7079 parampampoli 2016-12-06 16:30:59 [Válasz erre: 7078 ebera 2016-12-06 15:00:30]
Nagyon jó műsor, közepes előadás. Pinchas Steinberg engem ebben sem győzött meg, nem volt elég hatalmas és erőteljes, amilyennek Wagnert elképzeljük és szeretjük. Az első részben különösen nem, kedvencem a Hollandi nyitány, de nem ilyen unalmas és lagymatag előadásban. A második részben sokat javult a helyzet, különösen a Rajna kincse fináléban és a Gyászindulóban, az előbbiben a zenekar is nagyon jól játszott. Irene Theorin nekem csalódás volt, sokkal többet vártam tőle, először hallottam. A hangja igazán csak a magas régiókban szól, középen és lenn nem. Elöl ültem, a zenekar hangzását illetően nem túl szerencsés helyen, viszont Theorint bizonyos részekben ott is alig lehetett hallani. Most világsztár, egykor max. középmezőny lett volna. Amúgy nagyon rokonszenves, mosolygós hölgy, a zenekar is szemmel láthatólag igen kedvelte, Steinberg is, a közönség is, nagy sikert aratott.
Nagyon jó műsor, közepes előadás. Pinchas Steinberg engem ebben sem győzött meg, nem volt elég hatalmas és erőteljes, amilyennek Wagnert elképzeljük és szeretjük. Az első részben különösen nem, kedvencem a Hollandi nyitány, de nem ilyen unalmas és lagymatag előadásban. A második részben sokat javult a helyzet, különösen a Rajna kincse fináléban és a Gyászindulóban, az előbbiben a zenekar is nagyon jól játszott. Irene Theorin nekem csalódás volt, sokkal többet vártam tőle, először hallottam. A hangja igazán csak a magas régiókban szól, középen és lenn nem. Elöl ültem, a zenekar hangzását illetően nem túl szerencsés helyen, viszont Theorint bizonyos részekben ott is alig lehetett hallani. Most világsztár, egykor max. középmezőny lett volna. Amúgy nagyon rokonszenves, mosolygós hölgy, a zenekar is szemmel láthatólag igen kedvelte, Steinberg is, a közönség is, nagy sikert aratott.
7078 ebera 2016-12-06 15:00:30
Látta valaki a Richter 100-at? Milyen volt? (Sajnos nem tudtam elmenni.)
Látta valaki a Richter 100-at? Milyen volt? (Sajnos nem tudtam elmenni.)
7076 Edmond Dantes 2016-12-06 10:11:15 [Válasz erre: 7059 Búbánat 2016-12-05 12:28:52]
Ha felszabadul a Lucia-állványzat és vödrök, építkezési kellékek, esetleg áthozhatnák: a társasházunkra már ráférne egy átfestés :-) a csillár maradhat ott.
Ha felszabadul a Lucia-állványzat és vödrök, építkezési kellékek, esetleg áthozhatnák: a társasházunkra már ráférne egy átfestés :-) a csillár maradhat ott.
7073 Edmond Dantes 2016-12-06 10:03:34 [Válasz erre: 7054 telramund 2016-12-05 10:58:37]
Sajnos Callasnál nincs erősebb adu(m) :-) Senki más nevét szándékosan nem említettem, nehogy nosztalgiázás vagy méltatlan hasonlítgatás vádja érjen, ami elég gyakran megesik itt. Callast sem összehasonlítás végett hoztam be, bár talán a vele való összehasonlítás senki számára nem (lenne) sértő. A csicsergős cuki szubrettet Cilike hozta be, de azóta vele már megbeszéltük, hogy a világon nem csupán cuki csicsergő szubrettek lehetnek valódi koloratúrszopránok. Valódi koloratúrszoprán, koloratúr alt, koloratúr tenor egyébként szerintem (talán nemcsak szerintem) olyan mint a poéta: "non fit, sed nascitur”. Az ön által említett Gruberová, Flórez vagy pl. Horne, Alva, Sutherland és mások geborene koloratúrás énekesek, Bartoliról már nem is szólva (ő szinte már "sok"), gégéjük, hangszáluk ilyennek született, "csak" ki és tovább kellett képez(tet)niük. Erre céloztam, amikor azt írtam lejjebb: "Isten teremtette" őket ill. a kol. technikájukat. És vannak számosan nagy énekesek, énekesnők, akik képesek némely koloratúrát jól megtanulni és kiénekelni,ám nem geborene koloratúrás a hangjuk. Énekesek, énektanárok biztosan szakszerűbben ki tudják ezt fejteni, én egyik sem vagyok, de 100%, hogy ön megérti, mire gondolok, számtalan bel canto produkció és előadójának élményével a "tarsolyában" :-) Egyébként alapjában véve örülök, hogy attól eltekintve, hogy Kolonits Klára "valódi" koloratúrszoprán-e vagy sem és akiről csupa szépet és jót írtam első Lucia-bejegyzésemben, éspedig őszintén, szóval ezenkívül nem sok kivetnivalót talált/ak az előadásról írt véleményemben.
Sajnos Callasnál nincs erősebb adu(m) :-) Senki más nevét szándékosan nem említettem, nehogy nosztalgiázás vagy méltatlan hasonlítgatás vádja érjen, ami elég gyakran megesik itt. Callast sem összehasonlítás végett hoztam be, bár talán a vele való összehasonlítás senki számára nem (lenne) sértő. A csicsergős cuki szubrettet Cilike hozta be, de azóta vele már megbeszéltük, hogy a világon nem csupán cuki csicsergő szubrettek lehetnek valódi koloratúrszopránok. Valódi koloratúrszoprán, koloratúr alt, koloratúr tenor egyébként szerintem (talán nemcsak szerintem) olyan mint a poéta: "non fit, sed nascitur”. Az ön által említett Gruberová, Flórez vagy pl. Horne, Alva, Sutherland és mások geborene koloratúrás énekesek, Bartoliról már nem is szólva (ő szinte már "sok"), gégéjük, hangszáluk ilyennek született, "csak" ki és tovább kellett képez(tet)niük. Erre céloztam, amikor azt írtam lejjebb: "Isten teremtette" őket ill. a kol. technikájukat. És vannak számosan nagy énekesek, énekesnők, akik képesek némely koloratúrát jól megtanulni és kiénekelni,ám nem geborene koloratúrás a hangjuk. Énekesek, énektanárok biztosan szakszerűbben ki tudják ezt fejteni, én egyik sem vagyok, de 100%, hogy ön megérti, mire gondolok, számtalan bel canto produkció és előadójának élményével a "tarsolyában" :-) Egyébként alapjában véve örülök, hogy attól eltekintve, hogy Kolonits Klára "valódi" koloratúrszoprán-e vagy sem és akiről csupa szépet és jót írtam első Lucia-bejegyzésemben, éspedig őszintén, szóval ezenkívül nem sok kivetnivalót talált/ak az előadásról írt véleményemben.
7072 IVA 2016-12-06 01:36:22 [Válasz erre: 7069 Momo 2016-12-05 20:11:13]
Az avatatlan néző annyit tud, hogy a rendezőt nem véletlenül mondják az angolban directornak: ő tekinthető egy-egy színpadi produkció igazgatójának. A mai színházban határozottan hatalmuk van a rendezőknek (panaszkodnak is erre a színészek, bár nem tehetnek ellene semmit), így hát a néző szinte mindenért a rendezőt kárhoztatja. De ettől még nem fognak elkárhozni, nem is ezt akarjuk.
Az avatatlan néző annyit tud, hogy a rendezőt nem véletlenül mondják az angolban directornak: ő tekinthető egy-egy színpadi produkció igazgatójának. A mai színházban határozottan hatalmuk van a rendezőknek (panaszkodnak is erre a színészek, bár nem tehetnek ellene semmit), így hát a néző szinte mindenért a rendezőt kárhoztatja. De ettől még nem fognak elkárhozni, nem is ezt akarjuk.
7071 IVA 2016-12-06 01:33:51 [Válasz erre: 7068 telramund 2016-12-05 19:43:33]
OFF: Semmit sem egyformán könnyen értelmez mindenki. Sem zenét, sem irodalmat, sem hozzászólást egy fórumon, sem az orvost, sem a piaci árust. Az sem könnyíti meg egy szöveg értelmezését, ha a mondatok nincsenek elválasztva szóközzel (távolsággal), és ettől egybefolyó masszának látszik. Az a kérdés, hogy érdekel-e bennünket, vagy sem, türelmesek vagyunk-e, vagy türelmetlenek.
OFF: Semmit sem egyformán könnyen értelmez mindenki. Sem zenét, sem irodalmat, sem hozzászólást egy fórumon, sem az orvost, sem a piaci árust. Az sem könnyíti meg egy szöveg értelmezését, ha a mondatok nincsenek elválasztva szóközzel (távolsággal), és ettől egybefolyó masszának látszik. Az a kérdés, hogy érdekel-e bennünket, vagy sem, türelmesek vagyunk-e, vagy türelmetlenek.
7070 macskás 2016-12-05 22:23:07
7070
7070
7069 Momo 2016-12-05 20:11:13 [Válasz erre: 7066 IVA 2016-12-05 19:07:32]
Egy dologért írtam, amit írtam: Mert számomra úgy tűnt, hogy egyértelműen a rendezőt kárhoztatod olyasmiért, ami ebben az esetben nem feltétlenül az ő hibája.
Egy dologért írtam, amit írtam: Mert számomra úgy tűnt, hogy egyértelműen a rendezőt kárhoztatod olyasmiért, ami ebben az esetben nem feltétlenül az ő hibája.
7068 telramund 2016-12-05 19:43:33 [Válasz erre: 7067 IVA 2016-12-05 19:13:13]
Általában nehéz is.Nekem különösen az értés megy nehezen az értelmezés pláne, de csak itt a Momuson!Ami biztos nem véletlen.
Általában nehéz is.Nekem különösen az értés megy nehezen az értelmezés pláne, de csak itt a Momuson!Ami biztos nem véletlen.
7067 IVA 2016-12-05 19:13:13 [Válasz erre: 7056 telramund 2016-12-05 11:11:00]
A minősített rész nem a basszusokra vonatkozott. De nem muszáj értelmezni, sem érteni. (Emlékszik esetleg arra, hogy mi volt az előző, régen olvasott baromság? Hátha engem érdekel.)
A minősített rész nem a basszusokra vonatkozott. De nem muszáj értelmezni, sem érteni. (Emlékszik esetleg arra, hogy mi volt az előző, régen olvasott baromság? Hátha engem érdekel.)
7066 IVA 2016-12-05 19:07:32 [Válasz erre: 7058 Momo 2016-12-05 12:08:44]
Kedves Momo, csak arról tudok beszámolni és véleményt írni, amit láttam (két alkalommal is). Mindig ámult tisztelője voltam a színháznak, az operának különösen. Mindig csodáltam, hogy milyen komplex, összehangolt csapatmunkát képesek végezni, hogy egy bemutató, vagy akár egy napi előadás jelzett időpontjában felgördüljön a függöny, hát még, hogy egy színházépület felújítás elkészüljön időre. Hiszen még egy házi vendégséget lebonyolítani sem könnyű. Úgy gondolom, ha valami nagy malőr akadályozta a díszlet elkészültét, és halasztani sem lehetett a bemutatót, a legjobb „B-terv” a koncertszerű előadás lett volna.
Kedves Momo, csak arról tudok beszámolni és véleményt írni, amit láttam (két alkalommal is). Mindig ámult tisztelője voltam a színháznak, az operának különösen. Mindig csodáltam, hogy milyen komplex, összehangolt csapatmunkát képesek végezni, hogy egy bemutató, vagy akár egy napi előadás jelzett időpontjában felgördüljön a függöny, hát még, hogy egy színházépület felújítás elkészüljön időre. Hiszen még egy házi vendégséget lebonyolítani sem könnyű. Úgy gondolom, ha valami nagy malőr akadályozta a díszlet elkészültét, és halasztani sem lehetett a bemutatót, a legjobb „B-terv” a koncertszerű előadás lett volna.
7065 IVA 2016-12-05 18:54:34 [Válasz erre: 7047 márta 2016-12-05 09:13:47]
Mindig képes meglepni, hogy magukat operaszeretőnek tartó nézők milyen/mennyire érzéketlenek a műfaj valódi problémai iránt, és képesek egy operajátszó hely topicjában, egy vitatott előadás helyett fórumtársakról mondani véleményt. És mennyire képes meglepni, amikor valaki az értelmét nem ismerve használ egy kifejezést: előítélet. Egy álló hétig megtartóztattam magam, hogy bármit is írjak az előadásról, bevárva az újranézés alkalmát: nehogy előítélet legyen, amit írok. Az Ön problémaérzékeny, értékes véleményét hol olvashatjuk?
Mindig képes meglepni, hogy magukat operaszeretőnek tartó nézők milyen/mennyire érzéketlenek a műfaj valódi problémai iránt, és képesek egy operajátszó hely topicjában, egy vitatott előadás helyett fórumtársakról mondani véleményt. És mennyire képes meglepni, amikor valaki az értelmét nem ismerve használ egy kifejezést: előítélet. Egy álló hétig megtartóztattam magam, hogy bármit is írjak az előadásról, bevárva az újranézés alkalmát: nehogy előítélet legyen, amit írok. Az Ön problémaérzékeny, értékes véleményét hol olvashatjuk?
7064 Franca 2016-12-05 13:16:28 [Válasz erre: 7061 Cilike 2016-12-05 12:33:13]
Én úgy fejtettem meg, fórumtársunkat az zavarja, hogy túl nagy hanggal rendelkezik ahhoz, hogy koloratúrszoprán legyen. Ebből kiindulva írtam az előző hozzászólásomat.
Én úgy fejtettem meg, fórumtársunkat az zavarja, hogy túl nagy hanggal rendelkezik ahhoz, hogy koloratúrszoprán legyen. Ebből kiindulva írtam az előző hozzászólásomat.
