1342 Ardelao 2016-02-03 08:50:31 [Válasz erre: 1338 Ardelao 2016-02-02 11:10:40]
http://www.dimitrimitropoulos.gr/?option=com_content&view=article&id=111:giaottnerdmapokalyptischerklangrausch&catid=15:5&Itemid=51&lang=en Dr. Carmen Ottner, "Apokaliptikus hangzásmámor ": Dimitri Mitropoulos vezényli Franz Schmidt „A hétpecsétes könyv” /b] c. oratóriumát. (Salzburgi Ünnepi Játékok, 1959) 2.rész Franz Schmidtet 1932-től, Emma leányának váratlan, tragikus halála után aggasztó pszichikai és fizikai problémák gyötörték, amelyek újra és úja arra kényszerítették, hogy alkotói tevékenységét szüneteltesse, ill. 1937-ben végül úgy döntött, hogy a jelenlegi bécsi Zene- és Előadóművészeti Egyetem professzoraként és rektoraként nyugdíjba vonul. „A hétpecsétes könyv” koncepciójának a kidolgozása ezért két évébe telt, 1935-től 1937-ig, a premier karmesterével, Oswald Kabastával folytatott levelezés révén. 2) A művet a Zenebaráti Társaság 125. éves jubileumára tervezték. „A könyv”-et a mai napig rendszeresen előadják, mindenekelőtt a Zeneegylet „Arany termében”, de a szövetségi tartományokban, külföldön is. (A következő, bécsi előadás: 2012. május, Bécsi Filharmonikusok; Fabio Luisi). A diadalmas ősbemutatóra 1938. június 15-én került sor, az „Arany teremben”, akkor, amikor „Ausztria” már nem létezett. Ezt követően néhányan a jelen lévő növendékek és Franz Schmidt barátai közül az országot hamarosan elhagyni kényszerültek. A már halálos beteg zeneszerző számára az ősbemutató e dimenzióban az utolsó nagy szakmai élményt jelentette. Franz Schmidt az apokalipszis zenéjét nem kifejezetten oratóriumnak nevezte. Az autográfia borítólapján – amelyet a Zenebaráti Társaság Archívumában őriznek – a következőt olvassuk: „Szólistákra, kórusra, orgonára és zenekarra”. Schmidt kétségtelenül a Händel, Haydn, Mendelssohn és Liszt oratóriumkompozíciói által teremtett hagyomány alapján tervezte meg művét három részben, ill. 21 fejezetben. Jóllehet, e három részben formális, motivikus-tematikus hivatkozásokat találunk, de minden egyes rész önmagában zárt. „Vörös fonalat” képeznek János énekbeszédei is, aki a narrátori („Testo”) hagyományt követve ecseteli az eseményeket. Felépítése: Prológus – 1. Orgonaközjáték – I. rész (6 pecsét) – 2. Orgonaközjáték – II. rész (7. pecsét; több futam 7 harsonával és az „Úr hangjának” a megszólalásával; utolsó fejezet Allelujával; a férfikórus imája énekbeszédben, hangszeres kíséret nélkül; János záró beszéde). E fő művéről („opus summum”) Franz Schmidt a következőket gondolta: ez a „kísérlet, hogy az apokalipszist összefüggően megzenésítsem”, bizonyára „ez ideig az első ilyen vállalkozás”. Tévedés volt, természetesen megbocsájtható, mivel pl. Friedrich Schneider („Die letzten Dinge”, 1820) vagy Louis Spohr („Das Weltgericht”, 1826) szerzeménye itt bizonyára már akkor sem volt nagyon ismert, nem beszélve arról, hogy hangversenyteremben aligha volt hallható.3) /Ford. megj.: A hivatkozott tanulmányban feltehetően elírás történt e két mű szerzőjének a nevét illetően. Gyűjteményemben szerepel ugyanis egy CD-felvétel, „L. Spohr: „Die letzten Dinge” címmel. A neten pedig F. Schneider neve alatt találtam meg a „Das Weltgericht” c. oratóriumot./ A „Megjegyzések” utolsó mondatában azonban megfogalmazott egy kívánságot, amely eddig teljesült: „…, ha zenémnek sikerül a mai hallgató szívéhez eljuttatni ezt a példa nélkül álló irodalmat, amelynek az aktualitása most, tizennyolc és fél évszázad után, ugyanolyan fontosságú, mint az első napon volt, akkor az lesz az én legnagyobb jutalmam.” A rettenetes „aktualitást”, amely akkor, 1938 júniusában vette kezdetét, valószínűleg nem sok hallgató merte elképzelni. A Salzburgi Ünnepi Játékok Archívumából tíz igen részletes kritikát kaptam, amelyek osztrák és német lapokban jelentek meg, és hat rövid, különböző amerikai nyomtatott médiából származó közleményt, amelyek azonban többnyire idézetek révén erre a tíz recenzióra hivatkoztak. Folyt. köv.
http://www.dimitrimitropoulos.gr/?option=com_content&view=article&id=111:giaottnerdmapokalyptischerklangrausch&catid=15:5&Itemid=51&lang=en Dr. Carmen Ottner, "Apokaliptikus hangzásmámor ": Dimitri Mitropoulos vezényli Franz Schmidt „A hétpecsétes könyv” /b] c. oratóriumát. (Salzburgi Ünnepi Játékok, 1959) 2.rész Franz Schmidtet 1932-től, Emma leányának váratlan, tragikus halála után aggasztó pszichikai és fizikai problémák gyötörték, amelyek újra és úja arra kényszerítették, hogy alkotói tevékenységét szüneteltesse, ill. 1937-ben végül úgy döntött, hogy a jelenlegi bécsi Zene- és Előadóművészeti Egyetem professzoraként és rektoraként nyugdíjba vonul. „A hétpecsétes könyv” koncepciójának a kidolgozása ezért két évébe telt, 1935-től 1937-ig, a premier karmesterével, Oswald Kabastával folytatott levelezés révén. 2) A művet a Zenebaráti Társaság 125. éves jubileumára tervezték. „A könyv”-et a mai napig rendszeresen előadják, mindenekelőtt a Zeneegylet „Arany termében”, de a szövetségi tartományokban, külföldön is. (A következő, bécsi előadás: 2012. május, Bécsi Filharmonikusok; Fabio Luisi). A diadalmas ősbemutatóra 1938. június 15-én került sor, az „Arany teremben”, akkor, amikor „Ausztria” már nem létezett. Ezt követően néhányan a jelen lévő növendékek és Franz Schmidt barátai közül az országot hamarosan elhagyni kényszerültek. A már halálos beteg zeneszerző számára az ősbemutató e dimenzióban az utolsó nagy szakmai élményt jelentette. Franz Schmidt az apokalipszis zenéjét nem kifejezetten oratóriumnak nevezte. Az autográfia borítólapján – amelyet a Zenebaráti Társaság Archívumában őriznek – a következőt olvassuk: „Szólistákra, kórusra, orgonára és zenekarra”. Schmidt kétségtelenül a Händel, Haydn, Mendelssohn és Liszt oratóriumkompozíciói által teremtett hagyomány alapján tervezte meg művét három részben, ill. 21 fejezetben. Jóllehet, e három részben formális, motivikus-tematikus hivatkozásokat találunk, de minden egyes rész önmagában zárt. „Vörös fonalat” képeznek János énekbeszédei is, aki a narrátori („Testo”) hagyományt követve ecseteli az eseményeket. Felépítése: Prológus – 1. Orgonaközjáték – I. rész (6 pecsét) – 2. Orgonaközjáték – II. rész (7. pecsét; több futam 7 harsonával és az „Úr hangjának” a megszólalásával; utolsó fejezet Allelujával; a férfikórus imája énekbeszédben, hangszeres kíséret nélkül; János záró beszéde). E fő művéről („opus summum”) Franz Schmidt a következőket gondolta: ez a „kísérlet, hogy az apokalipszist összefüggően megzenésítsem”, bizonyára „ez ideig az első ilyen vállalkozás”. Tévedés volt, természetesen megbocsájtható, mivel pl. Friedrich Schneider („Die letzten Dinge”, 1820) vagy Louis Spohr („Das Weltgericht”, 1826) szerzeménye itt bizonyára már akkor sem volt nagyon ismert, nem beszélve arról, hogy hangversenyteremben aligha volt hallható.3) /Ford. megj.: A hivatkozott tanulmányban feltehetően elírás történt e két mű szerzőjének a nevét illetően. Gyűjteményemben szerepel ugyanis egy CD-felvétel, „L. Spohr: „Die letzten Dinge” címmel. A neten pedig F. Schneider neve alatt találtam meg a „Das Weltgericht” c. oratóriumot./ A „Megjegyzések” utolsó mondatában azonban megfogalmazott egy kívánságot, amely eddig teljesült: „…, ha zenémnek sikerül a mai hallgató szívéhez eljuttatni ezt a példa nélkül álló irodalmat, amelynek az aktualitása most, tizennyolc és fél évszázad után, ugyanolyan fontosságú, mint az első napon volt, akkor az lesz az én legnagyobb jutalmam.” A rettenetes „aktualitást”, amely akkor, 1938 júniusában vette kezdetét, valószínűleg nem sok hallgató merte elképzelni. A Salzburgi Ünnepi Játékok Archívumából tíz igen részletes kritikát kaptam, amelyek osztrák és német lapokban jelentek meg, és hat rövid, különböző amerikai nyomtatott médiából származó közleményt, amelyek azonban többnyire idézetek révén erre a tíz recenzióra hivatkoztak. Folyt. köv.
1340 smaragd 2016-02-02 23:54:09
Franz Schmidt: A hétpecsétes könyv Oratórium, részlet: [url]https://youtu.be/Ut5_aP2Uluc;Hallelujah[/url]
Franz Schmidt: A hétpecsétes könyv Oratórium, részlet: [url]https://youtu.be/Ut5_aP2Uluc;Hallelujah[/url]
1339 Ardelao 2016-02-02 18:27:57 [Válasz erre: 1338 Ardelao 2016-02-02 11:10:40]
Dr. Carmen Ottner, "Apokaliptikus hangzásmámor ": Dimitri Mitropoulos vezényli Franz Schmidt „A hétpecsétes könyv” c. oratóriumát. (Salzburgi Ünnepi Játékok, 1959)
Dr. Carmen Ottner, "Apokaliptikus hangzásmámor ": Dimitri Mitropoulos vezényli Franz Schmidt „A hétpecsétes könyv” c. oratóriumát. (Salzburgi Ünnepi Játékok, 1959)
1338 Ardelao 2016-02-02 11:10:40
http://www.dimitrimitropoulos.gr/?option=com_content&view=article&id=111:giaottnerdmapokalyptischerklangrausch&catid=15:5&Itemid=51&lang=en Dr. Carmen Ottner, "Apokaliptikus hangzásmámor ": Dimitri Mitropoulos vezényli Franz Schmidt „A hétpecsétes könyv” c. oratóriumát. (Salzburgi Ünnepi Játékok, 1959) 1.rész Franz Schmidt halálának 20. évfordulója alkalmából (+1939. 2. 11.), a Salzburgi Ünnepi Játékok során, 1959. 8. 23-án bemutatták „A hétpecsétes könyv” c. oratóriumot. A „Die Presse” c. lapban akkoriban az állt, hogy ez a bemutató a háború utáni, salzburgi ünnepi játékok hangversenyeinek egyik legemlékezetesebb eseménye volt. 1992-től kiadták a Salzburgi Ünnepi Játékok kiemelkedő hangversenyeinek és operaestjeinek a CD-felvételeit, és ezért tudjuk nyomon követni azt az „emlékezetes” interpretációt, amelyet Dimitri Mitropoulos vezényelt. A művész először 1954-ben járt vendégként Salzburgban. Két hangversenyt vezényelt a Bécsi Filharmonikusokkal – többek között Krenek műveit és egy másikét, amellyel ebben az összefüggésben is megállapíthatjuk a kortárs zene iránti folyamatos elköteleződését. Majd Wilhelm Furtwängler halála után átvette a legendás „Don Giovanni” előadást, később többek között az „Elektrá”-t, Samuel Barber „Vanessá”-jának az ősbemutatóját, Hector Berlioz „Requiem”-jét és Gustav Mahler 8. Szimfóniáját vezényelte. Nem sokkal Schmidt „A hétpecsétes könyv” c. művének a bemutatása előtt Mitropoulos súlyos szívinfarktust szenvedett. Abból a hat levélből, amelyet a Salzburgi Ünnepi Játékok Archívumának a felelősei szerencsére a rendelkezésemre bocsátottak, látjuk, hogy a karmester ezen egészségi problémák ellenére sem akart lemondani európai útjáról. 1958. 11. 26-án a karmesternek Salzburgból jelentették, hogy „von Mattoni” úr (aki sok évig Herbert von Karajan magántitkára volt) az igazgatósági tagoknak állítólag „beszélt az Önnel New Yorkban folytatott tárgyalásairól”: 8. 23-án állítólag Mitropoulos vezényli „A könyvet”. „Ehhez a próbákra 20-án, 21-én és 22-én kerül sor … , a hangversenyre az Ünnepi Játékok Házának nagy játéktermében”. (Ezen a jelenlegi „kis” Ünnepi Játékok Házát értették, a „nagy” akkor még nem létezett.) Ma úgy tudjuk, hogy ez utóbbi, az ősbemutatón szereplő kórus mellett döntöttek. Mitropoulost ezután érte a második súlyos szívroham. 1959. 3. 16-án New Yorkban ismét levelet kapott a Salzburgi Ünnepi Játékok igazgatóságától, amelyben kifejezték örömüket, hogy „… éppen nálunk veszi ismét kezdetét az Ön művészeti tevékenysége”. Az „orvosok számára” „engedelmes beteg”-nek kellett lennie. Két héttel később Mitropoulos angol nyelven a következőket írta: „My dear Friend, Baron Puthon“ (az egyik igazgatósági tag), és bizonygatta, mennyire örül annak, hogy „this wonderful masterpiece of Franz Schmidt“ (Franz Schmidt e csodálatos mesterművét) vezényelheti. Augusztus 17-én Salzburgban leszek. 5. 22-én Salzburgból az énekesek szereposztásával levelet küldtek, amely arról tájékoztat minket, hogy eredetileg Otto Edelmannt tervezték felkérni az „Úr hangja” és a kvartett basszus szerepére is (ez az ősbemutatón követett gyakorlat, ma többnyire két basszust kérnek fel erre). A többi énekes és orgonistaként Alois Forer személye mindig biztos volt. Fritz Wunderlichhez hozzáfűzték, hogy ő jelenleg a „Stuttgarti Operaházzal” áll szerződésben, és „idén először közreműködik Salzburgban! Mitropoulis azonnal, június elején válaszolt: „… this most wonderful cast that I could ever dream of… What pleases me most is the organist Alois Forer! You know how important are those solo interludes, and what a virtuoso organist is required for them.” („… ez a legcsodálatosabb szereposztás, amelyről valaha is álmodhatnék … Ami a leginkább tetszik nekem, az az orgonista, Alois Forer! Tudják, milyen fontosak azok a szóló közjátékok, és hogy milyen virtuóz orgonista kell hozzájuk.” (1. példa: 1959. június 3-i levél). (Forerhez kiegészítésként meg kell jegyezni, hogy ő volt az, akit Schmidt hatalmas orgona-életművének a szakértőjeként tartottak számon, és aki a „Mozarteum”-ban végzett, későbbi oktatói tevékenysége során a diákokat is megismertette ezekkel a művekkel.) Az utolsó, 1959. 8. 7-én kelt levél Mitropoulost, aki akkor a zürichi „Hotel Eden au Lac”-ban tartózkodott, arról tájékoztatta, hogy „Edelmann kamaraénekes … az őt ért súlyos veszteség miatt – felesége teljesen váratlanul meghalt – hónapokra előre mindent lemondott, és helyette a Bécsi Állami Operától Walter Berry urat szerződtettük. Berry úr ezt a játékot Bécsben többször elénekelte, és úgy gondoljuk, hogy Ön elégedett lesz vele.“. A szereposztás megváltoztatásával a fiatal énekes - akárcsak Fritz Wunderlich - további lehetőséget kapott arra, hogy egy ragyogó környezetben két híres kolléganő, Hilde Güden és Ira Mallanuik mellett bemutatkozzék. (2. példa: Fotó az énekesekkel és Mitropoulosszal, Berry hiányzik.) Mielőtt a számos dicsőítő kritikával foglalkoznánk, az oratórium keletkezésével és koncepciójával kapcsolatban fontos tényeket kell előre bocsátanunk. A konkrét elemzéstől itt eltekintünk, mivel ahhoz kellően alátámasztott irodalom áll rendelkezésre.1): Folyt. köv.
