Ez nálam többnyire belső kényszer. :D
Nagyon koszonom a Muvésznonek az informáciot és hogy kijavított.
Kedves közönségünk!
Sorozatos megbetegedések miatt
Donizetti: Maria Stuarda c. operájának
magyarországi bemutatóját
2022.április 8 és 10, este 7 órakor
tartjuk a Szegedi Nemzeti Szinházban!
Megértésüket előre is köszönjük!
A megváltott jegyekkel kapcsolatban hamarosan megosztom a színház hivatalos értesítését!
Köszönet a STUARDA NYERS FORDÍTÁSÁÉRT. ..és TÖBBIÉRT IS. 2018-ban fordította CSÁKOVICS ÚR.
Most beszéltem a szegedi opera titkárságával, betegség miatt elmaradnak a koncertek. Áprili 6 és 8.-kán lesznek.
Úgy néz ki, hogy mégis elmaradnak a koncertek,mert a jegyeket már nem értékesítik. Jaj, nagyon szomorú vagyok, nagyon vártam ezt az eloasást.
Köszönjük a tájékoztatást! Honnan származik ez az információ? A Színház honlapján (még) nincs nyoma.
A jövő hétvégi Stuart-koncertek elmaradnak!
Pontosabban áttolódnak április elejére.
Volt ido ,mikor Boross volt a Brnoi opera elso szopránja, a Prágaiak buszokat szerveztek , hogy hallják a nagy muésznot.
Tík pestiek, menjetek Szegedre, és hallgasátok mrg a Stuartát. Pont. Laci
Kedves Búbánat, úgy legyen! Ezzel a két dívával magam is szívesen megnézném a darabot.
Kedves Edmond Dantes!
A Mi újság a Magyar Állami Operaház-topicba általad belinkelt Ókovács-"nagyinterjúban" (Index.hu) a főigazgató érintőleg utalt rá: az Erkel Színházban még júniusban "befogadják a vidéki operatagozatok produkcióit" .
Ebből az "elszólásából" akár arra is következtethetünk, hogy az előző években megszokott, a vidéki operatagozatoktól "Májusünnep" égisze alatt befogadott egy-egy produkciójuk idén júniusban fog helyet kapni az Erkel Színházban. S ha így lesz, továbbra is reménykedem abban, hogy a Szegeden koncertszerű előadásban bemutatásra váró Stuart Mária című Donizetti-opera majd itt Pesten, az Erkel Színházban is látható lesz. (S ha talán Donizetti kevésbé ismert művéért nem is, de Kolonits Klára és Boross Csilla neve és művészete vonzani fogja oda a közönséget ehhez a opera-produkcióhoz is.)
Tisztelt Márta! Az apróság apróságának aprósága.
Tetszik írni, hogy február 4-én és 6-án Szeged „a magyar opera fővárosa lesz”.
Alanti linken olvasható a Maria Stuarda bemutató főbb adatai, ismertetései.
https://szinhaz.szeged.hu/bemutatok/maria-stuarda
A szereplők közül Cseh Antal, Szélpál Szilveszter, Máthé Beáta portré fényképe, részletes életrajza, eddigi főbb szerepei felsorolása (Tötös Rolandról csak fénykép van) olvasható a produkció adatlapján.
A két abszolút főszereplőről – Kolonits Klára és Boross Csilla – egyetlen sor, egyetlen fénykép, még egy halvány utalás sincs, hogy kik ők tulajdonképpen!
Amikor megállapítjuk, hogy a vidéki operajátszás közönsége….azért ez is elgondolkodtató.
Ez független a Dinyés Dániel szegedi zenei vezető által is aláírt petíciótól.
Én biztos ott leszek. Valamikor a Momus kirándulást is szervezett Szegedre. Még rengeteg sok szabad jegy van. Boross és Kolonits jelenleg a magyar operaélet legfényesebb csillagjai. Nem tudom, hogy lessz-e még alkalmunk a két holgyet egy színpadon látni. Véleményem szerint a szegedi Stuarda az évad eloadésa lesz.
Szép hökgyek, jó urak, jöjjenek le, illetve FEL Szegedre, amely ezen a két napon a magyar opera fővárosa lesz!
