Hát ez fantasztikus, nagy köszönet. Ezt hallgatva egyáltalán nem csodálkozom, hogy kezdesz kiábrándulni Jarousskyból.
Monteverdit? Óvodában? Kuckó mackót kellett volna inkább.
Ezt a színes kis pókocskát Micsurin tenyésztette? Guszta, hogy nagyon.
Tarantella-ajánló
Az új kontinens, Amerika befertőződése, az tényleg nagyon könnyen ment.
Mexikó.
Santiago de Murcia lejegyzése.
Ahol ilyen színek őshonosak, konkrétan, az utcán, ott semmi meglepő sincs abban, hogy a Tarantella megjelenése még csak egy szemöldök-felrántást sem okozott. Másodpercek alatt beállt a honi dallamok közé. Nem volt különösebb jajgatás.
Mintha mindig is ide tartozott volna, a mérgeskígyók, húsevő növények és a szem-férgek társaságába.
Átesett persze némi toalett-frissítésen; pár fura hangszer is belépett, a kicsit vargabetűvel beszűrődő Fekete-Afrika is észlelhető; a szabadság-fok még erőteljesebben kiteljesedett.
Előtte:
Utána:
Nekem nem megy.
Nekem nem őstehetség.
A nyílegyenes, rezzenéstelen Arianna-lament volt nálunk az oviban. Azokon nőttem fel. Leszakadni erről, vagy fejlődni, én már nem bírok. A jelem a cérnagombolyag volt amúgy.
Én már rezegtetést itt semennyit sem bírok.
Illetve.
Ha jól figyel az ember, nincs olyan, hogy egyenes éneklés. Az ilyen egyenes-jellegű hangok pici berezgése, az viszont igen drámai.
Vagyis. Minél kisebb a vibrátó/remegés, annál erősebb az érzelem.
Sokan pont ellenkezőleg gondolják.
Értem én a tréfát, csak nem szeretem! :)
Lazuljunk egy picit. Off leszek, de annyira azért mégsem. Cecilia Bartolli? Hm?
Ah, már Jaroussky se a régi? Lassan majd ráfanyalodsz a kire is? :)
Tetszik. Azt hallod benne, hogy őstehetség. Olyan adottságai vannak native, amikért más viilágnagyságok rengeteget dolgoznak. Neki meg csak úgy van. Az ilyet mindig jó hallgatni.
Itt egy jobb képe, hogy felengedj kissé :)
És ez még belefér? Antonacci kisasszony. Az az arc! Ha ránézek, összemegyek ekkorára, ni! :)
Nekem ez a Lamento tetszik. Igaz, hogy nem egy tipikus ária, de pont ettől szeretem. Olyan szubkultúrás.
Ehhez a zenéhez egy nagy családi túraautót odarakni, és megnézni, hogy pl. ugyanaz a méretű gumi, hogyan húz ezen, meg azon, az megtévesztő lesz.
De biztosan nem fog örökre ugyanúgy énekelni, ezt én is tudom.
A zene teljesen más.
Oda más éneklés kellett. Nem pásszolt volna emez, hidd el.
Igen, ég és föld.
Nagyon nehéz lehet neki nap mint nap új motivációt találni ekkora hajtás mellett.
Kicsit hallgassunk bele ebbe! Volt, amikor Jaroussky így énekelt! Hoppá! Ezen a vásári borítóson viszont teljesen más, és a vibrátózása nagyon látványos. Ezzel igyekszik kitölteni az üresjáratait. Rutinos és kiszámíthatóvá lett az éneklése. Mintha kiégett volna. Innen a statisztikai felolvasó hangulat.
Meg, hogy Corvette levibrátósozta, erre csak azt mondom, hogy van egy eredeti ZigZag lemezem, amely egy Monteverdi lamentó miatt száműzetésben porosodik évek óta.
Na, ott van az, amit én sem bírok.
A borító, az gáááááááz.
