791 tiramisu 2013-03-20 11:40:09 [Válasz erre: 790 Búbánat 2013-03-19 23:00:25]
Kedves Búbánat! Hol írták ezeket a sorokat a műsorral kapcsolatosan? Téves a tájékoztatás, mert ez egy"beszélgetős műsor", 1-2 élőben előadott énekszámmal spékelve. Vetítés, felolvasás és csevely. Kösz, hogy beírtad!
Kedves Búbánat! Hol írták ezeket a sorokat a műsorral kapcsolatosan? Téves a tájékoztatás, mert ez egy"beszélgetős műsor", 1-2 élőben előadott énekszámmal spékelve. Vetítés, felolvasás és csevely. Kösz, hogy beírtad!
790 Búbánat 2013-03-19 23:00:25
A Rózsavölgyi Szalonban (Budapest 1052, Szervita tér 5. ) holnap, szerda este KINCSES VERONIKA és GULYÁS DÉNES lesz Grecsó Krisztián vendége a Stafétában. Zongorán kísér: HARAZDY MIKLÓS Az előadás kezdési ideje: 19.30 A „Staféta” sorozatában olyan pódiumestre invitálja a nézőket, ahol az alkotók új oldalukról is megismerhetők lesznek, és minimum két, de alkalmanként több művészeti ágból ízelítőt is kapnak. Így lesz a staféta egy szituációs, összművészeti produkció. A szerda esti produkcióról a következőket írják: „Ezen az estén a két művész a pályafutásuk legkedvesebb énekeiből merít, s vendégeinknek zongorakísérettel adja elő azokat. Egy-egy szívükhöz közel álló irodalmi műből olvasnak fel, melyek kapcsán szót is váltanak egymással. De kedvelt filmjeik illetve azok egy-egy kiválasztott jelenete is hasonlóan hangsúlyos részévé válik az estének.” Belépődíj: 2.900 Ft
A Rózsavölgyi Szalonban (Budapest 1052, Szervita tér 5. ) holnap, szerda este KINCSES VERONIKA és GULYÁS DÉNES lesz Grecsó Krisztián vendége a Stafétában. Zongorán kísér: HARAZDY MIKLÓS Az előadás kezdési ideje: 19.30 A „Staféta” sorozatában olyan pódiumestre invitálja a nézőket, ahol az alkotók új oldalukról is megismerhetők lesznek, és minimum két, de alkalmanként több művészeti ágból ízelítőt is kapnak. Így lesz a staféta egy szituációs, összművészeti produkció. A szerda esti produkcióról a következőket írják: „Ezen az estén a két művész a pályafutásuk legkedvesebb énekeiből merít, s vendégeinknek zongorakísérettel adja elő azokat. Egy-egy szívükhöz közel álló irodalmi műből olvasnak fel, melyek kapcsán szót is váltanak egymással. De kedvelt filmjeik illetve azok egy-egy kiválasztott jelenete is hasonlóan hangsúlyos részévé válik az estének.” Belépődíj: 2.900 Ft
789 Búbánat 2013-03-04 18:53:25
Barlay-est „CSILLAGVIZSGÁLÓ” – 2013. március 27. – 19:00 Beszélgetés Barlay Zuzsa mezzoszoprán énekesnővel 80. születésnapja alkalmából. Az est közreműködői: Ardó Mária - ének Bartinai Gábor - zongora Bokor Jutta - ének Kasza Katalin - vers Pánczél Éva – ének Vendégek: Dene József bassz-bariton és László Margit szoprán, a Magyar Állami Operaház örökös tagja. Az est házigazdái: Bartók Gergely és Clementis Tamás Jegyek a helyszínen válthatók! FÉSZEK MŰVÉSZKLUB BUDAPEST, VII. – Kertész u. 36. Tel.: (+36-1) 342-6549 www.feszek-muveszklub.hu
Barlay-est „CSILLAGVIZSGÁLÓ” – 2013. március 27. – 19:00 Beszélgetés Barlay Zuzsa mezzoszoprán énekesnővel 80. születésnapja alkalmából. Az est közreműködői: Ardó Mária - ének Bartinai Gábor - zongora Bokor Jutta - ének Kasza Katalin - vers Pánczél Éva – ének Vendégek: Dene József bassz-bariton és László Margit szoprán, a Magyar Állami Operaház örökös tagja. Az est házigazdái: Bartók Gergely és Clementis Tamás Jegyek a helyszínen válthatók! FÉSZEK MŰVÉSZKLUB BUDAPEST, VII. – Kertész u. 36. Tel.: (+36-1) 342-6549 www.feszek-muveszklub.hu
788 Búbánat 2013-03-02 10:32:44
A Fidelio március havi műsor magazinjában Kriszta Kingával olvashatunk interjút, benne szól a pálya kezdeteiről, az első szerepekről (Anna - Nabucco; Masenyka - Eladott menyasszony), a vidéki és pesti játszási lehetőségekről, az eddigi sikerekről (Papagena, Pamina, Annuska, Gara Mária, Júlia Gounod operájában). És a most tanulandó Parsifal egyik viráglányáról...március 29-én az Operaházban láthatjuk-hallhatjuk Kriszta Kingát legközelebb ez új szerepében.
A Fidelio március havi műsor magazinjában Kriszta Kingával olvashatunk interjút, benne szól a pálya kezdeteiről, az első szerepekről (Anna - Nabucco; Masenyka - Eladott menyasszony), a vidéki és pesti játszási lehetőségekről, az eddigi sikerekről (Papagena, Pamina, Annuska, Gara Mária, Júlia Gounod operájában). És a most tanulandó Parsifal egyik viráglányáról...március 29-én az Operaházban láthatjuk-hallhatjuk Kriszta Kingát legközelebb ez új szerepében.
787 Búbánat 2013-02-20 21:08:42
Palerdi Andrással készült interjú olvasható a Magyar Nemzet tegnapi,keddi lapszáma jövő heti Műsorújság-mellékletében. (A kérdező újságíró: Lázár Fruzsina). Idemásolom a cikket. „Lehet, hogy más országban több pénz jut egy opera-előadásra, de ez nem feltétlenül jelent színvonalbeli különbséget. Mostanában külön busszal járnak a külföldi komolyzene-rajongók a budapesti Operába. Nem csoda, sok a nagyformátumú hazai énekes, az előadások a világ bármelyik neves dalszínházában sikert aratnának – mondta Palerdi András, aki egyre gyakrabban látható a közszolgálati televíziókban is. A Magyar Állami Operaház magánénekese New Yorktól Japánig a világ számos pontján fellépett már, több rangos énekversenyt megnyert. Mostanában Donald szerepét énekli A bolygó Hollandiban, valamint Ferrandót A trubadúrban. - Wagner A bolygó hollandijának ősváltozata újdonság mind a közönség, mind a szakma számára. Hogy érzi magát Donald szerepében? - Ez a második Wagner-szerepem. Énekeltem a Parsifalban Gurnemanzot, ám Donald (Daland) megformálása egészen más jellegű kihívást jelent. A skót hajóskapitány figuráját egy északnémet ismerősömről „mintáztam”, mackós járású ember, egy szigeten él, van egy hajója. Csak egy kis pénzsóvárgással kellett kiegészítenem az alakját, hogy hiteles Donald legyen belőle. - Milyen visszajelzések érték az előadással kapcsolatban? - A barátaimnak, a rokonaimnak tetszett. Sőt még a hatéves keresztfiamnak, Jánoskának is. - Verdi A trubadúrjában Ferrando áriáját komoly kihívásnak tartja a szakma. Ön is így gondolja? - Ferrando nem főszereplő, tíz percet énekel az előadás elején, de az áriájában valóban sok minden benne van, amit egy énekesnek tudnia kell. Nem csak technikailag nagy feladat az idős katona szerepét elénekelni, Ferrandónak kell a darab elején elmesélnie a grófi család történet, ő teremti meg azt a hangulatot, ami később az egész operát meghatározza. Összetett szerep, nagyon közel áll hozzám. - Úgy tudom, gyerekként nem operaénekesnek, hanem zongoristának készült. - Szerettem volna jól zongorázni, ám hiányzott hozzá némi tehetség, otthonról egy zongora, meg egy őrmester, amikor gyakorlás helyett bújócskázni indultam. A zeneiskolában a zongoraterem mellett volt az énektanári szoba, a zongoratanárom – aki a nagynéném volt – egy „sikeres” óra után megkérdezte: ’ugyan már Andriskám, nincs kedved kipróbálni az éneklést?’ Volt hozzá kedvem, igaz, akkor már több kórusnak is a tagja voltam. Érettségi után katona lettem, és részt vettem egy országos katonai énekversenyen. A felettesem azt mondta, ha nem nyerem meg, öt nap zárkát ad. Első lettem, és kaptam egy hét jutalomszabadságot. - Ekkor már biztosan tudta, hogy az énekespályát választja? - Inkább azt mondanám, hogy az ’ötéves tervek’, a rövid távú célok vittek előre. Igaz, az első a ’harmincéves’ terv volt. Azt mondtam magamnak, amennyiben harmincéves koromig nem halok éhen énekesként, csinálom tovább. Aztán mindig jön egy mézesmadzag, egy verseny, egy felkérésé, ami továbbhúzott. Először az Operaház kórusában énekeltem egy évig, aztán felvettek a Zeneakadémiára. Egy év után ösztöndíjjal Amerikába mentem tanulni, végül Bécsben diplomáztam az ottani zeneakadémia opera-tanszakán. - A diploma megszerzése után egy évig énekelt a bécsi operában. - Nicolas Harnoncourt énekest keresett egy kisebb basszus szólóra Monteverdi Orfeójába. Megkaptam a szerepet, a Volksoper és a Staatsoper igazgatója is hallott énekelni a darabban. Ők ajánlottak Herbert von Karajan özvegyének figyelmébe, aki éppen akkor alapított egy ösztöndíjat fiatal énekesek számára. Így aztán egy évig szerepelhettem a Staatsoperben. Hatalmas élmény volt közelről látni a’nagyokat’, Pavarottit, Carrerast, Domingót, Gjaurivot vagy Gáti Istvánt, akinek kiskoromban gyakran hallgattam a lemezeit. Addig nem is gondoltam, hogy a világsztárok ugyanúgy izgulnak a fellépés előtt, mint bárki más. Meglepett, hogy ők is keresgélik a hangokat a liftben… - Mióta lép fel Magyarországon is? - Boito Mefistofele című operája ’húzott haza’. A szegedi színház vezetése második szereposztásban rám bízta Mefistofele alakítását. Ezért érdemes volt visszajönni. Aztán még egy időre elmentem Amerikába: többek között az Opera Coloradóban, valamint New Yorkban a Carnegie Hallban léptem fel, de újra hazajöttem. Nem volt nehéz, honvágyas típus vagyok, szeretek itt élni. Magyarország csodálatos hely, csak itthonról nem mindenki veszi észre. Az élet nehézségei máshol is utolérik az embert. A szülőhazában, barátoktól körülvéve mindent könnyebb elviselni. A Magyar Állami Operaházban 2002-ben kaptam az első szerepemet, a Rigolettóban alakítottam Sparafucilét, ám ez nem jelentett ’egyenes belépőt’. Jó néhányszor kellett még előénekelnem ahhoz, hogy újabb szerepeket kapjak. - Eddigi pályafutása során melyek voltak a kedvenc alakításai? - Mefistofele technikailag is nagy kihívás volt, de életemnek egyébként is sok emlékezetes eseménye köt Boitónak ehhez a művéhez. Ez volt az első főszerepem Magyarországon, erre kaptam különdíjat Arrigo Boito szülővárosában, Padovában Mefistofele legjobb művészi megformálásáért. Ezzel a szereppel debütáltam néhány éve Németországban, Lübeckben. Egyébként is az olasz operákhoz vonzódom, hiszen ’vér és hús szagúak’, igazi érzelmekről szólnak. - Akkor biztosan boldog, hogy áprilistól Verdi Don Carlosában alakíthatja II. Fülöp királyt. - Szerintem nem én vagyok az egyetlen operaénekes, akinek régi vágya eljátszani a spanyol uralkodót. Sokrétű szerep, gyönyörű dallamok, hatalmas kihívás. Örömteli izgalommal készülök rá. Fülöp király mellett még egy uralkodót alakítok tavasztól az Erkel Színházban: Ráni György Pomádé királynak az új ruháját próbálják rám májustól. Érdekes, színes, elgondolkodtató karakter Pomádé. Az ötvenes évekbeli darab nem csak gyermekeknek íródott.”
Palerdi Andrással készült interjú olvasható a Magyar Nemzet tegnapi,keddi lapszáma jövő heti Műsorújság-mellékletében. (A kérdező újságíró: Lázár Fruzsina). Idemásolom a cikket. „Lehet, hogy más országban több pénz jut egy opera-előadásra, de ez nem feltétlenül jelent színvonalbeli különbséget. Mostanában külön busszal járnak a külföldi komolyzene-rajongók a budapesti Operába. Nem csoda, sok a nagyformátumú hazai énekes, az előadások a világ bármelyik neves dalszínházában sikert aratnának – mondta Palerdi András, aki egyre gyakrabban látható a közszolgálati televíziókban is. A Magyar Állami Operaház magánénekese New Yorktól Japánig a világ számos pontján fellépett már, több rangos énekversenyt megnyert. Mostanában Donald szerepét énekli A bolygó Hollandiban, valamint Ferrandót A trubadúrban. - Wagner A bolygó hollandijának ősváltozata újdonság mind a közönség, mind a szakma számára. Hogy érzi magát Donald szerepében? - Ez a második Wagner-szerepem. Énekeltem a Parsifalban Gurnemanzot, ám Donald (Daland) megformálása egészen más jellegű kihívást jelent. A skót hajóskapitány figuráját egy északnémet ismerősömről „mintáztam”, mackós járású ember, egy szigeten él, van egy hajója. Csak egy kis pénzsóvárgással kellett kiegészítenem az alakját, hogy hiteles Donald legyen belőle. - Milyen visszajelzések érték az előadással kapcsolatban? - A barátaimnak, a rokonaimnak tetszett. Sőt még a hatéves keresztfiamnak, Jánoskának is. - Verdi A trubadúrjában Ferrando áriáját komoly kihívásnak tartja a szakma. Ön is így gondolja? - Ferrando nem főszereplő, tíz percet énekel az előadás elején, de az áriájában valóban sok minden benne van, amit egy énekesnek tudnia kell. Nem csak technikailag nagy feladat az idős katona szerepét elénekelni, Ferrandónak kell a darab elején elmesélnie a grófi család történet, ő teremti meg azt a hangulatot, ami később az egész operát meghatározza. Összetett szerep, nagyon közel áll hozzám. - Úgy tudom, gyerekként nem operaénekesnek, hanem zongoristának készült. - Szerettem volna jól zongorázni, ám hiányzott hozzá némi tehetség, otthonról egy zongora, meg egy őrmester, amikor gyakorlás helyett bújócskázni indultam. A zeneiskolában a zongoraterem mellett volt az énektanári szoba, a zongoratanárom – aki a nagynéném volt – egy „sikeres” óra után megkérdezte: ’ugyan már Andriskám, nincs kedved kipróbálni az éneklést?’ Volt hozzá kedvem, igaz, akkor már több kórusnak is a tagja voltam. Érettségi után katona lettem, és részt vettem egy országos katonai énekversenyen. A felettesem azt mondta, ha nem nyerem meg, öt nap zárkát ad. Első lettem, és kaptam egy hét jutalomszabadságot. - Ekkor már biztosan tudta, hogy az énekespályát választja? - Inkább azt mondanám, hogy az ’ötéves tervek’, a rövid távú célok vittek előre. Igaz, az első a ’harmincéves’ terv volt. Azt mondtam magamnak, amennyiben harmincéves koromig nem halok éhen énekesként, csinálom tovább. Aztán mindig jön egy mézesmadzag, egy verseny, egy felkérésé, ami továbbhúzott. Először az Operaház kórusában énekeltem egy évig, aztán felvettek a Zeneakadémiára. Egy év után ösztöndíjjal Amerikába mentem tanulni, végül Bécsben diplomáztam az ottani zeneakadémia opera-tanszakán. - A diploma megszerzése után egy évig énekelt a bécsi operában. - Nicolas Harnoncourt énekest keresett egy kisebb basszus szólóra Monteverdi Orfeójába. Megkaptam a szerepet, a Volksoper és a Staatsoper igazgatója is hallott énekelni a darabban. Ők ajánlottak Herbert von Karajan özvegyének figyelmébe, aki éppen akkor alapított egy ösztöndíjat fiatal énekesek számára. Így aztán egy évig szerepelhettem a Staatsoperben. Hatalmas élmény volt közelről látni a’nagyokat’, Pavarottit, Carrerast, Domingót, Gjaurivot vagy Gáti Istvánt, akinek kiskoromban gyakran hallgattam a lemezeit. Addig nem is gondoltam, hogy a világsztárok ugyanúgy izgulnak a fellépés előtt, mint bárki más. Meglepett, hogy ők is keresgélik a hangokat a liftben… - Mióta lép fel Magyarországon is? - Boito Mefistofele című operája ’húzott haza’. A szegedi színház vezetése második szereposztásban rám bízta Mefistofele alakítását. Ezért érdemes volt visszajönni. Aztán még egy időre elmentem Amerikába: többek között az Opera Coloradóban, valamint New Yorkban a Carnegie Hallban léptem fel, de újra hazajöttem. Nem volt nehéz, honvágyas típus vagyok, szeretek itt élni. Magyarország csodálatos hely, csak itthonról nem mindenki veszi észre. Az élet nehézségei máshol is utolérik az embert. A szülőhazában, barátoktól körülvéve mindent könnyebb elviselni. A Magyar Állami Operaházban 2002-ben kaptam az első szerepemet, a Rigolettóban alakítottam Sparafucilét, ám ez nem jelentett ’egyenes belépőt’. Jó néhányszor kellett még előénekelnem ahhoz, hogy újabb szerepeket kapjak. - Eddigi pályafutása során melyek voltak a kedvenc alakításai? - Mefistofele technikailag is nagy kihívás volt, de életemnek egyébként is sok emlékezetes eseménye köt Boitónak ehhez a művéhez. Ez volt az első főszerepem Magyarországon, erre kaptam különdíjat Arrigo Boito szülővárosában, Padovában Mefistofele legjobb művészi megformálásáért. Ezzel a szereppel debütáltam néhány éve Németországban, Lübeckben. Egyébként is az olasz operákhoz vonzódom, hiszen ’vér és hús szagúak’, igazi érzelmekről szólnak. - Akkor biztosan boldog, hogy áprilistól Verdi Don Carlosában alakíthatja II. Fülöp királyt. - Szerintem nem én vagyok az egyetlen operaénekes, akinek régi vágya eljátszani a spanyol uralkodót. Sokrétű szerep, gyönyörű dallamok, hatalmas kihívás. Örömteli izgalommal készülök rá. Fülöp király mellett még egy uralkodót alakítok tavasztól az Erkel Színházban: Ráni György Pomádé királynak az új ruháját próbálják rám májustól. Érdekes, színes, elgondolkodtató karakter Pomádé. Az ötvenes évekbeli darab nem csak gyermekeknek íródott.”
