Az egy-harmados keringő elég különös lehet, nem csodálom, hogy megtévesztő hatást kelt.
A Poppea megkoronázását azért kell modernizálni, hogy a keresztény évadban minél több estét töltsünk otthon az advent idején.
Valakit megtévesztett az aranyásók ⅓-es „keringője”.
Évtizedeken át, amíg senkinek sem állta útját a múltbeli dicsőség, megszoktam, hogy a bérletek névadói a régi nagyok. Már reggel ezekre a nevekre ébredtem, amikor a rádióban ismertették a nap színházi műsorait. Valakinek azonban fájt a hagyomány ápolása, és jöttek a falvakról, színpadi hősökről, darabcímekről elnevezett bérletek, amelyeknek megtévesztően semmi közük sem volt a hozzájuk tartozó előadásokhoz. Most sem lesz!
Miután megszoktam, hogy a bérlet nevének előtagja elhunyt művész, az új bérleteket böngészve folyamatosan egyik döbbenetből a másikba esem. Rossz vicc.
Ahol az ateista is keresztény, avagy néhány szelíd szó az új évad elé
ÓKOVÁCS SZILVESZTER2019.04.08. 12:38 Origo.hu
ÓKOVÁCS SZERINT AZ OPERA – 2/108. levélária
Kedves Tatjána Néném!
„Amikor Keresztény Évadot hirdetünk, nem vallásos, nem ájtatos, végképp nem a más meggyőződésűt kirekesztő gondolkodás vezet, hanem az, hogy együtt értsük meg: az ókori Hellász és Róma értékei, valamint a zsidóság története és könyvei nyomán támadt az új, immár krisztusi ember, aki nemcsak kereszténnyé lett, de európaivá is a történelem folyamán. És több ezer esztendő kincsestára védendő érték, ám ha fel sem ismerjük, ha azonosítani se bírjuk, miképp is bírhatnánk, védhetnénk?
És történhet bármi, az európai ember kulturális genomjából kitörölhetetlen a kereszténység talaján álló közössége más európai nemzetekkel, s mindez alapértéke kultúránknak, annak a kimagasló szellemi, művészeti teljesítménynek, amely az egész világra megtermékenyítő hatással van ma is. Ez az évszázadokon át hömpölygő viszonyulás, a keresztény gyökerekből való táplálkozás, és az ebből sarjadó artisztikum csúcsteljesítménye maga az opera és a balett műfaja: mindez pedig tőről metszetten európai, s ezzel keresztény értékünk is.
Mozart Szöktetés-ében a renegát basa megkegyelmez őt tönkre tévő ellensége fiának, aki ráadásul szíve hölgyét is csaknem megszöktette: halálnak halálára juttatni is bőven lenne ok, végül mégis feltolul a keresztényi megbocsátás. De ugyanez a más, a szemet-szemért elv alapján álló kultúrák számára érthetetlen bűnbocsánat itatja át Az álarcosbál utolsó felvonását – és mi maradna kedvenc Diótörő-nkből, ha kivonnánk belőle a karácsony (nálam sic!) varázsának rejtelmes, várakozástól vibráló kulisszáit? (Szándékosan „indirekt” produkciókat említek, amelyeket nem válogattunk a szezon végi tematikus KeresztFesztbe.)
Kulturális és morális értelemben az európai ember nem tud kibújni „keresztény bőréből”. A kereszténység nemcsak vallás, liturgia, hanem jog, erkölcs és rend is. Az opera összművészeti műfaját 400 éve Firenzében szinte laboratóriumi körülmények között kilötybölő mindenféle művész az ókori Európa örökségének és a keresztény jelen időnek metszetében létezett. Azóta minden, ami e műfajokban (operában, balettben) létrejött, kapcsolatot tart a kereszténységgel. Lehet, hogy ünnepli, lehet, hogy reformálná, vitatná, tagadná, üldözné. Lehet kármelita Blanche, lehet Stiffelio, Tannhäuser, Mefistofele, vagy akár a Poppea Nérója is: az igazodási pont, a kereszt mindig ugyanaz.
Semmi más nem célunk e szezonnal, minthogy a választott tematika addicionális fényforrása révén elménkbe és szívünkbe fejgépezze, miféle szellemi, lelki kinccsel is rendelkezünk a maga sokszínűségében, s hogy az iránytű hegye nemcsak azt mutatja meg, merre a jó és a rossz, észak és dél, de közvetve azt is, merre nyugat, merre kelet. Így a Jobb Latornak és Klingsornak, nyugatnak és keletnek is szüksége van iránytűre.
