Aki szereti a jo és szép táncmuvészetet., jojjon el Pozsonyba és nézze meg =

Nižinskij  - A tánc istene/Carl Davis,Daniel de Andrade/, jan.30,febr.13,apr.18             Za hranicami hriechu/a bun határán túl - Karamazov testvérek/ - Boris Eifmann         choreográfia, febr.2,  apr.4, junius 8.

.

És ez kit érdekel?? Ha valaki itt azért ír, mert meg akarja győzni azokat, akiket úgyse lehet meggyőzni, elég nagyot téved. De valahol valakinek le kell írni, hogy mik történnek. Hogy nem az a valóság, amit a Nemzet Főigazgatója és társai nyilatkoznak meg leveleznek szanaszét.

Az én, egyébként nem létező, próbatermi tapasztalataim vagy a tied Popova megítélésében nem oszt, nem szoroz. Ő már bizonyított, sokszorosan. Ahogy Solymosi Tamás is, hogy vezetőnek teljesen alkalmatlan.

A személyi igazolványos esetnél votak durvábbak másokkal, ne hidd, hogy kirívó vagy egyszeri eset!

Szinte hallom, ahogy Solymosi Tamásban megfogalmazódik a válasz:
„Ó, ennyi édes szónak nem bírok ellentállni!”

Csak a pontosság kedvéért: 160 centi magas táncosok nem voltak és most nincsenek az Operaház balettkarában. A legalacsonyabb termetű demi-karakter táncosok (Forgách József, Galántai Zsolt, Hus Sándor, Kutszegi Csaba) is magasabbak voltak 160 cm-nél. „Szép szál legények” most is vannak a szólisták sorában, többnyire külföldről szerződtetettek. Gyakorlati okok miatt ritka balettlátogatásaink során sajnos nincs alkalmunk arra, hogy megismerjük és megszeressük egyéniségüket, sztárjainkká avassuk őket.

Mielőtt sehová sem vezető, mert ízlésbeli vitába szállnék, nem a magam véleményét írom le egyik kedvencemről, hanem legnagyobb riválisáét:

„(…) Adélka! Vagyis Orosz Adél, ez az életvidám, optimista, rendkívül erős technikájú s jó fizikumú balerina. Olyan táncosnő, aki nemcsak könnyed és határozott, de remekül forog, jól spiccel, és a színpadi lénye rokonszenves” – Kun Zsuzsa vallotta ezt róla, Kaán Zsuzsa Kun Zsuzsa, a balerina című kötetében.

Létezik-e „tipikus balerina-alkat”? A magyar balett-táncosnők például tipikusan olyan alkatúak (voltak), akiket sohasem szerződtetett volna George Balanchin, hiszen ő csak határozottan nyúlánk táncosnőkkel látta megvalósulni álmait. Ilyenek fél évszázad folyamán is kevesen akadtak a Kárpát-medencében: Ugray Klotild, Som Gizella, Menyhárt Jacqueline, Szumrák Vera, Kékesi Mária, Uhrik Dóra, Szőnyi Nóra, Bán Teodóra, Szabadi Edit, Keveházi Krisztina, nem is ugyanabban a nemzedékben. Nemhogy Lakatos Gabriella, még Kun Zsuzsa sem tartotta magát megfelelő alkatúnak a pályához, az utóbbi, akinek (szerinte) gyerekkorában x-lábai voltak, minden végtagját túl rövidnek vélte. (Mégis tudott mit kezdeni velük, nem is akármilyen eredménnyel.)
Ha a tipikus jelzőt kicserélem ideálisra, nyomban Pongor Ildikó jut eszembe, akinek eszményi alkatán (és technikai készségén) három szülés sem fogott ki. Éppen ezért nem mondhatjuk tipikusnak.

Egy kiragadott időszak gyakorlatának összegzését nem fogadtad el tőlem: „A kiváló Zarémák felsorolásából kihagytad Szumrák Verát, Pongor Ildikót, Hágai Katalint, Végh Krisztinát, valamennyien a pálya második felében táncolták” – írtad. Mivel ez nem felel meg a valóságnak, kénytelen voltam pontos választ adni.
Abból, hogy évekkel ezelőtt dolgozott egy személy az Operában, aki durva módon hívta fel egy énekesnő figyelmét a korára, nem lehet szokássá és divattá válásra következtetni. Az én gyakorlatom – kívül lévén a Házon, akárcsak Te – nem számíthat „követésnek”.
Egy szóval sem minősítettem Popovát! Azért szóltam a témához, mert szerintem csak testközelségből (de legalább próbatermen belül), szakértelemmel és főleg helyzetben lehet eldönteni, hogy ki mennyire alkalmas egy szerepre, és akinek nincsenek próbatermi tapasztalatai, nincs szakértelme és aki nincs helyzetben, annak teljesen hasztalan vezetői döntés ellen protestálnia.

Csatlakozom, csak az a probléma, hogy magasról tesznek rá a döntéshozók, mit írogatunk itt! Talán még mosolyognak is rajta, tetszik, nem tetszik, ezt kapjuk, és persze úgyis ott leszünk, mert alig vártuk, hogy újra műsorra tűzzék. 

KÖVETELJÜK POPOVÁT ZARÉMA SZEREPÉRE! A legnagyobb tetüség lenne ST-től, ha egykori magánéleti afférja miatt bosszúból cselekedne! Mert sajnos azt teszi!

Minden korszaknak megvannak a kegyeltjei illetve a mellőzöttjei.Bármelyik korszakról is legyen szó.Ez ledurvábban Mihály András idején dívott.Ez vonatkozik mind az énekesekre mind a balettművészekre.Az aranykorszakot ténylegesen a Fülöp- Havas-Róna Lakatos-Kun.-Orosz és talán Dózsa  jelentette.A férfiak szép szál legények voltak nem 160 -sak. Nem volt magasság probléma,sőt talán súlybeli sem -pedig sem Lakatos ,sem Orosz igazán nem volt   tipikus balerina alkat.Lakatos korának lejobb forgója volt nemzetközi szinten is.Aztán úgy félretették,mintha ott  sem lett volna soha.

Érdekes anno nem volt ilyen gyűlölethullám-pedig legalább olyan értékek voltak mellőzve ,mint ,manapság.Aztán ,ha  kicsit mélyebbre ásnánk lehet nem a vezetésben volt csak a hiba.Csak az idő múlt el.és az önkritika .

Én egyetlen balerina életkorát konkrétan nem firtattam, a pálya egy bizonyos szakaszáról beszéltem. Popova életkorát sem tudom, hölgyek esetében ilyet nem szokás firtatni. (Az csak az Operaházban divat egy ideje, hogy mikor valakitől meg akarnak szabadulni, azt ajánlják neki, hogy nézze meg a születési dátumát a személyi igazolványban. Remélem, nem akarod te is ezt az eléggé el nem ítélhető, megalázó szokást követni.) Lehet, hogy Popova 44, de 34-nek se látszik! Hogy milyen kisugárzása van, az évek számától független, Aurora hozzászólásához csak a tavalyi két Puritani előadást említeném, ahol egy néma szerepből főszerepet csinált úgy, hogy a közönség az énekesekkel egyformán ünnepelte.