Tartok tőle, nem lenne kivitelezhető, lepapírozható last minute. Időpont egyeztetések, szerződések, terem, logisztika, próba, promóció-jegyárusítás etc. és mindezek költségei. Talán ha időben kapcsolnak ... és akkor is max. a kocsiszínben. (Már ha befér.) Vajon felveszik-e TV-minőségben? Azt érdemes lenne.
Nem tudom, tudatosult-e a potenciális szegedi és nem szegedi nézőközönségben, hogy a február eleji (4., és 6.) két Stuart Mária-előadás (Donizetti) "csupán" koncertszerűen hangzik majd el a Szegedi Nemzeti Színházban. Viszont könnyebb lenne felhozni Pestre a produkciót, hogy itt is, még többen hallhassuk - más szólamtársak mellett - Kolonits Klára és Boross Csilla "bel canto"-ját... - legyen az ének- zenei élményben azoknak is részük, akik nem juthatnak el Szegedre és kíváncsiak az olasz komponista ritkán hallható, híres operájára.
Tárt karokkal persze, meg filléres fellépti díjjal! Tessék anyagilag is megbecsülni az énekest, hogy neki is megérje vidéken fellépni! Most, hogy hirtelen megingott a vidéki művészeti vezetők egzisztenciája, hirtelen nagyon elkezdtek aggódni! Miért is? Most se az énekesekért, hanem a saját megélhetésükért! Tetszettek volna előbb felébredni!
Én is ezt hallottamm elég biztos forrásból, de még nem adták hírül hivatalosan.
Az a hír járja, hogy felmondott Horgas Ádám, a Szegedi Nemzeti Színház művészeti vezetője. Ki tud erről valamit?
3000
Hát én biztosan rosszul látom ezt, elismerem. A legjobb az lenne, ha újra közalkalmazottként foglalkoztatnák az énekeseket. Én is közalkalmazott voltam mindig, nekem is volt munkaszerződésem, amelyben volt egy olyan passzus, hogy a szabadidőm terhére is csak a munkáltató külön engedélyével vállalhatok máshol munkát. És általában ez volt a típusszöveg minden közalkalmazotti szerződésben. Most viszont szabadúszók az énekesek, azzal kötnek szerződést, akivel akarnak (vagy aki szerződni akar velük). Ja, hogy ott is van szerződés? Igen. És ragaszkodik a megbízó a szerződés betartásához? Ez lehet, hogy kezdetben furcsa, de hát ilyen az élet. Én egy dolgot nem értek: miért nem az énekeseket hibáztatjátok azért, hogy ezzel az ördögi Ókováccsal kötnek szerződést, amikor ott van a vidék, tárt karokkal várják őket, friss a levegő, hegyek-völgyek és délibáb.
Kedves Takátsa, ezt a kérdést bizony nagyon rosszul látod, azt hiszem, borzasztó tájékozatlan vagy ebben az ügyben! Amiről Te írsz, azt monopóliumnak hívják. Ez még a gazdaságban se minden esetben megengedett, hát még a művészetben, amely nem a piacról él, hanem az adófizetők pénzéből. Az egész ország befizetett adójából, nem pusztán a budapestiekéből, és végképp nem a külföldiekéből. Te szó szerint leírnád a vidéki lakosokat? Nekik nincs éppen akkora joguk hozzájutni színvonalas kultúrához, mint azoknak, akik Pesten élnek? Ők csak hallgassanak szólóesteket? Ez igen csak megtagadása lenne az elmúlt században kialakult magyar operakultúrának, és annak, hogy az ország nemcsak a fővárosból áll. És azt írni, hogy a vidéki házakat tartsa fenn a város vagy a megye, több mint naivitás. Szerintem úgy mondtál véleményt, hogy nem gondoltad végig, vagy nem is követted igazából az eseményeket. Biztos ismered az "ősi" magyar mondást: nemakarásnak nyögés a vége. Lehet úgy szerződtetni énekeseket, és kiírni a próbáikat, hogy amellett semmi mást se csinálhassanak, nem egyeztetni, együttműködni, mások szempontjait is figyelembe venni. Már rég feltalálták a vin-vin szituációt, lehet úgy is nyerni, hogy a másiknak is jó legyen. Ha egy fiatal énekes olyasmit is elénekelhet vidéken, amihez Pesten még nem jutna hozzá, avval nemcsak ő lesz több, de talán a pesti opera is. Szó sincs ronggyá énekeltetésről, ilyesmit a MÁO házon belül szokott csinálni, mert ott kevésbé figyelnek az énekesek terhelhetőségére. És ha Magyarországon csak a fővárosban lehetne opera előadásokat látni, az bizony nagy szégyen lenne.
