Ősanya és végzetasszony – Interjú Gál Erika operaénekessel
Fidelio - Csabai Máté
2020.08.13. 09:30
Meláth Andrea: Nincs jobb terápia, mint színpadon állni
MÁGÓ KÁROLY2020.07.24. 21:21 Origo.hu
Évekig tiltakozott ellene, de tehetsége, tudása egyszerűen nem engedte, hogy végül ne énekes legyen. És persze a tanárai sem. Sokáig kórusvezető akart lenni, aztán a tanítást tartotta a legfontosabbnak. Később erről sem kellett lemondania, egyetemi docens, a Zeneakadémia tanszékvezetője. Meláth Andrea azonban közben többek között szólistája volt a madeirai End of the Yearnek, három önálló dalestet adott Londonban David Newbold zongorakíséretével, és szólistája volt a Magyar Rádió zenekarának a brüsszeli Europalián. Akkor a Magyar Rádió zenekarát Vásáry Tamás vezette, akivel máskor is dolgozott együtt, ilyenkor pedig, ahogy mondja, különös égi szférákat pendítettek meg. Rendszeresen énekel a Magyar Állami Operaházban, ott két bemutatóra is készült. De énekelt többek között a Palermói Operaházban, a berlini Komische Operben, a Kanadai Nemzeti Operában és a stuttgarti Operaházban is.
Bartók Rádió mai műsora:
17:30 - 18.30 Muzsikuslegendák
Svéd Sándor operaénekes
Szerk.-mv.: Némethy Attila
Egy idő után legtöbbje hazatért külföldi állomáshelyéről…; van aki nyugdíjasként és/vagy inaktívan, van aki aktívan, ki hosszabb, ki rövidebb kitérő után. De más okok is lehettek, de ezek mind a magánügyük.
Néhány név a hosszú sorból találomra: Ilosfalvy Róbert, Miller Lajos, Rost Andrea, Polgár László, Lehoczky Éva, Szirmay Márta, Marton Éva, Budai Lívia, Simándy József, Gulyás Dénes, Gregor József, Gáti István stb. Én idevettem - ideveszem azokat is, akik nem szerződtek ugyan el színházhoz, vagy csak szerepekre, mégis, egy időben többet voltak kint, mint itthon. Ez alól Tokody Ilona és Lukács Gyöngyi sem kivétel.
Hozzáteszem, amíg az Operától távol, határainkon túl építették karrierjüket és művészetükkel vagyonukat is gyarapíthatták - természetesen, származásukkal de legfőképpen művészi tehetségükkel a magyar kultúrát is „reprezentálták”- közben haza-hazalátogattak „vendégszerepelni”, fellépni – örömünkre. Ezt se felejtsük el. Hogy aztán végleg hazataláltak, örüljünk nekik.
Így nagyon jó :) Más kérdés,hogy nem egyről beszélünk, de ezt mindketten vágjuk :)
Oke. Budai Livia -teged idezve- egesz eleteben ragaszkodott a hazajahoz (1977-tol evtizedeken at kulfoldon ragaszkodott) es minden bizonnyal mindig mindenhol szeretettel beszelt rola. Szamtalan tanuja lehet ra. Erettebb koraban vilaghiret valamint szereny vagyonkajat itthon kamatoztatja, ujabb bizonysagaul hazaszeretetenek. Igy jo? ;-)
Ne vidd félre.Egy neves énekes kereshetett annyit a pályája során, hogy annak végeztével ne jelentsen gondot bárhol élni. A többi része nemkívánatos polémiát szülne :)
Kedves Forumtarsam, akarva-akaratlanul a lenyeget irtad meg ;-) "hazatelepult, mert mar befejezte a palyat". Na ja. Errol van szo, kb. errol irtam elozoben. Hazaszeretetet velhetoen tovabb fokozta az itthoni olcsobb megelhetes is ... mint sokaket. Rengeteg nemet, angol, skandinav (nyugger) pedig bizonyara nagyon utalja a hazajat, amikor delebbre, szo szerint "melegebb eghajlatra" koltoznek.Eletuk vegeig, legalabb az ev felere.Mellesleg az olcsobb megelhetes miatt is.
Komoly. Évek óta olvasgatom a művésznő gondolatait, ha jól emlékszem Montreal volt az otthona,ahonnan hazatelepült. Mivel már befejezte a pályát,kizártnak tartom,hogy pénzkérdés volt a hazajövetele.
1177
Ez most komoly? Ragaszkodott a hazajahoz? Hat igen ... egeszen 1977-ig. Akkor ugy lelepett mint a sicc. Csak azt ne mondja senki, hogy azert, mert melloztek itthon. 27 evesen mezzo letere mar akkor foszerepeket enekelt MAO-ban. Nem lenne egyszerubb hazaszeretet-mantra helyett megallapitani, hogy a nagyobb karrier es nagyobb gazsi remenye elcsabitotta itthonrol? Hazaszeretete pedig evei szamanak gyarapodasaval es talan kulfoldi felkereseinek csokkenesevel egyenes aranyban nott es csak no es no ...
Nagyon tisztelem és becsülöm azokat a művészeket, akik ragaszkodnak a hazájukhoz,és szeretettel beszélnek róla. Bravó,és respect maximálisan!
Budai Lívia operaénekesnő minapi „kerek” születésnapja alkalmából belinkelem ide László Zsuzsa tanár, szerkesztő-riporter, újságíró megemlékező cikkét, ami majd a szerzőtől a Parlandó.hu oldalán is olvasható lesz – a szövegben elhelyezett linkekkel feltölltve, hangzó anyagokkal gazdagítva és fotókkal illusztrálva az elmondottakat.
AZUCENA VILÁGHÓDÍTÓ ÚTJA
Négy évtizedet töltött a világ operaszínpadjain. Sikert sikerre halmozott. Már a pályája is így kezdődött, hiszen kamaszlányként Kincses Vera után megnyerte a Ki mit tud? operaénekes kategóriáját, ezután fölvették a Zeneművészeti Főiskolára, 21 éves volt, amikor első lett az Erkel énekversenyen. Egyenes út vezetett a Magyar Állami Operaházba.
Különlegesen szép, nemes, nagy volumenű, bársonyos, magasságot és mélységet egyformán hibátlanul megszólaltató mezzo-szopránja mellé megáldotta a természet kiváló színészi képességgel, muzikalitással. Négy évet töltött az Operaházban, majd fogta a bőröndjét és elindult minden kapcsolatrendszer nélkül a világba. Németországban előbb a gelsenkircheni operaházban énekelt, innen hívták Münchenbe ahol három évi tagság alatt bizonyított kiváló előadásai után a világjáró művészek életformáját, a szabadúszást választotta.
A londoni Covent Gardenben kezdődött a világsikerek sora. Carlo Bergonzi volt a partnere Verdi Trubadúrjában. Azucena alakítása után megnyíltak előtte a világ legnagyobb operaházainak kapui. Franciaország, Olaszország, Spanyolország, Finnország, majd az USA, Kanada, Japán és még ki tudja hány ország és város közönsége ünnepelte a nagy mezzo-szerepekben.
Azucena elkíséri a mai napig, de sorozatban énekelte többek között Carment, Ebolit, Ulrikát, Delilát, Laurát, Preziosillát, Fenenát, Giuliettát, Maddalénát és persze Amnerist. A szép egyiptomi királylányt más helyszínek mellett a veronai Arénában és Münchenben is, ahol Placido Domingo volt a partnere, aki azt mondta neki az előadás után, hogy:” ... ha ne adj Isten egyszer elvesztenéd ezt a gyönyörű hangod, színésznőként is megélhetnél az egész világon.”
Verdi cigányasszonya, Azucena nagyon a szívéhez nőtt. Számtalan rendezésben, sokféle maszkban, parókában és ruhában formálta meg ezt a nőalakot. Repertoárja gyorsan bővült.
Ahogyan teltek az évek, hangja egyre érett, s ma már a Wagner és a Richard Strauss művek hősnőiként is számon tartják a legnagyobb operaházakban. Huszonöt éves operaénekesi jubileumán a Duna tv-ben készült portréfilmjében ezt mondta: „Én itt születtem, itt tanultam és ha ritkán is tudok itthon énekelni, azért ez a hazám! Nagyon büszke vagyok arra, hogy magyar vagyok, és ezt a világ minden táján hangoztattam és tudják rólam a mai napig is.”
Remekül beszél németül, angolul, franciául, olaszul. Oroszul a szerepek szövegét ugyan megérti, el is énekli kifogástalan kiejtéssel, ám az itthon tanultak nem voltak elegendők, hogy jól kommunikáljon ezen a nyelven is. A másik négy nyelv és persze a magyar, elég arra, hogy mindenütt a világon helyt tudjon állni.
Pályája kezdetén rendszeresen énekelt dalokat, oratóriumokat. A Magyar Televíziónak van egy felvétele, amin a Magyar Állami Hangversenyzenekar kíséretével, Lukács Ervin vezényletével Kodály: Rossz feleség c. dalát énekli a Zeneakadémián. Igazi élményt adó produkció.
A daléneklés és az oratóriumok alig-alig fértek bele a világjáró operadíva életformájába. Ám ha felkérést kap, boldogan teljesíti, hiszen nagyon szereti mind a két műfajt.
Negyven esztendőt töltött a világ operaszínpadjain, s szinte mindent elért, amit csak lehetett.