Kedves Aurora, az 5444. sz. hozzászólásba írt tévedésre utaltam, mely szerint „Zaréma a főszerep, a táncosnői álomszerep, egy bizonyos kor után!!!”
De nem akartam külön válaszolni a hozzászólásra, hogy megússzam a reagálást a Kozmér Alexandrát érintő javaslatra. Úgy látszik azonban, a fórumon nem lehet megúszni a dolgokat. Én ugyanis az előző évadban láttam A diótörő, majd A csodálatos mandarin főszerepében Kozmér Alexandrát, és úgy tapasztaltam, a művésznő már túl van ezeken a szerepeken. Nem hiszem, hogy ezt Zarémaként is bizonyítania kellett volna.

Ha mindenáron ragaszkodsz a Zaréma szerepébe beálló balerinák életkorának részletezéséhez, és reklamálod, tessék:
Szumrák Vera 27, Pártay Lilla 33 évesen, Csarnóy Katalin éppen 28, Pongor Ildikó 35, Hágai Katalin éppen 25 évesen találkozott a szereppel. (Közben korábbi Máriák, Ugray Klotild és Orosz Adél is bemutatkoztak Zarémaként, két-három alkalomra, 40 alatt, bár úgy tudom, Ugray egész fiatalon is.) Végh Krisztina beállásáról nincs pontos adatom, csupán annyi, hogy amikor 40 éves volt, az Erkel Színházban már nem ment A bahcsiszeráji szökőkút, helyette az Operaház és az ország vezetői a színház megsemmisítésén fáradoztak.
Nem akartam én itt ennyit beszélni hölgyek életkoráról, de tudva, hogy a fizikai-technikai állapot nem feltétlenül egyenesen arányos az évek számával, az említett adatokhoz képest nem árt pontosítani: Aleszja Popova 44. évében jár.
Balettben jártas barátodnak rossz információi és téves emlékei vannak Szőnyi Nóráról, aki nem volt „különleges eset”, és nem volt „eset”. A bahcsiszeráji szökőkút 1986 májusi felújítása idején esett el szerepálmától, amikor már annyira „alig táncolt”, hogy a Giselle 1985. február elsejei felújításán állt be a balett címszerepébe (nem a Myrtháéba!), 32 évesen, és vele vitte a darabot nagy turnéra az Operaház.
Szőnyi Nóra magas (volt), de nem magasabb, mint Ugray Klotild, Szumrák Vera vagy Kékesi Mária. Ha nehézkes lett volna, nem táncolhatta volna el a balettrepertoár legnagyobb főszerepeit (Mária hercegnő, Orgona tündér, Odette–Odília, Giselle, Polovec lány, az Etűdök és a Rossiniana szólója stb.), hiszen az ő idejében sorba álltak a balerinák a főszerepekért. Hogy mennyire volt nehéz emelni, legyen a partnerek gondja, akik emeléstechnikát is tanulnak.
Lakatos Gabriellának a Spartacus mindkét általam említett főszerepe való lett volna. A klasszikusokban „gyengébb” volt… mint a karakterszerepekben, vagy mint némelyik határozottan klasszikus táncosnő… de korántsem gyenge! A Spartacus-beli Júlia szerepe nem klasszikus, hanem karakterszerep. A Spartacus (1968) idején Lakatos még remekül győzte a Seregi koreografálta Walpurgis-éj első számának szólóját. A hattyúk tava (kasszikus) kettős főszerepét még 1971-ben is táncolta.

Parampampoli, láttam tavaly Aleszja Popovát az Anna Kareninában, be is számoltam róla e topicban, a 5314. hozzászólásban. Nem látom viszont a Te hozzászólásodat a témában. Úgy gondolom, azért járunk színházba és azért tudjuk megfogalmazni a véleményünket, hogy ne az értő barátokéra kelljen hivatkoznunk.
A balettegyüttes jelenleg főszerepeket táncoló művészeiről sem írtál eddig. Honnan tudod, minek vannak híján „a mai kislyányok”, akik közül Aliya Tanykpayeva és Karina Sarkissova mellesleg már édesanya? (Nem privát értesülés.) A jelentős egyéniségek fogyatkozása a balettársulatban már az 1980-as évek végén elindult, a mai állapot lassú és bonyolult folyamat eredménye.
1975 májusában, amikor Lakatos Gabriella visszaállt egykori parádés szerepébe a Boleróban, 48 éves volt, „utolsó éveiben” már nem táncolta. Sem akkori életkorát, sem azt a szerepét tekintve ne hasonlítsuk hozzá Popovát, se Zaréma szerepét.

Ne vedd zokon, de a „baráti megjegyzésnek” mondott barátságtalan személyeskedésedet, amelyben nem kíméled az érintett művészeket sem az árnyalatlan minősítésektől, visszautasítom. Kérem tiszteletben tartani a szabad véleményemet, a Tiédtől eltérőt is, és a véleményformálási módszeremet is, ha elvárod, hogy kicsit is tiszteletben tartsam a Tiédet!

Kiváncsisággal várom a leendő Zarémákat is, de nagy szomorúsággal tölt el, hogy a szeretett művésznő nem kapja ezt a szerepet…

Kedves IVA! Írod: „Az mindenesetre tévedés, hogy Zaréma olyan szerep, amelyben a megjelenés hatása, a színészi képesség és a személyiség ereje mellett esetleg (!) már elhanyagolható a technikai biztonság.”  Kinek a tévedése? Nem találom.

A parampampoli által emlegetett művészi dimenzióra reagálva: egyetlenegy táncos, művész miatt ért csodát az idei évadban nézett Diótörő előadás, és az nem más, mint Popova Aleszja. Megváltozik a tér és idő, ha ő színpadra lép, és még nyolcvan méterre ülve is elér a varázsa. (Kiábrándító, hogy a vezetőség alkalmatlan -az már csak hab a tortán, hogy: távol keleti- hercegre bízta Máriát, aki -egyébként nem a szívem csücske, de lenyűgöz technikai tudásával, biztonságával- most hercege mellett csak csetlett, botlott, instabilan forgott szólóihoz képest. Bocsánat, ki kell még egészítenem, a hópehelytánc gyönyörű volt; a rózsakeringőt inkább nem méltatom:-( :-( :-(, és ami a legfájóbb volt: D. A., nos, a zene leült valahol a béka feneke alatt, Csajkovszkij forgott volna  a sírjában.)

A kiváló Zarémák felsorolásából kihagytad Szumrák Verát, Pongor Ildikót, Hágai Katalint, Végh Krisztinát, valamennyien a pálya másoodik felében táncolták, nem kislányként, kb olyan időben, szakaszban, mint ahol most Popova van. Legalábbis amikor én láttam velük a darabot. Balettben jártas barátomat idézve pedig: "Szőnyi Nóra pedig annak idejen már alig táncolt, és amúgyis ő egy különleges eset volt: nagyon magas és nehézkes, nehezen emelhető !!! És nem volt amúgysem neki való a szerep....mint ahogyan Lakatos Gabriellának sem volt való a Spartacus egyik női szerepe se...mert ő a klasszikusokban mindig gyengébb volt!! "

IVA, akkor te ne kardoskodj, ha nem nézted Popovát a tavalyi évadban Anna Karenina szerepében, amelyben baletthez értő barátom szerint ismét csodálatos alakítást nyújtott. Zaréma szerepe a darabban ellentéte a fehér tüllruhás, hamvas szépségű Máriának, és a technikai felkészültségen kívül EGYÉNISÉGET  is követel. Annak vannak híjján a mai kislányok, és igencsak bőviben Popova. Lakatos Gabriellához ne hasonlítsuk, akit egyébként imádtam, sőt személyesen ismertem is, de egész más eset volt: utolsó éveiben, mikor a Bolerót táncolta, nála már elég súlyos technikai gondok mutatkoztak.

