József Miklós, Majorné, Pósa és -nos Játékostársunk hó végén kap fél pontot a tegnapi válasz feléért...
Amíg a mai zenére várunk, kiegészítés a tegnapi kérdéshez: Levine utolsó Varázsfuvola-vezénylései után még eldirigált a MET-ben néhány Verdi-Requiemet, ezt követően jelentek meg ellene a szexuális zaklatásokkal kapcsolatos New York Times-cikkek, ami után a MET felfüggesztette Levine-t illetve további vezényléseit és vizsgálatot indított az ügy(ek)ben.
Búbánat Játékostársunk válaszát idemásolom:
"http://univ.bibl.u-szeged.hu/49958/1/1923_unnepelyek.pdf A M. KIR. FERENCZ JÓZSEF-TUDOMÁNYEGYETEM ÖTVENESZTENDŐS FENNÁLLÁSÁNAK ÜNNEPE 1922 június 29 . „A V. K. M. Úr ő Nagyméltósága f. é. június hó 24.-én 80164. sz. a. arról értesítette egyetemünk Tanácsát, hogy a Kormányzó Úr ő Főméltósága Budapesten f. é. június hó 20.-án kelt magas elhatározásával megengedni méltóztatott, hogy a Ferencz József-Tudományegyetem Tanácsa Dohnányi Ernő országos zeneművészeti tanárt a hazai zeneművészet terén és a hazafias célok lelkes és önzetlen támogatásával szerzett érdemeinek elismeréséül tiszteletbeli bölcsészettudományi doctorrá avassa és részére a tiszteletbeli doctori oklevelet kiszolgálhassa. Ezeknek alapján kérem a tek. egyet. Tanácsot, méltóztassék Dohnányi Ernő zeneakadémiai tanár Urat a bölcsészettudományok tiszteletbeli doctorává avatni.” Dohnányi Ernőt sub auspiciis gubernatoris tiszteletbeli doktorrá avatták (Szeged, 1922. június 29.) • Világ, 1922-06-21 / 138. szám — Dohnányi díszdoktor. A Szegeden elhelyezett kolozsvári egyetem tanácsa a bölcsészettudományi kar ajánlatára legutóbb tartott tanácsülésén elhatározta, hogy Dohnányi Ernő zongoraművész-zeneszerzőt, a budapesti m. kir. Zeneművészeti Főiskola tanárát honoris causa doktorrá avatja. Az avatás ünnepét 29-én tartják meg. • Amerikai Magyar Népszava, 1938. április 1938-04-19 / 109. szám Az érem két oldala A TAVASZ besüt az ablakon. Napsugarak táncolnak az Írógép billentyűin. Az ablakok tárva-nyitva. Csak a verkli-szó hiányzik, hogy teljes legyen a tavaszi hangulat. A hátam mögött hangokat hallok. Doktor, vagy nem doktor? Ez a kérdés. Válasszatok. Az egyik szerkesztő doktori címet ajándékozott egy zenésznek. A másik munkatárs azt vitatja, hogy az illető nem doktor. A munkatárs régóta személyesen ismeri az illető zenészt és a zenész sohasem mutatta meg neki doktori oklevelét. Tehát nem lehet doktor. Erről eszembe jut, hogy Magyarországon azok az emberek, akik valamilyen közéleti, művészeti, újságírói pályán komoly sikereket értek el, nem szokták használni doktori címüket, s így nagyon sok olyan ismert magyar él, akinek van ugyan doktorátusa, de erről szűkebb környezetükön kívül senki sem tud. Bethlen Istvánnak, Rassay Károlynak, vagy hozzájuk hasonló nagyságoknak természetesen nincs is szükségük arra, hogy doktori címet használjanak, úgyis tudja róluk mindenki, hogy nagytudású, művelt emberek. S nincs szüksége Herczeg Ferencnek, vagy Dohnányi Ernőnek sem arra, hogy a neve elé odabiggyessze a doktori címet, bár Herczeg és Dohnányi díszdoktorságot kaptak. […]"
Rengeteg van, tényleg, Búbánat Fórumtársunk válaszát idemásolom:
|
