Ja, meg a fémhúrok... ...most ez az olcsó...
Mondd el nekem, te vagy a hegedűs.
Miért tetszik ez nekem ennyire?
Valami az össz-játékukban? Amikor sok hegedű egyszerre, abban van valami különleges.
A zéró hatásvadászat?
Vagy szimplán, magyar - lengyel,két jó barát??
Ez nagyon jó.
A névválasztásuk szintúgy. 'Ospedale della Pietà'
Mielőtt még végképp elfeledjük, hogy Vivadi mit kapott a nyakába, és hogy mit hozott ki belőle.
Végre egy jó video. Tökéletes az illuzió.
.Az első női zenekar, aminek örülök :)
( Barokk hangszerekkel , kéééérem )
Ahogyan megyünk időben visszafelé, a lejegyzések eltűnedezésével, ill. meztelen hiányával együtt néhány igen furcsa dolog is kiderül, amely a köztudatban megállapodott dolgokat más,ill. színesebb fénybe burkolja.
Ilyen maga a 'gregorián', a gregorián éneklés, amely tényleg igen régi, de az igen régi dolgok is voltak egyszer 'újak', nem?, amikor, nevezetesen, pár emberöltő alatt végleg kiszorították azt, amelyik előtte volt.
Az 'Old Roman Chant'-ról van szó. Amely egy gyönyörűen kidolgozott és lejegyzett 'forma' volt, vagy inkább 'hozzáállás a világhoz'.
A VI. /hatodik/ sz. környékén vagyunk. Amikor az akkori uralkodók pontosan tudták és érezték, hogy mekkora katasztrófa volt az Antik kor, ill. annak művészetének/zenéjének elvesztése, feledésbe merülése. És ezért igyekeztek olyan művészekkel körbevenni magukat, akik összegyűjtötték, és új életet próbáltak lehelni az 'Antikvitás', a Görög-Latin hagyték fellelhető morzsáiba. A zenében ilyen volt ez az 'Old Roman Chant' - ami a fegyverek mellett, sőt, helyett, kitűnő eszköz volt a Birodalom legitimációjára.
Aztán teltek a százévek, és az új Római Liturgia, mely az ezredforduló körül bekövetkező átrendeződés környékén már saját lábán állt, kikövetelte magának az új formát, a feledésbe taszítva a régit.
Az 'átrendeződés', ma úgy mondjuk, hogy 'Egyházszakadás', az új, törekvő forma pedig a 'Gregorián', a gregorián éneklés volt.
A régi lejegyzések legtöbbje, elveszett, ami előtalálható, amely kicsi részekből építkezni lehetett, a lemez elkészítéséhez, az a kb. legrégebbi európai lejegyzés, 1071-ből, amelyet Cologny-ban a genfi kantonban őriznek.
A zene, milyen?
Egészen elképesztő.
Erős és áthatoló. Szinte félelmetes.
A régi szentségek igazi varázslatának zenei aurája....
Hodie Scietis - Ensemble Organum
Kéretik figyelni 4'30 körül, hogy mik történnek...:)
Még annyit, hogy Marcel Peres azt írja még, hogy 'bizonyos, extrém-mód tiltott zenei körök kivételével, ez a repertoár ismeretlen az eklézsiák, a zenészek, és a szélesebb publikum előtt'
A lemez erősen nehezen beszerezhető. De most itt a kezemben, eredeti, és nagyon értékes ajándék volt számomra.
Ha már Caldara, ejtsünk szót a rejtett kincsekről.
Ez a nő túl szép , hogy igaz legyen :))
Amandine Beyer és Leila Schayegh közös munkája ez a 2015-ös album. Nagyon erősre sikeredett.
Trio Sonata in B-Flat Major, Op. 1 No. 4: I. Grave
Trio Sonata in B-Flat Major, Op. 1 No. 4: III. Adagio
2021-ben elkezdhetnénk akár zenét is hallgatni. :)
Szeressétek a Zenét, mert jo, hogy VAN-
BUEK
Laci
Csak fonetikusan írtam. Tulajdonképpen white fully ( teljesen fehér )... Csak így nagyon rasszista...
Csak egy kérdés, ki az aki VÁjtfulu ?
