3179 telramund 2013-03-11 12:48:56 [Válasz erre: 3175 IVA 2013-03-11 05:53:26]
"Biztosan az én természetemben van a hiba: e mennyei élvezet közben sem tudtam nem észrevenni, hogy az énekesnő „derekánál” éktelenkedik egy elektromos kapcsolótábla." Azon kapta az áramot az Electromos Művektől? Vagy ,hogy illúzióm teljesen elmenjen rákapcsolták az ária előtt,hiszen addig állitólag halványabb teljesitményz nyújtott? Érdekelne a válaszod! Hiába el kell már mennem ,mert annyi mindent összeirnak itt ezekről az előadásokról,hogy teljesen nem igazodom ki. Csak ,hát az "operák operája" sajnos nem az én operám (ezért bárki lenézhet,nem vagyok Mozart rajongó). Még,ha Gruberova énekli ,akkor sem!!!!!
"Biztosan az én természetemben van a hiba: e mennyei élvezet közben sem tudtam nem észrevenni, hogy az énekesnő „derekánál” éktelenkedik egy elektromos kapcsolótábla." Azon kapta az áramot az Electromos Művektől? Vagy ,hogy illúzióm teljesen elmenjen rákapcsolták az ária előtt,hiszen addig állitólag halványabb teljesitményz nyújtott? Érdekelne a válaszod! Hiába el kell már mennem ,mert annyi mindent összeirnak itt ezekről az előadásokról,hogy teljesen nem igazodom ki. Csak ,hát az "operák operája" sajnos nem az én operám (ezért bárki lenézhet,nem vagyok Mozart rajongó). Még,ha Gruberova énekli ,akkor sem!!!!!
3178 Búbánat 2013-03-11 12:34:46
Kedves parampampoli és IVA! Köszönöm a mindkét Don Giovanni-élménybeszámolót! Nem különben - zéta - „hivatalos” írását az Erkel Színházba átvitt D.G. - előadásról. Lehet most összevetni ezt a három beszámolót – három nézőpontból kaptunk személyes benyomásokat darabról, színházról, befogadásról… Nekem most nem volt affinitásom Mozart remekét újra megnézni, ezúttal itt az Erkelben. Tudatosan nem siettetem a viszontlátást a régi-új Erkellel és kiváló akusztikájával… Inkább kivárom a hozzám közelebb álló komponistám darabjának áprilisi bemutatóját: a Don Carlos-előadása (amit később az Aida követ) jelenti majd az alkalmat számomra az épülettel és a belső terekkel történő találkozáshoz, azok „újrafelfedezéséhez”!
Kedves parampampoli és IVA! Köszönöm a mindkét Don Giovanni-élménybeszámolót! Nem különben - zéta - „hivatalos” írását az Erkel Színházba átvitt D.G. - előadásról. Lehet most összevetni ezt a három beszámolót – három nézőpontból kaptunk személyes benyomásokat darabról, színházról, befogadásról… Nekem most nem volt affinitásom Mozart remekét újra megnézni, ezúttal itt az Erkelben. Tudatosan nem siettetem a viszontlátást a régi-új Erkellel és kiváló akusztikájával… Inkább kivárom a hozzám közelebb álló komponistám darabjának áprilisi bemutatóját: a Don Carlos-előadása (amit később az Aida követ) jelenti majd az alkalmat számomra az épülettel és a belső terekkel történő találkozáshoz, azok „újrafelfedezéséhez”!
3177 parampampoli 2013-03-11 10:40:28 [Válasz erre: 3176 Apapirrasokatir 2013-03-11 10:01:50]
Erről az előadásról írtam én is a Pantheon topicban. Egyetértek, amit Farkas Évát illetően írsz, de a norvég hölgy (Ingrid Bjoner, minden idők legnagyobb Wagner szopránjainak egyike) egyáltalán nem volt halovány.
Erről az előadásról írtam én is a Pantheon topicban. Egyetértek, amit Farkas Évát illetően írsz, de a norvég hölgy (Ingrid Bjoner, minden idők legnagyobb Wagner szopránjainak egyike) egyáltalán nem volt halovány.
3176 Apapirrasokatir 2013-03-11 10:01:50
Meghalt Farkas Éva. Csak mint néző ismertem. Csodálatos hangja volt. Emlékszem egy Walkürre, ahol egy világhírű norvég énekesnő volt a fő attrakció. Akkor még nem nagyon ismertem az operát, és amikor megjelent Farkas Éva Fricka szerepében, azt hittem ő a világszám. A norvég hölgy elég halovány volt...
Meghalt Farkas Éva. Csak mint néző ismertem. Csodálatos hangja volt. Emlékszem egy Walkürre, ahol egy világhírű norvég énekesnő volt a fő attrakció. Akkor még nem nagyon ismertem az operát, és amikor megjelent Farkas Éva Fricka szerepében, azt hittem ő a világszám. A norvég hölgy elég halovány volt...
3175 IVA 2013-03-11 05:53:26 [Válasz erre: 3174 IVA 2013-03-11 05:26:24]
Don Giovanni, nőnap előestéjén és két nappal nőnap után Ünnep volt a Don Giovanni március 7-i főpróbája az Erkel Színházban, számomra nagy ünnep. De másoknak is, ezt határozottan éreztem a többi néző arcáról, a zenekari árokból és a színpadról is. Nem ez volt az újranyitás első eseménye, hiszen három balett-est már lezajlott, de ez volt az első operaelőadás, egy zavartalanul lejátszott főpróba, s egyben helyi bemutató, hiszen amióta a Ljubimov-féle rendezést átvitték az Operaházba, az Erkelben semmilyen Don Giovannit nem adtak. Sőt, korábban, a magyar nyelvű Don Juanok is operaházi produkciók voltak. Két okból sem illenék ünneprontónak lennem. Egyfelől az Erkel Színház likvidálási tervének traumája után már az is öröm, hogy a színház létezik, hát még az, hogy nemcsak múltja van, hanem jelene, és remélhetőleg jövője is. Másfelől Ljubimov 1982-es rendezését olyan mélyen utáltam, hogy annak traumája után is illenék minden, legalább elviselhető Don Giovanni-rendezésnek örülnöm. Végül van egy harmadik ok is: az Erkel Színház próbaüzemének helyárai olyan alacsonyak - s azon belül erre a főpróbára inkább csak jelképesek voltak -, hogy ez ajándéknak is tekinthető, ajándék lónak pedig... És mégis amondó vagyok, senki sem profitálna abból, ha az ember az öröm többfrontos áradásában elveszítené kritikai érzékét, vagy mellőzné őszinteségét. Nem én lennék, ha nem mondanám el véleményemet az előadásokról, amit már azért is sajnálnék magamba fojtani, mert nem kevés élvezetem is leltem a főpróba és a március 10-i előadás estéiben. Isten szándékai, tudjuk, kifürkészhetetlenek, ám az Operaházéi sem kevésbé. Az Erkel Színház próbaüzemének műsorába szerkesztették az eredetileg oda rendezett Don Carlost, Aidát, Turandotot, János vitézt (utóbbi nem is járt az Operaház színpadán). Tehették volna a Toscával és a Pillangókisasszonnyal is (csak azokat a műsordarabokat említem, amelyek az évad második felében mennek), amelyek szintén „erkeles” előadásnak készültek – nem tették. Tették viszont a Don Giovannival, amelynek operaházi bemutatásakor elsősorban a díszlete számított médiahír értékűnek: szenzációnak. Az a díszlet, amely nem alkalmazható az Erkel színpadára. Nem mintha egyáltalán szerelmes lennék abba az ötletbe, hogy egy majd harmad évszázados film egyes látványelemei megjelennek egy színpadon. (Ugyanezért volt ellenszenves nekem Békés András Traviatája, a mai napig is az.) Joseph Losey Don Giovanni-filmjében a Teatro Olimpico színpada, a fantasztikus toalettek, sminkek, az urak két búbra tupírozott parókája, a kizárólag filmen megvalósítható, hegyen-völgyön kiterített leporello: egy világ, Losey Don Giovannijának egyszerre nagyszabású és karikírozott világa. Ezt a világot egy operaszínpadon rekonstruálni lehetetlen vállalkozás, egy-két elemét (1 díszlet és Don Giovanni meg Don Ottavio hosszú haja) kiragadni viszont istenkísértés, mert szembesít azzal, hogy a többi elem milyen szegényes, fantáziátlan, az énekesgárda sem olyan, mint a filmé, és legfőképpen azzal, hogy a rendező képtelen volt egy másik világot teremteni. Márpedig minden színházi produkció alapfeltétele, hogy legyen egy saját világa (eredeti koncepciója), különben nem lehet hiteles. S ha mindehhez még a rendezés részfeladatai is megoldatlanok, teljesen érthetetlen, miért volt szükség neves vendégrendezőre és –látványtervezőre. Nem tudom szó nélkül hagyni az előadás érthetetlen előfüggönyének kellemetlen látványát. A díszlet láttán eleinte reménykedtem, hogy az elemek mögül feltárulkozik majd az operaházinak alacsonyabb vagy egyszerűsített változata, valahonnan előtűnnek az oszlopok, amelyek meghatározzák Naná Cecchi díszletének (illetve a Palladio-épület) képét. Aztán nyilvánvaló lett, hogy az operaházi díszletnek csak lapjai kerültek át. (Arra nem is gondoltam, amit Virius ír /3150/, hogy „leegyszerűsített formában újragyártották” a díszletet, amelyet inkább elfogadok egy torzóként, mint új „termékként”.) Oláh Gusztáv Bohéméletének Erkel színházi változatából kimaradt a párizsi látkép a padlásszoba körül, de úgy is nagyszerű volt. Seregi László Spartacusának díszlete az Erkel színpadán kevésbé hatott, de csak arra, aki az Operában is látta előzőleg. Ez most a világ legjelentéktelenebb, legsemmilyenebb Don Giovanni-díszlete, három órán keresztül súlyosan megterheli az előadást, és képtelen hozzájárulni ahhoz, hogy a sokkalta szebb, de természetesen egészen más stílusú proszcéniumpáholyok a játéktér szerves kiegészítőiként működhessenek.) A díszlet mellett az előadás nagy tehertételei a jelmezek. A bemutató idején a sajtóban a „jelmezek királynőjeként” emlegetett Naná Cecchi kollekciójából hadd emeljem ki Donna Anna hálóingét. Nem szeretnék hencegni az előkelő köreimmel, de, hála Istennek, nem ismertem még olyan nőt (férfit sem), akinek ilyen ronda... nem, inkább randa hálóinge volt, mint itt a kormányzó leányának. Belegondolni is szörnyű, milyen hálóinge lenne Zerlinának ebben a rendezésben - hála a szerzőknek, amiért parasztlányunknak nincs olyan jelenete a darabban, amelyben ezt megláthatnánk. Zerlinával azért is szerencsém van, mert egyedül az ő jelmezei tetszettek. A többi hősét, akik részben cloqué, részben a mai jelmeztervezői divatnak megfelelő szín- és gyöngyházfényben játszó bútortextíliákból (ld. Arabella) kaptak megfejthetetlen szimbolikájú ruhákat, nem sorolom, de az énekesek méltatásakor kénytelen leszek még visszatérni rájuk. A főpróba egyik rejtélye, hogy Bretz Gábor kiválóan énekli a címszerepet, férfiúi és hangbeli szépsége egyaránt hitelesíti azt az erőt, amellyel a darab hősnőire és több ezer más nőre legendásan hatott, személyisége is érdekes – és mégsem tűnik elég formátumos, központi figurának. (A tapsrendben sokkal érdekesebb.) Nem tudok másra tippelni, mint hogy ebben elsősorban a rendező ludas, aki elmulasztotta megadni a formátumát – pl. a Bordal (nem tudom, miért mondjuk Pezsgőáriának, amikor az eredeti szövegben és Harsányi Zsolt fordításában is borról van szó) és a Szerenád beállítása teljesen kitalálatlan -, illetve a jelmeztervező, aki az előnyös szabásvonalaknál csak az