A mek.oszk.hu-n elérhető Victor Hugo drámája.

http://mek.oszk.hu/16700/16742/

Ideje volna befejezni  a Giconda című opera ekézését.Nem azzal van probléma,Hanem azzal,hogy jelenleg nincsenek oylan hangok az operáben ,akiktőll maradéktalanul azt halljuk,amit a zeneszerző megírt.A csúcspontokon  eltűnik a legtöbb esetben a hang.Ezt az operát 5 évvel ezelőtt kellett volna bemutatni,amikor rendelkezésre álltak megefelelő hangok,akik a darab verista jellegét is közvetíteni tudták volna.Igazi énekes opera nagy áriákkal, duettekkel együttesekkel.látványos táncbetéttel.Ha mást nem de javasolni tudom Callas korábbi Gioconda felvételét,vagy videón a Scotto ,Pavarotti Toczyska felvételt vagy a bécsi marton évásat. Lemezen pedig számtalan élőt.Tebaldi Corelli, Suliotis Tucker R Elias,Cerquetti De l Monaco Simionato,Caballe Baltsa Pavarottival és akkor megtudják ,hogy milyen nagyszerű igazi operazene  a Gioconda.

Victor Hugo Angelo c. 3 felvonásos drámája 1871-es kiadás a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár katalógusa szerint a könyvtárban megvan, de nem kölcsönözhető ki,  csak helyben olvasható.

Én is ez alkalommal néztem meg az oldalát a MÁO honlapján.

Gioconda – 2019. február 28.

