Osztom véleményedet Fáy Miklóssal kapcsolatban és a balett-esthez illesztett beszúrása is "felejtős". Sümegi Eszterhez kapcsolt Toscás-rúzsozós emlékét nem érzem bántónak, inkább kedveskedésnek szánhatta. Fáynál az erről írt sorok már szinte kedves bóknak számítanak ;-)
Vízzel elárasztott színpadon tér vissza a Gioconda az Opera műsorára
ORIGO2019.02.14. 15:27
Velence csatornái vizes valójukban elevenednek meg Almási-Tóth András rendezésében, amely Amilcare Ponchielli legsikerültebb művét állítja színpadra 2019. február 22-én az Erkel Színházban. A 20 év kihagyás után műsorra tűzött darabban a pályafutása 25. évfordulóját ünneplő Sümegi Eszter debütál a címszerepben. A rendkívüli előadói apparátust igénylő művet Kesselyák Gergely vezényli, a darab híres balettbetétjét, az Órák táncá-t Barta Dóra koreografálta.
Fáy Miklóstól évtizedeken át megszokhattuk, hogy olykor malícia, sőt gonoszság árán is törekszik a szellemességre, mely vonás ugyancsak nem vitatható el tőle.
A balett-est nekem sem tetsző címével kapcsolatos asszociációja viszont ugyanúgy nem szellemes, mint a nagyon is hallható énekhang szembeállítása a hallhatatlan rúzsozással. Kár így erőlködni.
A tegnap esti Lammermoori Lucia-előadás alatt, és a végén felállva, sok-sok tapsunkkal és bravóinkkal ünnepeltük Kolonits Klára elragadó, tündökletes Luciáját!
Mindenfajta kritikai él nélkül, a rend és tárgyilagosság kedvéért kissé árnyalva a dolgot le kell szögezni, hogy a "hat díva" közül csupán kettő lép(ett) fel valódi operaelőadáson, éspedig ugyanannak az operának két illetve négy előadásán. És ha netán másik magyar Lucia-dívánk is fellépne, akkor már hét díva lenne "három hét alatt"...Egy további díva történetesen most ünnepli MÁO-tagsága 25. évfordulóját. Egy további díva áriakoncertjét úgy gondolom, MüPa rendezi, MÁO "csak" a zenekarát adja a produkcióhoz. További egy díva még csak nem is áriaestet ad, hanem egy nem átlagos pénztárcának és közönségnek szánt estélyen-bálon vendégeskedik pár szám erejéig. És további egy díva is áriaestet ad, ő tényleg MÁO vendége...de sajnos ő sem operaelőadáson. Vajon el- illetve visszajön-e még az a korszak (az első 125 év), amikor vendégénekesek operaelőadáson énekelnek szerepet? Vajon miért szűnt meg -néhány kivételtől (pl. Schrott) eltekintve- ez a világszerte, anno itthon is bevett gyakorlat?
Fáy Miklós -Ókovács Szilveszter által idézett- ÉS-beli kritikája a reklám megtekintése után ingyenesen itt olvasható.
Fáy Miklós -Ókovács Szilveszter által idézett- blogbejegyzése Gruberová Luciájáról itt olvasható.
Ezt hogyan értsük? Segítséget kérek.
Lassan a helyükre kerülnek a dolgok :)))))
Dívák, avagy Eszter, Edita és a többiek
2019.02.12. 12:39 Origo.hu
ÓKOVÁCS SZERINT AZ OPERA – 2/102. levélária
„Kedves Tatjána Néném!
Idejét sem tudom annak, mikor volt magyar operarajongónak három hét alatt hat világszínvonalú énekesnőhöz szerencséje? Mert felemelkedő csillagaink szerencsére vannak, saját pompás horizontjuk tetején is többek ragyognak most, de az az érzés nem mindennap, nem minden héten éri el az embert, hogy legszívesebben felfutna a színpadra egy nagyot ölelni – mert nem biztos, hogy vannak megfelelő szavak arra, amikor minden együtt áll, ég a földdel összeér.”
