Valóban mindkettő ment , az Ernani 81- után. én akkor már nem jártam operába,,. a Lombardok a 70 es években... az kimaradt, de azért mert nem az a szereposztás volt aki miatt én ált operába mentem. Sorry...tévedtem.
Elso ranezesre: Lombardok es Ernani biztosan volt, mindketto emlekezetes Gardelli-produkcio volt, nagyszeru enekesekkel, magam is lattam mindkettot.
Jómagam belcanto -fan vagyok, Bellini és Donizetti az én világom... amikor aktiv operajáró voltam ..1960-1982 -ig cirka... nem igen láttam belcantó előadásokat-volt a Lucia..és 2 vigopera (azokat nem is kedveltem)...de nem volt Bellini, nem volt Bolena, nem volt Lucrezia Borgia.. és nem volt korai Verdi pl Lombardi, Ernani, L. Miller stb. Ez kinek a bűne?? Én is csak lemezről ismertem és szerettem meg.Mostanában, h végre van egy énekesnő aki ezekre a szerepekre alkalmas.. elő kellene venni , mert késő lesz.. s a közönség , ha nem látja sosem ismeri meg ezeket a gyönyörű dallamokat.
Rendben van, megadom magam. Beletörődöm a magyarázatba.
Mivel nálunk a direktor felel az arculatért, ekkora.
De mondok rá más példát. Tóth Aladár idején adták először együtt "ciklusban" az öt nagy Mozart-operát (Szöktetés, Cosi, Don Giovanni, Figaro, Varázsfuvola), előtte senkinek nem jutott eszébe, és akkor már 150 évvel voltunk a komponista halála után...
Jövőre talán lesz Ezred lánya. Aztán majd kiderül, mennyi köszönet lesz benne. Mert ahhoz egy igazi belcanto tenor kellene, akinek nemcak céje van, de tisztán is tud énekelni. Volt nékünk világnagy belcanto tenorunk (Réti József), de hol van ő már? Lehet, hogy ez a fő akadálya kis hazánkban a belcanto opera előadásoknak, hogy (a szoprán szólamon kívül) nincs, aki elénekelje.
Azt nem vitatom, hogy az olaszok jobban kedvelik az operát, mint a magyarok és azt sem, hogy a nemigen fognak évenként Wagner-fesztivált rendezni. DE a belcanto (vagy bel canto, az olasz helyesírás mindkét írásmódot elfogadja) itt sem volt mindig egyformán népszerű. A közízlés errefelé is változott. Verdi, majd Puccini és a verizmus egyértelműen háttérbe szorította. Toscanini például állandóan szerette volna Rossininek a vígoperákon kívüli arcát megmutatni, de a Scala 1946-os újranyitásán is csak egy részletet tudott előadatni a Mózes című operájából (https://ppiccini52.wordpress.com/2016/04/25/arturo-toscanini-concerto-di-riapertura-della-scala-ricostruita-dopo-la-guerra-11-maggio-1946/).
Maria Callas érdemei elévülhetetlenek, de a belcanto feltámadását azért mégsem egyedül idézte elő.
Nekem úgy tűnik, hogy a háború után a MÁO is követte ezt a belcanto iránti fokozatosan megélénkülő érdeklődést. Utána viszont teljesen kimaradt abból a reneszánszból, amely másutt, Nyugat-Európában, Amerikában végigsöpört és egy sor belcanto-operát tartósan visszahozott az alaprepertoárba. Ennek a miértje nem hagy nyugodni. Zéta válaszának igazát nem vonom kétségbe, de engedtessék meg, hogy nehezen fogadjam el: ekkora befolyása lenne egyetlen operaigazgató személyes érdeklődésének, még akkor is, ha az történetesen a MÁO élén áll?
