Rüvid vélemény! Zeneileg nagyszerű,de mivel nem vagyok hive a történethamaisításnak maga az előadás nem igazán.DE miután én énekeseket hallgatok és nem műveket így a rendezések hidegen hagynak.
https://operlive.de/ Örülnék, ha valaki véleményt mondana. Márc. 10-ig látható.
Gelb "szuperképessége", hogy képes évről évre alulmúlni magát. Lassan újra kellene gondolni ezt az 5-6 évre előre szerződést - pl. az eléggé hanyatló Damrau idén a Maria Stuardát, jövőre meg az Il Piratát vágja haza, úgy tűnik...
Hogy van pofájuk a Trubadúrt harmadszor is HD-be rakni (és nem Tézier-vel, hanem azzal a túlhypeolt Kelseyvel), a Billy Budd bezzeg nem lesz közvetítve...
Oper aus Österreich
9.2.2020 | 15:05 | Ö1
Kostproben aus dem Repertoire der Volksoper Wien sowie aus Produktionen der Bundesländerbühnen.
Félreérthető volam. A Gardelli vezényelte premiertől gondoltam kb 2005-ig. Az évek alatt úgy éreztem,hogy összefort az a csapat,szólisták és a kórus. Elsőrangú előadások sorát láttam velük. És ilyen benyomásom volt a Trubadúrral is.Mivel az énekesek is emberek,bármi közbejöhet,de a 4 főszereplőből hárman mindig királyul adták a legjavát a tudásuknak.Imádtam. Sümegi Eszter,Wiedemann Bernadett,Kelen Péter,Kálmándi Mihály...És emlékeim szerint nem voltam vele egyedül :) Ma is a "megnyaltuk a tíz ujjunkat" kategória lenne.
ha rákattintasz a beszámoló "rádiófelvétel" szavára, az egész egy hónapig elérhető, mint mindig.
@Margaine: én eddig Carmen felvételt láttam vele + Kegyencnő élőben. Az erősebb előadói személyiséget hiányoltam belőle igazán - most volt bőven.
@Semenchuk: Spanyolországban Madridban énekel sokat, úgy látszik, ott ismeri az intendánst az ügynöke...itt még sose volt.
őszintén szólva, Aidák még akadnak, 1-2 Amneris is. De Radames 0 (szerintem).
Köszönet a részletes Aida beszámolóért.Valahogy az előadás kimaradt nekem. sajnos.Talán a neten a hanganyag valahol fellelhető lesz.Valamennyi említett énekes hangát különböző szerepekben hallottam és bár nem az Aidában nagyjából egyet is értek a kritikáddal.,értéküket tekintve..Egy dolog meglepett,hogy Vassallo nem voltt igazán jó Amonasro.Mimica állandó szerepeltetése számomra is furcsa.A Boleyn Annában hallottam Bécsben,mint leggyenébb láncszemét az előadásnak..Lee-t nem kedvelem ,mert nagy hangon énekel,de kifejezése semmi Clémentine Margaine igazán nem fog meg.Persze ebbe belejátszik az is,hogy nagy kedvencem E Semenchuk fantasztkus Amneriseket énekel,.Neki talán nem olyan jó az impressariója,de mindenütt Anita Rachvelishvili a befutó,hogy mitől vannak elájulva nem tudom.Olyan érzelemszegényen énekel mint Netrebko.Itt sokan szeretik Gancit! Kétszer hallottam .Kiabálos technikája nem a világom.Meade-t nem tudom hova tenni.Éppen tegnap láttam vele a metes Semiramist Abban nagyon jó voltDe Aida más szerep.Nyilván meghallgatva vagy látva finomabb véleményneket írnék.Így be is fejezem, ha hallottam korrigálom a véleményem
Örülök,hogy olvashatlak. Egyre biztosabb vagyok benne,hogy a Gardelli vezényelte Aida,és a későbbi beállókkal frissített előadások ma is bárhol megállnák a helyüket.
A kritika inkább dicsérte a premieren, szóval nem lehetetlen...de fórumokon azt írták, hogy a későbbi előadásokon már a harmadik felvonás végére elkészült az erejével.
Viszont van néhány részlet vele az előadásból YouTubeon:
Celeste Aida Zárókettős (partnere Rowley) Pur ti riveggio (Rowleyval ez is)
Köszönjük a beszámolót...:-)
Luciano Ganciról szomorúan olvastam soraid, nekem ő volt az utóbbi években eddig a titkos favorit, két remek fellépését láttam (A kalóz, Luisa Miller - mindkettő Verdi), remélem, csak valami múló influenza...
A „katalán Bohémélet” visszavág – Aida a Liceuban (2020. január 22., 28. és 30.)
