Bejelentkezés Regisztráció

Végveszélyben a komolyzene a Magyar Rádióban?


499 Edmond Dantes 2026-05-07 09:19:35
Nohát. Ez lenne a végkifejlet? Romhalmaz, foghíjak a város közepén?
Lázár János búcsúzóul eredménytelennek nyilvánította a Pázmány Campus közbeszerzését

A minisztérium képtelenné vált a Pázmány Campus építése szerződésének teljesítésére, ezért eredménytelennek minősítette a tendert - írta a VIII. kerületi polgármester. 

Piko András Fb-bejegyzése: "Tegnap az Építési és a Közlekedési Minisztérium eredménytelennek nyilvánította a Pázmány Campus megvalósítására kiírt tendert. Az eredménytelenség indoka, hogy az ajánlatkérő minisztérium a szerződés megkötésére vagy teljesítésére képtelenné vált.

A helyi lakosok érdekeit és az őket képviselő önkormányzat egyeztetési igényét figyelmen kívül hagyó 5 és fél éves jogtiprás ért ezzel véget. Ha nem küzdöttünk volna, ha nem tettük volna, amit a közösségünkért meg kellett tennünk, már lehet, hogy elindult volna az építkezés, amit a rendszerváltás sem tudott volna semmissé tenni. Így viszont tiszta lappal indulhat a Pázmány Campus jövőjéről szóló egyeztetés és munka.
A Józsefvárosi Önkormányzat álláspontja következetes, egyértelmű és világos: semmit rólunk, nélkülünk! Tehát minden a józsefvárosiakat és a palotanegyedieket érintő döntés előtt elvárjuk a lakosság és az önkormányzat bevonását, és valódi társadalmi egyeztetés lefolytatását. Határozott álláspontunk, hogy a jelenlegi tervek elfogadhatatlanok, ezért az újratervezés elengedhetetlen.
Az önkormányzat konstruktív és felelős párbeszédre készül az új kormánnyal, és minden érintett féllel, legyen szó akár a beruházás végleges leállításáról, áthelyezéséről vagy újratervezéséről. Biztosan vagyunk abban, hogy van mindenki számára elfogadható megoldás, ami egyszerre szolgálja a fejlesztést és a józsefvárosi lakosok érdekét. Mi továbbra is ezért fogunk dolgozni." Idézet vége Teljes cikk hvg.hu-n itt.

498 Búbánat 2026-02-07 22:48:06
VIDEÓ – Az elhagyatott MTV székház

A Magyar Rádió mellett a Magyar Televízió (MTV) volt székháza kevesebb figyelmet kap, pedig ugyancsak sok a kérdőjel a jelenleg szellempalotaként pusztuló, egykori tőzsdepalotaként is ismert épület hasznosítása körül; a közmédia mindkét intézménye végül az óbudai Kunigunda utcai telephelyen felépített új gyártóbázisra költözött (MTVA) - 2009-től.

Tbk. ezeket az információkat lehet olvasni a „régi” MTV-ről a  neten:

„Az 1905-ben elkészült monumentális, historizáló stílusú épület teljes alapterülete mintegy 50 ezer négyzetméter. A neves építész, Alpár Ignác által tervezett palota  a Szabadság tér nyugati oldalán található, Budapest V. kerületének történelmi központjában, mindössze két háztömbnyire a magyar Parlamenttől, és a térnek az Egyesült Államok nagykövetségével szemben lévő oldalán. Elkészülte óta, egészen a II. világháborúig a Budapesti Értéktőzsdének adott otthont. A háborút követően a Magyar Állami Televízió székháza lett 2009-ig. A Tőzsdepalota 2006 óta a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal műemléki védelme alatt áll.” 

„A fiatalabbak már csak üres szellemházként, az idősebbek pedig TV székházként ismerik a Szabadság tér egyik legmarkánsabb épületét, holott az eredetileg a budapesti tőzsde számára készült, és tőzsdepalotaként is működött – több mint 40 évig.” 

„Eladták a Szabadság téri volt MTV-székházat, magyar tulajdonos újítja fel. (VG. 2024. 12.17.)

„Új tulajdonosa van a Budapest szívében találhat történelmi Tőzsdepalota épületnek, amelyet a Gránit Alapkezelő egyik alapja vásárolt meg a két korábbi tulajdonosától, a Tippin Corporationtől és az Optimum Asset Managementtől. A vételárat nem közölték, de azt hangsúlyozta a vevő, hogy a régóta üresen álló épület megújulhat, és ismét Budapest építészeti örökségének egyik ékes példájává válhat.”

„Mielőtt az MTV új székházba költözött, 2006-ban az épületet az állam eladta, és bár az új tulajdonos többféle hasznosítási tervet készített, az egykori Tőzsdepalota 2009 óta üresen áll. Pontosabban fotózásokra, filmforgatásokra rendszeresen bérbe adják. Itt forgatták például Ryan Gosling és Harrison Ford főszereplésével a Szárnyas fejvadász 2049 című film több jelenetét.” 


A Bródy Sándor utcai épület-komplexummal szemben,  várhatóan a  Szabadság téren közel húsz éve üresen álló "palota" nem kerül lebontásra - ugyanakkor mindkét épület viszontagságos történelmi eseményeknek volt tanúja, ez is az emlékezet része  marad. 

497 Búbánat 2026-02-07 22:42:49 [Válasz erre: 485 Búbánat 2026-02-05 13:20:38]

Pótlólag adalék anno a Rádióba való belépésemről:

„Kedves [...]