/László Zsuzsa/
2020.06.26 19:00 - 19:30 Bartók Rádió
Arckép
- alkotó emberek portréja
Vizin Viktória operaénekes
Beszélgetőtárs-szerk.: Fellegi Lénárd
Berczelly István: A művészet valahogy visszafelé fejlődik
BOJTA ZITA2020.06.21. 22:59 Origo.hu
A 2020-as év Kossuth-díjasai között találjuk Berczelly István operaénekest is, aki páratlanul hosszú, egészen a közelmúltig tartó, töretlen karriert mondhat magáénak, mint a Magyar Állami Operaház magánénekese, 2001 óta örökös tagja. Pályatársai mindig az elismerés hangján szólnak róla, sokoldalú és karakteres előadóművész, akivel az Opera a közelmúltban interjúkötetet is megjelentetett.
"Ez az utóbbi időszakra jellemző rendezői gyakorlat, a realista megközelítés...
Na, a rendezésről egy külön előadást tudnék tartani Önnek... Ez a manapság dívó „hozzuk közel a művet a ma emberéhez” filozófia, és hogy ezért alsógatyában játszik mondjuk, a herceg, na, annak semmi köze sincs a műhöz.
A múltkor valamelyik televíziós csatornán hallottam egy interjút Dietrich Fischer-Dieskauval. Sok évvel a halála előtt készült vele a beszélgetés, de ő már akkor sem énekelt operát. Kérdezte tőle a riporter, hogy miért nem? Azt válaszolta: „nézze, már nem vagyok fiatal, ráadásul karmester is vagyok, nem csak a saját szólamomat ismerem az operákból, hanem az összes zenekari stimmet is. Erre jön egy rendező, és teljesen mást akar rendezni, mint amit a zene mond, és ez borzalmas...” Azt is hozzátette még, hogy szerinte direkt csinálják, és hajlok arra, hogy egyetértsek vele. Ez a világ már nem a szépségről szól... de azért én ezt mindig, mindenhol elmondom, mert hátha meg lehet változtatni. A múltkor is elmondtam ezt nyilvánosság előtt, és sokan odajöttek gratulálni, hogy végre, valaki ezt ki merte mondani."
"Minél szimbolikusabb a darab, annál többféle rendezést lehet ráhúzni. A Kékszakállú-ból nagyon sokféle változat született már...
Nem tudom, mennyire jó, ha egy ilyen lélektani drámát realizálni akarnak. Megmondom őszintén, én a koncertszerű előadást preferálom, az a legjobb. Énekeltem már többféle rendezésben, volt közöttük jó is, a Mikó-féle vagy a Nagy Viktor-féle. Külföldön pedig egyáltalán nem értik ezt a darabot, mert nem ismerik eléggé Bartókot. Nehéz ember és nehéz mű, csak magyar ember érti igazán."
„Zengővárkonynál már van egy kis honvágyam” - Beszélgetés Gulyás Dénessel
Mértékadó - Az Új Ember június 7-i számának kulturális melléklete
„Arcvonások” (1-3. oldalon)
/Petrőczi Éva/
Gulyás Dénes több mint négy évtizedes énekesi pályafutását a nagyon ifjan megnyert Pavarotti Énekverseny óta nem csak elismeréssel, hanem a szeretetre méltó és szeretetet árasztó egyéniségéhez illő érdeklődéssel kísérjük figyelemmel nagyon sokan. Ezúttal nem az impozáns pályaív sokadik felvillantása következik, hanem egy olyan beszélgetés, amely a művész lelki szülővárosába, életének és munkásságának nagybetűs Városába, Pécsre vezet. Abból az alkalomból, hogy az 1959 késő őszen alakult pécsi operatársulatot már csaknem tíz éve igazgatja, pontosan 2011. február közepe óta. Egy zenebarát, sőt részben a muzsikának elkötelezett pécsi család szülötteként a pécsi őstársulat minden előadásán ott volt, nyolc és fél éves korától egészen 1970-ig. Igyekszem nemcsak pontos, de tárgyilagos is lenni. Ez azonban korántsem könnyű feladat, miután számos olyan tévéinterjút végignéztem, amelyben Gulyás Dénes a pécsi évtizedéről vallott. A sok közül most kettőt emelnék ki. Az első egy olyan interjú, amelyben 2016-os Kossuth-díja elnyerése alkalmából ezt mondta: „Hogy mi lesz a holnapi programom? Indulok Pécsre.” Egy 2019 őszén készült Pannon Tv-beszélgetésben, kevéssel a Pécsi Opera hatvanadik születésnapi gálakoncertje előtt pedig elhangzott egy nagyon egyszerű, de felejthetetlen, minden hűségnyilatkozatnál ékesebb mondata: „Zengővárkonynál már van egy kis honvágyam.” Indítsuk innen a beszélgetést.
2020. május 10.
DUNA TV 16.05 – 17.00
„Hogy volt?!” - Gulyás Dénes (2019)
„Mekkora Isten tenyere? Elég nagy ahhoz, hogy maradhassak életem végéig, ha hellyel kínált? Biztosan jól megkapaszkodtam? …Mindent egybevetve érzem, tudom és hiszem, hogy most is a tenyerén vagyok. Ha bármit hoz a jövő, ugyanígy fogom érezni.” – írta önéletrajzi könyvében Gulyás Dénes operaénekes. És hogy mi minden fért bele eddig a pályájába, arról beszélgetünk vele és pályatársaival a Hogy volt?! mai műsorában.
Nem veletlen, hogy az interju vagy a "hozzaszolasra meltatott gondolat" a kozmedia vallasi musoraibol ismert, hiszen az interjut az Uj Ember keszitette. Mindenki -nem csak muveszek- kicsit vagy nem kicsit, annak a mediumnak a szellemisegehez, profiljahoz hangolja gondolatait, valaszait, amelyik eppen kerdezi. Itt is igy volt. Hogy MAO nagy bajba kerult-e, azt nem tudom es foleg: nem kivanom. Feltehetoen atrajzoljak valamennyire az evadtervet. Nagy kar lenne pl.a majusra tervezett es nyilvan mar elkezdett Don Carlosert. Hogy megerett-e a vilag erre az allapotra, azt sem tudom, de a muvesz szerenysegevel kapcsolatos megallapitasod itt tenyleg helytallo. Nem profeta o, aki kinyilatkoztat(hat) ilyen sulyos megallapitast. Vilagveget jovendolokre, megvaltokra, Savonarolakra semmi szukseg, most foleg nem...ahogyan a virusra sem.
PS Azert csak ovatosan banj azokkal a lejart szavatossagu otthoni "kincsekkel"! Lejart szavatossagu operaprodukciok meg csak-csak ... azoktol legalabb nem kap az ember gyomorrontast, otthoni "kincsektol" inkabb ;-) nalam itthon is kerulnek elo mostanaban hasonlo "erdekes" kincsek..
Szerencsére ez a borzalmas szám (1362936) nem az elhunytakat, hanem a fertőzötteket jelöli.
Valószínűleg nekem jobban tetszik az interjú, mint Neked, de azért nekem sem határtalanul. Többek közt hiányolok belőle jó adag szerénységet. (Ilyen megjegyzésemre szoktak olyasmit írni, hogy van mire szerénytelennek lennie.)
A hozzászólásra méltatott gondolat érdekes módon a közmédia vallási műsoraiból ismert. De bevallom, az én gondolkodásmódomtól sem idegen. Ha valamiért megérett a világ a kijózanodásra, szerintem – politikai szimpátiáktól függetlenül – a mérhetetlen pazarlás immár nemcsak szokása, hanem kultusza. Vegyük pl. a Magyar Állami Operaházat, amely legalább egy évtizede csupa, a nemzetközi mainstreamnek megfelelni akaró felújításra, követhetelen mennyiségű bemutatóra szórja a pénzt. Kétlem, hogy most, amikor nyilván nagy bajba került, és át kell alakítania a futó és a jövő évadok terveit, bérleteit, gondol például arra, hogy milyen értékeket menthetne át a repertoárba a spájz és a fagyasztó mélyéről, hogy csak a saját háztartásomig menjek példáért, ahol ebben az időszakban valóságos kincsekre leltem, még olyanra is, aminek lejárt a szavatossága.
A pontosság kedvéért: Molnár Levente nem a „szüksége van”, hanem a „megérett” kifejezést használta az emberiségre (és a világra) vonatkoztatva. Én az eredeti mondattal egy szó kihúzásával értek egyet: »Nem tudom, mi a „célja” a koronavírusnak, de azt igen, hogy az emberiség és a világ megérett egy ilyen kijózanító breakre.« Mert a magabiztos összegzéshez, értékeléshez idejében ki kellett volna kérni a világban az eddig elhunyt 1362936 ember, és a jelenleg intenzív oszályokon, lélegeztető gépeken levő emberek véleményét is.
Általánosságban írom, de a mostani interjúra is igaz: jó lenne, ha akkor művész uraznánk, művész nőznénk valakit, ha már legalább egy emlékezetes alakítást "letett" az asztalra. Jelen esetben ez még nem igazán áll fenn. Én legalább is nem emlékszem egyik szerepben sem erre. És az is megérne egy megfontolást, hogy mi lesz, ha a világturnéra utazó Bánk Bán szerepeire meghirdetett előéneklésen valaki jobban énekli elő Bánk szerepét, mint a zsűriben helyet foglaló Művész Úr?!