http://www.dimitrimitropoulos.gr/?option=com_content&view=article&id=111:giaottnerdmapokalyptischerklangrausch&catid=15:5&Itemid=51&lang=en Dr. Carmen Ottner, "Apokaliptikus hangzásmámor ": Dimitri Mitropoulos vezényli Franz Schmidt „A hétpecsétes könyv” c. oratóriumát. (Salzburgi Ünnepi Játékok, 1959) 1.rész Franz Schmidt halálának 20. évfordulója alkalmából (+1939. 2. 11.), a Salzburgi Ünnepi Játékok során, 1959. 8. 23-án bemutatták „A hétpecsétes könyv” c. oratóriumot. A „Die Presse” c. lapban akkoriban az állt, hogy ez a bemutató a háború utáni, salzburgi ünnepi játékok hangversenyeinek egyik legemlékezetesebb eseménye volt. 1992-től kiadták a Salzburgi Ünnepi Játékok kiemelkedő hangversenyeinek és operaestjeinek a CD-felvételeit, és ezért tudjuk nyomon követni azt az „emlékezetes” interpretációt, amelyet Dimitri Mitropoulos vezényelt. A művész először 1954-ben járt vendégként Salzburgban. Két hangversenyt vezényelt a Bécsi Filharmonikusokkal – többek között Krenek műveit és egy másikét, amellyel ebben az összefüggésben is megállapíthatjuk a kortárs zene iránti folyamatos elköteleződését. Majd Wilhelm Furtwängler halála után átvette a legendás „Don Giovanni” előadást, később többek között az „Elektrá”-t, Samuel Barber „Vanessá”-jának az ősbemutatóját, Hector Berlioz „Requiem”-jét és Gustav Mahler 8. Szimfóniáját vezényelte. Nem sokkal Schmidt „A hétpecsétes könyv” c. művének a bemutatása előtt Mitropoulos súlyos szívinfarktust szenvedett. Abból a hat levélből, amelyet a Salzburgi Ünnepi Játékok Archívumának a felelősei szerencsére a rendelkezésemre bocsátottak, látjuk, hogy a karmester ezen egészségi problémák ellenére sem akart lemondani európai útjáról. 1958. 11. 26-án a karmesternek Salzburgból jelentették, hogy „von Mattoni” úr (aki sok évig Herbert von Karajan magántitkára volt) az igazgatósági tagoknak állítólag „beszélt az Önnel New Yorkban folytatott tárgyalásairól”: 8. 23-án állítólag Mitropoulos vezényli „A könyvet”. „Ehhez a próbákra 20-án, 21-én és 22-én kerül sor … , a hangversenyre az Ünnepi Játékok Házának nagy játéktermében”. (Ezen a jelenlegi „kis” Ünnepi Játékok Házát értették, a „nagy” akkor még nem létezett.) Ma úgy tudjuk, hogy ez utóbbi, az ősbemutatón szereplő kórus mellett döntöttek. Mitropoulost ezután érte a második súlyos szívroham. 1959. 3. 16-án New Yorkban ismét levelet kapott a Salzburgi Ünnepi Játékok igazgatóságától, amelyben kifejezték örömüket, hogy „… éppen nálunk veszi ismét kezdetét az Ön művészeti tevékenysége”. Az „orvosok számára” „engedelmes beteg”-nek kellett lennie. Két héttel később Mitropoulos angol nyelven a következőket írta: „My dear Friend, Baron Puthon“ (az egyik igazgatósági tag), és bizonygatta, mennyire örül annak, hogy „this wonderful masterpiece of Franz Schmidt“ (Franz Schmidt e csodálatos mesterművét) vezényelheti. Augusztus 17-én Salzburgban leszek. 5. 22-én Salzburgból az énekesek szereposztásával levelet küldtek, amely arról tájékoztat minket, hogy eredetileg Otto Edelmannt tervezték felkérni az „Úr hangja” és a kvartett basszus szerepére is (ez az ősbemutatón követett gyakorlat, ma többnyire két basszust kérnek fel erre). A többi énekes és orgonistaként Alois Forer személye mindig biztos volt. Fritz Wunderlichhez hozzáfűzték, hogy ő jelenleg a „Stuttgarti Operaházzal” áll szerződésben, és „idén először közreműködik Salzburgban! Mitropoulis azonnal, június elején válaszolt: „… this most wonderful cast that I could ever dream of… What pleases me most is the organist Alois Forer! You know how important are those solo interludes, and what a virtuoso organist is required for them.” („… ez a legcsodálatosabb szereposztás, amelyről valaha is álmodhatnék … Ami a leginkább tetszik nekem, az az orgonista, Alois Forer! Tudják, milyen fontosak azok a szóló közjátékok, és hogy milyen virtuóz orgonista kell hozzájuk.” (1. példa: 1959. június 3-i levél). (Forerhez kiegészítésként meg kell jegyezni, hogy ő volt az, akit Schmidt hatalmas orgona-életművének a szakértőjeként tartottak számon, és aki a „Mozarteum”-ban végzett, későbbi oktatói tevékenysége során a diákokat is megismertette ezekkel a művekkel.) Az utolsó, 1959. 8. 7-én kelt levél Mitropoulost, aki akkor a zürichi „Hotel Eden au Lac”-ban tartózkodott, arról tájékoztatta, hogy „Edelmann kamaraénekes … az őt ért súlyos veszteség miatt – felesége teljesen váratlanul meghalt – hónapokra előre mindent lemondott, és helyette a Bécsi Állami Operától Walter Berry urat szerződtettük. Berry úr ezt a játékot Bécsben többször elénekelte, és úgy gondoljuk, hogy Ön elégedett lesz vele.“. A szereposztás megváltoztatásával a fiatal énekes - akárcsak Fritz Wunderlich - további lehetőséget kapott arra, hogy egy ragyogó környezetben két híres kolléganő, Hilde Güden és Ira Mallanuik mellett bemutatkozzék. (2. példa: Fotó az énekesekkel és Mitropoulosszal, Berry hiányzik.) Mielőtt a számos dicsőítő kritikával foglalkoznánk, az oratórium keletkezésével és koncepciójával kapcsolatban fontos tényeket kell előre bocsátanunk. A konkrét elemzéstől itt eltekintünk, mivel ahhoz kellően alátámasztott irodalom áll rendelkezésre.1): Folyt. köv.
1337 Ardelao 2016-02-01 22:15:46 [Válasz erre: 1336 Ardelao 2016-02-01 20:33:05]
[url] http://www.schallplattenkritik.de/quartett-der-kritiker/75-christian-wildhagen; Christian Wildhagen [/url]
[url] http://www.schallplattenkritik.de/quartett-der-kritiker/75-christian-wildhagen; Christian Wildhagen [/url]
1336 Ardelao 2016-02-01 20:33:05 [Válasz erre: 1328 Ardelao 2016-01-31 21:35:05]
Ismerje meg Franz Schmidtet, a zeneszerzőt Írta: Christian Wildhagen 4. rész A kései főmű Arról, hogy Schmidt két operája sem kerülte el a hasonló sorsot, elsősorban azok librettói tehetnek. Amíg a „Notre Dame”-nak (1904-06) legalább a híres Közjáték révén van bizonyos utóélete, és időközben a Capriccionál kiváló szereposztással egy teljes felvétel is megjelent, a Felix Dahn anyaga alapján komponált „Fredigundis” már az 1922-es berlini ősbemutatón balsiker volt. A darab anyagából rögtön négy operát is írhatott volna, gúnyolódott Strauss, és valóban, Schmidt színpadi művei zeneszerzői szempontból ritkán „operaszerűek”, de ő mégis mindig kitartott a kifejezetten szimfonikus technikák, a szigorúan a motívumhoz kötődő munka, a kontrapontos tétel és a zárt formák mellett. Ezért, szinte elkerülhetetlenül, csak az oratórium műfajában találta meg dramatikus zeneszerzői tevékenységének a kiteljesedését: János kinyilatkoztatásának látomásokat idéző megzenésítése, 1937-ben elkészült műve, „A hétpecsétes könyv” megkoronázza Schmidt alkotói tevékenységét, és a 20. század legsúlyosabb szakrális műveihez tartozik. E fő művéhez Schmidt következetesen felhasznál minden rendelkezésre álló eszközt – az egyházi hangnemektől kezdve a komplex kórusfúgákon át a teljesen kromatizált dallamképzésig -, hogy hangokba rögzítse az utolsó ítélet szörnyűségét. És soha meggyőzőbben nem emelte ki a legkülönbözőbb hatások lényegét, mint ebben a romantikus hagyományhoz fűződő, hatalmas zárszavában. E mű ma, jelentőségéhez mindenképpen méltó módon, négy igen rangos, előadásban áll rendelkezésre, Dimitri Mitropoulos (Sony), Lothar Zagrosek (Orfeo), Franz Welser-Möst (EMI) és Nikolaus Harnoncourt (Teldec) vezényletével. Amennyiben a Mitropoulus által vezényelt (1959. évi) élőadás felvétele hallgatásának az élvezetét elsősorban a régi hangzás gátolja, úgy Welser-Mösts olvasata a hasonlíthatatlanul drámaibb megközelítés miatt messze kiemelkedik a riválisoké közül, ezzel szemben Harnoncourt interpretációja igen visszafogottan hangzik. Ráadásul megkérdőjelezhetőnek tűnik az a döntése, hogy az evangélista által énekelendő részt lírai tenorra bízza, a Schmidt által megkívánt hőstenori hang helyett. Majd az 1938. június 15-i, bécsi premieren kétes siker áll e mindazonáltal örvendetesen tartós lemezfogadtatással szemben: Három hónappal Ausztria csatlakozása, az „Anschluss” után a nemzeti szocialista propaganda Schmidtet és művét erősen kisajátította, és az, hogy Schmidt erre fel, hamis barátok unszolására, indíttatva látta magát arra, hogy egy kantátával ünnepelje meg a „Harmadik Birodalom” csatlakozási politikáját, hírnevét hosszú időre beárnyékolta. A „Német feltámadás” c. munkája felett, persze - mondhatni, szerencsére - 1939. február 11-én a halál kiragadta kezéből a tollat. Más állításokkal szemben ugyanis Schmidt semmiféle szimpátiát sem táplált a barna hatalomgyakorlók iránt, akiknek az igazi arcát azonban nem ismerte fel. A második világháború igazi apokalipszisát pedig, amelyet „A hétpecsétes könyvben” vizionált, már nem kellett megérnie. Vége
Ismerje meg Franz Schmidtet, a zeneszerzőt Írta: Christian Wildhagen 4. rész A kései főmű Arról, hogy Schmidt két operája sem kerülte el a hasonló sorsot, elsősorban azok librettói tehetnek. Amíg a „Notre Dame”-nak (1904-06) legalább a híres Közjáték révén van bizonyos utóélete, és időközben a Capriccionál kiváló szereposztással egy teljes felvétel is megjelent, a Felix Dahn anyaga alapján komponált „Fredigundis” már az 1922-es berlini ősbemutatón balsiker volt. A darab anyagából rögtön négy operát is írhatott volna, gúnyolódott Strauss, és valóban, Schmidt színpadi művei zeneszerzői szempontból ritkán „operaszerűek”, de ő mégis mindig kitartott a kifejezetten szimfonikus technikák, a szigorúan a motívumhoz kötődő munka, a kontrapontos tétel és a zárt formák mellett. Ezért, szinte elkerülhetetlenül, csak az oratórium műfajában találta meg dramatikus zeneszerzői tevékenységének a kiteljesedését: János kinyilatkoztatásának látomásokat idéző megzenésítése, 1937-ben elkészült műve, „A hétpecsétes könyv” megkoronázza Schmidt alkotói tevékenységét, és a 20. század legsúlyosabb szakrális műveihez tartozik. E fő művéhez Schmidt következetesen felhasznál minden rendelkezésre álló eszközt – az egyházi hangnemektől kezdve a komplex kórusfúgákon át a teljesen kromatizált dallamképzésig -, hogy hangokba rögzítse az utolsó ítélet szörnyűségét. És soha meggyőzőbben nem emelte ki a legkülönbözőbb hatások lényegét, mint ebben a romantikus hagyományhoz fűződő, hatalmas zárszavában. E mű ma, jelentőségéhez mindenképpen méltó módon, négy igen rangos, előadásban áll rendelkezésre, Dimitri Mitropoulos (Sony), Lothar Zagrosek (Orfeo), Franz Welser-Möst (EMI) és Nikolaus Harnoncourt (Teldec) vezényletével. Amennyiben a Mitropoulus által vezényelt (1959. évi) élőadás felvétele hallgatásának az élvezetét elsősorban a régi hangzás gátolja, úgy Welser-Mösts olvasata a hasonlíthatatlanul drámaibb megközelítés miatt messze kiemelkedik a riválisoké közül, ezzel szemben Harnoncourt interpretációja igen visszafogottan hangzik. Ráadásul megkérdőjelezhetőnek tűnik az a döntése, hogy az evangélista által énekelendő részt lírai tenorra bízza, a Schmidt által megkívánt hőstenori hang helyett. Majd az 1938. június 15-i, bécsi premieren kétes siker áll e mindazonáltal örvendetesen tartós lemezfogadtatással szemben: Három hónappal Ausztria csatlakozása, az „Anschluss” után a nemzeti szocialista propaganda Schmidtet és művét erősen kisajátította, és az, hogy Schmidt erre fel, hamis barátok unszolására, indíttatva látta magát arra, hogy egy kantátával ünnepelje meg a „Harmadik Birodalom” csatlakozási politikáját, hírnevét hosszú időre beárnyékolta. A „Német feltámadás” c. munkája felett, persze - mondhatni, szerencsére - 1939. február 11-én a halál kiragadta kezéből a tollat. Más állításokkal szemben ugyanis Schmidt semmiféle szimpátiát sem táplált a barna hatalomgyakorlók iránt, akiknek az igazi arcát azonban nem ismerte fel. A második világháború igazi apokalipszisát pedig, amelyet „A hétpecsétes könyvben” vizionált, már nem kellett megérnie. Vége
1335 smaragd 2016-02-01 16:17:12 [Válasz erre: 1334 Búbánat 2016-02-01 14:32:03]
A régi szellemiséget őrző "szócikk" érdekes, örülök, hogy megtaláltad és köszönöm, hogy bejegyezted.