 Az előbbi telefoni érdeklődésemet vezetem fel ezúton, s kérem kedves segítségét, amit nyújtani tudna:

 Évek óta foglalkozom  kedvenc énekesnőm, Házy Erzsébet operaénekesnő (1929 – 1982) személyével, gyűjtöm ki  folyóiratokból, könyvekből, műsorfüzetekből, színlapokból – magán célra, hobbiként – minden fellépését, címeket, amiben itthon vagy külföldön közreműködött /TV, mozi, rádió, színház, koncertterem, lemez,  beszélgetések, riportok, portréműsorok, különféle szerkesztett zenés összeállítások, élő stúdiófelvételek, és közvetítések is/, a róla írt cikkeket, interjúit és a róla megjelent fényképeket is gyűjtöm. A rádióból egyidőben kazettára felvettem  részleteket opera-operettfelvételeiből, de nagyon kevés sikerült ilyen, tehát a sugárzott műsorainak (opera-, operettrészletek, stúdiófelvételek, portrék, stb) hanganyaga is érdekel szereposztásokkal, közreműködő többi művésszel (zenekar, karmester, rendező, évszám megjelölés is fontos).  Az ismétlések dátuma is érdekel, azok az emlékműsorok is, amelyek halálát követően  sugárzásra kerültek a rádióban.  Tudomásom szerint kb. 120 felvétele lehet a rádióban…  Egyéb rádiójátékokban, mesejátékokban is szerepelt tudtommal…

Tehát a fenti témában, műfajokban bármi lexikális vagy egyéb adat áll rendelkezésre Házy Erzsébetről (nagyon fontos számomra a műsor címe mellett a gyártás vagy sugárzás évszáma, és hogy melyik adón volt ez hallható!) , igen örülnék és hálásan köszönöm előre mindazt, amivel a segítségemre lehet.  Mindenekelőtt a rádió archívumába való betekintéshez, kigyűjtéshez a kutatási engedély birtokában.

Az esetlegesen felmerülő hanganyag kimásolási igényemet CD-re, ugyancsak magán célból, jelezni fogom Önnek, ha ott vagyok, természetesen költségvonzatát vállalom. De a legfontosabb számomra most a rádióban fellelhető felvételeinek számbavétele. Esetleg még a fényképek is érdekelnének, mikor, miről, miben  készült róla fotó, aminek a címét és évszámát ugyancsak kiírnám.

Mivel hétközben dolgozom, csak munka után – 17. 45 órától, pénteken 15.45-től  - érek rá bemenni fenti célból kutatni a Rádióba.”  stb

Személyes kapcsolatom a Szabadság téri volt MTV székházzal nem volt, csak közvetve: 2009-ben a Házy Erzsébet televíziós közreműködésének dokumentációját kikértem az MTVA gyártó bázistól, amit készségesen a rendelkezésemre bocsátottak: segítettek azzal, hogy lemezre kiírták Házy Erzsébet összes televíziós felvételét (benne filmek, zenei műsorok, előadások, koncert- és egyéb felvételek, riportok, interjúk, beszélgetős műsorok, közreműködő partnerek, az adás címe, gyártás ideje, adásba kerülés ideje, műsortartalom, műsorhossz stb.) 


496 lujza 2026-02-07 03:30:07 [Válasz erre: 491 Búbánat 2026-02-06 13:22:45]
Kedves Búbánat, tudom, vannak olyanok, akik irigylik mások sikereit, de én nem tartozom közéjük. A tisztességes sikert sohasem irigylem.

495 Hangyászsün 2026-02-06 22:34:43 [Válasz erre: 494 Edmond Dantes 2026-02-06 14:20:44]
A piliscsabai épületegyüttesre gondoltam.

494 Edmond Dantes 2026-02-06 14:20:44 [Válasz erre: 490 Hangyászsün 2026-02-06 12:34:02]
T.k. pont a Rádió szomszédságában terpeszkedő szintén Makovecz-szörnyszülöttet, Bródy-Szentkirályi saroknál. Egy egyemeletes épületre húztak fel vagy további hatot-hetet, megfejelve a szinte mindenhol látható Makovecz-hagymákkal. Rövid ideig a Párt székháza volt, úgy látszik, az sem használható, mert túladtak rajta, Isten tudja, kinek. (Említett épület nem a hírhedt "székház-ügy" tárgya!) Na meg "persze" PPKE-nek sem kell, pedig ott van helyben.

493 Búbánat 2026-02-06 14:19:36 [Válasz erre: 492 Edmond Dantes 2026-02-06 14:14:57]
.-))

492 Edmond Dantes 2026-02-06 14:14:57 [Válasz erre: 491 Búbánat 2026-02-06 13:22:45]
Nem lenne egyszerűbb csupán Kerényi Imre örökbecsűjét citálni? "Most mi jövünk". Ennyi.

491 Búbánat 2026-02-06 13:22:45 [Válasz erre: 488 lujza 2026-02-06 04:00:05]
Azt hiszem, sokunkban él az egykori Bródy Sándor utca 5-7. sz. alatti Magyar Rádió mint intézmény léte, "történelme",  és a múltidézéssel is annak adunk kifejezést, hogy mennyire fog hiányozni, máris hiányzik, mennyi emlék él bennünk, a legendás idők szelleme is kísérthet bennünk, a nosztalgia érzéseivel.  Ez az egyik fele a történéseknek/történteknek. . Az hogy miért éppen a Pázmány Campus került helyzeti előnybe, arról rengeteg anyag található a neten. Onnét tájékozódom én is.  Féligazságokat olvashatunk, ki-ki szimpátia szerint kommentálja, én nem ítélkezem, nem ismerem a döntések hátterét, csak az érveléseket olvashatjuk, ami vitatható persze, az álláspontok ütközése évek óta folyik, feloldódása reménytelennek tűnik. Vélhetően a szellemet már nem lehet visszaparancsolni a palackba; a Pázmány Péter Egyetem új  Campusa  felépül,  maradni fog az egykor volt Rádió területén. Talán ha más potenciális érdeklődő intézmények hamarabb "észbe kapnak" s tudomásukra jutott volna, hogy mire van kilátás,  azaz megelőzik a Pázmány érdeklődését a helyszín iránt és nyomatékosan lobbiznak az államnál, akkor akár egy másik pályázó lehetett volna a nyertes, ugyancsak állami támogatással építkezne most, de ugyanúgy esetleg azzal a döntéssel sem volna elégedett a közvélemény. Sajnos, mindig vannak a nyertesek mellett vesztesek, így van aki örül és van aki sír, bánatos, bosszús. Azt hiszem, ez már így marad, amíg  világ a világ.  A Piliscsabáról elköltözött Pázmány Campusnak valóban lehetett volna más területet keresnie az építkezésre, ám ők - saját megfontolásukból - ezt a Palotanegyedet szemelték ki maguknak és elképzelésükhöz megnyerték a kormány támogatását. A műemlékvédelmet bevonták a tervezéskor.  Ha nincs ez a kormány, akkor e téren sem lenne miről beszélnünk, keseregni, fanyalogni, ítélkezni - de hangsúlyozom, a pontos, érvekkel alátámasztott döntések és háttérinformációk ismeretében sem lenne mindenki elégedett, mert így vagy úgy, mindig lesznek, akik elégedetlenek, nem tetszik az ami történik, eleve nem szimpatizálnak azzal, ami talán a másoknak  meg örömére szolgálhat. Az ember meg olyan, hogy ritka eset, amikor a másik elért sikerére nem féltékeny, nem irigy s kiáll mellette.  Ez van. 