Már mindenkinek mindent megírtam, de önnek is hagyok újdonságot :-) ...köztudott , hogy Olaszországban az opera műfaja eleve populárisabb mint nálunk: ahogy valaki egyszer írta, az olaszok pertu viszonyban vannak az operával, főleg persze a sajátjaikkal. Naná, hogy a bel canto ott, a bel canto hazájában ma is trendi. Amivel most rukkolok elő -rajongók ne olvassák!- az az, hogy talán ha Rossini és Donizetti kevesebb operát írt volna, azt a kevesebbet többet játszanák, több helyen. Ahogy mondják: kevesebb több lenne ... Bellini három (négy?) darabja is szerintem azért van a köz(??)tudatban, mert összesen alig van több. Ha tovább él és sok operát ír még, szerintem Az alvajáró is majdnem-elfeledett lenne. Mint tudjuk, egy új milánói színház (a minap rejtvény is volt), a T. Carcano megnyitására írta, alkalmi darabnak szánhatta, de mert 4 év múlva már meghalt -szerencsére közben megírta a Normát- kicsiny termése jobban megmaradt az emlékezetben, bár Az alvajáró sokáig -legalábbis Itálián kívül- bizony "alva járt", álomba szenderült és Callas kellett ahhoz, hogy felébredjen. A régi bon mot-t a témához igazítva: a legjelentősebb három Bellini-opera a következő kettő: N o r m a :-)
Kedves -zéta-, kissé vitatkoznom kell. Nem gyűjtö(tte)m ki az elmúlt 30-60-100 év bel canto darabjait, amiket MÁO-ban játszottak, de csak amennyire fejből emlékszem, már az is elég tekintélyes mennyiség lenne kilóra. A már bemutatott darabok előadásszáma pedig valószínűsíthetően a közönség érdeklődéséhez igazodhatott. Nem említed a múlt század első kétharmadának igazán jelentős igazgatóit: attól tartok, már ők sem tolták túl a bel cantókat, pedig akkoriban még igazán képzett bel canto énekeseink is voltak ... de a közönség érdeklődése már a 20. szd. első kétharmadában is inkább -időről-időre váltakozó sorrendben- Wagner, Puccini, Verdi, Mozart, olykor 1-2 újdonság felé fordult. Hozzájuk képest az olasz bel canto és a francia repertoár zöme háttérbe szorult; még egyszer: szerintem nem azért, mert a direktorok nem szerették őket, hanem mert a magyar közönség igénye volt akkora, amekkora.
Igazad van, játszani kellene, szoktatni (visszaszoktatni) hozzá a közönséget. És persze nemcsak játszani, hanem jól játszani. A MÜPA ebből a szempontból úttörő munkát végez és én reménykedem abban, hogy ezt a sorozatot a következő években is folytatja. Mert ez az Alvajáró - szemben néhány fanyalgó véleménnyel - jó volt, nagyszerű volt, köszönet érte.
Nekem nincs "bajom" a bel cantoval, csak nem a kedvenc operai fachom. Már írtam, bárcsak ez = hogy nekem nem kedvencem, szóval bárcsak ez lenne a legnagyobb gond, de a szélesebb közönségnek sem a kedvence nálunk ... részletek 7277 és 7303. Shakespeare-hasonlat többszörösen sántít. Egyrészt sokat, talán túl sokat is játsszák, mert t.k. az ő darabjain élik ki a rendezők néha (?) nem helyénvaló újító-átértelmező vágyaikat és ezért (is) a csapból is ő folyik, ellentétben a bel cantoval. Másrészt nem állítottam, hogy a bel canto operák életkorával ("túl régiek") lenne a gond. Mozart korosabb a bel canto-triónál -szerencsére- mégis rengeteget játsszák. Bár ez sem volt mindig így, tudtommal voltak időszakok, amikor valamivel hátrébb szorult, nem csak itthon, talán a nagy Wagner-, Verdi-, Piuccini-láz(ak) idején. Azaz koronként változnak az ízlések. A pofonok kevésbé :-) Ami pedig az itthoni játszottságot illeti, abban kissé vitáznom kell zétával, mert időről-időre igenis elővettek, elővesznek bel cantókat a felsorolt és fel nem sorolt igazgatók is. És elővettek volna többet is, ha a közönség csápolt volna. Kb. annyira volt igény, amennyit játszottak, legfeljebb nem mindig a legkeresettebbeket játszották.