Nem emlékszem arra, hogy e fórumon nagy téma lett volna a tán senki által sem dicsért és többünk által sokat szidott Anger Ferenc főrendező menesztése a posztjáról, még a viharos szenvedélyű társak részéről sem. Mind a rémes rendezéseire, mind a művészeti kérdésekben nyilván meghatározó, káros tevékenységére való tekintettel, én örültem ennek – sajnos csak egy bekezdés elolvasásának idejéig. Mert nyomban tudósítottak arról, hogy utódja, művészeti igazgatóként, Almási-Tóth András lesz. Nem mintha nem tartanám Angernél lényegesen ártatlanabbnak, de sajnos eleven még bennem a Porgy és Bess-rendezés sokrétű tévedése, és annál is elevenebb mindazok alkotásainak emléke, akiknek főrendezői életműve vitatható volt ugyan, de rendezői formátuma és rendezői tehetsége alapvetően elismerendő. Almási-Tóth több munkáját láttam operaházi tevékenysége előtt, sajnos a nagy tehetség hiányolásának élményével. Választását egy dolog mentheti: nincs a felhozatalban olyan rendező, aki már jelentős eredményeket tett le az Operaház asztalára, és se szeri se száma a honi és külföldi ál-tehetségeknek, művészeti szélhámosoknak, akik alapműveket „vágtak haza” a repertoárban.
Pedig a Gioconda színpadra vitele nagy rendezői tehetséget igényelt volna. Miért is gondolom így?
Amint az Elfújta a szél vagy a Ben Hur legendás filmváltozatairól is úgy gondolom, érdemeik elismerése mellett, nem volt nagy veszteség magyarországi aktuális forgalmazásuk elmulasztása, valamint a Don Quijote és A bajadér, pláne az Anyegin és a Manon című balettekről, hogy sokkal fontosabb művek javára maradtak ki az itthoni repertoárból, szerintem a Ponchielli műve éveken, sőt korábban csaknem fél évszázadon át történt mellőzése sem jelentős hiány. Nem tartom remekműnek, amit Verdi és Puccini szinte minden opusában alkotott, illetve a veristák is egyet-egyet. Csaknem mindig lettek volna hozzá énekeseink, úgy gondolom, Takács Paula, Déry Gabriella, Szőnyi Olga, Komlóssy Erzsébet, Mészöly Katalin, Farkas Éva, Jámbor László is megmutathatta volna képességeit a darab egy-egy szerepében. Szóval nem vetem el a Gioconda létjogosultságát, ha adódnak hozzá előadók, de mert nem tartom minden hangjában megejtő és megnyilatkozó zenének, szövegkönyvét mégannyira sem sikerültnek, alaposan ráfér az ihletett és szellemes rendezés. Ennek nyomát is hiába kerestem az Erkel Színház felújításában. A pocsolyás színpad, bokáig sem érő vízzel, ha nem lenne szánalmas, azt mondanám, kész röhej! [Szerepelt már ilyen színpad, bokáig érő vízzel, az Erkelénél „valamivel” kisebb színpadon, a Budapesti Kamaraszínház Ericsson Stúdiójában (ahol egyébként Almási-Tóth András is szorgoskodott egykor), Alföldi Róbert (Madárkák) alcímű Sirály-rendezésében, éppen 22 évvel ezelőtt.] Velence lagúnái szerintem attól jellegzetesek, hogy bárkák, gondolák közlekednek a csatornákban. Ha ezekben gyalog is lehet tapicskolni, minek oda a hidak és a vízi járművek? Ennél is zavaróbb, hogy a rendezés nem döntötte el, illúziókeltő látványra törekszik-e (a mai, siralmas díszletfestési színvonal mellett), vagy jelképekben gondolkozik; minek a festett háttér és a pocsolya, ha „szimultán” színpadon kell megoldani a kamarajeleneteket, bármilyen helyszínen egy fehérre meszelt teherlifben, ahol legfeljebb ágy van és kereszt a falon, a kandelábert pedig a rendőrfőnök maga állítja be. „Kedvencem” az „ének az esőben”-jelenet volt (Enzo és Laura kettőse), mert a zúgó istenáldásának olyan egyszeriben szakadt vége, mint amikor öblítés után elzárom a csapot a mosogató felett.
A „most aztán kiénekelheti a belét a velencei kövezetre” típusú szólamok mellett van a Giocondának egy igazi slágere: Az órák tánca című fülbemászó dallamú és szellemes ritmikájú balettbetét. Érdemes összevetni az 1873-ban bemutatott Gioconda balettjét az 1871-ben bemutatott Aidáével. Igazságtalan, persze, hiszen az Aida az operairodalom egyik legnagyobb zsenijének egyik legcsillogóbb gyöngyszeme. Valamire való előadás (az ősszel a Metropolitanből követítettet nem gondolom ilyennek) az Aida három balettbetétjét tartja számon (a papnők tánca a templomjelenetben, a mór gyerekeké Amneris szórakoztatására, valamint a bevonulási ünnepség parádéja), és mindháromra az jellemző, hogy funkciójában és zenéjével is szervesen illeszkedik a cselekménybe, a mű dramaturgiájának eleme. (Ugyanezt tudnám példázni más nagyoperák, pl. a Faust, a Sámson és Delila vagy a Hovanscsina pazar balettbetétjeivel is.) Az órák tánca zenéjében is, dramaturgiailag is egy zárvány a Giocondában, hát igazán ráférne a rendezői kitalálás, jó és stílusos koreográfia, nagy létszámú kar dekoratív szólistákkal. Nos, ez esetben nemcsak rendezőnk nem jeleskedett, hanem Barta Dóra koreográfus sem, Tóth Bori gyenge és stílustalan, a tarkasággal esetlegesen bánó jelmeztervezői munkájának pedig a táncosok megjelenítése volt a mélypontja. A világítás is (tervezője Bányai Tamás) itt tehetett volna valamit – a színpadon, nem pedig a földszinti nézőtéren, végül is nem revüre fizettünk be. Az Operaház („Magyar Nemzeti Balett”) hat remek művésze különben példás alázattal abszolválta e sikerületlen kitalációt, táncot és locsipocsizást.)
A zenei megvalósítás számomra a látványelemek színvonalánál sokkal kedvezőbb. Talán azért is, mert a Giocondától mint zeneműtől nem várom, hogy felforgassa bennem a világot. Komoly tudással és lelkiismeretes ambícióval teljesítettek jelentős hangú énekeseink. Miután beszámolóm írása előtt olvastam Edmond Dantes fórumtáras recenzióját, nagyon nehéz lenne most eredetit mondanom Sümegi Eszterről. „Egyesek előre beárazták: ő nem lehet jó Gioconda és ehhez tartják magukat még mindig” – írja a 9717. sz. hozzászólásban. Ez ugyan nemcsak kritikusi, hanem nickek megnevezése nélkül is személyeskedő jellegű észrevétel, de mit tegyek, pontosan egyetértek minden szavával. (Csupán kiegészíteném a mondat végét azzal, hogy nemcsak „még mindig”, hanem „mint mindig” is.) Az énekesnő méltatását is legfeljebb szinonimák keresésével tudnám másképp megfogalmazni, annyira pontos: „a hang hibátlanul szárnyal, a magasságok biztosak, a mélységei jól szólnak, az alakítás nekem hiteles, kifejező.” (Viszont nem mulaszthatom el megjegyezni: lassan egy évtizede nem győzöm csodálni, hogy egy alapvetően jó megjelenésű és szép primadonnával jelmeztervezők, szabászok és fodrászok azt tehetnek, amire csak telik a dilettantizmusukból. Mennyivel szebb, fiatalabb és olaszosabb jelenségnek tűnt Sümegi Eszter egy jelmezes próbáról készült riportban, amikor még saját, sötét hajával próbált a színpadon!)
Gál Erika hangerővel és külső szépséggel is győzte Laura szerepét, alakítását érzéki szépségű hangszín hitelesíthette volna igazán. Boncsér Gergely (akinek maszkja és parókája, nem túl közelről és kissé hunyorítva, Leonardo DiCaprio Vasálarcosára emlékeztetett) számomra kifogástalan Enzo. Azért is, mert nála hősibb tenorok, fájdalom, jelenleg nem működnek a társulatban, és azért is, mert aki nem a földszintről hallgatta, ahhoz akadály nélkül eljutott minden hangja. Alexandru Agache éneklése Barnaba szerepében nagyszerű, ilyen értékes hangú énekes különösen megérdemelt volna némi rendezői színészvezetést. Nekem a legmeggyőzőbb, énekben és figurateremtésben is nagyszabású alakítást Cser Krisztián nyújtotta Alvise szerepében.

A webhely nem érhető el (nekem).

A Wikipédiából: Angelo, tyran de Padoue (Angelo, Pádua zsarnoka) (1835)
A cím további találatokhoz vezet a Google-ban.

Egy vélemény:

http://revizoronline.com/hu/cikk/7774/ponchielli-gioconda-erkel-szinhaz/

Enzoról jut eszembe, mi van Fekete Attilával? Énekel mostanában Budapesten egyáltalán?

