A Budapesti Operabarátok Egyesületének az évad második, meghirdetett Klubdélutánján voltam tegnap (január 26-án) az Erkel Színházban.
Bár már az Operabarátok sokadik Klubdélutánján lehettem jelen, de előtte mindig jóleső izgalommal és nagy várakozással készülök az újabb eseményre és zarándokolok el az Erkel Színházba, hogy a kedvelt és kedvenc operistáimat „civil" oldalukról is jobban megismerjem, közelebbről is láthassam őket a színpadon (mindenki oda ül, ahova akar), és hallgathassam mit énekelnek a műsorban - valami szépet, különkegeset. De nem csak éneklésükre vagyok kíváncsi, hanem „prózájukra” is: mit mesélnek magukról, mit osztanak meg a műsorvezető házigazda - szerkesztő, FÜLÖP ATTILA (az Operaház egykori tenoristája) kérdéseire válaszolva, ami a közönség számára is érdekes, színes hír lehet szakmán innen és túl. Ráadásul még „beszélgetős” vendég is érkezik, ezúttal KARCZAG MÁRTON, az Operaház Emléktára vezetőjének személyében.
Amikor elfoglaljuk helyünket a nézőtéren, Fülöp Attilát már ott látjuk ülni a kis asztala mögött a színpad előterének jobb sarkában: körülötte székek, az asztalon annyi mikrofon, ahány szék…, és frissítők. A színpad bal oldalán helyezkedik el a zongora. A színpadon a hátteret a Giselle balett aznapi matiné- és esti előadásának színpompás díszletei jelentik.
A koncert előtt mindig az Egyesület elnöke – SZINETÁR MIKLÓS rendező, volt főigazgató – üdvözli-köszönti az operabarát tagokat és pár mondatban előrevetíti, hogy a műsorban mely vendégekhez lesz szerencsénk, akik annyira várják már ezt a számukra megtisztelő fellépési lehetőséget. Szinetár Miklós ezután elbúcsúzik tőlünk és felmegy az igazgatói páholyba, hogy onnét élvezze ő is a koncertet meg a beszélgetéseket a bejelentett énekművészekkel.
Úgyhogy ma sem történt ez másképp, nagy örömmel és tapsokkal fogadtuk a színpadra bejövő operaénekeseket:
RÁLIK SZILVIÁT (szoprán) és GÁL ERIKA (mezzoszoprán) - SZVÉTEK LÁSZLÓ (basszus) házaspárt.
Zongorán közreműködött: BARTAL LÁSZLÓ
A beszélgetés igen oldott, mondhatni baráti hangulatú, bensőséges légkörben zajlott, hiszen megtudtuk, hogy Rálik, Gál és Szvétek régi jó baráti kapcsolatot ápolnak egymással. Elmesélték barátságuk hátterét, történetét is; mindezt megtetézte a két operaénekesnő azzal, hogy énekszámukat követően egymást többször nagy szeretettel megölelték.
Számomra érdekes volt az is, hogy Rálik Szilviát nem sokkal ezelőtt egy másik koncerten hallottam énekelni (Semmelweis Szalon estjén - amiről ugyancsak beszámoltam. Akkor Puccini Toscájából és Bizet Carmenjéből énekelt, most viszont a Turandot nagyáriáját hallottuk tőle, és ami meglepetésként ért: Lehár Ferenc utolsó nagyoperettjéből, az operai igényű Giudittából énekelte el a híres dalt: „Oly forró ajkamról a csók!” – a refrén előtti táncrészben pedig „besegített” Szvétek László, akinek karján keringőzött s lejtett vele pár lépést… Mesélt Pitti Katalinnal és Misura Zsuzsával ápolt, máig tartó baráti kapcsolatáról, akik segítették mind énektechnikája, mind színpadi játszása, szerep megformálása elsajátításában, fejlődésében, érési folyamatában.
Szvétek László igen humorosra vette, jókedvűen, poénkodva, komédiázva énekelt el három ismert operaslágert magyarul: Mozart: A varázsfuvola – Sarastro áriája, II. felv. – „ Osiris, Isis itt e párnak ó égi lelket adjatok”; Ránki György: Pomádé király új ruhája – Pomádé áriája, II. felv.; Rossini: A sevillai borbély – Basilio rágalomáriája.
Gál Erika mesélt A sába királynője nagy sikeréről: az Operaház produkciójának vendégszereplése Tel-Avivban és New Yorkban is hatalmas nagy érdeklődést váltott ki és igen pozitív visszhangokat kapott – benne a címszerepet énekli már öt éve, először a Margitszigeti Szabadtéri Színpadon volt alkalma hozzá, azóta „érik” az alakítása, amit nagyon szereti. Mesélt Komlóssy Erzsébet operaénekesnőhöz fűződő barátságáról, aki mint aki énektanár karolta fel anno és ez a szakmai kapcsolat a mai napig tart, sokat ér neki. Gál Erika először Santuzza áriáját énekelte el Mascagni Parasztbecsület című operájából, majd Laura áriája következett Ponchielli operájából, a Giocondából.
