Kórus nem is volt a datrabban, kösz.

Hála Istennek megtartották az előadást, és nem is akárhogy. Nagyon kiváncsi voltam erre az operára, amelyet még sohasem láttam, ráadásul ez volt számomra az évadkezdet, így még nagyobb volt az izgalmam. És nem csalódtam, egy szép előadást láttam. Persze ez az előadás nem volt akkora releváció, mint a Kisvárosi, vagy az Árnyéknélküli volt, nem egy zseniális mű ez, de egy komoly mesterember által, jól összerakott opera, amelyet méltatlanul nélkülözött a magyar közönség 85 évig. Ez az eklektikus, sokszereplős mozgalmas opera igencsak sok munkát adott az énekesnek, ki-ki megmutathatta, hogy mit tud. Pl. Kolonits Klára aki az est - minden szempontból - koronázott királynője volt. Néhány kezdeti bizonytalan hangtól eltekintve káprázatos teljesítményt nyújtott, lubickolt ebben a szerepben, bravúros technikával, élvezettel és könnyedén énekelte egymás után ezeket a "gyolkos" áriákat. Nem hiszem, hogy van valaki most a világon, aki ezt a szerepet nála jobban énekelné: Meyerbeer ezt a szerepet Kolonitsnak írta. Nagyon tetszett még Balga Gabriella, aki - biztos vagyok benne - óriási pálya előtt áll. Itt a fórumban mostanában Bretz Gábor nem sok jót kapott, én most szeretném ezt a mérleget kicsit kiegyensúlyozni: ma este nagyon meggyőzően, átéléssel, tökéletes technikával, szép hangszínnel és erőteljes hangon énekelt. A korál-éneklése pedig megrendítően szép volt. A kisebb szerepkben Cseh Antal és Haja Gábor jól énkelt. És néhányan voltak akik megmutatták, hogy mit nem tudnak. Boncsér Gergely például énekelni... Azt hiszem attól még nem lesz tenor valaki, hogy megvan a megfelelő hangmagassága, és ezt - üvöltve - ki is tufja adni magából. Mert a mai napon nagyjából ennyi értékelhető teljesítményt myújtott, a lírai megszólalásai (pl. az az áriája, amelyet egy szál hegedű kisérettel adott elő) szánalmasak voltak. Ez az opera megkívánt volna egy fajsúlyos tenor szereplőt, karmester helyett inkább egy tenort kellett volna importálni. Létay Kiss Gabriella a tőle megszokott biztonsággal énekelt. Nekem nem tetszik az ő hangja, de ez - gondolom - ízlés kérdése, nem az ő hibája. A zenekar tette a dolgát, amely dícséretes, mivel a karmester sok helyen zavaró tényezőként szerepelt.

Nekem tetszett a díszlet és a színpompás jelmezek is. A rendezés - egy ízléstelen jelenetet kivéve - visszafogott és mértéktartó volt.

Ezen az estén sokkal több volt a pozitívum, mint a negatívum, örülök, hogy ott lehettem, és reménykedem, hogy az évadban még sok jó előadásban lesz részem. Köszönet érte.

(Egy kicsit zavart a főigazgató farmernadrágban előadott magánszáma, de hamar sikerült túltennem magamat rajta.)

Most érkeztem haza...neeem, nem az Erkelből :-) és amit már biztosan mindenki tud, ezt olvasom. 

Most lesz premier vagy nem lesz premier?

Giacomo Meyerbeer: A hugenották

Hangoló: 2017. október 28. 17 óra
Helyszín: Erkel Színház – Bernáth Büfé
Előadó: Szabó Ferenc János zenetörténész
.
Faggató: 2017. október 31. 17 óra
Helyszín: Erkel Színház – színpad
Házigazda: Zsoldos Dávid zenetörténész
Vendégek: Szikora János rendező, Horesnyi Balázs díszlettervező, Kovács Yvette Alida jelmeztervező

Nabucco – 2017. október 20.