7063 Franca 2016-12-05 12:39:31 [Válasz erre: 7046 Edmond Dantes 2016-12-05 08:48:10]
Számomra Kolonits Klára a drámai koloratúrszoprán megtestesítője. Egyszerűen minden adottsággal rendelkezik ahhoz, hogy ezt a nehéz fachot világszínvonalon énekelje. Koloratúrái szebbek, mint pl. Miklósa Erikáéi, legalábbis amikor utoljára hallottam őt (Miklósa Erikát) énekelni, mert már jó ideje lehetőleg elkerülöm. Ugyanebben a fachban énekelt pl. Sutherland is, aki szintén nem volt egy csicsergő szoprán. Vagy Mosuc, vagy Gruberova. Emlékezetes maradt számomra egy bécsi Puritánok Florezzel és Mosuc-kal jó pár évvel ezelőtt: Mosuc leénekelte az általam egyébként nagyon szeretett Florezt a színpadról úgy, hogy koloratúrák terén semmivel sem maradt el tőle. Sokan egyébként Callast is annak tartják, aki - pechére - kitekintett minden más irányba is.
Számomra Kolonits Klára a drámai koloratúrszoprán megtestesítője. Egyszerűen minden adottsággal rendelkezik ahhoz, hogy ezt a nehéz fachot világszínvonalon énekelje. Koloratúrái szebbek, mint pl. Miklósa Erikáéi, legalábbis amikor utoljára hallottam őt (Miklósa Erikát) énekelni, mert már jó ideje lehetőleg elkerülöm. Ugyanebben a fachban énekelt pl. Sutherland is, aki szintén nem volt egy csicsergő szoprán. Vagy Mosuc, vagy Gruberova. Emlékezetes maradt számomra egy bécsi Puritánok Florezzel és Mosuc-kal jó pár évvel ezelőtt: Mosuc leénekelte az általam egyébként nagyon szeretett Florezt a színpadról úgy, hogy koloratúrák terén semmivel sem maradt el tőle. Sokan egyébként Callast is annak tartják, aki - pechére - kitekintett minden más irányba is.
7062 Pristaldus 2016-12-05 12:39:20 [Válasz erre: 7057 Beatrice 2016-12-05 12:04:26]
Kedves Beatrice! A harmadik előadást láttam! Egyébként korábban más szerepekben is volt hozzá szerencsém!
Kedves Beatrice! A harmadik előadást láttam! Egyébként korábban más szerepekben is volt hozzá szerencsém!
7061 Cilike 2016-12-05 12:33:13 [Válasz erre: 7054 telramund 2016-12-05 10:58:37]
A cukit én írtam. mert képtelen vagyok felfogni, hogy Kolonits Klára miért nem koloratúrszoprán fórumtársunk szerint. Talán úgy gondolja, hogy az koloratúrszoprán, aki úgy ment be a Zeneakadémiára, hogy már az volt és úgy is jött ki és aztán se hagyta el ennek a fachnak a határait. Csak tippelek, mondom.
A cukit én írtam. mert képtelen vagyok felfogni, hogy Kolonits Klára miért nem koloratúrszoprán fórumtársunk szerint. Talán úgy gondolja, hogy az koloratúrszoprán, aki úgy ment be a Zeneakadémiára, hogy már az volt és úgy is jött ki és aztán se hagyta el ennek a fachnak a határait. Csak tippelek, mondom.
7060 Cilike 2016-12-05 12:30:45
Akkor foglaljuk össze: koloratúrszoprán az, akit Isten annak teremtett. Függetlenül attól, hogy el tudja énekelni ezekat a szerepeket, avgy sem, ha egyszer annak lett etermtve, akkor az. Ha meg valaki el tudja ugyan énekelni, megvan a magassága, a koloratúrkészsége, de a Jóisten eredetileg nem annak szánta és ezt valahogy Edmond Dantes barátunk tudtára hozta, akkor az nem. Csak. Értem én. Ez olyan demokratikus trükk?
Akkor foglaljuk össze: koloratúrszoprán az, akit Isten annak teremtett. Függetlenül attól, hogy el tudja énekelni ezekat a szerepeket, avgy sem, ha egyszer annak lett etermtve, akkor az. Ha meg valaki el tudja ugyan énekelni, megvan a magassága, a koloratúrkészsége, de a Jóisten eredetileg nem annak szánta és ezt valahogy Edmond Dantes barátunk tudtára hozta, akkor az nem. Csak. Értem én. Ez olyan demokratikus trükk?
7059 Búbánat 2016-12-05 12:28:52 [Válasz erre: 7058 Momo 2016-12-05 12:08:44]
Kérdezem, mi lesz a mostani "ideiglenes" díszlet sorsa. Ha már lesz pénz, lecserélik az eredetileg tervezett szép építményre?
Kérdezem, mi lesz a mostani "ideiglenes" díszlet sorsa. Ha már lesz pénz, lecserélik az eredetileg tervezett szép építményre?
7058 Momo 2016-12-05 12:08:44 [Válasz erre: 7045 IVA 2016-12-05 06:07:41]
Kedves IVA, ami a színpadra állítással kapcsolatos észrevételeidet illeti, annyit tennék hozzá, hogy szinte biztos, hogy az eredeti díszlet hiánya miatt a rendező kénytelen volt módosítani az elképzelésein. Mivel sok minden másnak is meg kell valósulnia egy előadásban, nem marad sem idő sem kapacitás mindent áttervezni. Ilyenkor jön bizonyos pontokon a B-terv: Bejönnek és énekelnek.
Kedves IVA, ami a színpadra állítással kapcsolatos észrevételeidet illeti, annyit tennék hozzá, hogy szinte biztos, hogy az eredeti díszlet hiánya miatt a rendező kénytelen volt módosítani az elképzelésein. Mivel sok minden másnak is meg kell valósulnia egy előadásban, nem marad sem idő sem kapacitás mindent áttervezni. Ilyenkor jön bizonyos pontokon a B-terv: Bejönnek és énekelnek.
7057 Beatrice 2016-12-05 12:04:26 [Válasz erre: 7055 Pristaldus 2016-12-05 11:00:50]
Cseh Antalt szeretném egy kicsit megvédeni: egyetlen próbával ugrott be Fried Péter helyett a premieren, és 8 évvel korábban énekelte utoljára a szerepet. Ez messze nem ugyanaz a helyzet, mintha lett volna pár hónapja felkészülni. Hanganyaga szerintem sem ideális Raimondónak, de a harmadik előadásra már jobban belerázódott a szerepbe.
Cseh Antalt szeretném egy kicsit megvédeni: egyetlen próbával ugrott be Fried Péter helyett a premieren, és 8 évvel korábban énekelte utoljára a szerepet. Ez messze nem ugyanaz a helyzet, mintha lett volna pár hónapja felkészülni. Hanganyaga szerintem sem ideális Raimondónak, de a harmadik előadásra már jobban belerázódott a szerepbe.
7056 telramund 2016-12-05 11:11:00
Hát ennyi baromságot régen olvastam,mint IVA által betett kritika basszusokra vonatkozó részében!
Hát ennyi baromságot régen olvastam,mint IVA által betett kritika basszusokra vonatkozó részében!
7055 Pristaldus 2016-12-05 11:00:50
Én sem tudok elmenni szótlanul néhány megjegyzés mellett! Például: Kun Ágnes és Cseh Antal énekesi teljesítményét dicsérni, vagy a legkisebb mértékben is pozitívan értékelni, szerintem elég nagy szakmai melléfogás! Őket hallva, nekem mindkettő az elviselhetőség határát súrolta, pedig leszögezem, hogy van hangjuk! De ezek a hangok igen kellemetlenül, erőszakosan, bárdolatlanul szólnak! A hölgy úgy ordibál, méghozzá olyan faragatlanul és óriási vibrátókkal, hogy egyáltalán nem értettem, mit keres ilyen énekléssel Kolonits nemes, tiszta fényű hangja mellett! Cseh Antal pedig énektechnikai katasztrófa! Alig vártam, hogy befejezze azt amit énekelt, mert szinte fizikai fájdalmat okozott az éneklés címszó alatt előadott nyitott kiabálás! Az alsó regiszterben meg nulla, meleg levegő, ami nem csoda, hiszen nem basszus! Kérem szépen, az egyénnek előbb meg kell tanulnia énekelni, és csak utána szabad kimenni (kiengedni) a színpadra!
Én sem tudok elmenni szótlanul néhány megjegyzés mellett! Például: Kun Ágnes és Cseh Antal énekesi teljesítményét dicsérni, vagy a legkisebb mértékben is pozitívan értékelni, szerintem elég nagy szakmai melléfogás! Őket hallva, nekem mindkettő az elviselhetőség határát súrolta, pedig leszögezem, hogy van hangjuk! De ezek a hangok igen kellemetlenül, erőszakosan, bárdolatlanul szólnak! A hölgy úgy ordibál, méghozzá olyan faragatlanul és óriási vibrátókkal, hogy egyáltalán nem értettem, mit keres ilyen énekléssel Kolonits nemes, tiszta fényű hangja mellett! Cseh Antal pedig énektechnikai katasztrófa! Alig vártam, hogy befejezze azt amit énekelt, mert szinte fizikai fájdalmat okozott az éneklés címszó alatt előadott nyitott kiabálás! Az alsó regiszterben meg nulla, meleg levegő, ami nem csoda, hiszen nem basszus! Kérem szépen, az egyénnek előbb meg kell tanulnia énekelni, és csak utána szabad kimenni (kiengedni) a színpadra!
7054 telramund 2016-12-05 10:58:37 [Válasz erre: 7052 Edmond Dantes 2016-12-05 10:36:07]
Sajnos Callassal nem győzött meg.Egyébként ő nem a technikájával,hanem a kifezésmóddal változtatta meg az éneklést.Volt egy nagy hangterjedelme, össze-vissza énekelt mindent(spec pont koloratúr szerpeiben nem kedvelem) bele is rokkant 10 év alatt.Gyurkovics Mária ,mint csicsergő koloratúrszoprán?Ugye ezt nem gondolhatja korábban a Callassal egy időben sőt még előbb működő énekesnőről.Tudnék én mondani most is az operában éneklő ilyen típusú énekesnőt(többet),de nem kívánok méltatlan vitába belekezdeni.Ön szerint Gruberova sem koloratúr ezek szerint,mert elüt a hagyományostól?Flórezről annyit Rossinit kíválóan énekel,de nekem sem Bellini ,sem Donizetti operákban nem tetszik-pontosan az ott szükséges kifejezésmód hiánya miatt. Más:Talán az Éj királynője tartja az magas F-et:odaböki ,ha eléri és annyi?Itt azért több történt.Mi az ,hogy cuki szubrett?Zentai Anna cuki szubrett volt.De ,max Blondet énekelt,aztán irány az operett.Ott aztán sokáig valóban cuki is volt.
Sajnos Callassal nem győzött meg.Egyébként ő nem a technikájával,hanem a kifezésmóddal változtatta meg az éneklést.Volt egy nagy hangterjedelme, össze-vissza énekelt mindent(spec pont koloratúr szerpeiben nem kedvelem) bele is rokkant 10 év alatt.Gyurkovics Mária ,mint csicsergő koloratúrszoprán?Ugye ezt nem gondolhatja korábban a Callassal egy időben sőt még előbb működő énekesnőről.Tudnék én mondani most is az operában éneklő ilyen típusú énekesnőt(többet),de nem kívánok méltatlan vitába belekezdeni.Ön szerint Gruberova sem koloratúr ezek szerint,mert elüt a hagyományostól?Flórezről annyit Rossinit kíválóan énekel,de nekem sem Bellini ,sem Donizetti operákban nem tetszik-pontosan az ott szükséges kifejezésmód hiánya miatt. Más:Talán az Éj királynője tartja az magas F-et:odaböki ,ha eléri és annyi?Itt azért több történt.Mi az ,hogy cuki szubrett?Zentai Anna cuki szubrett volt.De ,max Blondet énekelt,aztán irány az operett.Ott aztán sokáig valóban cuki is volt.
7053 Edmond Dantes 2016-12-05 10:37:59 [Válasz erre: 7052 Edmond Dantes 2016-12-05 10:36:07]
jav. Puritánok...
jav. Puritánok...
7052 Edmond Dantes 2016-12-05 10:36:07 [Válasz erre: 7050 Cilike 2016-12-05 09:54:25]
Miért nem? Röviden: mert Isten nem koloratúrszopránnak teremtette. De hogy tudományosabb :-) legyek, mégis említek valakit párhuzamként és bízva abban, hogy a hasonlat nem lesz bántó: szerintem Callas SEM volt koloratúrszoprán énekesnő "a szónak sem a hagyományos, de a mai értelmében sem", n o h a Lucia (és néhány egyéb ilyesmi) híres, sőt egyik leghíresebb szerepe volt és neki is megvolt/ak a szükséges oktávszám és magas hangok. Talán pont ez = ti. hogy n e m volt koloratúrszoprán énekesnő a szónak sem a hagyományos, de a mai értelmében sem, közrejátszott abban, hogy Callas újította meg, értelmezte át egyebek között a "koloratúrszoprán" szó és énektechnika jelentését. Eltorzítva az ismert mondást: "hogy mi az, hogy koloratúrszoprán, azt én mondom meg." Megmondta és megcsinálta. Őelőtte sem kizárólag csicsergő cuki szubrettek voltak "koloratúrszopránok". Lírai koloratúr tenor: van. Till Géza a Pritánok tenor főszerepét is "lírai koloratúr tenor" szerepként jelzi. Lehet, hogy ma már ritkább ez a kifejezés, de pl. Flórezre nem tudnék jobb szót, legalábbis arra a korszakára, ami világhírűvé és egyik nagy kedvencemmé tette őt.
