284 Búbánat 2004-11-11 17:09:34 [Válasz erre: 277 Takaríttónő 2004-11-10 22:48:36]
Itt van részletesen is, plusz egy figyelemfelkeltő Rossini-koncertről is: Március 20.Zeneakadémia, 19:30 Verdi: Alzira - magyarországi bemutatókoncertszerű előadás Alzira: Fodor Beatrix Zamoro: Kóbor Tamás Gusmano: Rezsnyák Róbert Alvaro: Bretz Gábor Zuma: Mester Viktória Ovando: Szappanos Tibor Ataliba: Asztalos Bence Otumbo: Haramza László Vezényel: Pál Tamás Közreműködik: a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Zenekara, Nemzeti Énekkar (karigazgató: Antal Mátyás) Az Alzira Verdi nyolcadik operája, bemutatója 1845. augusztus 12-én volt a nápolyi S. Carlo Színházban. A híres és nagytekintélyű nápolyi operával ekkor lépett Verdi először szoros munkakapcsolatba, a színház sztárlibrettistája, Salvadore Cammarano írta az opera szövegkönyvét. Cammarano korábban több Donizetti (mint például a Lammermoori Lucia, Roberto Devereux), Mercadante (La vestale) és Pacini (Saffo) opera sikeréhez járult hozzá és később Verdinek is írt újabb librettókat (A legnanói csata, Luisa Miller, A trubadúr). Valószínű, hogy Cammarano hírneve hozzájárult ahhoz, hogy Verdi – munkamódszerétől eltérően – a szövegkönyv kialakításában nem vállalt jelentős szerepet. Az operát nagyon rövid idő alatt, betegséggel küszködve komponálta. A premieren a kor nagyszerű énekesei működtek közre, de az opera csak mérsékelt sikert aratott. Később újra elővették és valamivel nagyobb sikerrel játszották, de a színpadokról ezután gyakorlatilag eltűnt. Bár 1967-ben, Rómában, újra színre vitték, az Alzira továbbra is ismeretlennek számít.Az opera későbbi megítélésének alaphangját maga Verdi adta meg, amikor évekkel később így nyilatkozott: „Quella é proprio brutta” – micsoda csúnyaság. Ám az 1967-es felújítás tapasztalata és a Verdi-irodalom nem osztja ezt a vélekedést.A darab Voltaire „Alzire, ou Les Américains” című drámájának cselekményét követi. A történet a 16. századi Peruban játszódik. Az inkák egyik vezére, Otumbo foglyul ejti Alvarót, a spanyol kormányzót. Kínzócölöphöz kötteti, ám szerencsére Zamoro, az inkák fővezére megakadályozza a gyilkosságot. Alvarót azzal engedi szabadon, hogy mondja meg a fehéreknek, az indiánok nem vérszomjas barbárok. Otumbo azért gyűlöli a fehéreket, mert fogva tartják jegyesét (Alzira) és annak atyját (Ataliba), az inka törzsfőt.Alvaro visszatér Limába és lemond Peru kormányzásáról, a hatalmat átadja fiának, Gusmanónak. Az inkákkal kötendő békét házassággal kívánja megpecsételni. Gusmanónak feleségül kell vennie Alzirát. Ám Alzira Zamoróba szerelmes. Meghitt találkájukat Gusmano zavarja meg és foglyul ejti az inka harcost. Amikor Alvaro felismeri Zamoróban egykori megmentőjét, arra kéri fiát, hogy engedje szabadon. Gusmano vonakodva engedelmeskedik apjának, azzal, hogy majd a csatatéren jön el az ő ideje.A második felvonásban a spanyolok győzelmüket ünneplik. A hadifoglyok között van Zamoro is, akit Gusmano máglyahalálra ítél. Alzira most már szerelme életéért cserébe hajlandó hozzámenni Gusmanóhoz. Zamorót szabadon engedik, de a házasságkötés napján visszatér, és mielőtt Alzira kimondaná az „igent” a templomban leszúrja Gusmanót. Zamorót azonnal elfogják, de a haldokló kormányzó megbocsát neki és visszaadja Alzirát. (A Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemmel közös rendezésben Március 26.Fesztivál Színház, 19:00 Händel: Semele A Budapesti Kamaraopera előadása- magyarországi bemutató Művészeti vezető: Moldován Domokos Rendező: Halász Péter Közreműködik: Timothy Bentch, Fried Péter, González Mónika, Artur Stefanowicz, Lehőcz Andrea / ének Műfaját tekintve a három felvonásos Semele Händel egyik legtalányosabb alkotása. A műjegyzékek többsége az oratóriumok közé sorolja, néhány operalexikon viszont (mint például a Grove operalexikon) önálló szócikkben ismerteti. Más operakalauzok viszont nem is tudnak erről a darabról. A témát, mely a Metamorphoses-ből (Ovidius) származik, Händel előtt feldolgozta már John Eccles is (a librettót William Congreve írta), de az 1706 körül komponált operát 