786 Búbánat 2013-02-08 17:48:43
[url] http://fidelio.hu/zenes_szinhaz/opera_magazin/sumegi_eszter_az_enekeslet_nagyon_szigoru; Sümegi Eszter: "Az énekeslét nagyon szigorú" – interjú [/url]
[url] http://fidelio.hu/zenes_szinhaz/opera_magazin/sumegi_eszter_az_enekeslet_nagyon_szigoru; Sümegi Eszter: "Az énekeslét nagyon szigorú" – interjú [/url]
785 Búbánat 2013-02-01 21:54:36
„Ellenszélben is főszereplő volt” – interjú Rohonyi Anikóval „Bár származása miatt ’pöttyös’ múltúnak számított a diktatúrában, Rohonyi Anikó tehetségének köszönhetően az operairodalom számos főszerepét énekelte az operaházban. A Liszt- és Bartók-Pásztory-díjas operaénekes korán visszavonult a színpadtól. Tavaly novemberben ünnepelte hetvenedik születésnapját, a Magyar Katolikus Rádióban operamagazint vezet, s rendszeresen jár folkmetálkoncertekre.” /Magyar Nemzet, 2013. február 1., Kiss Eszter Veronika/ - Ön valóban a tehetségével jutott el a csúcsra. Családi háttere az „átkosban” nem volt jó ajánlólevél. - Édesanyám gróf Vécsey Károly leszármazottja, családomnak ez az ága a kommunista rendszer üldözöttje volt. Édesapám ügyvédként indult, de 1945 után nem volt hajlandó felesküdni az új rendszerre, inkább kitanulta a kőművesszakmát, abból nevelte fel a három gyermekét. A művészet, a kultúra, a zene állandó lakótársunk volt a szegénységben is, édesanyám nagyon szépen zongorázott. Ilyen háttérrel indultam, de valaminek kellett lennie bennem, hiszen ennek ellenére minden évben megkaptam a címszerepeket. Igaz, nincs többtucatnyi lemezem, felvételem a tévében vagy a rádióban, nem kaptam nagy állami kitüntetéseket, de a színpadról nem tudtak lesöpörni. Ott ugyanis nem lehet gépekkel javítani a hangzást, mint egy stúdióban, és az ötödik sor után is hallatszódni kell. Ezt a képességemet ismerték azzal, hogy a hangfajom összes jelentős szerepét elénekelhettem, mint például az Aidát, a Toscát, A végzet hatalmát, a Trubadúrt, a Giocondát, a Nabuccóból az Abigélt, a Turandotot, a Don Carlost. Este héttől tízig gyönyörű volt az életem. Nem jártam sem bulikra, sem összejövetelekre, hogy élvezzem a sikert és a hírnevet, a szerepekben teljesült minden vágyam. - Műszaki rajzolóként indult a pályája. Hogyan jutott el az operaházig? - A híres hegedűművész, Zathureczky Ede leszármazottja volt a főosztályvezetőm, aki annyira kedvelt, hogy megengedte, olajvezetékek rajzolása helyett szolfézsleckét írjak. Megnyertem egy énekversenyt, amelyen jelen volt Sipos Jenő, a Zeneakadémia ének tanszakának professzora, ő hívott a Zeneakadémiára. Huszonnyolc évesen vettek fel, rögtön az opera tanszak negyedik évfolyamára. - Ez az életkor egy énekesnél akár előny is lehet… - Valóban, hiszen a hangom biológiailag már érett volt. Ezért sem jártam úgy, mint sok tehetség, aki idő előtt kapott olyan szerepeket, amelyekkel tönkretették a még nem érett hangját. Ami viszont a hátrányom volt: így két év alatt végeztem el a Zeneakadémiát, s mivel teljesen kívülállónak számítottam, mindenfajta protekció és családi kapcsolat nélkül, az ismeretségeimet nem tudtam tovább bővíteni. Ennek ellenére egyenes utam vezetett az operaházba - Szilágyi Erzsébet szerepével debütált. Mit jelentett a pályáján ez a szerep? - A Hunyadi László végigkísérte a pályámat. Szilágyi Erzsébet szerepét tomboló siker mellett énekeltem Szentpéterváron – akkor még Leningrádnak hívták – és a moszkvai Bolsojban is. Az utolsó nagy szerepem is Erkel-hősnő volt: Gertrúd a Bánk bánból. Pályámat a magyar opera megalapítójával indíthattam és zárhattam, külön ajándék volt, hogy ebben a rendezésben még Ilosfalvy Róberttel is tudtam együtt énekelni. - Külföldre sosem hívtál? - Lohengrin Elzáját hallotta tőlem a Wagner-unoka, és meghívott Bayreuthba előénekelni. Akkoriban nem volt egyszerű a kiutazási engedélyt megszerezni, de a felkérés súlya miatt még ezt is megkaptam. Szerencsétlenül alakult a folytatás: lekéstem a csatlakozást, lemaradtam a próbaéneklésről. Az élet valamennyire kárpótolt: két felújításban is megkaptam itthon a szerepet. A Tannhäuserben Vénuszt énekelhettem Marton Évával, ami nagy megtiszteltetés volt. Sok világsztárral énekeltem – például Nicolai Geddával, Nyesztyerenkóval, Cappuccillivel, Bergonzival vagy Obrazcovával -, a karmester Giuseppe Patané több szerepben kifejezetten vinni akart magával külföldre. Sokan hittek bennem, de én inkább itthon szerettem élni. Abban az időben nem volt sok pénz, ma sincs, de én mindig azt mondtam: amikor az ember a függöny elé lép, és a közönség tombol, annál nagyobb fizetség nincs. - Nem hiányzik az opera csillogó világa, amióta visszavonult? - Nehéz volt kimondani, hogy vége. Még sokáig aktív lehettem volna, de sajnos nem sikerült a házasságom, és a fiamat nem akartam egyedül hagyni, őt választottam a karrier helyett, Ezt azonban nem keresztként éltem meg: ő egy késői kis angyal volt az életemben, mellette volt a helyem. - Kevesen vállalják ezt az áldozatot. - Ezt is otthonról hoztam. Szüleink rendkívül sok áldozatot hoztak értünk is, nagy szeretetben nőttünk fel. Soha nem azon keseregtünk, hogy mi mindenünk nincs, mi az, amit a család a kommunizmus miatt elvesztett. Az életünk a belső harmóniáról szólt. Sokat igyekszem segíteni a rászorulókon – ezt láttam a szüleimtől is -, jótékonysági koncerteket szerveztem, gyűjtéseken vettem részt. Otthonról azt hoztam magammal, hogy nem minden a pénz, hanem első a szeretet, amit ma sajnos kevesen vesznek észre. - Az opera színpadát elhagyta, de az operák világát nem: szakmabeliként vezeti a katolikus rádió operamagazinját. - Juhász Judit, a Magyar Katolikus Rádió alapító elnöke keresett meg, és örömmel mondtam igent. Olyan ez számomra, mintha újra visszakerültem volna a szakmába. Bár nem vagyok született riporter, nekem ez ajándék az utóéveimre, nem beszélve arról, hogy hitem szerint is ott a helyem, hiszen fiamat is elsőtől érettségiig egyházi iskolába járattam. - Fia is követi a zenei pályán. - Igen, bár egészen más műfajban. Folkmetálzenekara van, az ősmagyar nevet viselő Niburta, amellyel moldvai csángó zenét dolgoznak fel. Már külföldön is sikert arattak: megjárták Olaszországot, Szlovákiát, Horvátországot, Lengyelországot. Az első koncertekre még füldugóval mentem, de ma már természetes, hogy ott vagyok a fellépéseiken, és jól érzem magam.
„Ellenszélben is főszereplő volt” – interjú Rohonyi Anikóval „Bár származása miatt ’pöttyös’ múltúnak számított a diktatúrában, Rohonyi Anikó tehetségének köszönhetően az operairodalom számos főszerepét énekelte az operaházban. A Liszt- és Bartók-Pásztory-díjas operaénekes korán visszavonult a színpadtól. Tavaly novemberben ünnepelte hetvenedik születésnapját, a Magyar Katolikus Rádióban operamagazint vezet, s rendszeresen jár folkmetálkoncertekre.” /Magyar Nemzet, 2013. február 1., Kiss Eszter Veronika/ - Ön valóban a tehetségével jutott el a csúcsra. Családi háttere az „átkosban” nem volt jó ajánlólevél. - Édesanyám gróf Vécsey Károly leszármazottja, családomnak ez az ága a kommunista rendszer üldözöttje volt. Édesapám ügyvédként indult, de 1945 után nem volt hajlandó felesküdni az új rendszerre, inkább kitanulta a kőművesszakmát, abból nevelte fel a három gyermekét. A művészet, a kultúra, a zene állandó lakótársunk volt a szegénységben is, édesanyám nagyon szépen zongorázott. Ilyen háttérrel indultam, de valaminek kellett lennie bennem, hiszen ennek ellenére minden évben megkaptam a címszerepeket. Igaz, nincs többtucatnyi lemezem, felvételem a tévében vagy a rádióban, nem kaptam nagy állami kitüntetéseket, de a színpadról nem tudtak lesöpörni. Ott ugyanis nem lehet gépekkel javítani a hangzást, mint egy stúdióban, és az ötödik sor után is hallatszódni kell. Ezt a képességemet ismerték azzal, hogy a hangfajom összes jelentős szerepét elénekelhettem, mint például az Aidát, a Toscát, A végzet hatalmát, a Trubadúrt, a Giocondát, a Nabuccóból az Abigélt, a Turandotot, a Don Carlost. Este héttől tízig gyönyörű volt az életem. Nem jártam sem bulikra, sem összejövetelekre, hogy élvezzem a sikert és a hírnevet, a szerepekben teljesült minden vágyam. - Műszaki rajzolóként indult a pályája. Hogyan jutott el az operaházig? - A híres hegedűművész, Zathureczky Ede leszármazottja volt a főosztályvezetőm, aki annyira kedvelt, hogy megengedte, olajvezetékek rajzolása helyett szolfézsleckét írjak. Megnyertem egy énekversenyt, amelyen jelen volt Sipos Jenő, a Zeneakadémia ének tanszakának professzora, ő hívott a Zeneakadémiára. Huszonnyolc évesen vettek fel, rögtön az opera tanszak negyedik évfolyamára. - Ez az életkor egy énekesnél akár előny is lehet… - Valóban, hiszen a hangom biológiailag már érett volt. Ezért sem jártam úgy, mint sok tehetség, aki idő előtt kapott olyan szerepeket, amelyekkel tönkretették a még nem érett hangját. Ami viszont a hátrányom volt: így két év alatt végeztem el a Zeneakadémiát, s mivel teljesen kívülállónak számítottam, mindenfajta protekció és családi kapcsolat nélkül, az ismeretségeimet nem tudtam tovább bővíteni. Ennek ellenére egyenes utam vezetett az operaházba - Szilágyi Erzsébet szerepével debütált. Mit jelentett a pályáján ez a szerep? - A Hunyadi László végigkísérte a pályámat. Szilágyi Erzsébet szerepét tomboló siker mellett énekeltem Szentpéterváron – akkor még Leningrádnak hívták – és a moszkvai Bolsojban is. Az utolsó nagy szerepem is Erkel-hősnő volt: Gertrúd a Bánk bánból. Pályámat a magyar opera megalapítójával indíthattam és zárhattam, külön ajándék volt, hogy ebben a rendezésben még Ilosfalvy Róberttel is tudtam együtt énekelni. - Külföldre sosem hívtál? - Lohengrin Elzáját hallotta tőlem a Wagner-unoka, és meghívott Bayreuthba előénekelni. Akkoriban nem volt egyszerű a kiutazási engedélyt megszerezni, de a felkérés súlya miatt még ezt is megkaptam. Szerencsétlenül alakult a folytatás: lekéstem a csatlakozást, lemaradtam a próbaéneklésről. Az élet valamennyire kárpótolt: két felújításban is megkaptam itthon a szerepet. A Tannhäuserben Vénuszt énekelhettem Marton Évával, ami nagy megtiszteltetés volt. Sok világsztárral énekeltem – például Nicolai Geddával, Nyesztyerenkóval, Cappuccillivel, Bergonzival vagy Obrazcovával -, a karmester Giuseppe Patané több szerepben kifejezetten vinni akart magával külföldre. Sokan hittek bennem, de én inkább itthon szerettem élni. Abban az időben nem volt sok pénz, ma sincs, de én mindig azt mondtam: amikor az ember a függöny elé lép, és a közönség tombol, annál nagyobb fizetség nincs. - Nem hiányzik az opera csillogó világa, amióta visszavonult? - Nehéz volt kimondani, hogy vége. Még sokáig aktív lehettem volna, de sajnos nem sikerült a házasságom, és a fiamat nem akartam egyedül hagyni, őt választottam a karrier helyett, Ezt azonban nem keresztként éltem meg: ő egy késői kis angyal volt az életemben, mellette volt a helyem. - Kevesen vállalják ezt az áldozatot. - Ezt is otthonról hoztam. Szüleink rendkívül sok áldozatot hoztak értünk is, nagy szeretetben nőttünk fel. Soha nem azon keseregtünk, hogy mi mindenünk nincs, mi az, amit a család a kommunizmus miatt elvesztett. Az életünk a belső harmóniáról szólt. Sokat igyekszem segíteni a rászorulókon – ezt láttam a szüleimtől is -, jótékonysági koncerteket szerveztem, gyűjtéseken vettem részt. Otthonról azt hoztam magammal, hogy nem minden a pénz, hanem első a szeretet, amit ma sajnos kevesen vesznek észre. - Az opera színpadát elhagyta, de az operák világát nem: szakmabeliként vezeti a katolikus rádió operamagazinját. - Juhász Judit, a Magyar Katolikus Rádió alapító elnöke keresett meg, és örömmel mondtam igent. Olyan ez számomra, mintha újra visszakerültem volna a szakmába. Bár nem vagyok született riporter, nekem ez ajándék az utóéveimre, nem beszélve arról, hogy hitem szerint is ott a helyem, hiszen fiamat is elsőtől érettségiig egyházi iskolába járattam. - Fia is követi a zenei pályán. - Igen, bár egészen más műfajban. Folkmetálzenekara van, az ősmagyar nevet viselő Niburta, amellyel moldvai csángó zenét dolgoznak fel. Már külföldön is sikert arattak: megjárták Olaszországot, Szlovákiát, Horvátországot, Lengyelországot. Az első koncertekre még füldugóval mentem, de ma már természetes, hogy ott vagyok a fellépéseiken, és jól érzem magam.
784 Andante Spianato 2012-12-30 07:03:21
Tudná valaki, hogy a 50-és években hol volt Budapesten a Dózsa Győrgy Kultúrotthon, ahol az Operaház társulata időnként szerepelt - például TOSCA Takács Paulával?
Tudná valaki, hogy a 50-és években hol volt Budapesten a Dózsa Győrgy Kultúrotthon, ahol az Operaház társulata időnként szerepelt - például TOSCA Takács Paulával?
783 Búbánat 2012-12-25 20:42:25
[url] http://www.vasarhelyihirek.hu/kenez_ernore_az_elfeledett_vasarhelyi_tenorra_emlekeznek; Kenéz Ernőre, az elfeledett vásárhelyi tenorra emlékeztek [/url] „Amikor idős operarajongók az első élményeikről beszélnek Gyurkovics Máriát, Simándy Józsefet, Svéd Sándort és Székely Mihályt emlegetik, hivatkozásai alapként – az „ifjabbak” Házy Erzsébetet, Ilosfalvy Róbertet és Melis Györgyöt. Ők azok, akiknek neve valóban arany betűkkel van beírva a Magyar Operatörténet Nagykönyvébe. Ám még azokban a legendás ötvenes években sem ők léptek színpadra minden nap. Évadonként négy-öt-hatszáz előadás van, minden napra kell egy Cavaradossi, vagy Radames. Ilyenkor kerülnek elő azok a derék repertoár-énekesek, akiknek nevét általában elmossa az idő pora. Szabadkozhatunk, de ki emlékszik Déri Jenőre, Kertész Ödönre, Lóránt Györgyre, Engel Józsefre, Gera Istvánra, Láposi Dánielre, Szellő Lajosra, vagy Kenéz Ernőre? Pedig éveket, akár évtizedeket szolgáltak végig tisztességgel az Andrássy úton. Nevüket, alakjukat, hangjukat már csak a család és a fogyó itt maradottak őrzik..” December 24-én lett volna 90. születésnapja az 1998-ban elhunyt Kenéz Ernő operaénekesnek. Olvasom a belinkelt cikkben, hogy november 12-én, hétfőn 18 órától rá emlékeztek a Magyar Tudományos Akadémia Szegedi Akadémiai Bizottság Székházának dísztermében. Talán Heiner Lajos fórumtársunk jelen volt a megemlékezésen, és kiegészíteni tudná még a cikkben leírtakat?
[url] http://www.vasarhelyihirek.hu/kenez_ernore_az_elfeledett_vasarhelyi_tenorra_emlekeznek; Kenéz Ernőre, az elfeledett vásárhelyi tenorra emlékeztek [/url] „Amikor idős operarajongók az első élményeikről beszélnek Gyurkovics Máriát, Simándy Józsefet, Svéd Sándort és Székely Mihályt emlegetik, hivatkozásai alapként – az „ifjabbak” Házy Erzsébetet, Ilosfalvy Róbertet és Melis Györgyöt. Ők azok, akiknek neve valóban arany betűkkel van beírva a Magyar Operatörténet Nagykönyvébe. Ám még azokban a legendás ötvenes években sem ők léptek színpadra minden nap. Évadonként négy-öt-hatszáz előadás van, minden napra kell egy Cavaradossi, vagy Radames. Ilyenkor kerülnek elő azok a derék repertoár-énekesek, akiknek nevét általában elmossa az idő pora. Szabadkozhatunk, de ki emlékszik Déri Jenőre, Kertész Ödönre, Lóránt Györgyre, Engel Józsefre, Gera Istvánra, Láposi Dánielre, Szellő Lajosra, vagy Kenéz Ernőre? Pedig éveket, akár évtizedeket szolgáltak végig tisztességgel az Andrássy úton. Nevüket, alakjukat, hangjukat már csak a család és a fogyó itt maradottak őrzik..” December 24-én lett volna 90. születésnapja az 1998-ban elhunyt Kenéz Ernő operaénekesnek. Olvasom a belinkelt cikkben, hogy november 12-én, hétfőn 18 órától rá emlékeztek a Magyar Tudományos Akadémia Szegedi Akadémiai Bizottság Székházának dísztermében. Talán Heiner Lajos fórumtársunk jelen volt a megemlékezésen, és kiegészíteni tudná még a cikkben leírtakat?
