Egyszer láttam egy koncertfilm-részletet Pavarottival és Stinggel . Akkor ráébredtem, hogy Pavarotti az valami és a pénz, Sting meg a pénz maga és más semmi. Semmi. Azóta sem bizonyította semmivel számomra az ellenkezőjét..
Ezen nem is nagyon agyalnék tovább, ha kérhetem . A semmiről nem jó beszélgetni.
Én is érteni vélem. Bár ekissé máshogyan, mint te. Nem mintha tévednél. Csak a hangsúly. ....És igen, az értelem. Ahhoz, hogy az a valami, ami olyan megfoghatatlan, az valamennyire ( csak valamennyire ! ) földi ( érzékelhető ) legyen, és mindenkihez eljusson, ahhoz FORMÁBA kell kényszeríteni. Ezért vannak a művek az első helyen. Beégetett cd-k.,. A valóságba vannak égetve. Szonáta, szimfonia, portré , csendélet, katedrális . És nem improvizáció. Az impro nincs beégetve. Akkor és ott működhet, de nincs beégetve. És az igazán jó zene, az egyes hallható jó zene az csak a földön létezik. Mi találtuk ki. formák, módszerek. Az a megfoghatatlan csoda, amit ábrázolni törekszik, az több, mint a zene. Az minden zene . ( az egyes is benne, ja ) és minden vers,és minden kép és minden katedrális egyszerre.
De kampányfilmet csinálni egy Didó ária-torzítással...?
Nézd meg Sting és Dowland viszonyát.
Ott nem érzem, hogy sérült volna a lényeg, nem érzek Greenpeace-ízt.
Sőt, az a kaparós-rekedtes se-hang, az majdnem őszintébb, mint sok Dowland-díva mesterkélt hang-megcsuklása.
:format(jpeg):mode_rgb():quality(40)/discogs-images/R-8982597-1472882631-7027.jpeg.jpg)
És igen, ezt maga Karamazov mondta előttem 3 méterre a színpadon, hogy azt a sokszázezres-milliós ismertséget, a világ összes zeneakadémiája egyszerre nem tudta megcsinálni, mint amit ők ketten Sting-gel, ezzel a Dowland projecttel.
A válasz, az maga a régizene metafizikája.:)
Hogy igen, írtak műveket, amelyeknek van eleje, vége, közepe, a papíron, de mivel tisztán eszmei zenéről van szó, ezért az igazi tartalmuk az a Levegőég felett van, és az ottani magasabb dolgok szűrlete, lefelé permetezése, ez maga a zene.
Az irány fontos, kéretik figyelni.
Tehát, amikor azt mondjuk, hogy jó az improvizáció, vagy jó esetleg egy feldolgozás, vagy egy kis farkinca túl-díszítettség, akkor, megbeszéltük, maradnak a 'szövetben'. Miért?, mert amit esetleg hozzá-, vagy el-hazudtak, az, vélhetően, ott rejtőzhet a magasban, a nagy homályban, de kb. hasonló formában, azonos lényeggel.
Az előadó, nagy bánatotokra, mert elvégre mégis csak zenészek vagytok, ők csak a varázslóinasok, ami nem lebecsülendő, mert pl. nem gyíkká változtatnak, hanem, jobb esetben, felemelnek valahová, felfelé.
A szerzők is csak a csillagpor-befogók, nekik erre volt tehetségük.
Vagyis, itt felbukkan a lényeg, ugye?, ami a Szadadság, igen.
Később, ez az irány, nem megfordult, hanem csak 90 fokot tért el, irány a szerző személyisége, érzelm, problémája, stb., a sokat emlegetett individuum-betörés, és itt nem a lejegyzések még pontosabb volta miatt csökken a szabadság, hanem a beszűkülés miatt, amely az égi/földi ellentétes jellegekből jön.