erotikus hatást mellőzte jobban. Ezt a feltevésemet látszik igazolni Kovács István Don Giovannija is, aki szintén kiváló külső adottságokkal, szép, izgalmas hangszínnel, megfelelő vokális formálással együtt sem tűnt jelentősnek. Bretz Gábor Don Giovannija mellett, nyersebb tónusú hangjával, Cser Krisztián kellemes Leporello volt. Sem ő, sem Alik Abdukayumov nem idézte fel bennem ellenállhatatlan bájú Leporellók emlékét – de vajon szükséges-e, hogy egy Leporello ellenállhatatlan legyen? Egyszer talán megadja erre a választ Bakonyi Marcell, akiből Masetto megszólalásakor egy Leporello, esetleg Don Giovanni ígéretét hallottam. Berczelly István és Gábor Géza Kormányzója egyaránt hiányérzetet keltett bennem, aki Szalma Ferencet és Bódy Józsefet szoktam meg a szerepben. Alakításuk értékelhetetlen, miután megjelenítésük, még kőszobor alakjukban is, inkább mosolyogtató, semmint dermesztő. Tarjányi Tamás nem okozott csalódást a Merlin Színházban (SZFE előadása) és a Vígszínházban (MÁO) látott Taminói után: számomra eszményi Don Ottavio ígérete, de már most is – 27 évesen, először énekelve a szerepet és először lépve az Erkel Színház közönsége elé – kifogástalan és élvezetes volt. Úgy küzdött meg az egyik legnehezebb tenor szólam minden részletével, hogy e küzdelem nem volt érezhető. Mukk József éneklése viszont lehangolt, éppen a szólammal való küzdelme, számos pontatlansága miatt. Keszei Bori csinos külsővel, szép hangon és jó kedéllyel, rutinos játékkal, korábbi élményeimhez képest rafináltabb, felületesebb érzelmű Zerlinát hozott. Hajnóczy Júlia hangszíne tetszett, de mintha nem egyenletesen számíthatna hangjára mint hangszerre. Szabóki Tünde Donna Elvira szólamának fölényes birtokosa, egyben most is minőségi, bár helyenként kissé éles szopráné, amely most nem szól olyan kiegyenlítetten, mint bő évtizeddel ezelőtt. Fodor Beatrix hangja nekem karcsú Donna Elvira szólamához, amelyből a mélyebb hangok gyengén hallhatók. Lehet, hogy Donna Anna jobban megfelelne a hangjának, amellyel Aida megszólaltatását nem is tudom elképzelni (és idei előadásain nem is fogom meghallani). Miksch Adrienn nagyon jó benyomást keltett Donna Anna szerepében, noha a figuráról más elképzeléseim vannak, mint amilyennek ábrázolta – vagy beállította ez a rendezés. Számomra Donna Anna egyszerre szenvedélyesebb és ridegebb is, olvasatomban a Don Giovannival megesett valamennyi élménye ellenére szerelmes: Don Giovanniba. Ez a gyűlöletből gyúrt szerelem azonban nem tölti el annyi lírával és melegséggel, mint ami időnként Miksch dallamformálásából árad, szép fényű hangon és biztos technikával. (Az ominózus hálóing után Donna Anna „nappali viselete” sem meggyőző: inkább pódiumkoncertre való fellépő ruha, amelynek vagy a szabása előnytelen, vagy egyszerűen: ami Kolonits Klárának jól áll, az a másik énekesnő, különben sudár termetén előnytelen, vagy nem jól viselhető.) Végre elérkeztem Kolonits Klárához. Az ő Donna Annájának belépésekor is szenvedtem a jelenet különösen gyenge rendezésétől, és mint már korábban is megesett, úgy tűnt, nem tudok felmelegedni iránta. Bosszúáriájában keveselltem a szenvedély hevét, de aztán, ahogy ment előre az előadás, különösen a maskarák szólamából, magával ragadott a hangja, mígnem kedvenc áriámban - Ah non mi dir - ... keveset mondanék azzal, hogy az előadás, vagy a két Don Diovanni legnagyobb élményét nyújtotta. Nem. Amint a színpadot a bal oldali proszcénium páhollyal összekötő lépcsőn haladt felfelé, egyre azt az érzetet keltette, hogy minden dimenzióban valami magaslatra jut: a gyönyörű hangon szárnyaló, tökéletesen megszólaltatott áriával életem egyik legnagyobb, legfelemelőbb operai élményével ajándékozott meg. Kétlem, hogy ez a varázslat nem jutott el az Erkel Színház nézőterének minden zugába, mindenesetre örültem, hogy átellenben, ülök, emeleti oldalpáholyban. Biztosan az én természetemben van a hiba: e mennyei élvezet közben sem tudtam nem észrevenni, hogy az énekesnő „derekánál” éktelenkedik egy elektromos kapcsolótábla. Remélem, ez csak a „kísérleti adás” jellemzője, és a próbaüzemet követő évadokban, nagy korszakokban valaki majd értő figyelemmel kitakarja az ilyen hibákat. A telt ház közönsége a Don Giovanni főpróbáját és szériájának utolsó előadását is régi, nagy estéket idéző lelkesedéssel és őszinte hálával ünnepelte: zengett a hatalmas nézőtér a vastapstól, üdvrivalgástól.
Don Giovanni, nőnap előestéjén és két nappal nőnap után Ünnep volt a Don Giovanni március 7-i főpróbája az Erkel Színházban, számomra nagy ünnep. De másoknak is, ezt határozottan éreztem a többi néző arcáról, a zenekari árokból és a színpadról is. Nem ez volt az újranyitás első eseménye, hiszen három balett-est már lezajlott, de ez volt az első operaelőadás, egy zavartalanul lejátszott főpróba, s egyben helyi bemutató, hiszen amióta a Ljubimov-féle rendezést átvitték az Operaházba, az Erkelben semmilyen Don Giovannit nem adtak. Sőt, korábban, a magyar nyelvű Don Juanok is operaházi produkciók voltak. Két okból sem illenék ünneprontónak lennem. Egyfelől az Erkel Színház likvidálási tervének traumája után már az is öröm, hogy a színház létezik, hát még az, hogy nemcsak múltja van, hanem jelene, és remélhetőleg jövője is. Másfelől Ljubimov 1982-es rendezését olyan mélyen utáltam, hogy annak traumája után is illenék minden, legalább elviselhető Don Giovanni-rendezésnek örülnöm. Végül van egy harmadik ok is: az Erkel Színház próbaüzemének helyárai olyan alacsonyak - s azon belül erre a főpróbára inkább csak jelképesek voltak -, hogy ez ajándéknak is tekinthető, ajándék lónak pedig... És mégis amondó vagyok, senki sem profitálna abból, ha az ember az öröm többfrontos áradásában elveszítené kritikai érzékét, vagy mellőzné őszinteségét. Nem én lennék, ha nem mondanám el véleményemet az előadásokról, amit már azért is sajnálnék magamba fojtani, mert nem kevés élvezetem is leltem a főpróba és a március 10-i előadás estéiben. Isten szándékai, tudjuk, kifürkészhetetlenek, ám az Operaházéi sem kevésbé. Az Erkel Színház próbaüzemének műsorába szerkesztették az eredetileg oda rendezett Don Carlost, Aidát, Turandotot, János vitézt (utóbbi nem is járt az Operaház színpadán). Tehették volna a Toscával és a Pillangókisasszonnyal is (csak azokat a műsordarabokat említem, amelyek az évad második felében mennek), amelyek szintén „erkeles” előadásnak készültek – nem tették. Tették viszont a Don Giovannival, amelynek operaházi bemutatásakor elsősorban a díszlete számított médiahír értékűnek: szenzációnak. Az a díszlet, amely nem alkalmazható az Erkel színpadára. Nem mintha egyáltalán szerelmes lennék abba az ötletbe, hogy egy majd harmad évszázados film egyes látványelemei megjelennek egy színpadon. (Ugyanezért volt ellenszenves nekem Békés András Traviatája, a mai napig is az.) Joseph Losey Don Giovanni-filmjében a Teatro Olimpico színpada, a fantasztikus toalettek, sminkek, az urak két búbra tupírozott parókája, a kizárólag filmen megvalósítható, hegyen-völgyön kiterített leporello: egy világ, Losey Don Giovannijának egyszerre nagyszabású és karikírozott világa. Ezt a világot egy operaszínpadon rekonstruálni lehetetlen vállalkozás, egy-két elemét (1 díszlet és Don Giovanni meg Don Ottavio hosszú haja) kiragadni viszont istenkísértés, mert szembesít azzal, hogy a többi elem milyen szegényes, fantáziátlan, az énekesgárda sem olyan, mint a filmé, és legfőképpen azzal, hogy a rendező képtelen volt egy másik világot teremteni. Márpedig minden színházi produkció alapfeltétele, hogy legyen egy saját világa (eredeti koncepciója), különben nem lehet hiteles. S ha mindehhez még a rendezés részfeladatai is megoldatlanok, teljesen érthetetlen, miért volt szükség neves vendégrendezőre és –látványtervezőre. Nem tudom szó nélkül hagyni az előadás érthetetlen előfüggönyének kellemetlen látványát. A díszlet láttán eleinte reménykedtem, hogy az elemek mögül feltárulkozik majd az operaházinak alacsonyabb vagy egyszerűsített változata, valahonnan előtűnnek az oszlopok, amelyek meghatározzák Naná Cecchi díszletének (illetve a Palladio-épület) képét. Aztán nyilvánvaló lett, hogy az operaházi díszletnek csak lapjai kerültek át. (Arra nem is gondoltam, amit Virius ír /3150/, hogy „leegyszerűsített formában újragyártották” a díszletet, amelyet inkább elfogadok egy torzóként, mint új „termékként”.) Oláh Gusztáv Bohéméletének Erkel színházi változatából kimaradt a párizsi látkép a padlásszoba körül, de úgy is nagyszerű volt. Seregi László Spartacusának díszlete az Erkel színpadán kevésbé hatott, de csak arra, aki az Operában is látta előzőleg. Ez most a világ legjelentéktelenebb, legsemmilyenebb Don Giovanni-díszlete, három órán keresztül súlyosan megterheli az előadást, és képtelen hozzájárulni ahhoz, hogy a sokkalta szebb, de természetesen egészen más stílusú proszcéniumpáholyok a játéktér szerves kiegészítőiként működhessenek.) A díszlet mellett az előadás nagy tehertételei a jelmezek. A bemutató idején a sajtóban a „jelmezek királynőjeként” emlegetett Naná Cecchi kollekciójából hadd emeljem ki Donna Anna hálóingét. Nem szeretnék hencegni az előkelő köreimmel, de, hála Istennek, nem ismertem még olyan nőt (férfit sem), akinek ilyen ronda... nem, inkább randa hálóinge volt, mint itt a kormányzó leányának. Belegondolni is szörnyű, milyen hálóinge lenne Zerlinának ebben a rendezésben - hála a szerzőknek, amiért parasztlányunknak nincs olyan jelenete a darabban, amelyben ezt megláthatnánk. Zerlinával azért is szerencsém van, mert egyedül az ő jelmezei tetszettek. A többi hősét, akik részben cloqué, részben a mai jelmeztervezői divatnak megfelelő szín- és gyöngyházfényben játszó bútortextíliákból (ld. Arabella) kaptak megfejthetetlen szimbolikájú ruhákat, nem sorolom, de az énekesek méltatásakor kénytelen leszek még visszatérni rájuk. A főpróba egyik rejtélye, hogy Bretz Gábor kiválóan énekli a címszerepet, férfiúi és hangbeli szépsége egyaránt hitelesíti azt az erőt, amellyel a darab hősnőire és több ezer más nőre legendásan hatott, személyisége is érdekes – és mégsem tűnik elég formátumos, központi figurának. (A tapsrendben sokkal érdekesebb.) Nem tudok másra