1491 Heiner Lajos 2013-10-08 21:37:39 [Válasz erre: 1460 telramund 2013-08-18 08:44:58]
Teljesen véletlenül akadtam rá erre a hozzászólásra. "Fizetős" hozzászólást írtam a Momus-be. Fizetős, mert egy jelképes összeget majd - talán, és valamikor - kapok érte. Két Stollwerkre talán elég lesz. Sőt, hozzáteszek pár Forintot, bár a "rezsicsökkentés" keretében épp négyszeresére emelte a bankom a számlavezetés havi összegét, de üsse kavics, váltok egy belépőt a felcsúti stadionba, hadd támogassam pártunk- és kúrmányunkat. Kíváncsi vagyok, Ön hol hallott jobb Giovanna d' Arcot, talán anno Szegeden? És Bajtay Horváth Ágotával, avagy Karikó Terézzel? Netalán az 1951-es előadáson részesítette a szerencse részvételét, Tebaldival és az első évben tenort éneklő Bergonzival? Izgatottan várom reflexióját. Ha legközelebb netalán egy kocsmai légtérben ücsörgünk, a válaszadásban abszolvált erőfeszítéséért küldök Önnek egy kisfröccsöt, vagy akár egy tömbházmestert.

1490 tiramisu 2013-10-08 21:30:07 [Válasz erre: 1479 telramund 2013-10-06 10:07:55]
Bocs' de mit fed az, hogy Gergiev, "vidékiesebb" tempot vett? Már bocsánat , de olyan tempot vesz, amilyen kell és amilyet akar! Ki van autentikusabb karmester nála, főleg orosz opera ügyekben?

1489 frushena 2013-10-08 20:53:51 [Válasz erre: 1485 telramund 2013-10-08 16:13:23]
"Harmadszor kezdi az évadot a Metropolitan Opera Anna Netrebkóval, aki mosolyogva szúr ki ellenségeivel, mert évről évre jobb." Fáy Miklós :)

1488 zalbarna 2013-10-08 17:28:52 [Válasz erre: 1487 parampampoli 2013-10-08 17:21:59]
Nektek hármotoknak hiszek, de Fáy egy szörfös, a helyetekben nem beszélnék róla, a végén még majd nektek sem hiszek...:)))

1487 parampampoli 2013-10-08 17:21:59
Fáy kritikája megvilágosította annak a furcsa, szokatlan utolsó csóknak a miértjét is. Hiába, nem lehet még egyetlen motívumot se megítélni az egész ismerete nélkül. Ez az Anyegin olyan előadás, amely a mai operavilágban nyugodtan kivételesnek mondható. Netrebko csodálatosan énekel, egyre erőteljesebb játékban, a sokszor tapasztalható személytelenségnek nyoma sincs, minden pillanata élő és hiteles, a rendezővel pazarul kidolgozott. Kwiecien is önmagát múlta felül, talán sose volt ennyire jó egyetlen szerepében se, pedig sokszor volt már nagyon jó is. Aki már elfelejtette, emlékeztetném, hogy a Gremint éneklő Tanovickij énekelt Pesten is, a Macbeth előző rendezésének premierjén Banquót, 2002-ben. (Vagy 2003-ban.) Azóta felszedett vagy 20 kilót, de sajnos a hangja nem lett szebb. Beczaláról pedig nagyobb dicséretet nem tudnék mondani, minthogy Gedda óta a legremekebb Lenszkij. Gergiev tempói elsőre furcsán komótosak, de fokozatosan rá lehet érezni, hogy nem lassúak, hanem súlyosak. Ami nem jelentéktelen különbség. Kétségtelen, ez az Anyegin igazi élményszámba menő produkció.

1486 taber 2013-10-08 17:06:13 [Válasz erre: 1484 telramund 2013-10-08 15:55:43]
Hú, köszönöm a linket :)
Hú, köszönöm a linket :)
1485 telramund 2013-10-08 16:13:23 [Válasz erre: 1483 Búbánat 2013-10-08 12:10:40]
Soha igazabb kritikát Fáy nem irt.Tökéletesen leirta,ami történt és ami történt miért történt!