Valószínűleg, amikor az emberiség és a világ sorsáról beszélt a Művész Úr, akkor az általa szeretett, emlegetett Bánk bán operából a beillesztett Vörösmarty sorok jártak a fejében, mely szerint:
„Örökké a világ sem áll;
Eloszlik, mint a buborék,
S marad, mint volt, a puszta lég.”
Az interju szakmai-zenei reszehez nem szolok hozza, de a virushoz igen. Nem hinnem, hogy az emberisegnek mint a muvesz ur mondja, ilyesfajta "kijozanito break"-re van szuksege. Vagy ilyen "pihenesre". "Leallasrol" mar nem szolva. Leall most ugy a vilag, hogy a fal adja a masikat. Bele lehet majd gebedni, ha a vilag sokaig leall es pihen..
Portré
"Egy húron pendülve, keserédes örömmel"
Spirituális ünnepeinkről és a katarzis erejéről Molnár Levente operaénekes
/Új Ember hetilap – Mértékadó – kulturális magazin Rádió és tévéműsorral – 2020. április 6 -12./
Nagyszabású tervek fogalmazódtak meg tavaly: Erkel Bánk bánjának világturnéjára készül a koprodukciós előadásokat szervező Coopera, a címszerepben Molnár Leventével. A gyergyóremetei születésű baritonnal, aki az elmúlt bő másfél évtizedben – Mozart-, Donizetti-, Rossini-, Verdi-, Puccini- és Wagner-szerepekben – a világ szinte valamennyi jelentős operaházában bemutatkozott már. A dinamikus, agilis művész, aki a maga harminchét évével még ifjú titán az opera univerzumában, az utóbbi időben kicsit visszavett fergeteges tempójából. Részben azért is, hogy több időt tölthessen a családjával és hazai feladataival. A közeljövő terveit azonban most nemcsak átírja, hanem teljesen bizonytalanná is teszi a világjárvány. E rendhagyó beszélgetést így nem az aktuális, illetve remélt fellépésektől indítottuk, hanem a kényszerű szobafogság – átgondolásra és számadásra is késztető – áldásos hatásaival.
– Eddigi munkásságom rádöbbentett arra, hogy fontos a karrier, a szakmaiság, a valahova tartozás, és szép az, ha értéket teremtünk. Az igazi érték mégis ott van, ahol az ember lelke és szeme megpihenhet, amikor a szeretteire néz. Ebből a koronavírusos helyzetből igyekszem a legjobbat kihozni. Nagyon szeretek együtt lenni a kis családommal, és most lehetőségem nyílt rá, hogy kicsit visszatekintsek az elmúlt lassan húsz évre. Arra, hogy mennyi mindent csináltam. Sokszor beszéltem a karrieremről, de a kérdezőimet általában kevésbé érdekli a lelki háttér, így örülök, ha innen közelítünk. Mert minden ezen múlik. Ami örök, az a lelkiség. Szép, hogy sokfelé énekeltem, jó szerepeket és folyamatosan újakat is; és persze büszkeséggel tölt el, hogy már egy ilyen bő karriert mondhatok a magaménak. De ez az ego része. Valójában nem ez számít igazán. A realitásokat nézve sokkal több idő lesz, mire az operajátszás valamilyen szinten visszarázódik a régi kerékvágásba. Miközben már a régi kerékvágás is eleve problémás volt, ugyanis az opera az elmúlt húsz évben kilépett a komfortzónájából. Ezt tudják, látják azok, akik régóta benne vannak.
- Úgy érti, hogy a megközelítésmód, a műfaj lényege változott? A szó minden értelmében materiális lett?
– Sok operaház gyárként üzemel. Húzzák a strigulákat, legyen minél több előadás, de a minőségre nem figyelnek. Márpedig a minőség hiánya ennek a műfajnak a halála. Az opera ünnep. Ünneplésre van szüksége. Az emberiség azonban gyorséttermi fogyasztó lett. Ide-oda elugorva letudja a kultúrát is. Legtöbben olyan zenéket hallgatnak, amelyek lélegzetvételnyi látszatfelüdülést adhatnak, de felszabadulásérzést, mély gondolatot, katarzist nem. Az operairodalom gyakran játszott gyöngyszemei annyira kiérleltek, maradandók, hogyha jól bánnak velük, nem egyszerűen gyógyszerek; stabilitást, lelki biztonságot nyújtanak. Az opera egyfajta támasz lehet az élethez. Lényeges kérdéseket vet föl: miértekre, mikéntekre felel, segít a világszemléletünk alakításában. Egyszerre nagyon intellektuális és nagyon lelki. Mi, énekesek, akik együtt élünk ezzel a műfajjal, az operán keresztül is látjuk a dolgokat, gyakran tapasztalhatjuk, hogy nehéz helyzetekben fölbukkan egy-egy dallam, kapcsolódó szövegrészlet, gondolat. Egy operahőssel azonosulni nem olyan, mint Batmannel vagy Supermannel. Az operahősök mi vagyunk: valódi emberek. Persze a mai emberiség, a kortársaink nagyrészt már messze nem olyanok, mint azok, akikről annak idején ezek a művek születtek. Az opera egy olyan tiszta, kikristályosodott műfaj, amely a legjobbakból is a legjobbat szűrte és emelte ki. A művészetek az emberi cselekvés, az alkotás tán legértékesebb esszenciái. Nemes tevékenység, amivel kiváltság foglalkozni. Ahogy említettem, szerintem ma nem adjuk meg igazán a módját. De mindig lesznek olyanok, akik továbbviszik és felmutatják az opera valódi értékeit. Most, a koronavírus idején, amikor szinte sehova sem mehetünk, érdemes behatóbban foglalkozni vele. Magam is gyakran beülök a fotelembe, fölteszem a fejhallgatót vagy tévén nézek operákat, sokszor szövegkönyvvel, partitúrával vagy zongorakivonattal a kezemben. Tudom, hogy a magas szintű művészi kidolgozottsághoz mennyi idő kell. Látom, hogy az általam kedvelt, nagy énekes mekkora utat tett meg a szerepért, azért, hogy egy bizonyos karaktert így tudjon ábrázolni. Nagy élmény, ha az ember picit belassít, és ilyen módon is tud figyelni másokra. Arra, hogyan lehet az operával operálni.
- Tekintettel arra, hogy a felesége szintén énekes, beszédtéma otthon a szakmájuk?
– Persze, minden szinten. Vikivel (Mester Viktória) nagyon egyetértünk abban, hogy mi a szép és a jó. Mindig abból indulunk ki, hogy mi az az anyag, amiből a szerepeinket felépítjük. Vannak énekesek, akik ügyeskedéssel, áthidalásokkal, a tehetség „kibekkelésével” jutnak a színpad közelébe. Görcsösen betanulnak valamit, hoznak egy furcsa figurát, aminek nincs semmi szellemisége, csak egy letudott penzum lesz. Pillanatok alatt kiszúrom az ilyen előadókat. Van például egy olyan rossz szokásuk, hogy addig hallgatnak egy felvételt, amíg megtanulják – az előforduló hibákkal együtt. Nagyon vicces, mert sok kollégámnál egyből tudom, hogy mi és ki alapján kínozta be magának a szerepet. Így nem lehet építkezni. Tudnom kell, hogy mit énekelek, és miért. Hiszem, hogy hosszabb távon mindig az a kifizetődő, ha a mélyére nézünk a szerepnek, és komolyan vesszük a hivatásunkat.
- Egy szerep akkor lesz hatását tekintve természetes, ha a művész önmagából indul ki, és az említett építkezést belülről kezdi. Hiszen a tehetség és a hangi adottságok mellett a személyiség őszintesége legalább annyira fontos a színpadon. Ön különösen lendületes, vitális énekes, aki a komikus és a drámai szerepekben egyaránt otthonosan mozog. Azért, mert ilyen végletes a magánéletben is? A humor és a drámai érzék Önnél jól megfér egymás mellett?
– A művész ezt a széles skálát a maga területén beénekli, betáncolja, megjeleníti, elmondja… Végső soron „bearanyozza”. Miért van, hogy a művészek viccesek, komolyak és szenvedők is tudnak lenni a színpadon? Minden ember életében vannak vidám és szomorú pillanatok, időszakok. Óhatatlan, hogy belülről építkezzünk. Németországban, ahol A kategóriás operaházakban énekeltem, gyakran mondták: „Levente, milyen erőteljesek a komédiás, tréfás, buffós megnyilvánulásaid. Persze, hiszen fizikálisan is ilyen a karaktered, a személyiséged…” De, amikor drámaiságról volt szó, ugyanezt kaptam. Na, gondoltam, ezek szerint jól ráérzek dolgokra. De nem! A nagy baritonok példáiból jöttem rá, hogy igazából ők sem tettek mást, magukból indultak ki. Jó, talán könnyebb dolguk volt abból a szempontból, hogy egyszerre nem vittek akkora repertoárt, így minden szerepkörben megvolt az érési lehetőségük. Most én is ebbe az irányba szeretnék elmozdulni. Igyekszem azt elsajátítani, amit kényelmesen, magától értetődően győzök, és megpróbálok még jobban elmerülni benne. Egyébként mindig azt élvezem a legjobban, amikor egyre inkább fókuszálva, cizellálva a szerep mélyére mehetek. Ha jól oldjuk meg a feladatunkat, akkor a karakter hasonlatos lesz az elvárthoz, ugyanakkor egyedi is. Persze kompromisszumokat is tudni kell kötni, hiszen ott a karmester, a rendező, a partner is, a maga elgondolásaival. Nem véletlen, hogy a nyugati operaházakban a castingigazgató felelőssége a műsorra tűzött darab ideális szereposztásának összeállítása és összehangolása.
