóideje csak ismételgeti magát, ami csak rontja a topik olvashatóságát. Megvallom, nekem nagyon nehéz lesz leállnom erről a témáról, mert még nagyon sok mindanivalóm lenne, de üsse kő, ha más se ír, akkor én se. De ha tovább ír, akkor...

Amúgy megvallom, picit elgondolkoztam Corvette szavain. Én elég vehemens vagyok, olyan mint egy kajmán, aki ha valamit bekap, akkor szájzára keletkezik, és nem tudja elengedni az áldozatát, de most egy picit megsajnáltam ezt a szerencsétlen professzort, hiszen ő is ember volt, bármilyen is, esendő, mint mindnyájan, és az, hogy ki az esendők között a legesendőbb, arról valóban fölösleges vitatkozni. És szerintem ő is egyetértene ha élne, vagy ha üzenni tudna a jól megérdemelt túlvilágáról, abban, hogy zárjuk be ezt a topikot. Aztán ha valamikor jönne egy búvár, aki éppen ilyesmit keresgél, akkor nyugodtan halászhat a zavarosban a búvárszemüvegével, és a fórumok teljes listájában rá tud keresni a Franz nevére, és tudja majd olvasgatni mind a 3929 bejegyzést, váljék egészségére.


3928 Corvette 2021-08-05 20:00:33 [Válasz erre: 3925 Nagy Katalin 2021-08-05 18:43:32]

Hát ez az! Nekem is ez a rengeteg életrajzi adalék csípi a szememet. Ha megfigyelte Katalin, én nem egyes műveket vagy szerzőket ajánlok, hanem magáról a zeneélvezetről értekezek. Hogy mire érdemes odakapni a fülünket, mi az, ami különleges, melyek azok az apró különbözőségek, amelyektől az egyik mű vagy előadás izgalmasabb, mint a másik, arról, hogy vannak emblematikus produkciók és erősen túlhájpoltak, és nem kellene mindennek bedőlni, amit mások, ki tudja milyen megfontolásból annyira ajnároznak. Persze mindezt az én szemüvegemen keresztül, de a cél mégiscsak ez volna. Másnak is feltűnt, hogy Franz Schmidt a futottak kategóriájába tartozik és embernek sem volt annyira kiválló? Hát van ez így. Ha végiggondolom, hogy tanulmányaim során hány tanáromnak voltak súlyos életvezetési problémái és erkölcsileg megvetendő dolgai, akkor kész csoda, hogy normális ember lettem. Én szeretem tudni, hogy ki, mikor és mit csinál velem, olyannak látni a világot, amilyen, de tapasztalatom szerint nagyon sokan inkább a kényelmes álomvilágot választják, és elhazudnak mindent maguk körül, mert az kényelmesebb. Szerintem itt is erről van szó. Észre kellene venni, hogy ez a Franz Schmidt ki is volt valójában! Vagy a zenéjén keresztül, vagy az életrajzát tanulmányozva. Komolyan mondom, nem vágom, hogy hogyan került ide ez az ember. De ha ön szeretne róla még ennél is árnyaltabb képet kapni, akkor remélem, hogy smaragd majd segítségére lesz. Rám ebben az ügyben ne számítson. 


3927 takatsa 2021-08-05 19:48:27 [Válasz erre: 3926 Nagy Katalin 2021-08-05 19:28:17]

Kedves Nagy Katalin, ez a beírás pontosan olyan, mint amit megszokhattunk mindig Öntől, halkszavú, bölcs, lényegretörő. Én amondó lennék, hogy a legjobb az lenne, ha senki sem írna ebbe a topikba többet, és szép lassan az egész topik feledésbe merülne. Aztán majd ha lesznek Francz Schmidt előadások az országban, akkor megvannak azok a topikok, ahol lehet méltatni az előadást. Én is ezt tettem az Erkel topikban a Notre Dame előadást követően. És másnak is ezt ajánlom.


3926 Nagy Katalin 2021-08-05 19:28:17 [Válasz erre: 3919 andy 2021-08-05 12:23:09]

Kedves andy! Üdvözlöm a klubban. Hat évvel ezelőtt próbáltam megtudni, hogy mi végre kellene egy beírást időről időre, minden esetben tökéletesen változatlan formában megjelentetni a fórumon. Szárazon, a fórumból magából származó tényekkel támasztottam alá kérdésemet. A kategórikus válasz még egy fél órát sem váratott magára. Az évek során arra a következtetésre jutottam, hogy ez a topik zárvány a momus világában. Ezen nem változtatott sem az indulatos támadás, sem a humor, sem a finom és elegáns szarkazmus sem. A remény hal meg utoljára, talán most...