Még nem láttam a Giocondát, de ott voltam a csütörtök délutáni faggatón. A rendező őszintén bevallotta, hogy nem ő választotta ezt az operát, az a kinevezésével a nyakába szakadt.Majd eléggé zavarosan kezdett beszélni a rendezéséről, amitől a szívem elszorult. Ez az ember jelenleg a MÁO művészeti vezetője! Olyasmik azért kiderültek, hogy mivel biztonsági okokból nem gyújthatták fel a gályát, ezért került a rohangászó égő ember a színpadra. (Nem ajánlom neki, hogy Ringet rendezzen! :)) A víz az állandó bizonytalanságot jelképezi, ezért tapicskol benne mindenki, a ruháját szétáztatva. ED-nek: nem konfetti hullik az égből, hanem pernye - szerinte. Gioconda egyébként Victor Hugo művében kurtizán volt, többek között ezért nem volt esélye kölcsönös szerelemre.

Tudja valaki, hogy mi a Hugo mű címe, és megjelent-e magyarul?

Tegnap én is eljutottam a Giocondára. Bár csak ne tettem volna! A rendezői koncepcióról nem lehet mit írni, mert semmi ráció a pocsolyán kívül nincs abban! A zenei megvalósítás a zenekari hangzásban már-már kimerül, olyan énekeseket, akikre felkapnánk a fejünket nemigen hallani az idei megvalósításban! Nem tetszett  a címszereplő, drámaiság helyett vehemens forszírozás, és a tenor igazi kakukktojás !! A vak asszony hangját tegnap kevésnek találtam, főleg a mély regiszterben. Alvise megfelelő , és nagyszerű a Barnaba. Félresikerült produkció! Röviden ennyi. 

Én csak az Opera Café c. műsorban láttam a "sohamégilyennemvolt" vízirevű előkészületeit és indoklását. Hát, nem rohantam oda gyorsan,  hogy hátha még akad jegy! Egyébként pedig, most megvolt a vízirevű, talán legközelebb jön a többi! (Bocs!)

Ha már említettem a Gioconda premier-előadást, minden dicséretem a Vak asszony szerepébe beugró fiatal énekművésznek, Kiss Judit Annának, aki nagy közönségsikert ért el ezzel a debütálásával!  (A tavalyí  Simándy József Énekversenyen az előkelő második helyezést ért el.)  

Operaház  Facebook oldalán hozzászólók bejegyzéseiből idézek:

„A pénteki Gioconda-premier nemcsak azért volt izgalmas, mert egy 20 éve nem játszott darabot láthatott ismét a közönség, hanem Kiss Judit Anna debütálásának is szem- és fültanúi lehetett. Wiedemann Bernadett betegség miatt nem tudta énekelni Gioconda anyjának szerepét, így az őt coveroló fiatal operaénekesnő ugrott be helyette. A siker nem maradt el, gratulálunk Pankának!”

„Gyönyörű, sötét színű, igazi alt hang, és olyan szépen, manírmentesen és őszintén énekelt, hogy úgy jutott el az ária hozzám,ahogy még soha. Kicsit olyan volt, mintha először hallottam volna."

 "Nagyon köszönöm a megtisztelő megosztást. Ez a pénteki este valóban felejthetetlenné vált a beugrónak köszönhetően ÉS nem kevésbé az előadás többi közreműködőjének támogató jelenléte miatt is."

„Gratulalunk  Kissjudit Anna!  Ez varhato volt! Mar tavaly lattuk! Remeljuk, egyszer nekunk is alkalmunk lesz operaban latni Teged!”

 „A coveroláshoz külön gratulálok!”

 „Bernadett Wiedemann nak: jobbulást kívánok!”

„Ma már senki nem gondolhatta, hogy beteg volt, aki hallotta a mai előadásban. :-)

Bernadett Wiedemann: „a köptető, a gyömbér, a méz és a többi, egy nagy adag akarattal csodákra képes.” 

„Bernadett Wiedemann ha előadás van, akkor attól tartok félhalott állapotban is csodákra vagytok képesek. Néha csak utólag derül ki, hogy négy beteg is van egy produkcióban. :-) De ma szerintem mindenki a hangjánál volt, jó formában énekelt. Kezdem megszeretni a darabot, még szerintem benézek rá. Jó pihenést csütörtökig, hátha sikerül teljesen regenerálódni, ha még mára nem ment.”

Igen, méregfiola van a kezében, de a) a szerzők szerint Gioconda agyonszúrja magát, ami tényleg nem logikus, mert folyton méregről dalol odáig, de így írták meg b) nem issza ki a végén, legfeljebb az öltözőben :-) c) ami a lényeg: Gioconda a szerzők szerint nem végez Barnabával, sem pisztollyal sem más szerszámmal. Ez így hamisítás. Piha!

"a hősnő pisztolyt rántva agyonlövi a főgonoszt, majd a semmibe meredve várja a függöny leereszkedését," - én úgy láttam a premieren, hogy kezében tartja a méregfiolát és a szájához emeli - de még nem issza ki, mikor a függöny lehull. (Sejthetően, ki fogja inni...)