A Kossuth rádió hajnali műsorában hetente sor kerül a Napi tóra című néhány perces vallási műsorra, amelynek szignálja és lehalkított kísérőzenéje a Nabucco Szabadságkórusának motívuma az opera nyitányából. Hetente felmerül bennem az a gondolat, hogy – noha a szerzői jog nyilván nem tiltja – helyes-e dallamot kiragadni egy színpadi alkotásból és azt egy médiaműsorhoz társítani, illetve helyes-e egy bár ószövetségi tárgyú, mégis világi zene felhasználása egy vallási műsorhoz. De hamar el is oszlik ez a morfondírozásom, mert ez a dallam, amelyet már a rádió Szív küldi műsorában (ez, ugye, elég régen volt?) is szertelenül sokszor adtak, mondhatni, elcsépeltek, minden alkalommal meg is igéz a szépségével. Nem tudom, milyen felvételről ollózták a szignálhoz. Az Erkel színházi előadáson azért jutott ez eszembe, mert sajnos már a nyitány sem igézett meg Kesselyák Gergely vezényletével. Az egész előadásból hiányoltam az ihletettséget, de abban bizonytalan vagyok, hogy azért-e, mert az nem is volt jelen, vagy azért, mert nem tudtam leküzdeni ellenszenvemet a „rendezés” iránt, amelyet a karmesterrel azonos személy jegyez.
Pedig igazán felkészülhettem erre, amikor vállaltam, hogy a Sümegi Eszter Abigél-alakítása iránti kíváncsiságból bő két és fél év után ismét megnézem az előadást. Semmi másért, illetve még örültem annak, hogy újból hallhatom Alexandru Agachét a címszerepben.
Ám a sors (nevezzük így röviden) szereplőváltozást hozott, és Sümegi hallhatásának díjaként nemcsak a másik szereplőgárda egyszer már hallott Abigéljét, hanem Agachét is el kellett cserélnem.
A rendezés gondolatszegénységéről és üres látványvilágáról, műfajidegen revüszerűségéről most sem mondhatok mást, mint amit a hivatkozott előzményben írtam 2015. február 19-én. Legfeljebb annyi „többletről” számolhatok be, hogy kétszer akkora távolságban ültem a színpadtól, mint akkor, így bizonyos részletek kevésbé tiszta látása akár jótékonyan is hathatott az összélményre. Nem tudom például, hogy tompítottak-e a Szabadságkórus megrendezésének és világításának giccsességén, vagy bizonyos távolságból már nem olyan erősen hatnak az agresszív elemek: a kórusénekesek merev elrendezése, a korsók „gyöngyház”-világítása, a belőlük hömpölygő szárazjég mennyisége. Ám kétségtelen, hogy az énekkar ebben is és valamennyi kórusrészben kiválóan szólt.
Még egy tagadhatatlan hozama volt ennek a helynek: a címszereplő Kálmándy Mihály hangja átütő erővel és gyönyörű színben csendült fel a közelből (ha már így muszáj lennie ennek, hogy egy szereplő a színpaddal átellenben énekel; jó, hogy nem kell kimenni érte a ruhatárba). De tetszett, élvezetes volt Kálmándy alakítása a színpadról is, amennyiben nem hagyom magam felbosszantani a súgólyuk univerzális, komikus használatán mint rendkívül lapos ötleten.
Palerdi András imponálóan győzte Zakariás szólamát, az ő könnyebb hangfaja és a figura igénytelen megjelenítése miatt azonban ez mégsem eredményezhetett teljes alakítást. Gál Erika eszményi szépen énekelte Fenénát, csak éppen nem éreztette meg ennek a hősnőnek a tragikumát, illetve mintha senki sem magyarázta volna el neki, milyen lelki állapot rejlik a kottafejek mögött.
Amikor korábban (főleg Az árnyék nélküli asszony Császárnéja és a Sába királynője Szulamit-alakításának tapasztalatából) meg-megemlítettem e fórumon, hogy szerintem Sümegi Eszter elérkezett pályájának és életének ahhoz a szakaszához, amikor érdemes lenne rábízni Salomét és Turandotot, fórumtársak tudni vélték, hogy Sümegi maga zárkózik el olyan  szerepektől, amelyek karakterével nem tud azonosulni. Ha ez így van (nincs érvem kételkedni benne), akkor gratulálok a művésznőnek, amiért a Nabucco Abigélje nem okoz számára azonosulási gondot a szereppel. Anélkül, hogy felmenteném őket, a júdeai hercegkisasszony és a kínai császárlány viselkedésében és jellemében sokkal több lélektani magyarázatot és mentséget találok, nem annyira a szerepek elemzése, inkább a szólamok zenéjéből áradó érzelmek alapján, mint a rabszolgasorsból származó babilóniai királylányéban. Ettől persze még izgalmas és élvezetes hallgatni, mit kezd egy tiszta és szép, szárnyaló hangú énekesnő a gyilkos magasságokkal, mélységekkel és koloratúrafutamokkal, mennyire tudja megtölteni azokat hiteles indulatokkal. Akinek bármilyen tekintetben elmaradnak az adottságai azon énekesnő mögött, akit nemrég (1976. október 31-én) szintén az Erkel színpadán láttam a szerepben – Ghena Dimitrovára gondolok –, lehet még élvezetes Abigél: komplex énekesi-színészi alakítással, amihez nem hátrányos körülmény olyan ihletett rendezés, mint amilyen a Békés Andrásé volt. Nyújtottak tehát emlékezetes Abigél-élményt hazai szopránok is, komplex színpadi alakítása révén elsősorban Sudlik Mária, noha korántsem ez volt a legjobb szerepe, és őt már Mikó András rendezésében láttam. Sümegi Eszternek jó esélye van arra, hogy személyében ismét nagy énekesi formátumú Abigélt üdvözölhessünk, ha alkalma nyílik érlelni a szerepet, ami sajnos az Operaház jelenlegi műsorpolitikájában, szereposztási gyakorlatában majdnem olyan kétséges, mint hogy e mostani rendezéstől megszabadulhatunk.
Addig különösen, amíg a telt házat adó közönség elfogadja és ünnepli, hogy a Szabadságkórus a finálé után ismét elhangozzék, akár a „Mert a szív és az ész” A cigánybáró végén…

Megérkezett az Erkelbe a legújabb Bogányi-zongora

(MTI fotó)

"milyen a magyar fejlesztésű zongora?" = d r á g a! Éspedig a mi (köz)pénzünkből drága. És fölösleges. És politikai hátszél fújja a nyakunkba pontosabban azoknak a koncerttermeknek -és hallgatóságuknak?- a nyakába és színpadára, amikre az állam "ajándékba" rásózta. Ám mint tudjuk: nincsen "ingyen ebéd". Lehet szépítgetni -bár szerintem nem lehet!- meg magyarázgatni ezt a dolgot, de ez az igazság.

"Bogányi Gergely ugyancsak a Zongoraáriák koncerten avatja fel a nevével fémjelzett hangszermanufaktúra legújabb, hosszú modelljét. A 296 centiméteres hangversenyzongora a 2015 januárjában, Zeneakadémián debütált Bogányi-zongora nagy testvére. A sajtóban „csodazongoraként” emlegetett hangszerrel azonban csak formavilágában egyezik, a zongora műszaki tartalma teljesen új, egyedileg fejlesztett.

Az idén leleplezendő Bogányi-hangversenyzongorának ezúttal már nem csak rezonánsa, hangzóegysége karbon kompozit alapú, hanem annak teljes kalapácsmechanikája is, mely belépő az európai zongoragyártás számára a karbonmechanikával sorozatgyártott zongorák világába.

A zongora a koncertet követően is az Erkel Színházban marad. A kormány 2015 áprilisában hozott határozatot arról, hogy tíz Bogányi-zongorát vásárol a magyar állam részére, ezek egyike a II. János Pál pápa téri épületben, haszonkölcsön-szerződés keretében elhelyezett hangszer."

Forrás: szinhaz.org

(írtam már) Szerintem nem rossz. Szárazabb a hangzása, mint ami most divatos, és nem zeneget össze mindent elegánsan. Ez a repertoár egy részének előadásához kimondottan jó. (Mert a szerzők sem olyan hangszerekben gondokodtak mint a maiak.) De mivel ma minden a marketingről meg a piacról szól, nem lesz sehol a világpiacot uraló nagy gyártókhoz képest. Meg nem is ezt a hangzást várja a közönség.

Maga Bogányi mondta két-három éve egy interjúban, hogy nem szeretné, hogy Kocsis vagy Schiff kipróbálná...

Szerintem ezt a zongorát nézni kell...

milyen a magyar fejlesztésű zongora? írjon már valaki a hangjáról.

JÓTÉKONYSÁGI ESTET RENDEZNEK AZ ERKEL SZÍNHÁZBAN

MTI/PRAE.HU

Liszt, Schubert és Mozart művei szólalnak meg vasárnap a budapesti Erkel Színházban a Zongoraáriák című esten, amelynek bevétele az Őrzők Alapítványt, a Semmelweis Egyetem II. számú (Tűzoltó utcai) Gyermekklinika hivatalos alapítványát támogatja.