A régi szellemiséget őrző "szócikk" érdekes, örülök, hogy megtaláltad és köszönöm, hogy bejegyezted.
1334 Búbánat 2016-02-01 14:32:03
Amint kezdetben írtam: olykor-olykor "bekopogok" - ha valami magyar nyelven írt cikkre bukkanok. Az alábbi rövid, lexikális szócikket találtam most, melynek adatait más, korabeli forrásokból persze már ismerjük, ide a topicba bemásolva lettek. De legyen meg itt feltüntetve ez a forráshivatkozás is: „Schmidt Ferenc, magyar zeneszerző, sz. 1874. dec. 22-én, Pozsonyban. Bécsben képezte át magát zongora- és gordonkaművésszé; az udv. opera zenekarának tagja, majd a bécsi zeneakadémia tanára s 1910 óta igazgatója. Szimfóniáit a Filharmonikusok adták elő; a Hugo Victor regényéből Wilk Lipóttal (németül, 1903- ban) írt »Notre-Dame « c. operáját Bécs mutatta be, 1914. máj. 12-én; Berlinben 1918. ápr. 11-én került színre, a M. Kir. Opera pedig 1916. dec. 14-én (a címszerepben Szende Ferenc és Venczell Béla váltakoztak; Esmeralda: Székelyhidyné Marschalkó Rózsi.) »Fredegundis« c. operáját a berlini áll. operaház hozta színre 1922-ben.” Forrás: Magyar Színművészeti Lexikon A magyar színjátszás és drámairodalom enciklopédiája Szerkesztette: Erődi Jenő és Kürthy Emil összegyűjtött anyagának felhasználásával, a szerkesztő bizottság közreműködésével SCHÖPFLIN ALADÁR. IV. kötet Rabatinszky Mária-Zwischenakt Kiadja: Az Országos Színészegyesület és Nyugdíjintézete, Budapest, 1931 Thália-Kultúra Műintézet Kő- és Könyvnyomda Rt. Budapest, V., Csáky u. 14. Felelős nyomdavezető: Elbert Á. http://mek.niif.hu/08700/08756/pdf/szlex04_1.pdf
Amint kezdetben írtam: olykor-olykor "bekopogok" - ha valami magyar nyelven írt cikkre bukkanok. Az alábbi rövid, lexikális szócikket találtam most, melynek adatait más, korabeli forrásokból persze már ismerjük, ide a topicba bemásolva lettek. De legyen meg itt feltüntetve ez a forráshivatkozás is: „Schmidt Ferenc, magyar zeneszerző, sz. 1874. dec. 22-én, Pozsonyban. Bécsben képezte át magát zongora- és gordonkaművésszé; az udv. opera zenekarának tagja, majd a bécsi zeneakadémia tanára s 1910 óta igazgatója. Szimfóniáit a Filharmonikusok adták elő; a Hugo Victor regényéből Wilk Lipóttal (németül, 1903- ban) írt »Notre-Dame « c. operáját Bécs mutatta be, 1914. máj. 12-én; Berlinben 1918. ápr. 11-én került színre, a M. Kir. Opera pedig 1916. dec. 14-én (a címszerepben Szende Ferenc és Venczell Béla váltakoztak; Esmeralda: Székelyhidyné Marschalkó Rózsi.) »Fredegundis« c. operáját a berlini áll. operaház hozta színre 1922-ben.” Forrás: Magyar Színművészeti Lexikon A magyar színjátszás és drámairodalom enciklopédiája Szerkesztette: Erődi Jenő és Kürthy Emil összegyűjtött anyagának felhasználásával, a szerkesztő bizottság közreműködésével SCHÖPFLIN ALADÁR. IV. kötet Rabatinszky Mária-Zwischenakt Kiadja: Az Országos Színészegyesület és Nyugdíjintézete, Budapest, 1931 Thália-Kultúra Műintézet Kő- és Könyvnyomda Rt. Budapest, V., Csáky u. 14. Felelős nyomdavezető: Elbert Á. http://mek.niif.hu/08700/08756/pdf/szlex04_1.pdf
1333 smaragd 2016-02-01 06:12:43 [Válasz erre: 1332 smaragd 2016-02-01 06:10:07]
WIlHELM FURTWÄNGLER Dirigent FRANZ SCHMIDT Klavier [url]http://www.wienersymphoniker.at/archiv/konzert/pid/000000e9h58h000126a3;3.Februar 1921[/url]
WIlHELM FURTWÄNGLER Dirigent FRANZ SCHMIDT Klavier [url]http://www.wienersymphoniker.at/archiv/konzert/pid/000000e9h58h000126a3;3.Februar 1921[/url]
1332 smaragd 2016-02-01 06:10:07 [Válasz erre: 1331 smaragd 2016-02-01 06:07:39]
WILHELM FURTWÄNGLER Dirigent FRANZ SCHMIDT Klavier [url]http://www.wienersymphoniker.at/archiv/konzert/pid/000000e9h58h000126af;2. Februar 1921[/url]
WILHELM FURTWÄNGLER Dirigent FRANZ SCHMIDT Klavier [url]http://www.wienersymphoniker.at/archiv/konzert/pid/000000e9h58h000126af;2. Februar 1921[/url]
1331 smaragd 2016-02-01 06:07:39 [Válasz erre: 1323 smaragd 2016-01-28 17:56:46]
FRANZ SCHALK Dirigent FRANZ SCHMIDT Klavier [url]http://www.wienersymphoniker.at/archiv/konzert/pid/000000e9h58h00012a27;14. Dezember 1920[/url]
FRANZ SCHALK Dirigent FRANZ SCHMIDT Klavier [url]http://www.wienersymphoniker.at/archiv/konzert/pid/000000e9h58h00012a27;14. Dezember 1920[/url]
1330 smaragd 2016-02-01 06:04:38
[url]https://books.google.de/books/about/Studien_zu_Franz_Schmidt.html?hl=de&id=BtIHAQAAMAAJ;Franz Schmidt als Rektor[/url]
[url]https://books.google.de/books/about/Studien_zu_Franz_Schmidt.html?hl=de&id=BtIHAQAAMAAJ;Franz Schmidt als Rektor[/url]
1329 Ardelao 2016-01-31 23:55:51
[url] http://www.perchtoldsdorf.at/content/view/21; große persönlichkeiten [/url]
[url] http://www.perchtoldsdorf.at/content/view/21; große persönlichkeiten [/url]
1328 Ardelao 2016-01-31 21:35:05 [Válasz erre: 1327 Ardelao 2016-01-30 21:08:37]
http://www.nzz.ch/article7ZSYS-1.375698 Ismerje meg Franz Schmidtet, a zeneszerzőt Írta: Christian Wildhagen 3. rész Janus arc A megnyilvánulás iránti töretlen akarat és a retrospektív hagyománytudat közötti kettősség Schmidt műveinek sajátos Janus arcúságot kölcsönöz. Ez ugyan nem menti meg alkotói tevékenységét attól a történelmi túlhaladottságtól, amelyen a régi mesterek, Strauss és Pfitzner kései munkáin osztozik, azonban annak, függetlenül a puszta modernség dogmájától, maradandó vonzerőt és érvényességet biztosíthat. Ez nem utolsósorban az 1933-ban írt Negyedik szimfóniára vonatkozik, amelyben a speciális formakezelés – a szokásos négy tétel Schmidtet zárt, íves vonalvezetésre kényszeríti – megindító, programszerű végkifejletet eredményez: E mű - „Rekviem a leányomért” címmel - kifejezetten a leánya emlékére készült, aki első gyermekének a megszülése után hunyt el. A Negyedikben is fellelhető a kései Brucknerra emlékeztető, szélesen feszített dallamvezetés és a visszafogottan folklorisztikus, cigányos melankólia sajátos keveredése. És a jó 40 perces tételt megnyitó, varázslatos trombitaszólóban úgy tűnik, mintha Trisztán szomorú melódiája és Ives-nek „A megválaszolatlan kérdés”-e kötődne az utolsó dolgokra történő felhíváshoz. Schmidtnél gyakran előfordulnak az ilyen asszociációk – a Negyedik szimfónia központi gyászindulójában mintha csak Mahler hangoznék vissza -, mindazonáltal Schmidt mindig megőrzött magának valami igazit, valamit, ami csakis az övé. Ez a kamarazenéjére is vonatkozik, amely mégis csak alkotói tevékenysége mellékösvényeként tekintendő. A két hálás vonósnégyes a bécsi Schubert Kvartett erősen idiomatikus előadásában a privát kör számára készült; a három zongora kvintett – ebből kettő klarinéttal – megbízásra komponált mű, akár csak a két koncertdarab: a Beethoven-variációk és a bal kézre írt zongoraverseny. Ezt Schmidt a háborúban megsérült Paul Wittgenstein számára alkotta, aki egyéni felhasználásra sok neves zeneszerzőnél rendelt műveket, de Schmidt munkáit különösen értékelte. Ezek eredeti formáikban ma már CD-n is élvezhetők; természetesen az egykezes zongorarészek feldolgozásai sem tudták megakadályozni azt, hogy e darabok ma a zenetörténet ritkaságokat őrző szekrényében pihenjenek. Folyt. köv.
http://www.nzz.ch/article7ZSYS-1.375698 Ismerje meg Franz Schmidtet, a zeneszerzőt Írta: Christian Wildhagen 3. rész Janus arc A megnyilvánulás iránti töretlen akarat és a retrospektív hagyománytudat közötti kettősség Schmidt műveinek sajátos Janus arcúságot kölcsönöz. Ez ugyan nem menti meg alkotói tevékenységét attól a történelmi túlhaladottságtól, amelyen a régi mesterek, Strauss és Pfitzner kései munkáin osztozik, azonban annak, függetlenül a puszta modernség dogmájától, maradandó vonzerőt és érvényességet biztosíthat. Ez nem utolsósorban az 1933-ban írt Negyedik szimfóniára vonatkozik, amelyben a speciális formakezelés – a szokásos négy tétel Schmidtet zárt, íves vonalvezetésre kényszeríti – megindító, programszerű végkifejletet eredményez: E mű - „Rekviem a leányomért” címmel - kifejezetten a leánya emlékére készült, aki első gyermekének a megszülése után hunyt el. A Negyedikben is fellelhető a kései Brucknerra emlékeztető, szélesen feszített dallamvezetés és a visszafogottan folklorisztikus, cigányos melankólia sajátos keveredése. És a jó 40 perces tételt megnyitó, varázslatos trombitaszólóban úgy tűnik, mintha Trisztán szomorú melódiája és Ives-nek „A megválaszolatlan kérdés”-e kötődne az utolsó dolgokra történő felhíváshoz. Schmidtnél gyakran előfordulnak az ilyen asszociációk – a Negyedik szimfónia központi gyászindulójában mintha csak Mahler hangoznék vissza -, mindazonáltal Schmidt mindig megőrzött magának valami igazit, valamit, ami csakis az övé. Ez a kamarazenéjére is vonatkozik, amely mégis csak alkotói tevékenysége mellékösvényeként tekintendő. A két hálás vonósnégyes a bécsi Schubert Kvartett erősen idiomatikus előadásában a privát kör számára készült; a három zongora kvintett – ebből kettő klarinéttal – megbízásra komponált mű, akár csak a két koncertdarab: a Beethoven-variációk és a bal kézre írt zongoraverseny. Ezt Schmidt a háborúban megsérült Paul Wittgenstein számára alkotta, aki egyéni felhasználásra sok neves zeneszerzőnél rendelt műveket, de Schmidt munkáit különösen értékelte. Ezek eredeti formáikban ma már CD-n is élvezhetők; természetesen az egykezes zongorarészek feldolgozásai sem tudták megakadályozni azt, hogy e darabok ma a zenetörténet ritkaságokat őrző szekrényében pihenjenek. Folyt. köv.
1327 Ardelao 2016-01-30 21:08:37 [Válasz erre: 1326 Ardelao 2016-01-29 17:57:40]
http://www.nzz.ch/article7ZSYS-1.375698 Ismerje meg Franz Schmidtet, a zeneszerzőt Írta: Christian Wildhagen 2. rész Négy jelentős szimfónia Mindazonáltal Schmidt 1899-ben be tudja fejezni Első szimfóniáját, amelyet Beethoven-díjjal tüntetnek ki. Ez képezi annak a négy szimfonikus műnek az előzményét, amelyek alkotói tevékenységének a fókuszában állnak, és amelyek Neeme Järvi vezényletével együtt szerepelnek egy remek felvételen. Habár Schmidt első művében aligha lehet nem meghallani Bruckner és Wagner hatását, de érzékelhető még Brahmsé, Schumanné és Smetanáé is – mintha a „Rajnai” (szimfónia) finoman vegyülne a „Moldvá”-val és a „Rajna kincsével -, ám a fiatal zeneszerző már távolodik a századvég eklekticizmusától. Növekvő magabiztosság vezérelte fejlődése az 1913-ban befejezett Második szimfóniát igazi mesterművé teszi, amely megérdemelte, hogy a repertoárban biztosabb helyet kapjon. Az igényes mű arról tanúskodik, hogy szerzője járatos a késő romantikus zenekari hangzás fortélyaiban, amely gazdagságában és komplexitásában megállja a helyét Richard Strauss mellett. Mint annak későbbi művein, természetesen Schmidt Második szimfóniáján is fellángol egy eredménytelen vita a modernizmusról, amely miatt a zeneszerzőt – aki mégis csak Schönberg kortársa volt – állítólagos maradi magatartása miatt félre kellett állítani. Valójában Schmidt érdeklődéssel követte a Schönberg-kör vitáját, és később Hindemithről is dicsérően nyilatkozott. Saját alkotói tevékenységében mégis a klasszikus formához és tonalitáshoz ragaszkodott, nevezetesen pedig a Második szimfónia, de még inkább az 1928-ban elkészült Harmadik igazolja a hagyományhoz való szilárd kötődést. Kevés érzékelhető e művekben a nagy Mahler-szimfóniák világnézeti manifesztációiból vagy az adott kori történelem megrázkódtatásaiból; messze több érzékelhető ellenben az azokban rejlő tudásról. A kontrapontos művészetek és a korálok iránt táplált, ilyen mérvű előszeretet sokaknál vérszegény klasszicizmushoz vezetett volna. Schmidt e veszélyt magyar lelkialkata miatt elkerüli, amely éppen azokban a pillanatokban tör felszínre, példának okáért valahol a Másodiknak a fináléjában, ahol a szerző egy Bruckner stílusát követő korál-apoteózist azon tüzes, oly jellemzően „magyar” dallamoknak az egyikével kombinálja, amelyeknek a prototípusa Esmeralda témájában félreismerhetetlenül fellelhető. Folyt. köv.