Engem nem érdekel, hogy mi kontraproduktív, én azért csapkodom az asztalt továbbra is, hogy a te hasonlatoddal éljek. Azért jutott oda ez a színház, meg ez az ország, mert mindenki ül, és behúzza fülét-farkát, legtöbben meg se mernek mukkanni. Én nem hallgatok, bármennyire bosszantja is ez levelei alapján a Nemzet Főigazgatóját. Neked egyébként általában szokásod, ha megengeded ezt a baráti megjegyzést, hogy alapvetően tehetségtelen és hangtalan énekesekről, énekesnőkről próbálod megmagyarázni, hogy milyen jók is voltak, meg majd lesznek is, ha fejlődnek, ahelyett, hogy leírnád, hogy nagy sz.r az egész, amit csinálnak. Eközben nagy énekesek levesében halászva egy esetleges hajszálat találva hangosan reklamálsz. Van egy olyan kategória, hogy művészi dimenzió. Nehezen megfogható, leírható, de van, és nagyon fontos. Énekben is, balettben is. Ha valaki ott téveszt, akkor az egészet téveszti el, nem csak egy-egy részletet.

A bahcsiszeráji szökőkút felújításának színlapja (a főszereplőkre szorítkozva) 2017 márciusa óta nyilvános, akkor be is jegyeztem ebbe a topicba, 5292. sz. hozzászólásomban. Az előadások napjaira bontva általában csak egy hónappal korábban szokták közölni a szereposztást, sajnos. Az akkori közzététel óta átjavították a szövegíró nevét (most helyes), változott a színpadra állító balettmester személye, de a szereposztás tervezete nem. (Itt olvasható: http://www.opera.hu/musor/megtekint/a-bahcsiszeraji-szokokut-2017/.) És van már karmester is, akiről a honlapon „természetesen” csak annyi tudható, hogy a kitűzött 5 előadást vezényli.
Nehéz lenne kardoskodnom olyan szereposztási javaslat mellett, amely szerint egy szerep „ordítva követel” egy balerinát, akinek a pillanatnyi fizikai-technikai állapotát nem ismerhetem. És nem szeretnék tiltakozni a szerep kedvezményezettjei ellen sem; amíg nem láttam alakításukat, semmiképpen sem. Az mindenesetre tévedés, hogy Zaréma olyan szerep, amelyben a megjelenés hatása, a színészi képesség és a személyiség ereje mellett esetleg (!) már elhanyagolható a technikai biztonság. Mind a darab II. felvonásában, mind a III.-ban nagyon nehéz feladat.
Első Zarémánk, akit A bahcsiszeráji szökőkút magyarországi bemutatóján (1952. április 29.) természetesen nem láthattam, a korabeli prímabalerina assolutának tekinthető, akkor 21 éves Kováts Nóra volt, a második, Csinády Dóra is csak 27. Miután ők disszidáltak, a szerepet átvevő Kun Zsuzsa még 20 alatt járt, Rácz Boriska is alig 20 fölött, de minden idők legmeghatározóbb Zarémája, Lakatos Gabriella sem volt még 30.
Innen már könnyebb lenne pontosan felsorolnom, hogy a XX. század melyik balerinája hány évesen mutatkozott be Zarémaként, az én szemtanúságom mellett, de csak összegzem: általában 30 alatt jártak, és a „legidősebb” sem volt még 37.
Már csak két hónap van hátra az empirikus állásfoglalásig. Ahogy az operajátszás terén, a balett ügyében sem gondolom, hogy nézői követeléssel szerephez lehet juttatni egy művészt a társulatvezetői döntéssel szemben. Az asztalra csapás inkább kontraproduktív lehet, mint eredményes. De ezt már megbeszéltük régebben: mindenki úgy használ vagy árt a kedvenceinek, ahogy a vérmérséklete diktálja és ésszerűnek látja.
(A fájdalmas hiányérzetek a mostaninál sokkal népszerűbb vezetési érában is előfordultak. Első egész estés balettje alkotásakor, a Spartacus bemutatója idején Seregi László már egyik szereppel sem gondolt a még csak 40 éves, de számos főszerepét biztonsággal vivő Lakatos Gabriellára, akihez Flavia és Júlia alakja is nagyon illett volna. A bahcsiszeráji szökőkút 1986-os, dupla szereposztásos felújítása előtt sokan tartottuk Zaréma másik várományosának a még csak 33 éves Szőnyi Nórát, ám az igazgató Sereginek már a következő generációhoz volt nagyobb bizalma.)

http://Maximálisan egyetértek a Popova-felvetéssel kapcsolatban!Egyszerűen nem is értem,hogy miként lehet őt,ebben a szerepben,figyelmenkívül hagyni???!!!Nem akarom megbántani a Magyar Nemzeti Balett szólótáncosnőit,de ebben a pillanatban Aleszja Popova (és persze Kozmér Alexandra) Zaréma ideális megformálója!!!Igazi ünneppé,nagyhatású előadássá avatná az ő fellépése ezt az amúgy csodálatos balettet,amelyben,legyünk őszinték,Zaréma a főszerep,a táncosnői álomszerep,egy bizonyos kor után!!!De hát Magyarországon vagyunk...és ez van!!!Örülhetünk még annak (is),ha Popovát másban láthatjuk..ha láthatjuk!!!! Ennyi!

Ritkán szoktam megszólalni balett ügyben, ezért nehezen, ill IVA segítségével  találtam meg a balett topicot. Balettben még finnyásabb vagyok, mint operában, kevesebb művet és kevesebb stílust szeretek, de a nagy egyéniségek mindig vonzottak. Mióta a nagy generáció alapvetően visszavonult már, én is keveset fordulok meg balett előadásokon; mióta az új vezetés átrendezte a régi klasszikusok egyékét-másikát, még annyira se. Utolsó nagy egyéniség, aki miatt jegyet veszek vagy vennék: Popova Aleszja, a régi nagy balerinák egyetlen méltó utóda. A nagy balettkedvenceim egyike A bahcsiszeráji szökőkút, amelyben Zaréma szerepe ordítva követeli Popovát, aki pont abban a karrierfázisban van, amikor azt el KELL táncolnia. Ehhez képest azt hallom, hogy NEM KAPTA MEG A SZEREPET, a netes programot nézve meg azt látom, hogy a márciusi előadásokon minden szerepben N.N. fog táncolni. (Tehetséges fiú vagy lány ez az N.N. hogy ennyi mindent tud és egyszerre is! ) Közben meg valaki privátban küldött egy képet a MÁO balettes próbatáblájáról, ahol már magyarul és oroszul és ki vannak függesztve a dolgok. (Még japánul kéne, tekintettel a sok japán művészre is a Nemzeti Balettben.) Ott mi folyik, tessék mondani? Majd a Nemzet Főigazgatója biztos megmagyarázza azt is egy nénikéjéhez írt levélben, hogy miért kell szépen lassan kiirtani onnan is a magyar művészeket, és lecserélni külföldiekre. De előtte már azt látom, hogy a Balettintézet 4-11 éves fiúkat keres a balettnövendékeknek. Minek? Képezni táncosokat a külföldi társulatoknak?? Vagy boldogtalan munkanélkülinek? Mert félő, hogy orosz, ukrán vagy japán passport nélkül Solymosi együttesében sok babér nem terem nekik.

