A Bartók Rádióban vasárnap délután sugárzott Muzsikuslegendák - Gyurkovics Mária-portré műsor visszahallgathatő az alábbi linken:
A műsorban elhangzott:
- Mozart: 'Alcandro, lo confesso - Non so donde viene' KV.294 - Hangversenyária (Gyurkovics Mária, km. a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekara, vezényel: Fischer Sándor)
- Verdi: Rigoletto – Gilda áriája, I. felv. (Gyurkovics Mária, km. a Magyar Állami Operaház Zenekara, vezényel: Komor Vilmos)
- Verdi: Az álarcosbál – Oscar áriája – „Oscar tudja, de nem mondja” (Gyurkovics Mária, km. a Magyar Állami Operaház Zenekara, vezényel: Komor Vilmos)
- Erkel Ferenc: Hunyadi László – Esküvői jelenet és Gara Mária cabalettája (Gyurkovics Mária, km. Joviczky József, a Magyar Állami Operaház Énekkara és Zenekara, vezényel: Komor Vilmos)
- Rossini: A sevillai borbély – Rosina áriája, I. felv. (Gyurkovics Mária, km. a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekara, vezényel: Kórodi András)
- Donizetti: Lammermoori Lucia – Jelenet, Edgar és Lucia szerelmi kettőse, I. felv. (Gyurkovics Mária és Szabó Miklós, km. a Magyar Állami Operaház Zenekara, vezényel: Kórodi András)
- Offenbach: Hoffmann meséi – Olympia áriája (Gyurkovics Mária, km. a Magyar Rádió Énekkara és Szimfonikus Zenekara, vezényel: Varga Pál)
2021.02.28 18:30 - 19:30 Bartók Rádió
|
Muzsikuslegendák Gyurkovics Mária operaénekes Szerk.-mv.: Némethy Attila |
Molnár Levente operaénekes: Nehéz helyzeteket csak erős emberek kapnak
/MAGYAR KURIR – 2021. február 23., kedd | 16:20/
"Egy műszaki hiba miatt veszélyhelyzetbe került repülőgép fedélzetén átélt hitbéli megerősítésről, és arról a fájdalomról is beszélt Molnár Levente operaénekes, ami külföldön elkerül bennünket, de itthon mélyen átélhetjük."
Az alig harmincnyolc esztendős világhírű bariton a földkerekség szinte valamennyi jelentős operaházában énekelt már, a New York-i Metropolitan közönsége előtt két főszerepet is, mégis hazahúzta a szíve. Itthon akar élni családja, tágabb hazája és népe szolgálatában. Ezúttal nem a hivatása kibontakozásáról és kiteljesedéséről, nem a reflektorfényről, még csak nem is a Bánk bán-opera várható előadásairól beszélgettünk vele – arra voltunk kíváncsiak, honnan ered az a mély hit és hazaféltés, ami annyira fűti Molnár Leventét, és miért nevezi a magyart „csodanépnek”, amely nem véletlenül kapta éppen most az eucharisztikus kongresszus megrendezésének feladatát. Szerinte nehéz helyzetek elé a Jóisten csak erős embereket állít.
2021.02.03. 00:22 – Origo.hu - Bojta Zita
"Sáfár Orsolyából olyan lendület árad, amelynek még telefonon is nehéz ellenállni. A Magyar Állami Operaház Kamaraénekese jelenleg is próbál, szerepet tanul, és két online premieren is találkozhatunk vele."
2021.01.24 18:30 - 19:30 Bartók Rádió
„Muzsikuslegendák”
Sólyom-Nagy Sándor énekművész
Szerk.-mv.: Némethy Attila
A rádió hangtárából az alábbi linken visszahallgatható az emlékműsor:
Sólyom-Nagy Sándor (Siklós, 1941. december 21. – Budapest, 2020. december 30.)
1. Gustav Mahler: Gyermekgyászdalok – dalciklusból: 1. dal: „Ma újra kél a napsugár” (Sólyom-Nagy Sándor, km. a Magyar Állami Hangversenyzenekar, vezényel: Lukács Ervin)
2. Sólyom-Nagy Sándor vallomása - Ars poeticája (interjú-részlet)
3. Richard Wagner: Tannhäuser - Wolfram dala: Dal az Esthajnalcsillaghoz (Sólyom-Nagy Sándor, km. a Magyar Állami Operaház Zenekara, vezényel: Ferencsik János)
4. Sólyom-Nagy Sándor vallomása – Ferencsik János művészetéről (interjú-részlet)
5. Kodály Zoltán: Háry János - Toborzó - „A jó lovaskatonának de jól vagyon dolga” (Sólyom-Nagy Sándor, km. a Magyar Állami Operaház Énekkarának Férfikara és az Operaház Zenekara, vezényel: Ferencsik János)
6. Sólyom-Nagy Sándor Nemes András mikrofonja előtt (2002) mesélt a Falstaff-szerepének betanulásáról
7. Giuseppe Verdi: Falstaff - Becsületmonológ (Sólyom-Nagy Sándor, km. a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekara, vezényel: Bolberitz Tamás)
8. Sólyom-Nagy Sándor vallásosságáról
9. Liszt Ferenc: Krisztus-oratórium - a II. részből: „Nyolc boldogság” (Sólyom-Nagy Sándor, km. az MRT Énekkara; orgona - Peskó György, valamint az MRT Szimfonikus Zenekara, vezényel: Peskó Zoltán)
10. Kodály Zoltán dala: „Fáj a szívem” (Sólyom-Nagy Sándor, zongorán közreműködik: Pogány Imola)
11. Sólyom-Nagy Sándor vallomása Bayreuthi bemutatkozásáról
12. Johannes Brahms: Német requiem - az oratórium 3. tétele: „Jelentsd meg Uram az én végemet” - 39. zsoltár, Salamon bölcsessége (Sólyom-Nagy Sándor, km. a Magyar Rádió Énekkara és Szimfonikus Zenekara, vezényel: Vásáry Tamás)
2021.01.24 18:30 - 19:30 Bartók Rádió
„Muzsikuslegendák”
Sólyom-Nagy Sándor énekművész
Szerk.-mv.: Némethy Attila
Az emlékműsor az alábbi linken visszahallgatható
/SZTANKAY ÁDÁM/
2021.01.10. 15:59 - Origo.hu
Boncsér Gergely, a Magyar Állami Operaház művésze rendre kimagasló alakításokat nyújt - elég emlékeznünk az Operaház nyári parkavatójára, ahol egyébként Jonas Kaufmann volt a díszvendég. Több szakmai díjat és énekversenyeken elért rangos helyezéseket is magáénak tudhat. A tavalyi évadban az Operaház kamaraénekesi címmel tüntette ki. Ugyanakkor voltak állomásai az életének, amelyekről más irányokba is indulhatott volna, mint amelyek a zenés műfajok felé vezetnek. Hogy nem így történt, az részben az elfojthatatlan alkotói késztetésnek köszönhető, valamint szüksége volt némi szerencsére is, illetve irigységtől mentes szakmai támogatásra.
Katolikus Rádió – „Dallamív”
2021. január 07. csütörtök 11:30 - 12:00
Sólyom-Nagy Sándor énekel
Szerkesztő: Magyar Kornél
A 2020. december 30-án elhunyt Sólyom-Nagy Sándor operaénekesre emlékező műsorban a Kossuth-díjas művész - a Magyar Állami Operaház Mesterművésze - ária- és dalfelvételeiből hallunk:
1. Richard Wagner: A nürnbergi mesterdalnokok - Hans Sachs „orgona-monológja”, II. felv. „Was duftet doch der Flieder” (Sólyom-Nagy Sándor, km. a Magyar Állami Operaház Zenekara, vezényel: Ferencsik János)
2. Richard Wagner: Parsifal - Amfortas monológja, I. felv. „Wehnvolles Erbe, dem ich verfallen” (Sólyom-Nagy Sándor, km. a Magyar Állami Operaház Énekkara és Zenekara, vezényel: Ferencsik János)
3. Gustav Mahler: Egy vándorlegény dalai ciklusból:
- "Szívemben izzó kés van"
- "Az a drága szempár"
(Sólyom-Nagy Sándor, km. a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekara, vezényel: Lehel György) – Hungaroton, 1980
4. Kodály Zoltán: Háry János -Toborzó „A jó lovas katonának de jól vagyon dolga. Eszik-iszik a táborba', semmire sincs gondja. Hej, élet, be gyöngy élet, ennél szebb sem lehet. Csak az jöjjön katonának, aki ilyet szeret...” (Sólyom-Nagy Sándor, km. a Magyar Állami Operaház Énekkara és Zenekara, vezényel: Ferencsik János) - Hungaroton, 1982
Az elhangzott műsor visszahallgatható: itt
80 ÉVE SZÜLETETT FARKAS ÉVA OPERAÉNEKES*
TEMPLOM, ZENE, BELVÁROS
-VALLOMÁS-
*Szerkesztette: Kacskovics Fruzsina elnök (Kincses Belváros Egyesület), megjelent a Kincses Belváros 2013-as Kalendáriumában.