3925 Nagy Katalin 2021-08-05 18:43:32 [Válasz erre: 3922 Corvette 2021-08-05 17:38:37]

Mindannyiunk Hajóskapitánya, egyetértek azzal az elvvel, hogy a mű és a művész egymástól elválasztandó, amennyiben a mű esztétikai értékeiről van szó. Ez az inkriminált fórum viszont nem kizárólag a Schmidt-művekről közöl egy sor adatot, hanem bőséges teret kapnak életrajzi adalékok is. Erre tekintettel csak üdvözölni tudom andy kinyilvánított szándékát. Több év apologetika után felsejlik a remény arra, hogy árnyaltabb képet alakíthatok ki erről a zenészről. 


3924 andy 2021-08-05 18:34:33 [Válasz erre: 3922 Corvette 2021-08-05 17:38:37]

Látod Corvette, veled lehet beszélgetni, nem úgy, mint Smaragddal. Én teljesen igazat adok neked. Lehet valaki akár mocskos fasiszta, vagy sztálinbajuszos vérivó kommunista, ha világraszóló zenét szerez, akkor ám legyen, nyissuk ki a fülünket, fogadjuk be a zenét és közben fogjuk be orrunkat. Ez így tiszta sor. Na, de mi van akkor, ha valakinek a zenéje nem ér sokat, arról nem lehet beszélni, nem lehet lemezeket hallgatni, nincsen életműve, amit szerte a világon játszanának. Mert hát ebben a topikban sincsen szó a zenéjéről, nincsen hangzó anyag, nincsenek  érdekes és értékes elemzések. Csak van egy múlt, hogy milyen kedvelt volt, mennyien játszották hetven éve, és milyen nagy ember is volt ez a profdoktor, akit most fel kellene támasztani, de ez persze nem megy, mert egy agyag-gólembe még az Isten sem tud életet lehelni. Ha elmentél volna az Erkel színházba, akor hallhattad volna azt az egyszer eljátszott, förmedvényes zenéjét. De lemaradtál róla, bánhatod is, mert soha többé nem lesz bemutatva. Ezzel az erővel akát Nérónak is nyithatunk egy topikot, én majd szívesen irogatok bele, mert Néró egy közepes dalnok volt, aki nagyon komolyan vette a mesterségét, hiszen még Róma lángjai közepette is verseket fabrikált.

Azt írod, hogy sohasem lesz része Franz Schmidt a hazai zeneoktatásnak? Ez most valami vicc tőled? Mert nem értem, de tudod, én egy kicsit korlátozott értelmű vagyok, az egyik barátom azt mondta, hogyha a -1-et megszorozzuk százzal, akkor kapjuk meg az én IQ-mat. Persze ez jó dolog, mert én szorozni nagyon szeretek, és annyit azért megtanultam, hogyha egy számot (a 0 és az 1 kivételével) önmagával sokszor megszorozzuk, akkor hamarosan a végtelenbe jutunk. Na, én is oda tartok éppen és már el is terveltem, hogy majd a végtelen szélén lógázom a lábamat, és bámulom a csillagokat. Most egy kicsit elkalandoztam, de a végtelen végülis jó pont a folytatáshoz. Szóval nem értem ezt a hazai-zeneéleti célzásodat. Mert ez azt sejteti, hogy máshol bezzeg. Hát nem. Ez a szerencsétlen sehol sem lesz tananyag, se itt, se máshol, se a végtelenben. Mert ott vannak ugye, az osztrákok. Végülis az övék ez a profdoktor, még akkor is, ha életében némi magyar felmenőkkel szégyenkezett. Gondolod, hogy az osztrákoknál tananyag lesz? De hát ott van nekik két szakajtónyi zeneszerőjük, akik százszor (ugye milyen jó a szorzás?) jobb zeneszerzők ennél, ráadásul még vaj sem folyik a fülük mögül. Hát nem hülyék az osztrákok, elássák ezt a krapekot jó mélyre, aztán csak néhány eszement megy oda kapargatni a sírt, és kiásni ezt a vámpirt, akinek pedig inkább egy karót kellene döfni a szívébe. És itt azért lehetnek érzékeny emberek, akiknek a felmenőik között zsidók voltak, vagy éppen tébolyultak, mint az a szegény elhagyott és bezárt feleség, akit az anslussz után, a profdoktor által nagyon várt és üdvözölt hitleri családjogi politika eutanáziában részesített. Corvettekém, neked könnyű dolgod van, mert te férfi vagy, de én nő vagyok, és el tudom képzelni azt a szegény őrült asszonyt a loboncos ősz hajával és a lobogó fehér hálóingjével, ahogyan az ágyhoz van kötözve a tébolydában, és csak várja-várja a férjét tágra nyílt, sötét pupillákkal, amelyek a világ összes fájdalmát magukba szívják, de az a profdoktor csak nem jön, és a nő csak vár és vár, amíg a halált hozó injekció vénát nem talál.