Ceterum censeo: követelem Popova Aleszját Zaréma szerepébe!! Ha kell, egyedül követelem, úgyse törődik vele senki, de én azért most közzéteszem ezt a proklamációt!

POPOVÁT ZARÉMÁNAK!!!

Hátha lesz valaki, esetleg többen, aki egyetért velem, és követelni kezdik ők is.

Mert egy zseniális alkotás! Tökéletesen fedi Csajkovszkij zenéjét!

Öngól

Kedves Cilike, mióta magázódunk?

Én ebben a témában IVA-val értek egyet. De azt hozzátenném, hogy talán nálunk itt Magyarországon nem olyan égető a gender téma, hogy ennyit foglalkozzunk vele, kivéve, ha sürgős felháborodhatnékunk van.

A barátnőnek pedig üzenném, hogy most is hazajöhetnek, ha olyan szörnyű ott.

Vajon a Megváltó semleges (?) neműségéhez mit szólnak?

Nem Apáti Bence írása és a Te hozzászólásod dimenziójában értettem, hogy a gender-probléma és a zaklatási ügyek figyelemelterelő sikamlósságok, amelyekre minden cirkuszra éhes közönség vevő. Az egész világ, abban elsősorban Európa nagy problémáiról való elterelés. Aki ezt nem érti, sajnálom, a téma alapjában véve nem tartozik ide.
A gyerekek nemének megváltoztatása, hormonblokkolók nem számítanak jelenségnek Magyarországon. Legfőképpen nem a Magyar Állami Operaházban, és nem a Balettintézetben. Mint a cikk motivációjával és értelmével azonosulni tudó vitapartnertől, még mindig nem kaptam választ arra, hogy mi köze ez egész témának a címben szereplő Balettintézethez. (Azon kívül, hogy egy érdekcsoport bármilyen ürüggyel készségesen rúg bele ebbe az intézménybe.)
A „fiamozást” OFF megjelöléssel mint a régi magyar nyelv érdekességét vetettem ide. Legfeljebb annyi „hátsó” gondolattal, hogy valaki talán ismeri az eredetét. Ha ezt Te, Cilike, „beszólásnak”, gyengének, nagyon ócskának, méltatlannak (mihez?) értékeled, az a Te indulat- és gondolatvilágodat jellemzi. A svéd óvodákban bevezetett gyakorlathoz fűztem, kizárólag annak nyelvi vonatkozásához. Nem tudom, hogyan jönnek ide a majommegfigyelések. (A „példám” nem volt gyenge, sem erős, sem példa.)
Ha Te ismered Apáti Bencét, ez Neked elég lehet ahhoz, hogy biztos légy véleményének eredetiségében. Nekem elég ahhoz, hogy ne legyek biztos benne. Egyébként akár eredeti, akár irányított az írása, mindenképpen megdöbbentett, hogyan lehet ennyire a színpad alá süllyedni. Naivul mindig azt hittem, a művészet egy erős bástya. Egy hinterland, ahová el lehet menekülni a romlott világ elől. A művésznek megadatik, hogy művészetén keresztül mondja el véleményét a világról, ne a csőcselék nyelvén.

Ma éjjel az M3 csatornán láthatjuk a két archív, televíziós produkciót:

2018. január 4. csütörtök 22:55 - 23:50

Örökös tagság portrék

Havas Ferenc (2003.)

Havas Ferenc őszintén mesél életéről, fájdalmáról, hatalmas sikereiről, pályájáról. Közben részleteket láthatunk nagy szerepeiből többek között: Pázmán lovag, Spartacus, Don Quijote

Rendezte: ifj. Vitray Tamás

Műsorvezető: Schrantz Edit

2018. január 4. csütörtök 23:50 - 00:20

Búcsú a színpadtól - Havas Ferenc műsora

Dokumentumfilm (1981) (30')

Havas Ferenc köszöntése az Erkel Színház színpadán. A neves balettművészt Seregi László balettigazgató köszönti. A műsorban megelevenedik a Havas Ferencről korábban készült portréfilm néhány részlete, benne többek között Kenessey-Keszkenő, Csajkovszkij-Csipkerózsika, Prokofjev-Rómeó és Júlia, Hacsaturján-Spartacus, Krejn-Laurencia, Moszkovszkij-Keringő.

Rendezte: Ruitner Sándor

Időtartam: 30 perc

Aha értelek. És ezek szerint akkor a  Magyar Nemzeti Balettben vannak olyan fiúk akik nemi identitászavarral küzdenek és nemet akarnak váltani - ahogy arra Apáti Bence is utal? Csak hogy visszakanyarodjunk az eredeti témához..

 Lehet,hogy szándékosan, de félreértesz. Természetesnek találom, hogy vannak homoszexuálisok.Ezzel nincs is problémám. Azzal van bajom, egyrészt, ha úgy állítják be a különböző eltérőnemi viselkedéseket,mintha az kifejezetten előny lenne,mintha azt "ki kéne próbálni", olvastam ilyet, és nem hiszem el, hogy valakinek nemet kellene változtatnia.Azt meg végképp nem hiszem el, hogy ilyen számban vannak férfi testbe zárt női lelkek és fordítva.Ezt sajnos azzal gerjesztik, hogy egyre több olyan jelenséget mutatnak be, ami ezt ábrázolja. Volt ugye a  Madárfészek című film,én is viccesnek találtam, aztán volt ez a szakállasférfi-nő,és egyre több ehhez hasonlót nyomnak a médiában. Arról nem beszélve, hogy nem értek ugyan hozzá, de feltételezem, hogy komoly orvosi beavatkozásoknak vetik alá ezeket a gyerekeket, nem találom ezt indokoltnakés nagyon rossz tendencia szerintem.NEM a homoszexualitás, nem mintha azt potzitívan diszkriminálnám szívem szerint, de az egy érthető és létező dolog. Ellentétben a sok transz és egyéb neművel.

off:  Shakespeare: Ahogy tetszik

Bemutató: 2014. február 14. Nemzeti Színház

Főigazgató: Vidnyánszky Attila, rendező: Silviu Purcărete, részletek a szereposztásból: Rosalinda (női szerep) - Trill Zsolt, Jaques (férfi szerep) - Udvaros Dorottya, Célia (női szerep) - Fehér Tibor, Phoebe (női szerep) - Farkas Dénes, Rusnya parasztlány - Varga józsef (korábban Eperjes Károly)

Megtennéd, hogy megosztod velem ezen témájú reklámokat amik hatására arra az állsáspontra jutnak a szülők, és a gyerekek hogy megváltoztassák a gyerek nemi identitását?

Nálunk a család 3 női tagja ÉL Svédországban, mindhárom anya, és van aki már nagymama. Pont most karácsonykor mondták, hogy semmilyen körülmények között NEM jönnének haza. Van tehát más oldal is.

Többet mondok, az egyikük tanítónő, és mivel van neve a gyerekeknek, nevükön nevezi őket.

Cilike ne haragudj de elképedve olvasom, hogy Te mint művelt és érzékeny nő, elmebajnak tekinted a nemi identitás problémáját. Te és Apáti Bence, mint normális felfogású emberek azt hiszem megengedik, hogy másnak eltérő vélemyénye legyen a témáról.

