1851 egy kívülálló 2006-11-14 01:36:27 [Válasz erre: 1850 Hangyász 2006-11-13 15:39:49]
Ld. az operás topikokban a Jenůfa és a Kisvéresi állítólagos levételéről írottakat... (Hozzáteszem, a Peter Grimes rendezőileg valóban elég elhibázott előadás volt, mondom ezt Kovalik iránti minden tiszteletem ellenére. Ettől még lehetett volna próbálkozni vele egy darabig. De én a második premieren voltam, és már akkor is csak fél ház volt.)
Ld. az operás topikokban a Jenůfa és a Kisvéresi állítólagos levételéről írottakat... (Hozzáteszem, a Peter Grimes rendezőileg valóban elég elhibázott előadás volt, mondom ezt Kovalik iránti minden tiszteletem ellenére. Ettől még lehetett volna próbálkozni vele egy darabig. De én a második premieren voltam, és már akkor is csak fél ház volt.)
1850 Hangyász 2006-11-13 15:39:49 [Válasz erre: 1848 egy kívülálló 2006-11-13 02:18:46]
Hát ez az! Miért kellett meghívni ezt a pasast? A hölgy Knussenénál jobb darabot bizonyára szépen ad elő. A meseopera-szvitet tényleg összekevertem. :O(( Az a MÁO fórumba tartozik, miért vették le a Peter Grimest a műsorról. (Avagy a magyar közönség reménytelen?)
Hát ez az! Miért kellett meghívni ezt a pasast? A hölgy Knussenénál jobb darabot bizonyára szépen ad elő. A meseopera-szvitet tényleg összekevertem. :O(( Az a MÁO fórumba tartozik, miért vették le a Peter Grimest a műsorról. (Avagy a magyar közönség reménytelen?)
1849 Hangyász 2006-11-13 15:36:26 [Válasz erre: 1847 unicornis 2006-11-12 12:24:14]
A BFZ-vel az a legnagyobb bajom, hogy a teljesítménye nem egyenletes. Hallottam én már Fischerrel is remek és pocsék koncerteket. Wallfischt múltkor hallgatva (Solti-bérlet) azon tanakodtam, hogy minek kellett meghívni, hiszen Perényi sokkal szebben el tudta volna játszani a darabot.
A BFZ-vel az a legnagyobb bajom, hogy a teljesítménye nem egyenletes. Hallottam én már Fischerrel is remek és pocsék koncerteket. Wallfischt múltkor hallgatva (Solti-bérlet) azon tanakodtam, hogy minek kellett meghívni, hiszen Perényi sokkal szebben el tudta volna játszani a darabot.
1848 egy kívülálló 2006-11-13 02:18:46 [Válasz erre: 1846 Hangyász 2006-11-11 11:20:20]
Nekem tetszett a Hegedűverseny, a meseopera-szvit (nem filmzene) viszont nem igazán nyűgözött le. És Knussen mint karmester, noha nem volt rossz, kiemelkedőnek sem éppen mondható: a Purcell-variációk néhány éve Fischerrel sokkal jobban szóltak, a Peter Grimes-részletek pedig szintén ütősebbek voltak hét éve Kovács János és Pál Tamás vezényletével az operaházi előadásokon.
Nekem tetszett a Hegedűverseny, a meseopera-szvit (nem filmzene) viszont nem igazán nyűgözött le. És Knussen mint karmester, noha nem volt rossz, kiemelkedőnek sem éppen mondható: a Purcell-variációk néhány éve Fischerrel sokkal jobban szóltak, a Peter Grimes-részletek pedig szintén ütősebbek voltak hét éve Kovács János és Pál Tamás vezényletével az operaházi előadásokon.
1847 unicornis 2006-11-12 12:24:14 [Válasz erre: 1846 Hangyász 2006-11-11 11:20:20]
hát igen, - a zenekarért érdemes elmenni. Néha vannak műsorpolitikai melléfogások, gyenge szólisták (legutóbb Wallfisch), de a zenekar teljesítményében mindíg van valami zseniális, egyszeri és lélegzetelállító.
hát igen, - a zenekarért érdemes elmenni. Néha vannak műsorpolitikai melléfogások, gyenge szólisták (legutóbb Wallfisch), de a zenekar teljesítményében mindíg van valami zseniális, egyszeri és lélegzetelállító.
1846 Hangyász 2006-11-11 11:20:20
Ide írom be, külön fórumot nem érdemel: Volt valaki tegnap, ill. megy ma a BFZ estjén/estjére? Miért kellett előadni két olyan tök érdektelen művet, mint ennek a Knussennek a hegedűversenye meg a filmzenéje? A zenekar viszont nagyon jól játszotta a két Britten-művet. Miattuk érdemes elmenni. (Meg hátha másokat revelációként ér Knussen zeneszerzői művészete. Egy nagy erénye van azért: Nem terjengős.)
Ide írom be, külön fórumot nem érdemel: Volt valaki tegnap, ill. megy ma a BFZ estjén/estjére? Miért kellett előadni két olyan tök érdektelen művet, mint ennek a Knussennek a hegedűversenye meg a filmzenéje? A zenekar viszont nagyon jól játszotta a két Britten-művet. Miattuk érdemes elmenni. (Meg hátha másokat revelációként ér Knussen zeneszerzői művészete. Egy nagy erénye van azért: Nem terjengős.)
1845 unicornis 2006-08-22 12:14:29 [Válasz erre: 1844 eccerű 2006-08-22 00:59:14]
Nem Fischeren vitatkozunk; Jeney írása meg nem ér meg nekem többet. Ugorgyunk- mondta Pósalaki bácsi :-)
Nem Fischeren vitatkozunk; Jeney írása meg nem ér meg nekem többet. Ugorgyunk- mondta Pósalaki bácsi :-)
1844 eccerű 2006-08-22 00:59:14 [Válasz erre: 1843 unicornis 2006-08-21 22:17:37]
Biztos vagy benne, hogy van kutya, és az el van hantolva?
Biztos vagy benne, hogy van kutya, és az el van hantolva?
1843 unicornis 2006-08-21 22:17:37 [Válasz erre: 1842 eccerű 2006-08-21 20:30:45]
a kutya nem az elírásban van elhantolva.
a kutya nem az elírásban van elhantolva.
1842 eccerű 2006-08-21 20:30:45 [Válasz erre: 1817 unicornis 2006-08-15 12:08:53]
Jeney önkéntes állásfoglalása csak bújtatott reklám. Enmagának. Hogy mennyire végiggondolt, a jellegztes keveredés is bizonyítja: \" kevesebbet az Nemzeti Fesztiválzenekarnak\" (sic!)... A következő jelent meg a legújabb számban: Jeney Zoltán múlt heti írásában szerkesztőségi figyelmetlenség folytán hibásan oldottuk fel a rövidítést: A Nemzeti Fesztiválzenekar helyett (3. bekezdés: \"Nem tisztem, hogy apologetikus írásának fő témájával - tömören fogalmazva: több pénzt a BFZ-nek, kevesebbet a Nemzeti Fesztiválzenekarnak - érdemben foglalkozzak\") helyesen: Nemzeti Filharmonikus Zenekar. Ne ítélj, hogy ne ítéltess...
Jeney önkéntes állásfoglalása csak bújtatott reklám. Enmagának. Hogy mennyire végiggondolt, a jellegztes keveredés is bizonyítja: \" kevesebbet az Nemzeti Fesztiválzenekarnak\" (sic!)... A következő jelent meg a legújabb számban: Jeney Zoltán múlt heti írásában szerkesztőségi figyelmetlenség folytán hibásan oldottuk fel a rövidítést: A Nemzeti Fesztiválzenekar helyett (3. bekezdés: \"Nem tisztem, hogy apologetikus írásának fő témájával - tömören fogalmazva: több pénzt a BFZ-nek, kevesebbet a Nemzeti Fesztiválzenekarnak - érdemben foglalkozzak\") helyesen: Nemzeti Filharmonikus Zenekar. Ne ítélj, hogy ne ítéltess...
1841 dreboot 2006-08-18 23:42:08 [Válasz erre: 1840 dreboot 2006-08-18 23:38:39]
Bocs ez csak 1 aspekt. Saját idle - ológiám - sajátos reflex a self adsorbed - re:-)
Bocs ez csak 1 aspekt. Saját idle - ológiám - sajátos reflex a self adsorbed - re:-)
1840 dreboot 2006-08-18 23:38:39 [Válasz erre: 1839 sphynx 2006-08-18 13:19:58]
Hű de elfoglalt !(debusy):) \'Kocsis vs Fischer\' Elfoglaltság Nézőpontok: A zenekarból \"rettegett Iván\" kívülről (kis kopasz szörnyintrikus)nyílt levél;lemondó levél;riport;beadvány;felirat..... azután soroljuk a hobbyt: el-leng nehány \"promenád\" Kocsis zenét szerez - Fischer ellenségeket /Goethe/ Festmarsch (Kocsis Zoltán átirat)
Hű de elfoglalt !(debusy):) \'Kocsis vs Fischer\' Elfoglaltság Nézőpontok: A zenekarból \"rettegett Iván\" kívülről (kis kopasz szörnyintrikus)nyílt levél;lemondó levél;riport;beadvány;felirat..... azután soroljuk a hobbyt: el-leng nehány \"promenád\" Kocsis zenét szerez - Fischer ellenségeket /Goethe/ Festmarsch (Kocsis Zoltán átirat)
1839 sphynx 2006-08-18 13:19:58 [Válasz erre: 1838 Steff 2006-08-18 13:12:02]
Kösz a fáradozást. Most megjelent Kocsis Debussy felvételeivel együtt is (4 Cd). [url]http://www.aquarius-records.com/umg/7573012.jpg;ez[/url]
Kösz a fáradozást. Most megjelent Kocsis Debussy felvételeivel együtt is (4 Cd). [url]http://www.aquarius-records.com/umg/7573012.jpg;ez[/url]
1838 Steff 2006-08-18 13:12:02 [Válasz erre: 1837 sphynx 2006-08-18 00:14:24]
Valahol olvastam, hogy nem az igazi. Mintha a Gramophone-ban lett volna; az archívumban azonban nem találom.
Valahol olvastam, hogy nem az igazi. Mintha a Gramophone-ban lett volna; az archívumban azonban nem találom.
1837 sphynx 2006-08-18 00:14:24
[url]http://images-eu.amazon.com/images/P/B00000133W.01.LZZZZZZZ.jpg;ez[/url]
[url]http://images-eu.amazon.com/images/P/B00000133W.01.LZZZZZZZ.jpg;ez[/url]
1836 dreboot 2006-08-18 00:11:11 [Válasz erre: 1835 sphynx 2006-08-17 23:59:14]
Csak a cirkumstaneclit ismerem a felvételről,az meg olyan József Attilás: Én még őszinte körner voltam, Ordítottam - toporzékoltam.......:-) (pedig megvolt:-( gomboltam nedveskedek, de nem tanálom sehol:-(
Csak a cirkumstaneclit ismerem a felvételről,az meg olyan József Attilás: Én még őszinte körner voltam, Ordítottam - toporzékoltam.......:-) (pedig megvolt:-( gomboltam nedveskedek, de nem tanálom sehol:-(
1835 sphynx 2006-08-17 23:59:14
Egyszer kérdezek egy normálisat, és akkor is elhülyéskedi ez sok műveletlen tuskó... Hát nem ismeritek ezt a felvételt?
Egyszer kérdezek egy normálisat, és akkor is elhülyéskedi ez sok műveletlen tuskó... Hát nem ismeritek ezt a felvételt?
1834 Ködlámpa 2006-08-17 23:58:52 [Válasz erre: 1832 sphynx 2006-08-17 23:56:59]
inkább megyek aludni
inkább megyek aludni
1833 dreboot 2006-08-17 23:57:27 [Válasz erre: 1830 Ködlámpa 2006-08-17 23:53:59]
Bocs csak 1 bal,de legalább egyenes :-)
Bocs csak 1 bal,de legalább egyenes :-)
1832 sphynx 2006-08-17 23:56:59 [Válasz erre: 1830 Ködlámpa 2006-08-17 23:53:59]
Most meg akarsz bántani, de nem baj...
Most meg akarsz bántani, de nem baj...
1830 Ködlámpa 2006-08-17 23:53:59 [Válasz erre: 1829 sphynx 2006-08-17 23:50:21]
Most meg akarsz bántani, de én szeretlek...
Most meg akarsz bántani, de én szeretlek...
1829 sphynx 2006-08-17 23:50:21 [Válasz erre: 1828 Ködlámpa 2006-08-17 23:44:50]
Hát nem a Cziffra! Az a fakezű...