Miért nem? Röviden: mert Isten nem koloratúrszopránnak teremtette. De hogy tudományosabb :-) legyek, mégis említek valakit párhuzamként és bízva abban, hogy a hasonlat nem lesz bántó: szerintem Callas SEM volt koloratúrszoprán énekesnő "a szónak sem a hagyományos, de a mai értelmében sem", n o h a Lucia (és néhány egyéb ilyesmi) híres, sőt egyik leghíresebb szerepe volt és neki is megvolt/ak a szükséges oktávszám és magas hangok. Talán pont ez = ti. hogy n e m volt koloratúrszoprán énekesnő a szónak sem a hagyományos, de a mai értelmében sem, közrejátszott abban, hogy Callas újította meg, értelmezte át egyebek között a "koloratúrszoprán" szó és énektechnika jelentését. Eltorzítva az ismert mondást: "hogy mi az, hogy koloratúrszoprán, azt én mondom meg." Megmondta és megcsinálta. Őelőtte sem kizárólag csicsergő cuki szubrettek voltak "koloratúrszopránok". Lírai koloratúr tenor: van. Till Géza a Pritánok tenor főszerepét is "lírai koloratúr tenor" szerepként jelzi. Lehet, hogy ma már ritkább ez a kifejezés, de pl. Flórezre nem tudnék jobb szót, legalábbis arra a korszakára, ami világhírűvé és egyik nagy kedvencemmé tette őt.
7051 Cilike 2016-12-05 09:56:12
"de nem koloratúrszoprán, a szónak sem a hagyományos, de a mai értelmében sem," Copyzva, hogy autentikus legyen. szóról szóra. Ezért kérdem meg mindig újra: MIÉRT NEM?
"de nem koloratúrszoprán, a szónak sem a hagyományos, de a mai értelmében sem," Copyzva, hogy autentikus legyen. szóról szóra. Ezért kérdem meg mindig újra: MIÉRT NEM?
7050 Cilike 2016-12-05 09:54:25 [Válasz erre: 7048 Edmond Dantes 2016-12-05 09:27:11]
És akkor ezen tények birtokában miért NEM koloratúrszoprán Kolonits Klára? Valóban, létezik koloratúr mezzo fach is, bár lényegesen kevésbé jelentős irodalommal, mint a szoprán. a tenorok esetében NEM hívják koloratúr tenornak, esetleg tenore contraltinonak. A koloratúr szoprán szerepkör kívánalmai: koloratúréneklésre alaklmas technika ÉS a háromvonalas oktávban meglehetős lehetőségek. Ezek mind megvannak a művésznőben és ezért nem értettem, miért ne lenne ő koloratúrszoprán.
És akkor ezen tények birtokában miért NEM koloratúrszoprán Kolonits Klára? Valóban, létezik koloratúr mezzo fach is, bár lényegesen kevésbé jelentős irodalommal, mint a szoprán. a tenorok esetében NEM hívják koloratúr tenornak, esetleg tenore contraltinonak. A koloratúr szoprán szerepkör kívánalmai: koloratúréneklésre alaklmas technika ÉS a háromvonalas oktávban meglehetős lehetőségek. Ezek mind megvannak a művésznőben és ezért nem értettem, miért ne lenne ő koloratúrszoprán.
7049 Edmond Dantes 2016-12-05 09:51:31 [Válasz erre: 7037 Cilike 2016-12-04 20:52:06]
Jó reggelt! Folytatva és rövidre fogni igyekezve tegnap esti válaszomat: Díszlet: nem tudtam, hogy az állványzat "oka" az, hogy nem készült el az igazi díszlet. Skandalum-e, ha erre azt mondom: skandalum!? Ilyesmi szerintem nem fordulhat elő sehol a világon, de ha mégis megesik, akkor inkább legyenek koncertáns előadások addig, amíg elkészülnek a színpadképek. Vajon mi van-mi lett volna, ha a jelmezek nem készülnek el? Sztrip10? Vagy sztrip7? :-) Köd-pára: ekkora köd még Skóciában sem lehet, a fejekben sem és a levegőben sem vagy ha van is, nem kell ennyi a színpadon. Túl sok. Aztán egyszer csak felszáll a köd meg a fehér füst (utóbbi olykor Rómában), aztán megint fújják lefelé. Szóval sok. Bel canto operák: az imént -hozzám képest tömören- már megírtam, hogy vagyok velük = úgy általában "tán csodálom, ámde nem szeretem" őket. Módjával adagolva azért jöhetnek. Szombaton épp a Lucia "jött". Koloratúra-koloratúrszoprán-hangmagasság-magas hangok: nem foglalom a helyet, csak ismételni tudom, amit Telramundnak írtam, ld. ez alatt. Kolonits Kláráról -utólag ismét elolvasva- azt hiszem szinte csupa szépet, csupa jót írtam. Isten ments, hogy Luciát "kis cérnahangú cuki szubrett" énekelje. Nehéz dolog nevek említése nélkül példálózni (de megállom!), ki mindenki volt-van valódi (drámai-lírai) koloratúrszoprán ebben a szerepben és más koloratúrszoprán szerepekben és nem "kis cérnahangú cuki szubrett".
Jó reggelt! Folytatva és rövidre fogni igyekezve tegnap esti válaszomat: Díszlet: nem tudtam, hogy az állványzat "oka" az, hogy nem készült el az igazi díszlet. Skandalum-e, ha erre azt mondom: skandalum!? Ilyesmi szerintem nem fordulhat elő sehol a világon, de ha mégis megesik, akkor inkább legyenek koncertáns előadások addig, amíg elkészülnek a színpadképek. Vajon mi van-mi lett volna, ha a jelmezek nem készülnek el? Sztrip10? Vagy sztrip7? :-) Köd-pára: ekkora köd még Skóciában sem lehet, a fejekben sem és a levegőben sem vagy ha van is, nem kell ennyi a színpadon. Túl sok. Aztán egyszer csak felszáll a köd meg a fehér füst (utóbbi olykor Rómában), aztán megint fújják lefelé. Szóval sok. Bel canto operák: az imént -hozzám képest tömören- már megírtam, hogy vagyok velük = úgy általában "tán csodálom, ámde nem szeretem" őket. Módjával adagolva azért jöhetnek. Szombaton épp a Lucia "jött". Koloratúra-koloratúrszoprán-hangmagasság-magas hangok: nem foglalom a helyet, csak ismételni tudom, amit Telramundnak írtam, ld. ez alatt. Kolonits Kláráról -utólag ismét elolvasva- azt hiszem szinte csupa szépet, csupa jót írtam. Isten ments, hogy Luciát "kis cérnahangú cuki szubrett" énekelje. Nehéz dolog nevek említése nélkül példálózni (de megállom!), ki mindenki volt-van valódi (drámai-lírai) koloratúrszoprán ebben a szerepben és más koloratúrszoprán szerepekben és nem "kis cérnahangú cuki szubrett".
7048 Edmond Dantes 2016-12-05 09:27:11 [Válasz erre: 7039 telramund 2016-12-04 22:15:34]
Önnek is köszönöm, hogy elolvasott, reagált. Kétségtelen, hogy mély levegőt kellett vennie, mivel valóban ritkán fogalmazok tőmondatokban. Igen, tényleg nem a bel canto repertoár áll legközelebb a szívemhez, talán ebben az esetben is Petőfi szavai állnak meg: "tán csodállak, ámde nem szeretlek"...mármint én a bel canto operákat. De ez tényleg nem érdekes, csekély magánügy. Sokkal fontosabb, közérdekűbb kérdés, amit előző beírásomban meg is válaszoltam, természetesen kizárólag saját (!) véleményem gyanánt: "szívesebben néztem volna meg a darabot inkább koncertáns formában; talán nincs is igazán jól megrendezhető Lucia." Én úgy tudom, hogy a koloratúrás éneklés, "koloratúra" részben veleszületett hangi adottság, ami tanulással továbbfejleszthető, nem csupán szopránok birtokolják (és nem minden szoprán birtokolja!) és nem okvetlenül a hangmagasságra utal, hiszen például a koloratúr alt énekesnők sem a szoprán zóna magasságaiban járnak, mégis "koloratúr" énekesnők. Abban pedig egészen biztos vagyok, hogy 1-1 (vagy akárhány) magas hang birtoklása nem jelenti azt, hogy X énekes(nő) "koloratúr(szoprán)". És hogy mélyebbre szálljak :-) tudtommal sok bariton sőt basszista könnyedén képes kiénekelni akár a kétvonalas cét is, mégis "baritonok", "basszisták". Kun Ágnes Annáról (Alisa) és Ujvári Gergelyről (Normanno) csak annyit írtam: két egészséges, szépen szóló hangot hallottunk, ezt fenntartom. A hangsúly a "hallottunk" szón van, mert régebben Pesten a comprimario szereplők zömét egyszerűen nem lehetett hallani és külföldi produkciók megismerése kellett ahhoz, hogy rájöjjek: Alisák, Inezek, Trabuccók, Aida-Hírnökök stb. is megszólalnak, van hangjuk, sőt olykor áriájuk is.
Önnek is köszönöm, hogy elolvasott, reagált. Kétségtelen, hogy mély levegőt kellett vennie, mivel valóban ritkán fogalmazok tőmondatokban. Igen, tényleg nem a bel canto repertoár áll legközelebb a szívemhez, talán ebben az esetben is Petőfi szavai állnak meg: "tán csodállak, ámde nem szeretlek"...mármint én a bel canto operákat. De ez tényleg nem érdekes, csekély magánügy. Sokkal fontosabb, közérdekűbb kérdés, amit előző beírásomban meg is válaszoltam, természetesen kizárólag saját (!) véleményem gyanánt: "szívesebben néztem volna meg a darabot inkább koncertáns formában; talán nincs is igazán jól megrendezhető Lucia." Én úgy tudom, hogy a koloratúrás éneklés, "koloratúra" részben veleszületett hangi adottság, ami tanulással továbbfejleszthető, nem csupán szopránok birtokolják (és nem minden szoprán birtokolja!) és nem okvetlenül a hangmagasságra utal, hiszen például a koloratúr alt énekesnők sem a szoprán zóna magasságaiban járnak, mégis "koloratúr" énekesnők. Abban pedig egészen biztos vagyok, hogy 1-1 (vagy akárhány) magas hang birtoklása nem jelenti azt, hogy X énekes(nő) "koloratúr(szoprán)". És hogy mélyebbre szálljak :-) tudtommal sok bariton sőt basszista könnyedén képes kiénekelni akár a kétvonalas cét is, mégis "baritonok", "basszisták". Kun Ágnes Annáról (Alisa) és Ujvári Gergelyről (Normanno) csak annyit írtam: két egészséges, szépen szóló hangot hallottunk, ezt fenntartom. A hangsúly a "hallottunk" szón van, mert régebben Pesten a comprimario szereplők zömét egyszerűen nem lehetett hallani és külföldi produkciók megismerése kellett ahhoz, hogy rájöjjek: Alisák, Inezek, Trabuccók, Aida-Hírnökök stb. is megszólalnak, van hangjuk, sőt olykor áriájuk is.
7047 márta 2016-12-05 09:13:47 [Válasz erre: 7045 IVA 2016-12-05 06:07:41]
Mindig képes meglepni, hogy magukat operaszeretőnek tartó nézők milyen mennyire érzéketlenek a műfaj valódi problémai iránt, is milyen mértékben foglyai a múltnak és saját előítéleteiknek.
Mindig képes meglepni, hogy magukat operaszeretőnek tartó nézők milyen mennyire érzéketlenek a műfaj valódi problémai iránt, is milyen mértékben foglyai a múltnak és saját előítéleteiknek.
7046 Edmond Dantes 2016-12-05 08:48:10 [Válasz erre: 7035 Edmond Dantes 2016-12-04 20:24:11]
Sajnálatos szerkesztési hiba miatt beírásomból lemaradt az egyik szereplőről szóló szakasz, elnézést kérek. A meglévő előzőhöz kapcsolódik, ezért azzal egybefűzöm itt. Szegedi Csaba komor, hatalmas ruhásszekrényként, bár szépen énekelte el kétrészes áriáját, a szerep egysíkúságán azonban, mely valamiképpen Luna és Forza/Carlos előképe, nem tudott javítani, hangsúlyos, de nem eléggé jelentős kezdet után jó volt a Lucia-Enrico duettben, ezt követően már szinte csak a szextettben van némi énekelni valója, mivel E&E azaz Edgardo és Enrico duettje ezúttal is kihúzatott. Hozzá képest éppen ellentétes benyomásaim voltak a kissé tisztázatlan státuszú (káplán? házitanító? bizalmas jóakaró? mindenes?) Raimondót éneklő Cseh Antallal kapcsolatban. Áriája és kissé terjengős duettje Luciával elég haloványnak tűnt, hangképzése is szokatlan, furcsa. Későbbi, rövidebb megszólalásai (2.felvonás finálé "pace, pace", őrülési jelenet "felkonferálása", 3.felvonás zárójelenet) viszont hatásosak voltak. ...
Sajnálatos szerkesztési hiba miatt beírásomból lemaradt az egyik szereplőről szóló szakasz, elnézést kérek. A meglévő előzőhöz kapcsolódik, ezért azzal egybefűzöm itt. Szegedi Csaba komor, hatalmas ruhásszekrényként, bár szépen énekelte el kétrészes áriáját, a szerep egysíkúságán azonban, mely valamiképpen Luna és Forza/Carlos előképe, nem tudott javítani, hangsúlyos, de nem eléggé jelentős kezdet után jó volt a Lucia-Enrico duettben, ezt követően már szinte csak a szextettben van némi énekelni valója, mivel E&E azaz Edgardo és Enrico duettje ezúttal is kihúzatott. Hozzá képest éppen ellentétes benyomásaim voltak a kissé tisztázatlan státuszú (káplán? házitanító? bizalmas jóakaró? mindenes?) Raimondót éneklő Cseh Antallal kapcsolatban. Áriája és kissé terjengős duettje Luciával elég haloványnak tűnt, hangképzése is szokatlan, furcsa. Későbbi, rövidebb megszólalásai (2.felvonás finálé "pace, pace", őrülési jelenet "felkonferálása", 3.felvonás zárójelenet) viszont hatásosak voltak. ...
