Még mindig a Giocondáról...
Opera-vilag.net, 2019. március 8.
Amilcare Ponchielli: Gioconda – felújítás az Erkel Színházban. BODA BENJAMIN GÁBOR írása a február 22-i premierről
[...] "A Ponchielli-mű magyar színpadra történő visszatérésével kapcsolatban két lényegi kérdés foglalkoztatott. Az első: mit lát a széles látókörű Almási-Tóth András, a kortárs operarendezés egyik legavatottabb magyar szakembere abban a Giocondában, amely eddigi munkái közül talán a legkevésbé illik az alkotói profiljából kirajzolódó ízléséhez? A második: beváltja-e a hozzá fűzött várakozásokat, azok minden prekoncepciójával együtt, a budapesti előadás izgalmasnak ígérkező, jól csengő nevekben bővelkedő szereposztása?"
[...]
Na látod, most már bánhatjuk!!!
Akkoriban engem is megkísértett a gondolat.
Jaj, pedig vihetnék!
Sajnálom, hogy 9-10 (??) éve nem autókáztam el Vácra, ahol a Tavaszi Fesztivál egyik kysérő rendezvényén fellépett a Téli utazással. (Avagy irgalom atyja stb.)
Pár éve Galgóczy Judit valóban ostoba és botrányos Trubadúr-dendezéséből húzták ki Leonóra gyönyörű 4. felvonásbeli áriáját. A karmester Medveczky volt. (Ha én karmester lennék, otthagynám a produkciót, oszt jónapot. Majd a ruhatáros néni elvezényli a darabot.)
Üsse kő, Schlingensiefnek a Parsifal ürügyén elkövetett baromságának szintjét messze meghaladja!
Az Aida-Radames szabadulóművészi produkció saját kútfőm terméke. A mai agyament rendezéseket elnézve nem is a legvadabb ötlet. ;o) A Gioconda szerintem akkora marhaság, hogy a jelen esetben Barnaba megölése + Gioconda várható öngyilkossága sokkal logikusabb befejezés, mint Gioconda öngyilkossága anélkül, hogy tudná, hol a vak anyja. Mindenesetre nem olyan durva fejtetőre állítás, mint Don José Carmen keze által történő kinyiratása.
" az átírt befejezés illik a világkép koncepciójába"...kis baj, hogy padlógázzal szembemegy a szerzőkkel.
Tegnap végül én is láttam a Giocondát, azt kell mondjam ez a korábbi premiereknél "megszokott" összefüggéstelen ötlethalmazok sorát követi. Anger Ferenc Főrendező úr kirúgatása ezen úgy tűnik nem sokat segített.
Szerintem a gumicsizmás vizes cirkusz a videóban (https://www.youtube.com/watch?v=iA3HlI1pVGQ) is látott életképet próbálta talán sugallni - kevés sikerrel, igaz Velence fokozatos elöntése XXI. századi dolog, de kit érdekel. Külön kiemelném azt a jelenetet amikor a lángoló ember rohangál össze-vissza a színpadon, ilyet operaelőadáson még nem láttam, sokban emelte az est fényét ... őőő ... bár kétlem hogy bármiben is kapcsolódik a cselekményhez (ez is).
Pár gondolatot szeretnék hozzáfűzni az Almási-féle Giocondához. Elöljáróban annyit, hogy sokakkal ellentétben nekem a rendezés összességében tetszett, habár néhány érthetetlen húzás sajnos lerontja nálam az összképet.
Elsőként a víz szerepéről, ami szerintem jól működik, illik a témához, ügyesen használják a színpadon. Persze magas labda a Velence-víz párosítás, épp ezért nem is valami eredeti, de a funkcióját itt betölti. Szűkíti a teret, nehezíti a mozgást (akár megkerülik, akár átvágnak benne a szereplők). Ez jól passzol a mű által megjelenített Velence világához, az ármányokhoz, beteljesületlen és elérhetetlen vágyakhoz, az egymástól elidegenedett emberek világához.
A színpadkép esztétikus, jól néz ki, a jelmezeket a díszletekkel együtt a pasztellszínek uralják. Örömteli ilyet látni néhány szembántó díszlet után (pl: Lammermoori Lucia ).
Jó az, ahogy a már említett sötét tónust néhány finom utalással fejezi ki a rendező. Ilyenek az égő ember a második felvonás végén, illetve a falból folyó vér az utolsóban, kiegészítve a librettó alapvető ilyen irányú utalásaival, mint a vízben talált holttestekre utalások, a vak asszony megégetését követelő tömeg, stb. (szemben La Monnaie-ben bemutatott rendezéssel, ahol a társadalom sötétsége az egész darab folyamán végig a szemünk előtt van). Ehhez a megnyugtatóan kellemes háttér jó kontrasztot biztosít.