Itt a vég - énekli Méregáriájában a címszereplő. Hogy én is a végén, az előadás végén kezdjem Ádám záró Tragédia-szavaival: Csak az a vég! – Csak azt tudnám feledni! Sokféle, kísérletező színpadi adaptációt el tudok fogadni, ami operákat-színdarabokat más, "mai" szemszögből vizsgál, közelít meg, értelmez, egyet azonban nem. Egy alkotás cselekményét, különösképpen végkifejletét önkényesen átírni: megengedhetetlen, szigorúan tilos és életveszélyes. Márpedig Ponchielli Giocondájának új produkciójában éppen ez történik. A libretto egyértelműen rendelkezik: "Si trafigge nel cuore col pugnale" angol megfelelője szerint: "She stabs herself in the heart." Azaz Gioconda agyonszúrja magát, Barnaba pedig -ezt már csak magyarul írom- eltűnik az éj sötétjében. A rendező, Almási-Tóth András talán valamiféle isteni (fél)igazságot akart szolgáltatni azzal, hogy a hősnő pisztolyt rántva agyonlövi a főgonoszt, majd a semmibe meredve várja a függöny leereszkedését, ha jól láttam, közben a falról (!) vér folyik alá...Nem, ez nem járja! Eddig a pillanatig nagyjából jó dolgokat látunk, leszámítva talán Alvise értelmezhetetlen bárkás föl-le liftezését a II. felvonásban. Elfogadható, legfeljebb olykor zavaró a színpadi vizesblokk -Velencében járunk elvégre- vagy a szerelmespár nyakába zúduló színpadi eső -megesik az életben is- vagy a Gioconda hősies elhatározását laudáló konfettieső. Egyéb "fun"-ok: törpék, lángoló ember ésatöbbi a látványt hivatottak földobni, aláírom. Sok mindenről -és sok mindennek a hiányáról- meg maga az Erkel Színház lehetetlen színpada tehet: irdatlan széles színpadnyílás, mélység alig. Számomra ez teszi indokolttá a többfunkciós szoba gyakori lifteztetését is a  jobboldalon. Nincs más lehetőség bizonyos dolgok, teszem azt egy ravatal elhelyezésére, már ha valami fizikai mozgalmasságot érdekesen akartak vinni a történésbe. Ezért fogadom el Szendrényi Éva díszleteit. Nem kifogásolom Tóth Bori jelmezeit sem, noha a 16. században játszódó cselekményhez képest mintha későbbi kor öltözetei jelennének meg a közreműködőkön. A gyakori vízen járás -Mózes távollétében- így sem kényelmes feladat az erre kárhoztatott énekeseknek, táncosoknak. (Megjegyzem, a videómegosztón látható új brüsszeli Giocondát is el-elárasztották el vízzel.)

Boncsérral az a bajom volt, hogy bár megvannak a dallamívek, a technikája is elfogadható,  könnyedén jönnek a magas hangok is, de maga a lírai alaphangja erőtlen, ami gyengén szólal meg minden hangtartományban. Énekének hangzásáról mindent elmond, hogy gyakorlatilag mindenki "áténekelte", tenorja elveszett a többiek "sűrűjében"...  Sajnálom, mert rendkívül tehetséges, intellingens, jó kiállású, szép hangú énekművészünk, aki azért eddig is, és remélhetőleg a jövőben is - ha kapott és kap(na) orgánumának, hangfekvésének megfelelő feladatot, abban kiemelkedőt tudott és  tud(na) produkálni. 

ZTeljes mértékben egyetértek a leírtakkall .Noha nekem egyik kedvenc oprerám ha most hallom először nem lenne az az tutiNekem sok volt a kiabálás a magas hangokon és szép éneklések helyeztt kiscir dögösebb lett volna igazi.Bár a cíymszereplő iilletve ÍEnzo akkor sem jött volna be.Unalmas vizirevű jelentős húzásokkal és megioldatlan véggel.Mi történt Giocondával ,aki bár eléneklete a méregáriát élve maradt és ölte meg nem magát hanem Barnabát..A végén persze örült mint általánam mindneki mindenkinek.Én kevésbé,fde ez lényegtelen

Ami a Giocondát illeti, ez most nagyon nem jött be! Ahhoz, hogy egy ilyen monumentális operát feltálaljanak, elsősorban olyan hangokra kell építeni, akik el tudják énekelni! Az erölködés nem sokat segített, de olyan énekes is énekelt, vagy megpróbált énekelni, aki még erőlködni se tudott! Agache minden tekintetben kitűnt a csapatból frenetikus hangjával és jelentős színészi játékával, de ahogy itt már utaltak rá, a rendezés őt is próbálta megbénítani. Ráadásul a szerepét lleredukálták, fontos részeket kihúzva az operából. A hölgyek közül egyértelműen Gál Erika volt a legjobb, de a leggyengébb láncszemnek a tenorista mondható az egész szereposztásból! Megfelelő énekesek nélkül nem lehet előadni egy ilyen operát!!!!

Ami a Giocondát illeti, ez most nagyon nem jött be! Ahhoz, hogy egy ilyen monumentális operát feltálaljanak, elsősorban olyan hangokra kell építeni, akik el tudják énekelni! Az erölködés nem sokat segített, de olyan énekes is énekelt, vagy megpróbált énekelni, aki még erőlködni se tudott! Agache minden tekintetben kitűnt a csapatból frenetikus hangjával és jelentős színészi játékával, de ahogy itt már utaltak rá, a rendezés őt is próbálta megbénítani. Ráadásul a szerepét lleredukálták, fontos részeket kihúzva az operából. A hölgyek közül egyértelműen Gál Erika volt a legjobb, de a leggyengébb láncszemnek a tenorista mondható az egész szereposztásból! Megfelelő énekesek nélkül nem lehet előadni egy ilyen operát!!!!