Hát nem a Cziffra! Az a fakezű...
1827 sphynx 2006-08-17 23:43:38 [Válasz erre: 1826 Ködlámpa 2006-08-17 23:40:09]
Ő vezényli, okoska....
Ő vezényli, okoska....
1826 Ködlámpa 2006-08-17 23:40:09 [Válasz erre: 1825 sphynx 2006-08-17 23:38:16]
Nem akarok elfogultnak tűnni, de szerintem Fischer jobban csinálja.
Nem akarok elfogultnak tűnni, de szerintem Fischer jobban csinálja.
1825 sphynx 2006-08-17 23:38:16
Tudja valaki, hogy milyen Kocsis Ravel zv-iben a Philipsnél?
Tudja valaki, hogy milyen Kocsis Ravel zv-iben a Philipsnél?
1824 unicornis 2006-08-17 00:41:09 [Válasz erre: 1823 eccerű 2006-08-17 00:11:18]
leget hogy öregebb vagyok nálad édes lyányom. A mai londoni BFZ Promenád-koncert letölthető a http://www.bbc.co.uk/proms/listen/ lapról a listen again gombbal. A 44. Proms két részletben van feltéve. Bravó Feszti!
leget hogy öregebb vagyok nálad édes lyányom. A mai londoni BFZ Promenád-koncert letölthető a http://www.bbc.co.uk/proms/listen/ lapról a listen again gombbal. A 44. Proms két részletben van feltéve. Bravó Feszti!
1823 eccerű 2006-08-17 00:11:18 [Válasz erre: 1822 unicornis 2006-08-16 12:19:57]
Akkor ezt most kitárgyaltuk, igaz Boborján fiam?
Akkor ezt most kitárgyaltuk, igaz Boborján fiam?
1822 unicornis 2006-08-16 12:19:57 [Válasz erre: 1821 eccerű 2006-08-16 11:14:05]
kedves Pista bácsi: ami a Rádiót illeti, igazad van. viszont mindenki inkább egy jól futó szekérre szeretne (érthetően) felkapaszkodni. Ha \'97-ben került ki, akkor bizony tíz éve sértett, hiszen felhozta- és rögtön más sértetteket is felemlegetett a sérelem súlyának bizonygatására. Egyebekben változatlanul az a véleményem, hogy F.I-nek nem volt igaza (a formát illetően sem!). Ezt sokan érzik, és az általános közhangulatnak megfelelően igyekeznek maguknak a (bele)visszarúgók között előkelő helyet biztosítani (nem feltétlenül Kocsishoz dörgölőzni, mert K.Z. vsz átlát ezeken a hirtelen \"kéretlen prókátorokon\"). Nálam nem szerzett Jeney plusszpontokat(ezzel sem), de nem is ezt akarta. Margit, az unicornis
kedves Pista bácsi: ami a Rádiót illeti, igazad van. viszont mindenki inkább egy jól futó szekérre szeretne (érthetően) felkapaszkodni. Ha \'97-ben került ki, akkor bizony tíz éve sértett, hiszen felhozta- és rögtön más sértetteket is felemlegetett a sérelem súlyának bizonygatására. Egyebekben változatlanul az a véleményem, hogy F.I-nek nem volt igaza (a formát illetően sem!). Ezt sokan érzik, és az általános közhangulatnak megfelelően igyekeznek maguknak a (bele)visszarúgók között előkelő helyet biztosítani (nem feltétlenül Kocsishoz dörgölőzni, mert K.Z. vsz átlát ezeken a hirtelen \"kéretlen prókátorokon\"). Nálam nem szerzett Jeney plusszpontokat(ezzel sem), de nem is ezt akarta. Margit, az unicornis
1821 eccerű 2006-08-16 11:14:05 [Válasz erre: 1820 unicornis 2006-08-16 09:08:54]
Na de Margit - mondaná erre Besenyő Pista bácsi - mikor is szűnt meg a kuratóriumi tagsága? 1997-ben, majd 10 éve. Ha ezt sértőnek találta, azon már rég túl van. (és mit ért el kuratóriumi tagságával - rendeltek tőle 1 db művet, azt sem biztos, hogy emiatt.) Fischerrel kapcsolatban egyébként bármit felemlíteni erősen aktuálpolitikai ízű, de úgy látom, Jeney bármit írt volna, úgy járt volna Veled, mint a viccbéli nyuszika a sapkával... Én fenntartom az álláspontom, szerintem dicséretes dolog, hogy ki mert állni, és leírni az elég kemény véleményét - és nem a Népszabiban, hanem Fischer \"területén\", az ÉSben. Szerinted ez dörgölőzés a Kocsis felé, jogod van ezt gondolni. De ne feledd, az éremnek két oldala van, ezzel a kiállással elvágta további \"karrierjének\" lehetőségét a BFZ irányába (hiszen FI legendásan sértődékeny) holmi bartókos kurátorkodásért, a Te logikád szerint ezzel elég nagy butaságot csinált. A Pro Urbe-díj, szerinted komolyan veszi bárki is ?!? (Mégha Kossuth lenne, azt talán...) Ja, és még egy dolog. Ha ma egy zeneszerző azt szeretné, hogy eljátsszák a műveit, akkor leginkább a Rádiózenekar fennmaradásáért kéne kalapoznia, és a rádiós zenei szerkesztőknél dörgölőzni, mert a legtöbb kortárs zenét, évente sok órányit, ott játsszák. (Ezt egyébként a \"két nagy\" az egymással való vitában érdemeik felsorolásánál mindig kifelejti: amíg ők hírnevüket növelendő turnéznak világszerte, addig az MR zenekar benn csücsül a 6-os stúdióban és játssza a jelenkor jobbnál jobb remekeit.)
Na de Margit - mondaná erre Besenyő Pista bácsi - mikor is szűnt meg a kuratóriumi tagsága? 1997-ben, majd 10 éve. Ha ezt sértőnek találta, azon már rég túl van. (és mit ért el kuratóriumi tagságával - rendeltek tőle 1 db művet, azt sem biztos, hogy emiatt.) Fischerrel kapcsolatban egyébként bármit felemlíteni erősen aktuálpolitikai ízű, de úgy látom, Jeney bármit írt volna, úgy járt volna Veled, mint a viccbéli nyuszika a sapkával... Én fenntartom az álláspontom, szerintem dicséretes dolog, hogy ki mert állni, és leírni az elég kemény véleményét - és nem a Népszabiban, hanem Fischer \"területén\", az ÉSben. Szerinted ez dörgölőzés a Kocsis felé, jogod van ezt gondolni. De ne feledd, az éremnek két oldala van, ezzel a kiállással elvágta további \"karrierjének\" lehetőségét a BFZ irányába (hiszen FI legendásan sértődékeny) holmi bartókos kurátorkodásért, a Te logikád szerint ezzel elég nagy butaságot csinált. A Pro Urbe-díj, szerinted komolyan veszi bárki is ?!? (Mégha Kossuth lenne, azt talán...) Ja, és még egy dolog. Ha ma egy zeneszerző azt szeretné, hogy eljátsszák a műveit, akkor leginkább a Rádiózenekar fennmaradásáért kéne kalapoznia, és a rádiós zenei szerkesztőknél dörgölőzni, mert a legtöbb kortárs zenét, évente sok órányit, ott játsszák. (Ezt egyébként a \"két nagy\" az egymással való vitában érdemeik felsorolásánál mindig kifelejti: amíg ők hírnevüket növelendő turnéznak világszerte, addig az MR zenekar benn csücsül a 6-os stúdióban és játssza a jelenkor jobbnál jobb remekeit.)
1820 unicornis 2006-08-16 09:08:54 [Válasz erre: 1818 eccerű 2006-08-15 18:48:37]
bocsánat, kimaradt \" Nem tagadja, hogy neki \"hivatalból\" Fischer mellé kéne állnia, hiszen korábban több szállal is oda kötõdött, ennek ellenére írja, amit ír.\" -hát éppen ezért érhető tetten a sértettség. A kikerülés a kuratóriumból, a kortárs (pl: Jeney-zene) hiánya. Közben egy oldalvágással felmelegíteni a Demszky-affért megintcsak szolgalélekre vall és erős aktuálépolitikai íze van. Meglesz a jutalma, érdemes figyelni pl a Pro Urbe díjakat...Ennyit a gerincről (ld: a szemforgató érted-haragszom-nem-ellened attitűdöt. A jövőre vonatkozó vízióm pedig pl. az operai élményekből fakad (Petrovics körüludvarlásából ahol csak megjelent, máris dörgölőztek körülötte- közvetlenül HÁJ lemondása előtt). Magyar zenei élet óh! De ez már egy másik topic.
bocsánat, kimaradt \" Nem tagadja, hogy neki \"hivatalból\" Fischer mellé kéne állnia, hiszen korábban több szállal is oda kötõdött, ennek ellenére írja, amit ír.\" -hát éppen ezért érhető tetten a sértettség. A kikerülés a kuratóriumból, a kortárs (pl: Jeney-zene) hiánya. Közben egy oldalvágással felmelegíteni a Demszky-affért megintcsak szolgalélekre vall és erős aktuálépolitikai íze van. Meglesz a jutalma, érdemes figyelni pl a Pro Urbe díjakat...Ennyit a gerincről (ld: a szemforgató érted-haragszom-nem-ellened attitűdöt. A jövőre vonatkozó vízióm pedig pl. az operai élményekből fakad (Petrovics körüludvarlásából ahol csak megjelent, máris dörgölőztek körülötte- közvetlenül HÁJ lemondása előtt). Magyar zenei élet óh! De ez már egy másik topic.
1819 unicornis 2006-08-16 08:52:24 [Válasz erre: 1818 eccerű 2006-08-15 18:48:37]
Varietas delectat. Egyébként a kicsit-ide, kicsit-oda tipródás a zeneszerzői helyzetből fakad (bemutatók, műsorpolitika). Ami joggal kifogásolható, az a stílus a vitában. Fischer írása visszafelé sült el.
Varietas delectat. Egyébként a kicsit-ide, kicsit-oda tipródás a zeneszerzői helyzetből fakad (bemutatók, műsorpolitika). Ami joggal kifogásolható, az a stílus a vitában. Fischer írása visszafelé sült el.
1818 eccerű 2006-08-15 18:48:37 [Válasz erre: 1817 unicornis 2006-08-15 12:08:53]
Ezt eléggé másképp látjuk. Nem tudom, hogy Jeneynek mi szüksége lenne önnön magát reklámozni, ettõl nem fogják több mûvét játszani (merthogy nem lett jobb szerzõ, mint amilyen). Nem tagadja, hogy neki \"hivatalból\" Fischer mellé kéne állnia, hiszen korábban több szállal is oda kötõdött, ennek ellenére írja, amit ír. Érdemes az egészet abban az összefüggésben is nézni, hogy (eddig) kik mertek nevüket vállalva nyilvánosan is megszólalni, állást foglalni (azaz valamelyik oldalra állni) a Bartók-CD ügyben. Nagyon kevesen vannak, és eddig a legkeményebb mondat bizony a Jeney-levél utolsó bekezdése. Olvasd el még 1X, az voltaképpen nagyon durva, csak selyempapírba van csomagolva, és szalaggal átkötve! Egy elírásból ítélni pedig bátor dolog, pláne egy feltételezett jövõbeni cselekedetbõl...
Ezt eléggé másképp látjuk. Nem tudom, hogy Jeneynek mi szüksége lenne önnön magát reklámozni, ettõl nem fogják több mûvét játszani (merthogy nem lett jobb szerzõ, mint amilyen). Nem tagadja, hogy neki \"hivatalból\" Fischer mellé kéne állnia, hiszen korábban több szállal is oda kötõdött, ennek ellenére írja, amit ír. Érdemes az egészet abban az összefüggésben is nézni, hogy (eddig) kik mertek nevüket vállalva nyilvánosan is megszólalni, állást foglalni (azaz valamelyik oldalra állni) a Bartók-CD ügyben. Nagyon kevesen vannak, és eddig a legkeményebb mondat bizony a Jeney-levél utolsó bekezdése. Olvasd el még 1X, az voltaképpen nagyon durva, csak selyempapírba van csomagolva, és szalaggal átkötve! Egy elírásból ítélni pedig bátor dolog, pláne egy feltételezett jövõbeni cselekedetbõl...
