1392 smaragd 2016-02-14 08:36:18 [Válasz erre: 1391 Ardelao 2016-02-14 07:31:18]
[url]https://youtu.be/VypqTvhqC-w;Franz Schmidt:Notre Dame,Intermezzo[/url]
[url]https://youtu.be/VypqTvhqC-w;Franz Schmidt:Notre Dame,Intermezzo[/url]
1391 Ardelao 2016-02-14 07:31:18 [Válasz erre: 1389 Ardelao 2016-02-13 13:55:07]
„NŐALAKOK A 19. ÉS A 20. SZÁZADI OPERÁBAN 2001. évi szimpózium” („FRAUENGESTALTEN IN DER OPER DES 19. UND 20. JAHRHUNDERTS Symposion 2001”) kiadta: Carmen Ottner Franz Schmidt Társaság, Tanulmányok Franz Schmidt témájához, XIV Doblinger 09 696 Megj.: Ebben az előadás-gyűjteményben minden egyes téma szakszerű és igen részletes elemzését spontán beszélgetés követi. Most az alábbi témában elhangzottat teszem közzé: A fejezet címe: Carmen Ottner (Wien) „…. erénye tán még szépségét is felülmúlja”. Esmeralda – Az „ártatlan”cigánylány. Franz Schmidt „Notre Dame”-jához K i v o n a t Beszélgetés 1.rész Harald Goertz: Tudjuk, hogyan kezelték ezt a témát más zeneszerzők? Például azokban az években, amikor Verdi Párizsban Victor Hugoért lelkesedett, egy Alberto Mazzucato nevű zeneszerző írt egy „Esmaraldá”-t. Mazzucato Bergamoból származott, és látszólag jelentéktelen operaszerző. Vannak még mások is? Carmen Ottner: Igen, pl. éppen Luise Bertin. Hugo maga fogalmazta meg az opera szövegét, és úgy változtatta meg a tartalmat, hogy „Esmeralda” a végén életben marad. Erre Julius Korngold tréfásan ezt írta: Ő már tudta, miért! (A kiadó megjegyzése: Ld. a következő megzenésített változatokat, pl.: Franz Sieger: Opernlexikon I. Tutzing 1975, 407. old.) Gottfried Scholz: A négy férfi karaktert Ön nagyon világosan bemutatta nekünk. Kicsit most is az előző előadásra utalva: Sejthető-e itt, egyik vagy másik jellembeli tulajdonságnál valamilyen személyes tapasztalat a Franz Schmidt környezetében lévő személyekkel kapcsolatban? Ottner: Nem hiszem. Második operája, a „Fredigundis” esetében ez kétségtelenül így van, ahogyan azt csak nem régóta tudjuk. Wunderer a „Notre Dame”-ot illetően a következő információt hagyta ránk: Schmidt a francia irodalomnak – mai szóhasználattal élve - valóságos „fan”-je volt. E kultúrkörből sok regényt, elbeszélést olvasott. Bizonyára egyszerűen az irodalom iránti rajongásról és a külföldi utazás élményéről volt szó. Manapság a Bécsi Filharmonikusok csaknem mindig úton vannak. Már nincs semmi különös abban, ha x-edik alkalommal mennek Párizsba. De akkoriban: Azt hiszem, Franz Schmidt soha többé nem jár ott. Ahogyan tudjuk, egyáltalán nem utazott olyan sokat. Akkoriban a zenészeknek a turnékon több idejük is volt. Nem úgy, mint most, hogy odarepülnek, próbálnak, végigjátsszák a koncertet, és Párizst már csak akkor látják, amikor a repülőgéppel fölemelkednek. Akkoriban nyugodtan megtekinthették a várost, Franz Schmidt folyton elment a „Notre Dame” katedrálishoz – mondta Wunderer -, majd azután ismét elolvasta a regényt. Operát akart írni, és meg is találta: Ez ideális anyag, mindenekelőtt a szép Esmeralda elbűvölő alakjának köszönhetően. Josef Horst Lederer: Egy kérdés az „Intermezzo – szimfonikus közjáték”-ot illetően – fantasztikus darab! Tulajdonképpen mi a dramaturgiai helye, és mi a dramaturgiai szerepe ennek a közjátéknak? Azért teszem fel ezt a kérdést, mert az irodalomban és néhány kortárs kritikában állandóan Schmidt szemére vetették, hogy ebben állítólag Mascagnit vagy Leoncavallot választotta modellül, hogy e modellt utánozta. De a „Parasztbecsület”-ben vagy a „Bajazzók”-ban ennek az „Intermezzo Sinfonico”-nak egészen határozott helye van, és rendkívül ügyes az elhelyezése. Ugyanis pontosan abban a mozzanatban, ahol a cselekmény megbillen. Ott, ahol egyrészt még létezik az ideális világ, de már a veszély is fenyeget. Hogy van ez Schmidtnél, ez a drámai helyzet? Most ez valóban csupán egy hangszeres közjáték, avagy van határozott drámai funkciója is? Ottner: Ennek bizonyára nincs olyan konkrét dramaturgiai jelentősége, mint amilyenről Ön beszélt. Azt mondanám: átmenetet képez. Hiszen a koncertdarab a következőképpen épült fel: Először a karneváli zene – amelyet az operában persze csak lerövidítve adnak elő -, amelyet aztán úgymond „elrejtenek”. Majd ezután következik a közjáték, amely „Esmeralda” varázslatos személyiségét mutatja be. Franz Schmidt ezzel akarta főalakját reflektorfénybe állítani. Hogy rögtön tudni lehessen: Ő a cselekmény középpontja, ő a döntő figura … Lederer: A „Közjáték” már tematikailag is viszonylag korán hangzik el. Már az első felvonásban. Ottner: Annak a bemutatása végett, hogy a fiatal nő milyen lebilincselően vonzó, hogy megérthessük, miért rajong érte minden férfi. Hiszen minden az ő személyére összpontosul, tulajdonképpen minden csak körülötte forog. Azáltal pedig, hogy Schmidt Phöbusnak az arisztokrata társaság hölgyeihez fűződő kapcsolatait vagy Esmeralda anyjának, a remeteasszonynak az alakját nem építi be a cselekménybe, a librettó valójában csak ennek az egyetlen nőnek a négy férfihoz fűződő kapcsolatából áll. E közjátéknak köszönhetően érti meg az ember azt, hogy ők négyen – köztük az „archidiákonus” is - miért szeretnek bele a nőbe olyan őrületesen. Lederer: Schmidt nagyon jól ismerte a „verizmo” legjobb műveit. Az Udvari Opera Zenekarának a tagjaként gyakran játszotta azokat. Folyt. köv.
„NŐALAKOK A 19. ÉS A 20. SZÁZADI OPERÁBAN 2001. évi szimpózium” („FRAUENGESTALTEN IN DER OPER DES 19. UND 20. JAHRHUNDERTS Symposion 2001”) kiadta: Carmen Ottner Franz Schmidt Társaság, Tanulmányok Franz Schmidt témájához, XIV Doblinger 09 696 Megj.: Ebben az előadás-gyűjteményben minden egyes téma szakszerű és igen részletes elemzését spontán beszélgetés követi. Most az alábbi témában elhangzottat teszem közzé: A fejezet címe: Carmen Ottner (Wien) „…. erénye tán még szépségét is felülmúlja”. Esmeralda – Az „ártatlan”cigánylány. Franz Schmidt „Notre Dame”-jához K i v o n a t Beszélgetés 1.rész Harald Goertz: Tudjuk, hogyan kezelték ezt a témát más zeneszerzők? Például azokban az években, amikor Verdi Párizsban Victor Hugoért lelkesedett, egy Alberto Mazzucato nevű zeneszerző írt egy „Esmaraldá”-t. Mazzucato Bergamoból származott, és látszólag jelentéktelen operaszerző. Vannak még mások is? Carmen Ottner: Igen, pl. éppen Luise Bertin. Hugo maga fogalmazta meg az opera szövegét, és úgy változtatta meg a tartalmat, hogy „Esmeralda” a végén életben marad. Erre Julius Korngold tréfásan ezt írta: Ő már tudta, miért! (A kiadó megjegyzése: Ld. a következő megzenésített változatokat, pl.: Franz Sieger: Opernlexikon I. Tutzing 1975, 407. old.) Gottfried Scholz: A négy férfi karaktert Ön nagyon világosan bemutatta nekünk. Kicsit most is az előző előadásra utalva: Sejthető-e itt, egyik vagy másik jellembeli tulajdonságnál valamilyen személyes tapasztalat a Franz Schmidt környezetében lévő személyekkel kapcsolatban? Ottner: Nem hiszem. Második operája, a „Fredigundis” esetében ez kétségtelenül így van, ahogyan azt csak nem régóta tudjuk. Wunderer a „Notre Dame”-ot illetően a következő információt hagyta ránk: Schmidt a francia irodalomnak – mai szóhasználattal élve - valóságos „fan”-je volt. E kultúrkörből sok regényt, elbeszélést olvasott. Bizonyára egyszerűen az irodalom iránti rajongásról és a külföldi utazás élményéről volt szó. Manapság a Bécsi Filharmonikusok csaknem mindig úton vannak. Már nincs semmi különös abban, ha x-edik alkalommal mennek Párizsba. De akkoriban: Azt hiszem, Franz Schmidt soha többé nem jár ott. Ahogyan tudjuk, egyáltalán nem utazott olyan sokat. Akkoriban a zenészeknek a turnékon több idejük is volt. Nem úgy, mint most, hogy odarepülnek, próbálnak, végigjátsszák a koncertet, és Párizst már csak akkor látják, amikor a repülőgéppel fölemelkednek. Akkoriban nyugodtan megtekinthették a várost, Franz Schmidt folyton elment a „Notre Dame” katedrálishoz – mondta Wunderer -, majd azután ismét elolvasta a regényt. Operát akart írni, és meg is találta: Ez ideális anyag, mindenekelőtt a szép Esmeralda elbűvölő alakjának köszönhetően. Josef Horst Lederer: Egy kérdés az „Intermezzo – szimfonikus közjáték”-ot illetően – fantasztikus darab! Tulajdonképpen mi a dramaturgiai helye, és mi a dramaturgiai szerepe ennek a közjátéknak? Azért teszem fel ezt a kérdést, mert az irodalomban és néhány kortárs kritikában állandóan Schmidt szemére vetették, hogy ebben állítólag Mascagnit vagy Leoncavallot választotta modellül, hogy e modellt utánozta. De a „Parasztbecsület”-ben vagy a „Bajazzók”-ban ennek az „Intermezzo Sinfonico”-nak egészen határozott helye van, és rendkívül ügyes az elhelyezése. Ugyanis pontosan abban a mozzanatban, ahol a cselekmény megbillen. Ott, ahol egyrészt még létezik az ideális világ, de már a veszély is fenyeget. Hogy van ez Schmidtnél, ez a drámai helyzet? Most ez valóban csupán egy hangszeres közjáték, avagy van határozott drámai funkciója is? Ottner: Ennek bizonyára nincs olyan konkrét dramaturgiai jelentősége, mint amilyenről Ön beszélt. Azt mondanám: átmenetet képez. Hiszen a koncertdarab a következőképpen épült fel: Először a karneváli zene – amelyet az operában persze csak lerövidítve adnak elő -, amelyet aztán úgymond „elrejtenek”. Majd ezután következik a közjáték, amely „Esmeralda” varázslatos személyiségét mutatja be. Franz Schmidt ezzel akarta főalakját reflektorfénybe állítani. Hogy rögtön tudni lehessen: Ő a cselekmény középpontja, ő a döntő figura … Lederer: A „Közjáték” már tematikailag is viszonylag korán hangzik el. Már az első felvonásban. Ottner: Annak a bemutatása végett, hogy a fiatal nő milyen lebilincselően vonzó, hogy megérthessük, miért rajong érte minden férfi. Hiszen minden az ő személyére összpontosul, tulajdonképpen minden csak körülötte forog. Azáltal pedig, hogy Schmidt Phöbusnak az arisztokrata társaság hölgyeihez fűződő kapcsolatait vagy Esmeralda anyjának, a remeteasszonynak az alakját nem építi be a cselekménybe, a librettó valójában csak ennek az egyetlen nőnek a négy férfihoz fűződő kapcsolatából áll. E közjátéknak köszönhetően érti meg az ember azt, hogy ők négyen – köztük az „archidiákonus” is - miért szeretnek bele a nőbe olyan őrületesen. Lederer: Schmidt nagyon jól ismerte a „verizmo” legjobb műveit. Az Udvari Opera Zenekarának a tagjaként gyakran játszotta azokat. Folyt. köv.
1390 smaragd 2016-02-14 06:15:49 [Válasz erre: 1372 smaragd 2016-02-11 13:44:47]
Franz Schmidt zeneszerző életútja a Pozsony-Perchtoldsdorf-Wien-Perchtoldsdorf "útvonalon" követve: [url]http://www.viennatouristguide.at/Friedhoefe/Zentralfriedhof/Index_32C_Bild/32C_schmidt_16.htm;Franz Schmidt életének helyszínei[/url]
Franz Schmidt zeneszerző életútja a Pozsony-Perchtoldsdorf-Wien-Perchtoldsdorf "útvonalon" követve: [url]http://www.viennatouristguide.at/Friedhoefe/Zentralfriedhof/Index_32C_Bild/32C_schmidt_16.htm;Franz Schmidt életének helyszínei[/url]
1389 Ardelao 2016-02-13 13:55:07
http://db.zti.hu/mza_folyoirat/pdf/ZSz_1917_I_09.pdf Érdekesség: Amikor Franz Schmidt, még Schmidt Ferencként szinte a napi hírekben szerepelt: Zenei Szemle, Temesvár, 1917. november - Első évfolyam, 9. szám: Az Apró hírek csarnoka címszó alatt, a 296. oldalon a következő olvasható: „…- Schmidt Ferenc, Bécsben élő hazánk fia, kinek Notre Dame című operáját tavaly mutatták be nálunk, Fredigundis címen ujabb ötfelvonásos operát írt. - ….”
http://db.zti.hu/mza_folyoirat/pdf/ZSz_1917_I_09.pdf Érdekesség: Amikor Franz Schmidt, még Schmidt Ferencként szinte a napi hírekben szerepelt: Zenei Szemle, Temesvár, 1917. november - Első évfolyam, 9. szám: Az Apró hírek csarnoka címszó alatt, a 296. oldalon a következő olvasható: „…- Schmidt Ferenc, Bécsben élő hazánk fia, kinek Notre Dame című operáját tavaly mutatták be nálunk, Fredigundis címen ujabb ötfelvonásos operát írt. - ….”