490 Hangyászsün 2026-02-06 12:34:02 [Válasz erre: 488 lujza 2026-02-06 04:00:05]
Makovecz látványos, ám megalomániás épületeit pedig azóta is eszik a szúk. Vagy van valamilyen terv a hasznosításukra? L. még a budai szuperkórház vagy a vasúti járműbeszerzés ügyeit.

489 Edmond Dantes 2026-02-06 12:03:36 [Válasz erre: 488 lujza 2026-02-06 04:00:05]
Mindennel egyetèrtve, amit ìrtàl, aprò javìtàs: a Ràdiò először a Ràkòczi ùt 22-ből jelentkezett, ott "született".

488 lujza 2026-02-06 04:00:05 [Válasz erre: 485 Búbánat 2026-02-05 13:20:38]
Kedves Búbánat, először is gratulálok, szép élményeid lehettek!
De az egyetemmel kapcsolatban én nem szeretem az ilyen "a múltat végképp eltörölni" típusú rombolásokat. A rádió egyes épületei nemcsak 56 miatt értékesek, hanem mert ott született meg száz évvel ezelőtt a Magyar Rádió! Még szerencse, hogy az ajándékba kapott két palotát nem akarják lebontani! :)) Mert igenis ajándék volt ez, nem tudok róla, hogy nyilvános pályázaton nyerték volna el az épületeket. Tudtommal ingatlancsere történt, az állam megkapta a piliscsabai használhatatlan campust, cserébe ezért a hatalmas területért, és még anyagilag is hozzájárult az építkezéshez. Az indok pedig, hogy a PPKE-nek már van a közelben épülete, nevetséges. Az ELTE épületei jóval régebben ott vannak, ők mégis csak a Lágymányoson tudtak bővülni, amikor - jogosan - visszaadták a piaristáknak a Duna parti épületet.

487 Búbánat 2026-02-05 21:44:04 [Válasz erre: 486 Edmond Dantes 2026-02-05 14:04:32]
Egykori fórumtársunk, "smaragd", aki lelkesen ápolta Kemény Egon emlékét, már nincs itt, hogy kifejtse fájdalmát a Magyar Rádió területéről eltávolított Pagoda sorsa miatt; mindig lelkesen emlékezett, sőt, fotókkal emlékezett az akkor már régóta bezárt, pusztulóban lévő társalgó létesítményre, sok nosztalgiával - a zeneszerző Kemény Egon iránti érthető elfogultságával.

486 Edmond Dantes 2026-02-05 14:04:32 [Válasz erre: 485 Búbánat 2026-02-05 13:20:38]
A cikk számos pontjával vitatkozni lehet, elsősorban azzal az érveléssel, hogy a környéken számos más egyetem is található. A túlzó elnevezésű "Palotanegyed" éppenséggel nem alkalmas arra, hogy az eddigi zsúfoltság e gigaépítkezés miatt ott tovább fokozódjék, az ott nem palotákban lakók életterének szűkítésével. A növekvő zöldfelület-maszlagot a Városligettel kapcsolatos "növekvő zöldfelület"-ügyeskedés óta már ismerjük. Erről ennyit.
A Rádió bizonyos épületeiért valóban nem kár. A Károlyi-Esterházy-Festetics-paloták közötti két épület, az egykori irodaház és üzemház bontása indokolt (volt), ahogyan az irodaház mögötti udvari tákolmányok sem hiányozhatnak senkinek. Na, ezek lebontásával, zöldítésével valóban növekedne a zöldfelület. Személyes véleményem, hogy a Pagodáért, különösen annak utólagos ráépítésekkel megfejelt változatáért sem nagy kár. A Pagodában nemzedékek során megforduló híres emberek miatti hangulat az, amiért kár, de egyrészt ami és aki elmúlt, azt nem lehet visszahozni, másrészt a Pagodában tudtommal már sok évvel bezárása előtt elfogyott a "levegő", kiüresedett-kiürült. Az idő túllépett rajta. Amit viszont nem csak vétek, de esztelen pazarlás elbontani, az a két Szentkirályi utcai hibátlan bérház. A PPKE-t pedig (ahogy az NKE-t vagy a KGRE-t sem) -a cikk állításával szemben- nem ilyen kampusszal kell "vonzóbbá" tenni. Vonzó az különben már így is, mivel egy ottani diploma igencsak jó ajánlólevél az államigazgatásban elhelyezkedni óhajtók számára.

485 Búbánat 2026-02-05 13:20:38 [Válasz erre: 484 lujza 2026-02-05 02:47:01]

„Pagoda” - nagyon fáj nekem, hogy az is a bontás sorsára jutott! (Többször "ücsörögtem" benne...) Erről bővebben ebben a cikkben olvashatunk.

Más.