Nem az üvegharmonika eltűnése az egyetlen különbség. A korábbi szériákban az eredeti, magasabb verziót játszották (úgy tudom, Lucia első áriája a tradicionális verzióhoz képest fél hanggal, az őrülési jelenet meg egész hanggal van följebb a magasabb verzióban). Most a tradicionális verziót játsszák. Nyilván Gruberova miatt szóba se jöhetett most a magasabb verzió, amit ő sose énekelt.
A csúcshangok kiéneklése szempontjából a tradicionális verzió feltehetően könnyebb a szopránoknak, hacsak nem magashegyi kanárik. :-)
Az őrülési jelenetben most mindkét szoprán a tradicionális fuvolás kadenciát adta elő (korábban Kolonits más, tudtommal saját kadenciát énekelt).
Mindkét szoprán fantasztikus volt a maga nemében. Figura tekintetében a hangi adottságokkal összhangban Gruberova törékenyebb, kislányosabb, a gyerekkorból alig kinőtt, félénk lányt alakított, Kolonits Luciája felnőttebb és öntudatosabb volt, de az ellenséges, kegyetlen férfikörnyezet őt is legyőzte.
Hihetetlenül szerencsések vagyunk, hogy a világ két legjobb Luciája most nálunk hallható!
Hát azért Sonja Ganassi kicsi egészen már,korunk legjobb belcanrto mezzoja.Sajnos ezt a produkciót nem láttam ,errtg nem kívántam egy régi emlékem tönkretenni- gondolok most AgneBaltsa Izabelllájára az énekesnő fanatasztikus komikai vénájáraés hangjára
Lásd Dávid, talán én más előadást láttam mint az ismerősöd (pedig a beugrást leszámítva ott voltam mindegyiken). De az utolsó sorokból is, földszintről is mindenhonnan hallottam gyönyörű hangját, fantasztikus technikáját, hihetetlen pianóit. Abban igazad van, hogy nem alt. De ez nem hiányosság ;-) Balga egy magas franciás-belcantós mezzo, aki tökéletes virtuóz koloratúrákban, de van benne forró líra is (lásd Per lui che adoro, ha már Olasz nőt említettél), méghozzá alázat, hihetetlen muzikalitás, érzékenység, színpadi természetesség. Saját hangon énekelt Isabellát, végig koncentráltan, precízen, stílusosan.
Nem mellesleg arra hivatkozva, hogy egy ismerősöd ott volt és ő azt állítja, hogy nem hallotta az enekesnőt, nem valami szép dolog belekezdeni kritikába.
(Balga Babrielláról:) Szóval van egy ismerősöd, aki szerint nem hallatszott. Én megnéztem az Olasz nőt kétszer is, és hallottam a hölgyet, sőt, amikor a jobbszélen ültem, Cseh Antalt leszámítva őt hallottam a legjobban. Mint írtam már, nem nagyméretű hang, de jól terjed.
Úgy vélem, ugyanabba a hangtípusba tartozik, mint a nemzetközi porondon Sonia Ganassi, akinek szintén sokszor a fejéhez vágták már, hogy valójában szoprán (pedig nem az, még bizonyos alt szerepeket is énekel néha). Itthon meg Vörös Szilviát kritizálták egy darabig ezzel (most már nem annyira).
Mellesleg, amikor ezek az operák íródtak, még nem különült el igazán a szoprán és a mezzo fach.
Kedves Edmond Dantes semmiféle puccparadé nem volt.Egyébkénr t bérletes előadás voltAz összes Lucia bérletes.Igen sokan tudtuk Gruberova életkorát,de hangi állapotáról nem kellett vitatkozni,mert,akiknek annyíi élményít nyújtott évztizedek során azeazt az egy ,két hangot fcigyelmen kívűl hgyta. elfelejtették.Ő a közönséget meg tudta fogni, akkor is ha egyedül volt ,amikor duettet énekelt.Szomorú.hogy amikor két viláűgszinvonalú Lucia énekel nincs egy elfogadható Edgardo mellettük.Belehallgattam a bécsi új Luciába .Hiába Peretyatko és Flórez sehol sincsenek.
