Staatsoper, Bécs. Parsifal, Nagypénteki varázs. Telefoncsengéssel.
Konkrétan Schlingensief hírhedt bayreuthi Parsifal "rendezésére" utaltam, amelyet volt szerencsétlenségem látni, de Boulez karmesteri géniusza nagy ZENEI élményt jelentett. A karantén alatt naponta néztem a MET és a STOP agyamentnél agyamentebb "rendezői" önmegvalósításait. Az ingyenjegyeket nem feltétlenül operaelőadásokra értettem. Lebrecht a Rekviem a komolyzenéért c. könyvében elég példát hoz a koncerttermek és operaházak vattaemberekkel való megtöltésére.
Márok Tamás írása a Hoffmann meséi produkcióról a tiszatajonline-on.
Öt otromba, balfék operarendezés mondjuk ötszázból nem rossz arány (1%): bárcsak 1% lenne pl. a nálunk mért pozitív covid-tesztek aránya. És mindig ugyanannak az ötnek vagy tíznek az ismételgetését sem mondanám valami ütősnek a "rendezői operajátszás" elleni érvelésben...ami ráadásul nem vagy csak kisebb részben létezik. Mindenre rá lehet fogni, hogy "rendezői önkényuralom", ami több annál, hogy a szereplők ki-be járkálnak "korhű" ruhákban és díszletek közt, de nem rendezői operajátszás az, ami ettől ellép. Székely Kriszta rendezése aztán végképp nem az. Az én olvasatomban pl. inkább nagyon is tisztelettudó, -zéta- szerint pl. kimaradt ziccer.
Sajnos, az előadás közbeni mobilozás nálunk egyre gyakoribbb. Egy Müpa esten halkan felajánlottam a mellettem ülőnek, hogy szívesen kiengedem - én ültem a sor szélén, ő pedig közvetlenül mellettem - ha telefonálni akarna, mert idegesített hogy folyton pittyegett a mobil. "Csak" elővette a zsebéből, közben kissé meglökött a könyökével, megnézte az üzenetet, és ismét zsebretette. Még ő volt megsértődve természetesen. Mikor fotózni kezdett, szerencsére közbelépett a Müpa alkalmazott, és attól fogva megszünt a probléma. De akik nem a sor szélén ülnek,nem buknak le olyan könnyen, és gond nélkül mobiloznak.
Nem volt könnyű észrevenni, hogy ezt nekem válaszoltad. Látom, ragaszkodsz az állításaidhoz. Szeretném, ha akkor konkrét tapasztalatokról is beszámolnál, melyik országban, melyik operában, milyen darab előadásán történt az, amit állítasz? Egyáltalán, Magyarországon kívül hol osztanak még operajegyeket ingyen? Mert akkor megyek oda! De előadás közben mobilozni én még csak a topic címében szereplő Erkel Színházban láttam.
Asztahéccázát!
Nem hiszem el...
Nem látom be, mennyire értéktelen egy olyan rendezés, amely elmegyógyintézetbe/hajléktalantanyára/KZ-lágerbe/az előbbiek kombinációjába helyezi a cselekményt, legtöbbször a főszereplők karakterét 180 fokkal megfordítva, netán a végkimenetelt ellenkező előjelűvé változtatva. A legtöbb országban olyan méreteket öltött az intézményesített elhülyítés, hogy a netán ingyenjegyet kapó fiatalok végigalusszák mobiltelefonon végigchatelik az előadást.
Kedves Nagy Katalin!
Köszönöm Angela Nisivel kapcsolatos bejegyzésed a bergamói dómbeli koncertjéről. S ha már Bergamo - megvan nekem DVD-n egy operaritkaság - Giovanni Simon Mayr: Che originali! (farsa per musica) - a bergamói Teatro Sociate produkciója, 2017. Donna Rosina szerepében lépett fel Nisi. Ekkor figyeltem fel a kitűnő szopránra. (Megjegyzem, hogy a DYNAMIC 2018-ban kiadott lemezén Mayr művével együtt szerepel Donizetti Pigmalione c. fiatalkori vígoperája is, ugyancsak a bergamói teátrum előadásának felvételéről.)
Nem tetted ki a 18-as karikát!A Playboy-magazint is nejlonba csomagolva árusították;-)
Kedves Búbánat! Örülök, hogy Angela Nisi sikert aratott. Három éve hallottam a bergamói dómban Haydn A teremtés oratóriumában (a Magyar Rádió Énekkara lépett fel). Akkor nagyon tetszett.