Nem tudom, mi a bajod a bel cantoval? Ahogy Zéta írta, nálunk a direktorok sajnos nem nagyon ambicionálták már rég óta, magam se ezeken az operákon nevelkedtem. De ez olyan, mintha a színházak nem játszanának mondjuk Shakespeare-t, mondván, hogy túl régiek a művei. A bel canto operák nagyon szépek, csak elég nehéz elénekelni őket. A közönség pedig nevelhető, évente egyet-egyet elő kéne venni, jó rendezéssel és szereposztással, és persze nem a legnagyobb nézőterű színházban adni elő őket. De ettől még játszani kellene!
Minden direktor a saját ízlésére szabta a műsort és pont bel canto érdeklődésű igazgató nem akadt. Pech!
Lukács Miklós = Wagner, Mihály András = XX.század első fele, Petrovics= Puccini + kortárs, Vass (Fischer-Kovalik) = minden amit kifacsart rendezéssel el lehat adni, Szinetár =romantika, Ókovács= R. Strauss + minden ami nem bel canto...
A többi igazgató annyira rövid ideig regnált, hogy nem tudott kiderülni, hogy állnak a kérdéshez...
Nem értem a bel canto magyarországi mellőzöttségét. Az értetlenségem nem álnaivság: nem vagyok zenész, a zenei világról kizárólag a közönség oldaláról vannak ismereteim. Lánykoromban (drága nagyanyám mondta mindig így) nem jártam rendszeresen operába, a műfaj iránti rajongás később ért utol. Akkor már évek óta külföldön, egészen pontosan Észak-Olaszországban, Lombardia egyik megyeszékhelyén laktam az év túlnyomó részében. Számomra természetes a bel canto jelenléte, nincs olyan operát játszó hely, ahol a szezonból kimaradna. Az itteni színházak Verdi és Puccini darabjai mellett, nem kevésbé gyakran játsszák Rossini, Donizetti és Bellini műveit is. Csak Rossinit kiragadva: az obligát Sevillai borbély mellett a Hamupipőke, Az olasz nő Algírban, a Tankréd állandóan repertoáron van, de a kevésbé ismert operáit is vetésforgószerűen rendre bemutatják valahol, mind a nagy, mind a kis vidéki teátrumokban. A MÁO régi előadásairól olvasgatva meglepődéssel fedeztem fel, hogy az 50-es, 60-as években Pesten is volt Hamupipőke, A török Itáliában…stb. miért nem maradtak a műsorrendben később? Mi történt?
Vajon miért volt elzárva a közönség? Más: mi értendő francia bel canto opera alatt? A hugenottákat annak számítottuk, amikor téma volt a fórumon, de azt a zenetudomány a grand opéra kategóriába sorolja. Van aztán opera lirique és opera comique, ami szintén nem bel canto. De akkor melyik francia opera bel canto? Ha pedig van (szerintem van) 1-1 jó szopránunk-mezzonk-tenorunk-baritonunk-basszusunk olasz -vagy ha van olyan, akkor francia- bel cantora, az már elég lehet .... csak közönség is legyen egy (két?) komplett szériára ...
A hazai közönség az általam átlátott elmúlt közel fél évszázad alatt majdnem szisztematikusan el volt zárva az igazi bel cantotól. És ez így van ma is.
A hatalmas operaházi repertoár ellenére csak nyomokban jelent meg a Verdi előtti olasz bel canto (ebből talán egyedül a Don Pasquale és a Sevillai ment huzamosan), a francia még nyomokban sem.