Mintegy húsz éve, Házy Erzsébet összes rádiófelvétele kutatásához engedélyt kaptam a Rádió Hangstúdiójától, hogy a műsorarchívum-tárba beléphessek. Ott rendelkezésemre bocsátották nemcsak a papíralapú dossziékat, de leginkább a számítógépes adatbázisba való betekintés lehetőségének biztosításával segítették elő az adatkeresésem (időpont, cím, szereplők, műsortartalom részletezése). Hetekig jártam oda a Pollack Mihály téri bejáraton keresztül (magába az épületbe való belépéshez igazoló kártyát kaptam), bent pedig egy kanyargós labirintuson jutottam át a belső régi épületbe, fel az emeletre a hangtárba. Nagyon sokat köszönhetek a jelenlévő technikus munkatársaknak, akik készséggel segítettek például a  jelszóval védett adatbázisban való keresésemnél; van amit kinyomtathattam, de rengeteg adatot kézzel írtam ki.  

Még korábban, a nyolcvanas - kilencvenes évek fordulóján pedig a Bródy Sándor utcai főbejáraton és a Pagodán át vezetett az utam a Rádió emblematikus  6-os és 22-es stúdióiba: az élményeimről egy másik topikban beszámoltam, de most ide is beteszem:

Múltidézés - opera-vetélkedők a rádióban; néhány ilyen adást említek meg, amelyekhez személyes emlék is fűz:

1987. augusztus 19., Petőfi Rádió, 19.05 – 20.05

„Kapcsoljuk a 22-es stúdiót”  -   Opera-vetélkedő

élő adás, a rádió közvetítette.

Első díjat kaptam - két játszótársammal együtt az egyik vetélkedő csoportból. A nyeremény 7.000 Ft megosztásra került köztünk.

Ez volt az első vetélkedő a rádióban, melyen részt vettem és nyertem. Ezt még több hasonló vetélkedő követte, ugyancsak eredményesen...

Játékos fejtörő

Játékvezető: Batta András

Zsűri: Sándor Judit és Melis György – operaénekesek; Kertész Iván – a Magyar Rádió zenei szerkesztője

Szerkesztő: Varga F. István

 

1989. április 1., Petőfi Rádió, 19.20 – 20.25

Operavetélkedő – 3. forduló

„Kapcsoljuk a 6-os stúdiót” - -  élő rádióközvetítés

A forgatókönyvet írta és a játékot vezeti: Batta András

Zsűri: László Margit, Sándor Judit,  Melis György, Szabó Miklós - operaénekesek; Szinetár Miklós - rendező; Lukács Ervin - karmester;  Meixner Mihály  - a Magyar Rádió Zenei Főosztályának rovatvezetője

Szerkesztő: Varga F. István

 

1989. augusztus 19., Kossuth Rádió, 20.40 – 21.45

Operavetélkedő a 6-os stúdióban

A játékot vezeti: Kondor Katalin

Zsűri: Tokody Ilona, Gregor József -  operaénekesek; Kertész Iván - a Magyar Rádió zenei főosztályának rovatvezetője, szerkesztője

Szerkesztő: Varga F. István

 

1990. október 1., Bartók Rádió, 18.00 – 19.00

„Kapcsoljuk a 22-es stúdiót” -  élő rádióközvetítés

Opera-vetélkedő

Döntő

A forgatókönyvet Kertész Iván és Batta András írta.

A játékmester: Batta András

A zsűri tagjai: Sándor Judit, Pitti Katalin, Ilosfalvy Róbert  - operaénekesek;  Oberfrank Géza - karmester; Meixner Mihály  (elnök) - a Magyar Rádió Zenei Főosztályának rovatvezetője

Személyes kontaktusba kerültem Ilosfalvy Róberttel rövid időre, amikor együtt sétáltunk ki a Rádió épületéből az élőközvetítéses operavetélkedő után, melyben ő is zsűritagként szerepelt; milyen büszkén emlegette nekem Alvaro, Mantuai herceg, Stolzingi Walter és Otelló szerepét! És amikor az operettre tereltem a szót, bólogatott, hogy pályafutása során a műfajban zeneileg mennyi nívós - hálás alkotással találkozhatott, amelyekben énekelt tenor szerepeire is mindig nagyon szívesen emlékszik vissza, az ötvenes-hatvanas évekből.

Úgyhogy nekem nagyon hiányzik a Régi Rádió épületkomplexuma, de kétségtelen, hagyták lepusztulni, és mivel az óbudai Kunigunda utcába költözött a felépített új média-központba, a történelmi régi épületsor 2014 óta üresen állt, és sajnos tovább amortizálódott, míg jött a terv és döntés, lebontják és mi legyen a helyén, mi maradjon meg belőle mementóként. A Pázmány Campus pályázott a területre és nyert. Az engedélyekhez hozzájutást követően elkezdődhetett a bontás és az építkezés - ami most felfüggesztésre került. Meglátjuk, mi lesz a folytatás...


484 lujza 2026-02-05 02:47:01 [Válasz erre: 483 Búbánat 2026-02-04 18:34:20]
De mi köze az Építési és Közlekedési Minisztériumnak egy magán egyetem felépítéséhez? Mit keres ott? Nem inkább az lett volna a dolga, hogy megmentse a bontástól a Magyar Rádió egykori, jobb sorsra érdemes épületét, és a kiváló minőségű, vadonatúj hangstúdióit? És persze azt se ártana szemmel tartania, hogy az egész monstrum építése csakis a helyi szabályoknak megfelelően történhessen.

483 Búbánat 2026-02-04 18:34:20 [Válasz erre: 482 Edmond Dantes 2026-02-04 13:07:27]

Érdemes megismerni az előzményeket

Pázmány-campus tervei - Az ismert előzmények

PestBuda.hu - 2024 augusztusa:

„Átdolgozzák a Pázmány Péter Katolikus Egyetem KÖZTI által készített, már kész terveit a VIII. kerületi önkormányzattal és a helyiekkel folytatott egyeztetések alapján, így az egyetem Palotanegyedbe tervezett új campusának építése jövő tavasszal kezdődhet el – jelentette be Lázár János közlekedési és innovációs miniszter a Facebook-oldalán. Az egyetem pedig azt közölte, hogy 2024. július 31-i hatállyal munkaterületként átadta a helyszínt a beruházásért felelős Építési és Közlekedési Minisztérium részére, hozzátéve, a bontási és építési munkálatok lebonyolítása, a vállalkozói szerződések megkötése és azok betartatása is a jogszabályoknak megfelelően az ÉKM kizárólagos hatásköre és felelőssége lesz.