Szerencsére az.
Látható, hogy a mai világban nem árt az ellenőrzés.
Baby-baba helyett netalán kontratenort sóz rá az eladó. :-)
Írhatsz bármit, Kim Olympiája utolérhetetlen, és pl. az Adams operában is nagyot alakított.
Csapolt sör - üveges sör - dobozos sör - alkoholmentes sör - guminő - Kim.
Szép sikerrel mutatkozott be tegnap este a Bohéméletben Angela Nisi! Az Erkel Színház lelkes közönsége vastapssal köszönte meg a fiatal olasz lírai szoprán elbűvölő Mimi-alakítását, mind a négy felvonás után, de az előadás végén szűnni nem akaró tapsvihar nemcsak neki szólt, hanem a függöny előtt megjelenő többi szereplőnek is: Sáfár Orsolyának, Boncsér Gergelynek, Szegedi Csabának, Sándor Csabának és Köpeczi Sándornak – a fiatal basszista most állt be a produkcióba mint Colin; Ninh Duc Hoang Long szintén új beálló volt, aki Parpignol karakterét formálta meg; mellettük az énekkar, gyermekkar, a zenekar, élükön Kocsár Balázs karmesterrel, mind hozzájárultak a produkció szinte ujjongó fogadtatásához.
Rég láttam már Puccini operáját, úgyhogy ismét nagyon megkapott az ének, a zene, a színpadi látvány, örvendtem az ezen az estén fellépett tehetséges, muzikális énekművészek pompás alakításának is. Angela Nisi pedig megható Mimi-alakításával teljesen levett a lábamról... Örülök, hogy személyében ilyen hírneves és ami a fő: elragadó, gyönyörűen éneklő, külföldről érkezett szopránhoz lehetett ezúttal szerencsém itt az Erkelben!
Még további négy előadás lesz decemberben a Bohéméletből, ugyanezzel az "énekes-csapattal": 19-én, 21-én, 23-án és 25-én.
Guminővel nem volt dolgom, de lehet, hogy a rendezés valami olyasmire hajaz. Szuper hang.
inkább guminő, nem?
Én előre szóltam ;-) ... igen, a YT-ról már régebben ismerem Kim Olympiáját. Ő babásabb, Luna pedig csajosabb.
Hát, ez azért tényleg elég undorító, kedves ED, persze Audrey Luna nagyon jó hang, nekem is kedvencem Thomas Ades Vihar c. műve, a MET előadásában. De nekem Olympiaként Kathleen Kim a kedvencem, ő álmaim bábúja, akárcsak Hoffmann meséjeként is a MET produkciója, amit már részletesen elemezgettem, valamikor szeptemberben.
Láttam a MET-es Vihart, abban Audrey Luna énekli Arielt, elképesztő szerep és hang. Érdekesség (forrás: wiki): Luna énekelte ki a MET-ben a valaha leírt és ott kiénekelt legmagasabb hangot, egy másik Ades-operában, Az öldöklő angyalban, de énekel klasszikus szerepeket is ld. ott. A Baba-ária vele itt meghallgatható, már most szólok, hogy csak 18 éven felüli, nem-prűd nézőknek és kritikusoknak ajánlom...de megéri.