"1. Fáy Gusztáv: Fiesco - opera 3 felvonásban (1868, Nemzeti Színház, Pest) – Történik: Genovában 2. Hubay Jenő: A cremonai hegedűs – opera 1 felvonásban (1894., Magyar Kir. Operaház) – Történik: Cremonában 3. Vavrinecz Mór: Rosmunda – drámai dalmű 1 felvonásban (Frankfurt/M, 1895; magyar bemutató: 1900, Magyar Kir. Operaház) –Történik a longobárdok sátortáborában, Padova mellett 4. Ifj. Ábrányi Emil: Monna Vanna – opera 3 felvonásban (1907, Magyar Kir. Operaház) – Történik Pisában és Firenze közelében 5. Ifj. Ábrányi Emil: Paolo és Francesca – opera 3 felvonásban (1912, Magyar Kir.Operaház) – Történik Ravennában és Riminiben 6. Dohnányi Ernő: Simona néni – vígopera 1 felvonásban (1912, Drezda) – Történik Olaszországban a háború előtt. 7. Kósa György: Az két lovagok – opera buffa 3 felvonásban (1936, Magyar Kir. Operaház) – Történik egy olasz kisvárosban 8. Gróf Eszterházy Ferenc: A szerelmeslevél – vígopera 1 felvonásban (1937, Magyar Kir. Operaház) – Történik Itáliában, a XVI. Században 9. Szőnyi Erzsébet: Firenzei tragédia – opera 1 felvonásban (1970, Nemzeti Színház, Pécs) – Történik Firenzében, a középkorban 10. Vajda János: Mario és a varázsló – opera 1 felvonásban (1988, Magyar Állami Operaház) – Történik Torre de Venere olasz üdülőhely színháztermében 11. Farkas Ferenc: Egy úr Velencéből – opera 2 felvonásban (1991, Magyar Állami Operaház) – Történik Bolzanóban" |
helyes rossz |
Beneveztem a "magyar-olasz meccsbe" Dohnányi Simona nénijét és a részben Itáliában játszódó Téli regét (Goldmark) is.
Kedves Játékostársak,
íme a februári végeredmény:
Edmond Dantes - 19,5
Búbánat - 19
Gabor - 19
gezakadocsa - 17,5
Majorné - 14
Nagy Katalin - 13
-nos - 10
Apika - 3
Pósa - 3
tibka1 - 3
CallasForever - 2
judit anna - 2
vatatava - 2
adamo - 1
Capriccio - 1
A számítógépes sorsolás nyertese: Nagy Katalin Játékostársunk, gratulálok!
Érdekesség: eddig nem tudtam, hogy Nádasdy Kálmán nemcsak elvégezte a Zeneakadémiát zeneszerző szakon, hanem komponált is, így harmadikként ő is a háromszoros Kossuth-díjas muzsikusokhoz sorolható.
Elfogadtam Tréfás Györgyöt is...
Ez igaz: párhuzamosan; nekem "felváltva" ugrott be: Begányit és Szalmát én is beküldtem, Antalffyt éppen azért nem mert a "felváltva"-ra koncentráltam...de nekem e kettő egy gondolatmenetet jelentett, és ezek szerint nem lőttünk - Te sem - bakot...
Pontosítanom kell: a kérdés nem úgy szólt, ahogy te írod, hogy "felváltva", hanem párhuzamosan. Nem ugyanaz! Utóbbi szerintem azt jelenti, hogy is-is. 1977/78 valóban nem tűnik több évadnak, de az már más lapra tartozik. (Nem magam miatt írom, én Begányit küldtem be "hivatalosan" és bónusznak Szalma Ferencet és Antalffy Albertet.)
Palerdi András is énekelte mindkettőt és/de ő sem "felváltva", viszont azonos rendezésben, több évadon át. Először Főinkvizítorokat, aztán Fülöpöket. Akár ez(ek) is lehet(nek) "párhuzamos(ok)"...amik aztán a végtelenben találkoznak :-)
Tréfás György és párhuzamos szereposztásban Tóth József énekelte a Don Carlos II. Fülöpjét és a Főinkvizitort. Utóbbit még Börcsök István is. Kertész Gyula rendezése. A bemutató időpontja: 1978. február 24. Összes előadásszám: 11
Forrás: Papp János: Fél évszázad debreceni opera-előadásai (1952 - 2002)
/Csokonai Színház, Debrecen, 2002/
De ebből nem derül ki, hogy "felváltva" alakították-e a két szerepet az összes 11 előadás során. És vélhetően nem több éven át. (A több éven át: nekem jelent "egynél többet"; mások legalább kettőt vagy többet értenek ezalatt...)
A játék kérdése nem arra irányult, hogy a basszista a Don Carlosban elénekelte e egyáltalán a két szerepet: a kritérium szerint - azonos rendezésben - több éven át felváltva kellett alakítania II. Fülöp és a Főinkvizitor szerepét. Tehát az a válasz helytelen, ha az énekes mondjuk öt éven át sorban Fülöpöt énekelt, utána három évig Főinkvizitort, majd megint négy évig Fülöp következett, utána egy évig újra Főinkvizitor.