Apáti Bence megszólalása tele van feltételezésekkel, a "mi van akkor ha" különböző formáival. Olyan dologról ír, aminek megvalósulási alapja kb a nullával egyenlő.

Nem feltételezem, hogy nincsenek olyan fiúk az együttesben akik ne vágynának tikon vagy nem titkon női szerepekre, de most tényleg komolyan gondolja akár Apáti Bence akár Cilike, hogy ez valaha is megvalósulhat? Kötve hiszem.

Én nem csak a cikk címét olvastam el. A hozzászólásomban benne van a válasz arra,mit itt fejtegetsz. Ne haragudj, de a gender-probléma számomra nagyon is valóságos, egyáltalán nem gondolom,hogy elterelés lenne.Szerintem nem normális, hogy szülők pár éves gyerekeket ellenkező neműre változtatnak. Nem természetes, hogy a kamaszoknak hormon-blokkolót adnak.Nem hiszem el, hogy ennyi más testbe született ember lenne korunkban.Hiszem viszont, hogy az a mérhetetlen nagy reklám, amit ennek a témának csinálnak, befolyásolja az amúgy is média-mérgezett gyerekeket. Ami meg a "fiam"-ozást illeti,ez nagyon gyenge, nagyon ócska beszólás, méltatlan. Ahhoz képest, hogy a gyerekek úgy nőjenek fel, hogy nem lehet a nemi szerepeket hangsúlyozni -én még tanultam pszichológiából elég sokat erről, például az anya nélkülfelnőtt majmokról,amelyek nem tudták gondozni a kölykeiket, szóval gyenge volt ez a példád.

  ApátiBence pedig, a saját véleményét írja. Ismeremőt, ismerem a cikkeit, biztos lehetsz benne, hogy amit írt, azt ő gondoja úgy.

Tehát ön csak olyanról nyilatkozik,amit a saját szemével látott,illetve megtapasztalt. Értem.Amúgy VAN egy barátnőm,aki Svédországban él,és ő például azt mondta,hogy mikor nyugdíjba mennek a férjével, hazajönnek, mert ami ott folyik,azt mi el se tudjuk képzelni.

És milyen jogon használják ehhez Bizet zenéjét? A Kártyaáriát, amelyben Carmen meghatározza önmaga sorsát? És Merimée történetét, amelyet majd Don José mesél el?
http://nepszava.hu/cikk/1149370-nok-elleni-eroszak---megvaltoztattak-a-carmen-veget

OFF: A svédekről jutott eszembe. A múlt században, nyomokban még a második felében is, szokás volt lányoknak azt mondani: fiam. Cselédlánynak, alkalmazottnak, feleségnek, leány rokonnak. Néha: fiacskám.

Cilike, svéd óvodába járnak a gyerekeid, hogy ezt ilyen pontosan tudod?

Ha ez nem magyar probléma, miért „Genderlobbi a Balettintézetben” a cikk címe, amelyben egy konkrét magyar intézmény szerepel?
Lehet, hogy pontosan tudod, mit nem lehet a svéd óvodákban, de az a „probléma”, amiről Apáti Bence ír, nem áll fenn Magyarországon. Fikció, rosszabb esetben vízió. Úgy gondolom és hiszem, hogy az elmebaj minősített esetei a jelenlegi kormányzat alatt, éppen törvényes és kormányzati támogatás híján, nem szivárognak be hozzánk (legfeljebb a hírük). Ez a gender-problémáknál (amelyek a zaklatási ügyekkel együtt nyilvánvalóan a valódi problémákról való figyelemelterelésre születtek) sokkal súlyosabb történelmi kérdésekben is megnyilvánul, nap mint nap.
A „nem normális felfogású embereknek” is van joguk leírni a véleményüket. Igen helyesen, hiszen ki dönti el, hogy kinek a felfogása normális vagy nem. Hogy Apáti Bence felfogása normális-e, a publikált cikkből nem derül ki. Abban is kételkedem, hogy a maga véleményét írta le.

Én azért nem bírom elviselni az aktualizáló, modern rendezéseket (legalábbis azokat, amelyekről ezen a fórumon így vélekedtem), mert fikarcnyi tehetség nyomát sem láttam bennük, ordított belőlük a hazugság.
A bele-belepörgetést lehet indokolni az irritációval, de a véleményformáláshoz kevés.
Matthew Bourne teljes balettjének tv-változatát nálunk 2005-ben mutatta be a Duna TV, akkor vették fel nekem VHS-re. Engem – mint az eredeti darab rajongóját – addig irritált, amíg a rádióújságban azt olvastam, hogy ez „A hattyúk tava férfi-változata”. Mert ez a profanizálás torzít. Amikor elindítottam a kazettát, azonnal megfogott a mű mint önálló alkotás, ettől persze még jól szórakoztam a dramaturgiai és koreográfiai allúziókon és a paródiákon. Öt estén át ötször megnéztem az egészet. Később ritkábban. Azóta más szereposztásban is láthattam a YouTube-on.
Hogy „milyen jogon használják ehhez Csajkovszkij zenéjét?”
Milyen jogon használják Verdi zenéjét, amely a Traviata elején hangulatos jelenetbe formálja egy szerelmespár megismerkedését, esztrádműsorok záró vagy ráadásszámaként, nem egy szoprán és tenor szólistával, hanem többel? Milyen jogon szerepeltetnek az Operaház legutóbbi Hattyúk tava-verziójában az Udvari bolond helyett egy hercegi barátot, aki majd a mesebalett diadalmas fináléjának hangjaira elém rakja a vízbe fúlt Siegfried herceg hulláját? Milyen jogon mutatnak a születésnapi bál felvonásában stilizált nemzeti táncok helyett egzaltált öltözetű és mozgású csoportokat?
Csajkovszkij kompozíciójából és a különböző szvit-változatokból nyilvánvaló, hogy a zeneszerzőnek volt határozott elképzelése a történetről és hőseiről. Többet azért nem merek állítani, mert a hangversenyeken és a teljes lemezfelvételeken is annyira kihúzogatják és átszerkesztik az egyes zeneszámokat, hogy már onnan sem derülnek ki pontosan a zeneszerző eredeti elképzelései, hát még az előadásokból, amelyekbe a librettóírók és a koreográfusok még agresszívebben belenyúltak. Szintén a YouTube-on láthatók a „női verziónak” olyan előadás-felvételei, amelyekben egészen meghökkentő a zeneszámok felhasználása. Nem tudom, hogy ehhez milyen jogok kellenek, valószínűleg semmilyenek, mivel a Csajkovszkij-művek felhasználása már nem jogdíjköteles. Eszmei jogok tekintetében szerintem a minőség döntse el, jogos-e valami, vagy sem. Bourne balettje pontosan annyira megfelel a zenemű címének, mint a korábbi verziók. Talán ezért nem is tartott szükségesnek megkülönböztető címet.

Akkor nem érted.Ez nem magyar probléma. Ez világjelenség.Mint,hogy a svéd óvodában nem lehet kisfiúknak és kislányoknak szólítani a gyerkekeket. Semmi köze az itthoni politikai helyzethez,hiszen nem tudjuk izolálni magunkat,sajnos az elmebaj minősített esetei beszivárognak hozzánk is, ha nincs is törvényes és kormányzati támogatás hozzájuk. A normális felfogású embereknek,mint például Apáti Bence, joguk van a véleményüket leírni. 