Végre lecsekkolhattam a lányokat (Hoffmann meséi). Ez a Jónás Réka Piroska fenomenális. Feleségem azt mondta, hgy ez a hang nem is koloratúr, hanem valami fejlődési rendellenesség. Hát, én nem értek vele egyet, de az biztos, hogy ilyet még sohasem hallottam. És ahogyan affektált, ahogyan játszott, teljesen egyedi, utánozhatatlan. Persze jó lenne hallani valami más szerepben is, mert biztos vagyok benne, hogy nemcsak így tud énekelni. Vagy ha nem lenne igazam, akor ebben a hiperkoloratúr hangfajban is van bőven énekelnivaló, különösen a modern művekben. Arielként pl. el tudnám képzelni Thomas Ades művében. Szóval nagy gratuláció, ő volt vitathatalanul az est (egyetlen) fénypontja. Még egy kicsit csiszolgatnak Amerikában rajta, aztán Isten tudja, hogy mi lesz belőle, mekkora pályát fut majd be, ez ma még megjósolhatatlan. Horti Lillát már sokszor hallottam énekelni, most is jó volt, bár - azt hiszem - nem ez élete nagy szerepe. Nagyon szép hang, óriási tehetség, csak a túl erős vibrátóját kellene picit visszafogni ahhoz, hogy a pianói is csodásak legyenek. Ádám Zsuzsanna igazi profi, lenyűgöző biztonsággal énekel. Csak a hangja nem tetszik nekem, bár lehet, hogy bennem van a hiba... És a többiek... Itt jönnek a bajok. Kálmán Pétert nagyon szeretem, és most is elég jól énekelt, de ez egy kicsit összetettebb szerep. Nem jágói, és talán nem is igazi mefisztói gonoszságú, de azért a buffón mindenképpen túlmutató. Ahogyan három női szerep van, az övé is három szerep - három személyiség -, de ennek átélt bemutatásával Kálmán Péter ma adós maradt. Hiányérzetem volt, különösen a harmadik felvonásbeli "Diamant" áriában. Mester Viktória különösen a prológban volt nagyszerű, de az egész előadásban jó és stabil teljesítményt nyújtott. Zéta azt írta, hogy ő hordozta a hátán, és fogta össze az egész előadást. Én ezt nem éreztem, de persze ez nem Mester Viktória hibája, egy nadrágszerep - bármennyire is bőre szabták - nem tud összefogni egy előadást, ez a karmester dolga, de a minden koherens elképzelés és koncepció nélkül vezénylő Kesselyák Gergely erre alkalmatlannak bizonyult. Ez az előadás is bizonyítja, hogy Kovács János passzivitásba vonulása óta nincsen nagyformátumú karmestere az operaháznak, és szerintem ez ma a Ház legnagyobb és égető problémája. Váltani kellene, külföldről kellene hozni egy minőségi főzeneigazgatót, és sok súlyos probléma egycsapásra megoldódna. Az epizódszereplők közül Gábor Géza alakítása tetszett. Kórus, táncosok, a szokásos, megbízhatóan jó színvonal. Van még valami? Ja igen, Nyári Zoltán. Nyári Zoltán sántán, és elképesztő lelkesedéssel énekelt. Azt lehet mondani, hogy szó szerint halálra énekelte magát, mert az utolsó hangja nemcsak megbicsaklott, hanem valami olyan gurgulázó hörgés jött ki belőle, amit utoljára - gyermekként - disznóöléskor hallottam. Szóval lelkes volt, de a lelkesedés mit sem ér, ha valaki a szerepre teljes mértékig alkalmatlan, ha valakinek nincsen hangja, és ami esetleg van, az is nyers, iskolázatlan, durva. Nyári Zoltán megölte az amúgyis alacsony színvonalú előadást. De ez nem Nyári Zoltán hibája, ő csak énekelt lelkesen, ahogy csak a torkán kifért, tudása legjavát adva. A felelőst máshol kell keresni.
Ha most hallottam volna először a Hoffmann meséit, akkor az lenne a véleményem, hogy ez egy igencsak gyenge, másodosztályú opera. De szerencsére, a mai kor adta technikai lehetőségekkel élve, átláthatunk a tőlünk nagyon-nagyon-nagyon messze levő távoli galaxisokba, így pontosan tudjuk, hogy a Hoffmann meséi egy remekmű, a francia opera egyik legnagyszerűbb alkotása.
Talán a közönség egyre nagyobb része egyáltalán nem fütyül, hanem tapsol, mert edukálták már annyira, hogy meg tudja különböztetni az értékest az értéktelentől. Ki kéne próbálni! Diákok is járnak ott operába, számukra mindenütt vannak olcsóbb jegyek, de arra nincs sehol szükség, hogy ingyen közönséggel töltsék meg a nézőteret.
Apáca helyett írhattam volna akár erényes úriasszonyt is, nem ez a lényeg.
Az ottani közönség hozzászokott, eszi, nem eszi, nem kap mást. Legfeljebb kifütyülik a rendezőt a premier után, oszt minden megy tovább. A rendező meg fellengzős nyilatkozatokat ad a maradi nyárspolgári közönségről. Jó, próbálja egy-két helyi iskola vagy egyetem diákjait ingyen beültetni az adott operára - felőlem bármelyik klasszikus mű is lehet.