/Parlando.hu/ /2020/2020-6
Egy másik, kapcsolódó interjú:
KÉPMÁS magazin – Tóth-Fazekas Andrea
2020. 11. 13.
Az alábbi interjúban Molnár Levente operaénekes bejelentette, hogy megszakította a kapcsolatát az Operaházzal. „Ha nem keresnek meg, akkor 16 évad után ez lesz az első, amikor nem énekelek az anyaszínházamban.” Jelentkezik a Kolozsvári Magyar Opera vezetésére.
Molnár Levente: „Itthon minden fáj”
MNO.hu, 2020. NOVEMBER 29. VASÁRNAP 16:07
LUGAS - Ozsda Erika
MOLNÁR LEVENTE A SZÉKELY MŰVÉSZEK ÁLMÁRÓL, A POCAKOS SZEREPEKRŐL ÉS A GANYÉHÁNYÁSRÓL
„A kiváló bariton a világ szinte valamennyi jelentős operaházában énekelt már. A székelyföldi Molnár Levente kemény ember, kimondja, amit gondol. Ha komoly oka van rá, összerúgja a port bárkivel, de ha szükséges, saját pénzén segíti a fiatal énekeseket. Szelíddé válik, ha a tanítványairól beszél, érzelmessé, ha a családjáról."
2020.10.16 19:00 - 19:30 Bartók Rádió
|
"Arckép" |
- alkotó emberek portréja
Vörös Szilvia énekművész
Beszélgetőtárs-szerkesztő: Fellegi Lénárd
Kincses Veronika születésnapjára
Kincses Veronika – Válogatás az MTVA archívumából, OperaTrezor, 2019
/Demokrata / 2019.04.24. - Spangel Péter/
[...] A borítói idézet Kolonits Klárától származik, aki így írt kolléganőjéről: „…az éneklése annyira folyékony és olvadó, krémszerűen sima és bársonyos… megformálása annyira gondos és gazdag, hogy újra elveszek a hangok sűrűjében.”
Magam is csatlakozom a mai születésnapi jókívánságokhoz: Isten éltesse sokáig a tüneményes Kincses Veronikát!
Éljen sokáig a nagyszerű, gyönyörű, utánozhatatlan humorú
KINCSES VERONIKA!
HORTI LILLA: „MINDIG AZ ÉNEK VOLT AZ ELSŐ HELYEN”
Demokrata.hu – Farkas Anita
2020.09.01.
Az MVM Csoport idén ötödik alkalommal hívta életre az MVM ZENERGIA című sokszínű komolyzenei koncertet, amelyre augusztus 29-én, szombaton került sor. Az idén rendhagyó módon, online közvetített jeles esemény egyik fellépőjével, Horti Lilla operaénekessel beszélgettünk.
[…]
„– Neked is rengeteg a felkérésed, különösen, mióta 2016-ban a II. Nemzetközi Marton Éva Énekversenyen második, majd egy évre rá Junior Prima díjas lettél. A világkarrier sincs már olyan messze?
– Egyre inkább foglalkoztat a dolog, és folyamatosan kapom a rengeteg jó szándékú biztatást a művészkollégáktól is, hogy itt az ideje nagyobbat álmodni. Eddig elég könnyű volt a mögé bújnom, hogy itthon is dúskálok a jobbnál jobb feladatokban, alig marad szabadidőm. Pláne így volt ez még az egyetemi évek alatt, amikor a megszaporodó fellépesek mellett párhuzamosan végeztem az opera és a tanári szakot a Zeneakadémián. Több nyelven értek, és nagyon várom, hogy a világ számtalan táján megfordulva tovább fejlődjön a nyelvtudásom, szakmailag-emberileg érjek, és sok-sok nagy művésszel dolgozhassak még együtt. Egyelőre az tart vissza, nyilván a mostani bizonytalan helyzeten kívül, hogy nagyon társasági lény vagyok, kötődöm a szeretteimhez, és jól érzem magam a rengeteg ismerős, mosolygó arc és barát között. Nemzetközi ízelítőt már több koncert alkalmával kaphattam külföldön, ám nem gondolom, hogy állandó társulati tagként szerződnék le valahol. Egyelőre az a terv, hogy a bázisom a jövőben is Magyarországon marad: fontos, hogy legyen egy állandó otthonom, lakásom, ahova hazajöhetek, és ahol nem mellesleg elfér a hatalmas könyv- és kottatáram, valamint a ruhatáram is. És soha nem hagynám el végleg a nagyon izgalmas hazai zenei életet sem, amiben nemcsak mint opera-, hanem mint koncert- vagy dalénekes is lelkesen és a legjobb tudásom szerint veszek részt.”
[…]
„– A Zeneakadémiára is egyből felvettek, kívülről úgy tűnik, eddig szokatlanul egyenesen és magától értetődően alakult a pályád. Belülről is így élted, éled át?
– Tulajdonképpen igen, bár nagyon sokszor érzem, hogy önmagam kevés lennék, valami vagy valaki segít engem felülről. De azt is tudom, hogy ez a segítség mit sem ér, ha az ember nem teszi hozzá a magáét. Ezért úgy szoktam fohászkodni egy-egy nagyobb feladat előtt, hogy istenem, én megpróbálom a maximumot nyújtani, kérlek, pótold ki a belátásod szerint. Ez mindig megnyugtat, mintha lenne alattam egy biztonsági háló. Miközben meg nincs, hiszen a mi szakmánkban mindenkinek minden estéért meg kell küzdeni: akkor és ott kell a lehető legjobbnak lenni. Hogy ne csak arról legyen szó, hogy újra el van énekelve egy már milliószor elénekelt szerep. Az ugyanis, hogy valaki el tud valamit énekelni helyesen, végigbírja, kijönnek a magasságok, nem megy el a hangja, alap, és nem bravúr.
– Mi adja a pluszt?
– Az operaénekeseknél, természetesen a személyiség mellett, talán a legfontosabb e tekintetben a mással össze nem téveszthető hangszín és frazeálás, amiből már egy felvétel első másodpercében tudod, hogy igen, akkor ez Caballé, Marton Éva vagy Maria Callas. Az hozzájuk hasonló nagyok titka az egyediség, egyéniség mind színészetükben, mind zenei művészetükben. Ez a lehengerlő varázsuk oka, amivel még a nem kifejezetten klasszikuszene- vagy operarajongókat is tömegével tudták, tudják megmozgatni. És mivel az éneklés nem öncélú dolog, mi más volna a lényeg: a közönség sírjon, nevessen, érezzen azáltal, amit te a hangoddal és persze a társaiddal, a zenészekkel és a karmesterrel együtt közvetítesz. Ehhez nyilván kell a másik fél nyitottsága is, hogy az emberek adjanak lehetőséget az új dolgoknak, és ne mondjuk egy rossz és unalmas egyszeri élmény alapján ítéljék meg az operát. Ez a műfaj ugyanolyan sokszínű és izgalmas, mint a könnyűzene, Mozarttól Wagneren át a kortárs szerzőkig.”
[…]
Szemere Zita: Nekem itthon van dolgom
/BOJTA ZITA2020.08.18. 19:32, Origo.hu/
„Az augusztus 19-i Parkfoglaló gála fellépői között megtalálhatjuk Szemere Zita operaénekesnőt, akinek ez a koncert most igazi visszatérés, két okból is. A művésznő alig várja, hogy újra színpadra léphessen, mert meggyőződése, hogy ő énekelni született.”