És, hogy Bachot is belekeverjük, ő igazából kilóg kissé, mert a felső dolgokat kereste erősen, én is látom, de egy olyan zenével, és egy olyan teológiai háttérrel, amely a homályos irracionalitást, ezt a gomolygó furcsaságot, amit a régi mesterek ki- és belélegeztek, és amire én spec. ki vagyok érzékenyedve, ezt száműzte a szerkezetek szorításával, és majdhogynem isteni szintre emelésével.
Tehát, ilyen szempontvól, hogy van-e értelme, az egy nem helyes kérdés, mert az igazán jó zene tőlünk teljesen függetlenül is létezik, a végső lényege számunkra nem elérhető (irracionális), tehát, erre rákérdezni olyan, mint a nullával való osztás, nem helyes, nem helytelen, csak kivezet az értelmezési tartományból, és innentől bármi válaszolható rá, vagy semmi sem, pont ugyanakkora igazságtartalommal.
Ez érthető, nem?
Én kb. a felét érteni vélem.
A popzenét rengetegen hallgatják, Annie Lennox pedig van akkora sztár, hogy súlyos társadalmi kérdésekben is hitelesen megnyilatkozhasson. Odafigyelnek rá. Számít, amit mond. Nem véletlen, hogy ő a Greenpece nagykövete. Mint zenész, neki a zenével illik kommunikálnia. Saját nótával nem állhatott elő, mert az visszatetszést válthatott volna ki a hallgatóságból, így érthető, hogy miért Purcellt húzta elő a tarsolyából. Lennox az Angol Királyi Zeneakadémián végzett ének szakon, erős a kötődése a komolyzenéhez. Amúgy meg úgy vélem, hogy itt nem a zene van a központban, hanem a mondanivaló. Pusztul a föld.
De, hogy értsd az egészet: nem te vagy a megszólítandó célközönség. :)
Az emberiség a formák rabja. Pont a zenére ne lenne ez igaz? És hát a megismételhetőség igénye is jelen van. Ha nem jegyzed le a művet, akkor hogyan adod át?
Mostanában, nem tudom, valahogy azt érzem, hogy a régizene felfelé ívelése gyakorlatilag megállt, és egy valamiféle kommerszebb irányba népszerűsödik tovább.
Lehet azt mondani, hogy dejó, Purcellt mennyien megismerik, meg dejópofa ez a Zoom-os videó, meg hogy ugye?, a kijárási tilalmat legyőzte a művészet,
de,
nekem minden idegszálam tiltakozik pl. ez ellen, akkor is, ha a népek eszik, szürcsölik a langyos cuccot befelé, és csillogó szemmel élvezik, hogy igen, na, ez aztán a komolyzene, tényleg milyen jó...
És, hogy Dido lamentje, ez a haldokló Földért van, mert klímakatasztrófa van.... most meghülyültem, vagy ennyire nem értek dolgokat??
Jó dolog a zenélés, kafa dolog az improvizáció..de gondolkodtatok már azon, hogy miért műveket írnak a zeneszerzők ? Miért a művek ? Mi ennek az értelme ? Vagy nincs is neki ? Csak úgy divat lett ? Művek . Ejejük, végük, egységük van. Mi ennek az értelme ?
A szerkezet egyszerű, viszont a játék megkapó. Lislevand jelen esetben jól egyensúlyoz a moder és a régi között. Kicsit rezeg a léc, de nem vészesen. Kíváncsi lennék, hogy az általunk is oly jól ismert Kis karácsony, nagy karácsony c. nótából mit kerekítene ki. Elsőre bizonyára furcsállanánk.
Még pici Karácsony.
Lislevand, meg az improvizáció.
Nagyon jó lemez.
Amúgy, akkor, ez a felvétel a hazai (norvég) közönségnek készült, én is onnan kaptam. Csak és kizárólag norvégül minden a bookletben.