782 Búbánat 2012-11-09 15:32:04
"Elfáradhat egy produkció, de a zenét magát nem tudom megunni, mindig örömmel megyek a színpadra." Bartók Rádió, 2012 november 9 péntek 18.00 Arckép - egy óra Sümegi Eszter énekművésszel Beszélgetőtárs: Ménes Aranka
"Elfáradhat egy produkció, de a zenét magát nem tudom megunni, mindig örömmel megyek a színpadra." Bartók Rádió, 2012 november 9 péntek 18.00 Arckép - egy óra Sümegi Eszter énekművésszel Beszélgetőtárs: Ménes Aranka
781 Orfeusz 2012-10-25 13:42:18 [Válasz erre: 780 Búbánat 2012-10-25 12:17:15]
köszönöm, élvezetes volt olvasni
köszönöm, élvezetes volt olvasni
780 Búbánat 2012-10-25 12:17:15
Az alábbi interjúra a neten bukkantam: Bátori Éva - opera-énekesnő DEMOKRATA 2011-05-25 10:31:24 Makón született. Nem volt zenész a családban, bár nagymamája szépen énekelt, azt mondja, tőle örökölte a hangját. – Mivel foglalkoztak, miből éltek a nagyszülők? – A makói család egyik felének földjei voltak, ezeket a változás után visszakaptuk, de persze ki vannak adva művelésre. A másik ág, nagyanyáméké, lovakkal kereskedett, lókupecek voltak, így hívták őket. Tönkrementek a második világháborúban. Nagyanyámtól tudom, hogy bevagoníroztak egy csomó lovat, aztán a vonat nem ment sehova, a lovak bent maradtak, így oda lett mindenük. – A szép hangú nagymama beszélt erről? – Nem, a hangom a Bátori nagymamától örököltem. Ő édesanyám anyukája, vele úgy laktunk, hogy egymással szemben volt a házunk. Úgy nőttem föl, hogy mikor vége volt az iskolának, mindig nála ebédeltem, aztán jött a hegedűóra, szolfézsóra, este megírtam a leckét, és a szüleim csak akkor értek haza a bankból, ahol dolgoztak. – Hány éves korában vették észre a tehetségét? – Óvodában már teljesen világos volt, hogy valamilyen zenészféle leszek, erős hangom volt, és tisztán visszaénekeltem bármit, bármilyen hangközt. Hatévesen kezdtem hegedülni, aztán a szegedi konzervatóriumba kerültem ének–brácsa szakra. Megmondom őszintén, azért mentem brácsistának, mert elég csapnivaló hegedűs voltam, gondoltam, hátha brácsistának jobb leszek. Nem voltam jobb abból sem. Önmagában ének szakra nem mehettem, mert mikor felvételiztem tizenöt évesen, iszonyú éles, ronda hangom volt, mint egy halaskofának, ha a kenyeret elém rakták, kettévágta. De úgy látszik, láttak bennem valamit. A hangszert viszont nem hagyhattam el, mert még olyan fiatal voltam, nem tudhatták, hogy a mutálás hogyan változtatja meg a hangomat. Tudniillik a nők is mutálnak, nem csak a férfiak, csak nálunk másképp zajlik. Ha jött az iskolába a brácsa-szakfelügyelő, én nyiszitáltam valamit, ő meg azt mondta, hogy édes, drága, inkább énekeljen. Gondolom, fájt szegénynek, ahogy én játszottam. – Előnyét vagy hátrányát látta inkább annak, hogy egy alföldi kisvárosban nőtt föl? – Csak előnyét láttam. Ha belegondolok, hogy ezen a borzasztó állapotban lévő Magyarországon, ezzel a borzasztó kulturális élettel, ami van, milyen lehetősége marad az embernek, csak az, hogy a gyerekét helyesen nevelje. Ha erre gondolok, eszembe jut, menynyi többletet adott nekem, hogy abban a kis mezővárosban nevelkedtem, a szó minden értelmében rendes emberek között. Az ő mindennapjaikba nőttem bele, anélkül, hogy tudatában lettem volna, mi mindent kapok tőlük. Nem akarnám, hogy a gyerekem ugyanazt az utat járja végig, egy kisvárosból indulva, sokkal nehezebb körülmények között kezdve az életet, de hogy nagyon fontos út volt, és sokat köszönhetek neki, az biztos. A mi szakmánkban kötelező kéne legyen, hogy legalulról kezdjék, hiszen csak így lehet megtanulni valamit alaposan. Ahogy az átkos régi rendszerben is el kellett menni vidékre a kezdő énekesnek, hogy kis szereptől a nagyig mindent megtanuljon. – Ön a Zeneakadémia elvégzése után azonnal külföldre ment. Ott ugyanúgy végigjárta ezt az utat? – Végig. Kimentem szalámival a bőröndben, ösztöndíjból éltem – a nyolcvanas években még nem úgy utazott az ember, mint ma –, és a képzés végén megnyertem egy versenyt. Két évig Bécsben énekeltem, aztán elszerződtem Németországba, tizenegy évig dolgoztam ott, és öt éve jöttem haza. Öt év alatt ez az ötödik igazgatóság az Operaházban, amit megérek. Ez is nagyon jellemzi a mai viszonyokat. Ha valakinek ezt külföldön elmondom, egyszerűen nem hisz a fülének. – Mi az oka ennek a sűrű váltásnak? – Nem tudom. Valaki egyszer azt mondta nekem, hogy amikor igazgató lesz egy művészből, azt hiszi, hogy neki mindent szabad. Aztán pillanatok alatt rájön, hogy igazgatónak lenni azt jelenti, hogy semmit nem szabad. De amíg ezt meg nem tanulják... Sajnos a mi bőrünkön tanulják, és ez nem biztos, hogy jót tesz a kulturális életnek. – Hogyan hat ez a társulatra? – Félelemmel. Állandó bizonytalanságban vagyunk, ezt tartom a legborzalmasabbnak. Most éppen a közalkalmazotti helyek számát akarják a lehető legkevesebbre csökkenteni. Mikor a miniszter elénk állt és bemutatta az új igazgatóságot, elfelejtette ezt az apróságot megmondani. Ráadásul az előző vezetés alatt műsorra tűzött darabokat levették, újakat akarnak. Olyan ez, mint a politikában kormányváltáskor, mindent kidobnak, ami addig volt. Úgy látszik, ma mindent zsigerből csinálnak Magyarországon: operát is zsigerből igazgatnak, országot is zsigerből vezetnek. Hivatalosan azért veszik le a darabokat, mert félházzal mennek, de szerintem bizonyos műveket félházzal is játszani kéne, mert fontos, hogy legyenek. Nem tudok operát igazgatni, de mindig azt mondom az újonnan kinevezett vezetésnek, hogy részvétem. Ennyit lehet mondani. Biztosan irgalmatlan nehéz, én csak belebeszélni tudok. – A tizenhárom év alatt, amíg külföldön énekelt, nem szakadt el nagyon itthonról? – Soha nem szakadtam el teljesen, állandó utazgatással telt az életem. Ez az, ami miatt már nem szeretnék újra kimenni. Azonkívül nem érdekel a szakmának ez a része. Nem hiszem, hogy amit mostanában csinálnak az énekesek, annak még van valami köze a művészethez. Egyik szállodából ki, a másikba be, egyik színháztól rohannak a másikig, összeállnak egy darab erejéig húszan, párszor megy, aztán fölveszik a pénzüket és továbbállnak. Az a gondolkodás, ami ma a világot uralja, hogy új istent imádunk, úgy hívják, hogy pénz, ez sajnos bekerült a művészetbe, és megöli azt. – Mit nem öl meg? – Mindent megöl, de a művészetet főleg! Ami a lélekből fakad, elsősorban azt teszi tönkre. Hiszen a művészet ellentétes mindennel, ami anyag. Én is éltem ezt az életet, egyik operától a másikig utazva, sok pénzt lehetett vele keresni. Aztán egyszer csak történik valami, mondjuk rákos lesz az ember apja, és azt mondja, odaadom az összes pénzemet, csak gyógyítsátok meg odaföntről. Aztán egy év múlva már azt mondja, odaadom minden pénzem, csak engedjétek meghalni, de még mindig nem ér a pénzem semmit. Nem ér a pénz semmit... Nem akarom ezt az életet élni. A családom a mindenem. A fiam tizenkét éves, férjem a Nemzeti Filharmonikusok első klarinétosa. Mikor a fiam iskolaköteles lett, el kellett dönteni, hogy kint járjon-e iskolába, vagy itthon. Úgy gondoltuk, az lenne jó, ha magyar történelmen és irodalmon nevelkedne. Azért is akartam hazajönni, mert apukám akkor már nagyon beteg volt, és anyukámnak segítségre volt szüksége. Azóta apukám meghalt, anyukám pedig fölköltözött ide Budára, tőlünk tíz percre lakik. Nincs senkije, egyedül én vagyok. Ott eladtunk mindent, a földjeinkből is adtunk el, hogy itt lakást tudjunk venni neki. Olyan érzés volt megválni a szülői háztól, mintha kirántották volna az ember lába alól a talajt. Nehéz volt eleinte. Ami kapocs még maradt? Mikor eljön az ideje, odamenni kétszáz kilométerre, kiszállni a kocsiból, odaállni egy sír mellé, majd visszaszállni, és eljönni. Ennyi maradt. – Erős szálak fűzik az ottani emberekhez? – A földhöz kötődő ember más, és ezt az Alföldön talán még jobban érezni, mint máshol. A párom, aki klarinétművész létére farag, mindig azt mondja, hogy Isten a kezet munkára teremtette, nem klarinétozásra meg zongorázásra. Azt is tudunk vele, de igazándiból munkára való. Azoknak az embereknek, akik ezt naponta megélik, más a gondolkodásuk, pallérozottabb az elméjük. Az az élet – bizonyára más módon, mint Shakespeare művei –, de ugyanolyan magasra építi, ugyanúgy csiszolja a gondolkodást. Akárkivel beszél azon a vidéken, észreveszi ezt. Még az emberek szókincse is más. Eleve ő-vel beszélnek, ami sokkal ízesebb. Ha hazamegyek, én is önkéntelenül átváltozom. Most külön figyelnem kell rá, hogy e-vel beszéljek, de majd ha a hév elkap, mindjárt előjön belőlem. Az alföldi ember más, azért tartja talán még ennyire magát. Nekik még megvan az a bizonyos józan paraszti eszük. Lehet nekik nyomni a sódert, de úgysem hiszik el, nem lehet palira venni őket. És ezek a földművelő, állattartó emberek termelik meg, amit mindannyian eszünk. Ha jönnek föl hozzám előadásra ismerősök, régen mindig virágot hoztak, de mondtam nekik, hogy inkább hagymát fokhagymát, meg krumplit hozzanak, mert annak az íze hiányzik legjobban. Mikor kikerültem Németországba, képtelen voltam megenni az ottani zöldségeket, gyümölcsöket. – Az idegenben élést, az utazgatást a gyerek hogyan viselte? – Tudja, ez úgy van, hogy mi, énekesek sok mindenféléket elhitetünk magunkkal. Ennek mesterei vagyunk, ez a szakmánk, ezt csináljuk a színpadon is. Én is bemagyaráztam magamnak, mert mindenki ezt mondta, hogy a gyerek a legrugalmasabb a világon, az élvezi az utazást, és repül, és jön, és megy. Egy frászt. Mióta folyamatosan itthon vagyok, teljesen más a viszonyom a fiammal. Addig is jól voltunk, hurcoltam, nyúztam, hoztam, vittem, jól érezte magát Kölnben – oda voltam szerződve, mikor született. De más a viszony egy anya és egy gyerek között, ha minden este odaállunk az ágya mellé, és minden este hárman együtt imádkozunk, vagy esetleg ketten, mert az esti előadás miatt vagy az apja nincs vele, vagy én. Átgondoltunk mindent, és úgy döntöttünk, hogy itthon éljük az életünket. Szülőnek lenni ma borzasztó nehéz, de az egyetlen dolog, ami valóban fontos. Boros Károly
Az alábbi interjúra a neten bukkantam: Bátori Éva - opera-énekesnő DEMOKRATA 2011-05-25 10:31:24 Makón született. Nem volt zenész a családban, bár nagymamája szépen énekelt, azt mondja, tőle örökölte a hangját. – Mivel foglalkoztak, miből éltek a nagyszülők? – A makói család egyik felének földjei voltak, ezeket a változás után visszakaptuk, de persze ki vannak adva művelésre. A másik ág, nagyanyáméké, lovakkal kereskedett, lókupecek voltak, így hívták őket. Tönkrementek a második világháborúban. Nagyanyámtól tudom, hogy bevagoníroztak egy csomó lovat, aztán a vonat nem ment sehova, a lovak bent maradtak, így oda lett mindenük. – A szép hangú nagymama beszélt erről? – Nem, a hangom a Bátori nagymamától örököltem. Ő édesanyám anyukája, vele úgy laktunk, hogy egymással szemben volt a házunk. Úgy nőttem föl, hogy mikor vége volt az iskolának, mindig nála ebédeltem, aztán jött a hegedűóra, szolfézsóra, este megírtam a leckét, és a szüleim csak akkor értek haza a bankból, ahol dolgoztak. – Hány éves korában vették észre a tehetségét? – Óvodában már teljesen világos volt, hogy valamilyen zenészféle leszek, erős hangom volt, és tisztán visszaénekeltem bármit, bármilyen hangközt. Hatévesen kezdtem hegedülni, aztán a szegedi konzervatóriumba kerültem ének–brácsa szakra. Megmondom őszintén, azért mentem brácsistának, mert elég csapnivaló hegedűs voltam, gondoltam, hátha brácsistának jobb leszek. Nem voltam jobb abból sem. Önmagában ének szakra nem mehettem, mert mikor felvételiztem tizenöt évesen, iszonyú éles, ronda hangom volt, mint egy halaskofának, ha a kenyeret elém rakták, kettévágta. De úgy látszik, láttak bennem valamit. A hangszert viszont nem hagyhattam el, mert még olyan fiatal voltam, nem tudhatták, hogy a mutálás hogyan változtatja meg a hangomat. Tudniillik a nők is mutálnak, nem csak a férfiak, csak nálunk másképp zajlik. Ha jött az iskolába a brácsa-szakfelügyelő, én nyiszitáltam valamit, ő meg azt mondta, hogy édes, drága, inkább énekeljen. Gondolom, fájt szegénynek, ahogy én játszottam. – Előnyét vagy hátrányát látta inkább annak, hogy egy alföldi kisvárosban nőtt föl? – Csak előnyét láttam. Ha belegondolok, hogy ezen a borzasztó állapotban lévő Magyarországon, ezzel a borzasztó kulturális élettel, ami van, milyen lehetősége marad az embernek, csak az, hogy a gyerekét helyesen nevelje. Ha erre gondolok, eszembe jut, menynyi többletet adott nekem, hogy abban a kis mezővárosban nevelkedtem, a szó minden értelmében rendes emberek között. Az ő mindennapjaikba nőttem bele, anélkül, hogy tudatában lettem volna, mi mindent kapok tőlük. Nem akarnám, hogy a gyerekem ugyanazt az utat járja végig, egy kisvárosból indulva, sokkal nehezebb körülmények között kezdve az életet, de hogy nagyon fontos út volt, és sokat köszönhetek neki, az biztos. A mi szakmánkban kötelező kéne legyen, hogy legalulról kezdjék, hiszen csak így lehet megtanulni valamit alaposan. Ahogy az átkos régi rendszerben is el kellett menni vidékre a kezdő énekesnek, hogy kis szereptől a nagyig mindent megtanuljon. – Ön a Zeneakadémia elvégzése után azonnal külföldre ment. Ott ugyanúgy végigjárta ezt az utat? – Végig. Kimentem szalámival a bőröndben, ösztöndíjból éltem – a nyolcvanas években még nem úgy utazott az ember, mint ma –, és a képzés végén megnyertem egy versenyt. Két évig Bécsben énekeltem, aztán elszerződtem Németországba, tizenegy évig dolgoztam ott, és öt éve jöttem haza. Öt év alatt ez az ötödik igazgatóság az Operaházban, amit megérek. Ez is nagyon jellemzi a mai viszonyokat. Ha valakinek ezt külföldön elmondom, egyszerűen nem hisz a fülének. – Mi az oka ennek a sűrű váltásnak? – Nem tudom. Valaki egyszer azt mondta nekem, hogy amikor igazgató lesz egy művészből, azt hiszi, hogy neki mindent szabad. Aztán pillanatok alatt rájön, hogy igazgatónak lenni azt jelenti, hogy semmit nem szabad. De amíg ezt meg nem tanulják... Sajnos a mi bőrünkön tanulják, és ez nem biztos, hogy jót tesz a kulturális életnek. – Hogyan hat ez a társulatra? – Félelemmel. Állandó bizonytalanságban vagyunk, ezt tartom a legborzalmasabbnak. Most éppen a közalkalmazotti helyek számát akarják a lehető legkevesebbre csökkenteni. Mikor a miniszter elénk állt és bemutatta az új igazgatóságot, elfelejtette ezt az apróságot megmondani. Ráadásul az előző vezetés alatt műsorra tűzött darabokat levették, újakat akarnak. Olyan ez, mint a politikában kormányváltáskor, mindent kidobnak, ami addig volt. Úgy látszik, ma mindent zsigerből csinálnak Magyarországon: operát is zsigerből igazgatnak, országot is zsigerből vezetnek. Hivatalosan azért veszik le a darabokat, mert félházzal mennek, de szerintem bizonyos műveket félházzal is játszani kéne, mert fontos, hogy legyenek. Nem tudok operát igazgatni, de mindig azt mondom az újonnan kinevezett vezetésnek, hogy részvétem. Ennyit lehet mondani. Biztosan irgalmatlan nehéz, én csak belebeszélni tudok. – A tizenhárom év alatt, amíg külföldön énekelt, nem szakadt el nagyon itthonról? – Soha nem szakadtam el teljesen, állandó utazgatással telt az életem. Ez az, ami miatt már nem szeretnék újra kimenni. Azonkívül nem érdekel a szakmának ez a része. Nem hiszem, hogy amit mostanában csinálnak az énekesek, annak még van valami köze a művészethez. Egyik szállodából ki, a másikba be, egyik színháztól rohannak a másikig, összeállnak egy darab erejéig húszan, párszor megy, aztán fölveszik a pénzüket és továbbállnak. Az a gondolkodás, ami ma a világot uralja, hogy új istent imádunk, úgy hívják, hogy pénz, ez sajnos bekerült a művészetbe, és megöli azt. – Mit nem öl meg? – Mindent megöl, de a művészetet főleg! Ami a lélekből fakad, elsősorban azt teszi tönkre. Hiszen a művészet ellentétes mindennel, ami anyag. Én is éltem ezt az életet, egyik operától a másikig utazva, sok pénzt lehetett vele keresni. Aztán egyszer csak történik valami, mondjuk rákos lesz az ember apja, és azt mondja, odaadom az összes pénzemet, csak gyógyítsátok meg odaföntről. Aztán egy év múlva már azt mondja, odaadom minden pénzem, csak engedjétek meghalni, de még mindig nem ér a pénzem semmit. Nem ér a pénz semmit... Nem akarom ezt az életet élni. A családom a mindenem. A fiam tizenkét éves, férjem a Nemzeti Filharmonikusok első klarinétosa. Mikor a fiam iskolaköteles lett, el kellett dönteni, hogy kint járjon-e iskolába, vagy itthon. Úgy gondoltuk, az lenne jó, ha magyar történelmen és irodalmon nevelkedne. Azért is akartam hazajönni, mert apukám akkor már nagyon beteg volt, és anyukámnak segítségre volt szüksége. Azóta apukám meghalt, anyukám pedig fölköltözött ide Budára, tőlünk tíz percre lakik. Nincs senkije, egyedül én vagyok. Ott eladtunk mindent, a földjeinkből is adtunk el, hogy itt lakást tudjunk venni neki. Olyan érzés volt megválni a szülői háztól, mintha kirántották volna az ember lába alól a talajt. Nehéz volt eleinte. Ami kapocs még maradt? Mikor eljön az ideje, odamenni kétszáz kilométerre, kiszállni a kocsiból, odaállni egy sír mellé, majd visszaszállni, és eljönni. Ennyi maradt. – Erős szálak fűzik az ottani emberekhez? – A földhöz kötődő ember más, és ezt az Alföldön talán még jobban érezni, mint máshol. A párom, aki klarinétművész létére farag, mindig azt mondja, hogy Isten a kezet munkára teremtette, nem klarinétozásra meg zongorázásra. Azt is tudunk vele, de igazándiból munkára való. Azoknak az embereknek, akik ezt naponta megélik, más a gondolkodásuk, pallérozottabb az elméjük. Az az élet – bizonyára más módon, mint Shakespeare művei –, de ugyanolyan magasra építi, ugyanúgy csiszolja a gondolkodást. Akárkivel beszél azon a vidéken, észreveszi ezt. Még az emberek szókincse is más. Eleve ő-vel beszélnek, ami sokkal ízesebb. Ha hazamegyek, én is önkéntelenül átváltozom. Most külön figyelnem kell rá, hogy e-vel beszéljek, de majd ha a hév elkap, mindjárt előjön belőlem. Az alföldi ember más, azért tartja talán még ennyire magát. Nekik még megvan az a bizonyos józan paraszti eszük. Lehet nekik nyomni a sódert, de úgysem hiszik el, nem lehet palira venni őket. És ezek a földművelő, állattartó emberek termelik meg, amit mindannyian eszünk. Ha jönnek föl hozzám előadásra ismerősök, régen mindig virágot hoztak, de mondtam nekik, hogy inkább hagymát fokhagymát, meg krumplit hozzanak, mert annak az íze hiányzik legjobban. Mikor kikerültem Németországba, képtelen voltam megenni az ottani zöldségeket, gyümölcsöket. – Az idegenben élést, az utazgatást a gyerek hogyan viselte? – Tudja, ez úgy van, hogy mi, énekesek sok mindenféléket elhitetünk magunkkal. Ennek mesterei vagyunk, ez a szakmánk, ezt csináljuk a színpadon is. Én is bemagyaráztam magamnak, mert mindenki ezt mondta, hogy a gyerek a legrugalmasabb a világon, az élvezi az utazást, és repül, és jön, és megy. Egy frászt. Mióta folyamatosan itthon vagyok, teljesen más a viszonyom a fiammal. Addig is jól voltunk, hurcoltam, nyúztam, hoztam, vittem, jól érezte magát Kölnben – oda voltam szerződve, mikor született. De más a viszony egy anya és egy gyerek között, ha minden este odaállunk az ágya mellé, és minden este hárman együtt imádkozunk, vagy esetleg ketten, mert az esti előadás miatt vagy az apja nincs vele, vagy én. Átgondoltunk mindent, és úgy döntöttünk, hogy itthon éljük az életünket. Szülőnek lenni ma borzasztó nehéz, de az egyetlen dolog, ami valóban fontos. Boros Károly