Ősanya és végzetasszony – Interjú Gál Erika operaénekessel
Fidelio - Csabai Máté
2020.08.13. 09:30
Meláth Andrea: Nincs jobb terápia, mint színpadon állni
MÁGÓ KÁROLY2020.07.24. 21:21 Origo.hu
Évekig tiltakozott ellene, de tehetsége, tudása egyszerűen nem engedte, hogy végül ne énekes legyen. És persze a tanárai sem. Sokáig kórusvezető akart lenni, aztán a tanítást tartotta a legfontosabbnak. Később erről sem kellett lemondania, egyetemi docens, a Zeneakadémia tanszékvezetője. Meláth Andrea azonban közben többek között szólistája volt a madeirai End of the Yearnek, három önálló dalestet adott Londonban David Newbold zongorakíséretével, és szólistája volt a Magyar Rádió zenekarának a brüsszeli Europalián. Akkor a Magyar Rádió zenekarát Vásáry Tamás vezette, akivel máskor is dolgozott együtt, ilyenkor pedig, ahogy mondja, különös égi szférákat pendítettek meg. Rendszeresen énekel a Magyar Állami Operaházban, ott két bemutatóra is készült. De énekelt többek között a Palermói Operaházban, a berlini Komische Operben, a Kanadai Nemzeti Operában és a stuttgarti Operaházban is.
Bartók Rádió mai műsora:
17:30 - 18.30 Muzsikuslegendák
Svéd Sándor operaénekes
Szerk.-mv.: Némethy Attila
Egy idő után legtöbbje hazatért külföldi állomáshelyéről…; van aki nyugdíjasként és/vagy inaktívan, van aki aktívan, ki hosszabb, ki rövidebb kitérő után. De más okok is lehettek, de ezek mind a magánügyük.
Néhány név a hosszú sorból találomra: Ilosfalvy Róbert, Miller Lajos, Rost Andrea, Polgár László, Lehoczky Éva, Szirmay Márta, Marton Éva, Budai Lívia, Simándy József, Gulyás Dénes, Gregor József, Gáti István stb. Én idevettem - ideveszem azokat is, akik nem szerződtek ugyan el színházhoz, vagy csak szerepekre, mégis, egy időben többet voltak kint, mint itthon. Ez alól Tokody Ilona és Lukács Gyöngyi sem kivétel.
Hozzáteszem, amíg az Operától távol, határainkon túl építették karrierjüket és művészetükkel vagyonukat is gyarapíthatták - természetesen, származásukkal de legfőképpen művészi tehetségükkel a magyar kultúrát is „reprezentálták”- közben haza-hazalátogattak „vendégszerepelni”, fellépni – örömünkre. Ezt se felejtsük el. Hogy aztán végleg hazataláltak, örüljünk nekik.
Így nagyon jó :) Más kérdés,hogy nem egyről beszélünk, de ezt mindketten vágjuk :)
Oke. Budai Livia -teged idezve- egesz eleteben ragaszkodott a hazajahoz (1977-tol evtizedeken at kulfoldon ragaszkodott) es minden bizonnyal mindig mindenhol szeretettel beszelt rola. Szamtalan tanuja lehet ra. Erettebb koraban vilaghiret valamint szereny vagyonkajat itthon kamatoztatja, ujabb bizonysagaul hazaszeretetenek. Igy jo? ;-)
Ne vidd félre.Egy neves énekes kereshetett annyit a pályája során, hogy annak végeztével ne jelentsen gondot bárhol élni. A többi része nemkívánatos polémiát szülne :)
Kedves Forumtarsam, akarva-akaratlanul a lenyeget irtad meg ;-) "hazatelepult, mert mar befejezte a palyat". Na ja. Errol van szo, kb. errol irtam elozoben. Hazaszeretetet velhetoen tovabb fokozta az itthoni olcsobb megelhetes is ... mint sokaket. Rengeteg nemet, angol, skandinav (nyugger) pedig bizonyara nagyon utalja a hazajat, amikor delebbre, szo szerint "melegebb eghajlatra" koltoznek.Eletuk vegeig, legalabb az ev felere.Mellesleg az olcsobb megelhetes miatt is.
Komoly. Évek óta olvasgatom a művésznő gondolatait, ha jól emlékszem Montreal volt az otthona,ahonnan hazatelepült. Mivel már befejezte a pályát,kizártnak tartom,hogy pénzkérdés volt a hazajövetele.
1177
Ez most komoly? Ragaszkodott a hazajahoz? Hat igen ... egeszen 1977-ig. Akkor ugy lelepett mint a sicc. Csak azt ne mondja senki, hogy azert, mert melloztek itthon. 27 evesen mezzo letere mar akkor foszerepeket enekelt MAO-ban. Nem lenne egyszerubb hazaszeretet-mantra helyett megallapitani, hogy a nagyobb karrier es nagyobb gazsi remenye elcsabitotta itthonrol? Hazaszeretete pedig evei szamanak gyarapodasaval es talan kulfoldi felkereseinek csokkenesevel egyenes aranyban nott es csak no es no ...
Nagyon tisztelem és becsülöm azokat a művészeket, akik ragaszkodnak a hazájukhoz,és szeretettel beszélnek róla. Bravó,és respect maximálisan!
Budai Lívia operaénekesnő minapi „kerek” születésnapja alkalmából belinkelem ide László Zsuzsa tanár, szerkesztő-riporter, újságíró megemlékező cikkét, ami majd a szerzőtől a Parlandó.hu oldalán is olvasható lesz – a szövegben elhelyezett linkekkel feltölltve, hangzó anyagokkal gazdagítva és fotókkal illusztrálva az elmondottakat.
AZUCENA VILÁGHÓDÍTÓ ÚTJA
Négy évtizedet töltött a világ operaszínpadjain. Sikert sikerre halmozott. Már a pályája is így kezdődött, hiszen kamaszlányként Kincses Vera után megnyerte a Ki mit tud? operaénekes kategóriáját, ezután fölvették a Zeneművészeti Főiskolára, 21 éves volt, amikor első lett az Erkel énekversenyen. Egyenes út vezetett a Magyar Állami Operaházba.
Különlegesen szép, nemes, nagy volumenű, bársonyos, magasságot és mélységet egyformán hibátlanul megszólaltató mezzo-szopránja mellé megáldotta a természet kiváló színészi képességgel, muzikalitással. Négy évet töltött az Operaházban, majd fogta a bőröndjét és elindult minden kapcsolatrendszer nélkül a világba. Németországban előbb a gelsenkircheni operaházban énekelt, innen hívták Münchenbe ahol három évi tagság alatt bizonyított kiváló előadásai után a világjáró művészek életformáját, a szabadúszást választotta.
A londoni Covent Gardenben kezdődött a világsikerek sora. Carlo Bergonzi volt a partnere Verdi Trubadúrjában. Azucena alakítása után megnyíltak előtte a világ legnagyobb operaházainak kapui. Franciaország, Olaszország, Spanyolország, Finnország, majd az USA, Kanada, Japán és még ki tudja hány ország és város közönsége ünnepelte a nagy mezzo-szerepekben.
Azucena elkíséri a mai napig, de sorozatban énekelte többek között Carment, Ebolit, Ulrikát, Delilát, Laurát, Preziosillát, Fenenát, Giuliettát, Maddalénát és persze Amnerist. A szép egyiptomi királylányt más helyszínek mellett a veronai Arénában és Münchenben is, ahol Placido Domingo volt a partnere, aki azt mondta neki az előadás után, hogy:” ... ha ne adj Isten egyszer elvesztenéd ezt a gyönyörű hangod, színésznőként is megélhetnél az egész világon.”
Verdi cigányasszonya, Azucena nagyon a szívéhez nőtt. Számtalan rendezésben, sokféle maszkban, parókában és ruhában formálta meg ezt a nőalakot. Repertoárja gyorsan bővült.
Ahogyan teltek az évek, hangja egyre érett, s ma már a Wagner és a Richard Strauss művek hősnőiként is számon tartják a legnagyobb operaházakban. Huszonöt éves operaénekesi jubileumán a Duna tv-ben készült portréfilmjében ezt mondta: „Én itt születtem, itt tanultam és ha ritkán is tudok itthon énekelni, azért ez a hazám! Nagyon büszke vagyok arra, hogy magyar vagyok, és ezt a világ minden táján hangoztattam és tudják rólam a mai napig is.”
