1302 WiseGentleman 2008-03-31 08:03:17
Szóval, egy héttel elkésve bár, de íme egy keresetlen beszámoló a múlt hétfői Parsifalról. Ott voltam, ezt láttam, itt állok, másként nem tehetek, istenengemúgysegéljen. Legtalálóbb címként vagy mottóként a „Never say never” jamesbondi imperatívusza szolgálhatna, vagyis, a még oly reménytelen kilátások ellenére sem szabad előre eltemetni egy előadást. Ezt annál inkább muszáj leszögeznem, mivel a különböző internetes fórumokon jómagam voltam az egyik leghangosabb „huhogó”, mondván ugyebár, hogy jönnek hozzánk a külföldi vendégek, egyrészt a Tavaszi Fesztivál okán, másrészt, mert hovatovább nálunk lehet egyedül hagyományos Parsifal-szcenírozást látni, mi pedig ezt a szereposztást kínáljuk nekik. S az előadás után be kellett ismernem, hogy a huhogás számos szempontból alaptalan volt. Mindenekelőtt, óriási kudos illeti Operaházunk Wagner-veteránjait: Kovács János karnagy úr Wagner-stílusérzékét felemlegetni és dicsérni immáron közhelyszámba megy, a zenekari hangzás ezúttal is a mű szellemének megfelelően ihletett és áhítattal telt volt (s zárójelben megjegyezném, hogy – ami a fúvósokat illeti – ezúttal bakimentes). A címszereplő Molnár András úgyszintén ismételten bizonyította, hogy teljes mértékben birtokolja a szerepet, ez nem csupán a kitűnő zenei megvalósításra, hanem az illúziókeltő színpadi játékot magában foglaló integrális szerepformálásra is vonatkozik. Hasonlóképpen szószaporítás lenne terjengős körmondatokban dicsérni a nemzetközi Wagner-mezőnyben méltó helyét elfoglaló Németh Judit teljesítményét: talán legyen annyi elég, hogy a második felvonás zárójelenete az ő jóvoltából is válhatott az egész előadás drámai és művészi csúcspontjává. (Aztán persze visszajött Klingsor a dárdával és... ich sah ihn....ihn....und... lachte....de erről később.). Hasonló dicsérő szavakkal jellemezhetnénk Perencz Béla Amfortas-alakítását is: a művész az első és harmadik felvonásbeli Grál-jelenetekben a nemzetközileg konvertibilis, kiforrott Wagner-előadáskultúra iskolapéldáját adta. Nos, következzék hát Valter Ferenc, mint Gurnemanz értékelése: őszintén bevallom, hogy – főként a múltbeli „fórumbeli huhogások” miatt, melyek alapját a korábbi, jellegtelen, színtelen-szagtalan alakítások képezték (ld. Hunding vagy a Gurnemanz-beugrások) – elégtétellel tartozom a művésznek. Ami a hangi teljesítményt illeti, Valter Ferenc nem sorolható a karcos, kormos basszusok közé (ld. pl. Gottlob Frick, Karl Ridderbusch vagy a kortársakat tekintve Matti Salminen, Kurt Rydl), inkább talán a Kurt Mollhoz hasonlítható „soft approach” jellemzi, ugyanakkor, mindent összevéve, feltétlenül el kell ismernünk, hogy alakításából kitűnt az intelligens, kulturált Wagner-frazeálás (ebből a szempontból óriási fejlődést ért el a művész), valamint az alakítás „mélységélességéből” nyilvánvaló volt, hogy fellépését komoly és lelkiismeretes felkészülés, alapos műhelymunka előzte meg. Mindezért elismerés és köszönet illeti. Titurel szerepében Cserhalmi Ferenc abszolút illúziókeltő volt, s joggal mondhatnánk, hogy első felvonásbeli hangi teljesítménye felülmúlta a harmadik felvonásbelit... Az előadás egyetlen negatív élményét a valaha jobb napokat látott Egri Sándor nyújtotta (jobb napok = Wotan és hasonló szerepek, bár lehet, hogy a mostani szűk esztendők pont e „jobb napoknak” köszönhetők...). Hősbariton szerepkörben (ld. ugyebár Gustav Neidlinger, Kelemen Zoltán, Faragó András) karakterbaritonként is csupán jóindulattal nevezhető hangszínnel, vokális teljesítménykorlátait ostromolva aratott – na jó, mondjuk, hogy pirrhuszi - győzelmet. Ennyire Klingsor-deficites lenne a Magyar Állami Operaház? A viráglányok egyaránt voltak virágosak és lányosak is, a Grál-lovagok pedig grálosak és lovagosak, alakításuk minden szempontból adekvát volt. A hattyúé nemkülönben. Nos, mint mindig, dixi et salvavi animam meam...