Ami viszont talán a rendezés talán legnagyobb erénye, hogy a darab társadalmát nem egysíkúan ábrázolja. Nem jók és rosszak vannak benne. Mindenki egyszerre gyilkos és áldozat, elnyomó és elnyomott. Gioconda a legnagyobb áldozatot vállalja végül, de előtte feladja Laurát és Enzót, sőt Laurát kis híján meggyilkolja, majd lelövi Barnabát. Enzo megvédi a vak asszonyt, de a hajó lángragyújtásánál emberéleteket áldoz fel (itt fontos lelemény a színpadon végigfutó lángoló ember). Barnaba több gonosztetteket elkövet, de végül őt is átverik és meggyilkolják (igen, az átírt befejezés illik a világkép koncepciójába). Egyedüliként Laura áll kívül ezen a világon, épp emiatt viszont egyértelműen ő is a legvédtelenebb (Giocondának segítői vannak, búvóhelyei, Laura mit tehet a második felvonás után? Visszasomfordál a férjéhez).
Néhány dolgot viszont nem igazán tudok hova tenni.
Legsúlyosabb hibának a darab felesleges csonkítását érzem. Miért volt ez jó? Annyira nem hosszú, hogy ez indokolt lenne, néhány kisebb húzást leszámítva a dramaturgia sem kényszerítette erre a rendezőt. Akkor mégis miért?
Szintén hiba, hogy az órák táncát egyáltalán nem integrálták bele a darabba. Ott van, de minek? Mi szerepe van? Látványos, de ennyi erővel kb. bármilyen balettdarab lehetne benne.
Végül néhány kisebb koncepciótlanság. Ilyenek a törpék. Mi szükség volt a szerepeltetésükre? Értem, groteszkek. De a darabban semmi más nem groteszk, sőt, eléggé komolyan veszi magát. Akkor minek a kis emberek (a La Monnaie groteszk elemekkel teleszórt rendezésébe sokkal inkább illettek volna)?
Igazából nem zavart, de a 4. felvonás hóesését/konfettijét/hamu pernyéjét sem éreztem indokoltnak.
"Sem énekelni. sem zongorázni nem tud olyan színvonalon, hogy dicsekedni kelljen vele."
Legalább nem kell attól tartanunk, hogy, ellentétben például fiatal balettművészeinkkel, bármilyen minőségében elcsábítja valamelyik rangos külföldi társintézmény.
Erre a kérdésre viszonylag könnyű a válasz: mint látom, ez egy portréfilmsorozat, aminek egyik adása történetesen Ókovács Szilveszterrel készült. Más kérdés, hogy ha jól látom, ő az első művészember, akivel ebben a sorozatban forgattak, de ezek szerint bővítik a megszólaltatott interjúalanyok profilját. A terjedelme és a színvonala -amit említesz- meg hát olyan, amilyen.
Én nem ezt a kérédést - illetve nem csak ezt - tettem fel. Talán éppen azért, hogy a fentebb felsorolt témák, és a velük kepcsolatos kérdések helyett ÓKSZ személyét népszerűsítsék, vele foglalkozzanak, őt népszerűsítsék.(Nem ez az első riportfilm, ami köréje épül, lásd pl. Szerelmes földrajz sorozat egy darabja.) Az én további kérdésem: nincs senki, aki megmondaná neki, hogy ezt ezért nem kellene! Sem énekelni. sem zongorázni nem tud olyan színvonalon, hogy dicsekedni kelljen vele. A bemutatott porréfilmből legalábbis ez derült ki! És ez független attól, hogy valamikor milyen szakon mit végzett!
Nem csak a Barcarolát húzták ki, hanem a felvonás elejéről a nyitó kórust, a tenor- bariton duett egy részét, és Alvise szerepéből is !! Az meg igazán senkit ne vigasztaljon, hogy máshol is előfordul ilyen, igaz, hogy népszerű ária kihúzására nem nagyon van példa!
Úgy látszik „divat”, hogy népszerű, ismert részeket kihagynak operákból, esetünkben a Barcarolát. Emlékszem, néhány évvel ezelőtt volt a MET-ből egy Faust közvetítés (Kaufmann, Pape, Poplavszkaja), amiből a Walpurgis-éj jelenetet egyszerűen kihagyták, balettestől, mindenestől.
A Gioconda recenziókat olvasva sehol nem látom, hogy valaki feltette volna azt a szerintem fontos kérdést, hogy a darab karmestere, Kesselyák Gergely, hogy engedhette meg a felháborítóan véghezvitt darabcsonkítást! Egy magát valamire tartó karmester ebbe nem egyezett volna bele! Igaz, hogy Kesselyk tartja magát valamire, vagy talán még sokra is, de ez a behódolás erősen megkérdőjelezi karmesteri komolyságát!
Vajon milyen igény hívta életre ezt tartalmi és formai szempontból is gyenge, hosszú portréfilmet? Az Operaház felújítása, a nagyon csúnyán kifestett Erkel Színház működése és az Eiffel Műhelycsarnok építése mellett miért ennyire fontos Ókovács Szilveszter személye?