Remekül beszél németül, angolul, franciául, olaszul. Oroszul a szerepek szövegét ugyan megérti, el is énekli kifogástalan kiejtéssel, ám az itthon tanultak nem voltak elegendők, hogy jól kommunikáljon ezen a nyelven is. A másik négy nyelv és persze a magyar, elég arra, hogy mindenütt a világon helyt tudjon állni.
Pályája kezdetén rendszeresen énekelt dalokat, oratóriumokat. A Magyar Televíziónak van egy felvétele, amin a Magyar Állami Hangversenyzenekar kíséretével, Lukács Ervin vezényletével Kodály: Rossz feleség c. dalát énekli a Zeneakadémián. Igazi élményt adó produkció.
A daléneklés és az oratóriumok alig-alig fértek bele a világjáró operadíva életformájába. Ám ha felkérést kap, boldogan teljesíti, hiszen nagyon szereti mind a két műfajt.
Negyven esztendőt töltött a világ operaszínpadjain, s szinte mindent elért, amit csak lehetett.
/László Zsuzsa/
2020.06.26 19:00 - 19:30 Bartók Rádió
Arckép
- alkotó emberek portréja
Vizin Viktória operaénekes
Beszélgetőtárs-szerk.: Fellegi Lénárd
Berczelly István: A művészet valahogy visszafelé fejlődik
BOJTA ZITA2020.06.21. 22:59 Origo.hu
A 2020-as év Kossuth-díjasai között találjuk Berczelly István operaénekest is, aki páratlanul hosszú, egészen a közelmúltig tartó, töretlen karriert mondhat magáénak, mint a Magyar Állami Operaház magánénekese, 2001 óta örökös tagja. Pályatársai mindig az elismerés hangján szólnak róla, sokoldalú és karakteres előadóművész, akivel az Opera a közelmúltban interjúkötetet is megjelentetett.
"Ez az utóbbi időszakra jellemző rendezői gyakorlat, a realista megközelítés...
Na, a rendezésről egy külön előadást tudnék tartani Önnek... Ez a manapság dívó „hozzuk közel a művet a ma emberéhez” filozófia, és hogy ezért alsógatyában játszik mondjuk, a herceg, na, annak semmi köze sincs a műhöz.
A múltkor valamelyik televíziós csatornán hallottam egy interjút Dietrich Fischer-Dieskauval. Sok évvel a halála előtt készült vele a beszélgetés, de ő már akkor sem énekelt operát. Kérdezte tőle a riporter, hogy miért nem? Azt válaszolta: „nézze, már nem vagyok fiatal, ráadásul karmester is vagyok, nem csak a saját szólamomat ismerem az operákból, hanem az összes zenekari stimmet is. Erre jön egy rendező, és teljesen mást akar rendezni, mint amit a zene mond, és ez borzalmas...” Azt is hozzátette még, hogy szerinte direkt csinálják, és hajlok arra, hogy egyetértsek vele. Ez a világ már nem a szépségről szól... de azért én ezt mindig, mindenhol elmondom, mert hátha meg lehet változtatni. A múltkor is elmondtam ezt nyilvánosság előtt, és sokan odajöttek gratulálni, hogy végre, valaki ezt ki merte mondani."
"Minél szimbolikusabb a darab, annál többféle rendezést lehet ráhúzni. A Kékszakállú-ból nagyon sokféle változat született már...
Nem tudom, mennyire jó, ha egy ilyen lélektani drámát realizálni akarnak. Megmondom őszintén, én a koncertszerű előadást preferálom, az a legjobb. Énekeltem már többféle rendezésben, volt közöttük jó is, a Mikó-féle vagy a Nagy Viktor-féle. Külföldön pedig egyáltalán nem értik ezt a darabot, mert nem ismerik eléggé Bartókot. Nehéz ember és nehéz mű, csak magyar ember érti igazán."
„Zengővárkonynál már van egy kis honvágyam” - Beszélgetés Gulyás Dénessel
Mértékadó - Az Új Ember június 7-i számának kulturális melléklete
„Arcvonások” (1-3. oldalon)
/Petrőczi Éva/
Gulyás Dénes több mint négy évtizedes énekesi pályafutását a nagyon ifjan megnyert Pavarotti Énekverseny óta nem csak elismeréssel, hanem a szeretetre méltó és szeretetet árasztó egyéniségéhez illő érdeklődéssel kísérjük figyelemmel nagyon sokan. Ezúttal nem az impozáns pályaív sokadik felvillantása következik, hanem egy olyan beszélgetés, amely a művész lelki szülővárosába, életének és munkásságának nagybetűs Városába, Pécsre vezet. Abból az alkalomból, hogy az 1959 késő őszen alakult pécsi operatársulatot már csaknem tíz éve igazgatja, pontosan 2011. február közepe óta. Egy zenebarát, sőt részben a muzsikának elkötelezett pécsi család szülötteként a pécsi őstársulat minden előadásán ott volt, nyolc és fél éves korától egészen 1970-ig. Igyekszem nemcsak pontos, de tárgyilagos is lenni. Ez azonban korántsem könnyű feladat, miután számos olyan tévéinterjút végignéztem, amelyben Gulyás Dénes a pécsi évtizedéről vallott. A sok közül most kettőt emelnék ki. Az első egy olyan interjú, amelyben 2016-os Kossuth-díja elnyerése alkalmából ezt mondta: „Hogy mi lesz a holnapi programom? Indulok Pécsre.” Egy 2019 őszén készült Pannon Tv-beszélgetésben, kevéssel a Pécsi Opera hatvanadik születésnapi gálakoncertje előtt pedig elhangzott egy nagyon egyszerű, de felejthetetlen, minden hűségnyilatkozatnál ékesebb mondata: „Zengővárkonynál már van egy kis honvágyam.” Indítsuk innen a beszélgetést.
2020. május 10.
DUNA TV 16.05 – 17.00
„Hogy volt?!” - Gulyás Dénes (2019)
„Mekkora Isten tenyere? Elég nagy ahhoz, hogy maradhassak életem végéig, ha hellyel kínált? Biztosan jól megkapaszkodtam? …Mindent egybevetve érzem, tudom és hiszem, hogy most is a tenyerén vagyok. Ha bármit hoz a jövő, ugyanígy fogom érezni.” – írta önéletrajzi könyvében Gulyás Dénes operaénekes. És hogy mi minden fért bele eddig a pályájába, arról beszélgetünk vele és pályatársaival a Hogy volt?! mai műsorában.
Nem veletlen, hogy az interju vagy a "hozzaszolasra meltatott gondolat" a kozmedia vallasi musoraibol ismert, hiszen az interjut az Uj Ember keszitette. Mindenki -nem csak muveszek- kicsit vagy nem kicsit, annak a mediumnak a szellemisegehez, profiljahoz hangolja gondolatait, valaszait, amelyik eppen kerdezi. Itt is igy volt. Hogy MAO nagy bajba kerult-e, azt nem tudom es foleg: nem kivanom. Feltehetoen atrajzoljak valamennyire az evadtervet. Nagy kar lenne pl.a majusra tervezett es nyilvan mar elkezdett Don Carlosert. Hogy megerett-e a vilag erre az allapotra, azt sem tudom, de a muvesz szerenysegevel kapcsolatos megallapitasod itt tenyleg helytallo. Nem profeta o, aki kinyilatkoztat(hat) ilyen sulyos megallapitast. Vilagveget jovendolokre, megvaltokra, Savonarolakra semmi szukseg, most foleg nem...ahogyan a virusra sem.
PS Azert csak ovatosan banj azokkal a lejart szavatossagu otthoni "kincsekkel"! Lejart szavatossagu operaprodukciok meg csak-csak ... azoktol legalabb nem kap az ember gyomorrontast, otthoni "kincsektol" inkabb ;-) nalam itthon is kerulnek elo mostanaban hasonlo "erdekes" kincsek..
Szerencsére ez a borzalmas szám (1362936) nem az elhunytakat, hanem a fertőzötteket jelöli.
Valószínűleg nekem jobban tetszik az interjú, mint Neked, de azért nekem sem határtalanul. Többek közt hiányolok belőle jó adag szerénységet. (Ilyen megjegyzésemre szoktak olyasmit írni, hogy van mire szerénytelennek lennie.)
