207 Alvaro 2007-02-20 15:23:59
Valóban csodálatos volt a mű, már az első téma megjelenésekor kialakult bennem egy hangulat, ami még most is tart, pedig azóta már eltelt sok óra. Szerintem a szimfonikus zenélés minden szépséget felvillantották a bécsiek, remélem a nem túl távoli jövőben fogom még hallani ezt a fantasztikus együttest. (és még egyszer nem követem el azt a hibát, hogy későn érkezem diákjegyért...)

206 Hangyász 2007-02-20 07:13:10
Aki a tegnapi este sem jött rá, hogfy fórumunk tárgyának valahol Beethoven mellett a helye a zenetörténetben, menthetetlen. Hallgasson győzikét.

205 Hangyász 2007-02-20 07:12:13 [Válasz erre: 203 Estelle 2007-02-16 21:20:35]
Egy az Isten (R. W.) és A. B. az Ő prófétája!!!

204 Alvaro 2007-02-17 20:13:23
Azt bánom, hogy a Táncszvit nem lesz, és a Schumannra is rég készültem, de azért ne legyünk telhetelenek.... Egyébként, a bécsiek látogatása kapcsán az jutott eszembe, hogy miért nincsenek rádiós közvetítések a MüPa-ból, amikor a világ legjobb zenekarai jönnek el? Lehet, nem ide tartozik, de egy magamfajta \"vidéki\" zenerajongónak ez nagy bánata. Azért hétfő este ott lesze a koncerten, mert ezt nem lehet kihagyni.

201 Hangyász 2007-02-16 16:23:26
Viszont a bécsiek hétfői estjén Schumann IV. helyett BRUCKNER VII. lesz!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!

200 Hangyász 2007-02-16 16:22:16 [Válasz erre: 197 Steff 2007-02-06 14:45:35]
sphynx-féle tudatos hazugság, újmagyarul csúsztatás.

198 Conte Barbaro 2007-02-14 18:30:29 [Válasz erre: 197 Steff 2007-02-06 14:45:35]
Nagyon szeretem Brucknert, de ez az idézet eléggé arrogáns és túlméretezett mondandóját tekintve!

197 Steff 2007-02-06 14:45:35 [Válasz erre: 191 sphynx 2006-12-30 13:38:03]
Elolvastam én is, de a szerző egészen mást ír. Pl.: „...dass das regelmäßige Anhören von Bruckners Sinfonien erwiesenermaßen zur Ausbildung einer höheren Intelligenz beiträgt, ja sogar die politische Scharfsicht fördert.”

196 Andris 2006-12-31 10:09:42
Habár mostanában nem hallgattam, és nem is kötött le annyira a zenéje (sőt, Csajkovszkij szinte átvette a helyét), úgy érzem, számomra mindig is Ő lesz a legkedvesebb szerző. Boldog, Brucknerban gazdag új évet kívánok!

195 Andris 2006-12-31 10:09:17
Ha lehet, ezeket a provokálós meg egyéb hozzászólásokat máshol intézzék el a felek! Ez a topik nem erről szól!

194 sphynx 2006-12-30 13:55:48 [Válasz erre: 193 Hangyász 2006-12-30 13:47:01]
Előbb-utóbb annak is eljöhet az ideje.
Előbb-utóbb annak is eljöhet az ideje.
193 Hangyász 2006-12-30 13:47:01 [Válasz erre: 192 Momo 2006-12-30 13:40:27]
sphynx szokásához híven engem provokál. Tegye, ha örömét leli benne. Jobb, mintha kisgyerekeket rontana meg.