Szonja Joncsevára (én jobban szeretem a magyar helyesírási szabályok szerinti névírást), nemzetközi karrierjéről olvasva, de korábban sosem hallgatva őt, nagyon kíváncsi voltam. És elég nagy csalódást okozott (mint ahogy az egész Olasz estély is, az ígéretes műsor ellenére, eléggé „fékezett habzásúra” sikeredett sajnos). Vonzó, csinos nő, de az éneklésében semmi különös pozitívumot nem vettem észre, zavaró, helyenként „tremolós” hangképzést viszont annál inkább. Az Erkel-beli produkció alapján nem értem én ezt a nagy nemzetközi karriert… A múlt héten mindhárom külföldi sztár-énekesnő (Garanča, Peretyatko és Joncseva) fellépésén jelen voltam. És míg Garanča elsőszámú kedvencem maradt a ma aktív operaénekesek között ezen első „személyes találkozás” után is (a nem túlságosan izgalmas összeállítású program ellenére is „kijöttek” az erényei, különösen az Adriana Lecovreur-áriában), és kezdeti fenntartásaim, illetve a helyenként mesterkéltnek ható színpadi viselkedés, az erőltetetten megszólaló koloratúrák ellenére engem a műsora végére Peretyatko is „megvett”, Joncseva egyértelműen elmaradt még utóbbitól is. Ilyen (vagy jobb) kvalitású szoprán énekesnők, mint Joncseva, szerintem a hazai kínálatban is akadnak, nem is egy.
A szombat délelőtti félárú (és, ennek megfelelően, örvendetesen csaknem teltházas) matinéelőadást láttam a Giocondából, és gondolkoztam, hogy írok hosszabban a számomra új (korábban egészében még hangfelvételen se hallott) darab Erkel-béli előadásáról. De ppp megelőzött, így csak hozzá kapcsolódóan egy-két megjegyzés, mert bár lényegileg ugyanazt láttam-hallottam az előadásból, mint ő, az értékelésem mégis egy kicsit "elfogadóbb".
Sok mindenben teljesen egyetértek ppp-vel (és vitatkozom részben korábbi hozzászólókkal). A legfontosabb, hogy ez a darab zenei értelemben jó. Gazdagon hangszerelt, áradó dallamokkal teli, változatos mű, ami kihívást jelent a zenekar és a hat főszereplő számára (bár azért korántsem azonos mértékűek és nehézségűek a feladataik), és zenei élmény lehetőségét a közönségnek. A librettója viszont nem jó: lehet vitatkozni rajta, hogy benne van-e az operairodalom három legrosszabbjában, hogy mekkorák a logikai bakugrásai - de sajnos az operák, még a "népszerű" operák körében is ez egyáltalán nem ritkaság: valljuk meg, többségünk nem a bennük elmesélt történetek miatt néz/hallgat operát. (Számomra amúgy ez a mű még az elviselhető librettók között van: legalább a cselekmény követhető, még ha a fordulatai gyakorta logikátlanok is.)
A rendezés/színpadi megjelenítés tényleg vacak. Az "újító" szándékok lényegében kivétel nélkül a visszájukra sülnek el. Az egyik legkevésbé lényeges a jelmezeké, de azért írom ezt, mert ezzel még kevesen foglalkoztak. A libretto alapjául szolgáló eredeti Hugo-mű 1549-ben játszódik. Ponchielli (vagyis inkább Boito) már eleve áthelyezte ezt a 17. századba. Erre a jelmeztervező szándékosan - a műsorfüzetben olvasható - az 1840-, -50-es évekbeli ruhákat adott a szereplőkre, "bár az inkvizíció emberei mindemellett visszautalnak a 17. századi világra, sőt megjelenik a rokokó és a szürrealitás is. Egyfajta időutazásra invitáljuk a nézőket, melybe még a mai korból is beleférnek motívumok". Én erre azt kérdezem (eredeti képzettségem szerint történész is lévén): miért? Mi célt szolgál ez a "katyvasz" egy történelmi operában??
A "színpadi medence" a műsorfüzet szerint egyrészt "a velencei közlekedés fizikai nehézségeire utal". Tényleg? A színpadon azt látjuk, hogy az énekesek gondtalanul tapicskolnak, sőt énekelnek benne, az Órák táncának utolsó két percét pedig egyenesen ebben táncolják a táncosok. Ez utalna a közlekedés fizikai nehézségére, vagy ez mutatná - folytatva az idézetet - "az emberi viszonyok korlátoltságát, az egymással való kommunikáció lehetetlenségét, a kapcsolatok közötti eligazodás nehézségét"??? Hiszen pont azt látjuk, hogy elég a szereplőkre egy-egy gumicsizma, és máris minden lehetséges... A darab végkifejletének megváltoztatása pedig nettó mű-hamisítás, ahogy ezt már többen is megírták - még akkor is, ha egyesek szerint ez teszi "logikusabbá" a cselekményt. Ilyen alapon átírhatta volna akár a zenét is Almási-Tóth András, mondván, hogy - például - adott helyen d helyett f lenne a jobb...