7045 IVA 2016-12-05 06:07:41
Lammermoori Lucia – 2016. november 27. és 2016. december 4. Örvendetesnek ígérkezett, hogy az Erkel Színházban mutatják be felújításban a Lammermoori Luciát, s ez esetben az Erkelt nem az Operaház utánjátszó helyének használják. Egyik kedvenc operám, remekműnek tartom a Donizetti-ouvre-ben. A múlt század második felében a közönség nagyon szerette, most kiosztható volt két szereposztásban, csupa magyar énekessel; tudomásom szerint a színház énekkarait sem cserélték le külföldi erőkre, mint a balettegyüttes túlnyomó részét – itt lett volna az ideje egy magyar nyelvű előadásnak. Azért is, mert amíg két ilyen kiváló Luciánk van, vendégművészre sem kell fanyalodnunk. Bizakodtam abban, hogy Szabó Máté nem a színházi „szakmának” akarja megrendezni a darabot, hanem Donizetti zenéjével, a Lammermoori Lucia történetével van mondanivalója a közönségnek, és az egyetemen zenésszínház-rendezői szakon végzettként fontosnak tartja felszámolni a rossz operajátszási szokásokat, továbbá bármilyen színpadi formával akarja is kifejezni magát, (gondot fordít... nem, nem ez a jó kifejezés) rendezői lételeme az egységes, tiszta stílus. Noha olvastam már a fórumon az állványdíszletről, elkerült az az információ, hogy ezt a kellő időre el nem készült díszlet helyett kapjuk. (Legközelebb, ha az énekes nem készül el a szereppel a premierre, a korrepetitor lép fel helyette.) Nem írhatok arról, aminek a terveit sem láttam, csak a kész produkcióként elénk tárt látványról. Ennek alapján Szabó Máté koncepciójának lényege – és ez feltehetően az Operaház igénye volt – a minden tekintetben trendi előadás. Az önmagát feltétlenül művészi produkciónak eladni akaró színház hírhedt elemei – fekete háttér, fémtraverzek, bizonytalan helyszín és kor, ennélfogva zavaros és stílustalan látványvilág – mind megtalálhatók a színpadon. Nem emlékszem pontosan a letiltott West Side Story állványzatára. Ha nem annak az anyagát használták fel ehhez a díszlethez, az nagy pazarlás; ha igen, dicséretes az Operaház recycling-megoldása – számos ötletem lenne, mire használhatnák a repertoár sajnos már jelentős részének díszleteit. Lehet, hogy a szárazjéggel televíziós show-műsorokban találkoztam először, színpadon biztosan A ravasz rókácska Vámos László rendezte előadásában az Erkel Színházban, 1979 márciusában. Néhány jelenetben volt hivatott illusztrálni az erdő mélyének páráját, titokzatosságát. A színház légköri viszonyai úgy hozták, hogy a párahalmaz nagy része a zenekari árokba zúdult – nem örültek neki a muzsikusok: részben tüntetőleg is köhécseltek –, illetve a földszint első soraiba... erről csak annyit mondok, hogy a Rókácskáért én sok mindent... Ám sem Skócia, sem egy forrás, sem bármi egyéb illúziójáért nem éri meg látni, amint a zsinórpadlás felől három-négy gépből alápöfékel a szárazjég, semmivel sem artisztikusabb módon, mint 37 évvel ezelőtt. De térjünk rá, mikor is játszódik ez a Lucia. Fémállványok és a sittet vagy építőanyagokat tároló polietilén zsákok korában, a repülőgép korában (amikor az ifjú ladyt osztálytársai megtaníthatták papírrepülő hajtogatására), a golyóstoll korában, abban a korban, amikor házi nevelők címkés palackból isszák a szeszt – ám mindezek közt miért vannak a szereplők történelmi viseletek vonalát közhelyes mai színházi szokás szerint stilizáló, közhelyesen divatos textíliákból készült jelmezekben? Tudjuk, hogy Skóciában hidegebb van, mint a szigetország többi részén, és hogy Lucia és bátyja között dermedt a viszony – de miért kell a környezet és a jelmezek egyöntetű és folyamatos hidegsége-ridegsége egy mediterrán muzsikához, olyan darabhoz, amelyben lángoló szenvedélyek (szerelem, gyűlölet) vannak, s még ha vidámságból nem is, reménykedésből és derűből csap le a tragédia? Milyen messze járunk a látvány stílusának egységétől, ha a párát vagy vízesést szárazjég illusztrálja, de a felhős égbolt festett háttér? A látványon túljutva (valójában sajnos csak az előadás után lehet) nézzük, hogyan mozgatja a szereplőket a rendező, nyilván a jellemek, a kapcsolatok, a helyzetek megvilágítására. Ha az I. felvonás első kórusjelenetéhez a színfalak mögül érkezne be a férfikar, talán nem fájna annyira, hogy a nézőtérnek énekelnek egy kupacban, mint ahogy fáj, hogy előbb bugyuta táncot lejtenek az állványok közt, majd a zenére egyszeribe csak beállnak dalolni a rivaldába. Az egész előadást végigkíséri, hogy a sok (fölösleges) akció nincs összekötve a darab lejátszásával. A szólisták és a kórus mindig középen, a súgólyuk előtt köt ki; a szereplők nem egymáshoz szólnak, nem keletkezik kapcsolat köztük. Az egyik legkínosabban megoldott rész Lucia és Lord Ashton kettőse, amelyben a báty (látszólag, de) határozottan a súgónak énekel, és mögüle Lucia meg sem próbál mellé kerülni, holott mégiscsak hozzá szólnak a szavak. Lucia ismétlődő oldalra fekvése a szerelmi motívumokra, bármily rokonszenvesen játsszák is az énekesnők, a deszkákra vetített virágokkal megterhelve, erőltetett szájbarágás. Szóval egy fiatal rendező korszerűnek szánt (vagy rendelt) színpadán olyan dolgokat látunk, amelyek miatt sokan és tradicionálisan (és sajnos nem egészen ok nélkül) röhejes dolognak tartják az operát. Bár az énekesek nem kevés kellemetlen akcióval fordulnak a néző ellen, a zenei tolmácsolás lényegesen jobb képet (vagy inkább hangzást és felkészültséget) mutat, mint a rendezés és a látvány. Kolonits Klára várva várt bemutatkozása a címszerepben nemhogy beváltotta, felülmúlta reményeimet. Gyönyörű, erőteljesen szárnyaló, telt hang, tökéletes koloratúra, biztos, diadalmas magasságok, homogén hangzás és mégis árnyalt színgazdagság jellemzi – mindez összhangban a játékkal, őszinte kifejező erővel. Nekem kevesebb, sőt semennyi vér látványával is hiteles lett volna tettének szörnyűsége, de ez nyilván rajta múlt. Horváth István fémes csengésű hanggal, imponálóan győzte Edgardo magas szólamát; bennem lehet a hiba, ha nekem nem tetszik az ilyen éneklésmód. A Raimondo szerepébe beugró Cseh Antal köszönetet érdemlően helytállt. A nagyjából első szereposztás általam látott estéjén Lord Ashton szerepében is beugrót hallottunk: Kálmándy Mihály impozáns alakítása nem tudott megérinteni, a második estén sem. (Itt az lehet a baj, hogy Jámbor Lászlót is láttam a szerepben.) A 27-i előadáson Kun Ágnes Anna már nemcsak játszotta, hanem énekelte is Alisa szerepét. Akkor úgy gondoltam, betegsége után nehezére eshet még az árnyaltabb éneklés, de sajnos a széria utolsó előadásán sem tetszett. Fénye van a hangjának, de szerintem ilyen éles, agresszív hangadással nem lenne szabad szólószerepet énekelni egy operaelőadásban. Miklósa Erika Luciája a hozzászólások és -Zéta- kritikája olvastán kellemes csalódást hozott nekem! Esetleges igény- és ízlésbeli különbségek mellett abban sejtem ennek a fő okát, hogy nem ugyanazt az estét láttuk. Ismert vibrátós éneklése ugyan már megszólalásakor feltűnt, de vagy „csillapodott” jelentősen, vagy beleszoktam, vagy elterelték róla a figyelmemet a megformálás erényei. Elsősorban az, hogy mindvégig puha hangadással és csillogó fényű, élvezetes hangon énekelt, pillanatra sem idézte fel azokat a száraz, unalmas hangjait, amelyekre Gilda- vagy Constanza-alakításából emlékszem. Ami még örvendetes: Luciája össze sem hasonlítható Traviata-beli alakításával, amelyben nyilvánvaló volt a szólamra és a szerepre való alkalmatlansága. Lírai koloratúrszoprán, tökéletesen megfelelő Lucia, számomra nem csicsergő és nem szubrettes, sok egybehangzó kedvesség van vokális és színpadi megformálásában – de persze, akárcsak Kolonits Klárának, neki sem ilyen előadásban lenne a helye ezzel a szereppel! Játéka, mozgása gyakran felszínes: a rendező dolga lenne, hogy azt az értéket, amit Miklósa mint jelenség képvisel, ne hagyja modellként és revüelemként lebegni, hanem a szerepformálásba építse. Az őrülési jelenet kitartott, magas hangjait az énekesnő nem kockáztatta meg, ez talán most jót tett lelki kondíciójának is, és nem is keltett hiányérzetet. Hogy felkapaszkodott az őrült nő ketrecére: csak addig zavart, míg nem emelte be lábait az állványzatra, utána már megnyugodtam... Nem hiszem, hogy lenne értelme Kolonits Klára és Miklósa Erika rangsorolásának a Lucia esetében. Kolonits nyilván elhelyezhető a világ mindenkori nagy Luciáinak élvonalában, de úgy gondolom, a felejthetetlen Ágai Karola után sokszor kiegyeztünk volna a Miklósa által tegnap este képviselt minőséggel is. Balczó Péter hangja, bár kissé nazális, szép színű. Sajnos szerepéről szerepére (Rinuccio, Alfredo, Edgardo) nem örvendeztet meg a magasságokban kiteljesedhető élménnyel, hanem (szükséges) óvatossága, a hang beszűkülése, majdnem gikszerei vagy ténylegesek jelzik, hogy nem felel meg a szólam igényének. Úgy gondolom, a karaktertenor szerepkörben biztosabb és hosszú jövő várna rá. Megyesi Zoltán tenorja első megszólalásra elbűvölt, de már első magas hangja csalódást hozott. Utolsóként szólok Kovács Istvánról – nem annyira róla, mint az előadás és az Operaház vizualitás terén mutatkozó igénytelenségének immár gyakorlatáról. Kovács basszusa gyönyörű, éppen illik Raimondo szólamához. Szépnek és fiatalnak nem könnyű lenni, az operaszínpadon különösen nem, hiszen mire egy énekes beérik olyan főszerepekre, amelyekben ifjú szerelmest kell alakítania, már nem tízen- és többnyire nem is huszonéves, a szépség illúzióját pedig hangjával, személyiségével, kifejező művészetével kell megjelenítenie. Szerencsére megvannak ehhez a színház hagyományos és általában eredményes segítő eszközei is. Más – és sokkal könnyebb – a helyzet, ha egy énekes hódító megjelenésű – ne is kerteljünk –, szép; sűrű, ébenfekete hajjal megáldott, mint Kovács István, de hangfaja szerint királyi apákat, főpapokat, főúri nevelőket kell alakítania. Lehet ugyan egy nevelő fiatal és jóképű is, de az opera műfajában a szólam basszus hangra írása hagyományosan idősebb életkorra utal. Ennek illúzióját kelteni is bőséggel kínál segítséget a jelmeztervező, a fodrász, a sminkes eszköztára – a lehetőségnek csak az igénytelenség, esetünkben a megdöbbentő igénytelenség szab határt. Hányszor gondoltuk már úgy, miért nem Amnerist választja Radames, miért nem Eboli vágyát viszonozza Carlos, miért nem Lunának nyújtja a kezét Leonóra; mennyivel egyszerűbb is lenne mindegyikük élete. Nos, a tegnapi estén az egész történetet értelmetlenné tette Lucia és a daliás Raimondo kapcsolatának ráadásul különösen meghitt ábrázolása.