1972-ig nem mutatták be. A librettó viszont felkeltette Händel érdeklődését, aki oratóriumot (vagy operát?) komponált belőle. A mű 1744-ben, koncertszerű előadásban hangzott el először. A librettó alapján egyértelműen operának kell tartanunk a Semelé-t, Händel oratóriumaival ellentétben a kórusnak igen kis szerep jutott, és maga a témaválasztás is eltér Händel gyakorlatától. Eccles-hez hasonlóan Händel is színpadi megvalósításra szánta művét, a mű első előadása azonban nem ilyen volt. “Az oratóriumok stílusában” (Händel szavai) előadott darabot valószínűleg hiba oratóriumként kezelni, hiszen Händel szavai pusztán arra utalnak, hogy a mű első előadása koncertszerű volt. (További előadás: március 29.) Március 29. Mátyás-templom, 20:00 Matáv Szimfonikus Zenekar Rossini: Petite Messe Solenelle – Kis ünnepi mise I. Kyrie II. Gloria in excelsis Gratias agimus tibi Domine Deus Qui tollis Quoniam Crucifixus Et Resurrexit Preludio religioso III. Sanctus O salutaris hostia IV. Agnus Dei GIOACCHINO ROSSINI: PETITE MESSE SOLENELLE – KIS ÜNNEPI MISE Rossini (1792–1868) sikerei csúcsán, a Tell Vilmos bemutatóját követően hátat fordított az operaszínpadnak. 37 éves kora után alig-alig komponált, elhagyták a múzsák, kiapadt az invenciója – legalábbis a kortársak közül sokan így gondolták. Ám e terméketlennek tűnő évtizedekben néhány olyam remekmű is született – cáfolandó a múzsai csókok hiányát – mint a Kis ünnepi mise. A darab 1863 nyarán készült. A cím félrevezető, talán szándékosan, mivel ez a mise egyáltalán nem „kicsi”, ellenkezőleg, hosszabb a legtöbb misénél. Különösen azok a jegyzetek, melyeket Rossini az eredeti partitúrához írt: „Petite Messe Solenelle, négy szólamra, két zongora és harmónium kíséretével. Készült Passy-ban, nyaralásom alatt. Tizenkét énekes (mindhárom nemből: férfiak, nők és kasztráltak) elégséges az előadáshoz, mégpedig nyolc a kórusba, négy a szólókhoz, együttvéve, mint tizenkét cherub. Isten bocsássa meg következő hasonlatomat. Tizenketten voltak az apostolok is az Utolsó Vacsorán, úgy ahogy Leonardo freskója ábrázolja. És – ki hinné! – tanítványaid között is voltak, akik hamis hangot énekeltek. Uram, bízzál bennem, az én vacsorámon nem lesz Júdás és az enyéim tisztán és szeretettel zengik majd magasztalásod és e szerény kompozíciót, ami öregségem utolsó halálos vétke. Jó istenem – íme elkészült ez a szegény kis mise. Vajon igazán megszentelt zene ez, vagy átkozott zene? Az opera buffára születtem, jól tudod! Egy kevés tudás, egy kevés szív, ez minden. Légy hát áldott és fogadj be engem a Paradicsomba.” A misét első ízben 1864. Március 14-én adták elő. Mindent megtettek a kitűnő előadás érdekében. Auber személyesen válogatta ki a kórus tagjait a Conservatoire legtehetségesebb növendékei közül; a Théâtre Italien vezető művészei énekelték a szólókat. Az előadáson jelen volt Meyerbeer is. Lelkesedését, pedig ekkor már súlyos beteg volt, nem tudta kordában tartani. Felugrott székéről, égő szemekkel és feldúlt arccal odarohant a maestróhoz és hevesen ölelgetni kezdte. Végül Rossini jónak látta figyelmeztetni: ilyen heves izgalom árthat egészségének. De Meyerbeert nem lehetett lecsillapítani, a jelenlévőkhöz fordult és kijelentette, hogy a „Cum sancto spiritu fúgája a legnagyszerűbb kompozíció, amit ebben a műfajban valaha is írtak. „Mit is tehetünk mi őmellette? Mi, akik folyton csak keresünk, tapogatózunk, tétovázunk? Ha ez az ember a Tell Vilmos után is folytatja a komponálást, még mindig ő lenne a színpad koronázatlan királya... Lám, két hónap alatt egy egész világot teremtett! Ő korunk Jupiterje, mindannyiunkat a tenyerén tart.” A mise sikere után egyre többen sürgették Rossinit, hogy a darabot hangszerelje meg teljes zenekarra. Vonakodott a munkától, végül rászánta magát, mert úgy érezte, ha ő nem, akkor majd megcsinálja valaki más, és az bizonyára nem az ő ízlését tükrözte volna. Ám ezt a változatot, minden igyekezet ellenére, Rossini életében már nem mutatták be. Vezényel: Ligeti András Közreműködik: Sümegi Eszter, Meláth Andrea, Fekete Attila, Busa Tamás / ének