Érdekes, hogy épp te, aki nem bírsz elviselni semmilyen aktualizáló,modern rendezést, ezt szó nélkül elfogadod és tehetséges munkának tartod. Érdekes,hogy nekem meg épp ellenkező a véleményem. Igaz,csak belepörgettem,mert meglehetősen irritál, de milyen jogon használják ehhez Csajkovszkij zenéjét?

Apáti Bence cikke bűzlik a marxista retorikától: harc, forradalom, küzdelem. Tiszta kommunizmus. Nyugi már! A nemzetközi helyzet annyira azért nem fokozódik Apáti elvtárs! Apáti elvtárs nyugalom! A helyzet az elmúlt nyolc évben változatlan maradt! Elmúlt az elmúlt nyolc év utáni nyolc év és még biztosan elmúlik majd négy év, amikor nem kell félni, hogy azok a csúnye liberálisak visszatérnek. Ennyire nem kell teperni a jelenlegi rendszernek kedves Apáti elvtárs!

Matthew Bourne A hattyúk tava című tehetséges alkotása is igazolja, hogy Apáti Bence aggodalma milyen álságos. Bourne a Hattyú szerepét nem olyan táncosnak szánta, aki a lelkébe zárt Odette-et és Odíliát szeretné eltáncolni, sem olyan férfiaknak a kar szerepét, amely tütüben, spiccelve és hattyúskodással fejezné ki magát. Szövegkönyve, amelyben sok utalás található a balett ismert változataira (annál is több, igen szellemes utalás az ismert koreográfiákra) korántsem az eredeti fordított változata. A Hattyúfiú és társai jelmeze, sminkje, mozgása más módon stilizált, a fiúk hangsúlyosan férfiasak, különben nem lennének hatással az önmaga számára is rejtélyes személyiségű Hercegre.
A több, mint 20 éve létező alkotás folyamatosan látható londoni és amerikai színházakban, tv-változatban, de a Covent Gardenben nem adták, és nem szorította ki A hattyúk tava „eredeti” változatát. Nagyon örülnék, ha Budapesten is műsorra tűznék, pl. az Új Színház, vagy a Thália épületében, az Operaház (Nemzeti Balett) táncosaival. A „genderlobbista forradalomban” azonban erre, több, mint 20 éve, egyre kevesebb az esély.

Csajkovszkij: A hattyúk tava, koreográfus: Matthew Bourne (1995)

Talán egy éve sincs, hogy Apáti Bence megkérte e fórum használóit, hogy a bulvárszerepléseivel kapcsolatos véleményüket mellőzzék. Egy másik, publicisztikája nyomán kerekedett vitát pedig azzal summázott: „ez nem egy politikai topic”.
Úgy gondolom, hogy aki publicisztikában nyilvánul meg, ugyanúgy nem kerülheti el a véleményezést, mint aki például a táncban. Hogy Apáti mennyire profi publicista, annak kérdése teljesen érdektelen ahhoz képest, hogy a cikkben mennyire dilettánsnak mutatkozik a tánc világában, ahol nem kevés ideig tanult és működött. Mert annyit még a kuka néző is tud, hogy egy balett-táncosnak vagy egy balerinának nemcsak neme, nemi irányultsága, lelki alkatának megfelelő kifejezési (megnyilvánulási) vágya van, hanem testi alkata is: termete, vonalai, felépítése. Ez utóbbi másodlagos nemi jellegének része. Olyan gyereket, akin kétségesnek ígérkezik ez a jelleg, nem vesznek fel a balettintézetbe vagy más táncképzőbe, kész táncművész szerződtetésekor ez a kérdés (nő-e vagy férfi) már fel sem merül. Gyakorlatilag nem fordulhat elő, sem a tánckarban, sem a szólisták közt, hogy egy férfi női szerepet kér, vagy egy balerina férfi feladatot – tehát egy igazgató hátrányosan megkülönböztető döntése az ügyben fel sem merülhet. Az öltöző vagy a zuhanyozó választásának kérdése mégannyira sem: nem lehet szexuális orientációtól függő, ez nevetséges.
Apáti Bence maga is táncolt Seregi László Sylviájában, amelynek egyik jelenetében a mitológiai szerelemistent, Ámort, illetve a társulat őt alakító táncosát egy véletlenül lelt spicc-cipő ösztönzi arra, hogy lábára húzza: kíváncsisága, hogy milyen lehet spicc-cipőben táncolni, de nem táncosnői lelkét akarja megélni benne. A szám komikuma nem a nemi szerepváltás, hanem az esetlenség (amihez persze sok ügyesség és gyakorlás szükséges).
Ordít az írásból, hogy a mondvacsinált nagy ügy csupán ürügy, ezúttal a liberálisok pocskondiázására. Sietve hozzáteszem, ebben nem érzem magam célpontnak, sem eltalálva – Isten őrizzen tőle!
Sokkal inkább sejtem úgy, hogy Apáti Bence – hacsak nem őrült meg teljesen – „szakmai”, „szakértői” nevét adta egy simán liberálisellenes kirohanáshoz, noha ez sem kis őrület.
Egyébként hogyan értelmezzük a Balettintézet nevét a cikk címében, amikor a szövegben nem is fordul elő? Csupán olyan szitokszóként, mint a balett-táncost, egy másik publicista szótárában?

Magyar Idők.hu, 2018. JANUÁR 2. KEDD 12:00 2018. 01. 02. 12:17

GENDERLOBBI A BALETTINTÉZETBEN

HA NEM GOND, NEM TAPSOLOK A MAGAS SARKÚ CIPŐS, NŐI SZEREPEKÉRT RAJONGÓ FIÚKNAK!

Apáti Bence

A morgás joga olyan demokratikus jog, amiről nem vagyok hajlandó lemondani. A morgás joga egy olyan demokratikus jog, ami egyet jelent a szólásszabadság jogával. Azonban a morgás jogát liberális barátaink, kollégáink és ellenfeleink el akarják venni tőlünk. Olyan érvekkel, miszerint a morgolódók rasszisták, homofóbok, cigány-, zsidó- vagy bármilyen rasszt gyűlölők lennének.

Elöljáróban el kell hogy mondjam azoknak, akik nem a balettrajongók szűk, de kitartó táborához tartoznak, hogy a tíz éven keresztül napi öt-hat órában tanult balett-technika az első pár év után nagyon határozottan elválik férfi- és női specifikumokra. Az egyik legfontosabb különbség – és tapasztalataim szerint mégis az egyik legkevésbé tudott dolog –, hogy a férfi balettművész-palánták nem tanulnak spicctechnikát, soha életükben nem húznak spicc-cipőt. (Ellentétben természetesen a lányokkal.)

A fiúk a nagy, akrobatikus ugrásokra és a különleges férfiforgásokra specializálódnak, valamint az „emelés-partnerelést” tanulják, ha eléggé megerősödtek. Ezenkívül is számos különbség van, legyen elég annyi, hogy nem véletlenül tanuljuk ezt a szakmát tíz éven keresztül.