1388 smaragd 2016-02-13 13:19:54 [Válasz erre: 1387 smaragd 2016-02-13 13:17:38]
Pozsony magyar szemmel - Koronázó város, múlt, jelen és jövő
Pozsony magyar szemmel - Koronázó város, múlt, jelen és jövő
1387 smaragd 2016-02-13 13:17:38 [Válasz erre: 1376 Radegundis 2016-02-11 21:39:14]
DUNA WORD 2016. február 15. hétfő, 12.05-13.00 Pozsony magyar szemmel -Koronázó város, múlt, jelen és jövő -rtv részletes-
DUNA WORD 2016. február 15. hétfő, 12.05-13.00 Pozsony magyar szemmel -Koronázó város, múlt, jelen és jövő -rtv részletes-
1386 Ardelao 2016-02-13 10:58:43
http://real-phd.mtak.hu/261/1/SomosJanos.pdf Idézet, ill. részlet Somos János Csaba tanulmányából, amelynek címe: „SZÖVEGÁBRÁZOLÁSI TECHNIKÁK ÉS MOTÍVUMOK FRANZ SCHMIDT: DAS BUCH MIT SIEBEN SIEGELN CÍMŰ ORATÓRIUMÁBAN” Tanulmányának 1. sz. lábjegyzetében a szerző a következőket írja: „Mindössze két magyar nyelvű írást találtam Schmidt oratóriumáról, melyek fokozták a komponista iránti érdeklődésemet. Mesterházi Máté: Cantus vitae, cantus mortis című tanulmánya, Magyar Zene XLV. szám, 2007. február, 17-26., illetve Laki Péter: Schmidt Ferenc, Ernst von Dohnányi és a Budapest-Bécsi Útelágazás című tanulmánya Magyar Zene XLII. évfolyam 2. szám. 2004. május, 149.” „5.1. Interjú Carmenn Ottnerrel, a Franz Schmidt Gesellschaft elnök asszonyával. 2014. november 3-án Bécsben interjút készítettem Carmen Ottnerrel, a Franz Schmidt Gesellschaft elnök asszonyával. A beszélgetésnél Tarnóczy Szabolcs tolmácsolt. S.Cs: Tisztelt Asszonyom! Köszönöm, hogy lehetőséget adott számomra és vállalta, hogy interjút készíthessek Önnel. Bevallom őszintén: csak hét évvel ezelőtt ismertem meg Franz Schmidt nevét, amikor egy felkérést kaptam A hétpecsétes könyv című oratóriumának betanítására. Mint karnagy, karmester megdöbbenve tapasztaltam és tapasztalom ma is, hogy Magyarországon még szakmai körökön belül is igen kevesen ismerik Schmidtet és életművét. Milyen Franz Schmidt ismertsége ma Ausztriában? C.O: Az orgonaművei mellett A hétpecsétes könyv a legnépszerűbb. Évről évre felcsendül valahol. S.Cs: Köszönhetően Önnek és a Franz Schmidt Gesellschaft működésének is, ma már jóval többet lehet hallani a szerző kompozícióit. Milyennek érzi a magyar zenetudomány és előadók érdeklődését Schmidt iránt? C.O: Tudomásom szerint Magyarországon is több alkalommal játszották Schmidt oratóriumát, és nem olyan régen Győriványi karnagy úr vezényletével a IV. szimfónia is elhangzott. S.Cs: El kell Önnek árulnom, hogy huszonkét éves pályám egyik legizgalmasabb és egyben egyik legnehezebb feladata A hétpecsétes könyv betanítása volt. 2008 őszén, amikor az oratóriumot a Junge Philharmonie közreműködésével Elisabeth Fuchs vezényletével Salzburgban és Linzben előadtuk az énekkaraimmal, elhatároztam, hogy segítem a darab magyarországi előadását. Nem egészen egy évvel később sikerült is a tervet megvalósítani, hiszen a miskolci „Bartók + Bécs Nemzetközi Operafesztivál” keretein belül felcsendült az oratórium. De térjünk vissza magához a szerzőhöz. Számomra mellbevágó érzés, hogy Schmidt háromnegyed részben magyar származású. Mit gondol, Schmidt számára fontos maradt a részben magyar identitás? C.O: Olyannyira, hogy élete végéig tökéletesen beszélt magyarul, és édesanyjával így is társalgott. S.Cs: Ön hogyan került kapcsolatba Schmidttel és életművével? C.O: Édesapám, aki a Wiener Philharmoniker tagja volt, hosszú éveken át együttmuzsikált vele. Ma már ez lehet, hogy furcsa, de én Wagneren, Bruckneren, Mahleren és Schmidten nőttem fel. Arról nem is beszélve, hogy apám sok személyes élményét is elmesélte nekem Schmidtről. S.Cs: Léteznek e más, A hétpecsétes könyvön kívül egyéb bibliai, vagy vallásos szöveg megzenésítések Schmidt életművében? C.O: Nem tudok róla. S.Cs: Milyen volt a szerző viszonya a Bibliához? Schmidt vallásosságáról önéletrajzában is olvastam, mesélne erről egy pár gondolatot? C.O: Mélyen vallásos, katolikus családban nőtt fel és a Bibliát sokat olvasta. Élete utolsó éveiben barátját, Alexander Wunderert arra biztatta, hogy írjon neki szöveget új kompozíciójához. Levelezéseikből kiderül, hogy Schmidt többször is sürgette barátját, de Wunderer sose készült el vele. Schmidt nem tudott tovább várni, hiszen súlyos szívbeteg volt, így régi tervét valósította meg: az Apokalipszist zenésítette meg. S.Cs: A partitúrába bejegyzett megjegyzéseknél azt írja Schmidt, hogy tudomása szerint ő az első, aki a Jelenések könyvét ilyen teljességre való törekvéssel zenésítette meg. A szerzőnek például nem voltak információi Joachim Raff Welt-Ende-Gericht-Neue Welt című oratóriumának létezéséről? Különösen érdekes, hogy Simon Sechter, nagy három részes kompozícióját, az Offenbarung Johannis partitúráját 1865-ben a Gesellschaft der Musikfreunde in Wien-nek adományozta, akinek Schmidt A hétpecsétes könyvet ajánlotta. Tehát nem volt „messze” tőle egy korábban keletkezett Apokalipszisoratórium. Erről sem tudott? C.O: Erről nem tudunk semmi konkrétat. Valószínűleg ezeket a darabokat elő sem adták. Schmidt alapos ember volt, körültekintően utánanézett a darab hátterének, s próbálta a Jelenések könyvének más megzenésítéseit is számba venni. S.Cs: Milyen volt a kapcsolata Schmidtnek a nagy pályatársakkal, különösen az új-bécsi zeneszerzőkre gondolok? C.O: Schönberggel és Berggel igazán jó kapcsolatot ápolt, Webern nem viszonyult hozzá pozitíven..Schmidt mindig azt nyilatkozta: „az új bécsi törekvéseket méltányolom, de nem az én utam” Igazán Regerrel és Schreckerrel talált közös hangot. S.Cs: A hétpecsétes könyv ősbemutatója után Európa szerte megszaporodtak a Jelenések könyvét feldolgozó oratóriumok. Jean Françaix, Hilding Rosenberg, vagy Frank Martin kompozícióinak létrejöttét milyen mértékben befolyásolhatta Schmidt alkotása? C.O: Nem állíthatom, hogy ismerték. S.Cs: Mit gondol, a darab technikai nehézségei milyen mértékben befolyásolják a műsorra tűzését? C.O: Nagyon nehéz jó tenoristát találni az evangélista szerepéhez. Az énekkari szólamok technikai nehézségiről nem is beszélve. A darab betanulása sok-sok próbát, nem napokat, hanem heteket igényel. Ugyanakkor sokan kísérleteznek az oratórium előadásával kellő szakmai háttér nélkül. Itt azokra a német amatőr kórusokra gondolok, akik nem érettek eléggé erre a nagy feladatra. S.Cs: Olvastam az Ön által szerkesztett könyvben, hogy egy német kórus húzásokkal adta elő A hétpecsétest,de a bécsieknek nem igazán volt ínyére, hiszen ismerik a darabot. Hogyan fogadta a darab speciális nehézségeit az előadói apparátus az ősbemutató előtt? C.O: Abban az időben Schmidt rendkívül nagy tiszteletnek örvendett, és mindenki imádta! Nehézségek voltak, de ha bármilyen tiltakozásra gondol: az fel sem merült. Viszonylag kevés összpróba volt, az énekesek jól felkészülten jöttek. A kórust és az orgonát instruálta a legtöbbet Schmidt. S.Cs: Milyen kritikákat kapott A hétpecsétes könyv a bemutató után? Általában milyen visszhangot kelt az azóta eltelt évtizedek alatt? C.O: Óriási siker volt. A kritikák egyértelműen elismerőleg nyilatkoztak a darabról. Joseph Krebs még Amerikában és Angliában is előadta. S.Cs: Az 1938-as bemutató óta az oratórium több Cd felvételen is megjelent, melyik áll Önhöz igazán közel? C.O: Több is van közülük, amelyeket valamilyen szempontból kiemelkedőnek tartok. Harnoncourt felvételén persze nagyon szépen szól a zenekar. De a szólisták közül nekem a Peter Schreier- Robert Hall páros tetszik a leginkább. S.Cs: Schmidt páratlan zenei képességeiről szinte legendákat olvastam. Az Ön által szerkesztett könyvben Reiner Schuhenn beszélget a szerző számos egykori tanítványával, pályatársával, stb. Fel tudna idézni ezek közül egy különösen említésre méltót? C.O: Inkább édesapám élményét idézem, aki sokszor emlegette, hogy az opera előadások után számtalanszor leültek egy kicsit beszélgetni a baráti társaságukkal, ahol természetesen Schmidt is ott volt. Olyankor végigelemezték, mikor ki és mit énekelt jól, vagy rosszul. Apámék szórakoztak azzal, hogy Schmidt mindent fejből tudott zongorázni, legyen az Wagner, Mahler vagy akármi. Egyszer fogadást kötöttek, vajon Berg Wozzekjét le tudja e játszani. Odatették elé a partitúrát, de azt is gond nélkül blattolta. S.Cs: Rendkívül találónak érzem Theodor Berger kijelentését, amikor a Reiner Schuhennel való beszélgetésben „abendländisch”- azaz „napnyugati” jelzővel illeti Schmidtet. Az én szemem előtt is „napnyugati bölcs”- ként lebeg Franz Schmidt. Tisztelt Asszonyom, köszönöm szépen a beszélgetést!”
http://real-phd.mtak.hu/261/1/SomosJanos.pdf Idézet, ill. részlet Somos János Csaba tanulmányából, amelynek címe: „SZÖVEGÁBRÁZOLÁSI TECHNIKÁK ÉS MOTÍVUMOK FRANZ SCHMIDT: DAS BUCH MIT SIEBEN SIEGELN CÍMŰ ORATÓRIUMÁBAN” Tanulmányának 1. sz. lábjegyzetében a szerző a következőket írja: „Mindössze két magyar nyelvű írást találtam Schmidt oratóriumáról, melyek fokozták a komponista iránti érdeklődésemet. Mesterházi Máté: Cantus vitae, cantus mortis című tanulmánya, Magyar Zene XLV. szám, 2007. február, 17-26., illetve Laki Péter: Schmidt Ferenc, Ernst von Dohnányi és a Budapest-Bécsi Útelágazás című tanulmánya Magyar Zene XLII. évfolyam 2. szám. 2004. május, 149.” „5.1. Interjú Carmenn Ottnerrel, a Franz Schmidt Gesellschaft elnök asszonyával. 2014. november 3-án Bécsben interjút készítettem Carmen Ottnerrel, a Franz Schmidt Gesellschaft elnök asszonyával. A beszélgetésnél Tarnóczy Szabolcs tolmácsolt. S.Cs: Tisztelt Asszonyom! Köszönöm, hogy lehetőséget adott számomra és vállalta, hogy interjút készíthessek Önnel. Bevallom őszintén: csak hét évvel ezelőtt ismertem meg Franz Schmidt nevét, amikor egy felkérést kaptam A hétpecsétes könyv című oratóriumának betanítására. Mint karnagy, karmester megdöbbenve tapasztaltam és tapasztalom ma is, hogy Magyarországon még szakmai körökön belül is igen kevesen ismerik Schmidtet és életművét. Milyen Franz Schmidt ismertsége ma Ausztriában? C.O: Az orgonaművei mellett A hétpecsétes könyv a legnépszerűbb. Évről évre felcsendül valahol. S.Cs: Köszönhetően Önnek és a Franz Schmidt Gesellschaft működésének is, ma már jóval többet lehet hallani a szerző kompozícióit. Milyennek érzi a magyar zenetudomány és előadók érdeklődését Schmidt iránt? C.O: Tudomásom szerint Magyarországon is több alkalommal játszották Schmidt oratóriumát, és nem olyan régen Győriványi karnagy úr vezényletével a IV. szimfónia is elhangzott. S.Cs: El kell Önnek árulnom, hogy huszonkét éves pályám egyik legizgalmasabb és egyben egyik legnehezebb feladata A hétpecsétes könyv betanítása volt. 2008 őszén, amikor az oratóriumot a Junge Philharmonie közreműködésével Elisabeth Fuchs vezényletével Salzburgban és Linzben előadtuk az énekkaraimmal, elhatároztam, hogy segítem a darab magyarországi előadását. Nem egészen egy évvel később sikerült is a tervet megvalósítani, hiszen a miskolci „Bartók + Bécs Nemzetközi Operafesztivál” keretein belül felcsendült az oratórium. De térjünk vissza magához a szerzőhöz. Számomra mellbevágó érzés, hogy Schmidt háromnegyed részben magyar származású. Mit gondol, Schmidt számára fontos maradt a részben magyar identitás? C.O: Olyannyira, hogy élete végéig tökéletesen beszélt magyarul, és édesanyjával így is társalgott. S.Cs: Ön hogyan került kapcsolatba Schmidttel és életművével? C.O: Édesapám, aki a Wiener Philharmoniker tagja volt, hosszú éveken át együttmuzsikált vele. Ma már ez lehet, hogy furcsa, de én Wagneren, Bruckneren, Mahleren és Schmidten nőttem fel. Arról nem is beszélve, hogy apám sok személyes élményét is elmesélte nekem Schmidtről. S.Cs: Léteznek e más, A hétpecsétes könyvön kívül egyéb bibliai, vagy vallásos szöveg megzenésítések Schmidt életművében? C.O: Nem tudok róla. S.Cs: Milyen volt a szerző viszonya a Bibliához? Schmidt vallásosságáról önéletrajzában is olvastam, mesélne erről egy pár gondolatot? C.O: Mélyen vallásos, katolikus családban nőtt fel és a Bibliát sokat olvasta. Élete utolsó éveiben barátját, Alexander Wunderert arra biztatta, hogy írjon neki szöveget új kompozíciójához. Levelezéseikből kiderül, hogy Schmidt többször is sürgette barátját, de Wunderer sose készült el vele. Schmidt nem tudott tovább várni, hiszen súlyos szívbeteg volt, így régi tervét valósította meg: az Apokalipszist zenésítette meg. S.Cs: A partitúrába bejegyzett megjegyzéseknél azt írja Schmidt, hogy tudomása szerint ő az első, aki a Jelenések könyvét ilyen teljességre való törekvéssel zenésítette meg. A szerzőnek például nem voltak információi Joachim Raff Welt-Ende-Gericht-Neue Welt című oratóriumának létezéséről? Különösen érdekes, hogy Simon Sechter, nagy három részes kompozícióját, az Offenbarung Johannis partitúráját 1865-ben a Gesellschaft der Musikfreunde in Wien-nek adományozta, akinek Schmidt A hétpecsétes könyvet ajánlotta. Tehát nem volt „messze” tőle egy korábban keletkezett Apokalipszisoratórium. Erről sem tudott? C.O: Erről nem tudunk semmi konkrétat. Valószínűleg ezeket a darabokat elő sem adták. Schmidt alapos ember volt, körültekintően utánanézett a darab hátterének, s próbálta a Jelenések könyvének más megzenésítéseit is számba venni. S.Cs: Milyen volt a kapcsolata Schmidtnek a nagy pályatársakkal, különösen az új-bécsi zeneszerzőkre gondolok? C.O: Schönberggel és Berggel igazán jó kapcsolatot ápolt, Webern nem viszonyult hozzá pozitíven..Schmidt mindig azt nyilatkozta: „az új bécsi törekvéseket méltányolom, de nem az én utam” Igazán Regerrel és Schreckerrel talált közös hangot. S.Cs: A hétpecsétes könyv ősbemutatója után Európa szerte megszaporodtak a Jelenések könyvét feldolgozó oratóriumok. Jean Françaix, Hilding Rosenberg, vagy Frank Martin kompozícióinak létrejöttét milyen mértékben befolyásolhatta Schmidt alkotása? C.O: Nem állíthatom, hogy ismerték. S.Cs: Mit gondol, a darab technikai nehézségei milyen mértékben befolyásolják a műsorra tűzését? C.O: Nagyon nehéz jó tenoristát találni az evangélista szerepéhez. Az énekkari szólamok technikai nehézségiről nem is beszélve. A darab betanulása sok-sok próbát, nem napokat, hanem heteket igényel. Ugyanakkor sokan kísérleteznek az oratórium előadásával kellő szakmai háttér nélkül. Itt azokra a német amatőr kórusokra gondolok, akik nem érettek eléggé erre a nagy feladatra. S.Cs: Olvastam az Ön által szerkesztett könyvben, hogy egy német kórus húzásokkal adta elő A hétpecsétest,de a bécsieknek nem igazán volt ínyére, hiszen ismerik a darabot. Hogyan fogadta a darab speciális nehézségeit az előadói apparátus az ősbemutató előtt? C.O: Abban az időben Schmidt rendkívül nagy tiszteletnek örvendett, és mindenki imádta! Nehézségek voltak, de ha bármilyen tiltakozásra gondol: az fel sem merült. Viszonylag kevés összpróba volt, az énekesek jól felkészülten jöttek. A kórust és az orgonát instruálta a legtöbbet Schmidt. S.Cs: Milyen kritikákat kapott A hétpecsétes könyv a bemutató után? Általában milyen visszhangot kelt az azóta eltelt évtizedek alatt? C.O: Óriási siker volt. A kritikák egyértelműen elismerőleg nyilatkoztak a darabról. Joseph Krebs még Amerikában és Angliában is előadta. S.Cs: Az 1938-as bemutató óta az oratórium több Cd felvételen is megjelent, melyik áll Önhöz igazán közel? C.O: Több is van közülük, amelyeket valamilyen szempontból kiemelkedőnek tartok. Harnoncourt felvételén persze nagyon szépen szól a zenekar. De a szólisták közül nekem a Peter Schreier- Robert Hall páros tetszik a leginkább. S.Cs: Schmidt páratlan zenei képességeiről szinte legendákat olvastam. Az Ön által szerkesztett könyvben Reiner Schuhenn beszélget a szerző számos egykori tanítványával, pályatársával, stb. Fel tudna idézni ezek közül egy különösen említésre méltót? C.O: Inkább édesapám élményét idézem, aki sokszor emlegette, hogy az opera előadások után számtalanszor leültek egy kicsit beszélgetni a baráti társaságukkal, ahol természetesen Schmidt is ott volt. Olyankor végigelemezték, mikor ki és mit énekelt jól, vagy rosszul. Apámék szórakoztak azzal, hogy Schmidt mindent fejből tudott zongorázni, legyen az Wagner, Mahler vagy akármi. Egyszer fogadást kötöttek, vajon Berg Wozzekjét le tudja e játszani. Odatették elé a partitúrát, de azt is gond nélkül blattolta. S.Cs: Rendkívül találónak érzem Theodor Berger kijelentését, amikor a Reiner Schuhennel való beszélgetésben „abendländisch”- azaz „napnyugati” jelzővel illeti Schmidtet. Az én szemem előtt is „napnyugati bölcs”- ként lebeg Franz Schmidt. Tisztelt Asszonyom, köszönöm szépen a beszélgetést!”