Az én értelmezésem szerint a "felváltva" azt jelenti, hogy ma Fülöp, két nap múlva Főinkvizitor, rákövetkező héten Fülöp, három napra rá Főinkvizitor és így tovább, felváltva énekli éveken át a két szerepet, ugyanabban a rendezésben.
Bocsánat, hogy "elveszem" Zéta kenyerét...
Elnézést kérek, nem vagyok ügyes, nem tudok linket gyártani.Az interneten megvan a Csokonai Színház 1977-1978-as évadának műsorfüzete. A 3. oldalon található a Don Carlos szereposztása. Eszerint Tréfás György mindkét szerepet énekelte ebben a produkcióban.
És még egy név: Antalffy Albert, aki Fülöp és a Főinkvizítor mellett V. Károly szerepét is énekelte a Don Carlosban. A forrás, interjú formájában igen közel, "házunk táján" található-olvasható, éppen szerkesztőnk jóvoltából:
https://www.momus.hu/article.php?artid=5542&skey=gesz
A tegnapi kérdésnél (Fülöp-Főinkvízitor) elfogadtam Szalma Ferencet is, még Tréfás György esetében kérek kis türelmet, vagy forrást...;-)

Elfogadtam a Don Giovannit és a Trisztán és Izoldát is...
6006
Hozzáteszem: "Le Juif errant" szó szerinti fordítása lenne: "A vándor zsidó" (csekély francia tudásomat kamatoztatva...)
Kis pontosítás: Halévy Le juif errant c. operája és az A zsidónő két külön darab, s utóbbit 1835-ben mutatták be Párizsban, Sax pedig csak 1841-ben jutott el egyáltalán Párizsba. A Le Juif errant kb. A bolygó zsidót jelenti, s itt a zsidó hímnemben van, míg az A zsidónő eredeti címe La Juive - vagyis A zsidó -nőnemben.
Rlfogadtam Verdi Jerusalemjét és Halevy Zsidónőjét is....
Halévy Le Juif errant c. operájának párizsi ősbemutatóján (1852) jelent meg először a szaxofon, pontosabban a "szaxtuba" a rézfúvós együttesben. A premier idején Sax vezette a Nagyopera színpadi zenekarát, így a Halévy-opera színpadi zenekarát is ő vezet(het)te. (Forrást privátban elküldtem.)
Ez sem rossz, de nekem a nagy kedvencem Saljapinnal...
Hogy a Jóisten mit tett bele a torkába...
6000
Farlaf hadarós rondója pl. itt meghallgató:
| https://www.youtube.com/watch?v=9vfNMgsuQPs | |
Kedves Játékostársak,
a tegnapi kérdésre több választ jött, de egy sem az általam megjelölt megfejtést tartalmazta. Kérek néhány napot, hogy kibogarásszam válaszaitok közül a jót (mert valószinűleg van köztük olyan is)...
Nekem hirtelenjében eggyel kevesebb -11- név jött össze és nem pont ugyanezek. A kimaradtak: Rudnyánszkyné Réthy Laura, a talán legismertebb: Maleczky Bianka és a te megfejtésedben olvasható Miklóssy Irén, mind Operaház.
A tegnapi kérdést talán legalaposabban Búbánat Játékostársunk válaszolta meg, a teljesség kedvéért ide másolom:
"Hegyi Aranka – Népszínház Forrás: http://www.mek.oszk.hu/02100/02139/html/sz10/154.html
Kaczér Margit - Magyar Királyi Operaház - 1900. december 25.
Szoyer Ilonka – Magyar Királyi Operaház - 1902. március 9.
Károlyi Leona – 1906 Forrás: http://szegedfolyoirat.sk-szeged.hu/2018/08/19/sandor-janos-thalia-elfeledett-kulonos-sorsu-szegedi-szolgaloi/
Sándor Erzsi - Magyar Királyi Operaház – 1910. szeptember 18.
Radó Anna – Szegedi Nemzeti Színház - 1912 Forrás: http://digit.bibl.u-szeged.hu/00000/00099/01912/00095/dm_1912__095_004.pdf
Adler Adelina – Magyar Királyi Operaház – 1921. szeptember 25.
Szabó Lujza – Magyar Királyi operaház – 1932. december 18.
Marsay Magda – Debreceni Csokonai Színház – 1966 őszén
Ágai Karola - Erkel Színház - 1967. május 17. negyedikként még Stella szerepét is ő alakította ugyanazon az előadáson.)