Lammermoori Lucia – 2016. november 27. és 2016. december 4. Örvendetesnek ígérkezett, hogy az Erkel Színházban mutatják be felújításban a Lammermoori Luciát, s ez esetben az Erkelt nem az Operaház utánjátszó helyének használják. Egyik kedvenc operám, remekműnek tartom a Donizetti-ouvre-ben. A múlt század második felében a közönség nagyon szerette, most kiosztható volt két szereposztásban, csupa magyar énekessel; tudomásom szerint a színház énekkarait sem cserélték le külföldi erőkre, mint a balettegyüttes túlnyomó részét – itt lett volna az ideje egy magyar nyelvű előadásnak. Azért is, mert amíg két ilyen kiváló Luciánk van, vendégművészre sem kell fanyalodnunk. Bizakodtam abban, hogy Szabó Máté nem a színházi „szakmának” akarja megrendezni a darabot, hanem Donizetti zenéjével, a Lammermoori Lucia történetével van mondanivalója a közönségnek, és az egyetemen zenésszínház-rendezői szakon végzettként fontosnak tartja felszámolni a rossz operajátszási szokásokat, továbbá bármilyen színpadi formával akarja is kifejezni magát, (gondot fordít... nem, nem ez a jó kifejezés) rendezői lételeme az egységes, tiszta stílus. Noha olvastam már a fórumon az állványdíszletről, elkerült az az információ, hogy ezt a kellő időre el nem készült díszlet helyett kapjuk. (Legközelebb, ha az énekes nem készül el a szereppel a premierre, a korrepetitor lép fel helyette.) Nem írhatok arról, aminek a terveit sem láttam, csak a kész produkcióként elénk tárt látványról. Ennek alapján Szabó Máté koncepciójának lényege – és ez feltehetően az Operaház igénye volt – a minden tekintetben trendi előadás. Az önmagát feltétlenül művészi produkciónak eladni akaró színház hírhedt elemei – fekete háttér, fémtraverzek, bizonytalan helyszín és kor, ennélfogva zavaros és stílustalan látványvilág – mind megtalálhatók a színpadon. Nem emlékszem pontosan a letiltott West Side Story állványzatára. Ha nem annak az anyagát használták fel ehhez a díszlethez, az nagy pazarlás; ha igen, dicséretes az Operaház recycling-megoldása – számos ötletem lenne, mire használhatnák a repertoár sajnos már jelentős részének díszleteit. Lehet, hogy a szárazjéggel televíziós show-műsorokban találkoztam először, színpadon biztosan A ravasz rókácska Vámos László rendezte előadásában az Erkel Színházban, 1979 márciusában. Néhány jelenetben volt hivatott illusztrálni az erdő mélyének páráját, titokzatosságát. A színház légköri viszonyai úgy hozták, hogy a párahalmaz nagy része a zenekari árokba zúdult – nem örültek neki a muzsikusok: részben tüntetőleg is köhécseltek –, illetve a földszint első soraiba... erről csak annyit mondok, hogy a Rókácskáért én sok mindent... Ám sem Skócia, sem egy forrás, sem bármi egyéb illúziójáért nem éri meg látni, amint a zsinórpadlás felől három-négy gépből alápöfékel a szárazjég, semmivel sem artisztikusabb módon, mint 37 évvel ezelőtt. De térjünk rá, mikor is játszódik ez a Lucia. Fémállványok és a sittet vagy építőanyagokat tároló polietilén zsákok korában, a repülőgép korában (amikor az ifjú ladyt osztálytársai megtaníthatták papírrepülő hajtogatására), a golyóstoll korában, abban a korban, amikor házi nevelők címkés palackból isszák a szeszt – ám mindezek közt miért vannak a szereplők történelmi viseletek vonalát közhelyes mai színházi szokás szerint stilizáló, közhelyesen divatos textíliákból készült jelmezekben? Tudjuk, hogy Skóciában hidegebb van, mint a szigetország többi részén, és hogy Lucia és bátyja között dermedt a viszony – de miért kell a környezet és a jelmezek egyöntetű és folyamatos hidegsége-ridegsége egy mediterrán muzsikához, olyan darabhoz, amelyben lángoló szenvedélyek (szerelem, gyűlölet) vannak, s még ha vidámságból nem is, reménykedésből és derűből csap le a tragédia? Milyen messze járunk a látvány stílusának egységétől, ha a párát vagy vízesést szárazjég illusztrálja, de a felhős égbolt festett háttér? A látványon túljutva (valójában sajnos csak az előadás után lehet) nézzük, hogyan mozgatja a szereplőket a rendező, nyilván a jellemek, a kapcsolatok, a helyzetek megvilágítására. Ha az I. felvonás első kórusjelenetéhez a színfalak mögül érkezne be a férfikar, talán nem fájna annyira, hogy a nézőtérnek énekelnek egy kupacban, mint ahogy fáj, hogy előbb bugyuta táncot lejtenek az állványok közt, majd a zenére egyszeribe csak beállnak dalolni a rivaldába. Az egész előadást végigkíséri, hogy a sok (fölösleges) akció nincs összekötve a darab lejátszásával. A szólisták és a kórus mindig középen, a súgólyuk előtt köt ki; a szereplők nem egymáshoz szólnak, nem keletkezik kapcsolat köztük. Az egyik legkínosabban megoldott rész Lucia és Lord Ashton kettőse, amelyben a báty (látszólag, de) határozottan a súgónak énekel, és mögüle Lucia meg sem próbál mellé kerülni, holott mégiscsak hozzá szólnak a szavak. Lucia ismétlődő oldalra fekvése a szerelmi motívumokra, bármily rokonszenvesen játsszák is az énekesnők, a deszkákra vetített virágokkal megterhelve, erőltetett szájbarágás. Szóval egy fiatal rendező korszerűnek szánt (vagy rendelt) színpadán olyan dolgokat látunk, amelyek miatt sokan és tradicionálisan (és sajnos nem egészen ok nélkül) röhejes dolognak tartják az operát. Bár az énekesek nem kevés kellemetlen akcióval fordulnak a néző ellen, a zenei tolmácsolás lényegesen jobb képet (vagy inkább hangzást és felkészültséget) mutat, mint a rendezés és a látvány. Kolonits Klára várva várt bemutatkozása a címszerepben nemhogy beváltotta, felülmúlta reményeimet. Gyönyörű, erőteljesen szárnyaló, telt hang, tökéletes koloratúra, biztos, diadalmas magasságok, homogén hangzás és mégis árnyalt színgazdagság jellemzi – mindez összhangban a játékkal, őszinte kifejező erővel. Nekem kevesebb, sőt semennyi vér látványával is hiteles lett volna tettének szörnyűsége, de ez nyilván rajta múlt. Horváth István fémes csengésű hanggal, imponálóan győzte Edgardo magas szólamát; bennem lehet a hiba, ha nekem nem tetszik az ilyen éneklésmód. A Raimondo szerepébe beugró Cseh Antal köszönetet érdemlően helytállt. A nagyjából első szereposztás általam látott estéjén Lord Ashton szerepében is beugrót hallottunk: Kálmándy Mihály impozáns alakítása nem tudott megérinteni, a második estén sem. (Itt az lehet a baj, hogy Jámbor Lászlót is láttam a szerepben.) A 27-i előadáson Kun Ágnes Anna már nemcsak játszotta, hanem énekelte is Alisa szerepét. Akkor úgy gondoltam, betegsége után nehezére eshet még az árnyaltabb éneklés, de sajnos a széria utolsó előadásán sem tetszett. Fénye van a hangjának, de szerintem ilyen éles, agresszív hangadással nem lenne szabad szólószerepet énekelni egy operaelőadásban. Miklósa Erika Luciája a hozzászólások és -Zéta- kritikája olvastán kellemes csalódást hozott nekem! Esetleges igény- és ízlésbeli különbségek mellett abban sejtem ennek a fő okát, hogy nem ugyanazt az estét láttuk. Ismert vibrátós éneklése ugyan már megszólalásakor feltűnt, de vagy „csillapodott” jelentősen, vagy beleszoktam, vagy elterelték róla a figyelmemet a megformálás erényei. Elsősorban az, hogy mindvégig puha hangadással és csillogó fényű, élvezetes hangon énekelt, pillanatra sem idézte fel azokat a száraz, unalmas hangjait, amelyekre Gilda- vagy Constanza-alakításából emlékszem. Ami még örvendetes: Luciája össze sem hasonlítható Traviata-beli alakításával, amelyben nyilvánvaló volt a szólamra és a szerepre való alkalmatlansága. Lírai koloratúrszoprán, tökéletesen megfelelő Lucia, számomra nem csicsergő és nem szubrettes, sok egybehangzó kedvesség van vokális és színpadi megformálásában – de persze, akárcsak Kolonits Klárának, neki sem ilyen előadásban lenne a helye ezzel a szereppel! Játéka, mozgása gyakran felszínes: a rendező dolga lenne, hogy azt az értéket, amit Miklósa mint jelenség képvisel, ne hagyja modellként és revüelemként lebegni, hanem a szerepformálásba építse. Az őrülési jelenet kitartott, magas hangjait az énekesnő nem kockáztatta meg, ez talán most jót tett lelki kondíciójának is, és nem is keltett hiányérzetet. Hogy felkapaszkodott az őrült nő ketrecére: csak addig zavart, míg nem emelte be lábait az állványzatra, utána már megnyugodtam... Nem hiszem, hogy lenne értelme Kolonits Klára és Miklósa Erika rangsorolásának a Lucia esetében. Kolonits nyilván elhelyezhető a világ mindenkori nagy Luciáinak élvonalában, de úgy gondolom, a felejthetetlen Ágai Karola után sokszor kiegyeztünk volna a Miklósa által tegnap este képviselt minőséggel is. Balczó Péter hangja, bár kissé nazális, szép színű. Sajnos szerepéről szerepére (Rinuccio, Alfredo, Edgardo) nem örvendeztet meg a magasságokban kiteljesedhető élménnyel, hanem (szükséges) óvatossága, a hang beszűkülése, majdnem gikszerei vagy ténylegesek jelzik, hogy nem felel meg a szólam igényének. Úgy gondolom, a karaktertenor szerepkörben biztosabb és hosszú jövő várna rá. Megyesi Zoltán tenorja első megszólalásra elbűvölt, de már első magas hangja csalódást hozott. Utolsóként szólok Kovács Istvánról – nem annyira róla, mint az előadás és az Operaház vizualitás terén mutatkozó igénytelenségének immár gyakorlatáról. Kovács basszusa gyönyörű, éppen illik Raimondo szólamához. Szépnek és fiatalnak nem könnyű lenni, az operaszínpadon különösen nem, hiszen mire egy énekes beérik olyan főszerepekre, amelyekben ifjú szerelmest kell alakítania, már nem tízen- és többnyire nem is huszonéves, a szépség illúzióját pedig hangjával, személyiségével, kifejező művészetével kell megjelenítenie. Szerencsére megvannak ehhez a színház hagyományos és általában eredményes segítő eszközei is. Más – és sokkal könnyebb – a helyzet, ha egy énekes hódító megjelenésű – ne is kerteljünk –, szép; sűrű, ébenfekete hajjal megáldott, mint Kovács István, de hangfaja szerint királyi apákat, főpapokat, főúri nevelőket kell alakítania. Lehet ugyan egy nevelő fiatal és jóképű is, de az opera műfajában a szólam basszus hangra írása hagyományosan idősebb életkorra utal. Ennek illúzióját kelteni is bőséggel kínál segítséget a jelmeztervező, a fodrász, a sminkes eszköztára – a lehetőségnek csak az igénytelenség, esetünkben a megdöbbentő igénytelenség szab határt. Hányszor gondoltuk már úgy, miért nem Amnerist választja Radames, miért nem Eboli vágyát viszonozza Carlos, miért nem Lunának nyújtja a kezét Leonóra; mennyivel egyszerűbb is lenne mindegyikük élete. Nos, a tegnapi estén az egész történetet értelmetlenné tette Lucia és a daliás Raimondo kapcsolatának ráadásul különösen meghitt ábrázolása.
7044 IVA 2016-12-05 05:31:28 [Válasz erre: 7041 Cilike 2016-12-04 22:20:20]
Miért éppen a Nyóckerben, és hol vannak már ott bérházak? Látom, már az élet minden területére kiterjed az akadémiai szintű tudás... Gerendákból készült aládúcolás jelzi, ha egy épületet azért állványoztak fel, mert statikailag meggyengült. A Lucia színpadán olyan állványzat látható, amilyenen a homlokzati restaurálást végzik. Ilyen volt másfél hónapon át az Erkel Színház homlokzatára erősítve is, 2013 nyarán.
Miért éppen a Nyóckerben, és hol vannak már ott bérházak? Látom, már az élet minden területére kiterjed az akadémiai szintű tudás... Gerendákból készült aládúcolás jelzi, ha egy épületet azért állványoztak fel, mert statikailag meggyengült. A Lucia színpadán olyan állványzat látható, amilyenen a homlokzati restaurálást végzik. Ilyen volt másfél hónapon át az Erkel Színház homlokzatára erősítve is, 2013 nyarán.
7043 lujza 2016-12-05 02:02:38
Kritika Miklósával: http://revizoronline.com/hu/cikk/6411/donizetti-lammermoori-lucia-magyar-allami-operahaz/
Kritika Miklósával: http://revizoronline.com/hu/cikk/6411/donizetti-lammermoori-lucia-magyar-allami-operahaz/
7042 Momo 2016-12-04 22:35:23
[url]https://www.youtube.com/watch?v=2UpLYuSVgoQ;üvegharmonika[/url] "Egy asztalszerű szerkezetbe tengelyen rögzített, egymásba illeszkedő, növekvő méretű, hangolt üvegkúpok vannak. Ezt pedállal forgatják, és megnedvesített felületüket ujjheggyel érintve lágy, éteri hangot ad. A hangszer a 18-19 században olyan népszerű volt, hogy virtuóz játékosainak Mozart és Beethoven is komponált előadási darabokat. ...állítólag Benjamin Franklin találmánya."
[url]https://www.youtube.com/watch?v=2UpLYuSVgoQ;üvegharmonika[/url] "Egy asztalszerű szerkezetbe tengelyen rögzített, egymásba illeszkedő, növekvő méretű, hangolt üvegkúpok vannak. Ezt pedállal forgatják, és megnedvesített felületüket ujjheggyel érintve lágy, éteri hangot ad. A hangszer a 18-19 században olyan népszerű volt, hogy virtuóz játékosainak Mozart és Beethoven is komponált előadási darabokat. ...állítólag Benjamin Franklin találmánya."
7041 Cilike 2016-12-04 22:20:20 [Válasz erre: 7036 Beatrice 2016-12-04 20:39:35]
Minden jó szándék ellenére ott tévedsz, hogy a rendezésre lineáris formában gondolsz, pedig erről szó sincs. Nem egy az egyben kell az elemeit értelmezni. Nyilvánvaló, hogy a szextett alatt sem kezdenek el az emberek körbe járkálni, míg magukban beszélnek, ugye? Az össze többi elem is ilyen reflektív, asszociatív, nem direkt, hanem közvetett. "Nincs pénz a renoválásra". Ennél földhözragadtabb mondatot nem is írhattál volna. Az állványzat inkább olyan, mint mikor egy nyóckerben lévő bérházat felállványoznak, hogy en dőljön össze.
