Nem o fogja eldonteni...hanem a zsebe :-)
A Rigolettót közvetlenül megelőző Verdi-opera, a ritkán színpadra kerülő, ugyanakkor számomra nagyon megragadó és szép zenéjű Stiffelio kerül ma este bemutatásra az Erkelben - koncertszerű előadásban.
Az Opera honlapjáról áthoztam ide:
Már a maga korában feltűnt Verdi témaválasztása: a lelkész, akit megcsal a felesége, felajánlja a válást, de asszonya visszatér hozzá, a megbocsátás és a boldog vég küszöbén pedig a nő apja megöli a csábítót. Miért bonyolódik a katolikus itáliai zeneszerző egy Ausztriában játszódó válás történetébe? Egyáltalán, mi köze a protestantizmushoz? A kérdések nyomasztották Verdit és a darabot is, ezért utóbb Aroldo címen átdolgozta, ám a mű a mai napig sem így, sem úgy nem kapja meg a neki kijáró figyelmet. Az Opera 2013 után újra eljátssza a Stiffeliót, ezúttal a reformáció félezer esztendős jubileumának tiszteletére – előtanulmányul az alkotás 2019-es színpadi bemutatójához.
Karmester: Christian Badea
Szereposztás:
Stiffelio, protestáns lelkész - Hector Lopez Mendoza
Lina, a felesége - Bakonyi Anikó
Stankar, Lina apja, idős tábornok - Fokanov Anatolij
Raffaele, leutholdi nemes - Boncsér Gergely
Jorg, idős tiszteletes - Cser Krisztián
Federico di Frengel - Szerekován János
Dorotea, Lina unokahúga - Heiter Melinda
Km. a Magyar Állami Operaház Énekkara és Zenekara
Alkotók:
Szövegíró - Francesco Maria Piave
Magyar nyelvű feliratok - Csákovics Lajos
Karigazgató - Strausz Kálmán
Gépről hallgatva is több mint hosszú,olyan min a Tell. Másfél órával megkurtítva,a vivős részeket meghagyva,ok lenne.Nekem Wagner is ilyen,kb felére redukálva a műveit,könnyebben lenne fogyasztható,hiába elsőrangú a zenekari zenéje,agyonvágják a végeérhetetlen énekbeszédek.
"A zenekar egyelore nem perdul tancra, de torzshelyet, a zenekari arkot olykor bizony mar el kell hagynia..."
ajjaj... szóval van perspektíva...
Már látom, amint feltöltik a zenekari árkot vízzel, és úszás közben játsszák a Leonóra nyitányt... Esetleg fürdőköpenyben masíroznak az Aidában.
Még két név: Kovácsházi István és Nyári Zoltán - de a kettős, operett-opera-korszakuk után ma már csak az Opera világának élnek.
Lehet csurni-csavarni, de egy un. jatekoperaban az enektudassal, hangi adottsagokkal-hangkepzessel igenis egyenrangu a szineszi jatek es kepesseg, a kulso (igen: testi!) adottsagok, eletkor, az enekesek egymashoz "passzolasa", rendezes, vilagitas, diszlet(ek), jelmez(ek), korus es statiszteria mozgatasa. A zenekar egyelore nem perdul tancra, de torzshelyet, a zenekari arkot olykor bizony mar el kell hagynia, pl ha a rendezo a zenekart is beepiti a cselekmenybe.
Ugyanez elmondható volt Sárdy János, Palócz László és mások esetében is, akik a mindkét intézményben "megfordultak" - azoknak a tagjai voltak. A közelmúltból pedig Vadász Dániel neve jut még az eszembe, de utóbbi már mintha felhagyott volna színpadi szerepléssel, mióta váltott: menedzser-produceri feladatai kötik le...
En hasznaltam a "zaszloshajo" kifejezest es/de nem ket operara csak a Normara. Ugy hiszem ez a minosites nagyjabol igaz is a bel canto operak eseteben, azon belul is az opera seriak kozott.
A zenei érték NEM csak ízlés kérdése. Senki se mondhatja mondjuk, hogy -egy közismert példával élve - Salieri egyenrangú Mozarttal. Ez nem ízlés kérdése ma már tudjuk, hogy óriási különbség van köztük. Nem ízlés kérdése, hogy vannak összecsapott, felületes Donizetti-operák és vannak zseniálisak. Ezek zenetudományi tények.