3923 Edmond Dantes 2021-08-05 18:06:42 [Válasz erre: 3920 smaragd 2021-08-05 15:53:54]

Én szóltam ... ld. 3835 és 3837. Békésen, barátságosan idéztem a "bajokat". Szót sem ejtettem a topik és/vagy a topik léte ellen, sőt még "kapcsán" sem, most sem! Csupán a Rongyos Gárdás cikk miatt csóváltam a fejem. Amiatt viszont ma is csóválom ;-)


3922 Corvette 2021-08-05 17:38:37 [Válasz erre: 3921 andy 2021-08-05 16:08:11]

Ez a nehéz a komolyzenével és úgy általában a művészetekkel. Mert a műveket vizsgálataink során el kellene választanunk a szerző életétől. Az esztétika aranyszabálya szerint a mű teljesen független a szerzőjétől, és önálló, független életet él. Ha tartjuk magunkat ehhez a szemlélethez, akkor Franz Schmidt életének kevésbé fényes napjaival foglalkozni nem több moralizálásnál. Persze lehet véleményed egy zeneszerző életével kapcsolatban, időnként nekem is van, mégis úgy gondolom, hogy az a korrekt, ha kizárólag a szellemi termékeire koncentrálunk. Figyelj! Bárkinek az életét megkapargatod, tutira találni fogsz benne valami visszataszítót. Az emberek nem szeretik, ha olyannak látják őket,mint amilyenek. Hogy ezt elkerüljék, aranylemezekkel borítják be magukat, így próbálnak értékesnek és kívánatosaknak tetszeni. Aztán amikor beléjük markolsz, jön a meglepetés, mert amit megfogsz, egy kicsit meleg, egy kicsit krémes állagú, és nagyon büdös. A zeneszerzők is emberek, a minőségük ennek megfelelően erősen ingadozó. Gesualdo még embert is ölt.

Szerintem sem szerencsés nap mint nap egy olyan szerzőt mutogatni a nagyvilágnak, akin ennyi a fogás. Én sem értem smaragdnak ezt a becsípődését, de hát neki ilyen az ízlése, és ízlésről vitatkozni olyan, mint a nullával való osztás. Érzésem szerint Franz Schmidt soha nem lesz része a hazai komolyzenei oktatásnak. Nevével itt találkoztam először, pedig én aztán be vagyok oltva komolyzenével. Nem hinném, hogy smaragd eőfeszítései tömegeket mozgatna meg és állítana át Vivaldiról az ő oldalára. 


3921 andy 2021-08-05 16:08:11 [Válasz erre: 3920 smaragd 2021-08-05 15:53:54]

Milyen találó és bölcs hozzászólás. Ez aztán a magyarázat. És miért fejeztem volna be? Tudok még sokmindent a jó profdoktor életéből, amit majd megosztok veled és mindenkivel, aki tévedésből betéved a topikodba. Lesz ám móka és kacagás. Ahány új kép, annyi anekdota Franz Schmidről. Így lesz szép és kerek a világ. Mától együtt fogunk, vállvetve tevékenykedni azon, hogy a jó doktor hírnevét öregbítsük. Számíthatsz rám, hegyeket tudok megmozgatni egy jó ügy érdekében. Majd meglátod, hogy kiteljesedik a rovargyűjteményed. Mottó: te adod a képeket, én pedig hozzá a szöveget. :) Ja, majdnem elfelejtettem: Előzmény 3920. Haha. Látod, tanulékony vagyok, és mindenkire, mindenre figyelek.


3920 smaragd 2021-08-05 15:53:54 [Válasz erre: 3919 andy 2021-08-05 12:23:09]

Előzmény 3919

Remélem, hogy ezzel befejezted.