Azért a Gioconda nem a legnépszerűbb operák legnépszerűbbje. Nekem se a kedvencem - énekelhetné harminc évvel ezelőtt Marton Éva is a címszerepet, akkor se lenne az. A Bánk bánban eredeti formájában is háromszor annyi drámai erő és magával ragadó jelenet van, mind a Giocondában - csakhogy ne mindig csak leszólja itt valaki Erkelt, ezért hoztam ezt a példát. A premieren a rendezés olyan semmilyennek tűnt. A kórusnak túl nagy szerepe nincs kb. bejön és énekel, majd általában a festett díszlet felemelkedése után, levonul a színpadról. Zeneileg számomra ez egy abszolút átlagos repertoár előadás szintjén mozgtó produkció volt. Semmi sem indokolta, hogy éppen most, pont ezekkel az énekesekkel kell bemtuatni a darabot - de ilyenekkel már senki sem foglalkozik. Agache próbálta valamilyennek mutatni Barnabást, de sajnos a rendezés ebben nem volt segítségére. Cser Krisztiánnak az énekhangja megvan a szerephez, de kicsit finomíthatna az énekelésén. Boncsér most jobban tetszett, mint a Hugenottákban, de ez a szerep se az  hangjára íródott. Sümegi után se feltétlenül most kiáltott a címszerep. Az énekkar jó volt. Az órák tánca teljesen kilógott az előadásból. Almási-Tóth Porgi és Bess rendezéséről is úgy éreztem tavaly, hogy részleteiben kidolgozatlan, hát a Gioconda is ilyen érzéseket keltett bennem.

Ha nem lennének a látványon túli kötődéseim is az operához, Sümegi Eszter parókája láttán a majd' egy évvel ezelőtt megváltott bérletem árát is visszaperelném. Ebben a bérletben másodszor raknak elém olyan címhősnőt, akitől, úgy gondolom, tetveket kaphatok.

Erkel Színház: A frissen bemutatott/felújított Gioconda hatos szériájának harmadik, mai előadására a Ma este színház 50% (+kezelési költség) áron kínálja a jegyeket, minden árkategóriában. A legolcsóbb jegy ily módon 938 Ft (!!!)

A nézőtér jelenleg – szemléletmód kérdése – mintegy fele üres vagy félig van tele.

Az Operaház honlapján természetesen igen helyes jegyár- és műsorpolitikával ugyanekkor ugyanezen jegyek teljes árban kaphatók, megteremtve ezzel mindenki számára a választás lehetőségét.

Garanca olyan, amilyen. Mit is írt Abody Béla valakiről? Kb. azt, hogy aki szőke, nem lehet fekete is, aki alacsony, nem lehet magas...vagy hasonlót. Az index-beli interjúban Garanca maga is beszél a jelzett (látszólagos?) ellentmondásról. "Hideg északi szépség", "délszaki szerepek" (Carmen!), "délszaki" felfogásban stb. Nyilván nem lesz és nem is akar pl. második Obrazcova lenni, ő első Garanca :-)

A karmester és zenekar iskolás muzsikálása nekem azt jelenti, hogy jól asszisztáltak az esthez, tudták, amit itt lejjebb is megjegyeztek (9701), hogy " ez az este nem róla -Marin- és a zenekarról fog szólni." Ezzel együtt nekem a zenekari számok is tetszettek.

Elīna Garanča 2015-ben, a Müpában  mutatkozott be először a magyar közönségnek, akkor döntően francia operákból  - benne egy jó Carmen-keresztmetszet is - összeállított áriaestje közel sem  nyújtott számomra olyan minőségi élményt, mint, amelyben tegnap részesített engem. Akkor Karel Mark Chichon karmesterrel érkezett, aki „civilben” Elīna Garanča férje. 

Tréfásan talán úgy lehetne összefoglalni a koncertet, hogy "északi szépség délszaki nótákat énekelt".

Garanča, akit utoljára 8 éve hallottam élőben, most is jó benyomást tett rám, szép hang, nagyon jó technika, hihetetlen, hogy mit meg tud csinálni egyetlen levegővel. Ugyanakkor mindig van benne valami kis tartózkodás, hidegség (legalábbis számomra).

A karmester nagyon nem jött be nekem, valahogy olyan "iskolásan" muzsikáltak a keze alatt a muzsikusok, akikről pontosan tudom, hogy többre is képesek.

Szerintem nem értetted jól, olaszul ment

Az operadíva is elsírja magát az Oroszlánkirály nyitányán - Interjú Elīna Garančával az indexen:      itt olvasható.

Köszönöm, lehetséges. Nem állítanám, hogy a művésznő -vagy az énekesek többsége- minden nyelven tökéletesen érthetően énekel(t). Amúgy kevesen lehetnek, akik ugyanúgy ismerik a monológ első szavait franciául mint azt, hogy "O don fatale". Ahogyan a Grieg-dal is olasz címmel, olaszul ismert  :-) 

Annyit finomítanék még beírásomon, hogy "...rendelkezik a jelen állapotában már nem-bel canto szerepkörhöz szükséges koloratúrakészséggel,..."

Annyit fűznék hozzá az előbbiekhez, hogy - amennyiben jól értettem a szöveget - a Don Carlosból a két Eboli-áriát a francia nyelvű változatból énekelte Garanča.

Igaz, a kísérőfüzetben olasz nyelven vannak megadva az áriák kezdősorai..

Elīna Garanča neve, hírneve ki tudott robbantani hétfő esti -otthoni- komfortzónámból, pedig nem kedvelem a zenekari opera- és potpourri (gála)esteket, nemigen járok ilyesmire, márpedig a tegnap esti koncert bizony ilyen volt a javából...vagy nem is annyira a javából, már ami a műsort illeti. Hogy  Elīna Garanča viszont a "javából" sőt, a legjavából van, az számomra bizony kiderült az Erkel Színházban, de erről később.