tippelni, mint hogy ebben elsősorban a rendező ludas, aki elmulasztotta megadni a formátumát – pl. a Bordal (nem tudom, miért mondjuk Pezsgőáriának, amikor az eredeti szövegben és Harsányi Zsolt fordításában is borról van szó) és a Szerenád beállítása teljesen kitalálatlan -, illetve a jelmeztervező, aki az előnyös szabásvonalaknál csak az erotikus hatást mellőzte jobban. Ezt a feltevésemet látszik igazolni Kovács István Don Giovannija is, aki szintén kiváló külső adottságokkal, szép, izgalmas hangszínnel, megfelelő vokális formálással együtt sem tűnt jelentősnek. Bretz Gábor Don Giovannija mellett, nyersebb tónusú hangjával, Cser Krisztián kellemes Leporello volt. Sem ő, sem Alik Abdukayumov nem idézte fel bennem ellenállhatatlan bájú Leporellók emlékét – de vajon szükséges-e, hogy egy Leporello ellenállhatatlan legyen? Egyszer talán megadja erre a választ Bakonyi Marcell, akiből Masetto megszólalásakor egy Leporello, esetleg Don Giovanni ígéretét hallottam. Berczelly István és Gábor Géza Kormányzója egyaránt hiányérzetet keltett bennem, aki Szalma Ferencet és Bódy Józsefet szoktam meg a szerepben. Alakításuk értékelhetetlen, miután megjelenítésük, még kőszobor alakjukban is, inkább mosolyogtató, semmint dermesztő. Tarjányi Tamás nem okozott csalódást a Merlin Színházban (SZFE előadása) és a Vígszínházban (MÁO) látott Taminói után: számomra eszményi Don Ottavio ígérete, de már most is – 27 évesen, először énekelve a szerepet és először lépve az Erkel Színház közönsége elé – kifogástalan és élvezetes volt. Úgy küzdött meg az egyik legnehezebb tenor szólam minden részletével, hogy e küzdelem nem volt érezhető. Mukk József éneklése viszont lehangolt, éppen a szólammal való küzdelme, számos pontatlansága miatt. Keszei Bori csinos külsővel, szép hangon és jó kedéllyel, rutinos játékkal, korábbi élményeimhez képest rafináltabb, felületesebb érzelmű Zerlinát hozott. Hajnóczy Júlia hangszíne tetszett, de mintha nem egyenletesen számíthatna hangjára mint hangszerre. Szabóki Tünde Donna Elvira szólamának fölényes birtokosa, egyben most is minőségi, bár helyenként kissé éles szopráné, amely most nem szól olyan kiegyenlítetten, mint bő évtizeddel ezelőtt. Fodor Beatrix hangja nekem karcsú Donna Elvira szólamához, amelyből a mélyebb hangok gyengén hallhatók. Lehet, hogy Donna Anna jobban megfelelne a hangjának, amellyel Aida megszólaltatását nem is tudom elképzelni (és idei előadásain nem is fogom meghallani). Miksch Adrienn nagyon jó benyomást keltett Donna Anna szerepében, noha a figuráról más elképzeléseim vannak, mint amilyennek ábrázolta – vagy beállította ez a rendezés. Számomra Donna Anna egyszerre szenvedélyesebb és ridegebb is, olvasatomban a Don Giovannival megesett valamennyi élménye ellenére szerelmes: Don Giovanniba. Ez a gyűlöletből gyúrt szerelem azonban nem tölti el annyi lírával és melegséggel, mint ami időnként Miksch dallamformálásából árad, szép fényű hangon és biztos technikával. (Az ominózus hálóing után Donna Anna „nappali viselete” sem meggyőző: inkább pódiumkoncertre való fellépő ruha, amelynek vagy a szabása előnytelen, vagy egyszerűen: ami Kolonits Klárának jól áll, az a másik énekesnő, különben sudár termetén előnytelen, vagy nem jól viselhető.) Végre elérkeztem Kolonits Klárához. Az ő Donna Annájának belépésekor is szenvedtem a jelenet különösen gyenge rendezésétől, és mint már korábban is megesett, úgy tűnt, nem tudok felmelegedni iránta. Bosszúáriájában keveselltem a szenvedély hevét, de aztán, ahogy ment előre az előadás, különösen a maskarák szólamából, magával ragadott a hangja, mígnem kedvenc áriámban - Ah non mi dir - ... keveset mondanék azzal, hogy az előadás, vagy a két Don Diovanni legnagyobb élményét nyújtotta. Nem. Amint a színpadot a bal oldali proszcénium páhollyal összekötő lépcsőn haladt felfelé, egyre azt az érzetet keltette, hogy minden dimenzióban valami magaslatra jut: a gyönyörű hangon szárnyaló, tökéletesen megszólaltatott áriával életem egyik legnagyobb, legfelemelőbb operai élményével ajándékozott meg. Kétlem, hogy ez a varázslat nem jutott el az Erkel Színház nézőterének minden zugába, mindenesetre örültem, hogy átellenben, ülök, emeleti oldalpáholyban. Biztosan az én természetemben van a hiba: e mennyei élvezet közben sem tudtam nem észrevenni, hogy az énekesnő „derekánál” éktelenkedik egy elektromos kapcsolótábla. Remélem, ez csak a „kísérleti adás” jellemzője, és a próbaüzemet követő évadokban, nagy korszakokban valaki majd értő figyelemmel kitakarja az ilyen hibákat. A telt ház közönsége a Don Giovanni főpróbáját és szériájának utolsó előadását is régi, nagy estéket idéző lelkesedéssel és őszinte hálával ünnepelte: zengett a hatalmas nézőtér a vastapstól, üdvrivalgástól.
3174 IVA 2013-03-11 05:26:24 [Válasz erre: 3168 parampampoli 2013-03-10 23:27:43]
Kedves Parampampoli! Adós maradtál azzal az információval, hogy mi van most a sonkás molnárkán tormakrém helyett. Nem szoktam fogyasztani a büfében, csak úgy érdekelne. Most is élvezettel olvastam a beszámolódat, személyes érzéseid leírásáért külön köszönet. Én másik két előadást láttam és hallgattam, más szemmel, más füllel, más előélettel, részben más tapasztalatokkal és más aspektusból. Valószínűleg más helyekről is: egyszer a földszint első helyeinek egyikéről, középről, egyszer egy emeleti oldalpáholyból, jobb oldalról. Mindkét helyről pazar volt a hangzás, ami megnyugtatott, miután az Erkel Színháztól annak idején egy Nabuccóval búcsúztam, bal oldali emeleti oldalpáholyból, és nem tudtam, én hallok-e gyengébben, vagy oda az Erkel híres akusztikája.
Kedves Parampampoli! Adós maradtál azzal az információval, hogy mi van most a sonkás molnárkán tormakrém helyett. Nem szoktam fogyasztani a büfében, csak úgy érdekelne. Most is élvezettel olvastam a beszámolódat, személyes érzéseid leírásáért külön köszönet. Én másik két előadást láttam és hallgattam, más szemmel, más füllel, más előélettel, részben más tapasztalatokkal és más aspektusból. Valószínűleg más helyekről is: egyszer a földszint első helyeinek egyikéről, középről, egyszer egy emeleti oldalpáholyból, jobb oldalról. Mindkét helyről pazar volt a hangzás, ami megnyugtatott, miután az Erkel Színháztól annak idején egy Nabuccóval búcsúztam, bal oldali emeleti oldalpáholyból, és nem tudtam, én hallok-e gyengébben, vagy oda az Erkel híres akusztikája.
3173 IVA 2013-03-11 05:05:41 [Válasz erre: 3159 telramund 2013-03-10 11:35:02]
Kedves Telramund, Te csak a hallottak alapján szoktál véleményezni. Ugye, nem hallottad Tarjányi Tamást most a Don Giovanniban, s így operettszínházi ajánlatod nem vonatkozik rá is? Tarjányi különben játszott már néhány előadást az Operettszínházban, éppen a raktárszínházi Lili bárónőben (nem láttam benne), még színművészeti egyetemista korában, de azóta tanult pár helyen egyet s mást, és jelenleg a [url]http://www.theater-bonn.de/ensemble_onstage.asp;Bonni Operaház tagja[/url].
Kedves Telramund, Te csak a hallottak alapján szoktál véleményezni. Ugye, nem hallottad Tarjányi Tamást most a Don Giovanniban, s így operettszínházi ajánlatod nem vonatkozik rá is? Tarjányi különben játszott már néhány előadást az Operettszínházban, éppen a raktárszínházi Lili bárónőben (nem láttam benne), még színművészeti egyetemista korában, de azóta tanult pár helyen egyet s mást, és jelenleg a [url]http://www.theater-bonn.de/ensemble_onstage.asp;Bonni Operaház tagja[/url].
3172 IVA 2013-03-11 04:53:04 [Válasz erre: 3151 Apapirrasokatir 2013-03-09 16:43:33]
Nekem másodjára sem hiányzott a kórus: ti. ott volt. Békés András rendezésében, ha jól emlékszem, a fináléra a zenekari árokba húzódott be a férfikar, és erőteljesebben szólt, mint most, feltételezem, a színfalak mögül. Ha a Don Giovanniból recitativókat, jeleneteket húznának ki, olyan lenne, mint hangversenyáriák sorozata. Ha áriát hagytak ki belőle, ráadásul a éppen a kedvencemet, mindig megsértve éreztem magam. Legfeljebb megértettem, ha egy énekes nem vállalta, de azt a hivatkozást nem fogadom el, hogy eredetileg Mozart sem írta bele. És mindenkinek megvannak a kedvenc áriái. "Néhány húzás"?... A mostani előadás akkor tűnne pergőbbnek, ha nem lenne unalmas a díszlete és jól lenne megrendezve.
Nekem másodjára sem hiányzott a kórus: ti. ott volt. Békés András rendezésében, ha jól emlékszem, a fináléra a zenekari árokba húzódott be a férfikar, és erőteljesebben szólt, mint most, feltételezem, a színfalak mögül. Ha a Don Giovanniból recitativókat, jeleneteket húznának ki, olyan lenne, mint hangversenyáriák sorozata. Ha áriát hagytak ki belőle, ráadásul a éppen a kedvencemet, mindig megsértve éreztem magam. Legfeljebb megértettem, ha egy énekes nem vállalta, de azt a hivatkozást nem fogadom el, hogy eredetileg Mozart sem írta bele. És mindenkinek megvannak a kedvenc áriái. "Néhány húzás"?... A mostani előadás akkor tűnne pergőbbnek, ha nem lenne unalmas a díszlete és jól lenne megrendezve.
3171 IVA 2013-03-11 04:37:03 [Válasz erre: 3149 virius 2013-03-09 11:15:32]
Elnézést, szerencsétlenül fogalmaztam, valóban! (Lehet, hogy szerkesztőt kellene alkalmaznom.)
Elnézést, szerencsétlenül fogalmaztam, valóban! (Lehet, hogy szerkesztőt kellene alkalmaznom.)
3170 IVA 2013-03-11 04:35:00 [Válasz erre: 3140 IVA 2013-03-08 02:40:38]
Kissé helyesbítem magam: inkább szürkés árnyalatú zöldek a mosdók csempéi és válaszfalai, a fűtőtestek még határozottabban zöldek. A padló burkolata szürke. Tulajdonképpen csak az ajtókat kifogásolom.
Kissé helyesbítem magam: inkább szürkés árnyalatú zöldek a mosdók csempéi és válaszfalai, a fűtőtestek még határozottabban zöldek. A padló burkolata szürke. Tulajdonképpen csak az ajtókat kifogásolom.
3169 Búbánat 2013-03-10 23:44:36 [Válasz erre: 3168 parampampoli 2013-03-10 23:27:43]
Volt egy olyan érzésem, hogy pár hete az Operaházban ért viszonylag pozitív Don Giovanni-élményemet nem szabad most az Erkelben "kockára" tennem! Ezek szerint, jól tettem, hogy türtőztet(t)em magam...
Volt egy olyan érzésem, hogy pár hete az Operaházban ért viszonylag pozitív Don Giovanni-élményemet nem szabad most az Erkelben "kockára" tennem! Ezek szerint, jól tettem, hogy türtőztet(t)em magam...