- Rákanyarodva a hazai vonatkozásokra, a magyar zeneirodalomra: Bartók immár több mint száz éves Kékszakállúja évtizedek óta eredeti nyelven, magyarul szólal meg világszerte. Óriási jelentőségű dolog ez, hiszen e megkérdőjelezhetetlen remekmű által a magyar bekerült azon kevés nyelvek közé, amelyek feltűnnek minden kontinensen, valamennyi jelentős koncertteremben és operaházban. Zárójelben megjegyzem, a csehek egyelőre Dvořákkal, Smetanával és Janáčekkel jobban állnak a megszólalás mennyisége terén. A Kékszakállúval már Önnek is volt dolga…
– Ha nem lenne a koronavírus, most is éppen a Kékszakállút kellene énekelnem Németországban. Az, hogy egy magyar darabbal jelen vagyunk a világ operajátszásában, szép, jó. Jöhetnek a szuperlatívuszok. Én ráadásul olyan típus vagyok, aki szeret magyarnak lenni. Büszke vagyok a felmenőimre, a szülőföldemre, a történelmünkre, Székelyföld tartására és kitartására. De elkanyarodtam. A Kékszakállúnál tartottunk, ami szerintem a világ legjobb pszichodráma-operája. Talán e téren nincs is hozzá hasonló. Olyan, mint a szarvasgomba a gasztronómiában. Esszenciális. Közel áll a lelkemhez. Jó volt először találkozni vele, ami ugyancsak Németországban történt. Ez az a darab, amelyben igazán el tudok vadulni. Beőrülhetek. Itt aztán elengedhetem és kiélhetem magam. Egy operaénekes életében a premier, amikor először énekel egy darabot, meghatározó élmény. Ilyen volt a freiburgi Kékszakállú is, ahol a párommal, Vikivel énekelhettem először a szerepet. A rendező részben átadta a volánt, engedte az ötleteink megvalósítását, így kellőképpen fölszabadulhattam. Egy borzasztó erős figurát tudtam kihozni ebből a zárkózott, ellentmondásos pszichiátriai betegből. A maga körül mindent pusztító gyilkos karakterét domborítottam ki. Most is kiráz a hideg, ha rágondolok, mert lelkileg sebző volt a rákészülés. Szinte az őrületbe tudott kergetni, annyira szélsőségesen éltem meg a próbafolyamatot. A németek megadták a módját és az időt, hogy minden részletet, mozdulatot kidolgozzunk. A háttértörténettel együtt tényleg reszketős volt. Akkor még inkább lírai baritonnak tartottam magam, de sikerült megoldanom azzal a hanggal és a lendületemmel. A szerepformálás mikéntje ugyanis nem másodrendű kérdés a hivatásunkban. Nincs mese, itt be kell kattanni. Megjegyzem, annak idején Melis György sem mély basszusként, hanem jó színészi készséggel megáldott baritonként volt – szerintem – az egyik legjobb Kékszakállú. Egyenes tartású, groteszk figura, akitől frászt lehetett kapni. Egy operaénekes életében nincs szükség extrémitásokra, ha ilyen szerepeket játszhat. Sajnálom, hogy a mostani németországi Kékszakállú-alkalmak elmaradnak. Viszont örülök, hogy Miskolcon még megformálhattam a Don Carlos Posa márkiját, ami énektechnikailag – mint minden Verdi-mű – óriási kihívás. Rodrigo ráadásul egy jó „székely ember”, aki harcol a szabadságért, a függetlenségért, és képes meghalni is érte.
- A legjobb pillanat, hogy ezzel a gondolattal áttérjünk a Bánk bánra. Három éve, az Erkel Színházban debütált a címszerepben, az opera – Vidnyánszky Attila által rendezett – bariton változatában, amelyet az Operaház New York-i vendégjátékában is elénekelt. Mit gondol, mi lehet az oka, hogy Erkel olasz és francia mintákat követő, mégis egészen egyéni hangvételű, zenei szépségekben bővelkedő operája még mindig nem foglalta el az őt megillető helyet a nemzetközi repertoárban? Korábban többen a nyelvi korlátokat, a speciális nemzeti karaktert, a külföldiek számára nehezen értelmezhető történelmi hátteret hozták fel érvként. Miközben más specifikus és ennél lényegesen bonyolultabb darabok is rendszeresen műsorra kerülnek világszerte...
– Miért nem lett még annyira híres? A Bánk bán több sebből vérzik. Lehet sorolni az előbb elhangzott okokat. Az is lehet, hogy hiányzik belőle egy ütősebb stretta, lehetne akciódúsabb is. Számomra azonban ezek nem fájó sebek, nem negatívumok. Hanem talán éppen ebben a formában, emiatt lett ilyen különös módon összetett a mű. A Bánk bánt nem kell félteni. Előbb-utóbb áttör. Ismerek briteket, amerikaiakat, ausztrálokat is, akik rajonganak érte. Talán azért is várat magára, mert van egy – a világ számára – meg nem érthető üzenete: a tisztesség. Félreértés ne essék, nem azt állítom ezzel, hogy máshol ne lenne becsület. De túl azon, hogy a Bánk bán nagyon magyar, megpendül benne egy nemzeti húr, amit talán a határon túliságom miatt érzékelek jobban: édes fájdalom magyarnak lenni. Bánk nem indul rögtön gyilkolni, hanem szeretné megérteni a helyzetet és próbálja keresni a legjobb megoldást. Ez a keresés végül felőrli, és elbukik, ugyanakkor az öröksége kihat: az idegen királyné, Gertrúd halála után a középkori Magyarország továbbra is erős marad. Ahogy tudom, katonailag számottevő népnek ismertek minket. Voltak, akik tartottak tőlünk, ám ha probléma adódott, hozzánk fordultak. Képesek voltunk megvédeni Európát, rendet tartani. Az államférfiak, a jó magyarok érezték, hogy baj van, de bomlasztók vegyültek közéjük. A széthúzást, e „magyar átkot” ma is ugyanúgy tapasztalhatjuk. Rajtunk kívül pedig nem sokan értik meg ezt a fajta idegenséget, hiszen kevés olyan nemzet van, amelyet belülről rág a nyavalya. Biztos vagyok abban, hogy a külföldiek történelmi túlzást látnak benne. Hiába hős Bánk, nincs benne hősiesség. Merthogy az nem hősiesség, hogy valaki szereti a hazáját. Más azt sem látja át, hogy ezzel a gyilkossággal mit és kit próbált védeni Bánk. A Hazám, hazám áriában halljuk: „Sajgó sebét felejti Bánk, / Zokog, de szolgálja népe szent javát.” Ám azt, hogy miért zokog, másnak nem lehet elmagyarázni. Bizonyára vannak a Bánk bánnál jobban összerakott operák. De benne a hit, a szeretet, a szenvedés, Tiborc és Bánk kettőse, a Tisza-parti jelenet, a kiteljesülés hiánya és még sorolhatnám – egyedülálló. Dimenziók találkozása. Magyarnak lenni tényleg kiváltság. Azért is, mert erre megpendül az a bizonyos benső húr: a közös megértés és a keserédes öröm. Nem tudunk elégedettek lenni. Nálunk senki nem tud igazán jó, igazán tehetséges lenni valamiben, mert soha nem elég az, amit csinál. Ebből fakad a megosztottság is. És igaz, nem is kell mindenben egyet érteni, de mindig mutassunk érvényes alternatívát.
- Azt tervezik, hogy a nemrég alakult Coopera szervezésében, Vidnyánszky Attila új – immár sokadik, kifejezetten erre a projektre készülő – rendezésében a világ különböző pontjaira elviszik a Bánk bánt. E nagyszabású akció része, hogy a Csíksomlyói passió után a csíksomlyói nyeregben is megszólal majd Erkel operája. Hol tart most ez a terv?