Óh, ez egy néző-archetipus, az itt 9655-ben már jelzett proccpuccparádé résztvevői. Ők nem véletlenül és valószínűleg pont Gruberová, pontosabban a körülötte várható felhajtás kedvéért mentek el a kérdéses előadásra, hacsak nem bérletesek voltak, de nem hinném. Tud(hat)ták az életkorát, nem titok és a várható hangi állapotát is, így aztán volt miről társalogniuk a szünetben.
Ki írta vagy mondta ezt? Balga Gabriella nem "új Barlay" és nem is lesz az. Ő "az új Balga". Már A hugenották-beírásomban megjósoltam, -nem kell/ett hozzá nagy tehetség- hogy Balga Gabriella koloratúrszoprán lesz vagy máris az: "... virtuóz koloratúra-szubrettként csicsergi-játssza el Urbain apród hetyke, de királynéjáért máris "nagyfiúként" epekedõ figuráját, igazi Oszkár-elõkép és Cherubin-utód. Sok szép szerep találhatja meg a jövõben." Fenntartom.
Gruberova csodálatosan énekelt.de nem mindekinek Mellettem ült egy tásoság,akik egész szünetben szidták,hogy miért nem vonul vissza?Mit kerers a színpadon.?hát majdnam megszólalatam ,de jobbnak láttam a békét.Bezzeg a bel canro énekléstől fényévekre álló basszsust és a széphangú,megfeleleő technikájú kisugárzás nélküli tenorról egy rossz szó nem hangzott el..Örülni kell ,hogyí egy ilyen formátumú művész beálltkét este erejéig ebbe páradús előadásba.Alig várom a szerdát persze Gruberova miatt.
Teljesen igaza van!
Végülis számít a közönség igénye? Vagy inkább -maradva példádnál- az operai "varroda" gazdaságos működése élvez prioritást? Bécsben pl. és a jelek = műsorterv szerint inkább a közönségre figyelnek, minden nap más megy + nem csak 2-3 produkciót kevernek. Nem vagyunk egyformák...vannak ellenpéldák, de Pest mindig Bécshez szándékozott igazodni, másban is. Még '48-ban is, igaz, nem a bécsi udvarhoz :-) "Rég volt, (gyakran) szép volt." Kész lett a végleges Lucia-díszlet vagy maradt az ideiglenes(nek mondott) fémtraverzes? Üresen maradt helyek oka a járványon kívül lehet az is, hogy bérletesek nem mentek el. Megesik máskor, máshol is. Csak feltűnőbbé válik, ha nem-bérletes helyek eladatlanok maradnak.
„Ehhez a Luciához” én csak azt a gondolatomat társítottam, hogy a darabot azóta nem lett volna szabad felújítani, amikor először láttam az Opera színpadán, éppen fél évszázaddal ezelőtt. Azóta áthozták az Erkelbe, majd többször is „új köntösbe öltöztették”. Mindig rosszabba és csúnyábba. Kolonits Klára alakítása megérdemelné, hogy olyan előadásban tündököljön, amilyenben Gyurkovics Máriáét és Ágai Karoláét csodálta a közönség.
Mivel az említett időszakban fuvolakísérettel szerettem bele az őrülési jelenetbe, én örültem annak, hogy legalább ez visszatért.
És akkor még nem beszéltünk arról, hogy egy-egy énekes káprázatos alakításán kívül öröm-e nézni ezt a produkciót, netán egy szérián belül több alkalommal...
Történetesen annak az előadásnak a helyeire néztem rá, amelyre készültem. Egyébként olyan székek is maradtak üresen, amelyek elkeltek. Hiába, állítólag influenzajárvány van, aki most beteg, vagy (jobb esetben) sok munkája akadt, az ebben az évadban nem tudja megnézni a darabot (és az sem kizárt, hogy soha többé). A stagione közönségellenes, de nyilván van előnye is. A varrodában egy hétig csak galléroznak, a másik héten gomblyukaznak: nem kell folyton átállítani a gépeket.
Helyesbítek, illetve kiegészítem a felháborodásomat. Nemcsak a MÁO közönségszervezését hibáztatom, hanem egész marketingtevényenységét is. Újra kellene gondolni (és átalakítani), figyelembe véve, hogy az opera és a balett művészete nem olyan, mint a kereskedelmi televíziózás.