1817 unicornis 2006-08-15 12:08:53 [Válasz erre: 1816 eccerű 2006-08-14 23:49:55]
Jeney önkéntes állásfoglalása csak bújtatott reklám. Enmagának. Hogy mennyire végiggondolt, a jellegztes keveredés is bizonyítja: \" kevesebbet az Nemzeti Fesztiválzenekarnak\" (sic!)... De azért bátran kiáll.... A most aktuálisan jobban befutó mellé. Aztán a következő találkozásnál majd nem győz udvarolni Fischernek...Gerinc óh!
Jeney önkéntes állásfoglalása csak bújtatott reklám. Enmagának. Hogy mennyire végiggondolt, a jellegztes keveredés is bizonyítja: \" kevesebbet az Nemzeti Fesztiválzenekarnak\" (sic!)... De azért bátran kiáll.... A most aktuálisan jobban befutó mellé. Aztán a következő találkozásnál majd nem győz udvarolni Fischernek...Gerinc óh!
1816 eccerű 2006-08-14 23:49:55
Jeney Zoltán [url]http://www.es.hu/pd/display.asp?channel=AGORA0632&article=2006-0813-2023-38KCNG;válasza[/url] a Körner-Fischer párosnak.
Jeney Zoltán [url]http://www.es.hu/pd/display.asp?channel=AGORA0632&article=2006-0813-2023-38KCNG;válasza[/url] a Körner-Fischer párosnak.
1815 dreboot 2006-08-13 03:56:32 [Válasz erre: 1814 Apika 2006-08-13 00:50:21]
Legyen minnyá többes szám (palesztin - ok)jutna már valakinek eszibe a rádiózenekart éveken keresztül irányító kerekded Bogárka lemezeit kiadó céjg neve! (Némethonban még a trafikok is a lemezeivel voltak tele)
Legyen minnyá többes szám (palesztin - ok)jutna már valakinek eszibe a rádiózenekart éveken keresztül irányító kerekded Bogárka lemezeit kiadó céjg neve! (Némethonban még a trafikok is a lemezeivel voltak tele)
1814 Apika 2006-08-13 00:50:21 [Válasz erre: 1811 eccerű 2006-08-12 11:19:32]
Ja, és még valami. Az, hogy Fischer Ádám nevét a külföldre szakadt hazánkfiai rovatban több fórumtárs is hangsúlyosan felemlíti - kissé \"pikáns\", de érthető és abszolút jogos. De - újraolvasva a közelmúltban írott hozzászólásokat - az is furcsa - és nekem is csak Fischer Annie és Vásáry feltűnése után szúrt szemet, hogy Cziffra György eddig senkinek sem jutott eszébe! Márpedig, ha valaki látott már EMI katalógust közelről, az tudhatja, hogy azokban Cziffra több oldalt töltött meg lemezeivel, mint jónéhány \"világsztár\" együttvéve...
Ja, és még valami. Az, hogy Fischer Ádám nevét a külföldre szakadt hazánkfiai rovatban több fórumtárs is hangsúlyosan felemlíti - kissé \"pikáns\", de érthető és abszolút jogos. De - újraolvasva a közelmúltban írott hozzászólásokat - az is furcsa - és nekem is csak Fischer Annie és Vásáry feltűnése után szúrt szemet, hogy Cziffra György eddig senkinek sem jutott eszébe! Márpedig, ha valaki látott már EMI katalógust közelről, az tudhatja, hogy azokban Cziffra több oldalt töltött meg lemezeivel, mint jónéhány \"világsztár\" együttvéve...
1813 Apika 2006-08-12 23:42:36 [Válasz erre: 1811 eccerű 2006-08-12 11:19:32]
Ha az összkiadás valóban egy \"kommunista dolog\" volna, akkor a Teldec 1985-ben megjelentetett Bach-összkiadását nyilván Gorbacsov vagy Teng-Hsziao-Ping, esetleg a jó öreg Castro pénzelte? (aki, mint tudjuk, mindig, mindenre és mindenkire fidel...) És persze azóta számos összkiadás látott már napvilágot, Stravinsky-től Mozart-ig, Toscanini-től Karajan-ig. Lehet, hogy csak mi nem vettük észre, hogy győzött a világforradalom?
Ha az összkiadás valóban egy \"kommunista dolog\" volna, akkor a Teldec 1985-ben megjelentetett Bach-összkiadását nyilván Gorbacsov vagy Teng-Hsziao-Ping, esetleg a jó öreg Castro pénzelte? (aki, mint tudjuk, mindig, mindenre és mindenkire fidel...) És persze azóta számos összkiadás látott már napvilágot, Stravinsky-től Mozart-ig, Toscanini-től Karajan-ig. Lehet, hogy csak mi nem vettük észre, hogy győzött a világforradalom?
1812 Momo 2006-08-12 13:22:31
1812.
1812.
1811 eccerű 2006-08-12 11:19:32 [Válasz erre: 1810 kétked 2006-08-11 13:08:36]
Annyit tennék hozzá, hogy a botrány nem az ÉSben közzétett Fischer-levéllel kezdődött, ő már jóval korábban, decemberben a Bartók Emlékbizottságban is nagyon látványosan mozgolódott - akkor nyilatkozta, hogy az összkiadás egy kommunista dolog - de a \"robbanás\" az valóban most történt meg, nyilván megvárta a kuratórium döntését, ami őrá nézve előre borítékolható volt, hiszen az ő, (formálisan persze nem, de mindenki tudja, miről van szó) pályázata tartalmilag nem felelt meg 100%-ig a kiírásnak. Egyébként a \"külföldiek\" listája valóban sajátosan összeállított. Hol van például Marton Éva, Mocsári Károly, Vásáry Tamás, Frankl Péter, Pauk György, no és a fivér, Fischer Ádám neve - hogy csak úgy néhányat említsek a teljesség igényét abszolút mellőzve...!?
Annyit tennék hozzá, hogy a botrány nem az ÉSben közzétett Fischer-levéllel kezdődött, ő már jóval korábban, decemberben a Bartók Emlékbizottságban is nagyon látványosan mozgolódott - akkor nyilatkozta, hogy az összkiadás egy kommunista dolog - de a \"robbanás\" az valóban most történt meg, nyilván megvárta a kuratórium döntését, ami őrá nézve előre borítékolható volt, hiszen az ő, (formálisan persze nem, de mindenki tudja, miről van szó) pályázata tartalmilag nem felelt meg 100%-ig a kiírásnak. Egyébként a \"külföldiek\" listája valóban sajátosan összeállított. Hol van például Marton Éva, Mocsári Károly, Vásáry Tamás, Frankl Péter, Pauk György, no és a fivér, Fischer Ádám neve - hogy csak úgy néhányat említsek a teljesség igényét abszolút mellőzve...!?
1810 kétked 2006-08-11 13:08:36
A lényeg – és ami mögötte van Körner Tamás, a Budapesti Fesztiválzenekar (BFZ) igazgatója írása címében azt ígéri, a lényegről fog beszélni. Ennek ellenére már első mondatában eltereli róla a figyelmet – e nyitó mondat több megtévesztő állítást is tartalmaz, amelyek számát írása további részében egyre szaporítja. „A Bartók CD-összkiadás körül kirobbant vita a két nemzetközi rangú művészünk, Fischer Iván és Kocsis Zoltán között hosszabb ideje kitapintható konfliktus újabb fejezete, amit – más, vissza-visszatérő Fischer-Kocsis »pengeváltásokhoz« hasonlóan – nem lehet megérteni a mélyben rejlő valóságos okok őszinte feltárása nélkül” – kezdi cikkét Körner Tamás. Körner azt sugallja, hogy a Bartók CD-összkiadás körül spontán módon robbant ki a vita, holott azt maga Fischer Iván robbantotta ki az Élet és Irodalom 2006/29. számában közölt, Gyurcsány Ferenc miniszterelnöknek címzett nyílt levelével. A mondat második felében pedig rögtön ott az újabb csúsztatás: Körner – Fischerrel együtt régóta követett taktikájuknak megfelelően –gondosan ügyel arra, hogy a kívülállók számára úgy tűnjön, megint a két zeneigazgató veszekszik egymással, vagyis mindkét oldalról gerjesztett konfliktusról van szó. A közönség pedig, amelynek nagyobb része inkább csak hallomásból vagy felületesen tájékozódik, újfent azt kérdezi: Miért marakodnak ezek már megint? De még egyes újságírókkal is sikerül elhitetniük, hogy itt kölcsönös adok-kapok zajlik. Para-Kovács Imre írja a Magyar Hírlap augusztus 4-i számában: „…a Bartók-évet arról lehet megismerni szeretett hazánkban, hogy két kiemelkedő művészből kettő egymás torkának esik: frakkban fojtogatják egymást az állami támogatásért, a közönség pedig bután néz, aztán hazamegy.” Nagyon szeretném, ha végre mindenki megértené, hogy ezekben a vitákban a két fél nem azonos szerepet tölt be: a támadások minden esetben a BFZ felől indulnak, és rendszerint annyi hamis állítást, elferdített tényt és igaztalan vádat tartalmaznak, hogy – mint most is – kénytelenek vagyunk reagálni rájuk. Kocsis kilenc éve, mióta átvette az akkor még ÁHZ-nak nevezett együttes vezetését, egyetlen rossz szót sem mondott Fischerre és főképp zenekarára! „A két vezető közötti vita zenekaraik támogatásáról szól” – írja Körner. Ebben a rövid mondatban rögtön két csúsztatás is van. Egyrészt ismét hangsúlyoznom kell, hogy Fischer az, aki a támogatások mértékét vitatja. Kocsis soha nem lobbizott azért, hogy a BFZ ne kapjon több pénzt, legfeljebb azért, hogy mi ne kapjunk kevesebbet. Másrészt, mint mindig, Körner most is tudatosan csak a két zenekarról beszél, csupán írása végén említi meg, hogy szerinte a támogatások közötti különbség „nem indokolható azzal, hogy az NFZ mellett énekkar is működik, hiszen egy énekkar költségei jóval alacsonyabbak”. Tisztázzuk:a 106 tagú NFZ mellett működő 80 tagú Nemzeti Énekkar, évi 50-60 koncertjével, a hazai hangversenyélet fontos része, mivel hasonló létszámú, felkészültségű, valamint ilyen repertoárral bíró, a fővárosi és vidéki hangversenyrendezők számára ilyen módon elérhető hivatásos kórus nincs ma Magyarországon. Feladata elsősorban az oratóriumirodalom nagyszabású kórusműveinek megszólaltatása Bachtól Kurtágig, programjában ugyanakkor előfordul kamaramuzsika, opera, sőt jazz is. (A kisebb létszámú Rádióénekkar profilja kezdettől fogva egészen más: klasszikus oratóriumot keveset énekel, inkább a stúdiómunkára, illetve a modern művek előadására szakosodott.). A Nemzeti Filharmonikusok harmadik egységéről Körner említést sem tesz: a Nemzeti Kottatár az ország egyetlen, közfeladatot ellátó, mintegy 13 ezer címet tartalmazó kottatára, mely évente átlagosan 1500 művet kölcsönöz hangversenyrendezőknek, zenekaroknak, zeneiskoláknak országszerte – rendkívül alacsony díj fejében. Nem hasonlítható sem a BFZ, sem más zenekar kottatárához, ahogy komolytalan volna azonos kategóriába sorolni valakinek a házi könyvtárát mondjuk a Szabó Ervin Könyvtárral. Mindez nem ingyen van. Körner – a történetet a végletekig leegyszerűsítve – rögtön írása elején két táborra osztja a BFZ létrejötte előtti magyar zenei életet, irigylésre méltó magabiztossággal sorolva be a legkülönbözőbb sorsú és motivációjú művészeket egyik vagy másik kategóriába. „A nemzetközi zenei világ (sic!) a külföldön sikeres magyar muzsikusokat tartotta mindig a magyar zene képviselőinek” – írja. Nagy igazság: csak azokat tarthatták annak, akiket ismertek. A lista meglehetősen heterogén, abból a szempontból, ki miért költözött külföldre. Körner szerint a felsoroltak „és még néhány külföldön élő művész lettek a világon a legismertebb magyar muzsikusok”. Természetesen szerepel a listán Fischer Iván is – aki bizony akkor még messze nem volt olyan ismert a világban, mint a Körner által felsorolt többi név. (És szerepel Rost Andrea is, aki még főiskolás sem volt a BFZ megalakulása előtt. Ennyit a lista megbízhatóságáról…) „A másik zenei élet (sic!) az itthoni volt” – folytatja Körner. Tény, hogy Magyarországon élve nehezebb volt világkarriert befutni, de akadtak olyanok, akiknek sikerült – ezt még Körner is elismeri. Vajon mi magyarázza, hogy Fischer és Körner a Bartók-összkiadás támogatására kiírt NKA-pályázaton való sikertelen részvételük után ilyen vehemenciával rontanak neki Kocsisnak és a Nemzeti Filharmonikusoknak? Az ok nagyon egyszerű és – Körner állításával ellentétben – személyes jellegű. Fischer Iván képtelen belenyugodni abba, hogy egykori vezetőtársának, a BFZ-től 1997-ben méltatlan körülmények között eltávolított Kocsis Zoltánnak sikerült az egykori – Kocsis szavaival élve „rettenetes tradíciókkal, viselkedési normákkal, dzsentroid magatartással és ultrakonzervatív nézetekkel megterhelt” – ÁHZ-ból néhány esztendő alatt korszerű, gyakorlatilag minden zenei feladatra