Hadd kezdjem a címmel…a katalánoknál ez az Aida produkció hasonló kultusznak örvend, mint nálunk a Bohémélet. A lélegzetelállító díszleteket (fogadok, hogy minden „hagyományos látványt” kedvelő nagyon elégedetten csettintene) az 1940-es évek óta használják, ebben énekelt Aidát már Tebaldi vagy Caballé is. Ma már a spanyol kulturális örökség részét képezik, így nagy valószínűséggel most lehetett eredeti formájukban az utoljára látni a rendkívüli részletességgel megfestett háttereket. Azonban maga a rendezés nem a negyvenes évekbeli felújított változata. Idén Thomas Guthrie-ra bízták, hogy leheljen életet a hagyományos képekbe. Se a kritikusok, se én nem bírtam megfejteni, hogy mit is akart valójában az általa belerendezett részletekkel üzenni… inkább a színészvezetésre figyelt volna oda. Azzal még lett volna teendője…
Beszéljünk inkább az énekesekről! A két szereposztás fellépői közül legjobban azt vártam, hogy meghalljam, milyen is élőben Angela Meade, aki most debütált mind a Liceuban, mind a szerepben. Összességében egy egyedi, még nem teljesen kiforrt Aida sült ki a találkozásból. Bár a bemutatkozás nem sikerült a legjobb körülmények között (Meade tüdőgyulladásból jött ki éppen a premier idején, amikor először láttam, rontott is az O patria mia-ban), két alkalom után elég jól láthatóak az erényei és hiányosságai. Ritorna vincitora az érzelmes frazírozásról marad emlékezetes, míg belcantista megoldásai a harmadik felvonás két kettősében, illetve a zárókettősben egészen csodálatosak voltak. Ilyen tartott pianókat és pianissimókat (főleg egy Aidától!) ritkán hallani, egészen megfagyasztotta a levegőt. Számomra alakításának érzelmi csúcspontja könyörgése volt Amonasróhoz („Padre, a costoro schiava non sono…”) – itt Meade valami olyan mély művészi hitelességről tett tanúbizonyságot, ami nem is tanítható. Szívbemarkoló volt. Továbbá előzőleg nem voltam benne biztos, hogy volumenben elég lesz-e a szerephez, de végül mindkét alkalommal átvitte még a második felvonás fináléját is a hang. Kiemelném még, hogy a szerephez pont elegendő mellhangja van, amire elég szépen vált – így Aidája szerencsére minden fekvésben jól hallható. Viszont a pozitívumok mellé sajnos felsorakozik néhány negatívum is. A középfekvéstől felfelé a hang, különösen a forte részekben, már-már a tremolo határán egyensúlyoz – talán a sok magas koloratúrás szerep nem kellett volna korábban (élőben nekem a matéria lirico és könnyebb lirico spinto szerepekre tűnt igazán alkalmasnak). Másrészt az O patria mia még megoldatlan, a szerep többi részéhez képest az énekesnő érezhetően feszültebb és kevésbé elegáns megoldásokkal él (bár a rendező se segítette ki, otthagyva az üres tér közepén). Összegezve, bár az amerikai szoprán hanganyaga nem feltétlen kiált Aida szerepéért, úgy érzem, fontos határszerepe lehet a jövőben, amely nagyon illik a személyiségéhez. A másik szereposztás Aidája eredetileg Anna Pirozzi lett volna, de ő sajnos nyáron levette a szerepet a repertoárjáról, így helyette Jennifer Rowley érkezett, ugyancsak kétszeres debütre. A fiatal amerikai szopránról annyit tudtam korábban, hogy ő fejezi be gyakran (pl. Adriana Lecouvreur vagy Tosca) a MET-ben a Netrebko által nem egészében vállalt sorozatokat. Azt kell mondjam, jelenleg még más ligában játszik Meade-hez képest is. Bár hangja a középfekvéstől felfele érdekesen dús, de nem különösebben szép, a szerep mély hangjai pedig forszírozottak. Ahol Meade megállította a lélegzetünket egy-egy szép megoldással, ő inkább fortéban kerülte el a gikszer veszélyét, pianói se voltak (igazán jók). Színészi alakítását tekintve hadd idézzek zétától: „általában kedves bocitekintettel mosolyog bele a világba, ha van annak a pillanatnyi szituációban mondanivalója, ha nincs.” [Igaz, ő ezt Rachvelishviliről írta.]. Nos, valami ilyenhez volt szerencsénk, egy nagy adag folytonos pislogással körítve. Igazán nagy kontrasztban állt ez Meade visszafogott, sallangmentesen megrajzolt főhőséhez képest. Most sajnos nem győzött meg Rowley, eléggé súlytalan volt alakítása.
Nem hiszem, hogy egyedül vagyok, akinek Amneris az opera igazi főszereplője…és Clémentine Margaine valami olyat mutatott – pedig csak most debütált a szerepben –, ami miatt kétszer is meg „kellett” néznem az első szereposztást. A fiatal francia mezzót már korábban dicsértem A kegyencnő címszerepe kapcsán, bár akkor még egy kicsit személyesebb alakítást hiányoltam tőle. Most megjött ez is. Bár a szerep egy csöppet magasan fekszik neki (a csúcshangok még kissé óvatosan szólnak), de amit a szerep közép és mély fekvésében nyújt, azt ma elég kevesek tudják. A méretes, sűrű voce olyan erővel szólal meg, hogy az ember annak rendje-módja szerint beleborzong a „Son tua rivale, figlia de’ Faraoni”, „Io, di sua morte origine” vagy „Morir vuoi dunque, insano?” frázisok végébe. Színészileg pedig minden pillanatban ő maga Amneris. Első megjelenésekor kissé ügyetlenül legyeskedik Radames körül (Honnan is tudná saját tapasztalatból, mi az a szerelem? Ki mer a fáraó lányának udvarolni?) – amint viszont a rivális vélt vagy valós fenyegetése megjelenik, kitör belőle az „ős-nő”. A közös Ritorna vincitor kiáltás alatt egyedül ő nem Radamest nézi – hanem Aidát. Ha tekintettel ölni lehetne…Az ő Amnerise egyfajta birtokló, képzelt szerelemtől jut el a negyedik felvonásban az igazi érzelmekig. Radamesszel való egybekelésük bejelentésekor is jórészt magával van elfoglalva, Radamesre rá sem tekint lényegében – végre birtokolja vágya tárgyát. A negyedik felvonás kettősében viszont eléri őt is, kis képzavarral élve, a maga „quel cor tradisti” pillanata, látva Radames tartását, valódi emberi minőségét. Margaine remek érzékkel ábrázolja karaktere átalakulását és a kettős végére már valóban szerelméért küzd szenvedélyesen. Összességében olyan negyedik felvonást hozott, hogy nem lettem volna a szívbeteg nézők helyében. Utolsó gondolatom: Delilát neki – most! Váltótársa, Kutasi Judit, sajnos nem tudott felérni Margaine alakításához. Bár ő is kifejezetten szépen frazíroz, különösen emlékezetes marad „Vieni, amor mio, ravvivami; D’un caro accento ancor!” megvalósítása. Azonban végig nem hagyott nyugodni a gondolat, hogy ő igazából szoprán. A hang felfele nyílik igazán, a szerep legmélyebb hangjain ő jobbára elvérzik, nem átütő. Például, egy „dalla sorte che t’aspetta” mellhangon hatoljon a csontomig – itt pedig súlytalan maradt. Meglátjuk, hova fejlődik az amúgy ígéretes fiatal mezzo(?)szoprán.