192 Momo 2006-12-30 13:40:27 [Válasz erre: 190 Hangyász 2006-12-30 13:17:42]
Ezt úgy hívják, hogy vicc. Más néven poén, vagy tréfa. :-) Én pl. szórakoztam rajta, de vannak egészen művelt (Bachot, Mozartot, és Brucknert is hallgató) emberek, akiknek nincs semmi humorérzékük. Ezek provokációra, és aljas hazugságra gyanakszanak ott, ahol elég lett volna mosolyogni, és továbblépni... :-)))

191 sphynx 2006-12-30 13:38:03
Olvastam egy tanulmányt, ami szerint Bruckner zenéjének repetitív strukturája felszabadítja az emberi psziché alantasabb megnyilvánulásait. Aki sokat hallgatja Brucknert, bekattan. (Krichner, Helmut: Bruckners Musik und die aberrierte Psyche, in: Psychoanalitische Blätter, Berlin, 2006. III. pp. 25-56)

190 Hangyász 2006-12-30 13:17:42 [Válasz erre: 189 sphynx 2006-12-29 18:27:14]
Provokálsz és aljasan hazudsz, mint mindig. A gyűlöletes féreg azt sem tudja, ki az a Bruckner. (Nem mintha Bachról, Mozartról, Beethovenről fogalma volna.) Zenei ízlése valahol Varnusz Xavér gagyi haknijainál tetőzik.

189 sphynx 2006-12-29 18:27:14
Gyurcsánynak is Bruckner a kedvence.
Gyurcsánynak is Bruckner a kedvence.
188 Hangyász 2006-12-29 17:59:16 [Válasz erre: 187 Alvaro 2006-12-29 11:31:44]
Misét vagy (ha nem tévedek, a 7.) szimfóniát???

187 Alvaro 2006-12-29 11:31:44
Nov. 30 - án Pécsen hallottam a művet a PFZ előadásában, és annak ellenére, hogy Brucknerrel most találkoztam másodszor, elmondhatom, hogy tetszett. Kicsit tartottam tőle, de aztán végül is jól sikerült este volt.

186 Andris 2006-12-29 11:03:26 [Válasz erre: 185 nkali 2006-12-28 15:43:50]
TUDOM! Épp ezért is kérdeztem frushenától. Olvass csak vissza, Kali bácsi :D !

185 nkali 2006-12-28 15:43:50
No de Kolbász ezt Te is tudod.
No de Kolbász ezt Te is tudod.
184 nkali 2006-12-28 15:40:13
Bruckner 3 misée közül egyik sem c-moll.(d,e illetve f-moll)

183 Hangyász 2006-11-05 12:51:04 [Válasz erre: 180 Andris 2006-11-03 23:16:59]
Ez bizony Johannes Brahms, a konkurencia. Bár szerintem a fényképét elforgatták, avagy kis baki a nagy baki mellett. Aki akarja, nézze meg a régi Magyar Életrajzi Lexikonban a Lengyel József cikk képmellékletét. A kiadónak később a pótkötetben mentegetőznie kellett, mert a betett kép valójában Duczynska Ilonát ábrázolta.

182 szitakötő 2006-11-04 20:20:09 [Válasz erre: 180 Andris 2006-11-03 23:16:59]
Úgylátszik,csak fülük van , szemük nincs.

180 Andris 2006-11-03 23:16:59
Gyerekek! Ez ÓRIÁSI :D !!!!!! [url]http://www.abruckner.com/editorsnote/discographichorror/wetonwesgramgc019b/fullimage.htm?image=02.jpg;Bruckner (?) 4. szimfónia CD[/url] Aki címünkre megírja, hogy ki látható a borítón, cégünk sorsolásán megnyerheti a lemez egy példányát. Gyorsaságát jutalmazzuk! Az első 100 beküldő garantált ajándékot, egy Bruckner kitűzőt kap ajándékba. Tisztelettel: Johannes Bruckner, a Szakállas Bruckner Records igazgatója

179 frushena 2006-11-03 23:10:07 [Válasz erre: 178 Andris 2006-11-03 23:08:34]
Elő fogom keresni a CD-t! Csak nálam ez kicsit bonyolult! :)

178 Andris 2006-11-03 23:08:34
Frushena! Na akkor milyen c-moll mise az,amiről beszélsz ? :) (Requiem fórumban is kérdeztem...)