:) Ez egyáltalán nem szokatlan. Vonós barátaimmal ha nagy ritkán hárman összejövünk ( külföldön vannak ), az a kedvenc időtöltésünk, hogy hatszólamú Josquin darabokat játszunk, mindenki két szólamot. Hát az valami egészen szívderítő :) Megvannak a trükkök az igaz. De jól szól. És a szövet marad, az ami :)
Én ezt a módozatot nagyon szeretem.
Amikor figyelni kell. Minél jobban figyelsz, annál több dolog bontakozik ki. Szép lassan jössz rá, hogy mi is történik.
És nem fokozódik, mint a mai világunk, nincs feszítés, nincs robbanás, nincs koloratúra-akrobatika, hanem 'descendens', gyakorlatilag folyamatos ereszkedés.
Ezt a feldolgozást Mudarra követte el. Három generációval később.
Ez egészen felfoghatatlan, innen, 2020-ból.
Hogy egy vihuelista, aki két szólamban is igen korlátozottan képes játszani - itt is inkább ál-alsó-szólam van -, fogja magát, és leakaszt egy igen bonyolult mise tételt, a nagyfaterék imádott polifon mesterétől, és kikombinálja, hogy hogyan rakja át a polifonikus útvesztőből azt a pár dolgot, amit ő fontosnak tart, és beleteszi a kiadott gyűjteményébe, és, természetesen, a saját szerzeményei elé helyezi.
Ez kb. olyan, mintha ma a H-moll miséből gitározna valaki, csak úgy, az utcán.
Nagyon "tömbösen" játsza... darabosan...
Olyan "bachos"
Mondhatod, hogy a pengetős hangszer sajátságai miatt.. de akkor is hangsúlyos...így nagyon szaggatott. Josquin mindig egy legató dallamra épül. Annak kéne hangsúlyosnak lenni.
Azért szép.
Megérkezett az 'Inviolata'
Szép, lassú, meditatív.
Jóleső megszabadulás a gyors-lassú-gyors-lassú idiotizmustól.
A hangminőségen teljesen leültem, annyira jó.
Egynéhány különösen tetszik.
pl. ez:
Az egyik album 2011-ben, a másik 2017-ben jött ki. És én mindig arra gondolok, hogy mi lenne, ha nekem kellene ezekről ajánlót írni. Mert az a legfurább, hogy külön hallgatva őket semmi bajom velük. De ha egymásra tükrözöm a felvételeket, akkor igazából egyik sem a szívem csücske. Mert mindegyik hordoz magában valami olyat, amiben a másik erősen hiányt szenved.
A youtube már vagy ötödszörre ezt dobja:
Filiae maestae Jerusalem
Mert ismernek a robotok.
És egyszerűen ez a zene q..vajó. Agyalhatunk, hogy így a Jaroussky, meg úgy a Fasolis, meg az Early Music, meg a tempó, meg Harnoncourt, de hiába, mert ha marinéni fütyüli a kamrában, akkor is jó....
Az, hogy őket mi vezette?, szerintem:
'80-as évek.
Volt Early Music odakint, ici-pici elszigetelt zárványok. De a klasszika ment, meg, főleg, egész Európa a romantika tengerében úszott. Meg a nagyoperák. Mendelssohn meg Csajkovszkij meg Schubert előadásmódjából nem lehet átülni Vivaldiba. Illetve, átültek, akkoriban, azok, ma, konkrátan, hallgathatatlanok.
Harnoncourték csak annyit csináltak, hogy próbáltak visszább menni, és egy restartot nyomni onnan. Nem Chopin után, és nem őt barokkosra igazítva. Hanem elé. Valami olyan módot találni, amely az akkori zene szellemiségének jobban megfelel.
Tehát nem unalom volt, vagy a sztereotípiáktól való szabadulhatnék, hanem megérezték, hogy valami többlet van pl. a barokk szerzőkben, amelyet az újkori Nuvoe Musiche jobban meg tud mutatni.