Minden jó szándék ellenére ott tévedsz, hogy a rendezésre lineáris formában gondolsz, pedig erről szó sincs. Nem egy az egyben kell az elemeit értelmezni. Nyilvánvaló, hogy a szextett alatt sem kezdenek el az emberek körbe járkálni, míg magukban beszélnek, ugye? Az össze többi elem is ilyen reflektív, asszociatív, nem direkt, hanem közvetett. "Nincs pénz a renoválásra". Ennél földhözragadtabb mondatot nem is írhattál volna. Az állványzat inkább olyan, mint mikor egy nyóckerben lévő bérházat felállványoznak, hogy en dőljön össze.
7039 telramund 2016-12-04 22:15:34 [Válasz erre: 7035 Edmond Dantes 2016-12-04 20:24:11]
Vettem egy nagy levegőt,hogy végigolvassam kissé terjengős írását.Ön valószínű nem szereti a bel canto műveket-ez lejön írásából.Viszont levegőt kellett vennem ,amikor leírta ,hogy Kolonits Klára nem koloratur.Hát akkor ki?Aztán mondjon egy nevet ,aki a valóban idegesítő üveghang kíséret mellett nem billen ki a dallamból,aztán az ária második részében egy magas f-t produkál?Mert ugye azt a hangot a drámai szopránok produkálják?Kötve hiszem.Aztán még egy és befejezem.Aki Aliset éneklő énekesnő hangját elviselhetőnek tartja egész véleményét megkérdőjezteti!
Vettem egy nagy levegőt,hogy végigolvassam kissé terjengős írását.Ön valószínű nem szereti a bel canto műveket-ez lejön írásából.Viszont levegőt kellett vennem ,amikor leírta ,hogy Kolonits Klára nem koloratur.Hát akkor ki?Aztán mondjon egy nevet ,aki a valóban idegesítő üveghang kíséret mellett nem billen ki a dallamból,aztán az ária második részében egy magas f-t produkál?Mert ugye azt a hangot a drámai szopránok produkálják?Kötve hiszem.Aztán még egy és befejezem.Aki Aliset éneklő énekesnő hangját elviselhetőnek tartja egész véleményét megkérdőjezteti!
7038 Edmond Dantes 2016-12-04 22:09:01 [Válasz erre: 7037 Cilike 2016-12-04 20:52:06]
Kedves Cilike, köszönöm, hogy időt szentelt/él beírásom elolvasására és reflektált is rá. Most csak két apróság, egyebekről később. 1) Természetesen szó sincs "kritikáról", kritika a kritika rovatban jelenik meg, én pedig a véleményemet írtam be a fórum rovatba. Lehet, hogy a stílusom alapján kritikának látszik, de nem az, csupán vélemény, és véleménynek sem megfellebbezhetetlen. 2) -zéta írta ezt első (valóban) kritikájában: "Kocsár Balázs karmesteri tevékenysége a premieren nem igazán került előtérbe, tevékenysége érezhetően a beugrások okozta feszültség kezelésére szorítkozott. A második előadásban más sokkal szabadabban foglalkozott együtteseivel." Azaz pont, hogy én már nem éreztem tegnap = dec. 3-ánErre az információra alapozva írtam azt, hogy "A premier állítólagos izgalmait, beugrásait illetve ezek negatív mellékhatásait tegnap már nemigen éreztem sem a kórus, sem a zenekar teljesítményén, és Kocsár Balázs is a lényegre koncentrálhatott: a bergamói mester gyakran verklizenének tűnő melódiáinak lehetőleg minél változatosabb és minél pontosabb tolmácsolására." Egyszerűbben: én már nem éreztem tegnap = dec. 3-án semmi különösebb problémát, még egyszerűbben: ha a premieren netán nem, de tegnap már rendben mentek a dolgok :-) a zenekari árokban és a kórusban is. Folyt. köv. :-)
Kedves Cilike, köszönöm, hogy időt szentelt/él beírásom elolvasására és reflektált is rá. Most csak két apróság, egyebekről később. 1) Természetesen szó sincs "kritikáról", kritika a kritika rovatban jelenik meg, én pedig a véleményemet írtam be a fórum rovatba. Lehet, hogy a stílusom alapján kritikának látszik, de nem az, csupán vélemény, és véleménynek sem megfellebbezhetetlen. 2) -zéta írta ezt első (valóban) kritikájában: "Kocsár Balázs karmesteri tevékenysége a premieren nem igazán került előtérbe, tevékenysége érezhetően a beugrások okozta feszültség kezelésére szorítkozott. A második előadásban más sokkal szabadabban foglalkozott együtteseivel." Azaz pont, hogy én már nem éreztem tegnap = dec. 3-ánErre az információra alapozva írtam azt, hogy "A premier állítólagos izgalmait, beugrásait illetve ezek negatív mellékhatásait tegnap már nemigen éreztem sem a kórus, sem a zenekar teljesítményén, és Kocsár Balázs is a lényegre koncentrálhatott: a bergamói mester gyakran verklizenének tűnő melódiáinak lehetőleg minél változatosabb és minél pontosabb tolmácsolására." Egyszerűbben: én már nem éreztem tegnap = dec. 3-án semmi különösebb problémát, még egyszerűbben: ha a premieren netán nem, de tegnap már rendben mentek a dolgok :-) a zenekari árokban és a kórusban is. Folyt. köv. :-)
7037 Cilike 2016-12-04 20:52:06 [Válasz erre: 7035 Edmond Dantes 2016-12-04 20:24:11]
Meglehetősen sok felületességet tartlmaz ez a terjengős kritika -legalábbis annak látszó írás. Zéta már nagyon jól leírta az ő bírálatában, hogyan értelmezhető, és valószínűleg a kényszerhelyzet szülte szituációban milyen gondolati háttérrel készült a díszlet. Nem tudom, ezen mi nem érthető? A család csillaga lehanyatlóban. ezt jelképezheti az állványzat. A pára -nem füst -: Skócia ködös tájai, plusz a forrás, aminek jelentősége van. A jelmezek erre a produkcióra készültek és máshol nem felhasználhatóak. A Lammermoori Lucia Donizetti egyik legjobban sikerült műve. Nem az őrülési jelenet okvetlenül a legjobb része. Ha nekem kéne megmondanom, nekem melyik a kedvenc résletem, a finálét mondanám, amiről Schubert, aki amúgy megvetéssel viszonyult általában Donizetti művei felé, elismerően nyilatkozott, sőt, szuperlativuszokban. Ez az opera sok részletében gyönyörű, azoknak, akik szeretik és értik a belcantot. Ha a te füledet csak egy-két dallamfoszlány érinti meg az első két felvonásból, a te készülékedben van a hiba. Ha már egyáriás darabokról szólnánk, ott van mondjuk a Roberto Devereux -majd kapok ezért Telramundtól -,annak igazából a finálé ária az egyetlen nagyon erős rséze, de az aztán ütős. Az egész opera mégsem lett olyan népszerű, sőt meg sem közelíti a Luciáét. Hogy Kolonits Klára szerinted miért nem koloratúrszoprán, azt fel nem foghatom. Tud koloratúrákat énekelni? Tud. Van magassága? Van. Akkor mi a bajod vele? Hogy a te füledben a koloratúrszoprán a kis cérnahangú cuki szubrett? Tévedés. Hogy rövidnek találod az őrülési jelenetet záró tartot f-et, hát... mutass nekem még énekesnőt, aki akár röviden is elénekli, aztán reklamálj. Azt végképp nem értem, hogy a kóruson és a zenekaron miért kellne érezni a beugrásnak bármilyen hatását? A két szólistát érintheti az izgalom, a két említett együttest mennyiben befolyásolja, hogy Alisa a zenekari árokból szól? Vagy hogy másik Raimondo van? Semennyiben, nekem elhiheted. Ha neked a Lammermoori Lucia verklizene, leghelyesebben tetted volna, ha nem írsz az elóadásról egyetlen sort se.
Meglehetősen sok felületességet tartlmaz ez a terjengős kritika -legalábbis annak látszó írás. Zéta már nagyon jól leírta az ő bírálatában, hogyan értelmezhető, és valószínűleg a kényszerhelyzet szülte szituációban milyen gondolati háttérrel készült a díszlet. Nem tudom, ezen mi nem érthető? A család csillaga lehanyatlóban. ezt jelképezheti az állványzat. A pára -nem füst -: Skócia ködös tájai, plusz a forrás, aminek jelentősége van. A jelmezek erre a produkcióra készültek és máshol nem felhasználhatóak. A Lammermoori Lucia Donizetti egyik legjobban sikerült műve. Nem az őrülési jelenet okvetlenül a legjobb része. Ha nekem kéne megmondanom, nekem melyik a kedvenc résletem, a finálét mondanám, amiről Schubert, aki amúgy megvetéssel viszonyult általában Donizetti művei felé, elismerően nyilatkozott, sőt, szuperlativuszokban. Ez az opera sok részletében gyönyörű, azoknak, akik szeretik és értik a belcantot. Ha a te füledet csak egy-két dallamfoszlány érinti meg az első két felvonásból, a te készülékedben van a hiba. Ha már egyáriás darabokról szólnánk, ott van mondjuk a Roberto Devereux -majd kapok ezért Telramundtól -,annak igazából a finálé ária az egyetlen nagyon erős rséze, de az aztán ütős. Az egész opera mégsem lett olyan népszerű, sőt meg sem közelíti a Luciáét. Hogy Kolonits Klára szerinted miért nem koloratúrszoprán, azt fel nem foghatom. Tud koloratúrákat énekelni? Tud. Van magassága? Van. Akkor mi a bajod vele? Hogy a te füledben a koloratúrszoprán a kis cérnahangú cuki szubrett? Tévedés. Hogy rövidnek találod az őrülési jelenetet záró tartot f-et, hát... mutass nekem még énekesnőt, aki akár röviden is elénekli, aztán reklamálj. Azt végképp nem értem, hogy a kóruson és a zenekaron miért kellne érezni a beugrásnak bármilyen hatását? A két szólistát érintheti az izgalom, a két említett együttest mennyiben befolyásolja, hogy Alisa a zenekari árokból szól? Vagy hogy másik Raimondo van? Semennyiben, nekem elhiheted. Ha neked a Lammermoori Lucia verklizene, leghelyesebben tetted volna, ha nem írsz az elóadásról egyetlen sort se.
7036 Beatrice 2016-12-04 20:39:35
A Lucia-széria befejeződésével, öt előadás megtekintése után szeretnék még pár gondolatot megosztani azokkal, akiket ez esetleg érdekel: A rendezést valahogy megszoktam. Ami változatlanul nagyon taszít, az a díszlet. Mint Mezei Néző blogjából tudjuk, ez egy ideiglenes megoldás, mert az igazi díszlet nem készült el. Hát, ideiglenesnek is kitalálhattak volna valami jobbat, mint ez a förtelem. Nem tudom, mit csodálkoztak a produkció létrehozói, hogy a premieren kibúzták őket. A díszlet miatt megérdemelték. Talán elkerülhették volna, ha kommunikálják, hogy ez egy pótmegoldás. Még csak nem is logikus, hogy Lammermoor várát tatarozzák, hiszen az Ashton família igencsak le van égve, miből telik nekik az állványzatra, meg a munkálatokra? Az is mekkora gáz, az esküvőt egy felújítás alatt álló épületben tartani. A díszlettől eltekintve a produkció szerintem elmegy, a rendező kidolgozta a szereplők viszonyait, és aránylag hagyja érvényesülni az énekeseket, bár kicsit sok a fel-le mászkálás és kúszás-mászás. A világítási effektusok tetszettek. A nekem negyedik (a sorozaton belül ötödik) előadáson örömmel nyugtáztam, hogy végre megszűnt a szárazjeget kibocsátó szelepek pöfögő-sziszegő hangja, ami az előző előadásokon az effektus indításakor volt tapasztalható, és némi szándékolatlan elidegenítést eredményezett. Remélem, a japán vendégjátékon sem lesz ilyen zavaró körülmény - a japánok ugyanis nagyon igényesek arra, hogy mit kapnak a pénzükért. (Ezért azt is remélem, hogy a vendégjátékig a valódi díszlet is elkészül.) Fontosnak tartom elmondani, hogy nagyon elégedett vagyok Horváth István produkciójával. A premieren tapasztalt kisebb egyenetlenség a későbbi előadásokon már nem volt érzékelhető. Én szeretem a viszonylag könnyű és mozgékony hangú tenorokat az ilyen szerepekben, csodálatos, gyönyörködtető, kifinomult megoldásokat tudnak hozni, melyekre súlyosabb hangú kollégáik általában nem képesek. Úgy vélem, Horváth ezzel a szereppel nagyon szép lehetőséget kapott, és azzal maximálisan élt is, újabb lépést előrelépve pályáján. Ha további belcanto szerepeket kap, én ott leszek a nézőtéren. Ez a Lucia-sorozat arra is ráébresztett, hogy milyen jó színész. Persze a hatást fokozni tudja a jó színpadi partner, jelen esetben Kolonits Klára. Duettjüknek minden pillanatából csak úgy sugárzott, hogy Lucia és Edgardo mennyire imádják egymást. A szimpatikus szerelmesek későbbi tragikus sorsa így nagy megrendülést tud kelteni a nézőben. A második szereposztás erőssége Kálmándy Mihály volt, és volt egy olyan előadás is, a 27-i, amikor beugrott az első szereposztásba, megbetegedett kollégája helyett. (Nem leszólni akarom a fiatal, széphangú, tehetséges Szegedi Csabát, de jelenleg még nem tart ott, ahol idősebb, tapasztaltabb pályatársa.) Nekem ez a 27-i előadás tetszett a legjobban.