177 Andris 2006-10-17 10:43:10 [Válasz erre: 175 frushena 2006-10-16 22:41:56]
Na most akkor melyikre gondoltál ? ;)
Na most akkor melyikre gondoltál ? ;)
175 frushena 2006-10-16 22:41:56
[url]http://www.amazon.fr/exec/obidos/ASIN/B000001GQ6;BRUCNER : Die 3 Messen[/url] c-moll félelmetes!

174 Andris 2006-09-20 11:42:20
Hi! Csak azért írok, hogy ne legyen teljesen kihalt ez a topik... Nincs különösebb mondanivalóm, talán annyi, hogy mostanában nem is hallgattam Brucknert. Inkább Mahlert, Beethovent, Csajkovszkijt meg Mozartot. Viszont lesz 7. Pécsen nov. 30-án...

173 Hangyász 2006-07-18 17:32:47 [Válasz erre: 169 nkali 2006-06-28 11:02:34]
Tegnap megvettem Harnoncourt 2 SACD-s felvételét, amely első lemezén a 4. tétel töredékeit vezényli és magyarázza. Ő és a hozzá hasonló felfogást követőek a lappangó kéziratoldalak felbukkanásában reménykednek. A töredékek is grandiózusak; a Mester a végén az 5., 7., 8. és a 9. szimfónia első 3 tételének fő témáit akarta egyszerre megzengetni, \"felturbósítva\" addigi művészetének csúcsát, a 8. lezárását. Harnoncourt szerint ha még +2 hónapig él, akkor be tudta volna fejezni. Jó szívvel ajánlom mindenkinek!

172 Andris 2006-06-30 20:08:00 [Válasz erre: 167 nkali 2006-06-28 10:58:56]
Hello Ákos!!! Jó, hogy fellendítetted ezt a topikot. Mondjuk mostanában Mahler 5-öt hallgatok... Isten! érettségi

171 nyáridő 2006-06-30 10:42:31
1-7-1
1-7-1
170 nkali 2006-06-28 11:12:51
Apropó,hallotta v.ki Erwin Horn Bruckner orgona művei c.cd-jét??Nagyon szuper!!!!

169 nkali 2006-06-28 11:02:34 [Válasz erre: 163 sidespin 2006-06-07 15:27:54]
Nekem van egy befejezésem.Chelibidache vezényli.Állítólag az eredeti kézirat nyomán keszült,de nem hiszem el,mert nagyon gyenge.Bruckner szerintem nem írt vona még hasnló befejezést sem.

168 nkali 2006-06-28 10:59:47
Meg ÍRJON MINDENKI a fórumba!!!
Meg ÍRJON MINDENKI a fórumba!!!
167 nkali 2006-06-28 10:58:56
Csá!Miért ír mindenki ilyen keveset????Gyertek a bruckner.gportal.hu-ra!!!!!

166 Hangyász 2006-06-08 09:49:26 [Válasz erre: 165 sidespin 2006-06-08 09:35:48]
A FSZEK zenei gyűjteményében vagy az Idegen nyelvű (leánykori nevén: Gorkij) könyvtárból. Az első helyen mintha láttam volna.

164 Hangyász 2006-06-08 08:48:34 [Válasz erre: 162 Szilgyo 2006-06-07 11:00:55]
Egyszer majd kikölcsönzöm.
Egyszer majd kikölcsönzöm.
163 sidespin 2006-06-07 15:27:54 [Válasz erre: 160 Andris 2006-06-06 16:51:13]
Bruckner 9ikjének több befejezése ismeretes, én sajnos a gyengébbiknek tartottat hallottam. A Carraghan féle befejezést többen meghallgatásra érdemesnek tartották, kérdés honnan lehet megszerezni.

162 Szilgyo 2006-06-07 11:00:55 [Válasz erre: 161 Hangyász 2006-06-07 10:50:09]
Ez a Harnoncourt-féle Bruckner III szerintem hallgatható, amolyan semmi különös felvétel.