1484 telramund 2013-10-08 15:55:43
Ime a csodálatos előadás!Nem sokáig lesz elérhető.A prózában levő hanghiba az egész világon volt,utána a zenében semmi probléma sincs: [url]https://www.youtube.com/watch?v=WsX5xVAYdlg;Anyegin MET 2013[/url]

1483 Búbánat 2013-10-08 12:10:40 [Válasz erre: 1481 Búbánat 2013-10-08 12:07:10]
[url] http://nol.hu/kult/20131008-ket_csokkal_tobb?ref=sso; Fáy Miklós: Két csókkal több [/url]

1482 Búbánat 2013-10-08 12:08:45 [Válasz erre: 1481 Búbánat 2013-10-08 12:07:10]
[url] http://nol.hu/kult/20131008-ket_csokkal_tobb; Fáy Miklós: Két csókkal több Zene [/url]

1481 Búbánat 2013-10-08 12:07:10
[url] http://nol.hu/kult/20131008-ket_csokkal_tobb; Fáy Miklós: Két csókkal több Zene – Csajkovszkij: Anyegin [/url] „Harmadszor kezdi az évadot a Metropolitan Opera Anna Netrebkóval, aki mosolyogva szúr ki ellenségeivel, mert évről évre jobb. És végre az Anyegin. Mondhatjuk okosan, hogy az Isten is Tatjánának teremtette, és aki nem követte szorosan az énekesnő pályáját, nyilván arra gondol, hogy Netrebko már túl van a szerepen, amikor még varázslatosan karcsú nádszálkisasszony volt, nyilván megőrjített minden magát Anyeginnak képzelő férfiút Szentpéterváron.” Fáy Miklós| NOL| 2013. október 8.

1480 telramund 2013-10-06 10:09:02 [Válasz erre: 1479 telramund 2013-10-06 10:07:55]
A rendezés majdnem hagyományos és nem modernkedik.

1479 telramund 2013-10-06 10:07:55
Tenap katartikus élményben volt részem (két dolgot leszámitva)az Anyegin metbeli közvetitése során.Az Anyegin az egyik kedvenc operám.Mögöttem egy idősebb nő azt mondta ilyen ma már nincs.Nincs?-Hát van.Amikor egy pillanat alatt a semmiből halál születik a barátok között.Amikor egy férjes asszony nem hagyja ott a férjét.És nagyon sok lány küzd Tatjana problémájával,igaz ez a kevesek közé tartozik.Na ennyit az aktualitásról(Az Aida mitől aktuálisabb?). A rendezés majdnem hagyományos és a modernkedik Vinnyoghatnak akik egy benzin kutat szivesebben látnának.Én nem ..Van hó ,vagy kiszáradt fa,van lélek és némi újraértelmezés is. Aztán a szereplők.Netrebkonál csak egy jobb Tatjanát -hallottam.(Házy).De ,amit eljásztik és főleg elénekelt tegnap leirhatatlan.Ez az Ő igazi világa és nem Lady Macbet.Kwiecziennel énekelt Szent Pétervár utcáján, hóesésben előadott zárójelenet párját ritkitja. És Kwiecien Anyeginje méltő párja volt ennek a Tatjánának.Lenszkij Beczala.Bár sosem voltam tenorfan az az énekes egyre jobb,mindent tud és csodaszép hangja van.Lirai vonalon Kaufmann párja.Nem véletlen volt tombolás Lenszkij áriája után.Számomra az est sötét pontja Gremin.Egy ária,na de milyen.Ez szörnyű volt.Tremolos felső regiszterrel,ami még fémes szinű is elválik teljesen az alsó regiszterétől.Brrr.Gergyiev bizonyára autentikus Csajkovszkij zenéjében.Talán egy árnyalattal lassúbb,"vidékéiesebb" tempót vett,főleg az első felvonásban.De klasszis karmester és nagyszerű a Met zenekara.. Ami üröm az örömben.A hangositás,ami nem egy operafilmre,hanem valamilyen akció szörnye van állitva.Ezen jó lenne változtatni.Mert HD ide HD oda igen zavaró főleg a magas hangoknál.Ez egy opera és nem egy könnyűzenei mikroportos koncert. Ennél az Anyeginnék egyet hallottam jobbat az sem most volt.Remélem dvd-én kijön,mert arra nagyon érdemes lenne.Azon ritka esték,amikor a hatás ma is teljesen ural.