1301 tarnhelm2 2008-03-23 09:17:55 [Válasz erre: 1296 Sesto 2008-03-22 19:42:20]
Ez a MYTO prés? Ilyen olcsón? Aszittem valami obskurus új kiadvány.

1299 WiseGentleman 2008-03-23 01:42:59 [Válasz erre: 1298 Sesto 2008-03-22 20:14:06]
Sajnos, jómagam kompulzív gyűjtőszenvedéllyel vagyok megáldva/megverve. Gondolom, azért a válaszod nem azt jelenti, hogy a Krips/Siepi-féle Don Giovannit nem tartod nagyra...

1298 Sesto 2008-03-22 20:14:06 [Válasz erre: 1297 WiseGentleman 2008-03-22 20:05:55]
...lehet,...engem sok esetben azért ún. \"mainstream\" hidegen hagy,...nem alapkritérium, hogy mikor mit, miért és mennyiért vásárolok,...

1297 WiseGentleman 2008-03-22 20:05:55 [Válasz erre: 1296 Sesto 2008-03-22 19:42:20]
Azért az egyik ilyen felvétel, amit megvettem, a Krips-féle Don Giovanni volt (Siepi, Taddei et al.), ami igencsak a mainstream-be tartozik. Lejárt ugyebár a copyright...

1296 Sesto 2008-03-22 19:42:20
...persze, kiszórják ezeket a régi és részben igen csak fura felvételeket (nem csak Wagner-t láttam!) szinte fillérekért,...de azért a továbbiakban sem kilóra szeretném venni a CD-ket! :-)

1295 WiseGentleman 2008-03-22 19:30:51 [Válasz erre: 1292 tarnhelm2 2008-03-22 15:28:56]
Hmm, ilyen jellegű CD-ket tavaly, Berlinben vettem a Kaiser Wilhelm Gedächtniskirchével szembeni \"jótékony könyvesboltban\" (Wohltät\'sche Buchhandlung) darabját 1 azaz egy euróért. Persze, hogy utána a repülőgépen mennyit fizettem a túlsúlyos bőröndért, azt csak gyónási titok terhe alatt árulom el...

1294 WiseGentleman 2008-03-22 19:27:12 [Válasz erre: 1287 gl 2008-03-22 13:15:18]
Az új operamagazinban interjú olvasható a Parsifal új beállóival, nagy ambícióval készültek a szerepükre (kérdés, milyen eredménnyel, számomra húsvét hétfőre esik a nagypénteki varázs).

1293 Sesto 2008-03-22 15:36:49 [Válasz erre: 1292 tarnhelm2 2008-03-22 15:28:56]
...nem sietem el a dolgot, nem sürgös! :-)

1292 tarnhelm2 2008-03-22 15:28:56 [Válasz erre: 1289 Sesto 2008-03-22 14:07:04]
5 eurót megér, de csak akkor, ha van legalább 3 másik, valóban hallgatható Parsifalod. Szerintem korántsem olyan jók az énekesek - szinte mindegyiküknél volt jobb ebben az időszakban (Bécsben is), a karmester pedig igencsak közepes.

1290 gl 2008-03-22 15:05:45 [Válasz erre: 1289 Sesto 2008-03-22 14:07:04]
Az énekes nagyon jók rajta, a felvétel korához képest (1949) egészen jól szól. Szerintem ennyit mindenképpen megér.

1289 Sesto 2008-03-22 14:07:04
R. Wagner: Parsifal Schoeffler, Braun, Weber, Treptow, Vogel, Konetzni, Welfing - Wr. Symphoniker - R. Moralt (4,99 Euro) - jó vagy sem???