képes, világszínvonalú együttest faragnia. Megértem, Fischernek rossz érzés lehetett látni, az évek során mint emelkedik egyre feljebb és feljebb – ráadásul Kocsis vezetésével – egy másik, „rivális” zenekar, amely mindinkább veszélyezteti a BFZ addigi vitathatatlan egyeduralmát, hiszen itthon a Nemzeti Filharmonikus Zenekart a legtöbben már a BFZ-vel legalábbis egyenrangúnak tartják, és külföldön is egyre jobban elismerik, ami meghívásokban, kritikákban, díjakban is megnyilvánul. Mit tehetett Fischer ebben a helyzetben? Az egyik út az lett volna, hogy – elfogadva az új helyzetet – nemes zenei versengésbe kezd Kocsissal: az egészséges versenyszellem még szebb, még jobb, még magasabb színvonalú műsorokra és produkciókra sarkallja a két együttest, amiből a zeneszerető és koncertjáró közönség, és általában az egész magyar zenei élet profitál. Ha valaki biztos a maga tehetségében, nincs szüksége arra, hogy másokon átgázolva jusson előre. Miért is ne lehetne Magyarországnak két nemzetközi rangú zenekara? Ám Fischer más utat választott: hosszú évek óta ádáz küzdelmet folytat Kocsis és a Nemzeti Filharmonikusok ellen, itthon és külföldön egyaránt, minden eszközzel megpróbálva rossz hírbe hozni és lehetetlenné tenni őket. Igen, még külföldön is igyekszik lejáratni az NFZ-t – emlékezzünk csak (többek között) a New York Times-ban 2003 januárjában megjelent interjújára vagy Norman Lebrechtnek az ő szavait visszhangzó, az Evening Standardben 2005 márciusában közölt, elképesztően elfogult cikkére. Fischer és Körner mindent elkövet annak érdekében, hogy Kocsisnak a BFZ-ben betöltött szerepét visszamenőleg is bagatellizálják – ha tehetnék, legszívesebben kiretusálnák őt a BFZ történetéből. Körner nem átallja leírni a következő mondatot: „Kezdetben Kocsis Zoltán is itt működött, mint az egyik művészeti vezető, gyakorlatilag kizárólag zongoristaként.”Ez a „kezdetben” – 14 évet jelent! 1983-ban, a már akkor nagytekintélyű, hiteles személyiségként tisztelt, ellenzéki kiállása (a Charta ’77 aláírása, SZETA-támogatás, Mozgó Világ-ügy stb.) okán is öntörvényűnek tartott, ugyanakkor Kossuth-díjjal is elismert, zongoristaként világhírre szert tett Kocsis nélkül nem nyíltak volna meg bizonyos ajtók a sokkal kevésbé ismert Fischer előtt, és nem alakulhatott volna meg a BFZ. Amelyben aztán Kocsis messze nem csupán zongoristaként működött, hanem amolyan – zenei értelemben vett – „mindenesként” ott volt minden produkció körül, nem beszélve a későbbi kamarazenei sorozatok, az ún. „Kávékoncertek” szervezéséről és lebonyolításáról. Tény, hogy ezeken egyre gyakrabban vezényelt is, amit a tagság talán a Fischer által elvártnál nagyobb szimpátiával fogadott. Ezen a ponton kell megjegyeznem, hogy Kocsis ottani közreműködéséről személyes tapasztalatokkal is rendelkezem, ugyanis 1993 és 1996 között PR-menedzserként magam is ott dolgoztam. (A félreértések elkerülése végett: 1996-ban saját elhatározásomból, harag és sértettség nélkül, egy izgalmas állásajánlatot elfogadva távoztam, és 2001 ősze óta vagyok a Nemzeti Filharmonikusok kommunikációs vezetője.) Körner ezt az alkalmat is megragadja arra, hogy ismét deklarálja: a BFZ-t „ma a világ 10-12 legjobb zenekara közé sorolják”. Mint tudjuk, ilyen lista nem létezik, ezt maga a BFZ sulykolja évek óta igen sikeresen, s a hazai és a külföldi sajtótól kezdve Demszky Gáborig mindenki készségesen ismételgeti. De a komolyzenében csupán kicsit is tájékozott olvasó kezdje csak el összeszámolni az általa legjobbnak tartott zenekarokat Európában, Ázsiában és Amerikában – jó eséllyel pillanatok alatt el fog jutni legalább húszig anélkül, hogy a BFZ akár csak eszébe jutott volna. Nincs is sok értelme az ilyenfajta kérkedésnek, hiszen mégiscsak művészetről van szó, nem sporteredményekről vagy multinacionális cégekről, amelyek bizonyos paraméterek alapján objektíven összemérhetők. Fischer azonban úgy gondolja, ez a zenében is megoldható: „Véleménye szerint az állami szerveknek függetlenedniük kellene a szakmai tanácsadó bizottságoktól és normatív, az eredményességtől és hatékonyságtól függő támogatási rendszereket bevezetniük.” Az állami szervek tehát minden területen azonos, normatív támogatási rendszereket alkalmazzanak, s ne vegyék figyelembe az egyes területek sajátosságait és az ahhoz értő szakemberek véleményét, tanácsait. Iktassuk hát ki a szakértőket, akik időnként a BFZ érdekeivel ellentétes döntésekre tesznek javaslatot – éljen az anyagi eredményesség! A hatékonyság mércéjének természetesen nem a két zenei intézmény egy főre eső közpénztámogatásának összehasonlítását vagy a költségvetésnek visszafizetett járulékaik nagyságát tekintenék, hanem azt, ki hányszor játssza el ugyanazt a programot és hány jegyet ad el, valamint, hogy lemezeit magyar vagy külföldi lemeztársaságokkal készíti. A BFZ kevesebb műsort játszik el többször, az NFZ több programot egyszer – ettől azonban a BFZ nem ad el több jegyet, mert a mi koncertjeink is jóval 90 százalék fölötti házakkal zajlanak. Körner diszkréten hallgat a vidéki hangversenyekről, amelyekből ők évente ötöt vállalnak, s ezekre összesen mintegy 75 millió forintot kapnak a kulturális tárcától, míg mi évente átlagosan 35-ször lépünk fel vidéken – szolgálatban, vagyis teljesen ingyen. Fischer egyszerűen nem ismeri el az NFZ óriási fejlődését – ennek jegyében állítja Körner, hogy „az NFZ színvonalának javulásáról, amelyet Kocsis nevéhez kötnek, sokat írnak a hazai szakma képviselői, viszont az eladott jegyek és a külföldi meghívások azt bizonyítják, hogy a Kocsis által vezetett NFZ nem lépett jelentősen előre elődjéhez, a Ferencsik által vezetett ÁHZ-hoz képest”. Bizony, sokat írnak a hazai szakma képviselői az NFZ színvonalának javulásáról, ugyanis ők azok, akik emlékeznek az egykori ÁHZ-ra, így össze tudják hasonlítani a hajdani és a mostani együttes teljesítményét. És ugyan ki másnak a nevéhez kötnék, ha nem Kocsiséhoz? Farkas Zoltán zenetörténész, kritikus például a Magyar Rádió Új Zenei Újság (ÚZÚ) című műsorában, 2003 szeptemberében elhangzott kritikájában annak a véleményének adott hangot, hogy „a Nemzeti Filharmonikusok mai játékszintje technikai tekintetben messze maga mögött hagyta Ferencsik egykori zenekarát”. Ugyancsak az ÚZÚ-ban, 2003 decemberében, a műsor szerkesztője, Kovács Sándor zenetörténész, kritikus ezt mondta: „Nem hiszem, hogy Schubert 6. szimfóniájának Scherzo tételét ma virtuózabban, könnyedebben, elegánsabban, frissebben játszaná a világ bármelyik vezető együttese. Ez bizony világszínvonal.” Persze az ő álláspontjuk nem sokat számít, hiszen mindketten jeles magyar zenetudósok, akiket – a hazai szakma minden más képviselőjével (szólistákkal, lemeztársaságokkal, szakmai szövetségekkel és bizottságokkal) együtt – írásában Körner több ízben, alig burkoltan Kocsis és az NFZ javára elfogultnak, lekötelezettnek és lekenyerezhetőnek nevez. Nem tisztem megvédeni őket – megteszik majd ők maguk, ha akarják. Ám mégiscsak furcsa felróni egy magyar zenekarnak, hogy szoros szálakkal kapcsolódik a hazai szakmához, Kovács Gézának, a Nemzeti Filharmonikusok főigazgatójának pedig, hogy funkciókat tölt be különböző hazai szakmai szövetségekben. Ezek választott tisztségek, nem kinevezéssel töltik be őket, ahogy azokban a nemzetközi szakmai szervezetekben sem (pl. IAMA, PEARLE, ISPA, az EU előadó-művészeti munkabizottsága stb.), melyeknek a főigazgató szintén megbecsült tagja. A szakma külföldi képviselői valóban nem írnak a Nemzeti Filharmonikus Zenekar színvonaljavulásáról, hiszen ők az ÁHZ-t nemigen ismerték, így az NFZ-t nem önmagához képest, hanem abszolút mércével mérve tartják nagyszerű együttesnek, Kocsist pedig kivételes képességű muzsikusnak. A ConcertoNet kritikusa például, aki 2003-ban az évad legjobb hangversenyének járó Lully-díjjal jutalmazta a New York-i Lincoln Center koncerttermében, az Avery Fisher Hallban adott hangversenyünket, indoklásában így ír: „Talán kissé meglepetést is okozott a magyar zene egyedi hangzásvilágát szenvedélyes erővel felmutató hangverseny, amelyen korunk egyik legnagyobb zongoraművésze és egyik legihletettebb karmestere lépett fel. Külön érdekesség, hogy e kettő ugyanaz a személy, Maestro Kocsis Zoltán. (…) Az együttes végig ragyogó volt, hibátlanul játszotta az általában csak amerikai zenekarok által vállalt dinamikai tartományokat, bonyolult ritmikai mintázatokat, felvillanyozva ezzel a Lincoln Center közönségét.” Az az állítás tehát, hogy „a nemzetközi zenei élet egyértelműen a Fesztiválzenekart tekinti Magyarország legjobb zenekarának” legalábbis finomításra szorul. És ne felejtsük el, hogy az 1983-ban alakult BFZ-nek 17 év előnye van a tagságában 2000-ben megújult NFZ-vel szemben – mind a közönségbázis kiépítése, mind a külföldi kapcsolatok kialakítása terén. De nézzük a támogatás kérdését. A Nemzeti Filharmonikus Zenekar, Énekkar és Kottatár állami alapítású és fenntartású – most még kht.-ként működő – kiemelt nemzeti intézmény, mely minden muzsikusát alkalmazottként foglalkoztatja: 2005-ben 1,61 milliárd forint közpénztámogatásban részesült, s ebből 756 millió forintot fizetett vissza járulékok formájában az államnak. A kulturális tárca évente köt velünk közhasznúsági szerződést, így hosszabb távra előre igen nehezen tudunk tervezni. A 2000-ben kapott kiemelt állami támogatásból az évek során már több százmillió forintot elvontak, s a támogatás reálértéke folyamatosan csökken. A BFZ magánalapítványként működik, ismeretlen számú alkalmazottal, és három lábon áll: sajtóhírek szerint saját bevételeiből és a mecénások támogatásából idén 450 millió forintra számíthat, és külön-külön ugyanennyit vár két másik fenntartójától, a fővárostól és a kulturális tárcától. Ne legyenek kétségeink afelől, hogy a 900 milliós közpénztámogatást meg is fogja kapni. „Kocsis zenekara intenzíven lobbizik a kivételezett állami pozícióért” – állítja Körner. Ehhez képest Fischernek sikerült kilobbiznia, hogy mind a kulturális tárca, mind a főváros öt évre szóló támogatási szerződést kössön zenekarával, és garantálja a támogatási összeg értékállóságát. Körner áprilisban azt nyilatkozta a Népszavának (a cikk a BFZ honlapján is olvasható), hogy „a Fesztiválzenekar mára leküzdötte a korábbi évek anyagi gondjait és a Fõvárosi Önkormányzat, a Kulturális Minisztérium támogatásával az alapítvány formájában mûködtetett zenekar valahára megnyugtató pénzügyi alapokra támaszkodik”. Akkor tehát mi veszélyezteti a BFZ kivívott eredményeit? Aránytalanságról, esélyegyenlőtlenségről beszélnek? Érdekes, ugyanerről beszéltek 1983-ban a többi zenekar vezetői is, amikor a Budapesti Tavaszi Fesztivál és a Hungaroton mesésnek mondott gázsikkal keretszerződést kötött az újonnan alakult BFZ-vel, amely 1992-től, elsősorban más zenekaroktól átcsábított muzsikusokkal, a főváros állandó zenekaraként működött. Vajon Fischerék felemelik-e szavukat a válságos időszakot élő s a megszűnés veszélyével szembenézni kényszerülő több nagy múltú hazai zenekar érdekében? Ennyit hát a „lényegről”. Aradi Péter a Nemzeti Filharmonikusok kommunikációs vezetője Az Élet és Irodalom 2006. augusztus 11-i számában megjelent írásnak a szerző által kibővített változata.