De a lényeg persze tényleg a zenei megvalósítás, és az értékelésem itt tér el némiképp ppp-étől (avagy csak az ingerküszöböm más, a hozzáállásom "megengedőbb", talán azért is, mert 2010 előtt összesen kétszer jártam operában...). A darab hat főszereplője közül ugyanis négy alapvetően jó volt. Agache most is a megszokott karakteres és tiszta hangot, átélt szerepformálást hozta. Gál Erika és Cser Krisztián között én nem tudnék különbséget tenni: mindkettőjük erőssége a mai MÁO-nak, hangi adottságaik és színészi képességeik egyaránt jók, külső megjelenésük (ebben a műfajban ugye ez is fontos), vitathatatlanul alkalmassá teszik őket szerepeikre (kicsit be is vannak tán skatulyázva, Gál a nőiességével, Cser marcona férfiasságával "hódít" legtöbb szerepében). Én is érzem Gál alsó, Cser felső tartományainak valamelyest gyengébb voltát, de ezzel együtt is nagyra értékelem őket. Wiedemann Bernadett is megfelelően teljesített, bár hallottam már jobb produkciót is tőle.
Sümegi Eszter és Boncsér Gergely viszont valóban szereposztási tévedés áldozatai ebben a darabban. Sümegi választását azért sem tudom mire vélni, mert nyilvánvalóan van olyan drámai szopránunk, aki alkalmas lett volna a szerepre - ráadásul ott voltam tavaly a "Lukács 30" koncerten, amelynek második része lényegében egy kivonat volt a Giocondából, és ott emlékeim szerint el is hangzott, hogy Lukács az idei színpadra állításban a szerep várományosa. Különösen izgalmas lett volna őt Agachéval egyszerre hallani....! Szóval nem értem. Ezzel együtt tisztelem Sümegi hallható erőfeszítéseit, hogy megpróbálja elénekelni, ami nem neki való. Noha az eredmény kétségtelenül kétséges: gyakorta sötétít, forszíroz az énekesnő, mindezt ráadásul egy idétlen szőke parókában, ami azontúl, hogy elfedi természetes szépségét, teljesen idegen a darab helyszínétől (látott már valaki természetesen szőke olasz nőt??). Ám végül is gikszer nélkül elérünk az opera végére, és a tapsrend azt is jelezte, hogy a kevésbé szakavatott közönségnek nem tűnt fel a problémákból sok...
Boncsér Gergelynek valóban még ez sem sikerült. Az Ókovács által is több helyen említett akut tenorhiánynak tudom be, hogy lépten-nyomon próbálkoznak vele, de erre a szerepre tényleg nem volt alkalmas. (Persze Enzo esetében nem olyan könnyű alkalmas alternatívát találni a jelenlegi hazai kínálatból, mint Giocondát illetően: László Boldizsár így is rendre túlvállalja magát, talán egy megfontoltabban éneklő Fekete Attilának jó lehetne ez a szerep, de ő mostanában nagyon eltűnt - jobb ötletem meg nincs). Sajnos Boncsér egy ekkora zenekart csak a számára legkényelmesebb magasságokban tud úgy-ahogy áténekelni, de a zenekari forte részeknél nagyon fülelnem kellett, pedig a 3. sorban ültem. És hát ugye Enzo nagyon nem az a lírai szerep, ami a "bonvivánságból" érkező, és (mondjuk Mozart-szerepekhez) jó adottságú Boncsérnak testhezálló lenne. Ezzel együtt, én rendkívül szimpatikus személyiségnek tartom, szerény, alázatos énekes, most is érzékelhető volt a törekvése önmaga "meghaladására", sajnálom, hogy nem tudott nemet mondani erre a felkérésre.
Vörös Szilviát én is nagyon kedvelem, bár nem minden szerepében nyújtott azonosan jó teljesítményt. Ami különösen szimpatikus volt vele kapcsolatban, hogy jópárszor összefutottam vele a nézőtéren is a MÁO vagy a MÜPA előadásain, láthatóan érdekelték a kollégák (avagy a "konkurencia") produkciói is. Remélem, Bécsben tovább fejlődik - mint ahogy persze ezt is, hogy néha azért itthon is láthatjuk majd.
Horti Lilla - előbb-utóbb felkapják külföldi teátrumok is... mint megesett Vörös Szilviával, aki tavaly szeptember óta a Bécsi Staatsoper tagja.