Amikor egy-egy szériában felbukkant pl. a Lucia, az is sokszor erősen csonkítva. A Müpa megnyitása ebből a szempontból is újat hozott, de ettől még nem nevelődött ki az a rajongói réteg, vagy ha igen, még igen sovány.
És akkor még nem beszéltünk a művészállomány alkalmasságáról, ma alig 3-4 olyan énekesünk van (lenne) erre a feladatra...
Marton Évának valószínűleg kevésbé gyűlt meg vele a baja, pedig -tudjuk- Turandoton kívül főleg a Wagner-Strauss repertoárban hasított nagyot.
Azt hiszem,hogy Mario del Monaco könyvében olvastam,hogy a nagy Renata Tebaldinak is meggyűlt a baja a Gioconda eléneklésével.
Evvel sajnos egyet kell értsek! Ugye, panaszkodunk, hog haldoklik az opera, mint műfaj, kevés a néző, stb. Éppen ezért kellene jobban figyelni a műsor összeállítására, hány előadásra van igény? Hány házat lehet megtölteni? Hogyan nevelődik ki a következő operalátogató generáció? Ha valaki véletlenül egy félresikerült előadásra esik be - l.Gioconda - az biztos, hogy egy darabig nem vesz mégegyszer jegyet!
A másik felvetés, igenis kellene egy kisebb befogadóképességű előadóterem - mindegy, minek hívjuk - ahol azon a darabok játszhatóak, melyekre kisebb az igény! A nagy prózai szinházak sem véletlenül tartanak kamaraszínházat, vagy kamaraszínpadot, ahol sikerrel mennek azok a darabok, melyekkel a színházat nem lehet megtölteni. De ez is műsorpolitika, reklám és közönségszervezés kérdése!
Eyvazov. Lehet, hogy pár év múlva annyira önjáró lesz már, hogy ő protezsálja majd aszonyt itt-ott. Az idő és a korkülönbség néki dolgozik ;-)
Gioconda. Tisztázzuk: egy dolog az én személyes véleményem, ami az, hogy van benne egy csokorra, mondjuk egy 45-ös lemezre max. egy CD-re való sláger vagy slágergyanús szám, a többi rosszul szerkesztett, rossz felépítésű cselekmény (ami még nem bűn) és elég unalmas nem túl színvonalas zene. Nagy sztárokkal naná, hogy "nagyot szólna". A telefon, sőt még a telefonkönyv is nagyot szól, ha a vonal másik végén nagy sztár van és nagy sztár olvassa énekli fel a tel. könyvet. Azt írtam és ez a lényeg MÁO szempontjából, hogy egy kéthetes Gioconda-szériára Pesten lehetetlen tízezer nézőt beszervezni a második évad hat előadására világsztárok nélkül, de az már ... nem folytatom ld. 7277 itt.