1478 Búbánat 2013-10-05 13:05:44
"Netrebko építkezik" - László Ferenc lemezkritikája Anna Netrebko Verdi-lemezéről a MUZSIKA októberi számában. "{...] Minek tagadjuk, Anna Netrebkót könnyű félreismerni. Túl szép, hogy (a művészete) igaz legyen - gondolhatják a dafke és a kontra pozícióját kedvelő operabarátok, s Netrebko keresetlenségre és külsőségekre remekül felépített imázsa bizony csak tovább erősítheti e vélelmüket.[...]" A cikk szerzője górcső alá veszi és egyenként tárgyalja Netrebko Verdi-áriáit a CD-ről.

1475 frushena 2013-09-22 12:22:26 [Válasz erre: 1474 Búbánat 2013-09-22 12:03:58]
A mostani árfolyam viszont megint más, mint az akkori. Szerintem Kaufmann is valami "SALE" eredményeképpen került hazánkba!

1474 Búbánat 2013-09-22 12:03:58 [Válasz erre: 1473 frushena 2013-09-22 11:30:48]
Tudom, de akkor is: a nyolcvanas évek közepén - az akkori árfolyamon - nem lehetett kisebb pénz Domingo, Pavarotti "idecsábítása" sem.

1472 Búbánat 2013-09-22 10:22:50 [Válasz erre: 1471 Haandel 2013-09-22 09:14:03]
Jöhetne már végre Magyarországra énekelni - legalább egy koncert erejéig!

1471 Haandel 2013-09-22 09:14:03
[url]http://www.francemusique.fr/emission/lirico-spinto/2013-2014/gloire-anna-09-22-2013-00-00;Gloire à Anna![/url] 22 septembre 2013 | 14h00 | [url]http://www.listenlive.eu/france.html;France Musique[/url] | (Web/Astra 19.2°E)

1470 frushena 2013-09-21 23:43:24
[url]http://www.youtube.com/watch?v=LBuiiO4PW3A;VERDI: 'Il Trovatore' aria di Leonora: "Tracea la notte placida" Anna NETREBKO[/url]

1469 Búbánat 2013-09-18 12:30:45 [Válasz erre: 1446 frushena 2013-08-03 15:54:56]
Igen, Netrebko ünnepi, Verdi-CD-kiadványa (Lady Macbeth, Giovanna d'Arco, Elena A szicíliai vecsernyéből, Erzsébet a Don Carlosból és Leonora A truadúrból) tartalmaz egy DVD korongot is, amely kilenc további operaszerepéből ad izelítőt.

1468 Haandel 2013-09-08 08:30:37
[url]http://ernstdaniel.radio4.nl/;Sopraan Anna Netrebko[/url] 08 september 2013 | 18:00 | [url]http://www.listenlive.eu/netherlands.html;Radio 4[/url] Giuseppe Verdi: • Il Trovatore - "Vanne ... lasciami" - D'amor sull' ali rosee • Giovanna d'Arco - "Qui! Qui...dove più s'apre libero il cielo" - "O fatidica foresta" • Macbeth - Gran Scena del sonnambulisma "Una macchia è qui tuttora" • I Vespri Siciliani - "Mercè, dilette amiche" • Don Carlo - "Tu che le vanità" Netrebko, Anna [sopraan] Orchestra Teatro Regio Torino Noseda, Gianandrea Deutsche Grammophon [url]http://www.deutschegrammophon.com/en/cat/single?PRODUCT_NR=4791052;CD[/url]

1467 ladislav kozlok 2013-08-28 06:34:13
Anna vigyaz, mert jon Aida GARIFULLINA, az Operalia 2013 egyik gyoztese !