Boldog új évet vájtfülűek !
Sok jó zenét, meg ilyesmiket...
BÚÉK, mindenkinek!
Egy nagyon szép átirat, Corelli szonáta volt a kiindulás.
És akkor itt jön az, hogy a hangszer miatt van egy amolyan kiteljesedés-féle.
Meg az az érzet, hogy ment néhány motívum felfelé, északra...:)
Susanne un jour..egy egyszerű dallamocska, amelyik a reneszánsz zene legszebb chanson-jait hozta nekünk.
Kezdetnek itt van egy Sweelinck darab.
Érdemes figyelni, ahogy körbefonja a dallamocskát.
Hja, ilyen az élet. Mire észbe kapsz, addigra már késő.
Ugyanez csembalón.
Egy ártatlan, egyszerű dallam.
Álldigál a labirintus bejáratánál. Invitál, szépen, lassan befelé.
Nem annyira ártatlan dolog ez a Folia. Csak szóltam.:)
Frescobaldinál, a canzonák, az még egy nagyon hozzá tartozó dolog.
Ez pl. annyira szabad zene, hogy ő néz vele, kívülről, minket, bent, a ketrecben.... ahogy sápítozunk, hogy jaj-ez-meg-mi?
Canzona Ottava - Les Basses Reunies
Alpha kiadás.
Aki szereti a hangminőséget, annak plusz élmény lesz.
Ezt már vagy ötezerszer hallgattam, és mindig megállapítom, hogy egy nagyon enyhe falsba-tekeredés van az egészben. Ami még különlegesebbé teszi. Zseniális.
Ha fütyülné valaki, akkor is jó lenne....najó, ha egy ügyesebb valaki fütyülné.....
Nem is az van, hogy populárisabb. Én bírom az erősen populáris darabokat is, ismertek. Ipari mennyiséget komponáltak csembalóra. Ezek is igen jók itt, szerintem.
pl. a francia barokkot, csembalón, kimondottan szeretem.
Vagy a spanyolt, azt méginkább. Angolt, nagyon. A táncoknál nyilvánvalóan, de az igen bonyolult többszólamú dolgoknál, ha beleáll az ember, nem azt mondom, hogy tudja, hogy mi következik, de van egy szövet, amelyben az egész benne marad; az az illúzió ilyenkor, hogy 'értjük'.
Bachnál, meg ha tudjuk követni a lehetetlen-lelketlen építkezéseit, akkor főleg benne maradunk a mintázatban, ott aztán nincs tekergés ide-oda.
Frescobaldi más.
Egyszer egy zongorista barátom azt mondta, (hogy értsem én is::)), hogy
'a fekete billentyűk indokolatlan használata'. Lehet. Nem tudom.
Megy a zene, valami alakul, valamit én is elképzelek, és akkor hopp, egy oldalkanyar, sokszor egy fals-ízű leütéssel, és valahová át-tekeredik, megy tovább, de már nem úgy, aztán vissza, aztán letér valahová egészen máshová, mint ahová gondolnánk.
Mint egy lefordíthatatlan, vagy megtanulhatatlan nyelv. Képtelenség 'beleállni'. Illetve, sok hallgatás után, azért megjegyezzük, nyilván, hogy mi a pálya, de még akkor is, sokadszorra olyan, mint egy real-time pillanatnyi alkotás.
Tekintve, hogy a Barokkban vagyunk, ez nagyon-nagyon furcsa. Mert a szabályok erősek. És ő tartja is, egyetlen 'helytelen' akkord sincs, az ellenpontok, szólamok, stb. atompontos, mégis másképpen megy az egész, mint a megszokott.
Asszem, ez a szabadság, meg ez a lekövethetetlenség, ez engem nagyon megtalált.
Aztán sokszor megkaptam, hogy 'Bachnál gyűlölöd azt a szörnyűséges melódia-diétát, hogy ez jaj, mennyire fáj neked. Frescobaldinál mutatnál csak egyetlen hosszabb, fütyülhető dallamot? Ott miért nem fáj?'
Hát, erre mindig nehéz válaszolni.