Kedves joska141, Tatjána néni hasznos néni, olyan, mint bizonyos médiumok mikrofonállványai: nem tesz föl kellemetlen kérdéseket, az "interjú/k" alanya arról monologizál, amiről akar. Amiről nem akar, arról meg nem. Komoly előny, hogy Tatjána nénit nem kell öltöztetni, nem bakizik, nem kap fizetést, nem kell utána járulékokat fizetni, stb. Nagy dolog ez olyan ínséges időkben, amikor pl. a közmédia támogatását jövőre rongyos 130 milliárd Ft-ra csökkentették emelték. Olyan ő, mint távoli operai rokona, Auber Fenellája, a portici néma...és még csak nem is veti magát a tengerbe.
Fáy igen ballábbal kelt aznap, nem értek egyet vele!
Ha a rendezői színház lenne a baj, akkor a müncheni, bécsi, stb. operák is panganának. Itt más baj van. (Persze, vannak ókonzervatívok is, akik sikítanak mindentől, pedig inkább az értékest és az értéktelent kellene megkülönböztetni tudni, lásd Schlingensief.)
Éééés...Fáy Miklós írása a Hoffmann meséiről az ÉÉÉS-ben reklám után itt olvasható.
11111
...ééééééééééééééééés...
Lehet, hogy a cikk szerzője egy kritikusnak álcázott apáca? Bár személyesen egyet sem ismerek, de a 21. szd.-i apácák már toleráns(abb)ak lehetnek, legalábbis opera-fronton.
Mindenben osztom véleményét.
Ugyan már! A maciszülés a schlingensiefi úrvacsoravételnek nevezett ízléstelenséghez képest jópofa ötlet. Giulietta pedig nem apáca, hanem (luxus)prosti. Legfeljebb az idő rövidsége miatt került sor ebben a kutyapózban lefolytatott gyors menetre.
A pangó érdeklődés a felsoroltak mellett az általános elhülyülésre/elhülyítésre (popszemét esik mindenkire mindenhol) és a rendezői színházra vezethető vissza. Pedig ez a Hoffmann az általam abszolút nullának tartott bayreuth-i Schlingensief-"Parsifal"-hoz képest gondolkodásra késztető, ókonzervatív rendezésben került színre, és az előadói apparátus is összecsiszolódott.
Tisztelt Lujza! Főigazgató Úr senkivel sem áll szóba, ha operáról kell beszélgetni, maximum Tatjána nénjével. Meggyőződésem: az, hogy a mai budapesti operajátszás romokban van, kizárólag Főigazgató Úr tevékenységének „köszönhető”. Ezt az állítást ezeken a fórumokon többször leírtam, érdemi cáfolat egyetlen esetben sem keletkezett.
Természetesen a Covid sajnos közrejátszik, mint minden operaházban a világon. De a jelek nálunk már jóval a Covid előtt megvoltak, a mindenkori győzelmi jelentések ellenére.
A budapesti operai folyamatok, ne legyen igazam, félelmetesen emlékeztetnek egy nagyobb, átfogóbb folyamatra, ahol szintén minden héten hallom-olvasom a győzelmi jelentéseket.
Jó hír, hogy a csütörtök esti Hoffmann meséi előadást több kamerával rögzítették az Erkelben. Rossz hír, hogy a kitűnő előadás nagy jóindulattal csak félház előtt ment le, de valószínűleg még annyian se voltak. Persze, Covid van és ronda idő, de egy népszerű operának, jó énekesekkel, melyet összesen öt alkalommal adnak elő, sokkal több nézőt kéne vonzania. Nagy baj van, ha nem így van! Szerintem nem ártana, ha a főigazgató mégiscsak szóba állna a többi hazai színház operatagozatának vezetőivel, hátha közösen mégiscsak könnyebb lenne orvosolni azt a pangó érdeklődést, ami mostanában Budapesten van.
Kedves Cilike, én is a múlt század hetvenes éveiben szocializálódtam, ennek ellenére értékelem, sőt sok esetben kifejezetten tetszéssel fogadom a modern rendezéseket, és a mondhatni vadonatúj operákat. Evvel kapcsolatos véleményeimet nem mindg fogadja osztatlan tetszés, sőt nem egyszer kifejezetten az ellenkezője fogalmazódik meg. De ez benne van a pakliban, evvel számolnia kell annak, aki megnyilvánul.
Egyébként ED-nek igaza van, sajnos! A járvány miatti korlátozások, a "ki tudja, mi jön még, lesz-e előadás" dilemmája, illetve a betegségtől való konkrét félelem sokakat visszatart a programokon való megjelenéstől!
