Téma ismertetése: koncertek, előadások, események, élmények
Jut eszembe! Lesznek vajon jövőre Wagner napok? Ring??? Vagy ne legyenók ilyen naiv!
Szégyellje magát a MüPa , illetve aki nem adott pénzt erre. Persze a proliszórakoztatásra - popsz@r, doppingolt és agyonfizetett sportolók "versenyei" - mindig van anyagi keret.
Ma érkezett egy levél a Müpától azoknak, akiknek eredetileg jegyük volt a sajnálatosan lemondott Parsifal és Mesterdalnokok előadásokra. Helyette meghívták őket egy-egy ingyenes vetítésre, ahol a két mű korábbi előadásának felvételét vetítik le. Kedves gesztus!
Ma lesz a MOM-ban Arturo Márquez Danzón. Kár, hogy nem megyek, ill. ritkán adják elő.
Velem ugyanez történt, annyi különbséggel, hogy egy kedves férfihang hívott fel. :)) És emlékem szerint nem kevesen vettünk jegyet erre a rendkívüli koncertre.
Itt a hivatalos közlemény... jobbulást!
Még egy kicsi adalék a hírhez. A Müpa emailben értesített, majd fél órája csörög a telefon, és egy kedves női hang (nem automata) elnézést kérve, elmondja, hogy betegség miatt elmarad az eladás, ne jöjjünk el a koncertre, minden jegytulajdonost értesítenek, akinek a tudják a telefonszámát. Remélik, hogy később, új időpontban meg tudják tartani a koncertet. Öröm az ürömben. Ezért szeretem én a Müpát...
Elmarad a Ligeti koncert!! ((:
Tetszett ez a Brahms 3., ezzel lehet menni a Musikverein-be. Én hétfőn nem leszek, csak a következő kettőn.
tegnap meg a francia karmester nem dobbantott a NFZ koncertjén (Hrusával ellentétben).
Az idei szezonban is kissé hányatott sorsú Zenekari páholy-bérlet utolsó koncertje volt a tegnapi: tisztán orosz műsort hozott Pestre a Scala zenekara; az épület elé a magyar-olasz-japán-EU-zászló mellé akár ki is tűzhették volna az orosz lobogót. Nem tudom, hogy a számomra ismeretlen Rachmaninov 3. zgv. fullasztóan unalmas bőbeszédűsége okozta-e vagy a japán szólista, Mao Fujita volt kissé érdektelen, de alig győztem kivárni a darab végét. Szerencsére a nemrég főlfedezett Sztravinszkij-gyöngyszemet a műsorfüzetben közöltek ellenére áttették a szünet utánra. Ez a Gyászének várakozásomon felül volt szépséges, címével szemben valójában egy izgalmas, fűszeres darab. Jó, hogy kiásták a könyvtár és a feledés homályából, sosem késő. A Prokofjev-Hetedik pedig ilyen interpretációban fölért egy örömzenéléssel.
Hát, igen, ezt alaposan elszúrtam. :(
Kicsit javítanék a ráadásokat illetően:
A zongoristáé Chopin Asz dúr etüd,Op.25.no.1 ("Hárfa-etüd) volt.
A pénteki koncerten az első részben Prokofjev 3. zongoraverseny volt, Hrusa dobbantásai hatására egy kisebb földrengést éltem át az első sorban. A szünetben találtam üres széket a 6. sorban, átültem. Valaki elmagyarázhatná, hogy a belépés előtt kell dobbantania a karmesternek, a fortét jelzi így?
A Rachmaninov zongoraversenyeket annyira én nem kedvelem, de nekem inkább az volt a problémám, hogy (a földszint 17. sorában legalábbis) összemosódott masszaként szólt az egész. Persze eleve beugróként jött a fiatal kínai művész, biztos hogy nagyon nehéz szólam, és persze a közönség tombolt, de nekem se tetszett. Féltem mi lesz ebből a szünet után.