1466 Beatrice 2013-08-27 13:14:38
[url]http://www.operanews.com/Opera_News_Magazine/2013/9/Features/The_Age_of_Anna.html;Új, angol nyelvű interjú[/url], mely egy igen közönséges (és nyilván jól kiszámított) kiszólással indul.

1465 frushena 2013-08-19 10:15:51 [Válasz erre: 1464 telramund 2013-08-19 09:14:50]
Sajna nem minden úgy jön át az ilyen közvetítések alkalmával, ahogy kéne! Pl. a Veronai Rigoletto Sí vendetta-t három féle szögből hallgattam meg az egyikben hangot szinte nem hallani, de a másik kettő beállításban mind Peretyatko és Nucci is fantasztikusan jók voltak!

1464 telramund 2013-08-19 09:14:50
A you tube részletben hangilag sokkal jobbnak tűnik,mint a Ö1 közvetitésben.Bár ebben biztos benne van a látvány elem befolyásoló tényzője.(Bár lehet csak véletlen kamera szög miatt helyenként Tamara Press alakzatot formál.)

1463 Búbánat 2013-08-18 14:13:09 [Válasz erre: 1462 frushena 2013-08-18 13:03:46]
Anna tényleg "isteni"...
Anna tényleg "isteni"...
1462 frushena 2013-08-18 13:03:46
[url]http://www.youtube.com/watch?v=p8BaZJMdcEM;Anna Netrebko sings Verdi - Giovanna d'Arco - Salzburg 2013[/url]

1461 frushena 2013-08-18 11:57:37 [Válasz erre: 1460 telramund 2013-08-18 08:44:58]
biztos hallunk Lajosról és Giovannáról! Többször végigrágtam az új Albumot, nekem tetszik!

1460 telramund 2013-08-18 08:44:58
Hát azért ennél a Giovanna d'Arconál már hallottam jobbat. Csodálom ,hogy Heiner Úr nem osztja meg személyes élményeit csak úgy ingyen az olvasókkal,hanem majd egy fizetős ,culinaris élményekkel tarkitott kritikában.Mindegy ,azt is elolvassuk! Hol a világszép hang?Na majd meglátjuk!

1459 Beatrice 2013-08-17 16:28:19
Bulvárhír az uborkaszezonra: [url]http://www.oe24.at/leute/Schrott-zieht-bei-Anna-aus/113263095;A pletykák szerint nincs minden rendben Annácska és Erwin között[/url]

1458 frushena 2013-08-17 11:55:52 [Válasz erre: 1457 frushena 2013-08-17 11:35:33]
[url]http://www.youtube.com/watch?v=aaGM07IU_qQ;VERDI: 'Don Carlo' Elisabetta scene "Tu Che Le Vanità"[/url]

1457 frushena 2013-08-17 11:35:33
[url]http://www.youtube.com/watch?v=ZBZ0CazHQFM;VERDI: 'Macbeth' Lady Macbeth scene "Vieni, T'affretta!.."[/url] [url]http://www.youtube.com/watch?v=GYljnrK3kl8;VERDI: 'Il Trovatore' Leonora scene, "D'amor Sull'ali Rosee"[/url] [url]http://www.youtube.com/watch?v=aaGM07IU_qQ;VERDI: 'Don Carlo' Elisabetta scene "Tu Che Le Vanità" lehet fanyalogni :)

1456 telramund 2013-08-09 18:26:48 [Válasz erre: 1455 Heiner Lajos 2013-08-09 14:35:07]
Értem! Ma itt is meleg van 23 Celsius.
Értem! Ma itt is meleg van 23 Celsius.
1455 Heiner Lajos 2013-08-09 14:35:07 [Válasz erre: 1450 telramund 2013-08-08 20:11:55]
Kedves telramund, Elköltöztél az Északi Sarkra? Irigyellek.... Itt Szegeden árnyékban 36 Celsius. Nyetrebkoról bővebben majd legközelebb. Nálam csak sör. Átfolyó jellegű sörmelegítőként üzemelek. Üdv.!