Oké, mindig tanulok valamit, most már tudom, hogy egy ny betűvel kell írni. Ettől függetlenül komolyan írtam, amit írtam, és a "ez más kérdéseket is felvet..." megjegyzésedet nem tudom értelmezni. Ókovács főig. úr sokmindent csinál, ami kifogásolható, de azért nem gondolnám, hogy ő a főgonosz, és nem lehet minden problémát és anomáliát a nyakába varrni. Azt, hogy ragaszkodik a szerződésben vállalt kötelezettségek betartásához, én nem rónám fel neki. Aztán majd elmegy Ókovács, mert előbb-utóbb menesztenek miden vezetőt, jön helyette más, de a magyar operajátszás fő problémái akkor is megmaradnak. Persze én nem vagyok bennfentes, nincsenek háttérinformációim, nem tudhatom, hogy mi zajlik a háttérben, így könnyen lehet, hogy a következtetéseim tévesek.
Kedves Takatsa, beírásod komolyságát veszélyezteti, hogy az említett tanulmányt jegyző Zeneigazgató nevét egyszer sem sikerült pontosan leírnod, s ez más kérdéseket is felvet...
Persze ez így van, ha kedvére való a szerep, és nincsen Pesten arra az időszakra szerződésben vállalt kötelezettsége, akkor megy vidékre énekelni szívest-örömest. Ez így volt a múltban is, most is így van, a jövőben is így lesz. Viszont ha egy vidéki projekt a pesti szerződében vállalt előadással, próbával ütközik, akkor nem fog menni, mert eleget kell tenni a szerződésben vállalt kötelezettségének. De megteheti azt is, hogy nem köt egy mű előadására szerződést a pestiekkel, mert ütközik egy olyan vidéki projekttel, amely őt jobban érdekli, és vállalja azt, hogy hatszor kevesebb fizetésért inkább azt csinálja. Ez a művész személyes döntésén múlik, éppen ezért szabadúszó, hogy ne legyen semmi sem kötelező, hanem szabadon választhasson a lehetőségek közül. Most is ez a helyzet. Én azt nem értem, hogy ha egy szabadúszó művész saját akaratából aláír egy szerződést, amelyben konkrét kötelezettségeket vállal (pl. próbákon való részvétel), akkor miért elítélendő az, ha a megbízó nemcsak betartja (tehát fizet), hanem be is tartatja a szerződést, tehát ragaszkodik ahhoz, hogy az énekes a kötelezettségének eleget tegyen, és ne kérje vagy kéresse el magát a próbákról, azzal az indokkal, hogy neki egy adott időpontban több kötelezettsége is van. Mert az a minőségi munka rovására megy, ha egy próbán hol ez, hol az, hol amaz hiányzik, és ennek következménye egy gyenge, nem megfelelő színvonalú előadás lesz, amelynek végsősoron a közönség issza meg a levét. Vagy rosszul látom én ezt?
Aztán a vidéki operatársulatokat támogathatna a regio, megye, város is, Csehországban ez így van, állami pénzbol csak a prágai társulat mukodik/3 helyen játszanak, és elég nekik 8 premier/. 8 vidéki társulat mukodik, jelentosebb probléma nálkul, kivéve a covidot.
Már ép ideje, hogy a MAO fonokét leváltsák. Nagyon sok állami pénzbe kerul a foigazgato megalomániája. Nagyon sok premier, túl sok helyszin.
A felelos minisztériumnak kellene menteni a vidéki operajátszást, még ha ez a MAO rovására is menne,
Teljesen logikus gondolatmenet, csak egyetlen vonal maradt ki belőle. Ami az anyagiaktól független. Egy énekes, ha nem csak pénzért énekel, hanem művészi kiteljesedést keres, ingyen is elmenne énekelni olyan szerepeket, amelyeket Pesten nem adnak neki. A színház jelenlegi első szopránja vidéken volt kénytelen énekelni Gildát, Violettát, Melindát, Normát, mert az Operában nem gondoltak rá, vagy elvették tőle a szerepet. Most Stuart Máriát fog énekelni egy másik keveset szereplő kiváló szopránnal. Itt a szomszédomban, lehet, hogy sikerül megnéznem, ha a covid és fájós lábaim engedik.