Alvajáró: attól, hogy kisebb egy színház, még nem az érdeklődés lesz nagyobb telt ház esetén, hanem a férőhelyek száma kisebb. 3. em. lezárásával már MüPában is könnyebb eldugni az üres helyeket mint Erkelben (ahol minden üres hely látszik), ahogy az egyik fórumtárs beírásából is kiderült, aki látta a lezárt 3. em.-et és egy másik fórumtárséból, aki nem látta, miként én sem. MÁO-ban pl. még könnyebb "telt házat" imitálni produkálni: a páholyok hátsó sorai és 3. em. oldala nem látható = 6-700 nézővel már elég tetszetős lehet a Ház "töltöttsége" ... de ettől még a bel canto operák többsége iránti itthoni igény ott sem lenne nagyobb. MüPa -mint írod- gavalléros kultúrmisszióját egy pillanatig sem vitattam, nem vitatom. Magam is két (2) db. teljes árú jegy megvásárlásával járultam hozzá az est jelentősnek mondott kulturális és biztosan jóval szerényebb anyagi sikeréhez. Innentől off (??). Messzire vezetne annak elemzése, hogy néhány ilyen -kevesekhez eljutó- gavalléros kultúrmisszió költségéből hány ... nem, nem kórházi lélegeztetőgépre, hanem olyan "lélegeztetőgépre" telne, amivel a tao-támogatások kivégzése miatt súlyos oxigén- értsd: forráshiányban szenvedő független színházi társulatokat lehetne és kellene megsegíteni. Még egyszer: megsegíteni és nem "eltartani". KiEltartani olyan színházat -nem is akármelyiket!- kell, amelyik sokmilliárdos anyagi és "eszmei" támogatás mellett is tetemes bevételhiányt produkál és nagytermében havonta számos alkalommal egyszerűen nincs előadás vagy "zártkörű" és "nem értékesíthető" produkciók jelennek meg a jegytérképén és -noha nem ifjúsági színház- iskolai "kötelező" előadások sokaságával tölti fel műsorrendjét és ezekre kirendelt szervezett diákokkal a nézőterét... de ez már tényleg másik topikba való másik történet.
Ne légy biztos abban, hogy Eyvazov abszolút önjáró lenne: az ő gyakori szerepeltetése együttjár Netrebko rendszeres fellépéseivel a Met-ben.
A Gioconda nemcsak elmegy, világsztárokkal nagyot is szólna. Egyébként se a belcanto operákkal van baj, hanem azzal, hogy ezeket nem hodály méretű színházakban kéne játszani. De ahogy az Erkel, úgy a Müpa is túl nagy ehhez. Ha lenne Operánk is, vagy más, kisebb nézőterű színház, rögtön nem lenne gond megtölteni, ha jó a produkció. Egyébként a Müpa nagyon is gavalléros, gyakorlatilag kulturmissziót teljesít ezekkel az előadásokkal.
Nalunk eddig egyetlen korona-pozitiv esetet sem diagnosztizaltak. Eyvazov mint latom, mar onjaro: MET-ben Kalafot enekel Netrebko es koronavirus nelkul. Gioconda vilagsztarokkal elmegy, anyagilag erre csak MuPa kaphato.
Ebben az esetben kit nem engedtek színpadra?
Én amondó vagyok, hogy ha nagy követelményeket támasztó művekről van szó, amiknek az előadásához nincsenek meg a megfelelő adottságú énekesek, vagy vannak, de őket érthetetlen módon nem engedik fellépni, akkor azokat az operákat jobb nem játszani! Azon a színvonalon például, ahogyan a Giocondát játszották, semmiképpen nincs értelme!
Csak magamon nevettem magamban,eszembe sem jutott az össztársadalom.Egy nagyobb itthoni influenzajárványhoz is társul nagyon sok haláleset. Sajnos.
Ezzel a logikaval: a valto szereposztasra hivjuk meg Netrebkot a ferjevel!
Lehet ezen humorizálni, de amit -zéta- írt, érvényes faktor. Valóban kialakult bizonyos szintű kollektív pszichózis a betegséggel szemben. Nem össztársadalmi, de azért társadalmi szintű, és ha csak a népesség néhányszor tíz százalékát érinti, az attól még a látogatói adatokban is néhányszor tíz százalék lehet.
Máris támogatom a felvetést.
Nem feltétlen lehetetlen. Hernández férje Francesco Pio Galasso, aki már többször fellépett BP-en az operában is. Lehet egy közös fellépés lehetősége miatt elvállalnák, mert a tenor nem énekel a legnagyobb házakban. Valamit valamiért...
Szólok is a főnökömnek,hogy holnaptól egy hét karantén alá vonom magam.Biztosan díjazza majd.
Ettem kínait egy hete.Előttem sem félt senki,ahogy láttam,a mögöttem állók sem váltottak sápadtra az idegességtől.
És azonnal le kellene venni a Turandotot a világ összes operaházának műsoráról!!!!