482 Edmond Dantes 2026-02-04 13:07:27
A Magyar Rádió épületei vs PPKE Campus saga folytatódik ...

"Bírósági döntés: egyelőre nem indulhat el a Pázmány Campus építése
A Fővárosi Törvényszék végzésben azonnali jogvédelmet rendelt el a Pázmány Campus építési engedélyével szemben. A Józsefvárosi Önkormányzat, a Szentkirályi utca 29–31. szám alatti társasház és a Fővárosi Önkormányzat is keresetlevelet nyújtott be a bíróságon a Hajdú-Bihar Vármegyei Kormányhivatal által kiadott építési engedéllyel szemben.

Az azonnali jogvédelem halasztó hatállyal bír: ez azt jelenti, hogy amíg ez a védelem él, engedélyköteles munkák nem kezdhetők meg és nem folytathatók, ugyanakkor a döntés nem a per végleges lezárása, hanem egy átmeneti jogvédelem." Idézet vége. Forrás: Józsefvárosi Önkormányzat.

Frissítés: az illetékes Építési és Közlekedési Minisztérium fellebbez az ítélet ellen. Forrás  itt.


481 Edmond Dantes 2022-09-22 07:26:41 [Válasz erre: 478 musicus2 2022-09-22 01:48:21]

Így válik vagy vált a Márványterem pusztasággá, a rádiós felvételgyár VI. és XXII. stúdió dettó és külső bérbevevőknek történő bérbeadás helyett -ezek szerint- szintén pusztaság, miközben helyükön legkorábban 2024-ben kezdődhet felújítás ... a PPKE-kampusz céljaira. Szerencsére a 7? 8? 9? TV-csatornával üzemelő MTVA 0-24 szórhatja nagyon megbízható híreit és nagyon nívós műsorait ... ezek szerint holmi zenei stúdió nélkül.


480 Edmond Dantes 2022-09-22 07:00:21 [Válasz erre: 479 lujza 2022-09-22 03:51:56]

Legkorábban 2024-ben kezhetik el a felújítást, ld.  itt. Figyelni fogjuk, elkezdik-e ...


479 lujza 2022-09-22 03:51:56 [Válasz erre: 478 musicus2 2022-09-22 01:48:21]

Mikor megtudtam, hogy az állam ingyen odaajándékozta azt a hatalmas komplexumot a PPKE-nek, emiatt kifakadtam az ott oktató barátnőmnek. A válasz az volt, hogy az egyetem média szakot kíván indítani, és ehhez kiválóan tudják majd használni az ott lévő stúdiókat.


478 musicus2 2022-09-22 01:48:21

Végveszélyről azért nincs szó, de engem kétségbeejt az aktuális állapot.

A Magyar Rádió nem létezik, helyette van MTVA monstrum. Ezért lehetett megtenni, hogy a Bródy Sándor utcai épületegyüttest feladják. 

Tehát egyelőre még van ott egy gyönyörűséges Márványterem, a Főváros egyik legszebb kamaraterme. Van egy 6-os stúdió, egy technikatörténeti és művészettörténeti kincs helyrehozható akusztikával, mellesleg még mindig az egyetlen helyszín, ahová egy nagyméretű vokál-zenekari együttest be lehet vinni cipőkanál nélkül. És van egy 22-es stúdió, amely az ország legszebb hangú stúdiója, közepes méretú együtteseknek. Most újra beindul az építkezés, hogy mi lesz a három stúdióval, senki sem tudja. ez három  (2 1/2) 0-24 profi stúdió volt elvileg. Bontják, vagy nem, technokraták döntenek róla. Olyan grémium, amelyben - ahogy tudom - egyetlen szakemberünk sincs.

A Márványterem helyett kaptunk egy akusztika nélküli ronda vetítőtermet a prérin, ahova a művészek hozzátartozói sem mennek ki koncertet hallgatni. És slussz. Ennyit ér ma a magyar zenei élet az MTVA-nak.

Továbbá épült az Eiffelben egy zenekari stúdió - de az az Operáé, szerencsére (még) bérbeadja, üres időben. Az Eiffel lokációja  egyébként nem sokkal jobb, mint a Kunigunda utcáé.

Hab a tortán, hogy a Hungarotont, amely a Fotexneté volt, eladták, és ott hétvégék kivételével az új tulajdonos készít filmzene felvételeket. Hét végén lehet bérbe venni.

Mindezt a Covid után, amikor a művészek egyik fő menekülési útja a felvételkészítés.


477 Edmond Dantes 2021-02-21 11:40:33 [Válasz erre: 476 Klára 2021-02-21 11:33:53]

Valljuk be, akadt ott 1-2 csapnivalóan rossz rendezés. A Kárpátok Kárpátalja géniusza majd helyrepofozhatja azokat.


476 Klára 2021-02-21 11:33:53 [Válasz erre: 474 eccerű 2021-02-20 13:44:48]

Isten mentsen!


475 Edmond Dantes 2021-02-21 09:09:57 [Válasz erre: 474 eccerű 2021-02-20 13:44:48]

Kombó: MüPa Wagner-Erkel-napok. Tudjuk, Erkel úgyis akkora Wagner-rajongó volt, kezdettől fogva ismeretes buzgósággal pártfogolta Wagner műveinek itthoni terjesztését, lehetőleg német nyelvű előadásokon, nemde ..... Majd szépen (f)eloszthatja egymást közt operáik rendezését a két kulturális nagyágyú. Egy a párna, egy a részvény.


474 eccerű 2021-02-20 13:44:48 [Válasz erre: 471 lujza 2021-02-20 02:39:28]

Pedig a Rádiózenekar (és Kórus) nem is akármilyen színvonalú együttes! Például nem is tudnám másokkal elképzelni a Müpa Wagner napjait. Vagy készüljek rá, hogy azt is beszüntetik?