Kukely Júlia – Erkel Színház, 1981. május 2. (negyedikként még Stella szerepét is ő alakította ugyanazon az előadáson.)
Kolonits Klára – Miskolci Nagyszínház, 2007. június 21."
A hónap végén Gezakadocsa és Edmond Dantes Játékostársunknak fél-fél pontot jóváírok a Magaloff-Vásáry kérdés fél jó megoldásáért...
Kedves Játékostársak, íme a januári végeredmény:
Edmond Dantes - 20
gezakadocsa - 20
Búbánat - 19
Gabor - 19
Nagy Katalin - 17
Majorné - 14,5
-nos - 9,5
Pósa - 7
tibka1 - 7
CallasForever - 4
Heiner Lajos - 4
vatatava - 4
Apika - 3
adamo - 1,5
judit anna - 1
LEEDA - 1
A számítógépes sorsolás Búbánat Játékostársunknak kedvezett, gratulálok!
Persze, Schicchit is elfogadom...
...valamint a Gianni Schicchi is kilenc órakor kezdődik. Linkek privátban.
Játékostársaimnak küldök a mai keresgéléshez egy ide passzoló háttérzenét, ami természetesen nem a megfejtés:
https://www.youtube.com/watch?v=rs8g5ojadcA
Személyes élményem Ruggiero Ricci koncertje az akkor (1980 körül) nemrég átadott Vigadóban: már hatvanas éveiben járt, de emlékem szerint töretlen energiával és jól ismert virtuozitásával adta elő a szólóhangszer slágereit: Bach Chaconne-ját, Bartók Szólószonátáját, Paganini Caprice-ait. Nagy este volt.
Idomeneo, Operaház 1979...
Ennek ellenére megtudhatnám, hogy mire gondolt kedves zéta a kérdés feltevésekor?
Kedves Játékostársak,
legnagyobb sajnálatomra a tegnapi, ünnepinek szánt kérdést vissza kell vonnom. A számos forrás ellenére a Magyar Állami Operaházban Fischer Iván által vezényelt produkciót megelőzte egy korábbi, szegedi előadás, így a pesti bemutató nem volt magyarországi. Elnézést a fölösleges keresgélések miatt...:-(
És aki mindkettőt beküldte? :-)
Elfogadtam Marton Évát is...
Elfogadtam, de Tenkes kapitányát és Kovács Dénest nem, csak jót derültem...;-)
Hegedűs a háztetőn & Isaac Stern ... a szerző-karmester, John Williams Oscar-díjat kapott a film zenéjéért.
https://www.youtube.com/watch?v=H5vYP9e8zbo és https://www.youtube.com/watch?v=PseBnzX4Re8
Majorné, Adamo és -nos Játékostársunk a hó végén fél-fél pontot kap a tegnapi kérdés jó fél válaszáért...
Érdekesség: majdnem, de csak majdnem helyes válasz lenne a tegnapi kérdésre a maga korában szintén híres Carlo Galeffi: ugyanazt a szerepet énekelte = Giorgio Germont-ot (1910) mint jóval később Cappuccilli, ez volt az egyetlen operaelőadása a MET-ben. Galeffi viszont egy gálán is énekelt ugyanott, pár nappal az egyszeri Traviata után.
Kedves Játékostársak,
A decemberi végeredmény a következő:
Edmond Dantes - 22
Búbánat - 21
gezakadocsa - 21
Gabor - 20
Nagy Katalin - 15
Majorné - 11,5
Heiner Lajos - 9
Pósa - 7
-nos - 6
CallasForever - 6
Apika - 4
Capriccio - 3
adamo - 1
judit anna - 1
Legnapsretép - 1,5
tibka1 - 1
Vatatava - 0,5
A számítógépes sorsolás nyertese Búbánat Játékostársunk, gratulálok!
A Neumann-féle "repülő" operatársulat pesti Ring-turnéjának részletes programja az alábbi volt:
1883. május 23. A Rajna kincse
24. A walkür
25. hangverseny
26. Siegfried
27. Az istenek alkonya
28. A walkür (ráadás-előadás)
Színhely: Pesti Német Színház, Budapest, Gyapjú (ma Báthory) u.
Hm. Brendel kétségtelenül még nem volt az a világsztár, mint később, de már 34. évében járt, túl nemzetközi versenygyőzelmen és több lemeze is megjelent. (Lipatti pl. meg se érte ezt a kort.)
A tegnapi kérdés jól illeszkedett a kerek évfordulóhoz: Brendel Beethoven Karfantáziájának zongoraszólamát játszotta, második szám a IX. szimfónia volt.