283 Búbánat 2004-11-11 12:28:07 [Válasz erre: 277 Takaríttónő 2004-11-10 22:48:36]
Az Alzirára nagy nehezen sikerült egy darab jegyet vásárolnom úgy, hogy elővételben lefoglaltattam. Már nem volt egy darab sem, nekem valahonnan még lecsíptek egy jegyet.

282 Búbánat 2004-11-11 12:22:55
Újévi gálakoncertet ad Budapesten a világhírű linzi Johann Strauss Ensemble – adta hírül az Atlantic Sajtószolgálat. Az együttes a Strauss család zenei hagyományainak leghűbb és legautentikusabb ápolója. A zenekar ugyanabban a felállásban és ugyanazzal a hangszereléssel lép fel, mint az Eduard Strauss által alapított első Strauss zenekar. Russell McGregor ausztrál hegedűművész vezetésével az osztrák zenészek január 3-án, hétfőn koncerteznek az Erkel Színházban. A koncert kezdeményezője a bécsi Osztrák-Magyar Kulturális Egyesület, amely szeretné minden évben megrendezni az újévi gálát, amelynek háziasszonya Pitti Katalin lesz.

281 Búbánat 2004-11-11 12:17:31 [Válasz erre: 278 frushena 2004-11-11 08:26:47]
Megnézném, de sajnos, akkor Grazban vagyok.

280 Sesto 2004-11-11 10:10:34 [Válasz erre: 278 frushena 2004-11-11 08:26:47]
...\"eltünt\"-nem akarok beleszôlni, de talân igy nem igazân korrekt a megfogalmazâs: egyrêszt a STOP szôlistâja,...vagyis teljes âllâsban foglalkoztatva van,...mâsrêszt feltêtelezem \"kettön âll a vâsâr\": vagyis ha a MÂO nem igen mozgolôdik ês nem hivja vissza, akkor ne csodâlkozzunk, hogy hamarosan a nagy europai szinpadokon fog otthonosan mozogni, mig a MÂO-szinlapokon egyre riktâbban lehet majd nevêvel talâlkozni... KÂR!!! Elêg tipikus eset nem?... :-(

279 Lencsi 2004-11-11 09:54:14
Fura, h. Keszei teljesen eltűnt a MÁO-ból. Azért a Spinoza-házban lesz egy önálló programja 27-n :-)

278 frushena 2004-11-11 08:26:47
Tavaszi Fesztivál ! 2005.03.20. Giuseppe VERDI : Alzira Koncertszerű előadás Vezényel : Pál Tamás -Fodor Beatrix -Kóbor Tamás -Rezsnyák Róbert -Bretz Gábor Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Zenekara, Nemzeti Énekkar 2005.03.26. G.F.HÄNDEL : Semele A Bp-i Kamaraopera előadása Műv.vez:Moldován Domokos Rendező:Halász Péter -Timothy Bentch -Fried Péter -González Mónika -Artur Stefanowicz -Lehőcz Andrea Jegyek már kaphatóak!

277 Takaríttónő 2004-11-10 22:48:36 [Válasz erre: 274 Búbánat 2004-11-09 19:11:00]
Én voltam tegnap a Zsidónőn, Keszei igazán jó volt. Büszke magyar voltam. Otthon mit énekel? Schicoff fenomenális volt. Ritkán érzi az ember, hogy valami minden ízében tökéleteset lát-hall.