Én kicsit később, 1970 körül kezdtem szocializálódni, de -ezt talán nem kell bizonygatnom- kedvelem a vállalható, nem extrém, akár mai környezetbe helyezett operarendezéseket. Úgy tudom, az életkor nem erény és nem bűn, hanem adottság, amivel nem szokás érvelni ... legfeljebb ha nyugdíjba akar valaki menni: olyankor számít. A néhány maradék lézengő fórumozó szerintem azért nem több, mert egy és háromnegyed éve járvány van és vagy nincsenek kulturális rendezvények vagy csak fékezett habzással = kevesebb nézővel. Például a mai Hoffmann meséire, amit 25 éve nem játszottak és új produkció, pár órával az előadás előtt még csaknem ezer eladatlan jegy van. A kevesebb néző ránk, fórumozókra is kiterjed: ritkábban járunk operába, koncertre, mindenhová, ebből következően kevesebb a beírás is. Ez a helyzet.
Az offenbachi arteficiális parthenogenesis.
A baba nem közösült, csak (szűzen és simán) lebabázott ... egy plüssmacit :-)
A közösülést imitáló helyzet szerintem a Giulietta képben van...
Kétségtelenül tett Olympia egy-két kissé obszcénabb mozdulatot, de nem is tudom, hogy jutott eszébe valakinek ettől még közösülést látni. A párizsi Bastille Opera ennél hagyományosabb rendezésében ugyanakkor Olympia az áriája közben gyakorlatilag megerőszakolta Hoffmannt.
Kedves Cilike, ahogy írod, én is a múlt század közepén szocializálódtam, de ennek ellenére én nem vetem meg a mai, modern rendezéseket, ha van bennük spiritusz. Székely Kriszta Hoffmann rendezése nekem tetszik, szemben az elmúlt években az Erkel Színházban látott egynéhány "érdekes" rendezéssel.
Ádám Zsuzsannáról írtaknál becsúszott egy baki: "Giuditta-alakjában". Persze helyesen: "Giulietta-alakjában"
Úgy látszik, Lehár Ferenc és darabjainak bűvköréből nem tudok szabadulni... És ha még hozzáteszem: Lehár híres operettjének a tervezett címe eleinte "Giulietta" volt, nem is lepődök meg magamon a jelzett női név elírásának miértje miatt...
Offenbach: Hoffmann meséi - második premier (2021. december 7.)
Azzal fejeztem be a Hoffmann meséi Erkel Színházi premierjéről írt vázlatos beszámolómat (11026), hogy:
„Kíváncsian várom a másik szereposztással is a darabot: Nyári Zoltán mint prózai színész kezdte a pályát, majd az Operettszínház egyik vezető bonvivánja volt, aztán félállásban már operát is énekelt, ma már végleg az opera műfajánál tette le a voksát. Tenorja időközben elvesztette fiatalos "bel cantós" csengését, a "hősibb" tenorhanggal László Boldizsárhoz hasonlóan "melléfoghat" - remélem, hogy Ő nem! És persze a női alakok egyenkénti megszemélyesítőire - a "fiatal énekművészekre" - ugyancsak kíváncsi - és mindenkor vevő vagyok!
Nos, a kívánságom teljesült, tegnap este a részbeni második szereposztással is megtekintettem Offenbach remekét.
Nyári Zoltán nem először alakítja színpadon Offenbach operájának címszerepét: 2015-ben a Szegedi Nemzeti Színház a Hoffmann meséi produkcióját elhozta az Erkel Színházba, és akkor láttam először tenorunkat Hoffmannként bemutatkozni Juronics Tamás rendezésében. Akkor is nagyon jó volt, de most még jobban tetszett alakítása. Az első premier-előadáson László Boldizsár kissé „fáradtnak” tűnt, ami éneklésére is kivetült, hozzá képest Nyári Zoltán Hoffmann-megformálása sokkal erőteljesebb, szenvedélyesebb, „élőbb” és „mozgalmasabb”. Az énekhang övé sem szép, kissé nyersen szól, zaklatottan, hol visszafogottan, hol kirobbanón, erősen, jól hallhatóan úgy, hogy a zenekart, énekkart is átszárnyalja. Emellett mély átéléssel játszik, és helyenként olyan intenzitással, ami számomra teljesen szokatlan látvány itt az Erkelben; szinte izzik körülötte a levegő. Egy példa: a Giulietta-képnek a végén Hoffmann delíriumos, feldúlt állapotában már szinte az eszét veszti; Nyári Zoltán annyira beleélte magát karakterébe, így az utójátékban is; aminek következménye egyrészt, hogy egy ponton a csúcshang kiéneklése közben a tenorja megbicsaklott, aztán összeroskadva ott maradt elterülve a földön: olyan vehemenciával vetette/dobta le magát, mit sem törődve azzal, hogy ezzel a hévvel valami sérülés érhetné. Be is következett a baj: a tapsrendben kissé bicegősen jött ki, mosolyogva, vélhetően fájdalmait is legyőzve - hiszen a sikere akkora volt, hogy talán a közönségtől kapott rokonszenvmegnyilvánulások és a tapsvihar mindezt bizonyára akkor és ott feledtetni tudta. Nyári Zoltán mind az öt képben a maximumot nyújtotta énekben, játékban! Kevesek tudnák ezt így végig vinni, mint ahogy Ő tette tegnap este Székely Kriszta új rendezésében – amellyel kapcsolatos fenntartásaim változatlanok és nem ismétlem meg.