779 Búbánat 2012-09-29 11:15:32
„Az operaénekes csodálatos küldetése” Évadkezdés az Operában: Szegedi Csaba bariton kapta a dalszínház Juventus-díját MNO, Tölgyesi Gábor 2012. szeptember 29., szombat 08:01 [url] http://mno.hu/grund/az-operaenekes-csodalatos-kuldetese-1108285; az interjú 1. része [/url] [url] http://mno.hu/grund/az-operaenekes-csodalatos-kuldetese-1108285?oldal=2; az interjú 2. része [/url] Református lelkésznek készült, tizennyolc éves koráig nem foglalkozott zenével, nem tanult zenét. Ma az egyik legjobb fiatal operaénekesünk. Az elmúlt évadokban nyújtott kiemelkedő teljesítményéért a Magyar Állami Operaház Juventus-díjjal tüntette ki Szegedi Csaba magánénekest. A dalszínház baritonistája ma, szombat este a Bohémélet Musettája, Váradi Zita oldalán Marcellóként érkezik fiákerrel az Andrássy úti palotához. − Szerepeit tekintve az elmúlt évadja meglehetősen „intrikus” volt, például az ős-Bánk bán előadásán Biberachként mószerolt, a Simon Boccanegra Paolo Albianijaként még sötétebb figurát alakított. Meglepetésként érte, hogy a szeptember 17-ei évadnyitó társulati ülésen kitüntették? − Óriási élmény volt! Három éve vagyok az Operánál, 2009-ban diplomáztam a Zeneakadémián, kettő évig ösztöndíjas voltam, eztán léptem a pálya nagyon rögös, de gyönyörű szép útjára, mint szabadúszó. Nem állnak már mögöttem a zeneakadémiai tanárok, magamra vagyok utalva. A múlt hétfő volt az első alkalom, amikor az egész társulat előtt kimehettem a színpadra, és átvehettem ezt a megtisztelő díjat. Ennek az elismerésnek nagyon örülök, legalább annyira fontos, mint tavaly a Junior Prima Díj, sőt, még egy kicsit édesebb is, hiszen a háztól kaptam. − Mennyi idő, erő, mekkora szív kell a sikerhez? − Ehhez a pályához nagy szorgalom kell, nagyon sokat kell gyakorolni, napi 8-9 órát Egy pici kis faluból, Perkupáról jöttem, tizennyolc éves koromig nem tanultam zenét, nem találkoztam zenével. Református lelkésznek készültem, az volt az álmom, hogy pap leszek. Tizennyolc évesen találkoztam először klaviatúrával, akkordokkal, összhangzattannal, szolfézzsal, ami egy átlagember életében először ijesztő, félelmetes, nem gondoltam, hogy van arra bármiféle esély, hogy ezt a tizennyolc éves lemaradást behozhatom. Mikor a Zeneakadémiára felvételiztem, 138-139 jelentkezőből 8 embert vettek fel, a versenytársak olyanok voltak, akik már az anyjuk hasában is a csellót húzták, kisgyerekként már hangképzésen vettek részt. És akkor jöttem én Perkupáról, kiálltam, és hoztam azt, amit onnan hozhattam. Az eltökéltséget, a vágyat, hogy megmutassam, mit tudok. És a hitet, ami nekem nagyon-nagyon sokat segít ezen a pályán. Szándékkal, szándék nélkül is nagyon sok nehézség, akadály kerül az ember elé, amit meg kell ugrani, le kell győzni. Nemrég beszélgettem Budai Lívia művésznővel, akivel nagyon jóban vagyunk. Volt szerencsém vele énekelni az ős-Bánkban. Ő volt Gertrúd, én Biberach. A művésznő mondta: hihetetlen ez a pálya, hiszen már maga mögött tudhat egy fantasztikus világkarriert, de még most is tanul újat, hiszen biztosan nem arra kérik fel, ami benne van abban az 50-60 szerepben, amit tud, hanem a 61-ikre. A Jóistentől kaptam talentumot, amivel szeretnék jól sáfárkodni. Amikor tavaly a Cosí fan tutte Guglielmójára készültem, egy hónapom volt a szerep megtanulására − a nulláról az előadásig. Voltak pánikszerű pillanatok, amikor azt éreztem, hogy ez nem fog sikerülni. De sikerült, márpedig azért, mert tényleg bejöttem reggel 8-ra az operaházba, akár ide, a 218-as szobába, és órákon keresztül egyedül, este 10-ig bent voltam. Tartottam két pici szünetet, és ütöttem a zongorán billentyűt. Tanultam a szerepet, és csak tanultam, tanultam. − Aszkéta életet kíván meg az operaéneklés? − Nem feltétlenül. Sólyom Nagy Sándor mesterem mondta: Csabikám! Haljál meg mindig a színpadon, ha kell a szerepért, de amikor élni kell tudni, akkor éljél rendesen. Én is szeretem a bort, a barátnőmet, ki csodás ember,úgyhogy az életnek ez a része is rendben van, de amikor munkáról van szó, akkor nincs kegyelem, nagyon oda kell tennie magát az embernek. Perkupáról jöttem, engem senki nem ajánlott, nem nyomott be sehová, amit elértem, a Jóistennek és magamnak köszönhetem, annak, hogy én ezt a pályát szívvel-lélekkel akarom. Természetesen a tanáraimnak is rengeteget köszönhetek: Sólyom Nagy Sándornak, Pogány Imolának, Oberfrank Péternek, Medveczky Ádámnak, Pál Tamásnak, Kovalik Balázsnak, akiktől a legtöbbet tanultam, és a mostani mesteremnek, Miller Lajosnak. Vezetnek, tanácsokat adnak, ellátnak ezzel-azzal. Egy emlékezetes Verdi-premier, orrvérzéssel − Nincs túl nagy különbség az énekesi és a lelkészi pálya között? − Az operaénekesi pálya majdnem olyan, mint a lelkészi: ahhoz is elhivatottság kell, hogy az ember a Debreceni Teológiai Egyetemről elmenjen Perkupára, vagy akár még kisebb településekre is szolgálni. Ott legyen, ott éljen, és tegye dolgát. Én is azt teszem, csak nagyobb közönség előtt. Amikor az ember kiáll a szószékre, akkor is egyedül van, amikor kiállok a színpadra, akkor is egyedül vagyok. Lehet, hogy ott a karmester, a zenekar, az énekes társak, akikkel sok kellemes élményem, de amikor az ember kinyitja a száját, és énekelni kezd, egyedül van, és egyedül Istenben,a tehetségében bízhat. Ezt nem lehet megszokni, ezzel élni kell tudni, és azt az adrenalinlöketet, stresszt, ami az embert esetleg hatalmába keríti, tudni kell úgy forgatni, hogy ne a produkció kárára, hanem az előnyére váljék. − Laikus nézőként úgy hiszem, a reflektorfény sokféleképp hathat az emberre. Adhat erőt, de lámpalázat, szédületet is. Hogyan marad egyensúlyban? − Az ámulatba és a rémületbe esés közti mezsgye igazán járható, és mindig a középútra kell törekedni. A szakma sok próbatétel elé állít, ilyen volt az elmúlt évad is. Biberach és Paulo Albiani ketten kitesznek egy Jágót, vagy akár egy Scarpiát, s bár az életben igazán távol áll tőlem az áskálódás, a méregkeverés − Papageno, Marcello, a Sevillai borbély vagy a Don Giovanni közelebb áll hozzám −, jó iskola gonosz szerepkörben is megmutatkozni. Soha nem felejtem el: tavaly a Boccanegra-premierem előtt két nappal nagyon beteg lettem. Már hónapok, hetek óta éreztem, valami bujkál bennem. Egy főpróbahéten nagyon nagy a nyomás, folyamatosan színpadon vagyunk, jelmez, smink, világítás, minden − nagyon elfáradtam. Elmentem a gégészemhez, aki azt mondta, a hangszalagjaimmal minden rendben, de valami van − egy kicsit rózsaszínes volt az egész berendezés. Nazálisan el voltam dugulva, és rohamszerűen köhögtem. Ott álltam, és gondolkodtam, lemondjam-e a premiert, vagy esetleg beleköhögjek az ária közepébe. Sosem gikszereztem még színpadon. Vettem a bátorságot, és nekimentem. Ott álltam a színpad szélén a belépésem előtt 5 perccel, az orromból elkezdett folyni a vér, köhögési ingereim voltak. Már ott tartottunk, hogy 8 ütem, 6 ütem, és akkor be kell lépni. Beléptem: és én ilyet még nem éltem át! Mintha egy szent helyre léptem volna be, olyan egészséges lettem hirtelen, hogy ennyire jó előadásom talán még nem is volt! Amikor visszaléptem a színpadról, akkor megint erőt vett rajtam a betegség, amikor újra színpadra léptem, megint semmi, se orrvérzés, se köhögés. Szinte hihetetlen. Azt nem kívánom senkinek, hogy beteg legyen, de hogy ilyenfajta megtapasztalásban legyen része, azt igen. De erről nem én vagyok az egyetlen, aki mesél. A régiek is számtalan ilyen és ehhez hasonló történetet tudnak, nekem ez volt az első. − Vannak nézőtéri legendák a kalciuminjekcióról. Végszükség esetén élne vele? − Én nem hiszek ilyesmikben, még a tojásban sem. Lehet, valakinek jól jöhet, hogy az adott pillanatot átvészelje, ám ez erős dopping, tudni kell, hogy annak nagyon nagy lecsengése van, és akár hetekig nem tud utána az illető énekelni. A pálinkával öblögetés persze nagyon jó, de csak otthon, amikor Perkupán édesapámmal leülünk szalonnát sütni. De azért, hogy az éneklés jobban menjen, nem tenném. − Elkezdődött az új évad, több előadás lesz, sokkal többet kell majd énekelni, jövőre pedig nyílik az Erkel Színház is. Hogyan készül az évadra? − Nem csak abból a szempontból volt nekem az évadnyitó társulati ülés élmény, mert díjat kaptam, hallgatva a híreket azt gondolom, nagyon jelentős művészeti fellendülésnek a küszöbén állunk. Ha az Erkel megnyílik, akkor nemcsak az emberek kapják vissza, amit elvettek tőlük, hanem az énekesek is. Nagyon sok tehetséges énekes van Magyarországon, és egy operaház kevés ahhoz, hogy mindenkinek munkát adjon. Régen hallottam olyanokat, egy operaháznak nem feladata, hogy minden énekesének kenyeret adjon, de ha valaki arra adja a fejét, hogy operaénekes legyen, akkor mégiscsak az álma az, hogy a Magyar Állami Operaházban folytassa a munkát, vagy éppen az Erkelben. Sokan vagyunk, és nagyon tehetségesek a magyar énekesek, mindenképpen nagyon biztató és reményteljes évad elé nézhetünk. Itt szerintem mindenkinek – akiben van egy kis spiritusz, tud énekelni – értékelhető produkciót tud nyújtani, lesz dolga. Most csütörtökön életemben először énekeltem Almaviva grófot a Figaro házasságának nehezebb, historikus változatában, a Művészetek Palotájában, Vashegyi György vezényletével, koncertszerű előadáson. Októberben kezdődik az évadom a Sevillai borbéllyal, amivel 2008-ban Figaróként debütáltam az Operában. Tavaly is teljesült egy szerepálmom: Marcello a Bohéméletből. Paulo Albiani és Biberach, nem mondom, hogy az ideálom, de nagyon jó iskola. A Guglielmo sem szerepálom, de fantasztikus lehetőség arra, hogy Mozartot énekeljek. Nagyon szeretek Mozartot énekelni: olyan a hangomnak, mint a gyógyszer. Mozart vigyáz az énekeseire, és összefogja, összetartja a hangot. Valamiért mindig úgy érzem, ha Mozartot éneklem, nagyon jól tudok énekelni. Ez az évad gyönyörű feladatokat tartogat: hiszen leszek megint Sevillai borbély, Marcello, vagy Bagó a János vitézből, amit a házban még nem énekeltem. És teljesül több álmom: Malatesta szerepe Don Pasqualéből, vagy a Don Giaovanni, amit eddig csak Győrben énekeltem, de magyarul. Most olaszul kell megtanulnom. Aztán teljesül az Anyegin, amit korábban a Zeneakadémián énekeltem, egészen beleszerettem a zenéjébe, és lehetek a Turandotban Ping, ami komoly technikai tudást igényel, a koreográfiája sem egyszerű. Az évadom az Ariadné Naxoszban bariton szerepével, Harlekinnel zárul, nagyon jelentős bemutató lesz. Gyönyörű dolgok várnak rám. Többfelé is előéneklek: Strasbourgban, Párizsban, New Yorkban. De éneklem még a Budavári Te Deumot decemberben Kecskeméten, vagy ami tényleg unikum lesz: a Zrínyi szózata a Magyar Tudományos Akadémián. − Az is unikum volt, hogy szeptember 14-én az UNESCO párizsi központjában énekelt a legendás karmester, Solti György születésének századik évfordulójának tiszteletére rendezett koncerten. Hogyan képzeljük el ezt a hangversenyt vagy az UNESCO-t? − Az UNESCO központja kívülről borzasztóan csúnya épület, de belül nagyon szép. Dobi Kiss Veronika mezzoszoprán partnereként egyedüliként mehettem ki az Operából mint bariton, ami nagyon nagy megtiszteltetés. Vásáry Tamás vezényelt, az operaház fantasztikus zenekara játszott, tele nagyon sok remek arccal, akik mind bástyaként álltak mögöttem. Még azelőtt életemben nem voltam Párizsban, fantasztikus látvány volt az Eiffel-torony a repülőgépből. Amikor cirkáltunk a busszal a városban, egyre beljebb, az Eiffel-torony egyre közelebb került, és egyszer csak nagy totálban megláttuk, mindenki beleborzongott. A közelében laktunk a szállodában, de nem mentem el a toronyhoz: majd a barátnőmmel szeretnék oda felmenni, vele szeretném az élményt megélni. Párizs, a fantasztikus borok és a koncert: nekem legalább akkora élmény volt, mint amikor elmentem Buenos Airesbe nyár elején, és ott két kurzust és két koncertet tartottam. Ott elénekelni az Elindultam szép hazámbólt, a Háryt vagy a János Vitézből Bagót... ez egy csodálatos küldetés, nagyon örülök, hogy megadatott. Én is ember vagyok, és amit csinálok, az nagyon szép − Azért 2005-ben a Magyar Wagner Társaság ösztöndíjasaként Bayreuth sem lehetett kismiska! − Nem bizony! A Wagner-versenyen vettünk részt Molnár Levente bariton kollégával, barátommal, akivel meg is nyertük a versenyt Bayreuthban. Csodálatos tíz nap volt, különleges az a színház, meg kell tapasztalni azokat az embereket, azt a hangzást, azt a szentséget, ami ott van. Az a színház azért épült, hogy Wagnert ott játsszák, és Wagner szóljon az emberekhez. Én ott öt operát láttam, és nagyon érdekes volt az, hogy az emberek még Bayreuthon belül is vártak arra, hogy bejussanak a színházba. Leventével elmentünk egy sörözőbe, és a csapos hölgy kérdezte: honnan jöttünk, hová megyünk. Mondtuk, hogy öt előadást nézünk meg, mire kiesett a kezéből a korsó. Ő akkor már tizenöt éve próbált jegyet szerezni, és nem tudott, annyira telt házasak az előadások. Olyat is hallottam, hogy volt, aki unokaként örökölt bayreuthi jegyet, amikor meghalt a nagymama. Generációnyi idő telik el, míg az emberek bejutnak oda, tényleg hihetetlen. És fantasztikus, hogy mennyire dívik, mennyire nem tud kihalni és nem is hal ki soha ez az érdeklődés. Nemcsak Wagner iránt, hanem a klasszikus zene iránt is. Az első bayreuthi élményem Sólyom Nagy Sándorhoz köthető, a tanáromhoz, aki hosszú-hosszú évtizedekig énekelt kint: egy nyáron kivitt a családjával együtt, és több előadást nézhettünk, hallgathattunk meg. Azóta is hálás vagyok neki! − Vannak, akik nemcsak Bayreuthba, a pesti Operába sem tudnak eljutni, sokféle okból. − Fontosnak tartom, hogy azoknak az embereknek, akik nem jutnak el az operaházba, akár csak logisztikai nehézségek miatt, hazavigyem az otthonukba ezt a csodát. Perkupán szoktam évente tartani egyszer-kétszer koncertet a kis református templomban, hogy az ottani emberek, Mariska néni, Juli vagy Kati néni hallja, a Csabika hogyan énekel. Az Opera nekik hihetetlen, csak a rádióból hallanak ilyen muzsikát. Olyankor azonban láthatják: én is ember vagyok, és amit csinálok, az nagyon szép. Az otthoniakhoz is elviszem ezt az üzenetet, ezt a küldetést, hogy lehetőleg ne maradjon ki ebből senki. Azt mondják, magyarul énekeljek, hogy értsék, amiről énekelek. De annak is mindig megörülnek, amikor oroszul énekelek egy Anyegin-áriát, vagy egy Sevillai borbélyt olaszul. Még sok szép dolog várhat rám, de az külön öröm nekem, hogy az embereknek adhatok valami pozitívet, s ők odajönnek hozzám egy kézfogás erejéig, egy beszélgetésre. Mert azok az emberek, akikkel tizennégy éves koromig az életemet éltem, most alig mernek megszólítani. Furcsa nekik, hogy operaénekes lettem Budapesten, pedig nem vagyok távol, ott vagyok velük: ezért is járok haza. − Lehet, hogy azért merik alig megszólítani, mert attól tartanak, Pesten a fejébe szállhatott a dicsőség? − Van egy-két ember, akit felhatalmaztam, hogy ha azt látja, elszálltam magamtól, vagy ennek a jelei mutatkoznak rajtam, akkor jól rúgjon fenékbe, mert sosem feledhetem el, hogy honnan indultam.