És lesz, aki az évadpremiereken, fesztiválon (és határon) túli előadásainak, programjainak százait értetlenül nézi: „normális” operaszezon ez csak, mitől volna keresztény? És e nagy felismerés illik a kezdősor idézetére rímként csengeni, hisz nehéz dolgunk tényleg nem volt ám. Péterfillér, tamáskodás, pálfordulás, júdáspénz és hegyibeszéd, no meg kanosszajárás és a többi reflexes villámima, a „Jézusom!”, az „Úristen!” és a „Szent ég!", meg a „Szűzanyám!” hallatán is azt mondom ma már:
„Valójában minden európainak minden évada keresztény.”
[,,,]
Poppea megkoronázásától István, a királyig terjed az Opera Keresztény Évada
"467 nagytermi és turnéelőadás, 21 bemutató, köztük szcenírozott oratórium, akrobatákkal tarkított musicalopera és könnyűzenei előadókat is felvonultató balettprodukció színesíti a palettát a Magyar Állami Operaház 2019/2020-as tematikus évadában. Az új szezonban mutatkozik be az Eiffel Műhelyház, az Erkel Színházban egy darabon belül két szerepben tér vissza Erwin Schrott, Tannhäusert énekel Peter Seiffert, míg Komlósi Ildikó, Kálmándy Mihály, Ferruccio Furlanetto, Nino Machaidze és Michael Volle gálaesteken lép a budapesti közönség elé."
Első pillantásra nekem is nagyon furcsa volt. Aztán azt gondoltam, hogy ez jelzi, az adott művészek a róluk elnevezett bérletben lévő előadásokban lépnek fel. Ezt igazolja a László Boldizsár bérlet, a Kálmándy Mihály bérlet, és így tovább.
Aztán ez a gondolat megdőlt a Palerdi András és a Miklós Erika bérletnél. Mindenesetre érdekes lenne nevezetteket látni és hallani a Giselle című balettben.
Ami aztán végképp csodálatra méltó volt, számomra újdonság: A Szinetár Miklós bérlet első, november 24-i előadása ifj.J. Strauss, úgy látszik eddig ismeretlen műve, A Nyugat lánya.
Na hiszen, ezt is megértük: élő sztárokról elnevezett bérletek... fura...
Nem tudjátok, hogy mikor lesz a jövő évad műsorához valami szereposztás-szerűség is?
Lesz Gyöngyhalászok, koncerszerűen Stiffelio, Erkel Erzsébet, Faust, Tannhauser. Szerintem a lehetőségekhez képest sovány műsor - nem a bemutatók száma miatt. Sokkal jobb premiereket lehetne csinálni. Nem értem a Poppeát miért kell modernesíteni - akor lehetne azt a változatot játszani, ami Házyékkal is ment.
Bemutatók még: Mathis, a festő, Simona néni, A cremonai hegedűs. Információim szerint végre megint tenor Bánk bán lesz.
Fenn már a bérleti tájékoztató.
Lesz Parsifal, Don Carlos, Szöktetés a szerájból bemutató. A MÜPA-ban Mefistofele, Anyegin és West side story.
Bizony nem így! Bizony többnyire nem így! És akkor? Most akkor 1:1 ;-)
Nekem a Bohémélet 2.0 bejött, ezt a dolgot anno már körbejártuk a fórumon. Igen, valószínűleg kell(ene) csinálni egy jó és szép Traviatát. Egy -minden- Traviata mindig legyen szép és jó :-) de egy nem-szép és nem-jó Traviata alternatívája nem lehet egy 90 éves produkció, legfeljebb "újragondolva", ahogy lejjebb -nem komolyan!- megírtam,. Az viszont már nem az 1930-as lenne. Ne is legyen.
Igen, ez a téma örökzöld. Jómagam 62 évesen láttam Orosz Júliát (Házy Erzsébet helyett beugorva) Mimit énekelni...mármint ő volt annyi, nem én :-) és tinédzserként mulatságosnak találtam, miközben ma becses emlékként őrzöm ezt az előadást...de csupán azért, mert még láthattam a művésznőt, oldalán Réti Józseffel. Azért nem voltak egészen összeillő ifjú-csinos szerelmespár, valljuk be. És így utólag mégis örülök Rétinek is, mert nem sok mindenben és már nem sokáig élvezhettük rendkívüli művészetét.Ám változott a korszellem, nemhogy az 50-es évek óta, de az utóbbi 10-20 évben is. Lehet ezt sem szeretni, de ez van.