A hozzászólásra méltatott gondolat érdekes módon a közmédia vallási műsoraiból ismert. De bevallom, az én gondolkodásmódomtól sem idegen. Ha valamiért megérett a világ a kijózanodásra, szerintem – politikai szimpátiáktól függetlenül – a mérhetetlen pazarlás immár nemcsak szokása, hanem kultusza. Vegyük pl. a Magyar Állami Operaházat, amely legalább egy évtizede csupa, a nemzetközi mainstreamnek megfelelni akaró felújításra, követhetelen mennyiségű bemutatóra szórja a pénzt. Kétlem, hogy most, amikor nyilván nagy bajba került, és át kell alakítania a futó és a jövő évadok terveit, bérleteit, gondol például arra, hogy milyen értékeket menthetne át a repertoárba a spájz és a fagyasztó mélyéről, hogy csak a saját háztartásomig menjek példáért, ahol ebben az időszakban valóságos kincsekre leltem, még olyanra is, aminek lejárt a szavatossága.
A pontosság kedvéért: Molnár Levente nem a „szüksége van”, hanem a „megérett” kifejezést használta az emberiségre (és a világra) vonatkoztatva. Én az eredeti mondattal egy szó kihúzásával értek egyet: »Nem tudom, mi a „célja” a koronavírusnak, de azt igen, hogy az emberiség és a világ megérett egy ilyen kijózanító breakre.« Mert a magabiztos összegzéshez, értékeléshez idejében ki kellett volna kérni a világban az eddig elhunyt 1362936 ember, és a jelenleg intenzív oszályokon, lélegeztető gépeken levő emberek véleményét is.
Általánosságban írom, de a mostani interjúra is igaz: jó lenne, ha akkor művész uraznánk, művész nőznénk valakit, ha már legalább egy emlékezetes alakítást "letett" az asztalra. Jelen esetben ez még nem igazán áll fenn. Én legalább is nem emlékszem egyik szerepben sem erre. És az is megérne egy megfontolást, hogy mi lesz, ha a világturnéra utazó Bánk Bán szerepeire meghirdetett előéneklésen valaki jobban énekli elő Bánk szerepét, mint a zsűriben helyet foglaló Művész Úr?!
Valószínűleg, amikor az emberiség és a világ sorsáról beszélt a Művész Úr, akkor az általa szeretett, emlegetett Bánk bán operából a beillesztett Vörösmarty sorok jártak a fejében, mely szerint:
„Örökké a világ sem áll;
Eloszlik, mint a buborék,
S marad, mint volt, a puszta lég.”
Az interju szakmai-zenei reszehez nem szolok hozza, de a virushoz igen. Nem hinnem, hogy az emberisegnek mint a muvesz ur mondja, ilyesfajta "kijozanito break"-re van szuksege. Vagy ilyen "pihenesre". "Leallasrol" mar nem szolva. Leall most ugy a vilag, hogy a fal adja a masikat. Bele lehet majd gebedni, ha a vilag sokaig leall es pihen..
Portré
"Egy húron pendülve, keserédes örömmel"
Spirituális ünnepeinkről és a katarzis erejéről Molnár Levente operaénekes
/Új Ember hetilap – Mértékadó – kulturális magazin Rádió és tévéműsorral – 2020. április 6 -12./
Nagyszabású tervek fogalmazódtak meg tavaly: Erkel Bánk bánjának világturnéjára készül a koprodukciós előadásokat szervező Coopera, a címszerepben Molnár Leventével. A gyergyóremetei születésű baritonnal, aki az elmúlt bő másfél évtizedben – Mozart-, Donizetti-, Rossini-, Verdi-, Puccini- és Wagner-szerepekben – a világ szinte valamennyi jelentős operaházában bemutatkozott már. A dinamikus, agilis művész, aki a maga harminchét évével még ifjú titán az opera univerzumában, az utóbbi időben kicsit visszavett fergeteges tempójából. Részben azért is, hogy több időt tölthessen a családjával és hazai feladataival. A közeljövő terveit azonban most nemcsak átírja, hanem teljesen bizonytalanná is teszi a világjárvány. E rendhagyó beszélgetést így nem az aktuális, illetve remélt fellépésektől indítottuk, hanem a kényszerű szobafogság – átgondolásra és számadásra is késztető – áldásos hatásaival.
– Eddigi munkásságom rádöbbentett arra, hogy fontos a karrier, a szakmaiság, a valahova tartozás, és szép az, ha értéket teremtünk. Az igazi érték mégis ott van, ahol az ember lelke és szeme megpihenhet, amikor a szeretteire néz. Ebből a koronavírusos helyzetből igyekszem a legjobbat kihozni. Nagyon szeretek együtt lenni a kis családommal, és most lehetőségem nyílt rá, hogy kicsit visszatekintsek az elmúlt lassan húsz évre. Arra, hogy mennyi mindent csináltam. Sokszor beszéltem a karrieremről, de a kérdezőimet általában kevésbé érdekli a lelki háttér, így örülök, ha innen közelítünk. Mert minden ezen múlik. Ami örök, az a lelkiség. Szép, hogy sokfelé énekeltem, jó szerepeket és folyamatosan újakat is; és persze büszkeséggel tölt el, hogy már egy ilyen bő karriert mondhatok a magaménak. De ez az ego része. Valójában nem ez számít igazán. A realitásokat nézve sokkal több idő lesz, mire az operajátszás valamilyen szinten visszarázódik a régi kerékvágásba. Miközben már a régi kerékvágás is eleve problémás volt, ugyanis az opera az elmúlt húsz évben kilépett a komfortzónájából. Ezt tudják, látják azok, akik régóta benne vannak.
- Úgy érti, hogy a megközelítésmód, a műfaj lényege változott? A szó minden értelmében materiális lett?
– Sok operaház gyárként üzemel. Húzzák a strigulákat, legyen minél több előadás, de a minőségre nem figyelnek. Márpedig a minőség hiánya ennek a műfajnak a halála. Az opera ünnep. Ünneplésre van szüksége. Az emberiség azonban gyorséttermi fogyasztó lett. Ide-oda elugorva letudja a kultúrát is. Legtöbben olyan zenéket hallgatnak, amelyek lélegzetvételnyi látszatfelüdülést adhatnak, de felszabadulásérzést, mély gondolatot, katarzist nem. Az operairodalom gyakran játszott gyöngyszemei annyira kiérleltek, maradandók, hogyha jól bánnak velük, nem egyszerűen gyógyszerek; stabilitást, lelki biztonságot nyújtanak. Az opera egyfajta támasz lehet az élethez. Lényeges kérdéseket vet föl: miértekre, mikéntekre felel, segít a világszemléletünk alakításában. Egyszerre nagyon intellektuális és nagyon lelki. Mi, énekesek, akik együtt élünk ezzel a műfajjal, az operán keresztül is látjuk a dolgokat, gyakran tapasztalhatjuk, hogy nehéz helyzetekben fölbukkan egy-egy dallam, kapcsolódó szövegrészlet, gondolat. Egy operahőssel azonosulni nem olyan, mint Batmannel vagy Supermannel. Az operahősök mi vagyunk: valódi emberek. Persze a mai emberiség, a kortársaink nagyrészt már messze nem olyanok, mint azok, akikről annak idején ezek a művek születtek. Az opera egy olyan tiszta, kikristályosodott műfaj, amely a legjobbakból is a legjobbat szűrte és emelte ki. A művészetek az emberi cselekvés, az alkotás tán legértékesebb esszenciái. Nemes tevékenység, amivel kiváltság foglalkozni. Ahogy említettem, szerintem ma nem adjuk meg igazán a módját. De mindig lesznek olyanok, akik továbbviszik és felmutatják az opera valódi értékeit. Most, a koronavírus idején, amikor szinte sehova sem mehetünk, érdemes behatóbban foglalkozni vele. Magam is gyakran beülök a fotelembe, fölteszem a fejhallgatót vagy tévén nézek operákat, sokszor szövegkönyvvel, partitúrával vagy zongorakivonattal a kezemben. Tudom, hogy a magas szintű művészi kidolgozottsághoz mennyi idő kell. Látom, hogy az általam kedvelt, nagy énekes mekkora utat tett meg a szerepért, azért, hogy egy bizonyos karaktert így tudjon ábrázolni. Nagy élmény, ha az ember picit belassít, és ilyen módon is tud figyelni másokra. Arra, hogyan lehet az operával operálni.