Talán az van, hogy a non-komformitása ellenére, egyfolytában azt érzem, hogy a Szépség után lohol, azt keresi. Csak másképp. Mélyebben. A szerkezet neki csak arra kell, hogy meg tudja a Szépet mutatni. Valahogy szépek a dolgai.
Ez különösen pl.
Elismerem, a 'perverz', akár bejöhet, mint leíró szó...
De alapvetően nem tudom megmagyarázni, mi tetszik ennyire Frescobaldi zenéjében.
A pengetősöknél, talán még Kapsberger az, aki ennyire renitens volt. De Frescobaldi azért lehet, hogy komolyabb, vagy mélyebb.
Meg legfőképp, érthetetlenebb.
Én nem hallgatok Frescobaldit. Nincs hozzá közöm. Miso levest sem eszem, pedig állítólag húsz év alatt egészen meg lehet szokni az ízét.
Pancrace Royer valahogy jobban csúszik. Populárisabb. Ja. Vállalom.
Én általában játszom, nem hallgatom ( talán már mondtam ) . A "kincs" nagyon el tud bújni tényleg... de Bartók nagyon szerette.
Hát... nekem egyben ment le. Aztán félóráig nem tudtam, mit mondjak rá... aztán meghallgattam megint... Hajszálpontosan az van, amit mondasz... Totális "sokféleség" van benne, még ritmusban is, Mégis egyben tartja. ( úgyértem a vége felé is tudom, mi volt az elején ) És ez már jó. . Jó. Azt mondanám, ezt billentyűsön megcsinálni, az már nemcsak tudás :))
Frescobaldi sajna baromira visszaél a zenészek türelmével. A közönségével meg aztán végképp. Szerintem aki Frescobaldit hallgat, az vagy sznob, vagy tényleg nagyon nyitott erre a nagy átlagtól teljesen elkülönülő zenei gondolkodástól. Érdemes vele próbálkozni. Hátha összejön a siker. Sajna ez nem garantált.
Amíg ment a Dowland vita, én addig odaragadtam ehhez a Naxos lemezhez.
Frescobaldi nagy kedvenc, ez normális.
De hogy a Vartolo miért kell ennyire nekem, az csak mostanában kezd derengeni.
Az megvilágosodást az adta, hogy ott volt egyszer a kezemben a booklet, ő általában a Tactus kiadónál nyomult, és a belső oldalon mindig van ezeken egyetlen mondat, ahol türelmesen elmagyarázzák, hogy mi az a tactus.
Szóval, valami az ütemmel, az ütemezéssel, a ritmikával van.
Aki sok régi billentyűst hallgat, elég hamar rájön, hogy mivel nincs piano és forte, mint a zongorán, a 'tactus', az sokkal pucérabb formában szerepel, sokkal fontosabb. Ahogy halad a zene előre, Vartolo, mint valószínűleg mindenki más, itt egy picit így tartja ki, ott egy picit úgy, amott kicsit másképp, a precíz lejegyzés is enged itt egy kis játékteret. Fontos, hogy ezek igen nagyon pici különbségek. És akkora a variábilitás, hogy percek alatt csillagászati számok jönnének ki, vagyis ez a jelenség gyakorlatilag kivezet a racionalitásból. Lehet, ezért tetszik?
És az a Vartolo, ezeket a pici viselt dolgait hajszálra úgy csinálja, mint amit én elképzelek ehhez a zenéhez, hogy pont jó. De totálisan hajszálra. Fogalmam sincs, hogyan csinálja, de a hatás a totál egyezés miatt rám nagyon erős.
Az elején másképp gondolja ugyanazt, mint a végén. Középen megint más. Semmilyen rendszert nem érzek. Az őskáosz. Vagy mintha szimplán ötletelne.
Következtetés?
Lehet, hogy én ezt csak képzelem.
Lehet, hogy abovo, minden élő ember így játszik.
Stb...stb....
De annyira jó. Itt ez a ricercar. Az első fél percet pl. muszáj mondjuk ötször meghallgatni. És aztán mehet tovább.
Ricercar Settimo Obligo sol, mi, fa. la, sol - Sergio Vartolo
Amúgy, ettől függetlenül, én csak sejthetem, hogy ez egy nagyon jó lemez.
Jó a Carissimi..