Elolvastam a tanulmány negyedik részét. Megakadt a szemem Dinnyés igazgató úr egyik kijelentésén: az Operaház hatszor többet fizet egy énekesnek ugyanazért a munkáért, mint bármelyik vidéki színház. Szerintem ez a tanulmány egyik kulcsmondata. Mert bárhogy is gondolkozunk erről, a munkaerőre (és az énekes is az) a piac szabályai érvényesek. A hatszoros gázsiból két dolog következik. Az egyik az, hogy nincs az a bolond a világon, aki - ha választási lehetősége van -, ugyanazért a munkáért, nem a hatszoros fizetést választja. Másrészről pedig a hatszoros fizetést kínálónak lehetnek elvásárai: a pénzéért elvárhatja a magas színvonalú munkát, a próbákon való részvételt és azt is, hogy az énekes jó hangi kondícióban énekeljen az előadásokon. Az elvárásait szerződésben rögzítheti, és az énekes, a szerződés aláírásával kötelezi magát ennek betartására. (A szerződésben lefektetett és elvárt minőségi munkát pedig veszélyezteti az, ha az énekes közben itt-ott-amott is munkát vállal, haknizik, nem jelenik meg a próbákon, vagy szétrongyolja a hangját párhuzamosan több helyen énekelve. Természetesen az énekes nem rabszolga, egyrészt szabadon dönthet, hogy aláír-e egy szerződést, másrészt, ha a szerződésben vállaltakat teljesíti, akkor a fennmaradó idejét úgy, és arra fordíthatja, amire csak akarja.) Így van ez mindenhol a világon. Ha valakit egy szerződés Zürichez köt, vagy a MET-hez, akkor ott is be kell járnia a próbákra, és a szerződése minden pontját teljesítenie kell a pénzéért. (vagy mi, egyszerű halandók, bármilyen szakmában dolgozók nem ezt tesszük napról-napra?) A lényeg: a piac szabályai érvényesülnek. A szocializmusban nem érvényesültek a piac szabályai, de most, igen. Bölcsebb dolog ezt tudomásul venni, mint ezen siránkozni. MIt lehet tenni egy ilyen esetben? Előadás sorozatokra olyan énekeseket kell szerződtetni, akik szabadok, tehát akiket kevesebbet foglalkoztat az operaház. És a "sztárokról" sem kell lemondani, egy-egy áriaestre őket is meg lehet szerezni (mint ahogyan a Müpa is megszerzi 1-1 estre a világsztárokat), és egy áriaest is nagy élményt jelenthet a vidéki közönségnek, nem beszélve arról, hogy munkát ad a helyi zenekarnak, esetleg énekkarnak, és ügyes műsorválasztással a helyi énekeseknek is. Dinnyés úr a probléma egyik jelentős okát a pesti művészek túlfoglalkoztatásában, a sok premierben látja. Azt lehet vitatni, hogy szükség van-e ennyi premierre, de az biztos, hogy a premierek csökkentése ebben a kontextusban azt jelentené, hogy a sztár-énekesek kevesebbet lennének Pesten foglalkoztatva, tehát több "szabad" idejük lenne, így tudnának szerződni vidékre is. Ez egy logikus gondolatmenet, sok baj orvoslója lenne, csak egy dologgal nem számol Dinnyés úr: ha ez megvalósulna, ez azzal járna, hogy a szóbajöhető énekesek jelentős jövedelemtől esnének el. Kevesebb pesti premier - kevesebb szerződés - kevesebb pénz - a felszabaduló időben 1/6-od pénzért vidéki szereplés. Nem hiszem, hogy az énekesek kitörő lelkesedéssel üdvözölnék ezt az ötletet.
Úgy gondolom, hogy addig, amíg ilyen jelentős különbségek vannak a javadalmazást illetően a pesti és vidéki operajátszás között, addig ez a probléma nem fog megoldódni. Ez nem tárgyalás, beszélgetés vagy jószándék kérdése.
Most hallgatom Dinyést. Elképesztő, hogy miből fog állni az Ókovács által összehívott "Opera fórum"! Gyakorlatilag ott nem fognak a problémákról beszélni, pláne nem megoldani azokat.