Azért nem annyira szörnyű... :)
Ez a vibrátózás nagyon-nagyon ravaszul, ügyesen rejtett; itt mi erősen elszoktunk tőle. Jómagam is az egyenesebbet szeretem, de ez még éppen tűrhető. Amikor pont meghallom én is, hogy demiértezaremegés?, abban a tizedmásodpercben abbahagyja.
Cserében?, valami nagyon érdekes van a hangjában. Valahogy, mintha nagyon pici pillanatonként tudná változtatni a hangerejét, és ezzel együtt, picit a tónusát is.
A hifiben azt mondanánk, 'mikrodinamika'.
Szóval, tetszik.
Mozog. Annyiból jobb. A másik egyhelyben áll. Se fel, se le, se ki, se be. Áll. Nem történik semmi.
De lehet, h megint Corvette-nek van igaza és ezt a témát most hagynunk kéne a fenébe.
Te mit szólsz Jaroussky-hoz ?
Kbszttul giccses a borító. Mint egy falusi Jézus kép egy mexicoi faluban , rettenetes.
A zene nekem olyan lélektelen. Profi nagyon, de nincs benne kedv...vagy bánat...vagy mittomén. Mint egy statisztikai felolvasás.
Lehet, hogy nem mondják, rá, hogy 'sovány'.
De azt sem, hogy 'jó', vagy bármi mélyebbet is megmoccant. Mert mindenről szól, csak a lényegről nem.
Hallgassuk már meg egymás után...
Mert szerintem végtelenül kommersz és komolytalan. Zenei tartalom?, konvergál a nullához. Az lehet, hogy szerkezetileg bonyolultabb, csak sokan összekeverik a dolgokat, mondván, hogy a bonyolultabb, az a jobb.
A zenészeknél ez amúgy meglehetősen gyakori, és ez teljesen természetes.
Próbálj meg egy jó verset elképzelni. Attól jó, hogy bonyolult pl. nyelvtanilag?, vagy a jelzői olyanok?, vagy a rímek jól kijönnek?
Nem. A kifejezés, az 'üzenet' a lényeg. Valami, ami átmegy.
Nagyon hasonló történik, mint a zenében.
Szóval, nem egy ligában van a nápolyi előadással.
Azt hiszem, itt erős ízlésbéli eltérés is detektálható. De nem ezért érdekes a Tarantella-jelenség. Mert itt jóval többről van szó. Arról, hogy itt tényleg nagy, túl nagy divergencia van emberek között. Hidd el, tudom, elég régóta figyelem a reakciókat zenészeknél is, meg a civileknél is.
Igazából ez utóbbi hova-tartozás, én azt szűrtem le, nem is mérvadó ennél a kérdésnél. Inkább valami rezonancia-féle dolog lehet. Vagyis, aki kívül reked, az tényleg, jogosan, csak a vállát vonogatja, és titkon nem is érti, hogy mire ez a nagy lelkesedés.
Jaroussky legújabb lemezéről:
Abramo: "Perché più franco" (Isacco) · Philippe Jaroussky
Vélemény? Ezzel az állandó vibrátózással szerintem nagyon rossz úton halad Jaroussky. Nem értem, hogy miért csinálja. Három napja hallgatom a lemezt. A harmadától kifejezetten erős. A zenekar is nagyon jó, De ez az újfajta éneklés...
Ja. A mester soha nem keres tanítványokat. De én nem erről beszélek, hanem a kritikátlanságról. Mert szerintem nem mindegy, hogy mikor szólalsz meg és mikor hallgatsz. A hogyanról már nem is beszélve.
Az egész ügy egyben törekvés kérdése is.
Biztos említettem már, hogy Apám hatalmas komolyzene gyűjtő volt.
Ő mesélte nekem, hogy azért kezdett EGYÁLTALÁN komolyzenét hallgatni 18 éves korában ( utálta a komolyzenét ) , mert észrevette, hogy minden gondolkodó ember ( akit ő annak ítélt ) egyben a komolyzenét is szereti.