Egyetértek. Nem terveztem, de egy "félárú ajánlatnak" köszönhetően tegnap újra láttam/hallottam a Cosi-t az Erkelben. Bár szeretem ezt a darabot (azon ritka operák egyike, amelyiknek a tartalam, cselekményvezetése is viszonylag sikerült, logikai "bakugrásoktól" mentes, és a megírása óta eltelt évtizedek-évszázadok óta sem vesztett befogadhatóságából, a ma közönsége is élvezi), igazából csak azért mentem el, mert a tavaly látotthoz képest négy főszereplő is más volt a hatból, a "megmaradt" kettő (Balga Gabriella és Szemere Zita) pedig már akkor is jó benyomást tett rám. A három "új" férfi énekest (Pataky Dániel, Nagy Zoltán, Wolfgang Bankl) egyáltalán nem ismertem eddig, az ígéretes Horti Lillát pedig eddig még csak kisebb szerepekben hallottam. Nos, nem várt élményben volt részem. Már az első pillanat kellemes meglepetés volt, Ferrando és Guglielmo megszólalásakor: egészséges, jól képzett tenor- és baritonhangokat hallottam - a 20. sorban is! Oké, az Erkelben jól terjed a hang, és a Cosi "karcsú" zenekari hangzását relatíve könnyű feladat "áténekelni", de azért a közelmúltban (különösen a tenor "vonalon") inkább kellemetlen tapasztalatokat szereztem e téren. Ráadásul mindkét énekes kiváló színészi játékot is nyújtott, s láthatóan kedvükre volt a játék a hölgyekkel, ami kiváló atmoszférát teremtett a produkciónak még úgy is, hogy a közönség - számomra kevéssé érthetően - elég kevéssé vette a lapot az este folyamán (erősen visszafogott tapsok voltak csak az előadás közben és után is, sokkal többet érdemelt volna a produkció). Utólag "rákeresve" a két énekesre persze kiderült, hogy jelentős nyugat-európai operaszínpadi karrier van mögöttük, így érthetőbbé vált a (nem feltétlenül "világklasszis", de mindenképpen nagyon jó) teljesítmény. (Végre egy példa arra, hogy jól kiválasztott, de nem világsztár "külföldi" énekesek meghívásával is lehet érdemben javítani a MÁO produkcióinak színvonalát.) Nekem különösen Nagy Zoltán baritonja tetszett. Most sem okozott csalódást Balga Gabriella, Szemere Zita pedig újfent igazolta, hogy jól állnak neki az effajta operai "szubrett" szerepek. Benjamin Bayl dirigálása kiválóan megteremtette az egyensúlyt a zenekar és az énekesek között (bár az első felvonásban akadt egy-két "szétcsúszás"). Számomra Wolfgang Bankl Don Alfonsója volt a legkevésbé meggyőző alakítás, hangilag és színészileg is - "hozta a kötelezőt", de egyéb semmi különös.
Az este kiugró teljesítményét azonban vitán felül Horti Lilla produkciója jelentette. Tehetsége vitathatatlan, és úgy tűnik, jó úton jár karrierje építésében is, Mimi és Fiordiligi is optimálisak "első főszerepeknek". De Horti hangképzése kiérlelt, már most nagyon széles dinamikai tartományokat képes bejárni, s magabiztosan szól minden regiszterben: engem különösen az érzékeny pianói és a szopránhoz képest meglepő könnyedséggel és erővel megszólaló mélységei fogtak meg. A II. felvonásbeli "Per pieta"-t pedig, ami egyértelműen a darab "legnehezebb" száma, azt kell mondjam, világszínvonalúan szólaltatta meg, katartikus élmény volt. Megjelenése és színészi adottságai is abszolút alkalmassá teszik arra, hogy a közeljövő egyik vezető hazai szopránja váljon belőle, s ha így halad tovább, akár fényes nemzetközi karrier is állhat előtte.
Itt van három fotó Sonya Yoncheváról: a képek a farsangi Olasz Estély ("Puccini Itáliája") előadáson készültek róla az Erkel Színházban.
Háttérben az Operaház Énekkarának tagjai; elől Palerdi András (bal szélen) , Rőser Orsolya Hajnalka, Wiedemann Bernadett, Szegedi Csaba, az egyik balett-táncos hölgy, Balga Gabriella és előtérben középen: Sonya Yoncheva
Ókovács Szilveszter énekel és zongorázik is a vele készült videoriportban
(21:15 perc)
BAON a Bács-Kiskun megyei hírportál
Operavilág
2019. 02. 11. 11:18
„Ókovács Szilveszter: az izgalom mindig hozzáad a szereplésekhez”
Az Echo TV Őszintén eheti adásában Turda Adrienn Ókovács Szilveszterrel beszélgetett, akinek alapvető közege a színpad és a díszletek. A Magyar Állami Operaház főigazgatójának elmondása szerint kétdimenziós a működése, azaz egész életében két dolgot csinált: az egyik a média és a különböző közéleti szereplések, a másik pedig a zene.
A tévés újságíróban és a művészben az a közös, hogy mindkettő szeret szerepelni – vallja Szilveszter, aki már nagyon korán felfedezte ezt a rendkívüli adottságát.
Az izgalom mindig hozzáad a szereplésekhez. Legutóbb egy showműsorban egyik énekesünket kísértem zongorán, pedig nem vagyok egy nagy zongorista, de ezt a darabot megtanultam és eljátszottam. Utána pedig feltettem a kérdést magamnak, hogy nem vagyok én őrült, hogy nem izgulok?!
Ókovács Szilveszter azt mondja viccesen, hogyha még négy évig tartanának az Operaház felújításának munkálatai, az egész Intézményből semmi nem maradna. A felújítások öt főbb területet érintenek: a színpadgépezetet, a nézőtéri akusztikát, a strangokat, a helyiségek funkcióváltását és a történelmi díszítések helyreállítását.
Ez egy nagyon nagy intézmény, rá is fér most a felújítás, mert az elmúlt évtizedekben hagyták lerohadni – emlékeztetett a főigazgató.
Az Operaház korszerűsítésének legnagyobb és legszembetűnőbb fejezete az új játszóhely, raktár és látogatóközpont, vagyis az Eiffel Műhelyház kialakítása. Az épülettel infrastruktúrát és próbarendet érintő problémák egyaránt megoldódnak majd.