Olvassa el Tatjána néne levelét, és megérti, miért nem lenne megoldás a problémára!
Nagyon kíváncsi leszek a január végi, miskolci "kerekasztal" beszélgetés eredményeire; kimozdul-e a vita az ominózus holtpontról ("Kikérés" volta) az Operaház főigazgatója és a vidéki Nemzeti Színházak operatagozatai igazgatóinak tanácskozásán?
Most én javasolnék valamit:
A tegnapi sikeres Fidelio-produkciót (Eiffel Műhelyház) , amit hatalmas munkával mindössze egy előadásra tanult be a közreműködő apparátus, ne hagyják veszni parlagon; luxusnak tartom! Óriási befektetett energiákat mozgósítottak hozzá! Kár lenne veszni hagyni!
Ókovács Szilveszter ajánlja fel lehetőségként több helyen egyszeri előadásra ezt a Fideliót: így a szegedi, debreceni, pécsi, miskolci, győri színháznak (a Kolozsvári Magyar Opera se maradjon ki a sorból); azok közönsége is részesülhetne az ének-zenei élményből, ha hozzájuk is eljut az opera koncertszerű változata. Akkor a pesti produkció közreműködőinek alkalmuk nyílna további hat városban előadni Beethoven remekét. Mindenki jól járna!
Talán jobb lenne, ha előbb elolvasnád a cikket, és csak aztán reagálnál rá! Nincsenek kötelező modellek, a szerző egy általa jónak talált verziót írt csak le. Engem anno a Kádár rendszerben nem vettek azonnal fel az egyetemre, csak két évvel később kezdhettem tanulni. És az a két év, amíg dolgoztam, nagyon hasznos volt, rengeteg olyan tapasztalatot szereztem, amivel az azonnal bejutó, pelyhes állú társaim nem rendelkeztek még a diploma megszerzése után se. Dinyés arról írt, hogy az opera bonyolult műfaj, és a nézőtérről nem lehet igazán megismerni, hogyan kell közreműködni benne. Ilyen tapasztalatot lehetne pl. a kórusban szerezni, ami persze lehetne még az egyetem előtt is, mintha Mészöly Katalin és Kincses Veronika valahogy így kezdte volna. De ha egyetem után kerülne oda valaki, az se jelenti azt, hogy felborítaná egy 30 tagú kórus rendjét.
Változott a Mezzo szokása? Mikor én Mezzo néző voltam, még csak francia felírata volt az operáknak. Abban az időben jelentősen javult a francia tudásom, mivel kényszeresen olvastam azt is, ahelyett, hogy jobban figyeltem volna az előadásra.
Egy mondatot még a 'mindenki saját sorsának kovácsa' megjegyzéshez, amivel nagy vonalakban egyetértek. De létezik olyan, hogy vezetői felelősség, s egy tapasztalatlan fiatal még nem tudhatja, mivel tesz magának rosszat.
A műfaj iránt elkötelezett vezető nem a másnapi estére gondol, hanem a következő évtizedekre.
Kossuth-díjas tenorista személyesen mesélte nekem, hogy amikor az első igazi siker után megkérdezte tőle Mihály András, hogy milyen szerepeket képzelne magának, mindjárt első helyen Caniót említette, mire Mihály nyomban idegesen leállította, hogy felejtse el a kérdést. Egy mai vezető esetleg arra jutna, hogy lám, oda neki az oroszlánt, és kitűzné 5-6 előadásra. Öt év múlva már sehol sem lenne, míg az említett illető utána 30 évig főszerepek sorát énekelte.
Azt hiszem, Dinyés a fokozatosság elvét tartotta szem előtt, s azt, hogy egy művész előbb szokja meg a színpadot, s ha tehetséges, a kis szerepek után jöhetnek a nagyobbak szépen sorban.
Ahogy azt sem szült sosem igazi sikert, ha valaki a semmiből mindjárt vezetői pozícióba került. Solti György büszke volt arra, hogy végigjárta az operai ranglétrát, ahogy Kovács János, vagy Medveczky Ádám is, korrepetitorként kezdtek, évek után kaptak egy-egy repertoárelőadást, majd új betanulást immár vezénylő korrepetitorként, esetleg premier második szereposztását.