Amúgy nagyon sokat profitált az operett-szerepekből. Gergő egy nagyon tehetséges, szép hangú, jó külsejú éenekse, nagyon szorgalmas és alázatos művész, viszont későn került a zenei pályára, nehéz helyzetből indult. Az operettben színpadi rutint szerzett és a bonviván-szerepek technikailag is jót tettek neki. Szerintem, ha az Operában rendszeresen kap főszerepeket, akkor fel fog hagyni az operett-szerepekkel, ezt mondjuk én gondolom, nem ő nyilatkozta. A felesége is operett-primadonna, tehát ilyen érdekeltsége is köti oda.
Erre irtam: "ez mar egyeni izles dolga"...hamarosan kiderul.
Nem tudom, mikor dönti el végérvényesen/véglegesen Boncsér Gergely, hogy most az Operában - vagy az Operettben van a helye? Az itt is- ott is, az "és" - a kettő együtt-, úgy érzem, egymást "kioltja". Ez senkinek - neki se - nem lehet jó és szerencsés...
En johiszemubb vagy naivabb vagyok. Sokadszorra is Binget es konyvet kell ideznem, aminek most nem vagyok a kozeleben = fejbol. Amikor egeszsegugyi okokbol harom tenor enekelte egy eloadasban Nilssonnal a Trisztant, eloadas elott Bingnek ki kellett mennie a fuggony ele ezt bejelenteni. Kb. azt irta, hogy amikor a rivalda ele lepett, a kozonseg felol nagy morajlast hallatszott, mert ha az igazgato kijon eloadas elott, annak kulonleges oka van, espedig akkor es ott csak az, hogy Nilsson beteg, lemondta a fellepest. Ehhez kepest "csak" harom gyengelkedo, de hadra foghato tenort kellett bejelentenie es a kozonseg nagyon boldog volt. Szoval ilyesmi tortenhetett szombat este is. Nem biztos, hogy aki elment a premierre, koztuk nyilvanvaloan egy csomo potyajegyes disz- es VIP-vendeg (!), ok "verszagra" gyultek, a pisszeges (ertsd: moraj) is ertheto es az sem 100%, hogy harom premieren nincs annyi mediamunkas mint akkor es ott. Zsurnalisztikai (es koltoi) tulzasok mindig voltak, vannak, lesznek. Egy ezer eve nem jatszott megaprodukcio eseteben egyebkent amugy sem meglepo a fokozott kivancsisag: nyilvan erdekesebb esemeny mint egy negyvenedik Traviata-felujitas.
Teljesen egyetértek Veled a Hugenották igazán nem egy jó opera.Arról pedig ne beszéljünk,hogy Meyerbeer fő műve.Az Afrikai nő messze beelőzi-bár mérhetetlen hosszúsága ott is hátrány.Mindenestre a világ színpadain jóval többször előfordul,mint a fent nevezett mű.Bár a premiert nem hallottam,meg fogom nézni,de magát a művet ismerem,de gyakran legfeljebb a királyné és Roul kettősét hallottam részben Corelli ,meg egy R Leech nevű korán letűnt tenor miatt.
Csak egy betű sztrájkolt az Erkelben
"Azonnal beindult a pisszegés, amint Ókovács Szilveszter főigazgató egy mikrofonnal a kezében megjelent a nézőtéren. Hiába gyűlt azonban vérszagra az éji vad – ennyi médiamunkást három premier alatt nem látni összesen a nézőtéren, mint szombaton –, a botrány elmaradt. A premier meg nem. Szerencsére."
"...amit Kolonits Klára Valois Margit szerepében művel a második felvonás elején, nem szimplán világszínvonal. Ha futballista volna, azt mondanám: mesterhármas, [...] Olyan könnyed rugalmassággal frazíroz, olyan éteri tisztasággal énekel, hogy az Erkel Színházban megáll az idő. A reakció mi is lehetne: harsány bravózás és hosszú, nyíltszíni vastaps. És persze egy ilyen után még a tétova karddal hadonászást és téblábolást is elnézi az ember."
"...kettő volt ezen az estén, ami sztrájkba lépett: a kijelző, amin a szöveg futott, meg a Bacchus-felirat egyik – jelesül: nem létező – c betűje. Az utóbbival azért nem ártana minél előbb megkötni a kollektív szerződést."
(Népszava, Csepelyi Adrienn)
Családi okok miatt eladóvá vált egy Pedro (balett) bérlet az Erkel színházba.
márc. 23. - A bahcsiszeráji szokőkút
ápr. 28. - A vágy villamosa
jún. 1. - Hófehérke és a 7 törpe
A bérlet a földszint 1. sorába szól, érdeklődni nálam privátban, köszönöm!