Az ének-koncert utolsó számaként ugyancsak a Gioconda operából hangzott el Laura és Gioconda kettőse Gál Erika és Rálik Szilvia közös énekében! Megjegyzem, Rálik most tanulja a szerepet – s e kettősben is magas hőfokon, biztos hangokkal énekel -, bízom benne, hogy a következő évadban alkalma lesz a Gioconda-produkcióba teljes szereptudással beállnia!
Bartal László, az Operaház karmestere, korrepetitora itt zongorakísérői minőségében ezúttal is kitűnő partnerként állította szolgálatba tehetségét, hangszeres tudását, művészetét.
Mondanom sem kell, a közönség lelkes tapsokkal honorálta az Operaház énekművészeinek és Bartal Lászlónak ezt a színvonalas előadást!
A Klubdélután koncertet követő beszélgetés részében Fülöp Attila KARCZAG MÁRTONNAL, az Operaház Emléktára vezetőjét kérdezte munkájának összetevőiről, de szóba került az elkészült Opera digitális archívuma, a Digitár, ahogyan az Operaház egykori nagyságairól (Fricsay Ferenc és Sergio Failoni karmesterekről; Radnai Miklós és Tóth Aladár igazgatókról) írt könyvei, publikációi. Megtudtuk, hogy a következő munkája egy interjúkötet lesz - már folyamatban van -, mely Kincses Veronika életét, művészi pályáját dolgozza fel – ugyancsak az Operaház kiadványai között jelenik majd meg a közeljövőben.
Úgy gondolom, ez a vasárnap délutáni Klubdélután is nagyon jól sikerült, a kitűnő előadók jóvoltából az elhangzott énekszámok szép élményekkel, gazdagítottak, egyúttal a fellépett operaénekeseink a szakma mellől bepillantást engedtek privát szférájukba, amivel még közelebb kerültek hozzánk, a hálás közönséghez. Dicséret Fülöp Attilának, aki ezt a rendezvényt évadonként három-négy alkalommal vezeti-szerkeszti - mindezt szívósan, kitartóan, nagy kedvvel és odaadással végzi. Köszönet érte neki is.
Origo.hu/MTI - 2020.01.17. 16:17
Kortárs Opera Showcase címmel három új magyar operából mutat be részleteket a Zeneakadémiával közösen a Magyar Állami Operaház január 22-én az Erkel Színház Bernáth Büféjében.
Új magyar operákból ad ízelítőt az Opera és a Zeneakadémia programja
„A Magyar Állami Operaház alapító okiratban foglalt kötelessége és hagyománya új magyar művek rendelése és bemutatása. Ezen feladatának új eszközeként első ízben valósul meg a magyar kultúra napjához időzítve a Kortárs Opera Showcase kezdeményezés, amelynek célja, hogy a közelmúltban elkészült magyar művekbe engedjen betekintést.”
Frappáns válaszod nem lepett meg!
Frappáns válaszod nem lepett meg!
Kedves Tiramisu! Ebben a kérdésben teljes közöttünk az egyetértés: a kóla-póló kombinációban kevesebb a buborék, mint a frakk-pezsgő összeállításban.:)
Van köze!! - most azonban annyira egyértelmű volt a színvonal, hogy beletrafált valószínű, hogy kevés volt a kólában a buborék!
Kedves Takatsa! Nem a fajsúlyosságról van szó. Mondjuk, megértem Schrottot, mert nehéz lehet olyan partnerekkel, akik a szerepeiket se elénekelni, sem eljátszani nem képesek. Kíváncsi lennék Schrott őszinte véleményére, de ezt nem fogjuk megtudni. Schrott ide vagy oda, ezt az előadást még egyszer akkor se nézném meg, ha nekem fizetnének érte!
Hamburger, póló, kóla, papírpohár, mindez külsőség. Mi köze ennek a kritikájához? Van egy ember, aki a szokványos vastaps ellenére le meri írni a véleményét. KI meri mondani, hogy a király, a királyné és az egész díszes pereputty meztelen. Én becsülöm ezért, attól függetlenül, hogy nem mindig értek egyet a véleményével.
Kedves Károly,
szerintem Schrott most is nagyon jó volt, és nagysága éppen abban mutatkozott meg, hogy nem játszotta túl a szerepét. A Figaro nem olyan fajsúlyos szerep, mint a Don Giovanni és egy szereplő nem vihette el a hátán az egész előadást. Iszonyatosan nehéz lehet egy ilyen előadás adta keretek között jó, és emlékezetes teljesítményt nyújtani.
Kedves Lujza,
Nem kívánom Rácz Ritát megvédeni, alapvetően igazad van, de a Messiásbeli botrányos szerepléséhez képest most jobb volt, és persze jobb volt a többi női szereplőnél is. Tehát minden relatív, a rossz is lehet jó, a még rosszabbakhoz képest. Igazán sajnállak, hogy mégegyszer végig kell szenvedned a Figarót. Nekem Rost Andreából három évente egy előadás elég, Megvallom, a művésznő nekem akkor szerzett utoljára örömöt, amikor visszamondta a Simon Boccanegrát. Most is hasonlóban reménykedtem az utolsó percig. Egyszer nyugodt körülmények között vissza kellene hallgatnia a saját előadását. Az talán segítene neki bizonyos döntés meghozatalában. Vashegyi számára nincsen javaslatom. Az az ember menthetetlen...
Kedves Károly! Egyetértek. Sajnos mindez igaz...