Huh, ilyen nagyszerű Prokofjev előadást soha életemben nem hallottam. Pedig nem így kezdődött a mai koncert. Ahogyan megláttam a beteg varjúként tétován a színpadra oldalgó Mao Fujitát, már rosszat sejtettem, hiszen szeptember közepén már fellépett a Müpában, és nem tett rám jó benyomást. Sajnos megérzésemben nem csalatkoztam. Mao jó zongorista, technikailag nagyszerűen képzett, peregnek az ujjai, de ennyi, nem több. És ezt a szürke-gépies játékot valahogyan a zenekar is átvette, ez a Rachmaninov II. zongoraverseny olyan semmilyen lett. Aztán a ráadás Schubert Gesz-dúr impromtu-nél méginkább kiütköztek Mao kvalitásbeli problémái. Ez volt az első félidő, amelynek lefújásakor igencsak vesztésre állt a Filarmonica della Scala, Riccardo Chailly-vel egyetemben. No, de a második félidő! Kezdődött egy sohasem hallott, elveszettnek hitt, de 2015-ben megtalált, fiatalkori Stravinsky művel, a Gyászének op 5-tel. Ez a különleges hangzású, impresszionista jegyeket hordozú mű lírai szépséggel és csodálatos plaszticitással szólalt meg a Filarmonica della Scala interpretációjában. Kissé morbidan arra gondoltam, hogy ez a gyászének lesz az est fénypontja, de nem, mert az igazi varázslat ezután kezdődött: Prokofjev VII szimfóniája. Erre az előadásra nincsenek szavak. Persze Prokofjev zseni volt, ez tény, de az a zenéjére jellemző utánozhatatlan, teljesen egyedi hangzás, a szilajságnak, humornak, groteszkségnek és lírának a keveréke, ez a pezsgő, színes és forgó kavalkád, valami olyan elementáris és elsöprő erővel tört ki a zenekarból, amilyet én még sohasem hallottam, és feltehetően nem is fogok hallani. Ez a bő fél óra leírhatatlan volt. És aztán vége lett, de nem volt vége, mert a közönség nem engedte, hogy vége legyen. Jött az utolsó tétel ismétlése, azután a Három narancs indulója először karmesterrel, utána karmester nélkül, a közönség tombolásával, igazi örömünnep volt. Bravó Riccardo Chailly, bravó Filarmonica della Scala, köszönjük Müpa.
Egyetértek. Sajnos a dolog könnyebbik végét megfogó magyar alkat (hangversenyrendezési gyakorlat) jellemzője, miért hangoznak el errefelé oly ritkán ezek a művek. Szégyellje magát, aki elment a szünetben. Már a ruhatárnál fültanúja voltam, ahogyan egy hölgy lelkesen hálálkodott a barátnőjének, amiért megismertette Az eksztázis költeményével. Azon tanakodtam, hogy a közönségből (rajtam kívül, mint a nyilvánvalóan erős kisebbségben levők tagja) vajon hányan hallották akár úgy ezt a darabot, hogy minimum itteni rejtvény szintjén felismerik.
"Az Orosz Birodalom alkonya". Nem egy politológiai vagy történelmi elemzés címe ez, hanem annak a koncertnek az utólagos munkacíme (tőlem!), amit a Concerto Budapest prezentált múlt szerdán a MüPában. Bátor szerkesztés, mondhatnánk. Egy más olvasatban pedig vakmerő, hiszen a szerzők: Sibelius, Rachmaninov és Szkrjabin szimfonikus művei, három eltérő témájú programzene és egy versenymű, amik egyaránt az 1900-as évek közepén születtek, itthon ritkán játszottak. Koncertteremben valószínűleg én sem hallottam még egyiket sem. A Pelléas és Mélisande-téma legismertebb zenei megvalósítása Debussy operája; a nyitó számnak kissé terjedelmes Sibelius-szvit is hasonló hangulatú alkotás, amit persze a téma illetve az Maeterlinck-mű választása eleve kijelöl. Olykor mintha Aase anyó szelleme suhant volna át a termen, nekem legalábbis úgy tűnt. A kamaraméretű zenekarból ki kell emelni a Mélisande-ot ábrázoló angolkürtöt megszólaltató muzsikus játékát. (Érdekesség: a BBC The Sky at Night című műsorának nyitó szignálja e mű első tételének főtémája. A finn komponista Hegedűversenye népszerűbb darab, ez tűnt az este -jó értelemben véve- legszórakoztatóbb számának. A szólista, az egyiptomi-magyar születésű Abouzahra Amira pár éve