Balga Gabriella mint az uj Barlay? Most sírjak vagy nevessek. Isabella szerepe egy konnyű alt (es nem mezzoszopran) hangra lett irva, ismerosom szerint egy hang nem hallatszott a holgybol. Ami meg nagyobb gond, hogy az elileg "neki valo mezzo" szerepeknel sem. Eddigi legnagyobb dobasa eddig, ill az egyetlen amiben ertekelni tudtam, a tulajdonkeppen felig szopranlageba irt Adalgisa volt, de ott is boven kiderult, hogy ebben a hangban egy deka mezzoszopran nincs. Ez egy szopran, abbol is a legvilagosabb lirai, tulajdonkeppen Mozart-szubrett. Zerlina, Despina, Papagena... ezekben esetleg, meg Dorabella sem, ha Rosini akkor meg maximum Berta. Barlay csodalatosan mukodo kozep es mely regiszterevel osszevetni ezt a hangot meg plane nonszensz. Szineszileg ettol meg persze lehet kivalo, az egy szubrettnek egyebkent sem art, de Balga teljes fachtevesztesben van.
Vajon miért tértek vissza a Luciában az üvegharmónikáról a fuvolára? Mindjárt megjegyzi valaki, mert az úgy jobb, de
1. én már az üvegharmónikát társítottam ehhez a Luciához, ezért ebben a rendezében szokatlan volt a váltás
2. tök logikátlannak tartom, hogy két évig üvegharomónika, most meg fuvola - kb. olyan mint a tenor után nosza rajta legyen bariton Bánk osztán majd lesz megint tenor, osztán hol átdolgozás, hol valami eredetihez közelebb álló verzió osztán ki tudja mi lesz 20 év múlva
1. A MÁO nem állíthat fel közönségfogó brigádokat a város különféle pontjain.
2. A fenti info őszintén szólva hidegen hagy, mert a Lammermoori Lucia és szerzője úgy általában nem éppen a szívem csücske. :ODDD
3. Mit fogok én ezért kapni!!!
Ha tegnap dugig volt, az Gruberovának és a proccpuccparádénak szólt. 13-án dettó. Ma este már aligha lesz dugig, jelenleg -Kolonits Klárával együtt vagy ellenére- cca. 740 jegy eladatlan. A többit már 9651-52 megírtam tegnap.
Kieg.: nem számolom össze, hányadik Lucia-széria/előadás a bemutató óta a mostani. Bel canto ide, Walter Scott oda: nincs ennyi Luciára ilyen rövid időn belül ekkora valós hazai kereslet. Bérletesek (és Gruberová) nélkül kész anyagi és erkölcsi csőd lenne ez a széria.Túl nagy a ház és a turisták sem mennek oda túl nagy számban, ellentétben Béccsel vagy MÁO-val, ami ráadásul jóval kisebb és kevésbé látszik az is, ha foghíjas a nézőtere.
Dugig telt ház volt az Erkel Színházban a tegnap esti Lammermoori-n! Talán csak egy-két szék maradt üresen... A szünetekben mozogni nem lehetett a földszinti és emeleti foajéban... Gruberova vendégjötte azért még mindig vonzza és "megmozgatja" az érdeklődőket - és a rajongókat... Feltételezem ez így lesz február 13-án is, amikor újra fellép Lucia szerepében "Edita"...
De ugyanilyen, hasonlóan felfokozott érdeklődésre számítok Kolonits Klára Lammermoori Lucia-előadásaira is. Akinek van előre váltott jegye, bérlete - ha csak nem beteg vagy halaszthatatlan dolga szólítja más felé, eljön őt is meghallgatni az Erkelbe. Sőt, most fog jegyet venni, ha eddig nem tette volna meg (és ha kap még).
Különben is: Donizetti - Sir Walter Scott nyomán komponált - skót tárgyú operája a romantika és a bel canto egyik csúcsműve, csodálatosan szép, szívhez szóló, megindító dallamvilágú mestermű! Ki nem hagyható!...