– Nem tudom, mi a „célja” a koronavírusnak, de azt igen, hogy az emberiség és a világ megérett egy ilyen kijózanító breakre. Egyfajta pihenésre. Leállásra. Kínában száz éve nem volt ilyen tiszta a levegő. A Bánk bán-projektet nem féltem, meglesz, amikor eljön az ideje. Vidnyánszky Attila sokszor rendezte a Bánk bánt, Katona József drámáját és Erkel operáját is, mégis mindig tud újat mondani. Mindegyik olvasatával külön-külön ledoktorálhatott volna. Lenyűgöző, hogy mennyi megfejtést adott hozzá. Nem lehet belekötni, mindenre van érvényes, alátámasztott magyarázata. El tudja érni, hogy a közreműködők megértsék. Jókat lehet beszélgetni vele a miértekről. Ez nagyon fontos. Attilánál is lehetek valamilyen módon szabad, de ő meg tudja indokolni, hogy miért nem jó úgy szabadnak lenni, ahogy azt én gondoltam. A Csíksomlyói passiót előadni a nyeregben, egy ilyen katarzisos, szakrális helyen, óriási élmény volt. Egyszeri és megismételhetetlen. Minden alkotóember álma egy-egy ilyen alkalom. Ott egy Bánk bán olyan legendás esemény lenne, mint annak idején az István, a király bemutatója volt. A Csíksomlyói passió is azonnal legendává vált az ínyencek körében. A Bánk bán esetében is így lehet. Az idei a nemzeti összetartozás éve, száz évvel ezelőtt volt Trianon. A mi operakirályunknak mindenképpen meg kell szólalnia ott. Ha nem most, ha nem az idén, akkor később. Mindennek oka van. Úgy érzem, hogy ebből csak jól lehet kijönni. A cél: szent, tisztességes és nagyon nagy. Szükség van az ilyen lelki vitaminokra. Szeretnénk, hogy minél többen megértsék a Bánk bánt. És általa, vele minket, magyarokat, akár a mostani politikai helyzetünket. Székelyföldön is. Én tudom, ismerem az enyéimet. Erdély mindig képes a varázslatra, a csodára.
/Pallós Tamás/
Múltidéző
- Kurír - reggeli kiadás, 1992. október 1.
Az Aidától Ariadnéig – interjú Misura Zsuzsával
„Címszerepben. E szó hallatán mindenkinek nagy hírű, befutott művészek jutnak eszébe. Az opera világában ez kicsit másként van. Ha azt mondom, Misura Zsuzsa, talán többen gondolják, hogy kezdő, fiatal énekesről van szó. Holott nagy szerepek, külföldi fellépések sora áll már a háta mögött.
- Az ön nevét a nagyközönség a híres-hírhedt Raffa-féle Aida során ismerte meg?
- Nincs mit tenni, ez tény. Házy Erzsébet mondta annak idején mindig, hogy mindegy, hogy mit, a lényeg, hogy írjanak rólad. Nos, az Aida esetében ez bejött. Mert hiába énekeltem Wagnert, hiába ismernek Japánban, Európában, itthon ez - furcsa mód - a botrányos Aidával kapcsolódik össze.
- Nem zavarta, hogy a nálunk mindig is előnyben lévő külföldi mellett csak másodszereposztásban öné a címszerep?
- Ez egy szuperprodukciónak indult, az is lehetett volna, ha Raffáék nem úgy intézik, ahogy... És egy ilyen produkcióban benne lenni mindenképpen jó. Előnyös. Tudja, amikor a második estén én énekeltem, engem is magával ragadott a dolog. Ott állni a színpadon negyvenezer ember előtt, akik tapsolnak azért, amit nyújtasz nekik, nem rossz érzés.
- Önnek ez a szerep sikert hozott, itthon is nagyobb közönség ismerte meg. Nem érzi hiábavalónak sok év megfeszített, lelkiismeretes munkáját, amikor akár egy botrányos szervezésű produkció is meghozhatja a szakmai és közönségsikert?
- Hívott Raffa az októberi nizzai előadásra, de a szerződést nem küldte. Talán jobb is. Az, hogy linkre vett mindenkit, a világítást, a hangosítást, nem voltak meg az állatok, és sorolhatnám; ez közismert. Hogy senkit nem fizetett ki, ezt is tudja mindenki. De tudja, a fellépő művészek közül se kapta meg mindenki a gázsit. Magam is el voltam ájulva; jön Katia Ricciarelli, biztosan fantasztikus lesz. Láttam az Otello filmben, csodálatos volt. Aztán idejött, a hangosítás nem működött. Zaklatott volt, nem vállalta a többi előadást, elrepült. Szinte utolsó pillanatban értesítettek. Szeretek felkészülni az előadásra. Beleélem magam a szerepbe. Ráhangolódom a figurára. Nos, az ilyen produkciókban ez nem így van. De nem sajnálom az eddigi éveket.
- Akkor valószínűleg jól érzi most magát. Hisz az új bemutatót mindenki komolyan veszi itt, a Kamaraoperában. Ráadásul egy Richard Strauss-mű minden szempontból komoly feladat.
- Az. Ariadné Naxos szigetén-hez nagyon jó csapat jött össze. Mindenki vendégként lép fel, önként jöttek az emberek, így eleve jó a hangulat. Tudjuk, mit akarunk. Ahogy mondta, ez egy komoly feladat. Kitűnő a rendezőnk, Kerényi Miklós Gábor, aki az adott szereplőre szabja a szerepet. Harry Stence Lyth, a karmester mindenkit felkészít külön is, a maga német precizitásával. Erre éppúgy szükség van, mint a jó jelmezekre, ami önbizalmat ad a szerephez. Kónya András jelmezei sokat segítenek a szerepformálásban. Richard Strauss nem könnyű szerző. Itt nincsenek nagy ívű dallamok, mint az olasz operákban. Itt a taktust is jobban kell számolnom, a hangommal is másként kell bánnom.
- Nem közismert darab...
- De nagy siker lehetősége van a produkcióban. Bokor Jutta, aki kitűnő szólistája az Operának, boldog volt, hogy benne lehet a darabban. Ugyan ez nem nagyzenekari mű, kifejezetten kamarazenekarra íródott, nincs benne kórus sem, mégis sok a szereplő. A díszlet sem, a nézőtér sem hagyományos. A darab több pódiumon játszódik, s köztük ül majd a néző.
- A történetről mondana valamit?
- A sztori két szálon fut. Az egyik az operatársulat készülődése az új bemutatóra, egy hisztis énekesnővel, a másik szál pedig a próbált darab maga; a mitikus Ariadné-történet. Az egészet a címszerep és az énekesnő sztorija kapcsolja össze.
/WEININGER ANDREA /
(Az Ariadné... bemutatója október 11-én, vasárnap este lesz a Kamaraoperában, a Városháza dísztermében.)”
Járay és Kövecses, avagy tenorok, akiket elfelejtene a világ
ÓKOVÁCS SZILVESZTER2020.03.05. 12:02 ORIGO.hu
ÓKOVÁCS SZERINT AZ OPERA – 131. LEVÉL
Kedves Néném,
„Ki is volt ez a Járay? Ezzel vagyok adós, és mivel múlt héten egy másik emléktábla avatásában is közreműködhettem, nevezetesen Kövecses Béla, másik egykori tenoristánk házának falán, nagyon adja magát a hasonlítás és a különböztetés is.”
Járay József tenorista
FORRÁS: A MAGYAR ÁLLAMI OPERAHÁZ ARCHÍVUMA
Házy Erzsébet és Kövecses Béla
FORRÁS: A MAGYAR ÁLLAMI OPERAHÁZ ARCHÍVUMA
"Kövecses Béla ugyanis 30 év alatt nem kevesebb, mint 1.400 operai előadásban lépett fel, ami alsó hangon is évente 40-nél több éneklést jelentett, gyakorlatilag pontosan ugyanannyit, mint amennyit a híres comprimario, Palcsó Sándor teljesített, márpedig rá mindenki úgy emlékszik, hogy le se jött a színpadról! (Ezúton is jó egészséget a 91-ben járó Palcsó művész úrnak!)"
Szemere Zita: Az szeretnék maradni, akinek születtem
Szinhaz.hu - 2018. július 31. kedd, 15:14
https://mediaklikk.hu/video/opera-cafe-2020-02-23-i-adas/
Szemere Zita és Rálik Szilvia „találkozása”…
Opera Café 2020.02.23-i adás
Az idő skálán: 13:44 – 14:30; 16.09 – 19.25
Az M5 csatornán láthatjuk ma délután a portréfilmet:
2020. február 19. szerda 14:55 - 15:55
"Öröménekes" - Filmportré - Rohonyi Anikó operaénekes - MMA
(2018) (60')
rendező–operatőr: Tomcsányi Vilmos
A portréfilm archív színpadi felvételekkel és pályatársak, kollegák megszólaltatásával a Hunyadi László La Grange-áriájával induló, s az operairodalom legnagyobb drámai szoprán főszerepeit felvonultató operaénekes pályáját mutatja be.
Előzetes - a YouTube-ról
KÖNYVBEMUTATÓVAL ÉS FOTÓKIÁLLÍTÁSSAL EMLÉKEZTEK SZIRMAY MÁRTÁRA
Sonline.hu Somogy megyei hírportál
2020. 01. 22., szerda, 20:37
A magyar kultúra napján, vagyis január 22-én délután rendezték meg a Takáts Gyula Megyei és Városi Könyvtárban dr. Hegedüs György könyvének bemutatóját, amit a kaposvári születésű operaénekesről, Szirmay Mártáról írt.
Szirmay Márta 1939-ben született Kaposváron, a karrierje a 60-as évek elején kezdődött, majd 1967-től kezdve külföldre is egyre gyakrabban ment fellépni. Külföldi munkássága egy bécsi vendégfellépéssel kezdődött, később Londonban, majd Kölnben telepedett le. A kölni operaház tagjaként bejárta egész Európát, sőt Dél-Amerika színpadain is hallhatta a közönség a Liszt Ferenc-díjas opera- és dzsesszénekesnő hangját.