Mikó András segédrendezőként kezdett, miként Nádasdy Kálmán, csak jóval később emelkedtek vezetői pozíciókba...
(Van egy aranyos sztori egy kívülről érkezett operaházi igazgatóról, aki egy feladatelosztó értekezleten egyszerűen nem tudta a "külső kar" kifejezést, először valami testrészre gyanakodott. Persze, ez akkor egyáltalán nem volt vicces. És fél év múlva megbukott.)
Amikor felsoroltam, nem volt szempontom, hogy csak operaházi kórusból magánénekessé váló művészeket említsek. Az oratóriumkórus éppúgy alkalmas rá, hogy sokoldalú hangadást kifejlődhessen, mert egyik nap a h-moll mise, másikon a Verdi-Requiem, harmadikon a Cantata profana van műsoron, meglehetősen eltérő feladat.
A Honvéd Együttes egy időben (sőt, még néhány éve is) rendszeresen közreműködött operákban is, s az 50-es években hölgyek is énekeltek, ott kezdte a pályáját Ágai Karola és László Margit is... A Honvédnál tegnap nem jutott eszembe még Réti József, Tréfás György sem
De sokan voltak operaházi kórustagok az említetteken kívül, csak akkor még nem ugrottak be, ezért írok egy új listát:
Begányi Ferenc, Déry Gabriella, Mészőly Katalin, Misura Zsuzsa, Moldován Stefánia, Simándy József, Sudlik Mária, Szőnyi Olga és csak az örökös tagok közül...
Persze, egyetem most, régebben Zeneművészeti főiskola, a lényeg: felsőfokú képzés. A 2977-es bejegyzésben felsoroltak nem homogén csoport, ezek közül sokan nem kaptak felsőfokú képzést, hanem magántanároknál, vagy a konziban, középfokon sajátították el az éneklés alapjait (bár a középfokú képzés énekeseknél egészen más jellegű és tartalmú, mint a hangszereseknél, hiszen jobbára nem a 14-18 éves korosztályt érinti). Aztán a felsorolt művészek javarésze nem operaházi kórusból avanzsált szólistává, hanem pl. a Honvéd művészegyüttesből, más kórusokból. Ahány énekes, annyiféle emberi sors. Nyilván van lehetőség operakórusból szólistává előlépni, azt, hogy ez mennyire gyakori, vagy általános, a kórustagok, kórusvezetők tudják megmondani. Az is biztos, hogy a jelenlegi egyetemi finanszírozási rendszer miatt túlképzés folyik (a zongoristák tekintetében erre konkrét tapasztalatom van), gondolom, ez az énekeseket is érinti, így nagyszámú énekes végez, akiknek - elhelyezkedés szempontjából - szóba jön a kórus. Az már más kérdés, hogyan élik meg ezek az énekesek azt, hogy kórusban énekeljenek, hogyan bontják meg ezek a nagyobb számban, és reményeik szerint csak átmeneti időre érkező énekesek a kórus egységét, milyen konfliktust jelent az, hogy együtt énekelnek olyan tagok, akiknek egy profi kórusba kerülés életük nagy álma és álmaik beteljesedése volt, olyan énekesekkel, akiknek ez csak időleges, és sokszor terhes kötelezettség. Tehát van sok kérdés, sok buktató, ebben az egy konkrét kérdésben is, nem beszélve az operajátszás többi összetevőjéről (magánékesek, 10 tagú stabil tánckar, 30 tagú stabil kórus, 3 karmester, ügyintézők, stb.), amelyet a cikkíró felsorol. A felsorolás minden tételéhez oda kellene tenni az ehhez szükséges pénzösszeget, és akkor talán világosabban látná az ember az álom és a valóság közötti különbséget. Általános recept biztosan nincsen, minden városban a helyi lehetőségeket kell számba venni, és arra támaszkodni, megnyerni a helyi zenészek, helyi kórusok támogatását, együtt célokat kitűzni, együtt dolgozni, mindenkit bevonva, aki egy ilyen projektet elő tud mozdítani, és erre a bázisra támaszkodva, vendégművészek bevonásával kis költségvetésű, de változatos programokat létrehozni, hiszen a mai vizuális lehetőségek mellett egy félig szcenirozott előadás is nagyon élvezetes és népszerű, tömegeket megmozgató lehet. És ha egy üzlet beindul, mozgásba jön, akkor utána lehetőség nyílik a megfontolt fejlesztésre és továbblépésre.