Most mek tovább a Festára...
Hawaii beach.....
Nem tévedsz.
Ez nekem az elitsoron van és volt, már akkor is, amikor valami f@s letöltött verzión volt csak meg.
SACD-n, pedig meglegyint valami hűvös elegancia.
Nálam, ez is az egyik 'szemfelnyitós' lemez volt.
Hogy vannak itt nagyágyúk a fősodoron kívül is.
Nem tudom, hirtelen tudnék-e mondani ennyire finom, áthatoló, elgondolkodtató kezdést, mint ami ezen a lemezen megtapasztalható.
Tévedsz.
Velem is megesik.
De már lapoztunk.
Tekintve, hogy idén már nem fogok több régizenei lemezt meghallgatni, kihirdetném az idei győztesemet.
Costanzo Festa (c.1490 - 1545). La Spagna: 32 Contrapunti
Játszol a szavakkal. Nincsenek lezárt, kemény rétegek. Dekódolási problémák viszont annál inkább. Ha a te értékítéletedben Baptiste Romain és Claire Piganiol előadása nem jobb, nem őszintébb, nem áthatolóbb, mint Gordon Matthew Thomas Sumneré, akkor nem tudom, hogy miről fogunk majd a késöbbiekben beszélgetni. Ez a Sting nevével fémjelzett Dowland lemez nem egy komolyzenei kiadvány. Mindössze egy érdekesség, mint a ganajtúró bogár. Az állatkertben elnézegetem, elcsodálkozom a természet sokszínűségén és kimeríthetetlen fantáziáján, de azért nem viszem haza a jószágot és nem sétáltatgatom a karomon lefekvés előtt.
Hát..lehet, hogy tetszetős, de chordnak nem hiszem, hogy elég lesz...:) Naon kemény a feje..
Látod, megint csavarsz egyet...továbbgondolod, amit mondok, és azzal vitázol, amit hozzágondoltál bár én nem mondtam. ... Egy szóval sem mondtam, hogy a tudás ELÉG. Azt mondtam, hogy KELL. Veled is születhet, akkor nem kell "skolasztikáznod" , ez evidens. Meg azt se mondtam , hogy a linkjeim az etalon... csak illusztráltam a tudást. .
Felteszek egy egyszerű kérdést : Szerinted a zenéléshez kell tudás, vagy nem ? Nem azt kérdezem, hogy elég-e, hanem hogy kell-e )
---------------
Hallgatom a Carissimit.....
Na, hátha itt nagyobb egyetértés lesz.
Bár, nem cél, ha belegondolok. Bizonyos dolgokban erősen eltérünk.:)
Van egy Cypres kiadás, jó rég megvan, pár napja történt az újra-felfedezés.
Lenyűgöző a hang. Ez az első, ami megragad.
A zene, egy reprodukció-kísérlet, Carissimi oratóriuma.
Szerintem, nagyon jól sikerült.
:format(jpeg):mode_rgb():quality(90)/discogs-images/R-7376619-1440170093-9314.jpeg.jpg)
Megnéztem.
A másikat is.
Nagyon jók, valóban.
De semennyivel nem jobbak; nem őszintébbek, nem jobban áthatolók.
Ők az emmakirkbyk. A konvencionális előadásmódok maximum-közeli helyzetei. Tudásmaximum. Ötös a vizsgán, gratula, tényleg jók.
Ötezer ilyen van, szerencsére.
Ez a Sting-dolog kicsit többről szólna.
Hiába győzködjük egymást, lezárt, kemény rétegek vannak bennünk.
A skolasztikus (i-skolasztikus) érvelésetek itt kevés.
A végső lényeg, pont, mint a repülésben, a landolás, hogy hogyan ér be a dolog, a Dolog, le a földre, és legbelülre.
Az itt eltér, rendesen. Nektek ez a lakat nem nyílt ki. Meghalljátok ez a nevet, hogy 'Sting', rögtön befeszültök.:) Engem meg visszarepít 1600 környékére. Ja, nem a Királynő elé, ez igaz.
Szóval, lapozhatunk.
"És máris eléd hull a szó: semmi."