http://www.nzz.ch/article7ZSYS-1.375698 Ismerje meg Franz Schmidtet, a zeneszerzőt Írta: Christian Wildhagen 2. rész Négy jelentős szimfónia Mindazonáltal Schmidt 1899-ben be tudja fejezni Első szimfóniáját, amelyet Beethoven-díjjal tüntetnek ki. Ez képezi annak a négy szimfonikus műnek az előzményét, amelyek alkotói tevékenységének a fókuszában állnak, és amelyek Neeme Järvi vezényletével együtt szerepelnek egy remek felvételen. Habár Schmidt első művében aligha lehet nem meghallani Bruckner és Wagner hatását, de érzékelhető még Brahmsé, Schumanné és Smetanáé is – mintha a „Rajnai” (szimfónia) finoman vegyülne a „Moldvá”-val és a „Rajna kincsével -, ám a fiatal zeneszerző már távolodik a századvég eklekticizmusától. Növekvő magabiztosság vezérelte fejlődése az 1913-ban befejezett Második szimfóniát igazi mesterművé teszi, amely megérdemelte, hogy a repertoárban biztosabb helyet kapjon. Az igényes mű arról tanúskodik, hogy szerzője járatos a késő romantikus zenekari hangzás fortélyaiban, amely gazdagságában és komplexitásában megállja a helyét Richard Strauss mellett. Mint annak későbbi művein, természetesen Schmidt Második szimfóniáján is fellángol egy eredménytelen vita a modernizmusról, amely miatt a zeneszerzőt – aki mégis csak Schönberg kortársa volt – állítólagos maradi magatartása miatt félre kellett állítani. Valójában Schmidt érdeklődéssel követte a Schönberg-kör vitáját, és később Hindemithről is dicsérően nyilatkozott. Saját alkotói tevékenységében mégis a klasszikus formához és tonalitáshoz ragaszkodott, nevezetesen pedig a Második szimfónia, de még inkább az 1928-ban elkészült Harmadik igazolja a hagyományhoz való szilárd kötődést. Kevés érzékelhető e művekben a nagy Mahler-szimfóniák világnézeti manifesztációiból vagy az adott kori történelem megrázkódtatásaiból; messze több érzékelhető ellenben az azokban rejlő tudásról. A kontrapontos művészetek és a korálok iránt táplált, ilyen mérvű előszeretet sokaknál vérszegény klasszicizmushoz vezetett volna. Schmidt e veszélyt magyar lelkialkata miatt elkerüli, amely éppen azokban a pillanatokban tör felszínre, példának okáért valahol a Másodiknak a fináléjában, ahol a szerző egy Bruckner stílusát követő korál-apoteózist azon tüzes, oly jellemzően „magyar” dallamoknak az egyikével kombinálja, amelyeknek a prototípusa Esmeralda témájában félreismerhetetlenül fellelhető. Folyt. köv.
1326 Ardelao 2016-01-29 17:57:40
http://www.nzz.ch/article7ZSYS-1.375698 Ismerje meg Franz Schmidtet, a zeneszerzőt Írta: Christian Wildhagen 1. rész Esmeralda és az utolsó ítélet Semmi sem lehet fájdalmasabb egy művész számára, mint az, ha alkotói tevékenységét egyetlen művére szűkítik le. Franz Schmidt zeneszerző esetében ez történt: A “Notre Dame“ c. operából a rabul ejtő Közjáték szerzőjének minősül. De életművének többi alkotását csend övezi, túlságosan nagy csend. 2002.3.6. Mindennek Esmeralda az oka. Victor Hugo „A párizsi Notre-Dame“ c. regényének szenvedélyeket korbácsoló cigányleánya ihlette Schmidtet e híres, áradó vonós kantinélákkal teli közjátéknak a megírására, amelyet évtizedeken át minden kívánsághangverseny felidézett. Amit, persze, túlságosan leegyszerűsítve mi sablonosan könnyen emészthető késő romantikának érzékelünk, valójában egy briliánsan kitalált dallamkód Hugo titokzatos nőalakjára. És Esmeraldának e vezértémájában egyúttal felcsendül Franz Schmidt zeneszerző egyfajta életmelódiája is: A tüzes magyar duktus a mű legjobb részeiben vissza-visszatér, és annak jellegzetes tónust kölcsönöz. Schmidt ebben megőrizte Magyarországról származó elődei hagyatékát; a kettős monarchia kulturális olvasztótégelyéből ehhez még sokféle hatás társul, úgy, hogy Schmidt, aki 1874-ben, Pozsonyban (Bratislava) született, elképesztő életrajzi háttérrel rendelkezik. Miután apja csődbe jutott, Schmidt Bécsben, házitanítóként, már 14 évesen kenyérkeresetre kényszerült. 1890-től ott képezteti ki magát csellistává, ugyancsak inkább gazdasági okokból, semmint a hangszer iránti szeretetből, és 1896-ban a Bécsi Filharmonikusok tagjává válik. Zenekari muzsikusként az Udvari Operánál megtapasztalja Gustav Mahler csillogó, fájdalmas törésekkel kísért korszakát; saját zeneszerzői tevékenysége ellenben hosszú ideig mellékes dolog marad. Folyt. köv.
http://www.nzz.ch/article7ZSYS-1.375698 Ismerje meg Franz Schmidtet, a zeneszerzőt Írta: Christian Wildhagen 1. rész Esmeralda és az utolsó ítélet Semmi sem lehet fájdalmasabb egy művész számára, mint az, ha alkotói tevékenységét egyetlen művére szűkítik le. Franz Schmidt zeneszerző esetében ez történt: A “Notre Dame“ c. operából a rabul ejtő Közjáték szerzőjének minősül. De életművének többi alkotását csend övezi, túlságosan nagy csend. 2002.3.6. Mindennek Esmeralda az oka. Victor Hugo „A párizsi Notre-Dame“ c. regényének szenvedélyeket korbácsoló cigányleánya ihlette Schmidtet e híres, áradó vonós kantinélákkal teli közjátéknak a megírására, amelyet évtizedeken át minden kívánsághangverseny felidézett. Amit, persze, túlságosan leegyszerűsítve mi sablonosan könnyen emészthető késő romantikának érzékelünk, valójában egy briliánsan kitalált dallamkód Hugo titokzatos nőalakjára. És Esmeraldának e vezértémájában egyúttal felcsendül Franz Schmidt zeneszerző egyfajta életmelódiája is: A tüzes magyar duktus a mű legjobb részeiben vissza-visszatér, és annak jellegzetes tónust kölcsönöz. Schmidt ebben megőrizte Magyarországról származó elődei hagyatékát; a kettős monarchia kulturális olvasztótégelyéből ehhez még sokféle hatás társul, úgy, hogy Schmidt, aki 1874-ben, Pozsonyban (Bratislava) született, elképesztő életrajzi háttérrel rendelkezik. Miután apja csődbe jutott, Schmidt Bécsben, házitanítóként, már 14 évesen kenyérkeresetre kényszerült. 1890-től ott képezteti ki magát csellistává, ugyancsak inkább gazdasági okokból, semmint a hangszer iránti szeretetből, és 1896-ban a Bécsi Filharmonikusok tagjává válik. Zenekari muzsikusként az Udvari Operánál megtapasztalja Gustav Mahler csillogó, fájdalmas törésekkel kísért korszakát; saját zeneszerzői tevékenysége ellenben hosszú ideig mellékes dolog marad. Folyt. köv.
1325 Ardelao 2016-01-29 00:13:31 [Válasz erre: 1311 Ardelao 2016-01-28 00:23:53]
https://www.gko.uni-leipzig.de/fileadmin/user_upload/musikwissenschaft/pdf_allgemein/arbeitsgemeinschaft/heft7/Heft7_BildUndText.pdf_200-205.pdf (Kiadta) Carmen Ottner, Franz Schmidt és Pozsony, Wien – München (Doblinger KG) 1999 (= Franz Schmidttel kapcsolatos tanulmányok, XII). (E tanulmányok részét képezik az 1150, 1156, 1158, 1168, 1170, 1171, 1172 és az 1173 sz. alatt közzétett bejegyzések is.) Írta: Thomas Hochradner 4. rész Érdemes lenne egyszer egy szimpózium keretében átfogóan elemezni a zeneszerzőnek a szülőhelyéhez fűződő kapcsolatát, az intuitív közelség, a józan szemlélet és az érzelmi távolságtartás kölcsönhatását. Schmidt a habsburgi monarchia végéig gyakran tért vissza Pozsonyba, ahol viszont zeneműveinek a bemutatása különleges társasági eseménynek számított. Amikor az 1918-as esztendő Schmidtnek a szülővárosában meglévő kapcsolataira nézve politikai fordulópontot jelentett, a zeneszerző – tanítványai állítása szerint - gondolatban továbbra is kötődött Pozsonyhoz. Schmidtnek arról a 19. század végi zenei életről őrzött emlékeire azonban, amely egy soknemzetiségű rugalmasság tekintetében egyedülálló kulturális agglomerációban zajlott, rányomta a bélyegét az, amikor Pozsony, „a magyar királyok egykori koronázó városából Bécs titkos elővárosává alakult, miközben azonban önállóságot és arculatot nyert” (Manfried [sic] Rauchensteiner.) A „Schmidttel kapcsolatos tanulmányok” e tizenkettedik kötete megvilágítja az akkori helyzet hátterében rejlő okokat, ezenkívül pedig lenyűgöző módon teszi egyértelművé azt, hogy egy személyiség kibontakozása milyen nagy mértékben függ a közvetlen környezet struktúráitól, az olyan tapasztalatoktól, amelyek később intenzív hatással lehetnek a művészi alkotói tevékenységre. E publikáció továbbra is azt a meggyőző koncepciót szolgálja, amelyet Carmen Ottner, a Franz Schmidt társaság főtitkára és kiadója céltudatosan követ, nevezetesen azt, hogy a „Schmidttel kapcsolatos tanulmányok”-kal elősegítse egyrészt az életrajzi környezet feltárását, másrészt a zeneszerző zenei munkássága helyének a megtalálását. A Franz Schmidt Pozsonyban c. kötet a zeneszerzőt számos szakértői hozzászólás révén a korra jellemző, de szokatlan körülményekkel kísért helyi zenei élet tükrében mutatja be. Vége
https://www.gko.uni-leipzig.de/fileadmin/user_upload/musikwissenschaft/pdf_allgemein/arbeitsgemeinschaft/heft7/Heft7_BildUndText.pdf_200-205.pdf (Kiadta) Carmen Ottner, Franz Schmidt és Pozsony, Wien – München (Doblinger KG) 1999 (= Franz Schmidttel kapcsolatos tanulmányok, XII). (E tanulmányok részét képezik az 1150, 1156, 1158, 1168, 1170, 1171, 1172 és az 1173 sz. alatt közzétett bejegyzések is.) Írta: Thomas Hochradner 4. rész Érdemes lenne egyszer egy szimpózium keretében átfogóan elemezni a zeneszerzőnek a szülőhelyéhez fűződő kapcsolatát, az intuitív közelség, a józan szemlélet és az érzelmi távolságtartás kölcsönhatását. Schmidt a habsburgi monarchia végéig gyakran tért vissza Pozsonyba, ahol viszont zeneműveinek a bemutatása különleges társasági eseménynek számított. Amikor az 1918-as esztendő Schmidtnek a szülővárosában meglévő kapcsolataira nézve politikai fordulópontot jelentett, a zeneszerző – tanítványai állítása szerint - gondolatban továbbra is kötődött Pozsonyhoz. Schmidtnek arról a 19. század végi zenei életről őrzött emlékeire azonban, amely egy soknemzetiségű rugalmasság tekintetében egyedülálló kulturális agglomerációban zajlott, rányomta a bélyegét az, amikor Pozsony, „a magyar királyok egykori koronázó városából Bécs titkos elővárosává alakult, miközben azonban önállóságot és arculatot nyert” (Manfried [sic] Rauchensteiner.) A „Schmidttel kapcsolatos tanulmányok” e tizenkettedik kötete megvilágítja az akkori helyzet hátterében rejlő okokat, ezenkívül pedig lenyűgöző módon teszi egyértelművé azt, hogy egy személyiség kibontakozása milyen nagy mértékben függ a közvetlen környezet struktúráitól, az olyan tapasztalatoktól, amelyek később intenzív hatással lehetnek a művészi alkotói tevékenységre. E publikáció továbbra is azt a meggyőző koncepciót szolgálja, amelyet Carmen Ottner, a Franz Schmidt társaság főtitkára és kiadója céltudatosan követ, nevezetesen azt, hogy a „Schmidttel kapcsolatos tanulmányok”-kal elősegítse egyrészt az életrajzi környezet feltárását, másrészt a zeneszerző zenei munkássága helyének a megtalálását. A Franz Schmidt Pozsonyban c. kötet a zeneszerzőt számos szakértői hozzászólás révén a korra jellemző, de szokatlan körülményekkel kísért helyi zenei élet tükrében mutatja be. Vége
1324 Ardelao 2016-01-29 00:07:11 [Válasz erre: 1323 smaragd 2016-01-28 17:56:46]
[url] http://www.wienersymphoniker.at/archiv/konzert/pid/000000e9h58h00012695; 2. Dezember 1920 [/url] DONNERSTAG • 18.30 UHR Musikverein Wien, Großer Saal
[url] http://www.wienersymphoniker.at/archiv/konzert/pid/000000e9h58h00012695; 2. Dezember 1920 [/url] DONNERSTAG • 18.30 UHR Musikverein Wien, Großer Saal
1323 smaragd 2016-01-28 17:56:46 [Válasz erre: 1321 smaragd 2016-01-28 10:51:27]
[url]http://www.wienersymphoniker.at/archiv/konzert/pid/000000e9h58h00012695;2.Dezember1920[/url]
[url]http://www.wienersymphoniker.at/archiv/konzert/pid/000000e9h58h00012695;2.Dezember1920[/url]
1322 Ardelao 2016-01-28 15:58:31 [Válasz erre: 1306 Ardelao 2016-01-25 18:07:11]
A nemrégen kapott Rajter Lajos (Franz Schmidt tanítvány), szlovákiai magyar zeneszerző kiváló CD felvételei. Ludovit Rajter (1906–2000) Orchestral Works Divertimento for orchestra (1932) 20'29 Suite symphonique (1933) 11'54 Suite from the ballet Pozsonyi majális 20'42 Das Pressburger Maifest (1938/1954) Sinfonietta per grande orchestra (1993) 15'23 Impressioni rapsodiche (1995) 7'12 T.T.: 75'41 Janacek Philharmonic Orchestra David Porcelijn
A nemrégen kapott Rajter Lajos (Franz Schmidt tanítvány), szlovákiai magyar zeneszerző kiváló CD felvételei. Ludovit Rajter (1906–2000) Orchestral Works Divertimento for orchestra (1932) 20'29 Suite symphonique (1933) 11'54 Suite from the ballet Pozsonyi majális 20'42 Das Pressburger Maifest (1938/1954) Sinfonietta per grande orchestra (1993) 15'23 Impressioni rapsodiche (1995) 7'12 T.T.: 75'41 Janacek Philharmonic Orchestra David Porcelijn
1321 smaragd 2016-01-28 10:51:27
Franz Schmidt bámulatos zongorajátékában - a Musikverein Wien, Großer Saal termében a hallgatóság 1920-1921 között több koncerten gyönyörködhetett: [url]http://www.wienersymphoniker.at/archiv/konzert/pid/000000e9h58h000126b1;1. Dezember 1920[/url]