"Olyan nagy baj ez?"- írod. Nem, nem baj! De tudod, mindig vannak, akik mindent félre akarnak érteni!
Amikor látod a monitort a "túloldalon" (a közönség 90%-a nem látja), akkor ott valaki vagy figyelmetlen volt, és rossz helyre rakta, vagy a takarás nincs rendesen megoldva. (Aminek lehet az az oka, hogy nem férnek el tőle a közreműködők, és lehet, az az oka, hogy nem figyeltek oda rá.) Elvileg nem kellene, hogy lásd.
"...egyszerre csak beállnak, vége minden játéknak és kontaktusnak, és mindenkinek a szeme csak a karmester pálcáján csüng."
Egy új produkciónál ez akkor van, ha nincs mód rendesen bepróbálni a darabot. Se színpadilag, se zeneileg. Emlékszem én még arra, amikor Szinetár tanár úr kitartóan veszekedett amiatt, hogy a művészek játék helyett közvetlenül a karmestert nézik. Csak akkor még volt idő ilyesmivel foglalkozni.
Egy mai rendező – tapasztalatom szerint – kizárólag azzal törődik, hogy a nézőtér középső szektoraiban ülő néző mit és kit lát, és (modorom itt sajnos tiltja a hatásos és szemléletes kifejezést) nem törődik az oldalt és a széleken ülő néző aspektusával. Mert bizony az ügyetlenül oldalra rendezett játékot és tömeget a néző nem látja. Az ellentétes oldalon tátongó kihasználatlan teret és a monitort viszont annál inkább, nem is csak a készüléket, hanem még a karmestert vagy a karigazgatót is a képen, és a rengeteg függönyt, amelyek helyett valamikor a díszlet igényes lezárását látta: ameddig a darab világa tart a térben.
Úgy gondolom, az, hogy minden fontos berendezési elem elférjen a térben (olykor a balettkar is), és az tágabbnak és mélyebbnek hasson, a díszlettervező tehetségén múlik. Az általános tervezői tehetséghiányt persze megoldani látszottak azzal, hogy inkább lemondtak magukról a (valódi) díszletekről. Szerintem viszont inkább a mai rendezőket kellene elküldeni a gazdasági termelésbe.
Hasonló a bosszúságom azzal, hogy amíg nem rondították el a színházak nézőterét az első oldalpáholyokra szerelt reflektortornyokkal, sokkal gazdagabb volt a fényár a színpadon, és differenciáltabbak, rafináltabbak voltak a világítási effektusok, mint ma. De hát már A török Itáliában 1976-os Erkel színházi előadásának szövegváltozatában (Huszár Klára) is megjegyezte a színpadi berendezést irányító Költő (Bende Zsolt, illetve Ötvös Csaba), hogy a sötétség a színpadon divat, noha a közönség nem szereti. (Csak hogy újabb lépést tegyünk a „korszerűség” értelmezésében is.)
Régen nemigen keveselltem a színészi játékot az operaszínpadon, pedig párhuzamosan néztem prózai színházi előadásokat is, amivel nem vetettem össze az operai játékot. Az ember elfogadja, hogy itt mindenki statikusabb, a kifejezés mégis összeáll, a zenével és a zene diktálta szituációk látványával. Legfőképpen az énekes tehetségével, aki szegényebb vizuális eszközkészletével is el tudja hitetni, akit és amit játszik. Házy Erzsébet színpadi érzékét sem játékának koreográfiája jelentette elsősorban, hanem azok a rezdülések, amelyekkel a partnereire reagált, ahogyan kontaktust teremtett velük.
Ma (pontosabban már néhány évtizede), leginkább színházkritikusi nyomásra, van egy olyan kényszeres törekvés, hogy az énekesek (szólisták és a kórus) és az egész színpad látványa mozgalmas legyen, kerüljék a statikus rendezést és játékot. Amennyire a statikus színház idejében a rendezői tehetség képes volt tompítani és palástolni az énekesek játékbeli gyengeségét és meglepővé tenni az oly sablonos és közhelyes szituációkat is, a mai, izzadságszagúan mozgalmas játékban annál komikusabb, hogy amikor kisebb-nagyobb együtteseket kell énekelni, a művészek, félbehagyva az addigi handabandázást, egyszerre csak beállnak, vége minden játéknak és kontaktusnak, és mindenkinek a szeme csak a karmester pálcáján csüng. Pedig itt kellene jelentkeznie a korszerűségnek, a rendezői tudásnak, nem a miliők „kötelező” transzponálásában és egyéb gagyiságokban.