És ebből kiindulva .-most figyelj - kötelezte magát arra, hogy naponta hallgasson komolyzenét. Na ezt nevezem törekvésnek.
( azt mondja, csak fokozatosan jött rá az ízére..Később pedig már nem is bírt meglenni nélküle )
Hát erre mondtam, hogy a műveltség..... Az mindegy, hogy a fazék mellől, ha művelt a beszólás. Lehet, hogy a legnagyobb mai magyar költő egy zalakarosi cipőfelsőrész-készítő.
A tudás nem ajánlhatja magát . Vagy érte mennek, vagy anélkül élnek.
Sőt, többet mondok: Ha nem mennek érte, akkor nem is kell. Akkor nem szükséglet.
Tragédia ? Az. Ám az emberi lét önmagában már tragikus, minden nagyobb gondolkozó szerint :)
Szerintem az nem szakbarbárság, ha az ízlésbeli kérdéseket figyelmen kívül hagyod. Az ízlés az olyan amilyen, azt meg, hogy a közönség miért jár el koncertekre, inkább ne ragozzuk. A közönség-művész találkozók nagyon ritkák, talán nem véletlenül. Olyan meg biztosan nem lesz, hogy valami mindenkinek maradéktalanul tetszedjen. De láthatjuk, hogy a zenei paletta eszelősen széles, és mindenki megtalálhatja rajta a kedvére való műsorszámot és előadást. Ez pozitív.
Hogy ez a tarantella sovány-e? Ja. Mint egy india tehénke, amit két napja csapott el a vonat. Ez egy ősi kacsa-tánc. Primitív. És ez nem olyan, hogy hagyjam már magamat, mert pl. ott van a vajaskenyér is, jaj, de finom tud az lenni, hát nehogy már ez a tarantella se legyen jó! Nem jó. Sajnos. Ma már ez nagyon kevésnek hat a színpadon. A maga korában elhiszem, hogy hasítottak vele, hogy ez egy sláger volt, csak hát azóta eltelt pár évszázad és a zenehallgatók arousal-szintje látványos mértékben megemelkedett. Amúgy érdekes hallani, hogy ilyen is volt anno.
És láthatod, akad, akinek még mindig nagyon tetszik. Mit lehet ilyenkor tenni? Szakmai alapon kicsontozod a művet? Ha ez megtörténne, menetrendszerűen érkezne rá a lehurrogás, hogy mit képzesz magadról, te, ócska, senkiházi magyar zenész, és marad benned a szomorúság, hogy hiába törted magad, egyszerűen süket fülekre találtál. A legjobb, ha ráhagyod a másikra. Sőt, dícsérd meg, hogy milyen remek füle van neki. Altasd el! Akkor majd lesz topik, lesznek ajánlók. Legfeljebb sz@rrá unod magad, ahogyan az a plusz két ember is, akik nem trollkodni járnak ide.
Én pl. soha nem kezdeném el magyarázni egy villamosmérnöknek, hogy hogyan építsen high-end erősítőt. Miért? Mert nem értek hozzá. Csináljak magamból hülyét ország-világ nyílvánossága előtt?
Van pár dolog a világban, amellyel kapcsolatban szeret kéretlenül megnyilatkozni az utca embere. És nem csak hiszi, de TUDJA IS, hogy neki feltétlen igaza van. A zene is ilyen. Fórumoznak ezerrel. Kopasztják a kendermagost, dől rájuk a forró gőz, és közben írkálják be a hagymázas ötleteiket. Te meg próbálod helyrebillenteni a tengelyéből kifordult világot. Jól van ez így szerinted? Csak kérdem.
Amikor megnéztem a videót, feltűnt, hogy három konzervatórium együttműködése folytán jött létre (Nápolytól Cosenza "csak" 300 km, de Verona már 700 km-re van). A helyszín pedig a nápolyi királyi palota belső színháza. Elmerengtem azon, hogy az idén ez a program sem jöhetett volna létre.