Radames szerepében kétszer Yonghoon Lee-t hallottam. A dél-koreai tenor a nonstop fortéban éneklő mai tenorok jobb fajtájába tartozik. Bár előadásában a Celeste Aida kapcsán nem sok poézisről beszélhetünk (természetesen nem a kotta szerinti záróhang dinamikát halljuk), megemelem előtte a kalapom. Végig hatalmas (hang)erővel bírta mindkét előadást, sőt a második alkalomra még többször próbálkozott mezza voce (bár itt néha reszelős) énekelni és nem egészen szép, némileg falzettos piánokkal is megkísérelte változatosabbá tenni énekét. Meglepett, hogy három, lényegében sztentorian végig énekelt felvonás után a záró kettős ihletetten bensőségesre sikerült. A színészi alakítás viszont eléggé hiányos. Nehezen hisszük el, hogy ez a Radames bárkibe is szerelmes - sőt, amikor kiderül, hogy Amonasro Aida apja, sikerül annyira túljátszania rácsodálkozását, hogy majdnem felnevettem. A második szereposztásban eredetileg Luciano Ganci énekelt, aki azonban a harmadik előadás után lemondta az egész sorozatot (elvileg igencsak szenvedett), így a beugró Walter Fraccaro első előadását láttam már. Beugróról jót vagy semmit szellemben megjegyezném, hogy a korosodó tenornak nagyon jó technikája van (ő képes nem-falzettosan is lágyan énekelni, valamint biztos csúcshangjaiért még mindig sok fiatal kollegája ölne szerintem) és szélesebb dinamikai skálán mozgott, mint Lee az előadás javában. Kíváncsiságból megnéztem az operabase-en, hogy mellettük még kik énekelnek ma Radamest…hát, jól döntöttek a Liceuban.
Amonasro szerepében Franco Vassallo korrektül helytállt, bár a szerep legmélyebb hangjai nem igazán szólaltak meg. Angel Ódena hangban és alkatban robusztus etióp királya jobban tetszett, mint decemberi Tonio/Alfiója. Ramfis szerepének Kwangchul Youn basszusa adott kellő súlyt, bár a hang néhol már kissé lebeg. Viszont Marco Mimica ügynőkének szólhatna valaki, hogy Ramfis nem basszbariton szerep. A fiatal horvát basszista, akinek amúgy igen jó színpadi jelenlétéről mindig megemlékezek, már megint abba a csapdába esett, hogy olyan szerepet vállalt, aminek legmélyebb hangjain csak meleg levegőt fúj (pl. Amneris fogadása a templomnál igen kínos volt). Mariano Buccino mindhárom alkalommal elég diszkrét fáraó volt. Josep Fadó (hírnök) és Berna Perles (papnő) nagyobb szerepekre is képesek lennének szerintem.
Gustavo Gimeno, a fiatal spanyol karmester kezdeti bizonytalankodás után minden alkalommal jól tartotta kézben az előadást, annak ellenére, hogy most vezényelte először a művet. A kórus, szokásához híven, vegyesen, nem csúcsminőségben szólt. A művészeket, mint mindig januárban itt, összességében viszont sajnáltam. Ez a karácsonyi ajándékjegyes közönség a leglagymatagabb az évadban.
A rádiófelvétel az első szereposztással (nem volt időm meghallgatni, így e nap minőségét nem tudom), illetve pár videó egy korai előadásból, amihez képest fejlődött minden énekes – csak a képi világ kedvéért.
Amneris-Radames kettős (Margaine, Lee)
Aida-Amneris kettős (részlet; Margaine, Meade)
Das Wiener Staatsopernmagazin
26.01.2020 | 15:05 | Ö1
Ausschnitte aus aktuellen Aufführungen der Wiener Staatsoper.
Stanisław Moniuszko: Halka – KONDOR KATA írása a Theater an der Wien december 29-i előadásáról
/Opera-vilag.net/
Oper aus Österreich
12.01.2020 | 15:05 | Ö1
Kostproben aus dem Repertoire der Volksoper Wien sowie aus Produktionen der Bundesländerbühnen.