3168 parampampoli 2013-03-10 23:27:43
Nőnapi Don Giovanni 2013.03.08. Erkel Színház… belép az ember az előcsarnokba, és azonnal megrohanják az emlékek. A gyerekkor, az ifjúság és a zene emlékei. Még sokkal jobban, nagyobb erővel, mint mikor az elmúlt időkben, munkából hazafelé, az autóból pillantottam rá a késő este vagy éjszaka magányában árválkodó nagy, fehér épületre. Milyen kár, milyen szomorú, gondoltam akkor, a lépcső lezárva ráccsal, a lezárás előtt hajléktalanok menedéke… Az előcsarnokba lépve olyan érzés vesz rajtam erőt, mintha nagyon régen, a messzi múltban jártam volna itt. Pedig nem is, csak pár éve… és jé, ugyanolyan az előcsarnok, most is diszkréten kellemes az enteriőr egyszerű, barna tónusa, régi jó ismerős az Erkel szobor is. Irány a ruhatár — csak Lenke néni nincs már a helyén, sok éve elhagyott minket, oh, bánat! — aztán a büfé… ott se változott semmi, még sonkás molnárka is van, istenem… nem egészen olyan, mint régen tormakrémmel, de van, és ez a fő! Ettől teljes minden. Végül leül az ember a nézőtérre, ott se változott szinte semmi, a barna folt is ott éktelenkedik a mennyezeten, de sebaj, majd az is sorra kerül… és a szívet elönti valami, a nosztalgia szomorúságával vegyes öröm és biztonságérzet: itthon vagyok. Itthon ülök, hiszen ez a ház gyermekkorom egyik otthona volt, heti 4-5 alkalommal, időnként még többször is, mondjuk minden nap; itt ültem, és vártam a csodát. Itt ülök most is, és mint a múltban annyiszor, várom a csodát! Sajnos a csoda elmaradt. Az Erkel Színházban Mozart remekét, az operák operáját utoljára valamikor a 80-as években láttam Melissel, Polgárral… istenem, ők is emlékek ma már, de felejthetetlen és kitörölhetetlen emlékek, akikkel a mai fellépőknek most és mindig meg kell mérkőzni. A Don Giovanni nőnapi előadása valóban a nők ünnepe volt, mert a fellépő énekeseket élesen két csoportba lehetett osztani: hölgyekre, akik mind jók voltak, különböző módon és mértékben, de valamennyien jók; és urakra, de ők, szintén különböző módon és mértékben, valamennyien rosszak. Nézzük hát sorban őket: Hajnóczy Júlia alkatilag ideális Zerlina, olyan hitelesen hozza az ártatlan, vagy annak látszó, parasztlányka figuráját, mintha nem is játszaná, hanem ő maga lenne az. Mellé szépen formáló, pontos ének társul, a hangszínben kicsit több éllel, mint amelyet a két ária érzéki tónusa ideálisnak megkívánna, de nem bántóan, a fülnek nem kellemetlenül. Fodor Beatrix folytatja idei nagy menetelését a neki nem egészen passzoló főszerepek csatájába. (Szilágyi Erzsébet, Donna Elvira, Aida, Valois Erzsébet — nem lesz sok egy kicsit? Valaki fejébe vette, hogy gyorsan de biztosan tönkreteszi ezzel a túlterheléssel?) Nem is énekel rosszul, bár a közép- és mély fekvésben hiányozna még pár decibel, de a legnagyobb kár, hogy figurája inkább egy spanyolországi körutazáson résztvevő úriasszonyra, mint egy szerelmét a vér szagát követő tigris kitartásával üldöző donnára emlékeztet. A nagyáriában jól kezdett, de fokozatosan, a technikai nehézségektől tartva egyre iskolásabb lett az előadása. Benne van egy jó Donna Anna lehetősége, égető szüksége lenne néhány jó karmester és rendező értő tanítására, nevelésére. (Pechjére operaházunk jelenlegi állapotában sajnos erre minimális esélye sincs..) Az előadás sztárja, az egyetlen, aki egy valamikor nagy előadásban is releváns közreműködő lehetett volna: Kolonits Klára. Tavalyi nagyszerű Violettájakor határoztam el, hogy idén minden alakítására benevezek, ez a szándékom Donna Annája után csak megerősödött. Ő is picit halványan kezdett, és csak az első áriájánál látszott belelendülni, továbbá neki se ártana, ha egy értő rendező rávezetné Donna Anna figurájára, eleganciájára, ez az alakítás nagy részében még hiányzik, de bőven kárpótolt vokális teljesítményével. Szép, telt hangon, biztos technikával énekel, mikor őt hallom, valóban igazolódik a hír, hogy az Erkelnek jó az akusztikája, a többiek esetében semmi eltérést nem tapasztaltam az Operaház termének süketségétől. Kolonits az énekesek azon szerencsés fajtájába tartozik, aki a legnehezebb részekben a legjobb, a nagyária „Ah non mi dir” embertelen nehézségeit is hibátlanul megoldotta. Pedig hány énekesnő döntött úgy előadás közben, hogy inkább mégse fut neki; volt, akitől elvették a szerepet, mert a főpróbán nem tudta elénekelni; volt, aki megpróbálta elénekelni, de nem ért a végére; volt, aki a legnehezebbnek mondta azok közt, amit valaha énekelnie kellett. Kolonits előadásáról azt kell mondanom, hogy magyar színpadon magyar énekesnőtől Sass Sylvia óta ezt az áriát ilyen magas színvonalon soha, senkitől nem hallottam. Az öröm itt véget is ért… a férfiak alakításáról sajnos semmi jót nem mondhatok, sőt, helyenként, úgy érzem, a legnagyobb szigorúsággal kell szólnom. Bakonyi Marcell Masettója kellemes hangszínnel szól, amíg nincs alatta zenekar, ha van, onnantól kezdve alig hallani. Gábor Géza annál jobban hallatszott — mikroporttal. Ez a temetői jelenetben még elfogadható, talán, valószínűleg még ott sem, de hogy a vacsorajelenetben is csak erősítéssel tűnjön félelmetesnek, aligha. Ez nem musical, ez opera, itt a hang ereje elengedhetetlen követelmény. Nem emlékszem, hogy Bódy Józsefet bárhol erősíteni kellett volna, de hát változnak az idők… Mukk József akadémiai vizsgája idején lírai tenornak nagy ígéret volt, ma már ki lehet mondani, hogy ebből az ígéretből semmi nem teljesült. Mégpedig azért, mert Mukk soha nem tanult meg énekelni. Technikailag változatlanul az egykori vizsga szintjén áll, ám az évek múlásával sokat vesztett volumenben. Don Ottavio szerepe igazán nem állítja megszólaltatóját veszedelmes magas hangok elé, de Mukk az alapvetően középregiszterre komponált szólamot is csak félfalzettben győzi, az egyetlen magasnak mondható hangot úgy sem. Muzikalitása nem kérdéses, de vokális eszközei az amatőrizmus határát súrolják. Alik Abdukayumov a Boccanegra felújításban használható karakterbaritonnak tűnt, de mi indokolja felléptetését Leporello basszusba hajló szerepében? A szerep jó felében egyáltalán nem hallatszik, a magasabb fekvésben is csak akkor, ha erőből énekel. Halvány fogalma sincs — de ebben nincs egyedül, a színpadon álló valamennyi férfikollegájáról elmondható — a hang projektálásáról, arról a szándékról és képességről, hogy a vocét eljuttassa a nézőtér legtávolabbi sarkába is; az övé minden regiszterben „helyben marad”. Leporellót magyar színpadon vagy pódiumon Székely Mihály, Polgár László és Furlanetto énekelte, Abdukayumov alakítása, velük összehasonlítva, alig üti meg a még értékelhető szintet. Szerencsétlenségünkre megkapta partnernek minden idők legalkalmatlanabb Don Giovanniját. (Készséggel elismerem, ha valakinek előugrik emlékeiből valaki, aki még alkalmatlanabb volt, de az én tárházamban nem sikerült ilyet találnom.) Kovács hangi minősége, képessége egy kórustagé, technikája kezdetleges, és az operairodalom egyik legparádésabb, érzéki zsenialitást követelő szerepét, szólamát egy műkedvelő szintjén vezeti elő. Ahogy haladt az előadás, úgy fogyott lassan a matéria, úgy vált számomra egyre elviselhetetlenebbé, a Pezsgőrária és a szerenád egyaránt méltatlanul szólalt meg, a Leporellóval előadott jelenetek a hangtalanság és unalom színpadi megtestesülésének tűntek. Aki a Don Giovanni sziporkázó recitatívóit Melissel tette fülébe, ezen az estén csak karmolhatta magát. Mikor a vacsorajelenetben végre elsüllyedt, felsóhajtottam: jobb lett volna, ha már korábban megtörténik… Az Erkel Színház zenekari gondjai az előadás első másodpercében világossá lettek: soha ilyen lagymatagon, unalmasan ezt a zenét nem hallottam. Van még tehát tér gyakorlásra, keresgélésre, de a zenekarral jelenlegi állapotában és színvonalán a mindig nagy lelkesedéssel dirigáló Kesselyák Gergely se tudott csodát tenni. Vitte, bonyolította az előadást, még azt is megengedem, hogy egyre emelkedő színvonalon, de az operák operája ezen a délutánon nem váltotta ki a tőle megszokott hatást. Operarajongó barátném barátnéja székéből felállva röviden így foglalta össze élményét: itt megölték Mozartot. Nem tudom… Talán nem ölték meg. De hogy kapott néhány, egyenként is majdnem halálos sebet, az biztos.