a tévés Virtuózok-verseny korcsoportos győztese volt: ma már sudár, ifjú hölgy, aki biztonságosan, számomra talán kicsit még iskolásan, de mindenképpen tetszetősen adta elő a versenymű magánszólamát. A szépszámú közönség zajos ünneplését Bach d-moll partitájának Sarabande tételével köszönte meg a művésznő. Szünet utánra jócskán megnőtt a zenekar és ...khm... csökkent a közönség létszáma: mindkét orosz mű hatalmas zenekari apparátust igényel. Rachmaninov A holtak szigete című szimfonikus költeményét Arnold Böcklin svájci festő azonos című festménye ihlette, amit a zeneszerző először egy fekete-fehér reprodukción látott. A borongós, mi több, vészjósló festmény hatásos, bár talán terjengős zenei illusztrációja az orosz komponista fin du siècle -kronológiailag helytállóbban début du siècle- hangulatú darabja. Szkrjabin a 20. század első évtizedében írta öt szimfonikus művét, amiből Az eksztázis költeménye a négyes sorszámú. Az óriási méretű zenekar (t.k. négyes fák, nyolc kürt, öt trombita, ütős hadsereg, orgona stb.) sokak által sokféleképpen jellemzett alkotást játszott: "egy őrült látomása", "testi extázis", "orgiasztikus költemény" stb. Nekem -mutatis mutandis- kicsit Richard Strauss egyik-másik túlméretezett szimfonikus költeménye vagy éppenséggel az Elektra vad hangtömbjei jutottak eszembe. Sok kisegítő hangszeres művész közreműködésével, sok próba előzhette meg a koncertet. Mihail Pletnyov fáradtan, öregesen ment fel a karmesteri állványra, vezénylése visszafogott, kézmozdulatai takarékosak, ám biztosak. Úgy tűnt, a próbák alatt "gondoskodott" a tiszta hangzásról, pontos játékról és a zenekar ezt tisztességgel abszolválta is: elismerés nekik és a dirigensnek a nagy munkáért!
A Müpában (Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem) operettet is játszottak!
Az operettrajongóknak kedvezett a Művészetek Palotája – nem egyszer – amikor a komolyzene eme „szentélyében” lehetőséget biztosított ennek a műfajnak is: klasszikus külföldi és magyar operett egynéhány előadását sikerre vitte – saját rendezésben.
Teljes operettek
· Offenbach: Orfeusz az alvilágban (2015. február 21.)
László Boldizsár (Orfeusz); Bucsi Annamária (Euridiké), Szegedi Csaba (Jupiter), Wiedemann Bernadett (Közvélemény), Horváth István (Plutó), Gábor Géza (Styx Jankó), Miksch Adrienn (Diana), Szakács Ildikó (Vénusz), Csereklyei Andrea (Cupido), Kálmán László (Merkur).
Km. a Budafoki Dohnányi Zenekar, a Nemzeti Énekkar (karigazgató: Antal Mátyás), a Venekei Művek táncosai (koreográfus: Venekei Marianna), díszlettervező: Szendrényi Éva, Jelmeztervező: Németh Anikó-Manier, szövegíró-dramaturg: Pozsgai Zsolt, Játékmester: Sylvie Gabor, a francia szöveget fordította: Romhányi József, Romhányi Ágnes. Vezényel: Hollerung Gábor. Rendező: Káel Csaba.
· Suppé: A szép Galathea (2018. február 16.)
Lukács Anita (Galathea), Horváth István (Pigmalion), Hábetler András (Ganimédesz), Szerekován János (Mídász).
Jelmez és díszlet: Árva Nóra. Km. a Budafoki Dohnányi Zenekar. Vezényel: Hollerung Gábor. Rendező: Sylvie Gabor
Erről az előadásról írt beszámolóm itt elolvasható (Lásd: 3499. sorszám)
· Kálmán: Marica grófnő (2018. március 18.)
Rálik Szilvia (Marica grófnő), Boncsér Gergely (Endrődy Wittenburg Tasziló), Rácz Rita (Liza, a húga), Hábetler András (Populescu Dragomir Móric herceg), Haja Zsolt (Báró Zsupán Kálmán), Balga Gabriella (Manja, cigánylány), Wiedemann Bernadett (Cuddenstein Chlumec Bozsena hercegnő)
Km.: Magyar Állami Operaház Gyermekkara (karigazgató: Hajzer Nikolett), Budapesti Akadémiai Kórustársaság, Duna Táncműhely (koreográfus: Juhász Zsolt), Budafoki Dohnányi Zenekar. Díszlet, jelmez: Túri Erzsébet. Forgatókönyv: Nemlaha György és Böhm György. Vezényel: Hollerung Gábor. Rendező: Böhm György.