Valóban csodaszép hang! Már az Attila Scala-beli előadása során elbűvölt, ezek a részletek pedig izelítőt adtak egyéb szerepeiből is. (Az Attila óta vadászom felvételeit a yt-n.) Bizonyíték arra, hogy - bár menedzsere, ügynöke nyilván neki is van - ízléstelen reklám és felhajtás nélkül is lehet karriert csinálni,
https://www.youtube.com/watch?v=GtZlFIChmrc&fbclid=IwAR3Md-UwNfc0m5yJ5_9_CFew23YQ3zWrLB0sBABUnUdjE9iB4rFDaVWRz0E
Na itt ergy valódi drámai szoprán csoda napjainkban és nem a múlt században.Igaz reklámja senmmi de hangja annál több és szebb.Netrebko után ő volt Tosca a scalában .Micsoda szerencse ,aki hallhatta!
Úgy általában a nyitányok megrendezéséről: szerintem elég szubjektív dolog. Én nem vagyok ortodox operarajongó, ezért esetenként ítélem meg a dolgot. Itt (=barcelónai Parasztbecsület) a szimpla instrumentális rész még függönnyel megy és a Siciliana is egy (az alapvető témát nem "megerőszakoló", jelentéssel bíró) állókép lényegében. Nekem ez abszolút belefér - bocs Mascagni. Viszont az előbb linkelt toulouse-i Normában (20376) a nyitány zenéjébe a megrendezésen kívül egy színész is belebeszél. Ez nem fér bele.
Ha Vénuszt megtűrjük selyemben, akkor a kisasszonyokat is megilleti a lepel.
Kedves otello, rendkívül kíváncsivá tettél:
mi a véleményed a szerzői utasítással kapcsolatban?
Mascagni aprólékosan leírja, hogyan képzeli el az előadást; az Irisnél (például) mennyiségben és irodalmi értékben szinte vetekszik az előadás módjáról szóló iránymutatás az énekelnivalóval.
Pietro Mascagni: CAVALLERIA RUSTICANA
melodramma in un atto
di G.[iovanni] Targioni-Tozzetti e G.[uido] Menasci
ATTO UNICO
(A sipario calato)
{szótár: calare il sipa•rio leengedi a függönyt}
... Siciliana ...
És csak ezután jön:
La scena rappresenta una piazza in un paese della Sicilia. Nel fondo, a destra, la chiesa con porta praticabile. A sinistra l’osteria e la casa di Mamma Lucia. È il giorno di Pasqua.
Persze néha elbizonytalanodik az ember: vajon helyes-e a nyitányt – friss divat szerint – képekkel dúsítani? Férfiszemnek ugyan kellemes látványt nyújt néhány tucat Oben-ohne Fräulein a Tannhäuser kezdetén, de nagyon elvonja a figyelmet a zenéről... :-)
Nem akármilyen felfedezés! Köszönöm, hogy felhívta rá a figyelmet!
Felbukkant a YouTube-on egy teljes toulouse-i Norma videó felvétel - címszerepben: Kolonits Klára!!
https://www.youtube.com/watch?v=WKTV37bYgpE
Szerencsére a készítője gyakran rázoomol az arcokra, így sok, élőben alig látható arcjáték is élvezhető, tovább árnyalva a fantasztikus alakítást. Egészen jó minőség.
Köszi a remek kiegészítést, kedves Héterő! Nekem is gondot okozott, hogy mit tegyek be "idézetnek", most az egyszer nem az eredetit (bár olvasva a hozzászólásod látszik, hogy már az eredeti megnevezés is kérdéses itt) alkalmaztam.
Az érzelmi töltet kapcsán, így visszaolvasva, valóban nem fogalmaztam pontosan. Összességében azt tetszett a nyitóképben, hogy ráerősít a tényre, hogy ez lényegében Turiddu végzete/ hattyúdala. Látunk is valami erőset, nem csak hallunk. Vagy valami ilyesmi... :)
Das Wiener Staatsopernmagazin
29.12.2019 | 15:05 | Ö1
Ausschnitte aus aktuellen Aufführungen der Wiener Staatsoper.
Valóban gondosan szerkesztett és tördelt kisesszé, a minta-linkek elhelyezése hibátlan, az ember örömmel olvassa elejétől végéig. Az elemzések arról árulkodnak, hogy az énekművészettel áll szoros kapcsolatban otello, és nyilván hozzáértő operarajongó.
Talán ezért is olvastam értetlenkedve az alábbi részt, – és különösen az "extra érzelmi töltet"-kifejezés miatt – vélem, hogy érdemes utánagondolni az idézetnek:
...így nyer a
„de folyjon bár el vérem, sohsem kérdem,
Ki érted hal meg, följut majd a mennybe”
frázis extra érzelmi töltetet.
Előrebocsátom, hogy a csodás Siciliana a fordítók rémálma lehetett mindigis; egyrészt azért, mert az "eredeti" szövegnek eleve két változata van,
a különböző helyeken föllelhető anyagok között véletlenül sincs két, teljesen egyforma, még a leghitelesebbeknek tűnő források is betűhibásak.
A Siciliana nyelvezete született olasznak sem világos, bár a széles körben ismert nápolyihoz eléggé hasonlít. Az olaszok számára is lefordítják, két változat gyakori, az egyik énekelhető, így jócskán eltér az eredetitől.