Méltatlanul elfeledett művésznek állít emléket a kötet
– Több motivációm volt a könyv megírására – mondta Hegedűs György kérdésünkre. – Az egyik az, hogy mivel én a Juan Gyenes örökség gondozója vagyok találkoztam Szirmay fotókkal is. Ráadásul úgy gondolom, hogy ő a huszadik századi opera legnagyobb alakja volt és muszáj emléket állítani neki, nem mehet feledésbe egy ilyen hatalmas egyéniség életműve.
Szirmay Márta Kaposváron született és itt is halt meg 2015-ben. A mezzoszoprán és alt énekes nyolcévesen kezdett zenét tanulni, hosszú évekig az operaház tagja volt, Liszt Ferenc-díjjal jutalmazták munkásságát. Fellépett Bécsben, Londonban, Kölnben, de Dél-Amerikában és Spanyolországban is.
A kötetbe fotók kerültek, valamint egy interjú, amelyet lapunk 2006-ban közölt a kaposvári jazz és operaénekessel. Emellett kortársai szólalnak meg, akik ismerték és akikkel együtt dolgozott. Mások mellett Marton Éva, a Nemzet Művésze is megszólal benne. Aki azt mondta: mindig örült, ha együtt énekelhetett Szirmay Mártával.
Kováts Kolos születésnapján...
/operaslagerek.network.hu/
Orgonakoncert operaénekkel és fuvolával
Szent István Bazilika, Budapest
2020. március 5. és 12., 20 óra
Az áriákat a Kossuth díjas művész, Kováts Kolos adja elő, Magyarország egyik leghíresebb operaénekese. A koncerten fuvolakísérettel közreműködik Krusic Eleonóra is, aki különböző zenekarokkal lépett fel számtalanszor külföldön és hazánkban is.
A koncert anyagát Teleki Miklós orgonaművész állította össze.
Program:
Antonio Vivaldi (1678-1741) - Johann Sebastian Bach (1685-1750): Concerto in D minor BWV 596 (Allegro, Adagio, Allegro)
Tomaso Albinoni (1671-1751): Adagio
Alessandro Stradella (1639-1682): Pietá Signore
Wolfgang Amadeus Mozart (1756-1791): Andante in C major K 315
Franz Schubert (1797-1828): Ave Maria
Liszt Ferenc (1811-1866): Fantasy & Fugue on the Theme B-A-C-H
Georges Bizet (1838-1875): Agnus Dei
Johann Sebastian Bach: Minuet and Badinerie from suite in B minor BWV 1067
Johann Sebastian Bach: Toccata and Fugue in D minor BWV 565
„Sok embernek nem tetszik, hogy jobboldali, Istenhívő ember vagyok”
/MÁGÓ KÁROLY2020.01.22. 09:32 Origo.hu/
„Mozart Requiemjét énekli pénteken a Zeneakadémia nagytermében, a Nemzeti Filharmonikusokkal Schnöller Szabina. A kiváló énekes korábban megnyerte a Schlossoper Haldenstein nemzetközi operaversenyt, ennek hozományaként Svájcban komoly helyen kapott szerződést. Az operaénekesnővel Mágó Károly beszélgetett."
Az Operaház honlapjáról:
Kalmár Magda csaknem félévszázados operai pályafutása 1967-ben kezdődött, ahol nagyon hamar megtalálták olyan emblematikus szerepek, mint a János vitéz Francia királykisasszonya, Az álarcosbál Oscarja, a Figaro házassága Cherubinója vagy A sevillai borbély Rosinája. A '70-es évekre az Opera egyik vezető művészévé emelkedő koloratúrszoprán széles repertoárján több kortárs darab is megtalálható, legotthonosabban mégis Mozart és az olasz bel canto világában mozgott. Ezekből a művekből nyújt válogatást az OperaTrezor-sorozat legújabb kiadványa, amely Karczag Márton operai emléktárvezető szerkesztésében jelent meg a Kossuth- és Liszt-díjas énekes 75. születésnapja tiszteletére.
Az MTVA Archívumának előadásfelvételeiből összeállított válogatás 14 számot tartalmaz Mozart Figaro házassága, Così fan tutte és Don Giovanni, valamint Donizetti Szerelmi bájital és Don Pasquale című operáiból. A Ferencsik János, Lukács Ervin, Fischer Iván, Medveczky Ádám és Kovács János által vezényelt részletekben Kalmár Magda partnere többek között Sass Sylvia, Zempléni Mária, Gregor József, Kelen Péter és Melis György.
„A zene mindenhogyan” – interjú Kristofori Ferenc operaénekessel
szerző: Pallós Tamás
Új Ember Hetilap – 2019.12. 22-29.
"Jóllehet – ahogy vallja – a színpadon él igazán, többirányú zenei hivatását nem áldozná fel a népszerűség oltárán. Csupa rokonszenves ellentmondás. Szelíd, halk szavú, tisztán gondolkodó fiatal művész; lelkes, a rábízott gyerekekről szeretetteljes mosolygással szóló tanár. Másfelől magának való lokálpatrióta. Céltudatos, tervekkel teli, mégis a legjobb értelemben vett művészi alázattal oktatja a váci kórusiskolásokat – miközben maga is folyamatosan készül, hogy kiteljesíthesse énekesi pályafutását. Egyszerre műveli és népszerűsíti a kultúrvilág legösszetettebb műfaját s talán legmagasabb rendű önkifejezési formáját: az operát. A zenés hétköznapokról és ünnepekről Kristofori Ferenccel beszélgettünk."
Emlékezzünk
(Az Opera Facebook oldaláról)
Palócz László 75 évvel ezelőtt debütált a Magyar Állami Operaház művészeként. Pályafutása során főleg Verdi és Wagner műveinek vezető baritonszerepeit szólaltatta meg, amelyek közül most néhányat archív képeink segítségével idézünk fel. 1976-ig volt az Opera magánénekese, tevékenységét 1964-ben Liszt Ferenc-díjjal ismerték el, 1975-ben Magyarország Érdemes Művészévé, 2005-ben pedig a Magyar Állami Operaház posztumusz Örökös Tagjává választották.
Palócz László (Budapest, 1921. április 27. – Budapest, 2003. november 28.) operaénekes, színész.
Magyar Állami Operaház Archívuma
Palócz László mint Tell Vilmos - Rossini operájában
Palócz László - mint Marcell a Bohéméletben
Palócz László és Laczó István a Trubadúrban (1955)
Komlósi Ildikó: „Velem 35 éve robog ez a vonat”
BOJTA ZITA2019.12.05. 19:53 ORIGO.hu
Komlósi Ildikó Kossuth-díjas mezzoszoprán páratlan világkarriert futott be, a legnagyobbakkal dolgozott és dolgozik együtt most is. Diplomájának megszerzése óta színpadon áll hazánkban és külföldön, megnyerte a Pavarotti énekversenyt, fellépett a New York-i Metropolitanben, a milánói Scalában, a veronai Arénában, egyszóval az opera minden fontos helyén jegyzik a nevét. Ő Bartók Juditjának leghitelesebb tolmácsolója. December 9-én különleges esttel ünnepli pályafutásának 35. évfordulóját, stílszerűen az Erkel Színházban, ahonnan annak idején elindult ez a páratlan karrier. A művésznőt otthonában kerestem fel, és rögtön azzal a kérdéssel kezdtem, amelyik egészen addig foglalkoztatott...
Berczelly István átveszi kitüntetését - a Magyar Művészeti Akadémia Zeneművészeti díját - december 3-án, kedden megtartott második rendes közgyűlésen a Pesti Vigadóban.
A képen Berczelly mellett Tóth Péter, az MMA rendes tagja látható.
Örvendetes híradás!
December 3-án a Magyar Művészeti Akadémia Zeneművészeti díját kapta Berczelly István operaénekes.
Indoklás szerint: közel 80 klasszikus és kortárs operában, különös tekintettel Richard Wagnerre, a basszbariton szerepkörben nyújtott kimagasló énekművészete elismeréséül, valamint fél évszázados pályafutása alatt számos oratórium basszus szólamának emlékezetes interpretálásáért.
Bartók Rádió, ma este
19:00 – 19.30: Arckép- alkotó emberek portréja
Wiedemann Bernadett énekművész
Beszélgetőtárs-szerk.: Katona Márta
(Ism. hétfő, 9.30)
A Bartók Rádió sugározta szombat délután (2019. október 26.) - a rádió hangtárából visszahallgatható
14:09 – 15.00 Wiedemann Bernadett áriaestje - a hangfelvételről részletek
(Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem, 2011. december 7.)