Ez az épület hatalmas, sok minden elfér benne, összesen tizenkét funkciója lesz majd ennek a háznak, de a vasúti múltat sem akarjuk letagadni
– mondta Ókovács Szilveszter. A felújítás végeztével az Operába 1000-en tudnak beülni, az Erkelbe 1800-an, az itteni kamaraszínházba pedig négyszázan. Ide hozzuk majd a barokkzenét, amiért sokan megőrülnek, de nem ezresével, hanem százával. De itt kap helyet a huszadik század művészete is, így értelemszerűen a kortárs tánc is. Egy igazi réteg zenét, és művészetet kedvelők helye lehet itt, ahova a tervek szerint nemcsak kiöltözve, hanem farmerban is el lehet majd jönni.
Restellem, de most nincs időm egy 90 oldalas DLA dolgozatot elolvasni, de a tézisek nekem épp úgy zavarosak és meglehetősen semmitmondóak, mint amilyen a művészeti vezető úr a faggatón érzésem szerint volt.
Nagyon köszönöm kedves nickname és almapüré a Victor Hugo könyvet, el fogom olvasni! Ugyanígy, fórumtársi segítséggel olvastam el régebben a Lammermoori Luciát is, és nagyon élveztem.
Benjamin BAYL nem először jár nálunk. Purcell "The Fairy Queen_/A tündérkirálynő c. operáját is ő vezényelte 2016-ban, -és mint ahogy tegnap a Cosiban, - ott is cemballon játszotta recitativokat az énekeseknek élvezetes improvizációkkal.
Micsoda Cosi fan tutte!!!
Végre egy jó, nem is jó, hanem nagyszerű külföldi karmester, Benjamin Bayl. Egy príma vendég bariton: Wolfgang Bankl. És a két csodanő: Horti Lilla és Balga Gabriella. Csak ennyi kell ahhoz, hogy Mozart zenéje áradjon órákon át, betöltve a teret és szívünket. Méltánytalan lennék, ha kihagynám a többi szereplőt, Pataky Dánielt, Nagy Zoltánt és Szemere Zitát, mert ők is hozzáadtak mindent, ami csak telt tőlük. Egy csodás este.
A jövő évadra befizetnék egy Balga-Horti bérletre.:)
Lefelejtettem: az Aix-en Provence-i Violetta ha jól emlékszem, Sass Sylvia volt.
A Scala valamelyik "évadnyitó" előadásán Damrau - második gyermekét várva - széken ülve halt meg, Violettaként. Egyébként abszoltú érthető és helyeselhető.
Törpék, lángoló ember, liftező szoba, pocsolya stb: látványelemek egy korlátozott lehetőségű színpadon. Belefér. Feldobja a darabot és a produkciót, ahogyan pl. a -nekem- Giocondánál sokkal unalmasabb Mefistofeléből Kovalik szuperrevüt varázsolt. Legalább vizuális élmény lett, nem kicsit, nagyon.
Láttam én már -tévében- Violettát állva meghalni, talán Aix-en-Provence-ban és egyebeket. (Nem tegnap volt, minimum 40-45 éve!) Ehhez képest Izolda állva-halála kevésbé zavarna, mivel szimbolikus. A tüdőbaj konkrétabb :-) és :-( ...Senta és a Hollandi ügye is teljesen szimbolikus mint minden Wagnernél. (Minusz Mesterdalnokok.) De mint te is írod, a Gioconda nagyon is "valós történelmi korban és helyszínen játszódó, csodáktól/deus ex machinától mentes dalmű". Ilyesmiben szerintem semmi helye nincs rendezői (fél)igazságtételnek, történelem- és történethamisításnak. Gioconda meg akarja keresni anyját, de eszébe jut egyezsége Barnabával, marad. A többi már ebből következik. Aida&Radames szabadulóművészi teljesítményéről nem tudok, ha volt olyan -írtad- az sem vállalható. Ha nem is valós személyekről szól, az Aida nem szimbolikus történet. Heppiend nincs. Mellesleg A trubadúr sem annyira hihetetlen és a Forzával is inkább az a bajom egy ideje, hogy széttöredezett a cselekmény, benne jó pár szórakoztató, ám dramaturgiailag fölösleges szereplővel (Melitone, Trabuco, Preziosilla) és jelenettel.
A 2. felvonás elejének csonkítását semmi sem indokolja. A 3. felvonásbeli balettbetétet megelőző vendégek bevonulása és Alvise köszöntője* nyilván a színpad átrendezésének esett áldozatául. Nem esett szó még a törpik szerepeltetéséről. A legelején kifejezetten jó ötlet, hogy a nép körében fellépve információkat tudnak szolgáltatni a Stasinak Barnabának, általa az Alvise vezette hatóságnak. Ugyanakkor csak a már-már parodisztikusan irreális cselekményből is kirí, hogy a 4 kis ember képes lefogni és egy helyben tartani egy jó karban levő, eléggé magas fiatal férfit.
(*Úristen, mennyivel jobb a Tannhäuser megfelelő jelenete! Tudom, tudom, alma-körte összehasonlítás!)