Nőnapi Don Giovanni 2013.03.08. Erkel Színház… belép az ember az előcsarnokba, és azonnal megrohanják az emlékek. A gyerekkor, az ifjúság és a zene emlékei. Még sokkal jobban, nagyobb erővel, mint mikor az elmúlt időkben, munkából hazafelé, az autóból pillantottam rá a késő este vagy éjszaka magányában árválkodó nagy, fehér épületre. Milyen kár, milyen szomorú, gondoltam akkor, a lépcső lezárva ráccsal, a lezárás előtt hajléktalanok menedéke… Az előcsarnokba lépve olyan érzés vesz rajtam erőt, mintha nagyon régen, a messzi múltban jártam volna itt. Pedig nem is, csak pár éve… és jé, ugyanolyan az előcsarnok, most is diszkréten kellemes az enteriőr egyszerű, barna tónusa, régi jó ismerős az Erkel szobor is. Irány a ruhatár — csak Lenke néni nincs már a helyén, sok éve elhagyott minket, oh, bánat! — aztán a büfé… ott se változott semmi, még sonkás molnárka is van, istenem… nem egészen olyan, mint régen tormakrémmel, de van, és ez a fő! Ettől teljes minden. Végül leül az ember a nézőtérre, ott se változott szinte semmi, a barna folt is ott éktelenkedik a mennyezeten, de sebaj, majd az is sorra kerül… és a szívet elönti valami, a nosztalgia szomorúságával vegyes öröm és biztonságérzet: itthon vagyok. Itthon ülök, hiszen ez a ház gyermekkorom egyik otthona volt, heti 4-5 alkalommal, időnként még többször is, mondjuk minden nap; itt ültem, és vártam a csodát. Itt ülök most is, és mint a múltban annyiszor, várom a csodát! Sajnos a csoda elmaradt. Az Erkel Színházban Mozart remekét, az operák operáját utoljára valamikor a 80-as években láttam Melissel, Polgárral… istenem, ők is emlékek ma már, de felejthetetlen és kitörölhetetlen emlékek, akikkel a mai fellépőknek most és mindig meg kell mérkőzni. A Don Giovanni nőnapi előadása valóban a nők ünnepe volt, mert a fellépő énekeseket élesen két csoportba lehetett osztani: hölgyekre, akik mind jók voltak, különböző módon és mértékben, de valamennyien jók; és urakra, de ők, szintén különböző módon és mértékben, valamennyien rosszak. Nézzük hát sorban őket: Hajnóczy Júlia alkatilag ideális Zerlina, olyan hitelesen hozza az ártatlan, vagy annak látszó, parasztlányka figuráját, mintha nem is játszaná, hanem ő maga lenne az. Mellé szépen formáló, pontos ének társul, a hangszínben kicsit több éllel, mint amelyet a két ária érzéki tónusa ideálisnak megkívánna, de nem bántóan, a fülnek nem kellemetlenül. Fodor Beatrix folytatja idei nagy menetelését a neki nem egészen passzoló főszerepek csatájába. (Szilágyi Erzsébet, Donna Elvira, Aida, Valois Erzsébet — nem lesz sok egy kicsit? Valaki fejébe vette, hogy gyorsan de biztosan tönkreteszi ezzel a túlterheléssel?) Nem is énekel rosszul, bár a közép- és mély fekvésben hiányozna még pár decibel, de a legnagyobb kár, hogy figurája inkább egy spanyolországi körutazáson résztvevő úriasszonyra, mint egy szerelmét a vér szagát követő tigris kitartásával üldöző donnára emlékeztet. A nagyáriában jól kezdett, de fokozatosan, a technikai nehézségektől tartva egyre iskolásabb lett az előadása. Benne van egy jó Donna Anna lehetősége, égető szüksége lenne néhány jó karmester és rendező értő tanítására, nevelésére. (Pechjére operaházunk jelenlegi állapotában sajnos erre minimális esélye sincs..) Az előadás sztárja, az egyetlen, aki egy valamikor nagy előadásban is releváns közreműködő lehetett volna: Kolonits Klára. Tavalyi nagyszerű Violettájakor határoztam el, hogy idén minden alakítására benevezek, ez a szándékom Donna Annája után csak megerősödött. Ő is picit halványan kezdett, és csak az első áriájánál látszott belelendülni, továbbá neki se ártana, ha egy értő rendező rávezetné Donna Anna figurájára, eleganciájára, ez az alakítás nagy részében még hiányzik, de bőven kárpótolt vokális teljesítményével. Szép, telt hangon, biztos technikával énekel, mikor őt hallom, valóban igazolódik a hír, hogy az Erkelnek jó az akusztikája, a többiek esetében semmi eltérést nem tapasztaltam az Operaház termének süketségétől. Kolonits az énekesek azon szerencsés fajtájába tartozik, aki a legnehezebb részekben a legjobb, a nagyária „Ah non mi dir” embertelen nehézségeit is hibátlanul megoldotta. Pedig hány énekesnő döntött úgy előadás közben, hogy inkább mégse fut neki; volt, akitől elvették a szerepet, mert a főpróbán nem tudta elénekelni; volt, aki megpróbálta elénekelni, de nem ért a végére; volt, aki a legnehezebbnek mondta azok közt, amit valaha énekelnie kellett. Kolonits előadásáról azt kell mondanom, hogy magyar színpadon magyar énekesnőtől Sass Sylvia óta ezt az áriát ilyen magas színvonalon soha, senkitől nem hallottam. Az öröm itt véget is ért… a férfiak alakításáról sajnos semmi jót nem mondhatok, sőt, helyenként, úgy érzem, a legnagyobb szigorúsággal kell szólnom. Bakonyi Marcell Masettója kellemes hangszínnel szól, amíg nincs alatta zenekar, ha van, onnantól kezdve alig hallani. Gábor Géza annál jobban hallatszott — mikroporttal. Ez a temetői jelenetben még elfogadható, talán, valószínűleg még ott sem, de hogy a vacsorajelenetben is csak erősítéssel tűnjön félelmetesnek, aligha. Ez nem musical, ez opera, itt a hang ereje elengedhetetlen követelmény. Nem emlékszem, hogy Bódy Józsefet bárhol erősíteni kellett volna, de hát változnak az idők… Mukk József akadémiai vizsgája idején lírai tenornak nagy ígéret volt, ma már ki lehet mondani, hogy ebből az ígéretből semmi nem teljesült. Mégpedig azért, mert Mukk soha nem tanult meg énekelni. Technikailag változatlanul az egykori vizsga szintjén áll, ám az évek múlásával sokat vesztett volumenben. Don Ottavio szerepe igazán nem állítja megszólaltatóját veszedelmes magas hangok elé, de Mukk az alapvetően középregiszterre komponált szólamot is csak félfalzettben győzi, az egyetlen magasnak mondható hangot úgy sem. Muzikalitása nem kérdéses, de vokális eszközei az amatőrizmus határát súrolják. Alik Abdukayumov a Boccanegra felújításban használható karakterbaritonnak tűnt, de mi indokolja felléptetését Leporello basszusba hajló szerepében? A szerep jó felében egyáltalán nem hallatszik, a magasabb fekvésben is csak akkor, ha erőből énekel. Halvány fogalma sincs — de ebben nincs egyedül, a színpadon álló valamennyi férfikollegájáról elmondható — a hang projektálásáról, arról a szándékról és képességről, hogy a vocét eljuttassa a nézőtér legtávolabbi sarkába is; az övé minden regiszterben „helyben marad”. Leporellót magyar színpadon vagy pódiumon Székely Mihály, Polgár László és Furlanetto énekelte, Abdukayumov alakítása, velük összehasonlítva, alig üti meg a még értékelhető szintet. Szerencsétlenségünkre megkapta partnernek minden idők legalkalmatlanabb Don Giovanniját. (Készséggel elismerem, ha valakinek előugrik emlékeiből valaki, aki még alkalmatlanabb volt, de az én tárházamban nem sikerült ilyet találnom.) Kovács hangi minősége, képessége egy kórustagé, technikája kezdetleges, és az operairodalom egyik legparádésabb, érzéki zsenialitást követelő szerepét, szólamát egy műkedvelő szintjén vezeti elő. Ahogy haladt az előadás, úgy fogyott lassan a matéria, úgy vált számomra egyre elviselhetetlenebbé, a Pezsgőrária és a szerenád egyaránt méltatlanul szólalt meg, a Leporellóval előadott jelenetek a hangtalanság és unalom színpadi megtestesülésének tűntek. Aki a Don Giovanni sziporkázó recitatívóit Melissel tette fülébe, ezen az estén csak karmolhatta magát. Mikor a vacsorajelenetben végre elsüllyedt, felsóhajtottam: jobb lett volna, ha már korábban megtörténik… Az Erkel Színház zenekari gondjai az előadás első másodpercében világossá lettek: soha ilyen lagymatagon, unalmasan ezt a zenét nem hallottam. Van még tehát tér gyakorlásra, keresgélésre, de a zenekarral jelenlegi állapotában és színvonalán a mindig nagy lelkesedéssel dirigáló Kesselyák Gergely se tudott csodát tenni. Vitte, bonyolította az előadást, még azt is megengedem, hogy egyre emelkedő színvonalon, de az operák operája ezen a délutánon nem váltotta ki a tőle megszokott hatást. Operarajongó barátném barátnéja székéből felállva röviden így foglalta össze élményét: itt megölték Mozartot. Nem tudom… Talán nem ölték meg. De hogy kapott néhány, egyenként is majdnem halálos sebet, az biztos.
3167 virius 2013-03-10 21:27:39 [Válasz erre: 3161 serse 2013-03-10 14:01:11]
Hát bizony, 7-én nekem is sanda gyanúm volt, hogy vagy egyesek énekeltek mikroporttal, vagy pedig a színpad egy bizonyos pontja be volt mikrofonozva (kővendég-jelenet)...
Hát bizony, 7-én nekem is sanda gyanúm volt, hogy vagy egyesek énekeltek mikroporttal, vagy pedig a színpad egy bizonyos pontja be volt mikrofonozva (kővendég-jelenet)...
3166 Cilike 2013-03-10 17:41:20 [Válasz erre: 3158 törpekirály 2013-03-10 09:06:14]
Igen, azóta megtudtam, hogy a zenekarral kapcsolatban tévedtem, hibásan feltételeztem, hogy ha az énekkar az operai, akkor a zenekar is. De az ÉNEKKAR, amely ÉNEKEL a Don Giovanniban, az operai. Ez biztos, mert ezek a kollégák a héten iszonyú sokat dolgoztak, Anyegin-Turandot-Don Giovanni előadásokban és főpróbákban. Már csak ezért is kérem, ne terjesszen senki olyat, hogy nincs énekkar a darabban, miközben huszonvalahány művész kidolgozza a belsejét itten.
Igen, azóta megtudtam, hogy a zenekarral kapcsolatban tévedtem, hibásan feltételeztem, hogy ha az énekkar az operai, akkor a zenekar is. De az ÉNEKKAR, amely ÉNEKEL a Don Giovanniban, az operai. Ez biztos, mert ezek a kollégák a héten iszonyú sokat dolgoztak, Anyegin-Turandot-Don Giovanni előadásokban és főpróbákban. Már csak ezért is kérem, ne terjesszen senki olyat, hogy nincs énekkar a darabban, miközben huszonvalahány művész kidolgozza a belsejét itten.
3165 Momo 2013-03-10 14:37:52 [Válasz erre: 3164 serse 2013-03-10 14:03:41]
Ez egy [url]http://hu.wikipedia.org/wiki/Hoax;hoax[/url]. Van énekkar a Don Giovanniban.
Ez egy [url]http://hu.wikipedia.org/wiki/Hoax;hoax[/url]. Van énekkar a Don Giovanniban.
3164 serse 2013-03-10 14:03:41 [Válasz erre: 3156 Cilike 2013-03-09 23:39:46]
Hát kíváncsian várom az előadást és hogy lesz-e kórus? Nagy létszámú kórusra ebben az operában nincs szükség és akkora szerepe sincs.
Hát kíváncsian várom az előadást és hogy lesz-e kórus? Nagy létszámú kórusra ebben az operában nincs szükség és akkora szerepe sincs.
3163 serse 2013-03-10 14:02:37 [Válasz erre: 3162 serse 2013-03-10 14:02:04]
Mondjuk a felvétel eleve torzít, de szerintem mikroporttal meg még jobban. Vagy rosszul gondolom?
Mondjuk a felvétel eleve torzít, de szerintem mikroporttal meg még jobban. Vagy rosszul gondolom?
3162 serse 2013-03-10 14:02:04 [Válasz erre: 3161 serse 2013-03-10 14:01:11]
De talán a Haramiák volt! Igen: a Haramiák! Azt akartam megnézni DVD-én. Hát ezek után már nem akarom.
De talán a Haramiák volt! Igen: a Haramiák! Azt akartam megnézni DVD-én. Hát ezek után már nem akarom.
3161 serse 2013-03-10 14:01:11 [Válasz erre: 3159 telramund 2013-03-10 11:35:02]
A hetekben botlottam bele egy olyan Verdi opera DVD-ébe, amely egy olyan olaszországi előadást rögzít, amelyben mikroporttal van ellátva a tenor főszerepet éneklő énekes. Nem emlékszem már melyik opera DVD-éje volt, mert nem megvettem, csak kölcsön vettem, de így még végig nézni se volt kedvem. És nem szabadtéri előadás volt, hanem színházi! Sajna nálunk is elfog jönni az az idő, hogy nemcsak az Operettszínházban fognak mikroportozni. Ennek nagyon nem örülök.
A hetekben botlottam bele egy olyan Verdi opera DVD-ébe, amely egy olyan olaszországi előadást rögzít, amelyben mikroporttal van ellátva a tenor főszerepet éneklő énekes. Nem emlékszem már melyik opera DVD-éje volt, mert nem megvettem, csak kölcsön vettem, de így még végig nézni se volt kedvem. És nem szabadtéri előadás volt, hanem színházi! Sajna nálunk is elfog jönni az az idő, hogy nemcsak az Operettszínházban fognak mikroportozni. Ennek nagyon nem örülök.
3160 Spangel Péter 2013-03-10 12:04:25 [Válasz erre: 3159 telramund 2013-03-10 11:35:02]
Megítélés kérdése!
Megítélés kérdése!
3159 telramund 2013-03-10 11:35:02 [Válasz erre: 3153 Apapirrasokatir 2013-03-09 16:54:33]
"Tarjányi Tamás és Keszei Bori kultúrált énekesek, egy kicsit több hangvolumennel bárhol óriási sikert arathatnának." Rajta ott az operettszinház mikroporttal,bár Keszein anno az sem segitett,amikor a Lili bárónőt énekelte a század elején a szegedi szinház vendégjátékán. Jobb lenne a daléneklés .A zongora fedél csak félig van nyitva.