A hangversenyen Bogányi Gergely zongoraművész és Váradi Zita szoprán lép színpadra. Az esten szólal meg az Erkel Színház 296 centiméteres Bogányi-zongorája, amelyet pénteken szállítottak a helyszínre. A koncert műsorán szerepel egyebek mellett Liszt Funérailles és Schubert Die junge Nonne című műve, valamint Susanna áriája Mozart Figaro házasságából.
    

A jótékonysági estet hatodik alkalommal rendezik meg a nagy magyar támogató, Liszt Ferenc nyomán és az ő születésnapjára időzítve, aki ingyen tanított a tehetséget előtérbe helyezve - hangsúlyozta Ókovács Szilveszter, a Magyar Állami Operaház főigazgatója a hangverseny pénteki sajtótájékoztatóján Budapesten.
    A főigazgató elmondta: vasárnap Bogányi Gergely Lisztet és operaátiratokat játszik az első hosszú Bogányi-modellen, a vokális közreműködő Váradi Zita szoprán lesz. Véleménye szerint az operaház többet tud tenni annál, mint hogy szigorúan véve operákat és baletteket szolgáltasson, más kötelességei is vannak amellett, hogy e két műfajt újra beépítse az emberek tudatába. A társadalmat egészében kell szolgálnia, például azzal, hogy kitelepülnek az utcára, vagy éppen támogatják a daganatos gyermekek gyógyulását segítő kezdeményezést - tette hozzá.     
    

Bogányi Gergely az új hangszerről, amelyet első alkalommal a vasárnapi esten láthat és hallhat a közönség, elmondta: a nagytestvére az eddig bemutatott új magyar zongorának, hasonló koncepció alapján készült, de 30 centiméterrel hosszabb az előző modellnél. Kategórián felüli hangszernek nevezte, amilyen még nincs a világon. Az estre sikerült a legnehezebb Liszt-átiratokat kiválasztania, így például a Don Juan-parafrázist, amely szintén olyan mű, amilyet Liszt egy ilyen hangszerre képzelhetett el - vélekedett.
    

A zongora a koncertet követően is az Erkel Színházban marad. A kormány 2015 áprilisában hozott határozatot arról, hogy tíz Bogányi-zongorát vásárol a magyar állam részére. Ezek egyikét a II. János Pál pápa téri épületben haszonkölcsön-szerződés keretében helyeztek el.
    

Váradi Zita az esten elhangzó dalok közül megemlítette Susanna áriáját Mozart Figaro házasságából és Zerlina áriáját a Don Giovanniból, valamint kedvenc Liszt és Schubert dalait.
    

Dukász Hanga, az Őrzők Alapítvány alelnöke kiemelte: a Tűzoltó utcai Gyermekklinika Magyarország vezető gyermekonkológiai centruma, itt gyógyul minden második daganatos és leukémiás gyermek az országban. Az alapítvány célja eszközök vásárlásával, egészségügyi berendezésekre, gépekre való gyűjtéssel hozzájárulni a gyerekek gyógyításához, a körülmények javításához, a gyermekbarát környezet kialakításához. Az est bevételét a klinika épületében található hat darab baba-mama szoba felújítására szánják, hogy a gyermekek hétvégén az édesanyjukkal lehessenek.
    

A hangverseny fővédnöke Hercegh Anita, a köztársasági elnök felesége.

Tegnap, és tegnapelőtt is megnéztem a Nabuccót. Ami jó hír, hogy az operának két ragyogó címszereplője is van Alexandru Agache és Kálmándy Mihály személyében!  Agache világszép hangja, hatalmas hangereje, átütő személyisége, valamint az énektudása  óriási kincs az operaházban! Kálmándy más hang és egyéniség, de nekem ő is tetszett. Ami kevésbé jó, hogy egyes fontos szereplők " hiányoznak"! Nincs Zakariás, mert akik éneklik egyáltalán nem megfelelőek. Palerdi András hangja kifáradt, elhasználódott a rengeteg feladattól, amivel folyton leterhelik. Bretz- el más a helyzet, nem rossz énekes, ahogyan azt itt többen leírták, hanem az a problémája, hogy teljes szereptévelygésben szenved! Egészen más szerepek valók neki, nem ezek a böhöm nagy basszus szerepek! A két Abigél közül Sümegi Eszter volt a jobb, igaz, hogy  Abigélje még nem kiforrott, és sok bizonytalanság is érezhető volt az előadás során. Rálik Szilviáról sajnos én sem tudok mást írni, mint amit általában mások is megjegyeznek,  hogy erősen forszírozott, bántóan éles és lélektelen éneklése nem sok örömet ad az őt hallgatóknak. Gál Erika szép hangja viszont üdítően hatott, és a kórus is kitett magáért. 

Igen! És köszönjük!

Imádták a nézők a ma esti Nabuccot. A végén álló közönség és vastaps, míg a függöny össze nem ment.
Hát ezért érdemes. :-)

Fejlődni?  

Azért, hogy meghallgathassuk! 

Fejlődni?  

Azért, hogy meghallgathassuk! 

Köszönet a beszámolóért!

Remélem Sümegi Eszter a következő évadban is kap lehetőséget, egyrészt hogy tudjon fejlődni, másrészt hogy az is megnézhesse aki most a 2 előadásról lemarad.

Nabucco (2)

A tegnapi előadásnak már az indítása jobbat ígért zeneileg, mint az elsőé, amiből arra következtetek, hogy sok zenekari próba nem nagyon lehetett a sorozat előtt. A pénteki előadáson a kezdeti fúvósállások teljesen szanaszét voltak, hangszínük olyan volt, mintha egy 1940-es évekbeli rádióközvetítést hallanék. Most együtt volt, rendben volt, mintha Kesselyák is jobban megérezte volna a helyes tempót, ebből egy igen jó nyitány kerekedett. Ezt a hatást még fokozta a mindig csodálatos kórus, leszámítva azt az egy rendezői hibából eredő problémát, hogy a szűzek kara annyira hátra van állítva, hogy alig hallatszanak. (Értem, persze, mert jól látszik, hogy a színpadi kompozíció tervezésekor nagyon jól mutattak ott, zeneileg mégis téves beállítás.) A problémák a jó indítás után ismét a szólistákkal kezdődtek. Az operaházi basszusok közt vírus látszik pusztítani: a fáradtság vírusa. Palerdi András hangja a korábbi volumenének töredékével szól minden fekvésben, ami nyilvánvalóan a túlterhelés következménye. (Ilyen az, mikor valaki bankba teszi a hangját.) Az első ária még hagyján, de a II. felvonás imájában ugyanaz az éneklés-imitáció volt hallható, mint amit egy nappal korábban Bretz stimmkollégától hallottunk, csak még nyitott és/vagy alacsony magas hangokkal tetézve. Ha valaki nem szól a Művész uraknak az illetékesek közül, hogy ezt nem így kéne, hát én most szólok, sőt, az írás végén linkelek pár felvételt, hátha lesz egy kis idejük meghallgatni, hogy csinálták ezt mások. Meghallgathatja a jelen lévő művészeti főtitkár és művészeti igazgató is.)