És hát óvatosan, de megkockáztatom: Osváth Júlia és Orosz "Julcsi" (mamám nevezte így) kivételes nagyságok voltak, és bár eltérő mértékben, de más klasszist képviseltek mint a fölsorolt többi kollegina.
Az 1950-es évek második felében kirobbanó sikerrel állt be, illetve vissza Violetta szerepébe az 50 körül járó Osváth Júlia és Orosz Júlia, sőt énekelte még a náluk idősebb Neményi Lili is. Pedig akkor már működtek ifjabb pályatársaik (Mátyás Mária, Szecsődi Irén, Gencsy Sári, Vámos Ágnes) is a gyakran játszott darab címszerepében. Az előbbieket nem láttam, de arra emlékszem, hogy János vitézek és Jancsi és Juliskák szünetében az Erkel Színházi előcsarnok vitrinjében kiállított fényképeken nem győztem csodálni a hódító megjelenésű Osváth Júliát Violetta díszében.
Sok mindent kell tudnia egy előadásnak ahhoz, hogy elhiggyük a primadonnában a hősnőt. Dumas szerint 20 évesen ismerjük meg a Kaméliás hölgyet, aki nem sokkal később búcsúzik el tőlünk. Érdemesebb az éneklésére bíznunk a hitelességet.
De vajon érdemes-e egyáltalán vitatkozni egy énekesnő képzelt kiosztásán egy szerepre?
Ha azóta láttam volna jobb és szebb Traviatát, nem ragaszkodnék hozzá.
A Műhelyházban hamarosan kétszer is elő fogják adni a Bohémélet 2.0-t, lehet élvezni.
Sőt ezt maga a főigazgató úr, és az egész társulat is magára vállalhatja.
És azt is. hogy ugyanakkor nem akarnak migránsok lenni sem "hic", sem "ibi".
Na igen. Ha per lesz, Ókovács hivatkozhat énekeseinek afroamerikai voltára. A tárgyban szakirodalom még Arany János: A hamis tanúja. :ODDD
Nem tudom, milyen volt 2013-ban -amikor X év (mennyi is?) után ismét énekelte- Sümegi a Traviatában, de azt tudom, hogy azóta újabb hat év telt el. Ha itt többen azt írták, hogy Sümegi Eszter "nem Gioconda" (nekem tetszett!), akkor vajon mit mondan(án)ak egy mai Violettájára? Bármit mondanak is, szilárd meggyőződésem, hogy bizonyos (bizonyos!) szerepeket bizonyos életkorban és bizonyos fizikai adottságok mellett-miatt el kell engedni. Violetta is ilyen szerep.
Sümegi Eszter szép Traviátákat énekelt évekkel ezelőtt az Erkel Színházban. Ott voltam, láttam, hallottam… Más kérdés, hogy mára már „kinőtt” belőle…
Interjú Sümegi Eszterrel: "Az énekeslét nagyon szigorú"
/Fidelio, Becze Szilvia, 2013.02.08. 10:50/
„... az én szerepeim rendkívül nehéz, drámai hősnők. Ott van például Tosca, aki erős felindulásból embert öl. Vagy a következő nagy feladat, Traviata. Hat éve énekeltem legutóbb ezt a figurát, és akkor az járt a fejemben, vajon van-e joga egy embernek, hogy elvegye Violetta boldogságát, hogy ő boldogulni tudjon. De közben nagyon sok minden változott bennem, és úgy érzem, ez a történet akár ma is játszódhatna. Számomra már nem is a megbotlott Violettáról szól az opera, hanem magasabb szintű, ma is létező problémát látok benne. Bizony a társadalom sem akkor, sem ma nem fogadja vissza a megtévedt embereket.
- Mindez mit jelent majd a színpadon? Hogyan változik a hat évvel ezelőtti értékeléséhez képest Violetta figurája?
- A mai Violettám nem érez önsajnálatot, mert tudja, hogy így működik a világ. Ugyanakkor úgy kell eljátszanom, mint aki igazán reméli, hogy kaphat még egy esélyt az élettől."
A régi mondás itt is igaz: mundus vult decipi ergo decipiatur avagy pénz (tantieme) beszél...