Km.: Fekete Attila (ének), MÁV Szimfonikus Zenekar
Vez.: Kesselyák Gergely
1. Georges Bizet: Carmen – Habanera
2. Camille Saint-Saëns: Sámson és Delila –
a) Delila bosszúáriája,
b) Csókária
3. Francis Poulenc: Les chemins de l'amour (Valse Chantée) A szerelem útjai – énekes keringő
4. Giuseppe Verdi:
a) Aida – Amneris és Radames kettőse IV. felv. (km.: Fekete Attila),
b) A trubadúr – Azucena áriája II. felv.,
5. Pietro Mascagni: Parasztbecsület – Santuzza és Turiddu kettőse (km.: Fekete Attila),
6. Francesco Cilea: Adriana Lecouvreur – A hercegnő áriája II. felv.
„Hangportrék — rádiós emlékek fényében”
Ruitner Sándor műsora. Közreműködik: Erőss Anna
Simándy József - 1985. november 26., Kossuth Rádió, 20.00 – 21.17
Maleczky Oszkár - 1986. január 1., Kossuth Rádió, 12.49 – 14.00
Gyurkovics Mária - 1986. január 7., Kossuth Rádió, 20.15 – 21.21
Orosz Júlia - 1986. január 21., Kossuth Rádió, 20.00 – 21.08
Závodszky Zoltán - 1986. február 20., Kossuth Rádió, 20.33 – 21.40
Osváth Júlia - 1986. március 19., Kossuth Rádió, 20.15 – 21.30
Udvardy Tibor - 1986. április 01., Kossuth Rádió, 20.00 – 21.04
Svéd Sándor - 1986. május 27., Kossuth Rádió, 20.00– 21.17
Székely Mihály - 1986. június 20., Kossuth Rádió, 20.52 – 22.00
Palló Imre - 1986. július 8., Kossuth Rádió, 20.20 – 21.30
Szecsődy Irén - 1986. augusztus 5., Kossuth Rádió, 20.05 – 21.12
Palánkay Klára - 1986. december 5., Kossuth Rádió, 20.15 – 21.24
Jámbor László - 1987. január 13., Kossuth Rádió, 20.00 – 21.12
Ernster Dezső - 1987. február 7., Kossuth Rádió, 22.30 – 23.
Rigó Magda és Losonczy György - 1987. február 19., Kossuth Rádió, 20.25 – 21.40
Báthy Anna - 1987. március 19., Kossuth Rádió, 20.20 – 21.40
Radnai György - 1987. május 28., Kossuth Rádió, 20.16 – 21.33
Birkás Lilian - 1987. június 11., Kossuth Rádió, 20.20 – 21.40
Takács Paula I. rész - 1987. szeptember 2., Kossuth Rádió, 20.51 – 21.24
Takács Paula II. rész - 1987. szeptember 11., Kossuth Rádió, 20.18 – 21.00
Kishegyi Árpád I. rész - 1987. október 2., Kossuth Rádió, 20.52 – 21.30
Kishegyi Árpád II. rész - 1987. október 6., Kossuth Rádió, 20.52 – 21.30
Várhelyi Endre I. rész - 1987. november 26., Kossuth Rádió, 20.16 – 20.53
Várhelyi Endre II. rész - 1987. november 28., Kossuth Rádió, 19.37 – 20.20
Budanovits Mária - 1988. január 7., Kossuth Rádió, 20.33 – 21.29
Réti József I. rész -1988. január 19., Kossuth Rádió, 19.56 – 20.
Réti József II. rész - 1988. január 22., Kossuth Rádió, 20.15 – 20.57
László Margit I. rész - 1988. február 17., Kossuth Rádió, 20.15 – 20.59
László Margit II. rész - 1988. február 18., Kossuth Rádió, 20.23 – 21.05
Bende Zsolt I. rész - 1988. április 15., Kossuth Rádió, 20.33 – 21.14
Bende Zsolt II. rész - 1988. április 17., Kossuth Rádió, 17.30 – 18.40
Sándor Judit -1988. június 9., Kossuth Rádió, 21.00 - 22.00
Melis György -1988. július 2., Kossuth Rádió, 19.52 – 21.03
Palcsó Sándor -1988. július 5., Kossuth Rádió, 20.59 – 22.00
Házy Erzsébet - 1988. augusztus 6., Kossuth Rádió, 20.35 – 21.39
Bartha Alfonz - 1988. szeptember 4., Kossuth Rádió, 20.52 – 21.52
Barlay Zsuzsa - 1988. szeptember 27., Kossuth Rádió, 20.59 – 22.00
Mátrai Ferenc - 1988. október 28., Kossuth Rádió, 20.15 – 21.15
Ilosfalvy Róbert - 1988. december 22., Kossuth Rádió, 20.55 – 22.00
Komlóssy Erzsébet - 1989. január 17., Kossuth Rádió, 21.00 -22.00
Moldován Stefánia - 1989. február 19., Kossuth Rádió, 20.58 -22.00
Fekete Pál - 1989. május 9., Kossuth Rádió, 20.49 – 21.45
Lehoczky Éva - 1989. július 11., Kossuth Rádió, 20.45 -21.45
Rősler Endre - 1989. július 29., Kossuth Rádió, 20.45 -21.45
Palócz László - 1989. szeptember 19., Kossuth Rádió, 21.00 – 22.00
Berdál Valéria, Hankiss Ilona és Kövecses Béla - 1989. november 16., Kossuth Rádió, 21.00 - 22.00
Szabó Miklós - 1989. november 26., Bartók Rádió, 22.04 – 23.04
Geszty Szilvia, Kálmán Oszkár, Szilvássy Margit és Németh Anna - 1989. december 21., Kossuth Rádió, 20.59 – 22.00
Szőnyi Olga, Faragó András, Külkey László - 1990. január 25., Kossuth Rádió, 20.59 – 22.00
Halász Gitta, Koltay Valéria, Ágai Karola - 1990. március 25., Kossuth Rádió, 20.00 – 21.00
Déry Gabriella, Katona Lajos - 1990. május 13., Bartók Rádió, 22.05 – 23.05
Szalma Ferenc és Gregor József - 1990. június 3., Bartók Rádió, 21.40 – 22.40
Antalffy Albert, Bódy József, Domahidy László - 1990. június 30., Bartók Rádió, 9.00 – 10.00
Laczó István és Joviczky József - 1990. november 2., Bartók Rádió, 10.20 – 11.18
Nádas Tibor és Fodor János - 1991. február 6., Petőfi Rádió, 9.03 – 10.03
Tiszay Magda, Tamássy Éva, Szirmay Márta - 1991. március 6., Petőfi Rádió, 9.50 – 10.50
Ötvös Csilla - 45 éve a színpadon - jubileumi koncert
2019. szeptember 8. (vasárnap) 15:00
Duna Palota - Színházterem (1051 Budapest, Zrínyi u. 5.)
A műsoron Ötvös Csilla operaénekesnő életművének leghíresebb szerepeiből hangzanak el áriák és duettek a művésznő növendékeinek közreműködésével
A koncert háziasszonya: Geszty Glória
Közreműködik: Blaskovics László, Bóka Kristóf, Hajdú Zsuzsa, Hegedűs Iván, Farkas Mónika, Farkas Tamás, Séllei Brigitta, Sütöri Ágnes
A Duna Szimfonikus Zenekar
Vezényel: Deák András
Jegyárak:
A koncertre a belépés ingyenes, de regisztrációhoz kötött. Kérjük jegy igényét jelezze az otvoscsilla@gmail.com email címen.
Hozzáteszem: Ötvös Csilla, operaénekesnő - művésztanár, egész héten át a Dankó Rádió Túl az Óperencián adásának a vendége volt - akivel a felelősszerkesztő-műsorvezető, Nagy Ibolya beszélgetett.
https://www.mediaklikk.hu/danko-radio/cikk/2019/09/02/tul-az-operencian-otvos-csillaval-36-het/
(A ma délelőtti műsort ismét meghallgathatjuk a rádióban 18 és 19 óra között.)
„Amikor kimentem egy szerepben a színpadra, nem én voltam, hanem Ő…” – interjú Zempléni Máriával
- zéta -, 2019-08-22 [ Interjúk ] Café Momus
Múltidéző
1988. május 1., Kossuth Rádió, 16.05 - 17.00
"Önarckép" - Koltay Valéria beszél pályájáról, pályatársairól, szerepeiről és az énektanításról.
Szerkesztő: Varga F. István
1988. július 24., Kossuth Rádió, 16.05 - 17.00
"Szerepek, személyek, színhelyek"
Szőnyi Olga operaénekessel beszélget Solymosi Ottó
2015. október 29. - ismertseg.hu
/Édes Borbála/
Réti József (1925-1973) operaénekes lányával, Réti Ágnessel beszélgettünk
„Caruso, Gigli, Réti – írhatnánk, hiszen a halhatatlan tenorok panteonjában a világhírű magyar operaénekes is méltó helyet foglal el. Ám itthon méltatlanul elfeledték: a fiatalabb generáció nem is hallott róla, az idősebbek emlékeznek ugyan rá, de a hivatalos kultúrpolitika nem fordít figyelmet emlékének ápolására. Ahogy életében nem ismerték el csodálatos előadó-művészetét, úgy halála után is mostohagyermeke a magyar művészi világnak. Interjúnkban Réti József lányával, Ágnessel elevenítjük föl édesapja emlékét.”
Fotó: Réti József Házy Erzsébettel Rossini vígoperájában, az "Ory grófjá"-ban (1960, Erkel Színház)
Réti József operaénekesre emlékezünk - Beszélgetés Réti Ágnessel
Márkus Deák Gábor beszélgetett Réti Ágnessel
2011. júl. 21. - tollal.hu
"Réti (Redl) József Ploiesti-ben (Románia) született 1925. július 8-án, és 1973. november 5-én, Budapesten halt meg. A csurgói Csokonai Református Gimnáziumban ébredt fel érdeklődése a zene iránt. 1942-ben Budapestre költöztek, itt folytatta tanulmányait a pesterzsébeti Kossuth Gimnáziumban. Először az iskolában tűnt fel hangjával, majd különböző kórusok szólistája volt, végül a Zeneakadémia hallgatója lett, 1953-ban végzett. Még ebben az évben szerződtette az Operaház, melynek haláláig vezető magánénekese maradt. 1956-ban a berlini Schumann-versenyen kitüntető oklevelet, 1955-ben a moszkvai VIT-en aranyérmet nyert. Bár életében a kultúra fura ura megakadályozta a legmagasabb kitüntetés megítélését, az utókor méltóbb módon emlékezhetne, Réti József többet érdemel. Kéretik a mai kultúrászoknak elgondolkodni."