Továbbra is fenntartom ama véleménysmet, miszerint a Gioconda a leghüjébb opera a valós történelmi korban és helyszínen játszódó, csodáktól/deus ex machinától mentes dalmű. (A 2.-3. helyen nálam holtverseny van a zeneileg összehasonlíthatatlanul értékesebb Trubadúr és A végzet hatalma között.) A legnagyobb ostobaság az benne, hogy ha van egy vak anyám, akiről nem tudom, hol van, akkor addig nem dobom el magamtól az életet, amíg nem bizonyosodtam meg arról, életben van-e, sőt még ekkor sem nyírom ki önmagamat, mert ezzel az anyám halálát is okozhatom. Gioconda mégis így cselekszik, noha tálcán kínálkozik az alkalom, hogy megszabadítsa Velencét egy undorító besúgótól. Ezért sokkal észszerűbb az itt alkalmazott megoldás, amely szerint Gioconda lelövi Barnabát, aki haldokolva tudatja az énekesnővel, hogy előzőleg megfojtotta a vak asszonyt. Giocondának ott marad a Laurának szánt méreg, amelyről a rendezés sejteti, hogy a hősnő bizony felhörpinti. Még ha az alkotók eredeti előírásának megfordítása is, nem olyan merénylet a darab ellen, mint pl. amikor a Hollandi elhajózik, Senta meg ott picsog a parton/ oboa elhal, de Izolda nem rogy össze/ Radames felemeli a kripta zárókövét és kereket old Aidával stb.
Nagyon tetszett ALMÁSI-TÓTH ANDRÁS DLA-pályamunkájában (többek között):
...az olasz nyelv valóban nagyon zenei lejtésű, énekszerű.
Nem véletlen hát, hogy az opera Olaszországban születik meg.
(És nem véletlen, miért szenvednek a mai énekesek a lefordított recitatívókkal: idegen nyelvre lehetetlenség átültetni egy olasz eredetit, annyira más a nyelv lejtése, dallama, máshová esnek a hangsúlyos szótagok, a tagmondat-határok. Mozart: Figaro házassága című darabját magyar nyelven rendeztem, és az énekesek rengeteget szenvedtek a recitatívókkal, mivel azok semmiféle logikus szöveg/zene kapcsolatot sem hordoztak magyarul. A dallam nem illeszkedett a nyelvhez, értelmetlen zenei hangsúlyok jöttek létre.
Színházi szempontból a lefordított recitatívó: egyszerűen rossz zene.)
A mostani Gioconda-sorozat és az Operaház leendő előadásainak kapcsán talán nem érdektelen a Művészeti Igazgató operajátszásról vallott nézeteit ismerni:
Almási-Tóth András OPERA: Zene / Ember / Színház TÉZISEK
ALMÁSI-TÓTH ANDRÁS OPERA: ZENE/EMBER/SZÍNHÁZ Az operajátszás színészi alapproblémái
Ich bin unschuldig, nem vagyok a muvesz menedzsere es szineszegyezteto sem. Amit latok, hogy a masik Kekszakall egymast koveto ket nap enekel amott. Az en Kekszakallomon Boncser volt kiirva, akkor is egyeztetesi gondok lehettek a ket intezmeny kozott es/mert egy harmadik enekes ugrott be,anno ide is beirtam.
Viszont talán pisztolyt se szegeznek a homlokához, így kényszerítve őt arra, hogy énekeljen! 6- án Gioconda, 7- én Kékszakáll az Operettben! Azért ez elég komolytalan vállalkozás!
Olyan opera a Gioconda, amiből -régen divat volt- egy 45-ös fordulatszámú lemeznyi keresztmetszetet lehet jól kihozni: néhány ária, a két hölgy + a két úr + a házaspár duettjei és Órák tánca, esetleg III. felv. finálé, bár utóbbi nem nagy zene, csak színpadon mutatós. Ilyen opera pl. az Andrea Chénier is szerintem (és több más), bár sosem szerencsés az összehasonlítás, de megkockáztatom.
Nem ő a hibás, hanem az, aki kiírta a szerepre. Nem hinném, hogy ő követelte volna. A koncertáns áriával kevesebb baja lesz, az előadáson is az ment a legjobban, mert nem nyomta el a zenekar és a többi szólista, akiknek nem csak több ecibeles a hangja, hanem zsírosabb is. Kedves áriámat, a Cilea-Lamentot is inkább combosabb hangú spintok szokták énekelni (Kaufmann is jól csinálja), ma ő.
Véleménye nyilván értékes. De jó tudnia, hogy a fórumon nincs karmester, akinek dolga lenne rendelkezni az időről.
Nekem a régi nagyokkal sem a kedvenc operám - ez van. Marton Éva, Callas és Tebaldi ide vagy oda. Azért egy jól sikerült Donizetti, Bellini vagy Verdi operához nem jöhet - ahogy a Chénier sem, pedig azt azért jobban kedvelem, mint a Giocondát. Tény azonban, hogy jó énekesekkel és rendezéssel eladható, hosszabb távon műsorontartható előadást lehetett volna létrehozni belőle. Én fel nem fogom, hogy a lírai tenorokat minek kell drámai szerepekben nyomatni.
Kár Boncsér Gergelyért.Ma koncert ,honap Gioconda .És ma sem egy olyan áriát választ ,ami neki való,,hanem Enzo románcátEz a torok teljesen alakalmatlan a szerepre.