A Lucia-széria befejeződésével, öt előadás megtekintése után szeretnék még pár gondolatot megosztani azokkal, akiket ez esetleg érdekel: A rendezést valahogy megszoktam. Ami változatlanul nagyon taszít, az a díszlet. Mint Mezei Néző blogjából tudjuk, ez egy ideiglenes megoldás, mert az igazi díszlet nem készült el. Hát, ideiglenesnek is kitalálhattak volna valami jobbat, mint ez a förtelem. Nem tudom, mit csodálkoztak a produkció létrehozói, hogy a premieren kibúzták őket. A díszlet miatt megérdemelték. Talán elkerülhették volna, ha kommunikálják, hogy ez egy pótmegoldás. Még csak nem is logikus, hogy Lammermoor várát tatarozzák, hiszen az Ashton família igencsak le van égve, miből telik nekik az állványzatra, meg a munkálatokra? Az is mekkora gáz, az esküvőt egy felújítás alatt álló épületben tartani. A díszlettől eltekintve a produkció szerintem elmegy, a rendező kidolgozta a szereplők viszonyait, és aránylag hagyja érvényesülni az énekeseket, bár kicsit sok a fel-le mászkálás és kúszás-mászás. A világítási effektusok tetszettek. A nekem negyedik (a sorozaton belül ötödik) előadáson örömmel nyugtáztam, hogy végre megszűnt a szárazjeget kibocsátó szelepek pöfögő-sziszegő hangja, ami az előző előadásokon az effektus indításakor volt tapasztalható, és némi szándékolatlan elidegenítést eredményezett. Remélem, a japán vendégjátékon sem lesz ilyen zavaró körülmény - a japánok ugyanis nagyon igényesek arra, hogy mit kapnak a pénzükért. (Ezért azt is remélem, hogy a vendégjátékig a valódi díszlet is elkészül.) Fontosnak tartom elmondani, hogy nagyon elégedett vagyok Horváth István produkciójával. A premieren tapasztalt kisebb egyenetlenség a későbbi előadásokon már nem volt érzékelhető. Én szeretem a viszonylag könnyű és mozgékony hangú tenorokat az ilyen szerepekben, csodálatos, gyönyörködtető, kifinomult megoldásokat tudnak hozni, melyekre súlyosabb hangú kollégáik általában nem képesek. Úgy vélem, Horváth ezzel a szereppel nagyon szép lehetőséget kapott, és azzal maximálisan élt is, újabb lépést előrelépve pályáján. Ha további belcanto szerepeket kap, én ott leszek a nézőtéren. Ez a Lucia-sorozat arra is ráébresztett, hogy milyen jó színész. Persze a hatást fokozni tudja a jó színpadi partner, jelen esetben Kolonits Klára. Duettjüknek minden pillanatából csak úgy sugárzott, hogy Lucia és Edgardo mennyire imádják egymást. A szimpatikus szerelmesek későbbi tragikus sorsa így nagy megrendülést tud kelteni a nézőben. A második szereposztás erőssége Kálmándy Mihály volt, és volt egy olyan előadás is, a 27-i, amikor beugrott az első szereposztásba, megbetegedett kollégája helyett. (Nem leszólni akarom a fiatal, széphangú, tehetséges Szegedi Csabát, de jelenleg még nem tart ott, ahol idősebb, tapasztaltabb pályatársa.) Nekem ez a 27-i előadás tetszett a legjobban.
7035 Edmond Dantes 2016-12-04 20:24:11
Donizetti: Lammermoori Lucia Erkel Színház, 2016. december 3. Tegnap este óta van egy jó és egy rossz hírem. Jó hír, hogy az újra megnyitott Erkel Színházban bizonyos jelek szerint folytatódik a rekonstrukció, a színpadot felállványozták, óraszám hullik a por, a vakolat vagy valami ködös-párás izé, ami szünetre a nézőteret is beteríti. Időnként egy nagy kristálycsillár is belóg, ami meggondolatlanság. Építkezés közben nem hagyjuk a csillárt a plafonon vagy ha mégis muszáj, akkor lefóliázzuk. Rossz hír, hogy az előadás végén kiderül: ez nem építkezés (volt), hanem a Lammermoori Lucia új rendezésének új díszlete, már ha díszletnek nevezhető ez az állványerdő, néhány, a tatarozáshoz szükséges kellékkel megspékelve. A fentről sűrűn befújt por (vagy köd vagy vízpára) határozottan nem tesz jót a láthatóságnak, az olykor erős fények sem javítanak a vizuális hatáson. Bizonyos musical- vagy rockelőadásokon szoktak ilyesmiket (állványzat, befújás) bevetni, de akkor például a jelmezek stílusát is a díszlethez igazítják. Az új Lucia szereplői azonban "igazi" skót (milyen is az az igazi skót?) középkori jelmezeket, Tihanyi Ildi más operákban is (újra)hasznosítható ruháit hordják. Üdítő kivétel Lucia őrülési jelenetbeli ruhája, a szokásos vérfoltos fehér hálóing helyett mutatós holmi került a hősnőre. Végül is a lényeg így megvan: nagyjelenetben ütős cucc dukál. Nem hinném, hogy Donizetti hatvanvalahány operájából éppen a Luciát szánta-írta a legnépszerűbb drámai művének. Hogy mégis így alakult a dolog, az szerintem egyetlen tényezőnek köszönhető, a már említett őrülési jelenetnek, ami nagy dobás volt akkor, modell lett jó sok operahős illetve -hősnő megzavarodásához. Az egész opera visszamenőleg is a nagyjelenetre épül, a közönség végigüli az első két felvonást, jobb fülűek megjegyeznek pár kulcsmotívumot Lucia első áriájában és a szerelmi kettősben, amik visszajönnek a nagy monológban, aztán a színváltozás jótékony sötétjében számosan távozni szoktak. (Neves Edgardók jó zárójelenetükkel megmenthetik az estét e kínos exodustól.) Talán a szépséges, bár rövid szextett is eltűnt volna a Lucia-partitúrával együtt a kottatárak mélyén, ha a művet nem tartja életben a mutatós primadonna-címszerep. Valószínűleg a mostani felújítás is annak köszönhető, hogy az Intézmény rendelkezik két olyan kitűnő művésznővel, akikkel -ha különböző adottságokkal, de- emlékezetesen, karakteresen kiállítható a címszerep. A rendezésről nem szeretnék sokkal többet írni, a fentebb jelzettekben talán már utaltam rá, hogy olyan "hibrid" produkció született Szabó Máté kezei közt, ami helyett szívesebben néztem volna meg a darabot inkább koncertáns formában; talán nincs is igazán jól megrendezhető Lucia. A komor, itt szó szerint is ködös Skóciában lezajló rémdrámát a háttérben látható festett kék égbolt-díszlet sem tudja összehozni a Donizetti sok művében hallott "italiano" zenei klisékkel. Néhány mostani melléfogás pedig egyenesen mulatságos, bár aligha ez volt a rendező szándéka: az ifjú szerelmesek jelképesen elhált (?) nászát mellőzném a duettből, mert a zene túl rövid, és mire a földön fekve összebújnak, szinte már fel is kell állniuk. Az előzetes és immár menet közbeni hírverések két világraszóló primadonna-produkciót vizionáltak. Kolonits Klára nagyszerű énekesnő, hangja súlyosan, kifejezőn, árnyaltan szól, minden regiszterében kiegyenlített, sugallatos...de nem koloratúrszoprán, a szónak sem a hagyományos, de a mai értelmében sem, noha Callas óta a legtöbb koloratúrszoprán tényleg "más" mint annak előtte volt. Luciája arcán már első megjelenésekor idvezült, tétova mosoly ül, előrevetítve a későbbi tragédia, az elborulás árnyékát. Nem gyereklány ő, de nem ám, hanem érett nő, ám a túlhatalom így is könnyedén legyűri, sorsa eleve elrendeltetett: legalábbis ő így láttatja. Felhőtlenül talán csak első áriájában és a szerelmi kettősben boldog (vagy talán már ott sem egészen?), hangja ezekben a jelenetekben a legmeggyőzőbb, ezért is nagy kár a már említett "virtuális szexjelenet" beiktatása Edgardóval. Az őrülési szcénában kifejezetten zavart a trillákat kísérő hangszer: üvegharmonikának hívják, eddig sem ismertem, eddig sem hiányzott, és a jelenet -talán emiatt is?- kissé "leült" a lassú szakasz végén. A gyors rész tempója mintha lassabb lett volna a megszokottnál és a záró magas hangot is szívesen hallgattam volna picit kitartottabban. Összességében Kolonits Klára Luciája egy nagyon rokonszenves, nagyobb erők között esélytelenül felmorzsolódó, szerencsétlen sorsú hősnő mélységesen emberi, de nem emberfeletti teljesítménye. Ezek a "nagyobb erők" szó szerint is nagyobbak, súlyosabbak. Horváth István Edgardója elismerésre méltó biztonsággal győzi a szólam szinte folytonosan és kényelmetlenül magas fekvését, záró áriája is megoldott, világos kosztümje és néhány beállítása -főleg a már kifogásolt szerelmi együttlét- nem passzol a művész alkatához. Legutóbb Don Ottavióként láttam, hangja inkább abba a szerepkörbe illik színben is, dinamikában különösen; ő nem spinto, legalábbis ezúttal és ebben a szerepben biztosan nem volt az. Mozart mellett inkább Rossini, Donizetti vígoperái, később pedig karakterszerepek várhatnak rá. Szegedi Csaba komor, hatalmas ruhásszekrényként, bár szépen énekelte el kétrészes áriáját, a szerep egysíkúságán azonban, mely valamiképpen Luna és Forza/Carlos előképe, nem tudott javítani, hangsúlyos, de nem eléggé jelentős kezdet után jó volt a Lucia-Enrico duettben, ezt követően már szinte csak a szextettben van némi énekelni valója, mivel E&E azaz Edgardo és Enrico duettje ezúttal is kihúzatott. Szappanos Tibort jobban kedvelem oratóriuménekesként, énekesi karrierje is inkább a pódiumon semmint az operaszínpadon teljesedhet ki. Két comprimario szerepben két egészséges, szépen szóló hangot hallottunk: Kun Ágnes Annáét (Alisa) és Ujvári Gergelyét (Normanno). A premier állítólagos izgalmait, beugráasait illetve ezek negatív mellékhatásait tegnap már nemigen éreztem sem a kórus, sem a zenekar teljesítményén, és Kocsár Balázs is a lényegre koncentrálhatott: a bergamói mester gyakran verklizenének tűnő melódiáinak lehetőleg minél változatosabb és minél pontosabb tolmácsolására. A közönség pedig nagy tapssal honorálta a közreműködők munkáját.