Bocs,nem ide tartozik,de Szűcs Márta Violettaként,Gildaként. Abba is mondtam :)
Klára,én is szeretem. Pont az előbb gondolkodtam,hogy az általam hallott Giocondák közül kit szerettem a legjobban. Persze tudtam a választ rá. Misura Zsuzsát. Elfogult vagyok vele. Ahogyan Sümegi Eszterrel is. Meg a számomra örök Pillangóval,Kincses Veronikával is. Mimiként Tokody Ilonával.Páncél Évával.Szerettem Kováts Kolost.Nagyon.Kelen Pétert. Kálmándy Mihályt.
Álmodik a nyomor! Befizetnék rá, mert nagyon szeretem ezt az operát - bocsi - és Hernandez is toplistás nálam. Csodálatos előadás lenne, de kik lennének a partnerei? ?
Nem lenne rossz,ha a Műpa koncertszerűen előadatná a Giocondát Saioa Hernandezzel. Giocondának ,Laurának és Enzonak fénykorban érdemes nekikezdeni,de úgy úgy elvisz a darab,hogy haza sem találnék.
Plusz nincsenek olyan énekeseink, akik ezeket a műveket méltó módon elő tudnák adni! Vagy a színpadra állításért felelősök - hogy finoman fogalmazzak - nem jó helyen keresik őket. (tisztelet a kivételnek)
Plusz influeznajárvány + koronavírus...
Nem vicc, a koncert előtt pár nappal fellépő kínai együttes miatt többen akartak jegyet visszaváltani más koncerteknél is...
Ez a dolog pozitív olvasata, bár erre az előadásra nem csak a MüPa törzsközönségéből mentek el, akik ott voltak. Abban talán meg lehet egyezni, hogy a közelebbi jövőben nem érdemes kitűzni a darabot sem MüPában sem MÁO-ban. És attól is tartok, hogy bel canto operákat csak gondos mérlegelés-válogatás után szabad itthon játszani, főleg sorozatban. Néhány kedvencet leszámítva nincs nagy közönsége nálunk. Talán azért nem, mert nekünk sem a szó eredeti sem átvitt értelmében nem anyanyelvünk a bel canto stílus mint amennyire az a szülőhazájában. Tudom, nem ajánlatos általánosítani, de szerintem ez a helyzet.
Oldalerkélyen ültem, láttam, hogy nem volt tele a zsöllye és az 1. em. sem. Minden elismerésem a sok utazásért. Ezek szerint és sajnos mondhatjuk azt is, hogy országos érdeklődés mellett is sok volt a két előadás. Pécsről nincs hír, ott hogy s mint s milyen volt.
Amennyire én emlékszek,a II. emeletre még aznap is lehetett jegyet venni az intézmény honlapján, a III. emeletet pedig valószínűleg szintén meg sem nyitották.
Én a Műpa esetében ezekben a hetekben alacsonyabb érdeklődést/látogatottságot tapasztalak, mint egyébként. Lehetséges, hogy a potenciális nézők, főleg pedig a Műpa törzsközönsége részint kiköltekezett az év végi ünnepi ciklus során, részint pedig több műsort megtekintett, programon részt vett. Vagyis pillanatnyilag szunnyad a kultúrigénye. Pihennek és spórolnak. Ez kihathatott Az alvajáróra is.
A mu egyik legjobb felvetele. Es biztosan a legjobban dirigalt.
Próbáltam a második Alvajáró előadásra jegyet venni, de a földszint, az oldalülések és az emelet tele volt, nem volt eladó jegy. Az én fogalmaim szerint ez nagyon messze esik a "csekély érdeklődés" fogalmától. Igaz, fentebb nem néztem, mert több, mint négyszáz kilométer utazással jó helyen akartam ülni, de arra nem volt lehetőség.
Pedig azon darabok egyike,ahol a szárnyaló hanggal megáldott énekesek tarolnak.