Kedves chord, a dolog úgy áll, hogy 1020-ban ( 1000 éve ! ) már civakodtak a ' 'piaci' és a 'magas' művészet témában . De én nem erről beszélek.
Az, hogy valami zeneileg sovány, ( karcsú, sivár, sajt ) az nem ezen a vitán áll vagy bukik. Az egy másik vita. A művészi tartalom vitája. De itt a zenei tartalomról van szó.
Erre a tarantellára senki nem mondja, hogy sovány zeneileg.
És azért nem mondják rá, mert nem az :)
Kívülről, közönségként, annyit látok, hogy ez a Tarantella-jelenség 400 éve is pontosan ugyanolyan megosztó volt, mint most. És a művelt közönség egy jó része befertőződött, és imádja, egy része meg húzza a száját. A zenészeknél a divergencia még sokkal élesebb - ott a struktúra-orientáltság szükségszerű jelenléte jobban kihegyezi a véleményeket.
A koronavírussal is ez van.
Van, aki meg sem érzi.
Van, akire meg végzetes.
Kedves chord, ha valamire azt mondom, hogy zeneileg sovány ( mint ez a tarantella is ) az nem egy szakmai érv. Egyszerű muzikalitás. A közönség jó része muzikális, azért jár koncertre. Hogy úgy mondjam, ez ( hogy ez a tarantella zeneileg sovány ) ez a zeneileg művelt közönség véleménye is . ( Ez a darab ! )
Ha azt mondanám, hogy a ritmikai ellenpont ebben az előadásban nincs kellően kidolgozva, az egy szakmai érv.
Mindig nagyon figyelek arra, hogy a véleményem NE CSAK szakmai legyen. ( Akkor szakbarbár lennék )
Ezt általában azzal a trükkel szoktam csinálni, hogy elképzelem, egyedül vagyok egy börtönbe zárva hosszú időre és csak ezt az egy zenét hallgathatom. És akkor elképzelem, hogy hányadik napon másznék a falra tőle. Vannak az életfogytos zenék, na az nem sok van, de azért hálistennek vannak. Aztán a hosszú lejáratúak, közepesen átsültek, egyhetesek, egynaposak, egyszer és soha többet-ek. Általában ez nálam működik.
Hangsúlyozom, ez nem szakmai vélemény. Nyilván a zenei műveltségem egy bizonyos területen az átlagnál magasabb. Csakhogy ! A műveltséget ( még ha csak kis területen jelenik is meg ) nem okos dolog figyelmen kívül hagyni.
Mondhatod erre, hogy de hiszen ez történik most. Hát , az igaz. Ákos a sztár.
Tarantella-ajánló
Az Egyház, látva az őrület terjedését, az egyetlen lehetséges megoldást választotta: a Tarantella felkerült a hírhedt 'Tiltott Táncok' listájára.
Aztán teltek az évszázadok, a tiltás kilazult, a Tarantella visszalopózott a kánonba, szinte szemérmetlenül csillogtatva a nem túl bonyulult zeneiségét, amelyhez valami furcsa, megmagyarázhatatlan mélység tartozott.
Nápolyban, a velencei születésű Caresana nem átallotta gyakorlatilag a templomi jelenlét közepébe, a miséjébe belekomponálni, ráadásul, szinte női koloratúra-áriába öltöztetve....
Azt vegyétek észre, hogy pont ez a behozhatatlan előnyöm veletek szemben... hogy nem zenész-szakmai alapon írom a szubjektív ítéleteimet, mint egy zsűri, és amelyek csak a zenészek számára jelentenének valamit, de a nagyobb közönséget gyakorlatilag totálisan hidegen hagyná.
Ha pedig nem az érthetetlen szakzsargon, akkor mi marad?, hát, vagy az üres link, vagy csak a nem túl pontos érzések, homályos intuíciók, még homályosabb összekapcsolások más, 'civil' dolgokkal. De az emberek, főleg a nem-zenészek, értik, nagyon is, és ez a lényeg.