- Tekintettel arra, hogy a felesége szintén énekes, beszédtéma otthon a szakmájuk?
– Persze, minden szinten. Vikivel (Mester Viktória) nagyon egyetértünk abban, hogy mi a szép és a jó. Mindig abból indulunk ki, hogy mi az az anyag, amiből a szerepeinket felépítjük. Vannak énekesek, akik ügyeskedéssel, áthidalásokkal, a tehetség „kibekkelésével” jutnak a színpad közelébe. Görcsösen betanulnak valamit, hoznak egy furcsa figurát, aminek nincs semmi szellemisége, csak egy letudott penzum lesz. Pillanatok alatt kiszúrom az ilyen előadókat. Van például egy olyan rossz szokásuk, hogy addig hallgatnak egy felvételt, amíg megtanulják – az előforduló hibákkal együtt. Nagyon vicces, mert sok kollégámnál egyből tudom, hogy mi és ki alapján kínozta be magának a szerepet. Így nem lehet építkezni. Tudnom kell, hogy mit énekelek, és miért. Hiszem, hogy hosszabb távon mindig az a kifizetődő, ha a mélyére nézünk a szerepnek, és komolyan vesszük a hivatásunkat.
- Egy szerep akkor lesz hatását tekintve természetes, ha a művész önmagából indul ki, és az említett építkezést belülről kezdi. Hiszen a tehetség és a hangi adottságok mellett a személyiség őszintesége legalább annyira fontos a színpadon. Ön különösen lendületes, vitális énekes, aki a komikus és a drámai szerepekben egyaránt otthonosan mozog. Azért, mert ilyen végletes a magánéletben is? A humor és a drámai érzék Önnél jól megfér egymás mellett?
– A művész ezt a széles skálát a maga területén beénekli, betáncolja, megjeleníti, elmondja… Végső soron „bearanyozza”. Miért van, hogy a művészek viccesek, komolyak és szenvedők is tudnak lenni a színpadon? Minden ember életében vannak vidám és szomorú pillanatok, időszakok. Óhatatlan, hogy belülről építkezzünk. Németországban, ahol A kategóriás operaházakban énekeltem, gyakran mondták: „Levente, milyen erőteljesek a komédiás, tréfás, buffós megnyilvánulásaid. Persze, hiszen fizikálisan is ilyen a karaktered, a személyiséged…” De, amikor drámaiságról volt szó, ugyanezt kaptam. Na, gondoltam, ezek szerint jól ráérzek dolgokra. De nem! A nagy baritonok példáiból jöttem rá, hogy igazából ők sem tettek mást, magukból indultak ki. Jó, talán könnyebb dolguk volt abból a szempontból, hogy egyszerre nem vittek akkora repertoárt, így minden szerepkörben megvolt az érési lehetőségük. Most én is ebbe az irányba szeretnék elmozdulni. Igyekszem azt elsajátítani, amit kényelmesen, magától értetődően győzök, és megpróbálok még jobban elmerülni benne. Egyébként mindig azt élvezem a legjobban, amikor egyre inkább fókuszálva, cizellálva a szerep mélyére mehetek. Ha jól oldjuk meg a feladatunkat, akkor a karakter hasonlatos lesz az elvárthoz, ugyanakkor egyedi is. Persze kompromisszumokat is tudni kell kötni, hiszen ott a karmester, a rendező, a partner is, a maga elgondolásaival. Nem véletlen, hogy a nyugati operaházakban a castingigazgató felelőssége a műsorra tűzött darab ideális szereposztásának összeállítása és összehangolása.
- Rákanyarodva a hazai vonatkozásokra, a magyar zeneirodalomra: Bartók immár több mint száz éves Kékszakállúja évtizedek óta eredeti nyelven, magyarul szólal meg világszerte. Óriási jelentőségű dolog ez, hiszen e megkérdőjelezhetetlen remekmű által a magyar bekerült azon kevés nyelvek közé, amelyek feltűnnek minden kontinensen, valamennyi jelentős koncertteremben és operaházban. Zárójelben megjegyzem, a csehek egyelőre Dvořákkal, Smetanával és Janáčekkel jobban állnak a megszólalás mennyisége terén. A Kékszakállúval már Önnek is volt dolga…
– Ha nem lenne a koronavírus, most is éppen a Kékszakállút kellene énekelnem Németországban. Az, hogy egy magyar darabbal jelen vagyunk a világ operajátszásában, szép, jó. Jöhetnek a szuperlatívuszok. Én ráadásul olyan típus vagyok, aki szeret magyarnak lenni. Büszke vagyok a felmenőimre, a szülőföldemre, a történelmünkre, Székelyföld tartására és kitartására. De elkanyarodtam. A Kékszakállúnál tartottunk, ami szerintem a világ legjobb pszichodráma-operája. Talán e téren nincs is hozzá hasonló. Olyan, mint a szarvasgomba a gasztronómiában. Esszenciális. Közel áll a lelkemhez. Jó volt először találkozni vele, ami ugyancsak Németországban történt. Ez az a darab, amelyben igazán el tudok vadulni. Beőrülhetek. Itt aztán elengedhetem és kiélhetem magam. Egy operaénekes életében a premier, amikor először énekel egy darabot, meghatározó élmény. Ilyen volt a freiburgi Kékszakállú is, ahol a párommal, Vikivel énekelhettem először a szerepet. A rendező részben átadta a volánt, engedte az ötleteink megvalósítását, így kellőképpen fölszabadulhattam. Egy borzasztó erős figurát tudtam kihozni ebből a zárkózott, ellentmondásos pszichiátriai betegből. A maga körül mindent pusztító gyilkos karakterét domborítottam ki. Most is kiráz a hideg, ha rágondolok, mert lelkileg sebző volt a rákészülés. Szinte az őrületbe tudott kergetni, annyira szélsőségesen éltem meg a próbafolyamatot. A németek megadták a módját és az időt, hogy minden részletet, mozdulatot kidolgozzunk. A háttértörténettel együtt tényleg reszketős volt. Akkor még inkább lírai baritonnak tartottam magam, de sikerült megoldanom azzal a hanggal és a lendületemmel. A szerepformálás mikéntje ugyanis nem másodrendű kérdés a hivatásunkban. Nincs mese, itt be kell kattanni. Megjegyzem, annak idején Melis György sem mély basszusként, hanem jó színészi készséggel megáldott baritonként volt – szerintem – az egyik legjobb Kékszakállú. Egyenes tartású, groteszk figura, akitől frászt lehetett kapni. Egy operaénekes életében nincs szükség extrémitásokra, ha ilyen szerepeket játszhat. Sajnálom, hogy a mostani németországi Kékszakállú-alkalmak elmaradnak. Viszont örülök, hogy Miskolcon még megformálhattam a Don Carlos Posa márkiját, ami énektechnikailag – mint minden Verdi-mű – óriási kihívás. Rodrigo ráadásul egy jó „székely ember”, aki harcol a szabadságért, a függetlenségért, és képes meghalni is érte.
- A legjobb pillanat, hogy ezzel a gondolattal áttérjünk a Bánk bánra. Három éve, az Erkel Színházban debütált a címszerepben, az opera – Vidnyánszky Attila által rendezett – bariton változatában, amelyet az Operaház New York-i vendégjátékában is elénekelt. Mit gondol, mi lehet az oka, hogy Erkel olasz és francia mintákat követő, mégis egészen egyéni hangvételű, zenei szépségekben bővelkedő operája még mindig nem foglalta el az őt megillető helyet a nemzetközi repertoárban? Korábban többen a nyelvi korlátokat, a speciális nemzeti karaktert, a külföldiek számára nehezen értelmezhető történelmi hátteret hozták fel érvként. Miközben más specifikus és ennél lényegesen bonyolultabb darabok is rendszeresen műsorra kerülnek világszerte...