Meg arra is rájöttek, hogy az Early Music esetén a 'hogyan', az jóval több, mint pl. egy karmester preferenciája, vagy a személyes stílusa. Nagyobb szabadságot kell engedni. Az alanti két Vivaldi példa nagyon jó. Azért írtam, hogy nem a tempóról van szó. Hanem arról, hogy az egyik kb. ötször annyi titkos mondanivalóval bír, mint a másik. Pedig mindkettő vastagon az újkori Early Music.
Nyilván, könnyen előfordulhat, hogy Vivaldi 'csak' háromszor, vagy kétszer annyit gondolt, vagy csak háromszor/kétszer annyi van magában a zenében, mi meg lelkendezünk az ötszörösnek, amely így nem is biztos, hogy valódi.
Egészen bizonyosnak gondolom, hogy 'túlrezeg' kissé az egész szisztéma.
De én pl. élvezem legtöbbször. Vivaldinál szinte mindig; az a zene mondhatatlanul sokat elbír.
" Biztosan volt oka rá, hogy így interpretáljon. Egy egész operára való. :) "
---------------
Andante ? Nem ? Ez itt a kérdés. Nem mondom, hogy földesúri önkény..sőt még azt se , hogy a Fasolis-féle zene nem jó. Ha mondanám, akkor pl Harnoncourt összes Handel interpretációját kukázhatnám. Ezt az egészet Ő kezdte, Harnoncourt.
És hát ő se volt olyan "viszketa seggem megvaka rom, mégpedi gottaho lénaka rom" fickó. Az lenne érdekes, hogy mi vezette őket ide. Unták a régit.? Nekem az a hátsó gondolatom, hogy a sztereotip szemlélettől akartak távolodni. Ami végül minden zenét unalmassá tesz.
Ez a sinfonia link, amit idéztél... ez egy jó andante... megy, halad lép, kicsit gondolkozik, néha felkapja a fejét, vadul körbenéz, de lépked, lép . Nem szökdel.
Ez a Sinfonia, a harmadik tétel esetlenségétől eltekintve, meglehetősen vad. Erős a sodrása és a fortékkal sem fukarkodik. A második tétel karaktere, ha innen nézzük, már nem is olyan vad. Kár, hogy a 3. tételt elkummantotta Vivaldi. Sehogy sem illik ide. Életidegen. Kb annyira, mint füles farkában a rajzszög. Jó lesz az úgy - gondolta Róbert Gida-, senki sem veszi észre a turpisságot. Ja. Senki.
Szóval hogyan is van ez a karakter dolog? Miért ne gondolkodhatna Fasolis helyesen? Ez az ember se nem hülye, se nem amatőr. Egy tudatos zenész. Biztosan volt oka rá, hogy így interpretáljon. Egy egész operára való. :)
Hát ez az...a karakter...nem a sebesség. Hetventől-nyolcvantól százas tempóig kb minden jó andante tempo... Nade a karakter... effektive ez egy szökdécselés ! Nem lépés. A vad staccato, nem ide való... Nekem ez vele a problem. Naja, ha más írta bele, az más.
Onnan indult a vita, hogy mi a valós tempójelzés. Ez most az andante volt. Mondjuk azt már láthattuk Vivaldinál eleget, hogy ugyanazt a tételt, minden különösebb változtatás nélkül, képes volt kiadni gyors és lassú tételként is. :)
De itt most nem erről van szó. Lehetne, de nem.
Ha tényként fogadjuk el azt, hogy Vivaldi írta oda az andantét és nem utólag, valamelyik korrektor biggyesztette rá a kottára, akkor szerintem érdemes rajta elmerengeni.
Amit te feszegetsz - csak nem találod hozzá a megfelelő szót -, az a karakter jelölés. Mert biztos, hogy az andante az csak egy tempójelzés? Nekem mindig is kétségeim voltak ezzel kapcsolatban.
Énszerintem itt most nem a tempóról van szó.
Valami belső lendület. Életszerűség. Ilyesmi.