Kálmándy Mihály az első felvonásban az erkély tetejéről olyan remekül szólt, hogy felkaptam a fejem: csoda történt? Sajnos nem: a második felvonástól a színpadról ugyanazt a hangot hallottuk, mint az utóbbi években általában, azt viszont el kell ismerni, hogy a korábbiaknál több szívvel és belefeledkezéssel. Ami nem is maradt hatástalan, mert a közönségnek is vannak receptorai: az alakítás szép sikert aratott.

Ismael szerepében Dékán Jenő lépett fel, akit korábban csak egy nagyon karakteres Cajus doktorként láttam a Falstaffban, ahol hangi teljesítménye mindent ígért, csak egy jó Izmaelt nem. Ehhez képest alakítása meglepően jól sikerült — no, nem a szerep követelményeihez, hanem eddigi tenorkollegáihoz képest. Úgy tűnik, hogy a színházban továbbra is képtelenek megérteni, hogy Izmael nem azokra a tenorokra íródott, akikre itt manapság kiosztják. Igaz, túl nagy választási lehetőség sincs: szegény ember (színház) vízzel főz.

Amikor azonban van választási lehetőség, és direkt a rosszat választják, az már a hiba minősített esete. Ilyen a mostani sorozatban Abdallo epizódszerepében Kristofori Ferenc felléptetése Ujvári Gergely helyett, aki már a premieren is észrevétette magát kiváló alakításával. Kristofori adoptálása a színházba azok után, hogy több éven át Zeneművészeti Egyetem operavizsgáin messze a leggyengébb hangi produkciókat nyújtotta, és végül magáról az operatanszakról is kitették, ugyan mivel magyarázható? Hogy nem azzal, amit most láttunk és hallottunk tőle, több, mint valószínű. A zeneakadémiai végzősök közül pont rá volt szüksége a Háznak? Biztos?

Az előadás várt attrakciója az Abigél szerepében most debütáló Sümegi Eszter volt. Hogy találkozása a szereppel egy beállás, és nem egy új produkció teljes próbafolyamata végén történik, megmutatkozott sok részletben. (Igaz, hogy a rendezést több ponton átrendezte, áriájának recitatívója után nem ül fel a kerékre, hogy hátra görgessék, hanem elsétál mellette. Jól tette!) Legfőképpen abban, hogy még nincs tisztában vele, hogy ossza be az erejét egy ilyen bitang szerepben, mint Abigél. Ezért egy erőteljes indítás után, amelyben még egy kis forszírozás is hallatszott, a csúcshangok felnyomásával itt-ott disztonálva is, hirtelen visszakapcsolt, és a tercettet követő együttesekben igen takarékosan énekelt – leszámítva a karmesteri leintés ellenére tovább tartott záróhangot a „Tremin gli insani” együttes végén —, viszont a „Mio furor, non piú costretto” záróegyüttest lényegében végigtátogta-jelezte. (Saját szempontból érthető, a közönség szempontjából elfogadhatatlan megoldás; olyan, mint mikor pár éve Fodor Beatrix az Aida győzelmi fináléját hallgatta végig.) Sümegi azonban a második felvonástól minőségileg más szintre került. Sajnos az ária lassú részében, ahogy az előadás végén a fináléban is, nem talált alkalmazkodó partnert karmesterében, aki mostanában kezdi elveszíteni korábbi nagy erényét, az énekest érzékenyen kísérni tudást. Így az áriában elég csúnyán szétmentek, a fináléban pedig Sümegi nem tudta egészen megvalósítani intencióját egy lassúbb, szépen kiénekelt, szélesebb legatójú dallamformálásra. Maga a matéria a legjobb és legnemesebb, amit a felújítás óta a szerepben hallottunk. Nem igazi drámai szoprán, ehhez hiányzik a mélyregiszter és a középfekvésben még egy kis volumentartalék, de ezért kárpótol a magas regiszter biztonsága és vivőereje. Összességében Sümegi Eszter Abigélje a produkció nagy nyeresége, remélem, hogy a továbbiakban is lesz alkalom látni, hallani a szerepben, lehetőséget teremteni ezzel neki is, hogy alakítását kidolgozza és érlelje.

Az előadást két alkalommal is viszonylag színpadtól távoli pontról nézve ismét meg kellett állapítanom, hogy ennek a szerencsétlen rendezésű produkciónak mekkora értéke a csodálatos jelmezkollekció. (Jelmeztervező: Papp Janó.) Színharmónia és színkavalkád rendkívül szerencsés kombinációja, a részletek olyan minuciózus kidolgozottsága, amellyel ma már a világ nagy színpadain is ritkán találkozni. Sümegi Eszter a második felvonásban új jelmezt kapott, számára előnyösebb színben és fazonban, de semmivel sem igénytelenebb vagy kompromisszumos megoldásban. Ha valamiért érdemes a mostani Nabuccót nézni is, nem csak hallgatni, az kétségtelenül a jelmezeknek köszönhető elsősorban.

Végezetül Zakariás imája két változatban.

Bonaldo Giaiotti

https://www.youtube.com/watch?v=jFyi77O1iBg

Kováts Kolos

https://www.youtube.com/watch?v=UGzDDViXGrE

(folyt. köv.)

Nem vitatkozom a képzést illetően, mert már elmondtam, amit gondolok. A felmegy ilyen-olyan fachba valóban nem ritka jelenség, de többnyire a szakadék felé vezető út első vagy legfontosabb lépése.

Rálikkal nekem amúgy semmi bajom, a színháznak nagyon hasznos és használható énekesnője, a Jenufában lelkesen ünnepeltem és bravóztam, mert jó volt benne, mert a szerep neki való volt. A baj akkor van, amikor olyan szerepeket énekel, amelyek nem neki valók, és legfőképp akkor, mikor ő énekel valamit, amit nem neki kellene. Ennyi. Ez pedig nem az ő hibája, hanem azoké, akik téves füllel és téves szempontok alapján kiosztják rá.