Előre be nem jelentett, szokatlan eseménnyel indult  a koncert: a zenekar az elsötétített nézőtéren egy gyászzene-féleséget játszott, sajnos nem ismertem fel, majd hangosbemondón közölték, hogy az elmúlt percekben a megemlékező zene a kommunizmus áldozatainak emléknapján a kommunizmus áldozatainak szólt.  ("Félre": vajon minden zenés színház hasonló megemlékezést tartott? Vajon minden esetben megemlékeztek volna előadás  -mondjuk egy Szerelmi bájital- előtt e szomorú napról az Erkelben?)

Verdi elmaradhatatlan (?) Forza-nyitánya után a jeles mezzo elsőként Eboli Fátyoldalát adta elő a Don Carlosból, persze Tebaldo és női kar nélkül: kicsit furcsa volt ez a lebutított változat, de bemelegítő számnak jó volt. A Manon Lescaut-Intermezzo után igazi meglepetésként Cilea Adriana Lecouvreur-jéből hallottunk egy áriát, de nem a papírforma szerinti hercegnő-áriát, hanem a címszereplő Ecco: respiro appena...Io son l'umile ancella kezdetű szopránáriáját, hibátlan magasságokkal és mélységekkel. Jól sikerült Nabucco-nyitány után szünet előtti záró számként, mint az est utolsó "klasszikus" operaszámát, Eboli O don fatale-ját énekelte.Ez a pompás jelenet sokkal jobban érvényesül, amikor a Don Carlos remekbe szabott III. felvonását koronázza meg: ezúttal egy koncert első részét koronázta meg.

Szünet után jelentős hígulás következett be, már ami a műsort illeti. Nem annyira Sibelius Valse triste-jére gondolok, e szép, borongós és ihletetten előadott Sibelius-miniatűrre. Zenekari vagy zenekarra hangszerelt dalokat énekelt a továbbiakban Garanča, csupa szép, szomorú vagy vidámabb, lágyabb vagy érzékibb, tüzesebb dalokat szerelemről, szenvedélyekről. Grieg T'estimoját Carreras szokta volt énekelni  -utánanéztem, ez Grieg op. 5-ös dalaiból a harmadik: Jeg elsker dig! azaz Szeretlek!- most mezzo kiadásban hallottuk, utána átkeltünk az Alpokon délre. A mára elfeledett Stanislao Gastaldon egyetlen ismert száma, Musica proibita is inkább tenorszám, utána beléptünk a spanyol népszínmű-operett, a zarzuela világába: Mato-Castelao Lela, Gardel El día que me quieras (ez pl.Domingoval hallható), Sorozábal La tabernera del puerto c. művei és az első ráadás, Chapi: Las hijas del Zebedeoja, valamint az egyik zenekari szám, Giménez: La boda de Luis Alonsoja is ezt a műfajt képviseli. A klasszikus zenéből Bizet L'Arlesienne-je maradt mutatóba': az Intermezzo és a híres Farandole. Nos, Garanča kétségtelenül hatásosan építette fel műsora második részét, ahogy egyre szenvedélyesebben, egyre hatásosabban -de nem hatásvadászón!- kevés mozgással, minimális színpadiassággal adta elő ezeket a zenei limonádékat. És hát Ő: a hanganyag gyönyörű, átütő erejű, rendelkezik a nem-bel canto szerepkörhöz szükséges koloratúrakészséggel, kellően sötét és kellően világos, drámai vagy lírai - hol hogyan szükséges. A közönség igazán megkapta tőle mindazt, amire a nem is magas helyárért számított s mindehhez ott a vonzó külső, megnyerő személyiség-kisugárzás és a délszaki hangulattal érdekes ellentétben álló szőke hajzuhatag, amit szünet utánra elegáns kontyba  tűzött. A második s egyben utolsó ráadás sem a bizonyára sokak által várt valamelyik Carmen-ária volt, hanem Lara örökzöld Granadája. Az Operazenekar a sok helyen ismert, sok operaházzal dolgozó román Ion Marin profi irányítása alatt szépen muzsikált. Ezt a műsort énekli Garanča  például májusi németországi turnéján is. Illusztrációnak a kevésbé ismert Chapi-ráadásszám itt hallgatható meg.

Elīna Garanča  áriaestje az Erkel Színházban, 2019. február 25.

Valóban csodálatos volt. Elīna Garanča nemhiába ünnepelt sztár minden szinpadon. Királynői megjelenés, valódi szépség és egy bámulatos hang, csodálatosan érzékeny dallamformálással.

Kis közjátékkal kezdődött a program. Aztán bemondták, hogy ez a kommunizmus áldozataira való emlékezés volt. Utána az első szám: Végzet hatalma nyitány. Ion Marin karmesternek ide-oda lengett a haja, és nagyjából ez az összes pozitívum, ami tevékenységéről elmondható. Az nyilvánvaló lett, hogy ez az este nem róla és a zenekarról fog szólni. A szünetig három csodás ária, nekem különösen a Cilea ária tetszett. A második részben vitatható ízléssel összeállított dalcsokor, elhangzott itt - legalábbis a magyar fordítás szerint - "szívem csücske", és "kiváncsi szentjánosbogár" is, na, de egy ilyen hangnak minden megbocsátható :). Az első rádás aztán ismét fantasztikus volt. 

Igazán szép estének lehettünk tanui, köszönet érte.

A csodálatos Elīna Garanča szenzációs ária- és dalestje után vagyunk... 