· Lehár: A mosoly országa (2019. február 1. és 2.)
Német nyelvű előadás, magyar felirattal. A bemutató a Müpa és a Shanghai Opera House együttműködésében valósult meg.
Szu Csong herceg - Vincent Schirrmacher; Lisa Lichtenfels - Karine Babajanyan; Gustav von Pottenstein-Hatfaludy - Franz Gürtelschmied; Mi, Szu-Csong húga - Yitian Luan; Csang bácsi - Xiao Rui; Főeunuch - Franz Tscherne; Ferdinand Lichtenfels gróf, Liza apja - Ernyey Béla; Hardegg bárónő - Náray Erika; Vali, a lánya - Aisha Kardffy; Fu Li - Nótás György
Km.: a Pécsi Balett, a Magyar Állami Operaház Ének- és Zenekara.
Vezényel: Xu Zhong
Alkotók:
német dalszövegek - Ludwig Herzer, Fritz Löhner; magyar dalszövegek (felirat) - Harsányi Zsolt; dramaturg, magyar szöveg (felirat) - Böhm György; német dramaturg - Martin Harbauer; díszlettervező - Szendrényi Éva; jelmeztervező - Pan Jianhua; koreográfus - Vincze Balázs; játékmester - Gábor Sylvie; rendező - Káel Csaba
Operettgálák
· „Bécsi, bécsibb – operett! – Annett Dasch, Piotr Beczala és Thomas Hampson operettestje (2018)
Suppé: Banditák; Lehár: A mosoly országa, Paganini, A víg özvegy; Kálmán: A csárdáskirálynő, Marica grófnő; Millöcker: A szegény Jonathán, A koldusdiák; Johann Strauss: A denevér – keresztmetszet
· V4 OPERETTGÁLA (2018)
Nemzeti Filharmonikus Zenekar, vezényel: Peter Valentovič
Km. Rost Andrea (szoprán), Katarzyna Kuncio (mezzoszoprán), Richard Samek (tenor), Clemens Unterreiner (bariton)
Lehár: Giuditta, A víg özvegy, A mosoly országa; Kálmán: A csárdáskirálynő, Marica grófnő; J. Strauss: A denevér, A cigánybáró részletei
Remélem, ez a kezdeményezés végleg nem szakadt meg, a sor idővel folytatódni fog!
Ritka érdekes szituáció, hogy Magyarországon egy hónapon belül két játszási helyen egy-egy fiatalkori Verdi-opera került műsorra – azzal a nem elhanyagolható különbséggel, hogy míg a Szegedi Nemzeti Színházban magyarországi bemutatóként magyar művészek előadásában A kalózt láthattuk és még többször láthatjuk színpadon repertoárdarabként megrendezve, addig tegnap a Müpában A lombardok [az első keresztes hadjáratban] koncertszerű előadása nemzetközi „sztár”-szereposztással mindössze egyszeri produkció volt.
Verdi negyedik dalműve először itthon Mikó András rendezésében közel ötven éve került be az OPERÁBA és sokáig, csaknem egyhuzamban huszonegy évig tűzték műsorra az Erkel Színházban (1974 -1995). Nagyon sokszor láttam a darabot, a premieren Gardelli vezényelt, Sass Sylvia volt Giselda, B. Nagy János Oronte, Kováts Kolos Pagano, Szőnyi Ferenc Arvino. Az évek teltével Giseldaként láthattam még szerepelni Tokody Ilonát, Pitti Katalint, Csavlek Etelkát, Sudlik Máriát, Fekete Veronikát. Vagy Oronte szerepében említhetem B. Nagy után Gulyás Dénest, Kelen Pétert, Ge Yit. Mindegyikükhöz sok szép ének-zenei szépség társult.
Tehát a hosszú kihagyás után ezért is volt számomra (és lehetett sokunk számára) nagy öröm, hogy huszonnyolc év után újra felhangzottak A lombardok csodálatos dallamai – legalább egy estére – Magyarországon a Nemzeti Hangversenyteremben.