Akkor fogalmazd meg pontosabban, hogy mi tetszik, vagy mi nem tetszik! Én is ezt csinálom.
Talán meséltem már, de lehet, hogy elveszett a sztori a ködben, így feleleveníteném. A szakis hangszeres tanárom mesélte, hogy amikor kiszórták őt a Rádió Fafúvós Versenyének fordulójából, megkérdezte a zsűri elnökét, hogy mi állt a döntésük hátterében. És hát olyan "szakmai" érveket kapott, hogy zeneileg ez nem, meg a hang is...szóval b@sztak az egészre. Aztán kihirdettek egy olyan győztest, aki a lemezfelvételen egyszer sem tudta hiba nélkül eljátszani a tételeket. A touloni verseny zsűrije már jóval másabb volt. Glaetzner megkérdezte, hogy hányas a versenyző sorszáma, elővette a vele kapcsolatban teleírt A/4-es lapjait és részletesen felsorolta, hogy mi volt az, ami tetszett neki és mi nem. Szigorúan szakmai alapon, mellőzve a szubjektív tényezőket.
Szal, valami ilyesmire várok a fontos felvételeid esetén. Hogy úgy nyilatkozz meg, mintha magad is zsűriznél. Csak nem magyar módra. :)
Bezony, ez bitang jól szól....
Vagy csak simán, jó ez a lemez...
Most vagy az van, hogy az előadói színvonal általában is ennyire magas, vagy bizonyos zenéket majdhogynem csak jól lehet előadni, mert annyira jók.:)
Ugyan már.
Hogy valami miért tetszik, vagy miért nem, az a lényeg. Máskülönben csak üres youtube linkek lennének.
Most hirtelen Spanyolországon agyaltam.
Hogy a Capella de Ministrers.
Meg a Savallék.
Meg a Paniagua-kán, meg Begona Olavide.
Meg a Glossa kiadó.
Micsoda régizenei helyzet.
A lemez többi része házi feladat.
Egy időben J.S Bachot hallgattad, ma már nem. Egy időben a Capella de Ministrers hallgattad, ma már nem. Miről van itt szó voltaképpen? Vagy folyamatosan változik az ízlésed, vagy szimplán túlhallgattad ezeket a lemezeket és már nincs számodra mondanivalójuk. Kiszívtad belőlük az éltető nedveket és csak az aszott testük maradt. De más talán csak most ismerkedik velük. Ne vedd el a kedvüket!
Nekem ezeket a lemezeket nem kell bemutatni. A La Spagna könnyen fogyasztható, ráadásul hifis szempontból is kiemelkedő. Nekem anno még ez is könnyen csúszott, neked meg már nem annyira. Megpróbáltad, nem ment. De ezzel nem kell foglalkozni! Ahogyan azzal sem, hogy Savall messze van-e Magranertől és ha igen, mennyire? Nem centiméterrel a kezünkben hallgatunk zenét. Tetszik vagy nem tetszik? Ez itt a kérdés. Részemről nincs panasz. :)
Hogy ne maradjatok Rodrigo Martinez nélkül estére, amihez Bach vajon mit szólt volna, amikor dolgozik a Máté-passió partitúrája fölött, pont a legszebb kórusjelenetet igazítja fejben, és valaki felolvasta volna hirtelen, hogy 'Rodrigo Martinez tereli e libákat, aztán meg hirtelen azt hitte, hogy tehenek, hej....'??
Szóval, az énekelt verziókból is van ipari mennyiség, engem ez fogott meg:
Rodrigo Martinez - Mercedes Hernandes
Egy időben gondolkodtam azon, hogy végső soron nekem nem tetszik a Magraner-féle tálalás, úgy általában, sehol sem, és hogy miért.