„Az operaénekes csodálatos küldetése” Évadkezdés az Operában: Szegedi Csaba bariton kapta a dalszínház Juventus-díját MNO, Tölgyesi Gábor 2012. szeptember 29., szombat 08:01 [url] http://mno.hu/grund/az-operaenekes-csodalatos-kuldetese-1108285; az interjú 1. része [/url] [url] http://mno.hu/grund/az-operaenekes-csodalatos-kuldetese-1108285?oldal=2; az interjú 2. része [/url] Református lelkésznek készült, tizennyolc éves koráig nem foglalkozott zenével, nem tanult zenét. Ma az egyik legjobb fiatal operaénekesünk. Az elmúlt évadokban nyújtott kiemelkedő teljesítményéért a Magyar Állami Operaház Juventus-díjjal tüntette ki Szegedi Csaba magánénekest. A dalszínház baritonistája ma, szombat este a Bohémélet Musettája, Váradi Zita oldalán Marcellóként érkezik fiákerrel az Andrássy úti palotához. − Szerepeit tekintve az elmúlt évadja meglehetősen „intrikus” volt, például az ős-Bánk bán előadásán Biberachként mószerolt, a Simon Boccanegra Paolo Albianijaként még sötétebb figurát alakított. Meglepetésként érte, hogy a szeptember 17-ei évadnyitó társulati ülésen kitüntették? − Óriási élmény volt! Három éve vagyok az Operánál, 2009-ban diplomáztam a Zeneakadémián, kettő évig ösztöndíjas voltam, eztán léptem a pálya nagyon rögös, de gyönyörű szép útjára, mint szabadúszó. Nem állnak már mögöttem a zeneakadémiai tanárok, magamra vagyok utalva. A múlt hétfő volt az első alkalom, amikor az egész társulat előtt kimehettem a színpadra, és átvehettem ezt a megtisztelő díjat. Ennek az elismerésnek nagyon örülök, legalább annyira fontos, mint tavaly a Junior Prima Díj, sőt, még egy kicsit édesebb is, hiszen a háztól kaptam. − Mennyi idő, erő, mekkora szív kell a sikerhez? − Ehhez a pályához nagy szorgalom kell, nagyon sokat kell gyakorolni, napi 8-9 órát Egy pici kis faluból, Perkupáról jöttem, tizennyolc éves koromig nem tanultam zenét, nem találkoztam zenével. Református lelkésznek készültem, az volt az álmom, hogy pap leszek. Tizennyolc évesen találkoztam először klaviatúrával, akkordokkal, összhangzattannal, szolfézzsal, ami egy átlagember életében először ijesztő, félelmetes, nem gondoltam, hogy van arra bármiféle esély, hogy ezt a tizennyolc éves lemaradást behozhatom. Mikor a Zeneakadémiára felvételiztem, 138-139 jelentkezőből 8 embert vettek fel, a versenytársak olyanok voltak, akik már az anyjuk hasában is a csellót húzták, kisgyerekként már hangképzésen vettek részt. És akkor jöttem én Perkupáról, kiálltam, és hoztam azt, amit onnan hozhattam. Az eltökéltséget, a vágyat, hogy megmutassam, mit tudok. És a hitet, ami nekem nagyon-nagyon sokat segít ezen a pályán. Szándékkal, szándék nélkül is nagyon sok nehézség, akadály kerül az ember elé, amit meg kell ugrani, le kell győzni. Nemrég beszélgettem Budai Lívia művésznővel, akivel nagyon jóban vagyunk. Volt szerencsém vele énekelni az ős-Bánkban. Ő volt Gertrúd, én Biberach. A művésznő mondta: hihetetlen ez a pálya, hiszen már maga mögött tudhat egy fantasztikus világkarriert, de még most is tanul újat, hiszen biztosan nem arra kérik fel, ami benne van abban az 50-60 szerepben, amit tud, hanem a 61-ikre. A Jóistentől kaptam talentumot, amivel szeretnék jól sáfárkodni. Amikor tavaly a Cosí fan tutte Guglielmójára készültem, egy hónapom volt a szerep megtanulására − a nulláról az előadásig. Voltak pánikszerű pillanatok, amikor azt éreztem, hogy ez nem fog sikerülni. De sikerült, márpedig azért, mert tényleg bejöttem reggel 8-ra az operaházba, akár ide, a 218-as szobába, és órákon keresztül egyedül, este 10-ig bent voltam. Tartottam két pici szünetet, és ütöttem a zongorán billentyűt. Tanultam a szerepet, és csak tanultam, tanultam. − Aszkéta életet kíván meg az operaéneklés? − Nem feltétlenül. Sólyom Nagy Sándor mesterem mondta: Csabikám! Haljál meg mindig a színpadon, ha kell a szerepért, de amikor élni kell tudni, akkor éljél rendesen. Én is szeretem a bort, a barátnőmet, ki csodás ember,úgyhogy az életnek ez a része is rendben van, de amikor munkáról van szó, akkor nincs kegyelem, nagyon oda kell tennie magát az embernek. Perkupáról jöttem, engem senki nem ajánlott, nem nyomott be sehová, amit elértem, a Jóistennek és magamnak köszönhetem, annak, hogy én ezt a pályát szívvel-lélekkel akarom. Természetesen a tanáraimnak is rengeteget köszönhetek: Sólyom Nagy Sándornak, Pogány Imolának, Oberfrank Péternek, Medveczky Ádámnak, Pál Tamásnak, Kovalik Balázsnak, akiktől a legtöbbet tanultam, és a mostani mesteremnek, Miller Lajosnak. Vezetnek, tanácsokat adnak, ellátnak ezzel-azzal. Egy emlékezetes Verdi-premier, orrvérzéssel − Nincs túl nagy különbség az énekesi és a lelkészi pálya között? − Az operaénekesi pálya majdnem olyan, mint a lelkészi: ahhoz is elhivatottság kell, hogy az ember a Debreceni Teológiai Egyetemről elmenjen Perkupára, vagy akár még kisebb településekre is szolgálni. Ott legyen, ott éljen, és tegye dolgát. Én is azt teszem, csak nagyobb közönség előtt. Amikor az ember kiáll a szószékre, akkor is egyedül van, amikor kiállok a színpadra, akkor is egyedül vagyok. Lehet, hogy ott a karmester, a zenekar, az énekes társak, akikkel sok kellemes élményem, de amikor az ember kinyitja a száját, és énekelni kezd, egyedül van, és egyedül Istenben,a tehetségében bízhat. Ezt nem lehet megszokni, ezzel élni kell tudni, és azt az adrenalinlöketet, stresszt, ami az embert esetleg hatalmába keríti, tudni kell úgy forgatni, hogy ne a produkció kárára, hanem az előnyére váljék. − Laikus nézőként úgy hiszem, a reflektorfény sokféleképp hathat az emberre. Adhat erőt, de lámpalázat, szédületet is. Hogyan marad egyensúlyban? − Az ámulatba és a rémületbe esés közti mezsgye igazán járható, és mindig a középútra kell törekedni. A szakma sok próbatétel elé állít, ilyen volt az elmúlt évad is. Biberach és Paulo Albiani ketten kitesznek egy Jágót, vagy akár egy Scarpiát, s bár az életben igazán távol áll tőlem az áskálódás, a méregkeverés − Papageno, Marcello, a Sevillai borbély vagy a Don Giovanni közelebb áll hozzám −, jó iskola gonosz szerepkörben is megmutatkozni. Soha nem felejtem el: tavaly a Boccanegra-premierem előtt két nappal nagyon beteg lettem. Már hónapok, hetek óta éreztem, valami bujkál bennem. Egy főpróbahéten nagyon nagy a nyomás, folyamatosan színpadon vagyunk, jelmez, smink, világítás, minden − nagyon elfáradtam. Elmentem a gégészemhez, aki azt mondta, a hangszalagjaimmal minden rendben, de valami van − egy kicsit rózsaszínes volt az egész berendezés. Nazálisan el voltam dugulva, és rohamszerűen köhögtem. Ott álltam, és gondolkodtam, lemondjam-e a premiert, vagy esetleg beleköhögjek az ária közepébe. Sosem gikszereztem még színpadon. Vettem a bátorságot, és nekimentem. Ott álltam a színpad szélén a belépésem előtt 5 perccel, az orromból elkezdett folyni a vér, köhögési ingereim voltak. Már ott tartottunk, hogy 8 ütem, 6 ütem, és akkor be kell lépni. Beléptem: és én ilyet még nem éltem át! Mintha egy szent helyre léptem volna be, olyan egészséges lettem hirtelen, hogy ennyire jó előadásom talán még nem is volt! Amikor visszaléptem a színpadról, akkor megint erőt vett rajtam a betegség, amikor újra színpadra léptem, megint semmi, se orrvérzés, se köhögés. Szinte hihetetlen. Azt nem kívánom senkinek, hogy beteg legyen, de hogy ilyenfajta megtapasztalásban legyen része, azt igen. De erről nem én vagyok az egyetlen, aki mesél. A régiek is számtalan ilyen és ehhez hasonló történetet tudnak, nekem ez volt az első. − Vannak nézőtéri legendák a kalciuminjekcióról. Végszükség esetén élne vele? − Én nem hiszek ilyesmikben, még a tojásban sem. Lehet, valakinek jól jöhet, hogy az adott pillanatot átvészelje, ám ez erős dopping, tudni kell, hogy annak nagyon nagy lecsengése van, és akár hetekig nem tud utána az illető énekelni. A pálinkával öblögetés persze nagyon jó, de csak otthon, amikor Perkupán édesapámmal leülünk szalonnát sütni. De azért, hogy az éneklés jobban menjen, nem tenném. − Elkezdődött az új évad, több előadás lesz, sokkal többet kell majd énekelni, jövőre pedig nyílik az Erkel Színház is. Hogyan készül az évadra? − Nem csak abból a szempontból volt nekem az évadnyitó társulati ülés élmény, mert díjat kaptam, hallgatva a híreket azt gondolom, nagyon jelentős művészeti fellendülésnek a küszöbén állunk. Ha az Erkel megnyílik, akkor nemcsak az emberek kapják vissza, amit elvettek tőlük, hanem az énekesek is. Nagyon sok tehetséges énekes van Magyarországon, és egy operaház kevés ahhoz, hogy mindenkinek munkát adjon. Régen hallottam olyanokat, egy operaháznak nem feladata, hogy minden énekesének kenyeret adjon, de ha valaki arra adja a fejét, hogy operaénekes legyen, akkor mégiscsak az álma az, hogy a Magyar Állami Operaházban folytassa a munkát, vagy éppen az Erkelben. Sokan vagyunk, és nagyon tehetségesek a magyar énekesek, mindenképpen nagyon biztató és reményteljes évad elé nézhetünk. Itt szerintem mindenkinek – akiben van egy kis spiritusz, tud énekelni – értékelhető produkciót tud nyújtani, lesz dolga. Most csütörtökön életemben először énekeltem Almaviva grófot a Figaro házasságának nehezebb, historikus változatában, a Művészetek Palotájában, Vashegyi György vezényletével, koncertszerű előadáson. Októberben kezdődik az évadom a Sevillai borbéllyal, amivel 2008-ban Figaróként debütáltam az Operában. Tavaly is teljesült egy szerepálmom: Marcello a Bohéméletből. Paulo Albiani és Biberach, nem mondom, hogy az ideálom, de nagyon jó iskola. A Guglielmo sem szerepálom, de fantasztikus lehetőség arra, hogy Mozartot énekeljek. Nagyon szeretek Mozartot énekelni: olyan a hangomnak, mint a gyógyszer. Mozart vigyáz az énekeseire, és összefogja, összetartja a hangot. Valamiért mindig úgy érzem, ha Mozartot éneklem, nagyon jól tudok énekelni. Ez az évad gyönyörű feladatokat tartogat: hiszen leszek megint Sevillai borbély, Marcello, vagy Bagó a János vitézből, amit a házban még nem énekeltem. És teljesül több álmom: Malatesta szerepe Don Pasqualéből, vagy a Don Giaovanni, amit eddig csak Győrben énekeltem, de magyarul. Most olaszul kell megtanulnom. Aztán teljesül az Anyegin, amit korábban a Zeneakadémián énekeltem, egészen beleszerettem a zenéjébe, és lehetek a Turandotban Ping, ami komoly technikai tudást igényel, a koreográfiája sem egyszerű. Az évadom az Ariadné Naxoszban bariton szerepével, Harlekinnel zárul, nagyon jelentős bemutató lesz. Gyönyörű dolgok várnak rám. Többfelé is előéneklek: Strasbourgban, Párizsban, New Yorkban. De éneklem még a Budavári Te Deumot decemberben Kecskeméten, vagy ami tényleg unikum lesz: a Zrínyi szózata a Magyar Tudományos Akadémián. − Az is unikum volt, hogy szeptember 14-én az UNESCO párizsi központjában énekelt a legendás karmester, Solti György születésének századik évfordulójának tiszteletére rendezett koncerten. Hogyan képzeljük el ezt a hangversenyt vagy az UNESCO-t? − Az UNESCO központja kívülről borzasztóan csúnya épület, de belül nagyon szép. Dobi Kiss Veronika mezzoszoprán partnereként egyedüliként mehettem ki az Operából mint bariton, ami nagyon nagy megtiszteltetés. Vásáry Tamás vezényelt, az operaház fantasztikus zenekara játszott, tele nagyon sok remek arccal, akik mind bástyaként álltak mögöttem. Még azelőtt életemben nem voltam Párizsban, fantasztikus látvány volt az Eiffel-torony a repülőgépből. Amikor cirkáltunk a busszal a városban, egyre beljebb, az Eiffel-torony egyre közelebb került, és egyszer csak nagy totálban megláttuk, mindenki beleborzongott. A közelében laktunk a szállodában, de nem mentem el a toronyhoz: majd a barátnőmmel szeretnék oda felmenni, vele szeretném az élményt megélni. Párizs, a fantasztikus borok és a koncert: nekem legalább akkora élmény volt, mint amikor elmentem Buenos Airesbe nyár elején, és ott két kurzust és két koncertet tartottam. Ott elénekelni az Elindultam szép hazámbólt, a Háryt vagy a János Vitézből Bagót... ez egy csodálatos küldetés, nagyon örülök, hogy megadatott. Én is ember vagyok, és amit csinálok, az nagyon szép − Azért 2005-ben a Magyar Wagner Társaság ösztöndíjasaként Bayreuth sem lehetett kismiska! − Nem bizony! A Wagner-versenyen vettünk részt Molnár Levente bariton kollégával, barátommal, akivel meg is nyertük a versenyt Bayreuthban. Csodálatos tíz nap volt, különleges az a színház, meg kell tapasztalni azokat az embereket, azt a hangzást, azt a szentséget, ami ott van. Az a színház azért épült, hogy Wagnert ott játsszák, és Wagner szóljon az emberekhez. Én ott öt operát láttam, és nagyon érdekes volt az, hogy az emberek még Bayreuthon belül is vártak arra, hogy bejussanak a színházba. Leventével elmentünk egy sörözőbe, és a csapos hölgy kérdezte: honnan jöttünk, hová megyünk. Mondtuk, hogy öt előadást nézünk meg, mire kiesett a kezéből a korsó. Ő akkor már tizenöt éve próbált jegyet szerezni, és nem tudott, annyira telt házasak az előadások. Olyat is hallottam, hogy volt, aki unokaként örökölt bayreuthi jegyet, amikor meghalt a nagymama. Generációnyi idő telik el, míg az emberek bejutnak oda, tényleg hihetetlen. És fantasztikus, hogy mennyire dívik, mennyire nem tud kihalni és nem is hal ki soha ez az érdeklődés. Nemcsak Wagner iránt, hanem a klasszikus zene iránt is. Az első bayreuthi élményem Sólyom Nagy Sándorhoz köthető, a tanáromhoz, aki hosszú-hosszú évtizedekig énekelt kint: egy nyáron kivitt a családjával együtt, és több előadást nézhettünk, hallgathattunk meg. Azóta is hálás vagyok neki! − Vannak, akik nemcsak Bayreuthba, a pesti Operába sem tudnak eljutni, sokféle okból. − Fontosnak tartom, hogy azoknak az embereknek, akik nem jutnak el az operaházba, akár csak logisztikai nehézségek miatt, hazavigyem az otthonukba ezt a csodát. Perkupán szoktam évente tartani egyszer-kétszer koncertet a kis református templomban, hogy az ottani emberek, Mariska néni, Juli vagy Kati néni hallja, a Csabika hogyan énekel. Az Opera nekik hihetetlen, csak a rádióból hallanak ilyen muzsikát. Olyankor azonban láthatják: én is ember vagyok, és amit csinálok, az nagyon szép. Az otthoniakhoz is elviszem ezt az üzenetet, ezt a küldetést, hogy lehetőleg ne maradjon ki ebből senki. Azt mondják, magyarul énekeljek, hogy értsék, amiről énekelek. De annak is mindig megörülnek, amikor oroszul énekelek egy Anyegin-áriát, vagy egy Sevillai borbélyt olaszul. Még sok szép dolog várhat rám, de az külön öröm nekem, hogy az embereknek adhatok valami pozitívet, s ők odajönnek hozzám egy kézfogás erejéig, egy beszélgetésre. Mert azok az emberek, akikkel tizennégy éves koromig az életemet éltem, most alig mernek megszólítani. Furcsa nekik, hogy operaénekes lettem Budapesten, pedig nem vagyok távol, ott vagyok velük: ezért is járok haza. − Lehet, hogy azért merik alig megszólítani, mert attól tartanak, Pesten a fejébe szállhatott a dicsőség? − Van egy-két ember, akit felhatalmaztam, hogy ha azt látja, elszálltam magamtól, vagy ennek a jelei mutatkoznak rajtam, akkor jól rúgjon fenékbe, mert sosem feledhetem el, hogy honnan indultam.