1385 smaragd 2016-02-13 07:00:31 [Válasz erre: 1384 smaragd 2016-02-13 06:34:44]
A teljes mű nincs az interneten, de egy rövidke részletet találtam, Jörg Demus zongorázik: [url]http://www.cduniverse.com/search/xx/music/pid/2741988/a/schmidt%3A+string+quartet,+piano+pieces+%2F+j%F6rg+demus.htm;Franz Schmidt művei,CD[/url]
A teljes mű nincs az interneten, de egy rövidke részletet találtam, Jörg Demus zongorázik: [url]http://www.cduniverse.com/search/xx/music/pid/2741988/a/schmidt%3A+string+quartet,+piano+pieces+%2F+j%F6rg+demus.htm;Franz Schmidt művei,CD[/url]
1384 smaragd 2016-02-13 06:34:44 [Válasz erre: 1382 smaragd 2016-02-12 19:58:17]
Norbert Tschulik műjegyzékében Franz Schmidt: Romanze c. zongoraműve ca. 1923 keletkezési évvel jelenik meg, az ősbemutató 1960-ban volt. A kotta megvásárolható: [url]http://www.prestoclassical.co.uk/sm/7223923;Doblinger,Wien[/url]
Norbert Tschulik műjegyzékében Franz Schmidt: Romanze c. zongoraműve ca. 1923 keletkezési évvel jelenik meg, az ősbemutató 1960-ban volt. A kotta megvásárolható: [url]http://www.prestoclassical.co.uk/sm/7223923;Doblinger,Wien[/url]
1383 smaragd 2016-02-12 23:20:36
[url]http://www.universaledition.com/auffuehrungen-und-kalender#composer=647;4. Szimfónia,Bern[/url]
[url]http://www.universaledition.com/auffuehrungen-und-kalender#composer=647;4. Szimfónia,Bern[/url]
1382 smaragd 2016-02-12 19:58:17 [Válasz erre: 1381 Ardelao 2016-02-12 11:46:25]
[url]http://www.naxos.com/catalogue/item.asp?item_code=8.223415;Franz Schmidt:Romance[/url]
[url]http://www.naxos.com/catalogue/item.asp?item_code=8.223415;Franz Schmidt:Romance[/url]
1381 Ardelao 2016-02-12 11:46:25
Österreichische Musikzeitschrift, Volume 15, Issue (JG) (Dec 1960) Franz Schmidt ismeretlen szerzeménye (Az A-dúr Románc rövid története) Jörg Demus (sz.: Sankt Pölten) 1928.12.02., osztrák zongorista, a bécsi Zene- és Előadóművészeti Egyetem egykori növendéke) erről a következőket írja: (Kivonatos fordítás) A „Három évszázad osztrák zongorazenéje“ c. zongoraestem keretében, amelyet október 7-én Haydn, Mozart, Beethoven, Schubert, Bruckner, Berg és Marx műveiből adok a Zeneegylet Nagytermében, abban a megtiszteltetésben lesz részem, hogy első alkalommal mutathatom be Franz Schmidt eddig ismeretlen szerzeményét. Egy A-dúr románcról van szó, amelyet Alfred Jirasek professzor úrtól kaptam ajándékba. E mű sorsáról Jirasek professzor alábbi levele tájékoztat, aki tudvalevően Franz Schmidt sógora. ………..” A levél: „Igen tisztelt Demus úr! Birtokomban van Franz Schmidtnek egy kis zongoraműve, amelyet 1922-ben írt, mégpedig egy bizonyos Geoffrey Sephton úr számára. Ezt a Mr. Sephtont nagyon jól ismertem, kedves barátom volt. Az alábbiakban el akarom mesélni Önnek, hogy Franz Schmidt hogyan jött össze vele, és miként alakul e kis szerzemény története. Elvégre Önnek bizonyára érdekében áll, hogy ezt megismerje, mert Önnek e levél kézhezvételével egy nagy ember kezéből származó kis kézirat tulajdonosává kell válnia. Ugyanis az a szándékom, hogy odaajándékozom Önnek Franz Schmidt “Romanze” c. zongoradarabjának a kéziratát. Mr. Geoffrey Sephton angol volt. Családjával a felesége, Molly iránt érzett szerelme miatt szakított, elhagyta hazáját, és életét nyelvtanárként és fordítóként Berlinben tengette éveken át, meglehetősen nyomorúságosan. Majd Berlitz nyelviskolájának a bécsi fióküzletébe küldte őt. Nővérem, Grete, 1917-ben ott ismerte meg a Sephton házaspárt, és röviddel azután engem is megismertetett velük. Az első világháború elején Stephtonékat rövid időre internálták. Befolyásos barátok és növendékek azonban elintézték, hogy szabadon engedjék őket, úgy, hogy ismét gyakorolhatták hivatásukat. Mindketten finom érzésű és művészethez értő emberek voltak; Geoffreyt megáldotta a sors azzal a tipikus angol humorral, amelyet Dickens, Jerome és mások műveiből ismerünk és értékelünk, figyelemre méltó költői tehetség volt (verseinek egyik kötete megjelent az Almathea-Verlage kiadásában, Marquis de Bayros illusztrációival), Mollynak pedig kifejezett tehetsége volt a táncművészethez. Franz Schmidt és a nővérem egy ideig órákat vett Sephtonéknál. Feltételezhető, hogy ez 1921/22-ben történt, ahogyan arra a „Romanze” kéziratán szereplő ajánlásból következtetni lehet. ….” Ford. megj.: E zongoradarabot Franz Schmidt Geoffrey Sephtonnak ajánlotta, aki nemcsak Schmidt angoltanára volt, hanem házasságkötési tanúja is, amikor a zeneszerző másodszor (1923-ban) Alfred Jirasek testvérét, Margarethe Jiraseket vette nőül. E művet sokáig elveszettnek tartották. Kottája így csak 1950-ben jelent meg, a Doblinger Musikverlag kiadásában. A youtube-on ez a kis mű, sajnos, nem lelhető fel. CD-n azonban megtalálható: „SCHMIDT: Clarinet Quintet in B-Flat Major / Romance” (Naxos/Marco Polo)
Österreichische Musikzeitschrift, Volume 15, Issue (JG) (Dec 1960) Franz Schmidt ismeretlen szerzeménye (Az A-dúr Románc rövid története) Jörg Demus (sz.: Sankt Pölten) 1928.12.02., osztrák zongorista, a bécsi Zene- és Előadóművészeti Egyetem egykori növendéke) erről a következőket írja: (Kivonatos fordítás) A „Három évszázad osztrák zongorazenéje“ c. zongoraestem keretében, amelyet október 7-én Haydn, Mozart, Beethoven, Schubert, Bruckner, Berg és Marx műveiből adok a Zeneegylet Nagytermében, abban a megtiszteltetésben lesz részem, hogy első alkalommal mutathatom be Franz Schmidt eddig ismeretlen szerzeményét. Egy A-dúr románcról van szó, amelyet Alfred Jirasek professzor úrtól kaptam ajándékba. E mű sorsáról Jirasek professzor alábbi levele tájékoztat, aki tudvalevően Franz Schmidt sógora. ………..” A levél: „Igen tisztelt Demus úr! Birtokomban van Franz Schmidtnek egy kis zongoraműve, amelyet 1922-ben írt, mégpedig egy bizonyos Geoffrey Sephton úr számára. Ezt a Mr. Sephtont nagyon jól ismertem, kedves barátom volt. Az alábbiakban el akarom mesélni Önnek, hogy Franz Schmidt hogyan jött össze vele, és miként alakul e kis szerzemény története. Elvégre Önnek bizonyára érdekében áll, hogy ezt megismerje, mert Önnek e levél kézhezvételével egy nagy ember kezéből származó kis kézirat tulajdonosává kell válnia. Ugyanis az a szándékom, hogy odaajándékozom Önnek Franz Schmidt “Romanze” c. zongoradarabjának a kéziratát. Mr. Geoffrey Sephton angol volt. Családjával a felesége, Molly iránt érzett szerelme miatt szakított, elhagyta hazáját, és életét nyelvtanárként és fordítóként Berlinben tengette éveken át, meglehetősen nyomorúságosan. Majd Berlitz nyelviskolájának a bécsi fióküzletébe küldte őt. Nővérem, Grete, 1917-ben ott ismerte meg a Sephton házaspárt, és röviddel azután engem is megismertetett velük. Az első világháború elején Stephtonékat rövid időre internálták. Befolyásos barátok és növendékek azonban elintézték, hogy szabadon engedjék őket, úgy, hogy ismét gyakorolhatták hivatásukat. Mindketten finom érzésű és művészethez értő emberek voltak; Geoffreyt megáldotta a sors azzal a tipikus angol humorral, amelyet Dickens, Jerome és mások műveiből ismerünk és értékelünk, figyelemre méltó költői tehetség volt (verseinek egyik kötete megjelent az Almathea-Verlage kiadásában, Marquis de Bayros illusztrációival), Mollynak pedig kifejezett tehetsége volt a táncművészethez. Franz Schmidt és a nővérem egy ideig órákat vett Sephtonéknál. Feltételezhető, hogy ez 1921/22-ben történt, ahogyan arra a „Romanze” kéziratán szereplő ajánlásból következtetni lehet. ….” Ford. megj.: E zongoradarabot Franz Schmidt Geoffrey Sephtonnak ajánlotta, aki nemcsak Schmidt angoltanára volt, hanem házasságkötési tanúja is, amikor a zeneszerző másodszor (1923-ban) Alfred Jirasek testvérét, Margarethe Jiraseket vette nőül. E művet sokáig elveszettnek tartották. Kottája így csak 1950-ben jelent meg, a Doblinger Musikverlag kiadásában. A youtube-on ez a kis mű, sajnos, nem lelhető fel. CD-n azonban megtalálható: „SCHMIDT: Clarinet Quintet in B-Flat Major / Romance” (Naxos/Marco Polo)
1380 smaragd 2016-02-11 22:42:27 [Válasz erre: 1379 smaragd 2016-02-11 22:00:42]
Franz Schmidt: A hétpecsétes könyv [url]https://youtu.be/Ut5_aP2Uluc;Hallelujah[/url]
Franz Schmidt: A hétpecsétes könyv [url]https://youtu.be/Ut5_aP2Uluc;Hallelujah[/url]
1379 smaragd 2016-02-11 22:00:42 [Válasz erre: 1378 Radegundis 2016-02-11 21:44:35]
Maestro Honeck említette októberben Bécsben az újra és újra visszatérő 7-es számot a "Hétpecsétes könyv kapcsán". Azt is elmondta, hogy Franz Schmidt becsületes, őszinte zeneszerző volt, aki azt írta le, amit érzett. (Ez nagyobb téma, ott, akkor csak érintette.)
Maestro Honeck említette októberben Bécsben az újra és újra visszatérő 7-es számot a "Hétpecsétes könyv kapcsán". Azt is elmondta, hogy Franz Schmidt becsületes, őszinte zeneszerző volt, aki azt írta le, amit érzett. (Ez nagyobb téma, ott, akkor csak érintette.)
1378 Radegundis 2016-02-11 21:44:35
Kissé hosszú volt a nap, természetesen "Ma 77 éve, hogy..." itthagyott bennünket nagy zeneköltönk - elnézést!
Kissé hosszú volt a nap, természetesen "Ma 77 éve, hogy..." itthagyott bennünket nagy zeneköltönk - elnézést!
1377 smaragd 2016-02-11 21:43:37 [Válasz erre: 1376 Radegundis 2016-02-11 21:39:14]
Nagyon szép és méltó, köszönöm szépen.
Nagyon szép és méltó, köszönöm szépen.
1376 Radegundis 2016-02-11 21:39:14
Ma pontosan 65 éve, hogy Franz Schmidt halálával Európa egy különös és különleges életutat bejárt, rendkívüli zenei tehetséget veszített el, akiben még utolsó idejében is rendkívüli képességek lángoltak, ekkor születtek talán legjobb remekmüvei. Bár hosszúra nyúlt betegsége nagyon visszavetette, a körülötte fortyogó egyre furcsább világ sem igazán sarkallhatta volna nagy müvekre, még igazán sok értékes müvel ajándékozhatta volna meg az utókort. Kissé bizonytalan pátosszal azt mondhatnám, hogy Franz Schmidt utolsó óráinak szinhelye, 13 évig idöskori otthona, Perchtoldsdorf patinás régi Községháza elött fekete zászlót lenget a szél. Azért vagyok kissé bizonytalan, mert semmi más okra nem bukkantam, ami a gyászlobogót magyarázná, de holnap tudok csak az okot illetöen végleg megbizonyosodni. Perchtoldsdorf már 15 évesen a jómódú zenekedvelö Grienauer családnál töltött egy év maradéktalanul pótolta Schmidtet Pozsonyért - amint azt személyes naplójegyzeteiben vallotta. Utólagos engedelmetekkel ma a Franz Schmidt orgonának is helyet adó St. Augustin templomban Fórumunk minden közremüködöjének nevében mécsest gyújtottam és megemlékezésünket Somos Csaba karnagy úrral való egyeztetés után a mécses mögött elhelyezett kis táblán jeleztem: "Zum Gedenken an FRANZ SCHMIDT 22. Dezember 1874 in Pressburg/Pozsony - 11. Februar 1939 in Perchtoldsdorf Das Leben endet, die Musik nicht. Mitglieder des Franz Schmidt Forums momus/Budapest Csaba Somos, Chorleiter, Ungarische Nationalphilharmonie" azaz kb.: " Megemlékezésül / FRANZ SCHMIDT / 1874 December 22. Pressburg/Pozsony - 1939 Februar 11. Perchtoldsdorf / Az élet véges, a zene végtelen / A momus Franz Schmidt Forumának közremüködöi, Budapest / Somos Csaba, karnagy, Nemzeti Filharmónia" A Franz Schmidt Gesellschaft megemlékezése mellett így mi is képviselve vagyunk ezzel a kis szimbólikus gesztussal, hogy mi sem feledkeztünk meg a magyar Pozsony általunk nagyra becsült szülöttéröl.
Ma pontosan 65 éve, hogy Franz Schmidt halálával Európa egy különös és különleges életutat bejárt, rendkívüli zenei tehetséget veszített el, akiben még utolsó idejében is rendkívüli képességek lángoltak, ekkor születtek talán legjobb remekmüvei. Bár hosszúra nyúlt betegsége nagyon visszavetette, a körülötte fortyogó egyre furcsább világ sem igazán sarkallhatta volna nagy müvekre, még igazán sok értékes müvel ajándékozhatta volna meg az utókort. Kissé bizonytalan pátosszal azt mondhatnám, hogy Franz Schmidt utolsó óráinak szinhelye, 13 évig idöskori otthona, Perchtoldsdorf patinás régi Községháza elött fekete zászlót lenget a szél. Azért vagyok kissé bizonytalan, mert semmi más okra nem bukkantam, ami a gyászlobogót magyarázná, de holnap tudok csak az okot illetöen végleg megbizonyosodni. Perchtoldsdorf már 15 évesen a jómódú zenekedvelö Grienauer családnál töltött egy év maradéktalanul pótolta Schmidtet Pozsonyért - amint azt személyes naplójegyzeteiben vallotta. Utólagos engedelmetekkel ma a Franz Schmidt orgonának is helyet adó St. Augustin templomban Fórumunk minden közremüködöjének nevében mécsest gyújtottam és megemlékezésünket Somos Csaba karnagy úrral való egyeztetés után a mécses mögött elhelyezett kis táblán jeleztem: "Zum Gedenken an FRANZ SCHMIDT 22. Dezember 1874 in Pressburg/Pozsony - 11. Februar 1939 in Perchtoldsdorf Das Leben endet, die Musik nicht. Mitglieder des Franz Schmidt Forums momus/Budapest Csaba Somos, Chorleiter, Ungarische Nationalphilharmonie" azaz kb.: " Megemlékezésül / FRANZ SCHMIDT / 1874 December 22. Pressburg/Pozsony - 1939 Februar 11. Perchtoldsdorf / Az élet véges, a zene végtelen / A momus Franz Schmidt Forumának közremüködöi, Budapest / Somos Csaba, karnagy, Nemzeti Filharmónia" A Franz Schmidt Gesellschaft megemlékezése mellett így mi is képviselve vagyunk ezzel a kis szimbólikus gesztussal, hogy mi sem feledkeztünk meg a magyar Pozsony általunk nagyra becsült szülöttéröl.