A négy női alak (Olympia, Antonia és Giulietta, Stella) megformálóiról, a négy szerepalakításról kevés mondandóm van: azok után, amit és ahogyan Kolonits Klára a szombati premier-előadáson egymaga ámulatra méltóan és varázslatosan megoldott, nehéz a nyomdokában fellépő, egyenként bemutatkozott ifjú operaénekesnők művészi teljesítményéről szólni. Megpróbálom.
A négy énekesnő közül talán Jónás Réka Piroska kapta a legnagyobb tapsot és bravókat a babaária után. Kétségtelenül bravúrosan kiénekelte koloratúrszopránján a legkényesebb magas fekvésű csúcshangokat is, ugyanakkor maga a hangmatéria cérnavékony és nem igen tudom „hova tenni”, de „beskatulyázni” sem engedi magát. Azt hiszem, itthoni mércével, ehhez hasonló koloratúrszopránhang pillanatnyilag egyedüli, nem is tudnám hirtelen kiéhez hasonlítani. Jónás karcsú, törékeny, filigrán alkat, magabiztos; sugárzott róla, hogy ezzel az áriával és ezzel az énektechnikával, melyet bemutatott a közönségnek, elkápráztatni akar. De ez csak részben sikerült neki, mert a kifejezésmód - bár a szerep szerint mesterkélt és ügyes is - az énekhang csillogtatásán túl sekély, mondhatni „soványka”. A színpadi mozgása automatababaként túlságosan könnyed, légies, hiányzik hozzá a gépies, "szögletes" (bizonytalan) lépkedés... A fiatal koloratúrszoprán az amerikai stúdiumokban nyert énektanulmányait követően bizonyára halad a maga útján tovább, meglátjuk hova jut el, kap-e további jelentős operai feladatokat az Operában, hogy olyan más koloratúrszerepekben is megmutatkozhasson, melyekhez/melyekben a művésznő hangban és szerepformálásban „felnő” és beérik. Mindenesetre az ígéreten már ígéretesen túl jutott..
Antonia alakítója Horti Lilla, fiatal kora dacára már egymást követőan kapja és kapta a szép lírai, sőt olykor már drámai töltésű operaszerepeket, amelyek jól fekszenek neki. Bevallom, Horti Lillát pályáját a kezdetektől követem, már a Zeneakadémia végzős hallgatójaként is sok szép koncertfeladatot abszolvált, sok ilyen előadásán jelen voltam és nem győztem dicsérni tehetségét, ének technikáját, a szépséges, kifejező szopránján túl a természetes színpadi jelenlétet, ami sohasem lép át az „önmutogatásba”, szerény, ismeri a határait, ugyanakkor tisztában van képességeivel, és ami a legfőbb: látom rajta a fejlődni akarást, és adni, örömet szerezni a közönségének. A kapott dicséreteket is mértékén kezeli. Amikor az Antónia-képben megjelenik, egész egyszerű mozdulatokkal, bájjal, kellemmel el tudja hitetni velünk, hogy ő húsz éves, egy örök tavaszban, szerelem lázában égő szép fiatal lány, de betegség gyötri és sok bizonytalansággal van tele, döntésképtelen, az anyai emlékek vágyából próbál erőt meríteni, és az éneklésbe menekül... Mindezt Horti Lilla abszolút egyszerű eszközökkel, elhihetően adja elő, az énekéből árad a szépség, a tisztaság. Többet nem is tudok ehhez hozzátenni...