1454 Spangel Péter 2013-08-09 13:02:27 [Válasz erre: 1452 Búbánat 2013-08-09 12:07:47]
Adáshiba? A rabló négermarinéni!
Adáshiba? A rabló négermarinéni!
1453 Spangel Péter 2013-08-09 12:58:28 [Válasz erre: 1452 Búbánat 2013-08-09 12:07:47]
Anna salzburgi ruhája sokat sejtető. Kiállása fejedelmi, van alakja, pont olyan amilyennek lennie kell. Itt is, ott is, mindenütt, még ahol nem is látszik...

1452 Búbánat 2013-08-09 12:07:47
Az ARTE televízió ma 13 órától sugározza az [url] http://www.arte.tv/guide/de/045511-000/a-netrebko-e-garanca-in-donizettis-anna-bolena; Anna Bolenát [/url]. Die Inszenierung aus der Wiener Staatsoper verspricht mit den Opernstars Anna Netrebko, Elina Garanca, Elisabeth Kulman und Ildebrando D'Arcangelo musikalische Sternstunden. Elisabeth Kulman (Smeton) Ildebrando D'Arcangelo (Enrico VIII.) Anna Netrebko (Anna Bolena) Elina Garanca (Giovanna Seymour) Francesco Meli (Lord Riccardo Percy) Dirigent: Evelino Pidò (193 perc)

1451 IVA 2013-08-09 03:37:05
[url]http://szinhaz.hu/opera/53110-5-ev-utan-nujra--jelentetett-meg-anna-netrebko;A hangjáról is esik szó[/url]

1450 telramund 2013-08-08 20:11:55 [Válasz erre: 1449 Heiner Lajos 2013-08-08 18:43:08]
Sör,bor,pálinka a Te műfajod én megelégszem zenei coctélokkal is.Errefelé 22 fok van,ideális mindenre.

1449 Heiner Lajos 2013-08-08 18:43:08 [Válasz erre: 1448 telramund 2013-08-08 18:41:35]
Mivel mmost néztem meg, most. Nehéz felfogni? Nagyon meleg van arrafelé? Vagy sok volt a pálinka?

1447 Heiner Lajos 2013-08-08 16:54:52
Megnéztem Nyetrebko új Verdi-CD-jének a trailerét. Sajnos, komoly kételyeim támadtak.

1446 frushena 2013-08-03 15:54:56
[url]http://www.youtube.com/watch?v=gjpX9ywK7l4&feature=youtu.be;Anna NETREBKO: "Verdi Album"- Trailer[/url]

1445 Búbánat 2013-07-06 09:52:06 [Válasz erre: 1444 Búbánat 2013-07-06 09:50:10]
[url] http://www.mezzo.tv/en/our-programs/scheduling/anna-netrebko-and-roberto-alagna-sing-manon-massenet-wiener-staatsoper-8; Massenet: Manon [/url]

1444 Búbánat 2013-07-06 09:50:10
Ma 20:30-tól a Mezzo csatornán [url] http://www.mezzo.tv/en/our-programs/scheduling/anna-netrebko-and-roberto-alagna-sing-manon-massenet-wiener-staatsoper-8; Massenet Manonjában [/url] énekel Netrebko. Anna Netrebko (Manon Lescaut) Roberto Alagna (Le Chevalier des Grieux) Adrian Eröd (Lescaut) Ain Anger (Le Comte des Grieux) Bertrand de Billy (conductor) Orchestra Orchester der Wiener Staatsoper Andrei Serban (stage direction) Recorded at the Wiener Staatsoper in 2007

1443 frushena 2013-07-01 20:33:24
[url]http://www.youtube.com/watch?v=dDdQRRutpxg;Red Square, VERDI: 'Il trovatore' aria di: "Tacea la notte" - Anna NETREBKO[/url]