1375 smaragd 2016-02-11 21:01:57 [Válasz erre: 1367 smaragd 2016-02-11 05:57:06]
Dr. Franz Schmidt 1914-től a bécsi Akadémia zongoraprofesszora lett, zeneszerzést és ellenponttant is tanított. Nagyszerű életművét, személyes életének részleteit is bemutatta a Radio New Zealand, amely a hét zeneszerzője sorozatban hangzott el. Nagyszerű rádiós megemlékezés, mondhatnám, követendő példa! A műsor meghallgatható (Listen 27'50") [url]http://www.radionz.co.nz/concert/programmes/composeroftheweek/20121104;Franz Schmidt[/url]
Dr. Franz Schmidt 1914-től a bécsi Akadémia zongoraprofesszora lett, zeneszerzést és ellenponttant is tanított. Nagyszerű életművét, személyes életének részleteit is bemutatta a Radio New Zealand, amely a hét zeneszerzője sorozatban hangzott el. Nagyszerű rádiós megemlékezés, mondhatnám, követendő példa! A műsor meghallgatható (Listen 27'50") [url]http://www.radionz.co.nz/concert/programmes/composeroftheweek/20121104;Franz Schmidt[/url]
1374 smaragd 2016-02-11 20:45:05 [Válasz erre: 1373 smaragd 2016-02-11 20:16:14]
[url]https://youtu.be/Huji5qrHH30;Franz Schmidt:Variationen über ein Husarenlied,1930-1931 [/url]
[url]https://youtu.be/Huji5qrHH30;Franz Schmidt:Variationen über ein Husarenlied,1930-1931 [/url]
1373 smaragd 2016-02-11 20:16:14 [Válasz erre: 283 smaragd 2015-07-03 12:24:38]
A Wiener Philharmoniker honlapjáról sajnos nem lehet ide áthozni a Franz Schmidt halálát követő emlékkoncertjük - Wien, Musikverein, Großer Saal, 1939. március 19. - műsorát, a 283.bejegyzésben beírtam, erre "az előzményre kattintva" olvashatjuk.
A Wiener Philharmoniker honlapjáról sajnos nem lehet ide áthozni a Franz Schmidt halálát követő emlékkoncertjük - Wien, Musikverein, Großer Saal, 1939. március 19. - műsorát, a 283.bejegyzésben beírtam, erre "az előzményre kattintva" olvashatjuk.
1372 smaragd 2016-02-11 13:44:47 [Válasz erre: 1371 smaragd 2016-02-11 12:49:37]
[url]https://youtu.be/OajJDjFsml8;Perchtoldsdorfer Heide[/url]
[url]https://youtu.be/OajJDjFsml8;Perchtoldsdorfer Heide[/url]
1371 smaragd 2016-02-11 12:49:37
Perchtoldsdorf ápolja és elevenen tartja Franz Schmidt emlékét is, egy rövidfilmen láthatjuk az idilli környéket: [url]https://youtu.be/rS14ra4Y9gY; Perchtoldsdorf, Hochberg[/url]
Perchtoldsdorf ápolja és elevenen tartja Franz Schmidt emlékét is, egy rövidfilmen láthatjuk az idilli környéket: [url]https://youtu.be/rS14ra4Y9gY; Perchtoldsdorf, Hochberg[/url]
1370 Ardelao 2016-02-11 12:19:20 [Válasz erre: 1369 Ardelao 2016-02-11 11:22:12]
[url] https://www.events.at/l/burg-perchtoldsdorf; Burg Perchtoldsdorf [/url]
[url] https://www.events.at/l/burg-perchtoldsdorf; Burg Perchtoldsdorf [/url]
1369 Ardelao 2016-02-11 11:22:12
[url] http://www.w-i-p.at/?option=com_adevent&catid=1&ORDERFIELD=veranstalter&ASCDESC=ASC&ad_type=0&p=p&Itemid=76; Kulturkalender [/url] Franz Schmidt Musiktage, Perchtoldsdorf, 2016.
[url] http://www.w-i-p.at/?option=com_adevent&catid=1&ORDERFIELD=veranstalter&ASCDESC=ASC&ad_type=0&p=p&Itemid=76; Kulturkalender [/url] Franz Schmidt Musiktage, Perchtoldsdorf, 2016.
1368 smaragd 2016-02-11 06:02:45 [Válasz erre: 1367 smaragd 2016-02-11 05:57:06]
[url]https://commons.m.wikimedia.org/wiki/File:Wiener_Zentralfriedhof_-_Gruppe_32C_-_Grab_von_Franz_Schmidt.jpg;Dr. Franz Schmidt síremléke[/url]
[url]https://commons.m.wikimedia.org/wiki/File:Wiener_Zentralfriedhof_-_Gruppe_32C_-_Grab_von_Franz_Schmidt.jpg;Dr. Franz Schmidt síremléke[/url]
1367 smaragd 2016-02-11 05:57:06
Halála napján innen, Budapestről tisztelettel emlékezünk fórumunk névadójára. Tegnap múlt 9 hónapja, hogy megnyithattam ezt az "emlékkönyvet" a magyar anyanyelvű, a világban osztrák zeneszerzőként ismert Dr. Franz Schmidt zeneszerzőről, a bécsi Akadémia egykori, nagyra becsült és köztiszteletben részesült igazgatójáról és rektoráról. Fórumtársaim közül Ardelao kutatásai kezdettől fogva kísérik szándékaimat. Ezúton is köszönöm zenebaráti együttműködését! Mindent felkutattunk, ami az interneten elérhető, ez a munka folytatódik. Újonnan belépett fórumtársaink, Heléna és Radegundis eddig ismeretlen részeket tártak fel az életmű mai megszólaltatásával, előadásaival kapcsolatosan. Búbánat a régi, magyar nyelvű adatokat, írásokat bocsátotta rendelkezésünkre. Ardelao a közreadott fordításokkal,nagymértékben segítette a német szövegű kiadványok megértését. Magyarországon ez az első és egyetlen gyűjtemény, ahol Franz Schmidtről hiteles dokumentumokat lehet olvasni, zenéjét linkeken keresztül meg lehet hallgatni. Szívből kívánom, hogy szeretettel végzett gyűjtésünk eredménye Franz Schmidt műveinek megismeréséhez, magyarországi előadásaihoz, és egy magyar nyelvű könyv megjelenéséhez adjon inspirációt! [url]https://www.wien.gv.at/wiki/index.php/Franz_Schmidt;Dr. Franz Schmidt emlékműve[/url]
Halála napján innen, Budapestről tisztelettel emlékezünk fórumunk névadójára. Tegnap múlt 9 hónapja, hogy megnyithattam ezt az "emlékkönyvet" a magyar anyanyelvű, a világban osztrák zeneszerzőként ismert Dr. Franz Schmidt zeneszerzőről, a bécsi Akadémia egykori, nagyra becsült és köztiszteletben részesült igazgatójáról és rektoráról. Fórumtársaim közül Ardelao kutatásai kezdettől fogva kísérik szándékaimat. Ezúton is köszönöm zenebaráti együttműködését! Mindent felkutattunk, ami az interneten elérhető, ez a munka folytatódik. Újonnan belépett fórumtársaink, Heléna és Radegundis eddig ismeretlen részeket tártak fel az életmű mai megszólaltatásával, előadásaival kapcsolatosan. Búbánat a régi, magyar nyelvű adatokat, írásokat bocsátotta rendelkezésünkre. Ardelao a közreadott fordításokkal,nagymértékben segítette a német szövegű kiadványok megértését. Magyarországon ez az első és egyetlen gyűjtemény, ahol Franz Schmidtről hiteles dokumentumokat lehet olvasni, zenéjét linkeken keresztül meg lehet hallgatni. Szívből kívánom, hogy szeretettel végzett gyűjtésünk eredménye Franz Schmidt műveinek megismeréséhez, magyarországi előadásaihoz, és egy magyar nyelvű könyv megjelenéséhez adjon inspirációt! [url]https://www.wien.gv.at/wiki/index.php/Franz_Schmidt;Dr. Franz Schmidt emlékműve[/url]
1366 Ardelao 2016-02-11 02:41:26 [Válasz erre: 1364 Ardelao 2016-02-10 06:10:52]
Norbert Tschulik: Franz Schmidt Österreichischer Bundesverlag für Unterricht, Wissenschaft und Kunst, Wien 1972 Súlyos betegen (Részletek a könyv utolsó fejezetéből) 6. részlet …………………………… A Kantáta soha többé nem hangzott el. Később arra gondoltak, hogy a zenét új szöveggel látják el. Erre nem került sor. És ez így van jól. Életműve „A hétpecsétes könyv”-vel befejeződött, a Kantáta csak egy halálos beteg ember félreértése. Igaztalanul nyomták rá ezért a szégyen bélyegét. Vagy ki akarná Wagner nagyságát a zsidóságról szóló – sokkal tudatosabban megfogalmazott – írásáról megítélni? Dr. Adler, aki maga is zsidó volt, nyomatékosan hangsúlyozta, hogy Schmidt nem volt sem antiszemita, sem nemzeti szocialista. „Az, hogy őt aztán a nemzeti szocialisták maguknak követelték, nem az ő hibája volt … Politikai tekintetben teljesen naiv maradt.” Amikor Adler a zeneszerzőt utoljára látta, hogy közvetlenül a Londonba történő elutazása előtt tőle búcsút vegyen, Schmidt megkérdezte: „Tulajdonképpen miért megy el?” Szinte úgy tűnik, mintha Schmidt Mahler ellen lázadásának „eredendő bűne” végzetes maradt volna a zeneszerző számára, így volt ez akkor, és így van ez napjainkban is … Természetesen az, aki elfogulatlan, Schmidtet más mércével fogja mérni; egy nagy személyiségnek oly nagy megbecsülésével, amelynek tanújaként hadd idézzük itt Karl Kobaldot (ld. e témakör 1215. sz. bejegyzését): „Szerény lényétől, amely kedvelte a kötetlenséget és a kedélyességet, teljességgel távol állt a tolakodó megjelenés. Igazi osztrák nemtörődömséggel kitért minden elől, ami patetikus volt, került mindent, ami kifelé reklámnak látszott. De minden szerénysége ellenére teljes tudatában volt … művész voltának, és hitt a sors által elrendelt művészi küldetésében. Nem rendelkezett olyan magas képzettséggel, mint néhány nagy zeneszerző, mint Beethoven, Wagner vagy Schumann; de világos elméje, zseniális ösztöne képzettségének valamennyi hiányosságán átsegítette. Gyakran elcsodálkoztam a tőle hallott találó szavakon és világos ítéleteken. Abban az időben, amikor én az Akadémia elnökeként nehéz, kínos ügyekben, így különösen új művészek meghívásakor állandóan Schmidthez fordultam tanácsért, megismertem tudásának gazdag tárházát, ítéletének élességét és pontosságát.” E könyv célkitűzése az, hogy tárgyilagosan ábrázolja és logikus átgondolás tárgyává tegye Schmidt pszichológiai, emberi fejlődését, és hogy munkásságára, amelyet az élet ugyancsak megnehezített, a zenetörténeti és stilisztikai összefüggések tükrében ráirányítsa a figyelmet, a nehézségektől a tetőpontokig, azzal a végcéllal, hogy Franz Schmidt, a nagy osztrák zeneszerző számára megértést és igazságot szolgáltasson. Vége
Norbert Tschulik: Franz Schmidt Österreichischer Bundesverlag für Unterricht, Wissenschaft und Kunst, Wien 1972 Súlyos betegen (Részletek a könyv utolsó fejezetéből) 6. részlet …………………………… A Kantáta soha többé nem hangzott el. Később arra gondoltak, hogy a zenét új szöveggel látják el. Erre nem került sor. És ez így van jól. Életműve „A hétpecsétes könyv”-vel befejeződött, a Kantáta csak egy halálos beteg ember félreértése. Igaztalanul nyomták rá ezért a szégyen bélyegét. Vagy ki akarná Wagner nagyságát a zsidóságról szóló – sokkal tudatosabban megfogalmazott – írásáról megítélni? Dr. Adler, aki maga is zsidó volt, nyomatékosan hangsúlyozta, hogy Schmidt nem volt sem antiszemita, sem nemzeti szocialista. „Az, hogy őt aztán a nemzeti szocialisták maguknak követelték, nem az ő hibája volt … Politikai tekintetben teljesen naiv maradt.” Amikor Adler a zeneszerzőt utoljára látta, hogy közvetlenül a Londonba történő elutazása előtt tőle búcsút vegyen, Schmidt megkérdezte: „Tulajdonképpen miért megy el?” Szinte úgy tűnik, mintha Schmidt Mahler ellen lázadásának „eredendő bűne” végzetes maradt volna a zeneszerző számára, így volt ez akkor, és így van ez napjainkban is … Természetesen az, aki elfogulatlan, Schmidtet más mércével fogja mérni; egy nagy személyiségnek oly nagy megbecsülésével, amelynek tanújaként hadd idézzük itt Karl Kobaldot (ld. e témakör 1215. sz. bejegyzését): „Szerény lényétől, amely kedvelte a kötetlenséget és a kedélyességet, teljességgel távol állt a tolakodó megjelenés. Igazi osztrák nemtörődömséggel kitért minden elől, ami patetikus volt, került mindent, ami kifelé reklámnak látszott. De minden szerénysége ellenére teljes tudatában volt … művész voltának, és hitt a sors által elrendelt művészi küldetésében. Nem rendelkezett olyan magas képzettséggel, mint néhány nagy zeneszerző, mint Beethoven, Wagner vagy Schumann; de világos elméje, zseniális ösztöne képzettségének valamennyi hiányosságán átsegítette. Gyakran elcsodálkoztam a tőle hallott találó szavakon és világos ítéleteken. Abban az időben, amikor én az Akadémia elnökeként nehéz, kínos ügyekben, így különösen új művészek meghívásakor állandóan Schmidthez fordultam tanácsért, megismertem tudásának gazdag tárházát, ítéletének élességét és pontosságát.” E könyv célkitűzése az, hogy tárgyilagosan ábrázolja és logikus átgondolás tárgyává tegye Schmidt pszichológiai, emberi fejlődését, és hogy munkásságára, amelyet az élet ugyancsak megnehezített, a zenetörténeti és stilisztikai összefüggések tükrében ráirányítsa a figyelmet, a nehézségektől a tetőpontokig, azzal a végcéllal, hogy Franz Schmidt, a nagy osztrák zeneszerző számára megértést és igazságot szolgáltasson. Vége
1365 smaragd 2016-02-10 15:53:29 [Válasz erre: 1364 Ardelao 2016-02-10 06:10:52]
[url]https://youtu.be/yjJprIS4zQE;Bruckner:7.Szimfónia,Adagio[/url]
[url]https://youtu.be/yjJprIS4zQE;Bruckner:7.Szimfónia,Adagio[/url]
1364 Ardelao 2016-02-10 06:10:52 [Válasz erre: 1361 Ardelao 2016-02-09 04:36:50]
Norbert Tschulik: Franz Schmidt Österreichischer Bundesverlag für Unterricht, Wissenschaft und Kunst, Wien 1972 Súlyos betegen (Részletek a könyv utolsó fejezetéből) 5. részlet „Bocsáss meg a rettenetes írásért!” - fűzte hozzá Schmidt egy Schütznek írt másik leveléhez. „Éjszaka van, és nem tudok az írógépen csattogni, mert mindenkit felébresztenék.” A zeneszerzőt akkoriban nyilvánvalóan sürgették, hogy erőltesse a Kantátára irányuló munkát, és hogy azzal egy meghatározott határidőre készüljön el, mert ebben a Schütznek címzett levélben a következő áll: „A dátummal szemben a legkomolyabb fenntartásaim vannak. A zenemű ugyanis vázlatban újév óta készen áll. Ám, ha a partitúrát a rohanó munkanap mellett két és fél - három hónap alatt meg is tudnám írni, és ha munkamegosztással a zenekari és kórusanyagot ki is lehetne taposni a földből, úgy rettenetes dolog marad még hátra, amely nélkül egy előadás elképzelhetetlen, mégpedig a zongorakivonat, amelynek hiányában a művet nem lehet próbálni és betanulni. A zongorakivonat a partitúrával egyidejűleg készült, tehát azzal ugyanott tartok. De éppen ezért iszonyúan hátráltat. Márpedig az első résznek csak a felével vagyok készen. Nem akarom azt mondani, hogy lehetetlen elkészülni, de akkor mind a hatszor hatost kell dobni, és semmi sem jöhet közbe. Úgy vélem, rendezőként túl sokat kockáztatsz, ha ilyen közeli időpontot tűzöl ki. Erről egyébként egyszer már valóban muszáj beszélnünk, ……. Eközben fáradhatatlanul írok tovább. Az az érzésem, hogy testileg kibírom, az enyéim (úgy tűnik) nem egészen osztják ezt a véleményt, és morognak.” Schmidt optimizmusa irreális volt. A mester 1939. február 11-én, a Perchtolsdorf, Lohnsteinstraße 4. sz alatti otthonában, szívrohamban meghalt. Nővére, Emma, röviddel az ebéd után talált rá a zeneszerzőre, aki enyhén összegörnyedt állapotban ült a fotelban, élettelenül. A halottat a Zeneegylet épületében ravatalozták fel, a Bécsi Filharmonikusok Bruckner 7. szimfóniájának Adagio részével búcsúztatták. A Központi temetőben található sírhelyén a filharmonikusok adományaiból állított síremlékét 1942. április 22-én leplezték le. „Három szimfóniára elegendő anyag van a fejemben.” – mondta Franz Schütznek még 14 nappal korábban. Most pedig még a Kantáta is torzó maradt. Azt Dr. Robert Wagner fejezte be …… a meglévő vázlatok alapján, és 1940. április 24-én mutatták be először, Oswald Kabasta vezénylete alatt, a Zeneegylet nagytermében, ahol tizennégy hónappal korábban Schmidt holtteste feküdt felravatalozva, és gyászszertartás folyt. Ám a műben a hatalmon lévő nemzeti szocialisták a tendenciózus alapszöveg ellenére nem lelték örömüket. Franz Schmidt éppen szellemileg mégsem az ő emberük volt, zenéje minden más, csak nem „elvhű”. Folyt. köv.