Mármint a Traviatában? Sümegi? Ugye ez vicc? Már elmúlt április elseje ;-)
1930? Hm. Nem elég múzeumi darabnak a Bohémélet? Úgy hiszem, maga Rékai András sem engedné...inkább rendezne egy újat, mobiltelefonnal, kerekesszékkel, géppuskatűzzel ;-)
S hogy legyen párhuzamos szereposztás: Sümegi-Fekete-Fokanov-Karmester: Medveczky Ádám..
A két szereposztást lehetne keverni, a dirigenseket váltogatni. A többi az csak részletkérdés.
Baritonnak még Perencz Béla, tényleg, mi lett vele?
Ha valaki elfogultságában nem veszi észre Ira Gershwin egyszerűen hüJének mondható tilalmának szellemes kijátszását, akkor sajnálom. Erről az jut eszembe, hogy a nyolcvanas évek elején a Rowohlt egyszerűen semmibe vette azt az érvényes bírósági ítéletet, amely Gustav Gründgens személyiségi jogaira hivatkozva megtiltotta Klaus Mann Mephistojának megjelentetését.
Továbbá egy normális, új rendezés, vagy még inkább Rékai András 1930-as rendezésének rekonstruálása, Oláh Gusztáv díszleteivel. Hiszen a Traviata remekmű, nem lehet színpadra tenni akárhogyan.
Kolonits-László-Agache, Karmester Dinyés Dániel
Garantált telt ház, hatalmas siker.
Pedig lehetne olyan Traviátákat csinálni, hogy a közönség szétszedje a házat az előadás végén. De hát ugye azok nem kapnak benne lehetőséget, akiknek a leginkább kellene. Nem is járok Traviáta előadásokra évek óta.
Csütörtökön egy nem hibátlan, ám ének-zeneileg elfogadható Traviata-előadásnak örülhettem és tapsolhattam sokadmagammal. László Boldizsár és Kelemen Zoltán mellett fellépett Violetta megformálójaként az ukrán származású koloratúr-szoprán - a pesti operalátogatók előtt már nem ismeretlen -Tetiana Zhuravel. Nem sűrűn fordul elő, hogy az Erkel színpadán ilyen vonzó külsejű, szép hangú, biztos énektudású, a színpadi játékban is helyt álló énekművészt láthatunk személyében mint most a Traviata címszereplőjét. Még egy fellépésen viszontláthatjuk a fiatal operaénekesnőt a Traviata-blokkban (április 12-én).
Sajnos most is van egy rendszer ....
Az arany meg az asszonyt és a Tótékat szívesen megnézném április végén, s most látom, hogy azon előadások ingyenesek lesznek. Na azokra igénylek jegyeket.
Sajnos mostanában nem járam az Erkelben, de 11-én megyek erre a koreai darabra. Utána megint nem járok az Erkelbe május végéig, helyette Pécsre megyek Manont nézni - ha már a két világháború óta nem mutatták be kis hazánkban és nem lesz Primavera idén, akkor gondoltam, elutazom egyik kedvenc városomba s megnézem a helyszínen. Sajnos az Erkelbe sok minden nem vonz most.
Volt egy rendszer itt Magyarországon, amikor megfelelő szakemberek hathatós közreműködésére emberek aláírták a nyilatkozatot, hogy május 40-edikén találkoztak a gaz imperialistákkal a Holdon. Az Opera kb. ugyanitt tart. Végtelen szomorú, hogy az énekesek ehhez asszisztálnak egy szó nélkül. Egyszer még szégyellni fogják magukat miatta.
Én is szívesen olvasnék beszámolókat a Bánk bán előadásairól, és más előadásokról is, de egyre inkább csak Ókovács simfolásáról, védelméről és védekezéséről lehet olvasni. Jómagam a védelmében is sokszor szóltam, mert elévülhetetlen érdemének tartom, hogy oroszlánrésze volt nemzeti kincsünk, az Erkel Színház megmentésében és rehabilitálásában. Sajnos azonban egyre gyakrabban vagyok kénytelen simfolni is, mert a főigazató a műsorpolitikájával és a művészeti vezet(tet)ésével egyre inkább meggyalázza azt a nemzeti kincset, amelynek megmentése az ő nevéhez is fűződik. (Természetesen nem kímélte ez ügyben az Operaházat sem.) Nehéz lenne ezt elhallgatni, amikor a főigazgató, ahelyett, hogy érdemben kivédhetné a sajtó(k) támadásait, még ostobaságokat is beszél (ír).