Most mondhatnám azt, hogy na, hát ezért volt-lett annyira "sikeres" és "népszerű" (így, idézőjelben) tanszékvezető professoressa a művésznő, de nem mondom, mert hangképzésben nem vagyok járatos. Annyit viszont empirikus alapon én is tudok fennállásom óta, hogy a fiatalon lírai szoprán énekesnők többsége igenis átképzi magát drámai szopránná, miként a lírai és/vagy bel canto tenorok többsége is minimum spinto lesz, de ha "teheti", felmegy Heldentenorba, ha teheti, Wagnerig, Otellóig. Itthon is, külföldön is. Soroljam? Nem hinném, hogy kellene. Kivétel pedig, mint mindig, a szabályt erősíti.

Konkrét esetünknél maradva: Rálik Szilvia -az interjúban említett első operetthaknikat nem számítva- igenis drámai szopránnak készült és annak is képezte magát ill.képezték mint az a beszélgetésből, már fiatalkori szerepeinek felsorolásából kiderül. Egy MÁO méretű házban nemcsak elfér egynél több vezető drámai szoprán, de szükséges is, olykor (ld. FroSch, A valkür stb.) egy azaz 1 operán/előadáson belül is. És hogy végre nevén nevezzük a "gyereket" = a lényeget: Rálik Szilvia aligha csorbította vagy csorbítja mások érdekeit. Pl. Sümegi Eszter érdekeit sem. És pl. Lukács Gyöngyi érdekeit még annyira sem. Akkor mi is a baj? Mert olykor az az érzésem, mintha ez lenne vele = Rálikkal a "baj".

Az eddigi információ szerint Amáliát Sümegi Eszternek nem „kellett volna énekelnie”, hanem fogja is énekelni.

Vagy nem.

Drámai szopránnak nem készül az énekes, nem képzik -- Marton Évával szólva, nem is születik annak. Megfelelő adottságok esetén azzá érik. Ha érik.

Nem most, nem napjainkban, nem (csak) MÁO-ban, hanem általában. Továbbá a legtöbb lírai szoprán -ha tud- előbb-utóbb rááll a drámai fachra, ahogy a hangja és a kora vastagodik. Ha nem tud, akkor is megpróbálja, erre napjainkban is van példa, itthon is, nem is akárki. Azt hittem, ez ősrégi  evidencia. Továbbá Rálik Szilvia jó eséllyel szinte kezdettől drámai szopránnak készült ill. annak képezték mint az pl. ebből az interjúból  is kiderül.

Hm, ha ilyen jól állunk lírai szoprán ügyben, ajánlj már nekem párat.. :) Nekem most valahogy egy sem jut az eszembe - napjainkban, MAO-ban.

Hát persze, hogy fix. Sümegi Eszternek.

Szegeden, szabadtéren -K.Wittet leszámítva- szerintem ő volt a legjobb, talán az az előadás volt itt az (egyik?) első beírásom, de Rálik nem azért tetszett :-)

Már egyiket sem.

A volumen maradhatott volna, ha puhaság is járul hozzá. De alapvetően a gömbölyűség kellett volna, amit énektechnikailag nem sikerült megtanulnia, kialakítania. Ami különös, mert tanárnője, Misura Zsuzsa nem így énekelt. Ezzel a hangképzéssel az olasz szerepekben nekem teljesen elfogadhatatlan. Haza fogja vágni az Álarcosbált, még szerencse (az enyém, mert azt nincs kiért néznem), hogy a második szereposztásban van. Ameliát nem neki kellett volna énekelnie, az fix.

Nem tudtam, koszonom. Ha mar Bretz es Hollandi, akkor latatlanban es hallatlanban azt gondolom, inkabb Hollandi legyen mint Daland. Mas kerdes, van-e "volumene".

Ralik volumenet szerintem kar lett volna letekerni. Lirai szopranokkal tele van, volt, lesz a padlas, pince, szinpad. 

Itthon Dalandot, a nyáron meg Hollandit külföldön. (Tessék tájékozódni, kérem!)

Most már semmilyen. 20 évvel ezelőttről beszélek. A volumen pedig szabályozható, mint a lejátszó tekerőjén. A hangszín nem.

Ami nem vitás: Bretz Gábor Dalandot (és nem a címszerepet) énekelte a Hollandiban :-) 

Ami vitás: Rálik Szilvia ugyan milyen Suzanna vagy Pamina lett volna az általad említett (elismert?) "volumenével"?

Bretznek nincs mivel énekelnie, mert még az a kevés hangja is eltűnt, ami volt! Ez a hang már Mozarthoz is kevés! 

Hallottam hírét még tegnap.Na csak Abigailre lennék ma kíváncsi akkor az kimarad.Holnap viszont próbát teszek türelemből és egy alakítás  biztos jó lesz!

Nabucco (1.)

Olyan ritkán járok már a színházba, hogy gondoltam, ezekről az alkalmakról hírt adok. Nem titok, hogy már csak akkor megyek be előadásra, ha az a néhány énekes énekel, akik hangja és művészete érdekel (megszámlásukra egy kezem épp kevés, két kezem már sok lenne), ezen kívül ha valami újdonság van (Hugenották), vagy a momus szerkesztőségével címlapos kritikáról állapodtam meg. (Mert van kötelesség is -- olykor keserű, ez igaz -- a világon.)