Ha abból indulok ki, hogy K.Cs. mit tervez e Budapesti Tavasz Fesztivállal, akkor ezen logika alapján azt gondolnám, hogy a Wagner napok helyébe majd Erkel napok jönnek Vidnyánszky rendezésében.


473 eccerű 2021-02-20 13:41:08 [Válasz erre: 472 Edmond Dantes 2021-02-20 09:56:58]

Olvastam tegnap egy másik fórumon, és azóta is kísért a gondolat, mely szerint van párhuzam az SZFE kontra Molnár Antal Zeneiskola üggyel, elvégre ott is arról van szó, hogy egy intézményt egy másik kárára akarnak beköltöztetni valahová. Nagyon érdekelne, hogy akik valamelyik álláspontot képviselik abban az ügyben, vajon lesznek-e kellően következetesek, és itt is ugyanazt ugyanúgy teszik.


472 Edmond Dantes 2021-02-20 09:56:58 [Válasz erre: 470 eccerű 2021-02-19 21:24:56]

Apró pontosítás: MTVA 2021-es költségvetése egy korábbi híradás szerint 117,71 milliárd Ft. Az összegből 97,18 milliárd forint az állami, központi költségvetésből kerül az MTVA-hoz, és további 10 milliárd a médiahatóságtól. Ez az összeg aligha csökken, év közbeni megemelése-kipótlása nem zárható ki, volt már rá példa. Talán csak-csak fussa ebből a pénzecskéből a zenei együttesek fenntartására is. Gond lehet, hogy a rút kacsalábon forgó Kunigunda úti épületkolosszusban tudtommal nincs megfelelő próbaterem és megfelelő méretű stúdió, ahol a felvételeket készíthetnék. Addig is, amíg ezek talán mégis előkerülnek, örüljünk felhőtlenül annak, hogy a Pázmány régi óhaja végre-valahára teljesül és a szörnyszülött, campusnak pedig végképp alkalmatlan (és kieső) Makovecz-épülettől meg- és a belvárosba beszabadulnak.


471 lujza 2021-02-20 02:39:28

Pedig a Rádiózenekar (és Kórus) nem is akármilyen színvonalú együttes! Például nem is tudnám másokkal elképzelni a Müpa Wagner napjait. Vagy készüljek rá, hogy azt is beszüntetik?

A Pázmány Péter Tudományegyetem igencsak előnyös cserét csinált, amikor a piliscsabai alkalmatlan és kihasználhatatlan campusáért cserébe ingyen és bérmentve megkapta a Magyar Rádió egykori valamennyi épületét, egy hatalmas épülettömböt, az összes próbatermével és kiválóan kialakított stúdiójával együtt.


470 eccerű 2021-02-19 21:24:56 [Válasz erre: 469 Edmond Dantes 2021-02-19 09:24:00]

Attól tartok, hogy az emlékezetünkbe. Tipikusan így szoktak kezdődni azok a történetek, amikor együtteseket, társulatokat kivéreztetnek. Amikor már rég tudod, hogy menned kell, de a fenntartónak még eszébe sem jutott, hogy új helyet kéne keresni. Mert ugyan első szándékra nem sikerült, de végül csak kifúrták a Múzeum utcából a MÁV zenekart, és el is költözött, de ott megvolt, hogy hova (Stefánia út). Az MTVA-nak meg nyilván nem futja a 80, vagy hány milliárdból arra, hogy helyett találjon az évtizedek óta egy helyszínen lévő, és senkit nem zavaró zenei együtteseinek...


469 Edmond Dantes 2021-02-19 09:24:00

A topik címében feltett kérdésre a közeljövőben alighanem igenlő válasz adható, legalábbis ami a zenei együtteseket illeti: hamarosan el kell hagyniuk a Rádió még működő épületét, stúdióját. Hogy hová költöznek? Aki tudja, ossza meg itt!


468 Búbánat 2019-08-23 11:25:08

Múltidézés

 

1987. augusztus 19., Petőfi Rádió, 19.05 – 20.05

„Kapcsoljuk a 22-es stúdiót”  -   Opera-vetélkedő

Játékos fejtörő

Játékvezető: Batta András

Zsűri: Sándor Judit és Melis György operaénekesek; Kertész Ivána Magyar Rádió zenei szerkesztője

Szerkesztő: Varga F. István

 

Az RTV Újságban megjelent műsor-előzetes cikkben olvashatjuk az alábbi figyelemfelkeltő, felvezető sorokat:

A zenerajongók népes táborában akad, aki a kamarazenét, vagy a szimfonikus zenekar hangzását szereti. Van, aki szerzőkre, vagy karmesterekre és művekre esküszik.

Ám van egy külön „kaszt”, amelynek tagjait a zenés színpad varázsa kapcsolja össze. Ők az énekhang megszállottjai. Szakma szerint ugyan ők is elkülönülhetnek egymástól, de a kiválasztott műfaj, az opera szeretete valamennyiüket összeköti.

Rendre hasonlítgatják az énekesek teljesítményeit – másokéval is. Szereposztásban tévedhetetlenek, ellentétben a rettegett operadirektorokkal, és karmesterekkel. Az indiszpozícióit ugyan megbocsátják, (olykor), de ha egy epizódista „dob” egy szerepet, azt nem. Maximalisták, elfogultak, kritikusok… és önzetlenek, ha az operáról van szó. Internacionalista társaság, amelyet az ellentétek jellemeznek. Egyszóval: operarajongók!

Rájuk gondoltunk, amikor meghirdettük a játékos vetélkedőt augusztus 19-re, az ünnep előestéjére.

A játékot Batta András vezeti,  a zsűri (Sándor Judit, Melis György és Kertész Iván) játékosokért aggódó irányítása mellett.

A három fordulóból álló tusa győztesei pénz-és lemezjutalmat nyernek, de szeretnénk a közönség soraiban ülő „drukkereket” is jutalmazni, ha a szórakoztatónak szánt játékos vetélkedő kérdéseire válaszolni tudnak.