1288 virius 2008-03-22 13:31:15 [Válasz erre: 1287 gl 2008-03-22 13:15:18]
2006-ban Muff volt. BOLDOG HÚSVÉTOT MINDENKINEK!

1287 gl 2008-03-22 13:15:18
Én az utolsó pillanatig reménykedtem benne, hogy az utóbbi évekhez hasonlóan most is sikerül valakit külföldről meghívni. 2005-ben Robert Holl, 2007-ben pedig Friedemann Kunder énekelte Gurnemanz szerepét (2006-ra pontosan nem emlékszem, de akkor is vendég énekelte). Mindketten kiváló alakítást nyújtottak. Kunder teljesítménye nagyon kellemes meglepetés volt, mert előtte a Nürnbergiben nem igazán tetszett. Nem értem, hogy miért tesznek tönkre egy ilyen színvonalas előadást egy ennyire gyenge énekessel.

1286 ambors 2008-03-22 11:24:08
Egész jók voltak a viráglányok, de nem hiszem, hogy ők lennének a kiemelendők a tegnapi Parsifalból. összességében nem volt rossz előadás - szerintem. Sajnos Valter Ferenc (Gurnemanz) és Molnár András kifáradtak a harmadik felvonásra és ez sokat rontott a teljesítményükön. Mondjuk szerintem Valter nem való Gurmenanznak - de ehhez képest az első felvonásban még egész jó volt. Viszont Németh Judit és Perecz Béla nagyon jók voltak, mind hangban mind karakterben. Egrit én nem szeretem és azt gondolom nem is volt túl jó. A zenekar elég szépen játszott viszonylag kevés gikszerrel és Kovács Jánost is dícséret illeti, bár tőle nem újdonság, hogy Wagnert nagyon érzi - én ezt gondolom.

1285 tarnhelm2 2008-03-22 09:33:58 [Válasz erre: 1284 frushena 2008-03-21 23:52:57]
Ajjaj, ha a viráglányokat kell leginkább dícsérni egy Parsifalon!

1284 frushena 2008-03-21 23:52:57
Hát inkább Nürnbergi, mint Parsifal! Mindenesetre BRAVO viráglányok!

1283 Sesto 2008-03-21 18:27:37 [Válasz erre: 1282 Luna 2008-03-21 18:19:56]
..a 2003-as Elektra-beugrás /premier!/ is szintén fulmináns volt! .-)

1282 Luna 2008-03-21 18:19:56
Ejha! Ez a Janice Baird igen jó! Meghallgattam az oldalán pár felvételét - nemtom, ma is ő énekel? Mert akkor majd leszedem a rádió honlapjáról. Ráadásul még úgy is fest, mint egy királynő. Ez igen! Ilyen Izoldákat szeretek...

1281 frushena 2008-03-21 15:13:47
El se hiszem, hogy 21. van! Nemrég volt Nürnbergi .. Most pedig Parsifal! :)

1280 Sesto 2008-03-20 14:12:57
\"The Anna Russell Album\" * The Ring of the Nibelungs - (An analysis) * Coloratura Aria \"Canto Dolciamente Pipo\" * Russian Folk Song \"Da, Nyet, Da, Nyet\" etc. Anna Russell (piano) (Sony live 1952-1953)

1279 Sesto 2008-03-20 12:07:22
...ha már a MET-es nem igazán szerencsés csillagzat alatt megszületett Tristan-produkció a téma - úgy érzem illendö lenne megemliteni az énekesnöt, névszerint is, aki a Voigt-t ért \"malört\" követöen kb. 15 perccel késöbb már szinpadon volt!... JANICE BAIRD - aki egyébként legendás beugró hírében áll; pl. a 2003-as zürich-i \"Elektra\" premiert (Ch. von Dohnányi + Kusej) is úgy mentette meg, hogy az elöadás elött 2 órával érkezett a szinházba,...s a permieren nem csak énekelt, de fantasztikus - szinte hihetetlen módon sikerült a rendezöi koncepciót is sikerült közel 100% megvalósitania!... A siker magáert beszél(t) (Repertoárja egyébként káprázatos - s ez a beugrás egyben az elörehozott MET-debut is volt!) :-) További infók: http://www.janicebaird.com http://www.operissimo.com