161 Hangyász 2006-06-07 10:50:09 [Válasz erre: 160 Andris 2006-06-06 16:51:13]
Harnoncourtnak boltokban láttam ugyan Teldec-felvételét Bruckner III-járól, a címlapon az a nevezetes árnykép, amelyen Wagner tubákkal kínálja meg Kántor Uramat. Viszont olyan RCA-felvételt is láttam a IX-ikről, amely 2 CD-ből áll. Az elsőn Harnoncourt ismeretőt tart a műről, a másodikon pedig a 4. tétel rekonstrukciója is elhangzik, mindehhez a Bécsi Filharmonikusok húzzák/fújják. Talán a Hyperion (vagy a Naxos??) honlapján találni rekonstruált verziót. Nagy mesterek befejezetlen szimfóniái (Mozart c-moll miséjét és Requiemjét most hagyjuk!) mindig is meglendítették a zenészek és a közönség fantáziáját. Nagyon régen a Magyar Rádió is műsorra tűzte Beethoven Tizedikjét. Úgy szólt, mint egy meghangszerelt késői vonósnégyes. Sikert nem aratott, mivel nem került be a koncertrepertoárba. Ugyanez a helyzet Schubert Befejezetlenjével, amelynek biztosan vannak idegenek általi \"befejezései\", ám ezek sem lettek közkinccsé. Ugyanakkor Mahler X. szimfóniájának Deryck Cooke, majd az ő halála után Berthold Goldschmidt, valamint Colin és David Matthews által történt rekonstrukciója, főleg Rattle révén méltó elismerést aratott. Elgar vázlatokban fennmaradt III. szimfóniájának formába öntésével Anthony Payne gigászi munkát végzett. Ezt a művet a Londoni Szimf. Zenekarral és Colin Davisszel (saját lemezük: www.lso.co.uk) megvettem a MuPa-ban kíváncsiságból és noha a darabot mindeddig nem tudtam megkedvelni, minden elismerésem a hős zenetudósé és a remekelő előadóké! (Elgar mo.-i játszottságának ismeretében talán 40 év múlva sor kerül majd a darab itteni ősbemutatójára is.)

160 Andris 2006-06-06 16:51:13 [Válasz erre: 159 Hangyász 2006-06-06 08:58:41]
Valamikor olvastam, hogy Harnoncourt csinált korabeli hangszeres felvételt, a 3. szimfóniát. Nem tudom, hallottál-e a European Philharmonic Orchestra-ról, ők rengeteg Brucknert vettek már fel lemezre. Most hirdettek próbajátékot a 9. új verziójára, a karmester,Peter Jan Marthé ugyanis befejezte a 4. tételt(lehet, hogy érdemes megjegyezni a nevét! Amúgy én úgy vagyok vele, hogy ez az egész, mármint hogy a 4. tételt befejezni \"szentségtörés\", soha nem értettem mire jó, hallani se akarok olyat, amit nem Bruckner írt saját maga. Az mondjuk érdekelne, hogy az a pár oldal, amit ő írt, milyen lenne, csak annak külön meg nem sok értelme... ).

159 Hangyász 2006-06-06 08:58:41 [Válasz erre: 158 Andris 2006-06-05 15:28:07]
MAsurék fellépését a MuPa honlapján találtam, árulják is rá a jegyet. Az amszterdamiak bizonyára a Raiffeisen-mesterbérletben lépnek fel, ez meg nekem volt újdonság. A Bruckner-Orchester valamikor a 80-as években lépett fel az Erkelben néhány kisebb zsengével (g-moll-nyitány, valamilyen induló) és a III. szimfóniával. Én semmin sem lepődöm meg, így várom, mikor jön valamilyen régizene-társaság \"korhű\" Bruckner-interpretációval.

158 Andris 2006-06-05 15:28:07 [Válasz erre: 152 Hangyász 2006-05-25 14:25:45]
Erről semmit nem találtam a neten.. Hol láttad? Jön viszont az Amszterdami Filharmonikus Zenekar a negyedikkel okt. 25-én... A Bruckner Orchester Linz meg mi mást játszana, mint Handel Messiást :D .