778 Búbánat 2009-08-14 10:32:51 [Válasz erre: 777 Búbánat 2009-08-14 10:18:42]
… Horváth Ádám számára is megtisztelő ez a meghívás, szép feladat előtt áll, érte is izgulhatunk, várom a híradásokat mindkettőjük szerepléséről!
… Horváth Ádám számára is megtisztelő ez a meghívás, szép feladat előtt áll, érte is izgulhatunk, várom a híradásokat mindkettőjük szerepléséről!
777 Búbánat 2009-08-14 10:18:42
Kolonits Klára ma kezdi meg Traviata-sorozatát Ausztriában Kirchstettenben, a Klassik Festivalon! Violettája mellett Horváth Ádám énekli Germont papát… A mai előadást további négy követi: 16., 18., 20., 22. Ez öt Traviátája között Salzkammergut Mozartfestivalon is fellép [url] http://www.mozartfestival.org/2009/de/k-kolonits.shtml; Kolonits Klára [/url] : A varázsfuvola Éj királynőjét énekli holnap,15-én Hallstattban, a Kultur und Kongresshausban. Sok sikert kívánok neki az elkövetkező napokban rá váró szép művészi feladatokhoz!
Kolonits Klára ma kezdi meg Traviata-sorozatát Ausztriában Kirchstettenben, a Klassik Festivalon! Violettája mellett Horváth Ádám énekli Germont papát… A mai előadást további négy követi: 16., 18., 20., 22. Ez öt Traviátája között Salzkammergut Mozartfestivalon is fellép [url] http://www.mozartfestival.org/2009/de/k-kolonits.shtml; Kolonits Klára [/url] : A varázsfuvola Éj királynőjét énekli holnap,15-én Hallstattban, a Kultur und Kongresshausban. Sok sikert kívánok neki az elkövetkező napokban rá váró szép művészi feladatokhoz!
776 Búbánat 2009-06-22 12:24:22
Berczelly Istvánnal találkozhatunk ma este 19 órakor a Hotel Pest Aulájában (1061 Budapest, Paulay Ede u. 31.). A MEGHÍVÓN ez áll: A „PRO PATRIA, PRO MUSICA 1997” Hangversenyszervező Betéti Társaság bemutatja: MŰVÉSZ-ESTEK A HOTEL PESTBEN Minden hónap első és harmadik hétfőjén, 19 órai kezdettek operáról, színházról, prózáról, költészetről, festészetről, szobrászatról – tehát művészetekről lesz szó másfél órában. „MŰVÉSZ-TALÁLKOZÁSOK” Ötletgazda, szervező, műsorkivitelező és kérdező: Simándi Péter, a Magyar Állami Operaház énekkari művésze. Berczelly István operaénekes, kiváló és érdemes művész, Liszt-díjas, a Magyar Állami Operaház Örökös Tagja. Műsorának címe: „A legnagyobb dolog a világon a szeretet!...” A belépőjegy ára: 1.500 Ft.
Berczelly Istvánnal találkozhatunk ma este 19 órakor a Hotel Pest Aulájában (1061 Budapest, Paulay Ede u. 31.). A MEGHÍVÓN ez áll: A „PRO PATRIA, PRO MUSICA 1997” Hangversenyszervező Betéti Társaság bemutatja: MŰVÉSZ-ESTEK A HOTEL PESTBEN Minden hónap első és harmadik hétfőjén, 19 órai kezdettek operáról, színházról, prózáról, költészetről, festészetről, szobrászatról – tehát művészetekről lesz szó másfél órában. „MŰVÉSZ-TALÁLKOZÁSOK” Ötletgazda, szervező, műsorkivitelező és kérdező: Simándi Péter, a Magyar Állami Operaház énekkari művésze. Berczelly István operaénekes, kiváló és érdemes művész, Liszt-díjas, a Magyar Állami Operaház Örökös Tagja. Műsorának címe: „A legnagyobb dolog a világon a szeretet!...” A belépőjegy ára: 1.500 Ft.
775 Sesto 2009-04-06 10:46:49 [Válasz erre: 774 Sesto 2009-04-06 10:45:47]
* Mrs Quickly: TAKÁCS TAMARA
* Mrs Quickly: TAKÁCS TAMARA
774 Sesto 2009-04-06 10:45:47
G. Verdi, Falstaff" * Falstaff: SÓLYOM-NAGY SÁNDOR * Ford: Patrizio Mendez * Alice Ford: KINCSES VERONIKA * Meg Page: Moldován Stefánia * Nanetta: PÁSZTHY JÚLIA * Fenton: BÁNDI JÁNOS * Pistola: MARCZIS DEMETER * Bardolfo: Korcsmáros Péter * Dr. Cajus: Fülöp Attila - GIUSEPPE PATANÈ (live - Budapest, 1983)
G. Verdi, Falstaff" * Falstaff: SÓLYOM-NAGY SÁNDOR * Ford: Patrizio Mendez * Alice Ford: KINCSES VERONIKA * Meg Page: Moldován Stefánia * Nanetta: PÁSZTHY JÚLIA * Fenton: BÁNDI JÁNOS * Pistola: MARCZIS DEMETER * Bardolfo: Korcsmáros Péter * Dr. Cajus: Fülöp Attila - GIUSEPPE PATANÈ (live - Budapest, 1983)
773 Búbánat 2009-04-04 15:12:35
A közelgő Parsifal- előadások előtt Perencz Béla nyilatkozott a Magyar Nemzet munkatársának, Kiss Eszter Veronikának ("Wagnertől az olasz operáig" - 2009.április 3.) Perencz Béla többek között elmondja, hogy pályája külföldön indult a nyolcvanas években, miután a Zeneakadémiát elvégezte, külföldön tanult tovább, s így természetes volt, hogy első szerepeit is az országhatáron kívül énekelte. Idehaza eddig tizenhárom főszerepet énekelhetett az elmúlt időszakban az Ybl-palotában: Traviata Germontja Álarcosbál Renatója Rigoletto címszerepe Nabucco címszerepe Otello Jagója Tosca Scarpiája Parasztbecsület Alfiója Pikk dáma Jeleckije Elektra Oresztésze Fidelio Pizzaroja Lohengrin Telramundja Parsifal Amfortasa A nürnbergi mesterdalnokok Hans Sachsa. “Úgy érzem, hogy ezzel eddig is sok szép lehetőséget kaptam ahhoz, hogy kapcsolatot teremthessek a budapestim operaközönséggel. Amit sajnálok, az az, hogy ezzel párhuzamosan más magyar városok esetében ez még nem alakult ki.” – mondja Perencz Béla, aki bízik abban, hogy ez idővel változni fog. A nemrég átvett Székely Mihály-emlékplakett jelentőségére utalva azt emeli ki, hogy azért is megtisztelő ez a díj számára, mert mint ahogy átadásakor ismertették, teljes mértékben szakmai elismerés jelképe. Azzal folytatja: “ – Különösen kedves szerepeim közül kettőt említenék, mint két extrém szerepet. Az egyik oldalon az operairodalom leghosszabb és egyik legnagyobb szerepét, egyben mint hangfajom csúcsfeladatát, A nürnbergi mesterdalnokok Hans Sachsát, amit most már örömmel magaménak tudhatok. A másik oldalon az olasz operairodalom ritkán hallható darabjának kulcsszerepét mondanám, mint ahogy az olasz operakultúra talán egyik legnagyobb baritonistája, Titta Ruffo is ennek nevezte Leoncavallo Edipo Re művének címszerepét” Perencz Béla még elmondja, hogy nagyon szeretné elénekelni A bolygó hollandi címszerepét, meg fájlalja, hogy Wagner tetraógiája mostanában nincs repertoáron az Operaaházban. De hiányolja a műsortervből Verdi Simon Boccanegráját és a Muszorgszkij-operákat is. Legutoljára hagyta Erkel, Bartók és Kodály műveinek szerepeit, amit véleménye szerint minden magyar énekesnek sajátjának és szívügyének kell tekintenie.
A közelgő Parsifal- előadások előtt Perencz Béla nyilatkozott a Magyar Nemzet munkatársának, Kiss Eszter Veronikának ("Wagnertől az olasz operáig" - 2009.április 3.) Perencz Béla többek között elmondja, hogy pályája külföldön indult a nyolcvanas években, miután a Zeneakadémiát elvégezte, külföldön tanult tovább, s így természetes volt, hogy első szerepeit is az országhatáron kívül énekelte. Idehaza eddig tizenhárom főszerepet énekelhetett az elmúlt időszakban az Ybl-palotában: Traviata Germontja Álarcosbál Renatója Rigoletto címszerepe Nabucco címszerepe Otello Jagója Tosca Scarpiája Parasztbecsület Alfiója Pikk dáma Jeleckije Elektra Oresztésze Fidelio Pizzaroja Lohengrin Telramundja Parsifal Amfortasa A nürnbergi mesterdalnokok Hans Sachsa. “Úgy érzem, hogy ezzel eddig is sok szép lehetőséget kaptam ahhoz, hogy kapcsolatot teremthessek a budapestim operaközönséggel. Amit sajnálok, az az, hogy ezzel párhuzamosan más magyar városok esetében ez még nem alakult ki.” – mondja Perencz Béla, aki bízik abban, hogy ez idővel változni fog. A nemrég átvett Székely Mihály-emlékplakett jelentőségére utalva azt emeli ki, hogy azért is megtisztelő ez a díj számára, mert mint ahogy átadásakor ismertették, teljes mértékben szakmai elismerés jelképe. Azzal folytatja: “ – Különösen kedves szerepeim közül kettőt említenék, mint két extrém szerepet. Az egyik oldalon az operairodalom leghosszabb és egyik legnagyobb szerepét, egyben mint hangfajom csúcsfeladatát, A nürnbergi mesterdalnokok Hans Sachsát, amit most már örömmel magaménak tudhatok. A másik oldalon az olasz operairodalom ritkán hallható darabjának kulcsszerepét mondanám, mint ahogy az olasz operakultúra talán egyik legnagyobb baritonistája, Titta Ruffo is ennek nevezte Leoncavallo Edipo Re művének címszerepét” Perencz Béla még elmondja, hogy nagyon szeretné elénekelni A bolygó hollandi címszerepét, meg fájlalja, hogy Wagner tetraógiája mostanában nincs repertoáron az Operaaházban. De hiányolja a műsortervből Verdi Simon Boccanegráját és a Muszorgszkij-operákat is. Legutoljára hagyta Erkel, Bartók és Kodály műveinek szerepeit, amit véleménye szerint minden magyar énekesnek sajátjának és szívügyének kell tekintenie.
772 virius 2009-01-15 16:19:58 [Válasz erre: 771 Búbánat 2009-01-14 23:07:46]
Már bő tíz éve, hogy levonult a színpadról, azt hiszem, Gioconda volt az utolsó alakítása, talán 1998-ban...
Már bő tíz éve, hogy levonult a színpadról, azt hiszem, Gioconda volt az utolsó alakítása, talán 1998-ban...
771 Búbánat 2009-01-14 23:07:46
Rohonyi Anikó operaénekesnő – az aktív pálya befejeztével – elment rádiós műsorvezetőnek! Ennek már közel öt éve – és csak most szereztem erről tudomást! A Magyar Katolikus Rádióban (MKR) kéthetente vasárnap esténként (20.30 - 21.30) vezeti „Az opera világa” című műsorát, melyben vendégeket is fogad a stúdióban: az utóbbi hónapokban beszélgetett Martin Jánossal, Palerdi Andrással, Ambrus Ákossal, Várhelyi Évával és Antal Mátyás karnaggyal. A műsor indulása: 2004.05.30. A műsort készíti: Zenei szerkesztőség Munkatársak: Pallós Tamás Rohonyi Anikó Eddig összesen 215 műsor és 37 ismétlés volt adásban. A legközelebbi műsorok az MKR-ban: január 25. és február 08.
Rohonyi Anikó operaénekesnő – az aktív pálya befejeztével – elment rádiós műsorvezetőnek! Ennek már közel öt éve – és csak most szereztem erről tudomást! A Magyar Katolikus Rádióban (MKR) kéthetente vasárnap esténként (20.30 - 21.30) vezeti „Az opera világa” című műsorát, melyben vendégeket is fogad a stúdióban: az utóbbi hónapokban beszélgetett Martin Jánossal, Palerdi Andrással, Ambrus Ákossal, Várhelyi Évával és Antal Mátyás karnaggyal. A műsor indulása: 2004.05.30. A műsort készíti: Zenei szerkesztőség Munkatársak: Pallós Tamás Rohonyi Anikó Eddig összesen 215 műsor és 37 ismétlés volt adásban. A legközelebbi műsorok az MKR-ban: január 25. és február 08.
770 Búbánat 2009-01-03 14:42:49
Kertesi Ingrid 2009. január elsején kerek születésnapot ünnepelt; a Rádióújságba - talán nem függetlenül az évfordulótól - egy szép, mosolygós közeli, színes képét tette be a szerkesztőség: a Bartók Rádió január 12-én részleteket sugároz a Budapesti Vonósoknak 1996. március 9-én, a Zeneakadémia nagytermében megtartott Boccherini-hangversenyéről,melynek egyik műsorszáma volt: Aria accademica-szoprán hangra, gordonkára és vonószenekarra (Km.: Kertesi Inrid, Onczay Csaba). Művészeti vezető: Botvay Károly, Hangversenmyester:Bánfalvi Béla.
Kertesi Ingrid 2009. január elsején kerek születésnapot ünnepelt; a Rádióújságba - talán nem függetlenül az évfordulótól - egy szép, mosolygós közeli, színes képét tette be a szerkesztőség: a Bartók Rádió január 12-én részleteket sugároz a Budapesti Vonósoknak 1996. március 9-én, a Zeneakadémia nagytermében megtartott Boccherini-hangversenyéről,melynek egyik műsorszáma volt: Aria accademica-szoprán hangra, gordonkára és vonószenekarra (Km.: Kertesi Inrid, Onczay Csaba). Művészeti vezető: Botvay Károly, Hangversenmyester:Bánfalvi Béla.
769 Sesto 2008-12-31 19:01:43 [Válasz erre: 768 tarnhelm2 2008-12-31 18:53:33]
...dehát ez lerágott csont (=a Hungaroton és a MR alapvetö tehetetlensége kiváló archívfelvételeket illetöen!), mint tudjuk, így én minden ilyen csodának örülni tudok, amit hosszú évek után mégis elövesznek, és végre CD-re préselnek; legyen az operett, opera vagy akár kiváló minöségü instrumentális alkotás etc., nem teszek kbséget!.........
...dehát ez lerágott csont (=a Hungaroton és a MR alapvetö tehetetlensége kiváló archívfelvételeket illetöen!), mint tudjuk, így én minden ilyen csodának örülni tudok, amit hosszú évek után mégis elövesznek, és végre CD-re préselnek; legyen az operett, opera vagy akár kiváló minöségü instrumentális alkotás etc., nem teszek kbséget!.........
768 tarnhelm2 2008-12-31 18:53:33 [Válasz erre: 765 Sesto 2008-12-31 11:06:40]
Nem az a baj, hogy ezt kiadta, hanem hogy ezerszer fontosabb dolgokat a saját és a rádióarchívum mélyéről nem ad ki. Csakis ezért nem tudok felhőtlenül örülni veled, Sesto.