A meghirdetett, kiválónak ígérkező szereposztás is csábított az előadásra, és valóban, a neves művészek előadásában hatalmas sikert aratott Verdi fiatalkori remeke. Ivan Repušić által vezetett Müncheni Rádiózenekar és a Bajor Rádió Énekkara vendégszereplésével és a főszerepekben fellépett külföldi énekművészek közreműködésével egy igazán forró sikerű előadás élményét nyújtották nekünk.
Nino Machaidze, aki engem is először Gounod operájában, a salzburgban bemutatott Rómeó és Júliában Júliaként bűvölt el, aztán jó pár év múlva, 2022 farsangján már az Erkel Színházban élőben ünnepelhettük a „keresztény farsang”-estélyen. A grúz származású operaénekesnő most Giseldaként biztos szopránjával egész este uralta a színpadot, különösen az operából a második és a negyedik felvonás nagy jeleneteiben „forrósította” fel maga körül a levegőt tündöklő énekhangja és kisugárzása által. Machaidze vokális megszólalásai lenyűgözően simultak össze Piero Prettiével, aki Oronte szerepét precízen énekelte el, tenorja – különösen a kavatínában (II. felv.) - szépen szólt, olyan enyhén fátyolos beütéssel, ám érzelmesen. A másik tenornak kevesebb énekelnivalója van, de az is fontos és nehéz szerep, főleg jelenetekben és együttesekben kell helytállnia: Galeano Salas énekelte Arvinót, Giselda édesapját, meggyőzően, hangja tiszta és tetszetős, bár néha mintha erőltetett. Pagano régi szerepe a nagyhírű olasz basszistának, Michele Pertusinak. Több felvételét ismerem, DVD-ről is. Már „javakorabeli” de még mindig erős, zengzetes basszusa impozáns „hozzáadott érték”, amit jól kamatoztat. Sebestyén Miklóst régen többször volt alkalmam itthon különféle basszus-szerepeiben hallani, de Pirro-ja most nem igazán értékelhető, már csak azért sem, mert az a kevés, amit énekel az operában, számomra nem annyira mérvadó. Viclindát Kristóf Réka énekelte, akinek szép színű szopránja van, rövid karakterszerep ez is, kitűnni ezzel neki sem igen lehetett... Kisebb szerepeket énekelt a kórus tagjaiként Ruth Volpert (Sofia), Andreas Burkhart (Acciano), és ugyancsak az énekkarból szólaltatta meg a Milánói priort egy beugró énekkari művész, akit a hangos bemondó említett, de nem értettem a nevet.
A fellépett Bajor Rádió Énekkar és a München Rádió Zenekara professzionális együttesek, akik a remek karmesterük, a horvát Ivan Repušić irányításával és kiemelten a lehengerlő operafináléval „mennybe” vitték a produkciót – és vele bennünket hallgatókat.
Húsvét után és Pünkösd előtt - talán időszerűen is - A lombardokkal újabb szíveket hódíthatott meg a komolyzenének és Verdi géniuszának ez a felemelő, kiváló operai vendégjáték a nagyszerű művészek prezentálásában.
Igen, a vezérfonal az volt, hogy "a kedves néző rugalmasabban tud válogatni", de egy fél mondattal utaltak az utóbbi lemondásokra és a megszorításokra is. Nem vagyok az összeesküvés elméletek híve, de a nagy megszorítások sok mindenre magyarázatot adnak.
Ha jól emlékszem, MüPa úgy hirdette a következő évadot, hogy azért nem indít bérlete(ke)t, mert így a kedves néző rugalmasabban tud (össze)válogatni egy bérletnyi jegyet. Nemcsak hogy nem hirdettek teljes évadot, de a szűk -2023 végéig tartó- fél évadra is egyelőre? foghíjas és szegényes (ahogy írod: gyenge) a kínálat. Kínkeservesen egy koncertre vettem jegyet, de hol van pl. a jó öreg Zenekari páholy? Igaz, a három elmúlt évad Zenekari páholya sem hasított, főleg a járvány miatti stornók okán, mégis hiányzik.