Jó érvelés, ráadásul humoros is, gratula. :)
" Fúj, a pénz csak megint, ugye?:)) "
------------------------
Azt hiszed, hogy ez vicc. Stinggel pedig a semmit bámulod. Gondolj már bele.
Nézd meg ezt itt.
Az énekesek tudnak énekelni, szép a hangjuk, kisujjukban van a stílus, mindent tudnak róla. TUDNAK. A hangszeresek profik, szépen szólnak a hangszerek és teljesen egyediek. Az egészen átsüt a hozzáértés, a tudás, a teljes odafordulás.
Sting ??? Mennyémáá.
Pénz, öregem. " edd a semmit, mert pénz van benne. + Számomra ennyi.
Tudás .
Ez a kulcsszó. Ezzel a szóval eligazodsz.Nem divat, mert az ördög keze, mint tudjuk, benne van. De hát éppen ez az. Az a tudás ára, hogy az ördögtől el kell venni. Az benne a nehéz.
Nemtom észreveszed-é hogy a második linknél nincs kotta. Nem impro, mert hárfa, viella ugyanazt játszák... figyelj a szóra : tudás.
Aztán képzeld el Stinget és a tudást...
És máris eléd hull a szó: semmi.
És még egy.
Érintettség-hiány?, ne vicceljünk már.
Próbáljuk elképzelni a szituációt.
Ez a Karamazov faszi megkörnyékezi Stinget, aki egy slágergyáros bér-fogaskerék, hogy mi lenne, ha.... együtt vedeltek néha, Sting meg biztosan únta magát, és mondta, felőlem, akár....
A következő szín. Ez már nem jópofi, hanem iszonyú profizmus. Pénzgyár. Ülnek a manager előtt, és elővezetik neki a q..vanagy ötletet.
A manager mondja: baromság (bullshit), hagyják már őt ilyenekkel. Dowland? Kiaf..om az?
És nem hagyták.
És aztán heteken át Dowland-akadémia ment. Mármint ők ketten. Százszor annyi, mint amit itt mi hárman tudunk. Hogy ne legyen még nagyobb gáz, mint amilyen sokak szerint lett.
Az első kritikák fanyalogtak erősen, bukás, jósolták, azt sem értették, hogy mit nem értenek.
És a nép, az Istenadta nép, az meg imádta. Aztán hirtelen meg a kritikának is tetszett....
Mi ez, ha nem érintettség?
Asszem, nekem itt sokkal több belefér, mint nektek.
Mert több lantzenét hallgatok?, azt én nem tudhatom.
De óvatosnak kell lenni pl. a kiadott 'Lachrimae or Seven Tears' utóéletével; arra gondolok, hogy azt a népszerűséget innen megbecsülni nem tudjuk. Már a kötet szerkesztésekor ügyeltek erre nagyon. Hogy a kocsmákban a hányásos padlón és a királyi udvarban az intarziás parkettán, gyakorlatilag egyszerre ment. Nem egy Dido előadás volt, egy színre vitt opera(-féle), hanem egy lekövethetetlenül színes előadói utakat bejárt 'slágerfüzér', ahol aztán tényleg minden verzió előtalálható volt.
Meg még mielőtt belefájdulna a szívünk, hogy micsoda egy giga-bánat tag volt ez a Dowland, a melankolikus potyogó könnyeivel, és együtt sírnánk Emmával, és bizony, mindig illendően és szépen kell játszani, nem árt tudni, hogy pl. a dán udvarból gyakorlatilag kirúgták, csapodár életmódja miatt...
Ott vajon hogyan játszotta...?
Szóval, ahogyan minél többet hallgattam és megtudtam Dowland-ről, meg a zenéjéről, annál szélesebb lett nálam a 'befogadó kapu', azt hiszem, csak ennyi az egész.
De hogy megnyugodjatok, nem, nem Sting a kedvenc lantosom, vagy Dowland-előadóm. Aránylag szerencsésen nyúlt hozzá, ahhoz képest, hogy honnan jött; ez pedig nem az ő érdeme, csak ő aratott vele; az alapkoncepció és az ötlet Karamazov fejéből pattant ki.