276 Orfeusz 2004-11-10 19:27:10 [Válasz erre: 274 Búbánat 2004-11-09 19:11:00]
Én szombaton megyek bécsbe és megnézem a Zsidónőt..majd beszámolók Keszeiről(is)

275 Sesto 2004-11-10 08:52:08 [Válasz erre: 273 Sesto 2004-11-09 18:13:58]
;-) ...Bûbânat, tudtam, hogy Râd lehet szâmitani!!!... :-))) PS.: Megêrdemli, mert valôban tehetsêges(!), s kivânom, hogy \"csak igy tovâbb!\"...

274 Búbánat 2004-11-09 19:11:00 [Válasz erre: 272 Lencsi 2004-11-09 09:15:07]
Veled együtt drukkolok érte. Nem kis falat, bizony, ez a szerep neki.

273 Sesto 2004-11-09 18:13:58
...igaz ez egy bêcsi hir,... most êppen nem lehetek ott, de êrdemes megemliteni, elvêgre magyar vonatkozâsa(!) is van: ma debütâl KESZEI BORI \"Eudoxia-kênt\" a \"La juive-ben\" (STOP): drukkoljunk neki, hogy szêp ês megêrdemelt sikere legyen, hiszen \"nem kis piskôta ez a szôlam\"... :-)))

272 Lencsi 2004-11-09 09:15:07
Köszi. Jártam ott, de ezek szerint figyelmetlen voltam. Nem találtam semmit. Majd körülnézek még 1x. (Jegyet azért vettem :-)

271 frushena 2004-11-05 15:44:27 [Válasz erre: 269 Caligula 2004-11-05 13:56:16]
Mind kortárs! Ha esetleg a Thália fele jársz találsz szórólapot is szereposztással és minden egyéb info-val!

270 Lencsi 2004-11-05 14:17:04
A Leonce futott pár éve az Operában (Fekete A., Kertesi), nem nyűgözött le túlzottan. A Pikkó (Pizzo?) hertzeg is volt már Bp-en + vidéken is. Aranyos kis darab, egy régről fennmaradt librettóra írta, aminek a zenéje elveszett. A Vermesy-opera milyen? Kortárs az is?

269 Caligula 2004-11-05 13:56:16 [Válasz erre: 267 CSETT 2004-11-05 02:10:49]
Hogy egy riporternek mondott kishölgy szavajárásával éljek: és ezt így hogy?

268 frushena 2004-11-05 07:55:52
Novemberben a Thália Színházban : A KOLOZSVÁRI MAGYAR OPERA vendégjátékai. VAJDA JÁNOS : Leonce & Léna Rendező/Karmester : Selmeczi György 2004.XI.29. 19:00 ORBÁN GYÖRGY : Pizzó herczeg (Lírai opera két felvonásban) Rendező/Karmester : Selmeczi György 2004.XI.30. 22:00 VERMESY PÉTER : Ördögváltozás Csíkban (Vígopera egy felvonásban) Rendező/Karmester : Selmeczi György 2004.XI.30. 19:00 A Leonce & Léna biztos érdekes lehet! A többit nem ismerem!

267 CSETT 2004-11-05 02:10:49 [Válasz erre: 264 CSETT 2004-11-03 23:13:09]
ZENEIGAZGATÓ és ZENEKARIGAZGATÓ -NEM UGYANAZ A FUNKCIÓ! Ha valaki 2 hétig szinte mindennap dirigál, nem biztos, hogy egyre jobb lesz! Az viszont biztos, hogy egyre fáradtabb! Ami pedig a mennyiséget illeti, nem mindig válik mminőséggé!!!- De jó, örüljünk!!!

266 W.A.M. 2004-11-04 18:26:42 [Válasz erre: 262 Dóri 2004-11-03 15:04:50]
Na azért az NFZ-s,Kocsis-os évadnyitó koncert azért nem volt rossz...

265 Dóri 2004-11-04 09:04:51 [Válasz erre: 263 Megén 2004-11-03 16:49:20]
Már megbocsáss CSETT, de ezen csípkelődésednek aztán végképp semmi értelme nincsen. Mondjuk Fischer Ádám értékéből levon bármit is, hogy ki hívta meg először Németországba? Kit érdekel, hogyan került oda?! Örülnünk kéne, hogy bárki közülünk ott lehet. És ahelyett, hogy a magyar zenei közvélemény örülne annak, hogy valaki sikeres, és elismerik, jöttök ilyen kicsinyes, és szubjektív támadással, hogy ki hívta meg. Egyébként, szerintem az IPO-nak nemcsak vezető karmestere, hanem zeneigazgatója is Mehta. Szerintem jó dolog megvitatni egy zenekar, vagy a karmesterük teljesítményét, ez valóban szórakoztató, tanulságos, sőt akár előremutató is lehet. De azt, hogy milyen ember, vagy mennyiért vállal el egy turnét (mert ha megnézed, gyakorlatilag két hétig, szinte mindennap dirigál), ez nem ránk tartozik.