Nem mondom, hogy mint aki gyakran ült a nézőtéren elöl és oldalt, sosem hallottam súgást, tapasztalatom szerint mégis az amatőr technikai eszközökkel, sokszor kalóz módon készült hangfelvételekről hallható „tolerálhatatlan” súgás.
A mai előadás szépen sikerült. Rőser Orsolya szerintem nem rossz énekes - van aki szerint igen - de a koloratúrai többször is élesek voltak és nem jöttek olyan könnyedén, nem csillogtak olyan szépen, hangja nem ugrál olyan könnyedén a magas és mélyebben fekvő hangok között. Nem énekelt rosszul, de inkább hallgatnám Szilágyi Erzsébetként, mint Valois Margitként. László Boldizsár kulturált énektechnikával énekelte végig az estét - ha jól hallottam három esetben vékonyította a hangját, hogy ki tudja énekelni a magasabb hangokat. Falsetbe énekelte őket - de ehhez annyira nem értek. Színészileg sokkal jobb volt, mint Boncsér. Boncsér erénye a nagy magasságok és a hajlékonyság voltak, de tenorja könnyedebb, világosabb színű - Corelli után inkább László Boldizsár tenorje tűnik ideálisabbnak a szólamra számomra. Sándor Csaba jobban tetszett Nerversként, mint Haja Zsolt. Heiter Melinda apródja jobb volt, mint amire számítottam, Busa Tamár nem tetszett. Akinek tetszett Bretz Gábor annak vagy nem tetszett Gábor Géza Marcelként, vagy egyenesen az etalon volt neki, merthogy hanganyag és éneklés tekintetében magamögé utasította világhíres kollégáját. Végezetül Kriszta Kinga igazán szépen, a szereppel azonosulva énekelt. A második szereposztásnak kellett volna az elsőnek lennie, és ebbe betenni Kolonittsot és Balga Gabriellát. A karmester kapott egy kis bút, de szerintem érdemtelenül! Az elmúlt évad Aidáinak karmesterét kellett volna kibúzni.
Írtam volna bármilyen "zászlóshajóról"? Nem, úgy látom, nem írtam. Írtam két JÓ belcanto operát. Írhattam volna a Bolenat, a Luciát, a Lucretia Borgiát, bármelyiket jobbnak tartom a Hugenottáknál. Nem mondom, hogy nem nézhető, hogy nem lehet meghallgatni. De középszerű. Jobbára ihlet nélküli. Sajnálom,így hallom.
Én meg azt sem értem miért ez as két opera a bel canto zászlóshajója :-))))))))))))))).
Egyáltalán nem gondolom, hogy egy énekes dolga lenne, hogy kinek adjanak szerepet vagy kinek nem. Agache teszi a dolgát és elvállalja, ami testhez álló feladat számára és nyilván nincs rossz viszonyban a kollégáival, mert miért lenne? Nekem meg lehet egy olyan igényem, hogy igazi basszusokat szeretnék hallani a Verdi-operákban a jó bariton mellett. Olyan nagy baj ez? Palerdi is nyilván szívesen vállal el szerepeket, csak nem ártana neki egy kis önkritika már, hogy nem minden való neki.
Attól még Meyerbeer igenis hatással volt Wagnerre is. Egyébként Erkelre is.
Egy lapon nem lehet említeni a Normával vagy a Puritánokkal. Már az én véleményem szerint, persze.
Szerintem Agachét inkább ne keverjük bele! Én úgy tudom, hogy ő mindenkivel szívesen énekel, például Palerdi Andrással is kifejezetten jó barátságban vannak.
Tovabba en mindig ugy tudtam, hogy A hugenottak a francia grand opera zaszloshajoja kb. mint a bel canto operae a Norma, tehat zenetorteneti erteke ketsegbevonhatatlan lehet. Az mas kerdes, melyik zene az ertekesebb, de ez mar egyeni izles dolga espedig akar koronkent, orszagonkent elteroen. Nekem erdekes lesz par heten belul pont ezt a ket operat latni, Meyerbeeret raadasul most eloszor.Az viszont meglep, hogy Wagner is meritett belole...foleg, hogy azt olvastam, eppen Wagner "megsemmisito kritikaja" nyoman kezdett a kozonseg elfordulni Meyerbeertol, nyilvan elsodlegesen Wagner fele, de nem csak.