Számomra az is érdekes, hogy augusztus végére ha jól emlékszem szinte már nem voltak jegyek a délelőtti előadásokra - nemcsak a Luciára - most meg szép zölden virít nem egy matiné előadás jegytérképe. Nem értem ez is hogy van, de ennek örömére mind a két délelőtti Lucián jelen leszek.
Mindenhol vannak olcsó és legolcsóbb helyek, nem is csak állóhelyek. Olaszországban pl. ennek azt hiszem demokratikus hagyománya is van = mindenki jusson be potom áron, aki akar, persze korlátozott mennyiségben-létszámban. Bécsben most is látok szabad 14€-s helyeket a jegytérképen, ami ottani reálértékben alig számít többnek mint Pesten egy félárú ezres. Az esti Steheplatz-jegyek talán ennél is olcsóbbak. Szóval önmagában nem nagy baj az engedményes Erkel-ár. Figyelemreméltóbb és baj az, ha ennyiért sem kelnek el a jegyek.
Vannak jobban sőt (szinte) teljesen eladott Lucia-házak is a szériában. Mindegyik bérleti előadás, azonos Luciával (Kolonits Klára). Talán a különböző bérletek eladottsága okozza a nagy szórást. Pl. Gruberová fellépésére is jó 150 (igaz: gyengébb, olcsóbb) szabad hely van még. Persze mindezt nem mentségül írom. Óh, stagione, stagione..
Érdekesség: a StOP-ban éppen ma volt Lucia-premier, Peretyatkóval és Flórezzel.
Szerepel a Ma este Színház 50%-os (+kezelési költség) jegyvásárlási lehetőségei között. A legolcsóbb jegy 938 Ft, még egy mozijegynél is kevesebb. Ez valahol kontraproduktív, az opera teljesen elveszíti a rangját.
Jelen pillanatban 809 szabad hely van a Lammermoori Lucia holnapi előadására. Egy népszerű opera vasárnapi előadására!
Amit a MÁO mostani közönségszervezése (nem) művel, mégiscsak felháborító!
Csatlakozom: az Olasz nő Algírban tegnap esti előadására eljutva magam is egy kiváló operabuffó-produkciónak tapsolhattam, és egyetértek a Balga Gabriellát és Vassilis Kavayast érintő dicsérő szavakkal is: különösen Balgáról mondottakkal, aki tényleg hatalmas sikerrel mutatkozott be Isabella, az "olasz nő" szerepében; Balga sok humorral, fölényes színpadi játékismerettel de mindenekelőtt "magától értetődő" természetességgel, virtuózitással, perfektül tolmácsolta a koloratúrákkal teletűzdelt énekszólamát , s a Lindorót megformáló lírai tenorral együtt az est nagy sikerében osztoztak.
Még annyit, hogy Balga Gabriella most már sorozatban kapja és énekli a neki való mezzo-szerepeket! Az Operában például a következő főbb sikeres alakításai fűződnek a nevéhez: Hunyadi Mátyás, Cherubino, Dorabella, Második Dáma, Örzse, Rosina, a Humperdinck operájában Jancsi, A kármelitákban Marie anya, a Traviatában Flóra, A hugenottákban a királynő apródja, Urbain és most megkapta Rossini vígoperájában Isabellát! - még nagyon sok jó szerep áll előtte; mintha a fiatal Barlay Zsuzsát látnám és hallanám, amikor a ragyogó tehetséggel és énekhanggal megáldott Balga Gabriellának tapsolok önfeledten mostanában…