Nos, a tegnapi előadásban mindent azzal a fenntartással kell kezelni és megítélni, hogy a Nabucco mindkét szereposztása egy napon, csütörtökön abszolválta a főpróbát. (Lásd: operaházi próbabeosztás!) Ami egyben azt jelenti, hogy az első szereposztás egy próbasorozat végén, egyetlen nap szünet nélkül kellett énekelje az első előadását. Így értettem meg, miért került Sümegi Eszter a második szereposztásba: valószínűleg nem óhajtotta élete első Abigéljét ilyen feltételekkel énekelni. És igaza volt - a maga szempontjából! A közönség szempontjából egyáltalán nem, de ennek felelőssége legyen az övé, és még inkább a színház vezetőségéé. Ez a felelősség, nevezetesen a vezetőségé, minden téren megmutatkozik, legfőképpen abban, hogy ilyen módon bánnak énekeseikkel, a rájuk bízott humán és kulturális értékekkel. A színház főigazgatója, művészeti főtitkára és művészeti vezetője is rendelkezik különféle sikertelen énekesi múlttal, nem emlékeznek rá, hogy egy előadás után ideális esetben két nap kell a hangszálak regenerálódására, de egy minimum? Ilyen feltételeknek kitenni az énekeseket, hogy párhuzamosan próbálni kell a Hugenottákat, előadás napján délelőtt is, közben főpróbát énekelni a Nabuccóból, majd másnap előadást is, ez kb. olyan, mintha valaki venne magának egy szép Mercedest (vagy a színház esetében maradjunk inkább a BMW-nél, mint főszponzornál), és amint kihozza a szalonból, egyből nekiesne kalapáccsal: lássuk, olyan szép marad-e, mint volt előtte? Az énekesek hangja azonban még egy Mercédesnél is érzékenyebb, a felsorolt körülmények pedig igen erős kalapácsütések ám, csoda lenne, ha hatásuk nem mutatkozna azonnal. Mutatkozik. Ezért részletesen majd a szombati, talán reálisabb képet mutató előadás után taglalnám őket, most csak pár megállapítás. Gál Erika és Agache a körülmények ellenére is hozták azt a szintet, amelyet korábbi Nabucco-előadásokban megszoktunk tőlük: ők ketten, a nagyszerű kórussal vitathatatlanul a produkció legjobbjai. (Nem szeretem, elvileg ellenzem a Rabszolga-kórus előadás végi ismétlését, de azt meg kell állapítanom, hogy minden előadáson még szebb és ihletettebb szokott lenni, mint először. Pedig úgy is gyönyörű.) Rálik Szilvia néhány ponton, az ária lassú részében és a fináléban mutatja meg, hogy eredetileg Susanna vagy Pamina lehetett volna, ha nem lökik végzetesen tévútra már a pálya elején. Ez az éles, vékonyított, forszírozott magas regiszter megtévesztett mindenkit a volumenével, de az mégiscsak borzasztó, hogy minden magas hangnál össze kell húzni magát az embernek a fülére mért csapástól! Brickner Szabolcs sokat fejlődött pár évvel ezelőtti Mozart-tenorinójához képest, de még mindig kevés ahhoz, hogy Verdit énekeljen. Attól félek, hogy mire majd elegendő lesz, ha lesz egyáltalán, nem marad mivel énekelnie. És végezetül Bretz Gábor... már tavalyi Zakariása is igen halovány teljesítmény volt, ez a mostani azonban már a lehetetlenség, a képtelenség kategóriája. Hangja úgy szól, illetve nem szól, mintha végig a kulisszák mögül énekelne. Kesselyák rendezése alaposan ki is tol a basszusokkal, jó hátra állítja őket, hogy ne hallatszanak, de Bretz hangja akkor sem szól, ha előre jön, és akkor se, ha mikrofonba énekel a fináléban. Ez nem éneklés: ez az éneklés kamuffálása. Középen meleg levegő, magassága akkor lenne, ha  hokedlire állna, mélysége, ha lemenne a pincébe. A II. felvonás imájának indításakor legszívesebben bekiabáltam volna: hangot!!! (Basszus hangot, ha lehet!) Tenorális hangszínnel markírozta végig az egészet, a prófécia pedig egyszerűen bosszantóan hallhatatlan. Nyilvánvaló, hogy Bretz hangját megették a sorozatosan énekelt, nem neki való szerepek, Zakariás, Hollandi (!!). És mint hírlik, Scarpiára készül.... (Vicc.) És ismét a színház vezetőségéhez szólok: egy ilyen "basszust" állítanak ki Zakariásnak, miközben az egyetlen posszibilis Zakariás, Rácz István ül otthon? Szégyelljék magukat! Kesselyák Gergely a rendezés után most teljhatalommal birtokba vette a produkciót, miután a karmesteri pulton is ő állt. A rendezésről nincs mit mondani újat: a mai félbolond ötletekhez képest ez ma már egy hagyományosnak mondható produkció, de sajnos a kezdetektől vitatható, zeneellenes elemek miatt egyre idegesítőbb. Kesselyák karmesterként nincs tisztában szólistái többségének adottságaival, egyáltalán nem segíti őket alkalmazkodó kísérettel, az első felvonás tercettjében vagy Zakariás cabalettájában hirtelen úgy elkezdte bömböltetni a zenekart, hogy az énekesek csak pislogtak…Általában minden gyors, kicsit vagy nagyon, de gyorsabb, mint kellene, ami nem lenne baj, ha olyanok lennének a szólisták, mint Riccardo Muti felvételén. Az ő Nabuccója még gyorsabb is volt, mint Kesselyáké, de mégis teljesen más hatással: ott a tempóhoz súly és erő is járult. No, persze: ott Scotto volt a szoprán, Ghiaurov a basszus, Luchetti a tenor. Más eset, egészen más.

(folyt. köv.)

Itt OFF, de 8343-8347 között is ebben a topikban szerepelt:

Nem tudom, hogy a fenti számú beírásokban említett -be is író- László Ferenc azonos-e azzal a László Ferenccel, akinek magam is több -zenei tárgyú- kritikáját olvastam és értékeltem. Azonban ha azzal a László Ferenccel is azonos, aki ezt a kritikát írta, akkor, miután tegnap este láttam a kritika tárgyát képező előadást, kissé árnyalnom kell a hivatkozott beírásokból áradó lelkesedést. Félreértés ne essék: nem azért, mert Pintér Béla és Társulata Szívszakadtig-produkciója  nekem kifejezetten tetszett. De gustibus... ugyebár meg a "vélemény szabad" ugyebár. Kifogásom két okát a kritika szerzője maga fogalmazza meg, már a cikk lead-jében, imígyen:

"Jól nevelt kritikus két dologtól szokott következetesen tartózkodni: a történetmeséléstől és a közönség elemzésétől. Pintér Béla és a Pintér Béla és Társulata előadásairól írván az elemi udvariasság mindkét elvét meg kell sértenünk."

Mindenkit biztosíthatok: a cikkben László Ferenc -ezek szerint nem-jólnevelten- mindkét fenti ígéretét bőségesen teljesíti, hogy ne mondjam, túlteljesíti. Azt, hogy nyilvánvaló és negatív előítéletességgel ülhetett be az előadásra, bizonyítani nem tudom, talán nem is tisztem. Nem vádolok, csupán vélelmezek. A történetmeséléstől azonban valóban -és finoman szólva- nem tartózkodik, éspedig egy olyan történet (el)mesélésétől, aminek minden egyes fordulata tömény spoiler és amitől, ti. a történet elmesélésétől éppen emiatt a más portálokon megjelenő kritikák többsége deklaráltan tartózkodik. Ami pedig a "közönség elemzését" illeti, biztosíthatom fórumtársaimat, hogy az újságíró alaposan és mélyen vitriolba mártotta "jó tollát": "tartós, intenzív és elsőre atipikusnak vélhető kötődésről" ír, "amely a PTB törzsközönségét jellemzi." (Talán a PBT rövidítést akarta használni, annak ui. van értelme.) Hívekről ír azaz nem ír, "korántsem csupán a szóismétlést kerülendő, merthogy Pintér Béláék előadásai körül határozottan létezik egy olyasfajta befogadói hangulat, amely kívülről (vagy kevés empátiával) szemlélve akár a karizmatikus kisegyházak istentiszteleteire (sic!) is emlékeztethet." És így tovább, a Revizor-portálon jegyzett írásnak nagyjából a fele -híven a lead-ben tett ígéretéhez- a közönséget, később a produkciót is nagyobbrészt a közönség szemüvegével vagy inkább amögé bújva "elemzi", megfűszerezve poéngyilkosságokkal, spoilerezéssel, nézetem szerint az újságírói etika -nem újságírói szabadságot írtam!- határait feszegetve, kétségkívül -ismét őt idézem- megsértve az elemi udvariasság (mindkét) elvét.