Franz Schmidt bámulatos zongorajátékában - a Musikverein Wien, Großer Saal termében a hallgatóság 1920-1921 között több koncerten gyönyörködhetett: [url]http://www.wienersymphoniker.at/archiv/konzert/pid/000000e9h58h000126b1;1. Dezember 1920[/url]
1320 smaragd 2016-01-28 10:46:23 [Válasz erre: 1319 smaragd 2016-01-28 10:43:04]
[url]http://www.musiklexikon.ac.at/ml/musik_J/Jirasek_Alfred.xml;Alfred Jirasek[/url]
[url]http://www.musiklexikon.ac.at/ml/musik_J/Jirasek_Alfred.xml;Alfred Jirasek[/url]
1319 smaragd 2016-01-28 10:43:04
Van még egy régebben kiadott könyv, amely Franz Schmidt zeneszerző emlékét őrzi: [url]https://books.google.hu/books/about/Erinnerungen_an_Franz_Schmidt.html?id=fhoXAQAAIAAJ&redir_esc=y; Erinnerungen an Franz Schmidt[/url]
Van még egy régebben kiadott könyv, amely Franz Schmidt zeneszerző emlékét őrzi: [url]https://books.google.hu/books/about/Erinnerungen_an_Franz_Schmidt.html?id=fhoXAQAAIAAJ&redir_esc=y; Erinnerungen an Franz Schmidt[/url]
1318 smaragd 2016-01-28 06:06:08 [Válasz erre: 1317 smaragd 2016-01-28 06:04:13]
[url]http://www.musiklexikon.ac.at/ml/musik_N/Nemeth_Carl.xml;Carl Nemeth[/url]
[url]http://www.musiklexikon.ac.at/ml/musik_N/Nemeth_Carl.xml;Carl Nemeth[/url]
1317 smaragd 2016-01-28 06:04:13 [Válasz erre: 1315 smaragd 2016-01-28 04:57:00]
A Franz Schützről itt olvasható rövid szöveg említi Carl Németh könyvét: [url] http://www.zvab.com/buch-suchen/titel/franz-schmidt-ein-meister/autor/nemeth/;Franz Schmidt: Ein Meister nach Brahms und Bruckner[/url]
A Franz Schützről itt olvasható rövid szöveg említi Carl Németh könyvét: [url] http://www.zvab.com/buch-suchen/titel/franz-schmidt-ein-meister/autor/nemeth/;Franz Schmidt: Ein Meister nach Brahms und Bruckner[/url]
1316 smaragd 2016-01-28 05:32:37 [Válasz erre: 1315 smaragd 2016-01-28 04:57:00]
1315 bejegyzés alatt Franz Schütz orgonaművészről, pedagógusról olvashatunk. Ebben a bejegyzésben van Tullnerbach utcajegyzéke, az F betű alatt találjuk a fórumunk névadójáról található út megjelölését. [url]http://www.tullnerbach.gv.at/ueber_tullnerbach/strassennamen.php#pt;Franz-Schmidt-Weg[/url]
1315 bejegyzés alatt Franz Schütz orgonaművészről, pedagógusról olvashatunk. Ebben a bejegyzésben van Tullnerbach utcajegyzéke, az F betű alatt találjuk a fórumunk névadójáról található út megjelölését. [url]http://www.tullnerbach.gv.at/ueber_tullnerbach/strassennamen.php#pt;Franz-Schmidt-Weg[/url]
1315 smaragd 2016-01-28 04:57:00 [Válasz erre: 1314 smaragd 2016-01-28 04:54:31]
[url]https://www.wien.gv.at/wiki/index.php/Franz_Sch%C3%BCtz;Straßennamen, Franz-Schmidt-Weg[/url]
[url]https://www.wien.gv.at/wiki/index.php/Franz_Sch%C3%BCtz;Straßennamen, Franz-Schmidt-Weg[/url]
1314 smaragd 2016-01-28 04:54:31 [Válasz erre: 1313 smaragd 2016-01-28 04:51:35]
[url]https://de.m.wikipedia.org/wiki/Tullnerbach#Pers.C3.B6nlichkeiten;"Tullnerbacher Blasmusik"[/url]
[url]https://de.m.wikipedia.org/wiki/Tullnerbach#Pers.C3.B6nlichkeiten;"Tullnerbacher Blasmusik"[/url]
1313 smaragd 2016-01-28 04:51:35
[url]http://www.streetdir.com/AT/Niederosterreich/Wien-Umgebung/Tullnerbach/Strassen/Franz-Schmidt-Weg/Stadtplan/;Franz-Schmidt-Weg[/url]
[url]http://www.streetdir.com/AT/Niederosterreich/Wien-Umgebung/Tullnerbach/Strassen/Franz-Schmidt-Weg/Stadtplan/;Franz-Schmidt-Weg[/url]
1312 smaragd 2016-01-28 04:48:57
[url]http://www.becs.balassiintezet.hu/hu/homehun/7-slideshow/804-pozsony-a-magyar-koronazo-fovaros/;Pozsony, a magyar koronázó főváros[/url]
[url]http://www.becs.balassiintezet.hu/hu/homehun/7-slideshow/804-pozsony-a-magyar-koronazo-fovaros/;Pozsony, a magyar koronázó főváros[/url]
1311 Ardelao 2016-01-28 00:23:53 [Válasz erre: 1309 Ardelao 2016-01-27 06:36:55]
https://www.gko.uni-leipzig.de/fileadmin/user_upload/musikwissenschaft/pdf_allgemein/arbeitsgemeinschaft/heft7/Heft7_BildUndText.pdf_200-205.pdf (Kiadta) Carmen Ottner, Franz Schmidt és Pozsony, Wien – München (Doblinger KG) 1999 (= Franz Schmidttel kapcsolatos tanulmányok, XII). (E tanulmányok részét képezik az 1150, 1156, 1158, 1168, 1170, 1171, 1172 és az 1173 sz. alatt közzétett bejegyzések is.) Írta: Thomas Hochradner 3. rész A mai Szlovák Köztársaság területén folyó orgonaépítés fejlődésébe információban gazdag betekintést nyújt Marian Alojz Mayer, akinek az előadása elsősorban Vincent Mosznýval (1844-1919) foglalkozott, aki 1880-ban alkotta meg a Márton Székesegyház új orgonáját, 1897-ben építette át a Ferences templom orgonáját (amiért Schmidt áradozva dicsérte), és végül, 1908-ban Franz Schmidtől megbízást kapott egy kétkezes házi orgona megépítésére. Schmidt szoros kötődése a pozsonyi ferencesekhez nem utolsósorban abban mutatkozik meg, hogy Felician (Josef) Môcik atyánál (1861-1917) tanult, aki megismertette Schmidttel az összhangzattan és az orgonajáték alapjait. Az oktatás nyilvánvalóan nagyon barátságos keretek között zajlott, és Schmidt levelek tanúsága szerint mély részvétet érzet Môcik tragikus meggyilkolása miatt, amelyet egy orgonaépítő követett el, aki később fő motívumként azt adta elő, hogy úgy érezte, Môcik különböző kritikákban igazságtalanul kezelte őt. Mivel Pozsonyban hiányzott egy felsőbb szintű zeneiskola vagy zeneakadémia, tehetséges fiatal zenészek és zeneszerzők voltak kénytelenek tanulmányaikat Bécsen vagy Budapesten folytatni. Magánoktatás keretében ellenben komoly alapképzés folyt, amelyet Franz Schmidt Rudolf Madertől, Ludwig Burgertől és Felician Môcik atyától nagyjából megkapott, vagy választott tantárgy keretében, olyan iskolákban, mint például a cs. és kir. gimnáziumban, ahol Dohnányi Frigyes hegedűt és éneket tanított; Schmidt egyébként – az „Önéletrajzi vázlat”-ában szereplő információval ellentétben – ebben az ének keretében részesült. Később, a Bécsi Zeneakadémián, Schmidt Theodor Leschetizky (1930-1915) tanítványa lett, akinek dicsért pedagógiai ügyessége azonban Schmidtnél sikertelen maradt. Nem sok idő kellett ahhoz, hogy törésre kerüljön sor, talán összeegyeztethetetlen művészi felfogásuk miatt, vagy azért is, mert Leschetizky Schmidtnél hiányolta a szükséges szorgalmat. (Folyt. köv.)
https://www.gko.uni-leipzig.de/fileadmin/user_upload/musikwissenschaft/pdf_allgemein/arbeitsgemeinschaft/heft7/Heft7_BildUndText.pdf_200-205.pdf (Kiadta) Carmen Ottner, Franz Schmidt és Pozsony, Wien – München (Doblinger KG) 1999 (= Franz Schmidttel kapcsolatos tanulmányok, XII). (E tanulmányok részét képezik az 1150, 1156, 1158, 1168, 1170, 1171, 1172 és az 1173 sz. alatt közzétett bejegyzések is.) Írta: Thomas Hochradner 3. rész A mai Szlovák Köztársaság területén folyó orgonaépítés fejlődésébe információban gazdag betekintést nyújt Marian Alojz Mayer, akinek az előadása elsősorban Vincent Mosznýval (1844-1919) foglalkozott, aki 1880-ban alkotta meg a Márton Székesegyház új orgonáját, 1897-ben építette át a Ferences templom orgonáját (amiért Schmidt áradozva dicsérte), és végül, 1908-ban Franz Schmidtől megbízást kapott egy kétkezes házi orgona megépítésére. Schmidt szoros kötődése a pozsonyi ferencesekhez nem utolsósorban abban mutatkozik meg, hogy Felician (Josef) Môcik atyánál (1861-1917) tanult, aki megismertette Schmidttel az összhangzattan és az orgonajáték alapjait. Az oktatás nyilvánvalóan nagyon barátságos keretek között zajlott, és Schmidt levelek tanúsága szerint mély részvétet érzet Môcik tragikus meggyilkolása miatt, amelyet egy orgonaépítő követett el, aki később fő motívumként azt adta elő, hogy úgy érezte, Môcik különböző kritikákban igazságtalanul kezelte őt. Mivel Pozsonyban hiányzott egy felsőbb szintű zeneiskola vagy zeneakadémia, tehetséges fiatal zenészek és zeneszerzők voltak kénytelenek tanulmányaikat Bécsen vagy Budapesten folytatni. Magánoktatás keretében ellenben komoly alapképzés folyt, amelyet Franz Schmidt Rudolf Madertől, Ludwig Burgertől és Felician Môcik atyától nagyjából megkapott, vagy választott tantárgy keretében, olyan iskolákban, mint például a cs. és kir. gimnáziumban, ahol Dohnányi Frigyes hegedűt és éneket tanított; Schmidt egyébként – az „Önéletrajzi vázlat”-ában szereplő információval ellentétben – ebben az ének keretében részesült. Később, a Bécsi Zeneakadémián, Schmidt Theodor Leschetizky (1930-1915) tanítványa lett, akinek dicsért pedagógiai ügyessége azonban Schmidtnél sikertelen maradt. Nem sok idő kellett ahhoz, hogy törésre kerüljön sor, talán összeegyeztethetetlen művészi felfogásuk miatt, vagy azért is, mert Leschetizky Schmidtnél hiányolta a szükséges szorgalmat. (Folyt. köv.)
1310 smaragd 2016-01-27 18:43:49
[url]http://www.contraclassics.com/browser/composer:231; Drei kleine Phantasiestücke nach ungarischen Nationalmelodien für Violoncello und Klavier,1892[/url]
[url]http://www.contraclassics.com/browser/composer:231; Drei kleine Phantasiestücke nach ungarischen Nationalmelodien für Violoncello und Klavier,1892[/url]
1309 Ardelao 2016-01-27 06:36:55 [Válasz erre: 1308 Ardelao 2016-01-26 12:01:30]
https://www.gko.uni-leipzig.de/fileadmin/user_upload/musikwissenschaft/pdf_allgemein/arbeitsgemeinschaft/heft7/Heft7_BildUndText.pdf_200-205.pdf (Kiadta) Carmen Ottner, Franz Schmidt és Pozsony, Wien – München (Doblinger KG) 1999 (= Franz Schmidttel kapcsolatos tanulmányok, XII). (E tanulmányok részét képezik az 1150, 1156, 1158, 1168, 1170, 1171, 1172 és az 1173 sz. alatt közzétett bejegyzések is.) Írta: Thomas Hochradner 2. rész A Templomi Zeneegylet mellett az „egyletalapítások korában” (1895-ben Pozsonyban már több, mint 60 egyletet jelentettek be) még volt néhány további zeneegylet, mint a „Preßburger Liedertafel” (a város legrégebbi, férfiak alkotta kórustársasága, amelyet a hatóság 1857-ben engedélyezett), az (1879-ben alapított) „Preßburger Singverein” és a „Typhographenbund” (egy 1872 óta létező, munkásokból álló kórustársaság), amelyek szinten nyilvánosan léptek fel, ill. hangversenyeket szerveztek. Ez párosult még a házi és kamarazene ápolásával; sok magánszemély tartott fenn színvonalas zeneszalonokat, közöttük Helene von Bednarics, akinek a szalonját Franz Schmidt gyakran látogatta, vagy a gimnáziumi tanár, Dohnányi Frigyes (1843-1909). Eközben a habsburgi reprezentánsok, Izabella főhercegnő és Frigyes főherceg pozsonyi jótékonysági koncertjeit a Grassalkovich palotában egy kiválasztott körnek tartották fenn. Frigyes, Károly Ferdinánd főherceg fia és Károly főherceg, az asperni győző unokája, akit a nagy vagyonnal rendelkező Albrecht főherceg adoptált, katonai pályára lépett, amely őt 1882-től 1905-ig (amikor dandárparancsnokká nevezték ki) Pozsony helyőrségi városhoz kötötte. 1889-ben hadtestparancsnokká léptették elő. Hivatalos kötelezettségei mellett Frigyes főként a vadászatnak hódolt, míg a kulturális és szociális tevékenységeket messzemenően feleségére, Izabellára bízta, akinek Franz Schmidt nem véletlenül ajánlotta Első szimfóniáját. A pozsonyi zenei élet integrálásának fontos szereplőjeként tevékenykedett Johann Nepomuk Batka (1845-1917), a város levéltárosa, aki a természettudományok és a művészetek terén sokoldalú érdeklődéssel bírt, számos kulturális rendezvény (pl. a Hummel emlékmű finanszírozására rendezett koncertsorozat) hajtóereje, valamint sok egyesület tagja (így pl. a Templomi Zeneegylet titkára) volt. Béccsel (például Guido Adlerral, Eduard Hanslickkel, Alfred Schnerichhel) fenntartott kitűnő kapcsolatai és személyes barátságai révén, amelyek többek között Liszt Ferenchez és Hans Richterhez fűzték, Batkának sikerült Pozsonyt a közeli főváros intellektuális életéhez csatlakoztatnia, és elsőrangú művészeket szerződtetnie. Batka az akkor vezető szerepet betöltő, liberális beállítottságú „Pozsonyi újság” (Preßburger Zeitung) részére különböző kritikákat és cikkeket is fogalmazott.” Nagy csődületet keltettek a katonazenekarok hangversenyei, amelyeket Pozsony helyőrségi városban számos alkalommal megrendeztek. Széles választékot kínáló repertoárjuk a táncoknál időnként átfedéseket mutatott a cigányzenekarokéval, amelyekből 1900 körül mintegy harminc működött. Mindkét formációnak nagy része volt az úgynevezett „újmagyar stílus” népszerűsítésében, amelyben a „verbunkos zene” és az „újmagyar dal” átvétele révén számoltak a növekvő magyar befolyással. Magyar nemzeti dallamok alapján írt, három kis fantáziadarabjában (1926) és a Változatok egy huszárdalra c. szerzeményében (1931) Franz Schmidt is alkalmazott „újmagyar” stílusjegyeket. Azt, hogy 1880 körül miként változott a politikai-kulturális színtér, nem utolsósorban a program alakulása mutatja az új színház megnyitásakor (1886), amikor is kizárólag magyar művészek műveit adták elő – tíz évvel korábban, a régi ház centenáriumi ünnepségén még német szerzők műveit mutatták be. (Folyt. köv.)