Ezt azért voltam kénytelen megosztani olvasóimmal, hogy elképzelhessék, milyen hirtelen és milyen hangosan horkantam fel a napokban, amikor azt tapasztaltam, hogy a közösségi médiában futótűzként terjed egy felvétel egy férfiasnak a legkevésbé sem nevezhető fiúról (?), aki spicc-cipőben táncol egy legendás női variációt, miközben lányok „partnerelik”, adogatják kézről kézre, értsd: játsszák el a férfi táncosok szerepét.

Morgolódásom pedig csak fokozódott, amikor azt láttam, hogy egy legendás, a Magyar Nemzeti Balettnál fontos pozíciót is betöltő korábbi balerina, aki jelenleg betanító balettmesterként dolgozik, nálunk is megosztotta. Természetesen szíve joga. Én pedig fenntartom magamnak a jogot, hogy éljek a morgás jogával. Hogy éljek azzal a demokratikus jogommal, amelyet bizonyos helyeken szólásszabadságnak szoktak hívni. Elvileg. Mert a gyakorlatban megint csak eljutunk abba az utcába, amelyiknek a köveit a liberáldiktátorok rakták le.

Ebben a világban tilos morogni, ha a többségi társadalom véleményét is képviselő ember spicc-cipőben pörgő-forgó, meghatározhatatlan identitású balettosokat lát táncikálni. Hiszen a szűk elit azt gondolja a többségi társadalomról, hogy az buta, felvilágosulatlan, primitív és műveletlen. A többségi társadalmat ezért a szűk elit hivatásszerűen érzékenyíti, és tanítja arra vonatkozóan, hogy az ilyen jellegű mutatványok csodálatos dolgok.

A szűk elit feltartott mutatóujjal leckézteti, oktatja ki a többségi társadalmat arról, mi a helyes gondolat egy magát kislánynak képzelő kisfiú észlelésekor. A szűk elit nemcsak a morgás jogát vitatja el, de elvárja az ájult tapsikolást, a lájkokat, a szívecskés megosztásokat.

A szűk művészelit és a művészelitet körbenövő véleményvezérek azt gondolják a nyitottságról és az elfogadásról, összefoglaló nevén a liberalizmusról, hogy az az egyedüli nyitott és elfogadó viselkedés, ha a furcsákat, a különbözőket a keblünkre öleljük, a vállunkra vesszük, majd a nap 24 órájában könnyes szemmel ünnepeljük. A morgolódó milliókat viszont összevont szemöldökkel lesajnáljuk, megvetjük, kitagadjuk, illetve házukat felgyújtjuk, és őket száműzzük.

A szűk elit nem hajlandó vitatkozni. Csak megbélyegez. Kitagad.

Sokszor elhangzott már, hogy 2017 a lázadás éve volt. Igen. Sok tekintetben az is, sok tekintetben pedig csak a lázadozás, a lázadozásocska éve. Nagyon messze vagyunk attól a világtól, hogy a morgolódók merjenek morgolódni. Hogy eljussunk odáig, hogy a morgolódók egyáltalán vitatkozhassanak például a gendertengernagyokkal anélkül, hogy elveszítenék állásukat, szponzoraikat, céges fellépéseik nagy részét.

Messze van még a cél. A cél ugyanis az lenne, hogy vitatkozhassunk például olyan dolgokról, hogy mi van akkor, ha mondjuk egy balettegyüttes életében megjelennek olyan férfi (?) balettművészek, akik egyszer csak kitalálják, hogy ők nem férfiidentitással születtek, hanem nőivel. Hogy ők férfitestbe lettek bezárva, de igazából nők. Akik holnaptól nem hajlandók férfikar-, illetve szólószerepeket táncolni, csak nőieket. Hogy ilyen esetekben mondhatja-e egy férfi (?) táncos, hogy nem hajlandó többet gladiátorjelmezt ölteni a Spartacus című balettben, hanem csak a korsóval táncoló balerinák ruháját hajlandó felvenni, majd spicc-cipőt húzni, és így színpadra menni. Esetleg bemehet-e a balettigazgatóhoz olyan kéréssel, hogy 2018 januárjától nem akar a férfiakkal öltözni, zuhanyozni, és a férfibalett-gyakorlatokat látogatni.

Mondhatja-e ugyanez a táncos, hogy holnaptól nem akarja Spartacust, a tragikus hős rabszolgavezér szerepét megformálni, hanem szerelmét, Flaviát szeretné betanulni, majd eltáncolni a világot jelentő deszkákon? Mondhatja-e ezekre a kérésekre a balettigazgató, hogy szó sem lehet róla? Mondhatja-e a férfi partner, hogy képtelen egy szerelmes duettet előadni egy tegnap még férfi-, ma már női identitású táncossal? Számíthat-e ezután a férfi táncos arra, hogy megbélyegzik, kitagadják, és a Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) ügyvédei által megtámogatott perben meghurcolják amiatt, mert nem tud vagy akar szerelembe esni a színpadon egy hajdanvolt férfival?

Vajon ebben a genderlobbisták uralta új világban vállalhatja-e egy balettigazgató annak az ódiumát, hogy nem hajlandó nőként alkalmazni, női szerepeket adni egy olyan férfi táncosnak, aki követeli, hogy nőként tekintsenek rá a továbbiakban? Vajon azok a balerinák, akik a TASZ vagy a balettigazgató által esetleg arra lesznek kötelezve, hogy megosszák öltözőjüket és zuhanyzójukat egy bio­lógiailag férfinak született, de magát lánynak képzelő táncossal, mit fognak szólni? Az ő jogaikat ki fogja képviselni? A TASZ biztosan nem.

Hogy tovább bonyolítsam: ha az „új kislány” nem kap engedélyt arra a vezetőségtől, hogy a lányokkal öltözzön és zuhanyozzon, és kénytelen férfi kollégái társaságban jelmezt húzni és tisztálkodni, az milyen etikai problémákat/dilemmákat vethet fel? Ki zaklat kit ebben az esetben? Ki metoózik meg kit, ha a másik előtt öltözik és vetkőzik? Napestig sorolhatnám, milyen új kérdésekre kellene válaszolnunk.

Érdemes lenne elgondolkozni, pusztán a játék kedvéért, hogy mi lenne akkor, ha a Katona József Színház két vezető színésze (mondjuk Fekete Ernő és Ónodi Eszter) bemenne Máté Gábor igazgató irodájába, és azt követelné, hogy cseréljenek szerepet a Karácsony Helmeréknél című darabban, mert Eszter rájött, hogy férfi, Ernő pedig, hogy nő. Kíváncsi lennék, mennyire és meddig lenne nyitott és elfogadó a Katona vezetősége, ha a genderlobbi elkezdené az ő nemi szervükkel verni a csalánt! Annyiban talán változott a helyzet, hogy legalább elmorgolódhatok azon, miért nem lehet morgolódni egy magát spicc-cipős kislánynak képzelő kisfiún, anélkül, hogy nemkívánatos személy legyek a Magyar Nemzeti Balettnál.

Mert a kérdéseim nem teljesen légből kapottak. Vannak spicc-, illetve magas sarkú cipős és női szerepekért rajongó fiúk a Magyar Nemzeti Balettnál. Ahogyan vannak olyanok is, akik nem rajonganak azért, hogy ezeket a fiúkat (?) esetleg holnaptól emelgessék, pörgessék-forgassák, és szerelembe essenek velük a Magyar Állami Operaház színpadán.

2017 a lázadás éve volt. 2018 pedig az az év lesz, amikor kiderülhet, melyik forradalom fog győzni: a genderlobbistáké vagy a normalitásért küzdőké?