Aki egy szál pólóban , hamburgert harapva, papírpohárból kólázva az előadás kezdetéig állva keresi a feltűnést az előadások előtt -Fáy -, az mindent képes leírni! Rácz Rita nagyon csinos , de a hangja nem operához való ! Kicsi, bántó és nincs magassága etc.
Gyenge, nagyon gyenge a Figaro mostani felhozatala! Nekem Schrott is sokat veszített a múltkori lendületéből, de azért a különbség közte és a mieink között így is feltűnő. Molnár Levente rettenetesen gömbölyű, no nem az éneklése, hanem a kinézete! A női szólistákat soha nem hallottam ennyire halványnak, ennyire semminek, pedig sok-sok Figarót láttam életemben. Rost Andrea már csak árnyéka önmagának, az egykori remek Susanna már nincs sehol, helyette egy a hangjával küszködő, erölködő, és igaza van Fáynak!, hamisan éneklő műhangot, mű játékot, mű nőt látunk! Mellette a irinyó hangú Rácz Rita, mint Susanna, talán nem véletlenül került Rost mellé!!! A zenekar álmosan, minden inspiráció nélkül játszott. Lehangolóan.
Igen, az ember lassan már azért is hálás, ha nem vágják fejbe. Azért közpénzből inkább ezt kérem vissza:
http://digitar.opera.hu/www/c16operadigitar.01.10.php?as=1933&bm=1&mt=0
Sajnos a kép készültekor nem lehettem jelen az Operában, de Nádasdy Kálmán rendezésének, Fülöp Zoltán díszleteinek maradványait és Márk Tivadar jelmezeit még élvezhettem az Erkelben. Azóta az összes többit megtarthatták volna maguknak.
Valahogy én is így éreztem, végre egy előadás, ahol se a díszletek se a jelmezek nem zavarnak, sőt, hirtelen nem sok olyan opera előadást tudnék felsorolni mostanában, ahol ezek jobban tetszettek volna. Vagyis a miliő meg lett volna, pont ezért zavart, hogy a kiváló vendég mellett egyik nő gyengébb, mint a másik (kivéve Farkasréti Máriát). És hallgathatom őket még egyszer!
Akinél Rácz Rita rendben van, annál valami mégsincs rendben. Talán mégse olyan tökéletes Fáy írása!
Nagyon érdekes, amit írtál. Legalább annyira érdekes, mint amit én olvastam, egy, az én bejegyzésem után fél nappal született véleményben:
https://faymiklos.hu/2020/01/13/hamisak_a_babak
Talán mégsem az én fülemben van a hiba. Tételesen az összes énekesről, és különösen a szerencsétlen Vashegyiről másnak is hasonló volt a véleménye.
Én láttam az Operában is ezt a Figarót és úgy emlékszem, hogy pallók ott is voltak - pl. egy alkalommal 2004-ben Kolonits Klárával láttam a Grófné szerepében. Valóban tompán szólt a zenekar és kár érte: nem kellettek volna a pallók. Én nagyon szeretem az előadás díszleteit és jellmezeit: ahogy múlik az idő és szaporodnak a modern rendezések úgy lesz számomra ez a Figaro előadás egyre kedvesebb, mert egyre kevesebb ilyet láthatunk. Lehet ez nem jó hozzáállás és emiatt megbocsájtom a rendezés hbáit is.
:) Ebben van valami, egyszer hallottam Rost Andreát nevetni (valamelyik Marton Éva énekverseny döntőjének szünetében), és teljesen bennem maradt az élmény. :D
Én pénteken voltam megnézni az előadást, és most pénteken is megyek. Tudtam, hogy Erwin Schrott miatt mindenképpen érdemes kétszer is (maradandó élmény a Don Giovanni), és nem csalódtam. Végül még emiatt annak is örültem, hogy a Kaufmann koncertre nem tudtam jegyet venni a Müpába. Valahogy jobban szeretem az operaénekeseket opera szereplőként látni, mint önálló esteken (bár nyilván annak is megvan a maga élménye).
Értem én :) Netrebko nem tudom hogyan nevet,Abban Rost Andrea világbajnok.
Csak a szójáték adta magát, természetesen nem konkrét személyre szól..én olyant sosem :-)
Ez az élet rendje.Egyébként Rost Andrea sem csúnyább nő mint Netrebko.
Netrebko Elvirázott ... valaki meg Elvirágzott ...
Csak annyi volt a párhuzam,hogy pl Netrebko még akkor is Elvirázott,lásd Met,amikor már nem volt szerencsés.
Azt a 96 januári Traviatát én is láttam, elragadó Violetta volt Rost Andrea egy elragadó előadáson. Azóta nem túl sokszor láttam színpadon, inkább mint beszélgetős celebet a médiában, de van olyan, hogy egy kimagasló élmény -miként a fenti- jobban megmarad az emberben mint 10-20 közepes...attól még nem Netrebko ő..és már Rost Andrea sem (egészen).
Hát az összehasonlítás Netrebkoval kicsit túlzás minden téren.Talán hátszél kérdésében lehet vitatkozni,de a hangminőség és megjelenés esetében sajnos nem.na és prersze a repertoár nagyságát tekintve sem.