Most a Kodály-teremben és előtte rendíthetetlen sorok állnak: a Művésznő javában dedikál...

Az új Gioconda rendezés olyan amilyen. Sok sebből vérzik, hatásvadász, olcsó elemekkel, érthetetlenül félrevitt értelmezésekkel. Még több sebből vérzik a szereposztás! Az nem állja, hogy az öt főszereplő közül egy énekel világszínvonalon, Agache, egy efogadhatóan, Gál Erika, egy kisebb fenntartásokkal, Cser Krisztián, kettőnek pedig hangilag egyáltalán nem való a szerep, Sümegi Eszter, Boncsér Gergely. Aki Enzo szerepét a tiszta lírai tenor hangú Boncsérra bízta, remélhetőleg felelni fog majd az énekes hangjának az elvesztéséért, ami őt már nem fogja megvigasztalni!

Csak a nézőtér arculatáról nyilatkoztam, az Erkel Színház külső homlokzatáról nem.
A Népopera, illetve Városi Színház kevésbé tűnhetett „monstrumnak”, mint az 1960-as években történt külső arculatváltoztatás után az Erkel Színház. Bár én azóta is szívesen tekintek az Erkelre, gyanítom, hogy korábban érdekesebb és artisztikusabb épület volt. Nem mintha nem láttam is volna az '50-es évek végén és a '60-asok első felében jó néhányszor, ám gyerekként építészetileg nem érdekelt. Egy elszürkült, itt-ott sérült vakolatú Erkelre emlékszem – de ma, amikor már sok-sok fényképet láttam róla, biztos vagyok abban, hogy azt az értékes, különlegesen izgalmas és egyéni homlokzatot meg kellett volna tartani!
Nagyon is ezt gondolom az egykori Magyar (később Madách) Színházról a Hevesi Sándor téren, melynek „modernizálása” kivételesen csúfra sikerült. Bizony egyetértenék ilyen épületek rekonstruálásával, súlyos veszteségeinknek amolyan visszatérítésével. A Pénzügyminisztérium és a Közlekedési Múzeum visszaépítéséhez nem tudok érdemben hozzászólni. Inkább üdvözlöm, mert régi képeket nézegetve mindig rádöbbenek, hogy minden, ami Budapesten szép, már a XIX. század végéig, legkésőbb a XX. század első harmadában megépült. A modern középületek szinte mindegyikét rondának tartom, minél fiatalabbak, annál rondábbnak, ráadásul a rondák megépítése is rengeteg pénzbe kerül.
Az Erkel Színház férőhelyeinek jelenlegi számával szerintem nem lenne semmi probléma. Ha nem bizonyul elegendőnek, a keresett és kelendő előadásokból többet kell tartani. Ha soknak bizonyul, a lehangoló és álmosító nézőteret vissza kell varázsolni derűssé és felemelővé, az előadásokat nézhetőre kell cserélni (nem 1, hanem 3 Luciát néztem volna meg idén, ha nem lenne olyan ronda a látványa), és nem utolsósorban meg kellene változtatni az intézmény ostoba, üres marketingjét, valamint lecserélni dilettáns, tehetségtelen és lusta közönségszervezését.

Ez így igaz. A külső homlokzat egyszerűbbé építése, "letisztítása" határozottan előnyére vált a monstrumnak. Miként értelmetlennek, aránytévesztőnek tartom a néhai (és leendő?) Pénzügyminisztérium wedding cake-szerű tornyainak, cifrázatainak visszaépítését a Szentháromság téren vagy a néhai (de nem leendő) Közlekedési Múzeum városligeti ormótlan tornyának helyreállítását is. Belül az Erkel nekem megfelelt 2007 előtti állapotában. (Persze nem műszaki értelemben!)  A mai sötét tónusok kissé nyomasztanak (ZAK-on is!) és sajnálom a férőhelyek csökkentését. Amikor nem megy jól valami (mint a minap általad említett Lucia), akkor a mai férőhely-szám is sok, máskor viszont elkelne több hely pl. Garanca örvendetesen közelgő :-) koncertjén stb.

Az idézet többes szám első személyű értelmezésétől elhatárolódom. A magam részéről pontosan érteni vélem e küzdelmet, különben nem küzdöttem volna érte szerény képességeim szerint.

Bevallom, nekem a -zéta- által linkelt képen látható forma ízléstelennek tűnik. Egy „pompásszínház-utánzat”. Lehet viszont, hogy abban az időben egy ilyen csicsás nézőtérre volt igény, vagy akkor éppen attól remélték a színház felfutását.
Örülök, hogy én már egy egyszerűbb, nagyjából a mai változattal találkozhattam az 1950-es évek második felében, amelyet a fa nemes anyaga és a mértéktartó díszítés határozott meg.
Azt persze nem tudom megfejteni, hogy amikor nem voltak az első páholyokra szerelve a reflektortornyok és a rivaldát sem kívülről világosították, miért volt mégis sokkal erősebb a fényár és árnyaltabb a színpadi világítás, mint amióta ezek csúfítják a nézőteret. (Persze más színházakban, az Operában is.)

"Toldozzuk-foldozzuk, küzdünk érte. Talán mi sem értjük egészen pontosan, miért." Sokatmondó..