Norbert Tschulik: Franz Schmidt Österreichischer Bundesverlag für Unterricht, Wissenschaft und Kunst, Wien 1972 Súlyos betegen (Részletek a könyv utolsó fejezetéből) 5. részlet „Bocsáss meg a rettenetes írásért!” - fűzte hozzá Schmidt egy Schütznek írt másik leveléhez. „Éjszaka van, és nem tudok az írógépen csattogni, mert mindenkit felébresztenék.” A zeneszerzőt akkoriban nyilvánvalóan sürgették, hogy erőltesse a Kantátára irányuló munkát, és hogy azzal egy meghatározott határidőre készüljön el, mert ebben a Schütznek címzett levélben a következő áll: „A dátummal szemben a legkomolyabb fenntartásaim vannak. A zenemű ugyanis vázlatban újév óta készen áll. Ám, ha a partitúrát a rohanó munkanap mellett két és fél - három hónap alatt meg is tudnám írni, és ha munkamegosztással a zenekari és kórusanyagot ki is lehetne taposni a földből, úgy rettenetes dolog marad még hátra, amely nélkül egy előadás elképzelhetetlen, mégpedig a zongorakivonat, amelynek hiányában a művet nem lehet próbálni és betanulni. A zongorakivonat a partitúrával egyidejűleg készült, tehát azzal ugyanott tartok. De éppen ezért iszonyúan hátráltat. Márpedig az első résznek csak a felével vagyok készen. Nem akarom azt mondani, hogy lehetetlen elkészülni, de akkor mind a hatszor hatost kell dobni, és semmi sem jöhet közbe. Úgy vélem, rendezőként túl sokat kockáztatsz, ha ilyen közeli időpontot tűzöl ki. Erről egyébként egyszer már valóban muszáj beszélnünk, ……. Eközben fáradhatatlanul írok tovább. Az az érzésem, hogy testileg kibírom, az enyéim (úgy tűnik) nem egészen osztják ezt a véleményt, és morognak.” Schmidt optimizmusa irreális volt. A mester 1939. február 11-én, a Perchtolsdorf, Lohnsteinstraße 4. sz alatti otthonában, szívrohamban meghalt. Nővére, Emma, röviddel az ebéd után talált rá a zeneszerzőre, aki enyhén összegörnyedt állapotban ült a fotelban, élettelenül. A halottat a Zeneegylet épületében ravatalozták fel, a Bécsi Filharmonikusok Bruckner 7. szimfóniájának Adagio részével búcsúztatták. A Központi temetőben található sírhelyén a filharmonikusok adományaiból állított síremlékét 1942. április 22-én leplezték le. „Három szimfóniára elegendő anyag van a fejemben.” – mondta Franz Schütznek még 14 nappal korábban. Most pedig még a Kantáta is torzó maradt. Azt Dr. Robert Wagner fejezte be …… a meglévő vázlatok alapján, és 1940. április 24-én mutatták be először, Oswald Kabasta vezénylete alatt, a Zeneegylet nagytermében, ahol tizennégy hónappal korábban Schmidt holtteste feküdt felravatalozva, és gyászszertartás folyt. Ám a műben a hatalmon lévő nemzeti szocialisták a tendenciózus alapszöveg ellenére nem lelték örömüket. Franz Schmidt éppen szellemileg mégsem az ő emberük volt, zenéje minden más, csak nem „elvhű”. Folyt. köv.
1363 smaragd 2016-02-09 14:05:06
"Hírnökeim jelentették",hogy ma van a nagy farsangi felvonulás Perchtoldsdorfban! Ismét "élő kapcsolatban" leszünk az ottaniakkal, a linkre kattintva - reményeim szerint :-) - megjelenik a Marktplatz, és a farsangolókat láthatjuk pár perc múlva. [url]http://www.panoramablick.com/oesterreich_niederoesterreich_perchtoldsdorf.htm;Perchtoldsdorf, Marktplatz[/url]
"Hírnökeim jelentették",hogy ma van a nagy farsangi felvonulás Perchtoldsdorfban! Ismét "élő kapcsolatban" leszünk az ottaniakkal, a linkre kattintva - reményeim szerint :-) - megjelenik a Marktplatz, és a farsangolókat láthatjuk pár perc múlva. [url]http://www.panoramablick.com/oesterreich_niederoesterreich_perchtoldsdorf.htm;Perchtoldsdorf, Marktplatz[/url]
1362 smaragd 2016-02-09 07:31:48
[url]https://youtu.be/Me34TagK8B8;Fuga Solemnis für Orgel,16 Bläser und Pauken,1937[/url]
[url]https://youtu.be/Me34TagK8B8;Fuga Solemnis für Orgel,16 Bläser und Pauken,1937[/url]
1361 Ardelao 2016-02-09 04:36:50 [Válasz erre: 1360 Ardelao 2016-02-08 08:00:00]
Norbert Tschulik: Franz Schmidt Österreichischer Bundesverlag für Unterricht, Wissenschaft und Kunst, Wien 1972 Súlyos betegen (Részletek a könyv utolsó fejezetéből) 4. részlet Schmidt hanyatló szellemi teljesítőképességének a dokumentációjával megadatik a válasz arra a kérdésre is, hogy miként volt lehetséges az, hogy egy olyan rangú muzsikus, mint Franz Schmidt, aki „a mélyen vallásos emberek nézőpontjából” választotta az apokalipszist oratóriuma témájául (ezt még 1938-ban, tehát már Ausztria megszállása után ismerte el!), most hagyta magát rábeszélni egy művészietlen, elvhű szövegű Kantáta megkomponálására. Az, hogy ki volt az ösztönző erő, nem fog kiderülni ……………….. Schmidt azonban kétségtelenül …. csak valami új létrehozásában látott életelixírt, és ezért nyúlt éppen ahhoz a szöveghez, amelyet felkínáltak neki. Lehet, hogy bebeszélték neki, hogy tennie kell valamit azért, hogy javítsa az esélyeit, különösen azért, mert már elmúltak azok az idők, amikor fennállt a „cionista összeesküvések” veszélye. Különösen az utóbbi tekintetben rögzült komplexus késztethette e Kantáta megírására, jóllehet egy életen át zsidókkal tartott fenn jó néhány és szoros barátságot. Neki, a halálos beteg embernek, aki éppen csak felébredt egy negyed évig „tartó bódult állapotból”, akinek súlyos emlékezetkiesése volt, és nehezére esett az írás, neki beszélték be tehát azt, hogy képes kiváltani azt az első szikrát, amely utat nyit számára a megérdemelt széles siker felé. Dr. Dietrich 1938. október 14-én bement Schmidthez a kórházba; ennek folyományaként 1939. január 6-ig a zeneszerző a Kantáta vázlatának az elkészítésével foglalkozott; valószínűleg néhány zenei ötlete még a szöveg rendelkezésre állása előtt megvolt. Egy Schützhez írt (keltezés nélküli) levelében beszámolt az új szerzeményen folyó munkáról, és sürgette a Fuga solemnis kéziratát, amelyre szüksége volt: „… Most egy pár szót az új kórusműnek az orgona részéről. E műbe az orgona, mint hangulati tényező, tulajdonképpen egyáltalán nem illik bele, mert a szöveg tárgyában, a Nagy Németország létrejöttének a dicsőítésében és az ujjongó kórusokban sincs semmi vallással kapcsolatos dolog. A Fuga solemnis, úgy ahogy van, közjátékként a mű két része között áll, és a birodalom erejének a békediktátumok általi megaláztatás utáni újraéledését fejezi ki, amelyről az első rész szól. Világos, hogy a közjátékba az első rész motívumát is be kell illesztenem, hiszen különben nem közjáték, hanem egy teljesen motiválatlan betét lenne. Ahhoz pedig, hogy a motívumot nehogy megváltoztassam, szükségem van a műre, mivel abból pontosan már semmit sem tudok. Így tehát az orgona e közjátékban szólalna meg először. A második részben, a záró kórusokban, talán csak akusztikailag, kitöltésként, megerősítésként alkalmazom. „A hétpecsétes könyvé”-hez hasonló, külön orgonarész alkalmasint nem lenne indokolt. Remélem azonban, hogy Téged a hosszú és önálló közjáték kárpótolni fog, és nem kelti benned a csalódás érzetét. Minthogy egyébként a mű nem tölt be egy egész estét (legalább is nem úgy, mint ahogyan az a tervben szerepel), az orgonára eső rész az egészhez mérten viszonylag nagyobb. Most a legjobb szándékom ellenére sem tudok többet mondani. E vállalkozást tulajdonképpen önhittségnek tartom, és természetesen fenn kell tartanom magamnak a jogot arra, hogy ha a tőkéből (esetemben az erőből és egészségből) nem futja, a munkát abbahagyom és feladom.” Folyt. köv.
Norbert Tschulik: Franz Schmidt Österreichischer Bundesverlag für Unterricht, Wissenschaft und Kunst, Wien 1972 Súlyos betegen (Részletek a könyv utolsó fejezetéből) 4. részlet Schmidt hanyatló szellemi teljesítőképességének a dokumentációjával megadatik a válasz arra a kérdésre is, hogy miként volt lehetséges az, hogy egy olyan rangú muzsikus, mint Franz Schmidt, aki „a mélyen vallásos emberek nézőpontjából” választotta az apokalipszist oratóriuma témájául (ezt még 1938-ban, tehát már Ausztria megszállása után ismerte el!), most hagyta magát rábeszélni egy művészietlen, elvhű szövegű Kantáta megkomponálására. Az, hogy ki volt az ösztönző erő, nem fog kiderülni ……………….. Schmidt azonban kétségtelenül …. csak valami új létrehozásában látott életelixírt, és ezért nyúlt éppen ahhoz a szöveghez, amelyet felkínáltak neki. Lehet, hogy bebeszélték neki, hogy tennie kell valamit azért, hogy javítsa az esélyeit, különösen azért, mert már elmúltak azok az idők, amikor fennállt a „cionista összeesküvések” veszélye. Különösen az utóbbi tekintetben rögzült komplexus késztethette e Kantáta megírására, jóllehet egy életen át zsidókkal tartott fenn jó néhány és szoros barátságot. Neki, a halálos beteg embernek, aki éppen csak felébredt egy negyed évig „tartó bódult állapotból”, akinek súlyos emlékezetkiesése volt, és nehezére esett az írás, neki beszélték be tehát azt, hogy képes kiváltani azt az első szikrát, amely utat nyit számára a megérdemelt széles siker felé. Dr. Dietrich 1938. október 14-én bement Schmidthez a kórházba; ennek folyományaként 1939. január 6-ig a zeneszerző a Kantáta vázlatának az elkészítésével foglalkozott; valószínűleg néhány zenei ötlete még a szöveg rendelkezésre állása előtt megvolt. Egy Schützhez írt (keltezés nélküli) levelében beszámolt az új szerzeményen folyó munkáról, és sürgette a Fuga solemnis kéziratát, amelyre szüksége volt: „… Most egy pár szót az új kórusműnek az orgona részéről. E műbe az orgona, mint hangulati tényező, tulajdonképpen egyáltalán nem illik bele, mert a szöveg tárgyában, a Nagy Németország létrejöttének a dicsőítésében és az ujjongó kórusokban sincs semmi vallással kapcsolatos dolog. A Fuga solemnis, úgy ahogy van, közjátékként a mű két része között áll, és a birodalom erejének a békediktátumok általi megaláztatás utáni újraéledését fejezi ki, amelyről az első rész szól. Világos, hogy a közjátékba az első rész motívumát is be kell illesztenem, hiszen különben nem közjáték, hanem egy teljesen motiválatlan betét lenne. Ahhoz pedig, hogy a motívumot nehogy megváltoztassam, szükségem van a műre, mivel abból pontosan már semmit sem tudok. Így tehát az orgona e közjátékban szólalna meg először. A második részben, a záró kórusokban, talán csak akusztikailag, kitöltésként, megerősítésként alkalmazom. „A hétpecsétes könyvé”-hez hasonló, külön orgonarész alkalmasint nem lenne indokolt. Remélem azonban, hogy Téged a hosszú és önálló közjáték kárpótolni fog, és nem kelti benned a csalódás érzetét. Minthogy egyébként a mű nem tölt be egy egész estét (legalább is nem úgy, mint ahogyan az a tervben szerepel), az orgonára eső rész az egészhez mérten viszonylag nagyobb. Most a legjobb szándékom ellenére sem tudok többet mondani. E vállalkozást tulajdonképpen önhittségnek tartom, és természetesen fenn kell tartanom magamnak a jogot arra, hogy ha a tőkéből (esetemben az erőből és egészségből) nem futja, a munkát abbahagyom és feladom.” Folyt. köv.
1360 Ardelao 2016-02-08 08:00:00 [Válasz erre: 1353 Ardelao 2016-02-06 04:27:22]
Norbert Tschulik: Franz Schmidt Österreichischer Bundesverlag für Unterricht, Wissenschaft und Kunst, Wien 1972 Súlyos betegen (Részletek a könyv utolsó fejezetéből) 3. részlet A rádiószékházban azonban, amelyet 1935-ben kezdtek el építeni, és amely gyakorlatilag 1937 végére megépült, az ünnepség mégis elmaradt, és ezzel mindenekelőtt annak az orgonaműnek a bemutatása is, amelyről Schmidt az idézett levélben közölte, hogy azt egy új műbe közjátéknak is betehetné. Ennél sokkal több információ nyerhető azonban Schmidt azon megjegyzéséből, hogy nem képes az orgonaművet vagy annak tematikáját fejből rekonstruálni. Ez teljesen ellentmond fenomenális zenei emlékezőtehetségének, amelyet kortársai annyira dicsértek, és amely számára lehetővé tette azt, hogy műveit teljes mértékben fejben tervezze meg. A betegséggel járó memóriaromlás jelenségét másféleképpen is igazolva látjuk. Wunderer meséli, hogy otthonában egy este – a dátum bizonytalan, feltehetően már 1935-ben – valamilyen harmóniarendről folyt a beszélgetés, és Schmidt úgy vélte, Liszt egyik darabjában található valami hasonló. Felnyitotta a zongora fedelét, és fogott egy akkordot, de a kérdéses helyet nem tudta megtalálni. Kissé fojtott hangon röviden ennyit mondott: „Már nem jut eszembe”, és lezárta a zongora fedelét. 1937 őszén pedig, egy Wunderernél, a Wolfgangsee melletti Zinkenbachban tett látogatás alkalmával Schmidt állítólag a következő kijelentést tette: „Ha lehajolok, a szédüléstől elesem.” „Fájt, hogy ezt az egyébként oly értelmes és jó embert szellemileg ennyire hanyatlani láttam.” – jegyzi meg Wunderer. Liess további Schütznek címzett levelet idéz: „Éppen most kaptam meg kedves leveledet.” …. „Örülök, hogy hamarosan ismét leülhetek az orgonához. Február 13-a óta ez teljesen kimaradt az életemből. A két évvel ezelőtti, rettenetes szeptikus lázak óta megmagyarázhatatlan és kiszámíthatatlan emlékezetkieséseim vannak (a zene terén is!) 1938. október 14-én pedig Wunderernek a következőket írta: „Valamikor hoztak nekem Tőled egy lapot, amelyben engem a tavaly őszi, álomszerű, felfoghatatlanul szép zinkenbachi napokra emlékeztetsz. Erre csak most tudok válaszolni, most, hogy végre felébredtem egy ¼ évig tartó bódult állapotból. A (meglátásom szerint) bűnözőkkel felérő orvosok a folyamatos légszomj és a rettenetes szívfájdalmak miatt állandóan morfium alatt tartottak, és egyáltalán nem, illetve félrekezeltek. Hosszabb ideig a Semmeringi Gyógyüdülőben, majd a Hera Szanatóriumban voltam, és most itt, a Sophia Kórházban landoltam, ahol De Castello professzor, aki engem már korábbról ismer, gondosan és, nekem úgy tűnik, sikeresen kezel. Mindenesetre már lényegesen jobban vagyok. Mivel azonban az írás kimondhatatlanul fárasztó számomra, kérlek, keress fel egyszer …” Schmidtnek fájt, hogy Wunderer nem látogatta meg őt. De az idő a két barát közé mély szakadékot ásott. Wunderer is hallott az új műről, amelyen Schmidt dolgozott, amint azt a fent idézett, Schütznek írt első levélből is láthattuk: a szerencsétlen „Német feltámadás” c. kantátán, a „Nagy Németországnak” szánt himnuszon, amelyhez számára 1938. késő őszén egy korábbi diákja, Dr. Oskar Dietrich írt szöveget, amelyet Schmidt maga még átalakított, és kiegészített. Folyt. köv.