Kedves IVA,én láttam mindkettőben.Violettaként talán 96 januárjában,hangja teljében.Luciaként már erősen hanyatló korszakában, Vagy csak gyengébb periódusban fogtam ki.Annyi közös van nekem a művésznőben és Netrebkóban,hogy pályájuk során egy időben mindketten magasabb matériát kívánó szerepeket erőltettek,mint amennyi rendelkezésre állt.De ez csak szubjektív benyomás.
Figaro házassága – 2019. január 10. és 12.
Galgóczy Judit Figaro házassága-rendezésével a 2016. február 12-i és 25-i Erkel színházi előadásokon találkoztam először. A rendezés számos szempontból számtalan kívánnivalót hagy maga után, véleményemről részletesen beszámoltam a 6356. sz. hozzászólásban, 2016. február 26-án.
A mára 22 évessé öregedett előadás jelentősebb, operaházi szériáit nem láttam, így nem tudom, hogy a nézőtér járásaiból a színpadra vezető, a zenekari árkon átívelő széles pallók az Operaházban elemeit képezték-e Csikós Attila díszletének és most, utóbb kerültek át az Erkelbe, vagy csak a rangos vendégművész tiszteletére akarták ezzel „felturbózni” a látványt. (2016-ban nem szerepeltek és nem is hiányoztak.) Mindenesetre egyetlen olyan esemény, dramaturgiai fordulat sincs a darabban, amelynek kiemelt be- vagy kivonulását szolgálná (az ünneplés virághajigálási ceremóniáját nem sorolom ide), sőt a darab indításakor olyan látványos, hogy azt a kettős esküvőre gyülekezés jelenetének hatása már nem tudja felülmúlni. Viszont a pallók óriási kára, hogy lefedik a zenekari árok egy részét, tompítva ezáltal a hangzást és a dinamikai hatásokat. Hihetetlen, hogy ezt zenész fülek nem veszik észre a próbán!
Erwin Schrott engem már két Don Giovanni-fellépésével megnyert magának, és nagyon tetszett az az ötlet, hogy a Figaro házassága mindkét férfi főszerepében bemutatkozik. A bizonytalansági tényezők elleni megelőző harcomban annyit tudtam tenni, hogy Schrott mind a négy fellépésének megtekintését tervbe vettem, hiszen a darabot is nagyon szeretem. Hogy az előadás korántsem kedvencem, az ellen nem tehetek, és a várakozás mámorában egyéb zavaró körülményekre sem készültem. Azt is meg kellett értenem, hogy az Operaház nem elsősorban a négyszer nézőknek akart kedveskedni legalább két teljes szereposztással, ám az első etapon túljutva ezt igen sajnálom.
Figaro baritont / basszbaritont / magas basszust igénylő szólamához Erwin Schrott hangszíne, volumene tökéletesem megfelelt. Énekesi teljesítménye, vokális és színpadi kultúrája, játékintelligenciája példaértékű. Kisujjában van a szerep, bármikor indulhat vele a lemez- vagy filmfelvétel. Senkit sem akart lejátszani vagy leénekelni a színpadról, az ünneplést sem inkasszálta hosszabban vagy látványosabban, mint amennyi abból megilleti az ünnepelt vendégfellépőt. Személyében a nézőtérről nemcsak igen rokonszenves és szeretetre méltó Figarót, hanem művészt is láthattunk.
Kissé kevésbé szerény benyomást keltett a Gróf szerepét éneklő-játszó Molnár Levente, de lehet, hogy ez az érzet csak a megformált figura rangjából és jelleméből fakad. Éneklése, játéka élményszerűre sikerült.
Élmény volt Megyesi Zoltán karakteres megszólalása és játéka Basilio szerepében, és igen tetszett Farkasréti Mária Marcellina-, valamint Gábor Géza Bartolo-alakítása is.
Még ha férfi operasztár fellépésére mentem is, alapvető, szoprán-centrikus beállítottságomat nem hagyhattam otthon. Miért is tettem volna, amikor Mozart két, jelentőségét tekintve primadonnaszereppel koronázta meg ezt a művet, amelyek énekesnők szerepálmai lehetnek, pályájukon fegyvertények.
A plebejus Susanna az operairodalom egyik legangyalibb alakja, nem véletlenül asszonya bizalmas barátnője; ő a központi gondolata annak, aki feleségnek vagy szeretőnek kívánja. Ezt a szeretetre méltóságot, szépséget ls bölcsességet mi más fejezhetné ki jobban egy operában, mint a behízelgő, szép hang és vokális megformálás? Susannának is vannak érzelmi kitörései, de ezeket – más, drámai operahősnőkkel ellentétben – sohasem fejezi ki éles, érdes, erőszakos hangokkal. A szólamát ambiciózusan éneklő Rácz Rita sajnos nem felelt meg ezeknek a feltételeknek, kívánalmaknak, tapasztalatoknak; mondanom sem kell, hogy éppen a bensőséges Rózsaáriában nem tudta feledtetni a meghitt atmoszféra rendezői meggyilkolását sem.