"Tarjányi Tamás és Keszei Bori kultúrált énekesek, egy kicsit több hangvolumennel bárhol óriási sikert arathatnának." Rajta ott az operettszinház mikroporttal,bár Keszein anno az sem segitett,amikor a Lili bárónőt énekelte a század elején a szegedi szinház vendégjátékán. Jobb lenne a daléneklés .A zongora fedél csak félig van nyitva.
3158 törpekirály 2013-03-10 09:06:14 [Válasz erre: 3157 Cilike 2013-03-09 23:58:29]
Rosszak az információi kedves Cilike!A zenekarban ültek páran operaiak,de mint az egyik vezetőjüktől értesültem,a fiatalok rettenetesen izgulnak az Ön által felsorolt repertoire betanulásától és az időben való felkészüléstől.!
Rosszak az információi kedves Cilike!A zenekarban ültek páran operaiak,de mint az egyik vezetőjüktől értesültem,a fiatalok rettenetesen izgulnak az Ön által felsorolt repertoire betanulásától és az időben való felkészüléstől.!
3157 Cilike 2013-03-09 23:58:29 [Válasz erre: 3155 törpekirály 2013-03-09 19:49:37]
Amúgy meg a zenekar is az operai, ez még nem a szerződtetett társaság. a Turandotot is az operai kórus és zenekar csinálja. Az Aida, János vitéz, Don Carlos és a Hunyadi előadások EGY RÉSZE megy a nem operás társasággal.
Amúgy meg a zenekar is az operai, ez még nem a szerződtetett társaság. a Turandotot is az operai kórus és zenekar csinálja. Az Aida, János vitéz, Don Carlos és a Hunyadi előadások EGY RÉSZE megy a nem operás társasággal.
3156 Cilike 2013-03-09 23:39:46 [Válasz erre: 3151 Apapirrasokatir 2013-03-09 16:43:33]
Csak tudnám, mit nézett. Merthogy VAN kórus, természetesen. A kórus az, amikor több ember énekel, több szólamban.
Csak tudnám, mit nézett. Merthogy VAN kórus, természetesen. A kórus az, amikor több ember énekel, több szólamban.
3155 törpekirály 2013-03-09 19:49:37
A 7.-i előadás tisztességesnek mondható,a legnagyobb hiba a rendezés,mondhatnánk,az se jó,ha valaki belegondol valamit,de az nagyobb baj,ha semmit.A darab szereplői kinlódtak a nem megrendezett helyzetekkel,az Erkel jó akusztikája sokat segitett,de sajnos érezhető volt,hogy az árokban nem beleszokott zenészek játszottak,és a karmester megvalósitásai sem segitettek az opera drámai pontjainak megszólaltatásaiban,a tempók néha bántóan gyoesak voltak.A két fiatalember Bretz és Cser derekasan próbálta megoldani a semmit,nem igazán sikerült megfogni a lényeget,és az olasz szöveg elhadarása nem minden.A fiatal tenorista talán belenő a szerepbe,főleg technikailag,csalódás volt Keszei Bori.Miksch Adrienne elfogultan indult,a szövegértés ott is kivánni valót hagyott maga után,voltak nagyon szép pillanatok a későbbiekben.Szabóky Tünde intonációi nem mindig sikerültek.Az együtteseknél ez nagyon zavaró volt.A siker azért megérdemelt volt,ez csak egy főpróba volt,még összerázódhatnak.
A 7.-i előadás tisztességesnek mondható,a legnagyobb hiba a rendezés,mondhatnánk,az se jó,ha valaki belegondol valamit,de az nagyobb baj,ha semmit.A darab szereplői kinlódtak a nem megrendezett helyzetekkel,az Erkel jó akusztikája sokat segitett,de sajnos érezhető volt,hogy az árokban nem beleszokott zenészek játszottak,és a karmester megvalósitásai sem segitettek az opera drámai pontjainak megszólaltatásaiban,a tempók néha bántóan gyoesak voltak.A két fiatalember Bretz és Cser derekasan próbálta megoldani a semmit,nem igazán sikerült megfogni a lényeget,és az olasz szöveg elhadarása nem minden.A fiatal tenorista talán belenő a szerepbe,főleg technikailag,csalódás volt Keszei Bori.Miksch Adrienne elfogultan indult,a szövegértés ott is kivánni valót hagyott maga után,voltak nagyon szép pillanatok a későbbiekben.Szabóky Tünde intonációi nem mindig sikerültek.Az együtteseknél ez nagyon zavaró volt.A siker azért megérdemelt volt,ez csak egy főpróba volt,még összerázódhatnak.
3154 serse 2013-03-09 18:39:32 [Válasz erre: 3151 Apapirrasokatir 2013-03-09 16:43:33]
Én holnap megyek, teljesen más szereposztás lesz, de a kórus hiánya eléggé rosszul hangzik. Nincs olyan sok jelenet, ahol szükség lenne kórusra, nem értem miért nem lehetett megoldani. Egyébként szerintem nem hosszú darab! Mondjuk én még egy operát se találtam hosszúnak, amit később megszerettem, első megtekintésre/meghallgatásra sem. Ha nem volt pergős az előadás, akkor az a rendező hibája. Pörgős előadás hagyományos rendezés keretein belül is lehet csinálni!
Én holnap megyek, teljesen más szereposztás lesz, de a kórus hiánya eléggé rosszul hangzik. Nincs olyan sok jelenet, ahol szükség lenne kórusra, nem értem miért nem lehetett megoldani. Egyébként szerintem nem hosszú darab! Mondjuk én még egy operát se találtam hosszúnak, amit később megszerettem, első megtekintésre/meghallgatásra sem. Ha nem volt pergős az előadás, akkor az a rendező hibája. Pörgős előadás hagyományos rendezés keretein belül is lehet csinálni!
3153 Apapirrasokatir 2013-03-09 16:54:33 [Válasz erre: 3152 Apapirrasokatir 2013-03-09 16:46:01]
Mindenesetre, az operák operáját talán méltóbb kiállításban is el lehet képzelni. A szereplők általában fel-alá sétálnak és a karjukat lóbálják. Szabóki Tündének és Cser Krisztiánnak volt néhány emlékezetes (gerincborzongató) megszólalása. Az előbbi időnként szuflával nem bírta, az utóbbi sokszor elbohóckodja a szólamát, és ilyenkor az egyébként figyelemre méltó hang nem tud szépen megszólalni. Tarjányi Tamás és Keszei Bori kultúrált énekesek, egy kicsit több hangvolumennel bárhol óriási sikert arathatnának. Miksch Adriennt nehéz megítélni, mert időnként csodálatosan szól, máskor minden drámát nélkülöz (például, amikor meglátja holtan az apját). A férfi szólamok hangszíne szerintem túl közeliek egymáshoz, Leporello és Don Giovanni jobban el kéne üssön egymástól. Mindent egybe véve, ígéretes előadás, ami egy kis rendezői és korrepetítori munkával még jobbá tehető. És persze nem értana kórus is azokban a jelenetekben, ahová Mozart odaképzelte.
Mindenesetre, az operák operáját talán méltóbb kiállításban is el lehet képzelni. A szereplők általában fel-alá sétálnak és a karjukat lóbálják. Szabóki Tündének és Cser Krisztiánnak volt néhány emlékezetes (gerincborzongató) megszólalása. Az előbbi időnként szuflával nem bírta, az utóbbi sokszor elbohóckodja a szólamát, és ilyenkor az egyébként figyelemre méltó hang nem tud szépen megszólalni. Tarjányi Tamás és Keszei Bori kultúrált énekesek, egy kicsit több hangvolumennel bárhol óriási sikert arathatnának. Miksch Adriennt nehéz megítélni, mert időnként csodálatosan szól, máskor minden drámát nélkülöz (például, amikor meglátja holtan az apját). A férfi szólamok hangszíne szerintem túl közeliek egymáshoz, Leporello és Don Giovanni jobban el kéne üssön egymástól. Mindent egybe véve, ígéretes előadás, ami egy kis rendezői és korrepetítori munkával még jobbá tehető. És persze nem értana kórus is azokban a jelenetekben, ahová Mozart odaképzelte.
3152 Apapirrasokatir 2013-03-09 16:46:01 [Válasz erre: 3151 Apapirrasokatir 2013-03-09 16:43:33]
A szereplők igyekeztek kitenni magukért, de egyiküket sem lehet igazán kiemelni. Valahogy hiányzik a lélek ezekből a hangokból. Talán csak Berczellynél volt némi atmoszféra. A rendezés minden fantáziát nélkülözött, ami persze nem olyan nagy baj, mert legalább a zene nem vált ürüggyé...
A szereplők igyekeztek kitenni magukért, de egyiküket sem lehet igazán kiemelni. Valahogy hiányzik a lélek ezekből a hangokból. Talán csak Berczellynél volt némi atmoszféra. A rendezés minden fantáziát nélkülözött, ami persze nem olyan nagy baj, mert legalább a zene nem vált ürüggyé...
3151 Apapirrasokatir 2013-03-09 16:43:33 [Válasz erre: 3150 virius 2013-03-09 11:20:24]
Ma láttam a Don Giovannit. Kicsit meglepett, hogy kórus nélkül játszották. Persze, ettől még élvezhető volt, csak nagyon hosszú. Néhány húzással pergőbb lett volna.
Ma láttam a Don Giovannit. Kicsit meglepett, hogy kórus nélkül játszották. Persze, ettől még élvezhető volt, csak nagyon hosszú. Néhány húzással pergőbb lett volna.
3150 virius 2013-03-09 11:20:24 [Válasz erre: 3138 IVA 2013-03-08 02:15:57]
Én ott voltam 7-én az egyébként teljesen előadás-értékű főpróbán, szuper szereposztással. Bretzet tavaly Leporellóként láttam, most Giovanni volt, kitűnő, akárcsak a mostani Leporello, Cser Krisztián. Kicsi, de jelentőségteljes szerepében első osztályú Berczelly (Komtur), valahol a Sprecherje és Főinkvizítora színvonalán mozog. A hölgyek közül elsősorban Szabóki Tünde tetszett. Mivel az Erkel színpada kisebb, a Palladiót utánzó díszletfalat kisebb, leegyszerűsített formában újragyártották és a színpadba be nem férő oldalerkélyek helyett a proszcénium páholyokat iktatták be, a színpadi zene itt játszott, akárcsak Ljubimovnál. A lépcsőket is betették, így hát az operai zenekari árok fölötti, nézőtérre vezető hidak szerepét is a páholyjárások vették át. Összességében jól illik az Erkel színpadára a darab, óriási siker volt, a közönség sokszor hahotázott a színpadi poénokon no meg a feliratban soron következő "vicces" bemondásokon.
Én ott voltam 7-én az egyébként teljesen előadás-értékű főpróbán, szuper szereposztással. Bretzet tavaly Leporellóként láttam, most Giovanni volt, kitűnő, akárcsak a mostani Leporello, Cser Krisztián. Kicsi, de jelentőségteljes szerepében első osztályú Berczelly (Komtur), valahol a Sprecherje és Főinkvizítora színvonalán mozog. A hölgyek közül elsősorban Szabóki Tünde tetszett. Mivel az Erkel színpada kisebb, a Palladiót utánzó díszletfalat kisebb, leegyszerűsített formában újragyártották és a színpadba be nem férő oldalerkélyek helyett a proszcénium páholyokat iktatták be, a színpadi zene itt játszott, akárcsak Ljubimovnál. A lépcsőket is betették, így hát az operai zenekari árok fölötti, nézőtérre vezető hidak szerepét is a páholyjárások vették át. Összességében jól illik az Erkel színpadára a darab, óriási siker volt, a közönség sokszor hahotázott a színpadi poénokon no meg a feliratban soron következő "vicces" bemondásokon.
3149 virius 2013-03-09 11:15:32 [Válasz erre: 3147 IVA 2013-03-09 00:35:09]
Én, mint vesszőparipa... :-) Újra mondom: ide kellene az Erkel üzemházát telepíteni, háziszínpaddal, próbatermekkel, karteremmel plusz szólamszobákkal (az is kell, igen!), még az átjáró alagút is megvan, állítólag...