A lényeg – és ami mögötte van Körner Tamás, a Budapesti Fesztiválzenekar (BFZ) igazgatója írása címében azt ígéri, a lényegről fog beszélni. Ennek ellenére már első mondatában eltereli róla a figyelmet – e nyitó mondat több megtévesztő állítást is tartalmaz, amelyek számát írása további részében egyre szaporítja. „A Bartók CD-összkiadás körül kirobbant vita a két nemzetközi rangú művészünk, Fischer Iván és Kocsis Zoltán között hosszabb ideje kitapintható konfliktus újabb fejezete, amit – más, vissza-visszatérő Fischer-Kocsis »pengeváltásokhoz« hasonlóan – nem lehet megérteni a mélyben rejlő valóságos okok őszinte feltárása nélkül” – kezdi cikkét Körner Tamás. Körner azt sugallja, hogy a Bartók CD-összkiadás körül spontán módon robbant ki a vita, holott azt maga Fischer Iván robbantotta ki az Élet és Irodalom 2006/29. számában közölt, Gyurcsány Ferenc miniszterelnöknek címzett nyílt levelével. A mondat második felében pedig rögtön ott az újabb csúsztatás: Körner – Fischerrel együtt régóta követett taktikájuknak megfelelően –gondosan ügyel arra, hogy a kívülállók számára úgy tűnjön, megint a két zeneigazgató veszekszik egymással, vagyis mindkét oldalról gerjesztett konfliktusról van szó. A közönség pedig, amelynek nagyobb része inkább csak hallomásból vagy felületesen tájékozódik, újfent azt kérdezi: Miért marakodnak ezek már megint? De még egyes újságírókkal is sikerül elhitetniük, hogy itt kölcsönös adok-kapok zajlik. Para-Kovács Imre írja a Magyar Hírlap augusztus 4-i számában: „…a Bartók-évet arról lehet megismerni szeretett hazánkban, hogy két kiemelkedő művészből kettő egymás torkának esik: frakkban fojtogatják egymást az állami támogatásért, a közönség pedig bután néz, aztán hazamegy.” Nagyon szeretném, ha végre mindenki megértené, hogy ezekben a vitákban a két fél nem azonos szerepet tölt be: a támadások minden esetben a BFZ felől indulnak, és rendszerint annyi hamis állítást, elferdített tényt és igaztalan vádat tartalmaznak, hogy – mint most is – kénytelenek vagyunk reagálni rájuk. Kocsis kilenc éve, mióta átvette az akkor még ÁHZ-nak nevezett együttes vezetését, egyetlen rossz szót sem mondott Fischerre és főképp zenekarára! „A két vezető közötti vita zenekaraik támogatásáról szól” – írja Körner. Ebben a rövid mondatban rögtön két csúsztatás is van. Egyrészt ismét hangsúlyoznom kell, hogy Fischer az, aki a támogatások mértékét vitatja. Kocsis soha nem lobbizott azért, hogy a BFZ ne kapjon több pénzt, legfeljebb azért, hogy mi ne kapjunk kevesebbet. Másrészt, mint mindig, Körner most is tudatosan csak a két zenekarról beszél, csupán írása végén említi meg, hogy szerinte a támogatások közötti különbség „nem indokolható azzal, hogy az NFZ mellett énekkar is működik, hiszen egy énekkar költségei jóval alacsonyabbak”. Tisztázzuk:a 106 tagú NFZ mellett működő 80 tagú Nemzeti Énekkar, évi 50-60 koncertjével, a hazai hangversenyélet fontos része, mivel hasonló létszámú, felkészültségű, valamint ilyen repertoárral bíró, a fővárosi és vidéki hangversenyrendezők számára ilyen módon elérhető hivatásos kórus nincs ma Magyarországon. Feladata elsősorban az oratóriumirodalom nagyszabású kórusműveinek megszólaltatása Bachtól Kurtágig, programjában ugyanakkor előfordul kamaramuzsika, opera, sőt jazz is. (A kisebb létszámú Rádióénekkar profilja kezdettől fogva egészen más: klasszikus oratóriumot keveset énekel, inkább a stúdiómunkára, illetve a modern művek előadására szakosodott.). A Nemzeti Filharmonikusok harmadik egységéről Körner említést sem tesz: a Nemzeti Kottatár az ország egyetlen, közfeladatot ellátó, mintegy 13 ezer címet tartalmazó kottatára, mely évente átlagosan 1500 művet kölcsönöz hangversenyrendezőknek, zenekaroknak, zeneiskoláknak országszerte – rendkívül alacsony díj fejében. Nem hasonlítható sem a BFZ, sem más zenekar kottatárához, ahogy komolytalan volna azonos kategóriába sorolni valakinek a házi könyvtárát mondjuk a Szabó Ervin Könyvtárral. Mindez nem ingyen van. Körner – a történetet a végletekig leegyszerűsítve – rögtön írása elején két táborra osztja a BFZ létrejötte előtti magyar zenei életet, irigylésre méltó magabiztossággal sorolva be a legkülönbözőbb sorsú és motivációjú művészeket egyik vagy másik kategóriába. „A nemzetközi zenei világ (sic!) a külföldön sikeres magyar muzsikusokat tartotta mindig a magyar zene képviselőinek” – írja. Nagy igazság: csak azokat tarthatták annak, akiket ismertek. A lista meglehetősen heterogén, abból a szempontból, ki miért költözött külföldre. Körner szerint a felsoroltak „és még néhány külföldön élő művész lettek a világon a legismertebb magyar muzsikusok”. Természetesen szerepel a listán Fischer Iván is – aki bizony akkor még messze nem volt olyan ismert a világban, mint a Körner által felsorolt többi név. (És szerepel Rost Andrea is, aki még főiskolás sem volt a BFZ megalakulása előtt. Ennyit a lista megbízhatóságáról…) „A másik zenei élet (sic!) az itthoni volt” – folytatja Körner. Tény, hogy Magyarországon élve nehezebb volt világkarriert befutni, de akadtak olyanok, akiknek sikerült – ezt még Körner is elismeri. Vajon mi magyarázza, hogy Fischer és Körner a Bartók-összkiadás támogatására kiírt NKA-pályázaton való sikertelen részvételük után ilyen vehemenciával rontanak neki Kocsisnak és a Nemzeti Filharmonikusoknak? Az ok nagyon egyszerű és – Körner állításával ellentétben – személyes jellegű. Fischer Iván képtelen belenyugodni abba, hogy egykori vezetőtársának, a BFZ-től 1997-ben méltatlan körülmények között eltávolított Kocsis Zoltánnak sikerült az egykori – Kocsis szavaival élve „rettenetes tradíciókkal, viselkedési normákkal, dzsentroid magatartással és ultrakonzervatív nézetekkel megterhelt” – ÁHZ-ból néhány esztendő alatt korszerű, gyakorlatilag minden zenei feladatra képes, világszínvonalú együttest faragnia. Megértem, Fischernek rossz érzés lehetett látni, az évek során mint emelkedik egyre feljebb és feljebb – ráadásul Kocsis vezetésével – egy másik, „rivális” zenekar, amely mindinkább veszélyezteti a BFZ addigi vitathatatlan egyeduralmát, hiszen itthon a Nemzeti Filharmonikus Zenekart a legtöbben már a BFZ-vel legalábbis egyenrangúnak tartják, és külföldön is egyre jobban elismerik, ami meghívásokban, kritikákban, díjakban is megnyilvánul. Mit tehetett Fischer ebben a helyzetben? Az egyik út az lett volna, hogy – elfogadva az új helyzetet – nemes zenei versengésbe kezd Kocsissal: az egészséges versenyszellem még szebb, még jobb, még magasabb színvonalú műsorokra és produkciókra sarkallja a két együttest, amiből a zeneszerető és koncertjáró közönség, és általában az egész magyar zenei élet profitál. Ha valaki biztos a maga tehetségében, nincs szüksége arra, hogy másokon átgázolva jusson előre. Miért is ne lehetne Magyarországnak két nemzetközi rangú zenekara? Ám Fischer más utat választott: hosszú évek óta ádáz küzdelmet folytat Kocsis és a Nemzeti Filharmonikusok ellen, itthon és külföldön egyaránt, minden eszközzel megpróbálva rossz hírbe hozni és lehetetlenné tenni őket. Igen, még külföldön is igyekszik lejáratni az NFZ-t – emlékezzünk csak (többek között) a New York Times-ban 2003 januárjában megjelent interjújára vagy Norman Lebrechtnek az ő szavait visszhangzó, az Evening Standardben 2005 márciusában közölt, elképesztően elfogult cikkére. Fischer és Körner mindent elkövet annak érdekében, hogy Kocsisnak a BFZ-ben betöltött szerepét visszamenőleg is bagatellizálják – ha tehetnék, legszívesebben kiretusálnák őt a BFZ történetéből. Körner nem átallja leírni a következő mondatot: „Kezdetben Kocsis Zoltán is itt működött, mint az egyik művészeti vezető, gyakorlatilag kizárólag zongoristaként.”Ez a „kezdetben” – 14 évet jelent! 1983-ban, a már akkor nagytekintélyű, hiteles személyiségként tisztelt, ellenzéki kiállása (a Charta ’77 aláírása, SZETA-támogatás, Mozgó Világ-ügy stb.) okán is öntörvényűnek tartott, ugyanakkor Kossuth-díjjal is elismert, zongoristaként világhírre szert tett Kocsis nélkül nem nyíltak volna meg bizonyos ajtók a sokkal kevésbé ismert Fischer előtt, és nem alakulhatott volna meg a BFZ. Amelyben aztán Kocsis messze nem csupán zongoristaként működött, hanem amolyan – zenei értelemben vett – „mindenesként” ott volt minden produkció körül, nem beszélve a későbbi kamarazenei sorozatok, az ún. „Kávékoncertek” szervezéséről és lebonyolításáról. Tény, hogy ezeken egyre gyakrabban vezényelt is, amit a tagság talán a Fischer által elvártnál nagyobb szimpátiával fogadott. Ezen a ponton kell megjegyeznem, hogy Kocsis ottani közreműködéséről személyes tapasztalatokkal is rendelkezem, ugyanis 1993 és 1996 között PR-menedzserként magam is ott dolgoztam. (A félreértések elkerülése végett: 1996-ban saját elhatározásomból, harag és sértettség nélkül, egy izgalmas állásajánlatot elfogadva távoztam, és 2001 ősze óta vagyok a Nemzeti Filharmonikusok kommunikációs vezetője.) Körner ezt az alkalmat is megragadja arra, hogy ismét deklarálja: a BFZ-t „ma a világ 10-12 legjobb zenekara közé sorolják”. Mint tudjuk, ilyen lista nem létezik, ezt maga a BFZ sulykolja évek óta igen sikeresen, s a hazai és a külföldi sajtótól kezdve Demszky Gáborig mindenki készségesen ismételgeti. De a komolyzenében csupán kicsit is tájékozott olvasó kezdje csak el összeszámolni az általa legjobbnak tartott zenekarokat Európában, Ázsiában és Amerikában – jó eséllyel pillanatok alatt el fog jutni legalább húszig anélkül, hogy a BFZ akár csak eszébe jutott volna. Nincs is sok értelme az ilyenfajta kérkedésnek, hiszen mégiscsak művészetről van szó, nem sporteredményekről vagy multinacionális cégekről, amelyek bizonyos paraméterek alapján objektíven összemérhetők. Fischer azonban úgy gondolja, ez a zenében is megoldható: „Véleménye szerint az állami szerveknek függetlenedniük kellene a szakmai tanácsadó bizottságoktól és normatív, az eredményességtől és hatékonyságtól függő támogatási rendszereket bevezetniük.” Az állami szervek tehát minden területen azonos, normatív támogatási rendszereket alkalmazzanak, s ne vegyék figyelembe az egyes területek sajátosságait és az ahhoz értő szakemberek véleményét, tanácsait. Iktassuk hát ki a szakértőket, akik időnként a BFZ érdekeivel ellentétes döntésekre tesznek javaslatot – éljen az anyagi eredményesség! A hatékonyság mércéjének természetesen nem a két zenei intézmény egy főre eső közpénztámogatásának összehasonlítását vagy a költségvetésnek visszafizetett járulékaik nagyságát tekintenék, hanem azt, ki hányszor játssza el ugyanazt a programot és hány jegyet ad el, valamint, hogy lemezeit magyar vagy külföldi lemeztársaságokkal készíti. A BFZ kevesebb műsort játszik el többször, az NFZ több programot egyszer – ettől azonban a BFZ nem ad el több jegyet, mert a mi koncertjeink is jóval 90 százalék fölötti házakkal zajlanak. Körner diszkréten hallgat