Norbert Tschulik: Franz Schmidt Österreichischer Bundesverlag für Unterricht, Wissenschaft und Kunst, Wien 1972 Súlyos betegen (Részletek a könyv utolsó fejezetéből) 3. részlet A rádiószékházban azonban, amelyet 1935-ben kezdtek el építeni, és amely gyakorlatilag 1937 végére megépült, az ünnepség mégis elmaradt, és ezzel mindenekelőtt annak az orgonaműnek a bemutatása is, amelyről Schmidt az idézett levélben közölte, hogy azt egy új műbe közjátéknak is betehetné. Ennél sokkal több információ nyerhető azonban Schmidt azon megjegyzéséből, hogy nem képes az orgonaművet vagy annak tematikáját fejből rekonstruálni. Ez teljesen ellentmond fenomenális zenei emlékezőtehetségének, amelyet kortársai annyira dicsértek, és amely számára lehetővé tette azt, hogy műveit teljes mértékben fejben tervezze meg. A betegséggel járó memóriaromlás jelenségét másféleképpen is igazolva látjuk. Wunderer meséli, hogy otthonában egy este – a dátum bizonytalan, feltehetően már 1935-ben – valamilyen harmóniarendről folyt a beszélgetés, és Schmidt úgy vélte, Liszt egyik darabjában található valami hasonló. Felnyitotta a zongora fedelét, és fogott egy akkordot, de a kérdéses helyet nem tudta megtalálni. Kissé fojtott hangon röviden ennyit mondott: „Már nem jut eszembe”, és lezárta a zongora fedelét. 1937 őszén pedig, egy Wunderernél, a Wolfgangsee melletti Zinkenbachban tett látogatás alkalmával Schmidt állítólag a következő kijelentést tette: „Ha lehajolok, a szédüléstől elesem.” „Fájt, hogy ezt az egyébként oly értelmes és jó embert szellemileg ennyire hanyatlani láttam.” – jegyzi meg Wunderer. Liess további Schütznek címzett levelet idéz: „Éppen most kaptam meg kedves leveledet.” …. „Örülök, hogy hamarosan ismét leülhetek az orgonához. Február 13-a óta ez teljesen kimaradt az életemből. A két évvel ezelőtti, rettenetes szeptikus lázak óta megmagyarázhatatlan és kiszámíthatatlan emlékezetkieséseim vannak (a zene terén is!) 1938. október 14-én pedig Wunderernek a következőket írta: „Valamikor hoztak nekem Tőled egy lapot, amelyben engem a tavaly őszi, álomszerű, felfoghatatlanul szép zinkenbachi napokra emlékeztetsz. Erre csak most tudok válaszolni, most, hogy végre felébredtem egy ¼ évig tartó bódult állapotból. A (meglátásom szerint) bűnözőkkel felérő orvosok a folyamatos légszomj és a rettenetes szívfájdalmak miatt állandóan morfium alatt tartottak, és egyáltalán nem, illetve félrekezeltek. Hosszabb ideig a Semmeringi Gyógyüdülőben, majd a Hera Szanatóriumban voltam, és most itt, a Sophia Kórházban landoltam, ahol De Castello professzor, aki engem már korábbról ismer, gondosan és, nekem úgy tűnik, sikeresen kezel. Mindenesetre már lényegesen jobban vagyok. Mivel azonban az írás kimondhatatlanul fárasztó számomra, kérlek, keress fel egyszer …” Schmidtnek fájt, hogy Wunderer nem látogatta meg őt. De az idő a két barát közé mély szakadékot ásott. Wunderer is hallott az új műről, amelyen Schmidt dolgozott, amint azt a fent idézett, Schütznek írt első levélből is láthattuk: a szerencsétlen „Német feltámadás” c. kantátán, a „Nagy Németországnak” szánt himnuszon, amelyhez számára 1938. késő őszén egy korábbi diákja, Dr. Oskar Dietrich írt szöveget, amelyet Schmidt maga még átalakított, és kiegészített. Folyt. köv.
1359 Ardelao 2016-02-07 17:43:50
Schmidt az orgona, mint hangszer tiszteletéről többek között a következőket mondta: Idézet Norbert Tschulik: Franz Schmidt c. könyvének „Az orgonaművek” c. fejezetéből „A zene először a templomban, az orgonán keresztül nyert bebocsátást a lelkembe.” ……. meg voltam győződve arról, hogy az orgona valójában a zene legnagyszerűbb és legteljesebb megnyilatkozása. ………. A legfontosabb számomra az, hogy megállapítsam, hogy a hangszerek királynéja olyan formában áll-e rendelkezésemre, amilyenben az egy magas zenekultúra maradványaként katedrálisokban még megtalálható, nem valamiféle tehetetlenül tomboló szörnyként, amely a mai hangversenytermekben egyre inkább teret nyer, és mindenütt ’modern orgonának’ nevezik. Ez utóbbira egyetlen hangjegyet sem írtam volna le, mert ha csak meghallok egy ilyen, minden ’vívmánnyal’ ellátott hangszert, kínt érzek, és undor fog el. …… Ha tehát valamelyik művemet modern orgonán kellene előadni, akkor az orgonistának előre ki kell kapcsolnia minden nevetséges és ízléstelen szerkezetet, amely az orgonát zenekari hangzássá alacsonyította le …..”.
Schmidt az orgona, mint hangszer tiszteletéről többek között a következőket mondta: Idézet Norbert Tschulik: Franz Schmidt c. könyvének „Az orgonaművek” c. fejezetéből „A zene először a templomban, az orgonán keresztül nyert bebocsátást a lelkembe.” ……. meg voltam győződve arról, hogy az orgona valójában a zene legnagyszerűbb és legteljesebb megnyilatkozása. ………. A legfontosabb számomra az, hogy megállapítsam, hogy a hangszerek királynéja olyan formában áll-e rendelkezésemre, amilyenben az egy magas zenekultúra maradványaként katedrálisokban még megtalálható, nem valamiféle tehetetlenül tomboló szörnyként, amely a mai hangversenytermekben egyre inkább teret nyer, és mindenütt ’modern orgonának’ nevezik. Ez utóbbira egyetlen hangjegyet sem írtam volna le, mert ha csak meghallok egy ilyen, minden ’vívmánnyal’ ellátott hangszert, kínt érzek, és undor fog el. …… Ha tehát valamelyik művemet modern orgonán kellene előadni, akkor az orgonistának előre ki kell kapcsolnia minden nevetséges és ízléstelen szerkezetet, amely az orgonát zenekari hangzássá alacsonyította le …..”.
1358 smaragd 2016-02-07 13:16:06 [Válasz erre: 1357 smaragd 2016-02-07 11:04:04]
Az Akadémia egykori főépülete és az intézet látható a képen valamint az Akademietheater. Wien, Lothringerstraße 18 Fórumunk indításakor bejegyeztem az Akadémia történet. [url]https://de.m.wikipedia.org/wiki/Datei:MDW_Lothringerstrasse_18.jpg;Musikakademie Wien[/url]
Az Akadémia egykori főépülete és az intézet látható a képen valamint az Akademietheater. Wien, Lothringerstraße 18 Fórumunk indításakor bejegyeztem az Akadémia történet. [url]https://de.m.wikipedia.org/wiki/Datei:MDW_Lothringerstrasse_18.jpg;Musikakademie Wien[/url]
1357 smaragd 2016-02-07 11:04:04 [Válasz erre: 1356 smaragd 2016-02-07 11:02:13]
[url]https://youtu.be/OHG4xz95F28;Wien 1920-1930 körül[/url]
[url]https://youtu.be/OHG4xz95F28;Wien 1920-1930 körül[/url]
1356 smaragd 2016-02-07 11:02:13
Franz Schmidt zeneszerzőre, a bécsi Akadémia - ahogy az intézményt annak idején a budapesti zenei életben említették - igazgatójára (1925-1927), - és rektorára (1927-1931) emlékezem az alábbi filmfelvételekkel. Szeretettel gondolok ezekre az időkre, a régi Bécsre, Dr. Franz Schmidt tanítványaira és kortársaira. [url]https://youtu.be/LWl8WwyiCEQ;Wien 1925-1935[/url]
Franz Schmidt zeneszerzőre, a bécsi Akadémia - ahogy az intézményt annak idején a budapesti zenei életben említették - igazgatójára (1925-1927), - és rektorára (1927-1931) emlékezem az alábbi filmfelvételekkel. Szeretettel gondolok ezekre az időkre, a régi Bécsre, Dr. Franz Schmidt tanítványaira és kortársaira. [url]https://youtu.be/LWl8WwyiCEQ;Wien 1925-1935[/url]
1355 Ardelao 2016-02-06 23:04:03
[url] http://www.konzerthaus.de/media/content/downloads/pdf/KHOK4_01_02_2015web.pdf; Konzerthaus.de [/url]
[url] http://www.konzerthaus.de/media/content/downloads/pdf/KHOK4_01_02_2015web.pdf; Konzerthaus.de [/url]
1354 smaragd 2016-02-06 12:05:12 [Válasz erre: 1352 Ardelao 2016-02-05 13:46:19]
[url]http://www.badura-skoda.cc/;Paul Badura-Skoda honlapja[/url]
[url]http://www.badura-skoda.cc/;Paul Badura-Skoda honlapja[/url]
1353 Ardelao 2016-02-06 04:27:22 [Válasz erre: 1351 Ardelao 2016-02-05 10:50:26]
Norbert Tschulik: Franz Schmidt Österreichischer Bundesverlag für Unterricht, Wissenschaft und Kunst, Wien 1972 Súlyos betegen (Részletek a könyv utolsó fejezetéből) 2. részlet Schmidt utolsó műve az 1937-ben komponált Fuga solemnis, amelyben a királyi hangszert még hat trombita, három harsona, basszus tuba és üstdobok egészítik ki. Az ősbemutatóra csak 1939 márciusában, öt héttel a mester halála után került sor, a Bécsi Filharmonikusok emlékkoncertjén, Oswald Kabasta vezénylete alatt. E műnek első alkalommal eredetileg az új rádiószékház (Wien, Argentinierstraße) ünnepélyes megnyitása alkalmából kellett volna elhangoznia. Az egyik keltezetlen levél, amelyet Schmidt Franz Schütznek írt, aki akkoriban vette át a Zenebarátok Társaságának a vezetését, arról tanúskodik, hogy a hatalmon lévők mindazonáltal azt tervezték, hogy az elmaradt ünnepséget pótolják. Schmidt a következőket írta: „Kedves Barátom! Egyáltalán nem volt tudomásom arról, hogy egy olyan orgonaműnek, amely a rádiószékház megnyitójára íródott, mégis csak ki kell kerülnie a süllyesztőből, és hogy egyáltalán lesz megnyitó ünnepség; sokkal inkább azt gondoltam, hogy az új rádiószékház részben már üzemel. Most teljes mértékben Hozzád igazodom; Egy másolat természetesen minden zavaró dolgot megszüntet. A félreértés abból adódott, hogy akkoriban, az ülésen Kabasta a rádiószékház megnyitójával szemben teljesen érdektelennek mutatkozott, és Te arra a felvetésemre, hogy e mű tematikus anyagát szeretném még jobban kiaknázni, megjegyezted, hogy az érintetlenül hever a Társaság pénztárában, és bármikor megkaphatom. Tehát, csak most tudtam meg, és nagy örömre szolgál, hogy foglalkoztál vele. Miért nem szóltál nekem semmit arról, hogy tetszik-e Neked, és mennyire? Ha a darab úgy, ahogy van, használható, és vannak lehetőségeid annak bemutatására, teljesen elvetem azt az elképzelést, hogy a műbe orgonát tegyek be, és ezt a fúgát. A művet a jelenlegi állapotában közjátékként is felhasználhatnám, csak akkor el kell hagyni a Fuga solemnis címet. Mindez még személyes megbeszélés tárgya lehet, amelyre remélhetőleg mégis igen hamar sor kerül? Türelmetlenül várom a másolatot; hiszen tényleg szörnyű, hogy egy ilyen műből csak egyetlen példány létezik, emellett újra nem tudnám leírni, mivel már fogalmam sincs róla (emlékezetkiesések!). Csak azt tudom, hogy még nagyon sok dolgot akartam csinálni belőle.” Folyt. köv.
Norbert Tschulik: Franz Schmidt Österreichischer Bundesverlag für Unterricht, Wissenschaft und Kunst, Wien 1972 Súlyos betegen (Részletek a könyv utolsó fejezetéből) 2. részlet Schmidt utolsó műve az 1937-ben komponált Fuga solemnis, amelyben a királyi hangszert még hat trombita, három harsona, basszus tuba és üstdobok egészítik ki. Az ősbemutatóra csak 1939 márciusában, öt héttel a mester halála után került sor, a Bécsi Filharmonikusok emlékkoncertjén, Oswald Kabasta vezénylete alatt. E műnek első alkalommal eredetileg az új rádiószékház (Wien, Argentinierstraße) ünnepélyes megnyitása alkalmából kellett volna elhangoznia. Az egyik keltezetlen levél, amelyet Schmidt Franz Schütznek írt, aki akkoriban vette át a Zenebarátok Társaságának a vezetését, arról tanúskodik, hogy a hatalmon lévők mindazonáltal azt tervezték, hogy az elmaradt ünnepséget pótolják. Schmidt a következőket írta: „Kedves Barátom! Egyáltalán nem volt tudomásom arról, hogy egy olyan orgonaműnek, amely a rádiószékház megnyitójára íródott, mégis csak ki kell kerülnie a süllyesztőből, és hogy egyáltalán lesz megnyitó ünnepség; sokkal inkább azt gondoltam, hogy az új rádiószékház részben már üzemel. Most teljes mértékben Hozzád igazodom; Egy másolat természetesen minden zavaró dolgot megszüntet. A félreértés abból adódott, hogy akkoriban, az ülésen Kabasta a rádiószékház megnyitójával szemben teljesen érdektelennek mutatkozott, és Te arra a felvetésemre, hogy e mű tematikus anyagát szeretném még jobban kiaknázni, megjegyezted, hogy az érintetlenül hever a Társaság pénztárában, és bármikor megkaphatom. Tehát, csak most tudtam meg, és nagy örömre szolgál, hogy foglalkoztál vele. Miért nem szóltál nekem semmit arról, hogy tetszik-e Neked, és mennyire? Ha a darab úgy, ahogy van, használható, és vannak lehetőségeid annak bemutatására, teljesen elvetem azt az elképzelést, hogy a műbe orgonát tegyek be, és ezt a fúgát. A művet a jelenlegi állapotában közjátékként is felhasználhatnám, csak akkor el kell hagyni a Fuga solemnis címet. Mindez még személyes megbeszélés tárgya lehet, amelyre remélhetőleg mégis igen hamar sor kerül? Türelmetlenül várom a másolatot; hiszen tényleg szörnyű, hogy egy ilyen műből csak egyetlen példány létezik, emellett újra nem tudnám leírni, mivel már fogalmam sincs róla (emlékezetkiesések!). Csak azt tudom, hogy még nagyon sok dolgot akartam csinálni belőle.” Folyt. köv.
1352 Ardelao 2016-02-05 13:46:19 [Válasz erre: 1350 smaragd 2016-02-05 08:18:29]
Badura-Skoda és a zenetörténet kincses ládája 2013.03.01. | (Die Presse) A bécsi pianisták doyenje a Zeneegyletben Schumannt, Chopint és a „modern“ romantikát mutatta be, Frank Martinig Badura-Skoda októberben ünnepelte 85. születésnapját. A bécsi zenekultúra jegyében kedvesen ravasz kópé módjára bánik hű közönségével. Rövid, tömör válaszokat várunk, és nem fogunk csalódni. A zongoraművész rögtön, az elején megerősítette, hogy a Brahms teremben ezúttal kizárólag romantikusokat fogunk hallani. Ez bizonyára megkönnyebbülést váltott ki, mivel Brahms, Schumann és Chopin mellett Franz Schmidt, Hans Gál és Frank Martin nevét olvastuk. A minőségért ebben az esetben, természetesen, Schmidt kezeskedik: A Paul Wittgenstein számára komponált Toccata Badura-Skoda programjában egyfajta technikai csiszolófa szerepét töltötte be; ez a csak bal kézre írott darab mindenféle bonyolult trükköt rejt magában. Mondhatni a kéztartás csatáját, amelyet az interpretátor csodálatra méltó zenészi szuverenitással vívott meg: A billentyűket majdhogynem improvizatórikusan kezelte. Ily módon egy etűd – mint valamivel később a Chopin komponálta Bölcsődal köré művészien megfont dallamszőttes - egy Bösendorferen közvetített hangzásbeli különlegesség tanulmányává vált, egy olyan hangszeren, amelynek a mély regiszterei különösen zengőn és telten szóltak.
Badura-Skoda és a zenetörténet kincses ládája 2013.03.01. | (Die Presse) A bécsi pianisták doyenje a Zeneegyletben Schumannt, Chopint és a „modern“ romantikát mutatta be, Frank Martinig Badura-Skoda októberben ünnepelte 85. születésnapját. A bécsi zenekultúra jegyében kedvesen ravasz kópé módjára bánik hű közönségével. Rövid, tömör válaszokat várunk, és nem fogunk csalódni. A zongoraművész rögtön, az elején megerősítette, hogy a Brahms teremben ezúttal kizárólag romantikusokat fogunk hallani. Ez bizonyára megkönnyebbülést váltott ki, mivel Brahms, Schumann és Chopin mellett Franz Schmidt, Hans Gál és Frank Martin nevét olvastuk. A minőségért ebben az esetben, természetesen, Schmidt kezeskedik: A Paul Wittgenstein számára komponált Toccata Badura-Skoda programjában egyfajta technikai csiszolófa szerepét töltötte be; ez a csak bal kézre írott darab mindenféle bonyolult trükköt rejt magában. Mondhatni a kéztartás csatáját, amelyet az interpretátor csodálatra méltó zenészi szuverenitással vívott meg: A billentyűket majdhogynem improvizatórikusan kezelte. Ily módon egy etűd – mint valamivel később a Chopin komponálta Bölcsődal köré művészien megfont dallamszőttes - egy Bösendorferen közvetített hangzásbeli különlegesség tanulmányává vált, egy olyan hangszeren, amelynek a mély regiszterei különösen zengőn és telten szóltak.