A koncertje után, Karamazovról van szó, a ZAK-on, volt egy jópofa beszélgetés, és szóba került, hogy mekkora népszerűség lett, meg siker, meg stb..., meg hogy biztosan lett új lant, ugye?, a kérdés humoros volt szerintem, Karamazov meg rezzenéstelen arccal benyögte, hogy nem, nem lett új lant. Egy új ház lett.:)
Fúj, a pénz csak megint, ugye?:))
Én nem az ízlésről vitázom, hanem a hogyanról. Szerintem addig jó, amíg Sting nem énekel Dowland szerzeményeket. Kicsit olyan ez a dolog, mint nálunk Villon költészete. Ameddig nem olvasod Mészöly Dezső fordításait, addig egy fals kép él benned róla. Sting Dowland ábrázolása is fals. Szerintem. 00:20-tól 00:25-ig érdemes megnézni a lantos egzaltált testmozgását. Tipikus Dowland. Ja. De ha az ismerőseidnek tetszik ez a minden spontaneitást nélkülöző, erősen túltolt interpretáció, akkor innen kívánok nekik további jó zenehallgatást.
Kedves chord, sztem Dowland-dal pontosan ugyanaz a baj, mint Bach-al. Elkezdték kilóra játszani, mindenfajta érintettség nélkül. A sok , a nagyszámú "ilyen" előadás mindent szerzőt romba dönt . De csak addig, míg nem hallasz egy érintett előadást. Így jártam Josquin-nel is ! A biztos gyógyszer, ha elkezded őket te magad játszani, de hát ezt nem ajánlhatom neked, bár még nem késő !
Dowland egy óriás, éppúgy, mint Bach. De ha nem szólít meg, ne piszkáld, mert elrontod.
Nyilván, nem mindenkinek tetszik ez a 'csavargó' hang.
(az általam ismert lantosoknak és gitártanároknak viszont eléggé.)
De akárhogyan is, nekem is jóval őszintébbnek hat, és egyszerűen jobb, mint pl. Emma Kirby, aki az etalon, aki a Dowland-ultraspecialista, aki azt is tudja, hányas cipője volt, és hogy melyik fűszereshez járt 1607és 1609 között.
Ízlésekről vitát ne nyissunk.
De az, hogy melyik előadó honnan jött, milyen zenei környezetből, és mit tett le az asztalra 'dowland-izmusból', az erősen elgondolkodtató.
Meg hogy fiatalok Dowland-klubokat csináltak, és gitárra átírták a régi Dowland lejegyzéseket, amelyeket régen átírtak már mai kottára a korabeli tabulatúrából, és, ők gitár-tab-ra írták át, ami rendkívül hasonló, és a karika körbeért, nem?, és nyomták a Flow my Tears-t... és értették a lényeget, szerintem.
De nem az Emma Kirkby miatt, ez eléggé világos.
A lányom mindjárt hét éves lesz. Igyekszem rá jó hatást gyakorolni. Elhiheted. Ő például már időmértékesen káromkodik. Olyankor mindig elérzékenyülök. Szemem fénye.
Nem szívesen mondok ilyet kedves Corvette, de ez a bejegyzésed túllépi a jóízlés kereteit.
Amúgy tényleg egy undorító és mesterkélt hang, nem csoda, hogy le vannak tiltva a kommentek.
A zeneakadémiákon alapvetően nem régizene oktatás folyik. Ha az folyna, akkor tényleg büszkén verhetné a mellkasát Karamazov az eladási statisztikák kapcsán. Köszönöm, hogy megcsinálták ezt a lemezt és ezzel közelebb hozták sokak számára Dowland művészetét. Hangsúlyozom, közelebb hozták, nem pedig teljes valójában megmutatták.
Belehallgattam gyorsan a lemezbe és hát nem vagyok elragadtatott. Tisztára az az érzésem, mintha Sting éneklés közben megállás nélkül baszna. Soha nem titkolta, hogy ő mekkora kúrógép. Kifejezetten szeret a pompás farkával kérkedni, a nejét akár három órán át képes megállás nélkül reszelni a jógázásnak köszönhetően! Bravó! Én viszont erre valahogy nem vagyok kiváncsi, és ha megkérhetem, ne ejakuláljon bele a hallójáratomba az ízléstelenül elszínezett hangjával.