264 CSETT 2004-11-03 23:13:09 [Válasz erre: 260 Búbánat 2004-11-01 12:47:48]
Meghívásokról általában, de leginkább , nem a vezető dönt, hanem a zenekar igazgatója, ez két dolog! Meg biztosan nagyon olcsó, és hallani a különbséget a sztárkarmester és közte!

263 Megén 2004-11-03 16:49:20 [Válasz erre: 261 jam 2004-11-02 18:45:34]
Szoktunk más zenekarokról is nagyokat vitázni, mindenkinek más a véleménye egy-egy zenekarról, vagy a műsor összeállításáról, a vezető karmesterről főleg. Ez a zenekar feljövőben van, és ilyankor pláne viharokat kavar. Legalábbis olyankor, amikor a többiek, a beágyazódott \"nagyok\", nem mutatnak kiugró fejlődést az utóbbi időben. Vannak megbízható zenekarok, előadók, karmesterek, de azért a rezek még mindig rosszul szólnak ;-))

262 Dóri 2004-11-03 15:04:50 [Válasz erre: 260 Búbánat 2004-11-01 12:47:48]
Elárulná valaki, miért van az, hogy ennek a zenekarnak, illetve karmesterüknek neve időről-időre felmerül, jó kis indulatokat kelt, vitákat kavar, aztán 2-2 hozzászólás után eltűnik? Miért pont ők?

261 jam 2004-11-02 18:45:34 [Válasz erre: 256 Megén 2004-10-20 08:02:50]
Csatlakozom \"akkor talán megint\" véleményéhez a Dohnányi Zenekart illetően, telt házas koncertekkel - és nem csak felnőtt, hanem ifjúsági koncertekkel is - nem sok zenekar dicskedhet manapság! Ami H.G.-t illeti, aki éppen most debütál az Israel Philharmonicnál (és nem éppen nem kevés koncertet ad velük) - CSETT helyében szavaznék annyi bizalmat Mehtámak és Masurnak, hogy tudják, kit hívnak oda... ha már a saját fülének nem hisz!!!

260 Búbánat 2004-11-01 12:47:48
A Vonat - szimfónia a holokauszt áldozatainak emlékére. Az osztrák United Philharmonic Vienna zenekar vezető karmestere, Richard Edlinger alkotásának ősbemutatójára november 22-én kerül sor Budapesten, a Dohány utcai Zsinagógában, a szerző vezényletével. A német nyelvű előadás egy zsidó család együttlétének utolsó időszakát beszéli el, reményeiket, fájdalmukat, kétségbeesésüket ábrázolja. Az előadás narrátora a bécsi születésű Oscar díjas Maximilian Schell. Közreműködnek: Rajk Judit, Adrian Erőd, Fekete László és a zsinagóga zenekara.

259 Búbánat 2004-11-01 12:42:10
Az Erzsébetvárosi Közösségi Házban (Bp., VII. Wesselényi u. 17.) november 6-án, 18 órakor Purcel Dido és Aenas című operáját adja elő a Carmine Celebrat Kórus és Zenekar. Vezényel: Zimányi István Közreműködik: Götz Judit, Szerekován János, Kiss Rózsa, Duba Szilvia, Lehőcz Andrea, Szarka Emilia, Jánosy Margit és Mezei Tibor. Continuo: Szödényi Nagy Enikő és Nagy László Adrián. A hangversenyre a belépés ingyenes.

258 akkor talán megint2 2004-10-20 18:17:08
Ja, és azt elfelejtettem megemlíteni, hogy úgy tudom, az október 23.-i Operaházból közvetített műsoron is a BDSZZ lép fel. Ha annyira rossz karmester, mint mondod, akkor valószínűleg nem őt kérték volna fel.