https://www.gko.uni-leipzig.de/fileadmin/user_upload/musikwissenschaft/pdf_allgemein/arbeitsgemeinschaft/heft7/Heft7_BildUndText.pdf_200-205.pdf (Kiadta) Carmen Ottner, Franz Schmidt és Pozsony, Wien – München (Doblinger KG) 1999 (= Franz Schmidttel kapcsolatos tanulmányok, XII). (E tanulmányok részét képezik az 1150, 1156, 1158, 1168, 1170, 1171, 1172 és az 1173 sz. alatt közzétett bejegyzések is.) Írta: Thomas Hochradner 2. rész A Templomi Zeneegylet mellett az „egyletalapítások korában” (1895-ben Pozsonyban már több, mint 60 egyletet jelentettek be) még volt néhány további zeneegylet, mint a „Preßburger Liedertafel” (a város legrégebbi, férfiak alkotta kórustársasága, amelyet a hatóság 1857-ben engedélyezett), az (1879-ben alapított) „Preßburger Singverein” és a „Typhographenbund” (egy 1872 óta létező, munkásokból álló kórustársaság), amelyek szinten nyilvánosan léptek fel, ill. hangversenyeket szerveztek. Ez párosult még a házi és kamarazene ápolásával; sok magánszemély tartott fenn színvonalas zeneszalonokat, közöttük Helene von Bednarics, akinek a szalonját Franz Schmidt gyakran látogatta, vagy a gimnáziumi tanár, Dohnányi Frigyes (1843-1909). Eközben a habsburgi reprezentánsok, Izabella főhercegnő és Frigyes főherceg pozsonyi jótékonysági koncertjeit a Grassalkovich palotában egy kiválasztott körnek tartották fenn. Frigyes, Károly Ferdinánd főherceg fia és Károly főherceg, az asperni győző unokája, akit a nagy vagyonnal rendelkező Albrecht főherceg adoptált, katonai pályára lépett, amely őt 1882-től 1905-ig (amikor dandárparancsnokká nevezték ki) Pozsony helyőrségi városhoz kötötte. 1889-ben hadtestparancsnokká léptették elő. Hivatalos kötelezettségei mellett Frigyes főként a vadászatnak hódolt, míg a kulturális és szociális tevékenységeket messzemenően feleségére, Izabellára bízta, akinek Franz Schmidt nem véletlenül ajánlotta Első szimfóniáját. A pozsonyi zenei élet integrálásának fontos szereplőjeként tevékenykedett Johann Nepomuk Batka (1845-1917), a város levéltárosa, aki a természettudományok és a művészetek terén sokoldalú érdeklődéssel bírt, számos kulturális rendezvény (pl. a Hummel emlékmű finanszírozására rendezett koncertsorozat) hajtóereje, valamint sok egyesület tagja (így pl. a Templomi Zeneegylet titkára) volt. Béccsel (például Guido Adlerral, Eduard Hanslickkel, Alfred Schnerichhel) fenntartott kitűnő kapcsolatai és személyes barátságai révén, amelyek többek között Liszt Ferenchez és Hans Richterhez fűzték, Batkának sikerült Pozsonyt a közeli főváros intellektuális életéhez csatlakoztatnia, és elsőrangú művészeket szerződtetnie. Batka az akkor vezető szerepet betöltő, liberális beállítottságú „Pozsonyi újság” (Preßburger Zeitung) részére különböző kritikákat és cikkeket is fogalmazott.” Nagy csődületet keltettek a katonazenekarok hangversenyei, amelyeket Pozsony helyőrségi városban számos alkalommal megrendeztek. Széles választékot kínáló repertoárjuk a táncoknál időnként átfedéseket mutatott a cigányzenekarokéval, amelyekből 1900 körül mintegy harminc működött. Mindkét formációnak nagy része volt az úgynevezett „újmagyar stílus” népszerűsítésében, amelyben a „verbunkos zene” és az „újmagyar dal” átvétele révén számoltak a növekvő magyar befolyással. Magyar nemzeti dallamok alapján írt, három kis fantáziadarabjában (1926) és a Változatok egy huszárdalra c. szerzeményében (1931) Franz Schmidt is alkalmazott „újmagyar” stílusjegyeket. Azt, hogy 1880 körül miként változott a politikai-kulturális színtér, nem utolsósorban a program alakulása mutatja az új színház megnyitásakor (1886), amikor is kizárólag magyar művészek műveit adták elő – tíz évvel korábban, a régi ház centenáriumi ünnepségén még német szerzők műveit mutatták be. (Folyt. köv.)
1308 Ardelao 2016-01-26 12:01:30
https://www.gko.uni-leipzig.de/fileadmin/user_upload/musikwissenschaft/pdf_allgemein/arbeitsgemeinschaft/heft7/Heft7_BildUndText.pdf_200-205.pdf (Kiadta) Carmen Ottner, Franz Schmidt és Pozsony, Wien – München (Doblinger KG) 1999 (= Franz Schmidttel kapcsolatos tanulmányok, XII). (E tanulmányok részét képezik az 1150, 1156, 1158, 1168, 1170, 1171, 1172 és az 1173 sz. alatt közzétett bejegyzések is.) Írta: Thomas Hochradner 1. rész "Miközben ’normális’ városok negációk révén határozzák meg magukat – urbánusként a vidéki területekkel vagy az állammal szemben –, a fővárost megilleti a nemzeti szimbolikus önképviselet egyesítő, növekvő és változó megőrzési helyének a fontossága. A 18. században, amikor fővárosok vették át mindenkori nemzeti kultúráik képviseletét, kénytelenek voltak nemzeti emlékhelyeket építeni, legfelsőbb bíróságot, parlamenti épületet, végrehajtó intézmények székhelyeit, nemzeti és extraterritoriális vagyonokat őrző múzeumokat, nemzeti könyvtárakat és temetőket. A felszínre törő nemzeti kultúra szimbolizálása érdekében pedig a dolgok alakulását szekuláris és részvételi rituálékban kellett bemutatniuk. A nemzetépítés azoktól a helyektől függött, amelyekkel a lakosságnak azonosulnia kellett.” Ez a fejlődés még ennél is komplexebb módon ment végbe Preßburgban – Pozsonyban – Bratislavában, ahol a németek, magyarok és szlovákok alkotta népességcsoportok a nemzeti egyenjogúság különböző koncepcióit követték. E törekvések egyidejűsége jellemzi a 19. század vége felé egy város szellemi és kulturális életét, amelyben a zsidó közösség oszlopos szerepet töltött be. Ebbe a légkörbe született bele 1874. december 22-én Franz Schmidt, aki gyermek és ifjúkorát (1888-ig) Pozsonyban töltötte, és erről az időről feltehetően a húszas évei elején megfogalmazott „Önéletrajzi vázlat”-ában részletesen beszámol. Schmidt maga egyrészt németnek, másrészt – szüleinek a részbeni magyar származása miatt – magyarnak érezte magát, másfelől pedig a nemzetiségek ilyen ötvöződése, több (Schmidtnél a német és a magyar) nyelv egyidejű tudása hidat vert a különböző pozsonyi népességcsoportok közé. Még ha a németek száma a 19. század második felében – mindenekelőtt a nagymértékű bevándorlás miatt – százalékosan érthetően le is csökkent, de 1890-ben még mindig majdnem 60 %-ot tett ki; ennek ellenére a szellemi légkört növekvő mértékben a magyarok határozták meg. Kézenfekvő, hogy ez az interkulturális összefonódás a jelen gyűjtőkötetben szereplő egyes észrevételekben abban fejeződik ki, hogy döntő események és adottságok többször kerülnek említésre; ám ez mégis állandóan más látószögből történik, úgy, hogy ezáltal Franz Schmidt pozsonyi éveinek a szellemtörténeti környezetéhez és zenei életéhez összességében széleskörű hozzáférést nyerünk. A „Pozsony a 19. század utolsó harmadában” c., alapvető tanulmány Jana Lengová (Pozsony) munkája, és a Schmidt által az „Önéletrajzi vázlat”-ban „szubjektíven és szelektíven” megrajzolt képet egy tudományosan kidolgozott ábrázolással veti össze. Ezt az átfogó áttekintést tovább részletezik, ill. informatív módon kiegészítik Viera Obuchová, Alexandra Tauberová, Ladislav Mokrý, Hana Urbancová, Marian Alojz Mayer (mindannyian pozsonyiak), Manfried Rauchensteiner, Stanislaw Tichonow és Carmen Ottner (mindannyian bécsiek) szövegei, valamint annak a beszélgetésnek a felidézése, amelyet Lynne Heller és Carmen Ottner Schmidt tanítványával, Ludovit Rajterral (Rajter Lajossal) folytatott. Az zenei életet a Szent Márton (St. Martin) székesegyházban 1833-ban megalapított „Pozsonyi Templomi Zeneegylet” (Preßburger Kirchenmusikverein) uralta, amely vasár- és ünnepnapokon nemcsak kórussal és zenekarral gondoskodott a templomi zenéről, hanem hangversenyeket is rendezett olyan neves szólistákkal, mint Joseph Joachim vagy Theodor Leschetizky volt. Emellett a klasszikus és a korai romantikus zenei repertoár (1835-től Beethoven Missa solemnis c. műve feltűnést keltő előadásának a hagyományával) kortársak műveire is kiterjedt, nevezetesen Liszt Ferencére (az 1872 óta többször előadott Esztergomi misére; az 1874 óta hasonlóképpen előadott Koronázási misére), és Josef Thiard-Laforest (1841-1897, 1881-től karmester) alatt Kusser, Bach és Händel művei révén a történelembe is beírta magát. Liszt maga a hetvenes és a nyolcvanas években számos alkalommal időzött Pozsonyban műveinek a bemutatása végett, ami bizonyára felerősítette a magyar patriotizmust, míg a másik oldalon Johann Nepomuk Hummel emlékművének az 1878 óta tervezett létrehozása (l887-ben leplezték le) a német nemzeti szocializmus törekvéseinek felelt meg. (Folyt. köv.)
https://www.gko.uni-leipzig.de/fileadmin/user_upload/musikwissenschaft/pdf_allgemein/arbeitsgemeinschaft/heft7/Heft7_BildUndText.pdf_200-205.pdf (Kiadta) Carmen Ottner, Franz Schmidt és Pozsony, Wien – München (Doblinger KG) 1999 (= Franz Schmidttel kapcsolatos tanulmányok, XII). (E tanulmányok részét képezik az 1150, 1156, 1158, 1168, 1170, 1171, 1172 és az 1173 sz. alatt közzétett bejegyzések is.) Írta: Thomas Hochradner 1. rész "Miközben ’normális’ városok negációk révén határozzák meg magukat – urbánusként a vidéki területekkel vagy az állammal szemben –, a fővárost megilleti a nemzeti szimbolikus önképviselet egyesítő, növekvő és változó megőrzési helyének a fontossága. A 18. században, amikor fővárosok vették át mindenkori nemzeti kultúráik képviseletét, kénytelenek voltak nemzeti emlékhelyeket építeni, legfelsőbb bíróságot, parlamenti épületet, végrehajtó intézmények székhelyeit, nemzeti és extraterritoriális vagyonokat őrző múzeumokat, nemzeti könyvtárakat és temetőket. A felszínre törő nemzeti kultúra szimbolizálása érdekében pedig a dolgok alakulását szekuláris és részvételi rituálékban kellett bemutatniuk. A nemzetépítés azoktól a helyektől függött, amelyekkel a lakosságnak azonosulnia kellett.” Ez a fejlődés még ennél is komplexebb módon ment végbe Preßburgban – Pozsonyban – Bratislavában, ahol a németek, magyarok és szlovákok alkotta népességcsoportok a nemzeti egyenjogúság különböző koncepcióit követték. E törekvések egyidejűsége jellemzi a 19. század vége felé egy város szellemi és kulturális életét, amelyben a zsidó közösség oszlopos szerepet töltött be. Ebbe a légkörbe született bele 1874. december 22-én Franz Schmidt, aki gyermek és ifjúkorát (1888-ig) Pozsonyban töltötte, és erről az időről feltehetően a húszas évei elején megfogalmazott „Önéletrajzi vázlat”-ában részletesen beszámol. Schmidt maga egyrészt németnek, másrészt – szüleinek a részbeni magyar származása miatt – magyarnak érezte magát, másfelől pedig a nemzetiségek ilyen ötvöződése, több (Schmidtnél a német és a magyar) nyelv egyidejű tudása hidat vert a különböző pozsonyi népességcsoportok közé. Még ha a németek száma a 19. század második felében – mindenekelőtt a nagymértékű bevándorlás miatt – százalékosan érthetően le is csökkent, de 1890-ben még mindig majdnem 60 %-ot tett ki; ennek ellenére a szellemi légkört növekvő mértékben a magyarok határozták meg. Kézenfekvő, hogy ez az interkulturális összefonódás a jelen gyűjtőkötetben szereplő egyes észrevételekben abban fejeződik ki, hogy döntő események és adottságok többször kerülnek említésre; ám ez mégis állandóan más látószögből történik, úgy, hogy ezáltal Franz Schmidt pozsonyi éveinek a szellemtörténeti környezetéhez és zenei életéhez összességében széleskörű hozzáférést nyerünk. A „Pozsony a 19. század utolsó harmadában” c., alapvető tanulmány Jana Lengová (Pozsony) munkája, és a Schmidt által az „Önéletrajzi vázlat”-ban „szubjektíven és szelektíven” megrajzolt képet egy tudományosan kidolgozott ábrázolással veti össze. Ezt az átfogó áttekintést tovább részletezik, ill. informatív módon kiegészítik Viera Obuchová, Alexandra Tauberová, Ladislav Mokrý, Hana Urbancová, Marian Alojz Mayer (mindannyian pozsonyiak), Manfried Rauchensteiner, Stanislaw Tichonow és Carmen Ottner (mindannyian bécsiek) szövegei, valamint annak a beszélgetésnek a felidézése, amelyet Lynne Heller és Carmen Ottner Schmidt tanítványával, Ludovit Rajterral (Rajter Lajossal) folytatott. Az zenei életet a Szent Márton (St. Martin) székesegyházban 1833-ban megalapított „Pozsonyi Templomi Zeneegylet” (Preßburger Kirchenmusikverein) uralta, amely vasár- és ünnepnapokon nemcsak kórussal és zenekarral gondoskodott a templomi zenéről, hanem hangversenyeket is rendezett olyan neves szólistákkal, mint Joseph Joachim vagy Theodor Leschetizky volt. Emellett a klasszikus és a korai romantikus zenei repertoár (1835-től Beethoven Missa solemnis c. műve feltűnést keltő előadásának a hagyományával) kortársak műveire is kiterjedt, nevezetesen Liszt Ferencére (az 1872 óta többször előadott Esztergomi misére; az 1874 óta hasonlóképpen előadott Koronázási misére), és Josef Thiard-Laforest (1841-1897, 1881-től karmester) alatt Kusser, Bach és Händel művei révén a történelembe is beírta magát. Liszt maga a hetvenes és a nyolcvanas években számos alkalommal időzött Pozsonyban műveinek a bemutatása végett, ami bizonyára felerősítette a magyar patriotizmust, míg a másik oldalon Johann Nepomuk Hummel emlékművének az 1878 óta tervezett létrehozása (l887-ben leplezték le) a német nemzeti szocializmus törekvéseinek felelt meg. (Folyt. köv.)