A szóhasználatra legyen példa a cseresznye (ami előfordul a szövegben):
Cirasa (szic.); Cerasa (náp.); Ciliegia (olasz); cerasum (lat), cerise (fra).
Szerencsére létezik hangfelvétel, ahol Gigli énekel és maga Mascagni vezényel, szóban tehát hiteles a szöveg (helyesírásban persze nem...), ezért igazán furcsa, hogy a már átfordított olaszból, rosszabb esetben az abból is továbbfordított egyéb (esetleg német) nyelvből származnak a magyar szövegek.
Miután ma már mindenütt (így a MÁO-ban is) a sziciliai, eredeti dal hangzik föl, bosszantó, ha ordító eltérés van az ének- és a feliratszöveg közt.
Akár a szájúz nyerusímüj szávjétszkih naródov is elhangozhatna, mint Siciliana...
A Radó-fordításból idézel. Valaha (feliratozás nem lévén) könnyebben menthettük föl a fordítót, bár nem szerencsés,
- amikor Lola fehér ruhájáról van szó, azt írni, hogy arcod olyan, mint a liljom, vagy Lola, hófehér vadrózsa szirma (utóbbi a mai, operaházi fordítás, R.Á.);
- vagy amikor Lola piros ajkát a cseresznyéhez hasonlítja a tenor, azt írni, hogy melletted még a nap fénye is sápadt! (R.Á.);
- bizarr az ajkad csókját szívja -fordulat is (R.Á.);
- portád alja vérrel van befestve (R.A.): ez már bizony értelmezési probléma, mert a porta magyarul telket, udvart jelent;
És az idézeted: ( a MÁO-ban a felirat: mégsem űz tőled el már semmi átok!)
- "de folyjon bár el vérem, sohsem kérdem", írja R.A.:
itt valójában azt éneklik:
azt sem bánom, ha megölnek;
- "Ki érted hal meg, följut majd a mennybe,"
- és holtként mennék a paradicsomba...
DE HA TÉGED NEM TALÁLLAK OTT, AKKOR BE SEM LÉPEK.
Nos, ennek a nagybetűs sornak van "extra érzelmi töltete".
Én köszönöm! :)
Remek beszámoló,kösz :)
Amikor a rendező a legjobb – Damiano Michieletto Parasztbecsület-Bajazzók rendezése a Liceuban (2019. december 12. és 18.)
Beszámolóimban általában alig említem a rendezéseket, néhány mondattal elintézve, hogy „nem hátráltatták a befogadást” vagy pedig pár pozitív-negatív momentumot kiemelve. Teszem ezt azért, mivel teljes profi felvétel hiányában nem sok értelmét látom a rendezések boncolgatásának / nem lépték át az otthoni színházi életben Sztalker csoporthoz szokott ingerküszöböm. Most azonban lejjebb kivételt teszek, mivel végre megláttam, hogy miért is tartják számon Damiano Michielettót az első számú mai rendezők között – a londoni bemutatója után Tony-díjat nyert rendezése megmentette a barcelónai ParBajt az amúgy igencsak vegyes szereposztások miatt ólálkodó középszertől és emlékezetes pillanatokat hozott.
Mindenek előtt azonban az egyéni alakításokról. Négy előadáson vállalta Roberto Alagna mindkét opera férfi főszerepét. Turidduként kevéssé győzött meg. Santuzzával való kettősében a kopott bőrkabát zsebébe vágott kéz, rezzenéstelen arc - így Alagnáék duettje inkább hatott 20+ éves házasok „már megint eltűntél” jellegű, unalomig ismétlődő civódásának, mint szenvedélyes ifjú szicíliai pár féltékenységi jelenetének. Igazából csak a bordal környékén győzött meg úgy-ahogy a karakter fiatalságáról (végre életigenlés, lefegyverző mosoly, stb.), de Turiddu búcsúja minden érzelmi töltet ellenére felemás volt. Az érzés, hogy Alagna vokális képességei határán túl erőlködik a szólamban elvette az egész alakítás élét. Úgy érzem, túlságosan kell koncentrálnia a hangi megvalósításra, így a varázslat részben elmarad. Vele ellentétben Teodor Ilincai hangja megfelel a szerep követelményeinek, azonban az ifjú tenor sajnos túl sokat énekel fortéban, nüanszok nélkül, ami kissé monotonná teszi az alakítását. Mindazonáltal a szerepben őt preferáltam, vele jobban átjött a szicíliai zárkózottan macsós, vessük magunkat bele az életbe mentalitás is. Santuzzát az első szereposztásban Elena Pankratova, míg a másodikban Oksana Dyka énekelte. Mindkettejük drámai szoprán (nem mezzo) fachban énekel - és fő kritikám mindkét hölgynél a szerep mély fekvésének megoldatlansága, ami ismerve a mai drámai szopránok többségét nem annyira meglepő. Pankratova Santuzzája egy sorsába beletörődött szicíliai nő és a lágyabb pillanatokat szépen megoldó énekes, aki különösen az Alfióval való kettős részben tetszett. Drámai kitörésekben Dyka erősebb volt, 120%-ra csavart érzelemadagolóval hozta a már-már túljátszottan hisztérikus-féltékeny Santuzzát, akinek a Santuzza-Turiddu kettős volt a csúcspontja. Sajnos azonban a fiatal énekesnő korábbi ígéretes felvételeihez képest jelentősen hanyatlani látszik: a magasságok kiélesednek, a matéria színét talán legjobban az angol nyelvű kritikusok által használt acidic szó írja le. Gabriele Viviani kisebb és kevésbé érdekes hangját kezelte jobban Alfióként, mint Angel Ódena, aki a decibelekkel visszaélve (megint a túl sok forte…) később Tonióként kis túlzással beszakította a dobhártyám. Színészileg mindketten kifogástalanok voltak. Mercedes Gancedo Lolájának megjelenését azt hiszem, sosem fogom feledni: az omladozó vakolatú ház oldalán vérforraló pózban-ruhában-hangadással eszményi csábító volt. Mamma Lucia szerepében lemaradtam a veterán Elena Zilióról, mindkét előadáson Maria Luisa Corbacho hozott megrendítő, hangban korrekt alakítást.