1278 Luna 2008-03-20 11:57:48 [Válasz erre: 1277 Búbánat 2008-03-19 11:06:31]
Lol, szegény Trisztán... mintha nem lenne elég baja ott amúgy is... Viszont akkor vagy a súgólyuk volt nagy, vagy az énekes vékony, ha belefért. :)

1277 Búbánat 2008-03-19 11:06:31
Súgólyukba csúszott az operaénekesDátum: 2008-03-19 11:04:43 Becsúszott a súgólyukba előadás közben a New York-i Metropolitan Operában egy tenor. Wagner Trisztán és Izoldáját adták elő, a baleset a harmadik felvonás elején történt. A kedd esti előadást meg kellett szakítani, míg egy orvos megvizsgálta Gary Lehman énekest, és engedélyezte a folytatást. Hogy a súgónak esett-e baja, nem tudni. A Trisztán és Izoldát nem kíséri szerencse a Metropolitanben: az előző, múlt hét pénteki előadást is meg kellett szakítani: akkor az egyik női szereplőre, Deborah Voigtra oly heves gyomorfájás tört rá a második felvonásban, hogy helyettesítésre szorult. Előzőleg Ben Heppner tenor betegedett le vírusfertőzéstől, az őt helyettesítő John MacMaster pedig igen rossz kritikát kapott. (MR)

1276 Sesto 2008-03-03 08:52:19 [Válasz erre: 1274 -zéta- 2008-03-03 06:46:48]
...Big Brother - a Momus-n?! :-0)
...Big Brother - a Momus-n?! :-0)
1275 frushena 2008-03-03 07:54:12 [Válasz erre: 1274 -zéta- 2008-03-03 06:46:48]
És én még naívan azt hiszem, hogy teljes az inkognííítóóóm! :-)

1274 -zéta- 2008-03-03 06:46:48 [Válasz erre: 1273 frushena 2008-03-03 00:38:45]
Ja, a Nagy Testvér, avagy az Operaház fantomja...

1273 frushena 2008-03-03 00:38:45 [Válasz erre: 1272 Momo von Hofmannsthal 2008-03-03 00:37:13]
Ez félelmetes! Brrrrrrrr ... :)
Ez félelmetes! Brrrrrrrr ... :)
1272 Momo von Hofmannsthal 2008-03-03 00:37:13 [Válasz erre: 1269 frushena 2008-03-02 23:54:18]
á... nem akartalak annyira megbámulni. Épp telefonáltál... :-)

1271 frushena 2008-03-03 00:07:50 [Válasz erre: 1270 Robesz 2008-03-03 00:02:31]
Én csak egyszer mentem ki tüsszögni ... És ugyan kin/min legeltette a szemét kedves Róbert?!

1270 Robesz 2008-03-03 00:02:31 [Válasz erre: 1269 frushena 2008-03-02 23:54:18]
Engem meg ma valahogy nem kötött le, a múltkori nagyobb hatással volt rám. Pedig ebben a szereposztásban ráadásul többségben voltak a számomra kedves énekesek!:) Nem rajtuk múlt, az viszont igen, h olykor egyikük-másikukon legeltettem a szemem, s nem a zenére figyeltem...:))

1269 frushena 2008-03-02 23:54:18 [Válasz erre: 1266 Momo von Hofmannsthal 2008-03-02 23:10:43]
Te Momo! Az az érzésem, hogy te tudod ki vagyok, de fordítva nem. Csoda, hogy azt nem figyelted meg, hogy mi volt épp rajtam és mit csináltam! :)))) >:) Hogy az előadásról is szóljak, jobban teszett mint az előző. Bravo mindenkinek, hogy ilyen tisztességesen végigviszik az előadást. (Barokkba talán két valakit leszámítva azonban belerokkannának! Mármint ha mondjuk Vivaldi 5 órás Giustinoja lenne műsoron. Igaz ez a veszély nem fenyegeti az Operaház dolgozóit.) González,Bretz,Berczely,Molnár,Kunder BRAVO, BRAVO! Kórus szintén, zenekar nem különben és KOVÁCS JÁNOS !!!