3919 andy 2021-08-05 12:23:09 [Válasz erre: 3918 smaragd 2021-08-05 11:46:02]

Dehogynem, én válaszoltam, hiszen én minden kérdésedre válaszolok.  A probléma nem az, ami kevés, hanem az, ami sok. Ha valaki megnéz egy Puccini operát és tetszik neki, akkor beír az Erkel, az Operaház, vagy a Puccini topikba, és egy-egy előadás után érdekes eszmecsere bontakozhat ki. A problémám ezekkel az egyszemélyes topikokkal van, ahová 1-1 ember kényszeresen, napról-napra töltögeti a jó esetben teljesen értékelen és érdektelen, rossz esetben viszont fölöttébb bosszantó, sőt esetenként káros dolgait. Mert most őszintén, mi értelme van egy koncertről, ami nagyjából a kutyát se érdekelt, napról napra, most már több hónapon keresztül töltögetni a hol látható, hol eltűnő fényképeket? De ennek a topiknak ez csak az egyik baja. A másik baja az, hogy egy nagyjából elfeledett, abszolút középszerű, és minden zenei fantáziát, eredetiséget és intenciót nélkülöző zeneszerzőt, egy iszonyatosan keveset játszott figurát próbálsz te itt napról-napra fényezni és neki valamiféle emlékművet állítani. Egy olyan embernek, aki mindig tudta, hogyan kell helyezkedni, hol zsírosabb a falat, kinek kell farkat csóválni, és kinek kell a talpát nyalni. Igen, profdoktorod ebben kiváló volt, és most nyafoghatod azt, hogy szegényke csak a zenéhez értett és naív volt, de olyan naivitás nincsen, ami az embert a legjobb pozícióhoz és a legzsírosabb konchoz juttatja, az nem naivitás, hanem egészen másképp hívják. És ha már itt tartunk, akkor elemezhetnéd profdoktorod utolsó művét, a Deutsche Auferstehung (Német feltámadás)-t, amelyet sajnos már nem tudott teljesen befejezni, de a Hiter-dicsőítést, még saját maga vetette a papírra, aztán ezt a hősi darabot a kedves tanítvány (dr. Robert Wagner - húha, egy újabb doktor) - mestere részletes és bő vázlataira támaszkodva- befejezte, így készen van a nagy mű, csak elő kell venni, remélem nemsokára előadják Magyarországon, és akkor együtt ordíthatjuk a kórussal, hogy Sieg heil! 

Ugye milyen érdekes párhuzam? Profdoktor Franz Schmidt: Deutsche Auferstehung, Mozart: Requiem. Igazán elemezhetnéd ezt a két nagy művet, a két zenei géniusz utolsó munkáját. És de szép lenne, ha koncerten egymás után hallhatnánk őket. Biztosan találtok rá világhírű karmestert.

Szóval vedd észre: kóros és káros amit te csinálsz. és ha velem, vagy akárkivel érdemi kommunikációt akarsz folytatni, akkor ne számokat írjál (ez macskásnak sokkal jobban áll), hanem próbálj meg 10 összetett mondatot egymás után írni, amely a tárgyra vonatkozik, és tükrözi a saját véleményedet. Én megtisztellek azzal, hogy részletesen kifejtem a gondolataimat, akkor te is szállj le a magas lóról és pökhendi, félmondatos válaszok helyett próbálj érdemben válaszolni az itt elhangzottakra,


3918 smaragd 2021-08-05 11:46:02 [Válasz erre: 3917 andy 2021-08-05 11:25:43]

Előzmény 3917

Nem válaszoltál a kérdésemre, de így is egyértelmű, hogy mi a helyzet.


3917 andy 2021-08-05 11:25:43 [Válasz erre: 3916 smaragd 2021-08-05 11:03:13]

Én nemrég óta írogatok, eddig csak olvasgattam, bámészkodtam. De megfogadtam, bármilyen komolyzenei élményem lesz, amely megrendít, felbosszant, vagy megnevettet, akkor írni fogok. De a kérdéseddel kapcsolatban bennem máris felmerül egy kérdés: te miért töltögeted ezt a topikot? Mi a célod vele? Milyen jó- vagy rossz élményedet osztod meg velünk? Mikor elemeztél itt egy profdoktor művet? Mert az, hogy nehéz zene, még nem elemzés. Tudod, egy fórumon, egy topikban emberek beszélgetnek, a közös témáról kicserélik a gondolataikat. Ez többé-kevésbé a Momuson is megvalósul, kivéve néhány topikot, például ezt. Mert ez egy egyszemélyes topik, ahová te évek óta dühödten töltöd és töltöd a képeket és a semmitmondó német szövegeket, mindenféle saját gondolat, elemzés nélkül. Olyan ez a topik, mint egy rovargyűjtemény, ráadásul annak is valami egészen különleges és torz formája, ahol végtelen tárlókon keresztül ugyanaz a gülüszemű rovar néz velünk farkasszemet. Úristen, mennyire útálom a rovarokat! Szóval ez valahol nagyon kóros, ami ebben a topikban történik és egyáltalán nem egy fórumra való, semmi köze nincsen az emberi kommunikációhoz. Nem lenne jobb, ha vennél egy nagy fotóalbumot és abban gyűjtögetnéd a profdoktor képeit? Vagy gyűjtögethetnél valami mást, például fejetlen porcelánbabákat, az sokkal szórakoztatóbb elfoglaltság lehetne. Mert ez eléggé baj, hogy a kóros tapadásod éppen egy ilyen szerencsétlen fazonra irányul, mint ez a profdoktor, akinek életében-halálában rendkívül sok baja volt, nem kellene még a te tevékenységeddel ezt tetézni. Nem kellene profdoktor sírját megbolygatni, mert ki tudja, milyen szörnyűség fog onnan előbújni...