Canióként Alagna sokkal meggyőzőbben hatott, Vesti la giubbája nagyon jól sikerült (úgy tűnik, a közönség ki van éhezve az ilyen mély, megkapó interpretációkra – Alagnának gyakorlatilag ki kellett „menekülnie” az ismétlés elől), a zárórészre azonban hangilag érezhetően elfáradt, a szemet viszont nem lehetett levenni a roppant szuggesztív alakításról (bár azt nem állítom, hogy ez a szerep nincs a hangi korlátain túl). A második szereposztásban Marcelo Álvarez énekelt, a máig szépen (igaz bizonytalanul – a tenor érezhetően rájuk készül a felvezető frázisban) csengő csúcshangok alatt jelentősen megfogyott hanganyaggal – színészleg felületesebb volt, mint Alagna. Nedda pedig ki más lehetne Alagna mellett, mint Aleksandra Kurzak, akiről – egy langyos Madárdal után – azt kell, hogy mondjam egészen jó Nedda volt. Az előadás elején még kissé fémesen csengő magas hangjai bemelegedtek és meglepően jó mellhangok segítették a drámai hatás fokozását (pl. darab eleji Tonio-Nedda jelenetben). Igaz, a váltás a regiszterek között sajnos még töréssel jár. Színészileg Kurzak pedig 5*. Most olvasom viszont, hogy jövő nyáron már Santuzzát is ő énekli Veronában Alagna mellett – erre a hangja szerintem alkalmatlan. A másik Nedda volt egyik csalódásom az előadásban. Míg Dinara Alieva hangja felvételeken nagyon gazdagnak és érdekesnek hangzik, élőben jön rá az ember, hogy ez igaz – ha a közvetlen közelében vagyunk. De a projekció gyengesége miatt a hang nem tud igazán hatást elérni, pedig színészileg se erőtlen az énekesnő. Tonio szerepében az Alfiók tértek vissza a már említett erényekkel és gyengeségekkel. Beppe szerepében Vicenc Esteve állt helyt korrektül. Silvio az első szereposztásban Duncan Rock volt, aki ezzel a kicsi, préselt, baritenor hanggal hogyan jutott be a MET-be vagy a ROH-ba – számomra rejtély. Legalább a figurának (a konditermet láthatóan gyakran látogatja az énekes) el lehetett hinni, hogy Nedda elhagyja érte az öregecske Caniót. Csekély vigasz. Manel Esteve sokkal jobb Silvio volt szerencsére. A Liceu kórusa mindkét alkalommal szépen szólt.
Az egész sorozatot Nánási Henrik vezényelte. A megszokottnál líraibb interpretációja tetszett, az viszont nem (tudom, ez nagyon furcsa), hogy olyan hangosan szuszog/ készül rá az intenzívebb pillanatokra, hogy az első min. tíz sor azt tisztán hallja. Zavaró. Ehhez hasonlót még nem igazán tapasztaltam ilyen szinten.
És akkor a rendezésről! Kivételesen ide fűztem bele a videókat, mivel szóban csak kis részét tudom átadni a látottaknak – szerencsére a 18.-i előadást valaki teljes egészében felvette és darabokban feltöltötte, így végig követhető minden. Amit nem győzök hangsúlyozni majd: éljen az erős színészvezetés, itt még a kórus sem téblábolhat! Michieletto a darabot a 70-es évek Szicíliájába helyezte át időben. Mindkét történet ugyanabban a faluban játszódik és főleg az intermezzók által össze is vannak kapcsolva. A Parasztbecsület nyitánya után a Siciliana (Alagna Ilincai) előrevetíti a darab végét: Turiddu (vagyis az őt jelképező statiszta) vérben ázva fekszik az anyja háza előtt, körülötte a falusiak – így nyer a „de folyjon bár el vérem, sohsem kérdem, Ki érted hal meg, följut majd a mennybe” frázis extra érzelmi töltetet. A szerenád után falusi életképek következnek. Mamma Lucia háza pékség ebben a felállásban, ahol a fiatal pékek (köztük az ekkor még néma szereplő Silvio) a gyerekeknek hajítanak cipót vagy verekednek nőkért a lisztködben. A pezsgő sokaságban megjelenik Nedda és Beppe, akik a közelgő előadásról osztanak szórólapot és plakátolnak. Így találkozik először Silvio és Nedda, kissé félszegen. Alfio régi olasz kocsiban gördül be, mindenkinek hozott valami ócska dolgot a faluban. A vidéki cigiző-lábszétvető vállalkozó archetípusa ő. Silvio egy sálat kap tőle, ami végigvonul az előadáson. A húsvéti kórus itt Santuzza személyes drámájába fordul (A Siciliana utántól a Húsvéti kórus végéig (Pankratova, Viviani), Innegiammo (Dyka)): egy ponton a szobornak hitt Szűzanya feléled és ellentmondást nem tűrően rámutat Santuzzára (és annak bűnös életére). Santuzza áriája (Pankratova) a házban hangzik el, ahol Mamma Lucia közben kenyeret gyúr. A Turidduval való kettős is itt kezdődik, majd Lola érkeztével áthelyeződik az utcára, ahol az intermezzoig történnek az események (Alagna-Pankratova, Pankratova-Viviani). Utóbbi alatt, a zenével remek összhangban, Nedda és Silvio titokban találkozik és csókjuk alatt