Nem az a baj, hogy ezt kiadta, hanem hogy ezerszer fontosabb dolgokat a saját és a rádióarchívum mélyéről nem ad ki. Csakis ezért nem tudok felhőtlenül örülni veled, Sesto.
767 Sesto 2008-12-31 15:41:29
Pláne így, az év végén sokkal inkább egy ilyen operettalbum (=színes válogatás remek tolmácsolásban!) a Hungaroton archívum mélyen szunnyadó ritkaságok és kincsek közül, mint vmelyik új kretén, DE modern,- akarom mondani: modernkedö kutyagumi, amire estleg rá lehet nyomni a bár hangzatos, de tk. értéktelen és nevetséges: "világpremier-felvétel-pecsétet",.............
Pláne így, az év végén sokkal inkább egy ilyen operettalbum (=színes válogatás remek tolmácsolásban!) a Hungaroton archívum mélyen szunnyadó ritkaságok és kincsek közül, mint vmelyik új kretén, DE modern,- akarom mondani: modernkedö kutyagumi, amire estleg rá lehet nyomni a bár hangzatos, de tk. értéktelen és nevetséges: "világpremier-felvétel-pecsétet",.............
766 Búbánat 2008-12-31 11:37:13 [Válasz erre: 764 tarnhelm2 2008-12-31 10:54:36]
Ha operett, akkor minden, ami a műfajjal kapcsolatos újdonság, annak elfogultan örülök; Kincses Veronika mellett még számos kiváló hazai előadót „felfedezhet” magának a Hungaroton - operettlemez kiadása céljából (is). Magam részéről nagyon örülök a lemeznek, mely döntően a rádió hangarchívumának felvételeit tartalmazza.
Ha operett, akkor minden, ami a műfajjal kapcsolatos újdonság, annak elfogultan örülök; Kincses Veronika mellett még számos kiváló hazai előadót „felfedezhet” magának a Hungaroton - operettlemez kiadása céljából (is). Magam részéről nagyon örülök a lemeznek, mely döntően a rádió hangarchívumának felvételeit tartalmazza.
765 Sesto 2008-12-31 11:06:40 [Válasz erre: 764 tarnhelm2 2008-12-31 10:54:36]
...azért mert nem éppen Wagner etc., attól még- véleményem szerint - igenis ideje volt, hogy ez az operettalbum végre CD-re kerüljön,-ill. hogy egyáltalán újra kapható legyen! :-) (Én minden esetre nagyon örülök neki - neked pedig nyilván nem kötelezö, ennyi!...)
...azért mert nem éppen Wagner etc., attól még- véleményem szerint - igenis ideje volt, hogy ez az operettalbum végre CD-re kerüljön,-ill. hogy egyáltalán újra kapható legyen! :-) (Én minden esetre nagyon örülök neki - neked pedig nyilván nem kötelezö, ennyi!...)
764 tarnhelm2 2008-12-31 10:54:36 [Válasz erre: 763 Sesto 2008-12-31 10:40:16]
Húha! Azért szerintem nem ez a Hungaroton legnagyobb mulasztása, hogy ezt a lemezt eddig még nem jelentette meg.... Tucatszámra tudnék fontosabbakat mondani.
Húha! Azért szerintem nem ez a Hungaroton legnagyobb mulasztása, hogy ezt a lemezt eddig még nem jelentette meg.... Tucatszámra tudnék fontosabbakat mondani.
763 Sesto 2008-12-31 10:40:16
...háááát, már éppen ideje volt, hogy a Hungaroton észbekapott és kiadta CD-n ezt a felvételt: KINCSES Veronika Operettdalok és -duettek / Songs and Duets from Operettas HCD 16890 5991811689025 This Compilation (P) 2008 Hungaroton Records Ltd. (P) 2008 AAD Attila Fülöp – tenor 8; János Berkes – tenor 10, 11; Lajos Miller – bariton / baritone 16 A Magyar Rádió és Televízió Énekkara / Hungarian Radio & Television Chorus (Karigazgató / Chorus master: Ferenc Sapszon) 1, 3, 4, 6, 9, 12, 13, 17 A Magyar Rádió és Televízió Szimfonikus Zenekara Hungarian Radio & Television Symphony Orchestra 4–9, 12–15, 17 Budapesti MÁV Szimfonikus Zenekar / Budapest MÁV Symphony Orchestra 10, 11, 16 Vezényel / Conducted by László Makláry 1, 17; Tamás Bródy 2–6, 9, 12, 13; Tamás Breitner 7, 8, 15; György Behár 10, 11, 16; Frigyes Hidas 14 IMRE (EMMERICH) KÁLMÁN (1882–1953) Marica grófnõ / Countess Maritza / Gräfin Mariza(1924) (Julius Brammer, Alfred Grünwald) Marica belépõje / Maritza’s entrance song 2′44″ „Höre ich Zigeunergeigen… Wo wohnt die Liebe“ FERENC (FRANZ) LEHÁR (1870–1946) Víg özvegy / The Merry Widow / Die lustige Witwe (1905) (Victor Léon, Leo Stein–Adolf Mérei) Bevezetés / Introduction. „A mi hazánk” 1′11″ Tánc / Dance. “Ah, ah” (Kórus / Chorus) 1′33″ Vilja-dal / Vilja’s song. „Az otthon hangja… Ott élt a lidérc” (Hanna Glawary) 5′10″ Ifj. JOHANN STRAUSS Jr (1825–1899) A cigánybáró / The Gypsy Baron / Der Zigeunerbaron (1885) (Ignaz Schnitzer–Sándor Fischer) Saffi dala (I. felv.) / Saffi’s song (Act 1). „Nagyon vigyázz, jól vigyázz” 4′39″ A denevér / Die Fledermaus (1874) (Carl Haffner, Richard Genée–Sándor Fischer) Adél kupléja. Kacagó dal (II. felv.) / Adele’s song (Act 2). „Márki, szívem” 3′18″ Bécsi vér / Wiener Blut (1899) (Victor Léon, Leo Stein–Sándor Fischer) A grófné dala (I. felv.) / The Countess’ song (Act 1) 4′07″ „A férjem nem akarta… Üdvözlégy, te kedves fészek” A grófné és gróf kettõse (II. felv.) / Duet of the Count and Countess (Act 2) 5′37″ (Bécsi vér keringõ / Wiener Blut Waltz Op. 354, 1873) „Csak egyet nem… Bécsi vér” CARL ZELLER (1842–1898) A madarász / Der Vogelhändler (1891) (Moritz West, Ludwig Held–Sándor Fischer) A hercegnõ belépõje (I. felv) / Entrance song of the Princess (Act 1) 4′39″ Rajna keringõ / Rhine Waltz. „Ó de szép, drága szép” JENÕ HUSZKA (1875–1960) Mária fõhadnagy / Lieutenant Maria (1942) (László Szilágyi) Bálint és Mária kettõse (I. felv.) / Duet of Bálint and Maria (Act 1) 3′22″ „Szeretem… Szabad-e remélnem” Bálint és Mária kettõse (II. felv.) / Duet of Bálint and Maria (Act 2) 3′43″ „Én mától kezdve csak terólad álmodom” ROBERT PLANQUETTE (1848–1903) A corneville-i harangok / Le cloches de Corneville (1877) (Louis Clairville, Charles Gabet–Ernõ Innocent Vincze) Germaine kupléja. Harangdal / Germain’s song 3′56″ „Régi hagyomány, hogy bátor, jó vizézek” JACQUES OFFENBACH (1819–1880) A sóhajok hídja / Le pont des soupirs (1868) (Hector Crémieux, Ludovic Halévy–József Romhányi) Catarina dala / Song of Catarina. „Csengj, bongj, zengj” 2′07″ Piaci dámák / Mesdames de la Halle (1858) (Armand Lapointe–József Romhányi) Ciboletta dala / Ciboletta’ song. „Szent ég… Jól ismer ám a csarnok” 5′03″ A párizsi élet / La vie parisienne (1866) (Henri Meilhac, Ludovic Halévy–József Romhányi) A báróné dala (II. felv.) / The Baroness’ song (Act 2) 3′47″ „A szívem dermedt, mint a jég” JENÕ HUSZKA (1875–1960) Aranyvirág / Golden Flower (1903) (Ferenc Martos) Szerelmi kettõs / Love duet. „Szívem szívednek örökös rabja lett” 3′31″ IMRE (EMMERICH) KÁLMÁN (1882–1953) A montmartre-i ibolya / Paris in Spring / Das Veilchen von Montmartre (1930) (Julius Brammer, Alfred Grünwald) Ninon dala (II. felv.) / Ninon’s Song (Act 2) 1′30″ “Wenn Paris bei Nacht… Carambolina, Caramboletta” Összidõ / Total time: 60′43″ Német 1 , 17 és magyar 2 – 16 nyelven / Sung in German 1 , 17 and Hungarian 2 – 16 CD Master: Domonkos Timár Hungaroton recordings: 1, 10, 11, 17 Hungarian Radio recordings: 2–9, 12–15 Design: Miklós Juhász Booklet editor: Lajos Winkler
...háááát, már éppen ideje volt, hogy a Hungaroton észbekapott és kiadta CD-n ezt a felvételt: KINCSES Veronika Operettdalok és -duettek / Songs and Duets from Operettas HCD 16890 5991811689025 This Compilation (P) 2008 Hungaroton Records Ltd. (P) 2008 AAD Attila Fülöp – tenor 8; János Berkes – tenor 10, 11; Lajos Miller – bariton / baritone 16 A Magyar Rádió és Televízió Énekkara / Hungarian Radio & Television Chorus (Karigazgató / Chorus master: Ferenc Sapszon) 1, 3, 4, 6, 9, 12, 13, 17 A Magyar Rádió és Televízió Szimfonikus Zenekara Hungarian Radio & Television Symphony Orchestra 4–9, 12–15, 17 Budapesti MÁV Szimfonikus Zenekar / Budapest MÁV Symphony Orchestra 10, 11, 16 Vezényel / Conducted by László Makláry 1, 17; Tamás Bródy 2–6, 9, 12, 13; Tamás Breitner 7, 8, 15; György Behár 10, 11, 16; Frigyes Hidas 14 IMRE (EMMERICH) KÁLMÁN (1882–1953) Marica grófnõ / Countess Maritza / Gräfin Mariza(1924) (Julius Brammer, Alfred Grünwald) Marica belépõje / Maritza’s entrance song 2′44″ „Höre ich Zigeunergeigen… Wo wohnt die Liebe“ FERENC (FRANZ) LEHÁR (1870–1946) Víg özvegy / The Merry Widow / Die lustige Witwe (1905) (Victor Léon, Leo Stein–Adolf Mérei) Bevezetés / Introduction. „A mi hazánk” 1′11″ Tánc / Dance. “Ah, ah” (Kórus / Chorus) 1′33″ Vilja-dal / Vilja’s song. „Az otthon hangja… Ott élt a lidérc” (Hanna Glawary) 5′10″ Ifj. JOHANN STRAUSS Jr (1825–1899) A cigánybáró / The Gypsy Baron / Der Zigeunerbaron (1885) (Ignaz Schnitzer–Sándor Fischer) Saffi dala (I. felv.) / Saffi’s song (Act 1). „Nagyon vigyázz, jól vigyázz” 4′39″ A denevér / Die Fledermaus (1874) (Carl Haffner, Richard Genée–Sándor Fischer) Adél kupléja. Kacagó dal (II. felv.) / Adele’s song (Act 2). „Márki, szívem” 3′18″ Bécsi vér / Wiener Blut (1899) (Victor Léon, Leo Stein–Sándor Fischer) A grófné dala (I. felv.) / The Countess’ song (Act 1) 4′07″ „A férjem nem akarta… Üdvözlégy, te kedves fészek” A grófné és gróf kettõse (II. felv.) / Duet of the Count and Countess (Act 2) 5′37″ (Bécsi vér keringõ / Wiener Blut Waltz Op. 354, 1873) „Csak egyet nem… Bécsi vér” CARL ZELLER (1842–1898) A madarász / Der Vogelhändler (1891) (Moritz West, Ludwig Held–Sándor Fischer) A hercegnõ belépõje (I. felv) / Entrance song of the Princess (Act 1) 4′39″ Rajna keringõ / Rhine Waltz. „Ó de szép, drága szép” JENÕ HUSZKA (1875–1960) Mária fõhadnagy / Lieutenant Maria (1942) (László Szilágyi) Bálint és Mária kettõse (I. felv.) / Duet of Bálint and Maria (Act 1) 3′22″ „Szeretem… Szabad-e remélnem” Bálint és Mária kettõse (II. felv.) / Duet of Bálint and Maria (Act 2) 3′43″ „Én mától kezdve csak terólad álmodom” ROBERT PLANQUETTE (1848–1903) A corneville-i harangok / Le cloches de Corneville (1877) (Louis Clairville, Charles Gabet–Ernõ Innocent Vincze) Germaine kupléja. Harangdal / Germain’s song 3′56″ „Régi hagyomány, hogy bátor, jó vizézek” JACQUES OFFENBACH (1819–1880) A sóhajok hídja / Le pont des soupirs (1868) (Hector Crémieux, Ludovic Halévy–József Romhányi) Catarina dala / Song of Catarina. „Csengj, bongj, zengj” 2′07″ Piaci dámák / Mesdames de la Halle (1858) (Armand Lapointe–József Romhányi) Ciboletta dala / Ciboletta’ song. „Szent ég… Jól ismer ám a csarnok” 5′03″ A párizsi élet / La vie parisienne (1866) (Henri Meilhac, Ludovic Halévy–József Romhányi) A báróné dala (II. felv.) / The Baroness’ song (Act 2) 3′47″ „A szívem dermedt, mint a jég” JENÕ HUSZKA (1875–1960) Aranyvirág / Golden Flower (1903) (Ferenc Martos) Szerelmi kettõs / Love duet. „Szívem szívednek örökös rabja lett” 3′31″ IMRE (EMMERICH) KÁLMÁN (1882–1953) A montmartre-i ibolya / Paris in Spring / Das Veilchen von Montmartre (1930) (Julius Brammer, Alfred Grünwald) Ninon dala (II. felv.) / Ninon’s Song (Act 2) 1′30″ “Wenn Paris bei Nacht… Carambolina, Caramboletta” Összidõ / Total time: 60′43″ Német 1 , 17 és magyar 2 – 16 nyelven / Sung in German 1 , 17 and Hungarian 2 – 16 CD Master: Domonkos Timár Hungaroton recordings: 1, 10, 11, 17 Hungarian Radio recordings: 2–9, 12–15 Design: Miklós Juhász Booklet editor: Lajos Winkler
762 Fabricius 2008-12-08 11:13:31 [Válasz erre: 759 Sesto 2008-12-08 08:19:13]
Így van! Szép és tartalmas, őszinte interjú! Nagy dicséret az opera-világ oldalnak is, le a kalappal előttük! Soha nem csapják össze az interjúkat és nem bombázzák idióta kérdésekkel az interjú alanyokat. Molnár András sikerekben és szerepekben gazdag pályájáról külön élvezet olvasni. Egyik mondatán viszont el lehet gondolkodni. "Még senki nem tudja mi lesz a jövő évadban." Tehát ő sem tudja, hogy mikor és mit kell énekelnie, vagy egyáltalán számítanak-e rá! Azért ez nagyon ciki!
Így van! Szép és tartalmas, őszinte interjú! Nagy dicséret az opera-világ oldalnak is, le a kalappal előttük! Soha nem csapják össze az interjúkat és nem bombázzák idióta kérdésekkel az interjú alanyokat. Molnár András sikerekben és szerepekben gazdag pályájáról külön élvezet olvasni. Egyik mondatán viszont el lehet gondolkodni. "Még senki nem tudja mi lesz a jövő évadban." Tehát ő sem tudja, hogy mikor és mit kell énekelnie, vagy egyáltalán számítanak-e rá! Azért ez nagyon ciki!
761 -zéta- 2008-12-08 10:43:34 [Válasz erre: 759 Sesto 2008-12-08 08:19:13]
Az az idős bácsi, aki Mendelssohn Paulusát dirigálta Olaszországban, nem Cavazzini volt hanem GAVAZZENI...;-)
Az az idős bácsi, aki Mendelssohn Paulusát dirigálta Olaszországban, nem Cavazzini volt hanem GAVAZZENI...;-)
760 Sesto 2008-12-08 08:20:43
"lehet",....mielött még he-he-he lesz belöle,...pardon!
"lehet",....mielött még he-he-he lesz belöle,...pardon!
759 Sesto 2008-12-08 08:19:13
...ez itt a reklám helye: avagy a születésnapos Molnár Andrással készült egy nagyon szép és tartalmas interjú, amit az opera-vilag.hu oldalon lehehet megtalálni...
...ez itt a reklám helye: avagy a születésnapos Molnár Andrással készült egy nagyon szép és tartalmas interjú, amit az opera-vilag.hu oldalon lehehet megtalálni...
758 Búbánat 2008-11-07 23:43:45 [Válasz erre: 754 Búbánat 2008-09-10 20:12:03]
Hátha valakit érdekel - rajtam kívül: Ütő Endre Liszt-díjas operaénekes, fafaragó, kerámiaszobrász műveiből nyílt kiállítás a váci egyházmegye közösségi Credo-házában (Vác, Kossuth tér 4.) A tárlatot november 25-ig tekinthetik meg az érdeklődők.
Hátha valakit érdekel - rajtam kívül: Ütő Endre Liszt-díjas operaénekes, fafaragó, kerámiaszobrász műveiből nyílt kiállítás a váci egyházmegye közösségi Credo-házában (Vác, Kossuth tér 4.) A tárlatot november 25-ig tekinthetik meg az érdeklődők.
757 Búbánat 2008-09-11 22:31:30
Egyetértek, igen tartalmas interjú - melyben Kincses Veronikától olvashatunk bölcs, megérlelt és megszívlelendő gondolatokat: nosztalgikus visszatekintés az eltelt idők megvalósult nagy művészi feladataira; érdekfeszítő visszaemlékezések szerepekre, fellépésekre; szeretetteljes mondatok kollégákról, karmesterekről, rendezőkről; letisztult hitvallás egy talán végleg még be nem fejezett pálya emelkedett pillanatairól, és a jelenről: a tanítás szépségéről, egyben hatalmas felelősségéről; s végül, az utolsó bekezdésben örömteli, családi vonatkozású művészi produkciónak meghatóan szép leírása zárja az interjút. Köszönet érte az interjú alanynak éppúgy, mint a beszélgetőtársnak.