Mellette a Grófnét éneklő Rost Andrea előnyös helyzetbe került azáltal, hogy szebb a hangszíne és jobb minőségű az éneklése. A szereppel, szólammal azonban nem azonos: jelenleg mind hangjában, mind megjelenésében, egész formátumában ízig-vérig szubrett. (Azért mondom, hogy jelenleg, mert olyan drámai szerepeiben, mint Violetta vagy Lucia, sohasem láttam Rost Andreát.) Ez nem aláminősítés, hiszen a szubrett nagyon fontos, sőt szintén meghatározó szereplője a Mozart-operáknak. Nagy primadonnák és drámai hősnők (Neményi Lili, Orosz Júlia) vittek évekig, évtizedekig egy-egy bájos- és jelentős Mozart-szubrettszerepet, például Susannát is.
Mi több, Házy Erzsébet a Figaro házassága nadrágszerepét (Cherubinót) birtokolta hosszan, vallomása szerint nagy szeretettel. Tulajdonképpen Házy „kedvéért” kezdtem Figarókat látogatni valamikor, alakítása és a Kalmár Magdáé számomra azt igazolta, hogy e figura lelkületének kifejezése úgyis a hangban és az éneklés módjában rejlik, amihez nem sokat tud hozzátenni a vastagabb színezet, hiszen egy mutáló vagy mutáláson átesett fiú úgysem mezzoszoprán lesz. Ezért nem is tudtam igazán kedvelni a mezzo Cherubinókat, számomra a kamaszfiús játékuk is inkább csak tiszteletre méltó színészi erőfeszítés marad. Így tapasztaltam ezt Kálnay Zsófia alakításában is.
Egyetértünk, egyik rosszabb volt, mint a másik. :)
Annyiban szeretném árnyalni a véleményemet, hogy Rácz Rita most azért jobb volt, mint a Messiásban. Ahhoz viszont még sokat kell fejlődnie, hogy Rost művésznőt alul tudja múlni.
I....RR. biztosan beteg volt, mert bizony a hangja....
Rácz Rita kár, hogy nem énekelte el a Rózsaária egyetlen magas hangját kihagyta ! Valamint a Grófné,- Gróf- Susanna tercettben a Grófnő szólamára (középhangok) cserélte Susanna kétszer magas C- érintő szólamát, amelyet Rost Andrea énekelt el! - RR. volt, mert bizony a hangja reszelős és élesen szólt?!
Takatsa fórumtárs beszámolójával egyes pontokon egyetértek, más pontokon nem. Schrottot én is nagyon kedvelem, jó is volt most is. Szerintem a voce maga nem osztályon felüli, de az egész jelenség magávalragadó.
Én örültem, hogy Schrott nem egyedül szerepelt, hanem egy igazi csapatjáték középpontjában állt. Vashegyi György szerintem igen jól fogta össze az egészet. Kétségtelenül más a stílusa, mint a konvencionális Mozart-interpretátoroké, már csak régizenei múltja okán is más a megközelítése, szerintem ebben Harnoncourtra hasonlít.
Rácz Rita megítélésében egyetértünk, szerintem óriásit fejlődött az utóbbi időben, hangilag és a színészi játékot tekintve is. Nagyszerűen énekelte a Rózsaáriát.
Kálnay Zsófia szerintem az előadás legszebb hangja volt, és remek volt az alakítása.
Molnár Levente igen szép hanggal rendelkezik, de mintha a hang az alsóbb régiókban nem lenne annyira kistafírozva.
Rost Andrea kérdésében csak annyiban nem értek egyet a fórumtárssal, hogy én nem az énekesnőt sajnálom, hanem magunkat, hogy nem kaptunk jobb Grófnét. A hang ki van élesedve (nem elfogadhatatlan mértékben, de engem zavar), időnként kicsit huhogott is. A hangi teljesítmény csökkenését sajnos az ő esetében nem ellensúlyozza előadóművészi bölcsesség növekedése. Interpretáció tekintetében ugyanolyan sekélyes, mint mindig évtizedek óta. Sajnos. Véleményemmel feltehetően kisebbségben vagyok, a megítélésem szerint gyenge Dove sono-ját a közönség nagy ovációja követte.
A mellékszereplők kitettek magukért, és azt is érdemes megemlíteni, hogy jól sikerültek a maszkok is, pl. remek volt Gábor Gézáé és Megyesi Zoltáné.
Úgy vélem, összességében megérdemelt volt a siker, és mindenki hozzátette a magáét, a színpadon és azon kívül is.
Buffo- bariton, meg pláne nem!!!
Almaviva gróf nem buffo-basszus szerep!! Bariton!!!
Almaviva gróf nem buffo-basszus szerep!! Bariton!!!
A közönségnek tetszett az előadás. Számomra Halász Péter Cosije és Don Giovannija volt unalom a köbön és ölte meg Mozartot. Vashegyi ennél lényegesebben élvezhetőbb volt - de ebben nem fogunk egyetérteni egy Halász rajongóval. Molnár Levente, Schrott, Megyesi Zoltán és Gábor Géza tetszettek tegnap és a rendezéssel is történt valami pozitív értelemben - bár lehet lesz itt, aki majd kielemzi, hogy az apróbb változtatások ártottak és nem használtak. Nagy siker volt tegnap - én jól szórakoztam. Rost nem volt tökéletes, Kálnay Zsófiát hallottam már jobb formában, a többiek elmentek. De ettől még jól szórakoztam. A második szereposztásban mintha már nem az lenne Figaro, aki eredetileg volt - mindenestre Schrott grófként is érdekel - most vasárnap is megyek.