1307 smaragd 2016-01-26 05:25:45 [Válasz erre: 1299 smaragd 2016-01-25 04:46:31]
[url]https://de.m.wikipedia.org/wiki/Anton_Konrath;Anton Konrath[/url]
[url]https://de.m.wikipedia.org/wiki/Anton_Konrath;Anton Konrath[/url]
1306 Ardelao 2016-01-25 18:07:11
A kiváló Schmidt tanítvány, a szintén pozsonyi születésű magyar Rajter Lajos, zeneszerző és karmester (Ludovit Rajter, 1906-2000). Rövid részlet a „Pozsonyi majális” c. művéből, melyet a magyar Operaház is bemutatott (1938). [url] https://www.youtube.com/watch?v=avCQhkNusLM; Ludovit Rajter: Pozsonyi majális – Finale [/url]
A kiváló Schmidt tanítvány, a szintén pozsonyi születésű magyar Rajter Lajos, zeneszerző és karmester (Ludovit Rajter, 1906-2000). Rövid részlet a „Pozsonyi majális” c. művéből, melyet a magyar Operaház is bemutatott (1938). [url] https://www.youtube.com/watch?v=avCQhkNusLM; Ludovit Rajter: Pozsonyi majális – Finale [/url]
1305 smaragd 2016-01-25 08:10:57 [Válasz erre: 1289 smaragd 2016-01-23 15:35:10]
Ahogy a könyvben áll: a "legmagasabb elhatározás" 1914.október 2-án hozatott. Norbert Tschulik könyve számos, korabeli német nyelvezetben írott, eredeti szövegrészt is tartalmaz.
Ahogy a könyvben áll: a "legmagasabb elhatározás" 1914.október 2-án hozatott. Norbert Tschulik könyve számos, korabeli német nyelvezetben írott, eredeti szövegrészt is tartalmaz.
1304 Ardelao 2016-01-25 07:52:12 [Válasz erre: Törölt hozzászólás]
A félreértés elkerülése végett az első két rész helyesen az 1292. és az 1302. sz. bejegyzésben olvasható. Norbert Tschulik: Franz Schmidt Verlag Elisabeth Lafite Wien Österreichischer Bundesverlag Wien 1972 63.-65. oldal KITÜNTETÉSEK ÉS ÚJ ALKOTÓI TEVÉKENYSÉG 3. rész További Schmidt bemutatókra a Salzburgi Ünnepi Játékok keretében – mint ahogyan itt említettük - elvétve került sor. 1936. augusztus 16-án a Beethoven témára írt variációkat játszották egy filharmonikus hangversenyen, Arthur Rodzinski vezénylete alatt és Wittgensteinnel, mint szólistával. 1939-ben, Bécs város Trombita Együttesének a Sziklalovardában megtartott egyik hangversenyén elhangoztak a „Királyi fanfárok”, és 1950. augusztus 20-án, valamint 1959. augusztus 23-án, először Josef Krips, másodszor Dimitri Mitropoulos vezénylete alatt „A hétpecsétes könyv” szerepelt a Salzburgi Ünnepi Játékok programján, amely végül, még 1953-ban (július 30-án) Alois Forer egyik orgonahangversenyébe egy Schmidt-művet iktatott. Schmidt elismerését és sikereit azonban ismét nehéz emberi sors árnyékolta be. 1932-ben leánya, Emma, aki időközben férjhez ment, röviddel első gyermekének a megszülése után meghalt. A zenész egészségére ez súlyos csapást mért. 1933-ban Franz Schmidt kérvényt nyújtott be, amely szerint súlyos megbetegedése következtében úgy érzi, munkáját folytatni és rendesen végezni képtelen, és betegszabadságot kért. A kérvényt jóváhagyták, az engedélyt később meghosszabbították, míg azután 1936 végén rendes nyugállományba helyezését kérte, amely 1937. január 31-én teljesült. Az Állami Zeneakadémia vezetősége tudta, mit nyert Schmidttel, és most mit veszített a nyugdíjazásával. 1934. december 22-én a tantestület Dr. Karl Kobalddal, az Akadémia elnökével az élen méltón ünnepelte meg a mester 60. születésnapját, ahol Dr. Pertner államtitkár tolmácsolta neki az állami hatóságok jókívánságait. A Bécsi Egyetem Rektora pedig már az ünnepség előtt közölte vele, hogy a filozófiai fakultás a tiszteletbeli doktori címet adományozta neki. Schmidt rossz egészségi állapotára tekintettel azonban akadémiai ünnepségre nem került sor. Ezenkívül Schmidt bizonyára felizgatta magát azon, hogy Dr. Dietrich Kralik egyetemi professzor, aki akkor a filozófiai fakultás dékánja volt, a „Salome” miatt ellenezte, hogy Richard Strauss megkapja a tiszteletbeli doktor címet. Ebben az időben további elismerés volt az „Osztrák kitüntetés a tudományért és művészetért”, valamint a Bécsi Filharmonikusok tiszteletbeli tagsága. Ez utóbbi alkalomból Schmidtnek 1935. február 9. és 10. napján egy néhány művet tartalmazó, bérletes filharmonikus hangversenyt kellett vezényelnie. „Nem tudom neked elmondani, milyen végtelen örömmel tölt el ez a koncert!” - írta a zeneszerző barátjának, Erwin Denglernek. „Hacsak a holttestem nem húzza keresztül a számításomat!” Hiszen állandóan nyomasztotta a sokféle betegsége, különösen a hosszú évek óta fennálló szívbántalma miatt érzett halálfélelem; valahányszor, amikor utolsó éveiben valamely művén dolgozott, félt attól, hogy azt nem tudja befejezni. Vége
A félreértés elkerülése végett az első két rész helyesen az 1292. és az 1302. sz. bejegyzésben olvasható. Norbert Tschulik: Franz Schmidt Verlag Elisabeth Lafite Wien Österreichischer Bundesverlag Wien 1972 63.-65. oldal KITÜNTETÉSEK ÉS ÚJ ALKOTÓI TEVÉKENYSÉG 3. rész További Schmidt bemutatókra a Salzburgi Ünnepi Játékok keretében – mint ahogyan itt említettük - elvétve került sor. 1936. augusztus 16-án a Beethoven témára írt variációkat játszották egy filharmonikus hangversenyen, Arthur Rodzinski vezénylete alatt és Wittgensteinnel, mint szólistával. 1939-ben, Bécs város Trombita Együttesének a Sziklalovardában megtartott egyik hangversenyén elhangoztak a „Királyi fanfárok”, és 1950. augusztus 20-án, valamint 1959. augusztus 23-án, először Josef Krips, másodszor Dimitri Mitropoulos vezénylete alatt „A hétpecsétes könyv” szerepelt a Salzburgi Ünnepi Játékok programján, amely végül, még 1953-ban (július 30-án) Alois Forer egyik orgonahangversenyébe egy Schmidt-művet iktatott. Schmidt elismerését és sikereit azonban ismét nehéz emberi sors árnyékolta be. 1932-ben leánya, Emma, aki időközben férjhez ment, röviddel első gyermekének a megszülése után meghalt. A zenész egészségére ez súlyos csapást mért. 1933-ban Franz Schmidt kérvényt nyújtott be, amely szerint súlyos megbetegedése következtében úgy érzi, munkáját folytatni és rendesen végezni képtelen, és betegszabadságot kért. A kérvényt jóváhagyták, az engedélyt később meghosszabbították, míg azután 1936 végén rendes nyugállományba helyezését kérte, amely 1937. január 31-én teljesült. Az Állami Zeneakadémia vezetősége tudta, mit nyert Schmidttel, és most mit veszített a nyugdíjazásával. 1934. december 22-én a tantestület Dr. Karl Kobalddal, az Akadémia elnökével az élen méltón ünnepelte meg a mester 60. születésnapját, ahol Dr. Pertner államtitkár tolmácsolta neki az állami hatóságok jókívánságait. A Bécsi Egyetem Rektora pedig már az ünnepség előtt közölte vele, hogy a filozófiai fakultás a tiszteletbeli doktori címet adományozta neki. Schmidt rossz egészségi állapotára tekintettel azonban akadémiai ünnepségre nem került sor. Ezenkívül Schmidt bizonyára felizgatta magát azon, hogy Dr. Dietrich Kralik egyetemi professzor, aki akkor a filozófiai fakultás dékánja volt, a „Salome” miatt ellenezte, hogy Richard Strauss megkapja a tiszteletbeli doktor címet. Ebben az időben további elismerés volt az „Osztrák kitüntetés a tudományért és művészetért”, valamint a Bécsi Filharmonikusok tiszteletbeli tagsága. Ez utóbbi alkalomból Schmidtnek 1935. február 9. és 10. napján egy néhány művet tartalmazó, bérletes filharmonikus hangversenyt kellett vezényelnie. „Nem tudom neked elmondani, milyen végtelen örömmel tölt el ez a koncert!” - írta a zeneszerző barátjának, Erwin Denglernek. „Hacsak a holttestem nem húzza keresztül a számításomat!” Hiszen állandóan nyomasztotta a sokféle betegsége, különösen a hosszú évek óta fennálló szívbántalma miatt érzett halálfélelem; valahányszor, amikor utolsó éveiben valamely művén dolgozott, félt attól, hogy azt nem tudja befejezni. Vége
1302 Ardelao 2016-01-25 07:38:22 [Válasz erre: 1292 Ardelao 2016-01-24 00:47:50]
Norbert Tschulik: Franz Schmidt Verlag Elisabeth Lafite Wien Österreichischer Bundesverlag Wien 1972 63.-65. oldal KITÜNTETÉSEK ÉS ÚJ ALKOTÓI TEVÉKENYSÉG 2. rész 1930-ban és 1931-ben keletkezett Franz Schmidt másik fontos műve, a Változatok egy huszárdalra, amely 1931. március 15-én, Clemens Kraus (a mű ajánlásának a címzettje) vezényletével került első ízben bemutatásra, egy bérletes filharmonikus hangverseny keretében. A huszárdal-változatok témáját Schmidt magyarnak mondta, és ítélte meg, a tematikus modell azonban, mint ahogyan az már bizonyítást nyert, a szlovák és a morva vidéken is megtalálható. Konrád Neumann, az etnomuzikológus, ezzel kapcsolatban többek között egy szlovák dalokat tartalmazó gyűjteményt idéz, ahol az egyik példa Schmidt témájával az első négy taktusban csaknem megegyezik, míg más dallamokban hasonló ritmikai modellek találhatók, és úgy tűnik, jellemző az egyes frázisok egy tercet átfogó terjedelme. Neumann megállapítja: „Még akkor is, ha Schmidt a mai álláspont szerint e hatásokat nem mindig eredeti alapjellegzetességükben szívta magába, mégis, éppen e befolyás alapján, egy különbségei tekintetében nem mindig világos népzenén keresztül olyan műveket alkotott, amelyek bizonyos őshonos értékek tudat alatti szintézisét képviselik.” A mű meglehetősen sok hangszert alkalmaz: két fuvolát, két oboát, angolkürtöt, esz klarinétokat, két b klarinétot, két fagottot, négy kürtöt, három-három trombitát és puzónt, basszustubát, üstdobokat, cintányérokat, nagy- és kisdobokat, triangulumot, tam-tam dobot, hárfát és vonósokat. Amíg Schmidt második szimfóniájában a szimfónia-forma erősen tendál a variációs feldolgozás felé, a huszárdal-változatokban ez éppen fordítva történik: itt a szimfónia hatol be a variációs formába, mégpedig oly módon, hogy az 1.-5. variáció képezi a fő tételt, a 6.-10. variáció a vidám részt, a 11.-12. variáció lassú tételt alkot, és végül a 13.-15. variáció a finálé, amelyet egy kóda zár le. Azt, hogy a vázlatokban Schmidt is megküzdött a végleges formáért, többek között egy vázlatlap bizonyítja, amelyet a huszárdal-változatokhoz írt, és amelynek a felfedezésére Carl Nemeth hívta fel a figyelemet (az „Osztrák zenei folyóirat” /Österreichische Musikzeitschrift/ 12. évfolyamának 9. füzetében, S. 336 ff.). A téma, amelynek jellemzői a szinkópa ritmus, az ütemváltás és a fülbemászó dallamok, tüzes zenei karaktert hordoz, és ideális kiindulási pontként szolgál a Schmidt stílusában történő zenéléshez. A téma variációs feldolgozása ugyanannyi fantáziáról, mint mesteri zenekari tudásról tanúskodik, minden egyes változatban a megformálás új finomságai lelhetők fel; a téma mindig felismerhető marad, a kódában a hatalmas fúvós együttesében csendül fel, a teljes zenekar által játszott futamok közepette. E hatásos művel Schmidt először a Salzburgi Ünnepi Játékoknál jutott szóhoz, mégpedig 1931. augusztus 2-án, a Bécsi Filharmonikusok egyik koncertjén, Clemens Kraus vezényletében. A következő évben az angol premier Bruno Walternek volt köszönhető. Folyt. köv.