Nedda árnyéka a pisztolyát kifelé szegező Caniót ábrázoló plakátra vetül. A sál, mint kiderül, ajándék Neddának (Intermezzo). A bordal itt lényegében egy falunapba van ágyazva, ahol Turiddu még szkanderezik is a helyiekkel, anyja pedig némán távol próbálja tőle tartani Lolát. Végül beteljesedik Turiddu végzete és vérben úszva lefekszik anyja háza elé, pontosan visszaáll a kezdőkép (Turiddu-Alfio kettős, Turiddu búcsúja és a finálé (Alagna, Viviani), Bordal (Ilincai)). A Bajazzók indítása során, a prológ után, a színpad egyik oldalán a lelkes tömeg – a másikon a Neddát a színpad mögött a sál miatt számonkérő Canio. A társulat itt a helyi művház színpadán mutatkozik be (A prológ után (Alagna, Kurzak, Viviani)), majd az intermezzóig szokott mederben folyik a cselekmény (Madárdal (Kurzak) Madárdal (Alieva) Nedda-Tonio & Nedda-Silvio (Kurzak, Rock, Viviani) Nedda-Silvio (Alieva, Esteve) Vesti la giubba (Alagna) Vesti la giubba (Álvarez)) . Az intermezzo alatt látjuk, ahogy a paptól távozó Santuzza összetalálkozik Mamma Luciával, aki most észleli, hogy a nő Turiddu gyerekét várja. Őket korábban ott hagytuk el, hogy a mamma még Santuzza ölelését se volt hajlandó elfogadni, őt vádolta fia haláláért. Most végül összeborulnak (Intermezzo). A Bajazzókban Michieletto fő truvája a színház a színházban rész alatt kezdődik. Arlecchino szerenádja közben a színpad félig elfordul. Baloldalon a színielőadás, jobb oldalt a backstage-ben Canio bort vedel és egy tükörben magát bámulja. A szerenád végén egyszer csak megjelenik Nedda Canio tükörképe helyén – majd kimászik a tükörből és kezdetét veszi a bohóc rémálma. Nedda és Tonio rossz árnyként üldözi őt végig a forgó díszleten, amikor a „színpadi nézőtérre” ér egyszer csak az egész kórus most álarcot viselve fordul felé, a rémálomhatást erősítve. Arlecchino és Colombina kettőse pedig aktust imitálva új értelmet nyer. Pagliacco színpadra lépésekor már újra rémálmon kívül vagyunk és a darab a szokásos mederben folyik a végkifejletig. (A „darabbeli színdarab” két részben (Alagna, Kurzak, Viviani, etc.): 1 2; No, Pagliacco no son! (Álvarez))
Remélem a szöveg és a videók valamennyire átélhetővé tették az élményt, nekem a második szereposztás Parasztbecsülete és az első Bajazzókja szép emlékem lesz a vokális vegyesfelvágott ellenére. A rádiófelvételt most nem ajánlanám, mert Alagna ott szerintem rossz napot fogott ki ahhoz képest, ahogy én hallottam.
Kellemes ünnepeket Mindenkinek!
Kicsit Eléggé félrecsúszott az eszmecsere ebben a topikban. Én még csak Gelb esetleges kirúgása felől érdeklődtem (20361) V.G. tenorista "ügye" okán, de hamar eljutottunk M.L.-n át Eszenyiig, onnan pedig a politikai homokozóba: e kifejezést akkor használják fórumtársaink, amikor nekik nem tetsző "ügyről" merészel valaki beírni: pl. színházak, SZFE gyalázatos kreatív lejáratásáról, függetlenségük, anyagi biztonságuk szétveréséről. Ezt hívják kettős mércének? Az én politikai homokozóm jó homokozó, a te politikai homokozód rossz és tiltott homokozó. Vagy tévednék? Szabadjon megjegyeznem, a dolog kulturális vonulatára visszatérve: M.L. színháza a tündöklő középszer, a fullasztó unalom, főiskolás koruk óta ottragadt szenior színészek biztonsági "foci" terepe lett évtizedekre. Utóda, rövid ideig tartó bíztató kezdés után visszazöttyent az előd által hátrahagyott, de -sajnos- nem elhagyott terepre és néhány sikeres vendégrendezést (Docekal, Alföldi) és 1-2 sikerült produkciót leszámítva ugyanott tart a színház, ahol első beiktatásakor és az azt megelőző hosszú időszakban. Fő, úton-útfélen hangoztatott érve: "nekem minden este 1.600 embert kell leültetnem a két színházban", kész. Van igazsága, nem kétséges. Biztosra kell mennie ekkora hodályok esetében és biztosra kell mennie közéleti és repertoár-óvatosság tekintetében is...ahogy tette legutóbb a Mágnás Miskával, amiről itt többen leszedték a keresztvizet. Pocsék Mágnás Miskánál szidjuk Eszenyit mint a bokrot? Ha éppen a kormánypárti sajtó nem szereti, akkor szaftos történetekkel járat(hat)ja le? Ha meg kósza harsogó hírek jelennek meg: "kirúgják", "leváltják" (ami nem igaz, mivel a megbízatása jár le hamarosan), akkor mártírt csinálnak belőle? Hogy is van ez? Engedelmükkel átteszem e beírást a Társművészetek rovatba is, bár ez már se nem társ se nem művészet. Távcső viszont tényleg kell a Vígbe is: egyrészt nagy mérete miatt, másrészt legalább nagyítóval távcsővel leljünk ott jó színházi terméket.