Nyáresti szórakozás tehát, ünnep előestéjén, könnyebb-nehezebb kérdésekkel, sok zenével.

/Varga F. István/


467 smaragd 2017-10-23 14:40:09

Komolyzenei műsorok a Kossuth Rádióban,

a volt Magyar Rádióban:

2017.

október 23. 

18.25 Hidas Frigyes: Oboaverseny - II. tétel

19.57 Az Amadinda Ütőegyüttes játszik

 

október 24.

19.38 Klasszikus melódiák Geiger György és Maros Éva előadásában

 

október 25.

19.49 Szendrey-Karper László gitározik

 

október 26. 1

19.39 Weiner Leó: Húsz könnyű kis zongoradarab

Kassai István zongorázik

 

október 27.

19.41 Dimitrij Kabalevszkij: Zongoramuzsika gyerekeknek

Ea. Tusa Erzsébet

 

október 28.

19.55 Debussy: Arabeszk

Ea. Susan Drake hárfán

 

Újdonság? Ma vettem észre, az "rtv részletes" - ből értesültem, eddig nem tudtam róla, hogy a "Családi sáv"- idejére zeneismeretet adó, igényes muzsikát szerkeszt a Kossuth Rádió (bár korábban valamelyik fórumban javasoltam...). Örvendek!

 

 


466 Búbánat 2017-10-18 14:13:33 [Válasz erre: 452 Búbánat 2017-10-17 23:15:24]

Kitiltottak

 

Egy régi írás...

„Csodálkozhatunk-e hát azon, hogy az adófizetők pénzén fenntartott rádióból a minap - bővítve a tiltólistát - Gulyás Dénes operaénekest, országgyűlési képviselőt, a kulturális és sajtóbizottság tagját szólította föl a távozásra az elnök? Rendőrt persze nem mert hívni ellene, mert annyira azért nem ostoba, hogy egy mezei járőrrel is kikacagtassa magát. A közpénzen fizetett parlamenti képviselőnek ugyanis mentelmi joga van. Legközelebb viszont valamelyik képviselő hívhat rendőrt - a képviselő valóban jogosult erre, csak talán nem süllyed a Such diktálta szintre -, ha a rádió elnöke nem engedi be őt az intézmény területére.”


465 smaragd 2017-10-18 13:42:07 [Válasz erre: 460 smaragd 2017-10-18 12:44:32]

A Pagoda itt felújított, újjászületett állapotában látható.

Nem a külseje, hanem a belseje, az itt folyó szellemi és oldott légköre miatt vált fogalommá és kedveltté. Ahogy az utóbbi évtizedekben fogyatkozott a tartalom, és teljesen elsilányodott a berendezés is...úgy igyekeztek az utóbbi időben a formát az elnevezéshez alakítani... Most már ez sincs.?


464 Búbánat 2017-10-18 13:10:45

“WHEN I’M SIXTY-FOUR”

A PAGODA VOKÁL VIDÁM ÉVADZÁRÓ MŰSORA
BARTÓKTÓL A BEATLESIG

Művészeti vezető:
BARTOS GÁBOR
VÁRKONYI MÁTYÁS

A csapat a Rádió egykori Gyermekkórusából verbuválódott. Mai átlagéletkorára utal a műsor címe is. A Pagoda természetesen AZ a pagoda, a Magyar Rádió egykori, történelmi nevezetességű találkozóhelye, ahol a magyar szellemi élet valamennyi szereplője ivott már legalább egy kávét felvétel előtt vagy után. És itt hancúroztak annak idején a gyermek­kórus, a mostani Pagoda Vokál tagjai is.

 

(2014 - https://www.jegy.hu/program/when-im-sixty-four-a-pagoda-vokal-vidam-evadzaro-musora-bartoktol-a-beatlesig-52073#gallery)



462 Búbánat 2017-10-18 12:58:20

461 Búbánat 2017-10-18 12:50:27 [Válasz erre: 460 smaragd 2017-10-18 12:44:32]

Bizony, és elmondhatom, magam is jópárszor élvezhettem benne és áthaladva is, azt a "couleur locale" szellemet is...


460 smaragd 2017-10-18 12:44:32 [Válasz erre: 458 Búbánat 2017-10-18 11:33:52]

Magyar Rádió, Pagoda

Magyar  Rádió, Pagoda


459 Edmond Dantes 2017-10-18 11:38:58 [Válasz erre: 457 Búbánat 2017-10-18 11:11:45]

Sokakat irritáltak a névcserék és egyeseket talán a megváltozott tartalom is. Na de mi volt az a mához képest? Természetesen nem a jelen topikra (komolyzene) gondolok..


458 Búbánat 2017-10-18 11:33:52

Kő András: Rekviem a Pagodáért


457 Búbánat 2017-10-18 11:11:45 [Válasz erre: 456 Edmond Dantes 2017-10-18 10:52:00]

Nagyon irritált, amikor Such "lecserélte" -  a Kossuth, a Petőfi és a Bartók adókat;  "átkeresztelte" azokat MR 1, MR 2, MR 3-ra, de volt még MR 4 és MR 5 is... Szerencsére, aztán győzött a józan ész, és távozása után visszakaptuk a hagyományos rádiócsatorna-elnevezéseket...


456 Edmond Dantes 2017-10-18 10:52:00 [Válasz erre: 454 Klára 2017-10-18 10:09:53]

Ha jól értem, ebben az esetben nem keletkezett valós kár/okozás. Az (ex)elnök a sikerdíjáért többek között oly módon dolgozott meg, hogy véghezvitte a sokak által természetesen elátkozott létszámleépítést, népszerű kifejezéssel: tömeges kirúgásokat eszközölt, ami milliárdos nagyságrendű bér- és közteher-megtakarításokat eredményezett. Ennek ára volt-lett a mostani sikerdíja. Továbbá létrehozta a Rádió történetének valószínűleg legkiegyensúlyozottabb azaz leghallgathatóbb Kossuth Rádióját, a Petőfit gagyirádióból -a kereskedelmi konkurencia nagy bosszúságára és fogcsikorgatása közepette- a leghallgatottabb könnyűzenei adóvá tette és -bár itt lejjebb többen is megírták anno, hogy az akkori vezetők "utálták a komolyzenét"- a Bartókot a szükséges korszerűsítés mellett nagyjából-egészében eredeti funkciójában hagyta tovább működni.