"Lesz még itt szőlő és lesz lágy kenyér." :)
Nagyszerű esténk volt ma a Müpában, Verdi Lombardok c. operájának koncertszerű előadásán, amelyet Ivan Repušić dirigálásával a Bajor Rádió énekkara és a Müncheni Rádió zenekara adott elő. Persze ennek a fiatal Vedi operának se füle se farka, egy nagy káosz az egész, rengeteg, hol előbukkanó, hol eltűnő szereplővel, szövevényes történettel, sok-sok romantikus opera-klisével. Ebből a műből még nem lehet következtetni a későbbi korszakos alkotásokra, de ez is Verdi, néhány meghökkentő egyedi és szép résszel, az áriák végtelen tobzódásával, amelyekből nemcsak az énekeseknek, de még a hegedűnek is jut egy, és rengeteg kórussal. Az énekesek közül a Giseldát alakító Nino Machaidze alakítása kimagaslott. Tulajdonképpen nem igazán szép hang, de elementáris erejű, a színpadot abszolút uraló egyéniség, és alakítása mélyen átélt volt. Teendője pedig volt bőven, hiszen az ő folyamatos jelenlétére van felfűzve az egész opera. A legszebb hangú énekes az Orontét játszó Piero Pretti volt (remélem, hogy nem írok hülyeséget, mert valakit helyettesítettek betegség miatt, de nem jegyeztem meg a cserét), kár, hogy eléggé modorosan, és intonációs bizonytalanságokkal énekelt. Nagyon jó volt a bariton Michele Pertusi és az Arvinót alakító Galeano Salas is szép és kultúrált, bár némileg kicsi hangon énekelt. Az énekesek közül alulról lógott ki a sorból Sebestyén Miklós. A karmester, zenekar, énekkar elsőrangú volt. Ismét megcsodáltam a Müpa kiváló akusztikáját. A mintegy 3/4 háznyi közönség az előadás végén lelkesen ünnepelt. Kár, hogy az Operaház manapság nem képes ilyen kiegyenlített- és magas színvonalú produkciókra, de szerencse, hogy itt van a Müpa, ahol időről-időre emlékezetes opera előadásoknak lehetünk részesei.
Ivan Repušić: „Verdinél minden hangjegynek megvan a maga helye”
Papageno.hu -
„Április 26-án koncertszerű előadásban mutatja be Verdi egyik ritkán
játszott operáját, A lombardokat a Müpa.
A produkciót külföldi és magyar szólisták, illetve az Ivan Repušić által
vezetett Müncheni Rádiózenekar és a Bajor Rádió Énekkara vendégszereplésében
hallgathatjuk meg. A lombardokról a nemzetközileg elismert horvát karmestert
kérdeztük, aki specialistája a Verdi-operáknak.”
A "más helyszín" tegnap este a Pesti Vigadó diszkrét ("éppen jó") méretű koncertterme volt. A Concerto Budapest Liszt-estje a legjobb programjaim egyike lett. A kiválasztott műveket (Malédiction, A-dúr zongoraverseny és a régóta vágyott Dante-szimfónia) Ránki Fülöp és az Angelica Leánykar közreműködésével Kovács János vezényelte, a tőle megunhatatlanul megszokott műértéssel és ~érzéssel. Ránki Fülöp zongorajátéka hibátlan volt, nemcsak technikailag. A Dante-szimfónia pokoli és mennyei, szerencsére a Wagneri befejezéssel - a lányok pedig angyalok. Az utolsó hangok lecsengése után percekig néma csend volt - éppen nem az elégetlenség okán... aztán persze magunkhoz térve pótoltuk rendesen.
A BFZ bérletezése után lehet majd szólójegyeket venni, május 9-én 10 órától, a honlapjuk tájékoztatása szerint.
Nemrégiben volt szó róla, hogy szeptemberben a Müpában, talán 9-én és 12-én lesz a Pelléas, a Fesztiválzenekarral. Ugyanakkor nem látom a Müpa programajánlatában. Lehetséges, hogy erre a két előadásra jegyet nem lehet vásárolni, csak Fesztiválzenekaros bérletet??
Nekem az Eiffeles volt az első Pelleas-om. Ha nincs ló ...
Tudod, én végül el se mentem arra a Pelleasra, pedig volt jegyem rá. De Pasztircsák Polinával együtt se voltam így kíváncsi az előadásra.