Norbert Tschulik: Franz Schmidt Verlag Elisabeth Lafite Wien Österreichischer Bundesverlag Wien 1972 63.-65. oldal KITÜNTETÉSEK ÉS ÚJ ALKOTÓI TEVÉKENYSÉG 2. rész 1930-ban és 1931-ben keletkezett Franz Schmidt másik fontos műve, a Változatok egy huszárdalra, amely 1931. március 15-én, Clemens Kraus (a mű ajánlásának a címzettje) vezényletével került első ízben bemutatásra, egy bérletes filharmonikus hangverseny keretében. A huszárdal-változatok témáját Schmidt magyarnak mondta, és ítélte meg, a tematikus modell azonban, mint ahogyan az már bizonyítást nyert, a szlovák és a morva vidéken is megtalálható. Konrád Neumann, az etnomuzikológus, ezzel kapcsolatban többek között egy szlovák dalokat tartalmazó gyűjteményt idéz, ahol az egyik példa Schmidt témájával az első négy taktusban csaknem megegyezik, míg más dallamokban hasonló ritmikai modellek találhatók, és úgy tűnik, jellemző az egyes frázisok egy tercet átfogó terjedelme. Neumann megállapítja: „Még akkor is, ha Schmidt a mai álláspont szerint e hatásokat nem mindig eredeti alapjellegzetességükben szívta magába, mégis, éppen e befolyás alapján, egy különbségei tekintetében nem mindig világos népzenén keresztül olyan műveket alkotott, amelyek bizonyos őshonos értékek tudat alatti szintézisét képviselik.” A mű meglehetősen sok hangszert alkalmaz: két fuvolát, két oboát, angolkürtöt, esz klarinétokat, két b klarinétot, két fagottot, négy kürtöt, három-három trombitát és puzónt, basszustubát, üstdobokat, cintányérokat, nagy- és kisdobokat, triangulumot, tam-tam dobot, hárfát és vonósokat. Amíg Schmidt második szimfóniájában a szimfónia-forma erősen tendál a variációs feldolgozás felé, a huszárdal-változatokban ez éppen fordítva történik: itt a szimfónia hatol be a variációs formába, mégpedig oly módon, hogy az 1.-5. variáció képezi a fő tételt, a 6.-10. variáció a vidám részt, a 11.-12. variáció lassú tételt alkot, és végül a 13.-15. variáció a finálé, amelyet egy kóda zár le. Azt, hogy a vázlatokban Schmidt is megküzdött a végleges formáért, többek között egy vázlatlap bizonyítja, amelyet a huszárdal-változatokhoz írt, és amelynek a felfedezésére Carl Nemeth hívta fel a figyelemet (az „Osztrák zenei folyóirat” /Österreichische Musikzeitschrift/ 12. évfolyamának 9. füzetében, S. 336 ff.). A téma, amelynek jellemzői a szinkópa ritmus, az ütemváltás és a fülbemászó dallamok, tüzes zenei karaktert hordoz, és ideális kiindulási pontként szolgál a Schmidt stílusában történő zenéléshez. A téma variációs feldolgozása ugyanannyi fantáziáról, mint mesteri zenekari tudásról tanúskodik, minden egyes változatban a megformálás új finomságai lelhetők fel; a téma mindig felismerhető marad, a kódában a hatalmas fúvós együttesében csendül fel, a teljes zenekar által játszott futamok közepette. E hatásos művel Schmidt először a Salzburgi Ünnepi Játékoknál jutott szóhoz, mégpedig 1931. augusztus 2-án, a Bécsi Filharmonikusok egyik koncertjén, Clemens Kraus vezényletében. A következő évben az angol premier Bruno Walternek volt köszönhető. Folyt. köv.
1301 smaragd 2016-01-25 04:52:03 [Válasz erre: 1299 smaragd 2016-01-25 04:46:31]
[url]http://www.wienersymphoniker.at/archiv/konzert/pid/000000e9h58h0001210c;26. Jänner 1932[/url]
[url]http://www.wienersymphoniker.at/archiv/konzert/pid/000000e9h58h0001210c;26. Jänner 1932[/url]
1300 smaragd 2016-01-25 04:50:08
Franz Schmidt ezt a művét 1923-ban komponálta. [url]https://youtu.be/caLpdAyMbwE ;Konzertante Variationen über ein Thema von Beethoven für Klavier und Orchester[/url]
Franz Schmidt ezt a művét 1923-ban komponálta. [url]https://youtu.be/caLpdAyMbwE ;Konzertante Variationen über ein Thema von Beethoven für Klavier und Orchester[/url]
1299 smaragd 2016-01-25 04:46:31 [Válasz erre: 1298 smaragd 2016-01-25 04:44:02]
[url]http://www.wienersymphoniker.at/archiv/konzert/pid/000000e9h58h00012776 ;21.Februar 1926[/url]
[url]http://www.wienersymphoniker.at/archiv/konzert/pid/000000e9h58h00012776 ;21.Februar 1926[/url]
1298 smaragd 2016-01-25 04:44:02 [Válasz erre: 1295 smaragd 2016-01-24 14:17:38]
[url]http://www.wienersymphoniker.at/archiv/konzert/pid/000000e9h58h000128eb;21.April 1923[/url]
[url]http://www.wienersymphoniker.at/archiv/konzert/pid/000000e9h58h000128eb;21.April 1923[/url]
1297 smaragd 2016-01-25 04:40:06
A Wiener Symphoniker vendégkönyvét láthatjuk itt, érdekes bejegyzésekkel... [url]http://www.cupfer-autographs.com/list3/viennasymphonic_3.html;Franz Schmidt, 1929[/url]
A Wiener Symphoniker vendégkönyvét láthatjuk itt, érdekes bejegyzésekkel... [url]http://www.cupfer-autographs.com/list3/viennasymphonic_3.html;Franz Schmidt, 1929[/url]
1296 smaragd 2016-01-25 04:36:20
[url]https://www.jpc.de/jpcng/cpo/detail/-/art/Ludovit-Rajter-1906-2000-Symphonische-Werke/hnum/4897494;Schmidt, Dohnányi, Rajter, Nedbal[/url]
[url]https://www.jpc.de/jpcng/cpo/detail/-/art/Ludovit-Rajter-1906-2000-Symphonische-Werke/hnum/4897494;Schmidt, Dohnányi, Rajter, Nedbal[/url]
1295 smaragd 2016-01-24 14:17:38 [Válasz erre: 1294 smaragd 2016-01-24 14:16:09]
[url]http://www.wienersymphoniker.at/archiv/konzert/pid/000000e9h58h00012651;30.Jänner 1919[/url]
[url]http://www.wienersymphoniker.at/archiv/konzert/pid/000000e9h58h00012651;30.Jänner 1919[/url]
1294 smaragd 2016-01-24 14:16:09 [Válasz erre: 1272 smaragd 2016-01-17 17:20:19]
[url]http://www.wienersymphoniker.at/archiv/konzert/pid/000000e9h58h0001035d;9. November 1916[/url]
[url]http://www.wienersymphoniker.at/archiv/konzert/pid/000000e9h58h0001035d;9. November 1916[/url]
1293 Ardelao 2016-01-24 00:50:05 [Válasz erre: 1292 Ardelao 2016-01-24 00:47:50]
Norbert Tschulik: Franz Schmidt Verlag Elisabeth Lafite Wien Österreichischer Bundesverlag Wien 1972
Norbert Tschulik: Franz Schmidt Verlag Elisabeth Lafite Wien Österreichischer Bundesverlag Wien 1972
1292 Ardelao 2016-01-24 00:47:50
63.-65. oldal KITÜNTETÉSEK ÉS ÚJ ALKOTÓI TEVÉKENYSÉG 1. rész Még ha erősen is nyomasztotta a „Fredigundis” balsikere, Franz Schmidt az elkövetkező években mégsem panaszkodhatott a kitüntetések és személye méltatásának a hiánya miatt. A jókívánságok, amelyeket 50. születésnapjára a Bécsi Filharmonikusok nevében Wunderer közvetített számára, elfeledtették Schmidttel a zenekari hétköznapok szellemölő rutinja felett érzett minden korábbi haragját és a kemény szavakat azokról, akik ezt az állapotot nyugodtan elviselték. „Büszke vagyok arra”, írta ekkor a filharmonikusoknak, hogy „évekig tagja lehettem a világ első zenekarának, és bevallom, hogy szerény tudásom nagy részét Nektek köszönöm, mivel, amíg közöttetek ültem, megtanultam helyesen hallani a nagy zenét, azután pedig, amikor Ti játszottátok a műveimet, még azt is megtanultam, hogyan kell írnom, hogy méltó legyek az előadásotokhoz.” Schmidt biográfiájának az 1925-től kezdő évekre vonatkozó része elsősorban a bécsi állami Zene- és Előadóművészeti Akadémián betöltött, kiemelkedő pozíciójáról szól, ahol már 24 éve tanított. 1925. október 1-től Schmidtet igazgatóként megbízták az immár szakfőiskolává vált Akadémia vezetésével, 1926-ban megkapta az „udvari tanácsos” titulust. Gyakori megbetegedése azonban igazgatói tevékenységének a megszakítására, végezetül pedig a visszavonulási kérelem benyújtására kényszerítette, amely 1927-ben jóváhagyást nyert. De már ugyanezen évben, július 2. napján a Professzorok Kollégiumának titkos választásán rektori ranggal ruházták fel. A következő években is őt választották meg rektornak, aktív tevékenységet végzett az intézetnél, amelynek az átszervezése ezekben az években szüntelenül vita tárgyát képezte. A Zeneakadémia főiskolai státuszának 1931-ben történt megszűnésével Schmidt rektorátusa is befejeződött; átvett egy zeneszerzéssel foglalkozó mesterkurzust, valamint egy speciális osztályt, amely a modern zongorairodalomra szakosodott. Folyt. köv.
63.-65. oldal KITÜNTETÉSEK ÉS ÚJ ALKOTÓI TEVÉKENYSÉG 1. rész Még ha erősen is nyomasztotta a „Fredigundis” balsikere, Franz Schmidt az elkövetkező években mégsem panaszkodhatott a kitüntetések és személye méltatásának a hiánya miatt. A jókívánságok, amelyeket 50. születésnapjára a Bécsi Filharmonikusok nevében Wunderer közvetített számára, elfeledtették Schmidttel a zenekari hétköznapok szellemölő rutinja felett érzett minden korábbi haragját és a kemény szavakat azokról, akik ezt az állapotot nyugodtan elviselték. „Büszke vagyok arra”, írta ekkor a filharmonikusoknak, hogy „évekig tagja lehettem a világ első zenekarának, és bevallom, hogy szerény tudásom nagy részét Nektek köszönöm, mivel, amíg közöttetek ültem, megtanultam helyesen hallani a nagy zenét, azután pedig, amikor Ti játszottátok a műveimet, még azt is megtanultam, hogyan kell írnom, hogy méltó legyek az előadásotokhoz.” Schmidt biográfiájának az 1925-től kezdő évekre vonatkozó része elsősorban a bécsi állami Zene- és Előadóművészeti Akadémián betöltött, kiemelkedő pozíciójáról szól, ahol már 24 éve tanított. 1925. október 1-től Schmidtet igazgatóként megbízták az immár szakfőiskolává vált Akadémia vezetésével, 1926-ban megkapta az „udvari tanácsos” titulust. Gyakori megbetegedése azonban igazgatói tevékenységének a megszakítására, végezetül pedig a visszavonulási kérelem benyújtására kényszerítette, amely 1927-ben jóváhagyást nyert. De már ugyanezen évben, július 2. napján a Professzorok Kollégiumának titkos választásán rektori ranggal ruházták fel. A következő években is őt választották meg rektornak, aktív tevékenységet végzett az intézetnél, amelynek az átszervezése ezekben az években szüntelenül vita tárgyát képezte. A Zeneakadémia főiskolai státuszának 1931-ben történt megszűnésével Schmidt rektorátusa is befejeződött; átvett egy zeneszerzéssel foglalkozó mesterkurzust, valamint egy speciális osztályt, amely a modern zongorairodalomra szakosodott. Folyt. köv.
1291 Ardelao 2016-01-23 17:44:15
Könnyű mai ésszel tegnapi bölcsnek lenni? Avagy a kortárs kritikák érvényéről: Franz Schmidtről, aki kiváló csellista, orgona- és zongoraművész volt, elképesztő zenei memóriával, aki - mint ahogyan azt 1271. sz. bejegyzésemben írtam - egy kényszerű helyettesítés kapcsán, „beugróként”, a rádió élő közvetítésében csak úgy, fejből és előzetes gyakorlás nélkül, hibátlanul lejátszotta Beethoven ütőkalapácsos zongorára írt, csaknem lejátszhatatlan szonátáját (op. 111), arról a Schmidtről, aki magával szemben maximalista volt, és a legszigorúbb kritikus, kortársai a következőket mondták: Miután 1888-ban, az akkor 14 éves Schmidt egy társaságban nagy tetszést aratott Liszt egyik darabjának és Balakirev Islamey c. kompozíciójának az előadásával, Theodor Leschetizky (1830-1915), az ifjú Schmidt zongoratanára: a következőket mondta: „Hiszen lenne itt anyag, sőt, sok anyag. De a srác nem akar szobatisztává válni. Különben is, ha valakit Schmidtnek hívnak, ne legyen művész.” Ferdinand Hellmesberger (1863-1940), csellista, karmester, 1889-től a bécsi Zenebaráti Társaság Konzervatóriumának a professzora úgy vélte, hogy Schmidt „bár nem éppen tehetséges, de ehhez képest tényleg nagyon szorgalmas”. Alexander Wunderer, a közeli barát ellenben Schmidt csellójátékáról a következőket mondta: „Mindvégig kimagasló teljesítményt nyújtott, noha sohasem gyakorolt. …. Úgy tűnt, mintha minden magától menne, és az ember sohasem érezte azt a „verejtékes erőfeszítést”, amelyet másoknál. Emellett a gondolatait teljesen a műre összpontosította.” Elgondolkodtató ….. (Az idézetek: Norbert Tschulik „Franz Schmidt” c. könyvéből származnak
Könnyű mai ésszel tegnapi bölcsnek lenni? Avagy a kortárs kritikák érvényéről: Franz Schmidtről, aki kiváló csellista, orgona- és zongoraművész volt, elképesztő zenei memóriával, aki - mint ahogyan azt 1271. sz. bejegyzésemben írtam - egy kényszerű helyettesítés kapcsán, „beugróként”, a rádió élő közvetítésében csak úgy, fejből és előzetes gyakorlás nélkül, hibátlanul lejátszotta Beethoven ütőkalapácsos zongorára írt, csaknem lejátszhatatlan szonátáját (op. 111), arról a Schmidtről, aki magával szemben maximalista volt, és a legszigorúbb kritikus, kortársai a következőket mondták: Miután 1888-ban, az akkor 14 éves Schmidt egy társaságban nagy tetszést aratott Liszt egyik darabjának és Balakirev Islamey c. kompozíciójának az előadásával, Theodor Leschetizky (1830-1915), az ifjú Schmidt zongoratanára: a következőket mondta: „Hiszen lenne itt anyag, sőt, sok anyag. De a srác nem akar szobatisztává válni. Különben is, ha valakit Schmidtnek hívnak, ne legyen művész.” Ferdinand Hellmesberger (1863-1940), csellista, karmester, 1889-től a bécsi Zenebaráti Társaság Konzervatóriumának a professzora úgy vélte, hogy Schmidt „bár nem éppen tehetséges, de ehhez képest tényleg nagyon szorgalmas”. Alexander Wunderer, a közeli barát ellenben Schmidt csellójátékáról a következőket mondta: „Mindvégig kimagasló teljesítményt nyújtott, noha sohasem gyakorolt. …. Úgy tűnt, mintha minden magától menne, és az ember sohasem érezte azt a „verejtékes erőfeszítést”, amelyet másoknál. Emellett a gondolatait teljesen a műre összpontosította.” Elgondolkodtató ….. (Az idézetek: Norbert Tschulik „Franz Schmidt” c. könyvéből származnak