1351 Ardelao 2016-02-05 10:50:26
Norbert Tschulik: Franz Schmidt Österreichischer Bundesverlag für Unterricht, Wissenschaft und Kunst, Wien 1972 Súlyos betegen (Részletek a könyv utolsó fejezetéből) 1. részlet 1937-ben, „A könyv” befejezése után Schmidt egészségi állapota nem alakult a legjobban. Különös panaszait légszomj okozta. Noha ebben az évben, Drezdában még végigvezényelte Negyedik szimfóniájának az első előadását, de télen hosszabb időt kellett eltöltenie egy bécsi szanatóriumban. Schmidt betegsége sok évvel korábban kezdődött. 1926 nyarának a végén például Alexander Wundererhez írt egyik levelében Schmidt azt írta, hogy már tizennégy napja fekszik súlyos influenzától leverten, amelynek a szövődménye, ….….. a legrosszabb. Schmidt vére, ahogyan az később a legkisebb sérüléseknél is megmutatkozott, nagyon érzékeny volt a mérgezésekre. ………… 1938. január 26-án a zeneszerző Adlernek a következőket írta: „Próbálkozásom a rádióban történő zongorázással, legalábbis orvosi szempontból, teljes balsiker volt. Egy sor teljesen álmatlan éjszakát eredményezett, a legsúlyosabb légszomjjal és fájdalmakkal kísérve. Most éppen …… még a legkisebb erőfeszítésre sem vagyok képes. ……….. Azt, hogy akkoriban „az élethez túl rosszul, a halálhoz túl jól” ment a sora, a Jirasekhez írt egyik levele is bizonyítja. Jóllehet, Schmidt korábban kijelentette, hogy életművét „A hétpecsétes könyv”-vel befejezettnek tekinti, most mégsem akarta még feladni, noha tudatában volt annak, hogy élete során halálra dolgozta magát: „Egykori szellemi kapacitásom megmaradt részével még egészen szorgalmasan dolgozom, és ezzel világosságot teremtek a félhomályban, amelyben különben elmerülnék. És az összes orvosi bölcsességgel szemben csak egy dolgot ismertem fel: a testet csak a szellem képes némileg talpra állítani, csak a zenével való foglalatoskodás, legyen az zeneszerzés, vezénylés vagy kvartettben zenélés, egyedül ez képes még engem átmenetileg felemelni, nem pedig az, amit az orvos urak prédikálnak: a nyugalom, a semmittevés.” E pszichikai beállítottságnak azonban, annak a meggyőződésnek, hogy őt csak új művek komponálása tudja életben tartani, komoly következményekkel kellett járnia. Folyt. köv.
Norbert Tschulik: Franz Schmidt Österreichischer Bundesverlag für Unterricht, Wissenschaft und Kunst, Wien 1972 Súlyos betegen (Részletek a könyv utolsó fejezetéből) 1. részlet 1937-ben, „A könyv” befejezése után Schmidt egészségi állapota nem alakult a legjobban. Különös panaszait légszomj okozta. Noha ebben az évben, Drezdában még végigvezényelte Negyedik szimfóniájának az első előadását, de télen hosszabb időt kellett eltöltenie egy bécsi szanatóriumban. Schmidt betegsége sok évvel korábban kezdődött. 1926 nyarának a végén például Alexander Wundererhez írt egyik levelében Schmidt azt írta, hogy már tizennégy napja fekszik súlyos influenzától leverten, amelynek a szövődménye, ….….. a legrosszabb. Schmidt vére, ahogyan az később a legkisebb sérüléseknél is megmutatkozott, nagyon érzékeny volt a mérgezésekre. ………… 1938. január 26-án a zeneszerző Adlernek a következőket írta: „Próbálkozásom a rádióban történő zongorázással, legalábbis orvosi szempontból, teljes balsiker volt. Egy sor teljesen álmatlan éjszakát eredményezett, a legsúlyosabb légszomjjal és fájdalmakkal kísérve. Most éppen …… még a legkisebb erőfeszítésre sem vagyok képes. ……….. Azt, hogy akkoriban „az élethez túl rosszul, a halálhoz túl jól” ment a sora, a Jirasekhez írt egyik levele is bizonyítja. Jóllehet, Schmidt korábban kijelentette, hogy életművét „A hétpecsétes könyv”-vel befejezettnek tekinti, most mégsem akarta még feladni, noha tudatában volt annak, hogy élete során halálra dolgozta magát: „Egykori szellemi kapacitásom megmaradt részével még egészen szorgalmasan dolgozom, és ezzel világosságot teremtek a félhomályban, amelyben különben elmerülnék. És az összes orvosi bölcsességgel szemben csak egy dolgot ismertem fel: a testet csak a szellem képes némileg talpra állítani, csak a zenével való foglalatoskodás, legyen az zeneszerzés, vezénylés vagy kvartettben zenélés, egyedül ez képes még engem átmenetileg felemelni, nem pedig az, amit az orvos urak prédikálnak: a nyugalom, a semmittevés.” E pszichikai beállítottságnak azonban, annak a meggyőződésnek, hogy őt csak új művek komponálása tudja életben tartani, komoly következményekkel kellett járnia. Folyt. köv.
1350 smaragd 2016-02-05 08:18:29
[url]http://diepresse.com/home/kultur/klassik/1351009/BaduraSkoda-und-die-Schatzkiste-der-Musikgeschichte;Franz Schmidt, Paul Badura-Skoda[/url]
[url]http://diepresse.com/home/kultur/klassik/1351009/BaduraSkoda-und-die-Schatzkiste-der-Musikgeschichte;Franz Schmidt, Paul Badura-Skoda[/url]
1349 smaragd 2016-02-05 08:16:39
A balkezes zongoraművek egyik kiemelkedő szépségű darabját Franz Schmidt komponálta. A videón Paul Badura-Skoda játsza, aki Paul Wittgensteinre emlékezve mutatja be a balkezes zongorajátékot. [url]https://youtu.be/ZZTtqbE4e64;Franz Schmidt:Toccata d-moll,1938[/url]
A balkezes zongoraművek egyik kiemelkedő szépségű darabját Franz Schmidt komponálta. A videón Paul Badura-Skoda játsza, aki Paul Wittgensteinre emlékezve mutatja be a balkezes zongorajátékot. [url]https://youtu.be/ZZTtqbE4e64;Franz Schmidt:Toccata d-moll,1938[/url]
1348 smaragd 2016-02-04 14:05:13 [Válasz erre: 1347 Radegundis 2016-02-04 10:38:48]
Nagyszerű írásod széles látóhatárt nyit az említett zenei témában, felfokozott érdeklődéssel várom a következő részt. Elég sokáig voltál távol Franz Schmidt fórumától, ezért reménykedem, hogy hamarosan újra olvashatjuk gondolataidat!
Nagyszerű írásod széles látóhatárt nyit az említett zenei témában, felfokozott érdeklődéssel várom a következő részt. Elég sokáig voltál távol Franz Schmidt fórumától, ezért reménykedem, hogy hamarosan újra olvashatjuk gondolataidat!
1347 Radegundis 2016-02-04 10:38:48
Egy múlt heti különleges koncert élménye alapján térnék most vissza Franz Schmidt zongoramüveire. Daniiel Trifonov az utóbbi idök nagy üstököse, csak remélni lehet, hogy a "csupa zene" kisfiúból érett, a zene minden rezdülésére soha nem hallott érzékenységgel reagáló, a hangszer "személyes zené"-vé avanzsált igazi müvésze nem válik ennek a mindent pénzzé beváltó, romlott világnak újabb Tastenlöwe-jévé, szupervirtuózává. Jobban mondva nem csak remélhetjük, mert a saját igényes zenei szándék tapintható, a zene varázsa láthatóan a lélekböl ered, a jól sikerült megoldások feletti érezhetö öröm és végül a közönség ovációját követö látható öszinte megkönnyebbülés nála elegendö vértezetet takarhat. Mit is mondana az általam legnagyobbra becsült Richter mester öt hallgatva, amikor a kérdésre hogy kiket tart a legnagyobb zongoristáknak, azt válaszolta, hogy neki nagyon tetszik Menahem Pressler (bár akkor még és már "csak" a Beaux Art Trió tagjaként hallhattuk), csak ne vágna olyan grimaszokat (Grimasse) játék közben... Hát itt azután lenne panaszra oka, mert Daniil arca a ragyogástól a koboldok titokzatosságán keresztül a démoni felindulásig a megzendülö muzsika szinte pantomimszerü társává válik. De tessék erröl leginkább koncerten, ennek hiányában yt-on erröl meggyözödni - anyag van ott is böven... Én hírét és felvételeit már ismertem, várakozásomat tovább fokozta, hogy egy koncerten még soha nem hallott müvel kezdte játékát - mondjuk bemelegítésként - a Bach Chaconne Brahms-féle csak balkézre átírt változatát játszotta. S bár önfeledten még a rádásokra is adott ráadást, az estet feltehetöen eredetileg Szkrjabin bal kézre írott cisz-moll Prelüdjével tervezte befejezni. És ezzel értünk el Schmidthez... Trifonov a balkezes müveknél leengedett jobbkézzel ugyanúgy ül, mint kétkezes müveknél. Zongorázásra termett hosszú ujjaival a polifonikus játék szövetének lejátszása becsukott szemmel két kéz összjátékának hallható, csak - természetesen - a játék szükül le kisebb hangátfogásra, még a szükségszerü hang-ugrásokat is - gondosan minimális pedállal!!! - ebben a koncepcióban nehézségek nélkül oldja meg. Az ö játékában érti meg az ember a szolóhegedüre írt remekmü hasonló, szinte azonos brahmsi megjelenítését, amely után az általam oly' szeretett (és szivesen játszott) Busoni-féle átirat feleslegesen telipakoltnak, túlburjánzónak tünik (persze ettöl még továbbra is szeretem!). Ezért írtak balkezes zongoramüveket? Hogy megmaradjon a szólóhegedühöz (csellóhoz stb.) hü, vagy ahhoz hasonló hangzás? Tulajdonképpen mi a balkezes müvek háttere? Bár nem emlékszem konkrétan, hogy Brahms a többi négy "etüdjével" együtt ezt más okból írta volna, mint a kéz ügyességének fejlesztésére, most úgy találom, hogy ennek a Chaconne-verziónak így zeneileg a fenti plusz értelme is van, nem úgy, mint pl. a további gyakorlatoknál (Chopin f-moll etüdje tercekbe és szextekbe transzfonálva, vagy Weber Rondója a két kéz felcserélt szerepével). Brahms feltehetöleg már tanárától Marxenstöl "örökölte" a bal kéz fejlesztésének igényét - akár ilyen módon is, hogy motorikus gyakorlatok helyett önálló kompozíciót játszik. Egyik elsö önálló fellépésén - 15 évesen, amikor ismeretlensége folytán még a nevét sem tudják helyesen leírni - a programfüzet szerint Marxens balkézre írt Serenade-ját játszotta. Tehát a balkezes müvek jelentös része (Bartók, Saint-Saens, Brahms, Rheinberger) egyszerüen a balkéz játéktechnikájának szükségszerü fejlesztésére szolgál, hogy az mint a "gyengébb kéz", söt a "csúnya kéz" ne csak az egyszerü ritmikai vezetö funkciók ellátásához legyen elegendö. A következökben majd a másik - Schmidt müveit is érintö - okokat vesszük górcsö alá - olyan érdekességekkel, hogy Wittgenstein balkezes játéktechnikája hogyan függhet össze filozófus testvérének antropológiai szemléletével.
Egy múlt heti különleges koncert élménye alapján térnék most vissza Franz Schmidt zongoramüveire. Daniiel Trifonov az utóbbi idök nagy üstököse, csak remélni lehet, hogy a "csupa zene" kisfiúból érett, a zene minden rezdülésére soha nem hallott érzékenységgel reagáló, a hangszer "személyes zené"-vé avanzsált igazi müvésze nem válik ennek a mindent pénzzé beváltó, romlott világnak újabb Tastenlöwe-jévé, szupervirtuózává. Jobban mondva nem csak remélhetjük, mert a saját igényes zenei szándék tapintható, a zene varázsa láthatóan a lélekböl ered, a jól sikerült megoldások feletti érezhetö öröm és végül a közönség ovációját követö látható öszinte megkönnyebbülés nála elegendö vértezetet takarhat. Mit is mondana az általam legnagyobbra becsült Richter mester öt hallgatva, amikor a kérdésre hogy kiket tart a legnagyobb zongoristáknak, azt válaszolta, hogy neki nagyon tetszik Menahem Pressler (bár akkor még és már "csak" a Beaux Art Trió tagjaként hallhattuk), csak ne vágna olyan grimaszokat (Grimasse) játék közben... Hát itt azután lenne panaszra oka, mert Daniil arca a ragyogástól a koboldok titokzatosságán keresztül a démoni felindulásig a megzendülö muzsika szinte pantomimszerü társává válik. De tessék erröl leginkább koncerten, ennek hiányában yt-on erröl meggyözödni - anyag van ott is böven... Én hírét és felvételeit már ismertem, várakozásomat tovább fokozta, hogy egy koncerten még soha nem hallott müvel kezdte játékát - mondjuk bemelegítésként - a Bach Chaconne Brahms-féle csak balkézre átírt változatát játszotta. S bár önfeledten még a rádásokra is adott ráadást, az estet feltehetöen eredetileg Szkrjabin bal kézre írott cisz-moll Prelüdjével tervezte befejezni. És ezzel értünk el Schmidthez... Trifonov a balkezes müveknél leengedett jobbkézzel ugyanúgy ül, mint kétkezes müveknél. Zongorázásra termett hosszú ujjaival a polifonikus játék szövetének lejátszása becsukott szemmel két kéz összjátékának hallható, csak - természetesen - a játék szükül le kisebb hangátfogásra, még a szükségszerü hang-ugrásokat is - gondosan minimális pedállal!!! - ebben a koncepcióban nehézségek nélkül oldja meg. Az ö játékában érti meg az ember a szolóhegedüre írt remekmü hasonló, szinte azonos brahmsi megjelenítését, amely után az általam oly' szeretett (és szivesen játszott) Busoni-féle átirat feleslegesen telipakoltnak, túlburjánzónak tünik (persze ettöl még továbbra is szeretem!). Ezért írtak balkezes zongoramüveket? Hogy megmaradjon a szólóhegedühöz (csellóhoz stb.) hü, vagy ahhoz hasonló hangzás? Tulajdonképpen mi a balkezes müvek háttere? Bár nem emlékszem konkrétan, hogy Brahms a többi négy "etüdjével" együtt ezt más okból írta volna, mint a kéz ügyességének fejlesztésére, most úgy találom, hogy ennek a Chaconne-verziónak így zeneileg a fenti plusz értelme is van, nem úgy, mint pl. a további gyakorlatoknál (Chopin f-moll etüdje tercekbe és szextekbe transzfonálva, vagy Weber Rondója a két kéz felcserélt szerepével). Brahms feltehetöleg már tanárától Marxenstöl "örökölte" a bal kéz fejlesztésének igényét - akár ilyen módon is, hogy motorikus gyakorlatok helyett önálló kompozíciót játszik. Egyik elsö önálló fellépésén - 15 évesen, amikor ismeretlensége folytán még a nevét sem tudják helyesen leírni - a programfüzet szerint Marxens balkézre írt Serenade-ját játszotta. Tehát a balkezes müvek jelentös része (Bartók, Saint-Saens, Brahms, Rheinberger) egyszerüen a balkéz játéktechnikájának szükségszerü fejlesztésére szolgál, hogy az mint a "gyengébb kéz", söt a "csúnya kéz" ne csak az egyszerü ritmikai vezetö funkciók ellátásához legyen elegendö. A következökben majd a másik - Schmidt müveit is érintö - okokat vesszük górcsö alá - olyan érdekességekkel, hogy Wittgenstein balkezes játéktechnikája hogyan függhet össze filozófus testvérének antropológiai szemléletével.