Bartók Rádió sugározza ma délután, 14:23 -15.00
Kováts Kolos énekel, Oberfrank Péter zongorázik
1. Ránki György: Pomádé király új ruhája - Pomádé áriája,
2. Giuseppe Verdi: Don Carlos - Fülöp király áriája,
3. Pjotr Csajkovszkij: Anyegin - Gremin áriája,
4. Claude Debussy: Zöldben,
5. Richard Strauss: Ajánlás,
6. Wolfgang Amadeus Mozart: A varázsfuvola - Sarastro E-dúr áriája,
7. Giuseppe Verdi: Nabucco - Zakariás áriája,
8. Lehár Ferenc: A mosoly országa - Szu Csong dala II. felv. (Vágyom egy nő után)
(Óbudai Társaskör, 1996. december 2.)
Kapcs. 1132. sorszám is.
Múltidéző a jelenben…
Barlay Zsuzsa augusztus 16-án ünnepelte 86. születésnapját.
Legyen most ide kiírva a Művésznőnek egy harminchárom évvel ezelőtt megjelent interjúja (RTV Újság, 1986. szeptember 15 – 21. szám)
„Újra a Rádióban – Barlay Zsuzsa”
Lakner bácsi gyerekszínházába a legkisebb volt. A fodros-loknis tündérkezdemény hokedliről ágált a mikrofonba, de tudta a szerepét. A mama olvasta fel neki, hisz az iskola – a betűk rejtelmeivel – akkor még távoli birodalom volt. A színház. a stúdióké már szokott. otthonos közeg. Mert, hogy el ne feledjem: a Rádió gyermekszínházában is esztendőkig játszott. A mesevilágot aztán elfújja a háború, a nagylány valami egészen másra ébred: 18 évesen családfenntartó. Érett művészként, visszatekintve mégis úgy véli: sorsa nagy adománya. hogy kenyérkeresetnek akkor épp a kóristaság kínálkozott…
Első munkakönyvét a Rádiótól kapja. A bejegyzés dátuma: 1951. Hat év vasfegyelmű munka az énekkarban, s a fiatal énekes úgy érezhette, a jég hátán is megél. – Ez volt az én főiskolám – emlékezik vissza -, amely egy életre megoldotta minden szakmai gondomat. És hogy lendülete se fulladt ki, mutatja a sikeres szaltó mortále: szólóénekesi pályakezdése. Rövidke átmenet a Filharmóniánál – fél pénzért, de sok tanulsággal, majd következik az Operaház. Barlay Zsuzsa életrajza ettől kezdve címszavakban írható. Színpadi szerepek, oratóriumok, koncertek, próbák, turnék, díjak, sikerek – huszonöt esztendő,
- E dolgos negyedszázadban a közönség sokféle maszkban, mezben láthatta, a szobalányköténytől az apácafőkötőig. Melyik „bőrbe” bújt a legszívesebben?
- A legtestreszabottabba. Alkatom, hangom és apró termetem vonzott bizonyos szerepkörökhöz. Királynőt, démont, végzet asszonyát sosem játszottam – lifegett volna rajtam, mint egy túlméretezett báli köntös -, illett viszont rám minden életszerű, humoros vagy akár groteszk szerep. Jelen pillanatban banya vagyok a János vitézben.
- És, ha szabad kérdeznem, civilben?
- Egy lassan visszavonuló ember. Készülök a nyugalmasabb éveimre. Fennkölt tervek nélkül, nagyon is egyszerű és prózai örömökre vágyom. Végre ráncba szedhetem a kis kertemet, megtanulok szabni-varrni, a „jó anyja” lehetek Stefánia nevű, mindeddig hátrányos helyzetű cirmosomnak.
- Legújabb nyilvános hangversenye a rádióban mintha nem épp e búcsúhangulatot sugallná...
- Való igaz, hogy rengeteg feladattal lát el a tévé, a rádió. És ennek nem lehet ellenállni. Nem is akartam soha. Szeretek ott dolgozni, mint ahogy hálás néző és hallgató is vagyok. A komoly zenei műsorok kivételével (ezekből sajnos minden hiba kikandikál nekem) önfeledt műélvezőnek mondhatom magam,
- Találkánk színhelyére egy Beauvoir-kötetet is hozott, ebből sejthető: irodalomkedvelő is.
- Irodalom-, színház. és filmkedvelő. Bár bevallom, némely modern mű meghaladja tűrőképességemet. Nem a kísérletezés bosszant, hanem a pesszimizmusuk bénít. Annyi a világban a baj, a szörnyűség – elviselhető-e mindez, sűrítve, töményen, külső-belső nyomorúsággal átitatva, bezúdítva az életünkbe? Magam részéről úgy vélem, mivel a világot nem lehet kikapcsolni, marad a tévé gombja…
- Az illúziókat kéri számon a művészettől?
- Nem! Csak a szépre, a harmóniára való fogékonyságot. Épp azért örülök, hogy a saját szakmámba is kezd visszatérni a szín, a varázslat, s tűnőfélben az a rendezői koncepciózusság, amely „bízzuk a néző fantáziájára” felkiáltással minden külső és belső fényétől megkopasztotta a színházat, az operát. Nem szerették ezt se a nézők, se mi magunk. Manapság olyan sok a tökéletesen kidolgozott, kifogástalan minőségű hangfelvétel, hogy az élő előadás csak a hangulatával, atmoszférájával veheti fel azokkal a versenyt. Tisztában vannak ezzel a fiatal énekesek is, és szeretnének élményt adni a közönségnek. Jó lenne, ha az anyagi, erkölcsi feltételek nem tántorítanák el őket véglegesen ettől a szándékuktól.
/Sándor Mária/
2016. január 24.
Barlay Zsuzsa operaénekes, a Magyar Állami Operaház Örökös Tagja volt Madarász Zsolt vendége a Bartók Rádió Lemezelő című műsorában.
Elsősorban komikus hősnők kosztümjében vagy karakterszerepekben csillogtatta kiváló képességeit, pompás humorát, de a nagy drámai szerepekben is emlékezetes alakításokat nyújtott. A Magyar Televízióban számos nagysikerű produkció készült a közreműködésével.
A hangversenyéletben betöltött szerepe egyenrangú volt operaházi működésével. Fölényes muzikalitásának és kiművelt zenei kultúrájának köszönhetően pillanatok alatt pótolta a Tiszay Magda távozásával 1962-ben keletkezett űrt.
Vendégszerepelt Európa csaknem valamennyi országában. Partnere volt olyan világsztároknak, mint Dietrich Fischer-Dieskau, Luigi Alva, Nicolai Gedda, Jevgenyij Nyesztyerenko és Renata Scotto. A szerepléstől 1992-ben vonult vissza.
Barlay Zsuzsa részleteket énekel operákból – áriafelvételei a rádióban:
Rossini: Olasz nő Algírban
a) Izabella áriája, I. felv.. (km. az MRT énekkara)
b) Izabella áriája, II. felv. (km. Réti József, Várhelyi Endre)
Rossini: Hamupipőke
a) Angelina ariosója, I. felv.
b) Angelina áriája. II. felv.
Donizetti: A kegyencnő – Leonóra áriája, III. felv.
Donizetti: A csengő – Donna Rosa jelenete
Verdi: Don Carlos – Eboli áriája, III. felv.
Csajkovszkij: Anyegin – Olga áriája, I. felv.
Csajkovszkij: Az orleans-i szűz – Jeanne s’Arc áriája, I. felv.
Bizet: Carmen – Kártyaária
Thomas: Mignon – Mignon románca, I. felv.
Erkel Ferenc: Névtelen hősök - Özvegy Sáskáné és Csipkés Tamás, módos gazda kettőse (Km. Gregor József, valamint a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekara és Énekkarának női kara, vezényel: Kórodi András)
Barlay Zsuzsa mai születésnapjára és köszöntve Őt:
Budapest, 1965. január 26. Dene József Plumkett, az ifjú bérlő és Barlay Zsuzsa Nancy, Lady Harriet barátnője szerepében játszik Friedrich von Flotow Márta című operájának próbáján.
Budapest, 1965. január 26. Barlay Zsuzsa Nancy, Lady Harriet barátnője szerepében játszik Friedrich von Flotow Márta című operájának próbáján
Magyar Állami Operaház - Friedrich von Flotow: Márta
Budapest, 1965. január 26. Dene József Plumkett, az ifjú bérlő, Barlay Zsuzsa Nancy, Lady Harriet barátnője, Bartha Alfonz Lyonel, az ifjú bérlő és László Margit Lady Harriet, a királynő udvarhölgye és szerepében játszik Friedrich von Flotow Márta című operájának próbáján.
A művet Békés András rendezésében, Szeitz Gizella jelmezeivel és Forray Gábor díszletei között február 2-án mutatják be a Magyar Állami Operaházban.
MTI Fotó: Keleti Éva
Tulajdonos: MTVA Sajtó- és Fotóarchívum