257 akkor talán megint 2004-10-20 18:13:42 [Válasz erre: 253 akkor talán... 2004-10-19 21:16:55]
Tudod csett - nagyon szakértő lehetsz, ha kritizálni mersz. Az ügyes szervezést hagyjuk, nem zenei tálentum kell hozzá. A kórusvezetés sem ide tartozik, nem erről beszélgetünk. De nézzük a zenekart.... Nem emlékszem, hogy nagyobb botrányokat hallottunk volna a BDSZZ háza tájáról, ez nem minden zenekarról mondható el. De ez persze nem feltétlen Hollerung számlájára írható jópont - úgyhogy ez az érvem nyilván vitatható. A bérleteladás, a nézőszám egy-egy koncerten, ez megint csak nem biztos, hogy Hollernek szól, bár én fél házas hangversenyükön még sosem voltam. Szemben pl. a körberajongott Rádiózenekar és vezetőjük hangversenyeivel. Menjünk tovább. Zenakari fluktuáció.... Nem állítom, hogy túl jó arcmemóriám volna, de azért többnyire ugyanazokat az arcokat látom a zenekarban játszani. Azért, ha a sok kis apróságot összerakom, az csak jelenthet valamit... És akkor azt már meg sem említem, hogy Hollerung egyre több külföldi meghívásnak tesz eleget. Pl. Izraelben sem kifejezetten zenei analfabéták élnek. Persze, meglehet, egy Zubin Mehta vagy Kurt Masur értékítélete nem érhet annyit, mint egy CSETT hozzászólása...

256 Megén 2004-10-20 08:02:50 [Válasz erre: 251 frushena 2004-10-19 08:59:39]
Lehet, ezt nem tudom eldönteni, mással még nem hallottam őket. Én inkább annak örülök, hogy van egy újabb nagyzenekar a palettán, sokat dolgoznak, támogatják is őket, be vannak dobva a versenybe. Mi meg hallgatóság döntünk, hogy kihez járunk.

255 CSETT 2004-10-19 23:02:20 [Válasz erre: 253 akkor talán... 2004-10-19 21:16:55]
Ha mondok Ő lesz az új vezetőkarmester?
Ha mondok Ő lesz az új vezetőkarmester?
254 CSETT 2004-10-19 23:01:15 [Válasz erre: 252 CSETT 2004-10-19 20:47:20]
NEm is egy. A Hollerung nagyon ügyes szervező, de igazából kíváló kórusvezető. De a KARMESTERSÉG AZÉRT TÖBB!

252 CSETT 2004-10-19 20:47:20 [Válasz erre: 249 frushena 2004-10-18 08:56:07]
CSAK EGY JÓ VEZETŐ KARMESTER KÉNE NEKIK!!!

251 frushena 2004-10-19 08:59:39
december 9., hétfő 19 óra 30 perc Helyszín: Pesti Vigadó, Kamaraterem Karácsonyi koncert A Brassimum Kvintett műsora Közreműködik: Kertesi Ingrid, Horváth Bence, Nagy Csaba, Ambrus Károly, Szabó Sándor, Székely Zsolt Műsor: H. Purcell: Trumpet Voluntary; G. Farnaby: Fancies, Toyes and Dreams; G. F. Handel: Josua -- O hatt ich Jubals Harf; J. S. Bach: Magnificat -- Quia respexit; Vivaldi -- Bach: Concerto; J. S. Bach: f-moll fúga (BWV 578); Karácsonyi oratórium -- részletek, Részlet a 208. kantátából, Pfingstkantate -- Mein glaubiges Herze, Frohlocke, H-moll szvit -- részletek Remélem nem néztem el! És nem X évvel ezelőttit sikerült betennem!

250 Megén 2004-10-18 09:10:27 [Válasz erre: 248 Búbánat 2004-10-11 09:06:38]
Tegnap sem volt rossz, talán harmadszor voltunk Budafoki Dohnányi Zenekar hangversenyen, de megállapítottuk, hogy nem lesz ez egy rossz zenekar. Fiatalok, lelkesek, egyelőre az együtthangzással még gond van, némelyik szólamot jobban hallani a másiknál. Persze sajnos nagyon elöl ültünk, és az is befolyásol. Némi rezes baj is van még, de összességében kellemes élmény volt Musszorgszkij-Ravel, és Brahms zongoraverseny (Jandóval).

249 frushena 2004-10-18 08:56:07
Egész kellemetes kis este lesz a ZAK-on ma! Természetesen én nem megyek! Ha valaki igen, akkor szívesen olvasnék róla! Kamaraszimfonikusok vez.: Oberfrank Péter VIVALDI: Vonósszimfónia, RV 159 HAYDN: C-dúr Esterházy-kantáta A-dúr Esterházy-kantáta MOZART: Thamos, Egyiptom királya - teljes kísérőzene Mozart Thamos - ja naon tutkó! ;)

248 Búbánat 2004-10-11 09:06:38 [Válasz erre: 246 Búbánat 2004-10-10 11:59:30]
És az 500 Ft-os belépőjegy az előadás után -csúnya szóval - \"lefogyasztható\".