Csatlakozom az előttem szólóhoz. Balga Gabriella a fiatal énekesgeneráció legtehetségesebbje (szerintem legalábbis - persze nem hallottam mindegyik fiatalt, meg minden másodikat se, és bevallottan a belcanto felé húz mindig a szívem). A hang nem igazán nagy, de extrém jó a projekciója, azaz a terjedése, a múltkor az egyik Hugenottákon a kakasülőn ültem, és ott is jól hallottam. Tökéletes Olasz nő volt, teljesen olasz, megjelenésében, viselkedésében, hangzásában, és - amennyire meg tudom ítélni - kiejtésében is. A szép hangján, óriási hangterjedelmén és technikai tudásán túl azt is értékelem benne, hogy mindig teljesen "belebújik a szerepbe", minden szerephez külön felépíti a karakterét, ami teljesen más, mint a másik operákban alakított más karakterei (vö. vannak énekesek, akik mindig valahogy "önmagukat alakítják" - ettől még jók is lehetnek, de Balga stílusa más, ő kilép sajátmagából). A többi szereplő sem volt rossz, de Balga kimagaslott közülük. A modern rendezés ugyan nem lett a szívem csücske, de elismerem, hogy így lehet fiatalabb rétegeket bevonzani - és visszavonzani - a nézőtérre (ahol ezúttal örvendetesen sok fiatal volt). Ami kicsit zavart a szereposztásban, az az volt, hogy Bakonyi Marcell túlságosan fiatal és jó kiállású a szerepéhez, bejnek inkább egy öregedő, pocakosodó férfiút képzelne az ember. Az előadásnak nagy sikere volt, megérdemelten. Én meg még egy előadásra megváltottam a jegyet. :-)
Régen volt ennyire kellemes és vidám estém, mint ma este az Erkel színházban. Ritkán lehet ezt elmondani, de az egész előadás káprázatos volt. Az énekesek felszabadultan, lelkesen, jókedvűen énekeltek és játszottak, a rendezés visszaadta mindazt a humort és játékosságot, ami benne van Rossini zenéjében és még a magyar felirat is kifejezetten színvonalas volt. Az egységesen magas színvonalú előadásból kiemelném Balga Gabriella produkcióját: csodás ez a hang és már alig várom a Cosit. Vassilis Kavayas is - a kezdeti apró bizonytalanságokat leszámítva - fantasztikus volt, ezt a hangot a Jóisten is Rossini tenornak teremtette. Luciano Acocella nemcsak a zenekart, hanem az előadást követő vastapsot is jól vezényelte.
Mellettem két ifjú hölgy ült, aki az előadás jelentős részét önfeledten végigkacarászta. Kell-e ennél nagyobb elismerés? Bárányfelhőjén ülve, maga Rossini is mosolyogva tekinthetett ránk.:)
A hugenották tényleg jó volt, de Boncsérnak akkor sem való ez a szerep. Egyszerűen kevésnek éreztem a hangját - mert Raoul szólama nem egy lírai tenor hangra íródott. A most fellépő finn basszus személyében azonban végre volt igazi mély basszusunk. Nem világhíres sztár ha jól tudom, de jó pár sztárocskát simán leénekelne a színpadról - meg persze lenne akit nem. Egyébként akárcsak a Sábán a Hugenottákon is jól szórakoztam.
A megbetegedett Rafael Rojas helyett Michal Lehotský lépett fel. az Erkel Színházban tegnap este Sümegi Eszter 25 éves jubileumi ünnepi gálaestjén.
Megjegyzem, az előzetesen hirdetett műsorban is változás történt – de ez független a tenorváltástól, már korábban eldőlt, hogy a Norma részletei helyett a Gioconda közelgő bemutatója előtt, Ponchiellinek ebből az operájából fog énekelni Sümegi Eszter és Gál Erika.