a vidéki hangversenyekről, amelyekből ők évente ötöt vállalnak, s ezekre összesen mintegy 75 millió forintot kapnak a kulturális tárcától, míg mi évente átlagosan 35-ször lépünk fel vidéken – szolgálatban, vagyis teljesen ingyen. Fischer egyszerűen nem ismeri el az NFZ óriási fejlődését – ennek jegyében állítja Körner, hogy „az NFZ színvonalának javulásáról, amelyet Kocsis nevéhez kötnek, sokat írnak a hazai szakma képviselői, viszont az eladott jegyek és a külföldi meghívások azt bizonyítják, hogy a Kocsis által vezetett NFZ nem lépett jelentősen előre elődjéhez, a Ferencsik által vezetett ÁHZ-hoz képest”. Bizony, sokat írnak a hazai szakma képviselői az NFZ színvonalának javulásáról, ugyanis ők azok, akik emlékeznek az egykori ÁHZ-ra, így össze tudják hasonlítani a hajdani és a mostani együttes teljesítményét. És ugyan ki másnak a nevéhez kötnék, ha nem Kocsiséhoz? Farkas Zoltán zenetörténész, kritikus például a Magyar Rádió Új Zenei Újság (ÚZÚ) című műsorában, 2003 szeptemberében elhangzott kritikájában annak a véleményének adott hangot, hogy „a Nemzeti Filharmonikusok mai játékszintje technikai tekintetben messze maga mögött hagyta Ferencsik egykori zenekarát”. Ugyancsak az ÚZÚ-ban, 2003 decemberében, a műsor szerkesztője, Kovács Sándor zenetörténész, kritikus ezt mondta: „Nem hiszem, hogy Schubert 6. szimfóniájának Scherzo tételét ma virtuózabban, könnyedebben, elegánsabban, frissebben játszaná a világ bármelyik vezető együttese. Ez bizony világszínvonal.” Persze az ő álláspontjuk nem sokat számít, hiszen mindketten jeles magyar zenetudósok, akiket – a hazai szakma minden más képviselőjével (szólistákkal, lemeztársaságokkal, szakmai szövetségekkel és bizottságokkal) együtt – írásában Körner több ízben, alig burkoltan Kocsis és az NFZ javára elfogultnak, lekötelezettnek és lekenyerezhetőnek nevez. Nem tisztem megvédeni őket – megteszik majd ők maguk, ha akarják. Ám mégiscsak furcsa felróni egy magyar zenekarnak, hogy szoros szálakkal kapcsolódik a hazai szakmához, Kovács Gézának, a Nemzeti Filharmonikusok főigazgatójának pedig, hogy funkciókat tölt be különböző hazai szakmai szövetségekben. Ezek választott tisztségek, nem kinevezéssel töltik be őket, ahogy azokban a nemzetközi szakmai szervezetekben sem (pl. IAMA, PEARLE, ISPA, az EU előadó-művészeti munkabizottsága stb.), melyeknek a főigazgató szintén megbecsült tagja. A szakma külföldi képviselői valóban nem írnak a Nemzeti Filharmonikus Zenekar színvonaljavulásáról, hiszen ők az ÁHZ-t nemigen ismerték, így az NFZ-t nem önmagához képest, hanem abszolút mércével mérve tartják nagyszerű együttesnek, Kocsist pedig kivételes képességű muzsikusnak. A ConcertoNet kritikusa például, aki 2003-ban az évad legjobb hangversenyének járó Lully-díjjal jutalmazta a New York-i Lincoln Center koncerttermében, az Avery Fisher Hallban adott hangversenyünket, indoklásában így ír: „Talán kissé meglepetést is okozott a magyar zene egyedi hangzásvilágát szenvedélyes erővel felmutató hangverseny, amelyen korunk egyik legnagyobb zongoraművésze és egyik legihletettebb karmestere lépett fel. Külön érdekesség, hogy e kettő ugyanaz a személy, Maestro Kocsis Zoltán. (…) Az együttes végig ragyogó volt, hibátlanul játszotta az általában csak amerikai zenekarok által vállalt dinamikai tartományokat, bonyolult ritmikai mintázatokat, felvillanyozva ezzel a Lincoln Center közönségét.” Az az állítás tehát, hogy „a nemzetközi zenei élet egyértelműen a Fesztiválzenekart tekinti Magyarország legjobb zenekarának” legalábbis finomításra szorul. És ne felejtsük el, hogy az 1983-ban alakult BFZ-nek 17 év előnye van a tagságában 2000-ben megújult NFZ-vel szemben – mind a közönségbázis kiépítése, mind a külföldi kapcsolatok kialakítása terén. De nézzük a támogatás kérdését. A Nemzeti Filharmonikus Zenekar, Énekkar és Kottatár állami alapítású és fenntartású – most még kht.-ként működő – kiemelt nemzeti intézmény, mely minden muzsikusát alkalmazottként foglalkoztatja: 2005-ben 1,61 milliárd forint közpénztámogatásban részesült, s ebből 756 millió forintot fizetett vissza járulékok formájában az államnak. A kulturális tárca évente köt velünk közhasznúsági szerződést, így hosszabb távra előre igen nehezen tudunk tervezni. A 2000-ben kapott kiemelt állami támogatásból az évek során már több százmillió forintot elvontak, s a támogatás reálértéke folyamatosan csökken. A BFZ magánalapítványként működik, ismeretlen számú alkalmazottal, és három lábon áll: sajtóhírek szerint saját bevételeiből és a mecénások támogatásából idén 450 millió forintra számíthat, és külön-külön ugyanennyit vár két másik fenntartójától, a fővárostól és a kulturális tárcától. Ne legyenek kétségeink afelől, hogy a 900 milliós közpénztámogatást meg is fogja kapni. „Kocsis zenekara intenzíven lobbizik a kivételezett állami pozícióért” – állítja Körner. Ehhez képest Fischernek sikerült kilobbiznia, hogy mind a kulturális tárca, mind a főváros öt évre szóló támogatási szerződést kössön zenekarával, és garantálja a támogatási összeg értékállóságát. Körner áprilisban azt nyilatkozta a Népszavának (a cikk a BFZ honlapján is olvasható), hogy „a Fesztiválzenekar mára leküzdötte a korábbi évek anyagi gondjait és a Fõvárosi Önkormányzat, a Kulturális Minisztérium támogatásával az alapítvány formájában mûködtetett zenekar valahára megnyugtató pénzügyi alapokra támaszkodik”. Akkor tehát mi veszélyezteti a BFZ kivívott eredményeit? Aránytalanságról, esélyegyenlőtlenségről beszélnek? Érdekes, ugyanerről beszéltek 1983-ban a többi zenekar vezetői is, amikor a Budapesti Tavaszi Fesztivál és a Hungaroton mesésnek mondott gázsikkal keretszerződést kötött az újonnan alakult BFZ-vel, amely 1992-től, elsősorban más zenekaroktól átcsábított muzsikusokkal, a főváros állandó zenekaraként működött. Vajon Fischerék felemelik-e szavukat a válságos időszakot élő s a megszűnés veszélyével szembenézni kényszerülő több nagy múltú hazai zenekar érdekében? Ennyit hát a „lényegről”. Aradi Péter a Nemzeti Filharmonikusok kommunikációs vezetője Az Élet és Irodalom 2006. augusztus 11-i számában megjelent írásnak a szerző által kibővített változata.
1809 miketyson 2006-08-09 09:02:18
Ven ebben is egy kis trükk. A Nemzeti Filharmonikusknál az állam a munkaadó. Fizet, de ha valami nem tetszik neki, akkor mindnekit ki lehet rúgni, ha Kocsissal nincsenek megelégedve, akkor viszlát. Ezt persze a Fesztiválzenekar nem fogadná el. Szóval neki csak fizessenek, de mindenben a Fischer-Körner kettős dönt. És azért az is kérdés, hogy miért kellene szponzorálni az ő magánügyüket.
Ven ebben is egy kis trükk. A Nemzeti Filharmonikusknál az állam a munkaadó. Fizet, de ha valami nem tetszik neki, akkor mindnekit ki lehet rúgni, ha Kocsissal nincsenek megelégedve, akkor viszlát. Ezt persze a Fesztiválzenekar nem fogadná el. Szóval neki csak fizessenek, de mindenben a Fischer-Körner kettős dönt. És azért az is kérdés, hogy miért kellene szponzorálni az ő magánügyüket.
1808 kétked 2006-08-08 14:11:15 [Válasz erre: 1806 daunerni 2006-08-07 22:56:34]
Nem ugrott be neki, istenkém, van ilyen :-)
Nem ugrott be neki, istenkém, van ilyen :-)
1807 Hangyász 2006-08-08 07:14:07 [Válasz erre: 1802 ladosmisi 2006-08-06 22:11:31]
Ha jól értem, akkor az a kívánsága, hogy az NFZ-t és kapcsolt részeit (kórus, KOTTATÁR) privatizálják, avagy vonuljon ki mögüle (részben) az állam bácsi. Jegyeladás: Voltam én már erősen foghíjas BFZ-koncerten, főleg amikor nem FI vezényelt. Sajnos a BFZ törzsközönségének jó részében elevenen él a hm... \"népies-urbánus\" ellentét, és a világ minden kincséért nem mennének el az \"ellenoldal\" egyetlen estjére sem. Hogy ez mennyire nevetséges, nem érdemel kommentárt. Viszont a MuPa befogadóképessége sajnos túl sok a mai magyaro.-i viszonyok melletti keresletnek. :O(((
Ha jól értem, akkor az a kívánsága, hogy az NFZ-t és kapcsolt részeit (kórus, KOTTATÁR) privatizálják, avagy vonuljon ki mögüle (részben) az állam bácsi. Jegyeladás: Voltam én már erősen foghíjas BFZ-koncerten, főleg amikor nem FI vezényelt. Sajnos a BFZ törzsközönségének jó részében elevenen él a hm... \"népies-urbánus\" ellentét, és a világ minden kincséért nem mennének el az \"ellenoldal\" egyetlen estjére sem. Hogy ez mennyire nevetséges, nem érdemel kommentárt. Viszont a MuPa befogadóképessége sajnos túl sok a mai magyaro.-i viszonyok melletti keresletnek. :O(((
1806 daunerni 2006-08-07 22:56:34 [Válasz erre: 1805 kétked 2006-08-07 21:30:35]
\"A nemzetközi zenei világ a külföldön sikeres magyar muzsikusokat tartotta mindig a magyar zene képvisellõinek, hiszen õk voltak jelen a legfontosabb koncerttermekben, a nagy lemeztársaságok katalógusaiban: Ligeti György, Solti György, Doráti Antal, Reiner Frigyes, Fricsay Ferenc, Starker János, Végh Sándor, Kertész István, Széll György, a Magyar vonósnégyes, késsõbb Schiff András, a Takács vonósnégyes, Fischer Iván, Eötvös Péter, Marton Éva, Rost Andrea és még néhány külföldön éllõ mmûvész lettek a világon a legismertebb magyar muzsikusok.\" Körner felsorolása mintha tényleg megfeledkezne a jelenkor legrangosabb külföldre szakad magyar karmesteréről, bizonyos Fischer Ádámról. Vajon miért? Ez tényleg jó kérdés! :-)
\"A nemzetközi zenei világ a külföldön sikeres magyar muzsikusokat tartotta mindig a magyar zene képvisellõinek, hiszen õk voltak jelen a legfontosabb koncerttermekben, a nagy lemeztársaságok katalógusaiban: Ligeti György, Solti György, Doráti Antal, Reiner Frigyes, Fricsay Ferenc, Starker János, Végh Sándor, Kertész István, Széll György, a Magyar vonósnégyes, késsõbb Schiff András, a Takács vonósnégyes, Fischer Iván, Eötvös Péter, Marton Éva, Rost Andrea és még néhány külföldön éllõ mmûvész lettek a világon a legismertebb magyar muzsikusok.\" Körner felsorolása mintha tényleg megfeledkezne a jelenkor legrangosabb külföldre szakad magyar karmesteréről, bizonyos Fischer Ádámról. Vajon miért? Ez tényleg jó kérdés! :-)
1805 kétked 2006-08-07 21:30:35 [Válasz erre: 1802 ladosmisi 2006-08-06 22:11:31]
Hát, gáz van a BFZ-nél kétségkívül, amit ez a levél is bizonyít. Két példa: \"Fischer Iván, aki létrehozott egy olyan magyar, itthon élõ zenészekbõl álló zenekart\" helyesen így szól: Fischer Iván, aki Kocsis Zoltánnal együtt stb.... \"Kezdetben Kocsis Zoltán is itt mûködött, mint az egyik mûvészeti vezetõ\" helyesen így szól: Kocsis Zoltán másfél évtizedig volt a BFZ művészeti vezetője... Ha már a múltat retusáljuk, akkor csak pontosan, szépen! S mint KT helyesen írta, bizony Kocsis vagy 15 évvel Iván után kezdte a dirigálást. Hol is lesz tizenöt év múlva? (Bizony, gáz van.) S ha már azt nézzük, hogy ki a külföldön legelismertebb magyar karmester, hát az nem a BFZ vezetője, sőt nem is az NFZ-é, hanem egy harmadik magyar együttesé. Az nyert, aki a Rádiózenekarra tippelt :-) Mondom, gáz van!