– Miért nem lett még annyira híres? A Bánk bán több sebből vérzik. Lehet sorolni az előbb elhangzott okokat. Az is lehet, hogy hiányzik belőle egy ütősebb stretta, lehetne akciódúsabb is. Számomra azonban ezek nem fájó sebek, nem negatívumok. Hanem talán éppen ebben a formában, emiatt lett ilyen különös módon összetett a mű. A Bánk bánt nem kell félteni. Előbb-utóbb áttör. Ismerek briteket, amerikaiakat, ausztrálokat is, akik rajonganak érte. Talán azért is várat magára, mert van egy – a világ számára – meg nem érthető üzenete: a tisztesség. Félreértés ne essék, nem azt állítom ezzel, hogy máshol ne lenne becsület. De túl azon, hogy a Bánk bán nagyon magyar, megpendül benne egy nemzeti húr, amit talán a határon túliságom miatt érzékelek jobban: édes fájdalom magyarnak lenni. Bánk nem indul rögtön gyilkolni, hanem szeretné megérteni a helyzetet és próbálja keresni a legjobb megoldást. Ez a keresés végül felőrli, és elbukik, ugyanakkor az öröksége kihat: az idegen királyné, Gertrúd halála után a középkori Magyarország továbbra is erős marad. Ahogy tudom, katonailag számottevő népnek ismertek minket. Voltak, akik tartottak tőlünk, ám ha probléma adódott, hozzánk fordultak. Képesek voltunk megvédeni Európát, rendet tartani. Az államférfiak, a jó magyarok érezték, hogy baj van, de bomlasztók vegyültek közéjük. A széthúzást, e „magyar átkot” ma is ugyanúgy tapasztalhatjuk. Rajtunk kívül pedig nem sokan értik meg ezt a fajta idegenséget, hiszen kevés olyan nemzet van, amelyet belülről rág a nyavalya. Biztos vagyok abban, hogy a külföldiek történelmi túlzást látnak benne. Hiába hős Bánk, nincs benne hősiesség. Merthogy az nem hősiesség, hogy valaki szereti a hazáját. Más azt sem látja át, hogy ezzel a gyilkossággal mit és kit próbált védeni Bánk. A Hazám, hazám áriában halljuk: „Sajgó sebét felejti Bánk, / Zokog, de szolgálja népe szent javát.” Ám azt, hogy miért zokog, másnak nem lehet elmagyarázni. Bizonyára vannak a Bánk bánnál jobban összerakott operák. De benne a hit, a szeretet, a szenvedés, Tiborc és Bánk kettőse, a Tisza-parti jelenet, a kiteljesülés hiánya és még sorolhatnám – egyedülálló. Dimenziók találkozása. Magyarnak lenni tényleg kiváltság. Azért is, mert erre megpendül az a bizonyos benső húr: a közös megértés és a keserédes öröm. Nem tudunk elégedettek lenni. Nálunk senki nem tud igazán jó, igazán tehetséges lenni valamiben, mert soha nem elég az, amit csinál. Ebből fakad a megosztottság is. És igaz, nem is kell mindenben egyet érteni, de mindig mutassunk érvényes alternatívát.
- Azt tervezik, hogy a nemrég alakult Coopera szervezésében, Vidnyánszky Attila új – immár sokadik, kifejezetten erre a projektre készülő – rendezésében a világ különböző pontjaira elviszik a Bánk bánt. E nagyszabású akció része, hogy a Csíksomlyói passió után a csíksomlyói nyeregben is megszólal majd Erkel operája. Hol tart most ez a terv?
– Nem tudom, mi a „célja” a koronavírusnak, de azt igen, hogy az emberiség és a világ megérett egy ilyen kijózanító breakre. Egyfajta pihenésre. Leállásra. Kínában száz éve nem volt ilyen tiszta a levegő. A Bánk bán-projektet nem féltem, meglesz, amikor eljön az ideje. Vidnyánszky Attila sokszor rendezte a Bánk bánt, Katona József drámáját és Erkel operáját is, mégis mindig tud újat mondani. Mindegyik olvasatával külön-külön ledoktorálhatott volna. Lenyűgöző, hogy mennyi megfejtést adott hozzá. Nem lehet belekötni, mindenre van érvényes, alátámasztott magyarázata. El tudja érni, hogy a közreműködők megértsék. Jókat lehet beszélgetni vele a miértekről. Ez nagyon fontos. Attilánál is lehetek valamilyen módon szabad, de ő meg tudja indokolni, hogy miért nem jó úgy szabadnak lenni, ahogy azt én gondoltam. A Csíksomlyói passiót előadni a nyeregben, egy ilyen katarzisos, szakrális helyen, óriási élmény volt. Egyszeri és megismételhetetlen. Minden alkotóember álma egy-egy ilyen alkalom. Ott egy Bánk bán olyan legendás esemény lenne, mint annak idején az István, a király bemutatója volt. A Csíksomlyói passió is azonnal legendává vált az ínyencek körében. A Bánk bán esetében is így lehet. Az idei a nemzeti összetartozás éve, száz évvel ezelőtt volt Trianon. A mi operakirályunknak mindenképpen meg kell szólalnia ott. Ha nem most, ha nem az idén, akkor később. Mindennek oka van. Úgy érzem, hogy ebből csak jól lehet kijönni. A cél: szent, tisztességes és nagyon nagy. Szükség van az ilyen lelki vitaminokra. Szeretnénk, hogy minél többen megértsék a Bánk bánt. És általa, vele minket, magyarokat, akár a mostani politikai helyzetünket. Székelyföldön is. Én tudom, ismerem az enyéimet. Erdély mindig képes a varázslatra, a csodára.
/Pallós Tamás/
Múltidéző
- Kurír - reggeli kiadás, 1992. október 1.
Az Aidától Ariadnéig – interjú Misura Zsuzsával
„Címszerepben. E szó hallatán mindenkinek nagy hírű, befutott művészek jutnak eszébe. Az opera világában ez kicsit másként van. Ha azt mondom, Misura Zsuzsa, talán többen gondolják, hogy kezdő, fiatal énekesről van szó. Holott nagy szerepek, külföldi fellépések sora áll már a háta mögött.
- Az ön nevét a nagyközönség a híres-hírhedt Raffa-féle Aida során ismerte meg?
- Nincs mit tenni, ez tény. Házy Erzsébet mondta annak idején mindig, hogy mindegy, hogy mit, a lényeg, hogy írjanak rólad. Nos, az Aida esetében ez bejött. Mert hiába énekeltem Wagnert, hiába ismernek Japánban, Európában, itthon ez - furcsa mód - a botrányos Aidával kapcsolódik össze.
- Nem zavarta, hogy a nálunk mindig is előnyben lévő külföldi mellett csak másodszereposztásban öné a címszerep?
- Ez egy szuperprodukciónak indult, az is lehetett volna, ha Raffáék nem úgy intézik, ahogy... És egy ilyen produkcióban benne lenni mindenképpen jó. Előnyös. Tudja, amikor a második estén én énekeltem, engem is magával ragadott a dolog. Ott állni a színpadon negyvenezer ember előtt, akik tapsolnak azért, amit nyújtasz nekik, nem rossz érzés.
- Önnek ez a szerep sikert hozott, itthon is nagyobb közönség ismerte meg. Nem érzi hiábavalónak sok év megfeszített, lelkiismeretes munkáját, amikor akár egy botrányos szervezésű produkció is meghozhatja a szakmai és közönségsikert?
- Hívott Raffa az októberi nizzai előadásra, de a szerződést nem küldte. Talán jobb is. Az, hogy linkre vett mindenkit, a világítást, a hangosítást, nem voltak meg az állatok, és sorolhatnám; ez közismert. Hogy senkit nem fizetett ki, ezt is tudja mindenki. De tudja, a fellépő művészek közül se kapta meg mindenki a gázsit. Magam is el voltam ájulva; jön Katia Ricciarelli, biztosan fantasztikus lesz. Láttam az Otello filmben, csodálatos volt. Aztán idejött, a hangosítás nem működött. Zaklatott volt, nem vállalta a többi előadást, elrepült. Szinte utolsó pillanatban értesítettek. Szeretek felkészülni az előadásra. Beleélem magam a szerepbe. Ráhangolódom a figurára. Nos, az ilyen produkciókban ez nem így van. De nem sajnálom az eddigi éveket.
- Akkor valószínűleg jól érzi most magát. Hisz az új bemutatót mindenki komolyan veszi itt, a Kamaraoperában. Ráadásul egy Richard Strauss-mű minden szempontból komoly feladat.