Azon ritka alkalmak egyike, amikor teljes mértékben egyetértünk. :)
Még nem olvastam el a cikket, de kapásból az a véleményem, hogy 1) mindenki a saját sorsának a kovácsa és hadd maradjon ez így, azaz ne állítsunk fel kötelező vagy egyedül üdvözítő(nek gondolt) modelleket 2) a szerző által javasolt vagy kívánatosnak szánt modell szerintem egyfajta átjáróházzá tenné a kórusokat, ahol ki-be járkálnak a leendő szólisták, amit morális és zenei szempontból is károsnak gondolok.
Az operák előadásának nyelvét illetően sokadszor lobogott fel itt (is) szenvedélyes vita. Én magyar nyelvű előadásokon nőttem fel és jó, ha felét-harmadát értettem az énekelt szövegnek ... és feltétlen híve lettem az eredeti nyelven énekelt, feliratozott előadásoknak. Leírhatatlan különbség, ha az eredeti nyelven (jó-rossz kiejtéssel) énekelt szöveg magyarul is olvasható. Nem kötelező az olvasás: lehetőség. Rengeteg apróbb-nagyobb információt szereztem még a legismertebb operákról is azóta, hogy feliratoznak. Sőt, hasznosnak tartom, amikor az adott művet az énekelt eredetivel azonos (!) nyelven feliratozzák mezzon, vagy MET-stream-ben angolul: beleolvasok.
Nekem még szoknom kell az egyetem szót itt. Valaha a Zeneakadémiát nem hívták így. És abban se vagyok biztos, hogy valamennyi felsorolt énekes elvégezte. Sokféle úton lehetett valaki kiváló magánénekes, többen egész más pályáról csöppentek be ide, nem is egészen fiatalon, ami erősíti Dinyés teoriáját. Nekem tetszik az a mondata, hogy "Sok mindent tud az ember siettetni, de a biológiát nem." És még mielőtt a cikket elolvastam volna, én is ugyanarra gondoltam, hogy miért ajánlja kezdésnek a kórust. Szerintem igen nagy baj, hogy több ilyen korán felkapott, majd elkoptatott és félredobott énekes is van vagy volt.
Köszönöm szépen az infót. Nem is gondoltam volna, hogy ilyen sok egyetemet végzett énekművészünk az egyetemi évek után az operakórusban énekelt. MIndig tanul az ember.
Nem, egy sor magánénekes a kórusból választódott ki.
Misura Zsuzsa, B. Nagy János, Hormai József, Perencz Béla, Begányi Ferenc, Fekete Veronika, Mészöly Katalin, Bende Zsolt, Ilosfalvy Róbert, Gregor József, Palcsó Sándor, Komlóssy Erzsébet, Mester Viktória, csak kapásból, minden hangfaj megtalálható...
A profi énekes amúgy arról ismerszik meg, hogy tudja a vibrátóját kezelni...
Elnézést kérek mindenkitől, hogy újólag szajkózok ebben a topikban, csak elolvastam a harmadik részt, és nagyon érdekesnek tartottam azt a gondolatot, hogy az egyetemet végzett énekesek döntő többségének operakórusban kellene kezdeni a pályát. Én eddig úgy gondoltam, hogy a kórus szép és homogén hangzásához más technikával kell énekelni, és ezt a hangzást a szólisztikus, erős vibrátóval bíró hangok tönkretehetik. Nem járhat esetleg ilyen veszéllyel ez az elképzelés?
A papageno.hu oldalon olvasható Dinyés Dánielnek "A vidéki operajátszásról" c. tanulmánya 3. része. A cikk végén jelzi, hamarosan következik az újabb folyatás.