Tisztelt „operaisiásza”! Igyekszem Főigazgató Urat nem „simfolni”, mindössze a nyilatkozataiból idézek egy-egy kérdést vagy mondatot. Természetesen az ezzel kapcsolatos véleményemet – személye tisztelete mellett – nem rejtem véka alá.
Talán Főigazgató Úr „simfolás”-ának oka az lehet, hogy Főigazgató Úr – kétségtelenül meglevő kitűnő kommunikációs képességeit kihasználva – aránytalanul többet szerepel, mint az országunk összes többi színházigazgatója. Sőt, megkockáztatom, a világ operaházainak igazgatóinál is többszörös a szereplése, nyilatkozatainak száma.
Rendszeresen nézem a bécsi zenei szaklapokat, híradásokat. Dominique Meyer igazgató úr nyilatkozik az évad beharangozásán, az Operabálon és talán-talán egy-egy bemutató kapcsán, de ez utóbbi feladatot inkább a munkatársaira osztja. Ez persze a másik véglet, de lehetne egy a mostaninál egészségesebb arányt találni a magyar operai főigazgatói szereplésekre.
Érdekes a Bánk bán eddigi előadásairól senki sem írt. Szinte mindenütt csak Ókovács simfolásáról lehet olvasni. Hogy ez mire jó?
Az még szomorúbb, hogy Ókovács Szilveszer Főigazgató Úr visszakérdez. Csak néhány, általa feltett kérdés:
Mi az, hogy csak fekete szereplők? A fekete egy színt jelent? Akkor határozzák meg, hogy a színskála pontosan melyik színe megfelelő. Vagy származást? Akkor hány fekete felmenő után számít valaki feketének? Vagy identitást? Akkor hány évig kell afroamerikai közösségben élni, hogy az ember eljátszhassa Porgy-t, és ne kérdőjelezzék meg, minek tartja magát?”
Az egész félelmetesen emlékeztet valamilyen régi korszakban használt szavakra. Lehet, hogy Főigazgató Úrnak igaza van, de a szóválasztása itt ma, Magyarországon nem a legszerencsésebb.
Az index friss híre-értesülése szerint "Ókovács kérésére afroamerikaiaknak kell vallaniuk magukat az Opera énekeseinek". A Porgy és Bess-ben fellépő szereplőknek alá kell írniuk egy dokumentumot, amely(b)en afroamerikainak vallják magukat. A teljes cikk, benne a nyilatkozat szövege itt olvasható.
Figyelem! Nem április elsejei, hanem mai keltezésű a cikk...de itt és most minden megeshet. Várjuk a ma esti fórumos nézők tudósítását. Jómagam a Hovanscsinára megyek, Porgyra később. Remélem, a Hovanscsina szereplőivel a szerződésükön kívül mást nem írattak alá.
Valóban, Haja Zsolt rokonszenvesen, a nézőtéren őszinte meghatódást keltve idézte elénk Bagó alakját, és nemcsak az „Egy rózsaszál szebben beszél, mint a legszerelmesebb levél” dalával, de a teljes szerep megformálásával, muzikálisan, szép baritonján érzelmileg is a szívünkhöz hozta közel az Iluskába reménytelenül szerelmes falusi legényt. Teljesen érthetően, a közönség igen nagy tetszésnyilvánításában részesült Haja Zsolt, akinek éneke, megnyerő színpadi jelenléte sok szép régi kedves emléket elevenített fel bennem, így az Ő méltatására is szívesen vállalkoztam.
Hozzátenném, hogy én a múlt szombaton láttam délelőtt, és Haja Zsolt az előadás legjobbjának tűnt. Újvári Gergely tényleg jó formában volt akkor is. Első kiugrása a finn nyelvű operában volt ugy emlékszem(Bánya), abban részeges rabként iszonyú nyaktekerő szólammal kellet megbrikóznia-sikeresen.
Ujvári Gergely, a János vitéz címszerepének megformálója, igazán megnyerő alakítást nyújtott Kacsóh daljátékában! Az Erkel Színházban lement mind a hat előadásban benne volt: szépen csengő tenorja, jó kiállása, vonzó megjelenése, daliás termete, színészileg is rátermett művészete szinte rászabta Jancsi szerepét. Az általam látott két előadás mindegyikében kimagasló sikere volt Ujvárinak; a közönség pozitív reakciója tapsaiban is kifejeződött: minden korosztályból érkezett felé az elismerés.