Én, mint vesszőparipa... :-) Újra mondom: ide kellene az Erkel üzemházát telepíteni, háziszínpaddal, próbatermekkel, karteremmel plusz szólamszobákkal (az is kell, igen!), még az átjáró alagút is megvan, állítólag...
3148 lujza 2013-03-09 01:25:30 [Válasz erre: 3140 IVA 2013-03-08 02:40:38]
Ugyanez az érzésem volt, eddig egységes sötétbarna mosdó ajtók voltak, nagyon nem illik oda az új. Nemrég a facebookra feltett a caruso egy felvételt a 40-es évek elejéről, engem meglepett, hogy akkor milyen díszesek voltak a páholyok, és a színpad nyílása. Nekem valahogy ez az egyszerűbb külső jobban tetszik.
Ugyanez az érzésem volt, eddig egységes sötétbarna mosdó ajtók voltak, nagyon nem illik oda az új. Nemrég a facebookra feltett a caruso egy felvételt a 40-es évek elejéről, engem meglepett, hogy akkor milyen díszesek voltak a páholyok, és a színpad nyílása. Nekem valahogy ez az egyszerűbb külső jobban tetszik.
3147 IVA 2013-03-09 00:35:09
Régi vesszőparipánk, Virius fórumtárs figyelmébe kiemelten: Az Operaház, amelyből hiányzott (hiányzik) a lelemény, az élelmesség http://8.kerulet.ittlakunk.hu/bunesetek/130308/szerelmi-legyottra-mentek-a-volt-mszp-szekhazba-rendorok-mentek-ertuk http://hvg.hu/ingatlan/20130213_mszp_szekhaz http://8ker.blog.hu/2013/02/13/parthaz (Kivételesen csak mezei módon linkeltem.)
Régi vesszőparipánk, Virius fórumtárs figyelmébe kiemelten: Az Operaház, amelyből hiányzott (hiányzik) a lelemény, az élelmesség http://8.kerulet.ittlakunk.hu/bunesetek/130308/szerelmi-legyottra-mentek-a-volt-mszp-szekhazba-rendorok-mentek-ertuk http://hvg.hu/ingatlan/20130213_mszp_szekhaz http://8ker.blog.hu/2013/02/13/parthaz (Kivételesen csak mezei módon linkeltem.)
3146 Robesz 2013-03-08 20:14:16
Nagy siker volt a mai Don Giovanni is, egy szereposztási tévedéstől eltekintve remek előadást élvezhettünk. Ám de ami a legfontosabb, az énekesek arcán ugyanaz az öröm tükröződött, ami a közönségén vagyis hogy újra az Erkel falai között lehetünk. Mindannyian, együtt. :)
Nagy siker volt a mai Don Giovanni is, egy szereposztási tévedéstől eltekintve remek előadást élvezhettünk. Ám de ami a legfontosabb, az énekesek arcán ugyanaz az öröm tükröződött, ami a közönségén vagyis hogy újra az Erkel falai között lehetünk. Mindannyian, együtt. :)
3145 Búbánat 2013-03-08 11:22:01 [Válasz erre: 3142 serse 2013-03-08 06:53:06]
Én is elmennék szívesen megtekinteni a kolozsvári társulat Álarcosbálját az Erkel Színházban! De sajnos, akkor van a Máté passió zenekari főpróbája kórusommal. Sőt, emiatt lemaradok Barlay Zsuza születésnapi műsoráról a Fészekben, melyet szintén ugyaznapra szerveztek meg. Hát igen, egyszerre három helyen nem lehetek...meg kell alkudnom magammal.
Én is elmennék szívesen megtekinteni a kolozsvári társulat Álarcosbálját az Erkel Színházban! De sajnos, akkor van a Máté passió zenekari főpróbája kórusommal. Sőt, emiatt lemaradok Barlay Zsuza születésnapi műsoráról a Fészekben, melyet szintén ugyaznapra szerveztek meg. Hát igen, egyszerre három helyen nem lehetek...meg kell alkudnom magammal.
3144 IVA 2013-03-08 07:57:08 [Válasz erre: 3142 serse 2013-03-08 06:53:06]
Esetleg ha rábukkannak egy olyan változatra, amelyet Richard Strauss dolgozott át.
Esetleg ha rábukkannak egy olyan változatra, amelyet Richard Strauss dolgozott át.
3143 serse 2013-03-08 06:53:53 [Válasz erre: 3142 serse 2013-03-08 06:53:06]
Vagy az Erkel színpadára, mint repertoár darab.
Vagy az Erkel színpadára, mint repertoár darab.
3142 serse 2013-03-08 06:53:06 [Válasz erre: 3139 IVA 2013-03-08 02:16:51]
Az álarcosbálra szerintem veszek jegyet és majd még ajánlgatom. Pár éve a Tháliában láttam a kolozsváriakkal: az előadás minden hibája ellenére jól szórakoztam. A rendezés szerintem jól működött, az énekesek nem voltak kifogástalanok, de borzasztóak se. Másrészt meg nagyon szeretem ezt a Verdi operát és ki tudja mikor tér vissza a MÁO színpadára.
Az álarcosbálra szerintem veszek jegyet és majd még ajánlgatom. Pár éve a Tháliában láttam a kolozsváriakkal: az előadás minden hibája ellenére jól szórakoztam. A rendezés szerintem jól működött, az énekesek nem voltak kifogástalanok, de borzasztóak se. Másrészt meg nagyon szeretem ezt a Verdi operát és ki tudja mikor tér vissza a MÁO színpadára.
3141 serse 2013-03-08 06:51:21 [Válasz erre: 3138 IVA 2013-03-08 02:15:57]
Ezt tényleg elnéztem, mert a Don Giovennit ma adják először. A főpróbára valóban nem lehetett jegyet váltani online. Bocs!
Ezt tényleg elnéztem, mert a Don Giovennit ma adják először. A főpróbára valóban nem lehetett jegyet váltani online. Bocs!
3140 IVA 2013-03-08 02:40:38 [Válasz erre: 3115 virius 2013-03-02 16:11:08]
„Dizájnosak a mosdók”... Igen, mondhatnám trendinek is, már másfél évtizede, amióta ez a szürkeség oly trendinek számít. Mindegy, most már nem tényleg kell szégyellni a mosdókat, akár filmszemlét is lehet tartani az Erkel Színházban, ha lesz még olyan egyáltalán Budapesten. Ez a picit zöldes árnyalatú galambszürke most új szín az Erkelben, amelyet a drappok és a barnák meleg árnyalatai jellemeznek, és nem örülnék, ha az Erkel Színház további „kiszínezésének” (Ókovács) ígérete az elszürkítést rejtené magában. De nem is annyira a mosdók színével van baj, hanem az ajtajukkal, amely egyik stílushoz sem igazodik, amely eleddig megjelent az Erkel Színház épületében. Egyébként jó benyomást kelt a ház, kellemes, látható és érezhető benne a jó közérzet keltésének szándéka. A krémszínű falfelület elpiszkolódottsága csak közvetlen közelében tűnik fel. Fenntartom, hogy az Operaház és a Vígszínház után még most is az Erkel Budapest legszebb színháza, amelyből még sokkal több szépséget is ki lehet hozni – csak ne szúrják el!
„Dizájnosak a mosdók”... Igen, mondhatnám trendinek is, már másfél évtizede, amióta ez a szürkeség oly trendinek számít. Mindegy, most már nem tényleg kell szégyellni a mosdókat, akár filmszemlét is lehet tartani az Erkel Színházban, ha lesz még olyan egyáltalán Budapesten. Ez a picit zöldes árnyalatú galambszürke most új szín az Erkelben, amelyet a drappok és a barnák meleg árnyalatai jellemeznek, és nem örülnék, ha az Erkel Színház további „kiszínezésének” (Ókovács) ígérete az elszürkítést rejtené magában. De nem is annyira a mosdók színével van baj, hanem az ajtajukkal, amely egyik stílushoz sem igazodik, amely eleddig megjelent az Erkel Színház épületében. Egyébként jó benyomást kelt a ház, kellemes, látható és érezhető benne a jó közérzet keltésének szándéka. A krémszínű falfelület elpiszkolódottsága csak közvetlen közelében tűnik fel. Fenntartom, hogy az Operaház és a Vígszínház után még most is az Erkel Budapest legszebb színháza, amelyből még sokkal több szépséget is ki lehet hozni – csak ne szúrják el!
3139 IVA 2013-03-08 02:16:51 [Válasz erre: 3136 serse 2013-03-07 19:52:28]
Egyelőre a győri, a szegedi és a kolozsvári vendégjátékok nézőtere ad szomorú képet a Jegymesteren. Ezeknek az előadásoknak nemhogy nincs reklámjuk, a tájékoztatás is elégtelen róluk.
Egyelőre a győri, a szegedi és a kolozsvári vendégjátékok nézőtere ad szomorú képet a Jegymesteren. Ezeknek az előadásoknak nemhogy nincs reklámjuk, a tájékoztatás is elégtelen róluk.
3138 IVA 2013-03-08 02:15:57 [Válasz erre: 3135 serse 2013-03-07 19:49:44]
Kedves Serse, üzeneted dátuma március 7., amikor is „a mai Don Giovanni” a főpróba volt. Én az Erkel Színház előadásaira indított elővétel kezdetén vettem a jegyemet a főpróbára, az Operaház pénztárában, akkor még látható volt a nézőtér a Jegymesteren. De ott már hetek óta a Nem értékesíthető felirat látszott, azóta nem is volt követhető a nézőtér pirosodása. Valamit eltévesztettél. Különben szép ház volt (nem tudom, lehet-e teltnek nevezni), sok idősebb és sok középiskolás korú nézővel, akiknél nagy sikert arattak az énekesek: a végén mindenkit ováció fogadott, a vastaps mellett. Én csak később szándékozom írni róla, miután a vasárnapit is megnéztem.
Kedves Serse, üzeneted dátuma március 7., amikor is „a mai Don Giovanni” a főpróba volt. Én az Erkel Színház előadásaira indított elővétel kezdetén vettem a jegyemet a főpróbára, az Operaház pénztárában, akkor még látható volt a nézőtér a Jegymesteren. De ott már hetek óta a Nem értékesíthető felirat látszott, azóta nem is volt követhető a nézőtér pirosodása. Valamit eltévesztettél. Különben szép ház volt (nem tudom, lehet-e teltnek nevezni), sok idősebb és sok középiskolás korú nézővel, akiknél nagy sikert arattak az énekesek: a végén mindenkit ováció fogadott, a vastaps mellett. Én csak később szándékozom írni róla, miután a vasárnapit is megnéztem.
3137 serse 2013-03-07 19:53:28 [Válasz erre: 3136 serse 2013-03-07 19:52:28]
Végül is nem tippelek, mert a jegymestert néztem, hanem ítélek.
Végül is nem tippelek, mert a jegymestert néztem, hanem ítélek.
3136 serse 2013-03-07 19:52:28
A jövő heti Turandotokra viszont a jegyek nyolcvan százaléka elkelt - bár lehet rosszul tippelek és csak hetven, de a lényeg, hogy a többsége. Remélem, hogy azért ez csak javulni fog.
A jövő heti Turandotokra viszont a jegyek nyolcvan százaléka elkelt - bár lehet rosszul tippelek és csak hetven, de a lényeg, hogy a többsége. Remélem, hogy azért ez csak javulni fog.
3135 serse 2013-03-07 19:49:44
A jegymester szerint a mai Don Giovannira a jegyek jelentős része nem kelt el, de a szombati előadáson már kevesebb lesz az üres szék és vasárnapra majd minden jegy elkelt. Hát nem tudom: talán ez a délutáni és délelőtti kezdés pénteken és szombaton nem túl szerencsés.
A jegymester szerint a mai Don Giovannira a jegyek jelentős része nem kelt el, de a szombati előadáson már kevesebb lesz az üres szék és vasárnapra majd minden jegy elkelt. Hát nem tudom: talán ez a délutáni és délelőtti kezdés pénteken és szombaton nem túl szerencsés.
3134 IVA 2013-03-07 03:08:43 [Válasz erre: 3133 Búbánat 2013-03-07 01:54:18]
Köszönöm, kedves Búbánat.