Ez nyilvánvaló. Miközben a jelenlegi városvezetés és a mögöttük felsorakozott mainstream harsogva követeli, hogy "a politika ne beszéljen bele a színházba" pontosan ezt teszik. És nem csak azért, mert Karigeri még be sem volt iktatva főpolginak, mikor kijelentette, hogy Dörner György nem fog pályázatot nyerni, hanem egész eddigi tevékenységük ezt igazolja. Eszenyi Enikő nem ment el tüntetni, és a tv-ben ki merte mondani, hogy a politikamentes szinházban hisz. Ez több, mint elég a selyemzsinórhoz!
Egyébként az egyszeri miniszterelnök szavai jutnak eszembe, ugymint "hazudtunk reggel, este meg délben" - ha pontos voltam. Egyetlen választási ígéretet nem tartottak be, és nem is fognak. Viszont repülnek a fővárosi cégek vezetői, és repült a nyóckerben a kétgyerekes anyuka, aki nem tudott túlórát vállalni. Elmarasztalták és kirúgták - idézet a jelenlegi vezetés nyilatkozataiból - Közterületfenntartó vezetőjét az első havas nap közlekedési problémái miatt, a hóeltakarítás hiányosságai miatt, holott ennek egyik oka éppen az volt, hogy a főváros tulajdonában álló vállalatoknál megtiltottk a túlóráztatást, ilyenkor pedig az elkerülhetetlen lenne!
Már elkezdte az ellenzék Eszenyit kinyírni és ki is fogja egy a Alföldi kevdvéért!
Tegnap ott voltam Jakub Józef Orlinski Palau de la Musica-beli (Barcelona) debütálásán. Hihetetlen figura ez a srác! 29 évesen így megfagyasztani a levegőt egy koncerten…Bononcini ’Infelice mia costanza’ vagy Orlandini/Mattheson ’Che m’ami ti prega’ áriáiban a kizárólag vokális részekben egy pisszenést se lehetett hallani – csak a zenekar (a mindig remek Il Pomo d’Oro) belépése oldotta fel az angyali hangtól teljesen lefagyott közönséget. Mert milyen hang ez! Bevallom, még „ugatom” a barokk zenét, de egészen lenyűgözött, ahogy gond nélkül vált át falzettből igazi, férfias mellhangokra (igen, elletétben sok mai kontratenorral, pazarul használja), alkalmaz virtuóz díszítéseket mintha azok a világ legtermészetesebb dolgai lennének, vagy a dallamvonal eleganciáját is említhetném…A közönség nem is engedte el könnyen, a negyedik(!) ráadás után már a zenészek is levonultak - jelezve, hogy már nincs több a tarsolyukban az állva tapsoló közönségnek. Az egyik elhangzott ráadás Vivaldi ’Vedro con mio diletto’-ja volt – szerintem sokan ezen keresztül ismertük meg őt. Hát...élőben is lélegzetelállító, nem csak felvételen (egyik szomszédom csak ingatta a fejét, hogy ilyen nem létezik). Ha valamit kritizálnom kellene, az tényleg csak az, hogy néhány számban jobban elmélyülhetne még, saját képére formálhatná – de ezt majd valószínűleg az idő megoldja.
Bizony, amikor Marton Lászlót "meghurcolták", nem volt ekkora ellenkezés, nem akarták Eszenyit kirúgni, a Vígszínházat letarolni. Micsoda különbség!
Amikor Marton Lászlót meghurcolták miért nem volt ekkora ellenkezés.Ez csak ürügy az ellenzéknek a fesztiválra,amit rendszeresen produkál.
Akkor Peter Gelbet is ki kell rúgni? Költői kérdés..(Vö. Gothár-ügy/Katona/Máté Gábor+SZFE)
Már a New York-i Met sem akar együtt dolgozni Vittorio Grigolóval
Vagyis nem a felső fogsorunk és az alsó ajkunk, hanem a felső és az alsó ajkunk között képezzük, enyhe u-val puhítva. Köszönöm!
Nem v-ét kell kiejteni, hanem ahogy az angol nyelvben w-t ejtjuk ki.
Beczała
Egy barátom emlegette:
„Becsává” – mondta.
„Becálá” – javítottam én.
„Becsává” – ismételte ő, hozzátéve –, a ferdén áthúzott ł-t a lengyel v-nek ejti.
Köszönöm néki, és ezért jegyzem be ide, hogy leginkább Beczała:
https://forvo.com/word/piotr_becza%C5%82a/
Scala, Pereira annuncia le prossime prime: Otello e Macbeth
„Otello“ und „Macbeth“ sollen nächste Saisonen an Scala eröffnen
Das Wiener Staatsopernmagazin
24.11.2019 | 15:05 | Ö1
Ausschnitte aus aktuellen Aufführungen der Wiener Staatsoper.