Hát, gáz van a BFZ-nél kétségkívül, amit ez a levél is bizonyít. Két példa: \"Fischer Iván, aki létrehozott egy olyan magyar, itthon élõ zenészekbõl álló zenekart\" helyesen így szól: Fischer Iván, aki Kocsis Zoltánnal együtt stb.... \"Kezdetben Kocsis Zoltán is itt mûködött, mint az egyik mûvészeti vezetõ\" helyesen így szól: Kocsis Zoltán másfél évtizedig volt a BFZ művészeti vezetője... Ha már a múltat retusáljuk, akkor csak pontosan, szépen! S mint KT helyesen írta, bizony Kocsis vagy 15 évvel Iván után kezdte a dirigálást. Hol is lesz tizenöt év múlva? (Bizony, gáz van.) S ha már azt nézzük, hogy ki a külföldön legelismertebb magyar karmester, hát az nem a BFZ vezetője, sőt nem is az NFZ-é, hanem egy harmadik magyar együttesé. Az nyert, aki a Rádiózenekarra tippelt :-) Mondom, gáz van!
1804 dreboot 2006-08-07 00:28:27 [Válasz erre: 1803 dreboot 2006-08-07 00:24:51]
helyesen: haszon növény;...szabad; a hibára - hibát halmozok :-(
helyesen: haszon növény;...szabad; a hibára - hibát halmozok :-(
1803 dreboot 2006-08-07 00:24:51 [Válasz erre: 1802 ladosmisi 2006-08-06 22:11:31]
A legnagyobb hiba,továbbá téved - ÉS! >az itt közölt szöveg < Körner Tomi bácsi írását kizárólag - valamely mezőgazdasági szaklapban - a kukorica és más haszonövények munkálatairól szóló értekezésekben szaban csak \"közölni\" :-)
A legnagyobb hiba,továbbá téved - ÉS! >az itt közölt szöveg < Körner Tomi bácsi írását kizárólag - valamely mezőgazdasági szaklapban - a kukorica és más haszonövények munkálatairól szóló értekezésekben szaban csak \"közölni\" :-)
1802 ladosmisi 2006-08-06 22:11:31 [Válasz erre: 1801 Semmelweis 2006-08-04 19:54:54]
ÉS cikk (aug.6.) a BFZ honlapjáról: Beszéljünk a lényegrõl! (Megjegyzés: az írást megjelentetõ Élet és Irodalom az eredeti kéziratból néhány mondatot elhagyott, az itt közölt szöveg a teljes változat.) A Bartók CD-összkiadás körül kirobbant vita a két nemzetközi rangú mûvészünk, Fischer Iván és Kocsis Zoltán között hosszabb ideje kitapintható konfliktus újabb fejezete, amit – más, vissza-visszatérõ Fischer-Kocsis „pengeváltásokhoz” hasonlóan - nem lehet megérteni a mélyben rejlõ valóságos okok õszinte feltárása nélkül. A két nagyformátumú mûvész között évek óta meglevõ, idõnként fellángoló feszültség nem személyes jellegû. A lényeg a Budapesti Fesztiválzenekar különleges helyzetébõl, illetve a hazai zenei élet hagyományaiból fakad. Mielõtt a BFZ létrejötte felborította a korábbi egyensúlyt, a magyar zenei élet két, egymástól szinte független táborból állt. Az egyik külföldön mûködött, a másik belföldön. A nemzetközi zenei világ a külföldön sikeres magyar muzsikusokat tartotta mindig a magyar zene képviselõinek, hiszen õk voltak jelen a legfontosabb koncerttermekben, a nagy lemeztársaságok katalógusaiban: Ligeti György, Solti György, Doráti Antal, Reiner Frigyes, Fricsay Ferenc, Starker János, Végh Sándor, Kertész István, Széll György, a Magyar vonósnégyes, késõbb Schiff András, a Takács vonósnégyes, Fischer Iván, Eötvös Péter, Marton Éva, Rost Andrea és még néhány külföldön élõ mûvész lettek a világon a legismertebb magyar muzsikusok. A másik zenei élet az itthoni volt, muzsikusok, akik az állam által fenntartott intézményekben, elsõsorban az Operaházban, a zenekaroknál, a Zeneakadémián mûködtek. E tábor legismertebb képviselõi között volt Ferencsik János, Lehel György, Kórodi András, Erdélyi Miklós karmesterek, Durkó Zsolt, Bozay Attila, Szokolay Sándor, Petrovics Emil, Szõllõsy András zeneszerzõk, Székely Mihály, Melis György, Kovács Dénes. (A lista jelzésszerû: elnézést kérek mindenkitõl, akinek a nevét nem említettem). A két zenei élet között ritka volt az átjárás, de nem lehetetlen. Magyarországról néhány muzsikusnak sikerült a világ élvonalában is jelentõs szerepet játszania, például – a teljesség igénye nélkül - Fischer Annie-nak, Kurtág Györgynek, Kocsis Zoltánnak, Ránki Dezsõnek, a Liszt Ferenc Kamarazenekarnak. A hazai szimfonikus zenekarok ugyan gyakran turnéztak külföldön, de soha nem számítottak a világ vezetõ zenekarai közé, nem kaptak rendszeres meghívásokat a nagy fesztiválokra, a vezetõ nemzetközi lemeztársaságok sem foglalkoztatták õket. Ezt a kettészakadt helyzetet borította fel hazajövetelével a külföldön már jelentõs sikereket elért Fischer Iván, aki létrehozott egy olyan magyar, itthon élõ zenészekbõl álló zenekart, a Budapesti Fesztiválzenekart, amely néhány év alatt a nemzetközi zenei élet egyik legsikeresebb együttese lett, és a hazai közönség körében is rendkívül népszerûvé vált. Kezdetben Kocsis Zoltán is itt mûködött, mint az egyik mûvészeti vezetõ, gyakorlatilag kizárólag zongoristaként. Amikor Kocsis a nyolcvanas évek második felében vezényelni kezdett, és saját zenekarvezetõi elképzelései is kialakultak, vezetõi konfliktusok keletkeztek. A zenekar egységes irányítása érdekében a BFZ kuratóriuma úgy döntött, hogy a zenekar Fischer vezetésével mûködjön tovább. A távozó Kocsist rövidesen kinevezték a Magyar Állami Hangversenyzenekar vezetõ karmesterévé. Kocsis karmesterként nem vívott ki magának zongorázásához hasonló nemzetközi sikereket, vendégkarmesterként külföldre csak szórványos meghívásokat kapott, és nem a legrangosabb zenekarokhoz. Korábban, zongoristaként, a Philips exkluzív mûvésze volt, karmesterként nem volt külföldi lemezszerzõdése. Úgy tûnik, hogy életében és pályáján új korszak kezdõdött, a hazai zenei élet vezéregyénisége lett Nemzeti Filharmonikusoknak átkeresztelt zenekara élén. A két vezetõ közötti igazi feszültségek akkor kezdõdtek, amikor Kocsis zenekara Rockenbauer Zoltán minisztersége idején hatalmas állami segítséget kapott és a két zenekar támogatottsága aránytalanná vált. A két zenekar különbözõ funkciót tölt be. A BFZ-t, amely magánalapítványként mûködik, ma a világ 10-12 legjobb zenekara közé sorolják, a világ legjelentõsebb koncerttermeiben és fesztiváljain lép fel. A többi zenekarnál jelentõsen drágább jegyárai mellett is teltházas, két-háromszor megismételt hazai koncertjein elsõsorban nemzetközi karmestereket, szólistákat mutat be, lemezeit külföldi lemeztársaságokkal készíti. Tulajdonképpen a BFZ koncertsorozata a nemzetközi zenei élet élvonalának budapesti fóruma lett. Az NFZ a régi állami intézmények hagyománya szerint az állam protokoll zenekara, amely szoros szálakkal kötõdik a hazai szakmához, zenetudósokhoz, szólistákhoz, lemeztársaságokhoz, a szakmai szövetségekhez, amelyekben az NFZ igazgatója számos funkciót tölt be. A két vezetõ közötti vita zenekaraik támogatásáról szól. Kocsis szerint a Nemzeti Filharmonikusok kiemelt támogatást érdemelnek, mert õk az “ország elsõ számú zenekara”. A kiemelt támogatás több módon nyilvánul meg: a jelenleg 1,63 milliárd forintos alaptámogatásban, a Mûvészetek Palotájában élvezett kivételezett helyzetben (az NFZ használja az épület két emeletét, lemezfelvételeit ingyen készítheti, miközben a többi zenekar napi többszázezer forintos bért fizet a teremért), legutóbb a Bartók CD összkiadás állami támogatásában. Kocsis ehhez segítséget kap a hazai szakmától, a különbözõ szakmai bizottságoktól, amelyek tagjai egyrészt sok szálon kapcsolódnak a hazai intézményrendszerhez, köztük az NFZ-hez, másrészt kivételes képességû zenészként tisztelik Kocsis Zoltánt, akit a hazai zenei élet vezetõjének tartanak. Fischer nem vitatja Kocsis kiváló képességeit, viszont szerinte semmi nem indokolja a kivételezést, amely a BFZ-t újra és újra nehéz helyzetbe hozza. Véleménye szerint az állami szerveknek függetlenedniük kellene a szakmai tanácsadó bizottságoktól és normatív, az eredményességtõl és hatékonyságtól függõ támogatási rendszereket bevezetniük. Nem vitás, hogy ha az állami kultúrpolitika valóban az eredményességhez kötné a támogatást, a BFZ hatalmas fölénye nyilvánvalóvá válna. Fischer zenekara ugyanis sokkal több jegyet ad el, budapesti koncertjeit két-háromszor megismétli, míg Kocsis zenekara mûsorait többnyire csak egyszer játssza el. A BFZ külföldi meghívásai, bevételei is jóval meghaladják az NFZ külföldi kimutatható eredményeit. Az NFZ színvonalának javulásáról, amelyet Kocsis nevéhez kötnek, sokat írnak a hazai szakma képviselõi, viszont a közönség a jegyeladásokban mérhetõ érdeklõdése és a külföldi meghívások azt bizonyítják, hogy a Kocsis vezette NFZ nem lépett jelentõsen elõre elõdjéhez, a Ferencsik által vezetett ÁHZ-hoz képest. A nemzetközi zenei élet egyértelmûen a Fesztiválzenekart tekinti Magyarország legjobb zenekarának. A két zeneigazgató megítélése is alapvetõen különbözik belföldön, illetve külföldön. A hazai szakma Kocsist tartja kimagasló képességû muzsikusnak, a nemzetközi zenei világ viszont Fischert látja annak, õ az a magyar karmester, akit rendszeresen visszahívnak az olyan meghatározó szimfonikus zenekarokhoz, mint a New York-i, vagy a Berlini Filharmonikusok. A vita lényege tehát az a kérdés, mi döntse el a zenekarok támogatásának helyes mértékét, jó-rossz tradíciók és a szakma által sugalt szempontok, vagy a mérhetõ nemzetközi és közönségsiker. Kocsis zenekara intenzíven lobbizik a kivételezett állami pozícióért. Úgy érzi, a „nemzeti intézmény” az ÁHZ-tól örökölt státusza feljogosítja erre. Ezt a törekvést támogatják a zenei szakma tekintélyes személyiségei is. Az aránytalanságot fokozó döntések után Fischer viszont kénytelen újra és újra tiltakozni, mert ezek veszélyeztetik a BFZ kivívott eredményeit. Zenekaráért felelõsséget érzõ vezetõként ezt akkor is vállalja, ha a médiában sokszor félreértik, veszekedésként, féltékenységként interpretálják. Bár Fischer zenekarát három éve a fõváros mellett az állam is támogatja, az NFZ ma is a BFZ 795 milliós közpénz-támogatásának kétszeresét, 1,63 milliárd forintot kap, ami nem indokolható azzal, hogy az NFZ mellett énekkar is mûködik, hiszen egy énekkar költségei jóval alacsonyabbak. A nagyobb támogatást élvezõ NFZ olcsóbb jegyeket árul, olcsóbban vállalhat turnékat, lemezfelvételeket. A konfliktus mindaddig fenn fog maradni, amíg az állami szervek a hazai hagyományoknak megfelelõen a szakma tanácsai alapján döntenek és nem állnak át normatív rendszerre. Az eredményességhez kötött támogatási rendszer gondolatát a hazai szakmai szervezetek sem támogatják, ezért alakul ki gyakori vita Fischer Iván és a magyar zenei szövetségek vezetõi között is. Körner Tamás, a Budapesti Fesztiválzenekar igazgatója Körner Tamás, Élet és Irodalom 2006. augusztus 4.