247 Megén 2004-10-11 08:44:47 [Válasz erre: 243 frushena 2004-10-06 19:13:07]
Örülök, hogy jól sikerült a szombati előadás. Igazándiból azért drukkolok, hogy a tulajnő ne adja fel. Nekem sajnos nem alkalmas az időpont, de szurkolok a vállalkozásnak mind zenében, mind prózában egy oázis az a hely. Csak esténként tudok oda eljutni, de még sosem csalódtam.

246 Búbánat 2004-10-10 11:59:30 [Válasz erre: 244 Búbánat 2004-10-09 19:09:36]
Nyilván nem operaénekesi hang, adottságai korlátozottak. De egy-egy ária erejéig felvillanthat, mint tegnap tette, valamit a sokszínűségéből. Megmutathatta, hogy ő többre is képes, mint csak operett bonviván. Hangereje tekintetében gondot nem láttam, bár bizonyos magasságokban már érezni lehetett az aluldiszponáltságot. És az is csalóka, hogy kis teremben zeng a hang. Hangszíne szép, nem nyers, nem kemémy, nem reszelős. Igazi líraiság árad belőle. Technikája inkább az operett műfajában volt mutatós. Mindenesetre a kettősökben (Kolonitscsal) igazán illúziót keltő alakítást nyújtott. Érdemes rá a jövőben jobban odafigyelni...

245 cilike 2004-10-10 11:44:38
Ez a Nyári nekem is tetszett az Operettfalu közvetítésében. Valóban nem rossz, bár élőben kellene hallanom, hogy valóban meg tudjam ítélni, a hangerő, hangszín, technika valójában milyen.

244 Búbánat 2004-10-09 19:09:36 [Válasz erre: 241 frushena 2004-10-06 08:54:46]
Spinoza-kávéház ma 13 óra. Negyvenpercnyi opera- és operett részlet csendült fel: Kolonits Klára először Mimi áriáját énekelte a Bohémélet első felvonásából; bűbájosan, sugárzón, gyönyörű hangon. Következett Nyári Zoltán Lenszkij 2. felvonásbeli áriája az Anyeginből. Operetténekes létére szép magas lírai tenorjával könnyedén énekelte az igényes szólót. Ismét Kolonits következett ezúttal a Vilja-dalt hallottuk A víg özvegyből, majd Nyári tolmácsolásában a Herceg 3. felvonásbeli áriája (Az asszony ingatag…) a Rigolettóból. A közönségnek nagyon tetszett, amit eddig látott és hallott. Mellesleg a szopránunk egy szép, a zöld szín több árnyalatát mutató, a vállait szabadon hagyó, rövid ujjú és finom dekoltázsát kiemelő szép hosszú ruhát viselt. Nyári pedig, mint igazi bonviván, szép fekete frakkban és lakkcipőben jelent meg a kis pódiumon. A zongorakísérő, egyben műsorvezető röviden ismertette, hogy mit hallunk, miről szól a majd felhangzó részlet. Következtek a duettek operettekből: a megnyerő megjelenésű fiatal énekesek a Spinoza - kávéház pici színháztermének intim légkörétől nem zavartatva beleélték magukat a szerepeikbe, miközben ajkukon felcsendültek a közismert slágerek: Johann Strauss Cigánybárójából a szerelmi kettős (ébredési jelenet), s végül két részlet a Csárdáskirálynőből: „Emlékszel még…”, és az „Álom, álom édes álom, álom szép...”,amelyben még keringőztek is a színpadon. A közönség – nem volt teltház – hálásan fogadta a műsort, benne a művészek produkcióját. Ígéretes kezdeményezés volt a szervezők részéről. A folytatás jövő szombaton ugyanebben az időben, 13 órakor.

243 frushena 2004-10-06 19:13:07
Tavaly volt egy nagyon jó színmű is a Spinoza-ban. Marie-Koltés : A gyaptmezők magányában címmel. Jó az a hely, csak iszonyú pici!

242 Megén 2004-10-06 10:58:45 [Válasz erre: 239 Orfeusz 2004-09-30 23:07:15]
Kiváncsi lennék rájuk, nekem az a terem nem volt meggyőző, hogy operaáriákra is alkalmas lenne. Kicsi, nagyon belóg a karzat, iszonyatosan kényelmetlenek a székek (ez nem a hangminőséget, csak az odaadó figyelemet korlátozza.) Nagyon kis kamarazenélésre (zongora, hegedű) elég benne a tér. Sajnos a napközbeni időpont még szombaton sem alkalmas, nem tudom majd megnézni. Ha valaki elmegy, mesélje el, hogy sikerül?! (Jut eszembe: a múltkor, amikor beszélgettem a tulajdonosnővel mondta, hogy tervezik a bővítést. Ha az megtörtént a színházterem javára, mindent visszavonok.)