3916 smaragd 2021-08-05 11:03:13 [Válasz erre: 3915 andy 2021-08-05 10:40:16]

Előzmény 3915

Felmerül a kérdés, hogy miért nem az említett fórumokat töltögeted? 


3915 andy 2021-08-05 10:40:16 [Válasz erre: 3913 Orfeo 2021-08-04 23:06:14]

Kedves Orfeo,
Már te is kezded a prof. dr.-ozást, ez annyira, de annyira vicces. Képzeld el, ahogyan prof. dr. Bartók Béla kedvenc kutyáját sétáltatja. Hát nem mulatságos? Persze, ha belegondolok akkor mégis igazad van, ha követed azt a mondást, hogy halottról vagy jót vagy semmit, és nagyjából ennyi a jó, ami elmondható Francz Schmidtről: prof.dr.  Én legalábbis csak ennyi jót tudok róla.  No igen "Ahogyan kedves  smaragd is elmondta, világhírű karmesterek is vezényelték a műveit" ez egy igen szép mondat tőled, bár nem bizonyít semmit, nincsen a mondatodnak semmiféle információs értéke, hacsak nem az a két "is", ami fellelhető benne.  "Ahogyan kedves Smaragd is elmondta" most pedig Te, ugye, ezért van az "is", mert már ketten vagytok. "Világhírű karmesterek is vezényelték", húha, ez azt jelenti, hogy másod- és harmadosztályúak is vezényelték? És mit jelent ez a múltidő? Most már nem vezényelik? Mert tudod, nem múlik el nap a világon, hogy valahol, valamelyik koncertteremben ne csendüljön fel Mozart, vagy Beethoven, Puccini, Verdi, vagy akár Wagner, de Sosztakovics, vagy Bartók, Sztravinszkíj nélkül sem telik el egy hét a mi kis világunkban, hogy ne játszanák valahol. És akkor hol van ettől a ti profdoktorotok? Segítek, megmondom, hogy hol: itt! Ezen az állítólag komolyzeneinek nevezett fórumon. Franz Schmidt:3914, Wagner:2624, Bartók (két topik, összesen 530), Sosztakovics: 107, Sztravinszkij:58, Csajkovszkíj:205, Puccini (2 topik, összesen 500) bejegyzés. Folytassam? Folytassam?

Hát ki volt ez az édes profdoktor, aki egymaga több hozzászólást érdemel egy komolyzenei fórumon, mint a XX. század összes zeneszerzője? Remélem, hogy ez egy jól megfogalmazott zenei kérdés, amelyre majd válaszoltok. Addig is figyelmeteke ajánlom Alexander Wunderers visszaemlékezéseit kedves egyszeri barátja, a jó profdoktor utolsó éveire. Igen tanulságos, szívet melengető olvasmány. Majd később csemegézek belőle nektek, csak most kimegyek egy kicsit levegőzni, mert hányingerem lett.


3914 smaragd 2021-08-05 07:19:50 [Válasz erre: 3913 Orfeo 2021-08-04 23:06:14]

Előzmény: 3913, 3912, 3911

Az alábbi interjúban Franz Welser-Möst karmester sokoldalúan tájékoztat: az előzményekben felvetett témaköröket is megemlíti, Franz Schmidt zenei tehetségéről, karrierjéről, zeneakadémiai tanári munkájáról, Mahlerhez fűződő zenei kapcsolatáról, művei előadásáról hallhatunk. (YouTube, 2021. május 8.)

The Franz Schmidt Interviews - Ep 1 Franz Welser-Möst in conversation with Jonathan Berman






A lapunkban megjelent szövegek a Café Momus, vagy a szerző kizárólagos szellemi tulajdonát képezik és szerzői jog védi őket.
A szerkesztőség külön, írásos engedélye nélkül mindennemű (részben vagy egészben történő) sokszorosításuk, felhasználásuk, kiadásuk és terjesztésük tilos.