Lehet, hogy a Gioconda "egy nagyszerű mű" -nekem nem egészen ez a véleményem a mű egészéről- de az idei sorozat, noha zömmel bérletes előadások voltak, ékesen megmutatta, hogy csekély rá itthon az érdeklődés. Féláron vesztegetett és ingyenjegyekkel is mint olvashattuk + sokan a helyszínen is láthatták, erősen foghíjas nézőterek előtt zajlottak az előadások, pedig se MÁO se Eiffel nem üzemel = aki operát akar nézni, "eszi-nem eszi, nem kap mást" mint Erkel-műsort. Nincs az a közönségszervezés, ami a Gioconda második szériájára két hét alatt tízezer embert be tudott volna szervezni a hat előadásra. Egy halom világsztárral nagyobb lett volna az érdeklődés, de egyrészt azokra az előadásokra felemelt helyárakkal kellett volna árusítani a jegyeket, ami anyagi okokból csökkentette volna az igazi rajongók megjelenését, másrészt a vásárlók jelentős része akkor már nem a Gioconda "nagyszerűsége" miatt ment volna el az előadásokra, hanem azért, hogy kedvenc sztárjaikat valamint egymás toalettjét és smukkjait tekinthessék meg. Az pedig már nem Gioconda-rajongás lenne vagy lett volna.
Ennél is érzékletesebb volt Az alvajáró esete. Bérletben játszották, tehát bizonyos nézőszám eleve garantált volt. Ennek ellenére egy több mint száz éve nem játszott, tehát itthon szinte bemutatónak számító és nem is egy sokakat elijesztő "kortárs" műre, külföldi szereplőkkel, messze nem sikerült két háznyi közönséget összehozni. Mindig mindenért nem lehet mindenhol a közönségszervezést elmarasztalni! A hírek lezárt 3. emeletről szóltak (nem ellenőriztem a 11-ei előadáson, így volt-e) és nem kevés ismerős arcot láttam a nem zsúfolt nézőtéren, akik mint "szakmai közönség", "szakmai" jeggyel nézhették meg az előadást. (Zárójelben: mi teljes áron váltottunk jegyet.) Összegezve: nem az én cipőm nagy, hanem Az alvajáró iránti érdeklődés kicsi. A cipőmet le tudom cserélni, ha nagy vagy kicsi, de a közönséget se lecserélni se leváltani nem lehet. És a közönség csak ennyire volt kiváncsi a Bellini-"újdonságra": ezt a csekély érdeklődést lehet kritizálni, de attól még nem lesz nagyobb. Akkor sem lesz nagyobb, ha netán nekem jobban tetszett volna a darab és a produkció. Vélemény-beírásomat 1/1 a saját benyomásaim alapján követtem el.
Tegnap este hallgattam meg a Metropolitan 1939-es előadásának a felvételét. Zinka Milanov énekelte Giocondát.
Ppp kritikája teljesen korrekt! Sajnos ez a nagy harci helyzet!
Gondolom ezen előadásra gondol ezzel a gárdával? A Gioconda egy nagyszerű mű ,azzal nehezítve,hogy olyan paárdés szerepek vannak benne ,hogy csak a legkíávlóbb énekesek tudják megfelelően bemutatni..Attól, hogy valaki hülyaségeket ír még nem kellene rákontrázni.De tudtommal az Alvajárót sem értékelte semmire.Nagyobb cipőben tetszik újabban járni,mint kellene!
Olvasva a legutóbbi Giocondák többnyire gyenge házairól szóló híreket és olvasva -ppp- friss kritikáját, attól tartok, utolsó két mondatát az egész operára kellene vonatkoztatni: "Néha az amputálás az egyetlen életmentő módszer. Ebben az esetben egészen biztosan." Azaz egy időre levenni a repertoárról pihentetni. Nem kicsit, nagyon.