Donizetti: Lammermoori Lucia Erkel Színház, 2016. december 3. Tegnap este óta van egy jó és egy rossz hírem. Jó hír, hogy az újra megnyitott Erkel Színházban bizonyos jelek szerint folytatódik a rekonstrukció, a színpadot felállványozták, óraszám hullik a por, a vakolat vagy valami ködös-párás izé, ami szünetre a nézőteret is beteríti. Időnként egy nagy kristálycsillár is belóg, ami meggondolatlanság. Építkezés közben nem hagyjuk a csillárt a plafonon vagy ha mégis muszáj, akkor lefóliázzuk. Rossz hír, hogy az előadás végén kiderül: ez nem építkezés (volt), hanem a Lammermoori Lucia új rendezésének új díszlete, már ha díszletnek nevezhető ez az állványerdő, néhány, a tatarozáshoz szükséges kellékkel megspékelve. A fentről sűrűn befújt por (vagy köd vagy vízpára) határozottan nem tesz jót a láthatóságnak, az olykor erős fények sem javítanak a vizuális hatáson. Bizonyos musical- vagy rockelőadásokon szoktak ilyesmiket (állványzat, befújás) bevetni, de akkor például a jelmezek stílusát is a díszlethez igazítják. Az új Lucia szereplői azonban "igazi" skót (milyen is az az igazi skót?) középkori jelmezeket, Tihanyi Ildi más operákban is (újra)hasznosítható ruháit hordják. Üdítő kivétel Lucia őrülési jelenetbeli ruhája, a szokásos vérfoltos fehér hálóing helyett mutatós holmi került a hősnőre. Végül is a lényeg így megvan: nagyjelenetben ütős cucc dukál. Nem hinném, hogy Donizetti hatvanvalahány operájából éppen a Luciát szánta-írta a legnépszerűbb drámai művének. Hogy mégis így alakult a dolog, az szerintem egyetlen tényezőnek köszönhető, a már említett őrülési jelenetnek, ami nagy dobás volt akkor, modell lett jó sok operahős illetve -hősnő megzavarodásához. Az egész opera visszamenőleg is a nagyjelenetre épül, a közönség végigüli az első két felvonást, jobb fülűek megjegyeznek pár kulcsmotívumot Lucia első áriájában és a szerelmi kettősben, amik visszajönnek a nagy monológban, aztán a színváltozás jótékony sötétjében számosan távozni szoktak. (Neves Edgardók jó zárójelenetükkel megmenthetik az estét e kínos exodustól.) Talán a szépséges, bár rövid szextett is eltűnt volna a Lucia-partitúrával együtt a kottatárak mélyén, ha a művet nem tartja életben a mutatós primadonna-címszerep. Valószínűleg a mostani felújítás is annak köszönhető, hogy az Intézmény rendelkezik két olyan kitűnő művésznővel, akikkel -ha különböző adottságokkal, de- emlékezetesen, karakteresen kiállítható a címszerep. A rendezésről nem szeretnék sokkal többet írni, a fentebb jelzettekben talán már utaltam rá, hogy olyan "hibrid" produkció született Szabó Máté kezei közt, ami helyett szívesebben néztem volna meg a darabot inkább koncertáns formában; talán nincs is igazán jól megrendezhető Lucia. A komor, itt szó szerint is ködös Skóciában lezajló rémdrámát a háttérben látható festett kék égbolt-díszlet sem tudja összehozni a Donizetti sok művében hallott "italiano" zenei klisékkel. Néhány mostani melléfogás pedig egyenesen mulatságos, bár aligha ez volt a rendező szándéka: az ifjú szerelmesek jelképesen elhált (?) nászát mellőzném a duettből, mert a zene túl rövid, és mire a földön fekve összebújnak, szinte már fel is kell állniuk. Az előzetes és immár menet közbeni hírverések két világraszóló primadonna-produkciót vizionáltak. Kolonits Klára nagyszerű énekesnő, hangja súlyosan, kifejezőn, árnyaltan szól, minden regiszterében kiegyenlített, sugallatos...de nem koloratúrszoprán, a szónak sem a hagyományos, de a mai értelmében sem, noha Callas óta a legtöbb koloratúrszoprán tényleg "más" mint annak előtte volt. Luciája arcán már első megjelenésekor idvezült, tétova mosoly ül, előrevetítve a későbbi tragédia, az elborulás árnyékát. Nem gyereklány ő, de nem ám, hanem érett nő, ám a túlhatalom így is könnyedén legyűri, sorsa eleve elrendeltetett: legalábbis ő így láttatja. Felhőtlenül talán csak első áriájában és a szerelmi kettősben boldog (vagy talán már ott sem egészen?), hangja ezekben a jelenetekben a legmeggyőzőbb, ezért is nagy kár a már említett "virtuális szexjelenet" beiktatása Edgardóval. Az őrülési szcénában kifejezetten zavart a trillákat kísérő hangszer: üvegharmonikának hívják, eddig sem ismertem, eddig sem hiányzott, és a jelenet -talán emiatt is?- kissé "leült" a lassú szakasz végén. A gyors rész tempója mintha lassabb lett volna a megszokottnál és a záró magas hangot is szívesen hallgattam volna picit kitartottabban. Összességében Kolonits Klára Luciája egy nagyon rokonszenves, nagyobb erők között esélytelenül felmorzsolódó, szerencsétlen sorsú hősnő mélységesen emberi, de nem emberfeletti teljesítménye. Ezek a "nagyobb erők" szó szerint is nagyobbak, súlyosabbak. Horváth István Edgardója elismerésre méltó biztonsággal győzi a szólam szinte folytonosan és kényelmetlenül magas fekvését, záró áriája is megoldott, világos kosztümje és néhány beállítása -főleg a már kifogásolt szerelmi együttlét- nem passzol a művész alkatához. Legutóbb Don Ottavióként láttam, hangja inkább abba a szerepkörbe illik színben is, dinamikában különösen; ő nem spinto, legalábbis ezúttal és ebben a szerepben biztosan nem volt az. Mozart mellett inkább Rossini, Donizetti vígoperái, később pedig karakterszerepek várhatnak rá. Szegedi Csaba komor, hatalmas ruhásszekrényként, bár szépen énekelte el kétrészes áriáját, a szerep egysíkúságán azonban, mely valamiképpen Luna és Forza/Carlos előképe, nem tudott javítani, hangsúlyos, de nem eléggé jelentős kezdet után jó volt a Lucia-Enrico duettben, ezt követően már szinte csak a szextettben van némi énekelni valója, mivel E&E azaz Edgardo és Enrico duettje ezúttal is kihúzatott. Szappanos Tibort jobban kedvelem oratóriuménekesként, énekesi karrierje is inkább a pódiumon semmint az operaszínpadon teljesedhet ki. Két comprimario szerepben két egészséges, szépen szóló hangot hallottunk: Kun Ágnes Annáét (Alisa) és Ujvári Gergelyét (Normanno). A premier állítólagos izgalmait, beugráasait illetve ezek negatív mellékhatásait tegnap már nemigen éreztem sem a kórus, sem a zenekar teljesítményén, és Kocsár Balázs is a lényegre koncentrálhatott: a bergamói mester gyakran verklizenének tűnő melódiáinak lehetőleg minél változatosabb és minél pontosabb tolmácsolására. A közönség pedig nagy tapssal honorálta a közreműködők munkáját.
7034 Edmond Dantes 2016-12-02 17:05:44
Ajánló (valasz.hu) Világhírű Wagner-szoprán az Erkelben V. Nagy Viktória/ 2016.12.02. Ha létezik ma olyan operaénekesnő, aki az első pillanatban képes meghódítani a közönséget, akkor Iréne Theorin egészen biztosan ilyen. Az egy dolog, hogy egészen fantasztikus a hangja, és az is, amit művelni képes vele, a másik, hogy a sztárságnak mindenféle sallangja, allűrje nélkül képes élni, járni-kelni, utazni, sétálni, vásárolni, beszélgetni – pont úgy, mint bárki más. Pedig ő aztán tényleg világsztár. Iréne Theorin a koppenhágai Zeneakadémia és Királyi Operaiskola növendékeként diplomázott. Napjaink egyik leghatásosabb drámai szopránjaként a világ nagy operaszínpadainak és hangversenytermeinek visszatérő vendége, akit a kritika és a közönség főként Strauss- és Wagner-énekesként ünnepel a milánói Scalától, a New York-i Metropolitanig mindenütt. December 5-én, hétfőn este azonban Budapesten, az Erkel Színházban énekel, a világhírű dirigens, Richter János halálának 100. évfordulójára rendezendő hangversenyen. Theorin igazából 2008-ban robbant be az operaélet élvonalába, amikor a Wagner-szentélyben, vagyis a Bayreuthi Fesztiválon beugróként debütált, mint a Trisztán és Izolda hősnője. Wagner figurái közül a másik emblematikus szerepe A Nibelung gyűrűjének Brünnhildéje, de az olasz repertoár drámai hősnőit is szívesen megformálja, például Turandotot, vagy Erzsébetet a Don Carlosból. Bár az Operaházban és az Erkel Színházban eddig még nem énekelt, a magyar közönség nagyon is jól ismeri, mint a nyári Budapesti Wagner-napok egyik állandó szereplőjét. Az egyik legemlékezetesebb Müpa-beli Brünnhilde-alakítása 2014-ben történt, amikor egy, a bokáját ért baleset miatt csak bottal tudott járni a színpadon is – ám az eszköz (és a fájdalom) egyáltalán nem akadályozták abban, hogy tökéletesen énekeljen, sőt, a botot színpadi kellékké változtatva képes volt árnyalni is az isteni leány karakterét. Hajlok rá, hogy Iréne Theorin valószínűleg bárhol, bármikor képes Wagnert énekelni. Nyoma sincs erőlködésnek, mélység vagy magasság szabta korlátnak, olyan magától értetődően tesz oda minden hangot, mintha mondjuk az időjárásról beszélne. Pedig rengeteget dolgozik minden előadás, fellépés előtt, mélységes alázattal készül az adott szerepre, érdekli a karakter jellemfejlődése. Hangi adottságait soha nem használja erőfitogtatásra, még akkor sem, amikor például A walkürben olyan Hojotohó kiáltással lép be a színre, hogy a nézőtéren ülők azt hiszik, a hangja menten leviszi a hajukat. Elsöprő erejű a megérkezése, és végig uralja a színpadot, de közben arra is vigyáz, hogy ne nyomja el a többi énekest. „Negyvenévesen azt hittem, van még tíz évem a színpadon. Aztán ötvenévesen is azt gondoltam, van még tíz évem a színpadon. Íme, ez vagyok én, most” – mondta Theorin (aki amúgy 53 éves), a legnagyobb természetességgel. Olyan közvetlenséggel beszél az idő múlásáról, ahogy a Facebook-on tartja a kapcsolatot a legtávolabbi rajongóival is. Mindenre válaszol, mindenre reagál, úgy, hogy igazából nem tudni, tulajdonképpen mikor van erre ideje. Egyik nap még Rómában van, másnap már Rigában, Lipcsében, Bécsben vagy éppen Budapesten. Hozzánk a hétfői koncert után legközelebb jövő nyáron jön, szintén a Müpa Ringjének Brünnhildéje kedvéért.
Ajánló (valasz.hu) Világhírű Wagner-szoprán az Erkelben V. Nagy Viktória/ 2016.12.02. Ha létezik ma olyan operaénekesnő, aki az első pillanatban képes meghódítani a közönséget, akkor Iréne Theorin egészen biztosan ilyen. Az egy dolog, hogy egészen fantasztikus a hangja, és az is, amit művelni képes vele, a másik, hogy a sztárságnak mindenféle sallangja, allűrje nélkül képes élni, járni-kelni, utazni, sétálni, vásárolni, beszélgetni – pont úgy, mint bárki más. Pedig ő aztán tényleg világsztár. Iréne Theorin a koppenhágai Zeneakadémia és Királyi Operaiskola növendékeként diplomázott. Napjaink egyik leghatásosabb drámai szopránjaként a világ nagy operaszínpadainak és hangversenytermeinek visszatérő vendége, akit a kritika és a közönség főként Strauss- és Wagner-énekesként ünnepel a milánói Scalától, a New York-i Metropolitanig mindenütt. December 5-én, hétfőn este azonban Budapesten, az Erkel Színházban énekel, a világhírű dirigens, Richter János halálának 100. évfordulójára rendezendő hangversenyen. Theorin igazából 2008-ban robbant be az operaélet élvonalába, amikor a Wagner-szentélyben, vagyis a Bayreuthi Fesztiválon beugróként debütált, mint a Trisztán és Izolda hősnője. Wagner figurái közül a másik emblematikus szerepe A Nibelung gyűrűjének Brünnhildéje, de az olasz repertoár drámai hősnőit is szívesen megformálja, például Turandotot, vagy Erzsébetet a Don Carlosból. Bár az Operaházban és az Erkel Színházban eddig még nem énekelt, a magyar közönség nagyon is jól ismeri, mint a nyári Budapesti Wagner-napok egyik állandó szereplőjét. Az egyik legemlékezetesebb Müpa-beli Brünnhilde-alakítása 2014-ben történt, amikor egy, a bokáját ért baleset miatt csak bottal tudott járni a színpadon is – ám az eszköz (és a fájdalom) egyáltalán nem akadályozták abban, hogy tökéletesen énekeljen, sőt, a botot színpadi kellékké változtatva képes volt árnyalni is az isteni leány karakterét. Hajlok rá, hogy Iréne Theorin valószínűleg bárhol, bármikor képes Wagnert énekelni. Nyoma sincs erőlködésnek, mélység vagy magasság szabta korlátnak, olyan magától értetődően tesz oda minden hangot, mintha mondjuk az időjárásról beszélne. Pedig rengeteget dolgozik minden előadás, fellépés előtt, mélységes alázattal készül az adott szerepre, érdekli a karakter jellemfejlődése. Hangi adottságait soha nem használja erőfitogtatásra, még akkor sem, amikor például A walkürben olyan Hojotohó kiáltással lép be a színre, hogy a nézőtéren ülők azt hiszik, a hangja menten leviszi a hajukat. Elsöprő erejű a megérkezése, és végig uralja a színpadot, de közben arra is vigyáz, hogy ne nyomja el a többi énekest. „Negyvenévesen azt hittem, van még tíz évem a színpadon. Aztán ötvenévesen is azt gondoltam, van még tíz évem a színpadon. Íme, ez vagyok én, most” – mondta Theorin (aki amúgy 53 éves), a legnagyobb természetességgel. Olyan közvetlenséggel beszél az idő múlásáról, ahogy a Facebook-on tartja a kapcsolatot a legtávolabbi rajongóival is. Mindenre válaszol, mindenre reagál, úgy, hogy igazából nem tudni, tulajdonképpen mikor van erre ideje. Egyik nap még Rómában van, másnap már Rigában, Lipcsében, Bécsben vagy éppen Budapesten. Hozzánk a hétfői koncert után legközelebb jövő nyáron jön, szintén a Müpa Ringjének Brünnhildéje kedvéért.
7033 Klára 2016-11-27 14:30:38 [Válasz erre: 7025 Cilike 2016-11-27 09:47:23]
Ez is azt bizonyítja, hogy sokan a "NÉVRE" és nem az operára vesznek jegyet, és mindegy, kedvencük hogyan énekel, dukál neki a halleluja. Ilyen esetekben sokszor viszonyítási alap sincs! Ettől függetlenül, ahogy nem vagyunk egyformák, más az ízlésünk - és a néző sem mindig top-formában van.
Ez is azt bizonyítja, hogy sokan a "NÉVRE" és nem az operára vesznek jegyet, és mindegy, kedvencük hogyan énekel, dukál neki a halleluja. Ilyen esetekben sokszor viszonyítási alap sincs! Ettől függetlenül, ahogy nem vagyunk egyformák, más az ízlésünk - és a néző sem mindig top-formában van.
7032 estallo 2016-11-27 12:35:29 [Válasz erre: 7031 estallo 2016-11-27 11:35:11]
Koszonom, mar Elkelt!
Koszonom, mar Elkelt!
7031 estallo 2016-11-27 11:35:11 [Válasz erre: 7030 Edmond Dantes 2016-11-27 11:17:37]
Elnézést,fszt 7.sor!! Ma esti Luciára /Erkel van fszt. jobbk.7 sor, 2db jegyem 5800 helyett 3500/ 2db. Prviben S.O.S. ha érdekel vkit.
Elnézést,fszt 7.sor!! Ma esti Luciára /Erkel van fszt. jobbk.7 sor, 2db jegyem 5800 helyett 3500/ 2db. Prviben S.O.S. ha érdekel vkit.
7030 Edmond Dantes 2016-11-27 11:17:37 [Válasz erre: 7029 estallo 2016-11-27 10:59:13]
Csak a rend kedvéért (mert rendnek és tisztességnek lennie kell): a kérdéses hely (17.sor) t é n y l e g e s ára 1.500 Ft per db, igaz, abba a sorba már csak 1-1 szóló jegy kapható, de ennyiért = 1.500 Ft/db. Akkor tessék mondani, hol itt az árengedmény?
Csak a rend kedvéért (mert rendnek és tisztességnek lennie kell): a kérdéses hely (17.sor) t é n y l e g e s ára 1.500 Ft per db, igaz, abba a sorba már csak 1-1 szóló jegy kapható, de ennyiért = 1.500 Ft/db. Akkor tessék mondani, hol itt az árengedmény?