Köszönöm, kedves Búbánat.
3133 Búbánat 2013-03-07 01:54:18 [Válasz erre: 3132 IVA 2013-03-07 01:23:09]
Kedves IVA! Minden szavaddal egyetértek.
Kedves IVA! Minden szavaddal egyetértek.
3132 IVA 2013-03-07 01:23:09 [Válasz erre: 3129 serse 2013-03-06 14:33:52]
Kedves Serse, talán nagyképűen hangzik, ha fórumozó létemre azt mondom, a kommentek általában nem érnek annyit, hogy az ember elgondolkozzon rajtuk, mert nem lehet kizárni, hogy politikai vagy üzleti érdek az ihletőjük. Például a MŰPA pártolása, a félelem, hogy az Erkel Színház újraműködése konkurenciát jelenthet nekik. De ha fennakadtál rajta, a Te felvetésednek tekintem, és elmondom róla a véleményemet. Én bizony idős vagyok, de még a tízes éveim előtt kezdtem járni az Operába és az Erkelbe, és mások is a korosztályomból. Emlékszem, milyen hatással volt rám a két ház, elsősorban belülről. Egyáltalán nem érdekelt, hogy az egyik épület fél évszázados, a másik még régebbi, hogy a bennük játszott műfajok és darabok 100 évesek, vagy több évszázadosak. Amit láttam, hallottam, tetszett, megfogott, és találtam bennük kapcsolódási pontokat, felületeket az életemhez. Pedig én is egy „mai”, „modern” kor gyermeke voltam, az én gyerekkorom, ifjúságom idejében is volt tánczene és egyéb tinglitangli, és szputnyik stílusú látványvilág, ami népszerű volt, és reám sem teljesen hatástalan. De eszem ágában sem volt az operától is valami hasonlót várni. A mai közönség lebecsülésének a megnyilvánulása azt képzelni, hogy csak akkor értik és érzik a darabokat, ha azokat modern környezetben, az ő viseletükben adják elő, ha a színpad és a nézőtér keveredik, ha a művészek kimennek a nézők közé és egyéb ilyen baromságok. Ha én nem vártam el, hogy a Traviata szalonjaiban telefonkészülék legyen, akkor a mai fiatalokat sem szabad lenézni annyira, hogy őket csak olyan előadás érdekli, amelyben mobiltelefont használnak a szereplők. A fiatalokat ma is csak egy dologgal lehet megfogni: a minőséggel. Ha az Operaház simán lemond arról a hagyományról, hogy műsorán tartsa a Wagner-életmű jelentős részét, önmagukat komolyan vevő előadásokban, akkor természetes, hogy a fiatal ott fogja megnézni, ahol játsszák. A MŰPA jogosan fogja verni a mellét, de Wagner-tábort nem fog tudni nevelni, mert az operajátszás és -járás nem azonos egy-egy fesztiváleseménnyel, és főleg nem azonos a részben szcenírozással. Márpedig úgy néz ki, hogy az Operaház, az után, hogy lemondott a nagy repertoárról, a változatos repertoárról is lemondani készül. Bármennyire kedvelem és tisztelem is Richard Strauss művészetét, képtelenségnek tartom, hogy egy Operaház, amely korábbi évtizedeihez képest ennyire megcsappant repertoárt visz, hat Strauss-operát ambicionáljon (kevés előadásszámban évadonként). Ezt csak akkor lehetne elfogadni, ha véletlenül olyan társulat lenne, amelyben a művészek jelentős részének kivételes affinitása van Richard Strausshoz (ilyen énekesnek számított a múltban Birkás Lilian, Házy Erzsébet, Déry Gabriella, Marton Éva). Most csak arról tudok, hogy a főzene-igazgató nagyon szeret Strausst vezényelni. Lukács Miklós, akinek Wagner-mániája közismert volt, hosszú évek alatt építette újjá az Operaház Wagner-repertoárját, nevelt ki egy társulatot Wagner- és Wagnert is énekelni tudó énekesekből, és nevelt Wagner-rajongó közönséget is, de az ő idejében sem volt műsoron egyszerre minden fontos darab az életműből. Mihály András, akinek a XX. századi zene volt a vesszőparipája, ugyancsak nem terhelte túl ezzel a közönséget. Amit viszont fontosnak tartott, attól nem sajnálta a pazar színrevitelt. Igen, fontos lenne a jó reklám, lehetőleg nem olyan, mint amilyent a szárnyas betét kap. Az Operaháznak a legrosszabb reklám lehet, ha a MŰPA előadásait veszi mintául, azokra, esetleg divatos rendezői színházakra akar hasonlítani stílusában. Olyant kell nyújtania, amilyent máshol nem kaphat meg a közönség. Az Erkel Színháznak mostanában az lehetett volna a legjobb reklám, ha a Parsifalt húsvétra visszahozzák a színpadára, ahol bemutatták Ferencsik János vezényletével, és sokkal különb minőségben hangzott, mint az Operában. De megértem, ha a Tavaszi Fesztivál közönségét, a sok külföldit még nem akarták a próbaüzem alatt álló színházba hívni, nem tették kirakatba az egyelőre hiányos vakolatú épületet stb. Viszont remélhetőleg lesz húsvét és lesz Parsifal jövőre is, és úgy gondolom, ideje felfrissíteni azzal, hogy visszaadják az akkor már minden bizonnyal vonzóra felújított Erkel Színháznak. És további jó reklám lehetne, ha visszahoznák az Erkel legjobb előadásaiból mindazokat, amelyeknek még megvannak a díszleteik, jelmezeik, és vannak hozzájuk énekesek, balettművészek. Végül nagyon jó reklám lenne, ha egy-egy művet ismét magyar nyelvű előadásban lehetne hallani.
Kedves Serse, talán nagyképűen hangzik, ha fórumozó létemre azt mondom, a kommentek általában nem érnek annyit, hogy az ember elgondolkozzon rajtuk, mert nem lehet kizárni, hogy politikai vagy üzleti érdek az ihletőjük. Például a MŰPA pártolása, a félelem, hogy az Erkel Színház újraműködése konkurenciát jelenthet nekik. De ha fennakadtál rajta, a Te felvetésednek tekintem, és elmondom róla a véleményemet. Én bizony idős vagyok, de még a tízes éveim előtt kezdtem járni az Operába és az Erkelbe, és mások is a korosztályomból. Emlékszem, milyen hatással volt rám a két ház, elsősorban belülről. Egyáltalán nem érdekelt, hogy az egyik épület fél évszázados, a másik még régebbi, hogy a bennük játszott műfajok és darabok 100 évesek, vagy több évszázadosak. Amit láttam, hallottam, tetszett, megfogott, és találtam bennük kapcsolódási pontokat, felületeket az életemhez. Pedig én is egy „mai”, „modern” kor gyermeke voltam, az én gyerekkorom, ifjúságom idejében is volt tánczene és egyéb tinglitangli, és szputnyik stílusú látványvilág, ami népszerű volt, és reám sem teljesen hatástalan. De eszem ágában sem volt az operától is valami hasonlót várni. A mai közönség lebecsülésének a megnyilvánulása azt képzelni, hogy csak akkor értik és érzik a darabokat, ha azokat modern környezetben, az ő viseletükben adják elő, ha a színpad és a nézőtér keveredik, ha a művészek kimennek a nézők közé és egyéb ilyen baromságok. Ha én nem vártam el, hogy a Traviata szalonjaiban telefonkészülék legyen, akkor a mai fiatalokat sem szabad lenézni annyira, hogy őket csak olyan előadás érdekli, amelyben mobiltelefont használnak a szereplők. A fiatalokat ma is csak egy dologgal lehet megfogni: a minőséggel. Ha az Operaház simán lemond arról a hagyományról, hogy műsorán tartsa a Wagner-életmű jelentős részét, önmagukat komolyan vevő előadásokban, akkor természetes, hogy a fiatal ott fogja megnézni, ahol játsszák. A MŰPA jogosan fogja verni a mellét, de Wagner-tábort nem fog tudni nevelni, mert az operajátszás és -járás nem azonos egy-egy fesztiváleseménnyel, és főleg nem azonos a részben szcenírozással. Márpedig úgy néz ki, hogy az Operaház, az után, hogy lemondott a nagy repertoárról, a változatos repertoárról is lemondani készül. Bármennyire kedvelem és tisztelem is Richard Strauss művészetét, képtelenségnek tartom, hogy egy Operaház, amely korábbi évtizedeihez képest ennyire megcsappant repertoárt visz, hat Strauss-operát ambicionáljon (kevés előadásszámban évadonként). Ezt csak akkor lehetne elfogadni, ha véletlenül olyan társulat lenne, amelyben a művészek jelentős részének kivételes affinitása van Richard Strausshoz (ilyen énekesnek számított a múltban Birkás Lilian, Házy Erzsébet, Déry Gabriella, Marton Éva). Most csak arról tudok, hogy a főzene-igazgató nagyon szeret Strausst vezényelni. Lukács Miklós, akinek Wagner-mániája közismert volt, hosszú évek alatt építette újjá az Operaház Wagner-repertoárját, nevelt ki egy társulatot Wagner- és Wagnert is énekelni tudó énekesekből, és nevelt Wagner-rajongó közönséget is, de az ő idejében sem volt műsoron egyszerre minden fontos darab az életműből. Mihály András, akinek a XX. századi zene volt a vesszőparipája, ugyancsak nem terhelte túl ezzel a közönséget. Amit viszont fontosnak tartott, attól nem sajnálta a pazar színrevitelt. Igen, fontos lenne a jó reklám, lehetőleg nem olyan, mint amilyent a szárnyas betét kap. Az Operaháznak a legrosszabb reklám lehet, ha a MŰPA előadásait veszi mintául, azokra, esetleg divatos rendezői színházakra akar hasonlítani stílusában. Olyant kell nyújtania, amilyent máshol nem kaphat meg a közönség. Az Erkel Színháznak mostanában az lehetett volna a legjobb reklám, ha a Parsifalt húsvétra visszahozzák a színpadára, ahol bemutatták Ferencsik János vezényletével, és sokkal különb minőségben hangzott, mint az Operában. De megértem, ha a Tavaszi Fesztivál közönségét, a sok külföldit még nem akarták a próbaüzem alatt álló színházba hívni, nem tették kirakatba az egyelőre hiányos vakolatú épületet stb. Viszont remélhetőleg lesz húsvét és lesz Parsifal jövőre is, és úgy gondolom, ideje felfrissíteni azzal, hogy visszaadják az akkor már minden bizonnyal vonzóra felújított Erkel Színháznak. És további jó reklám lehetne, ha visszahoznák az Erkel legjobb előadásaiból mindazokat, amelyeknek még megvannak a díszleteik, jelmezeik, és vannak hozzájuk énekesek, balettművészek. Végül nagyon jó reklám lenne, ha egy-egy művet ismét magyar nyelvű előadásban lehetne hallani.
3131 Károly 2013-03-06 16:26:42 [Válasz erre: 3129 serse 2013-03-06 14:33:52]
A MÜPA egy koncertterem. A félszcenírozott előadások nem adják vissza a komplettül megrendezett operaelőadás élményét. A szereposztásokat böngészve óhatatlanul megkerülhetetlen a következő kérdés: hogy-hogy csak külföldi énekesek léphetnek fel most már kábé 98 százalékban a müpában? Lassacskán egy nyikkanásnyi nyúlfark szerepért is külföldről szerződtetnek énekeseket!
A MÜPA egy koncertterem. A félszcenírozott előadások nem adják vissza a komplettül megrendezett operaelőadás élményét. A szereposztásokat böngészve óhatatlanul megkerülhetetlen a következő kérdés: hogy-hogy csak külföldi énekesek léphetnek fel most már kábé 98 százalékban a müpában? Lassacskán egy nyikkanásnyi nyúlfark szerepért is külföldről szerződtetnek énekeseket!
3130 unicornis 2013-03-06 15:43:05 [Válasz erre: 3128 -zéta- 2013-03-05 22:14:44]
nomeg a vonós elsőpultok és a fák fele...
nomeg a vonós elsőpultok és a fák fele...