Ok. Andante. Mit jelent a szó olaszul? Járva, menve. Vagyis egy olyan tempót jelöl, amely az emberi járás tempójához igazodik. Ha azt akarta volna a szerző, hogy lassan, lassacskán adják elő a tételt, akkor azt írta volna a margóra, hogy lentamente. De nem ezt írta. :)
Andante = olyan a tétel tempója, hogy kényelmesen tudsz rá lépkedni. Próbálj meg az általad favorizált előadásra sétálni! Ugye, hogy nem megy.
Beszúrnék ide két, egymástól jelentős mértékben eltérő előadást, hogy rávilágítsak a tempójelzés nem mindig következetes használatára.
Concerto for Oboe (C major) - II. Andante · Joseph Haydn · Péter Pongrácz
Haydn: Oboe Concerto In C, Hob. VIIg: C1 - 2. Andante · Paul Goodwin
Szerintem Diego Fasolis egészséges tempót vett, amikor belekezdett az andantéba. Nincs ebben semmi gyors. Pont jó.
Apropó! Az megütötte a füled, hogy az elején, az első szakaszban, az első és a harmadik díszítés az alsó váltóhangról kezdődik, ismétlésnél meg pont fordítva? :)
Nagyon lenyűgöző felvétel. Ahogyan hallgatom, át tudom élni azt a borzadályt is, ahogyan a gregoriánhoz szokott fülek hallgatták ezt az ördögtől való többszólamúságot.
Nekem kicsit "sötét" , nem jól hallom a szövetet ... ami nem lenne baj, ha a szépsége a hangnak bűvölne.. de nem. Szóval általában két szólamot tudnék leírni a négyből hallás után, de ez nem lenne baj, ha az összhang elbűvölne...de nem.
Pedig kapiskálják, mert a spanyol vocális tónus igazából sötét.. nincs sehol olyan mély tónusú szoprán, mint a spanyoloknál. Még a fiúkórusuk is ( ami "fényesen világít" északabbra, náluk sötét tónusú.
Hohó, a dolog nem olyan egyszerű ám ! Nem "úgy játszom ahogy akarom" van ! Mert ám van a tételnek egy neve: Andante... Ha valaki úgy sétálna ( andalogna ) mint a második felvételen, akkor a város szépen kikerülné, ha szembe jönne....
Azért nem véletlen a tételek neve....
Párszor nekifutottam, most is itt van a lejátszási listában, de valamiért nem bírom átrágni magam rajta. Ha Mencoboni csembalózik, az más.
Ismét Marin Marais lázban égek. Aki ennél jobb előadást mutat, annak megemelem a kalapomat. Kár, hogy erre nem fog sor kerülni. :)
Úgy hittem, hogy az Alpha, egy kivételével, amely egy orgonalemez, nem készített SACD felvételeket.
A tegnapi napig.
Most már a kezemben egy Ortíz lemez, amely eredendően egy E Lucevan e Stelle felvétel, és az Alpha kiadta (!) változatlanul, ráadásul SACD formátumban.
Nagyon-nagyon jó felvétel.
Az artwork, az egyenesen fenomenális.
A szokásos esszé a választott képről.
A zene?, egy-egy antifóna, amolyan a la Nápoly, közben pedig polifon darabok
És mindez úgy, hogy szólamok/egyebek szerint 6 kisebb-nagyobb kórus, melybe különféle hangszerek is beletartoznak.
Nápoly, megint.
Feltétlen ajánlott.
De hogyan fordulhat elő ekkora különbség egyazon kotta esetén?
A két felvétel, hajszálra olyan, mint a két borító.
Csak mert te olyan gondolkodó ember vagy. :)
Dorilla in Tempe, RV 709, Sinfonia: II. Andante · I Virtuosi delle Muse
Dorilla in Tempe, RV 709: Sinfonia. Andante · I Barocchisti, Diego Fasolis
Itt van egy kis improvizáció karácsonyi énekekre. A felvételt ma küldte Nagy István, felvidéki orgonista barátom.