A Gioconda egy fantasztikus opera! Itt most semmitmondó történetnek és közepesen rossz zenének próbálják beállítani olyanok, akik nem igazán ismerik a művet, és nem hallották igazi nagy énekesekkel! Még szép, hogy most nem az igazi, és elmegy az ember kedve tőle!
19.00 - kb. 22.00 - ma este az Erkel Színházban
Olasz Estély Sonya Yonchevával
2019-es farsangi est Puccinivel és Itáliával lesz átitatott.
A bolgár Sonya Yoncheva érkezik: először lép fel Budapesten.
MŰSOR
1. rész
NÁDASDY András / Giacomo PUCCINI / ANDORKA Péter: Pot-pourri – Nyitótánc
LEONCAVALLO: Bajazzók – Prológ > Kálmándy Mihály
PUCCINI: Lidércek – Anna áriája az I. felvonásból („Se come voi piccina io fossi”) > Sonya Yoncheva
ROSSINI: La Fede > a Magyar Állami Operaház Gyermekkara
ROSSINI: La Caritá > a Magyar Állami Operaház Gyermekkara, Ittzés Berta (szóló)
MRÁZ Kornélia / CSAJKOVSZKIJ: Virágkeringő > a Magyar Nemzeti Balettintézet növendékei
PONCHIELLI: Gioconda – Enzo áriája a II. felvonásból („Cielo e mar”) > Boncsér Gergely
MASCAGNI: Parasztbecsület – Nyitókórus
PUCCINI: Bohémélet – Mimì áriája az I. felvonásból („Sì, mi chiamano Mimì”) > Sonya Yoncheva
PUCCINI: Bohémélet – Mimì és Rodolfo duettje az I. felvonásból („O soave fanciulla”) > Sonya Yoncheva, Boncsér Gergely
– szünet –
2. rész
LEONCAVALLO: Bajazzók – Harangkórus
PUCCINI: Bohémélet – Mimì áriája az III. felvonásból („Donde lieta uscì”) > Sonya Yoncheva
SARKISSOVA Karina / RESPIGHI: La pentola magica, P. 129 > Ivanova-Skoblikova Sofia, Kekalo Iurii, Melnik Tatiana, Leblanc Gergely, Felméry Lili, Timofeev Dmitry, Lagunov Ievgen
PUCCINI: Manon Lescaut – Manon áriája a II. felvonásból („In quelle trine morbide”) > Sonya Yoncheva
GIORDANO: Andrea Chénier – Kórus az I. felvonásból („O pastorelle, addio!”)
GIORDANO: Andrea Chénier – Gérard áriája a III. felvonásból („Nemico della patria”) > Kálmándy Mihály
MASCAGNI: Fritz barátunk – Intermezzo
PUCCINI: Pillangókisasszony – Cso-cso-szan áriája a II. felvonásból („Un bel dì vedremo”) > Sonya Yoncheva
WOLF-FERRARI: A négy házsártos – Lunardo áriája az I. felvonásból („Quando un omo xe serio”) > Palerdi András (zongorán közreműködik: Hidegkuti Pálma)
CILEA: Az arles-i lány – Federico panasza („È la solita storia del pastore”) > Boncsér Gergely
Verdi: Falstaff – Zárófúga („Tutto nel mondo è burla”) > Rőser Orsolya Hajnalka, Wiedemann Bernadett, Kiss Tivadar, Szegedi Csaba, Nagy Zsófia, Balga Gabriella, Szappanos Tibor, Fülep Máté, Boncsér Gergely, Gábor Géza
Közreműködik: a Magyar Nemzeti Balettintézet, a Magyar Nemzeti Balett, a Magyar Állami Operaház Zenekara, Énekkara és Gyermekkara
A nyitókeringő zenéjét Giacomo Puccini témáinak felhasználásával írta: Andorka Péter
Az est házigazdái: Morvai Noémi (MTVA), Ókovács Szilveszter főigazgató
Karmester: Kocsár Balázs főzeneigazgató
Rendező: Almási-Tóth András művészeti igazgató és Solymosi Tamás balettigazgató
A rendező munkatársa: Kováts Andrea
Zongorán közreműködik: Foskolos Bettina
A gyermekkar vezetője: Hajzer Nikolett
Karigazgató: Csiki Gábor
Partnerünk: BMW Group Magyarország
/Az Opera honlapjáról/
Egyébként én fel ne foghatom miért kellett úgy meghúzni a darabot? Ellezdik hatkor oszt kilencre vége. Akkor most miért kellettek a húzások? Tartott volna félórával tovább hú, de elviselhetetlen lett volna. A rendezés enyhén szólva jellegtelenül semitmondó.Fel nem foghatom, hogy miért nem lehetett ez egyszer egy realista, hisotirázló színpadkép. Néha külhonban is előfordulnak ilyesmik - lásd a pár évvel ezelőtti londoni Chéniert, vagy a Met-es, pár évvel ezelőtti Anyegint. Akkor most nem értem, hogy nálunk ezt tiltja a művészeti szabályzat???? Ennél a se íze, se bűze rendezésnél egy jelmezes koncert is élvezhetőbb lett volna.