Talán, mert hiányzik valami. Túl vad, túl autentikus? Nem gondolnám, inkább az van, hogy túl egyszerűek, nem rezonálnak arra a rejtőzködő többletre, amelyre én fogékony vagyok. Valami homályos meafizikai bla..bla, de fájóan hiányzik.
Itt ez a Rodrigo Martinez, ezzel a káprázatos fúvós berohanással; kb. mint amikor a vadnyugati ivóba beront a főhős, berúgva a csapóajtót.
Más is kiszúrta ezt a effektet. Én raktam fel a videót, 189e tömeg megnézte, ez nem véletlen.
És a múltkor megpróbáltam a többi számot meghallgatni.
Nem ment.
Van még lemezük, az sem.
Semelyik.
És igen, Savall.
Ő meg belerakott valamit, ami kell nekem. Hogy mit, azt nem tudom. Talán irracionalitást?
SACD-n: a mai napig etalon.
Élőben, hallatszik, hogy bizony, nem a lemez szerint megy... amiről beszéltünk.
Improvizál.
Improvvisations on Folia - Savall
Ettől nagyon messze van a Capella de Ministrers.
Hús az ételbe? Belőled sem lenne jó vendéglátós.
Néha annyira megy a (hús)feldolgozás, hogy eltűnik a hús.
A húsnak, a szövetnek ott kell lenni. Nem 'vonósnégyes' , a szövet.
Az a tárgy. Finoman, ezt szem előtt tartva lehet feldolgozni a húst. Még növelni is lehet az élvezeti értékét. Lásd Savall sok darabja. De a húsnak maradnia kell.
Akkor még feldolgozás.
Mert igazából csak az van.:)
Az Uppsalai Daloskönyvből.
1556, Velencében kiadva.
Amelynek egy kópiája didereg a messzi-szürke-jeges Svédországban, Uppsalában.
Aztán az eredeti elveszett.
Mi meg örülünk a Volvónak, meg az Abbának, meg így most ennek.
Ezen a lemezen van.
Hát ja.
A vonósnégyesben előbukkanó csodától igen-igen messze esik.
Hát...az első az egy Cleydermann szám utánérzés, durván fogalmazva..
A második becsületes munka, igaz, de a zenei tartalom szerintem abban is csak nullaegészvalamennyi...olyan grilluszdánieles...
Sok szó esik arról, legalábbis nálam, hogy egy adott verzió / feldolgozás 'benne marad-é a rendszerben', vagy sem.
Itt van két példa.
Az egyik, a Hirundo Maris lemezről, Arianna, a Savall-lány, bevitt, nyilvánvalóan, egy katalán dalt, az 'El Mestre'-t.
A másik verzió, az az első Noa Noa lemezről, ahogyan ezt a dalt Filipe elképzelte.
Tehát.
Nem az a fő gond, hogy Arianna, nagy átéléssel, egy hulladékot csinált, mert nem az a hang, nem az a hangszerelés, nem az a hangulat, semmi sem az, ami a régi katalán dalban megbújik..
De miért?, főleg azért, mert van pár akkord és pár hangszerelési/hegedű-kíséreti dolog, amely soha nem hangzik el egy régizenei felvételen, ezt ki lehet szúrni, akinek nem megy elsőre, az a 3 és feledik perctől figyeljen.
Tehát, marad egy jó szándékú feldolgozás, nálam konkrétan nulla.
A másik?,
az egy sokkal merészebb, de jóval fajsúlyosabb dolog.
Az akkordok teljesen rendben, itt, érdekes, nem lóg ki semmi. Dráma van, érzelem van, egészen elképesztő énekhang van. És a 'dramaturgia', az valami fantasztikus.
Pedig csak egy régi katalán dal, feldolgozva.
Hogy Savallnak ezt a kék lemezt be kellett venni az AliaVox kínálatába, az nem lehetett egyszerű dolog.
Ezt a NoaNoa lemezt, az első kiadást, meg beitta a föld, az utolsó darabig felvásárolták a hódolók.
Nem véletlen.