A közönség, az ezerfejű szörny pedig, mit sem tudva minderről, hónapokat vár türelmesen vagy türelmetlenül, belépőjegyét előjegyzéssel megszerezni remélve, hogy bejusson PBT karizmatikus kisegyházának istentiszteletére, befogadói hangulatban, tartósan, atipikus kötődéssel megtekinteni óhajtván az új PB-opuszt...és most sem csalódik. Nekem tegnap este sikerült eljutnom...és én sem csalódtam. Ezúttal inkább a kritikusban csalódtam, ám szerencsére csak utólag, ma reggel. Ha előre elolvasom máris túlbeszélt írását, tegnapi estém megkeseredett volna. Kár lett volna érte.

Fenét... :-)

Te - érthetően - abból próbálsz következtetni, amit itt olvasol tőlem... abból se egészen jól. (De ez utóbbi nem érdekes, csak jelzem.)

Amit meg te művelsz, az meg a látom belülről az előadásokat és a zenés színház világát és nem tudom ezt normálisan kezelni, ezért a vállalhatatlanra is mentséget találok - nem az a jó munkatárs, aki csak dicséri a kollégákat. Ennyi. Meg a vezetést. Ókovács meg pocsék vezető, ha nem tűri, hogy ellentmondjanak neki - ezt nem te írtad tudom. 

A jegy.hu-t nézve rátekintettem a Hugenoták előadásra, hát a premiert leszámítva nagyon kevés jegy fogyott, nem tudom miért volt jó az Erkelnek, hogy ennyire felemeli az árakat. Az Erkel mindig is Népopera volt, annak épült, hogy a szegény emberek is eljuthassanak oda. Teljesen érthetetlen a fsz. 10 és 11. sorba a 7200 Ft-os jegyár, ugyanannyi mint az 1-2 sorba. Már nyáron gáz volt, hogy a Billy Eliot milyen üres házakkal ment. Sajnos a mai nyugdíjasoknak, akik a fő nézőréteg, nem igen van ennyi pénzze, jó mi persze tudunk venni a Maesteszínházon jegyet olcsóbban, de azt sokan nem ismerik.....

Meglehetősen gyenge Nabucco előadás volt a mai, sok hangtalan hanggal,  rendkívül gyenge színvonalon! Bretz Gábor a semminél is semmibb énekléssel csúfolja meg Zakariás szerepét Rálik Szilvia széténekelt hangja sokszor a tűrőképesség határát súrolta, Gál Erika alacsony intonációja volt igen zavaró stb. Egy hang énekelt jól, Agache, aki nagy sikert aratott! 

Meglehetősen gyenge Nabucco előadás volt a mai, sok hangtalan hanggal,  rendkívül gyenge színvonalon! Bretz Gábor a semminél is semmibb énekléssel csúfolja meg Zakariás szerepét Rálik Szilvia széténekelt hangja sokszor a tűrőképesség határát súrolta, Gál Erika alacsony intonációja volt igen zavaró stb. Egy hang énekelt jól, Agache, aki nagy sikert aratott! 

László Ferenc  egyik első írásos munkája volt,  amire felfigyeltem, és amiben megragadott a szerkesztői alapossága, a  lexikális adatok precízsége, ami a zenés színpadok ismeretanyagából is merítő kutatómunkáját ugyancsak jellemzi, ez párosul a színháztörténetben való elmélyülés igényességével -  a   "Híres operettek" -sorozat tizennegyedik kötete, Lehár Ferenc: A víg özvegy (benne CD-melléklettel!) - a Kossuth Kiadó - Metropol Könyvtár- MTVA gondozásában megjelent könyv (52 oldalon).

Még az elején volt már ő a szerkesztője is a lapnak, aztán többre nem futotta vagy futtatták. Valóban jó tollú újságíró. A két urat szolgálás egyébként a felek közötti megbeszélés függvénye.

Köszönöm a megtisztelő szavakat! Majdnem mindannyian sokfelé dolgozunk ebben a szakmában: hol kritikusként, hol interjúkészítőként, hol koncertismertetők írójaként. S persze mindenki maga mérlegeli esetről esetre, hogy mi az, ami még összefér az elveivel, az integritásával. De az is természetes, hogy erről a külső szemlélő olykor másként ítél. (Ez már inkább a Ki írhat kritikát? fórum témája lehetne.:)

László Ferrenc eddig a Magyar Narancs jófülű, jó tollú kritikusa volt. Átszerződött az Opera Magazinhoz? Kár lenne, mert két urat szolgálni egyszerre nem lehet.

Opera Magazin – 2017 szeptember-október

„Feszegetem a határomat” 

Sokan már akkor is féltették, amikor még csupán felaennyit énekelt. Ám László Boldizsár, a 2017/18-as évad Kamaraénekese láthatóan, sőt hallhatóan jól bírja az extrém terhelést, és kimondottan szereti a tenort próbáló nagy feladatokat.

/László Ferenc/

- Edita Gruberovával közös Robero Devereux-előadással zárta a szezont, majd egy hét múlva Cavaradossit énekelt a szegedi Dóm-téren. Sűrű napjai voltak…

- Inkább sűrű évek. Próbálom visszafogni a tempót, rég nem vállalok el minden felkérést, nehogy a minőség rovására menjen a sok feladat, de igazából élvezem, hogy ennyit bírok. Ahogy az is hihetetlenül boldoggá tesz, hogy egy olyan csodával dolgozhattam együtt, mint Gruberova. A 2017/18-as operai évadom is ilyen koncentrált, pedig nem is mondtam igent az összes lehetőségre, amivel az igazgatóság megkínált. Inkább csak azokra a bemutatókra, szerepekre vállalkoztam, amelyek izgalmat és kihívást jelentenek számomra, ahol feszegethetem a határaimat. Engem ez érdekel, ezért is vállalok időről időre egy-egy más jellegű, operán kívüli megbízást, mondjuk, egy operettben vagy koncertfellépés alkalmával. És ezért örülök az olyan szólamoknak, amelyeket még soha nem énekeltem, és amiket igazán nem tud megformálni minden tenorista. Nagyon szeretem, hogy nekem jutnak az alaprepertoáron kívül eső, „speckó” tenorszerepek is, mint amilyen A hugenották Raoulja.