Teltházas előadásban hallottam ma este Erwin Schrottot Figaróként. Csodálatos volt. Volt viszont egy kis zavaró tényező, mégpedig az, hogy nem egyedül szerepelt. Ott volt pl. Vashegyi György. Hallottam őt már Mozartot vezényelni (Cosi), így sok jóra nem számítottam, és sajnos nem is okozott csalódást. Akkor is és most is egy szóval lehet jellemezni tevékenységét: unalmassá tette Mozart csodálatos, csillogó és szárnyaló zenéjét. Lehet ennél nagyobb bűnt elkövetni? A szereplőkről: Molnár Levente nagyon jó volt. Testileg alaposan belenőtt ebbe a buffó-bariton szerepbe, nagy kedvvel játszott, érti Mozartot, helyenként harsány, de jópofa volt és bocsánatkérésénél valóban megállt a levegő, székhez nyomta az embert az a váratlan drámaiság, amely Mozart zenéjére annyira jellemző. Persze amikor Erwin Schrottal együtt énekelt, akkor nyilvánvalóvá vált, hogy nem egy pályán játszanak, de ettől függetlenül szép, és emlékezetes teljesítményt nyújtott. A női szereplőkre térve, Rácz Rita alakítása jó volt. Persze ez a "jóság" relatív, csak a többi szereplőhöz képest értelmezhető. Cherubinoként Kálnay Zsófia abszolút szereptévesztés. Egy alapvetően nem szép színezetű, és Cherubinóhoz mindenképpen erős hang, bántó vibrátóval, nehézkes énekléssel, technikai problémákkal, nadrágszerepként elfogadhatatlan. Nagy Zsófia, mint Barbarina bájosan és szép hangon énekelt, számomra nagyon kellemes meglepetés volt. Rost Andreára régebben sokszor voltam nagyon dühös, de most már csak sajnálom. Mindent egybevetve elég vegyes érzelmeim voltak az előadást követően. Azt már megszoktam, hogy az operaház vezetése minket, közönséget, az elmúlt időben nem nagyon kényeztet. De az számomra felfoghatatlan, hogy egy Erwin Schrott kaliberű énekest miért nem becsülnek meg és miért nem tisztelnek annyira, hogy megfelelő képességű karmestert és énekesgárdát állítanak mellé az előadásra? Mert ennél, az operaház mai helyzetében is, tízszer jobb szereposztásban is ki lehetett volna állítani ezt a darabot. Miért nem lehet ma megcsinálni azt, ami az átkosban is sikerült, hogy Domingo, Obrazcova mellé Tokodyt, Sólyom-Nagyot, Polgárt, az akkori legjobbakat állították? Ennyi presztizs, ennyi önérzet sem maradt bennük?
Mindössze 1 szopránra emlékszem aki nem oda való hanggal bír.
Ami az Népopera / Városi Színház / Erkel akusztikáját illeti:
Az eredendően rossz tervezés miatt 1949-ig egészen pocsék volt az akusztika. Bármit csináltak vele, (a hatalmas sima falfelületektől) visszhangos volt a terem, és kicsi volt a hangerő, ami az árokból / színpadról kijött.
1949 őszén komoly akusztikai tervezés (Tarnóczy Tamás) után teremtették meg a mostani viszonyokat, a bordázott falakkal (a visszhang ellen), és a színpadnyílás körül tölcsérszerűen táguló faborítással (a hangerő miatt). A hangminőség akkor vált teljessé, amikor 1961 nyarán kicserélték a nézőtér ötvenéves fa széksorait, és a maihoz hasonló párnázott székeket raktak be.
Tökéletes, teljesen kiegyenlített nem lett az akusztika (ahhoz nyilván egy új épületet kellett volna felhúzni), de sokkal jobb lett, mint előtte. Azóta beszélhetünk jó akusztikáról az Erkelben.
Azt érdemes tudni, hogy nem mindenütt egyforma a hangerő az Erkel nézőterén. Az énekesek hangja a színpadtól egyenes vonalban terjed, így a nézőtér hátsó része felé egyre halkul. A zenekar hangja viszont az árokból felverődik a mennyezetre, és a nézőtér hátsó felében csapódik vissza. Ezért a nézőtér hátsó részén erősebben hallani a zenekart és gyengébben az énekes szólistákat. Ha az embernek baja van az arányokkal, akkor ezt is érdemes figyelembe venni. (Az is tervezési hiba, hogy ilyen hosszú a nézőtér. Hasonló a régi Népstadionhoz, a hátsó sorok 50-60 méterre is vannak a színpadtól.)
Azt persze értelemszerűen tudomásul kell venni, hogy a karmester nem tudja a terem furcsaságait megoldani, és többféle arányt beállítani. Ő saját fülére (a zenekari árok széle, ugye) és az asszisztensére hagyatkozik, aki a nézőtéren fülel.
Mindig hüledeztem, amikor az Erkel úgymond "rossz akusztikájáról" olvastam, mivel rendre -nemcsak operaelőadásokon!- éppen az ellenkezőjét tapasztaltam éspedig pl. zenekari, sőt szóló- (pl. zongora- és dal-) esteken is ... és még egy Russell Johnson sem kellett hozzá..