1346 Ardelao 2016-02-04 09:26:34 [Válasz erre: 1343 Ardelao 2016-02-03 10:50:49]
http://www.dimitrimitropoulos.gr/?option=com_content&view=article&id=111:giaottnerdmapokalyptischerklangrausch&catid=15:5&Itemid=51&lang=en Dr. Carmen Ottner, "Apokaliptikus hangzásmámor ": Dimitri Mitropoulos vezényli Franz Schmidt „A hétpecsétes könyv” c. oratóriumát. (Salzburgi Ünnepi Játékok, 1959) 4.rész A recenziók között, amelyek máskülönben általában igen dicsérő tartalmúak voltak, három fölöttébb sikeresen megfogalmazott példa olvasható: A „Salzburger Nachrichten” kritikája, amelynek a címfelirata megegyezik a jelen beszámoló címével: „Apokaliptischer Klangrausch” (Apokaliptikus hangzásmámor) (4. példa: Rezension / Salzburger Nachrichten, 1959.8.24.). Mitropoulos teljesítményéről itt, többek között a következőket olvassuk: „“… az, ahogyan Dimitri Mitropoulos itt töretlen, dinamikus intenzitással minden részletet élettel tölt meg, és erejével példátlanul gazdálkodva mindent a kreatív építés szolgálatába állít, felejthetetlen marad.” Továbbá Erik Werba, a legendás dalkísérő, pedagógus és zenetudós értékelése a „Salzburger Volkszeitung”-ban, „A szakrális zene diadala az Ünnepi Játékok Házában” címmel. Werba így írt Mitropoulosról: „Micsoda mester! Bizony mediterrán származásúnak kell lenni ahhoz, hogy az ember az ilyen fajta zenén ennyi igazi romantikával, ennyi vele született érzékkel legyen képes dolgozni. Visszafogott jelzésekkel Mitropoulos olyan előadást nyújtott, amelyet „élménydús” jelzővel illetni nem túlzás.” (5. példa: Rezension / „Salzburger Volkszeitung“, 1959.8.24.) A harmadik különösen figyelemre méltó recenzió, amely a „Süddeutsche Zeitung”-ban jelent meg, Karl Schumanntól származott. Figyelemre méltó a kompozíció és a karmester személyiségének az értékelése tekintetében: „A karmester, aki Bruno Walter mellett bizonyára a legnagyobb, aki él, összeköti egy kihalt generáció ideológiai útkeresését az ifjabb virtuóz tombolásával és „amerikai” pontosságával … Emellett a vezénylés, mint szellemi alkotói folyamat – az óriáspartitúra betéve tudása - emblematikus volt, nem póz – ritkán tapasztaltuk ennek ilyen lenyűgöző erejű demonstrációját.” Az énekesnők, a kórus, a zenekar és az orgonista teljesítményét – néhány jelentéktelen fenntartástól eltekintve - általánosan a zenei megvalósítás nagy pillanatának (ford. megj.: „csillagórájaként dicsérték”) értékelték. Dimitri Mitropoulosnak és a művészeknek feltehetőleg „nagy emberi tettet” sikerült véghez vinniük. Ewald Cwienk kritikájának egy része a „Kleine Zeitung”-ban a mai napig nem veszítette el aktualitását: „Már ezzel kiemelkedett a fesztiválüzemből, amely sztenderd programokat kínál, ahol világjáró karmesterek …. jól „bevált” dolgokkal szokták képviseltetni magukat.“ [Példák: A Salzburgi Ünnepi Játékok Archívuma felelőseinek a szíves engedelmével]. Megjegyzések (Ford. megj.: A fellelhetőség érdekében az alábbiak fordítása mellőzve): 1) Gerhard Winkler: Anmerkungen zu Schmidts Oratorium Das Buch mit sieben Siegeln. In. „Franz Schmidt und seine Zeit“. Symposion 1985. (Hg. v. Walter Obermaier). Studien zu Franz Schmidt VI. Wien 1988. S. 67-90. Philip Weller / Robert Pascall: „Vom Standpunkt des tiefreligiösen Menschen und des Künstlers“: Textverarbeitung und rhetorisch-szenische Darstellung in Das Buch mit sieben Siegeln von Franz Schmidt. In: „Apokalypse“. Symposion 1999. (Hg. von Carmen Ottner). In: Studien… XIII. Wien 2001. S. 183-219. Carmen Ottner: Franz Schmidt: Das Buch mit sieben Siegeln. In: Kontexte. „Kunst als Botschaft und Information“. Symposion 2000. (Hg. v. Vlasta Reitterova / Hubert Reitterer). Prag 2002. S. 165 – 173. 2) Carmen Ottner: Briefe und Kompositionen Franz Schmidts im Privatbesitz. In: Studien zur Musikwissenschaft. Bd. 38. (Hg. von Othmar Wessely). Tutzing 1987. Briefwechsel Schmidt-Kabasta: S. 221-237. 3) Carmen Ottner (Hg.): Apokalypse. Symposion 1999. Studien zu Franz Schmidt XIII. Wien 2001. Hier werden nach einführenden Aufsätzen zum Thema, literarischen Exkursen, Kompositionen von den Anfängen sakraler Musik bis „Heavy Metal“, bzw. die bedeutendsten Werke aus allen Epochen dargestellt ZENEI PÉLDÁK: CD Sony „Festspieldokumente “ 1995. I.rész 1.) 7. felvétel: 1. pecsét: János + kórus „Királyok királya “ 2.) 9. felvétel: 3. pecsét: Fekete ló. Dermota, Berry, Güden – Malanuik Anyám, ó anyám 3.) 10. felvétel: 4. pecsét: Fakó ló. Dermota, Két túlélő: Wunderlich, Berry II. rész: 1.) 7 felvétel: János „És új eget láttam”, Az Úr hangja: „Én vagyok az alfa és az omega. 2.) 8. felvétel: Alleluja 3.) 10. felvétel: Befejezés 1, 40 Vége
http://www.dimitrimitropoulos.gr/?option=com_content&view=article&id=111:giaottnerdmapokalyptischerklangrausch&catid=15:5&Itemid=51&lang=en Dr. Carmen Ottner, "Apokaliptikus hangzásmámor ": Dimitri Mitropoulos vezényli Franz Schmidt „A hétpecsétes könyv” c. oratóriumát. (Salzburgi Ünnepi Játékok, 1959) 4.rész A recenziók között, amelyek máskülönben általában igen dicsérő tartalmúak voltak, három fölöttébb sikeresen megfogalmazott példa olvasható: A „Salzburger Nachrichten” kritikája, amelynek a címfelirata megegyezik a jelen beszámoló címével: „Apokaliptischer Klangrausch” (Apokaliptikus hangzásmámor) (4. példa: Rezension / Salzburger Nachrichten, 1959.8.24.). Mitropoulos teljesítményéről itt, többek között a következőket olvassuk: „“… az, ahogyan Dimitri Mitropoulos itt töretlen, dinamikus intenzitással minden részletet élettel tölt meg, és erejével példátlanul gazdálkodva mindent a kreatív építés szolgálatába állít, felejthetetlen marad.” Továbbá Erik Werba, a legendás dalkísérő, pedagógus és zenetudós értékelése a „Salzburger Volkszeitung”-ban, „A szakrális zene diadala az Ünnepi Játékok Házában” címmel. Werba így írt Mitropoulosról: „Micsoda mester! Bizony mediterrán származásúnak kell lenni ahhoz, hogy az ember az ilyen fajta zenén ennyi igazi romantikával, ennyi vele született érzékkel legyen képes dolgozni. Visszafogott jelzésekkel Mitropoulos olyan előadást nyújtott, amelyet „élménydús” jelzővel illetni nem túlzás.” (5. példa: Rezension / „Salzburger Volkszeitung“, 1959.8.24.) A harmadik különösen figyelemre méltó recenzió, amely a „Süddeutsche Zeitung”-ban jelent meg, Karl Schumanntól származott. Figyelemre méltó a kompozíció és a karmester személyiségének az értékelése tekintetében: „A karmester, aki Bruno Walter mellett bizonyára a legnagyobb, aki él, összeköti egy kihalt generáció ideológiai útkeresését az ifjabb virtuóz tombolásával és „amerikai” pontosságával … Emellett a vezénylés, mint szellemi alkotói folyamat – az óriáspartitúra betéve tudása - emblematikus volt, nem póz – ritkán tapasztaltuk ennek ilyen lenyűgöző erejű demonstrációját.” Az énekesnők, a kórus, a zenekar és az orgonista teljesítményét – néhány jelentéktelen fenntartástól eltekintve - általánosan a zenei megvalósítás nagy pillanatának (ford. megj.: „csillagórájaként dicsérték”) értékelték. Dimitri Mitropoulosnak és a művészeknek feltehetőleg „nagy emberi tettet” sikerült véghez vinniük. Ewald Cwienk kritikájának egy része a „Kleine Zeitung”-ban a mai napig nem veszítette el aktualitását: „Már ezzel kiemelkedett a fesztiválüzemből, amely sztenderd programokat kínál, ahol világjáró karmesterek …. jól „bevált” dolgokkal szokták képviseltetni magukat.“ [Példák: A Salzburgi Ünnepi Játékok Archívuma felelőseinek a szíves engedelmével]. Megjegyzések (Ford. megj.: A fellelhetőség érdekében az alábbiak fordítása mellőzve): 1) Gerhard Winkler: Anmerkungen zu Schmidts Oratorium Das Buch mit sieben Siegeln. In. „Franz Schmidt und seine Zeit“. Symposion 1985. (Hg. v. Walter Obermaier). Studien zu Franz Schmidt VI. Wien 1988. S. 67-90. Philip Weller / Robert Pascall: „Vom Standpunkt des tiefreligiösen Menschen und des Künstlers“: Textverarbeitung und rhetorisch-szenische Darstellung in Das Buch mit sieben Siegeln von Franz Schmidt. In: „Apokalypse“. Symposion 1999. (Hg. von Carmen Ottner). In: Studien… XIII. Wien 2001. S. 183-219. Carmen Ottner: Franz Schmidt: Das Buch mit sieben Siegeln. In: Kontexte. „Kunst als Botschaft und Information“. Symposion 2000. (Hg. v. Vlasta Reitterova / Hubert Reitterer). Prag 2002. S. 165 – 173. 2) Carmen Ottner: Briefe und Kompositionen Franz Schmidts im Privatbesitz. In: Studien zur Musikwissenschaft. Bd. 38. (Hg. von Othmar Wessely). Tutzing 1987. Briefwechsel Schmidt-Kabasta: S. 221-237. 3) Carmen Ottner (Hg.): Apokalypse. Symposion 1999. Studien zu Franz Schmidt XIII. Wien 2001. Hier werden nach einführenden Aufsätzen zum Thema, literarischen Exkursen, Kompositionen von den Anfängen sakraler Musik bis „Heavy Metal“, bzw. die bedeutendsten Werke aus allen Epochen dargestellt ZENEI PÉLDÁK: CD Sony „Festspieldokumente “ 1995. I.rész 1.) 7. felvétel: 1. pecsét: János + kórus „Királyok királya “ 2.) 9. felvétel: 3. pecsét: Fekete ló. Dermota, Berry, Güden – Malanuik Anyám, ó anyám 3.) 10. felvétel: 4. pecsét: Fakó ló. Dermota, Két túlélő: Wunderlich, Berry II. rész: 1.) 7 felvétel: János „És új eget láttam”, Az Úr hangja: „Én vagyok az alfa és az omega. 2.) 8. felvétel: Alleluja 3.) 10. felvétel: Befejezés 1, 40 Vége
1345 smaragd 2016-02-04 05:04:55 [Válasz erre: 1344 smaragd 2016-02-03 22:21:26]
Wiener Symphoniker Musikverein, Großer Saal FRANZ SCHMIDT Klavier [url]http://www.wienersymphoniker.at/archiv/konzert/pid/000000e9h58h00011f8c;26. März 1927[/url]
Wiener Symphoniker Musikverein, Großer Saal FRANZ SCHMIDT Klavier [url]http://www.wienersymphoniker.at/archiv/konzert/pid/000000e9h58h00011f8c;26. März 1927[/url]
1344 smaragd 2016-02-03 22:21:26 [Válasz erre: 1333 smaragd 2016-02-01 06:12:43]
Wiener Symphoniker Musikverein, Großer Saal FRANZ SCHMIDT Klavier [url]http://www.wienersymphoniker.at/archiv/konzert/pid/000000e9h58h00012905;5. Oktober 1926[/url]
Wiener Symphoniker Musikverein, Großer Saal FRANZ SCHMIDT Klavier [url]http://www.wienersymphoniker.at/archiv/konzert/pid/000000e9h58h00012905;5. Oktober 1926[/url]
1343 Ardelao 2016-02-03 10:50:49 [Válasz erre: 1342 Ardelao 2016-02-03 08:50:31]
http://www.dimitrimitropoulos.gr/?option=com_content&view=article&id=111:giaottnerdmapokalyptischerklangrausch&catid=15:5&Itemid=51&lang=en Dr. Carmen Ottner, "Apokaliptikus hangzásmámor ": Dimitri Mitropoulos vezényli Franz Schmidt „A hétpecsétes könyv” c. oratóriumát. (Salzburgi Ünnepi Játékok, 1959) 3.rész Az összes kritika vezérgondolata: a Salzburgi Ünnepi Játékok hangversenyeinek a színvonalát is messze felülmúló zenei esemény. (3. példa: Programlap). Posztumusz győzelem a zeneszerző számára: Manapság az újságokban megjelenő kritikákban ritkán olvasható olyan sok, megalapozott és lelkes műelemzés, mint annak idején, 1959-ben! Az előadás azonban óriási sikert jelentett a karmester, Dimitri Mitropoulos számára is, akik fejből vezényelt! Herbert von Karajan és Georges Szell csatlakozott az elragadtatott tapshoz, amely több, mint negyedóráig tartott, „noha” – ahogy „Dr. G. P.” a „Wiener Zeitung”-ban szarkasztikusan megjegyezte – „a polgári ebédidő már régen letelt”. E kritikus a karmestert így jellemezte: „misztikus és görög ortodox püspökök és szerzetesek ivadéka”. Minden kritikus örömének adott hangot, hogy a karmester meggyógyult, és hogy súlyos betegsége utáni első fellépésének itt, Salzburgban tett eleget. A „Demokratisches Volksblatt”-ban pl. Robert Stein a következőket írta: „A betegségtől súlyosan megviselt, majdnem éteri jelenség, zeneileg azonban oly fiatal és töretlen, művészileg oly megszállott és hatalmas, hogy megdöbbenésünk őszinte és mély volt. “ Egyetlen kritikában („Express am Morgen”) kifogásolta egy bizonyos „ss”, hogy a karmester „lényegében romantikus koncepciót” követett”, „amely ugyan ennek az oratóriumnak mindenképpen megfelel. A részletekre és az áttekinthetőségre kevéssé ügyelve megpróbálta János egyes látomásait zárt komplexumokként felfogni, és azokat drámai elvek alapján egymás ellen kijátszani. Eközben az általában megszokottaknál részben nyugodtabb, részben élénkebb tempókat alkalmazott.” A recenzens azt is kifogásolta, hogy ezt az igen sok szereplőt igénylő művet „beszorították” az Ünnepi Játékok Házába, amely ilyen események szempontjából akusztikusan kedvezőtlen. „A szomszédban – a legszebb időben – a Felsenreitschule (Sziklalovarda) üresen állt. A tervezés diadala!” Ezzel kapcsolatban meg kell jegyezni, hogy a Felsenreitschule akkoriban még nem rendelkezett stabil, az esőhangokat elnyelő tetővel, és a salzburgi időjárási viszonyok a felelősök számára állandó bizonytalansági tényezőt jelentettek. Folyt. köv.
http://www.dimitrimitropoulos.gr/?option=com_content&view=article&id=111:giaottnerdmapokalyptischerklangrausch&catid=15:5&Itemid=51&lang=en Dr. Carmen Ottner, "Apokaliptikus hangzásmámor ": Dimitri Mitropoulos vezényli Franz Schmidt „A hétpecsétes könyv” c. oratóriumát. (Salzburgi Ünnepi Játékok, 1959) 3.rész Az összes kritika vezérgondolata: a Salzburgi Ünnepi Játékok hangversenyeinek a színvonalát is messze felülmúló zenei esemény. (3. példa: Programlap). Posztumusz győzelem a zeneszerző számára: Manapság az újságokban megjelenő kritikákban ritkán olvasható olyan sok, megalapozott és lelkes műelemzés, mint annak idején, 1959-ben! Az előadás azonban óriási sikert jelentett a karmester, Dimitri Mitropoulos számára is, akik fejből vezényelt! Herbert von Karajan és Georges Szell csatlakozott az elragadtatott tapshoz, amely több, mint negyedóráig tartott, „noha” – ahogy „Dr. G. P.” a „Wiener Zeitung”-ban szarkasztikusan megjegyezte – „a polgári ebédidő már régen letelt”. E kritikus a karmestert így jellemezte: „misztikus és görög ortodox püspökök és szerzetesek ivadéka”. Minden kritikus örömének adott hangot, hogy a karmester meggyógyult, és hogy súlyos betegsége utáni első fellépésének itt, Salzburgban tett eleget. A „Demokratisches Volksblatt”-ban pl. Robert Stein a következőket írta: „A betegségtől súlyosan megviselt, majdnem éteri jelenség, zeneileg azonban oly fiatal és töretlen, művészileg oly megszállott és hatalmas, hogy megdöbbenésünk őszinte és mély volt. “ Egyetlen kritikában („Express am Morgen”) kifogásolta egy bizonyos „ss”, hogy a karmester „lényegében romantikus koncepciót” követett”, „amely ugyan ennek az oratóriumnak mindenképpen megfelel. A részletekre és az áttekinthetőségre kevéssé ügyelve megpróbálta János egyes látomásait zárt komplexumokként felfogni, és azokat drámai elvek alapján egymás ellen kijátszani. Eközben az általában megszokottaknál részben nyugodtabb, részben élénkebb tempókat alkalmazott.” A recenzens azt is kifogásolta, hogy ezt az igen sok szereplőt igénylő művet „beszorították” az Ünnepi Játékok Házába, amely ilyen események szempontjából akusztikusan kedvezőtlen. „A szomszédban – a legszebb időben – a Felsenreitschule (Sziklalovarda) üresen állt. A tervezés diadala!” Ezzel kapcsolatban meg kell jegyezni, hogy a Felsenreitschule akkoriban még nem rendelkezett stabil, az esőhangokat elnyelő tetővel, és a salzburgi időjárási viszonyok a felelősök számára állandó bizonytalansági tényezőt jelentettek. Folyt. köv.