ÉS cikk (aug.6.) a BFZ honlapjáról: Beszéljünk a lényegrõl! (Megjegyzés: az írást megjelentetõ Élet és Irodalom az eredeti kéziratból néhány mondatot elhagyott, az itt közölt szöveg a teljes változat.) A Bartók CD-összkiadás körül kirobbant vita a két nemzetközi rangú mûvészünk, Fischer Iván és Kocsis Zoltán között hosszabb ideje kitapintható konfliktus újabb fejezete, amit – más, vissza-visszatérõ Fischer-Kocsis „pengeváltásokhoz” hasonlóan - nem lehet megérteni a mélyben rejlõ valóságos okok õszinte feltárása nélkül. A két nagyformátumú mûvész között évek óta meglevõ, idõnként fellángoló feszültség nem személyes jellegû. A lényeg a Budapesti Fesztiválzenekar különleges helyzetébõl, illetve a hazai zenei élet hagyományaiból fakad. Mielõtt a BFZ létrejötte felborította a korábbi egyensúlyt, a magyar zenei élet két, egymástól szinte független táborból állt. Az egyik külföldön mûködött, a másik belföldön. A nemzetközi zenei világ a külföldön sikeres magyar muzsikusokat tartotta mindig a magyar zene képviselõinek, hiszen õk voltak jelen a legfontosabb koncerttermekben, a nagy lemeztársaságok katalógusaiban: Ligeti György, Solti György, Doráti Antal, Reiner Frigyes, Fricsay Ferenc, Starker János, Végh Sándor, Kertész István, Széll György, a Magyar vonósnégyes, késõbb Schiff András, a Takács vonósnégyes, Fischer Iván, Eötvös Péter, Marton Éva, Rost Andrea és még néhány külföldön élõ mûvész lettek a világon a legismertebb magyar muzsikusok. A másik zenei élet az itthoni volt, muzsikusok, akik az állam által fenntartott intézményekben, elsõsorban az Operaházban, a zenekaroknál, a Zeneakadémián mûködtek. E tábor legismertebb képviselõi között volt Ferencsik János, Lehel György, Kórodi András, Erdélyi Miklós karmesterek, Durkó Zsolt, Bozay Attila, Szokolay Sándor, Petrovics Emil, Szõllõsy András zeneszerzõk, Székely Mihály, Melis György, Kovács Dénes. (A lista jelzésszerû: elnézést kérek mindenkitõl, akinek a nevét nem említettem). A két zenei élet között ritka volt az átjárás, de nem lehetetlen. Magyarországról néhány muzsikusnak sikerült a világ élvonalában is jelentõs szerepet játszania, például – a teljesség igénye nélkül - Fischer Annie-nak, Kurtág Györgynek, Kocsis Zoltánnak, Ránki Dezsõnek, a Liszt Ferenc Kamarazenekarnak. A hazai szimfonikus zenekarok ugyan gyakran turnéztak külföldön, de soha nem számítottak a világ vezetõ zenekarai közé, nem kaptak rendszeres meghívásokat a nagy fesztiválokra, a vezetõ nemzetközi lemeztársaságok sem foglalkoztatták õket. Ezt a kettészakadt helyzetet borította fel hazajövetelével a külföldön már jelentõs sikereket elért Fischer Iván, aki létrehozott egy olyan magyar, itthon élõ zenészekbõl álló zenekart, a Budapesti Fesztiválzenekart, amely néhány év alatt a nemzetközi zenei élet egyik legsikeresebb együttese lett, és a hazai közönség körében is rendkívül népszerûvé vált. Kezdetben Kocsis Zoltán is itt mûködött, mint az egyik mûvészeti vezetõ, gyakorlatilag kizárólag zongoristaként. Amikor Kocsis a nyolcvanas évek második felében vezényelni kezdett, és saját zenekarvezetõi elképzelései is kialakultak, vezetõi konfliktusok keletkeztek. A zenekar egységes irányítása érdekében a BFZ kuratóriuma úgy döntött, hogy a zenekar Fischer vezetésével mûködjön tovább. A távozó Kocsist rövidesen kinevezték a Magyar Állami Hangversenyzenekar vezetõ karmesterévé. Kocsis karmesterként nem vívott ki magának zongorázásához hasonló nemzetközi sikereket, vendégkarmesterként külföldre csak szórványos meghívásokat kapott, és nem a legrangosabb zenekarokhoz. Korábban, zongoristaként, a Philips exkluzív mûvésze volt, karmesterként nem volt külföldi lemezszerzõdése. Úgy tûnik, hogy életében és pályáján új korszak kezdõdött, a hazai zenei élet vezéregyénisége lett Nemzeti Filharmonikusoknak átkeresztelt zenekara élén. A két vezetõ közötti igazi feszültségek akkor kezdõdtek, amikor Kocsis zenekara Rockenbauer Zoltán minisztersége idején hatalmas állami segítséget kapott és a két zenekar támogatottsága aránytalanná vált. A két zenekar különbözõ funkciót tölt be. A BFZ-t, amely magánalapítványként mûködik, ma a világ 10-12 legjobb zenekara közé sorolják, a világ legjelentõsebb koncerttermeiben és fesztiváljain lép fel. A többi zenekarnál jelentõsen drágább jegyárai mellett is teltházas, két-háromszor megismételt hazai koncertjein elsõsorban nemzetközi karmestereket, szólistákat mutat be, lemezeit külföldi lemeztársaságokkal készíti. Tulajdonképpen a BFZ koncertsorozata a nemzetközi zenei élet élvonalának budapesti fóruma lett. Az NFZ a régi állami intézmények hagyománya szerint az állam protokoll zenekara, amely szoros szálakkal kötõdik a hazai szakmához, zenetudósokhoz, szólistákhoz, lemeztársaságokhoz, a szakmai szövetségekhez, amelyekben az NFZ igazgatója számos funkciót tölt be. A két vezetõ közötti vita zenekaraik támogatásáról szól. Kocsis szerint a Nemzeti Filharmonikusok kiemelt támogatást érdemelnek, mert õk az “ország elsõ számú zenekara”. A kiemelt támogatás több módon nyilvánul meg: a jelenleg 1,63 milliárd forintos alaptámogatásban, a Mûvészetek Palotájában élvezett kivételezett helyzetben (az NFZ használja az épület két emeletét, lemezfelvételeit ingyen készítheti, miközben a többi zenekar napi többszázezer forintos bért fizet a teremért), legutóbb a Bartók CD összkiadás állami támogatásában. Kocsis ehhez segítséget kap a hazai szakmától, a különbözõ szakmai bizottságoktól, amelyek tagjai egyrészt sok szálon kapcsolódnak a hazai intézményrendszerhez, köztük az NFZ-hez, másrészt kivételes képességû zenészként tisztelik Kocsis Zoltánt, akit a hazai zenei élet vezetõjének tartanak. Fischer nem vitatja Kocsis kiváló képességeit, viszont szerinte semmi nem indokolja a kivételezést, amely a BFZ-t újra és újra nehéz helyzetbe hozza. Véleménye szerint az állami szerveknek függetlenedniük kellene a szakmai tanácsadó bizottságoktól és normatív, az eredményességtõl és hatékonyságtól függõ támogatási rendszereket bevezetniük. Nem vitás, hogy ha az állami kultúrpolitika valóban az eredményességhez kötné a támogatást, a BFZ hatalmas fölénye nyilvánvalóvá válna. Fischer zenekara ugyanis sokkal több jegyet ad el, budapesti koncertjeit két-háromszor megismétli, míg Kocsis zenekara mûsorait többnyire csak egyszer játssza el. A BFZ külföldi meghívásai, bevételei is jóval meghaladják az NFZ külföldi kimutatható eredményeit. Az NFZ színvonalának javulásáról, amelyet Kocsis nevéhez kötnek, sokat írnak a hazai szakma képviselõi, viszont a közönség a jegyeladásokban mérhetõ érdeklõdése és a külföldi meghívások azt bizonyítják, hogy a Kocsis vezette NFZ nem lépett jelentõsen elõre elõdjéhez, a Ferencsik által vezetett ÁHZ-hoz képest. A nemzetközi zenei élet egyértelmûen a Fesztiválzenekart tekinti Magyarország legjobb zenekarának. A két zeneigazgató megítélése is alapvetõen különbözik belföldön, illetve külföldön. A hazai szakma Kocsist tartja kimagasló képességû muzsikusnak, a nemzetközi zenei világ viszont Fischert látja annak, õ az a magyar karmester, akit rendszeresen visszahívnak az olyan meghatározó szimfonikus zenekarokhoz, mint a New York-i, vagy a Berlini Filharmonikusok. A vita lényege tehát az a kérdés, mi döntse el a zenekarok támogatásának helyes mértékét, jó-rossz tradíciók és a szakma által sugalt szempontok, vagy a mérhetõ nemzetközi és közönségsiker. Kocsis zenekara intenzíven lobbizik a kivételezett állami pozícióért. Úgy érzi, a „nemzeti intézmény” az ÁHZ-tól örökölt státusza feljogosítja erre. Ezt a törekvést támogatják a zenei szakma tekintélyes személyiségei is. Az aránytalanságot fokozó döntések után Fischer viszont kénytelen újra és újra tiltakozni, mert ezek veszélyeztetik a BFZ kivívott eredményeit. Zenekaráért felelõsséget érzõ vezetõként ezt akkor is vállalja, ha a médiában sokszor félreértik, veszekedésként, féltékenységként interpretálják. Bár Fischer zenekarát három éve a fõváros mellett az állam is támogatja, az NFZ ma is a BFZ 795 milliós közpénz-támogatásának kétszeresét, 1,63 milliárd forintot kap, ami nem indokolható azzal, hogy az NFZ mellett énekkar is mûködik, hiszen egy énekkar költségei jóval alacsonyabbak. A nagyobb támogatást élvezõ NFZ olcsóbb jegyeket árul, olcsóbban vállalhat turnékat, lemezfelvételeket. A konfliktus mindaddig fenn fog maradni, amíg az állami szervek a hazai hagyományoknak megfelelõen a szakma tanácsai alapján döntenek és nem állnak át normatív rendszerre. Az eredményességhez kötött támogatási rendszer gondolatát a hazai szakmai szervezetek sem támogatják, ezért alakul ki gyakori vita Fischer Iván és a magyar zenei szövetségek vezetõi között is. Körner Tamás, a Budapesti Fesztiválzenekar igazgatója Körner Tamás, Élet és Irodalom 2006. augusztus 4.