Ádám Zsuzsannát eddig kevés szerepben láttam/hallottam - két Verdi-hősnő: Elvira az Ernaniban és Erzsébet a Don Carlosban, meg Szilágyi Erzsébet a Hunyadi Lászlóban. Kíváncsi voltam, vajon hogyan oldja meg egy egész más világú és stílusú operában, mint ami a Hoffmann meséi, Giulietta karakterét, és most milyennek hallom drámai szopránját? A kérdésre felemás válaszom van: egyrészt nincsen olyan önálló „sikeráriája”, mint amit Olympiának írt a zeneszerző, vagy olyan hatásos énekelni valói, melyeket Antónia kapott. Persze van két szép kettős, amiben hallhattam („Barcarola” és a Hoffmann áriájához kapcsolt kettős), meg a zseniális nagy együttes-jelenet, melyben megcsillogtathatta nagy vívőerejű szopránját. Összbenyomásom, hogy Ádám Zsuzsanna Giuditta-alakjában két jól sikerült, de nagyon különböző egyéniségű karakter van jelen: az egyik egy sötétebb színekkel valamiféle erotikát képvisel, a másik nagyvonalú szuverenitásával a hidegen számító ravasz asszonyt hozza emberközelbe. Örvendetes, hogy Ádám Zsuzsanna ezt a szerintem számára kissé „idegen” figurát is, annak légkörével együtt meg tudta teremteni.
Stella szerepében ezúttal Bernáth Éva mutatkozott be a színpadon. Rövidke jelenetéről – a kevéske énekszólamát tekintve - nincs mit, érdemlegest mondanom.
A Hoffmann meséi-premieren Kolonits Klára zseniálisan oldotta meg egymaga mind a négy női alak megjelenítését, ezt rajta kívül senki nem tudná most megcsinálni, úgyhogy ezért is különösen kíváncsi voltam a fenti négy fiatal énekművészünkre, hogy ki-ki a maga szerepkörében mit produkál. Az csenget le, hogy külön-külön mindegyik valamiért/valamiben nagyon jó, de együtt sem képesek arra, amiben ma Kolonits utolérhetetlen: a személyiség rabul ejtő varázsán túl az a katarzis, hogy képes a színpadon négy különböző női alakot öltve - a saját művészetének kincseivel, nem először- egy estén tökéllyel előadni ezt az összetett, hatalmas feladatot. Ez az gazi elismerésre méltó - utánozhatatlan - bravúr!
A szereposztás többi énekművészét, az énekkart, zenekart, karmestert most nem említem, de annyit elmondhatok róluk, hogy ezen a második estén is ragyogó teljesítményeknek tapsolhattunk az előadás végén.
Az ugye attól függ, hol nézem. Ott néhány maradék lézengő fórumozó nyilván nekem esett. Sajnos azt mondhatni, akik még itt írogatnak, azok a múlt század közepe táján szocializálódtak és nem tudnak, valamint nem akarnak mást megérteni, mint a szájbarágósan maradi, direkt rendezéseket és produkciókat. Legyen minden ugyanolyan. De nem lesz. Ez a helyzet.
Ez az ön híres vitakultúrája? Gratulálok. Én érveltem. Elég részletesen. Maga személyeskedik, egyéb eszközök híján. Szánalom.
És volt egy bécsi Hoffmann, bár nem tudom, valamilyen formában valaha közvetítették-e. Akkor szerettem meg az operát, Serban zseniális rendezésében. Most is előttem az 1993-as bécsi premier, Domingo egyik legnagyobb szerepe. És az az őrjöngés, ami Dessay Olympia-áriája után felhangzott, ezzel az előadással robbant be Bécsbe.
Nagyon köszönöm, tökéletesen egyetértünk! A fő probléma sajnos az, hogy a VITAKULTÚRA teljesen eltűnt, kikopott a viselkedéskultúrából. A tv-ben látható vitaműsorok kritikán aluliak - a parlamenti közvetítések vitakultúrálatlanságáról nem is beszélve. Valamelyik nap az előre meghirdetett műsor helyett közvetítés volt az ORSZÁGHÁZBÓL - véletlenül botlottam bele, de nem sokáig bírtam. Ez átmegy a köztudatba, a gyerkek pedig másolják a látottakat, és ebben nőnek fel!