A zseni és az őrült között csak nagyon vékony hajszál a különbség! Ezt neked sokkal jobban kell tudod!
Mikor annak idején a Lipótot bezárták, emlékezetem szerint nagy versengés volt az Irodalmi Múzeum és az egészségügy illékes Sóhivatala között, hogy az évtizedek alatt ott ápolt írók, költők, festők, stb. kisebb-nagyobb alkotásai a kórtörténet mellékleteként az egészségügynél maradnak, vagy igényt formálhat rá a Múzeum!
Ez pompás! Végre valami zene. :)
Nem csak ide, de mindenkinek
Boldog Karácsonyt minden ide írkálónak !
Neked is kedves Chord, Corvette, Diósjenő, és mindenki másnak.
Melyik? Természetesen minden idők legnagyobb hatású zeneszerzője. Az, aki a terhes szeretőit a vetélésig verte ( megbízható pletykák szerint ), ha éppen olyanja volt.
Köszönöm.
Ez jó volt.
Mert mikor jó egy paródia?, igen, amikor kicsit betalál, mert tényleg olyan....
Boldog Karácsonyt kedves Mindnyájatoknak!.
Ady írt mindenfélét, annak megfelelően, hogy éppen mennyit ivott. Delirium tremensben pedig jöttek az istenes versek, azok a legszebbek.
És melyik volt az a zeneszerző, aki vezénylés közben a saját lábába döfött, aztán vérmérgezést kapott és meghalt? Ha belegondolunk, tányleg terhelt volt mindegyik. Ki jobban, ki kevésbé, de mind a Lipótba való.
Zeneszerzők! Az egyik vak volt, a másik sánta, a harmadik öncsonkító majd öngyilkos, úgy kellett a jeges folyóból kihalászni, a negyedik megőrült, az ötödik savat ivott, a hatodik az unokahúgát vette el, a hetedik "más" volt, a nyolcadik csak nézegette a csajokat, de közeledni nem mert hozzájuk, a kilencedig répázta a gondjaira bízott növendékeket, a tizedik megölte a neje szeretőjét, a tizenegyedik hasba rúgta a terhes szeretőjét, a tizenkettedik áskálódott, a tizenharmadik süket volt, a tizennegyedik börtönben ült, a tizenötödik hallucinált, a tizenhatodik dagadt volt és pénzéhes, a tizenhetediknek életvezetési problémái voltak stb. stb. stb.
Folytassam? És te ezeknek a szerzeményeit hallgatod. :)
Ez csúcs! Azt tudtam, hogy Ustinov nagy művész, remek színész, rendező, producer és ki tudja még mi minden, de ezt nem gondoltam volna róla!
Beethoven röhejes ? Na, megkérdeztem, mit szól ehhez...
Ezt üzeni neked :
Ifjú szívekben élek
Ifjú szivekben élek s mindig tovább,
Hiába törnek életemre
Vén huncutok és gonosz ostobák,
Mert életem millió gyökerű.
Szent lázadások, vágyak s ifju hitek
Örökös urának maradni:
Nem adatik meg ez mindenkinek,
Csak aki véres, igaz életű.
Igen, én élni s hóditani fogok
Egy fájdalmas, nagy élet jussán,
Nem ér föl már szitkozódás, piszok:
Lyányok s ifjak szívei védenek.
Örök virágzás sorsa már az enyém,
Hiába törnek életemre,
Szent, mint szent sír s mint koporsó, kemény,
De virágzás, de Élet és örök.
ÁÁÁ, Beethovennel nem lehet viccelődni, hiszen annál röhejesebben nem lehet előadni semmit sem, mint amilyenek az eredeti művei. Gondolj el egy embert, aki a pódiumon vezényel, annyira hevesen, hogy időnként az igyekezettől hasraesik. No, ez a bohóc volt Beethoven. Kell ennél több, viccesebb?