Ez volt a műsor:
1. rész
Verdi: Nabucco – Abigél áriája („Ben io t’invenni, o fatal scritto! ... Chi s’avanza?”) » Sümegi Eszter, Kiss András
Verdi: Macbeth – Macbeth áriája („Pietà, rispetto, amore”) » Fokanov Anatolij
Verdi: Nabucco – Rabszolgakórus
Verdi: Don Carlos – Szabadságkettős („Dio, che nell’alma infondere”) » Michal Lehotský, Fokanov Anatolij
Verdi: A trubadúr – Leonora áriája („Tacea la notte placida”) » Sümegi Eszter
Verdi: A trubadúr – Leonora és Luna gróf duettje – („Udiste…”) » Sümegi Eszter, Fokanov Anatolij
Verdi: A trubadúr – Cigánykórus
Wagner: Lohengrin – Elsa álma („Einsam in trüben Tagen”) – TV-közvetítés felvételéről
Ponchielli: Gioconda – Laura áriája („Stella del marinar!”) és Gioconda és Laura duettje a II. felvonásból („E un anatèma!”) » Gál Erika, Sümegi Eszter
– szünet –
2. rész
Goldmark: Sába királynője – Szulamit áriája („Mein Assad kehrt zurück”) » Sümegi Eszter
R. Strauss: Az árnyék nélküli asszony („Vater bist Du…”) – TV-közvetítés felvételéről
Puccini: Tosca – Tosca és Scarpia duettje („Mario, Mario… con te…”) » Sümegi Eszter, Fokanov Anatolij
Puccini: Tosca – Tosca imája („Vissi d’arte”) » Sümegi Eszter
Puccini: Tosca - Levélária („E lucevan le stelle”) » Michal Lehotský
Cilea: Adriana Lecouvreur – Bouillon hercegnő áriája („Acerba voluttà”) » Gál Erika
Mascagni: Parasztbecsület – Húsvéti kórus » Sümegi Eszter, Gál Erika (orgonán közreműködik: Doman Katalin )
Mascagni: Parasztbecsület – Intermezzo
Verdi: Aida – Finálé a IV. felvonásból („La fatal pietra sovra me si chiuse”) » Sümegi Eszter, Michal Lehotský, Gál Erika
Karmester: Medveczky Ádám, Kovács János
Közreműködött: Gál Erika, Michal Lehotský, Fokanov Anatolij, Kiss András, valamint a Magyar Állami Operaház Zenekara és Énekkara
Rendező: Aczél András
A rendező munkatársa: Kovács Katalin
Karigazgató: Csiki Gábor
Búbánat nagyszerű Hugenották-recenzióját még kiegészíteném pár saját gondolattal: igen jó színvonalú sorozat volt (mindegyik előadást láttam), Maestro Dohnányi biztos kézzel irányította a zenei részt a rengeteg közreműködővel. Részemről nagy dicséret a pazar jelmezeknek (tervezőjük Kovács Yvette Alida), akárhogy néztem őket, nem találtam két egyformát még a kórista-jelmezek között sem. A didaktikus felirat-díszletek kevésbé a kedvenceim, de tolerálhatók (végül is az egész opera didaktikus jellegű). Az énekesi teljesítmények a jótól a nagyszerűig terjedtek. Boncsér Gergelyt én nagyra értékelem, szép a hangja, jó a technikája. A legjobb formában szerintem az utolsó előadáson volt - a magyarázat feltehetően az, hogy előtte négy napja volt pihenni, míg a második és harmadik előadás előtt csak két illetve másfél napja volt erre. Majdnem mindenkire igaz egyébként ez. A kivétel Kolonits Klára, aki szinte egyenletesen magas hőfokon teljesített minden alkalommal. Továbbá Balga Gabriellánál is csak egyetlen (a harmadik, délelőtti) előadáson éreztem, hogy most kicsit kevésbé van formában, de ez is még bőven a tőle már megszokott profi színvonalon belül volt. Nála különösen értékeltem azt a lefelé menő staccato futamot, amelyet tökéletesen egyenletesen, minden hangot megszólaltatva teljesített. Ilyesmit nagyon kevesen tudnak.
Bravó minden közreműködőnek!

Sümegi Eszter interjút adott az Origónak a tegnap esti jubileumi koncertje előtt
/MÁGÓ KÁROLY 2019.01.31. 18:11/
Nekem is alapvetően kedvező benyomásaim vannak a jelenlegi Giselle-szériáról. Én a szombat délelőtti előadáson kívül a vasárnap estin is jelen voltam, mert a címszerepben az adott időpontokban fellépő mind a két balettművész hölgyet szerettem volna megnézni, és nem volt okom a csalódásra. A legnagyobb köszönet és hála azonban egyértelműen a maratoni, négy előadásos hétvégén nyolc felvonásban heroikus munkát végző tánckart illeti, főleg hogy vasárnap estére a II. felvonás ballet blanc-jában még javulni is tudtak a hölgyek.
Milyen nyelvre kérhetem a fordítást?
21. szd.-i környezetbarát fűtés, aminek nyersanyaga: a művészek játékának izzó hőfoka.
Így, írásban a fordítóknak szerezhetne nagy-nagy örömet.
Azzal a második mondattal minden szinkrontolmács a szívébe zárna :)))