Kolonits vérprofin, kiforott szerepértelmezéssel, az elejétől a végéig nagyszerűen énekelte, átélte a szerepet. Egy igazi királynő volt a színpadon: mind színészileg, mind hangilag! Sok világsztárnak kikiáltott énekes elbújhat mellette. Nagyon kellenének a repertoárba a Donizetti kirélynők, még ha csak koncertszerűen is énekelné őket, mert egy ilyen énekes megérdemelne jutalomszerepeket egy évadban többször is! Semmi bizonytalanság nem volt benne. Semmi.
Hát Palerdi is inkább a zsidó próféta-népvezér paródiája volt, mint igazi Zakariás pénteken. Agache mellett csak egy kishangú, erőtlen háborgó..... Nem értem, hogy Rácz István miért nem énekelheti Zakariást Agachéval, ja bocsi, értem, csak ilyenekről nem lehet beszélni, mert Ókovács kikéri magának minden bizonnyal.
Eljött az a feljegyzésre méltó pillanat, hogy egyetértünk. :-)
Dohnanyiról: Prágában vagy húsz éve egy hét alatt hat vagy hét KÜLÖNBÖZŐ operát vezényelt el, mindegyik előadást láttam, egyik előadás jobb volt, mint a másik.
Viszont, szerintem van igazságuk azoknak, akik a Hugenották operatörténeti jelentőségéről írnak (itt is szóba került korábban). (Én is csak menet közben jöttem rá.) Ugyanis annyian merítettek belőle a későbbi szerzők közül, hogy mindenképpen figyelemre méltó. Elsősorban a franciák: Gounod, Bizet, Offenbach), de Wagner is. Szituációkat, színpadi helyzeteket, cselekményfordulatokat, zenei megoldásokat.
Bevallom, szerintem ez egy igen-igen közepes opera. Sok helyen éreztem úgy, hogy minden ihlet nélkül vatta-zenét hallgatok, percekig. Vannak benne szép dallamok, de azok egy maximum másfél-két órás műre elegendők.
Bretz Gábor három számmal nagyobb inget, és öt számmal nagyobb kabátot visel, már ami a szerepeit illeti!
Amit Zakariásként művelt, az kimeríti a gyalázat fogalmát, és alaposan megkérdőjelezi a színház vezetőségének a hozzáértését.
Hang nélkül, vagy legalábbis ilyen kicsike, fénytelen, fókuszálatlan és csúnya hanggal képtelenség ekkora kaliberű szerepeket énekelni. Vagy meg lehet kisérelni, de akkor az a szégyenletes eredmény születik, aminek mi a nézőtéren tanui voltunk.
Ui. Mit keres Fiesco szerepében?
Hogy megszaporodtak a beírások!Bezzeg tegnap nagy kuss volt délután, hogy lesz premier vagy sem.A bizonytalanságot sosem viseltem,így kimaradt a produkció.De két felvonás után nem maradtam volna,mert ,hogy őszinte legyek csak Kolonits Klára érdekelt az egészben.Maga a mű számomra elviselhetetlen hosszadalom,főleg az utolsó két felvonás.Pedig próbálkoztam vele nem is akármilyen szereposztásban.
Érdeklődve várom ma Kriszta Kingát, a tavaszi Melinda után nekem ígéretes.
Ez egy piszkosul magas szerep, tele c-kkel. Nem tudom, hogy énekelte Simionato, de ez egy kifejezetten kellemetlen fekvésű szólam.
Egyetértek, hogy Simionato nagyszerű volt, de nekem Arroyo a kedvencem a súdiófelvételen. -:)
Hát ez az...
Azért tegyük hozzá, Simionato zseniális adottságokkal rendelkezett és nehéz bárkinek is felérnie az ô Valentine-jához. Nálam legalábbis.
Létay határait súrolja egy olyan szerep, amit egykor Simionato mezzo létére hibátlanul elénekelt?
Én nem hallottam semmilyen bizonytalanságot, de ha voltak is - és kinek ne lettek volna a premier bizonytalanságainak körülményei között - szerintem messze ő volt a legmagabiztosabb a színpadon.
Azt írta valaki, hogy Kolonitsnak voltak bizonytalan hangjai! Nem voltam ott, de ezt egyszerűen nem hiszem el! Róla, NEM!