1268 frushena 2008-03-02 23:49:21 [Válasz erre: 1263 -zéta- 2008-03-02 21:06:19]
Kikéremmagamnak Zéta! Kétszer is végignéztem! :-) Mondjuk hazafele szükség volt a barokkal tömött mp3 lejátszóra! :)

1267 frushena 2008-03-02 23:48:27
Hogy Ti milyenek vagytok! Kibeszéltek a távollétemben? :-)

1266 Momo von Hofmannsthal 2008-03-02 23:10:43 [Válasz erre: 1262 tarnhelm2 2008-03-02 20:35:28]
Tanusíthatom, hogy már kezdésre beült. Kimenni azóta sem láttam. :-))

1265 tarnhelm2 2008-03-02 23:08:38 [Válasz erre: 1263 -zéta- 2008-03-02 21:06:19]
Mondjuk, a kvintetten olyan nagyon nincs mit nézni. Azt hallgatni kell! :)))

1263 -zéta- 2008-03-02 21:06:19 [Válasz erre: 1262 tarnhelm2 2008-03-02 20:35:28]
Csak a kvintettet nézi...
Csak a kvintettet nézi...
1262 tarnhelm2 2008-03-02 20:35:28 [Válasz erre: 1259 frushena 2008-03-02 15:32:43]
Ne már frushena! 10 nap alatt kétszer képes vagy végignézni a Mesterdalnokokat?! Ugye ugratsz? ;-)

1260 zsoly 2008-03-02 16:22:18 [Válasz erre: 1258 frushena 2008-03-02 15:32:37]
Jó lenne! :) De addig már nem érek fel Pestre. Mellesleg itthon ülök a gép előtt és dolgozom. :( No Wagner today. Bár lehet, hogy rám férne már egy ki régi zene. Majd estére meglátjuk. :) Neked jó szórakozást!

1258 frushena 2008-03-02 15:32:37 [Válasz erre: 1257 zsoly 2008-03-02 12:20:38]
Gyer hallgass ma Nürnbergit! :-)
Gyer hallgass ma Nürnbergit! :-)
1257 zsoly 2008-03-02 12:20:38 [Válasz erre: 1256 Estelle 2008-03-01 21:25:33]
Estelle, ez megint egy új információ! És milyen volt a zenekar, állta a sarat vagy inkább kevésbé? Tannhäusert Szegeden is elhallgatnék szívesen, ha már egyszer megtanulták. :)

1256 Estelle 2008-03-01 21:25:33
Én 2006 novemberében a Tannhäusert láttam Bilbaoban. Akkor is a Szegedi Szimfónikus Zenekar játszott, vez. Günter Neuhold. A Hamburgi Operaház előadását vették át. Tannhäuser - Robert Gambill Elisabeth/Venus - Angela Denoke Wolfram - Ludovic Tézier Hermann - Carsten Stabell Walther - Gustavo Peña

1254 tarnhelm2 2008-03-01 12:42:25 [Válasz erre: 1253 melinda 2008-03-01 10:52:23]
Melinda, kösz, ez nagyon érdekes! És milyen jó szereposztással: Elming , Secunde, Hale! Vajon, hogy jöhetett létre ez az előadás? Eléggé oda szoktam figyelni a Wagnerrel kapcsolatos hírekre, de erről az esetről még csak nem is hallottam! (Persze lehet, hogy volt róla info anno, csak elkerülte a figyelmem).

1253 melinda 2008-03-01 10:52:23
A Szegedi Szimfonikus Zenekar 2000-ben játszott a Walkürt Bilbaóban. Vezényelt: Wolf Dieter Hauschild. Íme: DIE WALKÜRE (R.WAGNER) Octubre, 21, 24 y 27 503Ş, 504Ş y 505Ş Representación 4Ş, 5Ş y 6Ş Reposición del título Poul Elming, t. Gudjon Oskarson, bj. Robert Hale, b. Ulla Gusstafson, s. Nadine Secunde, s. Eva Steinsky, s. Annegeer Stumphius, s. Linda Mirabal, s. Mabel Perelstein, mz. Begońa Alberdi, s. Christiane Hiemsch, mz. Birgit Calm, mz. Emilia Boteva, mz. Dirección Musical: Wolf Dieter Hauschild Dirección Escénica: Patrice Caurier y Moshe Leiser Orquesta Sinfónica de Szeged Palacio Euskalduna forrás: http://www.abao.org/historico/festival0001.htm