Volt már itt szó erről a törlésről, az oka egyszerű, a pénz elvonás. De hogy miért pont telt házas produkciókat kellett töröltetni, és minden pénzt visszafizettetni a Müpával, annak csak szakmai féltékenység lehet az oka. A Parsifal ugyan most csak koncertszerű lett volna, de szerintem is úgy van, ahogy írtad, a Müpa eredeti produkciója fényévekkel jobb volt az Operáénál.
Nagy sajnálatomra törölték a MÜPA Nürnbergi mesterdalnokok és Parsifal előadását. Tudja valaki miért? Az elmúlt 12 év Parsifal előadásai közül nekem egyébként a Wagner-napok egyszerű, már-már koncertszerű előadása az etalon. Az operaházi Parsifalok számomra nekem ritkán ütötték meg annak színvonalát, vagy kerültek a közelébe. Tavaly kifejezetten unatkoztam az új Parsifalon - a modern rendezés nem annyira modern és nem érdekel. Csak egy példa: utálta a Nyugat lánya rendezést, de tavaly a László-Agache-Boross hármas olyan frenetikus előadást csinált, hogy úgy éreztem: a bugyutának érzett rendezés is működik. Engem a Parsifal előadások zenei színvonala riaszt el az Andrássy úttól nagypénteken.
Helyileg belefér a zenekar, én is láttam ott valamelyik korai Puccini operát nagy zenekarral, csak az akusztika nem volt valami jó. Az akusztikus tér nem elég nagy. Barokk operákra nagyon jó, és kis apparátust igénylő kortársra, de - én legalábbis úgy gondolom - hogy éppen az akusztikus tér szab határt annak, hogy milyen produkció vihető oda be. És a Pelléast - ahogyan nagyon frappánsan megfogalmaztad - zeneileg abszolút nonszensz volt így előadni, egy szerzővel ennél nagyobb bűntényt talán nem is lehet elkövetni.
"...az Eiffel Bánffy terme nem alkalmas egy nagy szimfonikus zenekart igénylő opera bemutatására..."
No, hát ment ott a Carmen, a Parasztbecsület is... (ami hirtelen eszembe jut)
(Ami a Pelleast illeti annak a darabnak épp a hihetetlenül színes zenekari szövete a lényeg. Mondhatni ott játszódik a történet lényege, a többi "csak a felszín". Szóval jó ötlet épp azt kivonatolni.)
Úgy gondolták, hogy a legnagyobb impresszionista opera csak egy nagyon szűk réteget érdekel, ezért nem érdemes nagy színpadon előadni, jó lesz az Eiffelben. Persze az Eiffel Bánffy terme nem alkalmas egy nagy szimfonikus zenekart igénylő opera bemutatására, ezért döntöttek a "kamarazenekaros" előadásban. Ha jól emlékszem, összesen 8 hangszer volt. És persze találtak egy francia karmestert, aki átírta és előadta. Lelke rajta, én azt hittem, hogy elmebeteg, mert elmebetegek minden nációban vannak, de nem. Frédéric Chaslin egy jónevű karmester, a napokban a Scalában vezényelte a Hoffmannt, és gondolom, nem kamarazenekari kivitelben. Lelke rajta, hogy mit csinál Budapesten.
És ha nem törölték volna az Eiffeles előadásokat, akkor ezúttal A kármeliták párbeszédei is megcsonkítva ment volna: ugyanaz az ember hangszerelte volna át a Bánffy-színpad számára, aki a Debussy operán is "erőszakot tett". Hogy ennek is mi értelme van, azt épelmével felfogni képtelenség.
Na végre. Én is nagyon kiakadtam a "vonósnégyes" változaton, ez a szerző szemenköpése volt, aki világosan leírta, hogy milyen zenekaron kell ezt a csodálatos művet megszólaltatni. (Mondjuk előadhatták volna egy szál dorombon is, az sem lett volna stílustalanabb.) Polinát persze sajnáltam, mert megérdemelte volna, hogy egy normális előadásban énekeljen.
Az Eiffel-es gyalázat után végre lesz normális Debussy opera premier a fővárosban - nem megcsonkítva, áthangszerelve. Ráadásul három előadást is terveznek belőle.
Eladó 1 db jegy a BFZ április 22-ikei, 19.45-kor kezdődő Mendelssohn-Bruckner estjére a Kongresszusi központba. Kakasülő, eredeti ár: 5500 Ft, 4900-ig engedek. Válaszokat privátban kérek. A siker reményében maradtam üdvözlettel.