Szerintem azért éreztük hosszadalmasabbnak élőben - magam is így éreztem annak ellenére, hogy odavagyok a mű zenéjéért - mert nem volt minden énekes a helyén, illetve nem voltak megrendezve. A 4. és 5. felvonásra mintha minden rendezői ötlet - ha volt egyáltalán - elfogyott volna, szinte csak az üres, nyitott színpadon történtek a dolgok a szereplők közötti kapcsolat nélkül és azt éreztem, mintha már nem lett volna idő befejezni a munkát a bemutatóra.
Egyébként szerintem női vonalon van az előadás erőssége, Kolonits lubickol a szerepben, Balga Gabriella csodás meglepetés, Létay is meglepően jól bírta, a szólaam szerintem a határait súrolja, mégis sokkal jobb volt mint az utóbbi időben.
A kórus szerintem sajnos nem kapott akkora tapsot mint amennyit megérdemelt volna, rengeteg befektetett munka áll ebben az előadásban.
Hagyd már ezt a hülyeséget! Aki hét elején sz.rul énekel, az majd hétvégére megtáltosodik? Persze... a mesében. Erőteljesen hozhatta a karaktert, gyenge hangon, ahogy erre nickname is utalt. Neki hiszek.
Bretz nagyszerű volt! Hajszálpontosan, erőteljesen hozta a kerektert.
Kolonitstól erre számítottam. DE ízért így is meglepett néhány dolggal.
Máshogy rendeztek. Azaz, máshogy helyezték el a közreműködőket (többségüket) a színpadon. Nem lehetett annyira mélyen és annyira laposan. Egy mai rendező eleve abból indul ki, hogy a színpadon olyan helyre is tehet embereket, ahonnan nincs közvetlen rálátásuk a karmesterre, elég, ha a monitort látják. (A közönség persze ettől még jól látja őket.) Ezért nem működik, amikor azt mondják, hogy monitor híján "állj úgy, hogy lássál", mert a rendezés felborulása, esetleg plusz emelvények berakása nélkül ez lehetetlen.
Ami Dohnányit illeti, én így látom: egyrészt a nyugalma és kedélyessége megfizethetetlen volt a próbaidőszak alatt. Aztán: mikor látta, hogy azok az extrém gyors tempók, amik elvileg be vannak írva a kottába több helyen, nem fognak menni, simán visszavett. Teljesen énekesbarát. Mondj néhány ilyen karmestert, hiszen éppen ezért szokott a legtöbb néző és közreműködő is panaszkodni. Legcukibb beszólása az volt, hogy "én szívesen kísérnélekm de nem tudom, hol vagy". Hát ilyen karmester Dohnányi, aki amúgy akcentussal, de hibátlanul beszél MAGYARUL.
Okos felvetés, ez a kérdés már benem is megfogalmazódott néhányszor! Mikor kezdtem operába járni - és ennek több, mint fél évszáazada - az énekesek keveset mozogtak, álltak lehetőleg minél közelebb a rivaldához, úgy énekeltek. Azon pl tinédzserként jót mulattunk, hogy a szerelmi kettőst gyakran egymás mellett állva énekelték. Inkább az a kérdés merült fel bennünk, hogy hogyan lehet egy torokkal és egy hanggal az egész Operaházat beénekelni, akkoriban ugyanis a 3. emelet középső-hátsó soraiban ültünk, mert "arra futotta". Tény. akkoriban az ÉNEKLÉS számított, mást nem is nagyon vártak el. Del Monaco volt az első, aki ki merte jelenteni, hogy már nem elég csak énekelni, játszani is tudni kell.
Mivel operaszínpadon nem énekeltem, a hogyan látják az énekesek a karmestert kérdés sokkal később fogalmazódott meg bennem, már felnőtt fejjel, és főleg azóta, mióta a rendezések mozgalmasak lettek, a szereplők - bocs a kifejezésért - jönnek-mennek a színpadon, és a kórus sem kötelező jelleggel a nezőtér felé fordul, mint hajdanán.
Ami a modern technikát illeti, a youtube egyik operafelvételén egy kommentelő azt írta,, hogy csalódótt, mert az énekesnek minimikrofonja volt, hiszen látszott a közeli felvételen a zsinór. Erre valaki visszaírta, hogy nem mikrofon van rajtuk, hanem füles, és azon keresztül hallják a súgót. Kérdem a tőlem szakértőbbeket, lehetséges ez? (Egy biztos, hallottam egyszer egy ötvenes évekbeli operafelvételt, Franco Corellivel. Minden mondata előtt hallatszott a súgó - azt hiszem, a mai hallgatóság ezt már nem tolerálná!