241 frushena 2004-10-06 08:54:46 [Válasz erre: 239 Orfeusz 2004-09-30 23:07:15]
Apropo! Olvastam, hogy mostanság lesz Mozart vonós akármik! Szintén Spinoza!

240 Búbánat 2004-10-06 08:47:07
A budapesti Spinoza-ház a szerda déli ingyenes komolyzenei koncertek után ezentúl szombatonként operakoncerteket rendez. Egy éve még merész lépésnek tűnt, amikor a Spinoza-kávéház bevezette szerda déli ingyenes klasszikus koncertjeit, ám az ötletet hamar igazolta a siker: a 2003. szeptember és 2004 májusa között megtartott 40 déli koncert szinte kivétel nélkül telt házat vonzott. Október 9-től minden szombat délben 1 órakor 35 perces operaműsort vagy operettkoncertet tartanak a színházteremben. A szombat déli koncertek is ingyenesek, azzal a különbséggel, hogy ugyan a belépő 500 forint, de a program után az összeg erejéig fogyaszthatnak a vendégek. E hó 9-én Kolonits Klára és Nyári Zoltán énekel népszerű áriákat, október 16-án a Mata Hari című holland operából hangzanak el részletek. Október 30-án pedig Selmeczi György Grófok és grizettek című műsorát mutatják be a Spinoza-házban. (Népszava, MTI)

239 Orfeusz 2004-09-30 23:07:15
Bár laikus vagyok, de sokévi koncert hallgatás után meg tudom állapítani, hogy a mai ZAK-os Matáv koncerten a zongora bizony furcsán szólt, talán nem volt felhangolva...Beroff ma nagyon nem volt formában(nem tudom máskor milyen), de ez a fantasztikus b-moll zongoraverseny nem jött össze. Rengeteget hibázott, nagyon látványosan, sietett, túl akart lenni az egészen, szétcsúszott a zenekartól..egyszóval csapnivaló volt a mai Csajkovszkij zongoraverseny. A teltházas közönség persze megtapsolta rendesen(már az első tétel után is beletapsoltak)és Beroff még ráadást is adott..ezt nem kellett volna, ki is jöttem. De a Dvorák 8. szimfónia jól sikerült Jó hír, hogy a ZAK-os CD árusok rájöttek, nem lehet olyan drágán árulni a dolgokat, ahogy eddig tették. Most félemetsen olcsó minden CD(DVD is), egy teljes opera 6000-7000FT, a többi még olcsóbb!!!

238 Sesto 2004-09-30 15:57:16 [Válasz erre: 231 Szilgyo 2004-09-28 09:36:50]
Nem szerepelt nyilván, mivel Eliane Coelho súlyos beteg,...minden elöadást lemondott az évadban-ha minden igaz azóta azért a gyógyulás utján van, DE igy legalább hátha sikerül Sümeginek a nemzetközi kiugrás és ennek valóban örülni kell!!! ;-)

237 sidespin 2004-09-29 11:57:12
sziasztok tegnap hangverseny volt a zeneakadémián. nemzeti filharmonikusok koncertje, amiben elhangzott Schubert nagy Cdur szimfóniája ami egyik kedvenc zeneművem. Valakinek van véleménye róla?

236 Búbánat 2004-09-29 11:45:58 [Válasz erre: 232 Orfeusz 2004-09-28 20:02:59]
Egyetértünk. Ezt az opera-kritikusi posztot neki találták ki. És ő meghálálja a belétáplált bizalmat. Mi pedig megköszönjük neki minden egyes alkalommal az élvezetes színes beszámolókat. Ha mi is ott voltunk azért, mert kíváncsiak vagyunk arra is, hogy a Momus újságírója ugyanazt hogyan látta, látja, és a két vagy több nézőpont ütköztetése neki és nekünk is tanulsággal szolgálhat. Ha pedig nem lehettem, lehettünk jelen, pontosan azért: Kalahari jóvoltából pár nappal később mi is némi fogalmat alkothatunk egy-egy operai este nívójáról. (Ami természetesen nem pótolhatja azt a nyereséget, adott esetben veszteséget, hogy nem voltunk mi is mindannak szem-és fültanúi.) Köszönet illeti érte!