Mit lehet tudni a fiatal tenorról? Egy kárpátaljai kis faluban született 1985-ben. A Nyíregyházi Egyetem német-rajz szakos tanáraként végzett. Énektanulmányait magánúton végezte. 2012 óta tagja az Operaháznak. A fiatal tenor az énekkarban kezdte a pályafutását, azóta több kisebb szerepben feltűnt (Rolla, Abdallo, Ruiz, Schreiber, Aida hírnök, Gastone, Normanno), de Fadinard (A florentin kalap), Cecco (Élet a holdon), Cornwall (Lear), Roderigo (Otello), Basilio (Figaro házassága), Blind (A denevér), Robbins (Porgy és Bess), Trin, aranyásó (A Nyugat lánya) szerepeiben is láthattuk, és vár rá hamarosan az Edmond a Manon Lescaut-ban...
A már nem megelőlegezett bizalmat beléhelyezem: predesztináltságát a későbbi nagyobb tenor(fő)szerepekre. Már énekli Nemorinót a Szerelmi bájitalban! - Gördülő Opera Turné) Nyilván az Opera vezetése is érzi-látja ezt benne és nem véletlen az Operaház Énekkarából való kitűnése-kiemelése, az előre lépése: egyre-másra bizonyította tehetségét már az eddig elénekelt kisebb-nagyobb karakterszerepekben nyújtott alakításaival, a pár éve megkapott János vitézében is jól érvényesül mind az az előnyös tulajdonsága, melyről szóltam. A magam részéről előrevetítem, hamarosan tovább fogja bizonyítani meggyőző tudását, így a jelentősebb, komoly tenorfőszerepek is megtalálhatják.
Az elismerésből kijutott az Iluskát megszemélyesítő Kriszta Kingának, a Bagót alakító Haja Zsoltnak, a francia királylány szerepében bemutatkozó Rácz Ritának és a gonosz Mostoha „bőrébe” bújt Balatoni Évának is. De az igazi „kabinetalakítás” Haumann Péter színművészé volt, aki az öreg, szenilis Francia király mulatságos figurájának megjelenítésében – mind hangban, mind prózában, mind játékban - mint a korábbi vendégfellépései alkalmával, ezúttal is parádézott!
Továbbá, a szép élményeket erősítették a Balettkar táncosai (koreográfus: Nádasdy András), az Operaház Énekkara (karigazgató: Csiki Gábor) és a Rácz Márton karmester irányította Zenekara is.
A rendezés ifj. Palcsó Sándor munkája.
A mesei, színes látványvilág pedig kielégítette az erre fogékony gyermek és felnőtt fantázia világát.
Ak közönség jól fogadta, bár a taps YBL-nek is szólt.
A közönség jól fogadta, bár a taps YBL-nek is szólt.
Ybl.koncert 205. A műsorválasztással nem volt gond. Azt hogy Kocsár főzeneigazgató elfogadhatóan abszolválta a ritkán játszott Goldmark műsorrészt, az talán nem is csak rajta múl(ZENEKAR)t. De a Mahler IV. annyira ismert dolog, hogy kiderül, hogy Kocsárnak lövése sincs Mahlerről. Ha annyi önismerete nincs, hogy ő nem "Mahler" karmester, az nagy baj. Eltűnt zenei szólamok, ki nem emelt fontosságú hangszercsoportok, a zenei biztonság hiánya. Ilyen rosszat régen hallottam, pedig jó helyen ültem. Nem mondom, hogy Abbado legyen vagy Haitink,, mert sosem lesz az, de a maiak közül ajánlom E.P.Salonen, Dudamel, horr. dict.a magyar I.Fischer felvételét. Pedig ez a szimfonia nem a nagyromantika, hanem a klasszikus stilushoz nyúl vissza. Nem szégyen, és volt már ilyen az Operaház történtében, hogy ilyen esetben a főzeneigazgató valakinek átadja a pálcát, legalább a fél estére.
Félreértett, mert épp arra utaltam, hogy attól, hogy élőben sokszor transzponálva énekelte a Strettát, nagyon is volt céje, desze is.
Itt van egy: https://www.youtube.com/watch?v=PXIElPNn-l4 ez úgy C, ahogy van.