455 Edmond Dantes 2017-10-18 10:35:26 [Válasz erre: 446 musicus2 2017-10-17 14:40:26]

Folytatva 451-et: az "épület" mint tudható, valójában több épület zegzugos halmaza (volt), talán ugyanúgy alkalmatlan (volt) egy 21. századi (köz)rádió fenntartására, miként a volt Tőzsdepalota is alkalmatlan (volt) MTV-székháznak. Egy nyílt napon alkalmam volt legalább részlegesen meggyőződni erről. A "halmaz" épületei nagyon különböző építészeti-kulturális értéket képviselnek, némelyik szinte semmilyent=ezért az összeset nem lehet egy kalap alá venni. A Rádió apparátusának elköltöztetése és épületeinek eladása évtizedes ügy, a folyamatos leépítésektől nem függetlenül épületrészek, sőt: egész épületek váltak kihasználatlanná és tudtommal többet ki is ürítettek. 1-2 éve még arról írt a sajtó, hogy az Országos Széchényi Könyvtár költözik le ugyancsak alkalmatlanná vált várbeli (de nem vérbeli) székhelyéről a Rádió néhány (de nem összes) épületébe, aztán ez a terv elhalt. A két Pollack Mihály téri, nem abba a környezetbe illő modern épületet le kellene bontani. A kisfilmben "zászlóshajóként" bemutatott Esterházy-palota -ismertebb nevén Márványterem- nem stúdió, koncertteremként mutatós, de rádiós szempontból haszontalan. Elkülönítve a többi épülettől, a Nemzeti Múzeum részeként pl. valamilyen reprezentatív kiállítóhelyiségként funkcionálhatna vagy eladása esetén pl. követség lehetne, ezesetben persze a nyilvánosság elől elzárttá válna. A másik "kakukkfióka", a Múzeum utca sarkán álló Károlyi-palota sem volt stúdió, sőt -ellentétben az  Esterházy-palotával- a máshol is elhelyezhető -vagy már el is helyezett?-  Rádiómúzeumot leszámítva, a nyilvánosság számára sem volt sohasem látogatható. Értékesítés után nagykövetségként visszakaphatná régi funkcióját.

Igazi gondot és megoldandó, nagyon nehezen megoldandó problémát a talán műemléki-ipartörténeti? védettséget élvező "hatos" stúdió megmentése jelent és valójában a technikailag  korszerűsített 22-es stúdió is bizonyos értelemben púp az őt magába foglaló épület valahányadik emeletén...és persze az együttesek próbái és stúdiófelvételei számára is helyet és technikát kell biztosítani. 

A "helyrehozhatatlan bűncselekmény, kultúragyilkosság" minősítés tehát és talán nem az összes épületre vonatkozna. További érdekes részletek itt.


454 Klára 2017-10-18 10:09:53

Csak egy apró kérdés (persze, lehet, hogy ez csak merő kicsinyesség és szűklátókörűség) és ezt mind az adófizetők pénzéből? Miközben a minimálbér annyi, amennyi és éppen most tervezik korlátozni pl. a rákbetegek részére adható életmentő gyógyszerek, terápiák körét!

Mikor érjük el - ha valaha egyáltalán -  azt a szintet, hogy az ilyen és hasonló egyezséges, illetve peres pénzeket azok fizessék ki, akik annak idején "közreműködtek" az ilyen helyzetek,  perek stb.  kialakulásában?


453 Edmond Dantes 2017-10-18 09:22:41 [Válasz erre: 452 Búbánat 2017-10-17 23:15:24]

Ehhez a "kabáthoz" (értsd: íráshoz) elég nehéz lesz gombot varrni kevésbé rendszerkritikus fórumtársainknak. Magam csak annyit jegyeznék meg illő semlegességgel: alig hiszem, hogy az írás szerzőjének valaha is "volt egy pillanat(a), amikor úgy látszott, ő lesz a Magyar Rádió elnöke"...amihez az akkori médiatörvény szerint 2/3-as médiakuratóriumi azaz pártközi konszenzus szükségeltetett.


452 Búbánat 2017-10-17 23:15:24

A pernyertes

Megállapodással végződött az a per, amit Such György, a Magyar Rádió volt elnöke indított elmaradt sikerdíja miatt, értesült az Index.

A Suchnak járó bruttó 117 (nettó 80) millió forint a járulékokkal együtt összesen 142 millióba kerül a Közszolgálati Közalapítványnak.


451 Edmond Dantes 2017-10-17 22:08:40 [Válasz erre: 446 musicus2 2017-10-17 14:40:26]

Köztünk szólva: "Magyar Rádió" (és MTV, MTI, Duna TV) valójában már 2011 óta nincs. MTVA "beszippantotta" mindet és akkor még igen diplomatikusan és apolitikusan fogalmaztam, tartalomról, közszolgálatiságról nem szólva. Zenei együttesei szerencsére (meg)vannak. Folyt. köv.: ott is, itt is...csak "itt" már késő van :-)


450 Edmond Dantes 2017-10-17 22:02:34 [Válasz erre: 444 macskás 2010-08-03 10:07:02]

Látnoknak tetszik lenni: már 2010-ben tudta, hogy egyszer majd lesz egy ilyen nevű portál :-) ...

...hajrá, előre 888-ig!






A lapunkban megjelent szövegek a Café Momus, vagy a szerző kizárólagos szellemi tulajdonát képezik és szerzői jog védi őket.
A szerkesztőség külön, írásos engedélye nélkül mindennemű (részben vagy egészben történő) sokszorosításuk, felhasználásuk, kiadásuk és terjesztésük tilos.