Én pedig arra gondoltam az idézett mondat olvastán, hogy hány, az Erkelénél nagyobb nézőterű operaház van szerte a világban, ahol szintén helyt kell állniuk a szopránoknak, tenoroknak is.
Egyetértek! Akinek hangja van, az betölti a teret. Akinek nincs.......Eszembejut a klasszikus vicc, a kis hegedű és nagy terem viszonyáról!
"... az Erkelben a mélyebb hangfajok képviselői mindig előnyben vannak, mert előfordulhat, hogy szoprán, vagy akár tenor énekes hangjának vivőereje nem elégséges a nézőtér megfelelő beénekléséhez... "
Negyvenvalahány éve járok az Erkelbe, de még sosem jutottam efféle következtetésre. Akinek volt hangja, betöltötte a teret, akinek nem, az itt sem és máshol sem. Egy nem hangfajfüggő...
Kedves Andy, szerintem nem volt indokolt ilyen súlyos bírálattal illetni a Messiás szcenírozott változatát. A színre vitelnek ez a módja egyáltalán nem ördögtől való, és 2019 decemberében már legalább egyenrangú megoldásnak tekinthető azzal, mintha a szólisták hagyományos frakkos-nagyestélyis fellépés keretében, a kottaálványaikat markolva adták volna elő a darabot. Ráadásul Anger Ferenc rendezését én kifejezetten figyelemre méltó, magasabb művészi tudásról árulkodó alkotói munkának tartom, amelynek teljes eszköztára és szimbólumrendszere talán nem is tárul fel egyetlen előadás során a nézőnek. A darab nem egy elgondolkodtató megoldást vonultat fel, értve itt pédául az énekes szólisták azonosan öltözött karénekesekkel és balettművészekkel történő többszörözését vagy a faldöntés és újraemelés motívumát, és talán azt is meg lehet próbálni megfejteni, hogy az első sorba rendezett tizenhárom zsámolyon Krisztus helyét miért éppen egy terepszínű katonai gyakorlóba öltözött, törékeny nő foglalja el (itt most valószínűleg nem a genderelmélettel kell megküzdenünk).
A létrejött magyar fordítás vontatottságával, ismétléseivel, természetellenes hangsúlyaival, a koloratúrák problémás befogadásával nehezen élvezhetővé teszi a darabot. Meglehet, ezen hibák némelyikétől az egyszerre barokk és archaizáló eredeti szöveg sem mentes, sem az angol, sem a német változatban, de ha utólagos összevetéssel ezt több-kevesebb ponton így is találjuk majd, akkor is szerencsésebb lett volna, ha a szcenizált történet követhető szöveges tartalmát egy pergőbb, feliratos magyar fordítás adja vissza, eredeti nyelven történő énekes előadás mellett. A fordítót ne bántsuk: neki mind a zene, mind pedig az eredeti szöveg – illetve végső soron meghatározott bibliai szöveghelyek – szigorú formai és tartalmi korlátai között kellett megküzdenie feladatával, illetve a több évszázados időbeli és nyelvi szakadékkal, és szerintem eleve vesztes helyzetben volt. Ez a helyzet viszont már sajnos az alapötlet oldaláról is megkérdőjelezi a magyar nyelvű előadás gondolatának helyességét.
Az énekes szólisták közül a legnagyobb hatást rám is Schöck Atala gyakorolta, de az osztó igazság jegyében hozzá kell tenni, hogy az Erkelben a mélyebb hangfajok képviselői mindig előnyben vannak, mert előfordulhat, hogy szoprán, vagy akár tenor énekes hangjának vivőereje nem elégséges a nézőtér megfelelő beénekléséhez. Azt hiszem, hogy most, az adott modorban énekelve mind a szoprán, mind a tenor szólista határhelyzetben lévő teljesítményt nyújtott ebből a szempontból.
Érdekes kérdés, hogy az előadott változat mennyiben követi az eredeti művet, mennyiben a Mozart-féle átdolgozást, illetve pontosan ki mit szerzett vagy írt át belőle, mivel tudtommal Mozartnál már nincs is alt szólista, a szólamot szopránra transzponálta. Meglehet persze, hogy közben Mozartot is felülbírálta valaki, vagy esetleg a két változatból egy harmadikat hozott létre, csak hát az ő személyazonossága a színlapról nem derül ki.
Az előadás balettbetétjével kapcsolatban lényegesen kedvezőtlenebb a véleményem, mint általában véve a rendezést illetően; ezt részletesebben a balettfórumban (5944) fejtem ki.
ebből a riportból kiderül, hogy "ki követte el" a fordítást:
Nyilván volt oka Mozartnak, hogy elkészítse ezt az átiratot, de mi oka van a 21. században annak, hogy ezt játsszák. De persze nem Mozart itt az igazi gond. Te láttad az előadást? Mert ha igen, akkor érdekelne a váleményed, pl. a magyar fordításról, ami prozódiailag szerintem egy agyrém.