Nagyszüleim (az 1900-as évek elején születtek, tehát már régen nincsenek köztünk) emlegették sokszor a régi "Városi Színházat" pazar nézőterével és csodálatos opera-előadásaival, amoket sűrűn látogattak. Valamikor kamaszkoromban láttam még egy régi amatőr fényképfelvételt (6x6-os méret, fekete-fehér)  a korabeli időkből. Igen, azon a kissé kopott, kissé halvány képen ez a nézőtér volt látható Az, hogy ki mikor és milyen átépítést művelt, a mindenkori illetékesek szégyene! De még az a jó, hogy nem bontották le!

Nekem nem „véleményem” van róla, hanem találkoztam már a mai Erkel Színház nézőtéri enteriőrjének ezzel a történelmi állapotával, persze nem személyesen, hanem Jenny Gábornak a Caruso blogban közölt, sok képpel illusztrált írásában. Azt is -zéta- linkelte be ebbe a topicba, a 7083. sz. hozzászólásba. Talán nem baj, sőt hasznos, ha újból itt szerepel ez a cikk:
https://caruso.blog.hu/2016/12/07/erkel_105_az_atepitesek_tortenete_avagy_kuzdelem_a_goliattal

Sajnos folyamatosan időszerű véleményt nyilvánítani az Erkel Színház fabrikálásáról. Most azért, mert az Operaház (ki tudja, mikorra elkészülő) felújítása, illetve az Eiffel Műhelyház (ki tudja, mikori) átadása után sort akarnak keríteni az Erkel Színház felújításának folytatására.
Egyfelől nagyon helyesen, hiszen tudjuk, a színház megmentését követő felújítás csak részleges volt. Másfelől viszont félelmetes agyrémnek (és annál is nagyobb pazarlásnak) ígérkezik a színpad oly mérvű átalakítása, hogy az a gépezet és a méretek tekintetében kompatibilis legyen az Operaház színpadával. Mégis, mi a fenének? Tudomásul kell venni, hogy két különböző színházépületről van szó, és az sem biztos, hogy a kettő örökké azonos intézményhez fog tartozni. Olyan ez, mintha valaki a fejébe venné, hogy a Pesti Színház színpada kompatibilis legyen a Vígével, miután ott is megesik, hogy egy-egy műsordarab játszóhelyet cserél.
Természetesen ebben a parazlásban az a legdühítőbb, hogy az Erkel színpadméreteinek ilyen megváltoztatása a jelenlegi, arányaiban és megjelenésében is nagyszerű és remekmívű színpadnyílásának a szétverésével járna, aminek természetes vonzata lenne az Erkel oldal- és középpáholyainak szétverése.
Most, itt kellene az Erkel Színház nézőterének az Operaházénál jóval szerényebb, ám mégis igényes enteriőrjét megőrizni, persze fejújított állapotban. Visszaadni a „rusztikussá” csúfított faburkolatok nemes színárnyalatát és fényét, és a falakat normális színűre festeni a sötét, borús, lehangoló, tűzvész maradványát idéző füstszürke helyett.
Most, illetve nemsokára, mert a nézőtér lassan olyan lerobbant állapotba kerül, mint a 2013-as, felújítás előtti próbajátékok idején volt. Ebben persze szerepet játszik az egész intézmény általános eltahósodása is.

Köszönet érte.

Itt van...

A fortepan.hu-n ráakadatam a 71823-as számú fényképre, mely a képaláírás szerint az Erkel színházat mutatja. Láttam már a neten sok régi fényképet az Erkel színházról, de ilyen belső díszítéssel még nem. Biztos, hogy az Erkel színházban készült a kép? Ha nem, akkor hol?

Azt tartom érdekesnek, hogy a kép több hasonlóságot mutat az Erkel színházra: három részre osztott földszinti széksor, két oldalpáholysor egymás alatt, fölötte félköríves díszítés...

Kíváncsian várom véleményeteket!

A vasárnapi Luciával már a Giocondára készültek, az első felvonásban nem csak füst, hanem víz is csöpögött a színpadra. Aztán elzárták.

Amúgy nagyszerű előadás! Operát - hangokkal.

Horváth István ezúttal jó foormában, szépen dalolt - bár valóban ideálisabb volna  a hangszínéhez Lindoro, vagy Az ezred lánya és néhány Mozart. De mizikális és fényes. Kálmády kirobbanó erőben 60-hoz közeledve, jó 30 éves pályával a háta mögött. Még a koloratúrákat is tudja. Erőteljes G-ket harsogott. Kolonits ismét elbűbüvöl mint Lucia!. Nem azért énekli a koloratúrákat, mert ez van beleírva a kottába, hanem mert ez van beleírva a szívébe.

Aidanak is klasszis.

Magam a 2003 körüli Leonorá. gondolom a sorhoz.

Egyetértek, így van!

...és "fölkészül" Gioconda(ra). Kíváncsian várom...persze a többieket és magát a produkciót is.

Köszönöm. A rúzsozós poén szerintem sem bántó, csak gyenge.
A cikk összegzése viszont – lehet ugyan, hogy a tárgyilagosságot preferálja az elismerés rovására – határozottan ünneprontó szándékú. Szerintem a nagy művészeknek sem minden alkotása (fellépése) tükrözi a nagyságukat. Én sem voltam elvarázsolva Sümegi Eszter valamennyi alakításától, de például A bolygó hollandi január 9-i Müpa-beli előadásán úgy éreztem, nála jobb és nagyobb Sentát még sohasem hallottam. Azt a hiánytalan formáját hozta, amelyet 2004-es Elzájában, majd az Arabellában, a Császárnéban és a Szulamitokban. Nekem e mindössze 15 évének öt ilyen állomása kimeríti a nagyság fogalmát.