Ami a pontos évszámokat illeti nem vagyok jó krónikás, de arra emlékszem, hogy a Magyar Rádióban – amely a kilencvenes évekig a magyar zene legkomolyabb mecénásának számított – számtalan kiváló magyar felvétel készült, merthogy egy belső rendelkezés tiltotta az idegen nyelvű rögzítést. Többek között eldirigálhattam egy Eladott Menyasszonyt pompázatos szereposztással, Kincses, Korondi, Gregor, Kalmár, Palcsó, de Gardelli mester is felvett magyarul operákat. A MÁO-ban nem volt tiltva az eredeti nyelv, de sokáig valahogy fel sem merült, hogy egy bemutató ne magyar nyelvű legyen. Ez persze nem azt jelentette, hogy a legjobbak ne tudták volna szerepeiket olaszul, vagy németül. Emlékszem egy Rigoletto előadásra – talán Gedda vendégszereplésekor – ,ahol Ágai Karola és Radnai György olyan olasz bosszúduettet énekelt, amilyet soha azóta nem hallottam. Szeged egyébként élen járt az eredeti nyevet illetően is. Valamikor a nyolcvanas évek elején volt az az Angyal Mária rendezte Tosca bemutatónk, ahol felváltva játszottuk hol olaszul, hol magyarul.
Tisztelt Takatsa! Érdekes a Turandot előadásra vonatkozó emlékezése. Valóban voltak ilyenek az elmúlt évtizedekben. Én például voltam az Erkel Színházban olyan Tosca előadáson, ahol Scarpia olaszul, többi szereplő magyarul énekelt. Viszont a magyar Spoletta olaszul (!!!) énekelte a pár mondatát, mintegy megmutatva, hogy ő tudja. Volt az emlékezetes Turandot előadás, amikor a magyar Turandot, Marton Éva, a magyar Liut, Tokody Ilonát olaszul utasította rendre. Domingo Cavaradossiként az első szavakat magyarul énekelte. Operettszínházban egy Mosoly országa előadáson román (!!!) Szu Csong volt, aki a prózai szöveget magyarul, a dalokat románul énekelte. A bonyolult cselekményű Istenek alkonya egyik előadásán volt egy német Hagen, a több énekes magyar. Svéd Sándor az Erkel Színházban németül énekelte Telramundot és magyarul Sharplesst. És így tovább, és így tovább.
Az abszolút véletlenszerű példaként felsorolt előadásokon ilyen vagy olyan okból ízzott a levegő és ebben az éneklés nyelve volt a legkevésbé lényeges. A személyiség, bármilyen nyelven szólalt meg, sikert aratott akkor is és véleményem szerint sikert arat most is.
Persze Önnek teljes mértékben igaza van a mai trendek leírásával. De fogadja el, ha ma lenne nekünk egy mondjuk Kelen Péterhez hasonló Cavaradossink, nem igazán érdekelne, milyen nyelven énekel.
Ha nem figyelsz oda, amit mondanak neked, csak szajkózod a saját gondolataid ötvenedszer, jobb is...
Egyre kevésbé értelek, pedig hidd el, hogy próbálkozom, de az én logikám valahogyan más. Azt írod, eszedbe sem jutna, hogy a MAO álljon vissza a magyar nyelvű éneklésre. És miért nem jutna az eszedbe, ha előtte éppen ezt dicséred? Gondolod, hogy ennyi különbség van a pesti és vidéki operalátogató között? Talán a szegedi más emberfajta? Én nem vagyok szegedi, de gondolom, egy szegedi operarajongó ugyanazt szeretné, mint a pesti: jó, és színvonalas előadásokat. Az tehát a kérdés, hogyan lehet jobb és színvonalasabb előadásokat létrehozni. Szerintem úgy, hogy be kell kapcsolódni a nemzetközi opera-keringésbe, ellesni azt, hogy máshol, a sikeresebbek hogyan csinálják és abból tanulni. Ez az általános világ-trend, nem kell nekünk, mindent újra feltalálni. A magyar nyelvű éneklésre való visszatérés viszont ezzel a trenddel teljesen ellentétes, nem a nemzetközi élethez való kapcsolódás, hanem az elszigetelődés irányába mutat. A provincializmus irányába. És ezt a cikk írója le is írja fekete-fehéren azzal, hogy a vidéki ember nem a nagy nemzetközi nevekre fog bemenni a színházba, hanem arra, ha a helyi hentes Laci fia énekel, mert arra kiváncsi. Én emiatt a szemlélet miatt ragadtam meg a klaviatúrát, mert ezeket a gondolatokat, és ezt az irányt károsnak tartom. Persze tudom azt is, hogy abszolút semmit sem jelent az, hogy én mit tartok hasznosnak vagy károsnak, erről irkálni nekem időpocsékolás, és az írásomat elolvasni is teljesen fölösleges. A magam részéről ezt a témát be is fejezem.