Egy zenekari bevezetés a Soltival felvett Messiás lemezen is van. Egyébként Mozart védelmére: tudtommal a 1700-as évek második felében nem létezett régi zene, mert a korábbi szerzőket gyakorlatilag nem játsszották. Gottfried van Swieten bárónak köszönhetően azonban Mozart megismerte J. S. Bach és Handel zenéjét is és nagyra becsülte a két barokk mestert. Amikor átírta a Messiást, akkor valószínűleg az a szándék vezette, hogy újra előadhatóvá tegye a műve, a kor ízléseihez viszonyítva azt. Handel oratóriumnak szkenírozás pedig olyannyira nem példanélküli jelenség, hogy már a mester halála után nem sokkal, a 18. században előfordult, hogy Londonban szkenírozott formában adták elő legnépszerűbb oratóriumait. Ha ismereteim helyesek ezen darabjai halála uán még egy ideig Angliában nem merültek feledésbe, ellentétbe operáival. Ettől függetlenül nem feltétlenül kellett volna a Messiést ebben a formában előadni 2019-ben Budapesten,
Kedves Andy, a hiba csakis benned van, ha előzőleg megnézted a honlapot, és láttad, hogy megrendezik és megkoreografálják ezt az oratóriumot, és ezek után jegyet vettél rá! :(( Ezek szerint jó sok embert sikerült átverni, akik gyanútlanul egy szép élményre vágytak karácsony előtt. A szoprán csak ráadás mindehhez.
Az 1990-es évek elején mi is beléptünk a CD korszakba. 2 havi fizetésemből vettem egy pompás Philips CD játszót, és aztán hosszú évekig a megtakarított pénzünk nagy részét CD vásárlásra fordítottuk. Első CD-ink egyike volt az a Phiips album amelyen Gardiner vezényelte Handel Messiását. Mit mondjak, rongyosra hallgattuk, ha egy CD esetében ez egyáltalán lehetséges. Az elmúlt években aztán ritkábban vettem elő ezt a lemezt, de a mű azóta is, hol lámpásként világítva, hol égetve és perzselve, hol pedig csak gyertyalángént pislákolva, de ott él a szívemben.
Éppen ezért nagy várakozással mentem el ma az Erkel színházba, a Messiás premierjére. Körülnézve a hatalmas nézőtéren, egy üres helyet sem láttam. Ezen - a manapság egyre ritkább - telt házon elgondolkoztam. Vajon kik ülnek ma melletem és körülöttem? Hányan lehetnek azok, akik hangról-hangra ismerik a művet, és azok, akik most találkoznak vele először? Vajon goldol-e most arra az operaház igazgatója, a karmester, az énekesek és a zenészek, hogy milyen óriási felelőség terheli a vállukat, amikor sok-sok embernek ez lesz az első (és talán utolsó) találkozása ezzel a csodálatos művel?
Nagy várakozásomat aztán az előhang első akkordjai alaposan lehűtötték. Mi ez? Mozart társzerzősége már eleve gyanus volt, de még valaki más is belepiszkált (belepiszkolt?) ebbe a műbe, vajon ki lehetett az? Ki vette magának azt a bátorságot, hogy zenei bevezetést írjon és ezzel megváltoztassa Handel művét? Amikor aztán énekelni kezdtek, kétségbeesésem csak fokozódott. Úristen, mi ez a magyar szöveg, mi ez a szörnyű prozódia, hogyan lehet ezt egyáltalán énekelni, ki követte el ezt, és ki engedte meg ezt neki? Tessék, kedves fórumtársak, akik a magyar nyelvű éneklésért törnek lándzsát, most megkapták. Menjenek, és büntetésként hallgassák ezt a förmedvényt. Nem, azért ilyen rosszat nem kívánok, nem kívánhatok senkinek sem. Mit mondjak még? A rendezés. Mit kell ezen az oratóriumon rendezni? Miért sétálnak takarítónénik vödörrel és partvissal a kezükben? Miért veszik le, aztán veszik fel kifordítva a kötényüket? Mire jó a balettesek precíz, jól koreografált tánca akkor, amikor éppen arról énekelnek, hogy pásztor nélkül maradt a nyáj, és minden birka céltalanul százfelé kóborol, és miért vetítenek közben egy kanyargó alagutat, amelyen csak egy út vezet előre? Tudja-e ez a szerencsétlen rendező, hogy egyáltalán miről szól ez a mű? Mit akar ezzel az egésszel kifejezni és számunkra elmondani, akkor, amikor a megváltás nem a színpadon játszódik le, hanem - jó esetben - benned és bennem? Engem általában nem zavar a rendezés, de most nagyon zavar, mert úgy érzem, hogy tudatosan a mű lényegét akarja elvenni tőlem: a szakralitást. És ez a mesterkedése már meghaladja a toleranciámat, ez tűrhetetlen.
Ezen az estén sokan meggyalázták ezt a csodálatos művet, az emberi elme egyik legnagyszerűbb alkotását. Mozarttól kezdve a nevenincs "zenei szerkesztőn", a szégyenletes és hitvány magyar szövegen, a szörnyű szopránon át a rendezőig. De ez a nagyszerű zene még így is életre kelt, köszönhetően Handelnek és a csodálatos énekkarnak, amely a sok- és céltalan mozgás és a túlhajszolt tempók ellenére is, szinte hibátlanul teljesített. És Shöck Atala jóvoltából volt 1-2 olyan pillanat, ami megért minden szenvedést, köszönet érte.