A szerző táncművész, publicista

Hamar Zsolt ünnepi zenékről és zenei ünnepekről

szerző: Pallós Tamás

Új Ember Hetilap - 2017.12.17.

Nemrég, a 2017–2018-as évad elején új kezdeményezésükről, a Nemzeti Filharmonikusok templomi koncertjeiről kérdeztük Hamar Zsolt zeneigazgatót. Advent és a közelgő karácsony kapcsán most többek között a Kocsis Zoltántól „megörökölt” Diótörőről, a félreértett Csajkovszkijról, az örök Bachról és a decemberben induló nagy akadémiai projektről beszélgettünk. Kiindulópontunk Csajkovszkij mesebalettjének hazai „elmaradhatatlansága” volt.

– A diótörő népszerűsége vitathatatlan, de hadd jegyezzem meg, hogy német nyelvterületen inkább Humperdinck Jancsi és Juliska című operáját játsszák decemberben. Furcsa módon gyermekkoromból
A diótörőről kevesebb emlékem van. Természetesen ismertem a művet, láttam is az Operában, de nem az ünnepekkor. Adventi, karácsonyi előadásai az aktív karmesteri időszakomhoz köthetők, már a pályám kezdetétől felkértek rá. Azóta tulajdonképpen minden évben, amit itthon töltöttem, vezényelnem kellett. A „kell” ez esetben persze kellemes kötelezettség, hiszen ezt a művet nemcsak hallgatni, hanem játszani, dirigálni is jó. Az elmúlt tíz évben nagyrészt külföldön éltem és dolgoztam, ez idő alatt nem volt lehetőségem az ünnephez kapcsolódóan vezényelni A diótörőt, ezért örülök, hogy most ismét foglalkozhatom vele.

De visszatérve a decemberi programokhoz. Kocsis Zoltán egykori vállalása 
A diótörőre vonatkozóan azért is fontos, mert a Csajkovszkij-balett sokszor szükségképpen zenei kompromisszumokkal, afféle táncnak alárendelt „kísérőzeneként” hangzik el az operaházakban. Mit gondol e népszerű mű minőségi, igazán zene­központú koncerttermi megszólaltatásáról?– A diótörő kétségtelenül remekmű. És rögtön reflektálnék az iménti megjegyzésére: téves sztereotípia, hogy az operaházakban a balettek zeneileg kevésbé értékes előadások lennének. De kétségtelen, hogy van ezzel kapcsolatban egy pesti anekdota is; az egyik kiváló operaházi karmester szóvicce szerint: „Mindenkit érhet balettest.” Magam hat évet töltöttem állandó karmesterként a Zürichi Operaházban, amely a világ tíz vezető dalszínháza közé tartozik. Egy nagy tekintélyű balettigazgató, Heinz Spoerli vezette az együttest, aki ha érezte, hogy valaki picit is lekezelően áll a műfajhoz, az előadáshoz, azonnal kirakta a produkcióból. Akkor is, ha világhírű karmester volt az illető. Büszkeséggel tölt el, hogy több balettpremiert is vezényelhettem ott. De kőbe volt vésve: az adott műnek hanglemezkész pontossággal, igényességgel és teljes művészi átéléssel kellett megszólalnia. Egyezzünk meg abban, hogy ideális esetben egy jól működő színházban ügyelnek a minőségi előadásra. 

Kocsis Zoltán Csajkovszkij Diótörőjéhez is így nyúlt, jelzésértékkel, ami számunkra mérce.
Csajkovszkijt sokan és gyakran félreértik, pedig drámai és pszichológiai szempontból egyike a legszélsőségesebb és a leglehengerlőbb zeneszerzőknek. Elég csak a Mazeppára, a Pikk dámára, a Manfrédra, a Francesca da Ri­mi­ni­re vagy a „Patetikus” szimfóniára utalni…

– Mai megítélése szerintem félreértésből fakad. Valaki kitalálta, hogy könnyű, aztán eluralkodott a rossz szóbeszéd. Abszolút nem erről van szó. Csajkovszkij életműve önmagában is rendkívül kompakt, egy kőből kifaragott. Csak erőltetetten tudunk különböző korszakokat belemagyarázni. Ő mindent ugyanazzal a kiérlelt zeneszerzői gondolkodásmóddal, szerkesztésmóddal és kompozíciós technikával írt. Soha nem érzek nála semmiféle fajsúlybéli engedményt. A téves vélekedésnek
A diótörő népszerűsége adhatott hivatkozási alapot; annyi benne az ismertté vált melódia, hogy „slágerszempontok” tekintetében szinte páratlan a zenetörténetben. De ha csak a legeklatánsabb példát említem: aki a 6. szimfóniáját ismeri, tudja, hogy a halálról szebben és mélyebben aligha lehet szólni. Csajkovszkij egyetlen „bűne”, hogy túl sok jó dallamot komponált.

A Müpában a következő évben is műsorra tűzik majd A diótörőt?

– Úgy tudom, hogy jövő decemberre nem tervezik, de nem tartok attól, hogy valamilyen formában – ha egy-két év kihagyással is – ne adnánk elő. A diótörőt muszáj játszani.

Teatro Carlo Felice Genova
Lo schiaccianoci
19 dicembre 2017 | 20:30 |  TCF WebTV

Az M3 csatornán láthatjuk ma éjjel (23:15 - 00:10)

Örökös tagság portrék - Szakály György (2003.)

„Szakály György megható őszinteséggel mesél életéről, kudarcairól, sikereiről, pályájáról. Közben részleteket láthatunk nagy szerepeiből többek között: Rómeó és Júlia, Szentivánéji álom, A csodálatos mandarin.”

Rendezte: ifj. Vitray Tamás

Műsorvezető: Sugár Ágnes

Időtartam: 55 perc

Czank Lívia: A függöny mögött

A szerző a kötetről:

"2017. márciusában a Manon alatt az öltözőkben beszélgettem a balerinákkal olyan intim témákról, amelyekről nem lehetett csak úgy ‘dumcsizni’ a büfében. Táplálkozás, súlyproblémák, szerelem és csalódás a színház falain belül, anyaság, terhesség, sérülések. Tulajdonképpen ezek azok a témák, amelyek mindenkit érdekelnek a balett titkos világából, főleg, amióta a Black Swan című film lement a mozikban.

Az évad is hozott magával mindenféle történetet és élethelyzetet, komoly sérüléseket, szakításokat, várandósságot stb. És igen, voltak olyan szituációk is, amelyek után hónapoknak kellett eltelnie, hogy beszélgetni tudjak az érintett balettművésszel egy bizonyos esetről. Éppen ezért a könyv felépítése nem fejezetekre van bontva, hanem gondolatokra, amelyeket csillaggal választok el egymástól. Az egyik pillanatban még az öltözőben beszélgetek a balerinákkal, a következő részben már a díszletműhelyben figyelem a munkát, megint egy másik gondolatban már egy balettművész mesél elcsukló hangon arról, hogyan élte meg a Spartacus előadásait úgy, hogy a premier előtt két nappal megsérült a lába és nem táncolhatott a társaival a színpadon.

Csodáltam az őszinteségüket és a bizalmukat felém. Nem győzöm elégszer hangsúlyozni, hogy nélkülük ez a könyv nem jöhetett volna létre!"