Egyetértek, igen tartalmas interjú - melyben Kincses Veronikától olvashatunk bölcs, megérlelt és megszívlelendő gondolatokat: nosztalgikus visszatekintés az eltelt idők megvalósult nagy művészi feladataira; érdekfeszítő visszaemlékezések szerepekre, fellépésekre; szeretetteljes mondatok kollégákról, karmesterekről, rendezőkről; letisztult hitvallás egy talán végleg még be nem fejezett pálya emelkedett pillanatairól, és a jelenről: a tanítás szépségéről, egyben hatalmas felelősségéről; s végül, az utolsó bekezdésben örömteli, családi vonatkozású művészi produkciónak meghatóan szép leírása zárja az interjút. Köszönet érte az interjú alanynak éppúgy, mint a beszélgetőtársnak.
756 Sesto 2008-09-11 08:35:41 [Válasz erre: 755 Fabricius 2008-09-11 08:21:00]
...csatlakoznék! Tartalmas, renkivül igényes és szép interjú! :-) Örömmel olvastam - nagy élmény volt. Köszönet érte! „A kötelező gyakorlatok ideje lejárt” – Beszélgetés Kincses Veronikával
...csatlakoznék! Tartalmas, renkivül igényes és szép interjú! :-) Örömmel olvastam - nagy élmény volt. Köszönet érte! „A kötelező gyakorlatok ideje lejárt” – Beszélgetés Kincses Veronikával
755 Fabricius 2008-09-11 08:21:00
Nagyon tetszik az Opera-világos interjú Kincses Veronikával. Ezúton is gratulálok a művésznőnek a kitüntetéséhez.
Nagyon tetszik az Opera-világos interjú Kincses Veronikával. Ezúton is gratulálok a művésznőnek a kitüntetéséhez.
754 Búbánat 2008-09-10 20:12:03
Ma éjjel 23.04-től megismétli a Kossuth rádió a tegnapi adást: Arcvonások - Ütő Endre operaénekes Az egy évtizede nyugdíjba vonult művész igazi életforma-váltást hajtott végre. Lovasberénybe költözött családjával, szőlőt művelnek, kertészkednek, az Operaház hajdani főigazgatója emellett még szebbnél szebb kerámia szobrokat és fafaragásokat is készít. Szerkesztő-riporter: Kondor Katalin (30 perc)
Ma éjjel 23.04-től megismétli a Kossuth rádió a tegnapi adást: Arcvonások - Ütő Endre operaénekes Az egy évtizede nyugdíjba vonult művész igazi életforma-váltást hajtott végre. Lovasberénybe költözött családjával, szőlőt művelnek, kertészkednek, az Operaház hajdani főigazgatója emellett még szebbnél szebb kerámia szobrokat és fafaragásokat is készít. Szerkesztő-riporter: Kondor Katalin (30 perc)
753 Sesto 2008-09-09 10:09:10
\"Der Neue Merker\" is felköszöntötte Kincses Veronikát - íme: 8.9. Veronika KINCSES Sie besuchte die Musikakademie von Budapest und vervollständigte ihre Ausbildung an der Accademia di Santa Cecilia in Rom bei Gianna Pederzini. 1971 gewann sie den A. Dvorák-Concours in Prag. Seit 1973 gefeiertes Mitglied der Nationaloper Budapest (Debüt als Zerline im »Don Giovanni«). Hier trat sie in einem sehr umfangreichen Repertoire auf, das neben Koloraturrollen auch Aufgaben aus dem lyrisch-dramatischen Fach aufzuweisen hatte. So sang sie die Norma, die Susanna in »Nozze di Figaro«, die Fiordiligi in »Così fan tutte«, die Vitellia in »La clemenza di Tito« von Mozart, die Elvira in »Ernani« und die Amelia in »Simon Boccanegra« von Verdi, die Nedda im »Bajazzo«, die Mimi in Puccinis »La Bohème«, die Adriana Lecouvreur in der gleichnamigen Oper von Cilea, die Micaela in »Carmen«, die Sulamith in der »Königin von Saba« von Goldmark und eine Vielzahl weiterer Partien. Sie gastierte in den Musikzentren in ihrer ungarischen Heimat, aber auch im Ausland, u.a. 1982 an der Wiener Staatsoper als Butterfly, 1984 an der Connecticut Opera in Stamford ebenfalls als Butterfly, 1985 am Deutschen Opernhaus Berlin, 1986 am Teatro Liceo Barcelona als Donna Elvira im »Don Giovanni« und in Montreal in Puccinis »Suor Angelica«. 1987 hörte man sie am Teatro Colón Buenos Aires als Silvana in »La Fiamma« von O. Respighi, 1989 in Pittsburgh als Butterfly. Nachdem sie 1986 an der Budapester Oper als erste Wagner-Partie die Eva in den »Meistersingern« übernommen hatte, wurde sie auch als Wagner-Interpretin bekannt. Am 27.1.1994 wirkte sie in Montpellier in der Uraufführung der Oper »Marie de Montpellier« von René Koering mit. Auch als Konzertsopranistin kam sie zu einer Karriere auf internationaler Ebene. 1980 wurde sie mit dem Kossuth-Preis ausgezeichnet. Viele Schallplatten der ungarischen Marke Hungaroton: Sulamith in der »Königin von Saba«, »Il ritorno di Tobia«, »La fedeltà premiata« und »Der Apotheker« von J. Haydn, geistliche Musikwerke des gleichen Meisters, Lieder von Bellini, Ungarische Krönungsmesse und Missa solemnis (Graner Messe) von F. Liszt, Oratorium »Christus«, ebenfalls von Liszt, »Medea« von Cherubini, »Il pittore Parigino« von Cimarosa, Titelrolle in »Madame Butterfly«, »Maria Egiziaca« von O. Respighi, Euridice im »Orpheus« von Gluck, Olga in »Fedora« von Giordano, Te Deum von Charpentier. Auf Supraphon-Opus Mimi in »La Bohème«, weitere Aufnahmen auf Arts. (lásd \"Der Neue Merker\" - online/\"Jubiläen\")
\"Der Neue Merker\" is felköszöntötte Kincses Veronikát - íme: 8.9. Veronika KINCSES Sie besuchte die Musikakademie von Budapest und vervollständigte ihre Ausbildung an der Accademia di Santa Cecilia in Rom bei Gianna Pederzini. 1971 gewann sie den A. Dvorák-Concours in Prag. Seit 1973 gefeiertes Mitglied der Nationaloper Budapest (Debüt als Zerline im »Don Giovanni«). Hier trat sie in einem sehr umfangreichen Repertoire auf, das neben Koloraturrollen auch Aufgaben aus dem lyrisch-dramatischen Fach aufzuweisen hatte. So sang sie die Norma, die Susanna in »Nozze di Figaro«, die Fiordiligi in »Così fan tutte«, die Vitellia in »La clemenza di Tito« von Mozart, die Elvira in »Ernani« und die Amelia in »Simon Boccanegra« von Verdi, die Nedda im »Bajazzo«, die Mimi in Puccinis »La Bohème«, die Adriana Lecouvreur in der gleichnamigen Oper von Cilea, die Micaela in »Carmen«, die Sulamith in der »Königin von Saba« von Goldmark und eine Vielzahl weiterer Partien. Sie gastierte in den Musikzentren in ihrer ungarischen Heimat, aber auch im Ausland, u.a. 1982 an der Wiener Staatsoper als Butterfly, 1984 an der Connecticut Opera in Stamford ebenfalls als Butterfly, 1985 am Deutschen Opernhaus Berlin, 1986 am Teatro Liceo Barcelona als Donna Elvira im »Don Giovanni« und in Montreal in Puccinis »Suor Angelica«. 1987 hörte man sie am Teatro Colón Buenos Aires als Silvana in »La Fiamma« von O. Respighi, 1989 in Pittsburgh als Butterfly. Nachdem sie 1986 an der Budapester Oper als erste Wagner-Partie die Eva in den »Meistersingern« übernommen hatte, wurde sie auch als Wagner-Interpretin bekannt. Am 27.1.1994 wirkte sie in Montpellier in der Uraufführung der Oper »Marie de Montpellier« von René Koering mit. Auch als Konzertsopranistin kam sie zu einer Karriere auf internationaler Ebene. 1980 wurde sie mit dem Kossuth-Preis ausgezeichnet. Viele Schallplatten der ungarischen Marke Hungaroton: Sulamith in der »Königin von Saba«, »Il ritorno di Tobia«, »La fedeltà premiata« und »Der Apotheker« von J. Haydn, geistliche Musikwerke des gleichen Meisters, Lieder von Bellini, Ungarische Krönungsmesse und Missa solemnis (Graner Messe) von F. Liszt, Oratorium »Christus«, ebenfalls von Liszt, »Medea« von Cherubini, »Il pittore Parigino« von Cimarosa, Titelrolle in »Madame Butterfly«, »Maria Egiziaca« von O. Respighi, Euridice im »Orpheus« von Gluck, Olga in »Fedora« von Giordano, Te Deum von Charpentier. Auf Supraphon-Opus Mimi in »La Bohème«, weitere Aufnahmen auf Arts. (lásd \"Der Neue Merker\" - online/\"Jubiläen\")
752 angyalka 2008-09-06 14:52:04 [Válasz erre: 751 bermuda 2008-09-06 06:49:14]
Köszönöm. Igazán várom ezt a közvetítést.
Köszönöm. Igazán várom ezt a közvetítést.
750 angyalka 2008-09-06 06:40:38 [Válasz erre: 749 bermuda 2008-09-05 23:14:03]
Tehát ma? Hány órakor?
Tehát ma? Hány órakor?
749 bermuda 2008-09-05 23:14:03
Ide irom,jobb híján: Holnap a Bartókon leadják a Nabuccót, 1968-as előadás: Melis, Szalma Pálos, Déry,Szabó Anita etc. Vez: Lukács Ervin. Valszeg magyarul lesz...... Lehet, hogy olvassák a Momust?
Ide irom,jobb híján: Holnap a Bartókon leadják a Nabuccót, 1968-as előadás: Melis, Szalma Pálos, Déry,Szabó Anita etc. Vez: Lukács Ervin. Valszeg magyarul lesz...... Lehet, hogy olvassák a Momust?
748 Sesto 2008-09-05 11:46:15
...jajjjj, de sok \"de\",...na mindegy,...(!) :-(
...jajjjj, de sok \"de\",...na mindegy,...(!) :-(
747 Sesto 2008-09-05 11:45:23
...talán elkerülte a figyelmemet - ha igen, akkor \"sorry vagyok, de nagyon\" - de az aug. 20. kitüntetésekröl, mintha itt egyáltalán nem esett volna szó?! :-0) Bár megkésvé - de ide másolom az opera-vilag.hu akkori híradását: \"Kitüntetések augusztus 20-án (2008-08-21) Augusztus 20. alkalmából állami kitüntetéseket adtak át a Parlamentben. Sólyom László a Magyar Köztársasági Érdemrend Középkeresztje (polgári tagozata) kitüntetést adta át: Kincses Veronikának, a Magyar Állami Operaház Kossuth-díjas operaénekesének, Érdemes Művésznek, az operairodalom szoprán szerepeinek világszerte elismert tolmácsolásáért, több évtizedes előadóművészi pályafutásáért; Lukács Ervinnek, a Magyar Állami Operaház Kossuth-díjas karmesterének, Kiváló Művésznek, világszerte elismert öt évtizedes karmesteri tevékenysége, művészetoktatói munkája, művészi életútja elismeréseként; Miller Lajosnak, a Magyar Állami Operaház Kossuth-díjas operaénekesének, közel négy évtizedes, nemzetközileg is nagyra becsült munkájáért, lírai bariton szerepek emlékezetes megformálásáért. A művészeknek ezúton is szeretettel gratulálunk!\" --------------------------------------------- Utólag is nagy-nagy gratula a kitüntetett Müvészeknek!!! :-)
...talán elkerülte a figyelmemet - ha igen, akkor \"sorry vagyok, de nagyon\" - de az aug. 20. kitüntetésekröl, mintha itt egyáltalán nem esett volna szó?! :-0) Bár megkésvé - de ide másolom az opera-vilag.hu akkori híradását: \"Kitüntetések augusztus 20-án (2008-08-21) Augusztus 20. alkalmából állami kitüntetéseket adtak át a Parlamentben. Sólyom László a Magyar Köztársasági Érdemrend Középkeresztje (polgári tagozata) kitüntetést adta át: Kincses Veronikának, a Magyar Állami Operaház Kossuth-díjas operaénekesének, Érdemes Művésznek, az operairodalom szoprán szerepeinek világszerte elismert tolmácsolásáért, több évtizedes előadóművészi pályafutásáért; Lukács Ervinnek, a Magyar Állami Operaház Kossuth-díjas karmesterének, Kiváló Művésznek, világszerte elismert öt évtizedes karmesteri tevékenysége, művészetoktatói munkája, művészi életútja elismeréseként; Miller Lajosnak, a Magyar Állami Operaház Kossuth-díjas operaénekesének, közel négy évtizedes, nemzetközileg is nagyra becsült munkájáért, lírai bariton szerepek emlékezetes megformálásáért. A művészeknek ezúton is szeretettel gratulálunk!\" --------------------------------------------- Utólag is nagy-nagy gratula a kitüntetett Müvészeknek!!! :-)
746 Búbánat 2008-09-02 18:17:26
Reviczky Katalin ezúttal Veronából küldte színes tudósítását az Új Embernek (2008, augusztus 31.) „A szerelmek városában” A 86. Veronai Ünnepi Játékok eseményeiről szóló beszámolójában előbb áttekintést nyújt a nagy múltú város történelmi múltjáról és nevezetességeiről, majd az idei nyár két zenei eseményéről ad érintőleges tájékoztatást, melyeknek magyar vonatkozása is volt. Ebből idézek: „… Bruno Barilli zeneesztéta nevéhez fűződik a megállapítás: „Az Aida világa az a Kelet, amely egy Olaszhonban is ismert gyümölcs, a görögdinnye héja között is megfér.\" „Idén az 1982-ben Gianfranco De Bosio által rekonstruált Zenatello és Fagiuoli-féle ’ősrendezésben’ játszották az operát a magyar Egri Zsuzsanna koreográfiájával (akinek balettiskolája van Olaszországban). A főbb szerepeket Amarilli Nizza és Walter Fraccaro énekelte. A Brahms, Wagner, Nietzsche és Goethe által is Veronához illőnek talált Carmen ezúttal is Franco Zeffirelli látványos klasszikus rendezésében került színre, idén először Komlósi Ildikóval, aki a szuverén és temperamentumos cigánylány nomádságát, igazi morális szabadságát kiáltotta ki partnere, Mario Malagnini Don Joséja oldalán. Komlósi a mesterségesen népies, de mindenképpen vérbő ’spanyol’ dallamokat természetes könnyedséggel interpretálta, és már a Habanérával megnyerte a sokezres nézősereg szívét. Két este, kis zenei kóstoló a szerelmek és szenvedélyek városában.” Már én teszem hozzá, Komlósi Ildikóval hamarosan Pécset találkozhatunk. A Pécsi Bazilikában Verdi Requiemjében lép fel október 22.-én (szerda 19:30) Pannon Filharmonikusok Pécs Nemzeti Énekkar (karigazgató: Antal Mátyás) Fellépő énekszólisták: Cserna Ildikó, Komlósi Ildikó, Fekete Attila, Polgár László
Reviczky Katalin ezúttal Veronából küldte színes tudósítását az Új Embernek (2008, augusztus 31.) „A szerelmek városában” A 86. Veronai Ünnepi Játékok eseményeiről szóló beszámolójában előbb áttekintést nyújt a nagy múltú város történelmi múltjáról és nevezetességeiről, majd az idei nyár két zenei eseményéről ad érintőleges tájékoztatást, melyeknek magyar vonatkozása is volt. Ebből idézek: „… Bruno Barilli zeneesztéta nevéhez fűződik a megállapítás: „Az Aida világa az a Kelet, amely egy Olaszhonban is ismert gyümölcs, a görögdinnye héja között is megfér.\" „Idén az 1982-ben Gianfranco De Bosio által rekonstruált Zenatello és Fagiuoli-féle ’ősrendezésben’ játszották az operát a magyar Egri Zsuzsanna koreográfiájával (akinek balettiskolája van Olaszországban). A főbb szerepeket Amarilli Nizza és Walter Fraccaro énekelte. A Brahms, Wagner, Nietzsche és Goethe által is Veronához illőnek talált Carmen ezúttal is Franco Zeffirelli látványos klasszikus rendezésében került színre, idén először Komlósi Ildikóval, aki a szuverén és temperamentumos cigánylány nomádságát, igazi morális szabadságát kiáltotta ki partnere, Mario Malagnini Don Joséja oldalán. Komlósi a mesterségesen népies, de mindenképpen vérbő ’spanyol’ dallamokat természetes könnyedséggel interpretálta, és már a Habanérával megnyerte a sokezres nézősereg szívét. Két este, kis zenei kóstoló a szerelmek és szenvedélyek városában.” Már én teszem hozzá, Komlósi Ildikóval hamarosan Pécset találkozhatunk. A Pécsi Bazilikában Verdi Requiemjében lép fel október 22.-én (szerda 19:30) Pannon Filharmonikusok Pécs Nemzeti Énekkar (karigazgató: Antal Mátyás) Fellépő énekszólisták: Cserna Ildikó, Komlósi Ildikó, Fekete Attila, Polgár László
745 Sieglinde_ 2008-07-08 22:12:27
Ma az iwiwen nézelődtem, és örömmel láttam, hogy Palcsó Sándor, a legendás karaktertenor nemcsak hogy él még, hanem fent is van! Érdekes, hogy egy szót se lehet hallani róla. Nemigen emlékszem, hogy mondjuk interjút csináltak volna vele valamelyik zenei lapnak a közelmúltban... pedig ő aztán tudna miről mesélni.
Ma az iwiwen nézelődtem, és örömmel láttam, hogy Palcsó Sándor, a legendás karaktertenor nemcsak hogy él még, hanem fent is van! Érdekes, hogy egy szót se lehet hallani róla. Nemigen emlékszem, hogy mondjuk interjút csináltak volna vele valamelyik zenei lapnak a közelmúltban... pedig ő aztán tudna miről mesélni.
744 Búbánat 2008-06-11 14:18:02 [Válasz erre: 741 Búbánat 2008-06-11 14:13:46]
[url]http://operaportal.hu/index.php?id=1631&cid=32743; Bátor Tamás-interjú [/url] ez lesz az
[url]http://operaportal.hu/index.php?id=1631&cid=32743; Bátor Tamás-interjú [/url] ez lesz az