- Hogyan alakult a személyes Opera-története? Ha nem bántó az emlék, felidézném, hogy az ezredforduló táján ott voltam egy szilveszteri Strauss-gálán, az Erkelben, ahol akkori együttese, a Cotton Club Singers elég kedvezőtlen fogadtatásban részesült.

- Ez egy nagyon szerencsétlen történet: elmértük a helyzetet, a nézőtéri hangulat se volt kedvező, így kifütyültek minket. Mégis jó, hogy szóba került ez az eset, mert erről eszembe jut az a pillanat, amikor operaénekesként először ott találtam magam az Erkel színpadán. Akkor és ott bevillant annak a szilveszteri estének az emléke, csakhogy belőlem a kudarc nem görcsöt vált ki, inkább megötszörözöm a teljesítményemet, hogy elfeledtessem, ha elrontottam valamit. Itt is ez történt. Átgondoltam, hogy igen ez ugyanaz az Erkel Színház, ahol egyszer megbuktam, de azután megráztam magam, és azóta ott csak tapsolnak nekem. A pályamódosításommal pedig nem tizenkilencre, hanem húszra húztam lapot, így igazán el kell tudnom viselni a kockázatot, de akár a hibázás lehetőségét is.

- Ez a mentalitás alighanem hasznára válhat majd egy olyan legendásan nehéz és igényes szerepben is, mint az emlegetett Raoul Meyerbeer operájából.

- Ez egy hihetetlen szólam! Meg lehet nézni az Operabase oldalán, hogy alig néhány tenorista énekli a világon. Van benne egymás közelében egy magas cisz és egy magas D – tehát extrém feladat. Könnyű lenne előre befeszülnöm emiatt, de én bízom a zenei vezetésben, hogy együtt ki tudunk dolgozni olyan kadenciákat, amelyek stílusosan előkészítik ezeket a nehezebb részeket. Szerencsére elmondhatom, hogy rendezett a viszonyom a csúcshangokkal. Tavaly nyáron, Szegeden például minden nap elénekeltem gyakorlásképp a Bohémélet és a Faust magas C-s áriáját – fél hanggal feljebb, cisszel! Semmilyen konkrét cél nem vezérelt, csak önmagam „szórakoztatására” találtam ki, de így is adott egyfajta biztonságot maga a tudat, hogy a magas C-m biztonságban van.

- A 2017/18-as évadban A hugenották mellett éneke, majd A rajnai sellők és a Tóték bemutatóján is. Bár csak az utóbbi premier lesz igazi ősbemutató, egyelőre mindkét opera izgalmas talány a nézők, de talán a fellépő művészek számára is.

- Bevallom, Offenbach művébe még nem ástam bele magam, hiszen egyrészt 2018 februárja még messze van, másrészt számomra a legfőbb garancia az, hogy Anger Ferenc lesz az előadás rendezője, így tudom, hogy a darab is és mi, énekesek is át leszünk mozgatva. Azt gyanítom, hogy legalább ötven százalékban színésznek is kell majd lennem, amit én imádok, ezért is szeretek vele dolgozni.

- És Tóth Péter operája, a Tóték, ahol az Őrnagy szerepe vár Önre?

- Ez egy nagyon érdekes történet! Nekem ahhoz az operához már akkor közöm volt, amikor az még meg sem született. Négy-öt éve ugyanis többször éjszakáztunk párommal Geiger Lajos kollégámnál, és meglehetős rendszerességgel előfordult az a helyzet, hogy én még éjfélkor nagyban beszélgettem, a majd’ kétméteres Lali pedig elaludt az asztalnál. Erről nekem egyszer csak beugrott a Tóték – mint operatéma! Kapcsolatba léptem a jogörökössel, Radnóti Zsuzsával, és elkezdtük keresgélni az alkalmas zeneszerzőt. Az első választottunk, Hajdú Sándor sajnos meghalt, mielőtt hozzákezdhetett volna a munkához, aztán tíz hónapig hitegetett minket egy másik komponista, míg végül rátaláltunk az alkalmas személyre, Tóth Péterre. Később játszóhelyet próbáltunk felkutatni az elkészült opera számára, de valahogy mindig elakadtunk, mígnem egy ponton úgy éreztem, hogy el kell engednem ezt a történetet. És tessék, csodák csodájára, az Opera által most megtalált ez a darab, és benne az Őrnagy szerepe! Nagyon várom az áprilisi bemutatót! Fontos és izgalmas számomra ez a figura, már csak azért is, mivel a nagyapám mint katonatiszt, annak idején szintén megjárta az orosz frontot.

- Ennyi feladat mellett maradt még olyasmi, amire vágyna mostanában az Operában? Távlati tervek?

- Én tervezős típus vagyok, de most nincsenek konkrét elhatározásaim, mert az elmúlt években annyi minden megtalált, amiről korábban még csak nem is álmodtam. Csak azt kívánom, hogy feleljek meg a követelményeknek: az igazgatóság, a közönség és a magam elvárásainak. Gruberovával énekeltem, Rigolettóval indítottam az újabb évadomat, jön A hugenották, és aminek külön örülök, feleségemet, Nánási Helgát a tavalyi sikeres debütálása után (Mariát énekelte a West Side Storyban) 2018-ra újra felkérte az Opera, ezúttal Oscar szerepére Az álarcosbálban. És tavaly megszületett a második lányom – a legjobb korszakomat élem.

Hát igen!

sürgölődik-forgolódik az énekesek közt, a backstage-ben is, élvezi, hogy hú de sok énekest ismer.

De nem a zenét!

Szerencsére van olyan rendező, aki kitiltotta a próbákról.

Több sebből véreznek az írásai, a cirádás barokk  üresek, vagy az íróról szólnak, vagy értelmezhetetlenek.

Kedves általános iskolások!
Kedves gimnazisták!
Gyertek operába!

Meglátjátok,
megszeretitek a műfajt:
ez a fiataloknak szól.

Szemlélődjetek figyelmesen.
Csak 6 éven felülieknek!

Kis gyúrás ide,némi verbális erősítés oda,és máris elérjük a legutóbbi Trubadúr rendezés szinvonalát.