- Az. Ariadné Naxos szigetén-hez nagyon jó csapat jött össze. Mindenki vendégként lép fel, önként jöttek az emberek, így eleve jó a hangulat. Tudjuk, mit akarunk. Ahogy mondta, ez egy komoly feladat. Kitűnő a rendezőnk, Kerényi Miklós Gábor, aki az adott szereplőre szabja a szerepet. Harry Stence Lyth, a karmester mindenkit felkészít külön is, a maga német precizitásával. Erre éppúgy szükség van, mint a jó jelmezekre, ami önbizalmat ad a szerephez. Kónya András jelmezei sokat segítenek a szerepformálásban. Richard Strauss nem könnyű szerző. Itt nincsenek nagy ívű dallamok, mint az olasz operákban. Itt a taktust is jobban kell számolnom, a hangommal is másként kell bánnom.
- Nem közismert darab...
- De nagy siker lehetősége van a produkcióban. Bokor Jutta, aki kitűnő szólistája az Operának, boldog volt, hogy benne lehet a darabban. Ugyan ez nem nagyzenekari mű, kifejezetten kamarazenekarra íródott, nincs benne kórus sem, mégis sok a szereplő. A díszlet sem, a nézőtér sem hagyományos. A darab több pódiumon játszódik, s köztük ül majd a néző.
- A történetről mondana valamit?
- A sztori két szálon fut. Az egyik az operatársulat készülődése az új bemutatóra, egy hisztis énekesnővel, a másik szál pedig a próbált darab maga; a mitikus Ariadné-történet. Az egészet a címszerep és az énekesnő sztorija kapcsolja össze.
/WEININGER ANDREA /
(Az Ariadné... bemutatója október 11-én, vasárnap este lesz a Kamaraoperában, a Városháza dísztermében.)”
Járay és Kövecses, avagy tenorok, akiket elfelejtene a világ
ÓKOVÁCS SZILVESZTER2020.03.05. 12:02 ORIGO.hu
ÓKOVÁCS SZERINT AZ OPERA – 131. LEVÉL
Kedves Néném,
„Ki is volt ez a Járay? Ezzel vagyok adós, és mivel múlt héten egy másik emléktábla avatásában is közreműködhettem, nevezetesen Kövecses Béla, másik egykori tenoristánk házának falán, nagyon adja magát a hasonlítás és a különböztetés is.”
Járay József tenorista
FORRÁS: A MAGYAR ÁLLAMI OPERAHÁZ ARCHÍVUMA
Házy Erzsébet és Kövecses Béla
FORRÁS: A MAGYAR ÁLLAMI OPERAHÁZ ARCHÍVUMA
"Kövecses Béla ugyanis 30 év alatt nem kevesebb, mint 1.400 operai előadásban lépett fel, ami alsó hangon is évente 40-nél több éneklést jelentett, gyakorlatilag pontosan ugyanannyit, mint amennyit a híres comprimario, Palcsó Sándor teljesített, márpedig rá mindenki úgy emlékszik, hogy le se jött a színpadról! (Ezúton is jó egészséget a 91-ben járó Palcsó művész úrnak!)"
Szemere Zita: Az szeretnék maradni, akinek születtem
Szinhaz.hu - 2018. július 31. kedd, 15:14
https://mediaklikk.hu/video/opera-cafe-2020-02-23-i-adas/
Szemere Zita és Rálik Szilvia „találkozása”…
Opera Café 2020.02.23-i adás
Az idő skálán: 13:44 – 14:30; 16.09 – 19.25
Az M5 csatornán láthatjuk ma délután a portréfilmet:
2020. február 19. szerda 14:55 - 15:55
"Öröménekes" - Filmportré - Rohonyi Anikó operaénekes - MMA
(2018) (60')
rendező–operatőr: Tomcsányi Vilmos
A portréfilm archív színpadi felvételekkel és pályatársak, kollegák megszólaltatásával a Hunyadi László La Grange-áriájával induló, s az operairodalom legnagyobb drámai szoprán főszerepeit felvonultató operaénekes pályáját mutatja be.
Előzetes - a YouTube-ról
KÖNYVBEMUTATÓVAL ÉS FOTÓKIÁLLÍTÁSSAL EMLÉKEZTEK SZIRMAY MÁRTÁRA
Sonline.hu Somogy megyei hírportál
2020. 01. 22., szerda, 20:37
A magyar kultúra napján, vagyis január 22-én délután rendezték meg a Takáts Gyula Megyei és Városi Könyvtárban dr. Hegedüs György könyvének bemutatóját, amit a kaposvári születésű operaénekesről, Szirmay Mártáról írt.
Szirmay Márta 1939-ben született Kaposváron, a karrierje a 60-as évek elején kezdődött, majd 1967-től kezdve külföldre is egyre gyakrabban ment fellépni. Külföldi munkássága egy bécsi vendégfellépéssel kezdődött, később Londonban, majd Kölnben telepedett le. A kölni operaház tagjaként bejárta egész Európát, sőt Dél-Amerika színpadain is hallhatta a közönség a Liszt Ferenc-díjas opera- és dzsesszénekesnő hangját.
Méltatlanul elfeledett művésznek állít emléket a kötet
– Több motivációm volt a könyv megírására – mondta Hegedűs György kérdésünkre. – Az egyik az, hogy mivel én a Juan Gyenes örökség gondozója vagyok találkoztam Szirmay fotókkal is. Ráadásul úgy gondolom, hogy ő a huszadik századi opera legnagyobb alakja volt és muszáj emléket állítani neki, nem mehet feledésbe egy ilyen hatalmas egyéniség életműve.
Szirmay Márta Kaposváron született és itt is halt meg 2015-ben. A mezzoszoprán és alt énekes nyolcévesen kezdett zenét tanulni, hosszú évekig az operaház tagja volt, Liszt Ferenc-díjjal jutalmazták munkásságát. Fellépett Bécsben, Londonban, Kölnben, de Dél-Amerikában és Spanyolországban is.
A kötetbe fotók kerültek, valamint egy interjú, amelyet lapunk 2006-ban közölt a kaposvári jazz és operaénekessel. Emellett kortársai szólalnak meg, akik ismerték és akikkel együtt dolgozott. Mások mellett Marton Éva, a Nemzet Művésze is megszólal benne. Aki azt mondta: mindig örült, ha együtt énekelhetett Szirmay Mártával.
Kováts Kolos születésnapján...
/operaslagerek.network.hu/
Orgonakoncert operaénekkel és fuvolával
Szent István Bazilika, Budapest
2020. március 5. és 12., 20 óra
Az áriákat a Kossuth díjas művész, Kováts Kolos adja elő, Magyarország egyik leghíresebb operaénekese. A koncerten fuvolakísérettel közreműködik Krusic Eleonóra is, aki különböző zenekarokkal lépett fel számtalanszor külföldön és hazánkban is.
A koncert anyagát Teleki Miklós orgonaművész állította össze.
Program:
Antonio Vivaldi (1678-1741) - Johann Sebastian Bach (1685-1750): Concerto in D minor BWV 596 (Allegro, Adagio, Allegro)
Tomaso Albinoni (1671-1751): Adagio
Alessandro Stradella (1639-1682): Pietá Signore
Wolfgang Amadeus Mozart (1756-1791): Andante in C major K 315
Franz Schubert (1797-1828): Ave Maria
Liszt Ferenc (1811-1866): Fantasy & Fugue on the Theme B-A-C-H
Georges Bizet (1838-1875): Agnus Dei
Johann Sebastian Bach: Minuet and Badinerie from suite in B minor BWV 1067
Johann Sebastian Bach: Toccata and Fugue in D minor BWV 565
„Sok embernek nem tetszik, hogy jobboldali, Istenhívő ember vagyok”
/MÁGÓ KÁROLY2020.01.22. 09:32 Origo.hu/
„Mozart Requiemjét énekli pénteken a Zeneakadémia nagytermében, a Nemzeti Filharmonikusokkal Schnöller Szabina. A kiváló énekes korábban megnyerte a Schlossoper Haldenstein nemzetközi operaversenyt, ennek hozományaként Svájcban komoly helyen kapott szerződést. Az operaénekesnővel Mágó Károly beszélgetett."
